Müpa Műsorfüzet - Beethoven cselló-zongora szonátái (2018. november 10.)

Beethoven cselló-zongora szonátái

2018. november 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

3

10 November 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. november 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Beethoven’s sonatas Beethoven cselló-zongora for cello and piano szonátái Featuring: István Várdai – cello Péter Frankl – piano F major, op. 5/1 G minor, op. 5/2 A major, op. 69 C major, op. 102/1 D major, op. 102/2 The English summary is on page 9.

Közreműködik: Várdai István – cselló Frankl Péter – zongora F-dúr, op. 5/1 g-moll, op. 5/2 A-dúr, op. 69 C-dúr, op. 102/1 D-dúr, op. 102/2

4

A huszonhat éves Ludwig van Beethoven (1770–1827) 1796 februárjában hangversenykörútra indult Bécsből. Az út első állomásáról, Prágából így írt testvérének, Johann-nak: „Jól vagyok, nagyon jól. A művészetem barátokat és megbecsülést szerez számomra – mi másra vágynék még? És ezúttal jó pénzt is fogok keresni.” Május táján Drezda érintésével érkezett meg Berlinbe, ahol a fiatal zongoravirtuóz játékára II. Frigyes Vilmos porosz király többször is kíváncsi volt. A politikailag jelentős királyi udvar ekkoriban a csellójáték egyik európai fellegvárává is vált: a király a hangszer rajongója és játékosa volt, és megtehette, hogy 1773-ban kora egyik legjelentősebb csellistáját, a francia Jean-Pierre Duport-t szerződtesse zenekarába, és tőle vegyen órákat.

1790-ben csatlakozott az udvarhoz Jean-Pierre hasonlóan tehetséges gordonkás öccse, Jean-Louis Duport is. Ezekben az években a kiváló berlini csellisták és nagylelkű patrónusuk számos új csellódarab születését inspirálták, így Carl Stamitz és Luigi Boccherini több művét, de Mozart is II. Frigyes Vilmos számára komponálta a csellónak kiemelt szerepet adó „Porosz” kvartettjeit, Haydn pedig opus 50-es vonósnégyeseit. E jelentős művek sorába illeszkedik Beethoven első két, opus 5-ös sorszámot viselő csellószonátája is: a darabok bemutatóját a berlini királyi udvarban tartották a szerző és az egyik Duport fivér (valószínűleg Jean-Louis) közreműködésével. A műveket Beethoven természetesen az uralkodónak dedikálta, és értékes ajándékot, aranypénzzel teli, díszes tubákosszelencét kapott értük.

Legközelebb tíz évvel később fogott újabb csellószonáta komponálásába: opus 69-es, A-dúr szonátáján 1806 és 1808 között dolgozott. Bár az ekkoriban írt művein (például a VI. szimfónián) egyáltalán nem érződik, hangulata már korántsem volt olyan felhőtlen, mint azt a fentebb idézett levele alapján gondolhatjuk: hallásának romlása ekkor kritikus pontra jutott, és már túl volt a Heiligenstadti végrendelet (1802) megfogalmazásán is. Ebben a személyes hangú, testvéreinek szánt vallomásban állapota nehézségeiről írt, és olyan megrázó gondolatait is papírra vetette, mint hogy „kevés híja volt, hogy nem magam vetettem véget az életemnek. Csak a művészet tartott vissza egyedül... Akár javul a helyzet, akár nem, én helytállok”.

A szonáta bemutatóját 1809-ben, Bécsben tartották: a zongoránál ezúttal valószínűleg Beethoven kiváló tanítványa, Dorothea von Ertmann ült, a csellószólamot pedig Nikolaus Kraft játszotta, aki korábban éppen a már említett Jean-Louis Duport-nál tanult.

Az 1813-tól 1815-ig terjedő időszak Beethoven életében nem mondható termékenynek: a különböző alkalmi művek (így a Csataszimfónia vagy a bécsi kongresszus alkalmából írott darabok) sorából jelentőségben messze kimagaslik utolsó két csellószonátája (op. 102). Ezeket valószínűleg bizalmasa, a kitűnő zongorista, Erdődy Mária

grófnő rendelte Beethoventől, a darabok ajánlása is neki szól. Ekkoriban a grófnő gyermekeinek zenetanára a híres Schuppanzigh-kvartett csellistája, Joseph Linke volt, így valószínű, hogy a szonátákat ő és a grófnő játszhatták el elsőként.

Beethoven öt csellószonátája tehát szinte egész pályafutását felöleli – sőt a három opus éppen megfelel a zeneszerző általában számon tartott három alkotóperiódusának: az opus 5-ös két szonátát a korai, az opus 69-est a középső, az opus 102-es műveket pedig a kései korszak képviselőjeként szokás emlegetni. Az életmű részekre osztása természetesen szükségképpen önkényes és leegyszerűsítő, ebben az esetben mégis van igazságtartalma: a két korai szonáta leginkább az érett bécsi klasszikus stílust példázza, sokban emlékeztet Haydn és Mozart zenéjére. Az opus 69-es mű szabályos, szimmetrikus felépítése mellett sok tekintetben szétfeszíti a klasszikus kereteket: hatalmas érzelmi, dinamikai skálán mozog, és bővelkedik a váratlan fordulatokban. Az opus 102-es darabokban pedig Beethoven kései stílusának jegyeit figyelhetjük meg. Az összetett, polifonikus szerkesztésmód leginkább a D-dúr szonáta Allegro fugato tételében szembetűnő. Emellett már ezekben a darabokban megjelenik a kései Beethovenre oly jellemző transzcendens dallamosság is – különösen a D-dúr szonáta beszédes tempójelzésű Adagio con molto sentimento d’affetto tételében, mely az öt mű egyetlen teljes lassú tétele. A megszokott formai szabályok feloldása talán a C-dúr szonátában a legnyilvánvalóbb – nem véletlen, hogy a szerző az első kéziratban a Freie Sonate címet adta a darabnak. A két utolsó szonátában ezenkívül Beethoven rendkívül tömören fogalmaz: olyan koncentrált letisztultság jelenik meg itt, amely egyértelműen elkülöníti őket a korábbi, nagyobb szabású művektől – ez a két szonáta jóval rövidebb is, mint a többi.

Amellett, hogy az öt csellószonátában nyomon követhetjük Beethoven stílusának változását, a darabok a műfaj fejlődésének is fontos állomásait jelenítik meg. A csellózongora szonáta egyik őse természetesen a barokk csellószonáta, amelyben a fő csellószólamhoz basso continuo kíséret csatlakozott. A másik, kevésbé kézenfekvő előd a zongoraszonáta: Beethoven és kortársai – például otthoni kamarazenéléshez – előszeretettel komponáltak zongoraszonátákat opcionális vonóskísérettel; ezekben a darabokban a cselló- vagy éppen hegedűszólam jelentősége elenyésző, a darab nélküle is előadható. Ehhez hasonlóak Beethoven opus 5-ös szonátái: a csellószólam ugyan egyáltalán nem hagyható el, de a darabokban egyértelműen a zongorista szólama dominál. A szonáták 1797-es párizsi kiadásának címlapja is úgy hirdette a műveket, hogy „Két nagy szonáta zongorára csellókísérettel”. Éppen ezért sokatmondó,

BEETHOVEN CSELLÓ-ZONGORA SZONÁTÁI

5

6

hogy az opus 69-es darab megnevezése az első kiadásban „Nagy szonáta zongorára és csellóra” – és valóban, a zenei anyag szétosztása a két hangszer között itt már teljesen egyenrangú.

Az első kiadások további érdekességeket is tartogatnak: a mai zenészeknek elképzelhetetlen, hogy az első három csellószonáta partitúra nélkül jelent meg először nyomtatásban: a zongorista kottájában is csak a saját szólama szerepelt. Az opus 102-es műveknél viszont a Simrock kiadó, látva a darabok komplexitását, a zongorakottába beletette a csellista szólamát is – így ezek lettek Beethoven első olyan kamarazenei művei, amelyek partitúrában jelentek meg. A darabok korai kiadásainak egyes részletei tehát plasztikusan tükrözik a hangszerek szerepének változását, vagyis azt a folyamatot, amelynek során Beethoven voltaképpen új műfajt teremtett: a két egyenrangú partner dialógusára épülő cselló-zongora szonátát.

Várdai Istvánt a hazai és a nemzetközi zenei élet meghatározó muzsikusaként tartják számon. A pécsi születésű csellóművész a budapesti Zeneakadémián Mező László, Bécsben pedig Reinhard Latzko növendékeként tanult. Harmincéves kora előtt díjat nyert szinte az összes rangos nemzetközi versenyen (a legjelentősebbek: 2007, Moszkva; 2008, Genf; 2014, ARD, München). Emellett több magyar és külföldi kitüntetést is kapott (2009, Junior Príma-díj; 2012, Prix Montblanc; 2015, Liszt-díj).

Idén ősszel kezdte meg működését a Bécsi Zeneakadémián, ahol Heinrich Schiff utódaként a cselló tanszék vezetésével bízták meg. 2016 óta játszik azon az 1673-ban Antonio Stradivari által épített csellón, amely korábban Jacqueline du Pré, majd Lynn Harrell birtokában volt. Felvételein többek közt megörökítette Elgar Csellóversenyét, Csajkovszkij Rokokó variációit és Bach Hat csellószvitjét. 2015 óta Baráti Kristóffal együtt a Kaposfest művészeti vezetője, a 2018/19-es évadban pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar rezidens művésze.

A műsor kapcsán vele beszélgettünk.

– Hogyan ismerkedett meg Beethoven csellószonátáival?

– Körülbelül tízévesen, Starker János és Sebők György felvételét hallgattam rongyosra, aztán hamar elkezdtem játszani is a szonátákat.

– Frankl Péterrel most mind az öt szonátát eljátsszák – hogyan jött létre ez az együttműködés, milyen a kapcsolata ezzel a nagyszerű muzsikussal?

– Az én időtávlatomból nézve régóta ismerjük egymást, és a csellóirodalom jelentős szeletét eljátszottuk már együtt. Mondhatjuk, a mi generációnk számára ő egyfajta mentor: fontosak számára a fiatalok, jó kapcsolatot ápol velük. A korkülönbség egyáltalán nem érezhető, sőt Péter lendületéhez a pódiumon szinte nekem kell felvennem a tempót! Hogy más generációhoz tartozunk, azt pedig áthidalja, hogy a zene lényege, a mély mondanivaló kortalan – különösen ilyen tartalmas műveknél.

– Beethoven a sokkal intimebb hangú fortepianóra és bélhúros csellóra komponálta a műveket, mai instrumentumokon játszva a két hangszer arányainak megtalálása általában nem egyszerű feladat: a modern zongora könnyen elnyomhatja a csellót.

A gyakorlatban hogyan oldhatók meg ezek a problémák?

– Úgy tapasztalom, hogy mivel mindkét hangszer, a cselló és a zongora is hangosabb lett az idők folyamán, nem annyira jelentős ez a különbség. Sőt a darabok is úgy vannak megírva, Beethoven úgy használja a hangszerek adottságait, hogy minél könnyebb legyen az együttjáték. Ráadásul olyan szerencsém van, hogy a világ egyik legjobb csellóján játszhatom.

– Van olyan tétel vagy rész, amely a szonátákból különösen közel áll önhöz?

– Beethoven robusztus oldalát is szeretem, de talán az áll a szívemhez legközelebb, amikor a lírai, dallamos szakaszokban a szerző érzelmesebb világába is bepillanthatunk, például a C-dúr szonáta lassú bevezetőiben, vagy a D-dúr szonáta lassú tételében. De ezek a szakaszok sem önmagukban, hanem a mű többi részéhez képest érvényesülnek igazán, nem lehet azok közül kiragadni őket.

– Manapság divatos összkiadásokat játszani vagy lemezre venni – a Beethoven-csellószonáták esetében miért különleges egy este eljátszani (vagy meghallgatni) az összes darabot?

– A szonáták csodálatos ívet mutatnak a zeneszerző életművében: a két fiatalkori szonáta színpadias, szinte operás kifejezésmódjától egészen a két kései mű befelé fordulóbb karakteréig. Egy másik szempont, hogy a hosszú koncertek embert próbáló feladatot, imponáló kihívást jelentenek a művészeknek és a közönségnek is.

De talán éppen a hosszúság kedvez az átlagosnál jobban az elmélyülésnek, a teljes kikapcsolódásnak – annak az állapotnak, amikor úgy érezzük, hogy átalakul az érzékelésünk, és teljesen megfeledkezünk az idő múlásáról.

BEETHOVEN CSELLÓ-ZONGORA SZONÁTÁI

7

8

Frankl Péter neve az egész világon évtizedek óta ismert elsőrangú zongoraművészként és -tanárként. Hosszú és sikerekben bővelkedő pályája Budapesten indult: a Zeneakadémián Szegedi Ernő és Hernádi Lajos tanítványaként szerzett diplomát. Az ötvenes években több jelentős zenei verseny díjazottjaként (Marguerite LongJacques Thibaud; Párizs, 1957; Szonátaverseny Pauk Györggyel; München, 1957; Rio de Janeiro, 1959) került be a köztudatba. Ezeket az elismeréseket 1962-ben nagysikerű bemutatkozása követte a londoni Wigmore Hallban, majd amerikai debütálása 1967-ben, a Széll György vezette Clevelandi Zenekar szólistájaként. A nyolcvanadik életévén túl is aktív muzsikus azóta a világ legnagyobb koncerttermeinek pódiumán lép fel. Az évtizedek óta Londonban élő zongoraművész elkötelezett kamarazenész is: a Pauk Györggyel és Ralph Kirshbaummal alkotott zongorás trióval közel harminc éven át koncertek, és szinte nincs olyan neves kamarazenei fesztivál, ahol ne fordultak volna meg.

A tanítással Frankl Péter viszonylag későn kezdett el foglalkozni: ötvenkét évesen vállalt először tanítványokat a Yale School of Music zongora tanszékén, ahonnan végül harminc év után, 2017-ben vonult vissza. Nemrég így nyilatkozott erről: „Felelősnek kezdtem érezni magam a zenélés jövőjéért. És ahelyett, hogy emiatt csak morogtam volna, szerettem volna valamit tenni is.” Tanítványai olyan tanárként emlegetik, aki a technikai perfekcionizmus, a hibázástól való félelem helyett a darabokban rejlő „történetek” közvetítésére vezeti rá a növendékeket. Diákjai figyelmét arra is mindig felhívja, hogy nem elég csak az éppen játszott darabot ismerni, hanem elengedhetetlen a széles körű tájékozottság: „Hogyan tudnánk például egy Mozartzongoraverseny karaktereit visszaadni, ha nem ismerjük az operáit?” Írta és az interjút készítette: Scholz Anna

Summary Ludwig van Beethoven (1770–1827) wrote his five cello sonatas in different phases of his career, with the two works making up Opus 5 usually ascribed to its early part, Opus 69 to the middle, and the pair comprising Opus 102 to his later period. The two earlier sonatas are examples of the mature Viennese Classical style, while Opus 69, in spite of its symmetrical construction, pries open many Classical constraints, moving along an enormous emotional and dynamic scale and abundant in unexpected twists. The pieces of Opus 102, on the other hand, bear the hallmarks of Beethoven’s later style. The complex and polyphonic structure is most striking in the allegro fugato movement in the D major sonata. It is also in these two pieces that the transcendent melodiousness appears, particularly in the slow movement of the same D major piece.

Beethoven expresses himself extremely concisely in these latter two sonatas, with their concentrated sparseness clearly differentiating them from his larger previous pieces.

A key figure in the Hungarian and international music worlds, cellist István Várdai studied with László Mező in Budapest and Reinhard Latzko in Vienna, winning awards at nearly every major international competition before the age of 30.

This autumn, he took the helm of the cello programme at Vienna’s University of Music and Performing Arts. Since 2016, he has played on the Stradivarius cello that was once used by Jacqueline du Pré and Lynn Harrell.

Péter Frankl has been known around the world for decades as a top pianist and piano teacher. After starting his long and successful career in Budapest, he made his international début in 1962 at London’s Wigmore Hall. Still active in his 80s and resident in the British capital for decades, Frankl continues to play the world’s greatest concert halls and remains a dedicated chamber musician as well, having performed with György Pauk and Ralph Kirshbaum for nearly 30 years. He came to teaching relatively late in life, taking on his first students in the Yale School of Music’s piano department at the age of 52 and retiring 30 years later, in 2017.

As he recently put it, “I started to feel responsible for the future of musicianship.

And instead of just grumbling, I decided to do something about it.”

SUMMARY

9

RISING STARS

Quatuor Arod

2018. november 23.

Fotó © Marco Borggreve

RISING STARS

Kian Soltani – cselló

Közreműködik: Aaron Pilsan – zongora

2018. november 25.

Fotó © Holger Hage, Deutsche Grammophon

Verdi: A két Foscari

A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić

2018. november 27.

Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT

Monika Melcová és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Kórusai

2018. december 12.

Monika Melcová

ÚJÉVI HANGVERSENY

Haydn: A teremtés

Közeműködik: Fatma Said, Uwe Stickert, Sebestyén Miklós, a Magyar Rádió Énekkara, Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Fischer Ádám

2019. január 1.

Fatma Said Fotó © Felix Bröde

FELFEDEZÉSEK

Dobszay Péter és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Közeműködik: Tomoki Szakata – zongora, Ririko Takagi – hegedű Vezényel: Dobszay Péter

2019. február 24.

Dobszay Péter Fotó © Várady Nikolett

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. november 5.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma