Müpa műsorfüzet - Brahms-zongoranégyesek (2019. január 11.) by Müpa Budapest

Brahms-zongoranégyesek

2019. január 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

11 January 2019 Béla Bartók National Concert Hall

2019. január 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Brahms Piano Quartets Brahms-zongoranégyesek Featuring: Kristóf Baráti – violin Máté Szűcs – viola István Várdai – cello Dénes Várjon – piano

Közreműködik: Baráti Kristóf – hegedű Szűcs Máté – brácsa Várdai István – cselló Várjon Dénes – zongora

No. 1 in G minor, op. 25 No. 3 in C minor, op. 60

Nr. 1, g-moll, op. 25 Nr. 3, c-moll, op. 60

No. 2 in A major, op. 26

Nr. 2, A-dúr, op. 26

The English summary is on page 11.

BRAHMS-ZONGORANÉGYESEK

Brahms és a zongoranégyesek „A zongorás trióban tulajdonképpen három szólista játékából áll össze a zenei anyag. Ezzel szemben a zongoranégyes sokkal inkább a vonósok és a zongora párbeszédére, szembeállítására épül. A zongoranégyes vonóstriójában sokszor a hegedűé a dallam, a többiek kísérnek (miközben vannak azért brácsa- vagy csellószólók is), összességében szimfonikusabb hangzás jön létre” – nyilatkozta korábban Várdai István. A Johannes Brahms (1833–1897) idején még kevéssé kultivált zongoranégyesfelállás első remekei Mozart nevéhez fűződnek. Ő komponált két remekbe szabott zongoranégyest: 1785-ben a g-mollt (K. 478), 1786-ban az Esz-dúrt (K. 493). Jelképesnek tekinthetjük, hogy amikor Brahms 1856-ban, huszonhárom évesen megírja élete első zongoranégyesét, ő is a g-moll hangnemet választja, akárcsak első ilyen műfajú művében Mozart. A vonósnégyes műfajában bekövetkezett megtorpanása után Brahms azt mondta egy ismerősének, hogy az emberek nem is tudják, mit jelent a magafajta számára, hogy Beethoven lépteit hallja maga mögött. A zongorás kvartettben valóban nem kopogtak-döngtek Brahms háta mögött a beethoveni léptek, a korábbi klasszika (Mozart) pedig más formai és hangszerelési léptéket képviselt. Aligha túlzás, hogy Brahmsnál minden formarész a Beethoven más összeállítású kamarazenéjére jellemzőnek a kétszerese. A három vonós olyan szerves egységet képvisel, hogy szinte önmagában, a zongora nélkül is egésznek érződő művet alkot. Ebben az esetben azonban nélkülöznünk kellene a billentyűs és a vonósok párbeszédét, amely egyes pillanatokban versenymű-érzetet kelt, bár ilyenkor a zongora mindig visszatér a primus inter pares szerepébe, s úgy kezdi kísérni a vonósok hármasát, míg máshol azok szegődnek az ő társául. A szonátaforma a nyitótételben sértetlenül megmarad a hagyományból, bár 1861-ben a zongoraművész-zeneszerző Clara Schumann ezt jegyezte fel naplójába: „Érdekes beszélgetés zajlott le Johannesszel a forma kérdéséről. Arról, hogy a régi mesterek kitűnő urai voltak a formának, míg a mai szerzemények a körülhatárolt kis formákra korlátozódnak. Ő versenyre kel a régi mesterekkel, és különösen Clementi szabad formakezelését csodálja.” Beethoven diabolikus scherzói Brahms kottalapjain mintha kissé megszelídülnének. Beszüremlik ugyanakkor a zongorás négyesek világába a magyaros (cigányos) idióma (Rondo alla Zingarese a g-moll kvartettben), ami a maga egzotikus hangvételével már inkább a romantika távolba vágyását képviseli, mint Haydn „all’ ongarese” couleur locale-ja.

Brahms opusszámmal ellátott kompozíciójának hatoda (24 mű) kamarazene. Az nem kérdéses, hogy a három zongorás kvartett egy, a trióhoz és a kvintetthez képest később sem elterjedt műfaj óriása. Olyan zenék, amelyek különféle korszakok nagy mesterei felé nyújtogatják csápjaikat: hol a Bach inspirálta – de nem Bach stiláris jegyeivel archaizáló! – polifónia termékenyíti meg, hol a Brahmsszal szemben „ellenfélként” kijátszott Wagner trisztáni hangvételének szín- és hangulatvilágát idézi elénk. Különösen figyelemre méltó a művek ritmikai világa. A metrika határait nem feszegeti, de ami az adott metrumon belül kibontakoztatható, azt felvonultatja. Duolák és triolák egyidejűsége a biztonságosan tartott metrumon belül színessé és rugalmassá teszi a zenét, a forma bővítményei a „csak még azt tenném hozzá” retorikájával tartják fenn a hallgató figyelmét. „A legjobb csapat adott ahhoz, hogy előadjuk ezeket a Brahms-műveket. [Várjon] Dénes már többet játszotta őket – ezek a marlborói, fesztivál jellegű műhelymunkához ideális darabok” – olvassuk az idézett Várdai-interjúban. Baráti Kristóf, Szűcs Máté, Várdai István és Várjon Dénes a munka örömét árasztó interpretációjukkal minket is a brahmsi komplexitás és a „marlborói szellem” régiójába ragadhatnak.

Várjon Dénes és a Brahms-zongoranégyesek – Gondolom, diákkorod óta vagy kapcsolatban Brahmsszal. Mi ennek a története? – A kapcsolat a Kurtág Györggyel, Rados Ferenccel és Devich Sándorral folytatott kamarazenei tanulmányaimra nyúlik vissza. A hegedű-zongora szonátákkal indult, onnan terebélyesedett és fejlődött oda, hogy Brahms hosszú időre egyik kedvenc zeneszerzőmmé lett, különösen a kamarazenéje miatt. Minden kamaraművét eljátszottam. Aztán jött egy rövid szünet: a Schumann iránti szenvedélyem minden mást „kisöpört”. Napjainkban térek vissza Brahmshoz, s játszom késői darabjait is, mint például az opus 118-asokat, amelyek a diplomakoncertemen szerepeltek, s idei szólóestemen és másutt ismét műsorra tűzöm őket. Brahms kamarazenéje repertoárom egyik alapja. Kiváló partnerekkel voltam elkényeztetve: a brácsás Tabea Zimmermanntól és Kim Kashkashiantól a csellista Perényi Miklóson és Steven Isserlisen át, a klarinéttrióban Isserlis mellett Jörg Widmann-nal, a kürttrióban Radovan Vlatkovićtyal, a hegedűszonátákban Joshua Bell-lel, Leonidasz Kavakosszal. – Zongorázni jó Brahmsot? – Nagyon. Nem könnyű, de a kezem is szereti. A B-dúr zongoraversenyt még nem játszottam, de a d-mollt sokszor. Mindig „zongorára ír”. Mindig a zene jelentéséhez tartozik,

BRAHMS-ZONGORANÉGYESEK

hogy az adott nehézséget meg kelljen oldani. Harmonikus a hangszerrel való kapcsolata. – Brahms az adott nehézségen belül mindent elkövet, hogy könnyebbé tegye a megszólaltatást? – Nem könnyebbé, hanem természetesebbé. Beethoven Hammerklavier-szonátájában vagy Nagy fúgájában, amelyet gyakran játszunk feleségemmel, Simon Izabellával, a zene soha nem válik kényelmessé, a veszélyt mindig vállalni kell. A Hammerklavier elejét például éppen azért nem szabad megkönnyíteni azzal, hogy két kézzel játsszuk, mert a hatalmas balkéz-ugrásban a nehézség okozta feszültség izzik. Ilyen rizikókat Brahmsnál, különösen a kamarazenéjében, nem érzek. Sokat kell foglalkozni Brahmsszal, nem könnyű játszanivaló, de rá inkább lehet támaszkodni, mint bizonyos Beethoven-művekre. – Milyen különbséget érzel különböző zeneszerzők között – elsősorban a zenetörténet korábbi nagyjaira gondolok – aszerint, hogy kottáikon érezhető-e, mennyire voltak virtuózai a hangszerüknek? Van-e, aki a nehézen belül a praktikumra tör, míg más szándékosan meg akarja dolgoztatni a játékosát? – Ez fontos kérdés. Nem nevezném praktikumnak. Brahmsnál ez inkább harmónia. Vannak, akiket kamarazenéjükben is zongora-szerzőnek érzek. Brahms nem az. Rengetegszer jut eszembe a zenekar, a kamarazenei hozzáállás, az énekhang. Chopin műveiben erősen ott van a zongorista személyisége. Mendelssohnnál még inkább, és Dohányinál is hasonló érzeteim vannak. – A három zongorás kvartettet játszottad már egy estén? – Kettőt igen: a c-mollt és az A-dúrt, de a hármat együtt most fogom először. – Ha a hármat egy folyamatban játszod, érzel-e összefüggést közöttük? Egymásra épülnek? „Beszélgetnek” egymással? – Nagyon különböző darabok. Nekem is mást jelentenek. A c-moll a legkedvesebb nekem, legkevesebbszer az A-dúrt játszottam eddig, ezért most ez izgat a legjobban. A g-mollt érzem kicsit távolabb magamtól, holott csodálatos darab, de a zárótétele elmehet a trivialitás felé, ha az előadók nem vigyáznak. A második tétel intermezzo érzetét, ugyanakkor scherzo jellegét nagyon nehéz megtalálni. A harmadiknál az áradó kiterjedés is vonzó. – Kamarazenei szempontból érzel-e különbséget a duók – szonáták –, illetve a triók, kvartettek között? – Igen. A hegedű- és brácsaszonáták intimebbek. A három zongoranégyes szimfonikus hatású, főként a g-moll és az A-dúr. Minden hangszerrel szemben igényes, az A-dúr a zongora szempontjából szinte versenymű nehézségű. – A mai est előadóival játszottad már a Brahms-kvartettek valamelyikét?

– Nem. Schumann és Mahler zongoranégyesét már játszottuk, Brahms-triót Kristóffal és Istvánnal szintén. – A mai előadótársakkal való gyakori közös muzsikálásotok milyen interferenciákat tud teremteni? – Úgy alkotunk egy csapatot, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Más nemzedékekhez tartozunk, más háttéréletünk van. Ez érdekes eredményt hoz ki az együttes munkából. A próbákon gyümölcsözően konfrontálódunk. – Természetbeli különbség van köztetek? – Más zenészalkatok vagyunk, életkorunkból fakadóan is más-más fontos nekünk. Ösztönös reakcióink, munkamódszereink eltérőek. A kamarazene lényege, hogy megismerjük egymás gondolkodásmódját, egymásra hangolódjunk, s ebből szülessék valami új minőség. A különbözőség előnyt jelent, hiszen általa új világok tudnak kitárulni. – Mennyire érzed fontosnak a zenész életkorát? – Emlékszem, amikor diákkoromban Schiff András Végh Sándorral adott hangversenyt Bach és Bartók műveiből. Köztük két nemzedék távolsága feszült, mégis remekül összehangolódtak. András istenként tisztelte a mestert Véghben, ő pedig imádta a fiatal zsenit. A Kurtág–Rados-iskola neveltjeként nagyon fontos számomra a próba folyamata. Majdhogynem jobban érdekel, hogyan fejtünk meg valamit, mint hogy mi lesz belőle. Sokféle élményanyag átértékelődvén saját élményként jelenik meg bennem. Nehéz erről beszélni, de úgy érzem, nagyon fontos szakasza van most az életemnek. – Ha alakulásod folyamatát szemléled, azt látod, hogy fiatalon jellegzetesen másként interpretáltál zenéket, amelyeket ma, az évtizedek tapasztalataival megint másként közelítesz meg? – Nagyon későn érő típus vagyok. Nem hiszek a nagy ugrásokban és a hirtelen váltásokban. A szívós, de lassú élménygyűjtésben inkább. Sohasem törekedtem arra, nem is kerestem, hogy valamit többnek mutassak fel. Ha nem volt hozzá annyi élményanyagom, akkor annyit vittem bele, amennyi volt. Ha grafikonban próbálnám ábrázolni a fejlődésemet, nem fölfelé emelkedést, hanem szélesedő kiterjedést rajzolnék. Gyökeret eresztést. Egy angol zenei magazin kérdezett nemrég új lemezek és lemezdíjak kapcsán. Nekik is ezt mondtam el: nekem a siker egy hosszú periódus során megérlelődött gyümölcs. S ha erre külső szemlélő reagál, az nagy dolog. – A Baráti Kristóffal való évjárati és a Várdai Istvánnal már csaknem nemzedéki különbségből azt állapítod meg, hogy ők, illetve ti hárman másként közelítetek a zenéhez? – Nem. Alkatilag hasonlóbb vagyok Istvánnal, mint Kristóffal, de a Kristóffal folytatott kommunikációnk egyre érdekesebb. Ő a szólózásból érkezett a kamarazenébe,

BRAHMS-ZONGORANÉGYESEK

míg én inkább a kamarazenében voltam otthonos, de ennek ellenére, vagy talán éppen ezért nagyon élvezem vele a zenei kommunikációt. – Hogyan választottátok brácsás partnerül Szűcs Mátét? – Ő a másik két vonós régi barátja és kamaratársa. Nyomban megszerettem, meg is hívtam egyrészt a feleségemmel közösen rendezett fesztiválunkra, másrészt a jövőre a Zeneakadémián tartandó, Schumann összes kamaraművét tartalmazó, hatestés sorozatunkra. Kezdettől rokonnak érzem zeneileg. – Sokat kell próbálnotok? – Nem. Sok alkalmat megszerveznünk nehéz is volna, de könnyen hangot találunk egymással. – Tudjuk, hogy Brahmsot sokáig konzervatívnak kiáltották ki kora újító komponistáival szemben. Ezt te még megéled, vagy az idő elmosta a skatulyát? – Darabja is válogatja. A késői művei már olyan előremutatóak, hogy ha kihallgatjuk a harmóniáit, igazán modern zenének találjuk (például az opus 116-os e-moll intermezzót). Ezt más romantikusoknál is megfigyelhetjük. Chopin b-moll szonátájának zárótételét akár egy 20. századi szerző is írhatta volna. Brahms zongoranégyesei nem ebbe az irányba mutatnak, azok igazi romantikus darabok. – Keresni fogjátok az alkalmat, hogy ezt az estet máshol megismételjétek? – Jó lenne. 2019 decemberében lemezre is vesszük. – Van-e különbség aközött, amikor egy ilyen műcsoportot hangversenyen adtok elő, illetve felvételen rögzítetek? – Van, de a lemez a koncertfolyamat része. Nem hiszek abban, hogy élő élmények nélkül a stúdióban kellene „megdermeszteni” bármilyen művet. Persze, nincs végső kép, de az a jó lemez, amely koncertélményt ad. Ha – nem gyakran – meghallgatom valamelyik korábbi lemezemet, mindig másként hat rám. – De nem tartozol Fischer Annie „típusába”, aki minden korábbi felvételével „harcban állt”? – Nem, de nálam is van egy évjárati határ: az 1997 előtti felvételeimet nem szeretem. Később is adódik, amit nem kedvelek. Eleinte bénított a lemezfelvétel, ma már nagyon kreatív munkának érzem. Ki kellett alakulnia, hogy milyen teremben, akusztikában szeretek felvételt készíteni, milyen hangízlésem van, s eleinte az tántorított el ettől a munkától, hogy a visszahallgatásnál úgy éreztem: ezt nem. Nem veszek fel részleteket: inkább egész tételeket, s aztán javítok rajta, de mindig kontextusban kell maradni. És igen fontos a zenei rendező, akinek nemcsak a művet, hanem a művészt is ismernie kell. Írta és az interjút készítette: Hollós Máté

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Baráti Kristóf 1979-ben született. Első zenekar-kíséretes szólókoncertjét nyolcévesen, Venezuelában adta. Hazatérve a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek számára létrehozott osztályában Szenthelyi Miklós és Tátrai Vilmos növendéke lett. A Thibaud és az Erzsébet Királyné Versenyen szerzett díjai után 2010-ben megnyerte a moszkvai Paganini Versenyt. Mára az egyik legünnepeltebb hegedűs: Kossuth-, Liszt-, Bartók– Pásztory- és Prima-díj jelzi rangját, továbbá az, hogy a chicagói Stradivari Alapítvány az ő használatába adta Lady Harmsworth hangszerét.

Szűcs Máté 2011 és 2018 szeptembere között a Berlini Filharmonikusok első szólóbrácsása volt. Ugyanezt a tisztet töltötte be korábban a Flamand Királyi Filharmonikusoknál, a Bambergi Szimfonikusoknál, a drezdai Staatskapellénél, a Hesseni Rádió Szimfonikus Zenekaránál és a Brémai Német Kamarafilharmóniánál. A kritikusok játékának kivételes hangkultúráját, magabiztos technikáját és különleges zenei intelligigenciáját hangsúlyozzák. Szólistaként többek közt olyan zenekarokkal is fellépett Európa- és világszerte, mint a Berlini Filharmonikusok, a Berlini Barokk Szólisták és a Flamand Rádiózenekar. Mások mellett olyan kiváló szólistákkal, valamint karmesterekkel koncertezik rendszeresen, mint Frank Peter Zimmermann, Vadim Repin, Baiba Skride, Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes, illetve Sir Simon Rattle. 2018 szeptemberétől genfi zeneakadémia brácsaprofesszora.

BRAHMS-ZONGORANÉGYESEK

Fotó © Rokas Darulis

Fotó © Németh András Péter

Várdai István 1985-ben született, és 2009-ben Mező László tanítványaként diplomázott a Zeneakadémián. Ezt megelőzően a moszkvai Csajkovszkij Versenyen harmadik, a Genfi Zenei Versenyen pedig első helyezett lett. Látogatta Natalja Gutman, Schiff András és Starker János kurzusait. Elnyerte a legígéretesebb fiatal díját (Prix Montblanc, 2012), és diadalmaskodott az ARD rangos zenei versenyén (2014). A bécsi és a Kronberg zeneakadémián képezte tovább magát. 2017 óta a mannheimi főiskola professzora, 2018 óta a bécsi zeneakadémia tanszékvezetője. Az ex DuPré–Harrell Stradivari csellón játszik. Várjon Dénes 1968-ban született. A Zeneakadémián Falvai Sándor, Kurtág György, Rados Ferenc és Devich Sándor növendéke volt, s részt vett Schiff András számos külföldi kurzusán. 1991-ben, a zürichi Anda Géza Zongoraverseny első díjasaként robbant be a zongoraművészet élvonalába. Szólistaként és világhírű művészek kamarapartnereként a világ egyik leggyakrabban foglalkoztatott zongoraművésze. Öt hanglemezkiadónál készült hangfelvételei közül több nyert el nemzetközi díjakat és kapott elismerő kritikákat.

Summary “The musical material of the piano trio is essentially comprised of the playing of three soloists. By contrast, the piano quartet is much more of a confrontational dialogue between the strings and the piano. The string trio part of this quartet often has the violin taking the melody, with the others accompanying it (although it also has viola and cello solos), creating a more symphonic sound overall,” said István Várdai. In the time of Johannes Brahms (1833–1897), the first masterpieces of the still not fully formed quartet configuration were associated with Mozart, whom Brahms followed in taking on the genre. After the slowdown in the further development of the string quartet as a genre, Brahms said to an acquaintance that very few people had any idea what it meant for someone like him to hear Beethoven's footsteps clicking and clacking behind him. In the case of the piano quartet, the footsteps clicking behind Brahms's back were not Beethoven's, as the imprints in the ground were more insistent on representing the different forms and scoring of the early classicism of Mozart. The three string instruments constitute an integrated unit that creates what can be perceived as an entire work practically by itself, even without the piano. In this instance, however, we would have to make do without the dialogue between the keyboardist and the strings, which in some moments evokes the feeling of a concerto, even if the piano then also resumes its role as first among equals and then starts to return to accompany the three string players, while at other times the reverse is true. Although the traditional sonata format remains unchanged in the opening movement, in Brahm's score, Beethoven's diabolical scherzos seem to have been tamed. Filtering into the G-minor quartet at the same time is the Hungarian (meaning, in that particular context, ‘Gypsy’) idiom, which, with its own exotic tone, suggests yearning of romanticism for distant lands more than it does the local colour of, say, Haydn's “all’ ongarese”. Playing all of this tonight will be three outstanding soloists – Kristóf Baráti, István Várdai and Dénes Várjon – who, as a trio, already constitute a global brand. They will once again accept into their ranks the highly worthy violist Máté Szűcs. Their performance will make it abundantly clear that, these quartets are attuned to the masters of various eras, moving sometimes in the direction of a Bach-inspired – but not in an archaic fashion – polyphony, and sometimes toward the colours and moods of Wagner's Tristan, which some might find an ‘adversary’ to Brahms.

SUMMARY

JAZZMŰHELY

Szakcsi Lakatos Róbert és barátai

2019. január 23.

Szakcsi Lakatos Róbert Fotó © Raffay Zsófia

Lehár: A mosoly országa

A Müpa és a Shanghai Opera együttműködésében Vezényel: Xu Zhong Rendező: Káel Csaba

2019. február 1., 2.

Xu Zhong

JAZZ SHOWCASE

Solati Music: Debut

2019. február 9.

Olga Peretyatko áriaestje

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Michelangelo Mazza

2019. február 26.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin

2019. március 1.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Václav Luks és a Collegium 1704

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa-élmény gombnyomásra

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

Müpa-élmény 360 fokban

Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!

mupa.hu

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2019. január 2. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma