Müpa műsorfüzet - Igor Levit, Michael Tilson Thomas és a Bécsi Filharmonikusok (2019. január 21.)

Igor Levit, Michael Tilson Thomas és a Bécsi Filharmonikusok

2019. január 21.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Müpa-élmény 360 fokban

Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!

mupa.hu

21 January 2019 Béla Bartók National Concert Hall

2019. január 21.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Igor Levit, Igor Levit, Michael Tilson Thomas Michael Tilson Thomas and the Vienna Philharmonic és a Bécsi Filharmonikusok Featuring: Igor Levit – piano Conductor: Michael Tilson Thomas Ives: A Symphony: New England Holidays – II., Decoration Day Beethoven: Piano Concerto No. 3 in C minor, op. 37 Brahms: Symphony No. 2 in D major, op. 73 Igor Levit is an exclusive recording artist of Sony Classical World Management: Classic Concerts Management GmbH Exclusive Manager: Kristin Schuster ROLEX is the exclusive partner of the Vienna Philharmonic.

The English summary is on page 11.

Közreműködik: Igor Levit – zongora Vezényel: Michael Tilson Thomas Ives: Szimfónia: New England-i ünnepek – II., Háborús hősök emléknapja Beethoven: c-moll zongoraverseny, op. 37 Brahms: II. (D-dúr) szimfónia, op. 73 Igor Levit előadóművész kizárólagos kiadója a Sony Classical.

Nemzetközi menedzsment: Classic Concerts Management GmbH Exkluzív menedzser: Kristin Schuster A Bécsi Filharmonikusok exkluzív partnere a ROLEX.

IGOR LEVIT, MICHAEL TILSON THOMAS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

3

4

A hagyományok zenekara Ha zenekedvelők beszélgetéseiben az európai és amerikai nagyvárosok legfontosabb zenekarairól esik szó, bizonyosan sokan akadnak, akiknek képzeletbeli listáján a Bécsi Filharmonikusok állnak az első helyen. Páratlanul erős és gazdag tradíciók éltetik az együttest, s adják különleges státuszát a nemzetközi életben. Mivel a Bécsi Filharmonikusokat 1842-ben alapították (első karmestere Otto Nicolai volt), története során olyan zeneszerzőkkel működhetett együtt, mint Johannes Brahms, Gustav Mahler és Richard Strauss – és persze a muzsikálás bécsi stílusának letéteményeseként ez a zenekar bátran állíthatja: ők játsszák a legtöbb helyi zamattal a bécsi klasszika, Haydn, Mozart, Beethoven, az osztrák romantika, Schubert, Bruckner, valamint az úgynevezett második bécsi iskola, Schönberg, Berg és Webern alkotásait.

Egy másik rendkívüli jelentőségű hagyomány az értékes bécsi táncmuzsika stílusának ápolása. Ez a tradíció is döntő fontosságú a Bécsi Filharmonikusok életében. Az 1939 óta ismétlődő újévi koncertek esetében nemcsak a világ egyik legsikeresebb komolyzenei üzleti vállalkozásáról van szó, de egy nagy hagyomány tudatos továbbörökítéséről és ápolásáról is. A valcerek, polkák, galoppok, amelyeket a Strauss család tagjai és jeles kortársaik írtak, az európai kultúra történetének egyedülálló fejezetét alkotják – és ehhez a stílushoz Bécsben, a Filharmonikusoknál értenek legjobban.

Hagyomány az is, hogy a zenekarnak nincs karmester fő-zeneigazgatója: önkormányzati rendszerben működik. Hasonló tradíció, hogy a Bécsi Filharmonikusok tagjai a Bécsi Állami Opera zenekarának muzsikusaiból kerülnek ki. Ennek művészi értelemben kétféle hozama van: az egyik – mivel egy operai zenekarnak nagyon jól kell tudnia kísérni – a kivételes ritmikai rugalmasság és alkalmazkodóképesség, a zenélés lélegző karaktere,

Fotó © Lois Lammerhuber

a másik a vokális előadás ideáljának állandó, ösztönző közelsége, az éneklő dallamformálás folyamatos hatása a hangszeres muzsikusok zenei gondolkodásmódjára. És még mindig tradíció: a Bécsi Filharmonikusok hagyománya az is, hogy bár magas technikai színvonalon játszanak, az ő produkcióiknak mégsem az a fajta perfekció a legfőbb vonzereje, amely a Berlini vagy a New York-i Filharmonikusok játékát jellemzi, hanem a semmihez sem hasonlítható, finom patinájú, bársonyosan puha hangzás.

A zenekart kezdettől a legnagyobb karmesterek vezényelték, akik ugyanakkor nagyon sokfélék voltak. Másra ösztönözte a zenészeket Wilhelm Furtwängler és másra Bruno Walter, más produkciók születtek Herbert von Karajan és mások Claudio Abbado vagy Riccardo Muti irányítása alatt – a zenekar szellemisége azonban mindig felismerhetően azonos maradt. Leonard Bernsteinhez emlékezetesen szeretetteljes kapcsolat fűzte az együttest, mint ahogyan Zubin Mehtával is bensőséges a zenekar barátsága. Az évtizedek alatt szót értettek olyan, gyökeresen ellentétes karakterű muzsikusokkal, mint Nikolaus Harnoncourt és Valerij Gergijev. És a Bécsi Filharmonikusok koncertjein természetesen mindig jól érezték magukat a megrögzött perfekcionisták, az egyedül lehetséges, eszményi produkciók megszállottjai: a legendás múltat képviselő Carlos Kleibertől a jelen egyik legnagyobbjáig, Christian Thielemannig.

Bernstein nyomdokain Michael Tilson Thomas (*1944) nem először érkezik a Müpába a Bécsi Filharmonikusok élén. A Los Angeles-i születésű karmestert az ismert zenei újságíró, Norman Lebrecht „az utolsó régimódi karmesterek egyikének” nevezte, mivel ellentétben az állomáshelyüket sűrűn változtató kortársakkal, Tilson Thomas a legutóbbi negyedszázadot ugyanannál a zenekarnál, a San Franciscó-i Szimfonikusok zeneigazgatójaként töltötte. A karmester pályakezdőként Leonard Bernstein pártfogoltja volt, és ha végigtekintünk zenei gondolkodásmódjának ismertetőjegyein és életrajzának tényein, megállapíthatjuk, hogy ez aligha lehetett véletlen: Michael Tilson Thomas sok mindenben emlékeztet korszakalkotó elődjére.

Fotó © Courtesy, San Francisco Symphony

IGOR LEVIT, MICHAEL TILSON THOMAS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

5

6

Az életrajzi tényekkel kezdve: Bernsteinhez hasonlóan, Tilson Thomas is ukrajnai zsidó ősöktől származik, és ez az azonosság, akárcsak Bernstein esetében, az ő gondolkodásmódjában is fontos szerepet játszik. Nagyszülei, Boris és Bessie Tomashefsky a Manhattani Jiddis Színház művészei voltak – munkásságuk dokumentumainak feldolgozására a közelmúltban alapítvány jött létre, ennek elnöke maga a karmester.

Akárcsak Bernstein, Michael Tilson Thomas is rendkívüli fontosságot tulajdonít a közönséggel folytatott kommunikációnak, a modern szellemű ismeretterjesztés eredeti formáinak – e minőségében Bernstein nyomában ő is vezette a New York-i Filharmonikusok híres Young People’s Concerts sorozatát. Mint Bernstein, ő is lelkes interpretátora Mahler zenéjének, és akárcsak egykori mentora, ő is elkötelezetten propagálja az amerikai repertoárt, Ives, Copland, Steve Reich, John Adams műveit.

Tilson Thomas a 2019/2020-as évadot követően, negyedszázad után leköszön a San Franciscó-i zenekar vezetéséről, és ezt követően „tiszteletbeli zeneigazgatóként” tér majd vissza vezényelni egykori muzsikusait. Akik együtt dolgoznak vele, a tökéletesség megszállott keresését, az engedményeket nem ismerő maximalizmust, ugyanakkor a muzsikálásából sugárzó humanista szellemet tartják meghatározó művészi tulajdonságának.

Nyizsnyij-Novgorodtól Hannoverig 1987-ben (nagy író szülöttéről) Gorkijnak hívták az oroszországi várost, amelyben a mai hangverseny zongoraművész szólistája, Igor Levit meglátta a napvilágot, korábban azonban Nyizsnyij-Novgorodnak – és a Szovjetunió megszűnte óta ismét így nevezik.

Igor Levit nem sok időt töltött szülőhelyén: nyolcévesen, 1995-ben szüleivel a németországi Hannoverbe költözött, majd újabb négy év múltán, 1999-től Salzburgban folytatta tanulmányait. E stúdiumok már hároméves korában elkezdődtek, és igen sikeresnek bizonyultak, hiszen Igor már Nyizsnyij-Novgorodban is koncertdobogóra lépett. Felsőfokú képzése Salzburg után ismét Hannoverben zajlott, a Zeneművészeti Főiskolán, Karl-Heinz Kämmerling, Matti Raekallio és Bernd Goetzke irányításával.

Igor Levit régi ismerőse a Müpa közönségének, élő példájaként annak, milyen hasznos az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) által évente megrendezett, feltörekvő fiatal művészeket bemutató Rising Stars sorozat. 2013 áprilisában e koncertek egyikén, a Fesztivál Színházban figyelhettük, hogyan teremti újra az akkor huszonhat éves muzsikus Sosztakovics Huszonnégy prelűdjét (op. 34) és Beethoven A-dúr szonátáját (op. 101). Akik jelen voltak, nem felejtették el ezt a délelőtti koncertet. Ha nem tudjuk, hogy a fiatal művész már nyolc évvel korábban, tizenévesen nagy sikerrel szerepelt

a Rubinstein Versenyen és a Hamamatsu Zongoraakadémia versenyén, akkor is éreztük volna, hogy személyében a kivételes virtuozitáshoz rendkívüli zenei érzékenység csatlakozik.

Igor Levit igényes, elmélyült muzsikus, aki idegenkedik a konvencióktól, a maga útját járja – és szereti a nagy kihívásokat.

Fontos számára Beethoven és Bach zenéje – nem véletlen, hogy első lemezein egyfelől a kései szonátákat és a Diabelli-variációkat, másfelől a minden zongorista számára nagy megmérettetésnek számító Goldberg-variációkat és a Hat partitát szólaltatta meg.

Fotó © Peter Meisel

Egy kívülálló úttörő Az „Edison versus Tesla” jelenség nemcsak a technikai találmányok világában ismert: a művészetben is előfordul, hogy hasonló újítások gondolata fogan meg egyszerre, egymástól távol élő alkotók elméjében. Az európai zenetörténet-írás Arnold Schönberget (1874–1951) tekinti a 20. századi zene nagy megújítójának. Az Amerikai Egyesült Államokban, a Connecticut állambeli Danburyben Schönberggel egy évben született a modernista Charles Ives (1874–1954), akit a zenetörténet az amerikai zene atyjaként tart számon.

Ives zenéjében sok olyan újdonság jelent meg, amely az európai reformátorokat is foglalkoztatta: kísérletező szellemű alkotóként műveiben alkalmazta a politonalitást (a zenemű egyszerre két vagy több hangnemben szól), a poliritmikát, a clustereket (hangfürtöket), érdekelték a negyedhangok (ezek Bartóknál is felbukkannak: a hegedűre komponált Szólószonátában), foglalkozott a zenei folyamatban szerepet kapó véletlen, vagyis az aleatória módszerével.

Emellett Ives szívesen felhasználta zenéjében az amerikai népdalokat, egyházi népénekeket, tánczenét, a marching bandek indulóit. Gondolkodásmódjának modernsége ellenére ezt romantikus vonásnak nevezhetjük – és valóban: Ives izgalmas keverékzenéje romantikus elemeket is tartalmaz, például az erőteljes ábrázoló szellemet, amelynek jegyében számos szimfonikus műve „énekel meg” amerikai tájakat, városokat, szokásokat és történelmi eseményeket. Mindez könnyen közös nevezőre hozható:

IGOR LEVIT, MICHAEL TILSON THOMAS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

7

8

Ives – aki egy sikeres biztosítási cég alapítójaként és társtulajdonosaként egész életén át a hivatalos zeneélet alig ismert kívülállója maradt, s igazán csak halála után fedezték fel – egyfelől újító volt, másfelől odaadó amerikai patrióta, aki számos művében állított emléket szeretett hazájának.

Ilyen a mai koncert nyitószámaként megszólaló darab is. A kompozíció angol címe: A Symphony: New England Holidays (Szimfónia: New England-i ünnepek). A négytételes mű valamennyi tétele egy-egy amerikai ünnepet „ábrázol”. A ma este hallható második tétel címe Decoration Day – Háborús hősök emléknapja. Ez az a nap, amelyen a háborús hősök sírját zászlócskákkal díszítve megemlékeznek azokról, akik a fegyveres erőknél teljesített szolgálat közben vesztették életüket. A mű anyagába Ives idézetként egy-egy Amerikában közismert indulót, fanfárt, népéneket is beépített. Az 1912-ben keletkezett tétel partitúrája egészen 1989-ig kiadatlan maradt.

A versenymű nagykorúsítása Ami a terjedelmet, hangvételt, hangzást illeti, a versenymű műfaja a barokk és a bécsi klasszika korában – bármilyen remekművek születtek is ez idő alatt a műfajban – „tanulóéveit” élte. A viszonylag rövid, karcsú hangzású, többnyire szórakoztató műfaj Ludwig van Beethoven (1770–1827) keze alatt esett át jelentős dimenzióváltáson.

Beethoven öt zongoraversenyt komponált, ezek közül az első kettő, a C-dúr és a B-dúr még magán viseli a mozarti örökség nyomait. A súly- és nagyságrendváltás 1801-ben történt meg, jellemző módon egy moll versenymű, a c-moll zongoraverseny megalkotásakor.

Ez a mű (amely nem véletlenül c-moll hangnemű: Beethoven csodálta Mozart c-moll zongoraversenyét, amely hatott az ő művére is) már a nyitótétel (Allegro con brio) főtémájának sötét tónusával és feszes ritmusaival, katonás indulókarakterével jelzi: itt és most olyasmiről esik majd szó, ami komolyabb, mint az előző két Beethovenzongoraverseny mondanivalója. Valóban: a fenyegető zordság mellé a gesztusok határozottsága társul, hirtelen elnémulásokkal és a hangzás sötét árnyékaival. A zenekar megszólalásmódja is sokkal erőteljesebb: Beethoven tesz egy nagy lépést a szimfonikus versenymű ideálja felé. A fenyegető árnyékok, a súly és a komolyság ellenére a zene időről időre felderül, a moll alaptónus alkalmanként dúrra vált.

A világos E-dúrban megszólaló Largo lassú tétel a zongora magányos meditációjával indul.

A bensőséges, önvizsgáló-meditatív monológ a beethoveni imahang különlegesen szép példája. Komolyság ez is, de másképp, mint a sötét-súlyos, katonás nyitótételben tapasztaltuk: itt az elmélyültség pillanatait éljük át, s ez ismét csak tartalmasabb

versenymű-ideált jelez, mint a bécsi klasszikus átlagé. (Ez ellen az „átlag” ellen persze már Mozart is fellázadt a maga költői és átszellemült lassú versenymű-tételeiben – ezt a tendenciát folytatja és teljesíti ki Beethoven.)

A záró rondó (Allegro) különlegessége, hogy a hangnem és a lüktetés kettősségével a zene érdekes ellentmondást sűrít magába: a tétel nagy részében továbbra is a sötét c-mollban időzünk, de a zene energikus lendülete és pattogós ritmusa mégis a „nem adom fel” dacos derűjét csempészi a karakterekbe. Mindez előlegezi a tétel végkifejletét, amely a (később Liszt által is alkalmazott) jellegzetes beethoveni szabadulás-dramaturgia szellemében eljut a sötétségből a fényre, a tragikus-küzdelmes hangvételtől a C-dúr befejezés kiharcolt optimizmusáig.

Egy könnyen jött másodszülött Az utókor úgy tartja, Johannes Brahmsra (1833–1897) bénítón hatott a kilenc Beethovenszimfónia tökéletessége, s ezért készülődött – sok vázlatot eldobva – huszonegy éven át saját I. szimfóniája megírására. Érdekes, hogy bár a mű az 1876-os karlsruhei ősbemutatón inkább udvarias, mint lelkes fogadtatásban részesült, a mérsékelt siker mégsem vette el a zeneszerző kedvét a folytatástól. Úgy látszik, az volt a döntő lélektani mozzanat, hogy „be kell ugrani a hideg vízbe”, s amikor ez megtörtént, ment minden, mint a karikacsapás. Feloldódott az alkotói görcs, s második szimfóniáját Brahms közvetlenül az első után, 1877-ben, már egyetlen termékeny nyár leforgása alatt írta meg.

Hogy a mű dallamai Karintia varázsos tájain, a Wörthi-tó mellett, Pörtschach üdülőhelyén formálódtak a zeneszerző képzeletében, nyomot hagyott a kompozíció színein, témáin, hangulatán. Míg az I. szimfónia c-mollban íródott és küzdelmes-drámai nyitó Allegrótól himnikus fináléig vezetett tételeinek karakterfejlődése, a II. szimfónia alaphangneme a pasztorális D-dúr, és megszólalásmódjában nyoma sincs drámának – ehelyett tételeiben a szemlélődő béke és derű váltakozik energikusabb, olykor kifejezetten duhaj megnyilvánulásokkal. Ha a mindig mindent kategorizálni igyekvő kritika az első szimfóniában Beethoven V. és IX. szimfóniájának újraértelmezett gesztusait vélte felismerni, itt a VI., a Pastorale-szimfónia áttételes hatását fedezhették fel a kortársak.

A nyitótétel első élménye a meglepetés: Allegro ez egyáltalán? Az, de non troppo („nem nagyon”) kiegészítéssel. A zene széles mederben hömpölyög, példájaként a jellegzetes brahmsi nyitótétel-típusnak, amely mintha magába akarná sűríteni a gyors és a lassú tételek erényeit: mindkettőből van benne. A zene legfontosabb jellemzői az áradó dallamok, a napsugaras színvilág és a hangzás túlcsorduló gazdagsága.

IGOR LEVIT, MICHAEL TILSON THOMAS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

9

10

A fényes H-dúr hangnemben felhangzó Adagio non troppo egyszerre lírai és szenvedélyes nyitódallamát a csellók intonálják, majd a magas fúvósok veszik át. Ha valaki küzdelmes hangot is várna a II. szimfóniától, azt inkább ettől a tételtől kapja meg, mint a nyitó Allegrótól: a tétel közepén, egy izgatott, aprózó ritmusértékekkel teli szakaszban. De az indulatok fölhorgadása csak átmeneti – ez a mű mindenestül a derűé, ehhez tér vissza a zene a lassú tétel végén, a nagyforma lekerekítésekor.

Akik nem ismerik (de bírálják) Brahmsot, előszeretettel hangoztatják, hogy „akadémikus”, „konzervatív” szerző. A komponista születésének centenáriumán Arnold Schönberg ezzel a tudatlanságból származó sztereotípiával számolt le, amikor megírta Brahms, a haladó című alapvető tanulmányát, benne számtalan példával bizonyítva, hogy Brahms vérbeli újító, a zenetörténet izgalmas modernje. Újítások például a szimfóniák scherzotételei, amelyek radikálisan szakítanak a romantika egyrészt szilaj lendületű, vagy éppen légies, de mindenképpen sebesen pergő, másrészt alapvetően hármas lüktetésű scherzóival. A II. szimfónia scherzója ugyan hármas metrumú, de nem 3/8-os, hanem 3/4-es, feltűnően lassú érverésű zene – rendkívül eredeti módon helyezkedik szembe a konvencióval, s csak középrészében engedélyez némi rusztikus vadságot. Azt viszont – újabb meglepetés – páros ütemben! És a finálé? „Akadémikus”, „konzervatív” az a zeneszerző, aki ezt a hatalmas energiákat felszabadító, fékezhetetlen iramot, ezt az egyszerre mámoros és fenséges, dionüszoszi tombolást megengedi magának? A II. szimfónia Allegro con spirito zárótétele az erő, a vad játékosság, a kitáruló hangzás diadala, eksztatikus végkifejlettel – méltó megkoronázása a műnek és pazar jutalomjáték karmester, zenekar számára egyaránt.

Az 1877. december 30-án lezajlott ősbemutatón a Bécsi Filharmonikusok játszottak, Hans Richter vezényletével. Írta: Csengery Kristóf

Summary Founded by Otto Nicolai in 1842, the Vienna Philharmonic has collaborated with such creative artists as Brahms, Mahler and Richard Strauss in establishing a considerable legacy of performing the masterpieces of the Austrian repertoire with maximum local flavour.

The fully autonomous orchestra operates in symbiosis with the Vienna State Opera Orchestra, and their traditional New Year's concerts celebrating the achievements of the Strauss family and their contemporaries are acclaimed around the world.

A former proponent of Leonard Bernstein, the 73-year-old Michael Tilson Thomas was, like his great predecessor, born into a Jewish family of Ukrainian origin. The two have much else in common: the key importance they place on educational activities, their dedication to conducting the works of Mahler, and their devotion to the American repertoire.

Tilson Thomas has been at the helm of the San Francisco Symphony for the past 25 years, a post he will bid farewell to during the 2019/20 season.

Pianist Igor Levit was born in Nizhny Novgorod in 1987, but moved to Hannover with his family in 1995. He studied at the Mozarteum in Salzburg and the Hochschule für Musik, Theater und Medien Hannover, while distinguishing himself at international competitions even as a teenager. He also appeared in Budapest in 2013, in the European Concert Hall Organisation's Rising Stars series.

The American modernist composer Charles Ives (1874–1954) experimented with many innovations: his works employ polytonality, polyrhythm, tone clusters and quarter tones, as well as melodies from American folk music, marching bands and folk songs. Decoration Day, the second movement from his 1912 four-movement work A Symphony: New England Holidays, is a musical depiction of the American national Memorial Day holiday.

Ludwig van Beethoven (1770–1827) took the genre of the Viennese Classical concerto, sleek-sounding and composed of short movements, and gave it symphonic dimensions with an increased scope and a richer sound. The key work in this process was his Piano Concerto No. 3 (op. 37) from 1801, which, with its dark atmosphere, martial tone and power and gravity, diverges in character from his previous two piano concertos.

Johannes Brahms (1833–1897) wrote his Symphony No. 2 in D major (op. 73) in the Carinthian town of Pörtschach in the summer of 1877, one year after finishing his First Symphony.

Inspired by the beauty of the Wörthersee region, the movements of this work – rich in sound, amply flowing with melody, and pastoral in tone – are devoid of dramatic tension, and instead gush with a sense of peace and joie de vivre. The symphony was first premièred by the Vienna Philharmonic, with Hans Richter conducting.

SUMMARY

11

Lehár: A mosoly országa

A Müpa és a Shanghai Opera együttműködésében Vezényel: Xu Zhong Rendező: Káel Csaba

2019. február 1., 2.

Xu Zhong

A népzene ünnepe – a táncháztól a világzenéig

2019. február 23.

Olga Peretyatko áriaestje

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Michelangelo Mazza

2019. február 26.

Olga Peretyatko Fotó © Alikhan photography

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin

2019. március 1.

Michael Volle Fotó © Carsten Sander

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Václav Luks és a Collegium 1704

2019. március 9.

Fotó © Petra Hajská

Iveta Apkalna, Mariss Jansons és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara

2019. március 19.

Iveta Apkalna Fotó © Nils Vilnis

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa-élmény gombnyomásra

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

Stratégiai partnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

Stratégiai médiapartnerünk:

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Igor Levit Címlapfotó: Robbie Lawrence A szerkesztés lezárult: 2019. január 14.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma