Gyenyisz Macujev és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2019. március 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
3 March 2019 Béla Bartók National Concert Hall
2019. március 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Denis Matsuev and Gyenyisz Macujev és the Hungarian a Nemzeti Filharmonikus National Philharmonic Zenekar Featuring: Denis Matsuev – piano
Közreműködik: Gyenyisz Macujev – zongora
Conductor: Alexander Sladkovsky
Vezényel: Alekszandr Szladkovszkij
Prokofiev: Overture on Hebrew Themes, op. 34 Prokofiev: Piano Concerto No. 2 in G minor, op. 16 1. Andantino – Allegretto 2. Scherzo: Vivace 3. Intermezzo: Allegro moderato 4. Finale: Allegro tempestoso Shostakovich: Symphony No. 6 in B minor, op. 54 1. Largo 2. Allegro 3. Presto The English summary is on page 11.
Prokofjev: Nyitány héber témákra, op. 34 Prokofjev: II. (g-moll) zongoraverseny, op. 16 I. Andantino – Allegretto II. Scherzo: Vivace III. Intermezzo: Allegro moderato IV. Finale: Allegro tempestoso Sosztakovics: VI. (h-moll) szimfónia, op. 54 I. Largo II. Allegro III. Presto
GYENYISZ MACUJEV ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
3
4
A szintézis bűvöletében Lógok a szeren: Karinthy Frigyes humoreszkje az emberiség régi vágyát fogalmazza meg monológ formájában. Az írás hőse, az érettségire készülő kamasz arról ábrándozik, milyen volna, ha felnőttként egy személyben lehetne világraszóló felfedezésekkel előrukkoló tudós és körülrajongott művész, országát győzelemre segítő politikus és akrobatikus teljesítményre képes sportoló. Valaki, „aki mindenben egyformán tökéletes”. Megszoktuk, hogy a felsorolt minőségek külön-külön is egész embert és teljes életet kívánnak. Karinthy kamasza viszont lehetetlent habzsoló vágyaival egyszerre akar mindent: teljes uralmat test és szellem felett. Lehetséges ez? Tudjuk, hogy nem. Mégis akadnak, akik teljesítményükkel közel járnak az emberfelettihez. Az irkutszki születésű zongoraművész, az 1998-as moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Verseny győztese, Gyenyisz Macujev, akit a Müpa 2018/19-re Az évad művészévé választott, közel két évtizeddel ezelőtti magyarországi bemutatkozása idején és az azt követő néhány évben mindenekelőtt boszorkányos virtuozitásával és kivételes teherbírásával ejtette ámulatba Budapest közönségét. Első alkalommal „csak” egy Rachmaninov-versenyművet játszott, másodjára azonban már – herkulesi vállalással – egyetlen estén Csajkovszkij mindhárom (!) zongoraversenyét megszólaltatta, harmadik látogatásakor pedig egy estén két Rachmaninov-versenymű került terítékre. Ráadásként jazzimprovizáció és saját művek – hallgatói nem győzték csodálni a fiatal muzsikus hangszeres rátermettségét és sokoldalúságát. A magyar közönség és a magyar zenekultúra előtti tiszteletadásként értékelhettük, hogy a művész 2011. október 22-én, Liszt születésének kétszázadik évfordulóján egy koncerten játszotta el a két zongoraversenyt és a Haláltáncot. Közben teltek az évek, és Gyenyisz Macujev fellépései arról tanúskodtak, hogy játéka idővel sokat mélyült és érlelődött. Már 2009-ben ezt igazolta első Müpa-beli szólóestje. Árnyalt Csajkovszkij- és Muszorgszkij-produkciójából (Évszakok, Egy kiállítás képei) kiderült: nemcsak egyedülálló erő, különleges memória és technikai tudás jellemzi, de gondolkodó és érzékeny művész is. Persze a rajongva szeretett szülőföld, Szibéria vadsága és szélsőségei továbbra is ott élnek benne. Sosem féltette kezét a sportoktól (el is törte kétszer), s a szaunából ma is a jeges vízbe veti magát: a fizikai létet éppúgy habzsolja, mint a zenét. Egy interjúban arra a kérdésre, hogy az általa vállalt szédítően nagyszámú hangverseny nem árt-e egészségének vagy az előadások minőségének, így válaszol: „Személy szerint nekem arra van szükségem, hogy olyan gyakran lépjek fel, amilyen gyakran csak lehet. Minél többet játszom, annál jobban érzem magam.”
GYENYISZ MACUJEV ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
5
Fotó © Kotschy Gábor, Müpa
Klasszikus zenészek családjában nevelkedett, de Londonról elsőként nem a nagy hagyományok jutnak eszébe, hanem Andrew Lloyd Webber – 1994-ben az ő meghívása nyomán járt először a városban, a Macskák zeneszerzőjének fesztiválján lépve fel. A számára legfontosabb helyek: Irkutszk, Moszkva, Párizs, London, Luzern. Nem szereti a kitaposott ösvényeket, inkább a rögtönzés híve. „Azok a karmesterek, akik szívesen improvizálnak, velem is szeretnek együtt muzsikálni: Jurij Tyemirkanov, Valerij Gergijev, Vlagyimir Szpivakov, Jurij Basmet, Zubin Mehta, Mariss Jansons és sokan mások. Mindegyikük nagyszerű rögtönző, akiben egy jelentős jazzmuzsikus veszett el.” Macujev számára fontos Oroszország, a hazai zeneélet, sokat tesz a pályakezdő tehetségekért, fesztiválok sokaságát vezeti, nagyra tartja az érzékeny orosz közönséget, amelyben rengeteg a fiatal – és a világ minden táján boldogsággal tölti el, ha egy honfitársa lép oda hozzá, hogy koncert után virágcsokorral köszöntse. Arra a kérdésre, mi sikerének titka, ezt válaszolja: „A szüleim. Felfogásom szerint a siker nem egy személy munkájának eredménye, hanem azoké is, akik körülveszik: esetemben a szüleim, a barátaim és azok, akikkel együtt dolgozom.” A mai hangversenyen megszólaló zongoraverseny elsajátítását is külső ösztönzésnek köszöni: „Valerij Gergijev volt az, aki néhány éve a szó szoros értelmében rákényszerített arra, hogy nyolc nap alatt megtanuljam Prokofjev II. zongoraversenyét. Nagy szellemi erőpróba volt ez, amely kimozdított a komfortzónámból. Hasznos, ha újra és újra kihívásokkal kell szembenéznünk.”
6
Különleges kirándulás Szergej Prokofjev (1891–1953) nem zárkózott el a népzenei inspirációtól, akadnak is olyan művei, amelyekben felfedezhetjük ennek nyomát (II. vonósnégyes; Tizenkét orosz népdal), a modernség iránt elkötelezett zeneszerző alkotói termésére azonban a folklór nem gyakorolt olyan meghatározó hatást, amilyen mértékben ez Kodály vagy Bartók esetében történt. Kompozícióinak hangzásvilága és a mögötte felsejlő gondolkodásmód egy „urbánus” alkotóé. Ilyen szempontból különleges kivétel a Nyitány héber témákra című kompozíció. 1919-ben a zeneszerző az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott, itt kereste meg a Zimro Ensemble, amely a TávolKeletről érkezett, ahol az Orosz Cionista Szervezet által támogatott koncertkörúton járt. A szextett egy klarinétosból, egy vonósnégyesből és egy zongoristából állt. Átadtak Prokofjevnek egy noteszt, amelyben „zsidó népdalok” sorakoztak, arra kérve a zeneszerzőt, komponáljon belőlük valamit. A kutatók később egyetlen dallam eredetiségét sem tudták autentikus források alapján igazolni, valószínűbb tehát, hogy ezek az együttes klarinétosa, Simeon Bellison szerzeményei lehettek – a zsidó népzene stílusában. Prokofjev megírta a darabot, amelynek ősbemutatója 1920 februárjában zajlott le New Yorkban. Aki meghallgatja az eredeti szextett változatot, tőről metszett klezmerzenével szembesül, vagyis a mű jellegzetes fanyarsága, táncos hangsúlyai, a groteszk hangvételt édeskés lírával ötvöző keverékhangulat és az orientális kromatika a keleteurópai jiddis népies zene stílusát követi. A tétel szonátaformában íródott. Prokofjev érdekes módon nem tartotta sokra ezt a munkáját, így aztán eleinte a szextett zenekari változatának elkészítésére vonatkozó javaslatoknak is ellenállt. „El sem tudom képzelni, ki lehet az a tompult agyú, aki szerint ezt a darabot újra kell hangszerelni.” 1934-ben mégis elkészült a Nyitány héber témákra most megszólaló szimfonikus zenekari változata.
Rendhagyó és szabálytalan Egy zenemű sorsa többféle módon és értelemben is lehet különleges, de a zenetörténet egyik legkülönlegesebb sorsú műve minden bizonnyal Prokofjev II. (g-moll) zongoraversenye. A darabon a zeneszerző 1912-ben, huszonegy évesen kezdett dolgozni, s a következő évben húzta meg a kettősvonalat a partitúra végén. A kompozíció kottája azonban az októberi forradalmat követően, egy tűzvész során lángok
martaléka lett. Prokofjev, úgy tűnik, kihívásként értelmezte a balszerencsés fordulatot, 1923-ban ugyanis nemcsak újraírta – emlékezetére támaszkodva –, de jelentősen át is dolgozta a darabot. A mű tehát hamvaiból új életre kelt, az eredetihez sem hűtlenül, mégis megváltozott tartalommal és formában. A II. zongoraverseny nemcsak ebből a szempontból foglal el különleges helyet a zeneirodalom történetében. Általános vélekedés szerint ez számít a zongorarepertoár egyik legnehezebb darabjának. Szinte játszhatatlan – sok olyan világhírű előadó akad, aki soha nem is merte műsorára tűzni. Csak kivételes állóképességű és technikai vértezetű pianista vállalkozhat a megszólaltatására – de még közülük is kevesen birkóznak meg a feladattal. Az újjászületett változatot szólistaként maga Prokofjev mutatta be 1924-ben Párizsban, Serge Koussevitzky vezényletével, ám amikor 1930-ban Ernest Ansermet társaságában újra közönség elé lépett a darabbal, már ő is alig tudta lejátszani… A mai hangverseny szólistáját, Gyenyisz Macujevet egész korábbi pályafutása és annak számtalan rendkívüli pianisztikus erőpróbája szinte predesztinálja e mű megszólaltatására. A II. zongoraverseny újraírásakor Prokofjev munkája nyomán, saját vallomása szerint az első változatnál bonyolultabb ellenpontos szerkezet keletkezett, és az összhatás „kevésbé szögletes” lett. Mindezt talán az ősváltozat fogadtatása is ösztönözhette: akkor ugyanis a mű sok ingerült kritikát kapott. („Pokolba ezzel a futurista zenével!”; „Szórakozik velünk?”; „A macskák szebben nyávognak a háztetőn!”) Ma ismert alakjában a darabot egyrészt a vad, zabolátlan érzelmek és indulatok áradása, másrészt egy különleges, nehezen meghatározható keverékstílus jellemzi. A II. zongoraversenyben ugyanis, bár Prokofjev itt sem tagadja meg modern énjét, s nem tartózkodik a nyers és disszonáns hangzatoktól, sokszor megfigyelhető egyfajta posztromantikus hangvétel is, széles gesztusokkal, sajátos pátosszal és hatalmas hangeffektusokkal. Mintha a zeneszerző nemcsak újítani akarna, hanem a múltat – Csajkovszkijt és Rachmaninovot – is megőrizni: bekebelezve és átértelmezve. Ennek eredményeképpen különös, izgalmasan vibráló eklektika keletkezik, amelyben ott a darabosság, a prokofjevi irónia és szarkazmus – de a szenvedély is. Ami a formát illeti, a zeneszerző egyáltalán nem törekszik sem a klasszikus, sem a romantikus hagyományok tiszteletére: versenyműve négytételes, és fittyet hány a múlt arányeszményeinek, hiszen a hatalmas saroktételek és a hasonlóképpen terjedelmes (bár sajátos módon „intermezzónak” nevezett) harmadik tétel társaságában a második tétel helyén nyúlfarknyi – igaz, tűzijátékszerűen sziporkázó –, kétperces scherzo szólal meg. Összefoglalóan elmondhatjuk: a II. zongoraverseny minden szempontból rendhagyó és szabálytalan kompozíció.
GYENYISZ MACUJEV ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
7
8
A zene mást akart… A nyugati világ zeneszerzői számára több mint kétszáz éven át a szimfónia műfaja kínálta az önkifejezés egyik legfontosabb területét. A műfaj első igazán jelentős alkotója Joseph Haydn – a sor végén pedig Dmitrij Sosztakovics (1906–1975) áll. Ő volt az utolsó olyan szerző a zenetörténetben, aki egy életen át, kitartóan művelte a műfajt, és e területen megalkotott kompozíciói megállják a helyüket a nagy klasszikusok és romantikusok művei mellett. Tizenöt befejezett szimfóniája az I. szimfónia kompozíciós munkáinak kezdetétől, 1923-tól az utolsó, XV. szimfónia befejezéséig, 1971-ig közel fél évszázadot ölel át. Szimfóniáiban Sosztakovics Gustav Mahler követője. Nemcsak a művek stílusa, hangvétele mutatja Mahler hatását, de – és ez legalább annyira fontos – a forma értelmezése is. Mahler szimfóniái eltávolodnak a hagyományos formálási elvektől: nála nincs szabályos szonátaforma, és a többi, klasszikusoktól örökölt formát is módosítva, átértelmezve használja. Meghatározó viszont a narratív formálás, amely a zene szabad beszédszerűségét jelenti egy valóságos vagy elképzelt elbeszélés logikája mentén. Ez adja a Mahler-szimfóniák formájának üdítő szabálytalanságát, s ez teszi e műveket formai szempontból forradalmivá. Sosztakovics szimfóniái teljességgel átveszik Mahler formálásmódjának narratív jellegét. Annál is inkább így van ez, mivel az ő esetében sok szimfóniának valóban van története, alapgondolata, programja vagy éppen titkos (némely esetben máig vitatott) jelentése. A VI. szimfónia 1939-ben keletkezett – november 21-én mutatták be a Leningrádi Filharmonikusok, Jevgenyij Mravinszkij vezényletével. Kezdetben úgy tűnt, ennek a műnek is lesz vezéreszméje: ezt a kompozíciós munka idején a zeneszerző nyilatkozatai is alátámasztották, sőt még kórusról és szólistákról is szó esett Sosztakovics ígéreteiben. Lenin-szimfóniát tervezett ugyanis írni, amelyben megzenésítette volna Majakovszkij Vlagyimir Iljics Lenin című versét. A zene azonban, úgy látszik, mást akart, a kompozíciós folyamat során a mű eltávolodott a kezdeti tervektől. Végső alakjában a VI. szimfónia nem alkalmaz sem szólistákat, sem kórust, nem visel alcímet, sőt nem is utal semmiféle zenén kívüli programra. Abszolút zene, amely verbális magyarázat nélkül, a maga elvont eszközeivel érvényesül. Formája azonban rendhagyó. A gyakori négytételes szerkezet helyett (Sosztakovics szimfóniáinak többsége ezt a modellt követi) itt három tételt hallunk. Ráadásul az arányok is különlegesek. Az első tétel (Largo) hatalmas terjedelmű, tizennyolc– húszperces, súlyos-tragikus lassú zene, sötét-letargikus hanggal – ez a szimfóniának
az a része, amely legerőteljesebben mutatja Mahler (elsősorban a kései Mahler) stílusának hatását. A monstruózus, lassú nyitótételt két gyors tétel követi, egy Allegro és egy Presto, mindkettő hat–hét perc időtartamú. A mű tempója tehát fokozatosan gyorsul, az időtartamok pedig rövidülnek. A második és a harmadik tétel egyaránt feszes ritmikájú, de míg a középső a jellegzetes sosztakovicsi „ádáz” hangvétel képviselője, a finálé derűsebb hangot üt meg, és bizonyos részleteiben Rossini Tell Vilmos-nyitányára emlékeztet. Írta: Csengery Kristóf
GYENYISZ MACUJEV ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
9
10
Fotó © Gulnara Khamatova
Alekszandr Szladkovszkij 1965-ben született Taganrogban. Az orosz karmester a Tatár Nemzeti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere. Oroszországban és világszerte széles körben ismert művész, akit gazdag tevékenységi kör és sokszínű repertoár jellemez. Számos fesztivál alapítója; lemezre vette Sosztakovics valamennyi szimfóniáját, Gyenyisz Macujevvel közösen megszólaltatta Rachmaninov összes zongoraversenyét. A magyar közönség nem először találkozik vele: korábban vendégszerepelt már a Magyar Állami Operaházban és a Concerto Budapest élén is.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Magyarország egyik meghatározó szimfonikus együttese 1929-ben alakult Székesfővárosi Zenekar néven. A második világháborút követően Állami Hangversenyzenekar néven működött, Fricsay Ferenc és Somogyi László vezetésével. 1952-ben kezdődött és 1984-ig tartott Ferencsik János munkásságához fűződő nagy korszaka. Ferencsik elhunytát követően néhány éven át Kobajasi Kenicsiró vezette az ÁHZ-t, majd 1997-ben Kocsis Zoltán lett a fő-zeneigazgató. Gyökeresen átalakította a zenekart, amely ekkor kapta mai nevét. Munkája nyomán az együttes nyugat-európai színvonalú zenekarrá vált, melynek eredményeit többek közt a (csonkán maradt) Bartók-hanglemezösszkiadás és a Richard Strauss-operaciklus fémjelezte. Kocsis 2016-ban bekövetkezett halála után Hamar Zsolt került az együttes élére.
Photo © Eugene Evtukhov Fotó © Wágner Csapó József
Summary The Irkutsk-born pianist Denis Matsuev, who went on to win the 1998 International Tchaikovsky Competition in Moscow – and be chosen Müpa Budapest’s Artist of the Seasonfor 2018/19 – is a musician with a sorcerer’s virtuosity, extraordinary stamina and an exceptional memory. Noted for a broad range of musical interests extending to jazz and improvisation, his speciality is nevertheless the Russian repertoire of Tchaikovsky, Mussorgsky, Rachmaninoff, Scriabin and others. Tonight, he will play one of the most demanding concertos in the music literature: the Piano Concerto No. 2 in G minor by Sergei Prokofiev (1891–1953). This work’s special place in the repertoire is not just due to its difficulty: not long after the October Revolution, the score to the 1913 piece was destroyed in a fire, forcing Prokofiev to rewrite – from memory – the entire work, which he then significantly revised. Full of extremes in character and wild passion, the four-movement work is an acoustically powerful opus that unites the earlier legacies of Tchaikovsky and Rachmaninoff in its expressiveness, while promoting the rawness and angularity of the modern style of playing, thus creating a remarkable hybrid language of eclecticism. Preceding the concerto tonight will be Prokofiev’s Overture on Hebrew Themes, originally conceived in 1919 for a sextet consisting of clarinet, piano and string quartet but later rewritten for symphony orchestra in 1934. The second half of the programme will feature the Sixth Symphony of Dmitri Shostakovich (1906–1975), which dates from 1939. Although the composer originally intended to dedicated this work to the memory of Lenin, it was eventually stripped of any extramusical programme. Its three movements clearly show the influence of Mahler’s style and of conversational, narrative shaping. The slow and greatly extended opening movement of this unusually structured work is followed by two shorter and faster ones. Conducting the Hungarian National Philharmonic, one of the country’s most important symphonic ensembles since its foundation in 1929, will be an internationally renowned guest conductor: Alexander Sladkovsky, artistic director of the Tatarstan National Symphony Orchestra.
SUMMARY
11
JAZZLEGENDÁK
Branford Marsalis újra Budapesten
Branford Marsalis – szaxofon, Joey Calderazzo – zongora, Eric Revis – bőgő, Justin Faulkner – dob
2019. március 5. Branford Marsalis Quartet Fotó © Eric Ryan Anderson
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Händel: Izrael Egyiptomban
Václav Luks és a Collegium 1704 2019. március 9.
Fotó © Petra Hajská
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Montéclair: Jephté
Magyarországi bemutató
Vezényel: Vashegyi György
2019. március 11.
Judith Van Wanroij Fotó © Gerard de Haan
Puccini: Krizantémok / Lidércek
Rendező: Káel Csaba
2019. március 31.
Martin Muehle
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Kirill Gerstein (zongora) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Közreműködik: Ric Furman – ének, a Nemzeti Énekkar Férfikara (karigazgató: Somos Csaba), Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán) Vezényel: Hamar Zsolt
2019. április 11. Kirill Gerstein Fotó © Marco Borggreve
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Valerij Gergijev és a Mariinszkij Zenekar
Csajkovszkij: Jolánta – koncertszerű előadás
Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
2019. április 20. Valerij Gergijev Fotó © Marco Borggreve, DECCA
előzetes,
AJÁNLÓ
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
RÉGIZENE
Fesztivál 2019 Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin
2019. március 1.
La Chapelle Rhénane
2019. március 7.
Kelemen Barnabás és barátai
2019. március 8.
Händel: Izrael Egyiptomban
Václav Luks és a Collegium 1704
2019. március 9.
Montéclair: Jephté
2019. március 11.
mupa.hu
Stratégiai partnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Stratégiai médiapartnerünk:
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Gyenyisz Macujev Címlapfotó: Pavel Antonov A szerkesztés lezárult: 2019. február 22. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma