Iveta Apkalna, Mariss Jansons és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara
2019. március 19. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
19 March 2019 Béla Bartók National Concert Hall
Iveta Apkalna, Mariss Jansons and the Bavarian Radio Symphony Orchestra Berlioz: Roman Carnival – overture, op. 9 Poulenc: Organ Concerto in G minor Saint-Saëns: Symphony No. 3 in C minor (“Organ”), op. 78 1. Adagio – Allegro moderato – Poco adagio 2. Allegro moderato – Presto – Maestoso – Allegro
2019. március 19. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Iveta Apkalna, Mariss Jansons és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara Berlioz: Római karnevál – nyitány, op. 9 Poulenc: g-moll orgonaverseny Saint-Saëns: III. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, op. 78 I. Adagio – Allegro moderato – Poco adagio II. Allegro moderato – Presto – Maestoso – Allegro
The English summary is on page 11. www.br-so.de; facebook.com/BRSO; Twitter: @BRSO; instagram.com/BRSOrchestra
IVETA APKALNA, MARISS JANSONS ÉS A BAJOR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
3
4
Iveta Apkalna, napjaink egyik legjelentősebb orgonaművésze azon kevesek egyike, akinek sikerült hangszerét „lehoznia” a templomkarzatról a koncertterembe, az eldugott zugból a rivaldafénybe, és repertoárját közel vinni a közönséghez. Nem könnyű feladatra vállalkozott, hiszen az orgonára írt művek nagy része templomi használatra készült, a 19. század előtt csak elvétve írtak olyan kompozíciókat, amelyek könnyen beilleszthetők a mai koncertműsorokba. A lett művész repertoárja a barokk zenétől a kortársig terjed, lemezein szívesen mutatja be hangszerének végtelennel határos sokszínűségét, és játssza például Bach prelúdium és fúgái mellett az amerikai minimalista, Philip Glass orgonaműveit. Egyik albumán francia orgonazenét szólaltat meg, Widor, Saint-Saëns, Bizet és Fauré szerzeményeit, többek közt saját átirataiban. Külön albumot szentelt világpremier felvételekkel a Bartók-kortárs német szerző, Walter Braunfels alkotásainak, készített lemezt Reinhold Friedrich trombitaművésszel és a világzenében otthonos David Orlowsky Trióval is – Fotó © Maxim Schulz ez az album 2008-ban elnyerte a rangos német zenei elismerést, az Echo Klassik-díjat. Műsorairól természetesen nem hiányozhatnak a nagy romantikus orgonás szerzők sem, eközben azonban a kortárs zene is kellő súllyal szerepel repertoárján, például honfitársa, Pēteris Vasks műveivel. A hamburgi hangversenyterem, az Elbphilharmonie – melynek rezidens orgonistája – 2017-es nyitó hangversenyén Wolfgang Rihm és Jörg Widmann műveinek ősbemutatóján működött közre; az amszterdami Concertgebouw Zenekarral pedig Eötvös Péter az Elbphilharmonie felkérésére született, Multiversum című kompozícióját mutatta be, és vitte európai turnéra 2017 őszén – a Müpában is ekkor járt legutóbb. Az innovatív műsorairól is ismert művész hangszerválasztásával családi hagyomány folytatója: nagyapja, sőt dédapja is orgonistaként dolgozott. Nem sokkal az után, hogy 1991-ben kikiáltották Lettország függetlenségét, Apkalna szülővárosának (Rēzekne) zeneiskolája orgonát kapott, így tizenöt évesen ő lehetett az első, aki ezt a hangszert tanulhatta. A Lett Zeneakadémián 1999-ben kapott diplomát orgona és zongora szakon.
Ezt követően egy évig a londoni Guildhall Schoolban folytatta zongora-tanulmányait, majd 2003-ban fejezte be a hároméves képzést orgonaművész szakon a stuttgarti zeneművészeti főiskolán, ugyanis sokáig nem tudott dönteni a két hangszer között. Ma már hihetetlenül gazdag művészi pálya áll mögötte: rendszeresen fellép a világ vezető zenekaraival (Berlini Filharmonikusok, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, amszterdami Concertgebouw Zenekara, Los Angeles-i Filharmonikusok, a Santa Cecilia Akadémia Zenekara), és olyan világhírű karmesterekkel dolgozott és dolgozik együtt, mint Claudio Abbado, Mariss Jansons, Marek Janowski, Kent Nagano, Thomas Hengelbrock, Gustavo Dudamel, Antonio Pappano és a szintén lett Andris Nelsons. Apkalna rendszeres vendége a Luzerni Fesztiválnak, a Rheingaui Zenei Fesztiválnak, a Ludwigsburgi Kastélyfesztiválnak és a Schleswig-holsteini Fesztiválnak. A BBC Proms sorozatában 2018 júliusában lépett fel először, 2019-től pedig rendszeresen szerepel rezidens művészként Neubrandenburg koncertteremmé átépített templomában, a Konzertkirchében is, a Mecklenburg–elő-pomeránai Ünnepi Játékokkal együttműködésben. Európán kívül is szívesen látott vendég: fellépett Kína két legrangosabb koncerttermében, a pekingi Előadó-művészetek Nemzeti Központjában és a Sanghaji Szimfonikusok Termében, 2018 októberében pedig ő avatta fel Tajvanban Kaohsziung város Nemzeti Művészeti Központjának az új orgonáját. Szintén 2018 őszén a Berlini Konzerthausorchesterrel koncertezett Vilniusban, Rigában, Tallinnban és Berlinben a balti államok megalapításának századik évfordulója alkalmából, 2019 májusában pedig a Los Angeles-i Walt Disney Hallban debütál. „A család elsőbbséget élvez az életemben, de a zenéről nem tudok lemondani – vallja. – Amikor fellépek, a családomért is zenélek, leggyakrabban otthon, Rigában vagy Berlinben gyakorlok, bár amikor a gyerekeim kicsik voltak, többet ültem játszótéren, mint játszóasztalnál. Két gyermekünkkel ma már hagyomány, hogy az egyhetes családi nyaralást a Garda-tónál töltjük, az a hét szent és sérthetetlen. Szerencsés embernek tartom magam, mert az orgona a hobbim, a munkám, az életstílusom és a szenvedélyem.” Az 1803-ban született és százötven éve elhunyt Hector Berlioz olyan újítónak számít a szimfonikus zenekar fejlődésének történetében, mint az 1770-es években Haydn és az 1800-as években Beethoven. Ő maga az 1830-ban komponált Fantasztikus szimfóniával forradalmasította a zenekari játékot és a hangszerelés művészetét. Egy évvel később elnyerte a párizsi Conservatoire hagyományos zeneszerzőversenyén az úgynevezett Római-díjat – ennek köszönhetően másfél évet töltött az örök városban, a Villa Mediciben. Kezdetben nemigen volt kedve az utazáshoz, ám aztán őt is elvarázsolta az a fantasztikus légkör, amelyet mi is érzünk, ha ott járunk.
IVETA APKALNA, MARISS JANSONS ÉS A BAJOR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
5
6
Első befejezett operáját Berlioz Itália egyik botrányos életű, önéletrajzával is elhíresült reneszánsz emberének szentelte: a Benvenuto Cellini azonban a bemutatón csúfosan megbukott, Berlioz pedig, hogy a mű legjobb részeit megmentse örök feledéstől, megírta a Római karnevál című nyitányt (amely nevével ellentétben nem vezet be nagyobb lélegzetű művet, hanem önálló zenekari koncertdarab). Első része az első felvonás szerelmi kettőséből való, ebben Cellini angolkürt-szólóval kísérve fejezi ki szerelmét Teresa iránt, akinek kezét azonban apja egy rivális szobrásznak ígérte. A nyitány második része sodró lendületű, karneváli forgatagot jelenít meg. A mű csúcspontján a két jelenet témája összekapcsolódik, ahogyan az operában is Cellini kettős győzelmet arat: befejezi híres Perszeusz-szobrát, és ezzel elnyeri szerelme kezét. Bár hazájában, Franciaországban kezdetben nem rajongtak Berliozért, a hangverseny, amelyen a Római karnevált 1844 februárjában bemutatták, sikert hozott számára. Népszerűsége növelésében sokat lendített, hogy Liszt Ferenc néhány hónappal később nyilvános koncerten eljátszotta a Fantasztikus szimfónia maga készítette zongoraátiratát, majd valószínűleg a Római karnevál zongoraátiratát is. Az elmúlt évszázadokban nem sok mű született orgonára és zenekarra, legfőképpen talán azért, mert az orgona hangszínbeli lehetőségei és szélsőséges dinamikai skálája révén mindent tud, amit egy zenekar, így nem kiegészítik, hanem ütik egymást. A barokk korszakban íródott jó néhány orgonaverseny – a legismertebbek talán Händeléi –, az utóbbi ötven-hatvan évben azonban gyors ütemben bővült a műfaj irodalma. Még e kései újjászületés előtt, 1934 és 1938 közt íródott Francis Poulenc (1899–1963) Orgonaversenye, Edmond de Polignac hercegnő – a Singer-varrógép feltalálója lányának – felkérésére. „Az orgonaverseny nem a szórakoztató zenét író, hanem a kolostor felé tartó Poulenc alkotása” – fogalmazott egy levelében az idén százhúsz éve született francia zeneszerző. Arra utal, hogy miután meghalt kollégája és barátja, a zenekritikus PierreOctave Ferroud, 1936 tavaszán Poulenc elzarándokolt a rocamadouri Fekete Madonnához, és itt közel került a keresztény valláshoz. Ez az új meggyőződés nemcsak felkeltette érdeklődését az egyházi zene iránt, hanem félbehagyott orgonaversenyének befejezésére is sarkallta: ő maga is úgy tartotta, hogy Orgonaversenye egyházi műveivel határos területen helyezkedik el az életművében. Mivel korábban szinte soha nem írt orgonára, Bach orgonaműveit tanulmányozta – ez jól hallató rögtön a mű kezdetén –, valamint Maurice Duruflé segített neki az orgonaszólam játéktechnikai részleteinek kidolgozásában. A körülbelül húszperces mű egyetlen, szünet nélkül előadandó tétel, amely hét különböző tempójú és hangvételű szakaszra tagolódik.
Camille Saint-Saëns (1835–1921) családneve már önmagában is megér egy misét: sokan úgy tudjuk, nevének végén nem kell ejteni az „sz” hangzót, hiszen a francia szavak végén legtöbbször néma az utolsó mássalhangzó, amennyiben nem következik utána például e betű. Ennek ellenére Saint-Saëns nevének végén Franciaországban ma mégis kiejtik az „sz” hangot. Ő maga azonban azt kívánta, nevét ejtsék úgy, mint az azonos nevű városét, márpedig – mint egy neves történész kiderítette – ennek a városnak a nevét az 1940-es évekig, vagyis a zeneszerző életében is sz hang nélkül mondták (azóta azt is „sz” hangzóval ejtik). A szokatlan név egyébként, amelyet a normandiai város visel, egy később szentté avatott ír szerzetesről, a 7. században élt és ott kolostort alapított Szidoniuszról kapta a nevét. Az ő nevét még s nélkül írták – Saen vagy Sean, utóbbi írásmód ismerős lehet az ír nyelvből –, elfranciásodott változatában az e betű feletti két pont azt jelzi, hogy az e nem olvad egybe az előtte álló magánhangzóval, hanem külön ki kell ejteni. Az 1835-ben született Saint-Saëns színes és nyitott egyéniség volt, széles érdeklődési körrel: szerette a matematikát és a természettudományokat, a csillagászatot, a régészetet és a filozófiát. (Amikor huszonhárom évesen eladta egyik művének kiadási jogait, a jövedelemből távcsövet vásárolt.) Pályáját csodagyerekként kezdte, fiatalemberként elnyerte Gounod, Rossini és Berlioz barátságát, zeneszerzői és zongoraművészi kvalitásairól Liszt Ferenc is elragadtatással beszélt, és a kor legjobb orgonistájának nevezte. Bőséges és sokszínű életművet hagyott hátra, ő is írt egy Benvenuto Cellini-operát, zongoristaként és kottaközreadóként is dolgozott, 1858-tól húsz éven át a Párizs központjában található Madeleine-templom orgonistájaként szolgált, és több kötetnyi írása maradt fent. Amikor nem dolgozott, utazási szenvedélyének élt: az 1870-es évektől haláláig huszonhét országba látogatott el összesen százhetvenkilenc alkalommal; a párizsi telek elől egészségét óva sokszor Algériába és egyiptomi városokba „menekült”. A századfordulón óriási tekintélynek örvendett: a 19. század technikai vívmányait felsorakoztató párizsi világkiállítás A mennyei tűz (Le feu céleste) című, az elektromos találmányokat ünneplő kantátájával nyílt meg 1900-ban. 1901-ben a francia Szépművészeti Akadémia elnökének választották, 1902-ben Viktória királynő érdemrendjével tüntették ki Londonban. Őt kérték fel, hogy komponáljon indulót VII. Edward angol király koronázására, és a némafilm korszakában ő volt az első néven nevezett filmzeneszerző (Guise herceg meggyilkolása, 1908). Pályája csúcsát az 1880 körüli években érte el: ekkor komponálta Sámson és Delila című operáját, Az állatok farsangját és a III. szimfóniát, amely alcíme szerint szimfónia orgonával.
IVETA APKALNA, MARISS JANSONS ÉS A BAJOR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
7
8
Érdekes párosításról van szó, hiszen egy 19. században épített orgona önmagában is egy zenekarral ér fel, és egy jó hangszerelő a zenekarból is kihozhatja mindazt, amit egy orgona tud. Nem sokkal később Richard Strauss, Bartók, Holst és Mahler alkalmazta műveiben az orgonát zenekari hangszerként, általában csak egy-egy rövid szakasz erejéig. Saint-Saëns a szimfónia hagyományos négy tételét két nagy tömbbe építi össze. A tématranszformáció elnevezésű zeneszerzői technikát alkalmazza, amelynek lényege, hogy a motívumok–témák más-más alakzatokban jelennek meg, térnek vissza a mű során, és mivel minden mindennel összefügg, ezáltal tematikus háló jön létre, amely átszövi a kompozíciót. Az eljárást Liszt fejlesztette tökélyre, aki nem sokkal a mű ősbemutatója után halt meg, Saint-Saëns ekkor döntött úgy, hogy az ő emlékének ajánlja e nagyszabású szimfonikus alkotását. Talán érezte, hogy nem ír több ilyen volumenű művet. „Mindent beleadtam, amit csak tudtam. Amit ebben sikerült elérnem, arra soha többet nem leszek képes” – vallotta. Írta: Várkonyi Tamás
Mariss Jansons, napjaink egyik legkeresettebb karmestere 1943-ban született Rigában, a szintén karmester Arvīds Jansons fiaként. A Leningrádi Konzervatóriumban szerzett diplomát, majd Bécsben tanult Hans Swarowsky, illetve Salzburgban Herbert von Karajan irányításával. Még nem volt harmincéves, amikor a legendás Jevgenyij Mravinszkij asszisztensévé fogadta a Leningrádi Filharmonikusoknál, amely Fotó © Meisel együtteshez később is szoros kapcsolat fűzte. Az Oslói Filharmonikusok élén eltöltött több mint húsz év után, 2003 óta a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, miközben – igazi bravúrként – 2004 és 2015 között az amszterdami Concertgebouw Zenekarnál is ugyanezt a tisztséget töltötte be. Rendszeresen dolgozik együtt többek közt a Berlini és a Bécsi Filharmonikusokkal – utóbbi együttest három alkalommal vezényelte a híres újévi koncerteken. Miután 1949-ben Eugen Jochum vezetésével megalakult, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara hamar a világ legjobb szimfonikus együttesei közé került. Folyamatos jelenlétét az élvonalban olyan világhírű vezető dirigensei biztosították, mint Rafael Kubelík, aki tizennyolc évig állt az együttes élén, valamint Colin Davis és Lorin Maazel, akik kilenc-kilenc éven át voltak zeneigazgatói. Az elmúlt hetven évben komoly presztízst jelentett a zenekarral koncertezni, lemezt készíteni, még olyan nagyságoknak is, mint Carlos Kleiber, Otto Klemperer, Leonard Bernstein és Solti György, az utóbbi időben pedig Bernard Haitink, Riccardo Muti és Simon Rattle is dolgozott az együttessel.
Fotó © Meisel
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
11
Summary Two world-famous Latvian musicians are taking the stage of the Béla Bartók National Concert Hall to perform an exciting composition by each of three different figures of French music. One of the most sought-after conductors of our time, Mariss Jansons has served as music director, for years simultaneously, of Amsterdam’s Royal Concertgebouw Orchestra and the Bavarian Radio Symphony Orchestra. He has led the latter since 2003 – founded exactly 70 years ago, the ensemble now ranks among the world’s best, thanks in part to the work of Rafael Kubelík, Sir Colin Davis, Lorin Maazel and Jansons himself. Iveta Apkalna is one of today’s leading organ players. The resident organist at the Elbphilharmonie, Hamburg’s concert hall, she is one of the few who has managed to bring her instrument “down” from the church balcony to the concert hall, from its hidden recess to the spotlight, and help the audience get closer to its repertoire. In tonight’s programme, she will be performing the Organ Concerto in G minor of a composer born 120 years ago this year: Francis Poulenc (1899–1963) considered the piece to be akin to his sacred music. Commissioned by Princess Edmond de Polignac (daughter of the inventor of the Singer sewing machine), the work was strongly influenced by the music of Bach, with Poulenc’s own characteristically eclectic style also coming through perfectly. The composer of the organ symphony featured in the second half of the concert, Camille Saint-Saëns (1835–1921), was one of France’s most esteemed artists of the fin de siècle – it was his music that opened the 1900 Paris Exposition. Dedicated to the memory of Liszt, the Symphony No. 3 is the acme of the composer’s oeuvre. As he himself said, “I gave everything I was able to give in this work. What I have done here I will never be able to do again.” The piece opening the night is a concert overture by Hector Berlioz (1803–1869), the revolutionary innovator of composing for orchestra, who extracted two moving passages from his opera, otherwise an ugly failure, relating the scandalous life story of the Renaissance artist Benvenuto Cellini: a love scene and a carnival whirlwind.
ORGONA-PÁRBAJ
Sietze de Vries és Dirk Elsemann
2019. április 3. Dirk Elsemann Fotó © Kotschy Gábor, Müpa
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Kirill Gerstein (zongora) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Közreműködik: Ric Furman – ének, a Nemzeti Énekkar Férfikara (karigazgató: Somos Csaba), Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán) Vezényel: Hamar Zsolt
2019. április 11.
Kirill Gerstein Fotó © Marco Borggreve
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Valerij Gergijev és a Mariinszkij Zenekar
Csajkovszkij: Jolánta – koncertszerű előadás
Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
2019. április 20. Valerij Gergijev Fotó © Marco Borggreve, DECCA
FELFEDEZÉSEK
Cser Ádám és a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: Martín García García – zongora Vezényel: Cser Ádám
2019. április 28. Martín García García Fotó © Kirill Bashkirov
JAZZTAVASZ
Jane Monheit és a Budapest Jazz Orchestra 2019. május 4. Fotó © Matthew Holler
Organized Rhythm
Clive Driskill-Smith – orgona Joseph Gramley – ütőhangszerek
2019. május 7.
előzetes,
AJÁNLÓ
Müpa-élmény gombnyomásra
Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:
mupa.hu
Müpa-élmény 360 fokban
Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!
mupa.hu
Stratégiai partnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Stratégiai médiapartnerünk:
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Iveta Apkalna Címlapfotó: Nils Vilnis A szerkesztés lezárult: 2019. március 5. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma