Müpa Műsorfüzet - Puccini: Lidércek / Krizantémok (2019. március 31.)

Puccini: Lidércek / Krizantémok

2019. március 31.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

31 March 2019 Béla Bartók National Concert Hall

2019. március 31.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Puccini: Le Villi Puccini: Lidércek Puccini: Crisantemi Puccini: Krizantémok Featuring: Anna: Olga Busuioc Roberto: Carlo Ventre Guglielmo: Roman Burdenko Ballet Pécs, Pannon Philharmonic, Kodály Choir Debrecen (choirmaster: Máté Szabó Sipos) Conductor: Alberto Veronesi Set: Éva Szendrényi Costumes: Kati Zoób Choreographer: Balázs Vincze Director: Csaba Káel The performance is a co-production presented

by Müpa Budapest, the Pannon Philharmonic, Ballet Pécs and Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. The English summary is on page 13.

Közreműködik: Anna: Olga Busuioc Roberto: Carlo Ventre Guglielmo: Roman Burdenko Pécsi Balett, Pannon Filharmonikusok, Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) Vezényel: Alberto Veronesi Díszlet: Szendrényi Éva Jelmez: Zoób Kati Koreográfus: Vincze Balázs Rendező: Káel Csaba Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója.

PUCCINI: LIDÉRCEK / KRIZANTÉMOK

3

4

„Gyakoroljuk magunkat a szimfónia és a vonósnégyes műfajában, hogy szembeszállhassunk az operával!” – írta híres, 1865-ös kiáltványában Arrigo Boito, a „kócosok” milánói vezére. Pedig a Scapigliatura avantgárd mozgalmának legfőbb hangadója maga is komponált – méghozzá remek – operát (Mefistofele, 1868/75). Eközben számára a musica strumentale („hangszeres zene”) mindenekelőtt musica tedescát, azaz német zenét jelentett, mint ahogyan esztétikájában a sinfonismo, vagyis a zenekari zene is leginkább a wagnerismóval vált eggyé. Ugyanakkor Boito volt az is, aki a Lidérceket, a Sonzogno zeneműkiadó pályázatára az utolsó pillanatban, 1883. december 31-én, olvashatatlanul kusza partitúraként benyújtott operát a zsűri többi tagjával együtt figyelmen kívül hagyta, ám a mű bemutatását a milánói Teatro dal Verme színpadán utóbb mégis elősegítette (1884. május 31.). Ehhez viszont az kellett, hogy első színpadi művét a szerző, a huszonöt éves Giacomo Puccini (1858–1924) előbb maga adja elő zongorán egy bizonyos Marco Sala szalonjában.

A Lidércek (akkor még egyfelvonásosként Le Willis) színpadi premierjének hírére az idős – Boito által korábban felbőszített, majd mégiscsak hódolattal csodált, sőt szerzőtársként kiérdemelt – Giuseppe Verdi is reagált. A tisztán hangszeres olasz zenével szemben mindig is szkeptikus mesternek úgy tűnt, hogy Puccininál „eluralkodik a szimfonikus elem! – ami nem rossz. Ám csak legyünk ezzel óvatosak. Az opera – opera, a szimfónia meg – szimfónia. Nem hiszem, hogy szép, ha egy operában csupán azért szerepeltetnek szimfonikus részeket, hogy a zenekart megtáncoltassák.” Márpedig Puccinit Ferdinando Fontana (1850–1919) librettójában többek közt éppen ez érdekelte: a tisztán zenekari zene, amely itt színpadi, koreográfiai, vagyis drámai szerepet kap, és mint „genere sinfonico descrittivo” (azaz programzene) a tenor főhőst szó szerint halálra táncoltatja.

Ugyanakkor persze az is világos, hogy Verdi fenntartásainak hátterében valójában a wagnerismo húzódott meg.

Richard Wagner művészetének itáliai terjesztésében megint csak Boito játszott élenjáró szerepet: ő ültette át olaszra a Rienzi, valamint a Trisztán és Izolda szövegkönyvét, de a német zenei romantika nagy hatású művének, Weber A bűvös vadászának librettóját is. A wagneri kihívásra adott olasz választ pedig akkoriban éppen Puccini tanárától, a boitói La Gioconda-librettó megzenésítőjétől (1876/80), Amilcare Ponchiellitől várták, akinek felesége, Teresina Brambilla az első olasz énekesnők között alakította színpadon Elzát (1878) azok után, hogy a Lohengrint 1873-ban még kifütyülték Milánóban…

Csoda-e, ha az ifjú Puccini „legwagneriánusabb” műve is Wagner Itáliában, ha késve is, de elsőként meghonosodó „romantikus operája”, a Lohengrin (1850) varázsában született.

A milánói konzervatóriumi tanulmányainak második évét lezáró Preludio sinfonicóban (1882) Puccini félreismerhetetlenül a Lohengrin-előjáték hangzásbeli és melódiai

fordulataira emlékezett, s amiként Charles Baudelaire a „mint hatalmas, álmodó víztükör, mint párálló éteri felhők” szavakkal írta le Wagner művét, akként jellemezhető a zseniálisan tanulékony luccai diák szimfonikus előjátéka is. A darab végén megszólaló hárfaarpeggiók pedig a Tannhäuser (1845) Wolframjának az Esthajnalcsillaghoz intézett dalát idézhetik fel, miközben a záró akkordokkal Puccini – amint művészetének kiváló ismerője, Jürgen Maehder leszögezi – „a wagneri megváltás-befejezések bűvöletébe esett”. Mindamellett a Preludio sinfonico már hamisítatlan Puccini-muzsika, a fölfelé kúszó dallamívek melankolikus visszahanyatlásának összetéveszthetetlenül „puccinis” gesztusával. A mű elemzői joggal állapítják meg, hogy minél végtelenebbnek tűnnek e melódiák, annál jobban el is távolodnak a wagneri hangzásvilágtól.

Jóllehet, a Lidércek tenorhősének bűnbánata – értsd: a szajhával folytatott bujálkodástól a szűziesen tiszta szerelemhez való megtérése – némiképp a Tannhäuser címszereplőjének Vénusz/Erzsébet dilemmájára emlékeztet, a pokol küldöttjeként bosszúálló, halott menyasszony lidérces-infernális tánca Puccini első operáját mégis inkább a korai német szellemromantikával rokonítja. Heinrich Heine itt az ősihlető, akárcsak Wagner A bolygó hollandija (1843) és Tannhäusere vagy épp Alfredo Catalani utóbb Loreleyjé (1890) átdolgozott és Puccinira közvetlenül is ható Eldája (1880) esetében. A villikről szóló népi mondát Heine a Természeti szellemekről (Elementargeister, 1834) szóló írásában említi, amely Adolphe Adam Giselle, ou les Willis című balettzenéjét (1841) is ihlette.

A Lidércek Ponchielli ajánlására választott librettistája, Fontana, ez a megkésett „kócos” (scapigliato) mégsem Heinéből merített, noha élete utolsó évtizedeiben majd osztoznia kell romantikus elődje sorsában: ő is emigrációban hal meg… Puccinival közös első operájuk szövegkönyve (a második az Edgar lesz 1889-ben) Jean-Baptiste Alphonse Karr novelláján (La Ronde des Willis, légende allemande, 1835) alapul.

A Lidércek cselekménye Játszódik: a Fekete-erdőben

Első felvonás. Guglielmo házikója előtti erdei tisztás, tavasszal. Hegylakók és zenészek díszesen terített asztal mellett ünneplik Anna és Roberto eljegyzését. Az esküvő előtt azonban a vőlegénynek még Mainzba kell utaznia, hogy átvegye gazdag örökségét.

A többiekkel együtt Anna apja, Roberto jövendő apósa, Guglielmo is táncra perdül, és vígan keringőzik (Coro d’introduzione – Nyitókórus). Anna titkon egy csokor nefelejcset tűz vőlegénye útipoggyászára (Scena e romanza – Jelenet és románc). Amikor ezt Roberto észreveszi, menyasszonya megvallja neki baljós előérzetét, amelyet küszöbönálló

PUCCINI: LIDÉRCEK / KRIZANTÉMOK

5

6

elválásuk okoz. Roberto azonban megnyugtatja, mondván, Anna Istenben is előbb kételkedjék, mint vőlegénye iránta érzett szerelmében (Duetto – Kettős). Roberto indulása előtt Guglielmo áldását kéri: mindannyian térden állva imádkoznak a szerencsés utazásért és a szerelmesek hűségéért (Preghiera – Ima).

Második felvonás. Szimfonikus közjáték két részben. Mialatt Roberto Mainzban, egy kurtizán csábításának engedve kicsapongó életet él és megfeledkezik menyasszonyáról, az szerelmi bánatában meghal. Távoli gyászzene kíséri a temetési menetet, amely Guglielmo házától indul el Anna koporsójával (Primo tempo: L’abbandono – Elhagyatva).

Beköszöntött a tél: holdfényben csillog a havas erdei tisztás. A monda szerint ilyenkor, éjjel gyülekeznek a villik, a vőlegényük által elhagyott és ebbe belehalt menyasszonyok szellemei, hogy eljárják bosszúálló lidérctáncukat (Secondo tempo: La tregenda – A boszorkányszombat).

Ugyanott, éjszaka. Guglielmo a lánya elvesztése fölötti mélységes gyászban ül a háza előtt. Fájdalmában bűnös gondolatoktól sem riad vissza: ha igaz a villikről szóló monda, Anna bosszút állhatna Robertón (Preludio e scena – Előjáték és jelenet). Miután Guglielmo bemegy a házba, a villik szellemkórusa Roberto visszatérését hozza hírül. A fiú bűnbánóan közelít a házhoz, miközben a boldog múltra emlékezik abban reménykedve, hogy viszontláthatja Annát. A villik lidércéneke azonban borzongással tölti el, és megakadályozza, hogy bekopogtasson. Imádkozással sem tud úrrá lenni a rontáson: megátkozza nemcsak a napot, amelyen elutazott, hanem a mainzi szajhát is (Scena drammatica; Romanza – Drámai jelenet; Románc). A villik között ekkor megjelenik Anna, hogy bosszút álljon szerelmük elárulóján. Addig táncoltatja Robertót a lidércek körtáncában, amíg az holtan össze nem esik (Gran scena e duetto finale – Nagyjelenet és záró kettős).

A német romantikától ihletett cselekmény és a francia barokkból öröklődött műfaji meghatározás (opera ballo) ellenére a Lidércek zenéjében már mindvégig az „igazi”, az érett Puccinit halljuk. Az eredeti tehetséget fedezte fel a mű bemutatóján Giulio Ricordi is, aki – nyilván azért, hogy borsot törjön a Puccinit korábban mellőző, rivális Sonzogno orra alá – azonnal megszerezte az opera jogait, s ezzel zeneszerző és kiadója között évtizedeken át tartó, különlegesen szoros kapcsolat vette kezdetét. Ricordi ösztönzésére a szerzőpáros kétfelvonásossá bővítette a darabot, és Puccini megkomponálta a most már Le villi címet viselő partitúra ma legértékesebbnek tartott részeit: Anna első felvonásbeli románcát („Se come voi piccina”), a felvonásokat elválasztó intermezzo első részét („L’abbandono”), valamint Roberto második felvonásbeli nagyjelenetét, amely a Lidércek 1885-ös scalabeli előadássorozata idején a tenor hős új románcával („Torna ai felici dì”) is gazdagodott. Végleges alakját a mű 1889-es felújításakor nyerte el, ismét

az ősbemutató helyszínén, a Teatro dal Verme színpadán. Valószínűleg már ebben az alakjában vezényelte az ifjú Arturo Toscanini is Bresciában (1890), majd Velencében (1895) és Bolognában (1896). Szintén ő mutatta be a Lidérceket utóbb az Amerikai Egyesült Államokban is (Metropolitan Opera, 1908).

Jóllehet későbbi remekei – érthető módon – elhomályosították Puccini első operáját, annak zenei szépsége, szerepeinek hálás mivolta mégis újból és újból ráirányítja a figyelmet A lidércekre. És ha a cselekmény fontos elemeit – Roberto eltévelyedését és Anna halálát – csak utalásként tudhatjuk is meg, azért a dramaturgia erényeit is érdemes tekintetbe vennünk. Például azt, ahogyan a nyitó táncjelenet vidám Gira! Balza! („Forgasd! Ugorj!”) kiáltásai a fináléban démonikussá torzulnak a villik ajkán. Vagy ahogyan az első felvonás imájának motívuma – gyönyörű emléke a luccai templomokban orgonáló, kamasz Puccini egyházzenei múltjának, amely majd a Tosca (1900) első felvonásában is meghozza gyümölcsét – Roberto drámai jelenetében, a Pregar non posso! („Nem tudok imádkozni!”) szavaknál mementóként visszatér. Ám ha már a preghieránál tartunk: egy, a Parsifal (1882) úrvacsora-motívumára emlékeztető, szekvenciává fejleszthető témafejjel itt is megengedett magának csöppnyi wagnerismót a pályamunkát sietve benyújtó, huszonöt éves fiatalember… *** Ha konkrétan nem is érhető tetten, a wagnerismo (lásd Tristan-sóhajmotívum, Siegfriedidill stb.), azért ott lappang a Krizantémok (Crisantemi, 1890) kottalapjain is. Ahhoz azonban, hogy Puccini Boito „Gyakoroljuk magunkat a szimfónia és a vonósnégyes műfajában…” felszólítása vonósnégyesre vonatkozó részének is eleget tegyen, egy királyi hercegnek kellett meghalnia viszonylag fiatalon: Savoyai Amadé Ferdinánd az egyesített Olasz Királyság néhai első uralkodója, II. Viktor Emánuel másodszülött fia volt, s amikor 1890 januárjában, negyvennégy évesen elhunyt, halála őszinte megrendülést váltott ki.

Az általános gyász miatt a Quartetto Campanari milánói hangversenyét is el kellett halasztani egy héttel, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy Puccini az együttes felkérésére a herceg halálára szóló gyászzeneként komponáljon. Egy gyöngyszemet: a Krizantémok című vonósnégyes-tételt. Ő maga „egyetlen éjszaka improvizált elégiáról” beszélt, amelynek két zenei anyaga sokak szerint Puccini legszebb dallaminvenciói közé tartozik. Az első cisz-mollban kromatikusan felfelé ágaskodó, majd reményvesztetten visszahulló téma, mely itt dolce és pianissimo szólal meg, ám évekkel később, a Manon Lescaut (1893) negyedik felvonásában, Des Grieux kétségbeesett felkiáltásaként („Tutto il mio sangue per la tua vita!”)

PUCCINI: LIDÉRCEK / KRIZANTÉMOK

7

8

már tutta forza, con violenza e stringendo tér majd vissza. A második pedig fisz-mollban felhangzó, lírai-elégikus zene, mely utóbb a haldokló Manont is el fogja siratni („Qui, qui, vicino a me”). Alfredo Soffredini, a Gazzetta musicale di Milano korabeli kritikusa „gyengéd, ám nem komor szomorúságot” vélt a Krizantémokból kihallani, a második, „szimfonikusabb” részt pedig „tökéletesen összehangolt hegedűk sokasága” által játszva képzelte el magának. Jó volt a megérzése, mert a Krizantémokat már Puccini életében gyakran tűzték műsorukra vonószenekarok is.

Nem ilyen sikeresen prognosztizált hét évvel korábban Filippo Filippi, a La Perseveranza nagy tekintélyű kritikusa, amikor Puccini diplomamunkájából (Capriccio sinfonico, 1883) nem az operai zsenit, hanem „a különleges szimfonikus tehetséget” hallotta ki. Nem az első, de nem is utolsó melléfogása volt ez az egyetemes zenekritikának, jegyezhetnénk meg kajánul. Ám nem lenne igazunk, mert Puccini – mint láthattuk – operáiban is követte a boitói szózatot… Írta: Mesterházi Máté

Olga Busuioc moldáviai szoprán otthoni tanulmányai után Olaszországban, Mirella Freninél képezte tovább magát. Számos rangos nemzetközi verseny győztese, illetve helyezettje: második lett a Plácido Domingo által alapított Operalia versenyen, ahol a Zarzueladíjat is megkapta; megnyerte a Francisco Viñas Nemzetközi Énekversenyt Barcelonában, valamint a Moniuszko Nemzetközi Zenei Versenyt a lengyelországi Rzeszówban; a bécsi Belvedere Énekversenyen pedig neki ítélték a Wagner-ária legjobb előadójának járó különdíjat.

Rendszeres vendége a Glyndebourne-i Operafesztiválnak és a madridi Királyi Operának, s Valenciában és a Los Angeles-i Operában is fellépett.

Carlo Ventre a nagy olasz tenorszerepek interpretálásával hívta fel magára a rangos zenés színházak figyelmét. Az uruguayi énekes szívesen látott vendég a berlini, a bajor, a hamburgi és a bécsi Staatsoperben, a párizsi Opéra Bastille-ban, a londoni Covent Gardenben, a Tokiói Nemzeti Színházban, a chicagói Lyric Operában, a San Franciscó-i és a San Diegó-i Operában, valamint a veronai Arénában. Repertoárján megtalálhatók a legnagyobb Verdi- és Pucciniszerepek, de a Carmen Don Joséja, az André Chénier címszerepe és a Parasztbecsület Turidduja is.

Fotó © Daniil Rabovsky

Roman Burdenkót napjaink egyik legizgalmasabb fiatal baritonjának tartják. Számos rangos énekversenyen (Moszkvai Nemzetközi Operaverseny, első hely; párizsi Long-Thibaud Operaverseny, második díj; pekingi Operalia verseny, harmadik helyezés; amszterdami Hans Gabor Belvedere Nemzetközi Énekverseny, második díj) aratott sikererei után lett 2017-ben a szentpétervári Mariinszkij Színház operatársulatának tagja. Repertoárján figyelemre méltó helyet foglalnak el az olasz verista és az orosz szerzők művei, de énekel bel cantót és Verdit is. Neve egyre több nagy európai dalszínházban ismert, de vendégszerepelt már Chilében is.

PUCCINI: LIDÉRCEK / KRIZANTÉMOK

9

10

Alberto Veronesi karmester szülővárosában, Milánóban, majd Sienában zongorát és zeneszerzést tanult. Ő alapította a Verdi Konzervatórium rezidens együtteseként működő Guido Cantelli Zenekart, amellyel Claudio Abbado meghívására több alkalommal is fellépett a Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékokon. Pályafutásának fontos állomása volt a Torre del Lagó-i Puccini Fesztivál és a palermói Sinfonica Sicilia Zenekar zeneigazgatói posztja. Puccini-specialistaként tartják számon (ő készített elsőként hanglemezfelvételt a zeneszerző Edgar című operájából, Plácido Domingóval a főszerepben), de korábbi és későbbi zenetörténeti korokból is gazdag operai tapasztalatokkal rendelkezik, s valamennyi Beethoven-, Mahler-, Bruckner- és Sosztakovics-szimfónia is megjelent vezényletével hanglemezen.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Káel Csaba mérnöki diplomája megszerzése után, 1989-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendezői szakát.

1990-ben részt vett a londoni East-West Producers Seminar képzésén.

1999 óta rendez operákat színházban és filmen: 2003-as Bánk bánoperafilmje, amelyet az Oscar-díjas operatőrrel, Zsigmond Vilmossal és kiváló magyar énekesekkel forgatott, külföldön is komoly érdeklődést váltott ki. Nevéhez fűződik a Müpában elsőként megvalósult operaprodukció, Monteverdi Orfeójának rendezése. 2011 óta a Müpa vezérigazgatója, 2013 óta pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapesti Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke.

Nádasdy Kálmán-díjas, Érdemes művész.

Szendrényi Éva díszlet- és látványtervező. Szcenikusként dolgozott a Madách Színházban és a Magyar Állami Operaházban. Országszerte számos színházban tervezett díszletet, többek közt a budapesti Thália Színházban, a Magyar Állami Operaházban, az Erkel Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a veszprémi Petőfi Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban. Díszletei láthatóak voltak a Müpában, valamint Szombathelyen, Újvidéken, Szentendrén, Székesfehérváron, a litvániai Vilniusban és Sanghajban is.

Fotó © Bézsenyi Zsolt

Fotó © fabinyi foto

Zoób Kati báb- és játéktervező, lakberendező, kalap-, jelmezés divattervező, art director. Saját ruhakollekcióival meghódította Párizst, Londont, Bécset, New Yorkot és Dubajt. Az ötven legsikeresebb hazai üzletasszony egyike. Ő tervezte az 1990-ben Magyarországon forgatott Josephine Baker-film címszereplőjének fejdíszeit és banánszoknyáját. Elsősorban a klasszikus vonalakat követi, időnként azonban nem tud ellenállni futurisztikus daraboknak sem. Ékszerkollekciói is keresettek.

Vincze Balázs táncművész-koreográfus alkotói tevékenységét 2001-ben kezdte operett- és musical-előadások koreográfiáival.

2006 óta számos nagyszerű balettelőadást hozott létre a Pécsi Balett számára. Kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs táncstílusa különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, egyben befogadható és közönségbarát. Prózai és zenés színházi előadásokhoz készített koreográfiáit országszerte nagy sikerrel játsszák.

A Müpában ő készítette többek közt a Bernstein-mise és a Bernarda Alba háza koreográfiáját. Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas.

A Pannon Filharmonikusok elődjét 1811-ben Lickl György (Georg Lickl) bécsi zeneszerző alapította. A zenekar másfél évtizede jelentős fejlődésnek indult, amelynek eredményeképpen hazánk egyik meghatározó szimfonikus együttese lett. A zenekar volt a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program nagykövete; 2015-ben különdíjat kapott az Armel Operaversenyen nyújtott különleges zenei teljesítményéért. Az együttes olyan jelentős magyar művészekkel áll állandó szakmai kapcsolatban, mint Miklósa Erika, Marton Éva, Bogányi Gergely, Ránki Dezső, Perényi Mikós, Várdai István, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Eötvös Péter, Jandó Jenő, Várjon Dénes, Vashegyi György és Frankl Péter. A zenekar vezető karmesteri tisztét jelenleg Bogányi Tibor és Gilbert Varga tölti be.

PUCCINI: LIDÉRCEK / KRIZANTÉMOK

11

12

A Kodály Kórus Debrecen elődjét 1955-ben alapította Gulyás György karnagy. Az első években a Zeneművészeti Szakiskola Énekkaraként működött, 1971 óta hivatásos együttes. Nevéhez számos hazai és külföldi zeneszerző kompozíciójának ősbemutatója, illetve első magyarországi megszólaltatása fűződik. Karnagyai között jelentős dirigensek találhatók: Erdei Péter, Strausz Kálmán és Kamp Salamon is dolgozott az énekkarral, amelyet 2016 óta Szabó Sipos Máté vezet. A Kodály Kórus Debrecen 2011 óta a Somogyi Tóth Dániel igazgatása alatt álló Kodály Filharmónia Debrecen részeként működik.

Fotó © Mihály László

A Pécsi Balett Magyarország első modern balettegyüttese, mely 1960-ban alakult a Pécsi Nemzeti Színházban. 2017-ben Vincze Balázs akkori balettigazgató erőfeszítéseinek köszönhetően létrejött a Pécsi Balett Nonprofit Kft., így a társulat azóta önállóan folytathatja kulturális misszióját. A Pécsi Balett előadásainak egyéni, karakteres táncnyelve igen széles spektrumból építkezik, a táncszínház legjobb hagyományai valósulnak meg a színpadon. Művészeti vezető: Vincze Balázs, ügyvezető: Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes művész, alapító tag.

Summary Completed in 1882, at the end of Puccini’s second year at the Milan Conservatory, Preludio sinfonico unmistakeably recalls the shifting sounds and melodic twists of Wagner’s Lohengrin prelude. At the same time, the piece is also distinctively Puccini’s, with his characteristic gesture of climbing melodic arts dropping off melancholically.

Although the repentance of the tenor protagonist in 1833’s Le Villi – meaning the return to virginally pure love after lying with a harlot – is slightly reminiscent of Tannhäuser’s Venus/Elisabeth dilemma, diabolically phantom-like dance of the the dead Anna, the vengeful emissary from hell, makes Puccini’s first opera more akin to early German Dark Romanticism. Despite the plot taken from German folk legends and the genre type – opera ballo – inherited from the French Baroque, Le Villi is music in the “true” Puccini style throughout. It was at the work’s première that the original talent was discovered

by Giulio Ricordi: in order to tweak the nose of his rival, Edoardo Sonzogno, who had passed over Puccini’s work, Ricordi immediately purchased the rights to the opera – thus establishing a close relationship between composer and publisher that would last for decades.

At Ricordi’s urging, Puccini subsequently composed what are considered the most valuable parts of the score: Anna’s romance from the first act, the first part of the intermezzo dividing the acts, and Roberto’s big scene in the second act.

Puccini described his 1890 string quartet movement Crisantemi as “an elegy improvised in a single night”. Its two melodic inventions are among Puccini’s most beautiful. The first, in C-sharp minor, jumping upward chromatically and then receding in hopelessness, is a theme that would reappear years later, in 1893, in the fourth movement of Manon Lescaut, as Des Grieux’s cry of despair. The second is lyrically elegiac music in F-sharp minor, which the dying Manon would later wail mournfully. Crisantemi was often played by string sections during Puccini’s lifetime.

SUMMARY

13

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Kirill Gerstein (zongora) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Közreműködik: Ric Furman – ének, a Nemzeti Énekkar Férfikara (karigazgató: Somos Csaba), Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán) Vezényel: Hamar Zsolt

2019. április 11.

Kirill Gerstein Fotó © Marco Borggreve

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Joseph Calleja áriakoncertje

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Pier Giorgio Morandi

2019. április 19.

Joseph Calleja Fotó © Simon Fowler, DECCA

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Valerij Gergijev és a Mariinszkij Zenekar

Csajkovszkij: Jolánta – koncertszerű előadás

Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

2019. április 20.

Valerij Gergijev Fotó © Marco Borggreve, DECCA

FELFEDEZÉSEK

Cser Ádám és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Martín García García – zongora Vezényel: Cser Ádám

2019. április 28.

Martín Garcia Garcia Fotó © Kirill Bashkirov

JAZZTAVASZ

Ida Nielsen & Band 2019. május 3.

JAZZTAVASZ

Jane Monheit és a Budapest Jazz Orchestra 2019. május 4.

Iveta Apkalna Fotó © © Matthew Nils VilnisHoller Fotó

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2019. március 21.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma