FELFEDEZÉSEK
MÁV Szimfonikus Zenekar
2019. szeptember 29. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
www.cafebudapestfest.hu
29 September 2019 Béla Bartók National Concert Hall
2019. szeptember 29. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
DISCOVERIES FELFEDEZÉSEK
MÁV Symphony Orchestra MÁV Szimfonikus Zenekar Featuring: Xinyuan Wang – piano Conductor: Gábor Hontvári Schumann: Genoveva – Overture, Op. 81 Schumann: Piano Concerto in A minor, Op. 54 1. Allegro affettuoso 2. Intermezzo: Andantino grazioso 3. Allegro vivace Sibelius: Symphony No. 1 in E minor, Op. 39 1. Andante, ma non troppo – Allegro energico 2. Andante (ma non troppo lento) 3. Scherzo: Allegro 4. Finale: Quasi una fantasia
Közreműködik: Xinyuan Wang – zongora Vezényel: Hontvári Gábor Schumann: Genovéva – nyitány, op. 81 Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54 I. Allegro affettuoso II. Intermezzo: Andantino grazioso III. Allegro vivace Sibelius: I. (e-moll) szimfónia, op. 39 I. Andante, ma non troppo – Allegro energico II. Andante (ma non troppo lento) III. Scherzo: Allegro IV. Finale: Quasi una fantasia
The English summary is on page 9. Supported by Classical Futures Europe and the Creative Europe Programme of the European Union.
Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
3
4
„Biztosan tudom, hogy kemény munkával, türelemmel és egy jó tanárral hat éven belül bármely zongoristával felvehetem a versenyt, hiszen a zongorajáték csupán technika kérdése” – írja a húszéves, rendkívüli ambícióktól fűtött Robert Schumann (1810–1856) Heidelbergből 1830 júliusában, hajnali öt órakor keltezett levelében. Ekkor döntött úgy, hogy szülei akarata ellenére nem a szürke hétköznapokat hozó jogászpályát, hanem a bizonytalan megélhetést jelentő, de szellemi kiteljesedéssel kecsegtető művészpályát választja. Ezen belül is két út állt előtte: az előadóművészi és a zeneszerzői hivatás. „Melyiket válasszam – kérdezi ugyanebben a levélben –, mert csak egy valami állhat meg az életben nagy és igaz ügyként.” A választ végül az élet adta meg. Schumann ekkor már a kiváló zenepedagógus, Friedrich Wieck tanítványa volt, ő biztatta azzal, hogy Európa egyik legjobb zongoristájává teszi. Mestere javaslata ellenére azonban – a korabeli zongoravirtuóz sztár, Sigismond Thalberg bátorítására –, zongoratechnikája fejlődésének elősegítése és jobb keze erősítése céljából rábízta magát Johann Bernhard Logier találmányára. A Chiroplast elnevezésű szerkezet szélsőséges szögbe feszítette vissza az ujjakat, és a kritikák ellenére is rendkívüli népszerűségnek örvendett: csak 1824-ben egy londoni boltban 1600 darabot adtak el belőle! Schumann számára végzetesnek bizonyult ez a kaland, keze ugyanis olyan súlyosan megsérült, hogy kénytelen volt lemondani a zongoristakarrierről. Sorsa jelképesnek is tekinthető: a végletekig elmenni képes személyiség, aki egészségét is feláldozza a zene oltárán. Érdekes párhuzam Beethovennel: a sors által rámért fogyatékosság akár derékba is törhette volna az életét, de éppen így tudott kiteljesedni, így lett Schumann is a zenetörténet egyik legjelentősebb zeneszerzője. Alkotói pályáján több szakaszt lehet elkülöníteni: 1840-ig szinte kizárólag zongoraműveket írt, hosszú csatározások után ekkor vette feleségül zongoratanára lányát, Clara Wiecket, és ezt az évet nevezik „a dalok évének” is, amikor több mint százhúsz dalt komponált, zene és költészet felülmúlhatatlan elegyeit. Az 1840-es évek elején két szimfóniát és rengeteg kamarazenét írt, de később mentális állapota megromlott, és egy időre zeneszerzői aktivitása is jelentősen csökkent. 1848-tól vett új lendületet, ekkor öt termékeny év és sokféle műfaj következett, élete utolsó esztendeiben azonban újra a depresszió kerekedett felül látomásokkal, szorongásokkal. Ez vezetett ahhoz, hogy 1854 februárjában a Rajnába vetette magát, kimentése után pedig maga kérte, hogy helyezzék el elmegyógyintézetben. Itt, Franz Richarz endenichi szanatóriumában töltötte életének hátralévő két és fél évét (ahogyan pár évtizeddel később Munkácsy Mihály is). Ifjú barátja, Johannes Brahms szabadon látogathatta, Clarát azonban nem láthatta többé. 1856. július 29-én hunyt el, negyvenhat évesen.
Schumann a kezdetektől sürgető szükségét érezte egy zenés színpadi mű megalkotásának, nem utolsósorban azért, mert a kortárs olasz és francia nagyoperák mellett Weber A bűvös vadászán kívül nem született nemzeti jellegzetességekben gazdag német nyelvű opera. „Tudod, mi a művészi imám minden éjjel és nappal? Úgy hívják: német opera” – írja Schumann egy levelében. Már 1830-ban lelkesen tervezte, hogy színpadra viszi Shakespeare Hamletjét, de nem jutott tovább a nyitány nyolc üteménél, tíz évvel később pedig E. T. A. Hoffmann egyik novellájából kezdett operát komponálni. Az 1840-es évek elején egyre közelebb került a műfajhoz: befejezte Az éden és a péri című oratóriumot, és ekkor írta naplójába, hogy a következő darabnak egy operának kell lennie. Elkezdte megzenésíteni Byron egyik verses eposzát, de a nyitókórus és egy áriakezdemény után félbehagyta, hogy Goethe Faustjának jeleneteire összpontosíthasson. Operavázlatai között olyan, később mások által megzenésített témákat találunk, mint A nibelungok, a Lohengrin és a Till Eulenspiegel; mindent összevetve nem kevesebb, mint ötven operatervet és -témát vetett el, mielőtt nekikezdett volna a 8. században élt Szent Genovéva történetének feldolgozásához. Ludwig Tieck és Christian Friedrich Hebbel munkái nyomán részben maga írta a librettót, amellyel 1847 végére készült el. A művet 1850-ben mutatták be, és mindössze három alkalommal adták elő – az elmarasztaló kritikák nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Schumann soha többet nem próbálkozott operaírással. A történet főszereplője egy angyali tisztaságú nő, akit állhatatossága vezet ki szenvedéseiből a megváltásig. Az operában fontos szerepet kapnak a meseelemek, például a boszorkányos varázstükör és egy szellem ultimátuma, valamint a német erdők hangulata és a kürtökkel szimbolizált vadászat. Genovéva férje, Siegfried hadjáratra indul, ezért feleségét barátjára, Golóra bízza, aki azonban szerelmes az asszonyba, és megpróbál közeledni hozzá. Mikor Genovéva többedszer is visszautasítja, Golo bosszúból házasságtöréssel vádolja meg, a rágalmazásban az udvarmester a cinkosa. A hazatérő férjet megtévesztik, így ő maga kér halálbüntetést feleségére. Genovévát mégsem ölik meg, hanem egy sziklás vidékre vezetik, ahol Golo még egy kísérletet tesz: Genovéva vagy vele megy, vagy megöli őt. A nő a halált választja, ám az utolsó pillanatban megérkezik Siegfried és a szellem parancsára megbánást mutató udvarmester. Genovéva megbocsát férjének, akivel örömujjongás közepette tér vissza a városba. A nyitány ezeket a hangulatokat mutatja be, jelezve a cselekmény ívét a reményvesztettségtől az erkölcsi győzelemig.
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
5
6
Schumann Genovévája az operaélet süllyesztőjébe került, ezzel ellentétben a-moll zongoraversenye talán a legnépszerűbb és legtöbbet előadott darabja. Mivel szólistapályára készült, a versenymű műfaja is intenzíven foglalkoztatta, és összesen hét concerto került ki a keze alól. Zongoraversenyhez már akkor feljegyzett vázlatokat, amikor az irodalmi és a zenei pálya között ingadozott; legalább hatszor lendült neki, mielőtt 1841-ben befejezte volna első, szólózongorára és zenekarra írott darabját, az a-moll fantáziát. Az ok, ami miatt nem tudunk erről a kompozícióról, az, hogy Schumann az 1845-ben befejezett a-moll zongoraverseny első tételévé tette, miután hiába próbálta értékesíteni a kottakiadóknál. Nagyot fordult a világ az 1830-as években, és ezt Schumann is megérezte: kezdetben ő is a kor brillírozó, virtuóz zongoraversenyeit tekintette mintának, egy 1839-ben megjelent cikkében viszont már úgy beszél a műfajról, mint a mély értelmű, filozofikus komolyságú szimfónia kihívójáról. „A zongora majdnem a tökéletességig fejlődött – írja –, pedálokat is kaphatna, mint az orgona (hiszem, hogy ez nemsokára be is következik), a zeneszerzők előtt új távlatok nyílnak meg. Egyre függetlenebbé válva az őt támogató zenekartól, a hangszer gazdagabb eszköztárral, nagyobb hangon és nagyobb önállósággal szólalhat meg.” Megjegyzi, hogy az utolsó öt-hat évben alig húsz zongoraverseny keletkezett, ami töredéke a korábbi évtizedek átlagának. „Sajnálatos lenne, ha a zongoraverseny műfaja eltűnne a színről – fogalmaz –, megértem ugyanakkor a zongoristákat, akik azt mondják, hogy nincs szükségük zenekarra, saját hangszerük önállóan is megállja a helyét. Így várnunk kell arra a zsenire, aki megmutatja majd nekünk azt az új és nagyszerű módot, hogyan lehet egymással kombinálni zenekart és zongorát, hogyan tudja a szólista a zongora mellől megmutatni hangszerének és művészetének minden gazdagságát, miközben a zenekar, már nem csupán mint szemlélő, sokszínűségével bekapcsolódik a jelenetbe.” Ezeket az elvárásokat végül ő maga teljesítette be az a-moll zongoraversenyben, amelyet felesége szólójával és Ferdinand Hiller vezényletével 1845. december 4-én mutattak be Drezdában. A mű több szempontból is szakít a műfaj hagyományaival, a kötött, merev formával, a zenekar és a zongora korábban sematikussá vált interakcióival; az első tétel természetesen sokat megőrzött a fantáziajellegből. „Minden okunk megvan rá, hogy ezt a kompozíciót nagyon magasra értékeljük és a zeneszerző legjobbjának nevezzük – írta beszámolójában a lipcsei Allgemeine Musikzeitung kritikusa. – Többek között azért, mert szerzője szerencsésen elkerüli a műfajból fakadó monotóniát, a zenekari szólamokat pedig olyan nagy gonddal és szeretettel dolgozta ki, hogy azok nem csorbítják a zongora szerepét, így mindkét, függetlenként kezelt résztvevő gyönyörűen egymásba kapaszkodik. A sok tiszavirág-életű zongoramű
közepette, amelyek hétről hétre megjelennek, jólesik egy ilyen rátermett munkával, ügyes művel találkozni, amely ismét bizonyságát adja, milyen tökéletesen képes összekapcsolódni a forma, az iskolázott alaposság az ötletességgel és az érzékeny zenei gondolatokkal, valamint a legújabb technika minden fényével. Nehéz lenne megmondani, melyik tétel sikerült a legjobban, mind olyan jellegzetes, szerencsésen kitalált és motívumokkal alaposan végigvezetett. (…) Az első tétel szenvedélyesen erőteljes és energikus, a második – igazi mozarti stílusban írott andante – gyengédségével és bensőségességével szólított meg bennünket, a harmadik pedig dévaj humorával hozza el a díjat.” Jean Sibelius (1865–1957), a mai Finnország első számú zeneszerzője abban az időben született, amikor már megszűnt a majdnem hét évszázados svéd uralom, és az ország az Orosz Birodalomhoz tartozott, annak autonóm nagyhercegségét alkotva. Más európai országokhoz hasonlóan a 19. század elejétől itt is előtérbe került a nemzeti érzés – Elias Lönnrot 1833-ban összeállította a finn nemzeti eposz, a Kalevala ősváltozatát, majd az 1860-as évektől felerősödő finn nacionalista törekvések eredményeképpen 1892-ben a finn is hivatalos nyelvvé vált a svéd mellett. Zenei téren egy ma már elfeledett szerző, Robert Kajanus testesítette meg a finn identitáskeresést; ő az 1880-as években a finn múlttal, mondavilággal kapcsolatos zeneműveket komponált. A fiatal Sibelius, aki állítólag tengerész nagybátyja nyomán változtatta meg nevét Johanról a francia Jeanra, Kajanus alkotásainak hatására fordult a finn folklór felé, és vált pár esztendőn belül a finn függetlenségi mozgalom köztiszteletben álló élharcosává (Kajanus pedig az ő műveinek terjesztőjévé). Rendkívül hosszú, a 20. század közepén is túlnyúló, nyolc évtizedet átfogó pályájának első alkotói korszakát finn nemzeti zenei stílus és témák fémjelzik. Ekkor keletkezett a Kullervo-szimfónia (1892), az En saga (1892), a Karélia-szvit (1893), a Négy legenda, köztük A tuonelai hattyút is magában foglaló Lemminkäinen-szvit (1895), a Történelmi jelenetek sorozat, amelybe a finn függetlenségi törekvések szimbólumának számító Finlandia című tétel is tartozik, valamint az 1899-ben befejezett I. szimfónia. Különös, hogy látott még fantáziát ebben a műfajban, hiszen mire elkezdte komponálni a hét közül első szimfóniáját, szinte készen állt a ma is klasszikusnak számító szimfóniarepertoár Beethoventől Brucknerig, sőt már Mahler is a Negyediknél járt. A harmincöt éves Sibelius azonban jól döntött: sikerült új tartalommal megtöltenie a régi formát, és olyan hangzásvilágú darabot alkotott – helyenként különleges hangszereléssel és harmóniákkal –, amely senki máséhoz nem hasonlít. Szándékosan fordult el a wagneri operai és a liszti szimfonikus hagyományoktól, de más német
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
7
8
szerzők szimfóniáinak hatását sem igen találjuk meg az ő I. szimfóniájában. Ha valamihez, akkor az orosz ághoz kapcsolódik, egyes zenetörténészek meggyőzően érvelnek amellett, hogy Sibelius szimfóniáiban jelentős Csajkovszkij- és Borogyin-hatás érvényesül. Az is érdekes, hogy a nemzeti zene megalkotására irányuló törekvések ellenére az I. szimfóniában nincs kimutatható finn jellegzetesség, bár közvetett módon – például ritmikai elemek, hangsorok révén – mégis kapcsolódik a finn népzenéhez. Az első tétel melankolikus klarinétszólóval kezdődik, de friss, fiatalos lendületű, míg a második egyre fokozódó szenvedélyessége szokatlan a klasszikus szimfónia lassú tételei között. A harmadik tétel rendkívüli virtuozitást kíván meg a zenekari zenészektől, olyan ritmikai játék (scherzo), élénk tempójú zene, amelyben a hallgató nem érzi az ütemkezdő hangsúlyokat, a szabályos lüktetést. A negyedik tétel felirata „quasi una fantasia”, vagyis olyan, mint egy fantázia; az elején az egész szimfóniát nyitó klarinétdallam tér vissza forte hangerővel a vonósokon, a finálé fenséges, nagyszabású és talán tragikus kicsengése pedig azt nyomatékosítja, hogy az elmúlt negyven percben drámai erejű történetet hallottunk. Írta: Várkonyi Tamás
Fotó © Leeds International Piano Competition
Xinyuan Wang 1995-ben született Kínában. Tízesztendősen kezdett zongorázni, a következő pár évben már versenyeket nyert és dobogós helyeken végzett, illetve elnyerte a Yamaha fiatal tehetségeknek szánt ösztöndíját. Tizenhat évesen a poznańi Jan Paderewski Zeneakadémián folytatta tanulmányait, 2014 óta pedig a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója Peter Waas és Szokolay Balázs növendékeként. Tavaly második alkalommal indult a Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyen, ahol harmadik helyezett lett és elnyerte a Medici.tv különdíját is. Ennek köszönhetően a csatorna élőben fogja közvetíteni 2019. decemberi estjét a Wigmore Hallból. Hontvári Gábor 2015-ben diplomázott a Zeneakadémián, jelenleg ő is a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója, Nicolás Pasquet és Ekhart Wycik növendéke. A Közép-németországi Zeneművészeti Egyetemek Versenyének győztese, a német zeneművészeti főiskolák és egyetemek idén megrendezett karmesterversenyének második helyezettje és közönségdíjasa. A Német Zenei Tanács ösztöndíjasaként a Drezdai Operettszínház szerződtette segédkarmesternek, de Hontvári rendszeresen vezényel más német zenekarokat (például a Jénai Filharmonikusokat vagy a Nürnbergi Szimfonikusokat), és magyar együtteseket is. Több alkalommal vezetett, illetve készített elő operaelőadásokat, legutóbb Lorenzo Viotti asszisztenseként Klagenfurtban vezényelte Puccini Bohéméletét. A Bajor Kamarafilharmóniát dél-koreai turnén dirigálta, idén ősztől pedig a Würzburgi Színház első karmestereként és zeneigazgató-helyetteseként dolgozik.
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
9
10
A 2020-ban fennállásának hetvenötödik évfordulóját ünneplő MÁV Szimfonikus Zenekar múltjának kiemelkedő nemzetközi sikereként tartja számon a közreműködést „A három tenor” – Luciano Pavarotti, Plácido Domingo és José Carreras – koncertjein az 1990-es években, valamint hangversenyét a pápa nyári rezidenciáján. Olyan művészek léptek fel a zenekarral az elmúlt években, mint Miklósa Erika, Rost Andrea, Roberto Alagna, Baráti Kristóf és David Geringas. Az együttest vezénylő vendégkarmesterek sorából kiemelkedik Mark Gorenstein, Kocsis Zoltán, Ferencsik János és Lamberto Gardelli. Jelenlegi művészeti vezetője Csaba Péter, karmestere Kesselyák Gergely, tiszteletbeli vendégkarmestere Kobajasi Kenicsiró, állandó vendégkarmestere pedig Takács-Nagy Gábor. Az együttes évtizedek óta fontos szerepet tölt be a fiatalság zenei nevelésében, valamint az ismeretterjesztés terén is.
Summary Making their débuts here as part of Müpa Budapest’s Discoveries series are two young artists who, having both trained at the Franz Liszt University of Music Weimar, have already widely proved their remarkable talent and aptitude, including at competitions. Conductor Gábor Hontvári initially graduated from Budapest’s Liszt Academy in 2015 and won awards at several German conducting competitions. This autumn, he takes up the post of first conductor and deputy music director at the Mainfranken Theater Würzburg. Born in 1995, soloist Xinyuan Wang was ten years old when he started to play piano, and within just a few years he was achieving impressive results at competitions in his native China, winning some of them outright. Last year at the Leeds International Piano Competition, he won third prize and Medici.tv’s special audience award, which led to the channel broadcasting his concert at Wigmore Hall in December 2019. The 75-year-old MÁV Symphony Orchestra’s programme for tonight includes both popular and rarely heard works. The melodiousness and sincere lyricism of Robert Schumann’s (1810–1856) Piano Concerto in A minor make it deservedly one of the most played musical masterpieces. With its colourfulness and gripping Romantic atmosphere, the overture to Genoveva indicates that posterity might have erred in ignoring Schumann’s sole opera. The second part of the concert features a work by a composer who seemed to arrive on the scene too late: when he wrote his Symphony No. 1, the classic symphonic repertoire spanning from Beethoven to Bruckner was virtually complete, and Mahler was working on his Fourth Symphony. Nevertheless, the 35-year-old Finn Jean Sibelius (1865–1957) had made the right decision: in the last year of the 19th century, he filled the old format with new content, creating an acoustic world for the piece that at times exhibits unique scoring and harmonies unlike any other. Only after the majestic and perhaps tragic finale does one guess that one has just spent the last 40 minutes listening to a story of dramatic power.
SUMMARY
11
Rolando Villazón dalestje
Népszerű dallamok a múltból és a jelenből
Közreműködik: Carrie-Ann Matheson – zongora
2019. október 1.
Fotó © ITV / REX
CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL
Eötvös Péter: Angels in America Opera két részben, Tony Kushner színdarabja alapján
2019. október 10., 12.
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL
A RIAS Kammerchor és az Amadinda Ütőegyüttes
Klang der Stille 2019. október 20. Fotó © Matthias Heyde
JAZZLEGENDÁK
Hiromi
2019. október 29.
Eötvös Péter és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Közreműködik: Martin Grubinger – ütőhangszerek, a Nemzeti Énekkar Női Kara (karigazgató: Somos Csaba)
2019. október 31. Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
KARÁCSONYI HANGVERSENY
A Drezdai Kamarakórus és a Le Concert Lorrain
Közreműködik: Mary Bevan– szoprán, Tim Mead – férfialt, Guy Cutting – tenor, Tobias Berndt – basszus Vezényel: Marcus Creed
2019. december 19. Mary Bevan Fotó © Victoria Cadisch
Playlistről a Müpába.
Kösse össze Müpa- és Spotify-fiókját, hogy elsők közt értesülhessen róla, ha kedvence a Müpába érkezik! mupa.hu
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A szerkesztés lezárult: 2019. szeptember 19. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Emberi Erőforrások Minisztériuma