Müpa Műsorfüzet - Erdődy Kamarazenekar (2019. november 13.) by Müpa Budapest

Erdődy Kamarazenekar 2019. november 13. Fesztivál Színház

mupa.hu

MÜPA

PODCAST

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben? Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin. A tartalom megnyitásához olvassa be az alábbi QR-kódot:

mupa.hu

13 November 2019 Festival Theatre

2019. november 13. Fesztivál Színház

Erdődy Chamber Orchestra Erdődy Kamarazenekar Concertmaster: Zsolt Szefcsik Laks: Sinfonietta Rózsa: Concerto for String Orchestra, Op. 17 Levente Gyöngyösi: Divertimento No. 3 – world première György Orbán: Sopra canti diversi Kilar: Orawa This première of Levente Gyöngyösi’s work has been made possible by the support of the National Cultural Fund. The English summary is on page 11.

Koncertmester: Szefcsik Zsolt Laks: Sinfonietta Rózsa: Concerto vonószenekarra, op. 17 Gyöngyösi Levente: III. divertimento – ősbemutató Orbán György: Sopra canti diversi Kilar: Orawa Gyöngyösi Levente művének bemutatását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Az Erdődy Kamarazenekart Szefcsik Zsolt hegedűművész alapította 1994-ben Budapesten. A Haydnnal is kapcsolatban álló Erdődy családról vett név azt a képzetet ébresztheti bennünk, hogy a vonósegyüttes korhű hangszereken muzsikál, különösen, ha hozzávesszük, hogy az Erdődy-palota ad otthont a Zenetudományi Intézetnek, amely támogatta Szefcsik zenetörténeti kutatásait. Ám a hangszerek modernek, csak a játék szelleme viseli magán az együttes alapításakor már harmadik évtizedében járó régizenei hagyományt, amely szabadabb, intenzívebb frazeálást tesz lehetővé a zenészeknek. A modern instrumentumok egy másik „korhűséget” is lehetővé tesznek: saját koruk, kortárs zeneszerzők művei iránti érdeklődést, amely a klasszika remekeivel és kevésbé ismert kompozícióinak újrafelfedezésével egész eddigi pályájukon kézen fogva járt. Szefcsik Zsoltot először arról kérdeztem, mi indította őket arra, hogy a zenekar fennállásának 25. évfordulóját köszöntő hangversenyt 20., sőt immár 21. századi művekből állítsák össze. – E hangversenynek számunkra hármas jelentősége van. Az, hogy a Müpa felkért minket, önmagában rangot jelent. Hogy egyazon sorozatba helyezte műsorunkat Eötvös Péterével, még magasabbra teszi a mércét előttünk, mi pedig azzal próbáljuk a koncertet különlegessé avatni, hogy lemezbemutatót tartunk. Az ősbemutatóként szereplő Gyöngyösi Levente-művön kívüli négy alkotást nyáron vettük föl egy lengyel kiadóval együttműködve: immár a harmadik korongunk lát napvilágot náluk. A sorozat igyekszik egyensúlyt tartani a magyar és lengyel zene között, bár ebben a kiadványban túlsúlyba kerültek a magyar kompozíciók. – A nyitószám szerzője itthon alig ismert: Simon Laks nem örvend a kora 20. századi Szymanowski vagy Paderewski, sem a ’60-as évek lengyel avantgárdjának nagyjaiéhoz hasonló népszerűségnek. Ki volt ő? – Simon Laks (1901–1983) Varsóban született, a vilniusi egyetemen matematikát tanult, s csak ezután szentelte magát a zenének. 1926-ban Párizsba költözött, zeneszerzés-tanulmányait a Conservatoire-on végezte. Műveivel hamar népszerűvé vált, jelentős dalszerzőként tartották számon. Franciaország megszállása után különböző munkatáborokba deportálták, túlélte Auschwitzot és Dachaut. A háború után folytatta a komponálást, Párizsban hunyt el. Az 1936-ban keletkezett Sinfoniettát neoklasszikus kompozíciónak nevezhetjük, hiszen a darab szerkezete szabályos klasszikus szimfóniát idéz. Ugyanakkor a szerző mindvégig finoman és ironikusan játszik érzékeinkkel: a tonalitás és a ritmika mindig csak látszólag stabil, a második tétel egyszerűnek látszó dallama valójában igencsak bonyolult harmóniai utat jár be, a harmadik tétel pedig egyenesen etűdszerűen megfogalmazott zenei tréfa. A Sinfonietta jól reprezentálja

Laks zeneszerzői habitusát, s most egy olyan szerző műhelyébe engedünk bepillantást, akitől a hazai közönség élő előadásban még sohasem hallhatott zenekari kompozíciót. – Míg Laks neve sokaknak ismeretlenül csenghet – Rózsa Miklósé aligha, bár ő maga nem szerette volna, hogy hírneve csak arra a területre korlátozódjon, amelyen ma számon tartják. – Valóban, a Budapesten született és Los Angelesben elhunyt Rózsa Miklós (1907–1995) nevét a közönség elsősorban nagy sikerű filmzenéihez köti, hiszen száznál több hollywoodi nagyjátékfilm zenéjének megírása tette őt világhírűvé. Három közülük Oscar-díjat is nyert: a Spellbound (Elbűvölve, 1945), az A Double Life (Kettős élet, 1947) és a Ben-Hur (1959). Ő maga azonban saját nyilatkozatai szerint azt szerette volna, ha nem filmzeneszerzőként, hanem egyszerűen zeneszerzőként ismerik el. Mintegy félszáz kiváló, koncertterembe szánt művet komponált, de a korabeli kedvező fogadtatás és olyan neves előadók, mint Heifetz, Starker, Piatigorsky elismerése ellenére ez az arca mégiscsak filmzenéi harsány sikerének árnyékában maradt. Magyarországon különösen kevéssé ismerik nem filmzenei életművét. A ma elhangzó vonószenekari Concertóját ismereteim szerint még nem is játszották itthon, ha tévednék, akkor csak nagyon régen, az én zenei eszmélésem előtt kerülhetett rá sor. Zenekari anyaga nem is került vissza Amerikából Magyarországra, egy „szűz” partitúrája lapult a Zeneakadémia könyvtárában. A Rózsa Miklós Társaság nyilvántartása szerint Amerikában és Németországban néha műsorra tűzik, de az utóbbi két-három évben ott sem hangzott el. Mi tavalyelőtt már előadtuk, s amikor ennek a lemeznek az elkészítése lehetővé vált, mindenképp a műsorára akartuk venni, mert magyar zenekarral még nincs róla felvétel. Az 1943-ban keletkezett Concerto megírásakor Rózsa már befutott hollywoodi szerzőként Kaliforniában élt, nem sokkal korábban fejezte be a Korda stúdió számára A dzsungel könyve zenéjének partitúráját, és mintegy változatosságképpen fogott koncerttermi mű komponálásába. A darab végül New Yorkban született meg, ahová a korábban komponált Téma, variációk és finálé előadására utazott. (Érdekesség, hogy ez a Carnegie Hall-beli hangverseny az akkor huszonöt éves Leonard Bernstein karrierjének kezdetét jelentette, aki Bruno Walter helyett beugorva hatalmas sikerrel dirigálta Rózsa művét a New York-i Filharmonikusok élén.) A friss házas Rózsa Miklós a Concertót feleségének ajánlotta, ami a mű első tételének rendkívül energikus, már-már barbár főtémáját, sőt az egész tétel sötét hangvételét hallgatva talán kissé meglepő. A darab mindvégig magán viseli szerzőjének magyar gyökereit: a magyar nyelvre jellemző szó eleji hangsúlyozás lépten-nyomon visszaköszön Rózsa ritmikájában, s az egész mű hangzása rendkívül közel áll a kortárs hazai

ERDŐDY KAMARAZENEKAR

szerzők – Kodály, Weiner, Lajtha – hangzásvilágához, a gyakran alkalmazott kvintpárhuzamok révén némi „hollywoodi felhanggal” egyéniesítve. A második tétel látszólag melankolikus felszíne alatt rejtett energiák feszülnek, ebben kissé Bartók feszültséggel teli éjszaka-zenéinek rokonsága sejlik fel. A harmadik tétel népies motívuma, suhanó karaktere pedig Weiner – ugyancsak méltatlanul mellőzött – Pastorale, fantázia és fúgájának zárótételével, valamint Lajtha II. szimfoniettájával állítható közvetlen párhuzamba. Ezeket a magyaros ízeket törekedtünk felszínre segíteni – az ilyen zamatok külföldi együttesek előadásaiban sokszor rejtve maradnak. Az est két élő szerzője közül a fiatalabb Gyöngyösi Levente. Az 1975-ben Kolozsvárott született, az 1989-es forradalom előtt egy hónappal Magyarországra települő, itt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Fekete Győr Istvánnál, majd a Zeneakadémián Orbán Györgynél tanuló Gyöngyösi zenéjét nemcsak szólisták, hanem ének- és zenekarok is nagyon kedvelik. Hogy „játszhatót” ír, bizonyára abból is fakad, hogy ő maga az Orfeo Zenekar continuojátékosa, így az előadói gyakorlat a természetes közege. Stílusa sohasem távolodik el a tonalitástól, a hallgatóság számára követhető, ugyanakkor szakmailag nemesen felvértezett kompozíciókat hoz létre. Ennek elismerése az Erkel Ferenc- és a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj, az Artisjus-díj és a két alkalommal elnyert Istvánffy Benedek-díj. Ma bemutatandó III. divertimentójába így avat be: „2008-ban az Erdődy Kamarazenekar felkérésére született latin nyelvű Lukács-passióm, melynek ősbemutatója a Mátyás-templomban volt a Purcell Kórussal, Vashegyi György vezényletével. 2019-ben, a Szefcsik Zsolt vezette kitűnő kamaraegyüttes újabb művet rendelt tőlem. A III. divertimento hagyományosan háromtételes, gyors-lassú-gyors felosztású mű, melynek egészére, de különösen a két szélső tétel alaphangvételére (a mű címét meghazudtolva) egyfajta sötét komorság jellemző. Az első tétel (Allegro minaccioso) mély fekvésű, unisono, fríges hatású, kúszó-mászó főtémája is ebből a karakterből táplálkozik. A szonátaformájú tétel hangulatai közül nem hiányzik a kétségbeesett ökölrázás, a szorongó összehúzódás, de a groteszk csipkelődés sem. Az igen lassú, kéttagú formájú második tételben (Largo con tenerezza), alapvetően simogató, lírai alaphangvétele ellenére, szintén megtalálhatóak a szorongó, időnként rettegőpánikoló érzelemvilágú részek. A féktelen vadságú (és szintén kéttagú formaként építkező) harmadik tétel (Prestissimo) vulkánszerűen kitörő, gátjavesztett energiája pedig mintha szintén egy sokáig lefojtott, fortyogó szorongásnak lenne a következménye.”

– Gyöngyösi mesteréhez, Orbán Györgyhöz régi és mély kapcsolat fűzi a zenekart és koncertmesterét. – Több művét játszottuk, így a Stabat matert és a Hegedűversenyt – az utóbbit nekem ajánlotta, doktori hangversenyemen mutattuk be. Orbán írt egy három és egy négy darabból álló vonószenekari ciklust is. Az előbbiből, a Razumovszkij-trilógiából egyet nekünk ajánlott. A második a 17. századi csíksomlyói Kájoni-kódex, illetve az erdélyi folklór népi dallamait idézi, négy tételéből háromnak az ajánlása szintén nekünk szól, köztük a Sopra canti diversi című, 2014-es, háromtételes kompozícióé is. A műről ezt tudjuk meg a szerzőtől: „Ez egy tetralógia (1. Udvari tánczok, 2. Ludus tabulaturae, 3. Sopra canti diversi, 4. Sopra il canto fermo) harmadik darabja, mely túlnyomórészt ismert, régi dallamok köré épül. Az első két ciklus abból a zenei anyagból merít, amely Kájoni János, a széles látókörű tudós szerzetes érdeklődésének középpontjában állt: szakrális dallamokról, illetve tánczenéről van szó, mindarról, ami az akkori Erdély főúri udvaraiban elhangozhatott, illetve kéziratokból, nyomtatványokból átmásolható volt. A csíksomlyói humanista zenei körképe azonban nem lehetett teljes. Ezért alapoztam a Sopra canti diversi (Különféle énekekre) zenei anyagát a környék népeinek folklórjára. A Nyugat zenéjével igen érdekesen ütközik a középkelet-európai parasztfolklór, hangnemekben, dallamszerkezetben, zárlataiban, a díszítésről nem is beszélve. Tehát ez a darab nem Kájoni-anyag, olyan tájakról válogattam azonban a három népdalt, amelyek életének fontos színterei voltak. 1. Colindă – Kolinda (Mă luai, luai) Román nyelvterületen rendkívül népszerű karácsonyi ének. „Giusto silabic” ritmikájú ütem (2 + 3 + 3 nyolcad), jellegzetes, «ringató» ritmus-mozgásélményt adó sokstrófás kántálás. A sok szép dallamváltozatból egy olyan variánst választottam, amely elképzelhető a Beszterce melletti Kájonon vagy a kalotaszegi Jegenyén egyaránt, akármelyik is légyen a mi Kájoni mesterünk szülőhelye (lévén bizonytalan). 2. Schneefall in Kronstadt – Hóesés Brassóban (Ze kriune ze kriune viurj borjerdiur) A virágzó erdélyi szász közösség hanyatlása tulajdonképpen a 20. század történelméhez kapcsolódik. Ami a népdalokat illeti, már az első fontosabb gyűjtő (Gottlieb Brandsch, 1935) is arról panaszkodik, hogy azok java addigra feledésbe merült – nyilván az urbanizáció miatt is. A kis ballada egy brassói lányról szól, kinek napnyugati lovagja („Ritter”!) végül is nem jön el érte. A dallamot fokozatosan szerettem meg. Sokan jelentéktelen „dreitaktelnek” olvassák, és szívtelenül besorolják egymillió társa közé. Én viszont mélyen egyetértek Almási István megállapításával, aki rámutat ennek a dallamtípusnak a minnesänger-kultúra általi érintettségére.

ERDŐDY KAMARAZENEKAR

3. „Repülj, madár, repülj” (Ménaságra repülj…) Egyszerű szerelmes dal, a dallama viszont rendkívüli, a pentaton örökség egyik különös darabja. Ezt az örökséget Bartók fedezte fel, s a további gyűjtések és kutatások nyomán hamar kiderült, hogy az ötfokú szerkezet és az ereszkedő kvintváltó forma a legrégibb zenei örökségünk, mit az újabb típusú népdalok mellett csodák csodájára akkor még mindig énekeltek. A dallam ritkaság: hat szótagos tömörsége révén és távol-keleties tág hangközei miatt sem terem meg úton-útfélen.” – Az est a 20. század második fele lengyel avantgárdjának egyik emblematikus alakja, Wojciech Kilar (1932–2013) minimalista eszközökre alapozó, de dinamikában és regiszterekben abból kitörő, Orawa című kompozíciójával csendül ki. – Kilar az ezredforduló éveinek egyik legnépszerűbb lengyel komponistájává vált, akit – mint egykor Rózsa Miklóst – hangversenytermi kompozíciói mellett filmzenéi tettek ismertté. Kortársához, Góreckihez és a Bartók-kortárs Szymanowskihoz hasonlóan őt is lenyűgözte a tátrai hegyvidék és folklórja. Az Orawa kis hegyi folyócska, amely az egykori Árva megyén folyik keresztül. Írta: Hollós Máté

Az Erdődy Kamarazenekar az elmúlt huszonöt évben több mint száz művet mutatott be magyarországi kottatárak által őrzött kéziratokból, évszázados feledésből ébresztve fel azokat, s ezzel mára a legkiterjedtebb magyar vonatkozású repertoárral rendelkező zenekarrá vált. Több jelentős 18–19. századi zeneszerző műveiről kizárólag az Erdődy Kamarazenekar előadásai alapján vált hozzáférhetővé hangfelvétel. Az együttes a franciaországi Fotó © Thaler Tamás magyar évad keretében 2001-ben debütált az Île de France-i Fesztiválon, nagy sikerrel lépett fel Bécsben, Rómában, Lubljanában, Wrocławban, Varsóban és Erdély több településén. A zenekar tevékenységét számos rádiófelvétel mellett tizenöt CD dokumentálja. A Hungarotonnál megjelent korongok nemzetközi szaklapok díjait nyerték el, például a Le Monde de la Musique „Choc” díját (két alkalommal is), illetve a luxemburgi Pizzicato Supersonic díját. A zenekar 2002-ben a Gramofon szaklap Magyar Klasszikus Díjában, 2005-ben pedig az Akadémiai Klub Művészeti Díjában részesült.

Fotó © Szabó Levente

Szefcsik Zsolt az Erdődy Kamarazenekar alapítója, művészeti vezetője és koncertmestere. 1991-ben kitüntetéssel diplomázott a Zeneakadémia hegedű tanszakán. 1988-ban 2. díjat nyert a Zathureczky Ede Hegedűversenyen, 1990-ben 1. díjat a Weiner Leó Kamarazenei Versenyen. 1992 és 1994 között a Freiburgi Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, 1994 óta pedig a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, ahol rendszeresen vezet kamarazenei produkciókat. Lengyel zeneművek magyarországi népszerűsítéséért 2006-ban lengyel állami kitüntetésben részesült. 2008-ban doktori címet szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

ERDŐDY KAMARAZENEKAR

Vigye haza az élményt! Ajándéktárgyainkat keresse a Vince Könyvesboltban!

mupa.hu

Summary The Erdődy Chamber Orchestra was founded by violinist Zsolt Szefcsik in Budapest in 1994. Although the ensemble’s name – taken from the Erdődy family, with all of its associations with Haydn – might give the impression that its members play on period instruments, the instruments are in fact modern. Only the spirit of the playing reveals the tradition of performing early music that was already in its third decade when the orchestra was established, a tradition that allowed the musicians more freedom and intensity in phrasing. The modern instruments also bring life to another historical period: our own. The ensemble’s interest in works by contemporary composers has gone hand-in-hand with their rediscovery of less well-known compositions from the very beginning. A Polish record label is currently preparing their third album, and today’s event serves as its release concert. Simon Laks (1901–1983) was born in Warsaw and studied music composition at the Conservatoire de Paris. His works swiftly brought him popularity. After surviving labour and concentration camps, he resumed composing and eventually died in Paris. The structure of his 1936 work Sinfonietta resembles that of a regular classical symphony. Although the concert works of three-time Oscar-winning film music composer Miklós Rózsa (1907–1995) have always been overshadowed by the success of his film scores, his Concerto, written in California in 1943 and dedicated to his wife is – in terms of both style and merit – akin to the music of László Lajtha, Leó Weiner and other Hungarian contemporaries. Born in 1974, Levente Gyöngyösi has followed up on his Saint Luke Passion from 11 years ago by composing another piece for the Erdődy Chamber Orchestra: his Divertimento No. 3 – as a legacy from Bartók – blends dark sombreness into the genre. György Orbán, Gyöngyösi’s teacher at the Liszt Academy, based his three-movement composition Sopra canti diversi on the folklore of his native Transylvania, while Wojciech Kilar created a musical portrait of the Orawa, a small river in the Tatra Mountains, that stridently breaks out of its essential minimalism. The Erdődy Chamber Orchestra has won international record awards, chiefly for the CDs it has released on the Hungaroton label (Le Monde de la Musique’s “Choc” and Luxembourg’s Supersonic Award) as well as the trade journal Gramofon’s Hungarian Classical Award and the Academy Club’s Arts Award. After graduating from the Liszt Academy, Zsolt Szefcsik went on to earn another degree from Freiburg’s Musikhochschule. Upon receiving his DLA back in Budapest, he was presented with a violin concerto by György Orbán – written for and dedicated to him – to mark the occasion. He has been decorated by the Polish state for his work in popularising Polish music in Hungary.

SUMMARY

Cécile McLorin Salvant & Sullivan Fortner

2019. november 18.

FELFEDEZÉSEK

Budafoki Dohnányi Zenekar

Közreműködik: Annelien Van Wauwe – klarinét Vezényel: Rajna Martin

2019. november 24. Annelien Van Wauwe Fotó © Christian Ruvolo

Bryn Terfel áriaestje

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Gareth Jones

2019. december 18.

Fotó © Mitch Jenkins / Deutsche Grammophon

KARÁCSONYI HANGVERSENY

A Drezdai Kamarakórus és a Le Concert Lorrain

Közreműködik: Mary Bevan – szoprán, Tim Mead – kontratenor, Guy Cutting – tenor, Tobias Berndt – bariton Vezényel: Marcus Creed

2019. december 19. Guy Cutting Fotó © Ben McKee

Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

2019. december 21., 22.

Újévi koncert fiataloknak

Haydn: A teremtés – részletek

Vezényel: Fischer Ádám

előzetes,

AJÁNLÓ

Playlistről a Müpába.

Kösse össze Müpa- és Spotify-fiókját, hogy elsők közt értesülhessen róla, ha kedvence a Müpába érkezik! mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

Stratégiai partnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

Stratégiai médiapartnerünk:

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A címlapon: Szefcsik Zsolt Címlapfotó: Szabó Levente A szerkesztés lezárult: 2019. november 6. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma