Müpa Műsorfüzet - Tonhalle-Orchester Zürich (2020. január 17.) by Müpa Budapest

Tonhalle-Orchester Zürich

2020. január 17. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

2 17 January 2020 Béla Bartók National Concert Hall

Tonhalle-Orchester Zürich Featuring: Martin Fröst – clarinet Conductor and Music Director: Paavo Järvi Bartók: Dance Suite, Sz. 77, BB 86 1. Moderato 2. Allegro molto 3. Allegro vivace 4. Molto tranquillo 5. Comodo 6. Finale – Allegro Copland: Clarinet Concerto 1. Slowly and expressively 2. Somewhat faster (Cadenza) 3. Rather fast Tchaikovsky: Symphony No. 5 in E minor, Op. 64 1. Andante – Allegro con anima – Molto più tranquillo 2. Andante cantabile, con alcuna licenza – Non allegro – Andante maestoso con piano 3. Valse. Allegro moderato 4. Finale. Andante maestoso – Allegro vivace – Molto vivace – Moderato assai e molto maestoso

The English summary is on page 11.

3 2020. január 17. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Tonhalle-Orchester Zürich Közreműködik: Martin Fröst – klarinét Karmester és zeneigazgató: Paavo Järvi Bartók: Táncszvit, Sz. 77, BB 86 I. Moderato II. Allegro molto III. Allegro vivace IV. Molto tranquillo V. Comodo VI. Finale – Allegro Copland: Klarinétverseny I. Slowly and expressively II. Somewhat faster (Cadenza) III. Rather fast Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64 I. Andante – Allegro con anima – Molto più tranquillo II. Andante cantabile, con alcuna licenza – Non allegro – Andante maestoso con piano III. Valse. Allegro moderato IV. Finale. Andante maestoso – Allegro vivace – Molto vivace – Moderato assai e molto maestoso

Egy nagy múltú együttes Vannak világhírű zenekarok, amelyek a számukra otthont adó teremről kapták elnevezésüket. Ilyen a lipcsei Gewandhaus Zenekara, az amszterdami Concertgebouw Szimfonikus Zenekara, a kölni Gürzenich Zenekar – mindegyik névben egy épület neve bújik meg. A Tonhalle-Orchester Zürich is ebbe a sorba illeszkedik. A muzsikustestület régebbi múltra tekint vissza, mint a palota, amelybe utóbb beköltözött: Zürichben már a 17. században is működtek olyan zenésztársaságok, amelyekből hangszeres csoportok alakultak. Az 1861-es Svájci Zeneünnep – Schweizerische Musikfest – egyik eredménye volt az az elhatározás: legyen a városnak állandó zenekara. Ezt követően 1865-ben a zürichi polgárok Zenekari Egyesületet alapítottak, 1868-ban pedig megalakult az a szimfonikus zenekar, amelyet a mai Tonhalle-Orchester közvetlen elődjének tekinthetünk.

Az együttes megalakulását bő negyedszázaddal követte otthona, a Tonhalle felépítése. Az épületet 1895-ben avatták fel, az ünnepi koncerten Brahms vezényelte Triumphliedjét, és Beethoven IX. szimfóniája is elhangzott azon az estén. Arról is érdemes szólnunk, hogy a Tonhalle tervezője az a két építész, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, akiknek párosa ez idő tájt – 1870 és 1913 között – seregnyi nagyszerű középés nyugat-európai közösségi épületet álmodott meg: városi, állami és nemzeti színházakat, operaházakat, hangversenytermeket, köztük a mai budapesti Vígszínházat és Operettszínházat, a kecskeméti Katona József Színházat vagy a szegedi Nemzeti Színházat is. Azért kérték fel őket annyi előadóterem és színház tervezésére, mert nemcsak az építészethez, de az akusztikához is kiválóan értettek. Állandóság: a Tonhalle-Orchester első nyolc évtizedének alighanem ez lehetne a kulcsszava, és nemcsak azért, mert Zürichben végre állandó szimfonikus együttes alakult, hanem azért is, mert a muzsikusközösség első két karmestere igen sokáig maradt hűséges együtteséhez. Az alapító karnagy, Friedrich Hegar harmincnyolc éven át, 1868 és 1906 között nevelte zenekarát. Utóda, a zeneszerzőként is ismert Volkmar Andreae ennél is tovább: 1906-tól 1949-ig vezényelte a hangversenyeket. Andreae nem akárki volt: felajánlották neki, hogy legyen Gustav Mahler utóda a New York-i Filharmonikusok élén – a világkarriert elhárítva ehelyett választotta jó svájci patriótaként az otthoni együttest. Őt a szintén svájci Erich Schmied (1949–1957), Arnold Schönberg tanítványa követte, az ő utódjától kezdve pedig már aligha kell jellemeznünk a TonhalleOrchester vezető karmestereinek sorát, hiszen e muzsikusok többségének nevét és tevékenységét a magyar közönség is jól ismeri. Olyan művészek tartoznak közéjük, mint – a teljesség igénye nélkül – Hans Rosbaud, Rudolf Kempe, Charles Dutoit, Gerd Albrecht, Christoph Eschenbach, David Zinman. A Tonhalle-Orchester, mint a nemzetközi mezőny minden nagy együttese, otthonos a szimfonikus alaprepertoárban, de emellett a kortárs zene iránt is nyitott. Ezt az is jelzi, hogy 2014 óta minden évadban művészeti tanácsadó segíti munkájukat. A hat egymást követő muzsikus mind zeneszerző, de többen közülük karmesterek is – sőt akad olyan, aki elsősorban karmester. Névsoruk önmagáért beszél: Esa-Pekka Salonen, Jörg Widmann, Eötvös Péter, Brett Dean, Matthias Pintscher, Erkki-Sven Tüür. Valamennyien nyitott, újító gondolkodású muzsikusok, akik a zenekarnál végzett munkájukban is ezt a szellemet képviselik.

TONHALLE-ORCHESTER ZÜRICH

A karmestercsalád középső tagja és az új zene klarinétos apostola A zenekar vezető karmesterének posztján éppen a közelmúltban történt váltás: 2019-ben öt évre szóló szerződéssel Paavo Järvi vette át a Tonhalle-Orchester irányítását. Az 1962-es születésű észt muzsikus 2009-ben vendégszerepelt először a zürichiek élén, majd 2016-ban tért vissza. A művész különleges családban látta meg a napvilágot: mind édesapja, Neeme, mind pedig nála tíz esztendővel fiatalabb öccse, a közelmúltban szintén a Müpában vendégszereplő Kristjan karmester, ráadásul mindhárman nemzetközi hírűek, ami egyedülálló a zene világában. Paavo Järvi tizennyolc éves koráig szülőhazájában nevelkedett, akkor azonban a család az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Az idősebb Järvi fivér Philadelphiában (Curtis Institute), majd Los Angelesben (Philharmonic Institute) végezte felsőfokú tanulmányait, az utóbbi intézményben nem kisebb mesternél, mint Leonard Bernstein. Pályafutása távirati stílusban és városnevekben elbeszélve: Malmö, Stockholm, Cincinnati, Bréma, Frankfurt, Párizs, Tokió, Zürich. E helyszíneken mindig szimfonikus zenekarok és nem operaházak élén állt, tehát Paavo Järvi művészpályája nem a zenés színházhoz, hanem a koncerttermi műfajokhoz kötődik. A Tonhalle-Orchester új vezető karmestereként 2019 októberében vezényelt első koncertjéről így írt a Seen and Heard International kritikusa: „Ez volt az első alkalom, hogy a zenekar Sibelius Kullervóját játszotta, és érezhetően élvezték. Az is látszott, hogy büszkék új „fogásukra”. Järvi elegánsan együtt lélegzett a mű ritmusával, ütéstechnikáját könnyű követni, világos jelzéseket ad a szólistáknak, a zenekarnak és a kórusnak. A zenekar és Zürich lakossága bizonyosan jó néhány évadon át a legmagasabb színvonalú, izgalmas muzsikálás részese lehet.” A Müpában megszólaló Csajkovszkij-szimfónia abba a programba illeszkedik, amelynek keretében a karmester és zenekara a zeneszerző valamennyi szimfóniáját előadja hangversenyen, és hanglemezre is rögzíti e műveket. A CD-k várhatóan 2021-ben jelennek meg. Fotó © Priska Ketterer, Tonhalle-Gesellschaft Zürich

Fotó © Mats Bäcker, Sony Music Entertainment

A hangverseny szólistája szintén Észak követe: az 1970-ben született Martin Fröst svéd klarinétművész. Nyolcéves kora óta játszik hangszerén, tanulmányait Németországban és szülőhazájában végezte. Otthonos a klasszikus repertoárban – hanglemezeket készített Mozart, Weber, Schumann, Brahms, Nielsen műveiből –, de a kortárs zenével is élénk a kapcsolata. Olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Anders Hillborg, Krzysztof Penderecki, Kalevi Aho, Rolf Martinsson, Bent Sørensen, Victoria Borisova-Ollas, Karin Rehnquist és Sven-David Sandström. Nemcsak klarinétvirtuóz, karmester is, e minőségében jelenleg a Svéd Kamarazenekar élén áll. Egyik hanglemezét Benny Goodmannek ajánlott művekből állította össze.

Népies táncfüzér a nemzetköziség jegyében 1923. november 19. jelentős dátum a magyar zenetörténetben: ezen a napon mutatták be Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát, Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányát és Bartók Béla (1881–1945) Táncszvit című szimfonikus zenekari kompozícióját. Az alkalom, amely a három művet életre hívta, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félszázados évfordulója: a Székesfőváros Tanácsa a jubileumi ünnepségre rendelte a darabokat. Bartók betöltötte a negyvenkettőt, amikor 1923 áprilisában a kompozíciós munkához hozzákezdett – ez volt élete első megrendelésre írt műve… Az alkotás a Psalmus hatalmas sikere mellett halványabb fogadtatásban részesült. A karmester Dohnányi volt, az előadás színvonala Bartók leveleinek tanúsága szerint igencsak elmaradt a kívánatostól. „Néhány részlet úgy hangzott, mint egy olvasópróbán” – írja egy levelében. Bartók eredetileg kis zenekarra tervezte a művet, mert ezt érezte a barokktól örökölt szvitformához illőnek, s a kompozíciós munka során vált világossá, hogy a tételsor inkább nagyzenekarra kívánkozik. A zeneszerző fontosnak tartotta ezt a kompozícióját, ezt mutatja, hogy zongoraváltozatot is készített belőle. A Táncszvitben példaszerűen egyesül a bartóki életmű néhány fontos tendenciája. Az első a népzene hatása a műzenei kompozíciókra. Ez ebben a műben maximálisan érvényesül, hiszen a folklorisztikus ihletés az egész partitúrában meghatározó. Ugyanakkor csínján kell bánni a megfogalmazással, mert valóban csupán ihletésről van szó, nem ténylegesen létező népi dallamok felhasználásáról. Az ihletés azonban sokféle.

TONHALLE-ORCHESTER ZÜRICH

Ahogy Bartók-kalauzában Kroó György fogalmaz, a mű „Szlovákia kivételével végigvezet mindazokon a tájakon, ahol szerzője gyűjtőúton járt”. Hallunk magyaros, romános, arabos jellegű részleteket (sőt mint Kroó figyelmeztet, noha a végleges műből kimaradt, a vázlatokban szlovákos tétel is szerepelt). Fontos, hogy a rondóformájú mű visszatérő, lágy-érzelmes dallama – a ritornell – éppen a magyaros koloritú zene, de nem népies, inkább nemzeties: verbunkos karakterű. A több nép hangját egyesítő mű egy másik bartóki tendenciára is rámutat: „a népek testvérré válásának eszméjé”-re. Bartók fontos, máshol is megjelenő gondolata ez, amelynek a Táncszvit egyik fontos kifejezője. A gesztus itt és most, néhány évvel Trianon után különösen bátor és fontos. A Táncszvit sok részletében markánsan modern, ugyanakkor a tánckarakterek jóvoltából könnyen emészthető zene, melyben váltakoznak a vad, földközelien primitív és lágyabb megszólalásmódok, s amelynek hangszerelése nagyon színes. A ritornell magyaros színezete és lírai hangja révén az internacionalizmus ellenére a mű a hazaszeretet vallomásaként is értelmezhető.

A megrendelő: Benny Goodman A 20. században sok európai és amerikai zeneszerző merített inspirációt a jazz frissítő forrásából. Ravel, Stravinsky, Milhaud, Gershwin, Krenek, Weill – a leggyakrabban felsorolt példák – mellett még sok más komponistát lehetne e vonatkozásban említeni: Martin, Martinů, Prokofjev, Honegger, Schulhoff, Hindemith, Walton, Tippett, Sosztakovics, Bernstein, Stockhausen szintén írt jazzihletésű műveket. Közülük az egyik legfontosabb példa az amerikai Aaron Coplandé (1900–1990). A századot szinte végigélő, New York-i születésű komponista œuvre-je igen színes és sokhangú a népszerű tánczenei megszólalásmódtól a modernségen át a legelvontabb szeriális törekvésekig – ebben feltétlenül elődje pártfogoltjának és barátjának, művészete egyik propagátorának, a nála tizennyolc évvel fiatalabb, de vele azonos évben elhunyt Bernsteinnek. Copland nyitott szellemű zeneszerző volt, aki útkeresése során sok mindent kipróbált, számos szellemi áramlat ösztönzését befogadta. A könnyedebb hangvételek közül nem csupán a jazz hatott rá, hanem a népies gyökerű latin-amerikai tánczene is, amelynek ihletése szintén jó néhány művében felfedezhető. Copland Klarinétversenye a hagyományos jazz egyik legnagyobb alakja, a „szvingkirály” klarinétos és zenekarvezető, Benny Goodman megrendelése nyomán keletkezett 1947 és 1949 között. Goodman több más klasszikus zeneszerzőtől is kért művet: ezek közül a legismertebb Bartók Kontrasztok című kompozíciója, Goodman azonban olyan klas�szikus zeneszerzők műveit is játszotta (Mozart mellett), mint Malcolm Arnold, Morton

Gould, Francis Poulenc, Leonard Bernstein. „Nem fogalmaztam meg semmilyen követelményt arra vonatkozóan, hogy Copland mit írjon. Teljesen szabad kezet kapott, azt az egy kikötést leszámítva, hogy két éven át csak nekem volt jogom megszólaltatni a művet” – emlékezett később Goodman a megrendelés feltételeire. A Klarinétverseny, amelyre 1951-ben Jerome Robbins balettkoreográfiát készített, s amely pontos címének megfelelően Versenymű klarinétra, vonósokra és hárfára (tegyük hozzá: zongora is hallható a kompozícióban), rendhagyó formájú mű. Mindössze kéttételes, ráadásul az első tétel elégikus, pasztellszíneket kikeverő, lassú, álmodó zene. Ezt hosszú, a zeneszerző által megkomponált cadenza követi, s ez vezet át a gyors fináléhoz. A zene sok jazzes elemet tartalmaz, ezeket a hallgató csak a cadenzától kezdve érzékeli, legfőképpen azonban a zárótétel élénken szinkópás ritmikájában és jellegzetes szvingjében. Benny Goodman 1950-ben mutatta be a kompozíciót az NBC Szimfonikus Zenekara kíséretével, Reiner Frigyes vezényletével.

Egy „sorsszimfónia”

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) hat szimfóniáját sajátosan kezeli a hangversenygyakorlat: az első három művet ritkábban szólaltatják meg, noha ezek is remekbe szabott kompozíciók, a második három azonban a koncerttermek dédelgetett kedvence. Nem igazságos gyakorlat ez, de nem is teljesen érthetetlen, ugyanis a negyediktől kezdve válnak Csajkovszkij szimfóniái igazi nagy formátumú, „színes, szélesvásznú” romantikus művekké. Az is összekapcsolja (és az első háromtól némiképp elválasztja) a második három szimfóniát, hogy ezek a művek mind „sorsszimfóniák”. Mert bár Csajkovszkij hangoztatta, hogy csodálója Mozart zenéjének, szimfóniáinak léptékét, gesztusrendszerét, indulatvilágát és világszemléletét kialakítva, ahogyan a 19. század szimfóniaszerzői közül szinte mindenki, ő is Beethovenre vetette vigyázó szemét, tőle tanult – nem is tehetett mást, hiszen Beethoven megkerülhetetlen volt a romantikusok számára. Némi egyszerűsítéssel, de talán nem indokolatlanul azt mondhatjuk, hogy a Negyedik a sorssal vívott drámai küzdelem, az Ötödik a sors felett aratott heroikus diadal, míg a Hatodik a sorsba való tragikus beletörődés gondolatát jeleníti meg. A szimfóniaműfaj és a sors kapcsolata természetesen Beethoven V. szimfóniájának tanulságaira vezethető vissza. A művet Csajkovszkij 1888 májusa és augusztusa között írta. A szimfónia első előadása a Szentpétervári Mariinszkij Színházban zajlott le 1888. november 17-én, a zeneszerző vezényletével. A négytételes művet két nagyszabású saroktétel keretezi, a második helyen fájdalmas-melankolikus románc áll, a harmadik tétel lassú valcer.

TONHALLE-ORCHESTER ZÜRICH

A szimfónia legfőbb formai jellegzetessége, hogy nyitótételében megjelenik egy határozott karakterű, erős tartást sugárzó, feszes, pontozott ritmusú téma – a sorsot jelképező mottó –, amely valamennyi tételben visszatér, természetesen minden egyes alkalommal kisebb vagy nagyobb mértékben módosult alakban, hol sejtelmesen, hol fenyegetőn, míg végül a fináléban, a sors felett aratott győzelmet jelképezve büszke, délceg induló alakját ölti. Így Csajkovszkij az V. szimfóniában egyszerre hódol a Beethoven Ötödikje által kezdeményezett „visszautalásos” logikájú formakoncepció és a Liszt által alkalmazott (de a wagneri vezérmotívum-technikának is fontos részét alkotó) tématranszformáció elve előtt. Az V. szimfónia hangszerelése színekben rendkívül gazdag, hangzásvilága pazarlóan telt és dús – a mű tehát nagy létszámú, vérbeli romantikus együttest kíván. A partitúrát a zeneszerző a Schumann és Brahms baráti köréhez tartozó Theodor Avé-Lallemant német karmesternek ajánlotta. Írta: Csengery Kristóf

Summary The Tonhalle-Orchester Zürich was founded in 1868 and took its name from the first concert hall built up from an old granary on citizens' initiative in 1867. As one of the Swiss city’s most famous buildings, designed by Fellner & Helmer, the Tonhalle opened its doors in 1895. The orchestra has counted such figures as Volkmar Andreae, Hans Rosbaud, Rudolf Kempe, Charles Dutoit, Gerd Albrecht, Christoph Eschenbach and David Zinman among its most famous conductors. Since 2019, the orchestra has played under the baton of the 57-year-old Estonian conductor Paavo Järvi, who was 18 years old when he emigrated to the United States with his family (including his father, Neeme, and younger brother, Kristjan, who are also both conductors). There, he continued his studies in Philadelphia and later in Los Angeles, with Leonard Bernstein as one of his teachers. Before taking the helm in Zurich, he conducted major symphony orchestras in Malmö, Stockholm, Cincinnati, Bremen, Frankfurt, Paris and Tokyo. The soloist for the concert is 49-year-old Swedish clarinettist Martin Fröst, who took up his instrument at the age of eight and pursued his studies both in Germany and in his homeland. He has recorded albums of works by Mozart, Weber, Schumann, Brahms and Nielsen, but also enjoys a vibrant relationship with contemporary music. Béla Bartók (1881–1945) wrote his symphonic orchestral composition Dance Suite for the 50th anniversary of the unification of Pest, Buda and Óbuda in 1923. Structured as a rondo, the work includes no original peasant tunes, but is a string of dances with Hungarian, Arab and Romanian passages that, with the exception of Slovakia, traverses all the lands where Bartók went to collect music, with a Hungarian verbunkos melody serving as a recurring ritornello theme. The Clarinet Concerto by the American composer Aaron Copland (1900–1990) was written between 1947 and 1949 after being commissioned by one of the greatest figures in jazz, the clarinettist Benny Goodman. The two-movement work features a dreamily slow movement followed by a taught fast one, bridged by a sprawling cadenza. The music includes many elements of jazz, which start to appear in the cadenza and are most evident in the syncopated rhythm and the swing of the finale. Piotr Ilyich Tchaikovsky (1840–1893) composed his Symphony No. 5 in 1888 and gave it its première in Saint Petersburg in that same year. Like his Fourth and Sixth symphonies, it is a “fate symphony” that follows the pattern of Beethoven’s own Fifth Symphony, which presents the struggle with destiny and the heroic victory in four movements. The essential element of the formal concept is an attention-getting melody – the motto – that returns in each movement in a mildly modified form, creating a thematic unity.

SUMMARY

Bellini: Az alvajáró

Szereplők: Mirco Palazzi, Zuzana Marková, Konu Kim, Zemlényi Eszter, Simon Krisztina, Dobák Attila, Kozmér Alexandra Közreműködik: Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté), Pannon Filharmonikusok Vezényel: Riccardo Frizza Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója. Zuzana Marková Fotó © Henry Fair

2020. február 9., 11.

Ute Lemper: Randevú Marlenével

Közreműködik: Vana Gierig – zongora, Romain Lecuyer – nagybőgő, Cyril Garac – hegedű, Matthias Daneck – dobok

2020. február 13.

FELFEDEZÉSEK

Savaria Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Camille Thomas – cselló, Langer Ágnes – hegedű Vezényel: Madaras Gergely

2020. február 23.

Camille Thomas Fotó © Dan Carabas, Deutsche Grammophon

L'homme armé – 70 éves a Honvéd Férfikar

Közreműködik: Vizin Viktória – mezzoszoprán, Nyári Zoltán – tenor, Kovács István – basszus, Magyar Nemzeti Táncegyüttes (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán), Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Riederauer Richárd

2020. február 26.

Honvéd Férfikar Fotó © Rózsa Zsuzsanna

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Haydn Philharmonie

Vezényel és szólót játszik: Nicolas Altstaedt

2020. március 4.

Rudolf Buchbinder és a Drezdai Staatskapelle Kamaraegyüttese

előzetes,

AJÁNLÓ

MÜPA

PODCAST

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben? Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin. A tartalom megnyitásához olvassa be az alábbi QR-kódot:

mupa.hu

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A szerkesztés lezárult: 2020. január 8. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma