Müpa Műsorfüzet - Bellini: Az alvajáró (2020. február 9., 11.) by Müpa Budapest

Bellini: Az alvajáró 2020. február 9., 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

MÜPA

PODCAST

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben? Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin. A tartalom megnyitásához olvassa be az alábbi QR-kódot:

mupa.hu

9, 11 February 2020 Béla Bartók National Concert Hall

2020. február 9., 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bellini: La sonnambula Bellini: Az alvajáró Conductor: Riccardo Frizza Count Rodolfo: Mirco Palazzi Amina: Zuzana Marková Elvino: Konu Kim Lisa: Eszter Zemlényi Teresa: Krisztina Simon Alessio: Attila Dobák Myrtha, Queen of the Wilis: Alexandra Kozmér Notary: Miklós Máriusz Bejan

Vezényel: Riccardo Frizza Rodolfo gróf: Mirco Palazzi Amina: Zuzana Marková Elvino: Konu Kim Lisa: Zemlényi Eszter Teresa: Simon Krisztina Alessio: Dobák Attila Myrtha, a villik királynője: Kozmér Alexandra Jegyző: Bejan Miklós Máriusz

Featuring: Debrecen Kodály Choir (choirmaster: Máté Szabó Sipos) Pannon Philharmonic

Közreműködik: Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) Pannon Filharmonikusok

Set designer: Éva Szendrényi Costumes: Gergely Zöldy Z Assistant director: Etelka Polgár Director: Csaba Némedi

Díszlettervező: Szendrényi Éva Jelmeztervező: Zöldy Z Gergely Rendezőasszisztens: Polgár Etelka Rendező: Némedi Csaba

The performance is a co-production presented by Müpa Budapest, the Pannon Philharmonic and Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. The English summary is on page 15.

Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója.

Aligha van még egy zeneszerző, akinek magyarországi játszottsága és elismertsége a kezdeti túláradó lelkesedés után olyan hullámvölgyet ért volna meg, mint Vincenzo Bellinié. S bár az olasz mester munkásságának befogadástörténete csaknem minden országban hasonló görbét írt le, tőlünk nyugatabbra már évtizedekkel ezelőtt elérkezett az újrafelfedezés ideje, Magyarországon viszont még mindig szenzációszámba megy egy-egy Bellini-előadás. A Müpa folytatni kívánja azt a sorozatot, mely a két évvel ezelőtti Puritánok-produkcióval vette kezdetét – az akkori kirobbanó siker nyomán most a zeneszerző életében és életművében is fordulópontot jelentő opera, Az alvajáró kerül színre, ismét nemzetközi előadógárdával.

A bel canto triász: Rossini, Donizetti, Bellini A zenetörténet-írás, akárcsak a történetírás más területei, kedveli a hármasokat. Az első bécsi iskoláról (Haydn, Mozart, Beethoven) mindannyian tanulunk énekórán; a második bécsi iskola (Schönberg, Berg, Webern) tagjainak életműve, Stendhallal szólva, „to the happy few”, vagyis a boldog kevesek számára fontos. De létezik egy olasz triász is, amelynek ismertsége valahol a két bécsi iskoláé között helyezkedik el, és akiket, hozzájuk hasonlóan, nem egyformán értékel és ismer el az utókor. Gioachino Rossini (1792–1868) életművét negyven, vegyes műfajú és színvonalú operája ellenére is jószerivel egyetlen, ironikusan kacagtató darabja, A sevillai borbély jóvoltából tartjuk ma számon – ez még akkor is így van, ha az elmúlt évtizedekben Rossini-specialista énekeseknek köszönhetően az œuvre jóval nagyobb hányada vált élővé, mint korábban. Gaetano Donizetti (1797–1848) hasonlóan változatos és terjedelmes (nagyjából hetven operát tartalmazó) munkásságából is kevés maradt fenn a rostán – igaz, őt csipetnyi melankóliával fűszerezett vígoperái (Szerelmi bájital, A csengő, Don Pasquale) mellett tragikus szerzőként is mindig szívesen fogadta a közönség: gondoljunk csak a Lammermoori Lucia állandó sikerére! A triász harmadik tagja azonban teljesen más utat járt be: életművéből hiányzik a vidámság, keveset írt, és a siker is másként kísérte – vagy nem kísérte – útján, mint idősebb pályatársait. Vincenzo Bellini (1801–1835) a szicíliai Cataniából jutott el Párizsig. Életútja e tekintetben hasonló a triász másik két tagjáéhoz: ők is Itália kisebb-nagyobb államainak színpadjait hódították meg először, hogy aztán Európa akkori kulturális centrumára vessék vigyázó szemüket. Rossini és Donizetti azonban a párizsi olasz színházzal, a Théâtre Italiennel folytatott közös munkát követően a francia nagyopera műfajában is letette névjegyét – Bellini összes műve olasz szövegre készült, hamisítatlan olasz stílusban. Tíz éven át dolgozott operaszerzőként, ez idő alatt átlagosan évi egy új darabot komponált,

ami Rossini és Donizetti már-már felfoghatatlan termékenységéhez képest lassú munkatempónak tűnik, és bajos is volna megmondani, hogy fokozott igényessége vagy törékenyebb egészsége volt-e ennek az oka. Dallamvilágát bírálói kissé sápadtnak, drámai jeleneteit vérszegénynek, hangszerelését vékonynak tartották – pedig amit sajátos stílusa révén el akart érni, azt ezekkel az eszközökkel tökéletesen ki is tudta fejezni, s csak az előadókon múlik, hogy a kétségkívül nem sokat sejtető kottakép mögött meglátják-e a valódi tartalmat: hogy e dallamok (melyeket Liszt, de főleg Chopin olyannyira csodált) milyen mélyen, milyen hitelesen tolmácsolják az emberi érzelmeket.

Bellini Magyarországon Talán meglepő, de a színház- és zenetörténeti dokumentumtárakat lapozgatva egyértelmű, hogy Bellini egyike volt a legnépszerűbb zeneszerzőknek a 19. század közepének Pest-Budáján – sőt, talán a megszorítást is elfelejthetjük, ha a Norma 150 vagy Az alvajáró 143 nemzeti színházi előadására gondolunk. E két kasszasiker mellett még a Rómeó és Júlia (I Capuleti e i Montecchi), Az ismeretlen nő (La straniera) és a Beatrice di Tenda előadásait is nagy lelkesedéssel fogadta a reformkor magyar közönsége. S akkor még mindig csak a magyar nyelvű előadásokról beszéltünk, s nem számoltuk a pesti német teátrum Bellini-előadásait, melynek közönségét oly kitartóan (és sikerrel) próbálta elcsábítani az 1837-ben megnyílt állandó magyar színház! A sikert persze magyarázhatjuk a primadonna, Schodelné Klein Rozália kiemelkedő vokális és színészi képességeivel, ez azonban kevés volna, hogy megértsük a közönségre gyakorolt kivételes hatást, hiszen Schodelné fellépett Rossini, Donizetti, Erkel és még sok más szerző operáiban is. A társadalom-lélektan területeire vezetne, ha elemezni próbálnánk, mi volt az, amit a forradalmat megelőző évek német és magyar lakosságú városának közönsége oly vonzónak talált Bellini érzékeny melodikájában, posztszentimentalista közelítésmódjában. Hasonlóan ingoványos területre vezetne annak elemzése, miért tűnt el szinte egyik pillanatról a másikra Bellini a nemzetközi, s így a magyar színpadokról is, és hogy idehaza miért nem tudott diadalmasan visszatérni, az ismételt kísérletek ellenére sem. Sokan emlékezhetnek a Sass Sylvia és Kincses Veronika nevével fémjelzett 1978-as, majd a Lukács Gyöngyi és Rálik Szilvia alakítása révén emlékezetessé lett 2003-as operaházi Norma-felújításokra – s bár a kiváló közreműködők személyes sikere jóvoltából egy-egy estére valóban úgy érezhettük: feltámad itthon a bel canto kultúra, a mű mégsem tudott újra gyökeret verni a repertoárban. Hasonló sors jutott A puritánoknak is, amely az ezredforduló környékén Szűcs Márta jóvoltából vált sokunk maradandó élményévé több koncertszerű előadásban is, színpadra azonban ez az elsöprő siker sem tudta segíteni

BELLINI: AZ ALVAJÁRÓ

a művet. Szintén elszigetelt előadás volt 2015 nyarán Zamárdiban a darab keresztmetszete. Ennek az előadásnak a különlegességét a kiváló előadók mellett az adta, hogy modern magyar fordításban, Csákovics Lajos átültetésében hangzottak fel a darab részletei, 2017-ben viszont nemzetközi szereplőgárda eredeti nyelvű előadása adta meg az esemény rangját a Müpa színpadán.

Balettből opera: Az alvajáró keletkezése A ma La sonnambula, vagyis Az alvajáró címen ismert színpadi mű keletkezéstörténete annyi fordulatot és csavart rejt, hogy szinte maga is színpadra kívánkozik: az alkotók eredetileg teljesen más téma feldolgozására készültek, majd amikor végül mégis a korban oly divatos alvajáró-jelenség mellett döntöttek, a cselekmény vázát nem egy korábbi operából, hanem egy balettből kölcsönözték. Az 1830-as év színházi szenzációja a korban szokatlan módon nem egy operához, hanem egy romantikus drámához kötődött: Victor Hugo Hernani című darabja oly mértékben rúgta fel a francia klasszikus dráma immár kétszáz éve kodifikált szabályait – a hármas egység betartását, a verselés, a gondolatritmus szabályosságát –, hogy február 23-án Párizsban lezajlott bemutatója botrányba fulladt: a tettlegességtől sem mentes eseményeket a színháztörténet „Hernani csatája” néven tartja számon. Természetesen mindez szinte azonnal felkeltette a lehetőleg minél újszerűbb témákra vadászó zeneszerzők figyelmét is. Bellini és állandó alkotótársa, Felice Romani még abban az évben elkezdtek dolgozni az Hernani operaváltozatán, melyből tekintélyes részek el is készültek, a darab mégis befejezetlen maradt. Hogy miért? A szakirodalom különböző válaszokat ad a kérdésre: vannak, akik szerint az ősbemutató helyszínéül választott, ekkoriban osztrák fennhatóság alatt álló Milánó cenzúrája nem támogatta a Victor Hugo-dráma megzenésítését; mások szerint viszont művészi indokok vezették a szerzőket arra a döntésre, hogy félretegyék az Hernanit (a már kész zenei anyagot Bellini következő színpadi műveiben rendre felhasználta). 1831 januárjában már felbukkan az új téma is a levelezésben – a bemutatót ekkor február végére tervezik, így nem mondhatni, hogy a végül március 6-án színpadra állított mű, Az alvajáró hatalmas csúszással került volna közönség elé. (Az Hernanit pedig másfél évtizeddel később Verdi fedezte fel újra az operaszínpad számára.) Az új téma az Hernanihoz hasonlóan benne volt a levegőben, ráadásul szintén francia mintát követett – meglepő módon azonban ezúttal egy balettlibrettóból faragott operaszövegkönyvet az ügyes kezű Romani. La Somnambule, ou L’arrivée d’un nouveau seigneur volt a címe a neves dráma- és szövegkönyvíró, Eugène Scribe librettójának, melyet Ferdinand Hérold zeneszerző számára írt néhány évvel korábban. Különösebb dramaturgiai

felkészültség nélkül is belátható, hogy a téma valóban táncszínházi feldolgozás után kiált, hiszen központi eleme a mozgás, mégpedig annak egy rendhagyó formája. Az már Bellini zsenijén múlott, hogy az eredendően táncos fogantatású történetben meglátta a nagy melodramatikus lehetőséget: az érzelmeket a késő szentimentalizmus érzékenységével, a bel canto stílus teljes kifejezéstárával ábrázolni. A máig tartó siker a témaválasztás helyességét igazolja. Írta: Bóka Gábor

Az opera cselekménye Első felvonás: Egy svájci faluban, valamikor a 19. század elején Elvino, egy falusi bérlő és Amina, egy árva lány kézfogójára készülnek. A falu lakói örülnek a fiatal pár boldogságának – kivéve Lisát, a fogadósnőt, aki szerelmes Elvinóba. Sötétedéskor egy idegen érkezik a faluba, és a kastélyba vezető útról érdeklődik. A kastély négy éve, az öreg gróf halála óta lakatlan, az örökös azóta nem bukkant fel. Lisa szobát ajánl neki, mert a sötétben már nehézkes a közlekedés. Mivel rájött a kilétére, vagyis hogy az idegen nem más, mint az örökös, Rodolfo gróf, felfedezését siet a fiatalember tudomására hozni. Kettősük majdnem szerelmi vallomásba csap át, amikor a szoba ablakában váratlanul megjelenik Amina – alvajáróként. Lisa elszalad, hogy értesítse Elvinót, s az egész falut fellármázza. Mikor mind megérkeznek, Aminát az idegen szobájában találják, Elvino pedig meg van győződve menyasszonya hűtlenségéről. Második felvonás: A történtek következményeképp Elvino Lisát készül feleségül venni, Aminával és annak mostohaanyjával, Teresával szóba sem áll. A faluban azonban többen is akadnak, akik hisznek Amina ártatlanságában, s ők Rodolfóhoz fordulnak, hogy álljon ki a lány mellett, elvégre csak ő tudhatja pontosan, mi is zajlott le a fogadóban. A gróf elő is adja a faluban a történteket, ám nem hisznek neki. Teresa azonban tárgyi bizonyítékkal is szolgál Rodolfo állítása mellett: felmutatja Lisa zsebkendőjét, melyet Rodolfo szobájában hagyott, amikor Amina váratlanul belépett hozzájuk – vagyis éppen ő volt együtt Rodolfóval, és nem Amina. Időközben beesteledik, s a már nyugovóra tért Amina – ahogy azt Teresa megjósolta – megjelenik a falusiak szeme láttára, ismét alvajáróként. Csendben izgulják végig veszélyes útját, majd mikor már biztonságban van, Rodolfo óvatosan felébreszti. Elvino bocsánatot kér, amiért kételkedett benne, és végül mégiscsak megtartják az esküvőt.

BELLINI: AZ ALVAJÁRÓ

Némedi Csaba rendezésében a történet egy balettintézetben játszódik, ahol a Fekete hattyú című film nyomasztó világa jelenik meg. Az intézmény falai között korábbi idolokhoz kellene felnőni, az individuum valódi tudása, tehetsége és lehetőségei látszólag másodlagosak. A tehetséges és érzékeny balerinát, Aminát a vele szemben támasztott súlyos elvárások az őrület határára kergetik. Visszatérő rémálmában Luchino Visconti 1955-ös rendezésének Callas-Aminája utolérhetetlen példaképként tűnik fel előtte, de a jelenésben valójában Myrtha, a lidérces álmok – Adam Giselle című balettjéből is ismert – királynője ölt testet. A lelki terhelést tovább fokozza tehetségtelen, de rendkívül ambiciózus kolléganőjének, Lisának féltékenysége is, akinek ármánykodása miatt az egész balett-társulat rendkívül ambivalensen és kiszámíthatatlanul, hol rajongással, hol megvetően viselkedik Aminával...

Fotó © Joan Tomás - Fidelio Artist

Fotó © Luca Nicosanti

Fotó © J Henry Fair

Riccardo Frizza 1971-ben Bresciában született, tanulmányait Milánóban, Pescarában és Sienában végezte. 1994-től hat évig vezette Brescia helyi szimfonikus zenekarát, hivatalos karmesteri bemutatkozására azonban a pesarói Rossini-fesztiválon került sor, ahol a szerző Stabat materét dirigálta. Rossini művei később is fontos szerepet játszottak pályafutása során: olyan ritkaságokat vezényelt és rögzített lemezre tőle, mint a Matilde di Shabran vagy az Adelaide di Borgogna, de a törzsrepertoár darabjait – Rigoletto, Traviata, A trubadúr – is gyakran vezényli a világ vezető dalszínházaiban. Mirco Palazzi Riminiben nőtt fel, zenei tanulmányait a pesarói Rossini Konzervatóriumban folytatta. Don Giovanni szerepében mutatkozott be, majd a következő évtizedben fokozatosan hódította meg a világ vezető operaszínpadait: a barcelonai Liceuban, a Berlini Deutsche Operben, a milánói Scalában, a Római Operában, a nápolyi San Carlóban, a Dán Királyi Operában és a londoni Covent Gardenben elsősorban Mozart-, Rossini-, Donizetti- és Belliniszerepeket énekelt, de rendszeresen lép fel oratóriumokban is, mint Rossini Stabat matere vagy Verdi Requiemje. Zuzana Marková Prágában született 1988-ban. Már tizenhat évesen bemutatkozott az operaszínpadon: Františka szerepét énekelte Burian Opera z Pouti című darabjában a Morva-Sziléziai Nemzeti Színházban. Zenei tanulmányait a Prágai Konzervatóriumban folytatta, emellett mesterkurzusokon is részt vett. Pályafutása elején számos énekversenyen ért el figyelemre méltó eredményt. Repertoárja fokozatosan terelődött a drámai koloratúrszoprán szerepek irányába: ma Rossini, Donizetti, Bellini és Verdi műveinek egyik legavatottabb előadójaként tartják számon a Zürichi Operától a Moszkvai Nagyszínházig.

BELLINI: AZ ALVAJÁRÓ

Konu Kim Dél-Koreában és Németországban végezte tanulmányait. 2016-ban Plácido Domingo Operalia versenyének egyik győztese volt, a 2017/2018-as szezonban pedig csatlakozott a londoni Covent Gardenben működő Jette Parker Young Artists Programme-hoz, melynek keretében kisebb szerepeket énekelt az operaház előadásain. Azóta meghívást kapott a bergamói Donizetti-fesztiválra, Almaviva szerepét fogja énekelni A sevillai borbélyban Fribourgban, Edoardót A pünkösdi királyságban a Garsington Fesztiválon, Don Ottaviót Teguban és a Tell Vilmos Arnoldját az Ír Nemzeti Operában. Zemlényi Eszterrel opera- és oratórium-előadások, zenekari és kamaraprodukciók közreműködőjeként, klasszikus és kortárs művek előadójaként a lehető legváltozatosabb szerepekben találkozhat a közönség. A háromszoros Fischer Annie-ösztöndíjas énekművész külföldi és hazai fesztiválok állandó vendége, aki operaszerepei mellett olyan együttesekkel koncertezett már, mint a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, az Orfeo Zenekar vagy a Budapesti Fesztiválzenekar, de bemutatkozott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon és a Müpa Wagner-napjain. Simon Krisztina 2000-ben szerezte meg operaénekesi, énekművészi és művésztanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de már az azt megelőző évben debütált a Magyar Állami Operaházban, kortárs magyar zeneművek bemutatásáért pedig Artisjus-díjat kapott. 2003tól 2008-ig a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese volt, de vendégszerepelt a Pécsi és a Miskolci Nemzeti Színházban, illetve az egri Gárdonyi Géza Színházban. Rendszeresen énekel hangversenyeken és fellép a Magyar Állami Operaházban. A Müpa közönsége a Budapesti Wagner-napok előadásain, illetve José Cura 2018-as koncertjén hallhatta őt.

Dobák Attila Budapesten született, az énektanulásra „A három tenor” koncertfelvételei inspirálták. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte tanulmányait, majd Olaszországban és az Egyesült Államokban tanult. Számos amerikai fellépés mellett itthon Kodály Zoltán Háry Jánosának címszerepében figyelt fel rá a közönség a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Nem sokkal később debütált a Magyar Állami Operaházban, ahol idén a Bohémélet, a Carmen, Az árnyék nélküli asszony és az Olasz nő Algírban előadásain lép fel.

Fotó © Ritter Doron

Kozmér Alexandra Harangozó-díjas balettművész a Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott 1997-ben, és még abban az évben a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Olyan elismert mesterektől tanulhatott, mint Kun Zsuzsa vagy Havas Ferenc. Számtalan főszerepet táncolt el, a közönség láthatta A diótörő, a Coppelia, a Spartacus, A hattyúk tava, a Giselle, a Bajadér, a Makrancos Kata, az Anna Karenina vagy A víg özvegy előadásain is. A kortárs tánc világában sem ismeretlen, dolgozott Ladányi Andreával, Kun Attilával és Horváth Csabával. Jelenleg a Budapesti Operettszínház primabalerinája. A Kodály Kórus Debrecent Gulyás György alapította 1955-ben, és kezdetben a helyi Zeneművészeti Szakiskola énekkaraként működött. Már néhány év után jelentős nemzetközi sikereket aratott különböző megmérettetéseken. 1971-ben az együttes fenntartója Debrecen városa lett. A kórus – melynek repertoárján a klasszikus zeneirodalom legfontosabb oratorikus műveitől a kortárs kompozíciókig számos szerző és stílus megtalálható – 2006 óta képez egy intézményt a Debreceni Filharmonikus Zenekarral; 2011-ben felvették a Kodály Filharmónia nevet.

BELLINI: AZ ALVAJÁRÓ

A Pannon Filharmonikusok jogelődjét Lickl György alapította 1811-ben, a pécsi zenekari kultúra így több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Az együttes az elmúlt évtizedekben a pécsi közművelődés egyik legfontosabb tartóoszlopa lett, a klasszikus zenekari repertoár megszólaltatása mellett gyakran vállalkozik kortárs kompozíciók előadására is. Innovatív szellemiségű koncertsorozataik nemcsak Pécsett, de Budapesten is népszerűek. Az együttest a 2019/2020-as évadban Bogányi Tibor és Gilbert Varga vezeti. Szendrényi Éva díszlet- és látványtervező. Szcenikusként dolgozott a Madách Színházban és a Magyar Állami Operaházban. Országszerte számos színházban tervezett díszletet, többek közt a budapesti Thália Színházban, a Magyar Állami Operaházban, az Erkel Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a veszprémi Petőfi Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban. Díszletei láthatóak voltak a Müpában, valamint Szombathelyen, Újvidéken, Szentendrén, Székesfehérváron, a litvániai Vilniusban és Sanghajban is. Zöldy Z Gergely Junior Prima díjas díszlet- és jelmeztervező 2005 és 2009 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán szerzett diplomát, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait mozgóképes látványtervezői képzésen. Meghatározó mesterei között tartja számon Menczel Róbertet és Tóth Kázmért. Színházi, opera- és musical-előadások látványáért felel, többször dolgozott a Magyar Állami Operaházban, többek között a Triptichon és a Traviata felújításán, de nevéhez fűződik Alföldi Róbert Kabaré-rendezésének izgalmas, perspektivikus tere is a Budapest Bábszínházban.

Polgár Etelka amerikanisztikából szerzett diplomát, majd az operastúdió hallgatója volt a bécsi Prayner Konzervatóriumban, emellett tudását mesterkurzusokon is fejlesztette. Énekesként 2012-ben Ausztriában, a kirchstetteni Kastélyfesztivál keretében debütált a Figaro házassága Marcellinájaként, 2018-ban a Müpában pedig az első bárányt alakította Bernstein Candide-jában. Rendezőasszisztensként és játékmesterként számos produkcióban, köztük Wagner-, Richard Strauss-, Mozart- és Donizettiművek színrevitelében dolgozott.

Fotó © Wilke

Némedi Csaba a Bécsi Egyetemen színházi, film- és médiatanulmányokat folytatott. 2003 és 2006 között a Zürichi Opera rendezőasszisztense volt, első önálló rendezésére – Mozart: A színigazgató – 2006 nyarán került sor Liechtensteinben. 2011-ben Johann Strauss A denevér című operettjét rendezte a kirchstetteni Kastélyfesztiválon, amelynek 2012 és 2017 között művészeti vezetője volt. 2015-ben Richard Strauss két egyfelvonásosát, A béke napját és a Daphnét, 2017-ben pedig A puritánok című Bellini-operát állította színpadra a Müpában, de nagy nemzetközi visszhangot váltott ki 2019-es Lombardok-rendezése is a Kolozsvári Magyar Operában.

BELLINI: AZ ALVAJÁRÓ

Playlistről a Müpába.

Kösse össze Müpa- és Spotify-fiókját, hogy elsők közt értesülhessen róla, ha kedvence a Müpába érkezik! mupa.hu

Summary Vincenzo Bellini (1801–1835) came to Paris from the Sicilian city of Catania. He worked as an opera composer for ten years, producing a new piece each year on average – a relatively leisurely pace of work compared to the nearly incredible prolificness of Rossini and Donizetti, and it would be problematic to say that the reason for this was a higher level of exigency or the composer’s more fragile health. His detractors faulted him for a lack of spirit, labelling his melodic world slightly pallid, his dramatic scenes anaemic and his scoring flimsy – although he was able to perfectly express everything that he wanted to through the means of his unique style, with the onus for seeing the true content behind the score falling on the performers in order for the melodies (which Liszt and, even more so, Chopin marvelled at so much) to credibly interpret human emotions. In the 1830s and ‘40s, Bellini’s works were performed in Pest in runs lasting for hundreds of performances, La sonnambula, for example, played 143 times at the National Theatre. Nevertheless, this success proved fleeting, and by the middle of the century Bellini’s works vanished from Hungarian stages for nearly 150 years – with attempts to revive them also proving short-lived. Müpa Budapest’s current production is an attempt to remedy this. Originally conceived by Eugène Scribe as a ballet libretto, the plot of La sonnambula made it to the stage with music composed by Ferdinand Hérold a few years before the opera version was created. Bellini and Felice Romani initially intended to write an opera based on a different source: Victor Hugo’s play Hernani, the biggest dramatic sensation and scandal of 1830. For various reasons, however, this project was abandoned, with its completed parts eventually being incorporated into Bellini’s later scores, including La sonnambula. In Bellini’s hands, this story that was originally clearly inspired by dance took on unique meaning, becoming a means for sentimentally expressing human feelings. In this manner was born one of the composer’s most sensitive and profound masterpieces.

SUMMARY

Ute Lemper: Randevú Marlenével

Közreműködik: Vana Gierig – zongora, Romain Lecuyer – nagybőgő, Cyril Garac – hegedű, Matthias Daneck – dobok

2020. február 13.

Bine Bryndorf – orgona

2020. február 25.

L'homme armé – 70 éves a Honvéd Férfikar

Közreműködik: Vizin Viktória – mezzoszoprán, Nyári Zoltán – tenor, Kovács István – basszus, Magyar Nemzeti Táncegyüttes (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán), Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Riederauer Richárd Honvéd Férfikar Fotó © Rózsa Zsuzsanna

2020. február 26.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Rameau: Dardanus

Szereplők: Judith van Wanroij, Chantal Santon Jeffery, Cyrille Dubois, Tassis Christoyannis, Thomas Dolié, Clément Debieuvre Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

Wayne Marshall

2020. március 23.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Lawrence Brownlee áriakoncertje

Közreműködik: Kolonits Klára, Yijie Shi – ének, a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Antonello Allemandi Iveta Apkalna Fotó © Nils Vilnis Fotó © Shervin Laine

2020. április 19.

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa-élmény 360 fokban

Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!

mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A szerkesztés lezárult: 2020. január 31. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma