Müpa Műsorfüzet - Haydn Philharmonie (2020. március 4.) by Müpa Budapest

RÉGIZENE FESZTIVÁL Haydn Philharmonie

2020. március 4. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

4 March 2020 Béla Bartók National Concert Hall

EARLY MUSIC FESTIVAL Haydn Philharmonie Conductor and soloist: Nicolas Altstaedt Werner: Three fugues from the series Six Fugues – published by Joseph Haydn Daniel Giglberger, Wojtek Garbowski – violin Sara Marzadori – viola Jonas Palm – cello Pleyel: Symphonie concertante in E-flat major, B. 111 Sebastian Gimeno Balboa, Melinda Kozár – oboe Tommaso Lonquich, Philip Watson – clarinet Sándor Berki, Péter Harsányi – horn Alvaro Canales Albert, György Olajos – bassoon Haydn: Cello Concerto No. 1 in C major, Hob. VII b:1 Haydn: Symphony No. 60 in C major (‘Il distratto’), Hob. I:60

The English summary is on page 9.

2020. március 4. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RÉGIZENE FESZTIVÁL Haydn Philharmonie Vezényel és szólót játszik: Nicolas Altstaedt Werner: Három fúga a Hat fúga című sorozatból – Haydn közreadása Daniel Giglberger, Wojtek Garbowski – hegedű Sara Marzadori – brácsa Jonas Palm – cselló Pleyel: Esz-dúr fúvóspartita, B. 111 Sebastian Gimeno Balboa, Kozár Melinda – oboa Tommaso Lonquich, Philip Watson – klarinét Berki Sándor, Harsányi Péter – kürt Alvaro Canales Albert, Olajos György – fagott Haydn: C-dúr csellóverseny, Hob. VII b:1 Haydn: C-dúr („A szórakozott”) szimfónia, Hob. I:60

RÉGIZENE FESZTIVÁL – HAYDN PHILHARMONIE

„Joseph Heyden belső-tisztviselőnek minősül, és akként is kezeltetik. Ezért a Herceg úr Őfőméltósága kegyesen bízik abban, hogy magát a hercegi udvarhoz tartozó, tisztességes belső-tisztviselőhöz méltóan, józanul viseli, s alárendelt zenészeit nem brutálisan, hanem higgadtan és szerényen, nyugodtan, derekasan vezeti majd, kivált ha magas uraságok előtt muzsikálnak. A másodkarmester alárendeltjeivel egyetemben mindig uniformisban tartozik megjelenni; gondoskodjék továbbá Joseph Heyden arról is, hogy nemcsak ő maga, hanem mind a hatáskörébe tartozók is mindig tisztán, az előírásnak megfelelően, fehér harisnyában, tiszta fehérneműben, rizsporosan, copffal vagy vendéghajjal, de mindenesetre egyöntetűen mutatkozzanak. Éppen ezért, mivel a többi muzsikusok a másodkarmesterhez igazodnak majd, olyannyira mintaszerűen kell viselkednie, hogy alárendeltjei az ő jó tulajdonságairól példát vehessenek. Kerüljön tehát Joseph Heyden mindenfajta bizalmaskodást, közös evés-ivást s egyéb bizalmas érintkezést a muzsikusokkal, hogy az őt megillető tiszteletet el ne veszítse...” 1761. május 1-jén egyebek mellett ilyen, gondosan pontokba szedett feltételek vállalásával szegődött Esterházy Pál Antal herceg szolgálatába a húszas évei végén járó Joseph Haydn (1732–1809), s döntésének jelentőségét pályafutása és életműve szempontjából egyaránt nehéz lenne túlbecsülni. Ezt maga a komponista is így tartotta, és ha a késő utókor furcsállná is Haydn alázatát, 1776-os önéletrajzi vázlatának zárófordulata kétségkívül őszintén említette a „Herceg úr Őkegyelmességét”, „akinek szolgálatában élni és meghalni kívánok”. A fentebb idézett szerződés első pontja rögvest egy érzékeny kérdést kívánt már jó előre tisztázni: az 1728 óta a kismartoni hercegi udvarban szolgáló Kapellmeister, az idős Gregor Joseph Werner (1693–1766) szinte teljes tehermentesítését, ám tekintélyének megóvását, valamint Haydn másodkarmesteri beosztásának félig jelképes, félig viszont – az egyházi kóruszene terén – nagyon is gyakorlati alárendelt jellegét. A hatásköri leírás tapintata és az első karmester iránti megbecsülés hangsúlyozása mindazonáltal nem zárhatta ki a konfliktusok lehetőségét. Így az idős Werner vélhetőleg zokon vehette, hogy az 1762-ben a címet megöröklő, később a „Pompakedvelő”, illetve „Fényes” névvel felruházott ötödik herceg, (I.) Miklós jelentősen megemelte Haydn fizetését, amely eredetileg megegyezett a félig-meddig nyugalmazott felettes javadalmazásával. Talán ez a sérelem is motiválhatta Wernert, amikor „a várkápolnában uralkodó nagyfokú hanyagság” miatt 1765-ben hivatalosan be is panaszolta az általa túlságosan erélytelennek tartott Haydnt. Kijelölt utódjának zenei ízlésével, stílusával sem igazán lehetett kibékülve, legalábbis erre utal, hogy a másodkarmestert a „Modehansl”, a divatjancsi, magyarán a divatmajmoló névvel illette.

Dacára e kicsinyes piszkálódásoknak és árnyalva ezt az amúgy mélyen emberi képletet, Haydn mindenkor tisztelettel és elismeréssel adózott Werner iránt, aki az évtizedek során tekintélyes mennyiségű misét és oratóriumot, valamint szimfóniákat is komponált (illetve ollózott össze) az Esterházyak szolgálatában. A kollegiális tiszteletadás legszebb, immáron utólagos gesztusa az volt, amikor 1804-ben az idős Haydn vonósnégyes-átiratban közreadott hatot a Werner tucatnyi oratóriumából összeválogatott és kiemelt francia nyitányok közül. Tette ezt „a neves mester iránti különös megbecsüléstől” vezérelve, csak minimális változtatásokat eszközölve Werner munkáján, viszont annál erőteljesebben presszionálva a bécsi Artaria zeneműkiadót a megjelentetésre. A koncert nyitószáma e sorozat felét ígéri számunkra. Az Esterházyak hercegi udvarában került kapcsolatba Haydnnal a programban másodikként felhangzó B-dúr oktett szerzője, a ma leginkább egy legendás zongoragyártó cég alapítójaként ismert Ignaz Pleyel (1757–1831) is. 1772-től ugyanis a művészetpártoló Erdődy László gróf által felkarolt tehetséges fiatalember néhány esztendőn át Haydn tanítványa volt Kismartonban és Eszterházán. Képzése olyannyira eredményesnek mutatkozott, hogy nem is csak Pleyel számára bizonyult hasznosnak – 1776-ban Erdődy a „tanításával való különös elégedettsége jeléül” kétlovas hintóval ajándékozta meg az ez idő tájt már jelentős regionális tekintélynek örvendő Haydnt. Az ekkoriban mesterének zenei és egyéb ügyekben is segédkező Pleyel az 1790-es évek elején, Londonban találkozott újra Haydnnal: rivális koncertművészként léptették fel a fiatalabb muzsikust, azonban a kölcsönös rokonszenvet érdemben még ez sem veszélyeztette. Haydn így írt egyik levelében: „Helyzetemet igen megnehezíti tanítványom, Pleyel megérkezése, akit a Professional Concerts urai hívtak ide hangversenyeik dirigálására. [...] Mindennek ellenére én mégis kedvelem. Minden hangversenyére elmegyek, és én vagyok az első, aki tapsol neki.” Pleyel azután 1797-ben megkezdte zeneműkiadói működését Párizsban, változatlanul rendszeres kapcsolatot tartva fenn hajdani tanárával, akinek vonósnégyes-összkiadását is ő jelentette meg 1801-ben. A koncerten felhangzó négytételes kompozíció, amely a vonósok mellett az oboának juttat kitüntetett szerepet, 1786-ban, Pleyel pályafutásának meghatározó jelentőségű strasbourgi szakaszában keletkezett. Haydn 1762 és 1765 között, az Esterházy hercegek szolgálatában eltöltött első esztendők során komponálta No. 1-es C-dúr gordonkaversenyét. Az érzelmekben gazdag, mégis megvesztegetően könnyed koncert, amely Haydn zsenialitásának egyik első robusztus erejű megnyilvánulása volt, fölöttébb igényes, mondhatni nyaktörő magánszólammal bír. A mű legelső szólistája alighanem Haydn jó barátja, a herceg udvari zenekarában első csellistaként működő Joseph Franz Weigl volt, aki a komponistában nem csupán zenekari felettesét, de gyermekének keresztapját is tisztelhette.

RÉGIZENE FESZTIVÁL – HAYDN PHILHARMONIE

(Az 1766-ban született keresztfiú, Joseph Weigl utóbb maga is jó nevű zenekarvezetővé, karmesterré vált.) A sokáig csupán Haydn saját kezű műjegyzékének említéséből ismert és már-már végképp elveszettnek hitt versenyműre 1961-ben a Prágai Nemzeti Múzeum archívumában talált rá Oldřich Pulkert cseh muzikológus. A C-dúr versenymű, amely megtalálását és azonosítását követően gyorsan a csellórepertoár népszerű darabjává vált, még megidézi a barokk concertók ritornelloformáját, meghatározó jegyeit azonban már túlnyomórészt a korban kikristályosodó szonátaformának köszönheti. Az első tétel karcos ritmusai, könnyű léptű és mégis erőtől duzzadó hangzása, a cselló virtuózt igénylő szólama, a második tétel férfiasan visszafogott lírája és emelkedettsége, végül a harmadik tétel kirobbanó lendületű, a pátoszt és a szólistától megkövetelt bravúrt az oldott természetesség érzésével összevegyítő záró percei együttesen avatják ezt a korai versenyművet Haydn egyik legkedveltebb szerzeményévé és egyszersmind a csellóirodalom megkerülhetetlen alapművévé. A 60-as számú C-dúr szimfónia sajátos helyet foglal el Haydn szimfóniáinak sorában, méghozzá korántsem csupán ama első pillantásra is szembeötlő különlegessége okán, hogy a szokott négy helyett hat tételt számlál. A meglepetéseffektusokban és zenei humorban gazdag mű ugyanis „színházi szimfónia”: az „Il distratto” (vagyis „A szórakozott”) melléknevű kompozíció egy színdarabhoz szerzett 1774-es kísérőzene továbbhasznosítása. Molière ifjabb kor- és kartársa, Jean-François Regnard 1697-es, népszerű vígjátéka, a Le distrait Carl Wahr színtársulatának német nyelvű előadásában Eszterházán is sikerrel került színre. Haydn ehhez a négyfelvonásos darabhoz komponált kísérőzenét, ahogyan arról a Pressburger Zeitung is hírt adott 1774 júliusában: „Ez a kitűnő zeneszerző Wahr úr színtársulata számára a Der Zerstreute című vígjátékhoz nemrégiben ugyancsak saját zenét komponált, amelyet a hozzáértők mesterműnek tartanak.” A kísérőzene (egyszersmind az abból származó szimfónia) tételei részben a címszereplői szórakozottság és egyáltalán a szórakozottság szellemes zenei jellemzését, részben a vígjáték cselekményének illusztrálását szolgálták – habár e két tényező pontos arányával kapcsolatban nincs teljes egyetértés a Haydn-irodalomban. Rendelkezésre áll mindenesetre egy értő és részletes korabeli beszámoló, amely 1776-ban Salzburgban jelent meg, s amely a következőképpen rekonstruálta az olvasók számára Haydn zenéjét, illetve a kortárs kompozíció és a majdnem nyolcvan esztendős francia vígjáték belvilágának kapcsolatát: „A bevezetés egy Adagióval kezdődik, ezt egy Allegro követi, amelyben a körülbelül tizenkét taktusnyi piano, amely egyre halkul, kitűnő. Az embert egészen természetesen készíti fel arra, hogy mire is számítson. Az első felvonás után egy Adagio következik,

amely nagyon szépen kezdődik, és további jó szórakozást ígér; csakhogy lengyel, francia, sőt valamiféle török dallamok jelennek meg. Nem tűnik vajon ez az elkalandozás ennyire különböző nemzetek dallamaira egyetlen darabon belül túlságosan zsúfoltnak s ezáltal ez a zenei szórakozottság túlságosan természetellenesnek? Nem emlékeztet egy, a nációk ízléséről készült paródiára? – De ez csakis a látszat! Regnard Szórakozottja az első, a legjobb, a török köteléket választaná valami más helyett. A második felvonás után két menüett következik. Az első dúr, a második moll hangnemben. Mindkettő heves szórakozottságában ábrázolja a muzsikust. A harmadik felvonás után egy Presto következik, amely olyan vadul kezdődik, mintha legnagyobb haragjában ábrázolná a Szórakozottat. A darab moll hangnemben kezdődik, a végén pedig egy dúr hangnemű, német tánc vidám dallamába torkollik. A végén tehát a Lovag táncát ábrázolja Madame Grognackal, amely ezt megelőzte. A negyedik felvonást egy egészen kitűnő Adagio követi. Az abban előforduló szórakozottságok sem lengyelek, sem franciák, sem törökök, hanem részben kellemesek, vidámak, részben szomorúak, részben ízléstelenek – de mindvégig jó, odaillő, szellemes gondolatok, amint azok a Szórakozott fejében összekuszálódhatnak. A vígjáték befejezése után még egy záró zene következik, amely ugyancsak nagyon jó. A darab közepén hat ütemen keresztül a hegedűket hangoló zenekar szórakozottsága meglepő, kellemes, szívbéli jó hatást kelt. Az ember nem állhatja meg, hogy ne nevessen hangosan az ötleten.”

Haydn Philharmonie Fotó © Lukas Beck

RÉGIZENE FESZTIVÁL – HAYDN PHILHARMONIE

A ma már Haydn Philharmonie-nak nevezett együttes 1987-ben Osztrák– Magyar Haydn Zenekarként alakult meg Fischer Ádám vezetése alatt, egy olyan korban, amikor e két országot, egyszersmind Haydn Kapellmeister két fő szolgálati helyét, Kismartont (Eisenstadt) és Eszterházát még vasfüggöny választotta el egymástól. A zenekar Fischerrel kezdte meg a világjárást a londoni Proms-koncertsorozattól a New York-i Mostly Mozart Festivalig, és az ő vezényletével rögzítették 1987 és 2001 között Haydn szimfóniáinak lemezösszkiadását is. Az eisenstadti Esterházykastély rezidens együttese azután 28 év elteltével, a 2015–16-os szezonnal új nevet és új művészeti vezetőt kapott. Az ekkorra már nem két-, hanem jó ideje soknemzetiségű zenekar felvette mai nevét, Fischer Ádám utóda pedig Nicolas Altstaedt lett. A harmincnyolc esztendős német–francia csellista kamarazenészként már meghitt ismerőse a magyar közönségnek, hiszen több ízben is fellépett a Kaposfest és a Fesztiválakadémia programján, de a Haydn Philharmonie élén is találkozhattunk már vele Budapesten. A virtuóz hangszeres előadóként hatalmas és igen változatos repertoárral rendelkező, kortárs ősbemutatók sorára is vállalkozó Altstaedt 2010-ben, a Credit Suisse Young Artist Nicolas Altstaedt Fotó © Marco.Borggreve Award jutalmazottjaként robbant be a nemzetközi komolyzenei élet legelső vonalába, sokirányú tehetségére pedig nemcsak a maga eisenstadti utódját kereső Fischer, de Gidon Kremer is felfigyelt: ő 2012-ben a lockenhauseni kamarazenei fesztivál művészeti irányításának feladatát ruházta át karmesterként is egyre aktívabb, fiatal muzsikustársára. Írta: László Ferenc

Summary This concert programme incorporates works by two composers with direct links to Joseph Haydn (1732–1809), opening with fugues taken from the dozen or so oratorios written by his predecessor as kapellmeister for the Esterházy princes, Gregor Joseph Werner (1693–1766), which the elderly Haydn later published transcribed as string quartets “out of esteem for the famous master”. Today best known as a piano manufacturer, Ignaz Pleyel (1757–1831) studied under Haydn in Eisenstadt and Eszterháza for a few years from 1772, before going on to become his former teacher’s rival a few decades later when the two were both performing concerts in London and eventually becoming the highly esteemed Parisian publisher of his music. The first of Haydn’s own works to be played is a concerto that was widely believed to be lost until the Czech musicologist Oldřich Pulkert came across it in the archives of the Prague National Museum in 1961. Requiring a virtuoso soloist, the Cello Concerto No. 1 in C major quickly became one of Haydn’s most beloved compositions and a cornerstone of the literature for the instrument. The Symphony No. 60 in C major occupies a unique place among Haydn’s symphonies, and not merely because it consists of six movements. Rich in surprising effects, the “Il distratto” symphony is a “theatrical symphony” of recycled incidental music from the play that gave it its nickname. The Haydn Philharmonie was formed as the Austro-Hungarian Haydn Orchestra under the leadership of Ádám Fischer in 1987, when the two countries were still separated by the Iron Curtain. With Fischer conducting, they soon started touring the world and recorded all of Haydn’s symphonies between that first year and 2001. After 28 years, this resident ensemble of the Esterházy Palace in Eisenstadt received a new name and a new artistic director for the 2015/16 season, with the Franco-German cellist and conductor Nicolas Altstaedt taking over from Fischer. A virtuoso instrumental performer with an enormous and quite varied repertoire who also ventures into giving contemporary works their world premières burst onto the international classical music scene in 2010 when he won the Credit Suisse Young Artist Award. Fischer, who was looking for a successor to replace him in Eisenstadt, was not the only one to notice the increasingly active and multifaceted young talent: Gidon Kremer also handed over artistic direction of the Lockenhaus Chamber Music Festival to him in 2012.

SUMMARY

Wayne Marshall

2020. március 23.

Fotó © Charles Best

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Ton Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra

Händel: La resurrezione 2020. április 8.

Ton Koopman Fotó © Eddy Posthuma de Boer

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Kristine Opolais áriakoncertje

Közreműködik: Jose Simerilla Romero – ének, a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Gianluca Marcianò

2020. április 13.

Fotó © Tatyana Vlasova

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Staatskapelle Weimar

Közreműködik: Airam Hernández, Joyce El-Khoury, Alekszandr Pusnyak, a Nemzeti Énekkar Női Kara (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Giampaolo Bisanti

Kórusgyöngyszemek és a Carmina Burana

Közreműködik: Kriszta Kinga – szoprán, Horváth István – tenor, Szegedi Csaba – bariton, Bizják Dóra – zongorakíséret, Nemzeti Énekkar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Somos Csaba, Hamar Zsolt

Rudolf Buchbinder és a Drezdai Staatskapelle Kamaraegyüttese

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A szerkesztés lezárult: 2020. február 26. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma