Müpa Műsorfüzet - Stabat Mater (2015. április 2.) by Müpa Budapest

Stabat Mater

Verdi és Rossini

2015. április 2. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Müpa Rádió

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban. Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n!

mupa.hu

2 April 2015 Béla Bartók National Concert Hall

2015. április 2. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Stabat Mater Stabat Mater

Verdi and Rossini Verdi és Rossini Featuring: Maria Agresta – soprano Szilvia Vörös – mezzo-soprano Francesco Demuro – tenor Liang Li – bass Hungarian National Choir (choirmaster: Mátyás Antal) Hungarian National Philharmonic Orchestra Conductor: Carlo Montanaro Verdi: Four Sacred Pieces – 2. Stabat Mater Rossini: Stabat Mater

The English summary is on page 15.

Közreműködik: Maria Agresta – szoprán Vörös Szilvia – mezzoszoprán Francesco Demuro – tenor Liang Li – basszus Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Carlo Montanaro Verdi: Négy szent ének – II. Stabat Mater Rossini: Stabat Mater

Stabat Mater – Verdi és Rossini

„Állt az anya keservében sírva a kereszt tövében, melyen függött szent Fia, kinek megtört s jajjal-tellett lelkét kemény kardnak kellett kínzón általjárnia.” Babits Mihály fordításában e sorokkal és ezzel a megrázóan drámai jelenettel indul a keresztfa alatt gyászoló Szűz Mária fájdalmát megidéző 13. századi, latin nyelvű költemény, amely elhíresült első szavait viseli cím gyanánt: Stabat Mater (Állt az anya), illetve teljesebb formában: Stabat Mater dolorosa. Az egyezményes hagyomány Jacopone da Todinak, a kor egyik nagy műveltségű és irodalmi érdeklődésű ferences szerzetesének tulajdonítja a verset, ám a 14. század végére már általánosan elterjedt, ájtatosságokon és körmeneteken énekelt szekvencia szerzőjeként szóba került III. Ince pápa és Szent Bonaventura is. A Stabat Mater éneklése tehát hamar helyet talált a liturgiában, s bár utóbb, a 16. század közepén a tridenti zsinat eredményeképpen – megannyi más himnuszhoz hasonlóan – kimaradt a revízió alá vett Misekönyvből (Missale Romanum), éneklése 1727-től újra ott szerepelhetett a fájdalmas pénteken, azaz a fia szenvedéseiből részesülő Szűzanya emléknapján és a Hétfájdalmú Szűz ünnepén, szeptember 15-én. A Stabat Mater megzenésítésének szándéka komponisták egész seregét serkentette munkára az elmúlt fél évezredben. A mű első nevezetes többszólamú feldolgozását Josquin des Prez-nek köszönhetjük, s az ő nyomdokába utóbb olyan zeneszerzők léptek, mint Palestrina, Vivaldi, Pergolesi, Haydn, Dvořák, Gounod, majd a 20. században Francis Poulenc, Karol Szymanowski, Kodály Zoltán, Arvo Pärt és Krzysztof Penderecki.

Ezen a nagycsütörtöki hangversenyen két olyan komponista Stabat Matere hangzik fel, akik a maguk korában és ma is elsősorban operaszerzőkként éltek, illetve élnek a köztudatban, s akik számára az egyházi zene művelése, illetve a tételes valláshoz és a római katolikus egyházhoz fűződő kapcsolat korántsem volt teljességgel magától értedő. És mégis: túlzás nélkül állítható, hogy Rossini és Verdi, a két vérbeli operakomponista olyan érzékenységgel, átéléssel és mesterségbeli tudással nyúlt e hatalmas múltra visszatekintő témához, amely kitüntetett helyet biztosít mindkét mű számára a Stabat Mater irodalmában.

Stabat Mater – Verdi és Rossini

„Mindenki egyetért abban, hogy a lángész isteni adománya lakozik benne; ő maga a becsület, minden nemes és finom érzést megért és átérez, s mindezzel együtt ez a briganti megengedi magának […], hogy ne valami nagy hívő legyen, és mindezt olyan nyugodt megátalkodottsággal teszi, hogy az embernek kedve támadna megütni.” Giuseppe Verdi (1813–1901) második felesége, Giuseppina Strepponi írt így egy levelében a férjéről, s nem állítható, hogy ítéletével különösebben túlzott volna. Mégis, ha a műveiből kitetsző állásfoglalásokra figyelünk, nyilvánvalóvá válhat, hogy Verdi a legkevésbé sem volt hitetlen, s operáiban és egyházi kórusműveiben nagyon is képes volt kapcsolatot találni a maga Istenével. Négy szent ének (Quattro pezzi sacri) című időskori alkotása Giuseppe Verdi az Otello megkomponálását követő évtizedben, hosszas alakítgatás (1886–1897) után öltött végleges formát. Elsőnek a Dante Paradicsomából vett Laudi alla Vergine Maria készült el, majd Verdit az a „rejtélyes skála” késztette újra munkára, amely a Gazzetta musicale di Milano hasábjain jelent meg, megharmonizálandó rejtvény gyanánt. Verdi egy polifon Ave Maria komponálásával szállt be a játékba, majd jöttek az újabb Ave Maria-gyakorlatok. „Amikor megöregszünk, megint kisfiúkká válunk. […] Egy Ave Maria megint! Ez már a negyedik, amelyet írok! Lehet, hogy még boldoggá avat a szentatya?” – ironizált nagyszerű librettistájának, Arrigo Boitónak írott levelében. Az Ave Mariát egy Te Deum követte, s 1896/97-ben készült el a ciklusban utóbb a második helyre kerülő darab: Verdi Stabat Matere.

A ciklus ősbemutatóját (még az Ave Maria nélkül, ezt ugyanis Verdi nem kívánta a másik három társaságában előadatni) Párizsban tartották 1898. április 7-én. Bár a komponista a Te Deumot tartotta a leginkább sikerültnek, a közönség akkor (és utóbb is) a Stabat Mater mellett tette le a voksát. Verdi monográfusa, Julian Budden így elemzi a hagyományos szövegismétlések nélküli, s a szavak közvetlenségét következetesen a zenébe átültető Stabat Matert: „Jacopo da Todi szövegét nem hatalmas zenei struktúra alapjául használja, hanem költeményként kezeli, schuberti tehetséggel, de a schuberti formák segítsége nélkül

valósítja meg a zenében. […] Sok és izgalmas zenei gondolat van benne, de ritkán ismétlődnek, legfeljebb csak rövid távon. Kivétel ez alól éppen a mű kezdete, az Otello »Niun mi tema«-jára emlékeztető, üres zenekari kvintek sora után az unisono éneklő kórus egy komor, szaggatott témát indít, az egész kompozíció alfáját és ómegáját. A Pezzi sacri közül Verdi ebben a darabban merít legtöbbet operai eszköztárából, de mindig szigorú takarékossággal: a Cujus animam zokogó hegedűi az átdolgozott Macbeth száműzötteinek kórusából valók; a Quae morebat bariton dallamát, melyet itt csodálatosan kifejező zenekari kíséret erősít, Foscari dózsétól Fülöp királyig Verdi bármelyik szomorú öregembere énekelhetné.” A mű záró szakaszáról pedig ezt írja Budden: „A teljes kórus csatlakozik a Fac ut animae donetur halk imájában, a »paradisi« szónál pedig a mennyek kapuja azzal a varázslatos hárfabelépéssel nyílik meg, amelyet Verdi az ilyen pillanatokra tartogat. Fuvolatremolók, kitartott fafúvósok és a szűk fekvésben felrakott vonósok fokozzák az éteri hatást. […] De ez még nem a vég. A ragyogás szétfoszlik, a textúra hárfára, vonósokra és fuvolákra szűkül, a zene lekígyózik egy végső pianissimo »Amen»-hez, amely azután visszahozza a nyitótémát s vele együtt a g-mollt és a feloldhatatlan kételyt. Verdi utolsó szava ez a lélek hallhatatlanságáról? Soha nem fogjuk megtudni.” Az alig több mint másfél évtized alatt hatalmas operai életművet megteremtő, ám harminchét esztendősen az operakomponálással végleg felhagyó Gioacchino Rossini (1792–1868) különös módon vált a Stabat Mater megzenésítőjévé. Történt ugyanis, hogy az 1831-ben a párizsi tél, a kolera és a politika elől Spanyolországba utazó, és ott igen melegen fogadott mestert megkörnyékezte egy magas rangú pap és kormánytisztviselő, az államtanácsosi címet viselő Don Fernández Varela: nem komponálna-e az ő megrendelésére egy új Stabat Matert? Rossini – Pergolesi művének feltétlen tisztelőjeként – elsőre ugyan nemigen érzett késztetést e felkérés elfogadására, ám a felkínált és kikötött feltételek végül jobb belátásra térítették. Igen, a felkínált és kikötött feltételek, merthogy Varela egy gyémántokkal gazdagon kirakott arany burnótszelencét Gioacchino Rossini

Stabat Mater – Verdi és Rossini

ígért a műért cserébe, míg Rossini előzetesen azt a szigorú feltételt szabta, hogy az elkészült mű nem jelenhet meg nyomtatásban. 1833-ra el is juttatta Stabat Materének kéziratos kottáját Varelához, s ezt a kompozíciót még az év nagypéntekén be is mutatták egy madridi templomban. Ám ez a rendben leszállított, kifizetett és bemutatott alkotás csupán részben azonos azzal a művel, amely ma este megszólal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A megrendelésen munkálkodó Rossini ugyanis az eltervezett tizenkét tételből csak hattal készült el, amikor vélt vagy valós lumbágója elapasztotta alkotókedvét. (A komponistának volt némi hajlandósága a hipochondriára, illetve pszichoszomatikus jellegű tünetek elszenvedésére.) Ekkor aztán a munka másik felét csendben átadta nála jóval kevésbé tehetséges és sikeres honfi- és pályatársának, Giovanni Tadolininek, aki Rossini modorában kiegészítette a megrendelt szerzeményt. 1837-ben aztán elhunyt a megrendelő Varela atya, s hagyatékából egy párizsi zeneműkiadó megvásárolta a Rossini (és szellemírója) által megalkotott Stabat Matert, majd a zeneszerző legnagyobb felháborodására kereskedelmi forgalomba is bocsátotta a mű kottáját. A Rossinit kétszeresen is sértő eljárás – amely egyszerre hágta át a publikációs tilalmat és kapcsolta a nyilvánosság előtt az ő nevéhez Tadolini kevésbé sikerült tételeit is – sajtóbotránnyá és perré dagadt. A zenetörténet és a zeneszerető közönség mégis csupán hálás lehet érte. A mű körül támadt patália ugyanis rákényszerítette, de legalábbis hozzásegítette Rossinit ahhoz a döntéshez, hogy végre csak megalkossa a maga teljes és egészében saját Stabat Materét. A mű nyilvános bemutatója végül 1842. január 7-én volt a párizsi Théâtre Italienben, mely színház egykor Rossini irányítása alatt állt. A premiernek különleges jelentőséget kölcsönzött, hogy Pähli-oltár, ca. 1410

a zeneszerző ekkor már több mint tíz éve tartó hallgatását törte meg ezzel az alkotásával. A Stabat Mater sikere általános volt, s zajos méltatóinak sorában a Párizsban élő Heinrich Heine és a zeneszerző Adolphe Adam is ott szerepelt. (Igaz viszont, hogy a fiatal és Párizsban kevés megértésre találó Richard Wagner kimondottan szarkasztikus beszámolót küldött a bemutatóról Schumann lipcsei lapja, a Neue Zeitschrift für Musik számára.)

Kétségtelen, hogy a Stabat Mater stílusa nem tagadja meg az operaszerző Rossinit (helyenként még idézi is egyik-másik dalművét), s az is feltűnhet a hallgató számára, hogy a zene hangulata és hangvétele (például a Sancta Mater kvartettjének már-már táncos könnyedsége) olykor nem fedi az énekelt szöveg betű szerinti jelentését. Maga Rossini őszintén meg is vallotta, hogy félt: a szöveghez való teljes hűségnek a zenei forma látná kárát. Ami pedig az operai témakezelés gyakorlatát illeti (mint a Fac ut portem mezzoszoprán áriájának írásmódjában), hasonló vád a Rossini által csodált, Pergolesiféle Stabat Matert is megtalálta a maga korában: Pergolesi munkáját maga Padre Martini bírálta Az úrhatnám szolgálóval vélt stiláris rokonságáért. Rossini már idős korából visszatekintve úgy fogalmazott, hogy zenéjével a szöveg „morális atmoszféráját” kívánta kifejezni, s egyszerre eleven és emelkedett szépségével Stabat Matere be is teljesítette ezt a zeneszerzői célkitűzést. Írta: László Ferenc

Stabat Mater – Verdi és Rossini

Maria Agresta 2007-es debütálása óta meghódította előbb az olasz, majd a nemzetközi operaszínpadokat. Raina Kabaivanszka és Renato Bruson tanítványa különösen Verdi szopránszerepeinek keresett megformálója, ám énekelt már Donna Elvirát és Mimit a milánói Scalában, valamint Liùt a veronai Arénában, s fellépett Berlinben, Münchenben, Párizsban és a londoni Proms-koncerteken is. Lírai szopránjával és színpadi érzékenységével 2014-ben kiérdemelte az olasz zenekritikusok Franco Abbiatiról elnevezett díját.

Fotó © Rolando Paolo Guerzoni

Vörös Szilvia még csak most lesz huszonhét éves, ám már díjak egész sorával büszkélkedhet: 2011-ben Gundel művészeti díjat, 2012-ben Junior Prima-díjat kapott, tavaly pedig ő érdemelte ki a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nagydíját. Marton Éva egykori zeneakadémiai tanítványa gálakoncerteken és filharmóniai hangversenyeken, valamint a Magyar Állami Operaházban operaelőadásokon is sikert aratott már, s mezzoszopránjára a Művészetek Palotájában is rácsodálkozhatott a közönség.

Francesco Demuro Szardíniában született, és 2007-ben a parmai Teatro Regio színpadán debütált a Luisa Miller tenor főszerepében. 2010-re már a milánói Scalába és az amerikai kontinensre is eljutott, elsősorban, de korántsem kizárólag Verdi-szerepek megformálójaként. Különösen nagy sikert aratott londoni bemutatkozásán, a Covent Garden Gianni Schicchiprodukciójában, melyet Antonio Pappano irányított: a 2012-es előadás – a Triptichon két másik darabjával együtt – DVD-n is élvezhető.

Fotó © Andrzej Swietlik

Liang Li szülőhazájában, Kínában nyert énekesi képzést, majd több versenyen is sikerrel szerepelt Európában és Japánban. Európai debütálásán 1998-ban a nápolyi Teatro San Carlóban Fasolt szerepét énekelte A Rajna kincsében. 2006 óta a stuttgarti operaház társulatának tagja, ahol a német, olasz és francia repertoárban egyaránt kamatoztatják képességeit. Opera- és koncerténekesként egyaránt járja a világot, az előző évadban fellépett a Berlini Filharmóniában, a Carnegie Hallban, valamint Drezdában, Berlinben és Tokióban.

Stabat Mater – Verdi és Rossini

Carlo Montanaro, a varsói Teatr Wielki zeneigazgatója nem először lép fel a Nemzeti Filharmonikusokkal: múlt őszszel Verdi Requiemjét, 2013 tavaszán pedig A kalózt vezényelte az élükön. Zubin Mehta felfedezettje tanulmányait a bécsi zeneakadémián végezte, s 2001 óta világszerte keresett opera- és koncertkarmester. Vezényelt már a római és a párizsi operában, a szentpétervári Mariinszkij Színházban, a veronai Arénában, a firenzei Teatro Comunaléban, visszatérő vendég Berlinben, Münchenben, Drezdában és Hamburgban, valamint az Egyesült Államok számos nagyvárosában is.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 1997 óta viseli mai nevét, ám az együttes múltja egészen az 1920-as évek elejéig nyúlik vissza: ekkor alakult meg a Székesfővárosi Zenekar, amely rövid időn belül a magyarországi koncertélet egyik legfontosabb szereplője lett. Az 1952-től Magyar Állami Hangversenyzenekar nevet viselő együttes élén három évtizedig Ferencsik János állt, akinek irányításával az ÁHZ hazánk első számú komolyzenei együttesévé vált. Ferencsik halálát követően Kobajasi Kenicsiró vezette a zenekart, majd 1997 őszén Kocsis Zoltán lett a fő-zeneigazgató. Irányítása alatt a zenekar nemcsak hazai tekintélyét erősítette meg, de nagy sikerű külföldi fellépésein művészi teljesítményének világszínvonalát is bizonyította. Ugyanezt igazolják hazai és nemzetközi díjakkal elismert lemezei, melyek sorából külön is említést érdemel a 2006-ban indult Bartók Új Sorozat.

A Nemzeti Énekkar (Állami Énekkar néven) 1986-ban alakult az Állami Népi Együttes énekművészeiből. A kórus, amelynek minden tagja kimagasló tudású énekes, világszerte sikerrel szerepelt már, s zenei korok, stílusok és műfajok rendkívül széles spektrumán igazolta tehetségét. Klasszikus repertoárjuk Bachtól Richard Strausson, Wagneren, Bartókon és Kodályon át egészen Kurtágig terjed, de énekeltek már operát, kórusműveket, sőt dzsesszt is. Az énekkart kezdetben az alapító Pászti Miklós, később Elláné Bodonyi Katalin és Ugrin Gábor vezette. A jelenlegi karigazgató, Antal Mátyás két és fél évtizede irányítja az együttest.

Stabat Mater – Verdi és Rossini

Jacopo da Todi

Summary This Holy Thursday concert on the theme of the Stabat Mater features two 19th century Italian opera composers with pieces that are as atypical as they are works of genius. Giuseppe Verdi’s late-era Quattro pezzi sacri were composed in the decade of the completion of Otello and required much tinkering before reaching their final state. The Stabat Mater written in 1896/97 is part of this cycle of Four Sacred Pieces. Eschewing the traditional repetition of text, Verdi instead translated the directness of the words into musical form in a work summarised by Verdi biographer Julian Budden as follows: “He does not use Jacopo da Todi’s text as the basis for a monumental musical construction, but instead as a piece of poetry, setting it to music with Schubert-like talent, but without requiring Schubert’s forms.” The 13th century Latin hymn recounting the pain of the mourning Virgin Mary was set to music in the early 1930s by Gioacchino Rossini – but only in part – at the behest of a Spanish state councillor. Instead of completing it himself, he shared the workload in secret with a less successful contemporary, so that a Stabat Mater composed entirely by Rossini was only completed in time for the Paris première in 1842, some ten years later. Its style can undeniably be ascribed to Rossini, yet the atmosphere and tone of the music does not follow the precise meaning of the text sung by the choir. Looking back in his later years, Rossini stated that he had wished to express the “moral atmosphere” of the text, and that the simultaneously lively and exalted beauty of his Stabat Mater did indeed satisfy his intentions as a composer. This is not the first occasion that Carlo Montanaro, music director of the Teatr Wielki in Warsaw, will perform with the Hungarian National Philharmonic: he previously took to the podium for Verdi’s Requiem last autumn and for Il corsaro. Discovered by Zubin Mehta, he completed his studies at the Vienna Hochschule für Musik and has been a sought-after opera and concert conductor ever since 2001. Two Italian singers will perform the solo roles in this concert, Maria Agresta, celebrated around the world since 2007, and the equally internationally renowned Francesco Demuro. The other half of the quartet comprises Chinese singer Liang Li of the Stuttgart Opera and the Hungarian Szilvia Vörös, Grand Prix winner at last year’s Éva Marton International Singing Competition.

Stabat Mater – Verdi and Rossini

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Kirill Petrenko és a Bayerisches Staatsorchester

2015. április 19.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Bertrand de Billy és a Nemzeti Filharmonikusok

2015. április 23.

Bertrand de Billy Fotó © Marco Borggreve

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Teatro di San Carlo

Verdi: Luisa Miller

Koncertszerű előadás Vezényel: Daniele Rustioni

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

2015. május 3.

Várdai István

Ránki Dezső zongoraestje

2015. május 19.

Rising Stars

Matosinhos String Quartet Signum Saxophone Quartet

2015. május 21.

előzetes,

AJÁNLÓ

stratégiai partnereink:

stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Kiadta a Müpa Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: XV. századi triptichon részlete Tervezés: Hammer Advertising Kft. A Müpa fotóit Csibi Szilvia,Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette. A szerkesztés lezárult: 2015. március 23. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000