Müpa 2023 - Programajánló (szeptember-december)

Page 1

PROGR
MAJÁNLÓ SZEPTEMBER-DECEMBER
A

KÖZÖNSÉGÜNK!

Az elmúlt évek sorozatos, gyakran igazán kemény próbatételnek bizonyuló kihívásaival szembenézve bizony sokszor mondtuk ki: nehéz időket élünk. Az sem titok, hogy a körülöttünk zajló események olykor eszünkbe juttatják Cicero megrendítő szavait: „háborúban hallgatnak a múzsák”. Nekünk azonban – az ország vezető kulturális intézményeként – éppen az a feladatunk és célunk, hogy minden erőnkkel éltessük a múzsákat, hogy a hozzánk érkezők az embert próbáló időszakokban is feltöltődhessenek, kikapcsolódhassanak. Munkatársainkkal arra szövetkeztünk, hogy a hazai és nemzetközi művészeti élet szereplői számára olyan kivételes körülményeket teremtsünk, amelyek között továbbra is a tőlük megszokott kiemelkedő színvonalon mutathatják be előadásaikat a Müpa színpadain.

Most minden eddiginél fontosabb, hogy mindenki számára legyen egy olyan békés sziget, ahol nyugalomra lelhet, egy olyan közösség, amelyből erőt meríthet, egy olyan tér, ahol pihentető, felszabadító vagy épp inspiráló élményekkel gazdagodhat.

Talán soha nem volt még ennyire életbevágó, hogy a művészet és a kultúra minél többekhez eljusson –ez segít mindannyiunknak abban, hogy megértsük azokat a kihívásokat, amelyekkel nap mint nap szembe kell néznünk

A kialakult helyzet persze nemcsak ránk, de az elmúlt tizennyolc évben összekovácsolódott közösségünkre is hatással van. Átérezzük és megértjük, hogy a nehéz gazdasági helyzet okán látogatóink is körültekintőbben terveznek, óvatosabb döntéseket hoznak. A bennünket körülvevő, szinte mindennapos változások rugalmasságra és türelemre tanítanak, az új szokások és hatások pedig újfajta szemléletre és gondolkodásra ösztönzik a társadalom minden szereplőjét – az egyéntől a kis közösségeken át a nagyobb befolyással bíró üzleti szereplőkig. Igaz ez a kulturális élet intézményeire, így a Müpára is. Ezért – reagálva arra, hogy a hozzánk látogatók jelentős részének a hosszú távú elköteleződés most talán túlzottan nagy anyagi terhet jelentene – úgy döntöttünk, hogy 2023/24-es évadunkra a megszokott konstrukciók helyett egy tematikus, ám flexibilis rendszerben tesszük elérhetővé a produkciókra szóló jegyeinket, egyelőre az év végéig, és nem hirdetjük meg hagyományos bérleteinket. Így a továbbra is számos műfajt és stílust felvonultató kínálatból mindenki szabadon válogathat lehetőségei és érdeklődése szerint. Bízunk benne, hogy ezzel is segíteni tudjuk a Müpa közösségének régi és új tagjait!

Tartsanak ki, és tartsanak velünk a 2023/24-es évadban is!

Káel Csaba vezérigazgató

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

PROGRAMOK MŰFAJONKÉNT

JAZZ • VILÁGZENE • KÖNNYŰZENE

IRODALOM • FILM •

HIDAK: BUDAPEST–RÓMA

09.25. Rómának szeretettel (To Rome with Love, 2012) / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA.................

10.02. Fogd a pénzt és fuss! (Take the Money and Run, 1969) / MÜPA FILMKLUB

10.16. Játszd újra, Sam! (Play it Again, Sam, 1972) / MÜPA FILMKLUB ......................................................... 53

10.25. QJÚB – A kocka kibontása / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN ..................................................................... 51

10.30. Amit tudni akarsz a szexről… (Everything You Always Wanted to Know About Sex, 1972) / MÜPA FILMKLUB .......................................................................................................................................... 53

11.13. Szerelem és halál (Love and Death, 1975)/ MÜPA FILMKLUB 53

11.27.

5 4 PROGRAMOK MŰFAJONKÉNT
09.24. Budapesti Fesztiválzenekar / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA ................................................. 48 09.26. Budapesti Fesztiválzenekar / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA 49 09.27. A Római Santa Cecilia Akadémia Zenekara / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA .................... 19, 49 10.04. Ligeti 100 – „A gigantikus protézis” ................................................................................................... 23 10.07. The King’s Singers 19 10.21. Jake Heggie: Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN 45 11.01. Két Requiem / MINDENSZENTEK ....................................................................................................... 21 11.09. Joshua Bell, Alan Gilbert és az NDR Elbphilharmonie 19 11.10. Sean Shibe / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI ......................................................................... 25 11.11. Mathis Kaspar Stier / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI ............................................................ 25 11.11. Pusker Júlia / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI 26 11.12. Sonoro Quartet / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI .................................................................. 27 11.12. Nosferatu – némafilm Sebastian Heindl orgonakíséretével / RISING STARS –EURÓPA ÚJ CSILLAGAI ............................................................................................................................ 23, 27
Anthony Davis: X: Malcolm X élete és kora (X: The
and
of Malcolm X)/ METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN .................................................................................... 45 11.28. Víkingur Ólafsson ................................................................................................................................ 19 12.03. Adventi koncert 21 12.09. Catán: Florencia az Amazonasnál (Florencia en el Amazonas)/ METROPOLITANOPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN 45 12.13. Mészáros Zsolt Máté és a Szegedi Bartók Béla Nőikar / KARÁCSONYI ORGONAKONCERT ......... 21, 23 12.20. Wiener Sängerknaben / KARÁCSONYI HANGVERSENY 21 KLASSZIKUS ZENE • OPERA • SZÍNHÁZ
11.18.
Life
Times
09.20., 21. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A hűtlen feleség ........................................................................ 35 10.03., 04. Szegedi Kortárs Balett: Concerto/ Vadak/ A szent...................................................................... 35 10.10., 11. Győri Balett: GisL ........................................................................................................................... 36 11. 02., 03. Badora Dance Company: Időn kívül 36 11.15., 16. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Éljen Petőfi!................................................................................. 37 12. 03., 04. Pécsi Balett: Carmina Burana 37 12. 07., 08. Győri Balett: Movements to Stravinsky / Mimi ........................................................................... 37 09.13.–12.28. Recirquel: Solus Amor 38 December Recirquel: Kristály / A MÜPA KIHELYEZETT ELŐADÁSA ............................................................. 42
TÁNC • ÚJCIRKUSZ
09.22. Antonio Castrignanò / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA ....................................................... 29, 47 09.23. Roberta Gambarini és a Budapest Jazz Orchestra / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA 29, 47 09.30. Elvis Costello & Steve Nieve ...............................................................................................................29 10.06. Margaret Island – Fénytörés 29 10.26. Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” .........................................................................30 11.10. Szakcsi – Visszhangok 30 11.14. Ludovico Einaudi .................................................................................................................................. 31 11.16. Cory Henry 32 12.06. Ibrahim Maalouf and the Trumpets of Michel-Ange ........................................................................... 32 12.22. Tóth Vera – Budapest Jazz Orchestra – Danubia Zenekar.................................................................... 33
KIÁLLÍTÁS 09.22. Fellini: Róma (1972) / EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA ...............................................................47 09.23.
EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA 47 09.24.
EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA ................................. 48 09.25. Márai Olaszországa
/ EURÓPAI
48,
48
A nagy szépség (La grande bellezza, 2013) /
Római vakáció (Roman Holiday, 1953) /
/ LITERÁRIUM EXTRA
50
53
Annie Hall (1977) / MÜPA FILMKLUB .................................................................................................. 53 11.28. Oravecz Imre 80 / LITERÁRIUM EXTRA 50 12.11. Manhattan (1979) / MÜPA FILMKLUB .................................................................................................. 53 12.11. Visky András-est / LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN 51 IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK 09.30., 10.01.,11.18., 19. Csengery Dániel: Holle anyó / OPERAMATINÉ ........................................................ 41 11.12. Magyarok a világban – Liszt és Európa 1. / MATINÉKONCERTEK. 41 12.10. Magyarok a világban – Liszt és Afrika / MATINÉKONCERTEK ............................................................. 41 12.10. Budapest Táncszínház: Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány 41

ORBÁN GYÖRGY

„Lauda, lauda, la’-la’-la-u-da”

1979-ben, vagyis negyvennégy éve találkoztunk először egy koncerten, ahol Öt kánon J. A. verseire című darabja hangzott el. Kék kordbársony öltönyt viselt. Erre emlékszem, meg a darabra. Partitúráit azóta is gyűjtögetem, illetve „lopogatom”. Később, amikor a Zeneműkiadó szerkesztője lett, gyakrabban találkoztunk, ettünk, ittunk, zenét hallgattunk (Mahler, Sosztakovics), talán beszélgettünk is, bár ezek az alkalmak idővel már inkább monológokká váltak, ő beszélt, mi hallgattuk. Volt mit. Selmeczi György unszolására még közös művet is írtunk, avantgárdnak álcázva magunkat. Csodás időszak volt, mikor egymásnak mutogattuk készülő darabjainkat.

Hihetetlenül pontos és lényeges volt minden megjegyzése, de a legfontosabb mégiscsak az volt, amikor eljátszotta mondjuk a Passiót vagy a Roratét. Aztán a közös alkotóházi idők, amelyeknek a következménye lett Kisoroszi, ahol máig mind a négyen [Orbán György, Vajda János, Selmeczi György, Csemiczky Miklós – a szerk.] együtt lehetünk.

Persze a legfontosabbak természetesen a művek. Azt hiszem, a magyar zenei élet prominensei közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen hatalmas életmű született itt az elmúlt évtizedek során.

Nemzetközileg ismert és sikeres kórusszerzőnek tartják, de nem ismerik jelentős kamarazenei munkásságát, oratóriumait, miséit, dalait, zenekari műveit. A Müpa vállalkozása remélhetőleg változtat ezen.

Úgy vélem, hogy ha mondjuk, ötven-száz év múlva él még egyáltalán a klasszikus zene, ha lesznek utódaink, akik hallgatnak „szomorúzenét”, és esetleg kíváncsiak lesznek arra is, hogy mit műveltek elődeik, azaz mi, erről a korról a legjobb, legszebb, legigazabb válaszokat Orbán György műveiből kaphatják majd.

Vajda János

AZ ÉVAD ZENESZERZŐJÉNEK ELŐADÁSAI 2023-BAN:

2023. október 20., péntek / 19.00

2023. október 22., vasárnap / 19.00

LISZT ÜNNEP

FELEDI PROJECT: ORBÁN/SZENTPÁLI – bemutató

A Liszt Ünnep előadásainak értékesítése várhatóan 2023 májusában indul.

2023. november 1., szerda / 19.30

MINDENSZENTEK

KÉT REQUIEM

Orbán & Mozart

6 Fotó © Csibi Szilvia, Müpa 7 AZ ÉVAD ZENESZERZŐJE

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES

8
EGYÜTTESE Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
AZ ÉV A D

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES

Magával ragadó ritmusok, elemi erő, sodró lendület, szemkápráztató látvány…

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásaiban nemcsak az évszázadok alatt fényesre csiszolt népzenei és néptánckincsünk kerül színpadra tökéletesen elsajátított módon, hanem megelevenedik hazánk mese- és mondavilága, ma is példaként szolgáló hőseink élete, történelmünk számos kiemelkedő eseménye. Aki egyszer is látta nagy formátumú, hatásos történelmi tablóit, monumentális koreográfiáit, biztosan hatása alá került, a látvány sokáig emlékezetes marad.

Zsuráfszky Zoltán művészeti vezetésével és az alkotásban is társként mellette álló feleségével, Vincze Zsuzsával az együttes egyedi látványvilágot, valódi nemzeti repertoárt hozott létre. Azt a fajta elköteleződést, tiszteletet, amellyel a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze koreográfus a Kárpát-medence népi kultúrájához viszonyul, közeledik, táncegyüttese tagjainak természetes módon adja tovább. A szoros lelki kapocs, amely számtalan gyűjtése során táncos, zenész mestereivel kialakult, mindmáig erős inspirációs forrás, észrevétlenül kölcsönöz érzelmi többletet a táncok színpadra vitelekor. Az eredeti tánc és zenei anyag, és az azt körülölelő paraszti hagyomány különböző szegmenseinek mélyre ható és alapos ismerete nem külső kényszerből fakadó elvárás művészei irányában, hanem az együttes összetartásának kovásza, belülről fakadó, a 21. századi mindennapokat is átszövő kötelék. Mindezt nem szükséges szavakban elmondani az együttesről, elég beülni egy előadásukra, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen.

Előadásaikból pedig könnyen lehet válogatni. A Zsuráfszky mestere, Martin György és társai ikonikus táncfilmjei alapján készült autentikus művek (Élő Tánc-Archívum) több évtizede meghatározó táncélményei a néptáncot szerető közönségnek, amatőr és profi együttesekben egykor és ma táncolóknak, szakmabelieknek. Magyar népmeséket feldolgozó előadásai sok száz gyerek és család szívébe lopták már be magukat. Az ifjúságot egyszerre hagyományos kultúránkkal és hazánk fontos eseményeivel, hőseivel megismertető történelmi táncjátékoknak, tematikus műveknek sora, mint például a Székely Dózsa György, A Tenkes Kapitánya, az Egri Csillagok vagy a Magyar hősök, csaták és szerelmek sikerrel szerepel a Kárpát-medence kisebb és nagyobb színpadain egyaránt.

És biztosan nem hagyják hidegen a nézőt az olyan különleges színházi koprodukcióik sem, mint a Körhinta vagy a legendás Csíksomlyói Passió.

Ajánlom, hogy üljenek be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásaira, és kerüljenek általuk közelebb a Kárpátmedence színes hagyományos kultúrájához, történelméhez, mondakincséhez, egyszer s mindenkorra a múltunkhoz.

Both Miklós

AZ ÉVAD EGYÜTTESÉNEK ELŐADÁSAI 2023-BAN:

2023. szeptember 20., szerda / 19.00

2023. szeptember 21., csütörtök / 19.00

A HŰTLEN FELESÉG

2023. október 14., szombat / 19.00

2023. október 15., vasárnap / 19.00

2023. november 5., vasárnap / 11.00

LISZT ÜNNEP VÉGVÁRAK, VITÉZEK –bemutató

2023. november 15., szerda / 19.00

2023. november 16., csütörtök / 19.00

ÉLJEN PETŐFI! – bemutató

Tánc-szín-játék Petőfi Sándor életéről

A Liszt Ünnep előadásainak értékesítése várhatóan 2023 májusában indul.

10
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A hűtlen feleség Fotó © Nagy Attila, Müpa
11 AZ ÉVAD EGYÜTTESE

KONCERTEK

18–42. OLDAL

A jelen kiadványt a 2023/2024-es évad első felének teljes zenei és irodalmi kínálatából, az Évad Zeneszerzője és Együttese előadásaiból, tánc-, újcirkusz előadásokból, filmvetítésekből, valamint családi és ifjúsági sorozatainkból állítottuk össze, és bár ezúttal nem rendeztük bérletekbe rendezvényeinket, a korábbiakhoz hasonló módon műfajok, témák szerint válogattuk azokat, hogy mindenki könnyen megtalálhassa a kedvére való előadást.

FISCHER
LÁNG
ALAN GILBERT
IVÁN MATHIS KASPAR STIER
DOROTTYA FASSANG LÁSZLÓ ELVIS COSTELLO
KOVÁCS JÁNOS
JOSHUA BELL
PUSKER JÚLIA KRISTÓF RÉKA ORBÁN GYÖRGY MÉSZÁROS ZSOLT MÁTÉ
LUDOVICO EINAUDI
SEAN SHIBE
Fotó © Mark Seliger Fotó © Falus Kriszta Fotó © Lugosi Péter Fotó © Marco Borggreve Fotó © Peter Hundert Fotó © Sophia Hegewald ROBERTA GAMBARINI Fotó © Andrea Boccalini Fotó © Nagy Attila, Müpa Fotó © Csibi Szilvia, Müpa Fotó © Christian Hartmann Fotó © Csibi Szilvia, Müpa Fotó © Kaupo Kikkas Fotó © Benjamin Ealovega
TÓTH VERA ZSURÁFSZKY ZOLTÁN SEBASTIAN HEINDL VISKY ANDRÁS VECSEI H. MIKLÓS VÍKINGUR ÓLAFSSON A Müpa stratégiai partnere a Lexus.
ÖSSZEKÖT! mupa.hu
AZ ÉLMÉNY
Fotó © Kilian Homburg Fotó © Bíró István Fotó © Raymond Alva Fotó © Ari Magg Fotó © Hrotkó Bálint Fotó © Hrotkó Bálint

Nonszensz madrigáljait Milligan–Langford, Richard Strauss, Janequin, Tallis, Schubert, Ravel és Martland műveivel társítja, valóban Csodaországba röpítve a közönséget. Csajkovszkij Hegedűversenye és Mahler Ötödikje Joshua Bell és az NDR Elbphilharmonie tolmácsolásában, Bach Goldberg-variációi a világklasszis Víkingur Ólafsson értelmezésében – a Nemzetközi sztárok koncertjei valóban világhírességek fellépését kínálják, de nemcsak azt: halhatatlan zeneműveket is, izgalmas koncertprogramokba rendezve.

NEMZETKÖZISZTÁROK

2023. szeptember 27., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA A RÓMAI SANTA CECILIA AKADÉMIA ZENEKARA

Respighi: Római triptichon

Közreműködik: CANTEMUS VEGYESKAR (karigazgató: SZABÓ SOMA),

ZSILKA ALAN – orgona

Vezényel: FISCHER IVÁN

Respight: Róma kútjai

Liszt: O Roma nobilis

Respighi: Róma fenyői

Liszt: Dall’alma Roma

Respighi: Római ünnepek

Jegyár: 6500–28 500Ft

2023. október 7., szombat / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

THE KING’S SINGERS

Wonderland / Csodaország – lemezbemutató koncert

PATRICK DUNACHIE, EDWARD BUTTON – kontratenor

JULIAN GREGORY – tenor

CHRISTOPHER BRUERTON, NICK ASHBY – bariton

JONATHAN HOWARD – basszus

Milligan–Langford: Alice in Wonderland

Ligeti: Nonszensz madrigálok – I. Two Dreams and Little Bat

R. Strauss: Három férfikar, TrV 270 – II. Traumlicht

Ligeti: Nonszensz madrigálok – II. Cuckoo in the Pear-Tree

Janequin: Le Chant des Oiseaux

Ligeti: Nonszensz madrigálok – III. The Alphabet

Tallis: The Lamentations of Jeremiah

Ligeti: Nonszensz madrigálok – IV. Flying Robert

Schubert: Flucht, D. 825b

Ligeti: Nonszensz madrigálok – V. The Lobster Quadrille

Ravel: Trois Chansons – III. Ronde

Ligeti: Nonszensz madrigálok – VI. A Long, Sad Tale

Martland: Poor Roger

Könnyűzenei feldolgozások, Disney-filmzenék

Jegyár: 4900–18 500 Ft

2023. november 9., csütörtök / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JOSHUA BELL, ALAN GILBERT ÉS AZ NDR

ELBPHILHARMONIE

Közreműködik: JOSHUA BELL – hegedű, NDR ELBPHILHARMONIE

Vezényel: ALAN GILBERT

Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35

Mahler: V. (cisz-moll) szimfónia

Jegyár: 7500–35 500 Ft

2023. november 28., kedd / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

VÍKINGUR ÓLAFSSON

J. S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988

Jegyár: 3900–16500 Ft

Fotó © Posztós János, Müpa 19
NEMZETKÖZI SZTÁROK Víkingur Ólafsson Fotó © Ari Magg

ÜNNEPEK

Az ősz és a tél ünnepei, mindenszentek és karácsony alkalmat adnak arra, hogy felemeljük a szívünket. Segít ebben – és az ünnepek tartalmaival való azonosulásban – a zene. A Két requiem című est közönsége Orbán György és Mozart muzsikáját hallgatva emlékezhet az eltávozottakra, az Adventi koncerten a Cantemus Kóruscsalád

Szabó Dénes és Szabó Soma, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Gyermekkórusa Dinyés

Soma vezényletével idézi fel a boldog várakozás hangulatát. Ezeken az eseményeken meghatározó a vokális művek szerepe, de a szakrális billentyűs instrumentumé is: a hangszerek királynőjének hangjában merülhetünk el Mészáros Zsolt Máté és a Szegedi Bartók Béla Nőikar estjén – végül a karácsonyhoz kapcsolódó repertoár legszebb darabjaiból köt csokrot az Ünnepek koncertek sztárja, a Wiener Sängerknaben.

2023. november 1., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MINDENSZENTEK KÉT REQUIEM

Orbán & Mozart

Közreműködik: KRISTÓF RÉKA – szoprán, LÁNG DOROTTYA – mezzoszoprán, SZILÁGYI SZILVIA –alt, RAB GYULA – tenor, ALEKSZEJ KULAGIN – bariton, a MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA ÉS ÉNEKKARA

Vezényel: KOVÁCS JÁNOS

Orbán György: Requiem

Mozart: Requiem, K. 626

Jegyár: 3500–12 500Ft

2023. december 3., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ADVENTI KONCERT

Közreműködik: CANTEMUS KÓRUSCSALÁD

(karigazgató: SZABÓ DÉNES, SZABÓ SOMA)

MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA

(karigazgató: DINYÉS SOMA)

MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA

Vezényel: SZABÓ DÉNES, SZABÓ SOMA, DINYÉS SOMA

Jegyár: 3500–12 500 Ft

2023. december 13., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT MÉSZÁROS ZSOLT MÁTÉ ÉS A SZEGEDI BARTÓK BÉLA NŐIKAR

Közreműködik: MÉSZÁROS ZSOLT MÁTÉ – orgona, SZEGEDI BARTÓK BÉLA NŐIKAR

Vezényel: VALKAI DÁVID

J. S. Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga, BWV 564

Liszt: Ave Maria d’Arcadelt

Leontovics: Scsedrik

Joan Szymko: Hodie

Csajkovszkij—Mészáros Zsolt Máté: A diótörő, op. 71 — A Cukorszilva Tündér tánca

Adam: Cantique de Noël

Franck: Panis Angelicus

Vierne: I. (d-moll) orgonaszimfónia, op. 14 — VI. Final

Karai: Hodie Christus natus est

Kocsár: O magnum mysterium

Mészáros Zsolt Máté: Két karácsonyi orgonadarab — Adeste fideles

Karg-Elert: Katedrálisablakok, op. 106 — IV. Adeste fideles

Liszt: Karácsonyfa — IV. A három királyok indulója (Adeste fideles)

Poulenc: A karmeliták beszélgetései, FP 159 – Ave Maria

Antalffy-Zsiross: Karácsonyi harangok

Kocsár: Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj!

Jonathan Scott: Christmas Celebration

Poulenc: Litanies à la Vierge noire, FP 82

Jegyár: 2500–9000 Ft

2023. december 20., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KARÁCSONYI HANGVERSENY

WIENER SÄNGERKNABEN Jó pásztorok

WIENER SÄNGERKNABEN (művészeti vezető: GERALD WIRTH)

Közreműködik: CHORUS JUVENTUS (karigazgatók: DANIEL ERAZO-MUÑOZ, OLIVER STECH)

Jegyár: 4900–21 500 Ft

Fotó © Pályi Zsófia, Müpa 21
ÜNNEPEK
Wiener Sängerknaben

A Müpa orgonakoncertjei kezdettől hozzájárulnak a hangszer újrafelfedezéséhez: ahhoz hogy az orgonát és repertoárját friss megvilágításban lássuk.

Az eredeti szemlélet remek példája

Fassang László Ligeti-estje, amely a száz esztendeje született magyar mester tételeit Bach és Frescobaldi zenéjével társítja, az improvizáció és a fényfestés izgalmas lehetőségeivel is élve. A német orgonista, Sebastian Heindl régi szokást elevenít fel, mikor a kortárs szerző, Moritz Eggert új

művének bemutatása után a némafilm történetének klasszikusához, Friedrich

Wilhelm Murnau Nosferatu című alkotásához rögtönöz kísérőzenét. Mészáros

Zsolt Máté és a Szegedi Bartók Béla

Nőikar Karácsonyi orgonakoncertjén

Bachtól Csajkovszkijig, Francktól

Vierne-ig a hangszer repertoárjának sokszínűségében gyönyörködhetünk.

2023. október 4., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

LIGETI 100 –

„A GIGANTIKUS PROTÉZIS”

Fassang László orgonaestje

FASSANG LÁSZLÓ – orgona, Hammond-orgona, MIDI-orgona, zongora

Fényfestés: BESNYŐ DÁNIEL, KISS PATRIK

J. S. Bach: c-moll passacaglia, BWV 582

Ligeti: Volumina

Bach: G-dúr triószonáta, BWV 530

Ligeti: Két etűd – Harmonies, Coulée

Bach: G-dúr fantázia („Pièce d’orgue”), BWV 572

Fassang László: Improvizációk Ligeti Musica Ricercata

című zongoraciklusának témáira

Frescobaldi: Recercar Cromaticho post il Credo

Ligeti: Ricercare – Omaggio a Frescobaldi

Ligeti: Hungarian Rock

Fassang László: Improvizáció a Hungarian Rock chaconnetémájára

Jegyár: 2500–7900 Ft

2023. november 12., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RISING STARS –

EURÓPA ÚJ CSILLAGAI

NOSFERATU – NÉMAFILM

SEBASTIAN HEINDL ORGONAKÍSÉRETÉVEL

SEBASTIAN HEINDL – orgona

Moderátor: FAZEKAS GERGELY

Beszélgetőtársak: FASSANG LÁSZLÓ, BARKÓCZI JANKA

A koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: TÓTH ENDRE

Moritz Eggert: új mű (az ECHO felkérésére) – ősbemutató Nosferatu – a horror szimfóniája (Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es némafilmje élő orgonaimprovizációval)

A Rising Stars-programba jelölte: Konzerthaus Dortmund, Kölner Philharmonie, Festspielhaus Baden-Baden

Jegyár: 5000–7000 Ft

2023. december 13., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT MÉSZÁROS ZSOLT MÁTÉ ÉS A SZEGEDI BARTÓK BÉLA NŐIKAR

Közreműködik: MÉSZÁROS ZSOLT MÁTÉ – orgona, SZEGEDI BARTÓK BÉLA NŐIKAR

Vezényel: VALKAI DÁVID

J. S. Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga, BWV 564

Liszt: Ave Maria d’Arcadelt

Leontovics: Scsedrik

Joan Szymko: Hodie

Csajkovszkij Mészáros Zsolt Máté: A diótörő, op. 71

A Cukorszilva Tündér tánca

Adam: Cantique de Noël

Franck: Panis Angelicus

Vierne: I. (d-moll) orgonaszimfónia, op. 14   VI. Final

Karai: Hodie Christus natus est

Kocsár: O magnum mysterium

Mészáros Zsolt Máté: Két karácsonyi orgonadarab

Adeste fideles

Karg-Elert: Katedrálisablakok, op. 106   IV. Adeste fideles

Liszt: Karácsonyfa   IV. A három királyok indulója (Adeste fideles)

Poulenc: A karmeliták beszélgetései, FP 159 – Ave Maria

Antalffy-Zsiross: Karácsonyi harangok

Kocsár: Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj!

Jonathan Scott: Christmas Celebration

Poulenc: Litanies à la Vierge noire, FP 82

Jegyár: 2500–9000 Ft

ORGONAKONCERTEK
Fotó © Kotschy Gábor, Müpa 23 ORGONAKONCERTEK
Fassang László
22
Fotó © Falus Kriszta

RISING STARS

EURÓPA ÚJ CSILLAGAI

Miről szólnak a Rising Stars koncertek? A felfedezésről, a meglepetésről, a jelentős új tehetségek ígéretéről. De persze másról is. A nemzetköziségről, hiszen a fiatal művészeket az ECHO, az Európai Hangversenytermek Szervezete mutatja be szerte a kontinensen. És a kortárs muzsikáról, no meg a mecénási szellemről is, hiszen minden hangversenyen elhangzik egy erre az alkalomra megrendelt új kompozíció. Idén megismerhetjük a skót gitáros, Sean Shibe művészetét, belefeledkezhetünk a német fagottos, Mathis Kaspar Stier játékának szépségébe, kiváló új vonósnégyessel találkozhatunk a belga Sonoro Quartet fellépésén, megcsodálhatjuk a német Sebastian Heindl improvizációs leleményét –és büszkék lehetünk arra, hogy a hegedűs Pusker Júlia személyében ismét van magyar kiválasztottja a sorozatnak.

2023. november 10., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

SEAN SHIBE

SEAN SHIBE – gitár Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: TÓTH ENDRE

Poulenc: Sarabande gitárra, FP 179

Mompou: Dalok és táncok – No. 10: X. Alfonz király két éneke nyomán Skót lantművek a Wemyss-kéziratból – A Scotts Tune, Mervell’s Sarabande, Canaries, Holi and Faire, Ladie lie neer me, A Scots Tune

Couperin: Szvit-részletek

Mompou: Suite Compostelana

De Falla: Homenaje pour Le Tombeau de Claude Debussy Thomas Adès: új mű (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató

A Rising Stars-programba jelölte: Barbican Centre London

Jegyár: 3000–4500 Ft

2023. november 11., szombat / 17.30

Fesztivál Színház

MATHIS KASPAR STIER

MATHIS KASPAR STIER – fagott

Közreműködik: JULIUS SCHEPANSKY – harmonika Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: TÓTH ENDRE

Böddecker: Szonáta fagottra és basso continuóra a „La Monica” témájára

Paula Matthusen: of an implacable subtraction fagottra és elektronikára

María Huld Markan Sigfúsdóttir: új mű (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató

J. S. Bach: Esz-dúr triószonáta, BWV 525

Sumera: Quasi Improvisata

Boutry: Interferenciák I.

A Rising Stars-programba jelölte: Elbphilharmonie Hamburg, Kölner Philharmonie

Jegyár: 3000–4500 Ft

Fotó © Réthey-Prikkel Tamás
25 RISING STARS –EURÓPA ÚJ CSILLAGAI
Sean Shibe Fotó © Kaupo Kikkas Mathis Kaspar Stier Fotó © Sophia Hegewald

2023. november 11., szombat / 20.00

Fesztivál Színház

PUSKER JÚLIA

PUSKER JÚLIA – hegedű

Közreműködik: CHRISTIA HUDZIY – zongora

Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó

moderátora: TÓTH ENDRE

Ysaÿe: I. (g-moll) szonáta szólóhegedűre, op. 27, No. 1

Éric Tanguy: Három darab szólóhegedűre (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató

Debussy: g-moll szonáta hegedűre és zongorára

Bartók: I. rapszódia hegedűre és zongorára, Sz. 86, BB 94a

A Rising Stars-programba jelölte: Müpa

Jegyár: 3000–4500 Ft

2023. november 12., vasárnap / 17.30

Fesztivál Színház

SONORO QUARTET

Sonoro Quartet: MONA VERHAS, JEROEN DE BEER –hegedű, SÉAMUS HICKEY – brácsa, N. N. – cselló Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: TÓTH ENDRE

Mozart: Adagio és fúga, K. 546

Annelies van Parys: új mű (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató

Bartók: V. vonósnégyes, Sz. 102, BB 110

A Rising Stars-programba jelölte: BOZAR – Centre for Fine Arts Brussels

Jegyár: 3000–4500 Ft

2023. november 12., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

NOSFERATU – NÉMAFILM

SEBASTIAN HEINDL ORGONAKÍSÉRETÉVEL

SEBASTIAN HEINDL – orgona

Moderátor: FAZEKAS GERGELY

Beszélgetőtársak: FASSANG LÁSZLÓ, BARKÓCZI JANKA

A koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: TÓTH ENDRE

Moritz Eggert: új mű (az ECHO felkérésére) – ősbemutató Nosferatu – a horror szimfóniája (Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es némafilmje élő orgonaimprovizációval)

A Rising Stars-programba jelölte: Konzerthaus Dortmund, Kölner Philharmonie, Festspielhaus Baden-Baden

Jegyár: 5000–7000 Ft

26
Pusker Júlia Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
27 RISING STARS –EURÓPA ÚJ CSILLAGAI
Sebastian Heindl Fotó © Kilian Homburg

JAZZ

/

KÖNNYŰ / VILÁG

Temperamentumos ősz elé nézünk a Müpa jazz, könnyűzenei és világzenei koncertkínálatával.

Az Európai Hidak fesztivál olasz kultúrát középpontba állító estjein találkozhatunk a salentói zenei hagyományokat továbbgondoló Antonio Castrignanò zenekarával, illetve a jazz olasz nagyasszonyával, Roberta Gambarini énekesnővel, akit a 25 éves fennállását ünneplő, decemberben Tóth Verával is visszatérő Budapest Jazz Orchestra kísér. Elvis Costellót tíz év múltán várhatjuk újra a Müpába – most Steve Nieve billentyűssel sűríti a hangzást –, Ludovico Einaudi pedig 2017 után ad ismét koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben; Cory Henry viszont csak két évet váratta rajongóit.

A Margaret Island a Szegedi Kortárs Balettel épít új világot. Jakob Bro és Joe Lovano dupla triója Paul Motian dobosra emlékezik, a hazai jazzélet kiválóságai pedig Szakcsi Lakatos Bélára.

2023. szeptember 22., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA ANTONIO CASTRIGNANÒ

ANTONIO CASTRIGNANÒ – ének, csörgődob, ROCCO NIGRO –harmonika, GIUSEPPE SPEDICATO – basszusgitár, mandola, GIANNI GELAO – buzuki, LUIGI MARRA – hegedű, MAURIZIO PELIZZARI – gitár, mandolin

Jegyár: 3900–9500 Ft

2023. szeptember 23., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA

ROBERTA GAMBARINI

ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA

ROBERTA GAMBARINI – ének

Közreműködik: BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA

Jegyár: 3500–12 900 Ft

2023. szeptember 30., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ELVIS COSTELLO & STEVE NIEVE

ELVIS COSTELLO – gitár, ének STEVE NIEVE – billentyűs hangszerek

Jegyár: 4900–21 900 Ft

2023. október 6., péntek / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MARGARET ISLAND –FÉNYTÖRÉS a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével

LÁBAS VIKI – ének, FÜSTÖS BÁLINT – gitár, TÖRŐCSIK KRISTÓF – basszusgitár, VERÓK TAMÁS – gitár, BEJAN NORBERT – billentyűk, KASZÁS PÉTER – dob, SÁRKÁNY BERTALAN – ütőhangszerek

Közreműködők: a SZEGEDI KORTÁRS BALETT TÁNCOSAI

Koreográfus-rendező: CZÁR GERGELY

Jegyár: 2500–9500 Ft

29 28
Fotó © Nagy Attila, Müpa JAZZ / KÖNNYŰ / VILÁG
Margaret Island Fotó © Hegyi Júlia Lily
Elvis Costello Fotó © Mark Seliger

2023. október 26., csütörtök / 20.00

Fesztivál Színház

JAKOB BRO AND JOE LOVANO:

feat. Larry Grenadier, Thomas Morgan, Anders Christensen, Joey Baron, Jorge Rossy

JAKOB BRO – gitár

JOE LOVANO – szaxofon, tárogató

LARRY GRENADIER – nagybőgő

THOMAS MORGAN – nagybőgő

ANDERS CHRISTENSEN – basszusgitár

JOEY BARON – dob

JORGE ROSSY – dob

Jegyár: 3900–9500 Ft

2023. november 10., péntek / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

SZAKCSI – VISSZHANGOK

Jegyár: 3900–15 500 Ft

2023. november 14., kedd / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

LUDOVICO EINAUDI

LUDOVICO EINAUDI – zongora, REDI HASA – cselló, FEDERICO MECOZZI – hegedű, brácsa, FRANCESCO ARCURI –ütőhangszerek

Jegyár: 7500–35 900 Ft

31 30
„ONCE AROUND THE ROOM”
Joe Lovano, Larry Grenadier, Thomas Morgan, Jakob Bro, Anders Christensen, Jorge Rossy, Joey Baron Szakcsi Lakatos Béla Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
JAZZ / KÖNNYŰ / VILÁG
Ludovico Einaudi

2023. november 16., csütörtök / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

CORY HENRY

Jegyár: 4900–18 500 Ft

2023. december 6., szerda / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

IBRAHIM MAALOUF AND THE TRUMPETS OF MICHEL-ANGE

IBRAHIM MAALOUF – trombita, zongora, FRANÇOIS DELPORTE – gitár, MIHAI PIRVAN – szaxofon, YVAN DJAOUTI – trombita, MANEL GIRARD – trombita, MOHAMED DEROUICH – gitár, basszusgitár, JULIEN TEKEYAN – dob, YACHA BERDAH – trombita, NIZAR ALI – trombita

Jegyár: 3900–15 500 Ft

2023. december 22., péntek / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

TÓTH VERA – BUDAPEST

JAZZ ORCHESTRA –

DANUBIA ZENEKAR

Ünnep könnyedén

TÓTH VERA – ének

BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA: KOLLMANN GÁBOR (művészeti vezető) – altszaxofon, MESTER DÁNIEL – altszaxofon, ZANA ZOLTÁN, MELEG TAMÁS – tenorszaxofon, VARGA GYÖRGY – bariton-szaxofon, TULKÁN PÉTER, HOFECKER DÁNIEL, TÁBORSZKY BENCE, KOÓS-HUTÁS ÁRON –trombita, SCHRECK FERENC, KASZA NÁNDOR, SKERLECZ GÁBOR – harsona, NAGY VIKTOR DÁNIEL – basszusharsona, JUHÁSZ ATTILA – zongora, BIRTA MIKLÓS – gitár, HÁRS VIKTOR – bőgő, basszusgitár, SEREI DÁNIEL – dob Közreműködik: a DANUBIA ZENEKAR TIZENEGY FŐS

VONÓSKARA ÉS VOKALISTÁI

Jegyár: 4900–18 500 Ft

33 32
Cory Henry Fotó © Raymond Alva
Ibrahim Maalouf Fotó © BOBY
JAZZ / KÖNNYŰ / VILÁG Tóth Vera

„Táncolj, táncolj, vagy elveszünk!” A 20. századi tánc nagyasszonya, Pina Bausch gyakran idézett mondata megragadja az előadó-művészeti műfajok tán legtünékenyebbjének lényegét. Mindazok, akik igazán komolyan művelik a tánc bármely, szünet nélkül változó, fejlődő ágát, jól tudják, hogy a mozdulatnak életet megtartó ereje lehet. Reprezentatív válogatásunk műfajok, stílusok, táncnyelvek, munkamódszerek között kínál és mutat fel átjárókat és kapcsolódásokat, gazdag panorámát nyújtva arról, hogy a táncművészet jelesei ma hogyan gondolkodnak a színpadon mozgó testekről. A néptánctól a kortárs táncig, az újraértelmezett klasszikusoktól a jövőben játszódó cybertörténetig, az érzéseket és benyomásokat közvetítő tiszta tánctól az ismerős sztorit látványos képekben újramesélő balettig terjed a skála.

2023. szeptember 20., szerda / 19.00

2023. szeptember 21., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES A HŰTLEN FELESÉG

Falusi nép: a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES TÁNCOSAI

(művészeti vezető: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN)

Katonák, pásztorok, bírák: HONVÉD FÉRFIKAR

(karigazgató: RIEDERAUER RICHÁRD)

Zene: EREDICS BENJAMIN

Népzenei szerkesztő: PAPP ISTVÁN GÁZSA, D. TÓTH SÁNDOR

Díszlet: TÓTH KÁZMÉR

Fény: KÓSA DÁNIEL, NIEDERKIRCHNER ISTVÁN

Animáció: FABÓK SZILVIA, KONTA BOÁZ

Forgatókönyv, dramaturgia, jelmez, társrendező:

ZS. VINCZE ZSUZSA

Koreográfus, rendező: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Magyar Nemzeti

Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3500–6900 Ft

2023. október 3., kedd / 19.00

2023. október 4., szerda / 19.00

Fesztivál Színház

SZEGEDI KORTÁRS BALETT CONCERTO / VADAK / A SZENT

Vezényel: GYÜDI SÁNDOR

Közreműködik: SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Fény: STADLER FERENC

Koreográfus, művészeti vezető: JURONICS TAMÁS

A koreográfus munkatársa: CZÁR GERGELY

Balett-igazgató: PATAKI ANDRÁS

A bemutató a Bartók Tavasz keretében, a Szegedi Kortárs Balettel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3500–6900 Ft

Fotó © Réthey-Prikkel Tamás
35 TÁNC
Szegedi Kortárs Balett Fotó © Tarnavölgyi Zoltán

2023. október 10., kedd / 19.00

2023. október 11., szerda / 19.00

Fesztivál Színház

GYŐRI BALETT GISL

Díszlet: SZENDRÉNYI ÉVA

Zene: LAJKÓ FÉLIX

Dramaturg: CSEPI ALEXANDRA

Jelmez: GYŐRI GABI

Fény: STADLER FERENC

A koreográfus munkatársa: KARA ZSUZSANNA

Koreográfus: VELEKEI LÁSZLÓ

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Győri Balettel és a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3500–6900 Ft

2023. november 2., csütörtök / 19.00

2023. november 3., péntek / 19.00

Fesztivál Színház

BADORA DANCE COMPANY

IDŐN KÍVÜL

Zene: OSVALDO GOLIJOV

Dramaturgia: SZABÓ TAMÁS (David Grossman műve nyomán)

Díszlet: TIHANYI ILDI

Jelmez: KOVÁCS ANDREA

Fény: KATONKA ZOLTÁN

Társkoreográfus: SZŐLLŐSI KRISZTINA

Koreográfus, rendező: BARTA DÓRA

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Badora Dance Companyval közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3500–6900 Ft

2023. november 15., szerda / 19.00

2023. november 16., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES

ÉLJEN PETŐFI! – bemutató

Tánc-szín-játék Petőfi

Sándor életéről

Közreműködik: HERCZEGH PÉTER – színművész

Társrendező, koreográfus: ZS. VINCZE ZSUZSA

Rendező, koreográfus: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

Jegyár: 3500–6900 Ft

2023. december 3., vasárnap / 19.00

2023. december 4., hétfő / 19.00

Fesztivál Színház

PÉCSI BALETT

CARMINA BURANA

Zene: CARL ORFF

Dramaturg: VINCZE BALÁZS, UHRIK TEODÓRA

Díszlet: ERDŐS JÚLIA LUCA

Jelmez: FEKETE KATALIN

Koreográfus asszisztens: KOVÁCS ZSUZSANNA, MOLNÁR ZSOLT

Vetítéstervező: PÁZMÁNY VIRÁG

Rendező-koreográfus: VINCZE BALÁZS

Jegyár: 3500–6900 Ft

2023. december 7., csütörtök / 19.00

2023. december 8., péntek / 19.00

Fesztivál Színház

GYŐRI BALETT MOVEMENTS TO STRAVINSKY / MIMI

Movements to Stravinsky:

Zene: IGOR STRAVINSKY

Jelmez: LUKÁCS ANDRÁS, HERWERTH MÓNIKA

Fény: LUKÁCS ANDRÁS, DRAGOS DÁNIEL

Díszlet, koreográfus: LUKÁCS ANDRÁS

Mimi:

Zene: MONTÁZS

Jelmez: GYŐRI GABI

Díszlet: VELEKEI LÁSZLÓ, GYŐRI GABI

Fény: STADLER FERENC

Dramaturg: CSEPI ALEXANDRA

Koreográfus: VELEKEI LÁSZLÓ

Jegyár: 3500–6900 Ft

36
Győri Balett: GisL Fotó © Nagy Attila, Müpa
37 TÁNC
Pécsi Balett: Carmina Burana Fotó © Mihály László

RECIRQUEL SOLUS A M OR

szeptember 13. – december 28. 3 hónap, 19 előadás Fesztivál Színház

lisztunnep.hu

mupa.hu

IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK

Miként szívta magába Liszt az európai kultúrát zenéstül, képzőművészetestül, irodalmastul? Miért nyűgözte le Ligeti Györgyöt és hogyan vált zenéje részévé az afrikai ütőhangszeres zene? Mit jelent a szimfonikus költemény, ha a zeneszerző nagyzenekarra komponál a 19. század közepén, és mit, ha száz metronómra a 20. század végén? Ilyen kérdéseket járunk körül a Magyarok a világban sorozat őszi alkalmain. Megismerhetjük a Müpa Zeneműpályázat díjnyertes alkotását is: Csengery Dániel meseoperája Holle anyó varázslatos birodalmába repíti a nézőt. Varázslatban nem lesz hiány a Budapest Táncszínház előadásán sem, de A legkisebb boszorkány történetéből még az is kiderülhet, hogy már a boszorkányok sem a régiek…

2023. szeptember 30., szombat / 11.00

2023. október 1., vasárnap / 11.00

2023. november 18., szombat / 11.00

2023. november 19., vasárnap / 11.00

Fesztivál Színház

OPERAMATINÉ CSENGERY DÁNIEL: HOLLE ANYÓ

Közreműködik: BUDAPESTI VONÓSOK, BADORA DANCE COMPANY

Zene: CSENGERY DÁNIEL

Librettó: KISS VIKTÓRIA

Dramaturg: TÓTH KATA

Látvány: MADÁR

Díszlet, jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA

A rendező munkatársa: VÁRI JÁNOS

Koreográfus: BARTA DÓRA

Rendező: SZEMENYEI JÁNOS

A bemutató a Bartók Tavasz keretében valósult meg.

Jegyár: 3000–5500 Ft

2023. november 12., vasárnap / 11.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MATINÉKONCERTEK

MAGYAROK A VILÁGBAN –LISZT ÉS EURÓPA 1.

Közreműködik: NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: DOBSZAY-MESKÓ ILONA

Szakértő: FAZEKAS GERGELY

Moderátor: SZÉLPÁL SZILVESZTER

Beethoven: V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67 – részletek

Berlioz: Fantasztikus szimfónia, op. 14 – részletek

Liszt: Les Préludes

Liszt: Rákóczi-induló

Jegyár: 3000–5500 Ft

2023. december 10., vasárnap / 11.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MATINÉKONCERTEK

MAGYAROK A VILÁGBAN –LIGETI ÉS AFRIKA

Közreműködik: FEJÉRVÁRI ZOLTÁN – zongora

TRIO DAKODA (LÁPOSI DÁNIEL, BURCSIK DÁVID, HENCZ KORNÉL)

Szakértő: FAZEKAS GERGELY

Moderátor: SZÉLPÁL SZILVESZTER

Steve Reich: Music for Pieces of Wood

Ligeti: Poème symphonique – száz metronómra

Ligeti: Etűdök (I. kötet) – No. 6: Automne à Varsovie (Varsói ősz); No. 5: Arc-en-ciel (Szivárvány); No. 1: Désordre (Rendetlenség)

Afrikai tradicionális zenék

Jegyár: 3000–5500 Ft

2023. december 10., vasárnap / 11.00

Fesztivál Színház

BUDAPEST TÁNCSZÍNHÁZ LÁZÁR ERVIN: A LEGKISEBB BOSZORKÁNY

Zene: LAKATOS RÓBERT

Díszlet, jelmez: MOLNÁR ZSUZSA

Dramaturg, narrátor: BOROS ZOLTÁN

Rendező-koreográfus: FÖLDI BÉLA

Jegyár: 3000–5500 Ft

41 40
IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK
A legkisebb boszorkány

IDÉN DECEMBERTŐL ÚJRA A MILLENÁRISON!

SOROZATOK, FESZTIVÁLOK

OLDAL
44–55.
újcirkusz-mese A Müpa kihelyezett előadása mupa.hu
RECIRQUEL KRISTÁLY Téli

METROPOLITANOPERAKÖZVETÍTÉSEK A MÜPÁBAN

Fesztivál Színház, Előadóterem

2023. október 21., szombat / 18.55

JAKE HEGGIE: MENTS MEG, URAM! (Dead Man Walking)

Rose nővér: LATONIA MOORE

Helen Prejean nővér: JOYCE DIDONATO

Mrs. Patrick De Rocher: SUSAN GRAHAM

Joseph De Rocher: RYAN MCKINNY

Közreműködik: a METROPOLITAN OPERA ÉNEKÉS ZENEKARA

Vezényel: YANNICK NÉZET-SÉGUIN

Librettó: TERRENCE MCNALLY

Díszlet, fény: JAN VERSWEYVELD

Jelmez: AN D’HUYS

Vetítés: CHRISTOPHER ASH

Hangdizájn: TOM GIBBONS

Rendező: IVO VAN HOVE

2023. november 18., szombat / 18.55

ANTHONY DAVIS: X: MALCOLM X ÉLETE ÉS

KORA (X: The Life and Times of Malcolm X)

Louise/Betty: LEAH HAWKINS

Ella: RAEHANN BRYCE-DAVIS

Elijah/Street: VICTOR RYAN ROBERTSON

Malcolm: WILL LIVERMAN

Reginald: MICHAEL SUMUEL

Közreműködik: a METROPOLITAN OPERA ÉNEKÉS ZENEKARA

Vezényel: KAZEM ABDULLAH

Librettó: THULANI DAVIS

Díszlet: CLINT RAMOS

Jelmez: DEDE AYITE

Fény: ALEX JAINCHILL

Vetítés: YEE EUN NAM

Koreográfus: RICKEY TRIPP

Rendező: ROBERT O’HARA

2023. december 9., szombat / 18.55

CATÁN: FLORENCIA AZ AMAZONASNÁL (Florencia en el Amazonas)

Florencia Grimaldi: AILYN PÉREZ

Rosalba: GABRIELLA REYES

Paula: NANCY FABIOLA HERRERA

Arcadio. MARIO CHANG

Álvaro: MICHAEL CHIOLDI

Riolobo: MATTIA OLIVIERI

Kapitány: GREER GRIMSLEY

Közreműködik: a METROPOLITAN OPERA ÉNEK- ÉS ZENEKARA

Vezényel: YANNICK NÉZET-SÉGUIN

Díszlet: RICCARDO HERNANDEZ

Jelmez: ANA KUZMANIC

Fény: T. J. GERCKENS

Vetítés: S. KATY TUCKER

Koreográfus: ALEX SANCHEZ

Rendező: MARY ZIMMERMAN

A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a liveincinema.eu s.r.o. közreműködésével valósulnak meg.

Az előadások értékesítése várhatóan 2023 májusában indul. További részletekért keresse fel honlapunkat (www.mupa.hu).

44
Fotó © Szemkeő András, Müpa
45 METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉSEK A MÜPÁBAN
Joyce DiDonato és Ryan McKinny Fotó © Paola Kudacki

2023. szeptember 22–27.

EURÓPAI HIDAK 2023 BUDAPEST–RÓMA

„Az európai kultúra ereje mindig az itt élő népek együttélésének és együtt alkotásának egymásra hatásából táplálkozott. Ahhoz, hogy e tradíciók alapján kultúránk újjászülessen, párbeszédet kell folytatnunk, találkoznunk kell egymással. Erről szól az Európai Hidak fesztivál.” (Káel Csaba)

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiválja minden évadnyitánynak izgalmas ízt ad: klasszikus zenei koncertek mellett jazz- és világzenei programok, továbbá filmvetítések is várják az érdeklődőket. A 2013-ban útjára indult eseménysor középpontjában minden alkalommal olyan ország, illetve országcsoport állt az elmúlt években, amely sokszínű, gazdag kultúrával és jelentős zenei hagyományokkal rendelkezik –egy ország muzsikája ugyanis lakóiról is sokat elmond.

2023. szeptember 22., péntek / 19.00

Előadóterem

FELLINI: RÓMA (1972)

Olasz nyelven, magyar felirattal

Rendező: FEDERICO FELLINI

Házigazda: RÉZ ANDRÁS

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Jegyár: 1900–2500 Ft

2023. szeptember 22., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

ANTONIO CASTRIGNANÒ

ANTONIO CASTRIGNANÒ – ének, csörgődob

ROCCO NIGRO – harmonika

GIUSEPPE SPEDICATO – basszusgitár, mandola

GIANNI GELAO – buzuki

LUIGI MARRA – hegedű

MAURIZIO PELIZZARI – gitár, mandolin

Jegyár: 3900–9500 Ft

2023. szeptember 23., szombat / 19.00

Előadóterem A NAGY SZÉPSÉG (La grande bellezza, 2013)

Olasz nyelven, magyar felirattal

Rendező: PAOLO SORRENTINO

Házigazda: RÉZ ANDRÁS

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Jegyár: 1900–2500 Ft

2023. szeptember 23., szombat / 20.00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ROBERTA GAMBARINI ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA

ROBERTA GAMBARINI – ének

Közreműködik: BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA

Jegyár: 3500–12900 Ft

„Amikor az európai családhoz tartozást vállaltuk, döntöttünk, hogy egy közösség tagjai leszünk. Ez nem önző nemzetek egymással marakodó, alkudozó fóruma, hanem egymást tisztelő, szerető nemzetek családja. Ezért tennünk is kell valamit!”

(Fischer Iván)

2021-től a fesztivál koncepciója megváltozott: bár a fókusz ezután is Európán marad, ezen belül egy-egy jelentős kulturális központtal alakítunk ki partnerkapcsolatot, és közösen szervezünk rendezvényeket mindkét helyszínen, ezzel segítve elő a két ország közötti koprodukciók létrejöttét. Idén szeptemberben a római Santa Cecilia Akadémia lesz partnerünk, vagyis Budapest–Róma híd épül.

46
Fischer Iván Fotó © Marco Borggreve
47 EURÓPAI HIDAK 2023
Antonio Castrignanò Fotó © Giuseppe Rutigliano

2023. szeptember 24., vasárnap / 19.45

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

Közreműködik: LISZTES JENŐ – cimbalom, DEJAN LAZIĆ – zongora DUDA ÉVA TÁRSULAT

Vezényel: FISCHER IVÁN

Liszt: II. magyar rapszódia

Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny

Bartók: A csodálatos mandarin, Sz. 73, BB 82 – egyfelvonásos pantomim

Az előadás értékesítése várhatóan 2023. május 9-én indul.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar

Jegyárak: 4000 / 6600 / 8300 / 11 800 / 13 000 / 18 500 Ft

2023. szeptember 24., vasárnap / 19.00

Előadóterem

RÓMAI VAKÁCIÓ (Roman Holiday, 1953)

Angol nyelven, magyar felirattal

Rendező: WILLIAM WYLER

Házigazda: RÉZ ANDRÁS

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Jegyár: 1900–2500 Ft

2023. szeptember 25., hétfő / 19.00

Fesztivál Színház

LITERÁRIUM EXTRA MÁRAI OLASZORSZÁGA

Vendégek: ANTONIO SCIACOVELLI, MÉSZÁROS TIBOR, CSORBA LÁSZLÓ

Műsorvezető–moderátor: LUDMANN ÁGNES

Közreműködik: FÖLDEÁKI NÓRA, DARVASI ÁRON – színművész

DARVAS FERENC – zongora

Rendező: BALOG JÓZSEF

Jegyár: 3500–5500 Ft

2023. szeptember 25., hétfő / 19.00

Előadóterem

RÓMÁNAK SZERETETTEL (To Rome with Love, 2012)

Angol nyelven, magyar felirattal

Rendező: WOODY ALLEN

Házigazda: RÉZ ANDRÁS

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Jegyár: 1900–2500 Ft

2023. szeptember 26., kedd / 19.45

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

Közreműködik: LISZTES JENŐ – cimbalom, DEJAN LAZIĆ – zongora DUDA ÉVA TÁRSULAT

Vezényel: FISCHER IVÁN

Liszt: II. magyar rapszódia

Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny

Bartók: A csodálatos mandarin, Sz. 73, BB 82 – egyfelvonásos pantomim

Az előadás értékesítése várhatóan 2023. május 9-én indul.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar

Jegyárak: 4000 / 6600 / 8300 / 11 800 / 13 000 / 18 500 Ft

2023. szeptember 27., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A RÓMAI SANTA CECILIA AKADÉMIA ZENEKARA

Respighi: Római triptichon

Közreműködik:

CANTEMUS VEGYESKAR (karigazgató: SZABÓ SOMA)

ZSILKA ALAN – orgona

Vezényel: FISCHER IVÁN

Respighi: Róma kútjai

Liszt: O Roma nobilis

Respighi: Róma fenyői

Liszt: Dall’alma Roma

Respighi: Római ünnepek

Jegyár: 6500–28500 Ft

48 Cantemus Vegyeskar Fotó © Kubassy Zoltán 49 EURÓPAI HIDAK 2023

2023. szeptember 25., hétfő / 19.00

Fesztivál Színház

EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–RÓMA LITERÁRIUM EXTRA MÁRAI OLASZORSZÁGA

Vendégek: ANTONIO SCIACOVELLI, MÉSZÁROS TIBOR, CSORBA LÁSZLÓ

Műsorvezető–moderátor: LUDMANN ÁGNES

Közreműködik: FÖLDEÁKI NÓRA, DARVASI ÁRON – színművész DARVAS FERENC – zongora

Rendező: BALOG JÓZSEF

Jegyár: 3500-5500 Ft

2023. november 28., kedd / 19.00

Fesztivál Színház

LITERÁRIUM EXTRA ORAVECZ IMRE 80

Közreműködik: BALOG JÓZSEF – zongora A műsort összeállította és a beszélgetést vezeti: SZILASI LÁSZLÓ

Rendező: HARSÁNYI SULYOM LÁSZLÓ

Jegyár: 3500-5500 Ft

MÜPA IRODALMI PROGRAMOK

Sorozatszerkesztő: KERESZTURY TIBOR

A Müpa őszi irodalmi műsorkínálata a megszokottnál is változatosabb. Az Európai Hidak keretében megvalósuló Márai Sándor-est a világhírű író olaszországi pályaszakaszát járja körül a legjobb magyar és olasz szakértők segítségével, sok Márai-szöveggel és zenével. Az idén nyolcvan éves Oravecz Imre életművét áttekintő reprezentatív est rangos, vezető színészek és Balog József zongoraművész közreműködésével villantja fel a kortárs magyar irodalom klasszikusának páratlanul sokrétű írásművészetét. A Vers-estek a Müpában sorozat gazdag vizuális élményt kínáló irodalmi koncertszínház keretében, Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával, a Platon Karataev zenei közreműködésével mutatja be legújabb előadását „QJÚB – A kocka kibontása” címmel. A 2022-es év egyik legnagyobb könyvsikerét, a Kitelepítés című megrendítő regényt jegyző Visky András bemutatkozása pedig intim, felkavaró, emlékezetes estet ígér.

2023. október 25., szerda / 19.00

Fesztivál Színház

VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

QJÚB – A KOCKA

KIBONTÁSA

Irodalmi koncertszínház

Csoóri Sándor és Pilinszky

János művei alapján

Közreműködik:

HEGEDŰS BORI – ének

VECSEI H. MIKLÓS – ének

FRIMMEL JAKAB – billentyűk, elektronika

MIHALIK ÁBEL – dob

PACZÁRI VIKTOR – basszusgitár

RATKÓCZI HUBA – szólógitár

Rendező: VECSEI H. MIKLÓS

Animáció: KOLTAY SZONJA DOROTTYA

Díszlet és vetítés: KIÉGŐ IZZÓK

Fény: KISS LORÁND

Hang: GÁL MÁTÉ

Jegyár: 2900-5000 Ft

2023. december 11., hétfő / 20.00 Üvegterem

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN VISKY ANDRÁS-EST

Közreműködik: HEGEDŰS D. GÉZA – színművész, DARVAS KISTÓF – zongora

Rendező: BALOG JÓZSEF

Műsorvezető: JÁNOSSY LAJOS

Jegyár: 3000-5000 Ft

50
Fotó © Réthey-Prikkel Tamás
51
MÜPA IRODALMI PROGRAMOK Visky András Fotó © Bíró istván
Vecsei H. Miklós

A Müpa filmklubjának új sorozata, A nagy Woody Allen menet impozáns válogatás a színész-író-rendező munkásságából. Tizennyolc film. Nem semmi. Bár, ha azt vesszük, hogy ez Woody Allen filmes termésének még az egyharmada sincs… Elképesztő. Mikor aludt? (Biztosan lenne poénja az inszomnia és a narkolepszia összefüggéseiről.) 1950-ben televíziós íróként lépett be a mozgókép világába. Így aztán végig menetelve a filmjein nem csupán őt ismerjük meg, hanem az alkotásain, alakításain keresztül azt is, hét évtized alatt hogyan változott meg a világ. Woody Allen ugyanis furcsa komédiás. Vicceiben, szólásaiban és beszólásaiban megjelenik egy erős kulturális-művészeti hagyomány. De hogy mégse illetődjünk meg annyira, szorult helyzetünkből gyorsan kisegít bennünket egy poénnal. Hogy nevessünk. Hogy értsük. A többi meg vágy, szerelem, szeretet… Élet és halál.

A NAGY WOODY ALLEN MENET

Angol nyelven, magyar felirattal

Rendező: WOODY ALLEN, HERBERT ROSS

Házigazda: RÉZ ANDRÁS

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

2023. október 2., hétfő / 19.00

FOGD A PÉNZT ÉS FUSS!

(Take the Money and Run, 1969)

2023. október 16., hétfő / 19.00

JÁTSZD ÚJRA, SAM!

(Play it Again, Sam, 1972)

2023. október 30., hétfő / 19.00

AMIT TUDNI AKARSZ A SZEXRŐL...

(Everything You Always Wanted to Know About Sex, 1972)

2023. november 13., hétfő / 19.00

SZERELEM ÉS HALÁL

(Love and Death, 1975)

2023. november 27., hétfő / 19.00

ANNIE HALL (1977)

2023. december 11., hétfő / 19.00

MANHATTAN (1979)

Jegyár: 1900–2500 Ft

53
MÜPA FILMKLUB ELŐADÓTEREM Fotó © Nagy Attila, Müpa MÜPA FILMKLUB

0–3 éveseknek

Kéthetente hétfőn / 10.00 és 11.00

BABAKONCERT

Első találkozások az élő zenével

0–3 éveseknek

Szerdánként / 10.00 és 10.45

RINGATÓ

Zenés foglalkozások kisgyermekeknek

0–12 éveseknek

Vasárnaponként / 10.00–13.00

CIFRA PALOTA

interaktív családi programok

1,5–3 éveseknek

Hétfőnként / 10.00 és 10.45

TESZ-VESZ MUZSIKA

3–7 éveseknek

Csütörtökönként / 17.00

TESZ-VESZ ÓVODA

3–8 éveseknek

Mindig szombaton / 11.00

MINIMATINÉ

5–9 éveseknek

Kéthetente szombaton / 11.00

ZENEBONA – NE CSAK HALLGASD!

Kreatív játék hangokkal és hangszerekkel

5–12 éveseknek

Mindig vasárnap / 12.00

HETEDHÉT TÁNCHÁZ

Zenés, táncos, énekes foglalkozás mesével –gyerekeknek

MÜPA JUNIOR

A Müpa kiemelten fontos küldetésének tekinti, hogy szerepet vállaljon az elkövetkező nemzedékek koncertlátogatóinak nevelésében. Gyermekeknek és fiataloknak szóló rendszeres programjainak körét ezért az elmúlt években folyamatosan bővítette, s így széles spektrumú kínálatot hozott létre valamennyi korosztály számára. A Müpa Junior néven összefoglalt ifjúsági programkínálatában a gyermekhangversenyek mellett a cselekvő részvételre épülő foglalkozások is helyet kapnak, több műfajban, többféle korosztályra hangolva. Számos egyéb lehetőség teremt még alkalmat arra, hogy a gyerekek – akár szüleikkel, nagyszüleikkel, akár iskolai csoporttal látogatnak a Müpába – közel kerüljenek a hangok, a hangszerek és a különböző zenei műfajok világához. Szinte a gyermekek születésének pillanatától látogathatók a Babakoncertek, bölcsődés korúaknak szól a Ringató és a Tesz-vesz muzsika, óvodás kortól ajánlhatók a Minimatinék és a különféle interaktív foglalkozások, iskolásoknak a Matinékoncertek, az Iskoláskoncertek és a Hang-szer-szám sorozata. Kicsik és nagyobbak egyaránt jól érzik magukat a Hetedhét táncházban és a Cifra Palota eseményein. A Literárium Junior sorozat pedig a középiskolás korosztály számára kínál igényes és érdekes irodalmi programokat. Részletes információ a www.mupa.hu honlapon

További részletekért keresse fel honlapunkat (www.mupa.hu).

6–10 éveseknek

Kéthetente szombaton / 11.00

MUS-E – ZENÉN INNEN, ZENÉN TÚL

8–14 éveseknek

Mindig szombaton / 11.00

HANG-SZER-SZÁM

8–14 éveseknek

Havonta egyszer csütörtökön / 10.00

ZENÉS TÍZÓRAI

8–16 éveseknek

Mindig vasárnap / 11.00

MATINÉKONCERTEK

10–14 éveseknek

Változó napokon / 11.00

ISKOLÁSKONCERTEK

10–16 éveseknek

Mindig kedden / 10.00

HANGULAT JUNIOR

12–18 éveseknek

Változó napokon / 11.00

ISKOLÁSKONCERTEK

Zeneboncolás

14–18 éveseknek

Havonta egyszer szerdán / 11.00

LITERÁRIUM JUNIOR

54
Fotó © Réthey-Prikkel Tamás
55
MÜPA JUNIOR

A MÜPA+ HŰSÉGPROGRAM PLATINA SZINTŰ TAGJAI

Adlovits Imréné, Almási János, Alvinczy Katalin, dr. Angi János, Apor Erzsébet Emília, dr. Auth Péter, Babai Tamásné, Babucs Éva, Bach György, dr. Bácskai József, Bakonyi Istvánné, Bakos Edit, Balázs Antal, Balázs János, dr. Balázs Tamás, Bali György, Bálint Ibolya, Bálint Péter, Balk Ágnes, Balogh Péter, Bankós Balázs, Barcsay Zsombor, prof. Bárdosi Vilmos, Bársony Ágnes, Basel Péter, Bende Károly, Bengt-Arne Wickström, Benkovics Gábor, dr. Bengi László, Benyó Lászlóné, Bérczi Balázs, Berecz Lilla, Mr Berke Karaöz, dr. Berkes Zsuzsanna, Berliner Zsuzsa, Bernáth János, dr. Bertalan Éva, Berta László, Besenyi Péter, Biró Alma, Bodnár Péter, dr. Bodnár Tibor, dr. Bognár Ágnes, Bognár Péter, dr. Bohus László, Boros István, Both Laura Noémi, Bősze Péter, Botta Melinda, Bródi Gábor, Budai Tibor, dr. Bumberák József, Csákvári Péter, Csanádi Judit, Csatári Éva, Cseh Béla, Csepeli György, Cseresznyés Zalán, prof. Csernay László, Csernus János, Csiba András, Csibi Edina, dr. Csiba Károly, Csíkos Gábor, Csikósné Hunics Györgyi, dr. Csillag György, Csordásné Hirsch Ágnes, Csortos Szabó Sándor, prof. Csurgay Árpád, Czabán Zsolt Attila, Czehlár Gabriella, Czenki Zsuzsanna, Dala Andorné, Deák Zsuzsanna, Dénes Attila, Dezsényi Péter, Dián Krisztina, Ditrói Márta, dr. Doleschall Sándor, Doleschall Zoltánné, dr. Domé Judit, Domokos Gábor, dr. Domsa Patrícia, Dús Ernő, Ecsedi Paula, Egri Judit, dr. Egri Tamás, Eisler Péter, dr. Élő Gábor, Elekes Mária, dr. Emőd Péter, Erdélyi Sándor, dr. Eric Sievers, Ernyey László, Fábiánné Elek Jolán, dr. Faragó Hilda, dr. Farkas András, dr. Farkas Mária Felícia, Farkas Nóra, dr. Farkas Lajos, dr. Fedineczné Vittay Katalin, Fehér Andrea, Fehér Csaba, Fehér Zoltán, Fejes Júlia, Fekete Ferenc, dr. Fekete Judit, Feldmájer Sándor, Félix László, Fényi Tibor, dr. Fébel Hedvig, Fischer György, Fodor Ildikó, dr. Forgács György, Formanek Ferenc, Francsicsné dr. Czinege Erzsébet, Frisch Tamás, dr. Fröhlich Georgina, Füredi Gábor, Füri Judit, Gabányi Andrásné, Galambosné Király Emőke, dr. Gál Nóra, Gallai Mária, prof. Gál Péter, Gallo Judit, Garda Zsolt Béla, Geistné Kovács Ildikó, Geller Tamás, Mr Georges Abboud, Gillemot Katalin, Göczőné Magyar Andrea, Gonda György, dr. Gonda György, dr. Gonda Mónika, Gondosné Csiszár Márta, Görög György, Gutowski Robert, Gyurgyik Péter, Hadady Zsófia, Hajdú Zsoltné, Halmosi Ágnes, Hamerli Iván, Hangyál Edit, dr. Harasztdombi József, Hatházi Róbert, Ható Mária, Hauzman Györgyné, Háznagy András,

Hazslinszky Andrea, Heckenast Andrea, Hegyi István, Héjja István, Helmajer Barnabás, Herczigné dr. Soós Ilona, prof. Hirschberg Andor, Hitseker Mária, Holczerné Nagy Magdolna, Horacekné Sárosi Zsuzsanna, Horváth Anett, Horváth Dávid, Horváth Dóra, Horváth Erzsébet, Horváth Györgyi, Horváth János, Horváth Magdolna, Hunyadi István, Imolay Olivér, dr. Javorniczky István, Jéri Lilla, Juhász Angéla, Juhász Dorottya, Juhász György, Juhász Miklós, Kállay Albert, Kalocsai Sándor, Kapitány Attila János, Kaplonyi Györgyné, Kapornay László, Káposztás Márta, Kardos Gyuláné dr. Tasch Beáta, dr. Károlyi Katalin, Kárpáti Éva, Katona Gábor, Kecskés Krisztina, dr. Kecskés Marianna, Kériné Kenéz Mária, Kertész István, dr. Kétyi András, Király Éva, Kiss Ágnes, Kiss Ernő, Kiss Erzsébet, Kiss Gyöngyi, Kiss Ildikó, Kiss Margit, Kiss Mária, dr. Kiss Márta, dr. Kiss Tamás, Klinga Ágnes, Kóbor Attila, dr. Koch Mária, dr. Kokas Péter, Koletár Zsuzsánna, Komáromi Tamás, Komlóssy Gábor, Komondy Katalin, Kontur Beate Mária, dr. Környeiné Farkas Melinda, Kósa Eszter, dr. Kostyál Erika, Kovács Előd, prof. Kovács Ilona, Kovács Schnedarek Erika, Kovács Tamás, Kovács Zoltánné, Kovácsné dr. Kelemenics Katalin, Kovalik-Deák Tamás, Kövesdi Alajos, Kránitz Tamás, dr. Krémer László, dr. Kristó Annamária, Kudich Zsolt, Kulcsár-Szabó Enikő, dr. Kunszenti Tamásné, Laczhegyi Andrea, Ladán Éva, Ladics Viktória, Ladvenicza Bela, Lakatos Éva, Láng László, Lantosné Ginder Mária, dr. Lantos István, dr. Lányi Zoltán, László Attila, László György, dr. László Előd, Lázár Erzsébet, Lebhardt Zsuzsa, dr. Lepel Adrienn, dr. Lesták Erika, dr. Lichtmann Tamás, Lipták Emőke, Lipták Péter, dr. Lőrinczi Lilla, Magyarszéky Zsoltné, Major Rita, Márkus Eszter, Marosi Gábor, dr. Mártonfi Attila, Matzné Izsák Éva, dr. Meggyes István, Menczel Péter, Mészáros Istvánné, Metzger Dietmar, Miatovics Márta, Mihály Tibor, Milos Adrienn, Milus Istvan, Mizik András, Mohácsy István, dr. Molnár András, dr. Molnár-G. Béláné, dr. Czabay ildikó, Molnár Dániel, Molnár Éva, Molnár Ferenc, prof. Molnár Péter, Molnár Zsuzsa, Molnár Zsuzsanna, dr. Móricz István, Munkácsi Lajos, Müller-Petri Andrea, Nagy András, Nagy Attila, dr. Nagy Ervinné, Nagy Mariann, Nagy Marianna, Nagy Zoltán, Nagypál Beáta, Németh István Csaba, Neulaender Márta, Novák Teréz, Nyúl Erika, Oláh Károly, Olasz Ágnes, Orjábka Vitálij, Ormos István,

dr. Orosz Ádám, Osváthné Hoffmann Erzsébet, dr. P. Németh Andrea, Páczelt Ferenc, Palkó Orsolya, dr. Pallos László, Pál Tibor, Pap Györgyi, Pap Péter András, Pataki István, Patkós Katalin, dr. Pável Iván, Pekli Judit, Pertis Jenőné, Péterfy Áron, Petur Márta, Pintér Katalin, dr. Pirityi Sylvia, Pollák Iván, Potzmann János, Primusz Renáta, prof. Puhl Antal, Puskás Attila, Rába László, Rázga Bozsena, Reiner Gábor, Renner Péter, Richer Zsolt, Riczkó Eleonóra, Mr Rolf Petter Bergersen, Rózsa Ildikó, Rudas Andrea, Ruff István, Mr Saïk Urien, Sáfrány Norbert, Salvarani Zsófia, Sándor András Sámuel, Sárkány-Balogh Csilla, prof. Sellő Hajnal, dr. Sólyom Éva, Somodi Péter, Somogyi Zsuzsanna, Simon Andor, dr. Simon Judit, dr. Sirató Ildikó, Siska Ádám, Skultéty László, Spohn Ferenc, Mr Stephen Cellum, Strábel József, Stróbel Klára, Szabó Anna, dr. Szabó Erzsébet Mária, dr. Szabó Izabella, Szabó István, prof. Szabó Lajos, dr. Szabó László, Szabó Kata, Szabó Zsófia, Szabó Zsuzsanna, Szabóné Székely Zsuzsanna, Szakmári Klára, Szakmáry György, Szalai Győző László, dr. Száraz Sándor, Szarka János, Szegedi Ágnes, Székely Gáborné, Székely Zoltán, Szemerkényi Ágnes, dr. Szentes Tamás, Szenttamássy Katalin, dr. Szentpéteri Mária, Szepesiné Páll Edit, dr. Széplaki Zoltán István, dr. Szigethy Gábor, Szikszay-Csalló Csaba, Szilágyi Béla, prof. Szilágyi Kinga, dr. Szivós Péter, dr. Szőcs Eleonóra, dr. Táborszky László, Tajthy Tamás, Takács István, Takács Zsuzsa, Tanyi Adrienne, Tar Klára, Tar Örkénd, Tátrai Eszter, Teleki Ákos, Thész Gabriella, Thomas Hill, Thomas Krumbiegel, Tiszolczi-Bertalan Anna, dr. Toldi Annamária, Tolnai Lászlóné Erzsébet, Tolnai Mária, Tordai Mihály, Tornyossy Gábor, dr. Tóth-Heyn Péter, Tóth Árpád, dr. Tóth János, Tóth Kinga, prof. Tóth Magdolna, Tóth Olivér István, dr. Tóth Péter, dr. Tóth Zsuzsanna, dr. Tötös Krisztina, Trizna Zoltan, dr. Tulassay Tivadar, Turda Elek, Udvaros-Danhauser Rita, Urbán Ágnes, Urbán Péter, Vajai Balázs, Vajda András, Vajda Tünde, Vanik Bertalan, dr. Várady Erzsébet, dr. Varga Ildikó, Varga Ernő, Varga János, Varga László, Varga Pál, dr. Varga Zoltán, Várgedő Tamás, Várhelyi Miklós, dr. Varjú Gabriella, dr. Várnai Katalin, Varró László, dr. Varsányi Katalin, Vas László, dr. Vaszkó Márta, Vigassy Csaba, Világi Balázs, Vilinovszki Róbert, Visy Éva, Viszlai Andrea, dr. Vittay Pál, Voloscsuk Klára, Warholik Zoltán, Werner Zsuzsanna, Wolf Anikó, Zátonyi Lászlóné, Zeke Julianna, Zolna Katalin, Zsóka János

56
57 A MÜPA+ HŰSÉGPROGRAM PLATINA SZINTŰ TAGJAI
Fotó © Nagy Attila, Müpa
Köszönjük, hogy hűségesek hozzánk!

JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK

Személyesen a Müpa jegyirodáiban Edenred Ajándékutalvánnyal, illetve Edenred Ajándékkártyával (Juttatási és Családi Kártyák) is vásárolhat. Elfogadjuk még a Müpa-ajándékutalványt, valamint jegyeit az OTP Cafeteria kártya kultúra- és a SZÉP-kártya bármely alszámlája keretének terhére is megvásárolhatja jegypénztárainkban.

Weboldalunkon a Müpa saját szervezésű előadásaira Müpa-ajándékutalvánnyal és SZÉP kártyával is megvásárolhatja jegyeit!

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

A MÜPA ÁLLANDÓ JEGYPÉNZTÁRAI

Az aktuális nyitva tartásról kérjük, tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon!

Müpa-jegypénztár

1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1. Tel.: (+36-1) 555-3300, (+36-1) 555-3301

E-mail: jegypenztar@mupa.hu

Nyitva: mindennap 10 órától az utolsó előadás első szünetének végéig, egyéb esetben 18 óráig

Andrássy úti jegypénztár

1061 Budapest VI., Andrássy út 15. Tel.: (+36-1) 555-3310, (+36-1) 555-3311

Nyitva: Hétfőtől-szombatig 10–18 óráig

Vasárnap: zárva

Előadásinkra jegyeket a www.mupa.hu honlapon kezelési költség nélkül vásárolhatnak.

BIZTONSÁGOS JEGYVÁSÁRLÁS

A Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

KEDVEZMÉNYEK

• A szeptembertől kezdődő 2023/24-es évadban a diákok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban rendezett előadásokra, valamint a Literárium és a Müpa Filmklub programjaira a kezdés előtt egy órával – diákigazolvány felmutatásával – 1000 forintért válthatnak belépőt az állóhelyekre.

• A Ludwig Múzeum a Müpa érvényes belépőjegyeivel egy tetszőleges alkalommal (az előadás napjáig) ingyenesen látogatható.

• A Müpa+ hűségprogram visszatérő látogatóinknak kínál előnyöket. A program tagjai a vásárlásaik után felírt hűségpontokkal ezüst, arany, majd platina szintekre lépve egyre nagyobb jegyárkedvezményben, elővásárlási lehetőségben, exkluzív programokban részesülnek. Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, és élvezze a plusz élményeket: www.mupa.hu/husegprogram

• Kerekesszékes látogatóink a számukra fenntartott helyek erejéig előzetesen (legkésőbb az adott előadás előtt egy héttel) ingyenes belépőjegyet igényelhetnek jegypénztárunknál, a jegypenztar@mupa.hu e-mail-címen. Kísérőjük – amennyiben a férőhelyek száma még engedi –az adott koncert jegyárainak legalacsonyabb kategóriájában válthat a pótszékre jegyet. A kerekes székes jegy az előadás kezdete előtt egy órával vehető át személyesen a Müpa jegypénztárában.

• Hírlevélben – az Önt érdeklő műfajok bejelölésével –személyre szabott tájékoztatást kaphat a Müpa saját rendezésű előadásairól és a Müpához kapcsolódó aktualitásokról, érdekességekről. Regisztráció a mupa.hu honlapon.

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK

A Müpa ajándékutalványai szabadon választható, tetszőleges értékben kaphatók, az összeg pedig akár több részletben, különböző előadásokra szóló jegyek vásárlására használható fel.

Az ajándékutalvány megvásárolható és beváltható online és személyesen a jegypénztárainkban.

Az ajándékutalvány legalább hat hónapig érvényes, és kizárólag a Müpa saját produkcióira történő jegyvásárlásra használható fel a rajta szereplő határidőn belül.

58
Fotó © Réthey-Prikkel Tamás 59 JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK

SZOLGÁLTATÁSOK

Átrium Büfé

Frissítő élmények sorban állás nélkül Válasszon büféink gazdag kínálatából, rendeljen előre, és a szünetben élvezze a frissítő üdítőket és finom falatokat kényelmesen, sorban állás nélkül!

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben zajló, szünettel megszakított programjaink esetében, az előadások előtt egy órával megnyíló külön pénztárban rendelhetik meg, és fizethetik ki a fogyasztanivalót. Az ételeket és italokat kollégáink előre kikészítik külön asztalokra, így vendégeink sorban állás nélkül, azonnal megkaphatják azokat az előadás szünetében, az Átriumbüfében.

Bohém Rendezvényhelyszín

Nyitva: aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon vagy telefonon

Elérhetőségek, asztalfoglalás: (+36-1) 555-3372, bohemetterem@jazzevent.hu

P’Art Kávéház

Nyitva: aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon vagy telefonon

Tel.: (+36-1) 555-3369

P’Art Bisztró

Nyitva: aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon vagy telefonon

Elérhetőségek, asztalfoglalás: +36-30 998-5498; +36-30 978 1440 asztalfoglalas@partkavehaz.hu; www.partkavehaz.hu

VINCE KÖNYVESBOLT

Nyitva: hétfő 14–18 óráig, kedd–vasárnap 10–18 óráig, előadások napján az első szünet végéig, ha nincs szünet, az előadás kezdetéig.

Tel.: (+36-1) 555-3380

www.vincekiado.hu

RÓZSAVÖLGYI CD- ÉS KOTTABOLT

Nyitva: hétfő–vasárnap 17–22 óráig, de legálabb az esti előadás utolsó szünetének végéig, előadás nélküli napokon zárva.

Tel.: (36-1) 555-3368

www.rozsavolgyi.hu

ETHNOSOUND HANGSZERBOLT

Nyitva: előadásnapokon 17 órától az előadás utolsó szünetének végéig.

Tel.: (+36-1) 555-3370

www.ethnosound.hu

Wi-Fi

A Müpa közönségforgalmi területein és a kültéren a Wi-Fi díjmentesen elérhető.

Parkolás

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. Napközben 30 perces díjmentes parkolás segíti a jegyvásárlókat és tájékoztatást kérőket. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása megtalálható a mupa. hu honlapon.

Házirend

A Müpa házirendje megtekinthető az előcsarnokban található információs pultnál, illetve a www.mupa.hu honlapon a RÓLUNK menüpont alatt.

Az aktuális járványügyi intézkedéseinkről bővebben a www.mupa.hu/rolunk/hazirend oldalról tájékozódhatnak.

Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu oldalon.

61 60 SZOLGÁLTATÁSOK

KAPCSOLAT, NYITVATARTÁS

KAPCSOLAT

Müpa

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36-1) 555-3000

E-mail: info@mupa.hu, www.mupa.hu

Ludwig Múzeum

Tel.: (+36-1) 555-3444

E-mail: info@ludwigmuseum.hu www.ludwigmuseum.hu

NYITVATARTÁS

Müpa:

mindennap 10 órától az utolsó előadás végéig, egyéb esetben 18 óráig

Ludwig Múzeum:

Időszaki kiállítások:

kedd–vasárnap 10–20 óráig

Állandó kiállítás:

kedd–vasárnap 10–18 óráig (A múzeum hétfőn zárva tart.)

Az aktuális nyitvatartásról kérjük, tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon!

Kiadta a Müpa Nonprofit Kft.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató

A szerkesztés lezárult: 2023. április 4.

Projektvezető: Hetényi Dóra

Szerkesztő: Tóth Endre

Layout, tördelés: Hajdu Imre

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója a Kulturális és InnovációsMinisztérium.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

62
Fotó © Réthey-Prikkel Tamás

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.