Müpa 2025 - Programajánló (január-június)

Page 1


KÖZÖNSÉGÜNK!

Mi, akik munkánkból adódóan abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hétköznapjainkat is a muzsika tölti ki, már régóta tudjuk, hogy a zene nemcsak annak öröm, aki játssza, de annak is, aki hallgatja. Az pedig tudományosan bizonyított tény, hogy azok a tevékenységek, amelyekben örömünket leljük, jótékony hatással vannak testi és lelki egészségünkre, az agyunkban ilyenkor felszabaduló dopamin gazdagítja belső világunkat, ezáltal boldogabbá teszi életünket. Erre a boldog állapotra pedig talán még sosem volt annyira szükségünk, mint felgyorsult világunkban. A minket körülvevő információáradatban kell egy hely, ahol a mindennapok gondjait kicsit félretéve pár órára kiszakadhatunk a mókuskerékből, és teljesen átadhatjuk magunkat a boldogságot hozó élményeknek. Munkatársaimmal nap nap után azon dolgozunk, hogy ebben az ingergazdag környezetben megteremtsük ezt a helyet, hiszen az egyik legnépszerűbb, mindannyiunk számára hozzáférhető, egészséges örömszerzési mód nem más, mint a zene. Ha pedig ezt a művészet által megidézett katarzist közösségben éljük át, az megsokszorozza az örömérzetet. Kulturális intézményként nincs is jobb visszaigazolása a munkánknak, mint a koncertekről boldog mosollyal távozó közönség látványa.

A művészetekhez és a zenéhez való kapcsolódás talán még fontosabb a korai években, hiszen bizonyítottan elősegíti a gyermekek agyi és érzelmi fejlődését. A Müpában évek óta missziónknak tekintjük a leendő kultúrafogyasztó generációk zenei nevelésének támogatását, ezért a programszerkesztés során mindig kiemelt figyelmet fordítunk az ifjúsági előadások és foglalkozások megfelelő és széles kínálatára. Büszkeséggel tölt el, hogy az intézmény lassan húszéves történelme során egy teljes generáció vált a szemünk előtt érdeklődő kisgyermekből visszatérő koncertlátogatóvá, továbbadva a zene örömét az utánuk jövőknek, így alapozva meg egy boldogabb jövő kezdeteit.

Káel Csaba vezérigazgató

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

PROGRAMOK MŰFAJONKÉNT

KLASSZIKUS ZENE • OPERA • SZÍNHÁZ

01.01. Haydn: Az évszakok / ÚJÉVI HANGVERSENY .....................................................................................

01.23. Fabio Luisi, Balázs János és a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekar 23

01.25., 26. Verdi: Aida / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN...............................................

01.30. Jordi Savall és együttesei

02.14. Latry & Lee / L. A. Dance Project / Compagnie Converge+ 29 02.21. William Christie és a Les Arts Florissants / RÉGIZENE FESZTIVÁL .............................................. 16, 71

02.26. Gautier Capuçon, Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala 23

02.28. Az Accademia Bizantina és a Purcell Kórus / RÉGIZENE FESZTIVÁL ........................................... 16, 71

03.12. Andris Nelsons és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara 24 03.21., 23. Le Poème Harmonique: Barokk Karnevál / RÉGIZENE FESZTIVÁL 17, 72

03.03. Kelemen Barnabás, Andreas Ottensamer és művésztársaik kamarakoncertje ............................. 11, 27

03.15., 16. Beethoven: Fidelio / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN 67 04.26., 27. Mozart: Figaro házassága / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS

05.09. Joyce DiDonato és az Il Pomo d’Oro 18

05.12. Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmónia ................................................... 24

05.17. R. Strauss: Salome / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN

05.25. Hommage à Szathmáry Zsigmond 29

05.27. Thomas Adès és a Bécsi Filharmonikusok .......................................................................................... 25

05.31., 06.01. Rossini: A sevillai borbély / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN 69

06.06., 29. Wagner: Tannhäuser / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK .......................................................... 19, 75

06.08. Bryn Terfel Wagner-áriaestje / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK .................................................... 19, 75 06.26., 28. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK 20, 75 06.30. Hősök és hősnők – népszerű Wagner-részletek / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK ....................... 20, 76

TÁNC • ÚJCIRKUSZ

01.15–06.17. Recirquel: Paradisum 53 02.03.–07.05. Recirquel: Solus Amor ............................................................................................................ 53 01.22., 23., 04.02., 03. Győri Balett: Peer Gynt 55 01.31., 02.01. Pécsi Balett: Carmina Burana .................................................................................................. 55 02.22., 24., 04.16., 17. Duna Művészegyüttes: Székelykapu .........................................................................56 02.23. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Farsangvasárnap 57 03.18., 19., 05.07., 08. Pécsi Balett: Faust, az elkárhozott ............................................................................ 57 04.20. Magyar Állami Népi Együttes: Kivirágzott keresztfája 58 04.23., 24. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A hűtlen feleség ....................................................................... 59 05.28., 29. Győri Balett: GisL ......................................................................................................................... 59

JAZZ • VILÁGZENE • KÖNNYŰZENE

01.03. Magyarnak túl olasz, olasznak túl magyar – Fekete Giorgio kedvenc olasz dalai

01.12. Trio Da Kali ...........................................................................................................................................

01.24. Oláh Krisztián Quartet: Perspectives of Verve / JAZZMŰHELY

01.28. Lisa Gerrard & Jules Maxwell – Burn Tuor

Bermuda – Az Utas: Szerb Antal

A népzene ünnepe – Táncház .............................................................................................................

A népzene

02.04. Nagy kínai újévi hangverseny

02.07. Várallyay Petra: Circles in Motion / JAZZ SHOWCASE

02.08. Gerlóczy Zsigmond & Antoine Boyer: Move / JAZZ

Danilo Pérez, John Patitucci, Brian Blade: The Legacy of Wayne Shorter / JAZZLEGENDÁK –

Dianne Reeves & Snétberger Ferenc ..................................................................................................

Brönner / JAZZTAVASZ 2025 37, 81 05.11. Theo Croker / JAZZTAVASZ 2025 ................................................................................................... 38, 81 05.18. Palya Bea és Irma / „SELYMEIM” – ÉNEKESNŐK A NAGYVILÁGBÓL

05.20. Daveform Quintet feat, Kurt Rosenwinkel / JAZZMŰHELY ................................................................38

06.05. Kayhan Kalhor & Constantinople (Kiya Tabassian) – Songs of Hope ................................................. 44

06.07. Co Lee: Utamon / HEY, JUNE! 49, 83

06.10. Konyha / HEY, JUNE! ..................................................................................................................... 50, 83

06.11. HUNCLORIQUE / HEY, JUNE! 50, 83 06.12. ék / HEY, JUNE! .............................................................................................................................. 51, 83

06.13. Mehringer Péntek 13. / HEY, JUNE! ................................................................................................ 51, 83

MÜPA JUNIOR

01.01. Újévi koncert fiataloknak ...................................................................................................................

01.26. Európa ízei – Cseh ízek / MATINÉKONCERTEK

02.15., 16. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Éljen Petőfi! ..............................................................................

03.01., 02. Szaffi / OPERAMATINÉ ..............................................................................................................

03.22. Le Poème Harmonique: Barokk Karnevál – családi koncert / RÉGIZENE FESZTIVÁL

03.23. Európa ízei – Olasz specialitások / MATINÉKONCERTEK ..................................................................

03.29., 30. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek

05.17., 18. Szegedi Kortárs Balett: Hamupipőke ............................................................................................

IRODALOM • FILM • KIÁLLÍTÁS

01.10. Kemény Lili-est / LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN

01.13. Nepp József: Hófehér (1984) / MÜPA FILMKLUB .................................................................................

01.20. A költő Bereményi / LITERÁRIUM EXTRA ........................................................................................

01.27. Dargay Attila: Szaffi (1985) / MÜPA FILMKLUB

02.10. Ternovszky Béla: Macskafogó (1986) / MÜPA FILMKLUB ...................................................................

02.10. Lövétei Lázár László-est / LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN

02.24. Gauder Áron: Nyócker! (2004) / MÜPA FILMKLUB ............................................................................

02.25. A Prieger Zsolt Társulat bemutatja: Szerb Antal legendája – A megérkezés / LITERÁRIUM EXTRA .....

03.10. Csupó Gábor: Emigránsok – Jóska menni Amerika (2008) / MÜPA FILMKLUB

03.19. Kun Árpád-est / LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN ...........................................................

03.24. Jakovics Marcell: Az ember tragédiája (2014) / MÜPA FILMKLUB

03.31. Hét Karinthy és én / LITERÁRIUM EXTRA ..........................................................................................

04.07. Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő (2018) / MÜPA FILMKLUB.....................................................

04.22. Vajda János / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

04.28. Jankovics Marcell, Csákovics Lajos: Toldi (2022) / MÜPA FILMKLUB .................................................

05.12. Gauder Áron: Kojot négy lelke (2023) / MÜPA FILMKLUB 85

05.26. Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta: Műanyag égbolt (2023) / MÜPA FILMKLUB ......................................

05.26. Nádasdy Ádám / LITERÁRIUM EXTRA ..............................................................................................

06.10. Szilágyi Domokos–Hervay Gizella-est / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

06.16. Csáki László: Kék Pelikan (2024) / MÜPA FILMKLUB..........................................................................

Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, élvezze a kedvezményeket és a plusz élményeket! mupa.hu /husegprogram

FISCHER ÁDÁM

BENEDETTA MAZZUCATO

SNÉTBERGER FERENC

JORDI SAVALL

ANDRIS NELSONS

KELEMEN BARNABÁS

JANINE JANSEN

JOYCE DIDONATO

Fotó © Philippe Matsas
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Fotó © Marco Borggreve
Fotó © Marco Borggreve
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

LISA GERRARD

OLIVIER LATRY

SZATHMÁRY ZSIGMOND

SZIRTES EDINA MÓKUS

A jelen kiadványt a 2024/2025-ös évad második felének teljes zenei és irodalmi kínálatából, az évad művészei koncertjeiből, tánc-, újcirkusz előadásokból, filmvetítésekből, valamint családi és ifjúsági sorozatainkból állítottuk össze, és bár ezúttal sem rendeztük bérletekbe programjainkat, a korábbiakhoz hasonló módon műfajok, formációk szerint válogattuk azokat, hogy mindenki könnyen megtalálhassa a kedvére való előadást.

Fotó © Henry Buffetau
WILLIAM CHRISTIE
PALYA BEA
OLÁH KRISZTIÁN
Fotó © Oscar Ortega
Fotó © Veres Anita –HatártalanKÉPzelet
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

KELEMEN BARNABÁS

Nem is emlékszem, mióta ismerem Kelemen Barnabást. Évtizedek óta. Mindig lenyűgözött a hegedüléséből áradó tűz, hogy nem fél a kockázatoktól, hogy teljes lényét formálja zenévé. Már zeneakadémista korában is taníthattam őt és feleségét, Kokas Katit, és az elmúlt évek legszebb emlékei közé sorolom, hogy nagyszerű kvartettjükkel többször is dolgozhattunk a Bartók-vonósnégyeseken. Hálás vagyok nekik ezekért az órákért. Barnabás szólista alkatnak tűnik, de vérbeli kamarazenész, aki tisztában van vele, hogy a zenélésnek nem a négy húr, nem a vonó, hanem az

Kurtág György

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KELEMEN BARNABÁS, ANDREAS

OTTENSAMER ÉS MŰVÉSZTÁRSAIK

KAMARAKONCERTJE

Közreműködik: KELEMEN BARNABÁS – hegedű

KOKAS KATALIN – hegedű, brácsa KELEMEN GÁSPÁR – hegedű, brácsa

FENYŐ LÁSZLÓ – cselló FEJÉRVÁRI ZSOLT – nagybőgő ANDREAS OTTENSAMER – klarinét

Mendelssohn: Dal szöveg nélkül, op. 67, No. 5 Mendelssohn: Dal szöveg nélkül („Velencei gondoladal”), op. 30, No. 6

Dvořák: II. (G-dúr) vonósötös, op. 77

Brahms: h-moll klarinétötös, op. 115

Jegyár: 4 900–18 900 Ft

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

SNÉTBERGER FERENC

Magyarországról a világnak

Snétberger Ferenc, a jazzgitáros, zeneszerző és zenei tehetséggondozó

Snétberger Ferencet aligha lehet túlértékelni. A visszafogott és szerény művész Magyarország egyik legjelentősebb jazz-zenésze. Gitárosként együtt kell említenünk hangszerének két másik nemzetközileg is elismert magyar virtuózával, Zoller Attilával és Szabó Gáborral. Hozzájuk hasonlóan ő is hosszú külföldi tartózkodása során szerzett hírnevet, az előbbiek Amerikában, Snétberger Németországban, Berlinben, ahol 1988 óta él. Az 1957-ben salgótarjáni szintó-roma muzsikuscsaládba született fiút pályatársainak sorából különösképpen kiemeli egyrészt a jazz határain túlmutató szemlélete, másrészt társadalmi elkötelezettsége, amely sokszínű zenéjében is megmutatkozik.

Snétberger Ferenc a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatott tanulmányai után először Dés László szaxofonossal és Horváth Kornél ütőssel a Trio Stendhalban alapozta meg hírnevét, majd nemzetközi karrierjét jazzgitárosként folytatta többek között Markus Stockhausen, James Moody és Bobby McFerrin társaként. Nemcsak szabad improvizációi, hanem klasszikus kompozíciói is nagy jelentőséggel bírnak, ilyen például a holokauszt ötvenedik évfordulójára írt In Memory of My People című háromtételes gitárversenye.

Saját zenei pályafutása mellett mindig is támogatta a fiatal művészeket. 2011-ben a Balatonhoz közeli Felsőörsön megalapította a Snétberger Zenei Tehetség Központot, ahol hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek négy éven át díjmentesen tanulhatnak klasszikus zenét, új zenét vagy jazzt.  Snétberger Ferenc művészi és társadalmi elkötelezettségéért számos elismerésben részesült, megkapta többek között a Liszt Ferenc-díjat, a Kossuth-díjat, 2020-ban pedig Németország Szövetségi Érdemkeresztjét.

AZ ÉVAD MŰVÉSZÉNEK ELŐADÁSA:

2025. március 31., hétfő / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Wolfgang Sandner

DIANNE REEVES & SNÉTBERGER FERENC

A jegyek értékesítése várhatóan 2024 októberében indul. További részletekért látogasson el honlapunkra!

OPERA, ORATÓRIUM

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

2025. január 1., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ÚJÉVI HANGVERSENY

HAYDN:

AZ ÉVSZAKOK

Hanne: BARÁTH EMŐKE – szoprán

Lukas: DAVID FISCHER – tenor

Simon: SEBESTYÉN MIKLÓS – basszus

CONCENTUS MUSICUS WIEN

A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN)

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Haydn: Az évszakok, Hob. XXI:3 – oratórium

Jegyár: 7 200–29 900 Ft

2025. január 30., csütörtök / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JORDI

SAVALL ÉS EGYÜTTESEI

Mozart: c-moll mise

Közreműködik:

GIULIA BOLCATO, ELIONOR MARTÍNEZ – szoprán

LARA MORGER – mezzoszoprán

DAVID FISCHER – tenor

MATTHIAS WINCKHLER – basszbariton

MANFREDO KRAEMER – koncertmester

A kórus betanító karnagya: LLUÍS VILAMAJÓ

A karmester asszisztense: LUCA GUGLIELMI

LA CAPELLA NACIONAL DE CATALUNYA

LE CONCERT DES NATIONS

Vezényel: JORDI SAVALL

Mozart: c-moll mise, K. 427 (417a) – Luca Guglielmi új befejezésével, Mozart-művek és Jordi Savall revíziója alapján

A Katalán Önkormányzat Kulturális Osztálya és a Ramon Llull Intézet támogatásával.

A Francia Kulturális Minisztérium Okcitániai Regionális Igazgatóságának pénzügyi hozzájárulásával.

Társfinanszírozó: Európai Unió

Jegyár: 5 900–24 900 Ft

Jordi Savall
Fotó © Philippe Matsas

2025. február 21., péntek / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RÉGIZENE

FESZTIVÁL

WILLIAM CHRISTIE ÉS A LES ARTS FLORISSANTS

„Happy Birthday, Bill!”

Közreműködik: ANA VIEIRA LEITE – szoprán

JULIETTE MEY, REBECCA LEGGETT – mezzoszoprán

BASTIEN RIMONDI – tenor

MATTHIEU WALENDZIK – bariton

LES ARTS FLORISSANTS

Vezényel: WILLIAM CHRISTIE

Charpentier: Médée

– nyitány

– Médée, Nérine és Jason jelenete (I. felvonás, 1. és 2. jelenet)

– „Quel prix de mon amour” (Médée áriája, III. felvonás, 3. jelenet)

Lully: Atys

– Musique du sommeil (Álomzene, III. felvonás, 4. jelenet)

– „Qu’il sait peu son malheur / Je jure, je promets” (Atys és

Sangaride kettőse, IV. felvonás)

– „Venez vous livrer au supplice” (Cybèle, Sangaride, Atys és

Célénus kvartettje, V. felvonás)

Rameau: Pigmalion

– balettzene

– „Règne, Amour” (Pigmalion ariettája)

Rameau: Les fêtes d’Hébé, ou Les talens lyriques (Hébé ünnepei, avagy a líra mesterei)

– „Tu chantais” (A Muzsika [La Musique] áriája, II. felvonás)

– „Par les horreurs du noir Tartare” (Alcée áriája, I. felvonás)

– „En vain, contre Thélème” (Sapho és Alcée recitativója és kettőse, I. felvonás)

– „Dansons tous” (kórus, I. felvonás)

– „Mortels que le plaisir amène / »Le ruisseau«” (A najád [Une Naïade] áriája, I. felvonás)

– „Ciel! O ciel!” (kórus, I. felvonás)

– Air tendre – Oracle figuré en pas de cinq (II. felvonás)

Rameau: Platée

– „Aux langueurs d’Apollon” (Air de la Folie [A Bolondság áriája], II. felvonás)

Rameau: Hippolyte et Aricie (Hippolütosz és Arikia)

– „Puisque Pluton est inflexible” (Thésée áriája, II. felvonás)

–„Non, Neptune aurait beau t’entendre” (kórus, II. felvonás)

Rameau: Les Indes galantes (A gáláns Indiák)

– „Je ne vous peindrai point les transports de mon cœur”

(Adario és Zima jelenete, III. felvonás, 5. jelenet)

– „Banissons les tristes alarmes” (Adario áriája és kórus, III. felvonás)

– Rondeau & „Forêt paisible” (Zima és Adario kettőse, IV. felvonás)

Jegyár: 5 900–24 900 Ft

2025. február 28., péntek / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem RÉGIZENE FESZTIVÁL

AZ ACCADEMIA BIZANTINA ÉS A PURCELL KÓRUS

Genio: BENEDETTA MAZZUCATO – alt

Gloria: ARIANNA VENDITTELLI – szoprán

Fama: N. N. – alt

Destino: MARTIN VANBERG – tenor

Valore: RICCARDO NOVARO – bariton

PURCELL KÓRUS (művészeti vezető: VASHEGYI GYÖRGY)

ACCADEMIA BIZANTINA

Vezényel: OTTAVIO DANTONE

Conti: Il trionfo della Fama (serenata) – koncertszerű előadás, magyarországi bemutató

Az előadás együttműködő partnere a Haydneum – Magyar Régizenei Központ.

Jegyár: 2 900–10 500 Ft

William Christie Fotó © Oscar Ortega

2025. március 21., péntek / 19.00

2025. március 23., vasárnap / 19.00

Fesztivál Színház

RÉGIZENE FESZTIVÁL

LE POÈME HARMONIQUE: BAROKK KARNEVÁL

Összművészeti produkció újcirkusz-elemekkel

ANAÏS BERTRAND – alt

PACO GARCIA, MARTIAL PAULIAT – tenor

IGOR BOUIN – bariton

STEFANO AMORI, JULIEN LUBEK – színművész, pantomimes

ANTOINE HÉLOU, ROCCO LE FLEM – rúdtáncos

MAX SPUHLER – talajakrobata

VICTOR ZACHOR – talajakrobata, zsonglőr

QUENTIN BANCEL – zsonglőr, cyr wheel

DÉSIRÉ LUBEK – gyermekszínész

LE POÈME HARMONIQUE:

LOUISE AYRTON – hegedű

ISAURE LAVERGNE – fuvola, fagott

ADRIEN MABIRE – cink

LUCAS PERES – viola da gamba, chitarrino

MICHÈLE CLAUDE – ütőhangszerek

SIMON GUIDICELLI – bőgő

VINCENT DUMESTRE – theorba, gitár, colascione

Szakmai együttműködő partner: JULIEN LUBEK

Smink: MATHILDE BENMOUSSA

Maszkok: JULIE COFFINIÈRES

Színpadmester: PATRICK NAILLET

Színpadmester és fénytervező: CHRISTOPHE NAILLET

Jelmeztervező: CHANTAL ROUSSEAU, MAXENCE RAPETTI-MAUSS

Öltöztető: ANNAÏG LE CANN

Zenei rendező, művészeti vezető: VINCENT DUMESTRE

Látvány, rendező: CÉCILE ROUSSAT

Maletti: Litania dei Santi

Il Fàsolo: Serenata in lingua lombarda che fa madonna

Gola a messir Carnevale

Il Fàsolo: L’altra nott’al far’ del giorn’

Il Fàsolo: Al me pias’ il columbott’ (Gola)

Il Fàsolo: Al me pias’ il vin alban (Baccho)

Il Fàsolo: Una volta fui al mar

Il Fàsolo: Finiam la dunque, o fier Sguizzon

Il Fàsolo: Mentre per bizzaria

Maletti: Chaconne

Ismeretlen szerző: Vilanella del pescatore

Kapsberger: Colascione

Ismeretlen szerző: Tarantella del Gargano

Maletti: Preludio

Monteverdi–Albanese: Lamento del Naso

Il Fàsolo: Ballo di tre zoppi

Il Fàsolo: Lamento di madama Lucia con la risposta di Cola

Il Fàsolo: Morescha di Schiavi

Jegyár: 4 200–9 500 Ft

2025. május 9., péntek / 19.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JOYCE DIDONATO ÉS AZ

IL POMO D’ORO Händel: Jephta

Jephta: MICHAEL SPYRES

Storge: JOYCE DIDONATO

Iphis: MÉLISSA PETIT

Zebul: CODY QUATTLEBAUM

Hamor: JASMIN WHITE

IL POMO D’ORO

Vezényel: FRANCESCO CORTI

Händel: Jephta, HWV 70 – oratórium

Jegyár: 7 200–29 900 Ft

Joyce Didonato

2025. június 6., péntek / 16.00

2025. június 29., vasárnap / 16.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

WAGNER: TANNHÄUSER

Hermann, thüringiai őrgróf: BRETZ GÁBOR

Tannhäuser: MARCO JENTZSCH

Wolfram von Eschenbach: LAURI VASAR

Biterolf: SEBESTYÉN MIKLÓS

Erzsébet, az őrgróf unokahúga: ELISABET STRID

Vénusz: LÁNG DOROTTYA

MAGYAR RÁDIÓ ZENEKARA ÉS ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN)

MAGYAR NEMZETI FÉRFIKAR (karigazgató: RIEDERAUER RICHÁRD)

Vezényel: MICHAEL GÜTTLER

Díszlet, jelmez: THOMAS GRUBER Játékmester: GÁBOR SYLVIE

Rendező: MATTHIAS OLDAG

Jegyár: 7 500–29 900 Ft

2025. május 7.

2025. június 8., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

BRYN TERFEL WAGNERÁRIAESTJE

BRYN TERFEL – basszbariton NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Wagner:

A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány

A nürnbergi mesterdalnokok – „Was duftet doch der Flieder” (Hans Sachs monológja, II. felvonás)

A bolygó hollandi – nyitány

A bolygó hollandi – „Die Frist ist um” (A Hollandi monológja, I. felvonás)

Tannhäuser – nyitány

Tannhäuser – „Wie Todesahnung... O du, mein holder

Abendstern” (Wolfram dala az Esthajnalcsillaghoz, III. felvonás)

A walkür – A walkürök lovaglása

A walkür – „Leb wohl, du kühnes, herrliches Kind!”

(Wotan búcsúja és Tűzvarázs, III. felvonás)

Jegyár: 7 500–28 900 Ft

Bryn Terfel

2025. június 26., csütörtök / 16.00

2025. június 28., szombat / 16.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

WAGNER: A NÜRNBERGI

MESTERDALNOKOK

Hans Sachs, cipész: N. N.

Veit Pogner, ötvös: BRETZ GÁBOR

Sixtus Beckmesser, városi írnok: BO SKOVHUS

Fritz Kothner, pék: NAGY ZOLTÁN

Walther von Stolzing, ifjú frank lovag: MAGNUS VIGILIUS

Éva, Pogner lánya: PASZTIRCSÁK POLINA

Dávid, Sachs inasa: CORNEL FREY

MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA

MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN)

NEMZETI ÉNEKKAR (karigazgató: SOMOS CSABA)

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Díszlet: DIRK BECKER

Jelmez: RENÉE LISTERDAL

Játékmester: GÁBOR SYLVIE

Rendező: MICHAEL SCHULZ

Jegyár: 7 500–29 900 Ft

2025. június 30., hétfő / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

HŐSÖK ÉS HŐSNŐK –NÉPSZERŰ WAGNERRÉSZLETEK

Fischer Ádám és a Nemzeti

Filharmonikus Zenekar

Közreműködik: DANIELA KÖHLER – szoprán

LÁNG DOROTTYA – mezzoszoprán

NYÁRI ZOLTÁN, KISS TIVADAR – tenor

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Wagner:

A bolygó hollandi – nyitány

A bolygó hollandi – „Traft ihr das Schiff” (Senta balladája, II. felvonás)

A bolygó hollandi – „Willst jenes Tag’s du nicht dich mehr entsinnen” (Erik áriája, III. felvonás)

Tannhäuser – nyitány

Tannhäuser – „Dir töne Lob!” (Tannhäuser és Vénusz kettőse, I. felvonás)

Tannhäuser – „Dich, teure Halle” (Erzsébet csarnokáriája, II. felvonás)

Siegfried – „Nothung! Nothung! Neidliches Schwert! / Hoho! Hohei! Schmiede, mein Hammer...Den der Bruder schuf” (Siegfried kovácsdala, I. felvonás)

A Rajna kincse – „Weiche, Wotan, weiche!” (Erda monológja, IV. jelenet)

Siegfried – „Ewig war ich, ewig bin ich” (Brünnhilde és Siegfried szerelmi kettőse, III. felvonás)

Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála

Jegyár: 4 900–22 500 Ft

2025. május 7.

Bo Skovhus

ZENEKAR

2025. január 23., csütörtök / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

FABIO LUISI, BALÁZS

JÁNOS ÉS A DÁN NEMZETI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Közreműködik: BALÁZS JÁNOS – zongora

DÁN NEMZETI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Vezényel: FABIO LUISI

Bent Sørensen: Evening Land

Rachmaninov: II. (c-moll) zongoraverseny, op. 18

Nielsen: IV. szimfónia („Az olthatatlan”), op. 29

Jegyár: 5 900–24 900 Ft

2025. január 15.

2025. február 26., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

GAUTIER CAPUÇON, RICCARDO CHAILLY ÉS A FILARMONICA DELLA

SCALA

Közreműködik: GAUTIER CAPUÇON – cselló FILARMONICA DELLA SCALA

Vezényel: RICCARDO CHAILLY

Dvořák: h-moll csellóverseny, op. 104

Berio: Quatre dédicaces (Négy dedikáció)

Prokofjev: Rómeó és Júlia – szvit, op. 64

Jegyár: 7 200–29 900 Ft

Fabio Luisi és a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekar Fotó © Sylvia Elzafon

2025. március 12., szerda / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ANDRIS NELSONS ÉS A LIPCSEI GEWANDHAUS

ZENEKARA

Közreműködik: NIKOLA HILLEBRAND – szoprán

LIPCSEI GEWANDHAUS ZENEKARA

Vezényel: ANDRIS NELSONS

Dvořák: Az aranyrokka – szimfonikus költemény, op. 109

Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia

Jegyár: 5 900–24 900 Ft

2025. május 12., hétfő / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JANINE JANSEN, PAAVO JÄRVI ÉS A BRÉMAI NÉMET KAMARAFILHARMÓNIA

Közreműködik: JANINE JANSEN – hegedű BRÉMAI NÉMET KAMARAFILHARMÓNIA

Vezényel: PAAVO JÄRVI

Beethoven: D-dúr hegedűverseny, op. 61

Schubert: IV. (c-moll, „Tragikus”) szimfónia, D. 417

Jegyár: 3 900–16 900 Ft

2025. május 7.

Andris Nelsons Fotó © Marco Borggreve
Paavo Järvi Fotó © Julia Baier

2025. május 27., kedd / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

THOMAS ADÈS ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

BÉCSI FILHARMONIKUSOK

Vezényel: THOMAS ADÈS

Haydn: A-dúr szimfónia („Tempora mutantur”), Hob. I:64

Thomas Adès: The Exterminating Angel Symphony

Kurtág György: Petite musique solennelle – en hommage à Pierre Boulez 90 Boulez: Messagesquisse

Janáček: Taras Bulba

Jegyár: 7 200–29 900 Ft

2025. május 7.

Thomas Adès
KAMARA

2025. március 3., hétfő / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KELEMEN BARNABÁS, ANDREAS OTTENSAMER ÉS MŰVÉSZTÁRSAIK KAMARAKONCERTJE

Közreműködik:

KELEMEN BARNABÁS – hegedű KOKAS KATALIN – hegedű, brácsa KELEMEN GÁSPÁR – hegedű, brácsa FENYŐ LÁSZLÓ – cselló

FEJÉRVÁRI ZSOLT – nagybőgő ANDREAS OTTENSAMER – klarinét

Mendelssohn: Dal szöveg nélkül, op. 67, No. 5

Mendelssohn: Dal szöveg nélkül („Velencei gondoladal”),

Kelemen Barnabás Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
KAMARA

ORGONA

2025. február 14., péntek / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

LATRY & LEE / L. A.

DANCE PROJECT / COMPAGNIE CONVERGE+ Bach / Borogyin / Stravinsky

Közreműködik:

OLIVIER LATRY, SHIN-YOUNG LEE – orgona

L. A. DANCE PROJECT

COMPAGNIE CONVERGE+

Koreográfusok: BENJAMIN MILLEPIED, IDIO CHICHAVA

J. S. Bach: c-moll passacaglia és fúga, BWV 582

Borogyin: Igor herceg – Polovec táncok

Stravinsky: Tavaszi áldozat – négykezes változat

Jegyár: 3 200–11 000 Ft

2025. május 25., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem HOMMAGE

À SZATHMÁRY

ZSIGMOND

Közreműködik: FASSANG LÁSZLÓ – orgona

BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARA

Vezényel: DOBSZAY PÉTER

Muszorgszkij–Szathmáry Zsigmond: Éj a kopár hegyen

Szathmáry Zsigmond: Rubik’s Cube

Fassang László: Hommage à Zsiga – improvizáció

Dvořák–Szathmáry Zsigmond: IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), op. 95 – IV. Finale: Allegro con fuoco

Szathmáry Zsigmond: Orgonaverseny

Franck–Szathmáry Zsigmond: Grand pièce symphonique –orgonára és zenekarra

Jegyár: 2 900–10 500 Ft

Olivier Latry Fotó © William Beaucardet, La Dolce Volta
Fassang László Fotó © Nagy Attila, Müpa

DIMENZIÓBAN KAR Z ATKONCERTEK A MÜPÁBAN 2025-BEN IS!

A jegyek értékesítése várhatóan 2024 novemberében indul. További részletekért látogasson el honlapunkra!

A jegyek értékesítése várhatóan 2024 novemberében indul. További részletekért látogasson el honlapunkra!

Fotó © Nagy Attila, Müpa

2025. január 24., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

JAZZMŰHELY

OLÁH KRISZTIÁN

QUARTET: PERSPECTIVES OF VERVE

OLÁH KRISZTIÁN QUARTET:

OLÁH KRISZTIÁN – zongora

IFJ. OLÁH KÁLMÁN – szaxofon

ORBÁN GYÖRGY – bőgő

SEREI DÁNIEL – dob

Látvány: VJ MIMIKRI

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

2025. február 7., péntek / 20.30

Fesztivál Színház

JAZZ SHOWCASE VÁRALLYAY PETRA: CIRCLES IN MOTION

VÁRALLYAY PETRA – hegedű, ének, billentyűs hangszerek

Közreműködik:

KALTENECKER ZSOLT – billentyűs hangszerek

GYÁNYI MARCELL – basszusgitár

CZIRJÁK TAMÁS – dob

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

Oláh Krisztián Fotó © Hegyi Júlia Lily
Várallyay Petra Fotó © Várallyay Nóra

2025. február 8., szombat / 20.30

Fesztivál Színház

JAZZ SHOWCASE

GERLÓCZY ZSIGMOND & ANTONIE BOYER: MOVE

GERLÓCZY ZSIGMOND – zongora, billentyűs hangszerek, ének

ANTOINE BOYER – gitár

DEVICH BENEDEK – bőgő, basszusgitár

TÁLAS ÁRON – dob

DANYI DIÁNA, ORBAY LILLA, CAUSSANEL IZABELLA, HEGEDŰS BORI, FEKETE-KEPES HANNA – ének

NEMES-JELES JUDIT – fuvola

YEORE KIM – szájharmonika

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

2025. február 9., vasárnap / 20.30

Fesztivál Színház

JAZZ SHOWCASE

UNDERGROUND CANOPY FEAT. BUDAPEST

UNDERGROUND

UNDERGROUND CANOPY: JONATHAN ARÉNA – billentyűs hangszerek

WARREN DONGUÉ – basszusgitár

JEREMY TALON – gitár, billentyűs hangszerek

NECKY GOMIS – trombita

CHRISTOPHER J. – gitár

BASTIEN BONNEFONT – dob

Közreműködik:

ZAHÁR FANNI – fuvola

KOSZTOLÁNSZKI DOMINIK ’DOMBEATS’ – szaxofon

PAPP MUKUNDA – gitár

KLAUSZ ÁDÁM – dob, ütőhangszerek

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

Underground Canopy

2025. február 27., csütörtök / 20.00

Fesztivál Színház

JAZZMŰHELY

TONY LAKATOS: BUDAPEST–SEOUL CONNECTION

TONY LAKATOS – szaxofon

KIM DAEHO – bőgő

KIM MINCHAN – dob

TÁLAS ÁRON – zongora

Jegyár: 4 200–9 500 Ft

2025. március 9., vasárnap / 20.00

Fesztivál Színház

MARIA SCHNEIDER ÉS AZ

OSLO JAZZ ENSEMBLE Data Lords

MARIA SCHNEIDER – zenei vezető, zeneszerző

BØRGE-ARE HALVORSEN – altszaxofon, fuvolák

JOAKIM BERGSRØNNING – altszaxofon, fuvola, klarinét

ATLE NYMO, MARTIN MYHRE OLSEN – tenorszaxofon

TINA LÆGREID OLSEN – baritonszaxofon, basszusklarinét

FRANK BRODAHL, MARIUS HALTLI, RICHARD KÖSTER, ANDERS ERIKSSON – trombita, szárnykürt

EVEN KRUSE SKATRUD, NILS ANDREAS G. GRANSETH, MAGNUS MURPHY JOELSON – harsona

INGRID UTNE – basszusharsona

JØRN OIEN – zongora

KALLE MOBERG – harmonika

JENS THORESEN – gitár

TRYGVE WALDEMAR FISKE – bőgő

HÅKON MJÅSET JOHANSEN – dobok

Jegyár: 4 200–9 500 Ft

Tony Lakatos
Maria Schneider Fotó © Briene Lermitte Schneider

JAZZLEGENDÁK – A LEXUS

TÁMOGATÁSÁVAL DANILO PÉREZ,

JOHN PATITUCCI, BRIAN BLADE: THE LEGACY OF WAYNE SHORTER

Special guest: Ravi Coltrane

DANILO PÉREZ – zongora

JOHN PATITUCCI – bőgő

BRIAN BLADE – dob

RAVI COLTRANE – szaxofon

A Jazzlegendák kiemelt támogatója a Lexus.

Jegyár: 4 900–18 900 Ft

Danilo Pérez, John Patitucci, Brian Blade Fotó © Anna Webber

2025. május 9., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

JAZZTAVASZ 2025

PHILIP LASSITER

PHILIP LASSITER – trombita, billentyűs hangszerek, ének

RICHIE REICHGELT – gitár

JORDY KALFSVEL – billentyűs hangszerek

AARON BOUWMAN – basszusgitár

JAMES WILLIAMS – dob

SARINA VOORN – ének

JOSEPHINE MARIE – ének

ALVARO JIMENEZ – trombita

EFE ERDEM – harsona

LUCAS SANTANA – tenorszaxofon

BEN RODENBURG – baritonszaxofon

Jegyár: 3900–8 000 Ft

2025. május 10., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JAZZTAVASZ 2025

TILL BRÖNNER

TILL BRÖNNER – trombita, szárnykürt, ének

CHRISTIAN VON KAPHENGST – bőgő

DAVID HAYNES – dob

OLAF POLZIEHN – zongora

BRUNO MÜLLER – gitár

Jegyár: 4 900–18 900 Ft

Philip Lassiter Fotó © Bas Duking

2025. május 11., vasárnap / 20.00

Fesztivál Színház

JAZZTAVASZ 2025

THEO CROKER

THEO CROKER – trombita, szöveg

IDRIS FREDERICK – zongora, billentyűs hangszerek

ERIC WHEELER – bőgő

MIGUEL RUSSELL – dob

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. május 20., kedd / 20.00

Fesztivál Színház

JAZZMŰHELY

DAVEFORM QUINTET FEAT. KURT

ROSENWINKEL

DAVEFORM QUINTET: SZEGŐ DÁVID – dob MESTER DÁNIEL – szaxofon SUBICZ GÁBOR – trombita

OLÁH KRISZTIÁN – zongora

MOHÁCSY LŐRINC ÁGOSTON – bőgő

Közreműködik: KURT ROSENWINKEL – gitár

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Theo Croker Fotó © Fabiola Fisah
Daveform Quintet Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

MARATON: EGY NAP HANDELLEL

2025. FEBRUÁR 2.

A jegyek értékesítése várhatóan 2024 novemberében indul.

További részletekért látogasson el honlapunkra!

NÉPZENE, VILÁGZENE

2025. január 12., vasárnap / 20.00

Fesztivál Színház

TRIO DA KALI

FODÉ LASSANA DIABATÉ – balafon

HAWA KASSÉ MADY DIABATÉ – ének MAMADOU KOUYATÉ – basszus ngoni

Jegyár: 4 200–9 500 Ft

2025. február 1., szombat / 18.00 Átrium

A NÉPZENE ÜNNEPE –TÁNCHÁZ

KALE LULUGYI: MOLNÁR CSABA – tambura, ének

MOLNÁR TIBOR – ének

RÁCZ ZOLTÁN – gitár

IFJ. MOLNÁR CSABA – cajón

TÓTH ANDRÁS – basszusgitár

BURAI JÓZSEF – gitár, ének

AMBRUS ZSOLT – kanál

A belépés díjtalan.

2025. február 1., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A NÉPZENE ÜNNEPE – A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG

BALOGH KÁLMÁN GYPSY CIMBALOM BAND

ÉS BÁSITS BRANKA:

BALOGH KÁLMÁN – zenekarvezető, cimbalom, ének

BEDE PÉTER – fúvós hangszerek

FRANKIE LÁTÓ – hegedű, ének

GYÖRGY MIHÁLY – gitár

KOVÁCS FERENC – trombita, hegedű, ének

NOVÁK CSABA – nagybőgő, gitár, ének

Vendégek: BÁSITS BRANKA – ének

MOHAI SZABOLCS – ütőhangszerek

SŐREGI ANNA:

SŐREGI ANNA – ének

GOMBAI TAMÁS – hegedű

ÁRENDÁS PÉTER – háromhúros brácsa

HAVASRÉTI PÁL – cselló

JUHÁSZ ZOLTÁN – furulya

DŰVŐ:

HRÚZ DÉNES – hegedű

HRÚZ SZABOLCS – hegedű

NAGY ZSOLT – brácsa

MOHÁCSY ALBERT – nagybőgő

KUBINYI JÚLIA – ének

MAKÁM:

MAGYAR BORI – ének

KRULIK ZOLTÁN – ének, gitár, zeneszerző

KUCZERA BARBARA – hegedű, ének

EREDICS DÁVID – szaxofon, ének

BOROS ATTILA – basszusgitár

KEÖNCH LÁSZLÓ – ütőhangszerek, ének

VIGAD EGYÜTTES:

CSŐKE DÁVID – hegedű, brácsa tambura, szaxofon

EREDICS VINCE – harmonika

VARGA LŐRINC – bőgő

ZETELAKI DÁNIEL – tambura

ZETELAKI GÁSPÁR – tambura, darbuka

JUHÁSZ ZENEKAR:

JUHÁSZ GÁBOR – hegedű, prímtambura, ének

JUHÁSZ GYULA – brácsa, tamburakontra

VAS ENDRE – hegedű

DVORÁCSKÓ SZEBASZTIÁN – nagybőgő, ütőgardon, dob

ÖLVECZKY TAMÁS – furulya, klarinét, tárogató, szaxofon, harmonika

CZUTOR RÓBERT – cimbalom

Jegyár: 3 900–14 900 Ft

Sőregi Anna

2025. február 4., kedd / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

NAGY KÍNAI ÚJÉVI HANGVERSENY

Közreműködik:

WANG ZHONGSHAN – kucseng

MA KE – erhu

YANG TINGTING – pi-pá

ZHANG QIANYUAN – suona

KÍNAI KONZERVATÓRIUM TRADICIONÁLIS ZENEKARA

Vezényel: LI XINCAO

Jegyár: 3 900–16 900 Ft

2025. április 25., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

A VIRÁG SZEBB A VILÁGNÁL…

Szirtes Edina Mókus –Etno String Quintet

SZIRTES EDINA MÓKUS – hegedű, ének

CSONKA GÁBOR – hegedű

JOBBÁGY ANDOR – brácsa

ROHMANN DITTA – cselló

KERTÉSZ ENDRE – cselló

Vendégek: LISZTES JENŐ – cimbalom

CSERTA BALÁZS – népi fúvós hangszerek

BEDE PÉTER – népi fúvós hangszerek

BOROS ATTILA – basszusgitár

FÁBRY ADONISZ – dob, ütőhangszerek

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Szirtes Edina Mókus

2025. május 18., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem „SELYMEIM” – ÉNEKESNŐK A NAGYVILÁGBÓL

PALYA BEA ÉS IRMA

PALYA BEA – ének, sansula, tapan, televi IRMA – ének, gitár, cajón ORBÁN GYÖRGY – nagybőgő

CZIRJÁK TAMÁS – dob, ütőhangszerek SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS – fúvós hangszerek LISZTES JENŐ – cimbalom

Jegyár: 3 900–14 900 Ft

2025. június 5., csütörtök / 20.00 Fesztivál Színház

KAYHAN KALHOR & CONSTANTINOPLE

(KIYA TABASSIAN) –SONGS OF HOPE

With Hadi Hosseini & Hamin Honari

KAYHAN KALHOR – kamándzsa

KIYA TABASSIAN – szetár

HADI HOSSEINI – ének

HAMIN HONARI – tombak

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Irma Fotó © Elliot Aubin
Kayhan Kalhor & Constantinople Fotó © Juan Manuel Lobaton

KÖNNYŰZENE

Fotó © Réthey-Prikkel Tamás

2025. január 3., péntek / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MAGYARNAK

TÚL OLASZ, OLASZNAK TÚL MAGYAR –FEKETE GIORGIO KEDVENC OLASZ DALAI

AGATA ANGILELLA – vokál

FEKETE GIORGIO – ének, gitár

GAÁL PÉTER – ütőhangszerek

JANCSÓ GÁBOR – hangszerelés, gitár

JÓNÁS ATTILA – basszusgitár

KUN BÁLINT – zongora, billentyűs hangszerek

PELLECCHIA VINCENZO – dob

VÁRHEGYI LUCAS PALMIRA – vokál

Jegyár: 3 500–12 900 Ft

2025. január 28., kedd / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

LISA GERRARD & JULES MAXWELL –BURN TOUR 2025

Jegyár: 3 900–16 900 Ft

2025. január 29., szerda / 20.00

Fesztivál Színház

BERMUDA – AZ UTAS: SZERB ANTAL

MÓROCZ TAMÁS – gitár, ének

URBÁN DÁNIEL – basszusgitár

Közreműködik: VITÁRIS IVÁN (Ivan and the Parazol) – ének

PONIKLO IMRE (Amber Smith) – ének

PÉNZES MÁTÉ (Blahalouisiana) – billentyűk

HORVÁTH BARNABÁS BOTOND – dob

BÍRÓ PANNA DOMINIKA, OLASZ RENÁTÓ – próza

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Bermuda Fotó © Martin Wanda
Fekete Giorgo Fotó © Wertan Botond

2025. február 9., vasárnap / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KRUDER & DORFMEISTER

PLAY THE K&D SESSIONS

PETER KRUDER – DJ, producer

RICHARD DORFMEISTER – DJ, producer ANDREAS LETTNER – dobok

ALBIN JANOSKA – billentyűk

MAX KANZLER – ütőhangszerek

Jegyár: 3 900–16 900 Ft

2025. február 20., csütörtök / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

KIASMOS

ÓLAFUR ARNALDS – billentyűk, elektronika

JANUS RASMUSSEN – billentyűk, elektronika

Jegyár: 3 900–16 900 Ft

Kruder & Dorfmeister
Kiasmos Fotó © Maximilian König

2025. március 4., kedd / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPEST BÁR BOULEVARD

BUDAPEST BÁR:

FARKAS RÓBERT – zenekarvezető, hegedű, gitár

FARKAS RICHÁRD – nagybőgő

ÖKRÖS KÁROLY – harmonika, zongora

KISVÁRI BENCE – dob

ÜRMÖS SÁNDOR – cimbalom

Konferanszié: KOVÁCS ANDRÁS PÉTER

Jegyár: 4 900–18 900 Ft

2025. április 27., vasárnap / 20.00

Fesztivál Színház

2025. június 7., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

HEY, JUNE!

CO LEE: UTAMON

HALÁSZ KOLOS – rap, ének

HALÁSZ EMESE – ének

FARKAS VIKTOR AMINON – basszusgitár

KLAUSZ ÁDÁM – dob

VARGA DÁNIEL – szaxofon

KÁLMÁN ANDRÁS – billentyűk

FÁBIÁN BALÁZS BLAIZE – lemezjátszó

Jegyár: 3 200–11 500 Ft

IAMYANK – gitár, billentyűs hangszerek

Jegyár: 4

200–9 500 Ft

KÖNNYŰZENE
Co Lee
Budapest Bár Fotó © Erdélyi Gábor

2025. június 10., kedd / 20.00

Fesztivál Színház

HEY, JUNE!

KONYHA

Vissza a konyhaasztalhoz

BADICS MÁRK – dob, vokál

HALLER DÁNIEL – basszusgitár, gitár, vokál SZEPESI MÁTYÁS – ének, gitár

Közreműködik:

BARBINEK GÁBOR – harsona

MESTER DÁNIEL – szaxofon SUBICZ GÁBOR – trombita SZEBÉNYI DÁNIEL – billentyűk, ének ÁVÉD JÁNOS – szaxofon, fuvola

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. június 11., szerda / 20.00

Fesztivál Színház

HEY, JUNE!

HUNCLORIQUE

Boggie & Petruska

CSEMER BOGLÁRKA – ének PETRUSKA ANDRÁS – ének, gitár

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

HUNCLORIQUE
Fotó © Nagy-Simon Judit

2025. június 12., csütörtök / 20.00

Fesztivál Színház

HEY, JUNE!

ÉK

LEE OLIVÉR – gitár, ének BALASI ÁDÁM – dob, vokál OLÁH BENCE ATTILA – billentyűk, vokál KECSKEMÉTI CSABA – basszusgitár

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. június 13., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

HEY, JUNE!

MEHRINGER PÉNTEK 13.

MEHRINGER MARCELL – ének TORMÁSSY LORÁND – gitár MARCSEK MÁTÉ – billentyűk FRICK PÉTER – dobok

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

ék Fotó © Gödör Dániel
Mehringer Marcell Fotó © Gillich Sólyom

ÚJCIRKUSZ

2025. január 15–18., szerda–szombat / 19.00

2025. február 5., szerda / 19.00

2025. február 6., csütörtök / 19.00 és 21.00

2025. február 17., hétfő / 19.00

2025. február 18., kedd / 19.00

2025. március 7., péntek / 19.00 és 21.00

2025. március 8., szombat / 17.00 és 19.00

2025. május 3–4., szombat–vasárnap / 17.00 és 19.00

2025. május 24., szombat / 17.00 és 19.00

2025. június 14–15., szombat–vasárnap / 17.00 és 19.00

2025. június 16–17., hétfő–kedd / 19.00

Fesztivál Színház

RECIRQUEL

PARADISUM

Előadja: DEMISSIE EFRAIM, YEVHEN HAVRYLENKO,

LARINA, ANDRII MASLOV, SERGII MATERYNSKYI / FEHÉR ÁDÁM, SEGUÍ-FÁBIÁN ESZTER / IGNÁCZ IVETT

Zene: SZIRTES EDINA

Látvány: VÁGI BENCE

Társlátványtervező, jelmez: KASZA EMESE

A jelmeztervező munkatársa: PÁLOS ALEXANDRA

Hang: TERJÉK GÁBOR

Fény: LENZSÉR ATTILA

Próbavezető: ZSÍROS GÁBOR

Kreatív munkatárs: HOLP NÁNDOR, SCHLECHT ALIZ, VÁRNAGY KRISTÓF

Technikai vezető, reptetéstechnikai szakértő: VLADÁR TAMÁS

Produkciós menedzser: SZABÓ ZSÓFIA

Társkoreográfus: HORVÁTH ZITA, ILLÉS RENÁTÓ, ZSÍROS

GÁBOR

Koreográfus, rendező: VÁGI BENCE

Stroboszkóp és erős fényhatások használata miatt az előadás megtekintését arra érzékeny nézőink számára nem ajánljuk.

Az előadás megtekintését 12 éven aluli nézőink számára nem ajánljuk.

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Recirquellel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 5 000–10 000 Ft

2025. február 3–4., hétfő–kedd / 19.00

2025. február 19–20., szerda–csütörtök / 19.00

2025. március 4–6., kedd–csütörtök / 19.00

2025. május 1–2., csütörtök–péntek / 17.00

2025. május 21–23., szerda–péntek / 19.00

2025. július 1–5., kedd–szombat / 19.00

Fesztivál Színház

RECIRQUEL SOLUS AMOR

Előadja: BAGDI GERGELY, FEHÉR ÁDÁM, HORVÁTH ZITA, ILLÉS RENÁTÓ, KISS RICHÁRD, SERGII MATERYNSKYI, YEVHENIIA OBOLONINA, SEGUÍ-FÁBIÁN ESZTER, TÉRI GÁSPÁR, VÁRNAGY KRISTÓF, ZSÍROS GÁBOR

Zene: SZIRTES EDINA

Bábok: JANNI YOUNGE

Díszlet: KLIMÓ PÉTER

Lebegőfüggöny-design: KLIMÓ PÉTER, VÁGI BENCE, VLADÁR TAMÁS

Jelmez: KASZA EMESE

Jelmezkivitelező: MULADI KLÁRA

Hang: TERJÉK GÁBOR

Fény: LENZSÉR ATTILA, PETŐ JÓZSEF

Reptetéstechnikai tervező, technikai vezető: VLADÁR TAMÁS

Próbavezető: HORVÁTH ZITA

Levegőakrobatika-koreográfus: ILLÉS RENÁTÓ

A rendező kreatív munkatársa: ZSÍROS GÁBOR

A rendező munkatársa: SCHLECHT ALIZ

Koreográfus, rendező: VÁGI BENCE

A bemutató a Recirquellel közös programként a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 4 200–11 900 Ft

Solus Amor Fotó © Nagy Attila, Müpa

2025. január 22., szerda / 19.00

2025. január 23., csütörtök / 19.00

2025. április 2., szerda / 19.00

2025. április 3., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

GYŐRI BALETT:

PEER GYNT

Asszisztens: BAJÁRI LEVENTE

Jelmez: VELICH RITA

Jelmezkivitelezés: GYŐRI GABI

Díszlet: BOZÓKI MARA

Szcenika: KATAVICS LAJOS

Fény: STADLER FERENC

Zene: MONTÁZS

Az eredeti művet írta: HENRIK IBSEN

Dramaturg: CSEPI ALEXANDRA

Koreográfus: VELEKEI LÁSZLÓ

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. január 31., péntek / 19.00

2025. február 1., szombat / 15.00 és 19.00

Fesztivál Színház

PÉCSI BALETT: CARMINA BURANA

Zene: CARL ORFF

Dramaturg: VINCZE BALÁZS, UHRIK TEODÓRA

Díszlet. ERDŐS JÚLIA LUCA

Jelmez: FEKETE KATALIN

Koreográfus-asszisztens: MOLNÁR ZSOLT

Vetítéstervező: PÁZMÁNY VIRÁG

Rendező-koreográfus: VINCZE BALÁZS

Jegyár: 3 900–9 000 Ft

Pécsi Balett: Carmina Burana Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

2025. február 22., szombat / 19.00

2025. február 24., hétfő / 19.00

2025. április 16., szerda / 19.00

2025. április 17., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES:

SZÉKELYKAPU

Előadja: DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES

Közreműködik: KACSÓ HANGA / FEKETE BORBÁLA – ének

GÖNCÖL ZENEKAR

Felvételről közreműködik: IZABELLA CAUSSANEL – ének

GÁSPÁR ÁLMOS – hegedű, IFJ. CSOÓRI SÁNDOR – brácsa, brácsakontra, tambura, ír buzuki

FRIDERIKUSZ PÉTER – cselló

LAKATOS DÁVID – nagybőgő

FÖLDES GÁBOR – basszusgitár, IFJ. SZERÉNYI BÉLA – tárogató, furulya

SEBESTYÉN PATRIK – trombita, szárnykürt

HERÉDI ZSOMBOR – harmonika

ŐRI KISS BOTOND – zongora

CSERNOVSZKI MÁRK – hárfa

HORVÁTH ÁRON – cimbalom

OKAZAKI MASATO – éneklő fűrész

Zene: IFJ. CSOÓRI SÁNDOR

Zenei szerkesztő: PÁL ISTVÁN „SZALONNA”

Dramaturg: ORZA CĂLIN

Díszlet: MICHAC GÁBOR

Vetítés: LUKÁCS MIHÁLY

Jelmez: WINKLERNÉ PETRI-KISS BORBÁLA, FURIK RITA

Táncmesterek: MÓDOSNÉ ALMÁSI BERTA, MÓDOS MÁTÉ, SÁFRÁN BALÁZS, SZABÓ CSABA, FARKAS ÁGNES, GASCHLER BEÁTA, ANTAL ÁRON, NAGYPÁL ANETT

Tánckarvezetők: SOÓS GYULA ANDRÁS, BONIFERT KATALIN

Koreográfusok: FARKAS TAMÁS, KOVÁCS NORBERT „CIMBI”, KÁDÁR IGNÁC, JUHÁSZ ZSOLT, ORZA CĂLIN

Rendező: JUHÁSZ ZSOLT

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Fotó © Végh Tamás

2025. február 23., vasárnap / 11.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES: FARSANGVASÁRNAP

Előadja: A MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES ÉS ZENEKARA (művészeti vezető: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN)

Közreműködik:

MAGYAR NEMZETI FÉRFIKAR (karigazgató: RIEDERAUER RICHÁRD) VIRTUS DUDAZENEKAR VUJICSICS EGYÜTTES

MAKÓ PÉTER – klarinét, tárogató, szaxofon SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS – szaxofon KISS ÁRPÁD – trombita PERESZTEGI ATTILA – tuba SCHNELL ÁDÁM, HORVÁTH MÁRK – színművész

Zene: ROSSA LÁSZLÓ

Díszlet: TÓTH KÁZMÉR Népzenei szerkesztők: CSÁVÁS ATTILA, D. TÓTH SÁNDOR, PAPP ISTVÁN GÁZSA  Tánckari asszisztensek: JUHÁSZ SÁNDOR, PAPUT JÚLIA, SÁNTA GERGŐ, TÓKOS ATTILA Koreográfus-asszisztensek: HAJDÚ FLÓRIÁN, TOMPA ATTILA  Jelmez, társrendező-koreográfus: ZS. VINCZE ZSUZSA  Rendező-koreográfus: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

Jegyár: 3 500–12 900 Ft

2025. március 18., kedd / 19.00

2025. március 19., szerda / 19.00

2025. május 7., szerda / 19.00

2025. május 8., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

PÉCSI BALETT: FAUST, AZ ELKÁRHOZOTT

Táncdráma két részben

Felvételről közreműködik: SZENT ISTVÁN FILHARMONIKUSOK

Vezényel: ZÁBORSZKY KÁLMÁN

Zene: DUBROVAY LÁSZLÓ

Díszlet- és jelmeztervező: MOLNÁR ZSUZSA

Dramaturg: MOLNÁR ZSUZSA, UHRIK TEODÓRA

A koreográfus asszisztense: UJVÁRI KATALIN, KOVÁCS

ZSUZSANNA

Rendező-koreográfus: VINCZE BALÁZS

A produkció a 2023/24-es évadban a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésében jött létre.

Az ősbemutató a Müpa szervezésében valósult meg 2016-ban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

A Faust, az elkárhozott című táncdráma felújítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Farsangvasárnap

2025. április 20., vasárnap / 19.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MAGYAR ÁLLAMI NÉPI

EGYÜTTES: KIVIRÁGZOTT

KERESZTFÁJA

Táncjáték húsvét ünnepére

Előadja: A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES TÁNCKARA ÉS ZENEKARA

Közreműködik:

KUBINYI JÚLIA, PÁL ESZTER, HETÉNYI MILÁN – ének

MOLNÁR ILONA – koboz

GERA GÁBOR – harmonika FARKAS DOMONKOS – orgona OKOS GERGELY – ütőgardon, dob SZENT EFRÉM FÉRFIKAR (művészeti vezető: BUBNÓ TAMÁS, BUBNÓ LŐRINC)

A BUDAPESTI ÉNEKES ISKOLA KONCERTEGYÜTTESE (művészeti vezető: BUBNÓ TAMÁS, MEZEI JÁNOS)

A DEÁK DIÁK ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TANULÓI

A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI EGYETEM NÉPTÁNCNÖVENDÉKEI (tanszékvezető: ÓNODI BÉLA)

Zenei szerkesztők: PÁL ISTVÁN „SZALONNA”, BUBNÓ TAMÁS, GERA ATTILA, HETÉNYI MILÁN, MIHÓ ATTILA

Zenei rendező, művészeti vezető: PÁL ISTVÁN „SZALONNA”

Zenei vezető: RADICS FERENC

Zenekarvezető: KARACS GYULA

Tánckarvezető: ÁGFALVI GYÖRGY

Tánckari asszisztensek: BORBÉLY BEATRIX, JÁVOR KATALIN, HETÉNYI-KULCSÁR KLÁRA, DARABOS PÉTER, FARKAS MÁTÉ

Néprajzi tanácsadó: VAS JÁNOS

Látvány: ÁRVAI GYÖRGY

Animáció: KORAI ZSOLT

Viseletkonzulens: PALIK KRISZTINA, SZŰCS EDIT, WINKLERNÉ PETRI-KISS BORBÁLA

Jelmez: SZŰCS EDIT

Hang: SZABÓ PÉTER

Fény: GIMPEL ÁKOS

Koreográfus-asszisztensek: BORBÉLY BEATRIX, LÉVAY ANDREA

Koreográfusok: ÁGFALVI GYÖRGY, FARKAS MÁTÉ, HETÉNYI-KULCSÁR KLÁRA, JUHÁSZ ZSOLT, MIHÁLYI GÁBOR

Rendező koreográfus, együttesvezető: MIHÁLYI GÁBOR

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Hagyományok Háza –Magyar Állami Népi Együttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3 500–12 900 Ft

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

2025. április 23., szerda / 19.00

2025. április 24., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES: A HŰTLEN FELESÉG

A feleség: PAPUT JÚLIA

A férj: TÓKOS ATTILA

Barcsai, a szerető: BARKA DÁVID

Falusi nép: A MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES TÁNCOSAI

(művészeti vezető: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN)

Katonák, pásztorok, bírák: MAGYAR NEMZETI FÉRFIKAR (karigazgató: RIEDERAUER RICHÁRD)

Zene: EREDICS BENJAMIN

Népzenei szerkesztő: PAPP ISTVÁN GÁZSA, D. TÓTH SÁNDOR

Díszlet: TÓTH KÁZMÉR

Fény: KÓSA DÁNIEL, NIEDERKIRCHNER ISTVÁN

Animáció: FABÓK SZILVIA, KONTA BOÁZ

Forgatókönyv, dramaturgia, jelmez, társrendező:

ZS. VINCZE ZSUZSA

Koreográfus, rendező: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

Az előadáson elhangzik Kodály Zoltán két kórusműve.

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. május 28., szerda / 19.00

2025. május 29., csütörtök / 19.00

Fesztivál Színház

GYŐRI

BALETT: GISL

Giselle: HERKOVICS ESZTER ADRIA

Albrecht: DAICHI UEMATSU

Myrtha / A vad: GUTI GERDA

Hilarion: LUKA DIMIĆ

Villik: TETJÁNA BARANOVSZKA, SZENDREY REBEKA, JOÓ LEA NAPSUGÁR, MARJAI LILI ANNA, TATJÁNA SIPILOVA, KOVÁCS ESZTER, MATUZA ADRIENN, TÜŰ BARBARA

Férfiak: NIKOLAS AKONIDIS, ENGELBRECHT PATRIK, GÉMESI

MÁTÉ, LUIGI IANNONE, SZENTIVÁNYI RICHARD, JEKLI

ZOLTÁN, THALES HENRIQUE

Közreműködő zenészek (felvételről):

LAJKÓ FÉLIX – hegedű SIDOO ATTILA – gitár,

KERTÉSZ ENDRE – cselló

BARCZA HORVÁTH JÓZSEF – nagybőgő

MAZURA JÁNOS – tuba

CZIRJÁK TAMÁS – dob

Díszlet: SZENDRÉNYI ÉVA

Zene: LAJKÓ FÉLIX

Dramaturg: CSEPI ALEXANDRA

Jelmez: GYŐRI GABI

Fény: STADLER FERENC

A koreográfus munkatársa: BAJÁRI LEVENTE

Koreográfus: VELEKEI LÁSZLÓ

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Győri Balettel és a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3 900–9 000 Ft

A hűtlen feleség Fotó © Nagy Attila, Müpa

2025. január 10., péntek / 20.00

Üvegterem

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK

A MÜPÁBAN KEMÉNY LILI-EST

Közreműködik:

MÁRKOS ALBERT – cselló, BOLCSÓ BÁLINT – elektronika

Műsorvezető: GYÁRFÁS DORKA

Jegyár: 3 000–5 000 Ft

2025. január 20., hétfő / 19.00

Fesztivál Színház

LITERÁRIUM EXTRA

A KÖLTŐ BEREMÉNYI

Bereményi Géza és Víg

Mihály Cseh Tamás-estje

Közreműködik: BALATON ZENEKAR: BUJDOSÓ JÁNOS – gitár

HORVÁTH GÁBOR – basszusgitár

DUDÁS ZSOMBOR – ütőhangszerek

GYÖRGY ANDREA – hegedű

Jegyár: 3 500–6 000 Ft

LITERÁRIUM

2025. február 10., hétfő / 20.00

Üvegterem

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK

A MÜPÁBAN LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ-EST

Közreműködik: KASZÁS GERGŐ – színművész

DARVAS KRISTÓF – zongora

Műsorvezető: N. N.

Rendező: BALOG JÓZSEF

Jegyár: 3 000–5 000 Ft

2025. február 25., kedd / 19.00

Fesztivál Színház

LITERÁRIUM EXTRA

A PRIEGER ZSOLT TÁRSULAT BEMUTATJA: SZERB ANTAL

LEGENDÁJA –A MEGÉRKEZÉS

Közreműködik: NAGY KATICA, SZABÓ SIMON, KIS-KOVÁCS LUCA – színművész

PRIEGER ZSOLT, MAGYAR BORI, DEZSŐ SÁRA, MAGYAR KATICA, MIZSEI ZOLTÁN, KEÖNCH LÁSZLÓ – ének, szövegmondás

KOVÁTS TIBOR – gitár, billentyűk BENKŐ DÁVID – billentyűk

Rendező: PRIEGER ZSOLT

Jegyár: 3 500–6 000 Ft

2025. március 19., szerda / 20.00 Üvegterem

LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK

A MÜPÁBAN KUN ÁRPÁD-EST

Közreműködik: ZNAMENÁK ISTVÁN – színművész

CZITROM ÁDÁM – gitár

Műsorvezető: GREFF ANDRÁS

Rendező: FUNK IVÁN

Jegyár: 3 000–5 000 Ft

2025. március 31., hétfő / 19.00

Fesztivál Színház

LITERÁRIUM EXTRA

HÉT KARINTHY ÉS ÉN

Közreműködik: BORNAI TIBOR, KARINTHY VERA ÉS MEGLEPETÉS KARINTHYK

Jegyár: 3 500–6 000 Ft

Kun Árpád Fotó © Belicza László Gábor

2025. április 22., kedd / 20.00

Üvegterem

VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

VAJDA JÁNOS

A műsort összeállította és bevezeti: BOCSIK BALÁZS

Közreműködik: HEGEDŰS D. GÉZA – színművész

BARCZA HORVÁTH JÓZSEF – nagybőgő

Jegyár: 3 000–5 500 Ft

2025. május 26., hétfő / 19.00

Fesztivál Színház

LITERÁRIUM EXTRA

NÁDASDY ÁDÁM

Közreműködik: CSALOG GÁBOR – zongora

SODRÓ ELIZA, POROGI ÁDÁM – színművész

Műsorvezető: SZEGŐ JÁNOS

Rendező: HARSÁNYI SULYOM LÁSZLÓ

Jegyár: 3 500–6 000 Ft

2025. június 10., kedd / 20.00

Üvegterem

VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

SZILÁGYI DOMOKOS–

HERVAY GIZELLA-EST

A műsort összeállította és bevezeti: BALÁZS IMRE JÓZSEF

Közreműködik: TÓTH ILDIKÓ, FEKETE ERNŐ – színművész

BÁNKÖVI BENCE – cselló

Jegyár: 3 000–5 500 Ft

Nádasdy Ádám Fotó © Székelyhidi Zsolt

HARMÓNIÁVAL TÖLTVE

A Müpa együttműködő partnere a Verbena.

Kóstolja meg a Verbena cukorkát előadás előtt, és élvezze a zavartalan koncertélményt!

SOROZATOK, FESZTIVÁLOK

66–83. OLDAL

METROPOLITANOPERAKÖZVETÍTÉSEK A MÜPÁBAN

Fesztivál Színház, Előadóterem

Fotó © Szemkeő András, Müpa

2025. január 25., szombat / 18.30

2025. január 26., vasárnap / 18.00

VERDI: AIDA

A Met új produkciója

Aida: ANGEL BLUE

Amneris: KUTASI JUDIT

Radames: PIOTR BECZAŁA

Amonasro: QUINN KELSEY

Ramfis: DMITRY BELOSSELSKIY

Király: MORRIS ROBINSON

Közreműködik: A METROPOLITAN OPERA ÉNEKÉS ZENEKARA

Vezényel: YANNICK NÉZET-SÉGUIN

Díszlet: CHRISTINE JONES

Jelmez: SUSAN HILFERTY

Fény: KEVIN ADAMS

Vetítés: 59 PRODUCTIONS

Koreográfus: OLEG GLUSHKOV

Rendező: MICHAEL MAYER

2025. március 15., szombat / 18.00 2025. március 16., vasárnap / 18.00

BEETHOVEN: FIDELIO

Leonora: LISE DAVIDSEN

Marcellina: YING FANG

Florestan: DAVID BUTT PHILIP

Jaquino: MAGNUS DIETRICH

Don Pizarro: TOMASZ KONIECZNY

Rocco: RENÉ PAPE

Don Fernando: STEPHEN MILLING

Közreműködik: A METROPOLITAN OPERA ÉNEKÉS ZENEKARA

Vezényel: SUSANNA MÄLKKI

Díszlet: ROBERT ISRAEL

Jelmez: FLORENCE VON GERKAN

Fény: DUANE SCHULER

Rendező: JÜRGEN FLIMM

A közvetítések eredeti nyelven, magyar és angol nyelvű feliratokkal láthatók.

A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a liveincinema.eu s.r.o. közreműködésével valósulnak meg.

Jegyár: 3 900–9 500 Ft

Beethoven: Fidelio Fotó © Ken Howard, Metropolitan Opera

2025. április 26., szombat / 19.00

2025. április 27., vasárnap / 18.00

MOZART: FIGARO HÁZASSÁGA

Rosina grófné: FEDERICA LOMBARDI

Susanna: OLGA KULCHYNSKA

Cherubino: MARIANNE CREBASSA

Marcellina: ELIZABETH BISHOP

Almaviva gróf: JOSHUA HOPKINS

Figaro: MICHAEL SUMUEL

Bartolo: MAURIZIO MURARO

Közreműködik: A METROPOLITAN OPERA ÉNEK- ÉS ZENEKARA

Vezényel: JOANA MALLWITZ

Díszlet és jelmez: ROB HOWELL

Fény: PAULE CONSTABLE

Koreográfus: SARA ERDE

Rendező: RICHARD EYRE

2025. május 17., szombat / 19.00

R. STRAUSS: SALOME

A Met új produkciója

Salome: ELZA VAN DEN HEEVER

Heródiás: MICHELLE DEYOUNG

Heródes: GERHARD SIEGEL

Narraboth: PIOTR BUSZEWSKI

Jochanaan: PETER MATTEI

Közreműködik: A METROPOLITAN OPERA ÉNEK- ÉS ZENEKARA

Vezényel: YANNICK NÉZET-SÉGUIN

Díszlet: ETIENNE PLUSS

Jelmez: URSULA KUDRNA

Fény: OLAF FREESE

Vetítés: ROCAFILM/ROLAND HORVATH

Koreográfus: SOMMER ULRICKSON

Dramaturg: YVONNE GEBAUER

rendező: CLAUS GUTH

Mozart: Figaro házassága
Fotó © Ken Howard, Metropolitan Opera

2025. május 31., szombat / 19.00

2025. június 1., vasárnap / 18.00

ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY

Rosina grófné: AIGUL AKHMETSHINA

Almaviva gróf: JACK SWANSON

Figaro: ANDREY ZHILIKHOVSKY

Bartolo: KÁLMÁN PÉTER

Don Basilio: ALEXANDER VINOGRADOV

Közreműködik: A METROPOLITAN OPERA ÉNEK- ÉS ZENEKARA

Vezényel: GIACOMO SAGRIPANTI

Díszlet: MICHAEL YEARGAN

Jelmez: CATHERINE ZUBER

Fény: CHRISTOPHER AKERLIND

Rendező: BARTLETT SHER

Rossini: A sevillai borbély
Fotó © Ken Howard, Metropolitan Opera

RÉGIZENE FESZTIVÁL

2025. február 21., péntek / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

WILLIAM CHRISTIE ÉS A LES ARTS FLORISSANTS

„Happy Birthday, Bill!”

Közreműködik: ANA VIEIRA LEITE – szoprán

JULIETTE MEY, REBECCA LEGGETT – mezzoszoprán

BASTIEN RIMONDI – tenor

MATTHIEU WALENDZIK – bariton

LES ARTS FLORISSANTS

Vezényel: WILLIAM CHRISTIE

Charpentier: Médée

– nyitány

– Médée, Nérine és Jason jelenete (I. felvonás, 1. és 2. jelenet)

– „Quel prix de mon amour” (Médée áriája, III. felvonás, 3. jelenet)

Lully: Atys

– Musique du sommeil (Álomzene, III. felvonás, 4. jelenet)

– „Qu’il sait peu son malheur / Je jure, je promets” (Atys és

Sangaride kettőse, IV. felvonás)

– „Venez vous livrer au supplice” (Cybèle, Sangaride, Atys és Célénus kvartettje, V. felvonás)

Rameau: Pigmalion

– balettzene

– „Règne, Amour” (Pigmalion ariettája)

Rameau: Les fêtes d’Hébé, ou Les talens lyriques (Hébé ünnepei, avagy a líra mesterei)

– „Tu chantais” (A Muzsika [La Musique] áriája, II. felvonás)

– „Par les horreurs du noir Tartare” (Alcée áriája, I. felvonás)

– „En vain, contre Thélème” (Sapho és Alcée recitativója és kettőse, I. felvonás)

– „Dansons tous” (kórus, I. felvonás)

– „Mortels que le plaisir amène / »Le ruisseau«” (A najád [Une Naïade] áriája, I. felvonás)

– „Ciel! O ciel!” (kórus, I. felvonás)

– Air tendre – Oracle figuré en pas de cinq (II. felvonás)

Rameau: Platée

– „Aux langueurs d’Apollon” (Air de la Folie [A Bolondság áriája], II. felvonás)

Rameau: Hippolyte et Aricie (Hippolütosz és Arikia)

– „Puisque Pluton est inflexible” (Thésée áriája, II. felvonás)

–„Non, Neptune aurait beau t’entendre” (kórus, II. felvonás)

Rameau: Les Indes galantes (A gáláns Indiák)

– „Je ne vous peindrai point les transports de mon cœur”

(Adario és Zima jelenete, III. felvonás, 5. jelenet)

– „Banissons les tristes alarmes” (Adario áriája és kórus, III. felvonás)

– Rondeau & „Forêt paisible” (Zima és Adario kettőse, IV. felvonás)

Jegyár: 5 900–24 900 Ft

2025. február 28., péntek / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

AZ ACCADEMIA BIZANTINA ÉS A PURCELL KÓRUS

Genio: BENEDETTA MAZZUCATO – alt

Gloria: ARIANNA VENDITTELLI – szoprán

Fama: N. N. – alt

Destino: MARTIN VANBERG – tenor

Valore: RICCARDO NOVARO – bariton

PURCELL KÓRUS (művészeti vezető: VASHEGYI GYÖRGY)

ACCADEMIA BIZANTINA

Vezényel: OTTAVIO DANTONE

Conti: Il trionfo della Fama (serenata) – koncertszerű előadás, magyarországi bemutató

Az előadás együttműködő partnere a Haydneum –Magyar Régizenei Központ.

Jegyár: 2 900–10 500 Ft

Martin Vanberg Fotó © Michael Eriksson

2025. március 21., péntek / 19.00

2025. március 23., vasárnap / 19.00

Fesztivál Színház

LE POÈME HARMONIQUE: BAROKK KARNEVÁL

Összművészeti produkció

újcirkusz-elemekkel

ANAÏS BERTRAND – alt

PACO GARCIA, MARTIAL PAULIAT – tenor

IGOR BOUIN – bariton

STEFANO AMORI, JULIEN LUBEK – színművész, pantomimes

ANTOINE HÉLOU, ROCCO LE FLEM – rúdtáncos

MAX SPUHLER – talajakrobata

VICTOR ZACHOR – talajakrobata, zsonglőr

QUENTIN BANCEL – zsonglőr, cyr wheel

DÉSIRÉ LUBEK – gyermekszínész

LE POÈME HARMONIQUE:

LOUISE AYRTON – hegedű

ISAURE LAVERGNE – fuvola, fagott

ADRIEN MABIRE – cink

LUCAS PERES – viola da gamba, chitarrino

MICHÈLE CLAUDE – ütőhangszerek

SIMON GUIDICELLI – bőgő

VINCENT DUMESTRE – theorba, gitár, colascione

Szakmai együttműködő partner: JULIEN LUBEK

Smink: MATHILDE BENMOUSSA

Maszkok: JULIE COFFINIÈRES

Színpadmester: PATRICK NAILLET

Színpadmester és fénytervező: CHRISTOPHE NAILLET

Jelmeztervező: CHANTAL ROUSSEAU, MAXENCE RAPETTI-MAUSS

Öltöztető: ANNAÏG LE CANN

Zenei rendező, művészeti vezető: VINCENT DUMESTRE

Látvány, rendező: CÉCILE ROUSSAT

Maletti: Litania dei Santi

Il Fàsolo: Serenata in lingua lombarda che fa madonna Gola a messir Carnevale

Il Fàsolo: L’altra nott’al far’ del giorn’

Il Fàsolo: Al me pias’ il columbott’ (Gola)

Il Fàsolo: Al me pias’ il vin alban (Baccho)

Il Fàsolo: Una volta fui al mar

Il Fàsolo: Finiam la dunque, o fier Sguizzon

Il Fàsolo: Mentre per bizzaria

Maletti: Chaconne

Ismeretlen szerző: Vilanella del pescatore

Kapsberger: Colascione

Ismeretlen szerző: Tarantella del Gargano

Maletti: Preludio

Monteverdi–Albanese: Lamento del Naso

Il Fàsolo: Ballo di tre zoppi

Il Fàsolo: Lamento di madama Lucia con la risposta di Cola

Il Fàsolo: Morescha di Schiavi

Jegyár: 4

200–9 500 Ft

Fotó © Laurent Guizard

JUBILEUMI HÉTVÉGE 2025. MÁRCIUS 15-16.

20 ÉV – 20 KONCERT

További részletekért figyelje honlapunkat januárban, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fotó © Claudio Parada Nunes

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

2025. június 6., péntek / 16.00

2025. június 29., vasárnap / 16.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

WAGNER: TANNHÄUSER

Hermann, thüringiai őrgróf: BRETZ GÁBOR

Tannhäuser: MARCO JENTZSCH

Wolfram von Eschenbach: LAURI VASAR

Biterolf: SEBESTYÉN MIKLÓS

Erzsébet, az őrgróf unokahúga: ELISABET STRID

Vénusz: LÁNG DOROTTYA

MAGYAR RÁDIÓ ZENEKARA ÉS ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN)

MAGYAR NEMZETI FÉRFIKAR (karigazgató: RIEDERAUER RICHÁRD)

Vezényel: MICHAEL GÜTTLER

Díszlet, jelmez: THOMAS GRUBER

Játékmester: GÁBOR SYLVIE

Rendező: MATTHIAS OLDAG

Jegyár: 7 500–29 900 Ft

2025. május 7.

2025. június 8., vasárnap / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BRYN TERFEL WAGNER-

ÁRIAESTJE

BRYN TERFEL – basszbariton NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Wagner:

A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány

A nürnbergi mesterdalnokok – „Was duftet doch der Flieder”

(Hans Sachs monológja, II. felvonás)

A bolygó hollandi – nyitány

A bolygó hollandi – „Die Frist ist um” (A Hollandi monológja, I. felvonás)

Tannhäuser – nyitány

Tannhäuser – „Wie Todesahnung... O du, mein holder Abendstern” (Wolfram dala az Esthajnalcsillaghoz, III. felvonás)

A walkür – A walkürök lovaglása

A walkür – „Leb wohl, du kühnes, herrliches Kind!” (Wotan búcsúja és Tűzvarázs, III. felvonás)

Jegyár: 7 500–28 900 Ft

2025. június 26., csütörtök / 16.00

2025. június 28., szombat / 16.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

WAGNER: A NÜRNBERGI

MESTERDALNOKOK

Hans Sachs, cipész: N. N.

Veit Pogner, ötvös: BRETZ GÁBOR

Sixtus Beckmesser, városi írnok: BO SKOVHUS

Fritz Kothner, pék: NAGY ZOLTÁN

Walther von Stolzing, ifjú frank lovag: MAGNUS VIGILIUS

Éva, Pogner lánya: PASZTIRCSÁK POLINA

Dávid, Sachs inasa: CORNEL FREY

MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA

MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN)

NEMZETI ÉNEKKAR (karigazgató: SOMOS CSABA)

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Díszlet: DIRK BECKER

Jelmez: RENÉE LISTERDAL

Játékmester: GÁBOR SYLVIE

Rendező: MICHAEL SCHULZ

Jegyár: 7 500–29 900 Ft

2025. május 7.

2025. június 30., hétfő / 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

HŐSÖK

ÉS HŐSNŐK –NÉPSZERŰ WAGNERRÉSZLETEK

Fischer Ádám és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Közreműködik: DANIELA KÖHLER – szoprán

LÁNG DOROTTYA – mezzoszoprán

NYÁRI ZOLTÁN, KISS TIVADAR – tenor

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Wagner:

A bolygó hollandi – nyitány

A bolygó hollandi – „Traft ihr das Schiff” (Senta balladája, II. felvonás)

A bolygó hollandi – „Willst jenes Tag’s du nicht dich mehr entsinnen” (Erik áriája, III. felvonás)

Tannhäuser – nyitány

Tannhäuser – „Dir töne Lob!” (Tannhäuser és Vénusz kettőse, I. felvonás)

Tannhäuser – „Dich, teure Halle” (Erzsébet csarnokáriája, II. felvonás)

Siegfried – „Nothung! Nothung! Neidliches Schwert! / Hoho! Hohei! Schmiede, mein Hammer...Den der Bruder schuf” (Siegfried kovácsdala, I. felvonás)

A Rajna kincse – „Weiche, Wotan, weiche!” (Erda monológja, IV. jelenet)

Siegfried – „Ewig war ich, ewig bin ich” (Brünnhilde és Siegfried szerelmi kettőse, III. felvonás)

Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála

Jegyár: 4 900–22 500 Ft

Fischer Ádám
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

2025. február 7., péntek / 20.30

Fesztivál Színház

VÁRALLYAY PETRA: CIRCLES IN MOTION

VÁRALLYAY PETRA – hegedű, ének, billentyűs hangszerek

Közreműködik:

KALTENECKER ZSOLT – billentyűs hangszerek

GYÁNYI MARCELL – basszusgitár

CZIRJÁK TAMÁS – dob

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

2025. február 8., szombat / 20.30

Fesztivál Színház

GERLÓCZY ZSIGMOND & ANTONIE BOYER: MOVE

Közreműködik:

GERLÓCZY ZSIGMOND – zongora, billentyűs hangszerek, ének

ANTOINE BOYER – gitár

DEVICH BENEDEK – bőgő, basszusgitár

TÁLAS ÁRON – dob

DANYI DIÁNA, ORBAY LILLA, CAUSSANEL IZABELLA, HEGEDŰS BORI, FEKETE-KEPES HANNA – ének

NEMES-JELES JUDIT – fuvola

YEORE KIM – szájharmonika

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

2025. február 9., vasárnap / 20.30

Fesztivál Színház

UNDERGROUND CANOPY FEAT. BUDAPEST UNDERGROUND

UNDERGROUND CANOPY:

JONATHAN ARÉNA – billentyűs hangszerek WARREN DONGUÉ – basszusgitár

JEREMY TALON – gitár, billentyűs hangszerek

NECKY GOMIS – trombita

CHRISTOPHER J. – gitár

BASTIEN BONNEFONT – dob

Közreműködik:

ZAHÁR FANNI – fuvola

KOSZTOLÁNSZKI DOMINIK ’DOMBEATS’ – szaxofon

PAPP MUKUNDA – gitár

KLAUSZ ÁDÁM – dob, ütőhangszerek

Jegyár: 3 500–6 500 Ft

A délutáni showcase-koncertek fellépőit várhatóan decemberben választja ki a zsűri. A részletekért látogasson el honlapunkra.

Gerlóczy Zsigmond
Fotó © Réthey-Prikkel Tamás

2025. május 9., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

PHILIP LASSITER

PHILIP LASSITER – trombita, billentyűs hangszerek, ének

RICHIE REICHGELT – gitár

JORDY KALFSVEL – billentyűs hangszerek

AARON BOUWMAN – basszusgitár

JAMES WILLIAMS – dob

SARINA VOORN – ének

JOSEPHINE MARIE – ének

ALVARO JIMENEZ – trombita

EFE ERDEM – harsona

LUCAS SANTANA – tenorszaxofon

BEN RODENBURG – baritonszaxofon

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. május 10., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

TILL BRÖNNER

TILL BRÖNNER – trombita, szárnykürt, ének

CHRISTIAN VON KAPHENGST – bőgő

DAVID HAYNES – dob

OLAF POLZIEHN – zongora

BRUNO MÜLLER – gitár

Jegyár: 4 900–18 900 Ft

2025. május 11., vasárnap / 20.00

Fesztivál Színház

THEO CROKER

THEO CROKER – trombita, szöveg

IDRIS FREDERICK – zongora, billentyűs hangszerek

ERIC WHEELER – bőgő

MIGUEL RUSSELL – dob

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Till Brönner
Fotó © Patrice Brylla

2025. június 7., szombat / 20.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

CO LEE: UTAMON

HALÁSZ KOLOS – rap, ének

HALÁSZ EMESE – ének

FARKAS VIKTOR AMINON – basszusgitár

KLAUSZ ÁDÁM – dob

VARGA DÁNIEL – szaxofon

KÁLMÁN ANDRÁS – billentyűk

FÁBIÁN BALÁZS BLAIZE – lemezjátszó

Jegyár: 3 200–11 500 Ft

2025. június 10., kedd / 20.00

Fesztivál Színház

KONYHA

BADICS MÁRK – dob, vokál

HALLER DÁNIEL – basszusgitár, gitár, vokál

SZEPESI MÁTYÁS – ének, gitár

Közreműködik:

BARBINEK GÁBOR – harsona

MESTER DÁNIEL – szaxofon

SUBICZ GÁBOR – trombita

SZEBÉNYI DÁNIEL – billentyűk, ének

ÁVÉD JÁNOS – szaxofon, fuvola

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. június 11., szerda / 20.00

Fesztivál Színház

HUNCLORIQUE Boggie & Petruska

CSEMER BOGLÁRKA – ének PETRUSKA ANDRÁS – ének, gitár

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. június 12., csütörtök / 20.00 Fesztivál Színház

LEE OLIVÉR – gitár, ének BALASI ÁDÁM – dob, vokál

OLÁH BENCE ATTILA – billentyűk, vokál KECSKEMÉTI CSABA – basszusgitár

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

2025. június 13., péntek / 20.00

Fesztivál Színház

MEHRINGER PÉNTEK 13.

MEHRINGER MARCELL – ének TORMÁSSY LORÁND – gitár MARCSEK MÁTÉ – billentyűk FRICK PÉTER – dobok

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Konyha

110 ÉVES A MAGYAR ANIMÁCIÓ

Házigazdák: BARKÓCZI JANKA, OROSZ ANNA IDA, RÁDULY GYÖRGY

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

2025. január 13., hétfő / 19.00

NEPP JÓZSEF: HÓFEHÉR (1984)

2025. január 27., hétfő / 19.00

DARGAY ATTILA: SZAFFI (1985)

2025. február 10., hétfő / 19.00

TERNOVSZKY BÉLA: MACSKAFOGÓ (1986)

2025. február 24., hétfő / 19.00

GAUDER ÁRON: NYÓCKER! (2004)

2025. március 10., hétfő / 19.00

CSUPÓ GÁBOR: EMIGRÁNSOK – JÓSKA MENNI AMERIKA (2008)

2025. március 24., hétfő / 19.00

JANKOVICS MARCELL: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA (2014)

2025. április 7., hétfő / 19.00

MILORAD KRSTIĆ: RUBEN BRANDT, A GYŰJTŐ (2018)

2025. április 28., hétfő / 19.00

JANKOVICS MARCELL, CSÁKOVICS LAJOS: TOLDI (2022)

2025. május 12., hétfő / 19.00

GAUDER ÁRON: KOJOT NÉGY LELKE (2023)

2025. május 26., hétfő / 19.00

BÁNÓCZKI TIBOR, SZABÓ SAROLTA: MŰANYAG ÉGBOLT (2023)

2025. június 16., hétfő / 19.00

CSÁKI LÁSZLÓ: KÉK PELIKAN (2024)

Jegyár: 2 200–2 900 Ft

0–3 éveseknek

Kéthetente hétfőn / 10.00 és 11.00

BABAKONCERT

Első találkozások az élő zenével

0–3 éveseknek Szerdánként / 10.00 és 10.45

RINGATÓ

Zenés foglalkozások kisgyermekeknek

0–12 éveseknek Vasárnaponként / 10.00–13.00

CIFRA PALOTA

Interaktív családi programok

1,5–3 éveseknek Hétfőnként / 10.00 és 10.45

TESZ-VESZ MUZSIKA

3–7 éveseknek Csütörtökönként / 16.15 és 17.15

TESZ-VESZ ÓVODA

3–8 éveseknek

Mindig szombaton / 11.00

MINIMATINÉ

4 éven felülieknek

Változó napokon és időpontokban

TÁNCELŐADÁSOK

5–12 éveseknek

Mindig vasárnap / 12.00

HETEDHÉT TÁNCHÁZ

Zenés, táncos, énekes foglalkozás mesével – gyerekeknek

MÜPA JUNIOR

A Müpa kiemelten fontos küldetésének tekinti, hogy szerepet vállaljon az elkövetkező nemzedékek koncertlátogatóinak nevelésében. Gyermekeknek és fiataloknak szóló rendszeres programjainak körét ezért az elmúlt években folyamatosan bővítette, s így széles spektrumú kínálatot hozott létre valamennyi korosztály számára.

A Müpa Junior néven összefoglalt ifjúsági programkínálatában a gyermekhangversenyek mellett a cselekvő részvételre épülő foglalkozások is helyet kapnak, több műfajban, többféle korosztályra hangolva. Számos egyéb lehetőség teremt még alkalmat arra, hogy a gyerekek – akár szüleikkel, nagyszüleikkel, akár iskolai csoporttal látogatnak a Müpába – közel kerüljenek a hangok, a hangszerek és a különböző zenei műfajok világához. Szinte a gyermekek születésének pillanatától látogathatók a Babakoncertek, bölcsődés korúaknak szól a Ringató és a Tesz-vesz muzsika, óvodás kortól ajánlhatók a Minimatinék és a különféle interaktív foglalkozások, iskolásoknak a Matinékoncertek, az Iskoláskoncertek és a Hang-szerszám sorozata. Kicsik és nagyobbak egyaránt jól érzik magukat a Hetedhét táncházban és a Cifra Palota eseményein. A Literárium Junior sorozat pedig a középiskolás korosztály számára kínál igényes és érdekes irodalmi programokat. Részletes információ a www.mupa.hu honlapon

5–9 éveseknek

Kéthetente szombaton / 11.00

ZENEBONA – NE CSAK

HALLGASD!

Kreatív játék hangokkal és hangszerekkel

6–10 éveseknek

Kéthetente szombaton / 11.00

MUS-E – ZENÉN INNEN, ZENÉN TÚL

6-12 éveseknek

Egyes hétvégi napokon / 11.00 és 15.00

OPERAMATINÉ

8–14 éveseknek

Mindig szombaton / 11.00

HANG-SZER-SZÁM

8–14 éveseknek

Havonta egyszer, szerdán / 10.00

ZENÉS TÍZÓRAI

8 éven felülieknek

Változó napokon és időpontokban ORGONAEXPEDÍCIÓ

8-16 éveseknek

Változó napokon és időpontokban RENDHAGYÓ MÜPA ÓRA

8–16 éveseknek

Mindig vasárnap / 11.00

MATINÉKONCERTEK

10–16 éveseknek

Változó napokon / 11.00

MÜPA TITKOK LIVE

10–16 éveseknek

Mindig kedden / 10.00

HANGULAT JUNIOR

10–18 éveseknek

Változó napokon / 11.00

ISKOLÁSKONCERTEK

14–18 éveseknek

Havonta egyszer csütörtökön / 11.00

LITERÁRIUM JUNIOR

12–16 éveseknek

2025. január 1., szerda / 16.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ÚJÉVI

KONCERT FIATALOKNAK

Haydn: Az évszakok – részletek

Közreműködik:

Hanne: RÁCZ RITA – szoprán

Lukas: MEGYESI ZOLTÁN – tenor

Simon: SEBESTYÉN MIKLÓS – basszus

CONCENTUS MUSICUS WIEN

A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN)

Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Haydn: Az évszakok, Hob. XXI:3 – oratórium (részletek)

Jegyár: 3 000–5 000 Ft

10–14 éveseknek

2025. január 26., vasárnap / 11.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MATINÉKONCERTEK

EURÓPA ÍZEI – CSEH ÍZEK

Közreműködik: NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: TÖRÖK LEVENTE

Moderátor: SZÉLPÁL SZILVESZTER

Előétel Janáček: A ravasz rókácska – előjáték

Főétel Smetana: Moldva – részlet

Desszert Dvořák: e-moll szláv tánc, op. 72, No. 2

Jegyár: 3 000–5 000 Ft

Fischer Ádám
Fotó © Nagy Attila, Müpa

9 éves kortól

2025. február 15., szombat / 15.00

2025. február 16., vasárnap / 15.00

Fesztivál Színház

MAGYAR NEMZETI

TÁNCEGYÜTTES: ÉLJEN

PETŐFI!

Táncszínjáték Petőfi Sándor életéről

Petőfi Sándor: HERCZEGH PÉTER / HORVÁTH MÁRK –színművész

Díszlet: TÓTH KÁZMÉR

Forgatókönyv, dramaturg, jelmez, társrendező-koreográfus: ZS. VINCZE ZSUZSA

Rendező, koreográfus: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

6–12 éveseknek

2025. március 1., szombat / 11.00

2025. március 2., vasárnap / 11.00

Fesztivál Színház

OPERAMATINÉ

SZAFFI

Jókai Mór A cigánybáró című regénye nyomán

Botsinkay Jónás: SZÉLPÁL SZILVESZTER

Szaffi: NAGY ZSÓFIA

Cafrinka: VAJDA JÚLIA

Loncsár: CSEH ANTAL

Arzéna, Loncsár lánya: STEFANIK MÁRTA

Feuerstein lovag, a Kormányzó: SZANITTER DÁVID

Puzzola Giuseppe: NEMES ROLAND

Menyus / Szaffi macska: FEHÉR DÁNIEL

Gyermekszereplők: WEISZ ZINA, OLÁH VINCE

Közreműködik: SINFONIETTA ERUDITA (művészeti vezető: TÖTÖS KRISZTINA)

VÖRÖSMARTY VEGYESKAR (karigazgató: GYOMBOLAI BÁLINT)

Korrepetitor: MAZALIN WANDA

Vezényel: OBERFRANK PÉTER

Magyar nyelvű dalszövegek: FISCHER SÁNDOR

Vetítés: CZEGLÉDI ZSOMBOR, TÓTH NORBERT

Jelmez: VARJAS ZSÓFIA

Forgatókönyv: DARGAY ATTILA, NEPP JÓZSEF, ROMHÁNYI

JÓZSEF AZONOS CÍMŰ RAJZFILMJE ALAPJÁN

Zene: IFJ. JOHANN STRAUSS

Rendezőasszisztens: OLÁH-FENYVESI JUDIT

Rendező: TORONYKŐY ATTILA

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

Fotó © Posztós János, Müpa
Fotó © Posztós János, Müpa

8 éves kortól

2025. március 22., szombat / 16.00

Fesztivál Színház

RÉGIZENE

FESZTIVÁL

LE POÈME HARMONIQUE: BAROKK KARNEVÁL –CSALÁDI KONCERT

Összművészeti produkció újcirkuszelemekkel

ANAÏS BERTRAND – alt

PACO GARCIA, MARTIAL PAULIAT – tenor

IGOR BOUIN – bariton

STEFANO AMORI, JULIEN LUBEK – színművész, pantomimes

ANTOINE HÉLOU, ROCCO LE FLEM – rúdtáncos

MAX SPUHLER – talajakrobata

VICTOR ZACHOR – talajakrobata, zsonglőr

QUENTIN BANCEL – zsonglőr, cyr wheel karika

DÉSIRÉ LUBEK – gyermekszínész

LE POÈME HARMONIQUE:

LOUISE AYRTON – hegedű

ADRIEN MABIRE – cink

LUCAS PERES – viola da gamba, chitarrino

MICHÈLE CLAUDE – ütőhangszerek

SIMON GUIDICELLI – bőgő

VINCENT DUMESTRE – theorba, gitár, colascione

Szakmai együttműködő partner: JULIEN LUBEK

Smink: MATHILDE BENMOUSSA

Maszkok: JULIE COFFINIÈRES

Színpadmester: PATRICK NAILLET

Színpadmester és fénytervező: CHRISTOPHE NAILLET

Jelmeztervező: CHANTAL ROUSSEAU, MAXENCE RAPETTI-MAUSS

Öltöztető: ANNAÏG LE CANN

Zenei rendező, művészeti vezető: VINCENT DUMESTRE

Látvány, rendező: CÉCILE ROUSSAT

Il Fàsolo: Serenata in lingua lombarda che fa madonna Gola a messir Carnevale

Maletti: Chaconne

Ismeretlen szerző: Vilanella del pescatore

Ismeretlen szerző: Tarantella del Gargano

Maletti: Preludio

Monteverdi–Albanese: Lamento del Naso

Il Fàsolo: Ballo di tre zoppi

10–14 éveseknek

2025. március 23., vasárnap / 11.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem MATINÉKONCERTEK

EURÓPA ÍZEI – OLASZ SPECIALITÁSOK

Közreműködik:

N.N., SZÉLPÁL SZILVESZTER – ének

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Vezényel: SZENNAI KÁLMÁN

Moderátor: SZÉLPÁL SZILVESZTER

Előétel Verdi: Nabucco – nyitány

Főétel Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo

Desszert Donizetti: Don Pasquale – „Cheti, cheti immantinente”

(Malatesta és Don Pasquale hadaró kettőse, III. felvonás)

Jegyár: 3 000–5 000 Ft

9 éves kortól

2025. március 29., szombat / 15.00 2025. március 30., vasárnap / 15.00

Fesztivál Színház

MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES: VÉGVÁRAK, VITÉZEK

Kalandos táncszínjáték

(Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére)

Zene: EREDICS BENJAMIN

Forgatókönyv, társrendező-koreográfus: ZS. VINCZE ZSUZSA

Rendező-koreográfus: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

4 éves kortól

2025. május 17., szombat / 11.00 2025. május 18., vasárnap / 11.00

Fesztivál Színház

SZEGEDI KORTÁRS

BALETT: HAMUPIPŐKE

Családi mesebalett

Zene: SZERGEJ PROKOFJEV

Jelmez: J. D. S.

Díszlet: TÓTH KÁZMÉR

Animáció: PLAY DEAD STÚDIÓ

Fény: STADLER FERENC

A gyermekek balettmestere: VARGA JÓZSEF

Társkoreográfus: CZÁR GERGELY

Balett-igazgató: ECHÉRY-PATAKI ANDRÁS Koreográfus-rendező, művészeti vezető: JURONICS TAMÁS

Jegyár: 3 900–8 000 Ft

A MÜPA+ HŰSÉGPROGRAM PLATINA SZINTŰ TAGJAI

Ács Imre, dr. Agnes Peresztegi, Ágoston Ildikó, Aklan Ibolya, Almási János, Alvinczy Katalin, Andrási Krisztina, Mrs Ancuta-Simona Baluta, dr. Angi János, Angyalosi László, dr. Andó Ferencné, Apor Erzsébet Emília, Árva Zsófia, dr. Auth Péter, Asztalos Viktória, Babai Tamásné, Babucs Éva, Bach György, Bácsi Zsolt, dr. Bácskai József, Bakonyi Istvánné, Bakos Edit, Balásy-Rácz Judit, dr. Balázs György, Balázs János, dr. Balázs Tamás, Bali György, Bálint Csilla, Bálint Ibolya, Bálint Ilona, Bálint István, Bálint Péter, Balk Ágnes, Balog Katalin, Balogh Anna, Balogh Péter, dr. Bankó Ágnes, Bankós Balázs, Baranyi Ágota, dr. Bán Chrysta, prof. Bárdosi Vilmos, Basel Péter, Beghetto O. Paoloné, Bejczy-Kovács László, Beliczky Tamás, Bengt-Arne Wickström, Benkovics Gábor, dr. Bengi László, Benyó Lászlóné, dr. Berbás Ferenc, Bérczi Balázs, Berey Barbara, dr. Berkes Zsuzsanna, Bernáth János, Bernáth József, dr. Bertalan Éva, Berta László, Bertók Anna, Bertók Attila, Besenyi Péter, Bibó Zoltán, Biró Alma, dr. Biro Krisztina, Bodnár Péter, dr. Bodnár Tibor, dr. Bognár Ágnes, Bognár Péter, dr. Bohus László, Borzák Zoltán, Both Laura Noémi, Botta Melinda, Bősze Péter, Bródi Gábor, Brutyó Mária, Budai Tibor, dr. Bumberák József, Csákvári Péter, Csallóközi Éva, Csanádi Judit, Csapó Gábor, Csatári Éva, dr. Csath Magdolna, Cseh Béla, Csepeli György, Csepregi Dezsőné, Cseresznyés Zalán, Csernavölgyi Anna, prof. Csernay László, Csernus János, Csernyik Ferenc, Csete István, Csiba András, Csibi Edina, dr. Csiba Károly, dr. Csik Gabriella, Csíkos Gábor, dr. Csillag György, Csordásné Hirsch Ágnes, prof. Csurgay Árpád, Czabán Zsolt Attila, Czehlár Gabriella, Czenki Zsuzsanna, dr. Czina Krisztina, prof. Czine Ágnes, Dala Andorné, Mr David Thompson, Deák János, Deák Zsuzsanna, dr. Dekov Annamária, Dénes Attila, Dénes Ádám, Dezsényi Péter, Dián Krisztina, Dietmar Metzger, Ditrói Márta, dr. Dobiné dr. Jakab Hedvig, dr. Doleschall Sándor, dr. Doleviczényi Levente, Domokos Gábor, dr. Domsa Patrícia, Dóra László, Dús Ernő, Ecsedi Paula, Egri Judit, dr. Egri Tamás, Egyed András, Eisler Péter, dr. Élő Gábor, Elekes Mária, dr. Emőd Péter, Erdélyi Sándor, Erdős Gáborné, Erdősi Gábor, Erhardt Gáborné, dr. Ernszt János, Fajka István, Fábiánné Elek Jolán, dr. Faludiné Sághy Klára, dr. Farkas András, Farkas Nóra, Farkas Zsuzsanna Aranka, dr. Fazekas Réka, Fehér Csaba, Fehér Zoltán, Fejes Júlia, Fejes Richárd, dr. Fekete Judit, Feldmájer Sándor, Félix László, Fényi Tibor, dr. Fébel Hedvig, Feuer Csilla, Fleischmanné Nagy Mária, Fodor Boldizsár, Fodor Ildikó, dr. Forgács György, Formanek Ferenc, Francsicsné dr. Czinege Erzsébet, Földi Ildikó, dr. Frey Mária, Frisch Tamás, Füredi Gábor, Füri Judit, Galambosné Király Emőke , dr. Gál Nóra, dr. Galbavy Márta,

Gál Attila, Gál Ferenc, Gallo Judit, Gálos András, Garda Zsolt Béla, Geistné Kovács Ildikó, Geller Tamás, Mr Georges Abboud, Gilicze Zsanett, Gillemot Katalin, Göczőné Magyar Andrea, Goldner Ibolya, dr. Gonda György, dr. Gonda Mónika, Gondosné Csiszár Márta, Góz Tamás, Greiner Ákos, Gróf Judit, Gubis Csaba, Gutowski Robert, Gyarmathy László, dr. Gyurasics Ágnes, Gyurgyik Péter, Hadady Zsófia, Hajdu András, Hajdú Zsoltné, Hajmási Péter, Halmosi Ágnes, Hamerli Iván, dr. Harasztdombi József, dr. Hardi Péter, Hangyál Edit, Harmos Margit, Hatházi Róbert, Havasi István, Háznagy András, Heckenast Andrea, Hegedűs Jánosné, Hegedüs Julianna, Hegyi István, Helmajer Barnabás, Herczigné dr. Soós Ilona, Herskovics Zsuzsa, dr. Hiripi Zsolt László, Hitseker Mária, Hoffmann Bettina, Hogya Dénes, Holczerné Nagy Magdolna, Hollai Krisztina, Horacekné Sárosi Zsuzsanna, dr. Horváth Ágnes Krisztina, Horváth Anett, dr. Horváth Attila, Horváth Dávid, Horváth Dóra, Horváth Erzsébet, Horváth Györgyi, Horváth János, Horváth Júlia, Horváth Péter, Horváth Zoltán, Hunyadi István, Iczkovits Klári, Illés Anikó, Illés Zsuzsa, Ilyés László, Imolay Olivér, dr. Janke Frank, dr. Javorniczky István, Jéri Lilla, dr. Joósz Diána, Juhász Angéla, Juhász György, Juhász Miklós, prof. Kacsuk Péter, Mr Kaoru Shibamoto, Kádár Sándor Miklós, Kajdi László, Kalaitzidis Dimitris, Kálmán Csaba, Kalmár Zoltán, Kalocsai Sándor, Kalo-Vasko Erzsébet, Kapitány Attila János, Kaplonyi Györgyné, Kapornay László, Kaposi János, Káposztás Márta, Karacsné Zagyva Julianna, Kardos Barnabás Csongor, Kardos Gyuláné dr. Tasch Beáta, Kardos Judit, Kardos Zsolt, Kárpáti Éva, Katona Bernadette, Katona Gábor, Kecskés Krisztina, dr. Kecskés Marianna, Kékesi Erzsébet, Kelemenné Kozma Helga. dr. Kelemen Dóra, Kemény Gyula, dr. Kerekes József, dr. Kerémi Beáta, dr. Keresztes László, Kenéz György, Kenyeres István, Kériné Kenéz Mária, Kertész Beáta, Kertész István, dr. Kétyi András, Király Éva, dr. Királyfalvi György, Kiss Ágnes, dr. Kiss Attila, Kiss Ernő, Kiss Erzsébet, Kiss Erzsébet Julianna, Kiss Gyöngyi, Kiss Ildikó, dr. Kiss János Péter, dr. Kiss László, Kiss Margit, Kiss Mária, Kissné Kovács Eszter, dr. Kiss Márta, dr. Kiss Nóra, dr. Kiss Tamás, Klinga Ágnes, Kocsis Andor, Kocsis Márta, dr. Koch Mária, Kohegyi Anita, Koletár Zsuzsánna, Kolpaszky Tamás, Komáromi Tamás, Komondy Katalin, Kósa Eszter, Kósa Péter László, dr. Kostyál Erika, Kovács Attila, Kovács Előd, prof. Kovács Ilona, Kovács Nándor, Kovács Schnedarek Erika, Kovács Zoltánné, Kovalik-Deák Tamás, Kőműves Géza, dr. Környeiné Farkas Melinda, Kövesdi Alajos, Krassói Péter, dr. Krémer László, dr. Kristó Annamária, Krónerné Rózsavölgyi Ildikó, Kudich Zsolt, Kun Attila,

Fotó © Nagy Attila, Müpa

Köszönjük, hogy hűségesek hozzánk!

dr. Kunszenti Tamásné, Laczhegyi Andrea, Ladán Éva, Ladvenicza Bela, Lakatos György, Láng László, Lantosné Ginder Mária, dr. Lantos István, dr. Lányi Zoltán, László Attila, László György, dr. László Előd, László-Kovács Edina, Lebhardt Zsuzsa, Lejtovitz László, Lengyel Ildikó, Lengyel József, dr. Lepel Adrienn, dr. Lesták Erika, dr. Lichtmann Tamás, dr. Lippai Zsuzsanna, Lipták Emőke, Lipták Péter, dr. Lipthay-Ticz Gabriella, Liszka Zsuzsanna, , Lukács Attila Herbert, Lukács Gabriella, Lukács Margit Anna, Magyarszéky Zsoltné, dr. Major János, Major Rita, Markó Attila Ferenc, Márkus Eszter, Marosi Gábor, dr. Mártonfi Attila, dr. Máté László, Matzné Izsák Éva, dr. Meggyes István, Menczel Péter, Mészáros Éva, Mészáros Istvánné, Mészáros Klára, Miatovics Márta, Mihály Tibor, Mihályi Zoltán, dr. Mikes Beáta, Mikola Péter, Milos Adrienn, Milus István, Miriszlai Miklós, Mizik András, Mohácsy István, dr. Molnár András, dr. Molnár-G. Béláné dr. Czabay Ildikó, Molnár Éva, Molnár Ferenc, Molnár Judit Eszter, prof. Molnár Péter, Molnár Katalin, Molnár Zsuzsa, Molnár Zsuzsanna, Mosóczi András, Munkácsi Lajos, Müller Ferenc, Müller-Petri Andrea, Nagy András, Nagy Attila, Nagy Gergely, Nagy Mariann, Nagy Marianna, Nagy Mónika, Nagy Regina, Nagy Zoltán, Nagyfalusi Sándor, Nagypál Beáta, Naszádi Judit, Navora Nelli, dr. Németh Imre, Németh István Csaba, Neulaender Márta, Novák Csaba, Novák Iván, Novák Teréz, dr. Nyéky Boldizsár Csaba, Nyúl Erika, Oláh Károly, Oláh Rita, Olasz Ágnes, Omischl Ferenc, Ónody Sarolta, Orjábka Vitálij, Ormos István, dr. Orosz Ádám, dr. Orosz Csaba, Orosz Imréné, Orosz-Hársfalvi Adrienn, Osváthné Hoffmann Erzsébet, Oszkai Rita, Osztroluczky Dénes, dr. P. Németh Andrea, Páczelt Ferenc, Palainé Fekete Zsuzsanna, Palkó Orsolya, dr. Pallos László, Pál Tibor, Pálfi Vilmos, Pálos Katalin, , Pap Györgyi, Papp Renáta, Papp Sándor, dr. Papp Zoltán, Papp Zsuzsanna, Pataki István, Patkós Katalin, dr. Pável Iván, Pekli Judit, Pékné Borbély Katalin, Pertis Jenőné, Pesti Ernő, dr. Petrányi Ágota, Péterfy Áron, Petur Márta, dr. Pilissyné dr. Hegyi Márta, Pirityi Katalin, dr. Pirityi Sylvia, Pollák Iván, Pőthe Attila, Preisinger Gábor, Primusz Renáta, Prosinger Lászlóné, prof. Puhl Antal, Puskás Attila, Puskás Edit, dr. Pusztai Erzsébet, Putnoki Erika, dr. Pytel Ákos, Rába László, Rátki Mária, Rázga Bozsena, Reiner Gábor, dr. Reményi Andrea, Renner Péter, Richer Zsolt, Riczkó Eleonóra, Rigóné Perl Erika, Roberto Martinez Bachrich, Mr Rolf Petter Bergersen, dr. Rosner Gábor, Rózsa Ildikó, Rudas Andrea, Ruff István, Rutkai Ágnes, Rücz Ágnes, Mr Saïk Urien, Sági László, Salacz Pál, Salvarani Zsófia, Sándor András Sámuel, Sárkány-Balogh Csilla,

dr. Sárosi Magdolna, Sárváry Emőke, Sastinszky Dániel, Schekk Ilona, prof. Sellő Hajnal, Sepler Béla, Simon Csaba, dr. Simon Judit, Simon-Fiala Dániel, dr. Sipos Péter, dr. Sirató Ildikó, Siska Ádám, Soltész Anikó, dr. Sólyom Éva, Somlyai Ildikó, Somodi Péter, Somogyi Zsuzsanna, dr. Somos Zsuzsanna, Sőregné Tomerle Rozália, Spohn Ferenc, Stadler Péter, Szabó Andrea, Szabó Anna, dr. Szabó Erzsébet Mária, Szabó Cecília, Szabó Dániel, Szabó Franciska, Szabó István, dr. Szabó Júlia, prof. Szabó Lajos, dr. Szabó László, Szabó Kata, dr. Szabó Rita, Szabó Zsófia, Szabó Zsuzsanna, Szabóné Székely Zsuzsanna, Szakáli Zoltán, Szakmáry György, Szakos József Zsolt, Szalai Győző László, Szalainé Büki Mária, Szalay Marianne, Szálkai Dénes, Szánthó Flávia Kriszta, Száraz Alexandra, dr. Száraz Sándor, Szarka János, Szászné dr. Csáki Margit, Szegedi Ágnes, Székely Gáborné, Székely Zoltán, dr. Szende Lászlóné, Szelényi Dániel, Szemerkényi Ágnes, Szentgyörgyi Magdolna, dr. Szentes Tamás, Szenttamássy Katalin, dr. Szentpéteri Mária, dr. Széll Judit, dr. Széplaki Zoltán István, dr. Szigethy Gábor, Szikszay-Csalló Csaba, Szilágyi Béla, prof. Szilágyi Kinga, dr. Sziráczki György, dr. Szivós Péter, Szűcs Gábor, Szviatovszki András, dr. Táborszky László, Tajthy Tamás, Takács Attila, Takács István, Takács Judit, dr. Takács Judit, Takács Zsuzsa, dr. Tamás Viktória Júlia, dr. Tar Ibolya, Takácsné Tricskó Erika, Taman Mónika, Tapolcsányi Valéria, Tar Klára, Tar Örkénd, Tátrai Eszter, Teleki Ákos, Temesi Tamás, dr. Terjéki Klára, Thész Gabriella, Thimar Márta, Thomas Hill, Thomas Krumbiegel, Tiszai Zsófia, dr. Tokaji Nagy Erzsébet, Tolnai Lászlóné Erzsébet, Tolnai Mária, dr. Tolnay Lajos, Tornyossy Gábor, dr. Tóth-Heyn Péter, Tóth András, Tóth Árpád, Tóth Dominika, dr. Tóth János, Tóth Kinga, Tóthné Halász Hedvig, dr. Tóth Pál Péter, dr. Tóth Péter, dr. Tóth Zsuzsanna, Trizna Zoltan, Trum Mercédesz, Turda Elek, Udvaros-Danhauser Rita, dr. Ughy Antal, Ujlaki György, Ungár Péter, Urbán Ágnes, Urbán Péter, Vadócz Péter, Vajai Balázs, Vajda András, Vajda Tünde, Vajda Zsuzsa, Vakler Anna, Vanik Bertalan, dr. Várady Erzsébet, Várady-Szabó Bálint, dr. Varga Ildikó, Varga Gábor, Varga István, Varga János, dr. Varga József, Varga László, Varga Pál, Varga Zoltán, dr. Varga Zoltán, dr. Vándorffyné Farkas Klára, Várgedő Tamás, Várhelyi Miklós, dr. Varjú Gabriella, dr. Varsányi Katalin, Vas László, dr. Várnai Katalin, Vedres Tiborné, Vida Zoltán, ifj. Vida Zoltán, dr. Vilinovszki Róbert, Virághalmy Judit, Visy Éva, Viszlai Andrea, dr. Vittay Pál, Voloscsuk Klára, Wéber Anikó, Werner Zsuzsanna, Wittner Balázs, Zádor András, Zalán Györgyné, Zátonyi Lászlóné, Zeke Julianna, Zolna Katalin, Zoltai Mária, Zsadányi Lászlóné, Zsidi Vilmos, Zsóka János, Zundel Rudolf

JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK

A MÜPA ÁLLANDÓ JEGYPÉNZTÁRA

Müpa-jegypénztár

1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.

Tel.: (+36-1) 555-3300, (+36-1) 555-3301

E-mail: jegypenztar@mupa.hu

Nyitva: mindennap 10 órától az utolsó előadás első szünetének végéig, egyéb esetben 18 óráig.

Az aktuális nyitvatartásról kérjük, tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon!

A jegypénztárunkban történő személyes vásárlás alkalmával a Müpa valamennyi programjára Edenred/ Rewin Ajándékutalvány és Rewin kártyák ellenében is válthatók jegyek. A Müpa saját rendezésű előadásaira elfogadjuk az Edenred/Rewin Ajándékutalványt, és a Rewin kártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla-keretét. Belépőjét SZÉP-kártyájával és MÜPA Ajándékutalványával is megvásárolhatja jegypénztárunkban.

Online a Müpa saját rendezésű előadásaira jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyájával is megvásárolhatja.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Előadásainkra jegyeket a www.mupa.hu honlapon kezelési költség nélkül vásárolhatnak.

BIZTONSÁGOS JEGYVÁSÁRLÁS

A Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy jegypénztárunkban váltsa meg jegyét.

KEDVEZMÉNYEK

• Diákok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban rendezett előadásokra, valamint a Literárium és Müpa Filmklub programjaira a kezdés előtt egy órával – diákigazolvány felmutatásával – 1000 forintért válthatnak belépőt az állóhelyekre.

• Nyugdíjas igazolvánnyal, valamint pedagógusigazolvánnyal rendelkező kedves vendégeink meghatározott előadásokra személyenként két darab jegyet igényelhetnek a rendelkezésre álló jegykészlet erejéig. További információkért keressék fel honlapunkat (www.mupa.hu).

A regisztrációt hét nappal az előadás dátuma előtt nyitjuk meg, jegyeket igényelni a (+36 1) 555 3307es telefonszámon lehet az előadást megelőző napig a jegypénztár nyitvatartási idejében. A jegyek ára 2000 Ft / darab. Az igényelt jegyek az előadás napján vásárolhatók meg a Müpa jegypénztárában.

• A Ludwig Múzeum a Müpa érvényes belépőjegyeivel egy tetszőleges alkalommal (az előadás napjáig) ingyenesen látogatható.

• A Müpa+ hűségprogram visszatérő látogatóinknak kínál előnyöket. A program tagjai a vásárlásaik után felírt hűségpontokkal ezüst, arany, majd platina szintekre lépve egyre nagyobb jegyárkedvezményben, elővásárlási lehetőségben, exkluzív programokban részesülnek. Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, és élvezze a plusz élményeket: www.mupa.hu/husegprogram

• Kerekesszékes látogatóink a számukra fenntartott helyek erejéig előzetesen (legkésőbb az adott előadás előtt egy héttel) ingyenes belépőjegyet igényelhetnek jegypénztárunknál, a jegypenztar@mupa.hu e-mail-címen. Kísérőjük – amennyiben a férőhelyek száma még engedi – az adott koncert jegyárainak legalacsonyabb kategóriájában válthat a pótszékre jegyet.

A kerekesszékes jegy az előadás kezdete előtt egy órával vehető át személyesen a Müpa jegypénztárában.

• Hírlevélben – az Önt érdeklő műfajok bejelölésével – személyre szabott tájékoztatást kaphat a Müpa saját rendezésű előadásairól és a Müpához kapcsolódó aktualitásokról, érdekességekről. Regisztrációra a www.mupa.hu/regisztracio/hirlevel felületen van lehetőség.

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK

A Müpa ajándékutalványai szabadon választható, tetszőleges értékben kaphatók, az összeg pedig akár több részletben, különböző előadásokra szóló jegyek vásárlására használható fel.

Az ajándékutalvány megvásárolható és beváltható online és személyesen jegypénztárunkban.

Az ajándékutalvány legalább hat hónapig érvényes, és kizárólag a Müpa saját produkcióira történő jegyvásárlásra használható fel a rajta szereplő határidőn belül.

DINAMIKUS JEGYÁRAZÁS

A dinamikus árazásnak köszönhetően a jegyárak a keresleti és kínálati viszonyoknak megfelelően változhatnak, így egy-egy előadás esetében megadott értékhatáron belül emelkedhet, de csökkenhet is a jegyár. Az árak a weboldalon és kiadványban feltüntetett minimum- és maximumár között változnak az algoritmusnak megfelelő módon.

SZOLGÁLTATÁSOK

Átrium Büfé

Frissítő élmények sorban állás nélkül

Válasszon büféink gazdag kínálatából, rendeljen előre, és a szünetben élvezze a frissítő üdítőket és finom falatokat kényelmesen, sorban állás nélkül!

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben zajló, szünettel megszakított programjaink esetében, az előadások előtt egy órával megnyíló külön pénztárban rendelhetik meg és fizethetik ki a fogyasztanivalót. Az ételeket és italokat kollégáink előre kikészítik külön asztalokra, így vendégeink sorban állás nélkül, azonnal megkaphatják azokat az előadás szünetében, az Átrium Büfében.

Bohém Rendezvényhelyszín

Nyitva: aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon vagy telefonon. Elérhetőségek, asztalfoglalás: (+36-1) 555-3372, bohemetterem@jazzevent.hu

P’Art Kávéház

Nyitva: aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon vagy telefonon. Tel.: (+36-1) 555-3369

P’Art Bisztró

Nyitva: aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon vagy telefonon.

Elérhetőségek, asztalfoglalás: +36-30 998-5498; +36-30 978 1440 asztalfoglalas@partkavehaz.hu; www.partkavehaz.hu

MASTERCARD PEZSGŐBÁR

A Mastercard Prémium Program, illetve a Müpa+ hűségprogram platina szintű tagjai számára elérhető a Müpa Terasz büféje, amely megújult külsővel, Mastercard Pezsgőbárrá alakulva várja vendégeinket.

VINCE KÖNYVESBOLT

Nyitva: hétfő 14–18 óráig, kedd–vasárnap 10–18 óráig, előadások napján az első szünet végéig, ha nincs szünet, az előadás kezdetéig. Tel.: (+36-1) 555-3380 www.vincekiado.hu

ETHNOSOUND HANGSZERBOLT

Tel.: (+36-1) 555-3370, (+36-20) 492 7789, (+36-20) 967 0157 www.ethnosound.hu

Wi-Fi

A Müpa közönségforgalmi területein és a kültéren a Wi-Fi díjmentesen elérhető.

Parkolás

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. Napközben 30 perces díjmentes parkolás segíti a jegyvásárlókat és tájékoztatást kérőket. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása megtalálható a mupa.hu honlapon.

Házirend

A Müpa házirendje megtekinthető az előcsarnokban található információs pultnál, illetve a www.mupa.hu honlapon a RÓLUNK menüpont alatt.

MŰHELYBESZÉLGETÉS

Ha szeretne többet tudni az egyes koncerteken elhangzó zeneművekről, és érdekli, hogy kik az alkotók, valamint milyen munka előz meg egy-egy produkciót, úgy a Müpa Műhelybeszélgetések sorozata Önnek szól: a program keretében laza, klubszerű hangulatban, egy csésze tea mellett beszélgetünk a Müpa egy-egy előkészületben lévő előadásáról. A részletekért látogasson el honlapunkra.

KAPCSOLAT, NYITVATARTÁS

KAPCSOLAT

Müpa

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36-1) 555-3000

E-mail: info@mupa.hu, www.mupa.hu

NYITVATARTÁS

mindennap 10 órától az utolsó előadás végéig, egyéb esetben 18 óráig

Az aktuális nyitvatartásról kérjük, tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon!

Kiadta a Müpa Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató

A szerkesztés lezárult: 2024. augusztus 23. Projektvezető: Hetényi Dóra

Szerkesztő: Tóth Endre

Layout, tördelés: Hajdu Imre

Stratégiai partnereink:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Fotó © Réthey-Prikkel Tamás

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.