2021. MÁRCIUS 9.
RÉGIZENE FESZTIVÁL
ACCADEMIA BIZANTINA 1
mupa.hu
9 March 2021
EARLY MUSIC FESTIVAL
ACCADEMIA BIZANTINA Featuring: Delphine Galou – contralto Alessandro Tampieri – violin, viola d’amore Members of the ensemble: Sara Meloni, Lisa Ferguson – violin I Ana Liz Ojeda, Mauro Massa, Heriberto Delgado – violin II Alice Bisanti, Jamiang Santi – viola Alessandro Palmeri, Paolo Ballanti – cello Luca Bandini – double bass Tiziano Bagnati – lute Conductor and harpsichordist: Ottavio Dantone Vivaldi: Sinfonia in G major for strings and basso continuo, RV 146 Vivaldi: Filiae Maestae Jerusalem, RV 638 Vivaldi: Concerto in D minor for viola d’amore, strings and basso continuo, RV 394 Vivaldi: Juditha Triumphans – ‘Agitata infido flatu’, RV 644 Porpora: In procella sine stella – motet Vivaldi: Concerto for Strings in F major, RV 138 Vivaldi: Tieteberga – ‘L’innocenza sfortunata’, RV 737 Vivaldi: Sovente il sole (from the pasticcio-serenata Andromeda Liberata), RV Anh. 117 Vivaldi: Concerto for Strings in A minor, RV 161 Vivaldi: Cessate, omai cessate – cantata, RV 684 The English summary is on page 11. 2
2021. március 9.
RÉGIZENE FESZTIVÁL
ACCADEMIA BIZANTINA Közreműködik: Delphine Galou – alt Alessandro Tampieri – hegedű, viola d’amore Az együttes tagjai: Sara Meloni, Lisa Ferguson – 1. hegedű Ana Liz Ojeda, Mauro Massa, Heriberto Delgado – 2. hegedű Alice Bisanti, Jamiang Santi – brácsa Alessandro Palmeri, Paolo Ballanti – cselló Luca Bandini – nagybőgő Tiziano Bagnati – lant Csembalózik és vezényel: Ottavio Dantone Vivaldi: G-dúr sinfonia vonósokra és basso continuóra, RV 146 Vivaldi: Filiae Maestae Jerusalem, RV 638 Vivaldi: d-moll versenymű viola d’amoréra, vonósokra és basso continuóra, RV 394 Vivaldi: Juditha triumphans – „Agitata infido flatu”, RV 644 Porpora: In procella sine stella – motetta Vivaldi: F-dúr versenymű vonósokra, RV 138 Vivaldi: Tieteberga – „L’innocenza sfortunata”, RV 737 Vivaldi: Sovente il sole (az Andromeda liberata című pasticcio-serenatából), RV Anh. 117 Vivaldi: a-moll versenymű vonósokra, RV 161 Vivaldi: Cessate, omai cessate – kantáta, RV 684
3
Vajon hány olyan zeneszerzőt rejt még a múlt, akiknek kompozíciói kolostorok, templomok, könyvtárak, múzeumok elhagyatott zugaiban porosodnak? Vajon teljesen feltérképeztük már a zenetörténetet, és ismerjük minden remekművét? Antonio Vivaldi (1678–1741) alkotásainak utóélete azt jelzi, legyünk nyitottak, mert bármi megtörténhet. Vivaldi elfeledve, elszegényedve halt meg Bécsben, szállásadója, egy nyeregkészítő mester özvegye pedig bizonyára kétkedve fogadta volna, hogy a vörös hajú pap egykor uralkodóknak írt fenséges színpadi zenéket, és egész Európa rajongott hangszeres műveiért. Jelöletlen sírba temették, gyászszertartás nélkül (ahogyan ötven évvel később ugyanitt egy másik zsenit, Mozartot). 1741. július 28-án bekövetkezett halála után szinte csak anekdoták maradtak róla, zenéje majdnem kétszáz évig senkit sem érdekelt. A lexikonok, zenetörténetkönyvek sosem mulasztották el megemlíteni jellegzetes hajszínét; kiváló, de szórakozott hegedűsként, különc papként írtak róla, aki képes volt egy általa celebrált misén kiszaladni a sekrestyébe, hogy kidolgozzon egy hirtelen eszébe jutott fúgatémát. Mint egy francia utazó megjegyezte, szenvedélyes zeneszerző volt, aki nem tudott parancsolni az ihletnek, az pedig nemigen apadt ki. Azt is mondták róla, hogy mindig rózsafüzért tartott a kezében – kivéve amikor operát írt. Ezt minden bizonnyal jelképesen is értették, hiszen alkotóként szívesen kísérletezett merész megoldásokkal, zeneszerzői fantáziájának nem szabtak határt a hagyományok. Ezt a végtelen változatosságot mutatja be a hangverseny műsora. A 19. században csak azért kezdtek foglalkozni Vivaldi zenéjével, mert a Bach-kutatás látómezejébe került. Pedig sejthették volna, hogy nem akárkiről van szó: Bach nem kevesebb mint egy tucat Vivaldi-hegedűversenyt dolgozott át billentyűs hangszerre, márpedig ez az eljárás köztudottan a csodálat és tisztelet kifejezése, a másik zeneszerzőtől való tanulás módja volt. A német zenetörténészek azonban úgy vélték, bár Vivaldi zenéje tetszetős, Bachéhoz képest felületes és súlytalan. Arnold Schering volt az első, aki jelentős figyelmet szentelt darabjainak, és az olasz mester akkor ismert versenyműveiből írta doktori disszertációját, munkája 1905-ben könyv alakban is megjelent. Valószínűleg ugyanebben az évben vetette papírra a kor egyik legnagyobb hegedűművésze, az osztrák Fritz Kreisler azt a C-dúr versenyművet, amelyről azt állította, Vivaldié. Marc Pincherle francia zenetörténész azonban gyanút fogott, és elkezdett behatóan foglalkozni Vivaldi concertóival, ezekkel a háromtételes, hét-nyolcperces kompozíciókkal. Bár a munkát az 1910-es években kezdte el, könyve, az első önálló Vivaldi-monográfia csak az 1950-es években jelent meg. (Időközben Kreisler is kénytelen volt bevallani, hogy a Vivaldi stílusát imitáló darabot valójában ő írta.) Olaszországban Mussolini 1922-es hatalomra jutását és a fasiszta ideológia hivatalos doktrínává válását követően robbant be a Vivaldi-reneszánsz, miután 1926-ban egy átalakítani tervezett piemonti szalézi kolostor vezetője a munkák megkezdése előtt megvételre ajánlotta a könyvtárban található kéziratokat. Ekkor került elő a szenzációs lelet: tizennégy kötetnyi Vivaldi-kézirat. A hiányos számozás azt is jelezte, kell még lennie hasonló anyagnak, 4
s a fennmaradó köteteket meg is találták a kolostorépület egykori tulajdonosának örököseinél. A kéziratokat – Roberto Foà üzletember, majd 1930-ban Filippo Giordano gyártulajdonos adományának köszönhetően – a Torinói Nemzeti Egyetemi Könyvtár vásárolta meg. A Foà–Giordanogyűjtemény mintegy 450 mű kéziratát tartalmazza: több mint 300 hangszeres kompozíciót, 80 kantátát, 42 egyházi művet és 20 operát – a fennmaradt kompozíciók kétharmadát. A kéziratok életre keltésében, Vivaldi zenéjének közönséghez való eljuttatásában különös módon egy Olaszországban élő amerikai költő, a Mussolini feltétlen híveként tevékenykedő Ezra Pound játszott fontos szerepet. Az 1930-as évek elejétől szeretőjével, a szintén amerikai Olga Rudge hegedűművésszel koncertsorozatot szervezett lakóhelyén, a liguriai kisvárosban, Rapallóban. Ezeken az esteken nemcsak Olga Rudge, hanem világjáró művészek is felléptek, többek között Pound jó barátja, a később Bartók Brácsaversenyét is befejező Serly Tibor, aki Frid Géza zongorakíséretével játszott. A koncerteken többször is elhangzottak Vivaldi-művek, ami akkoriban igazi kuriózumnak számított. A hivatalos kultúrpolitikától sem állt távol, hogy Vivaldit a német barokk zeneszerző-óriás méltó olasz „társaként” Bach mellé emeljék, így a zeneszerző életművének gondozása, emlékének őrzése céljából Ezra Pound és Olga Rudge a pár évvel korábban alapított Chigi Zeneakadémián 1938-ban létrehozta a Vivaldi-központot. A következő év szeptemberében az intézménynek is otthont adó városban, Sienában megrendezték a Vivaldi-reneszánsz első, szimbolikus jelentőségű koncertsorozatát, melynek művészeti vezetője a kor egyik legnevesebb zeneszerzője, a Respighi, Malipiero és Pizzetti generációjához tartozó Alfredo Casella volt. A koncerteken a közönség áttekintést kaphatott a szerző sokrétű életművéből, de megjelent egy könyv terjedelmű kiadvány is Vivaldi életrajzával, tanulmányokkal, Goldoni emlékiratainak Vivaldit említő terjedelmes szakaszával, továbbá a torinói könyvtárban őrzött művek Olga Rudge által összeállított jegyzékével. A világháború által megakasztott „Risveglio Vivaldiano” újult erővel folytatódott 1947-ben, amikor Antonio Fanna velencei üzletember megalapította az Olasz Antonio Vivaldi Intézetet. Egy neves kiadóval együttműködve Vivaldi-összkiadást indítottak útnak, az azt követő huszonöt év alatt 530 kotta jelent meg gondozásukban. A zeneszerző születésének 1978-ban ünnepelt háromszázadik évfordulója óriási lendületet adott a még publikálatlan művek megjelentetésének is, és ugyanebben az időben készült el a már létező három Vivaldi-műjegyzék mellé egy negyedik is az 1937-ben született dán zenetudós, Peter Ryom jóvoltából; erre a jegyzékre (Ryom-Verzeichnis) utal a művek címe után álló RV-szám. A hanglemezipar szintén hozzájárult Vivaldi műveinek közkinccsé válásához, a torinói gyűjtemény anyagát 2000-ben szisztematikusan elkezdték lemezre venni, s ma már az életmű jelentős része meghallgatható hanghordozón. Vivaldi ugyanakkor még mindig okoz meglepetéseket: a kétezres évek elején például két zsoltármegzenésítése került napvilágra – az egyik igazi remekmű –, 2006-ban pedig egy elveszettnek hitt operáját találta meg és mutatta be Ondřej Macek cseh zenetörténész-karmester. 5
Egy évszázad kellett tehát ahhoz, hogy megismerjük egy zeneszerzőzseni életművét, ugyanakkor még mindig hiányoznak alapvető információk. Az operákat leszámítva például nem állapítható meg a művek keletkezésének pontos dátuma, és az életrajzon is találhatók fehér foltok. Biztosra vehető, hogy Vivaldi 1678. március 4-én született Velencében, azt azonban már nem tudjuk, hogy gyenge egészsége vagy az akkori földrengés miatt keresztelték-e meg szokatlanul hamar. Anyja állítólag a földrengés okozta riadalmat követően döntötte el, hogy fiából papot nevel, édesapja pedig borbélyként dolgozott, mielőtt hivatásos hegedűsnek állt volna. Vivaldi valószínűleg asztmával küszködött, emiatt fúvós hangszereken sosem játszott. Tizenöt évesen kezdte meg papi tanulmányait, tíz évvel később szentelték pappá, de említett habitusa miatt hamar felhagyott a misézéssel. Pappá szentelése után pár hónappal nevezték ki Velence négy árvaháza közül az egyik hegedűtanárának. A Velencei Köztársaság fenntartásában működő jótékonysági intézmény árván maradt vagy elhanyagolt, mélyszegénységből kiemelt gyerekeket fogadott be, gondoskodott nevelésükről. Zenei oktatásban is részesültek, a legtehetségesebbek kórusban énekeltek vagy zenekarban játszottak. Vivaldi kinevezése után nem sokkal már messzire eljutott az együttesek híre. A „vörös pap” életművének nagy része az ő számukra készült, így a ma esti koncerten elhangzó darabok közül a versenyművek, a latin nyelvű motetta, valamint a – minden bizonnyal elveszett Miserere előtt énekelt – bevezető zene, úgynevezett introduzione, a Filiae Maestae Jerusalem. Vivaldi ugyanakkor gyakran került konfliktusba az intézmény vezetésével; 1709-ben a bizottság többsége ellene szavazott, és elküldték – hogy aztán egy vagy két évvel később visszahívják. 1716-ban már a teljes intézmény zenei működéséért ő felelt. Huszonhét esztendősen jelent meg először műve nyomtatásban, szokás szerint egy tucat azonos műfajú darab, egy opusszám alatt. Négy-ötévenként jelentkezett új sorozattal, s növekvő elismertségét jelezte, hogy a L’estro armonico címet viselő op. 3 kottáját már Amszterdamban adták ki 1711-ben, Ferdinando de’ Medici toszkánai nagyherceg támogatásával. Az igazán jó megélhetést, elismertséget és szakmai kibontakozást azonban a nagyközönség érdeklődésére számot tartó műfaj, az opera jelentette. Vivaldi az 1710-es évektől írt operákat, merész és változatos stílusa izgalomba hozta a közönséget. A darabok közül több elveszett vagy csak részlegesen maradt fenn, mint például a Tieteberga, de olyan is van, amelynek csak a nyitányát, az úgynevezett sinfoniát ismerjük, ilyen a most megszólaló RV 146-os számú mű is. Az 1710-es évek végén Vivaldit a mantovai herceg szerződtette három évre, ekkor komponálta A négy évszakot, valamint valószínűleg a műsoron szereplő szólókantátát is; a kantáta ugyanis jellemző udvari zene volt, amely virtuóz énekest igényelt, és rendszerint az év azon szakaszában adták elő, amikor az operajátszás szünetelt. Vivaldi az 1720-as években ért karrierje csúcsára, többször járt Milánóban, de Rómába is eljutott, ahol a pápa előtt muzsikált. Az árvaház lányaival mindeközben tovább dolgozott: gyakori utazásai és operabemutatói mellett is megkapta a havi két új concertóért járó két aranydukátot, ami nem számított 6
kevésnek, tekintve, hogy egy velencei dukát, vagyis zecchino három és fél grammot nyomott majdnem 24 karát tisztaságú aranyból. Az árvaháznak írt egyik kiemelkedő és nagyszabású alkotása a Judit diadala Holofernész barbárai ellen – vagy röviden: Juditha triumphans – címet viselő oratórium, amely a Velencei Köztársaság törökök felett aratott győzelmének megünneplésére született. Operáit Itália-szerte játszották, sőt itáliai követeik megbízásából Európa legnagyobb uralkodóinak írt darabokat, például a francia király esküvőjére, majd gyermekeinek születése alkalmából. Mindkét róla fennmaradt hiteles ábrázolás – az egyik egy tollal rajzolt zseniális karikatúra – is ebből az időből származik. Szintén ekkor született az Androméda kiszabadítása című opera, amelyet a zeneszerzőket nagylelkűen támogató, a beszámolók szerint a pompát és az érzéki zenét kedvelő Pietro Ottoboni bíboros velencei látogatásakor adtak elő 1726. szeptember 18-án, öt zeneszerző közös munkájaként. Vivaldi jegyezte a földöntúli szépségű, „Sovente il sole” kezdetű áriát, a dokumentumok szerint ez volt az utolsó zenemű, amelyben szólistaként fellépett. A következő évben megjelenő op. 9 jelzésű tizenkét hegedűversenyt már egyenesen a német-római császárnak ajánlotta, aki személyesen fogadta őt, amikor Triesztbe látogatott. Egy korabeli levélbeszámoló szerint VI. Károly „sok pénzt, egy aranyláncot és egy medált adott neki, valamint lovaggá ütötte”. A császár annyira kedvelte Vivaldit, hogy állítólag két hét alatt többet beszélgetett vele, mint minisztereivel két év alatt. Vivaldi egyik levele szerint Bécsbe is meghívta, de a dokumentumokból csak annyi tudható, hogy 1730-ban Prágában járt édesapjával és talán egy velencei társulattal. Életének utolsó évtizedében már más szelek fújtak, az ízlés megváltozott, művei kimentek a divatból, és Itáliában a zeneszerzők új generációja tartotta lázban a közönséget, köztük a nápolyi illetőségű és Farinellit is tanító Nicola Porpora (1686–1768). Megélhetése érdekében a perifériára szorult Vivaldi saját kéziratait kezdte árusítani, és talán az érvényesülés reményében kerekedett fel hatvankét évesen, hogy Bécsbe menjen. Érkezése után pár hónappal azonban az uralkodó elhunyt, és Vivaldi sem élt sokkal tovább. Ma sem tudni, pontosan hol van nyughelye, de az biztos, hogy a vörös pap zenéje 280 évvel később is él: szórakoztat, lenyűgöz és elvarázsol. Írta: Várkonyi Tamás
7
Fotó © Giulia Papetti
Fotó © Giulia Papetti
Fotó © Giulia Papetti
8
A párizsi születésű Delphine Galou eredetileg filozófiát tanult a Sorbonne Egyetemen, és mellette foglalkozott énekléssel. 2004-ben a fiatal francia művészeket támogató egyesület, az ADAMI az év felfedezettjének választotta. Azóta a legjelentősebb barokk zenei együttesekkel, valamint olyan korszakos karmesterekkel koncertezik, mint Jordi Savall, Andrea Marcon, Jean-Christophe Spinosi vagy Diego Fasolis. Händel, Vivaldi, Porpora operáinak szereplőjeként jelentős sikereket könyvelhetett el, többek között a New York-i Lincoln Centerben is. Alessandro Tampieri szülővárosában, Ravennában kezdte zenei tanulmányait, tizenöt évesen csatlakozott az Accademia Bizantinához, amelynek 2011 óta koncertmestere. A hegedű és a brácsa egyformán érdekelte, de a milánói Scala zenekarában az utóbbin játszott. Olyan neves régizenei együttesekkel lépett fel, mint az Il Giardino Armonico és a L’Arpeggiata, saját zenekarával pár éve rögzítette Vivaldi viola d’amoréra és zenekarra írt versenyműveit. Ottavio Dantone a régizenére tette fel az életét. Orgonistaként és csembalistaként már fiatal művészként feltűnést keltett, az 1980-as években több versenyt is megnyert. 1989 óta játszik együtt az Accademia Bizantinával, amelynek 1996 óta vezetője, általa vált az együttes a nemzetközi zenei világ egyik legjelentősebb barokk zenekarává. Szólistaként, kamarazenészként és karmesterként egyaránt aktív, a korhű előadói gyakorlat egyik legfelkészültebb zenésze, akinek repertoárján a barokk mellett 19. századi és bécsi klasszikus kompozíciók is szerepelnek.
Fotó © Giulia Papetti
Az Accademia Bizantina 1983-ban alakult Ravennában, azzal a céllal, hogy a kamarazene spontaneitásával, közvetlenségével szólaltassa meg a zeneirodalom remekműveit. A korhű hangszereken játszó együttes stílusát olyan előadónagyságok érlelték, mint Jörg Demus, Riccardo Muti, Luciano Berio és Stefano Montanari. A zenekar Ottavio Dantone 1989-es csatlakozása után kezdett specializálódni a barokk zenére, több 18. századi opera újkori bemutatója fűződik nevéhez. Az utóbbi időben olyan sztárokat látott vendégül, mint a hegedűművész Viktoria Mullova és Giuliano Carmignola, valamint a kontratenor Andreas Scholl.
9
KÖZÖSSÉGI MÉDIA 10
KÖVESSEN MINKET ONLINE IS!
mupa.hu
SUMMARY Exciting discoveries in music history made over the past hundred years have propelled Antonio Vivaldi (1678–1741) from obscurity and made him into one of the pivotal figures in Baroque music. Apart from the fact that he died neglected and impoverished in Vienna, he enjoyed a dream career, teaching violin nearly his entire life at a Venetian orphanage for girls and later working as the institution’s music director while his compositions conquered Europe. He was bold and innovative, experimenting with unique orchestral effects with an unflagging sense of invention. Ordained a priest at the age of 25, he lived so much for composing music that, on one occasion he interrupted the mass he was celebrating to rush back to the sacristy in order to develop the theme for a fugue that had just occurred to him. The “Red Priest” found an admirer of both his personality and his music in the Holy Roman Emperor, and the ambassador from the French court also commissioned festive music from him, while the Grand Prince of Tuscany financed the publication of his collection of concertos in Amsterdam. Of the nearly 800 opuses in his catalogue, a large portion were concertos, but the church music, operas and secular vocal works that he wrote also include plenty of pieces that will increase the dopamine levels in any listener’s system. Providing us with a cross-section, one painstakingly selected with unique taste, of this oeuvre of infinite richness – supplemented by a virtuosic solo motet by the Neapolitan composer Nicola Porpora (1686–1768) – will be the Ravenna-based Baroque early music ensemble Accademia Bizantina. Founded in 1983 and now considered among the finest in the world, the group has since 1989 played under the leadership of Ottavio Dantone, renowned for his original, quintessentially Mediterranean in temperament, readings. Vocal soloist Delphine Galou is one of the best singers working with this repertoire in the world today, which she has done – singing in operas by Handel, Vivaldi and Porpora – alongside such famed conductors as Jordi Savall, Andrea Marcon, Jean-Christophe Spinosi and Diego Fasolis. Performing the solo part in the unique concerto for stringed instrument and orchestra is Alessandro Tampieri, Accademia Bizantina’s concertmaster, who has also played concerts with Il Giardino Armonico and L’Arpeggiata.
11
Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon. A szerkesztés lezárult: 2021. március 9. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnerünk:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
mupa.hu