Lustig im Tempo und keck im Ausdruck

A KIBONTAKOZÁS ÉVEI

Hol tart életútján Mahler a III. szimfónia komponálásakor? Harmincas évei derekán jár, még nem házas, egyelőre egyedül él, élénk kapcsolatot tartva testvéreivel. Sok helyütt megfordult már eddig. A nyolcvanas évek eleje óta volt karmester Laibachban (ma Ljubljana), Olmützben (ma Olomouc), Prágában, Lipcsében, Budapesten, most pedig, 1891 és 1897 között első karmester a Hamburgi Városi Színházban. Ez eddigi életútjának legnagyobb eredménye, legjelentősebb karmesteri sikereinek színhelye. Sok mindenkit megismer, sok mindenkivel találkozik, bámulatos azoknak a műveknek a sora, amelyeket opera- és koncertkarmesterként betanít és vezényel Wagnertől Pucciniig, Smetanától Csajkovszkijon át Mascagniig. Együttműködik az élete végén járó Hans von Bülow-val, aki dirigensként nagyra tartja, de kompozícióit nem érti. Találkozik Csajkovszkijjal, aki mély benyomást tesz rá, megismeri Brahmsot, aki partitúrákat kér tőle, kölcsönös nagyrabecsülésen alapuló baráti kapcsolatba kerül Richard Strauss-szal. Ezekben az években fejezi be I. és II. szimfóniáját, s kezd hozzá a III.-hoz. Nyaranta alkot, mint később Bartók, mert eddigre ő is „vakáció-komponistává” válik, évad közben annyira lefoglalja a kemény színházi munka. Salzburg közelében, Steinbachban, az Attersee partján dolgozik egy külön e célra épített kis házikóban – itt készül alig pár négyzetméternyi térben a mondanivalójával a világot átfogó III. szimfónia.

KELETKEZÉSI KÖRÜLMÉNYEK

Mahler a hamburgi években ismeri meg a tizennyolc éves Bruno Waltert (1876–1962), aki 1894-től a Városi Színház korrepetitoraként, majd karigazgatójaként dolgozik, és művészete a tehetségét azonnal felismerő Mahler védőszárnyai alatt bontakozik ki. Mester-tanítvány kapcsolatuk hamar barátsággá mélyül. Waltertől, Mahler apostolától és az életmű egyik legnagyobb-leghitelesebb interpretátorától (aki 1936-ban, halálának negyedszázados évfordulóján könyvet írt a zeneszerzőről) az utókor sok mindent első kézből tud a III. szimfónia keletkezésének körülményeiről, arról az idilli állapotról, amelyben Mahler két nyáron át az Attersee-parti házikóban dolgozott. A karmester ír a komponista gyorsan változó kedélyállapotáról, gyakran túlzó gesztusairól, panteisztikusnak nevezhető szeretetéről, amely az őt Steinbachban körülvevő természet jelenségei iránt megnyilvánult. Mondják, a III. szimfónia a természet szimfóniája, és a műről szóló ismertetők elmaradhatatlan része az idézet, mely szerint amikor a Steinbachba látogató Walter végigtekint a Höllengebirge fenséges sziklafalain, a zeneszerző öntudatosan rászól: „Nem kell odanéznie, én mindezt már megkomponáltam” – és máris a hatalmas méretű első tétel felépítéséről kezd beszélni.