Sehr langsam. Misterioso. Durchaus ppp

ELLENTÉTEK EGYSÉGE

Mi teszi Gustav Mahler (1860–1911) hangját félreismerhetetlenné? Alighanem az ellentétek egysége. Ezt személyiségében és sorsában éppúgy felfedezhetjük, mint zenéjében. Világszemléletére meghatározó hatással volt zsidó származása, ugyanakkor művészete tele van keresztény szimbólumokkal és gondolatokkal. Legendásan nagy szerelem fűzte feleségéhez, a zeneszerzői ambíciókat dédelgető Alma Schindlerhez, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy megtiltsa jövendőbelijének a számára oly fontos kompozíciós tevékenységet. Korának legnagyobb operakarmestere volt, ugyanakkor alkotói életműve gerincét szimfóniái alkotják – operát nem írt. Zenéjéből is sugárzik a feszültség, melyet a feloldatlan ellentétek hoznak létre. Művei túlnyomórészt nagy ívű szerkezetek, ezek azonban a klasszikus formaalkotás elvei szerint szabálytalannak minősülő, töredékszerű részekből épülnek fel. Kifejezésmódja gyakran pátosszal teli és magasztos, ugyanakkor zenéjében a fennkölt gesztusvilág mellett minduntalan beleütközünk a nyersbe, a triviálisba és olykor a naturálisba is. Stílusa a nagy európai hagyományból táplálkozik, s ilyenformán alkotásai a legkifinomultabb műzenei matériából építkeznek, emellett azonban rendre felbukkannak folklorisztikus elemek: banális indulók, német-osztrák néptáncok és a zsidó népzene, a klezmer dallamai.

WUNDERHORN-ROMANTIKA

Mahler érett kori munkásságát három alkotóperiódusra oszthatjuk. Az első az Egy vándorlegény dalai ciklussal (1885–86) kezdődik, és gerincét az első négy szimfónia alkotja. Ez az időszak a IV. szimfónia megalkotásával fejeződik be 1901-ben. Mahlernek ezeket az éveit alapvetően befolyásolta az Achim von Arnim és Clemens Brentano által 1805 és 1808 között kiadott német népdalszöveg-gyűjtemény, a Des Knaben Wunderhorn (A fiú csodakürtje), az első négy szimfónia közül háromban (II-III-IV.) fel is használ szövegeket ebből a már Goethe által is nagyra értékelt antológiából. Ezeket a szimfóniákat „Wunderhorn-szimfóniáknak” nevezi az utókor, megállapítva, hogy a teljes első alkotókorszakra döntő hatást gyakorolt a Wunderhorn-romantika – annál is inkább, mivel Mahler a II. (1888–94) és a III. szimfónia (1895–96) megírása között tizenkét dalból álló ciklust komponált A fiú csodakürtje címmel, s ebben kivétel nélkül a gyűjtemény szövegeit zenésítette meg. A középső alkotókorszak a Rückert-dalokból, a Gyermekgyászdalokból, valamint az V., VI., VII. és VIII. szimfóniából áll, és 1901-től 1907-ig tart, míg a rövid kései periódus a Dal a Földről szimfóniára (ellentmondásos módon maga Mahler nevezte így a hat dalból álló ciklust a publikáláskor), a IX. és a befejezetlen X. szimfóniára szorítkozik, és a zeneszerző 1911-ben bekövetkezett halálával ér véget.