Das Grablied (The Song of the Grave

klarinét száguldását, majd maga is átveszi a témát, az ezt követő szerepcserék, a többszólamúság bonyolult játékai pedig érzékeltetik Sosztakovics hangszerelésbeli zsenialitásának egyedülálló színeit. A szigorúan szerkesztett Passacaglia alapját egy tizenhét ütemes basszustéma adja, amely összesen kilencszer hangzik el. A csellókon és nagybőgőkön bemutatott témát a kürtök és a timpani kísérik, egyszerre varázsolva a zenét komorrá, zorddá és ünnepélyessé. Az ismétlődő téma felett a különböző hangszercsoportok folyamatosan változó, ellenpontozó szólamait halljuk. A sokáig a mélyben megbúvó témát hetedik elhangzásakor a szólóhegedű hozza felszínre, majd nem sokkal később tanúi lehetünk, ahogyan a mozdulatlanná váló zenekari hangzás felett a szólam teljesen egyedül marad. Nagyszabású, lenyűgöző cadenza következik, amely a korábbi tételek emlékeit is visszaidézve vezet át a fináléba. Eredeti tervei szerint Sosztakovics a hegedű szólójával kezdte volna az utolsó tételt, ám végül engedett Ojsztrah kérésének, aki szeretett volna a cadenza kihívásai után fellélegezve legalább egy pillanatra megpihenni. Így a finálét a timpani súlyos ütéseivel kísért zenekar indítja, s a népies színeket is előhívó forgatag a Scherzo féktelen energiáit is eszünkbe juttathatja. A vészjósló hangokat sem nélkülöző Burleszk a klarinét, a kürt és a xilofon összjátékával a passacaglia témáját is újra megszólaltatja, mielőtt a mindent elsöprő erők eljuttatnak minket a teljes mű lezárásához. „Új repertoárt kell keresni, és szólistaként felelősségemnek tartom ösztönözni a ma élő zeneszerzőket, hogy minél több művet komponáljanak hangszerem számára.” Boldoczki Gábor fogalmazott így, aki Krzysztof Pendereckit (1933–2020) is inspirálta a ma este hallható, 2015-ben bemutatott Concertino megírására. Penderecki és Boldoczki kapcsolata egy bécsi találkozással kezdődött a Musikvereinben, ahol a trombitaművész a lengyel zeneszerző cadenzájával adta elő Haydn versenyművét. „Elkezdtem az ő zenéit hallgatni – emlékezett vissza Boldoczki –, és úgy éreztem, fontos volna, hogy írjon egy versenyművet trombitára.” Mielőtt Penderecki hozzálátott volna a komponáláshoz, a trombitaművész elvitt hozzá hat különböző trombitát, szordínókat, és mindegyiken játszott neki. Az élményről így számolt be: „Valójában nem a trombitáim, hanem a saját hangom érdekelte, hogy ki is az az ember, akinek ír.” A zeneszerző végül a standard C-trombita mellett a lágyabb hangzású szárnykürtöt is beépítette a darabba. Penderecki különböző hangszerekre több mint húsz versenyművet komponált, a trombita azonban 2015 előtt nem játszott számottevő szerepet életművében. Szimbolikus ugyanakkor, hogy szimfonikus műveiben a basszustrombitának többször szánt kitüntetett szerepet: VII. és VIII. szimfóniájában is „Isten hangját” szólaltatta meg vele. Korábban ismeretlen hangzásaival Penderecki felforgatta a zenei világot, az 1960-as években az avantgárd egyik vezető alakja lett. Olyan művek hoztak számára nemzetközi ismertséget, mint a hirosimai atomtámadás áldozatainak emléket állító Gyászének, vagy a münsteri katedrális megépítésének kétszázadik évfordulója alkalmából született Lukács-passió. Később,