Müpa Műsorfüzet - Joshua Bell, Alan Gilbert és az NDR Elbphilharmonie (2023. november 9.) by Müpa Budapest

2023. NOVEMBER 9.

JOSHUA BELL, ALAN GILBERT ÉS AZ NDR ELBPHILHARMONIE mupa.hu

9 November 2023 Béla Bartók National Concert Hall

JOSHUA BELL, ALAN GILBERT AND THE NDR ELBPHILHARMONIE ORCHESTRA Featuring: Joshua Bell – violin NDR Elbphilharmonie Orchestra Conductor: Alan Gilbert Tchaikovsky: Violin Concerto in D major, Op. 35 1. Allegro moderato 2. Canzonetta. Andante 3. Finale. Allegro vivacissimo

Mahler: Symphony No. 5 in C sharp minor 1. Trauermarsch. In gemessenem Schritt. Streng. Wie ein Kondukt (Funeral march. At a measured pace. Strict. Like a funeral procession.) 2. Stürmisch bewegt, mit größter Vehemenz (Moving stormily, with the greatest vehemence) 3. Scherzo. Kräftig, nicht zu schnell (Strong and not too fast) 4. Adagietto. Sehr langsam (Very slow) 5. Rondo-Finale. Allegro – Allegro giocoso. Frisch (Fresh) The English summary is on page 11.

2023. november 9. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JOSHUA BELL, ALAN GILBERT ÉS AZ NDR ELBPHILHARMONIE Közreműködik: Joshua Bell – hegedű NDR Elbphilharmonie Vezényel: Alan Gilbert Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35 I. Allegro moderato II. Canzonetta. Andante III. Finale. Allegro vivacissimo

Mahler: V. (cisz-moll) szimfónia 1. Trauermarsch. In gemessenem Schritt. Streng. Wie ein Kondukt (Gyászinduló. Kimért léptekkel. Szigorúan. Mint egy gyászmenet.) 2. Stürmisch bewegt, mit größter Vehemenz (Viharos mozgással, a legnagyobb indulattal) 3. Scherzo. Kräftig, nicht zu schnell (Erőteljesen, nem túl gyorsan) 4. Adagietto. Sehr langsam (Nagyon lassan) 5. Rondo-Finale. Allegro – Allegro giocoso. Frisch (Frissen)

NEHÉZ HÓNAPOK 1878-ban a harmincnyolc éves Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) életének megpróbáltatásokban bővelkedő időszakát tudta maga mögött. A zeneszerzőt, akiről a zenetörténetírás ma már egyértelmű bizonyossággal tudja, hogy meleg volt, a korabeli Oroszország törvényei és a társadalmi előítéletek arra kényszerítették, hogy másságát gondosan titkolja, és ezzel kapcsolatos vallomásait csak legszűkebb körével ossza meg. Legfőbb bizalmasa tíz évvel fiatalabb öccse, Modeszt volt, vele folytatott levelezése életének számos intim részletére derít fényt. Csajkovszkij 1877-ben, minden érzelmi késztetés nélkül, józan megfontolásból kötött házasságot volt tanítványával, a nála nyolc évvel fiatalabb Antonyina Ivanovna Miljukovával – pusztán azért, hogy véget vessen a szexuális irányultságáról terjedő szóbeszédeknek. Választottjáról így fogalmazott: „a legcsekélyebb mértékben sem vagyok szerelmes belé”. Nem csoda, hogy a házasság hat együtt töltött hét után katasztrófába torkollott és különéléssel végződött. Csajkovszkij és Antonyina hivatalosan sohasem vált el, a feleség 1917-ben bekövetkezett haláláig az Antonyina Csajkovszkaja nevet viselte. Úgy vélekedett, Csajkovszkijt családja idegenítette el tőle, azt sugallva a zeneszerzőnek, hogy a házasélet véget vethet zeneszerzői termékenységének.

ALKOTÓMUNKA A GENFI-TÓ PARTJÁN Csajkovszkij a különélés kezdetét követően hosszabb időre távozott Oroszországból, részben azért, hogy elmeneküljön a botrány után várható kínos találkozások és beszélgetések elől. Svájcba, a Genfi-tó partján fekvő Clarens-ba utazott, itt töltötte az 1878-as esztendőt, itt fejezte be az Anyegint és a IV. szimfóniát, és itt írta meg a D-dúr hegedűversenyt, egyetlen vonós versenyművét. A zenehallgató joggal kérdezheti, miből telt a zeneszerzőnek a gondtalan svájci tartózkodásra, amelynek során teljesen a komponálásnak szentelhette magát. Egy dúsgazdag mecénás, Nagyezsda von Meck támogatásának köszönhette függetlenségét. Meckné asszony éppen a házasság évében, 1877-ben került kapcsolatba Csajkovszkijjal, a zeneszerző fiatal hegedűs barátja, Joszif Kotek közvetítésével. A „kapcsolat” valójában csupán levelezést és évi hatezer rubel támogatást jelentett: a két fél megegyezett abban, hogy személyesen soha nem találkoznak, ehelyett az évek során egyre bizalmasabb levelekben tárták fel egymás előtt gondolataikat. A pénzösszegek folyósítása tizenhárom éven át tartott, 1890-ben egy bankcsőd és feltehetően Nagyezsda családjának nyomása vetett véget a különleges mecenatúrának.

EGY MŰ, HÁROM ELŐADÓ A D-dúr hegedűverseny születéséhez és bemutatójához három hegedűs személye kapcsolódik. A mű megírásakor Csajkovszkij a nála tizenöt évvel fiatalabb hegedűművész, zeneszerzéstanítványa, a már említett Joszif Kotek tanácsaira támaszkodott. Kotek, aki Berlinben Joachimnál tanult, Clarens-ban csatlakozott Csajkovszkijhoz, hegedű-zongora műveket játszottak, többek közt Lalo három évvel korábban komponált Spanyol szimfóniáját, amely, ha kimutatható hatást nem is gyakorolt a Hegedűverseny zenei anyagának alakulására, közvetve mindenképpen inspirálta Csajkovszkijt, aki Mecknének írt levelében lelkesedett a kompozícióért. Terve az volt, hogy Koteknek ajánlja a Hegedűversenyt, ám mivel a hegedűshöz érzelmi szálak fűzték, végül a pletykáktól tartva elállt eredeti szándékától. Ehelyett az 1877-ben írt Valse-scherzót dedikálta a fiatal művésznek. Ezt követően egy igazi nagyságot kért fel a Hegedűverseny ősbemutatójának szólistájául. A Szentpéterváron tanító, magyar származású Leopold Auer – Auer Lipót – azonban meglepő módon problémákat talált a magánszólam játszhatóságával kapcsolatban: úgy érezte, egyes részletek nem eléggé hangszerszerűek, és nem vállalkozott a bemutatásra. Így esett, hogy egy viszontagságos folyamat végén, három évvel a mindössze egy hónap alatt megszületett darab befejezése és több mint két és fél évvel az eredetileg 1879 márciusára időzített ősbemutató tervezett időpontja után Adolph Brodsky szólaltatta meg először a Hegedűversenyt Bécsben, 1881. december 4-én, Richter János vezényletével. Csajkovszkij az eredetileg Auernak szóló ajánlást a zsidó vonósdinasztiából származó, taganrogi születésű hegedűs javára módosította.

HANGVÉTEL ÉS FORMÁTUM A kezdeti vegyes fogadtatás és Eduard Hanslick becsmérlő kritikája ellenére a mű fokozatosan elfoglalta helyét a repertoárban, elnyerve a presztízst, amely máig a hegedűverseny-irodalom legjelentősebb reprezentánsai közé sorolja. Ezen a csoporton belül is különösen két opust említhetünk, amelyekkel rokonítható, figyelemre méltó módon mindkettő hasonlóképpen D-dúr hangnemű: Beethoven és Brahms Hegedűversenye. Akárcsak e kettőről, Csajkovszkij Hegedűversenyéről is elmondható, hogy nemcsak nagyszabású, terjedelmes mű, de ugyanaz a komolyság és elmélyültség jellemzi, mint a másik kettőt (Brahms versenyműve ugyanúgy 1878-ban keletkezett, mint Csajkovszkijé). Csajkovszkij koncertje, bár nagyon nehéz, éppen úgy tartózkodik a virtuozitás, a hangszeres bravúr öncélú, külsőséges-dekoratív használatától, mint Beethoven és Brahms alkotása. Akárcsak Beethoven és Brahms opusában, a nyitótétel Csajkovszkijnál sem átlagos gyors zene: sok kiszélesedő, kontemplatív részletet tartalmaz, és a lassú tételhez hasonlóan mélyen személyes, vallomásos hangvétel jellemzi. 5

Végül a finálé Csajkovszkijnál tánctematikára épül, akárcsak Brahmsnál, és hasonlóképpen népzenei ihletésű, csak míg Brahms esetében a népies karakter hordozója magyaros bokázó dallam, addig Csajkovszkij – magától értődőn – orosz táncdallamokat dolgoz fel. Ha azt állítjuk, hogy Beethoven a maga Hegedűversenyével 1806-ban a műfaj új, intellektuális-filozofikus típusát teremtette meg, hozzátehetjük, hogy 1878-ban Brahms és Csajkovszkij a maga alkotásával egymástól függetlenül ehhez a beethoveni hegedűverseny-modellhez csatlakozott, annak kétféle folytatását írva meg.

AZ ÉLETMŰ KÖZÉPPONTJÁBAN Gustav Mahler (1860–1911) alkotói termésének gerincét szimfóniái alkotják. Az osztrák zeneszerző más műfajú darabokat is komponált – fiatalkori munkái között találunk zongoranégyest, a dalirodalmat pedig olyan különleges értékű ciklusokkal gazdagította, mint a Vándorlegény-dalok, a Rückert-dalok vagy a Gyermekgyászdalok –, legfontosabb és legszemélyesebb közlendőit azonban szimfóniáiban mondta el a világról. Indokolt a megfogalmazás: „a világról”, hiszen a Mahler-szimfóniák kezdettől nagy formátumú, széles hangzásspektrumú, víziókban gazdag és terjedelmes alkotások, amelyeket joggal neveznek világdrámáknak, egyszerre utalva ezzel a művek kifejezőeszközeiben, belső kontrasztjaiban, gesztusvilágában felfedezhető színpadi elemekre és a mondanivaló egyetemességére. A kilenc befejezett Mahler-szimfónia és a szintén szimfóniának nevezett Dal a Földről vonulatát szemlélve a zenetörténet három korszakra osztja Mahler munkásságát. A korai alkotásokat követő első periódust az úgynevezett Wunderhorn-szimfóniák fémjelzik: az első négy alkotás, amely tematikus kapcsolatban áll az Achim von Arnim és Clemens Brentano szerkesztésében megjelent A fiú csodakürtje (Des Knaben Wunderhorn) című népköltési antológiával. A szimfóniák sorában az Ötödik nyitja meg a középső alkotóperiódust, amelyben a Hatodik, a Hetedik és a Nyolcadik szimfóniát is találjuk, míg a kései stílus reprezentánsa a Dal a Földről társaságában a Kilencedik és a befejezetlen Tizedik szimfónia. Az Ötödik tehát fordulópont Mahler munkásságában, új fejezet a szimfóniatermésben, egyszersmind választóvonal az első négy és az utolsó négy szimfónia műfajú alkotás között.

SZEMÉLYES SORS ÉS ALKOTÁS A Titán alcímű Első szimfónia Jean Paul regénye által inspirált zenéjének hátterében romantikus hős sziluettje bontakozik ki, ez a mű tehát az individuum elkötelezettje, és nincs okunk kételkedni abban, hogy ezzel az individuummal maga a szerző is azonosult. A Második, a Harmadik és a Negyedik szimfónia azonban közösségi gondolatkörökben időz: a Másodikban 6

a halál és a feltámadás témája, a Harmadikban a valós és eszmei világmindenség szinte panteisztikus leltára a rét virágaitól az erdő állatain, az emberen és az angyalokon át a szeretet mindenek felett álló abszolútumáig, majd a Negyedik szimfóniában a mennyország látomása – mindez csupa közösségi gondolat, olyasmi, ami mindenkit érint, és minden zenehallgatót összekapcsol. Az Ötödik szimfóniával (1901–1902) azonban Mahler visszatér a személyes, sőt az egyes szám első személyű mondandóhoz: ez a szimfóniája közvetlenebb és vallomásosabb, mint bármi, amit korábban írt. Nem csoda, hiszen magánélete a mű írását megelőző időben és a mű írása közben viharos fordulatokat vett, s a szimfóniát akár e fordulatok zenei leképezésének is tekinthetjük. 1901 februárjának végén egy bélvérzés kevés híján véget vet életének. E halálközeli élmény magyarázza, hogy az Ötödik szimfónia első tételében immár másodszor indít egy művet gyászindulóval. Utóbb azonban átéli a boldogságot felesége, Alma Schindler mellett, s a remény, majd a beteljesülés mámora íratja meg vele a ténylegesen szerelmi vallomásként fogant Adagiettót, valamint a rondófinálét, amely az életbe való diadalmas visszatérés örömét foglalja zenébe. A szimfónia gondolati tartalmai tehát a haláltól a visszanyert életig ívelnek.

A MŰ MINT ÉPÜLET Az elemzők kivételes tökéletességűnek tartják az Ötödik szimfónia nagyformáját. Szimmetrikus, öttételes szerkezet, kezdetén és végén két nagyszabású (ám hangulatában polárisan ellentétes) saroktétellel, középpontban a scherzóval, és a két „héj” alatt, a második és a negyedik helyen egy viharos gyors tétellel, illetve egy szöveg nélküli dallal, az Adagietto szerelmi vallomásával, amely a záró rondót megelőzi. Ezt az öt tételt Mahler három „részbe” rendezi a partitúrában: az első rész az első két tétel, a második a scherzo, a harmadik pedig az utolsó két tétel. Van tehát a forma egészének egy nagyon erős és biztonságot adó statikája, amellyel kapcsolatban joggal használhatjuk a „boltozatos” kifejezést. A dramaturgia, a tételek megszólalásmódjának dinamikája és kontrasztrendszere is mesteri: ahogyan a súlyos, sötét gyászindulót viharos gyors tétel követi, majd derűs és életigenlő scherzo veszi át a szót, hogy az energiák végső kiáradását az utolsó előtti tételben még megelőzze egy páratlanul bensőséges, szinte imaszerű költemény, amelynek valóban volt szövege – egy hétsoros, lángolóan érzelmes szerelmes vers, amelyet Mahler írt Almához – csak az végül nem került bele a partitúrába.

HANGSZERELÉS, HANGZÁSVILÁG, ZENEI ESZKÖZTÁR Az első négy Mahler-szimfónia ismerői nem lepődnek meg az Ötödik hatalmas zenekari apparátusán. A nyitótétel drámai gesztusai páratlan erejűek, dinamikai kontrasztjai hatalmasak. A mű mind a fájdalom, mind az öröm ábrázolásában a lehetőségek határáig merészkedik. Gigantikusak a dinamikai-érzelmi csúcspontok, és éppen ilyen kivételes hatásúak azok a pillanatok, amikor a zene összeomolva a kommunikációképtelen elnémulás mély szakadékjaiba zuhan. Az Ötödik zenit és nadír szélsőségeit megidéző alkotás. Mint a legtöbb Mahlerműben, itt is találkozunk az indulókarakterekkel, a ländler-hangvétel népiességével, a klezmeremlékek áthallásaival – s e hatások egymással való keveredésére is sokszor felfigyelhetünk. A zenei folyamat hirtelen váltásai, a film majdani műfaját előlegező „éles vágások” is igen jellemzőek – és ezzel összefüggésben a szabálytalan, „elbeszélő” folyamatfűzés, amelyről a mahleri narratív forma nevét kapta. Az Ötödik megerősíti hallgatóját abban, hogy Mahler zenéje nem tankönyvekből tanult absztrakt formákat követ, hanem hol drámai, hol regényes folyamatként bontakozik ki. Amilyen mesteri alkotói döntés a teljes mű élére illesztett gyászinduló – amelyet a hallgató akár prológusként is értelmezhet, a nagyszabású második tételt tekintve a tulajdonképpeni nyitó allegrónak –, ugyanolyan tévedhetetlen találat az Adagietto átszellemülten tiszta mondandójának hangsúlyozása a teljes mű ezerszínű hangzuhatagától elkülönülő, kizárólag vonósokra és hárfára szorítkozó hangszereléssel. Írta: Csengery Kristóf

Fotó © Benjamin Ealovega

Fotó © Peter Hundert

Joshua Bell 1967-ben született az Indiana állambeli Bloomingtonban. Négyévesen kezdett hegedülni, majd miután néhány esztendei tanulást követően a nagy hírű Josef Gingold növendéke lett, olyan látványos eredményeket ért el, amelyeknek köszönhetően tizennégy évesen a Philadelphiai Zenekar szólistájaként mutatkozhatott be Riccardo Muti vezényletével. A New York-i Carnegie Hall pódiumán tizennyolc évesen, 1985-ben debütált. Évtizedek óta világjáró szólista és kamaramuzsikus, a leghíresebb zenekarok és a legnagyobb fesztiválok rendszeresen visszatérő vendége, a 2023/2024-es évadban az NDR Elbphilharmonie rezidens művésze. 2011-ben az Academy of Saint Martin in the Fields Kamarazenekar zeneigazgatójává nevezték ki. Hangfelvételei nemzetközi sikereket aratnak. Alan Gilbert amerikai karmester és hegedűművész 1967-ben született New Yorkban. Hegedűs szülei tagjai voltak a város filharmonikus zenekarának – fiuk 2009-ben az együttes zeneigazgatója lett. Alan Gilbert a Harvard Egyetemen, illetve a Juilliard School és a Curtis Institute növendékeként végezte tanulmányait. 1994-ben elnyerte a Solti György-díjat és I. helyezést ért el a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen. Mielőtt a New York-i Filharmonikusok szerződtették, a Clevelandi Zenekar és Santa Fe operaháza volt pályájának két fontos állomása. New York-i munkáját 2017-ben befejezve 2019-ben az NDR Elbphilharmonie zeneigazgatója lett. 2021 óta a Svéd Királyi Opera zeneigazgatói teendőit is ellátja.

Az NDR Elbphilharmonie az Északnémet Rádió (Norddeutsche Rundfunk – NDR) szimfonikus zenekaraként kezdte meg működését 1945-ben. Különleges művészi rangú muzsikusgárda, amelyet alapításától máig kivétel nélkül jelentős nemzetközi megbecsülésnek örvendő karmesterek vezettek. Névsoruk mindent elárul az együttes színvonaláról: Hans SchmidtIsserstedt, Moshe Atzmon, Klaus Tennstedt, Günter Wand, John Eliot Gardiner, Herbert Blomstedt, Christoph Eschenbach, Christoph von Dohnányi, Thomas Hengelbrock, Alan Gilbert. Legfőbb játszóhelyük évtizedeken át a hamburgi Laeiszhalle volt, 2017-ben, az Elbphilharmonie épületének átadásakor azonban a zenekar az új kulturális központ rezidens együttese lett.

NDR Elbphilharmonie Fotó © Nikolaj Lund, NDR

SUMMARY Over the course of his artistic career, Pyotr Ilyich Tchaikovsky (1840–1893) produced only one string concerto: the Russian composer wrote his Violin Concerto in D major in the Swiss community of Clarens, on the shores of Lake Geneva, in 1878. Following Beethoven’s model, the three-movement work fits into the category of the serious and profound violin concerto, just like the Brahms masterpiece, also in D major. A difficult and virtuosic piece, its main purpose, however, is not to shine as a feat of instrumental bravura, but rather to fully develop the richness of the musical content. Gustav Mahler’s (1860–1911) Fifth Symphony is a representative piece from the Austrian composer’s middle period. Dating from 1901/02, the five-movement work departs from the largely shared themes of the earlier ‘Wunderhorn’ symphonies to strike a personal note that is fundamentally connected to the events taking place in Mahler’s own life: his near-fatal illness in 1901 and his subsequent recovery, along with his happy private life and his love for his wife, Alma Schindler. In its conceptual arc, therefore, the work leads from grief to an affirmation of life. A particularly popular movement of the work is the Adagietto – a confession of love to his wife. The NDR Elbphilharmonie Orchestra was formed in 1945 as the symphony orchestra of Norddeutsche Rundfunk. For more than a quarter of a century, they played under their first conductor, Hans Schmidt-Isserstedt, whose post as chief conductor has since 2019 been filled by the American Alan Gilbert. After decades of Hamburg’s Laeiszhalle serving as their main venue, the opening of the Elbphilharmonie in 2017 meant that the orchestra would become the resident ensemble of the new cultural centre. Conductor and violinist Alan Gilbert was born in New York in 1967 and absolved his studies at Harvard University, the Juilliard School and the Curtis Institute. After spending important phases in his career with the Cleveland Orchestra and the Santa Fe Opera, he headed the New York Philharmonic from 2009 to 2017. In 2019, he was appointed chief director of the NDR Elbphilharmonie Orchestra. In parallel with his duties in Germany, he has also served as music director of the Royal Swedish Opera since 2021. Born in Bloomington, Indiana in 1967, Joshua Bell started playing the violin at the age of four and was taken on as a student by Josef Gingold a few years later. At the age of 14, he made his debut as a soloist with the Philadelphia Orchestra, conducted by Riccardo Muti. His first performance at New York’s Carnegie Hall took place in 1985. A globe-trotting soloist and chamber musician for decades now, he is a regular guest of the world’s most renowned orchestras and greatest festivals. In the 2023/24 season he is the artist in residence of the NDR Elbphilharmonie Orchestra.

MÜPA HŰSÉGPROGRAM 12

MINDIG TÖBBET ADUNK!

Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, élvezze a kedvezményeket és a pluszélményeket!

mupa.hu

www.infostart.hu

ELŐZETES AJÁNLÓ

2023. november 26.

VILÁGRASZÓLÓ

BALOGH KÁLMÁN ÉS A JÖVŐ CIMBALMOSAI Balogh Kálmán Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

2023. december 3.

ADVENTI KONCERT Közreműködik: Cantemus Kóruscsalád, a Magyar Rádió Gyermekkarának Ifjúsági Vegyeskara, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Szabó Dénes, Szabó Soma, Dinyés Soma Cantemus Vegyeskar Fotó © Racskó Tibor

2023. december 5.

JAZZMŰHELY

2023. december 13.

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT

2023. december 16., 17., 28., 29.

4 éves kortól

2023. december 16.

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon. Címlapfotó: Joshua Bell © Benjamin Ealovega A szerkesztés lezárult: 2023. október 25. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnereink:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

mupa.hu