Müpa Műsorfüzet - Rising Stars (2023. november 10-12.) by Müpa Budapest

RISING STARS 2023. NOVEMBER 10–12.

mupa.hu

MÜPA AJÁNDÉKUTALVÁNY

ÉLMÉNYT AJÁNDÉKBA!

Ajándékozzon felejthetetlen pillanatokat: új programjainkat keresse honlapunkon!

mupa.hu

10–12 November 2023 Béla Bartók National Concert Hall, Festival Theatre

2023. november 10–12. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Fesztivál Színház

RISING STARS

10 November 2023 8 pm / Sean Shibe – guitar

2023. november 10. 20.00 / Sean Shibe – gitár

11 November 2023 5.30 pm / Mathis Kaspar Stier – bassoon 8 pm / Júlia Pusker – violin

2023. november 11. 17.30 / Mathis Kaspar Stier – fagott 20.00 / Pusker Júlia – hegedű

8 11

12 November 2023 5.30 pm / Sonoro Quartet 7.30 pm / Sebastian Heindl – organ

2023. november 12. 17.30 / Sonoro Quartet 19.30 / Sebastian Heindl – orgona

14 17

Host and moderator of the panel discussions after the concerts: Endre Tóth

Házigazda és a koncertek utáni közönségtalálkozókat vezeti: Tóth Endre

The English summary is on page 20.

Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai hangversenyturnéra. Az ECHO-tagok – tizenhárom ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám, a zongoraművész Balázs János és a trombitaművész Pálfalvi Tamás személyében. Idén ismét van magyar kiválasztott: a hegedűművész Pusker Júlia. A Rising Stars-hangversenyeket az teszi még különlegesebbé, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók, sőt egy ősbemutató helyszíne is lesz a három nap során.

Fotó © Manchester Collective, Camilla Greenwell

2023. november 10. / 20.00

SEAN SHIBE – GITÁR A Rising Stars-programba jelölte: Barbican Centre London Poulenc: Sarabande gitárra, FP 179 Skót lantművek a Wemyss-kéziratból – A Scotts Tune, Mervell’s Sarabande, Canaries, Holi and Faire, Ladie lie neer me, A Scots Tune Mompou: Suite Compostelana – I. Preludio, II. Coral, V. Canción, VI. Muñeira De Falla: Homenaje pour Le Tombeau de Claude Debussy Thomas Adès: Forgotten Dances (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató 5

A skót és japán felmenőktől származó gitárművész, Sean Shibe hétévesen iratkozott be az iskolai gitárklubba. Amikor tíz évvel később megkérdezte magától, miért foglalkozik ezzel a hangszerrel, válasza az volt, hogy leginkább az ellenpontjátékra képes tiszta, egyenes hangzás és a hangszínek széles tárháza vonzza benne. A hangszer popzenei kultusza kapcsán megjegyzi: „Nem azért gitározom, hogy minél többen legyenek a koncertjeimen, ennél jobban érdekel a sokszínűség, legyen szó az andalúz hagyományokról vagy a reneszánsz lantművek stílusáról. Úgy gondolom, a kortárs kultúrában a gitár különleges helyet foglal el.” Ő az első gitáros, aki a BBC Radio 3 Új Generációs Művésze lett, de megkapta a Borletti–Buitoni Alapítvány ösztöndíját is, felvételeivel elnyert két Gramophone- és egy Opus Klassik-díjat, továbbá neki ítélték a 2022-es Leonard Bernstein-díjat. Jelentős európai fesztiválokon kívül Mitsuko Uchida meghívására a Marlborói Nyári Zenei Fesztiválon is fellépett, de játszott már az amszterdami Concertgebouw-ban, a budapesti Zeneakadémián és a tokiói Musashino Hallban is. A koncertezés mellett a Brémai Művészeti Egyetemen tanít. Repertoárja Hildegard von Bingen műveitől Bill Evans és David Lang darabjaiig terjed, akusztikus hangszere mellett pedig gyakran vesz kézbe elektromos gitárt is. Rising Starskoncertjén kizárólag akusztikus hangszeren játszik: stilizált táncok mellett olyan darabokat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a francia zeneművészethez, akár más szerzők előtti „főhajtások”, hommage-ok formájában. Az első mű Francis Poulenc (1899–1963) egyetlen gitárdarabja, az ugyancsak francia gitárművész, Ida Presti számára 1960-ban komponált Sarabande. A barokk szvitek állandó tétele eredetileg hármas lüktetésű tánc, ám Poulenc a rövid mű során gyakran megváltoztatja a metrumot – ahogyan Shibe fogalmaz: „dekonstruálja és újraalkotja a formát”. A zeneszerző a zongorára komponált Improvizációk 13. darabjából, valamint A karmeliták beszélgetései egyik utolsó felvonásbeli dallamából is idéz a műben. Sean Shibe ezután saját skót gyökereire utalva ízelítőt ad a 17. századi skót lantmuzsika világából – a skót királyi udvar bukásának és a nemzeti függetlenség teljes elvesztésének idejéből –, amikor a skótok elkezdték lejegyezni saját zenéjüket. A nemesi családból származó Lady Margaret Wemyss (kb. 1630–1648) nem élte meg a felnőttkort, de már tizenkét éves korától egy kéziratos könyvbe gyűjtötte össze a számára kedves lantdarabokat. A tételek között találunk skót és francia zenét, továbbá stilizált táncokat. Suite compostelana című, szólógitárra írt darabja címében a katalán apától és francia anyától származó Frederic (Federico) Mompou (1893–1987) az El Caminóként emlegetett zarándoklat végállomására, Santiago de Compostelára utal: a világhírű gitáros, Andrés Segovia itt tartotta nyári mesterkurzusait, amelyeken Mompou is rendszeresen tanított. Az 1962-ben Segovia számára komponált Suite compostelanából Sean Shibe négy tételt játszik: a Preludióban (Előjáték) élénk szakaszok váltakoznak csendes részletekkel, Shibe szerint „finoman megidézve az észak-spanyolországi, esős kelta vidéket”. Az ünnepélyes-himnikus Coral (Korál) „távoli katedrálisok kórusait visszhangozza”, a Canción (Dal) nosztalgikus hangot üt meg, a vidám zárótétel, a Muñeira pedig a jigszerű galíciai ünnepi táncot eleveníti fel, amelyet a gaita nevű spanyol duda „ritmikus brummogásával” kísérnek. 6

A Poulenc-darabot tömörsége mellett az idézet is összekapcsolja Manuel de Falla (1876–1946) ugyancsak egyetlen, rövid gitárkompozíciójával, az Homenaje pour Le Tombeau de Claude Debussyvel. Az „homenaje” (tisztelgés) a La Revue musicale című francia folyóirat 1920 decemberében megjelent Debussy-emlékszámába készült, és valójában egy fájdalmas habanera. A darab vége felé a szerző idézi Debussy habaneráját, a Metszetek című zongoraciklus Granadai este tételét. A főleg zenekari műveiről és operáiról ismert brit zeneszerző, Thomas Adès (1971) gitárra komponált új darabjának címe Forgotten Dances (Elfelejtett táncok). Első tételét – melynek beszédes alcíme Queen of the Spiders (A pókok királynője) –pókhálóként szőtt, folyondárszerű többszólamúság teszi izgalmassá, triolás szakaszai pedig mintha stílusosan a tarantellára emlékeztetnének. A Berceuse (Bölcsődal) tételben – alcíme The Paradise of Thebes (Théba Paradicsoma) – a ringatózás alapját adó arpeggiók fölött tremolók, trillák és más effektusok kíséretében rajzolódik ki a bensőséges dallam. A briliáns, fürge harmadik tételt (Here was a swift – Volt itt egy sarlósfecske) egy 1927-es Max Ernst-festmény ihlette (Ci-fût une hirondelle – Volt itt egy fecske), és valóban olyan, mintha egy madár röptét követnénk. A negyedik tétel a velencei gondoladalokat idéző Barcarolle – The Maiden Voyage (az alcím egy hajó első útjára utal), az ötödik egy Berlioz-hommage, a ritmikusan zengő harangjátékot idéző Carillon de Ville (Városi harangjáték), a zárótétel pedig a Vesper (Vesperás), egy esti imádság, melyet szerzője Purcell emlékének ajánl, és amely egy ismétlődő basszusképleten alapuló passacaglia.

Fotó © Sophia Hegewald

2023. november 11. / 17.30

MATHIS KASPAR STIER – FAGOTT A Rising Stars-programba jelölte: Elbphilharmonie Hamburg, Kölner Philharmonie Közreműködik: Julius Schepansky – harmonika Böddecker: Szonáta fagottra és basso continuóra a „La Monica” témájára Paula Matthusen: of an implacable subtraction – fagottra és elektronikára María Huld Markan Sigfúsdóttir: Remembering (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató J. S. Bach: Esz-dúr triószonáta, BWV 525 Sumera: Quasi Improvisata Boutry: Interferenciák I. 8

Rising Stars-koncerten korábban nem szerepelt fagottművész, így a német Mathis Kaspar Stier most hangszere első képviselőjeként lép színpadra a sorozatban. Járt és járatlan utakon egyaránt otthonosan mozog, hiszen különféle együttesekben muzsikál, repertoárja a régizenétől a kortársakig terjed, sőt, szívesen improvizál is. Miután elnyerte az ARD Nemzetközi Zenei Verseny második díját és közönségdíját, szólistaként és kamarazenészként megfordult Németország legnevesebb fesztiváljain és koncerttermeiben, de a kölni WDR Szimfonikus Zenekarnak is tagja. Híres francia és spanyol kamarazenei fesztiválokra is eljutott, együtt játszott a Goldmund Kvartettel és a Carousel Ensemble-lal, valamint gyakran lép fel Julius Schepanskyval. Az ifjú harmonikás szintén széles repertoárral rendelkezik: Bachtól Sibeliusig műsorán tartja a klasszikusokat, de számára komponált kortárs darabokat is bemutat. Németország rádióiban és koncerttermeiben egyaránt hallható játéka, szólistaként Európán kívül eljutott Japánba és Oroszországba is. Közös koncertjük címe Interferenciák, utalva ezzel a záródarabra, illetve arra a fizikai jelenségre, amikor két különböző forrású, koherens hullám találkozik. „Mivel a fagott mellett a harmonika is alapvetően fúvós hangszer, foglalkoztatott minket a kétféle energia összeadódása és kölcsönhatása” – fogalmazott Stier. Philipp Friedrich Böddecker (1607–1683) darabja, a Szonáta fagottra és basso continuóra a „La Monica” témájára mai tudásunk szerint az első olyan mű a zenetörténetben, amelyet szerzője fagottra (jobban mondva elődjére, a dulciánra) komponált. Az 1651-ből származó szonáta egy népszerű reneszánsz dalra írt variációsorozat: a dalban egy lány az édesanyjának könyörög, hogy ne adja őt kolostorba. A témát a mű során egyre virtuózabb változatok díszítik. Régi után új: az amerikai Paula Matthusen (1978) egyaránt ír akusztikus és elektroakusztikus zenét, hanginstallációkat, komponált már darabot zongorára, pingponglabdákra és elektronikára is. 2015-ben írta fagottra és rögzített elektronikus anyagra of an implacable subtraction (egy kérlelhetetlen kivonás) című darabját, melyet Dana Jessen mutatott be New Yorkban. A mű a legújabb technikákat jól ismerő fagottossal közös improvizáció során jött létre. Címe Julio Cortázar Rayuela (Sántaiskola) című kísérleti regényéből idéz, melynek nem csak lineáris olvasata lehetséges, így Matthusen darabja is „különböző fókuszpontok és a közöttük felmerülő, szembetűnő nemlinearitások meghatározásának gondolatával foglalkozik”, s az improvizálások során felgyűlt ötlethalmazból „ki kellett vonni” mindazt, ami végül a darab lett. Mathis Kaspar Stier szerint Matthusen érzelmes zenéje az emberi veszteségről, fájdalomról mesél. Az ECHO és Mathis Kaspar Stier által megrendelt új mű az izlandi María Huld Markan Sigfúsdóttir (1980) kompozíciója Remembering (Emlékezés) címmel. A hegedűs-komponista dolgozott már az Izlandi Szimfonikus Zenekarral és a Los Angeles-i Filharmonikusokkal is. Fagottra és elektronikára komponált darabjának középpontjában a memória elvesztése áll. „A zeneszerző közvetlen környezetéből ismeri ezt a fájdalmas folyamatot. A zene, akárcsak az emlékezőképességét elvesztő ember, egy-egy gondolatot próbál megtartani, amelyek 9

aztán lassan eltűnnek” – mondja Mathis Kaspar Stier. Ahogyan a komponista fogalmaz: „Azt a homályos érzetet próbáltam megragadni, amikor az emlékezetkiesésben szenvedő emberek halványan emlékeznek valamire, de nehezen férnek hozzá ehhez az emlékhez.” A fagott nagy szabadságot élvez az elektronika mellett, nincs sem metronómjelzés, sem ütemmutató, így az interpretáció az előadó lelkiállapotától függően változhat. Johann Sebastian Bach (1685–1750) zenéjével a fagott és a harmonika egy másik fúvós hangszert idéz meg: az orgonát. Stier szerint azok számára is izgalmas lesz ebben a formában – a szólamokat két hangszeren elkülönítve – meghallgatni a darabot, akik ismerik az eredeti orgonaművet. „Az átiratban igyekszünk megmutatni a két hangszer hasonlóságát és különbözőségét is, és a végén egyetlen hangszer érzetét kelteni.” Az eredeti Bach-mű, a BWV 525-ös Esz-dúr triószonáta az 1720-as évek végén keletkezett Lipcsében, három tételében a szólamok – a két manuálon és a pedálon – jól elkülönülve, függetlenül mozognak, de ki is egészítik egymást. Lepo Sumera (1950–2000) észt zeneszerző Veljo Tormis növendéke volt, az ország függetlenné válása idején pedig Észtország kulturális minisztereként is működött. „Quasi Improvisata című műve a zene számomra különösen izgalmas területéhez, az improvizációhoz vezet. Minimalista darab, amelynek nagy része meg van komponálva, ezért is szerepel címében a »quasi« szó. Az improvizációnak a mű stílusához kell illeszkednie. Az ilyen minimalista zene lenyűgöző hatást gyakorol rám hallgatóként is – olyan, mintha utazásra indulnék. Az ismétlődő motívumok különleges atmoszférát teremtenek, szinte transzállapotba kerülök.” A záródarab szerzője a francia Roger Boutry (1932–2019), aki karmesterként Franciaország vezető együtteseivel – és katonazenekaraival – is dolgozott. A műben, melynek címe Interferenciák I., „két egymással interakcióba lépő hullám egymást kényszeríti határaik feszegetésére”. A fagottművész számára különösen felvillanyozó darabról van szó, amely „már-már brutális, de humoros, ironikus, igen szórakoztató zárószám”.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

2023. november 11. / 20.00

PUSKER JÚLIA – HEGEDŰ A Rising Stars-programba jelölte: Müpa Közreműködik: Christia Hudziy – zongora Ysaÿe: I. (g-moll) szonáta szólóhegedűre, op. 27, No. 1 Debussy: g-moll szonáta hegedűre és zongorára Éric Tanguy: Három darab szólóhegedűre (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató Bartók: I. rapszódia hegedűre és zongorára, Sz. 86, BB 94a 11

Pusker Júlia zenészcsaládban született, és hegedűs nővére révén korán elkezdte érdekelni a hangszer, amely kezdetben csak játék volt számára. Később azonban már fel sem merült más pálya lehetősége: a 2019-es brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Versenyen aratott sikere után sorra érkeztek a nemzetközi meghívások, és ő maga is úgy érzi, a megmérettetés fordulópontot hozott az életébe. Kamarapartnerei között találjuk Baráti Kristófot, Fejérvári Zoltánt és Várdai Istvánt, valamint olyan külföldi muzsikusokat, mint Gautier Capuçon, Tommaso Lonquich vagy Jean-Yves Thibaudet. Lemezein Schubert és Tanguy kompozícióit hallhatjuk, hangszere egy 1690-es Matteo Goffriller-hegedű. A Rising Stars-sorozatban kamarapartnere az ukrán zongoraművész, Christia Hudziy, akivel Brüsszelben, Augustin Dumay osztályában dolgozott együtt. Hudziy több nemzetközi verseny – többek között az amszterdami Concertgebouw kamarazenei versenyének – díjazottja, Európa rangos hangversenytermei mellett Japánban is koncertezett már. Pusker Júlia programját az ötven éve elhunyt legendás hegedűművész, Szigeti József alakja inspirálta. „Szigeti nagyon közel áll a szívemhez, nemcsak a hegedülése, hanem a zenéhez való intellektuális hozzáállása miatt is egyik legfontosabb zenei példaképem – fogalmaz a hegedűművésznő. – Játékának nemessége lenyűgöző, úgy érzem, ez a fajta tartás manapság már ritka. Olvastam Beszélő húrok című könyvét is, így bepillantást nyerhettem gondolkodásmódjába. Mi van a zene mögött? A zeneszerző elképzelésének megvalósítása, de nem szolgai módon való másolása foglalkoztatta. Engem is az érdekel, mit mond a zene, és hogyan lehet azt előadóként elmesélni.” Már a brüsszeli kötődés is indokolná, hogy a belga hegedűvirtuóz, Eugène Ysaÿe (1858–1931) zenéje helyet kapjon a műsorban, de tovább mélyíti a kapcsolódást, hogy 1923-ban szólóhegedűre komponált hat hegedűszonátája közül az első, g-moll szonáta címzettje Szigeti József volt, akinek Bach-játéka a teljes sorozatot inspirálta. Nem véletlenszerű a tételek felépítése sem, hiszen akárcsak Bach g-moll szonátájában, Ysaÿe-nál is súlyos Grave tételt követ egy tempósabb fúga, majd egy táncosat a lendületes finálé. Hangfelvételen is megjelent 1940-es washingtoni koncertjén Szigeti és Bartók eljátszotta Claude Debussy (1862–1918) utolsó nagyobb lélegzetű művét, a g-moll szonátát. A francia komponista 1914-ben kezdett hozzá egy sorozathoz, amely hat szonátát tartalmazott volna hat különböző hangszerre. Végül csak három készült el, az utolsó, jelentős formai sűrítésekkel élő darabon a zeneszerző már súlyos betegen dolgozott 1916–17 táján. A háromtételes, de mindössze bő tízperces műre a háború is rányomta bélyegét: a melankolikus nosztalgia hangja szól belőle. Debussy először a zárótételt komponálta meg, melyből kihallhatjuk a magyar cigányprímások virtuóz játékmódját és hangvételét – a szerző 1910-es budapesti élményeit ültethette át saját zenei nyelvére. Az első tétel komor hangulatát az Intermezzo szeszélyessége ellensúlyozza.

Éric Tanguy (1968) világszerte az egyik legnépszerűbb francia komponista. Neves koncerttermek és fesztiválok rezidens szerzője volt már, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Seiji Ozawa, Esa-Pekka Salonen, Emmanuel Pahud és Msztyiszlav Rosztropovics. Hozzájuk csatlakozik most Pusker Júlia, akit először Tanguy keresett meg egy darabjához, pár évvel később pedig már ő vehette lemezre a szerző Második hegedűversenyét. Új művét Pusker számára Trois pièces (Három darab) címmel komponálta szólóhegedűre. A három – akár önállóan is megszólaltatható – rövid tétel különböző lelkiállapotokat tükröz: „Az első (Drammatico) intenzív és teátrális, a második (Cantabile) egy misztikus belső dallam mentén bomlik ki, a harmadik (Giocoso) pedig a játékos öröm érzetét kínálja a virtuóz fantázia szellemében – fogalmaz a komponista. – A darabokat erősen meghatározzák kontrasztáló sajátosságaik és motivikus karaktereik, de egymáshoz kapcsolódó – bár eltérő – modális skálák kötik össze őket, így teremtve meg a harmóniai folytonosság érzetét.” A zeneszerző stílusa kapcsán Pusker Júlia hozzáteszi: „Tanguy zenéjében általában olyan ritmusképletek, mintázatok találhatók, amelyek valamilyen formában végighaladnak a darabon, így e művek esetében is fontos szerepe van a ritmusnak.” Bartók Béla (1881–1945) hegedűre és zongorára komponált mindkét rapszódiája 1928-ban született. Az I. rapszódia ajánlása Szigetinek szól, a darabba pedig a szerző addig kiadatlan, feldolgozatlan gyűjtéseiből emelt be dallamokat. Mindkét rapszódia kéttételes, a csárdások, illetve Liszt Magyar rapszódiái mintájára Lassú–Friss tételpárral találkozhatunk bennük. A Lassú eleje Maros-Torda megyéből származó verbunkos romános ízzel, második témája, egy szelíden ringatózó magyar dallam pedig Lajtha László gyűjtése. A Friss ezután új hangnemben kezdődik, Temes megyében gyűjtött román táncdallamot hallunk, rusztikus játékmóddal, majd további férfitáncokat. A zenemű eredeti változatának végén visszatér a Lassú főtémája, hangsúlyozva a két tétel összetartozását, gyakrabban hallható azonban az a verzió, amelyben ez a téma már nem szólal meg. Pusker Júlia most ezt az első, ritkábban játszott változatot adja elő.

2023. november 12. / 17.30

SONORO QUARTET A Rising Stars-programba jelölte: BOZAR – Centre for Fine Arts Brussels A vonósnégyes tagjai: Sarah Jégou-Sageman, Jeroen De Beer – hegedű, Séamus Hickey – brácsa, Léo Guiguen – cselló Mozart: Adagio és fúga, K. 546 Annelies van Parys: Tsunami (az ECHO felkérésére) – magyarországi bemutató Bartók: V. vonósnégyes, Sz. 102, BB 110 14

A belga Sonoro Quartet nem ismeretlen előadó hazánkban, hiszen az évente több mint negyven hangversenyt adó, 2019-ben alapított együttes 2021-ben a budapesti Bartók Világversenyen ért el harmadik helyezést és kapott két különdíjat is, így találkozhattunk már velük a Zeneakadémián, illetve a Bartók Emlékházban. A rangos budapesti helyszíneken kívül Brüsszel, Antwerpen, Utrecht és Dublin koncertközpontjai is vendégül látták már őket, idén nyáron pedig egy koncertturné keretében a Budapesten élő kínai–új-zélandi zongoraművész, Tony Chen Lin partnereként Új-Zélandon is bemutatkoztak. Jelenleg a Holland Vonósnégyes Akadémián képzik tovább magukat olyan művészek irányításával, mint Marc Danel, Gilles Millet vagy Eberhard Feltz, de Gary Hoffmantól és az Artemis Quartet korábbi tagjától, Heime Müllertől is vettek órákat. Az együttes Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) c-moll Adagio és fúgájával kezdi koncertjét. Nem tudjuk, vajon megrendelésre készült-e a mű, melynek első tétele sejtelmes és baljós. Manapság gyakrabban szólal meg vonószenekaron, mint vonósnégyesen, ezért is lehet különösen üdítő a találkozás a drámai művel ebben az intimebb formában. Ahogy az amerikai fortepiano-játékos és zenetudós, Robert Levin fogalmazott: az Adagióban „vad kitörések váltakoznak földöntúli csenddel”, ami után a szigorúan szerkesztett fúga megkönnyebbülést hoz. A kvartett számára Annelies Van Parys (1975) írt új művet. A belga zeneszerzőnőnek a szimfonikus alkotásokon és kamaraműveken kívül különös érzéke van vokális darabok komponálásához, és igen közel áll hozzá a zenés színház. Szigorúan strukturált darabjai a spektrális zene iránti vonzódásról árulkodnak. Olyan kiváló előadók szólaltatták már meg műveit, mint a Collegium Vocale Gent, az Amszterdami Concertgebouw Zenekara vagy az Asko|Schönberg. Jelenleg a Brüsszeli Királyi Konzervatórium zeneszerzés-professzora. Új művének címe Tsunami, melyet a japán kabócák éneke inspirált. Van Parys a Tokyo Arts and Space (TOKAS) rezidens szerzője volt, és a város parkjaiban sétálva nem tudott nem felfigyelni e rovarokra. „Hangjuk ritmusa és ereje is rendkívüli. Azonnal tudtam, hogy mindezt egy vonósdarabban szeretném felhasználni, pár hétre rá pedig megérkezett a Sonoro Quartet felkérése, amelyet így különösen nagy örömmel fogadtam. A cím tehát nem a víz áradására, hanem a kabócák cunamijára utal” – idézte fel a komponista a mű keletkezésének körülményeit. A kvartett hozzáfűzi: „Egy új mű első előadójának lenni izgalmas és inspiráló folyamat. Megadja a szabadságot, hogy megtaláljuk saját értelmezésünket, miközben szorosan együttműködünk a szerzővel, és igyekszünk minél közelebb kerülni a darabról alkotott elképzeléséhez. Annelies zenéje arra késztet bennünket, hogy különböző játékmódokkal kísérletezzünk, és sokféle effektussal keltsük életre a szerző által közvetített atmoszférát.” Bartók Béla (1881–1945) a kortárs kamarazenét anyagilag is támogató amerikai zongorista és mecénás, Elizabeth Sprague Coolidge megrendelésére írta 1934-ben V. vonósnégyesét. A művet 1935-ben a Kolisch Kvartett mutatta be Washingtonban, az 1936-os magyarországi premieren pedig a Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes adta elő Bartók talán egyik leggyakrabban 15

játszott kvartettjét. Az öttételes kompozíció hídformájú, szimmetrikus, ezt már a tételek tempója is jelzi. Szonátaformájú gyors első tételét koncentrált szerkesztés és jellegzetes arcélű témák jellemzik, de a kidolgozási rész ellenpontozó szakasza is emlékezetes. A lassú második tételen belül is hídforma figyelhető meg – a sejtelmesen kibontakozó zenét korálszerű anyag ellenpontozza. A triós formájú középső tételben, a Scherzóban az aszimmetrikus bolgár ritmus uralkodik. A negyedik tétel (Andante) ismét hídforma. Jellegzetes pizzicato (pengetett) hangokkal indul a hangszerek közti párbeszéd – a korálszerű anyag itt repetált akkordok formájában jelentkezik, miközben kifejező gesztusokban formálódnak dallamok, dallamfoszlányok. A szintén hídformájú finálé felidézi az első tétel témáit és hangulatát, de két szokatlanul rövid epizódot is találunk benne, amelyek közül az egyik szalonokban játszott tánczenét idéz, a másik pedig a kintorna hangján szól (hasonlóan idegen hatást keltve, mint Schönberg II. kvartettjében az O du lieber Augustin), a kispolgári ízlést és szórakozási formákat parodizálva. „Bartók az identitásunk részévé vált, mióta 2021-ben részt vettünk a Bartók Világversenyen. Van a vonósnégyeseiben valami varázslatos, ami újra és újra arra késztet bennünket, hogy visszatérjünk hozzájuk. Talán a népzenéhez való kapcsolódás, vagy annak az izgalma, hogy ennyire erőteljes, lendületes zenét játszhatunk. Bár nem vagyunk magyarok, nem a születésünk óta ismerjük ezt a zenét, mégis »merjük« szeretni” – vallják a Sonoro Quartet tagjai.

Fotó © Kilian Homburg

2023. november 12. / 19.30

NOSFERATU – NÉMAFILM SEBASTIAN HEINDL ORGONAKÍSÉRETÉVEL A Rising Stars-programba jelölte: Konzerthaus Dortmund, Kölner Philharmonie, Festspielhaus Baden-Baden Moderátor: Fazekas Gergely Beszélgetőtársak: Fassang László, Barkóczi Janka Moritz Eggert: Orck (az ECHO felkérésére) – ősbemutató Nosferatu – a horror szimfóniája (Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es némafilmje élő orgonaimprovizációval) 17

A fiatal német orgonista, Sebastian Heindl több más jelentős megmérettetés után 2019-ben az egyik legrangosabb nemzetközi versenyt, az amerikai Longwood Gardens Orgonaversenyt is megnyerte, és ez különösen nagyot lendített karrierjén. A lipcsei Tamás-templom kórusában nevelkedett muzsikus természetesen Bach zenéje révén talált rá hangszerére, de a jazz és az improvizáció is közel áll hozzá, hiszen édesanyja szaxofonos, egyik legjobb barátja pedig jazz-zongorista. Legfontosabb zenei élményei azonban már a kórusban érték, meghatározó volt számára, amikor először énekelhetett Bach Máté-passiójában vagy Mahler VIII. szimfóniájában. Európa és Amerika híres templomi és koncerttermi orgonáit is megszólaltatta már, jelenleg a berlini Vilmos császár-emléktemplom zenei vezetője. Improvizációs stílusára a klasszikus zenei struktúrák mellett a modern jazz nyelve is nagy hatással van. Moritz Eggert (1965) zenéjével a Studienstiftung des deutschen Volkes egyik nyári akadémiájának köszönhetően ismerkedett meg, 2019-ben ugyanis az ő Die Tiefe des Raumes című futballoratóriumát adták elő, mely eredetileg a világbajnokságra készült, és „amelyben izgalmas kollázstechnikával, különféle stílusokkal találkozhatunk – fogalmaz az orgonaművész. – Eggert remek zongorista, és komponált már orgonára is, így egyértelmű volt, hogy őt kérjem fel egy új mű megírására. Aztán kiderült, hogy a jazz és a rock iránti lelkesedés is közös bennünk.” A jelenleg a Müncheni Zene- és Színművészeti Főiskolán tanító, sokoldalú Eggert Orck című darabját a rock, az orgonamuzsika és az orgonás rockzene, azaz a Hammond-orgona megszólalásmódja is inspirálta. A cím a rock anagrammája, de hangzásában emlékeztet a francia orgue (orgona) szóra is. A művet hagyományos, illetve elektromos orgonán is elő lehet adni. „Tele van izgalmas ritmusokkal, gitárszerű elemekkel, glissandókkal, de kísérletező jellegű, még a dodekafon zenéhez is kapcsolódik” – említi Heindl. Eggert leírásából pedig megtudjuk, hogy ifjúkorára nagy hatással volt Keith Emerson és együttese, az Emerson, Lake & Palmer, valamint Az egy kiállítás képeiből készített albumuk, melynek gnómfigurája A gyűrűk ura orkjait (orck) is a szerző eszébe juttatta saját művének címadásakor. Friedrich Wilhelm Murnau a némafilmek korszakának jeles német rendezője volt, aki 1922-ben forgatta leghíresebb alkotását, a filmtörténet egyik első horrormoziját, a Nosferatut, melynek alcíme „a horror szimfóniája”. Az inspirációt Bram Stoker Drakula-regénye jelentette számára, és bár jogi akadályok miatt megváltoztatta a neveket, Stoker özvegye mégis beperelte. A film öt részre bontható, és ez Sebastian Heindl improvizációjának strukturálásában is hallható lesz. „Szeretnék kapcsolatot teremteni Eggert műve és a film között, így az előbbi kemény rockos hangzásvilágát a filmnél egy hozzá közel álló heavy metalos regisztrálással tervezem összekötni. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy mikor készült a film, mert abban az időszakban sok változás történt zenei téren is, ekkor kezdték például használni az első elektronikus hangszereket. Azt is igyekszem majd a film kíséretének átgondolásakor figyelembe venni, hogy maga a cselekmény a 19. század első felében játszódik” – árulta el az orgonaművész. Mesélt arról is, miért esett a választása erre a filmre: „Megfogott az a kontraszt és feszültség, amely megmutatkozik abban, hogy az emberek már a cselekmény idején sem hittek a vámpí18

rokban és egyéb természetfeletti lényekben. A filmben is láthatunk például egy mikroszkópot. Ekkor már a tudományokban, a racionalitásban hittek, mégis egy szürreális, irracionális világ tárul elénk. Ráadásul a filmben egy járványról is szó van, ami szintén izgalmas számunkra, hiszen nemrég lábaltunk ki a pandémiából. A műben megfogalmazódik az is, hogyan fenyegeti az emberi civilizációt valami, ami fölött elveszítjük az irányítást, amit nem tudunk megmagyarázni. És érdekfeszítő, ahogyan aztán az emberek megszabadulnak mindettől. A film tele van izgalmas, kifejező szimbólumokkal és kulcsfontosságú költői pillanatokkal, amelyek az időtlenség érzetét keltik. Szerintem a Nosferatu az egyik legnagyszerűbb némafilm” – fejezi be gondolatmenetét Heindl, aki már több némafilmet kísért improvizációjával. „Amikor némafilmre improvizálok, szeretek bizonyos alakokhoz vagy hangulatokhoz kapcsolódó vezérmotívumokat alkalmazni, de fontos, hogy ezeket bármilyen stílusnak megfelelően tudjam transzformálni. Megpróbálom megteremteni a 19. századi romantikus atmoszférát, a sötét, félelmetes gótikus regények korszakát, ugyanakkor szeretnék a jövőbe, a tudományok világába is nézni, kontrasztként pedig az irracionális eseményekhez illő szürreális karaktert létrehozni. Az üres kvint például jellemző a középkorra és a metálzenére is – ez is lehet egy korokat összekötő kapocs.” Írta: Tóth Endre

SUMMARY The Rising Stars series run by the European Concert Hall Organisation (ECHO) is an initiative of the prestigious concert halls that make up the alliance to provide the musicians and ensembles selected – according to strict professional criteria – from among the institutions’ nominees the opportunity to embark on a concert tour to perform in major venues like Vienna’s Konzerthaus, the Amsterdam Concertgebouw, London’s Barbican Centre and Müpa Budapest, to name just a few. Past iterations of Rising Stars have served as important episodes in the careers of pianist Igor Levit, cellist Kian Soltani and recorder player Lucie Horsch. Another thing that makes these Rising Stars concerts so special is the fact that the young artists and ensembles also play a contemporary work composed specifically for them that was commissioned by ECHO from a composer nominated either by the Rising Star or the delegating institution. This means that Müpa Budapest will be the site of several Hungarian premières and even a world première. Kicking off the line-up on Friday night is Sean Shibe, a young guitarist with both Scottish and Japanese ancestry. At his Budapest performance, we will primarily hear stylised dances from the Renaissance to the 21st century, with the mandatory new work to be included in each Rising Stars concert in this case coming from no lesser a master than Thomas Adès, one of Britain’s most important contemporary composers. On Saturday afternoon, we will get to know the young German bassoonist Mathis Kaspar Stier. The programme he has put together with his frequent chamber partner accordionist Julius Schepansky focuses on the interference of the sounds of the two instruments. This journey of the imagination takes us from the first piece ever written for the bassoon to contemporary works flavoured with electronica and improvisation. It is a great source of pleasure to have a Hungarian participant in the series again after many years without one. At her Müpa Budapest concert, violinist Júlia Pusker will evoke the figure of József Szigeti, selecting pieces that her great predecessor also performed, along with the new work that the outstanding French composer Éric Tanguy created for her. Serving as Pusker’s chamber partner will be the Ukrainian pianist Christia Hudziy, with whom the young violinist started playing together in Brussels years ago. The Hungarian audience is very likely also already familiar with Belgium’s Sonoro Quartet, the 2021 winners of the Bartók World Competition held in Budapest. They will play a new piece their countrywoman Annelies van Parys wrote for them, while delighting the audience in the Festival Theatre with a work by Mozart and another by Bartók as well. The series will end on Sunday evening in the Béla Bartók National Concert Hall, in order to accommodate German organist Sebastian Heindl. After presenting Moritz Eggert’s new work, the young musician – whose style is influenced not only by classical musical structures, but also by the musical language of modern jazz – will improvise to the images of an early milestone in the history of horror films: 1922’s Nosferatu. 20

MEGJELENT AZ ÚJ ROADSTER MAGAZIN Keresd a Libriben, a jobb újságárusoknál és a Bortársaság üzleteiben! UTAZÁS / INSPIRÁCIÓ / KALAND WWW.ROADSTER.HU

ELŐZETES AJÁNLÓ

2023. november 17.

2023. november 22., 23.

ARTUS – GODA GÁBOR TÁRSULATA: CSEPPKÁNON – HOGY VAGY, HÉRAKLEITOSZ?

KONCERT – TÁNC – SZÍNHÁZ INTERFERENCIA

2023. november 26.

VILÁGRASZÓLÓ

BALOGH KÁLMÁN ÉS A JÖVŐ CIMBALMOSAI Balogh Kálmán

2023. december 3.

ADVENTI KONCERT Közreműködik: Cantemus Kóruscsalád, a Magyar Rádió Gyermekkarának Ifjúsági Vegyeskara, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Szabó Dénes, Szabó Soma, Dinyés Soma Cantemus Vegyeskar Fotó © Racskó Tibor

2023. december 13.

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT

2023. december 16., 17., 28., 29.

4 éves kortól

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon. A szerkesztés lezárult: 2023. október 20. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnereink:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

mupa.hu