Müpa Műsorfüzet - Puccini: Manon Lescaut (2024. február 25., 27.) by Müpa Budapest

2024. FEBRUÁR 25., 27.

PUCCINI: MANON LESCAUT mupa.hu

25, 27 February 2024 Béla Bartók National Concert Hall

PUCCINI: MANON LESCAUT Manon Lescaut: Monica Zanettin Sergeant Lescaut: Serban Vasile Chevalier des Grieux: Andeka Gorrotxategi Geronte di Ravoir: Miklós Sebestyén Edmondo, a student: Artavazd Sargsyan Innkeeper / Sergeant of the Royal Archers: Dömötör Pintér Singer: Gabriella Busa Dance Master / Lamplighter: Flórián Körmendy Naval Captain: István Gáspár Featuring: Hungarian National Philharmonic Orchestra Hungarian National Choir (choirmaster: Csaba Somos) Conductor: György Vashegyi Musical collaborator: Kálmán Szennai Choreographer: Krisztián Dávid Ungi Video animation: János “MADÁR” Madarász Set: Éva Szendrényi Costumes: Kati Zoób Revival director: Sylvie Gábor Director: Csaba Káel The performance is jointly presented by Hungarian National Philharmonic and Müpa Budapest. The English summary is on page 16.

2024. február 25., 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

PUCCINI: MANON LESCAUT Manon Lescaut: Monica Zanettin Lescaut hadnagy: Serban Vasile Des Grieux lovag: Andeka Gorrotxategi Geronte di Ravoir: Sebestyén Miklós Edmondo, diák: Artavazd Sargsyan Kocsmáros / Őrmester: Pintér Dömötör Énekes: Busa Gabriella Táncmester / Lámpagyújtogató: Körmendy Flórián Hajóskapitány: Gáspár István Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Vashegyi György Zenei munkatárs: Szennai Kálmán Koreográfus: Ungi Krisztián Dávid Videoanimáció: Madarász János „MADÁR” Díszlet: Szendrényi Éva Jelmez: Zoób Kati Játékmester: Gábor Sylvie Rendező: Káel Csaba A Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa közös produkciója.

„EGÉSZ TESTEMBEN FELGYÚLTAM” „Néhány hölgy szállott ki a kocsiból, de rögtön visszavonultak, egy lány kivételével, aki az udvaron várakozott, miközben egy idősebb férfi, aki valószínűleg a kísérője volt, a kocsikasból előszedte csomagjait. Ez a lányka oly lenyűgöző hatást tett rám, hogy én, aki addig sohasem gondoltam a nemek közötti különbségre, s még sohasem néztem nőre férfiszemmel, én, akit mindenki csodált okossága és tartózkodása miatt, egyszerre egész testemben felgyúltam, s már-már önkívületbe estem.” (Kolozsvári Grandpierre Emil fordítása) Így jelent meg először a világ szeme előtt a mozgalmas életű, sokoldalú francia író, Antoine François Prévost (1697–1763) leghíresebb teremtménye, Manon Lescaut: Amiens-ben kiszállva az arrasi postakocsiból, és tudtán kívül azonmód rabul is ejtve a hozzá hasonlóan kamaszkorú Des Grieux lovag szívét. Erre a hatástörténet ismeretében oly jellemzőnek mondható belépőre 1731-ben került sor – Prévost, aki hányatott sorsát érzékeltetendő ekkorra már nevébe illesztette a kitaszítottságára utaló „d’Exiles” szócskát is, ebben az évben bocsátotta az olvasók elé Egy világtól visszavonult jeles férfiú emlékei és kalandjai című terjedelmes álmemoárjának hetedik kötetét. Ennek lapjain beszélte el az idős és immár Amerikában élő Des Grieux az életét fenekestől felforgató szerelem szép és szomorú históriáját, amelyre a tűzzel is dacoló, maradandó siker várt. Az abbé e művének kinyomtatott példányaiból ugyanis pár éven belül többet is lefoglaltak és elégettek, ám azután Manon Lescaut és Des Grieux lovag története 1753-ban átdolgozva és kibővítve, már önálló regényként megjelentetve csak még népszerűbbé vált. Az első pillantásra támadt, mindent elsöprő szerelem tárgya egy naiv és élvvágyó, szenvedélyes és állhatatlan szépség. Ahogyan az első megcsalatására visszaemlékező Des Grieux fogalmaz: „Manon rendkívül különös jellem volt. Egyetlen nő sem szerette oly kevéssé a pénzt, mint ő, a félelem viszont, hogy pénz nélkül marad, elrabolta nyugodtságát. [...] A szórakozások adta elfoglaltságra azonban olyannyira szüksége volt, hogy hiányában sem érzéseire, sem vonzalmaira nem lehetett legkevésbé sem számítani. [...] Az egész világról lemondott volna a kedvemért, ha vagyonom van, még ha középszerű is, de abban sem kételkedhettem, hogy midőn mást nem nyújthatok neki, mint hűségemet és állhatatosságomat, ismét ott fog hagyni (egy új B úr kedvéért).” 4

Jórészt épp ebben az életszerű következetlenségben rejlik Manon Lescaut alakjának női vonzereje, amely utóbb a zenés színpadokat is meghódította Prévost abbé története számára. Operák és balettek egyaránt feldolgozták e témát Daniel Auber Manon Lescaut-jától (1856) Hans Werner Henze Boulevard Solitude-jéig (1952). A két említett mű persze korántsem olyan ismert és népszerű, mint a 19. század vége felé elkészült két nagy operai feldolgozás: Jules Massenet 1884-es Manonja és a voltaképpen még azt is beárnyékoló, ma este felhangzó Manon Lescaut.

AKINEK TÖBB SZERETŐJE IS LEHET Ez utóbbi, 1893-ban bemutatott opera hozta meg Giacomo Puccini (1858–1924) számára a világsikert, melyet a harmincas évei közepén járó muzsikus már meglehetősen türelmetlenül várt. Ekkorra ugyanis nemzedéktársainak számottevő hányada, a Giovane scuola több harmincas zeneszerzője már megalkotta a maga – idővel leghíresebbnek bizonyuló – nagy művét: Pietro Mascagni a Parasztbecsületet, Ruggero Leoncavallo a Bajazzókat, Alfredo Catalani a La Wallyt. Ezzel szemben Puccini második operája, az Edgar 1889-ben a milánói ősbemutatón kedvezőtlen fogadtatásra talált, és ezt követően a Ricordi zeneműkiadó éves közgyűlésén a kisrészvényesek még azt is felvetették, hogy a komponistát töröljék a cég szerzőinek listájáról. A többségi tulajdonos, Giulio Ricordi azonban kitartott Puccini mellett, akit ezután is ellátott pénzzel, feladatokkal és lehetőségekkel. Ricordi bizalmát bizonyította az is, hogy amikor Puccini Manon Lescaut és Des Grieux lovag történetét választotta új operájának alapanyagául, kiadója nem gátolta őt ebben – a Massenet-féle Manon még friss és eleven nemzetközi sikere ellenére. (Hogy mennyire jól ismert és népszerű volt ekkortájt Massenet és említett operája, azt a hazai lóversenyzés története is igazolhatja: 1893-ban a városligeti lóversenytéren a kétéves nyeretlenek díját Manon kapta, míg az augusztusi hendikepen másfél hossz előnnyel gróf Apponyi Albert versenylova, Massenet diadalmaskodott…) „Egy ilyen asszonynak, mint Manon, egynél több szeretője is lehet” – Puccini állítólag ezzel a mondattal hessegette el a vonatkozó aggályokat, az elkészült mű pedig fényesen igazolta álláspontjának helyességét. Mindazonáltal az opera megalkotása nem ment egyszerűen, amit mi sem érzékeltet jobban, mint az a tény, hogy librettóján fél tucat férfiú dolgozott – és rajtuk kívül még maga a komponista is hozzáírt a 5

szöveghez. A névsor egyébként több szempontból is figyelemreméltó, hiszen itt került munkakapcsolatba Puccinivel a Bohémélet, a Tosca és a Pillangókisasszony majdani kongeniális szövegíró párosa, Giuseppe Giacosa és Luigi Illica. Ott bábáskodott a Manon Lescaut bölcsőjénél a kor elismert olasz drámaírója, Marco Praga, a később politikusként is tevékeny Domenico Oliva, de szolgált még néhány hasznos sorral a kiadó és pártfogó Giulio Ricordi is, sőt, kevéssel a Bajazzók karrierfordító sikere előtt érdemi szerepet vállalt a munkálatokban a még épp bizonytalan helyzetű Ruggero Leoncavallo is. Az opera librettójának megírására még 1889 nyarán szerződött a mű első két szövegírója, Praga és Oliva, de előbbi már a következő tavaszon visszalépett a megbízatástól, felismerve, hogy Puccini igényeinek nem könnyű megfelelni. Az elégedetlen zeneszerző 1890-ben így háborgott egy nővérének küldött levelében: „A librettó kétségbe ejt, kénytelen voltam újraíratni. Ma nem talál már olyan költőt az ember, aki valami tisztességes dologgal tudna szolgálni.”

A KÖZÖNSÉGET IS ELCSÁBÍTOTTA A váltott librettistákkal zajló és több ízben is már-már végzetesen megfeneklő munkafolyamat során korántsem csupán a szövegkönyv költőisége volt létfontosságú kérdés Puccini számára, hanem az is, hogy a regénybeli cselekmény mely szakaszai jelenjenek meg az operaszínpadon. Ezzel kapcsolatban sokat változott a koncepció, a legkorábbi tervek szerint például a mű mai második felvonása a harmadik lett volna, a Le Havre-ban játszódó jelenetsor, vagyis a mostani harmadik felvonás pedig egyáltalán nem szerepelt volna az operában. Magyarország felől nézve különösen érdekes lehet, hogy Puccini(ék) operájából mindenestől kimaradt a kényszerből megélhetési hamiskártyásnak álló Des Grieux megjelenése az Hotel de Transylvanie nevű rosszhírű kártyabarlangban. Massenet operájában a teljes negyedik felvonás itt játszódik, híven Prévost művéhez, amelyben ez olvasható: „Tehetségemet főleg a Transylvanie-palotában kell majd csillogtatnom, ahol az egyik teremben fáraót játszottak egy asztalnál, a többi teremben pedig különböző kártyajátékokat, sőt kockáztak is. A hasznot, amit e játékbarlang hozott, R. herceg fölözte le, aki ez időben Clagnyban lakott, s tisztjeinek nagy része a mi társaságunkba tartozott.” Ez az R. herceg pedig nem más volt, mint a mi II. Rákóczi 6

Ferencünk, aki franciaországi emigrációja idején szemet hunyt afelett, hogy párizsi házában hírhedt kártyás játékterem működik – alkalmasint azért, hogy így gondoskodjon emberei megélhetéséről. A Manon Lescaut, amelyben Puccini felhasználta néhány korábbi művének egyegy részletét is (gyászdarabnak szánt vonósnégyese, a Krizantémok egyik dallama a negyedik felvonásban köszön vissza, huszonkét évesen írt miséjének Agnus Deitémáját pedig – némileg frivol módon – a második felvonásban, Geronte Manonhoz írt madrigáljaként hasznosította újra), 1893-ra végre elkészült, és február elsején a torinói Teatro Regióban közönség elé is került. Már csak azért sem Milánóban és a Scalában, mert ott éppen Giuseppe Verdi Falstaffjának ősbemutatójára készültek, ugyancsak Giulio Ricordi aktív részvételével, hiszen az idős Maestro kiadója is ő volt. A Manon Lescaut ősbemutatója így is hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, igazolva a zeneszerzőnek a témába (és persze önnön képességeibe) vetett bizalmát: „Manon olyan hősnő, aki […] egészen biztosan elcsábítja a közönség szívét.” „Puccini igazi olasz zseni” – írta az egyik kritikus, míg egy másik úgy fogalmazott: „a Manonban Puccini annak mutatkozik, ami: az ifjú olasz operakomponisták egyik legerősebbikének, ha ugyan nem a legerősebbikének”. Alig néhány nappal a premiert követően már a Pesti Hírlap is beszámolt arról (habár némi – utóbb indokolatlannak bizonyuló – kétkedéssel), hogy a Manon Lescaut „a torinói sajtó magasztalása szerint, csakhamar be fogja járni az egész világot”. És alighanem az is fölért egy elismerő kritikával, hogy Verdi dedikált fotográfiát küldött fiatalabb pályatársának, a harmadik operájával végérvényesen Maestróvá előlépő Puccininek.

AZ OPERA CSELEKMÉNYE I. FELVONÁS Az ifjú Renato Des Grieux egy amiens-i fogadóban időzik barátaival. Diáktársa, Edmondo a szerelem témájával ugratja őt, és a lovag derűs őszinteséggel vallja meg tapasztalatlanságát ezen a téren. Ám befut az arrasi postakocsi, és leszáll róla egy „tündérszép ábránd”: őt meglátni és megszeretni egy pillanat műve Des Grieux számára. Manon Lescaut a bátyja kíséretében épp egy kolostor felé tart, ahol a lánynak családja akaratából apácának kellene állnia. A postakocsi egyik öreg, dúsgazdag utasa, az adóbérlő Geronte di Ravoir is felfigyel a lányra, és megvesztegeti a folyton 7

pénzszűkében lévő testőrtisztet, hogy hagyja megszöktetni húgát. Időközben azonban sor kerül Manon és Des Grieux megismerkedésére, és a lovag vonzalma viszonzásra talál, így Geronte helyett a lányt – barátai segítségével – Des Grieux szökteti meg: az úti cél Párizs. II. FELVONÁS Manon pár hónap múltán ráunt szerelmese örök pénztelenségére, és immár Geronte palotájában él. Csakhamar azonban a fényűző, ámde szertartásosan unalmas életből is elege lesz, és visszavágyik a szenvedélyes Des Grieux karjaiba. A fiatalember, aki Lescaut segítségével időközben kártyásként javított anyagi helyzetén, titokban felkeresi Manont, s habár először keserű szemrehányásokkal illeti, az ellenállhatatlan csábító ismét leveszi a lábáról. Geronte rajtakapja a szerelmeseket. Manon megpróbálja magával vinni kitartójától kapott ékszereit és pénzét, ám a sértett adóbérlő őrizetbe veteti. III. FELVONÁS A prostituáltként fogva tartott Manont Le Havre kikötőjébe szállították: napfelkeltekor már indul is a hajó Amerikába a kitoloncolt fegyencekkel. Des Grieux és Lescaut közösen próbálná megszöktetni Manont, de tervük kudarcba fullad. Végső kétségbeesésében Des Grieux felkönyörgi magát a száműzöttek hajójára, így végül a szerelmesek együtt indulnak az Újvilágba. IV. FELVONÁS Amerika földjén Manon és Des Grieux ismét közösen szökik – de most már végképp nem a boldogság felé. A New Orleans-hoz közeli pusztaságban bolyongva Manon halálosan kimerült, szerelmese megkísérel vizet hozni számára. Nem talál innivalót, és mire visszatér kedveséhez, már épp csak annyi van hátra Manon életéből, hogy megvallja örök szerelmét. Írta: László Ferenc

A trevisói születésű szoprán, Monica Zanettin Velencében folytatta tanulmányait, majd 2006-ban a vicenzai Teatro Olimpicóban debütált. Számos olasz és nemzetközi énekversenyen szerepelt sikerrel, s miután előbb Violetta, Fiordiligi és Nedda szólamában bizonyította képességeit, immár egy bő évtizede világszerte keresett megformálója Aida alakjának, valamint Puccini-operák emblematikus női főszerepeinek: Toscának, Cso-cso-szánnak és Manonnak. A Veronai Arénától a nápolyi Teatro San Carlóig, a berlini Deutsche Opertől a brüsszeli La Monnaie-ig az operavilág megannyi mértékadó játszóhelyén megfordult már, olyan karmesterek és rendezők irányítása alatt bizonyítva tehetségét, mint Carlo Rizzi, Daniel Oren, Riccardo Frizza vagy Robert Carsen. Serban Vasile 2009-ben szerzett diplomát és nyert énekversenyt szülővárosában, Bukarestben, de színpadi debütálására is ugyanebben az esztendőben került sor a bulgáriai Burgasban, a Bohémélet Marcellójaként. Újabb eredményes versenyszerepléseket követően a 2013–14-es évadban már a New York-i Metropolitan Opera színpadán szerepelt Ford megformálójaként a Falstaff előadásaiban. A főleg az olasz repertoárban foglalkoztatott bariton olyan karmesterekkel dolgozott együtt az elmúlt években, mint Daniele Gatti, James Levine vagy Yannick Nézet-Séguin. Képességeit a Müpa közönsége is megismerhette, hiszen 2022-ben már szerepelt a Nemzeti Filharmonikusok egy korábbi olasz operaprodukciójában, A trubadúr Luna grófjának szerepében.

Az Európa és az Egyesült Államok számos zenei fellegvárában képzett, baszk származású tenor, Andeka Gorrotxategi több sikeres versenyszereplést követően 2011-ben, Pinkerton szerepében hívta fel magára az operavilág figyelmét, s azóta olyan operaházak előadásaiban jutott főszerepekhez, mint a drezdai Semperoper, a madridi Teatro Real, a nápolyi Teatro San Carlo vagy a Sidney-i Operaház. Az ibér kultúra saját zenés színpadi műfaját, a zarzuelát is előszeretettel a repertoárjába illesztő énekes Don José, Cavaradossi és Manrico Fotó © Marta Etxebarria világszerte keresett megformálója, az utóbbi években pedig olyan szerepek és szólamok birtokosává vált, mint Otello, a Sámson és Delila Sámsonja vagy Des Grieux lovag. Sebestyén Miklós a bécsi Belvedere Énekversenyen elért sikere után olyan jelentős helyeken lépett fel, mint a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a londoni Covent Garden, a moszkvai Bolsoj, a Welsh National Opera, a madridi Teatro Real, a Theater an der Wien, a Montreali Opera, a Komische Oper Berlin, az Oslói Opera, a lisszaboni Teatro Nacional de São Carlos és a Bregenzi Ünnepi Játékok. A Magyar Állami Operaházban 2011-ben debütált. Pályája során olyan karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott, mint Riccardo Chailly, Carlo Rizzi, Fabio Luisi, Lorin Maazel, Fischer Ádám, Robert Carsen, Kasper Holten, David Pountney, Philippe Arlaud, Giancarlo del Monaco vagy Peter Konwitschny. Jelentősebb szerepei: Kékszakállú, Figaro, Leporello, Sarastro, Don Alfonso, Pizarro, Gremin herceg.

Artavazd Sargsyan 2013-ban diplomázott Párizsban, a 2014–15-ös évadot a Bastille Opera együttesében kezdte meg, s itt és egyéb francia operaházakban olyan tenor főszerepek megformálásával alapozta meg karrierjét, mint A gyöngyhalászok Nadírja vagy a Hamupipőke Don Ramirója. A Müpa közönsége Mondonville Isbéjének 2016-os, illetve Cherubini Les Abencérages című operájának 2022-es koncertszerű előadásán már megismerkedhetett a Versailles-i Barokk Zenei Központ rezidens művészével, aki másutt is Fotó © Michael Sitte szívesen vesz részt elfeledett művek újrafelfedezésében, legyen szó Gluck Megtért részegeséről, Paisiello Fedrájáról vagy Saint-Saëns Proserpine című operájáról. Zongora-, harsona- és gitártanulmányokat követően Pintér Dömötör már felnőttkorában választotta az énekesi pályát. Előbb a Magyar Rádió Énekkarában, majd a Honvéd Férfikarban énekelt, 2011 februárja óta a Nemzeti Énekkar tagja. A számos műfajban és stíluskorszakban otthonosan mozgó basszust többször hallhatta már szólistaszerepben is a közönség a Müpa, a Zeneakadémia, az Erkel Színház vagy a Vigadó színpadán, többek között Mozart, Verdi, Erkel, Wagner és Richard Strauss szerepeinek megformálójaként. Busa Gabriella a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte énekművészi mesterdiplomáját. A gyomaendrődi születésű alt 2003 és 2012 között tagja volt a debreceni Csokonai Színház kórusának, 2012-től a Magyar Állami Operaház énekkari művésze volt, 2021 óta a Nemzeti Énekkar tagja. Pályája során számos szerepet formált meg a Magyar Állami Operaházban, a Miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, a debreceni Csokonai Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban. Oratórium- és dalénekesként is tevékeny.

Körmendy Flórián 2021-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem magánének szakán, 2023-ban a debreceni Csokonai Színházban debütált Giacomo Puccini Bohéméletének Rodolfójaként. Jelenleg a Nemzeti Énekkar tenor szólamának tagja.

Gáspár István 2000 októbere óta a Nemzeti Énekkar basszus szólamának tagja. A kórus oratórium- és operaprodukcióiban gyakran jut szólistaszerephez, így az elmúlt évek során nagy sikerrel működött közre Händel Messiásában, Haydn Évszakok című oratóriumában, Puccini Toscájában és Rossini Hamupipőkéjében. A Nemzeti Filharmonikusok Carlo Montanaro által vezényelt 2022-es operaprodukciójában, Verdi Trubadúrjában Ferrando szerepében láthatta és hallhatta a Müpa közönsége. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jogelődjét Székesfővárosi Zenekar néven hozták létre 1923-ban. Ferencsik János több mint három évtizedet, később Kobajasi Kenicsiró tíz évet töltött az együttes élén. Őt Kocsis Zoltán követte 1997-ben, akinek keze alatt a megújuló együttes repertoárja olyan hiánypótló művekkel bővült, mint Richard Strauss, Debussy, Ravel, Schönberg, valamint 20. századi és kortárs magyar szerzők alkotásai, Bartók zenéje pedig különösen hangsúlyosan érvényesült műsorpolitikájukban. Olyan neves helyszíneken és fesztiválokon léptek fel, mint a New York-i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birminghami Symphony Hall, az athéni Megaron, a bukaresti Enescu Fesztivál, a Colmari és a Kanári-szigeteki Fesztivál. Kocsis Zoltán halála után 2020 augusztusáig Hamar Zsolt látta el a zeneigazgatói feladatokat, Vashegyi György személyében pedig 2022 októbere óta van újra főzeneigazgatója a zenekarnak.

A Nemzeti Énekkar (Állami Énekkar néven) 1986-ban jött létre, élén több mint negyedszázadon át Antal Mátyás töltötte be a vezető karnagyi pozíciót. Ez idő alatt az együttes Magyarország egyik vezető hivatásos kórusává vált, olyan oratóriumkórussá, amely nemcsak testvérzenekarát szolgálja ki, hanem az a cappella művek előadásában is kimagasló produkciókat nyújt, legyen szó barokk zenéről vagy kortárs kompozíciókról, de a jazz műfaja sem ismeretlen számára. Sikerrel szerepeltek Európa jó néhány nagyvárosában, valamint Japánban, Izraelben és Törökországban is. A karigazgatói tisztet 2016 januárja óta Somos Csaba tölti be.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Vashegyi György Liszt-díjas karmester a magyarországi régizenejáték és -oktatás meghatározó alakja. A Zeneakadémia karmester szakának elvégzése után a Drezdai Régizenei Akadémián képezte tovább magát, emellett részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar megalapítása óta elsősorban az ő közreműködésükkel hoz létre jelentős opera- és oratóriumprodukciókat, de vendégkarmesterként más együttesekkel is rendszeresen dolgozik. 1992-ben lett a ZeneFotó © Wágner Csapó József akadémia tanára, 2010-ben az ő vezetésével alakult meg az intézmény régizenei szakcsoportja. 2017 és 2023 között a Magyar Művészeti Akadémia elnöke volt, 2022 ősze óta a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. Szennai Kálmán 1996-ban Lukács Ervin és Gál Tamás tanítványaként szerezte meg karmesteri diplomáját a Zeneakadémián. A Magyar Állami Operaházban előbb korrepetitorként, majd karmesterként dolgozott, visszatérő vendége az Operettszínháznak, de szerepelt Japánban, Ausztriában (a Jennersdorfi, valamint a Sankt Margarethen-i Operafesztiválon) és Németországban is. 2018-ban a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült, 2023-ban pedig ő vehette át az Oláh Gusztáv-emlékplakettet. Ungi Krisztián Dávid táncművész-koreográfus a Magyar Táncművészeti Egyetemen diplomázott koreográfusként. 2011-től 2019-ig a Coincidance Táncszínház szólistája, 2019 és 2022 között a Közép-Európa Táncszínház táncművésze és tréningvezetője volt, ahol két szólóelőadást is koreografált (Félek tőlem, Awake me up!). Munkái során számos nemzetközi turnén vett részt – járt Mexikóban, Izraelben, Máltán, Németországban és Dániában –, és több videokliphez készített koreográfiát. Jelenleg a BailArt Tánciskola színházitánc-, illetve modern- és kortárstánc-képzéseinek szakvezetője.

Madarász János „MADÁR” világítás- és látványtervező, dolgozott többek között a Müpa (Holle anyó), a Madách Színház (Jézus Krisztus Szupersztár), a Pesti Magyar Színház (Gulliver utazása), a Magyar Állami Operaház (A Mester és Margarita), a Vígszínház (A Pál utcai fiúk), a Szegedi Szabadtéri Játékok (Szerelmes Shakespeare) és a kecskeméti Katona József Színház (Meseautó) felkérésére. Emellett számos könnyűzenei koncert és show fővilágosítója is volt, illetve ő a budapesti Tussauds-múzeum fény- és vizuális tervezője.

Fotó © Fekete Csilla

Szendrényi Éva díszlet- és látványtervező. Szcenikusként dolgozott a Madách Színházban és a Magyar Állami Operaházban. Országszerte és külföldön számos színházban tervezett díszletet, munkái rendszeresen láthatóak a Magyar Állami Operaházban és a Müpában, de Szombathely, Újvidék, Szentendre, Székesfehérvár, a litvániai Vilnius, Sanghaj és Bahrein színpadain is. Több egyetemen is tanít látványtervezést. Munkásságát Márk Tivadar-emlékplakettel és Ferenczy Noémi-díjjal, valamit a szerb Steria-díjjal ismerték el.

Zoób Kati divat- és jelmeztervező, alkotói formanyelvét a magyar kultúra, az irodalom és az építészet egyaránt inspirálja. Az általa alapított divatház a kortárs magyar divatművészet értékmentő műhelye, kollekcióival – melyek antik és kortárs elemeket fűznek egybe – meghódította Párizst, Londont, Bécset, Sanghajt. Ruhái múzeumi környezetben műtárgyakká válnak, és egy olyan világba engednek betekintés, amelyben a ruha több mint használati tárgy. Színházi Fotó © Bézsenyi Zsolt és operaelőadásokhoz tervezett jelmezei többek között a Müpa, a Magyar Állami Operaház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a Pesti Színház produkcióiban voltak láthatók.

Gábor Sylvie a würzburgi Julius Maximilian Bajor Állami Egyetemen szerzett mesterdiplomát, a színpadi mesterséget pedig ösztöndíjasként Padovában tanulta. Pályáját rendezőasszisztensként kezdte, majd a berlini Komische Operbe, illetve a Stuttgarti Állami Operához szerződött játékmesterként. 2011 és 2013 között szabadúszóként dolgozott Ausztriában, Ománban, Kínában és Németországban. 2013-tól a Magyar Állami Operaház játékmestere. 2015-től önállóan is rendez (Puccini: Tosca, Bach: János-passió, Beethoven: Fidelio, Suppé: A szép Galathea, Szilágyi: Leander és Lenszirom), de a Müpa felkérésére több beavató operaelőadást is színre vitt. 2023-ban a Budafoki Dohnányi Zenekar Sok hűhó semmiért című produkcióját rendezte.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Káel Csaba mérnöki diplomájának megszerzését követően 1989-ben elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendezői szakát. 1990-ben részt vett a londoni East-West Producers Seminar képzésén. A Kossuth- és Nádasdy Kálmán-díjas művész 1999 óta rendez operákat: színpadon, koncertpódiumon és filmen is, a 2002-es Bánk bán-operafilm külföldön is elismerést váltott ki. 2011 óta a Müpa vezérigazgatója, 2019-től a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, egyszersmind a 2021-ben létrehozott Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek és a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál alapító vezetője.

SUMMARY “Manon is a heroine I believe in and therefore she cannot fail to win the hearts of the public. Why shouldn’t there be two operas about Manon? A woman like Manon can have more than one lover.” This was the hope of Giacomo Puccini when he insisted on adapting Abbé Prévost’s 18th-century novel for the opera stage despite Jules Massenet’s treatment of the same story enjoying a resounding success just a few years earlier. And even though it took some half-dozen contributors to craft the libretto for Manon Lescaut, the end result brilliantly confirmed the composer’s expectations, since the world premiere in Turin on 1 February 1893 brought him a global triumph. Puccini’s work exuding the sense of ‘love at first sight’ and an all-consuming passion is on this occasion being presented as a testimony of the Hungarian National Philharmonic’s strong inclination towards opera. Conductor György Vashegyi, the ensemble’s general music director, is an internationally recognised authority on historically informed performance and the French Baroque period whose activities now also extend to 19th-century Romantic works. This production by Csaba Káel, who has directed many operas with great success for film, the stage and the concert hall, features highly sought-after soloists who are especially well versed in the Puccini repertoire. These include, in the title role, the Italian soprano Monica Zanettin, considered one of today’s most celebrated portrayers of the emblematic Puccini parts (Manon Lescaut, Cio-Cio-San, Tosca) as well as an internationally recognised Aida. Taking on the lead tenor role is the Basque singer Andeka Gorrotxategi, a veteran of many of the world’s top opera houses whose voice in recent years has proved equal to the challenges of Otello, Samson in Samson et Dalila and, not least of all, the Chévalier des Grieux. The role of Manon’s brother, Lescaut, will be sung by the Romanian baritone Serban Vasile, who has received great acclaim at New York’s Metropolitan Opera, as has the wonderful Hungarian bass Miklós Sebestyén, tonight’s Geronte.

ELŐZETES AJÁNLÓ 2024. március 23., 24.

2024. március 3.

KARZATKONCERT – ORGONAHANG ÚJ DIMENZIÓBAN NÉMETH ZSUZSA

8-14 éveseknek

OPERAMATINÉ

CSENGERY DÁNIEL: HOLLE ANYÓ Fotó © Nagy Attila, Müpa

2024. április 16.

MOZART: IL RE PASTORE

A címszerepben: Baráth Emőke Vezényel: Christina Pluhar

2024. május 7.

2024. május 9.

DIANA DAMRAU OPERETTESTJE

2024. május 21.

„SELYMEIM” – ÉNEKESNŐK A NAGYVILÁGBÓL

PALYA BEA ÉS DAFNE KRITHARAS Palya Bea

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon. Címlapon: Monica Zanettin A szerkesztés lezárult: 2024. január 30. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnereink:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

mupa.hu