Müpa Műsorfüzet - Mozart: Il re pastore (A pásztorkirály) - koncertszerű előadás (2024. április 16.)

MOZART: IL RE PASTORE (A PÁSZTORKIRÁLY) –KONCERTSZERŰ ELŐADÁS 2024. ÁPRILIS 16.

mupa.hu

16 April 2024

Béla Bartók National Concert Hall

MOZART: IL RE PASTORE –CONCERT PERFORMANCE

Alessandro (Alexander the Great), King of Macedonia: Rolando Villazón

Aminta, a shepherd, lover of Elisa: Emőke Baráth

Elisa, Phoenician shepherdess, lover of Aminta: Elena Sancho Pereg

Tamiri, daughter of the tyrant Stratone, lover of Agenore: Tamara Ivanis

Agenore, Sidonian aristocrat, lover of Tamiri: Zachary Wilder

Featuring:

L’Arpeggiata

Conductor: Christina Pluhar

The English summary is on page 14.

2

2024. április 16.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MOZART: IL RE PASTORE (A PÁSZTORKIRÁLY) –KONCERTSZERŰ ELŐADÁS

Alessandro (Alexandrosz, Nagy Sándor), Makedónia királya: Rolando Villazón

Aminta (Amüntasz), pásztor, Elisa szerelmese: Baráth Emőke

Elisa (Elissza), föníciai lány, Aminta szerelmese: Elena Sancho Pereg Tamiri (Tamürisz), a zsarnok Sztratón lánya, Agenore szerelmese: Tamara Ivanis Agenore (Agénór), szidóni nemesember, Tamiri szerelmese: Zachary Wilder

Közreműködik:

L’Arpeggiata

Vezényel: Christina Pluhar

3

Ha egy képzeletbeli bulvárlap „best of” számához szeretnénk válogatni a kultúra történetének eddigi legnagyobb botrányaiból, a Mozart és munkaadója közti konfliktus alighanem címlapesélyes lenne. „Seggberúgással tette ki Mozart szűrét a hercegérsek” – hirdetnék a vaskos betűk Mozart szavait idézve, a sztori pedig valahogy úgy szólna, hogy a salzburgi tartomány világi és egyházi ura, Hieronymus Colloredo megelégelte udvari zenésze, az önelégült, alkalmazkodni képtelen egykori csodagyerek túlkapásait, megbízhatatlanságát és hosszú hónapokig tartó távolléteit. (Mozartot valójában a hercegérsek egyik titkára utasította ki a palotából, és billentette hátsón cifra szidalmazások közepette, amikor be akart jutni, hogy sokadjára kérvényezze elbocsátását. Mozart szerint Arco gróf „felséges parancsra tette”, amit tett, a dolog pikantériája pedig, hogy még ekkor sem engedték felmondani.) Mozarton is múlt persze, hogy viszonyuk elmérgesedett, és hogy munkaadója egyre kevésbé becsülte meg „a csodát, akinek Isten megengedte, hogy Salzburgban szülessék meg” (Leopold jellemezte így fiát). Alighogy 1773 tavaszán Mozart – apja nyomdokaiba lépve – a salzburgi udvar szerződtetett muzsikusa lett, júliusban Bécsbe utazott, nem utolsósorban azért, hogy állást kapjon a császári udvarban, végül szeptemberig maradt ott. Hazatérése után egy évvel ismét hosszabb távollétet engedett meg magának: 1774 decemberében Münchenbe ment, és csak a következő év márciusában tért vissza szülővárosába. Ismét csalódottan, pedig bizakodóan indult útnak, hiszen a művészeteket kedvelő III. Miksa bajor választófejedelem színigazgatója még előző nyáron felkérte egy vígopera megírására, és bár Az álruhás kertészlány 1775. januári bemutatója nagy sikert aratott, az együttműködésnek nem lett folytatása. (A férfi főszerepet egy Itáliából szerződtetett kasztrált énekes, az akkor huszonkét éves Tommaso Consoli alakította. A színészi adottságaiért is dicsért olasz művészt Mozart nemcsak saját művében, hanem Alessandro Guglielmi A pásztorkirály című ötfelvonásos operájának lerövidített előadásában is hallhatta Münchenben.) Közvetlenül azután, hogy márciusban visszatért Salzburgba, újabb felkérést kapott, ezúttal Colloredo hercegérsektől: egy kisopera, úgynevezett serenata megírására. Alig egy hónap állt rendelkezésére, áprilisban ugyanis a városba várták Mária Terézia magyar és cseh királynő, osztrák főhercegnő tizenhatodik, legkisebb gyermekét, a Mozarttal majdnem egyidős Miksa Ferencet. A hercegérsek rögtön két új serenata bemutatójával kívánt kedveskedni a magas rangú vendégnek, a másikat értelemszerűen a salzburgi udvari zeneszerzőtől, Domenico Fischiettitől rendelte meg.

4

PROFI TANÁCSADÓK

Mindkettő szövegét a kor legnépszerűbb librettistája – műveit kifejezetten megzenésítésre író költője –, Mária Terézia nagy kedvence, Pietro Metastasio jegyezte. Diplomáciai szempontból természetesen nem volt mindegy, milyen történetet adnak elő a főherceg előtt, a hercegérsek tanácsadói azonban profi munkát végeztek. A Drezdából elcsábított olasz udvari zeneszerző, Fischietti A Heszperidák kertjét kapta, amelynek édesapja, Giovanni Fischietti egyik tanítványa általi megzenésítése 1751-ben éppen Mária Terézia születésnapja tiszteletére hangzott el. Mozartnak pedig a Münchenben is látott Pásztorkirály szövegét adták – vagy talán ő maga ajánlotta –, azt a történetet, amelynek középpontjában az uralkodói nagyság áll; az emberséges, alázatos, bölcs és igazságos vezető, aki az Égtől kapott feladatát szolgálatnak tekinti, aki alattvalóiért fáradozik, és ha hibázik, úgy korrigál, hogy az mindenkinek hasznára váljék. Emellett más emberi erényekről, többek között állhatatosságról, hűségről szól a darab, és megjelenik benne a szabadság gondolata is, mint az emberi lét elidegeníthetetlen értéke. Az pedig csak hab a tortán – micsoda királyi gesztus! –, hogy a librettó Gluck-féle megzenésítése egykor a Salzburgba látogató főherceg születése napján hangzott el a bécsi Burgtheaterben, 1756 decemberében. És ha mindez nem lenne elég, még egy figyelmesség (vagy véletlen?): a hercegérseki palota lovagtermének mennyezeti freskóján, Johann Michael Rottmayr 1714-ben készült alkotásán a történetben megjelenő Nagy Sándor életéből láthatók részletek. Mozart Pásztorkirályát azonban valószínűleg nem itt, hanem a jóval nagyobb Carabinierisaalban adták elő, amely egyébként az első, Itálián kívüli operaelőadásnak is helyt adott 1614-ben.

A TÖRTÉNET

A pásztorkirály első felvonásának színhelye dimbes-dombos vidék, szétszóródva pásztorok nyájai legelésznek, a távolban a föníciai Szidón városa látható. Elisa kedvesével, a pásztor Amintával beszélget, és megnyugtatja, a makedón király, Alessandro és a szidóni zsarnok, Sztratón közti háború nem befolyásolja szerelmüket. Miután legyőzi Sztratónt, Alessandro a trón vér szerinti örökösét keresi.

5

Aminta az, akihez álruhában megy puhatolózni, a frappáns, bölcs válaszokat adó pásztor azonban láthatóan nem érti, miről beszél, ő a nyája mellett szeretne maradni. Eközben Agenore, Alessandro tanácsadója és barátja találkozik kedvesével, a pásztorruhában bujkáló Tamiri hercegnővel, a megölt Sztratón lányával. Tamiri megnyugvással veszi tudomásul, hogy Agenore még mindig szereti őt.

Elisa megkapja az engedélyt apjától, hogy feleségül menjen Amintához, aki elmondja neki, Sztratón elüldözte apját, mikor ő még csecsemő volt, és ő a trón vér szerinti örököse. Megígéri kedvesének, hogy amint teljesíti Alessandro parancsát, és elfoglalja a trónt, visszatér hozzá. Szereti őt, de Alessandro jelzi: az uralkodói kötelességek fontosabbak a szerelemnél, és Amintának a szintén királyi sarj Tamirit kell feleségül vennie.

A második felvonás a makedón táborban játszódik, ide érkezik Elisa, de Agenore megakadályozza, hogy láthassa Amintát. Utóbbit szintén lebeszéli arról, hogy találkozzon kedvesével. Alessandro felszólítja Amintát, vegye fel királyi ruháját, hogy bemutathassa őt alattvalóinak. Agenore megtudja, hogy kedvesét a király Amintának szánja, a négy szerelmes reményvesztetten áll a lehetetlen helyzet előtt. Tamiri végül elárulja Alessandrónak, hogy ő és Agenore szeretik egymást, Elisa pedig azért könyörög, hogy visszakaphassa Amintát. Alessandro belátja, hogy elképzeléseinek megvalósítása falakba ütközik, így mindenki megelégedésére megváltoztatja döntését, s a pásztor Amintát Szidón királyává koronázzák.

FŐSZEREPBEN A KASZTRÁLT ÉNEKES

Fischietti darabja 1775. április 22-én, Mozarté a rákövetkező nap szólalt meg, a szerepeket mindkettőben ugyanaz az öt énekes alakította. Egyikük Joseph Haydn öccsének nagyvilági életet élő felesége lehetett, de bárhogyan vélekedett is az énekesekről Mozart, teljesítményük mindenképpen elismerésre méltó, főleg ha hozzávesszük, hogy a zeneszerző nem fukarkodott a virtuóz futamokkal. Az egyetlen művész, akiről bizonyosan tudható, hogy részt vett az előadásokon, a már említett Tommaso Consoli, aki a müncheni Pásztorkirályban Elisát, a salzburgiban azonban Amintát alakította. (Utóbbi szerepet ma már legtöbbször nők éneklik.) Mozart egyik levelében azon élcelődik, hogy ha a salzburgi udvar mind az öt énekese kidőlne, egy kasztrált meg tudná menteni a helyzetet, hiszen mindenféle szerepet el tud énekelni.

6

Ezután arról fantáziál, milyen mókás lenne olyan operát írni, amelyben a férfi és a női főszereplő sosem találkozik egymással, így nyugodtan játszhatná mindkettőt ugyanaz a kasztrált énekes.

Pietro Metastasio szövegkönyve, amely a 16. századi itáliai költő, Torquato Tasso Aminta című erdei meséjének szabad átdolgozása, nagy népszerűségnek örvendett a 18. században: Mozart előtt nem kevesebb mint tizenöt komponista zenésítette meg, általában terjedelmes opera seria (komoly hangvételű, témájú opera) formájában. Mint említettük, Münchenben is már rövidített változatban hangzott el, Mozartét pedig még tovább tömörítette a Salzburgban működő Giambattista Varesco káplán és költő, akit Mozart szintén szeretett szidni, mondván, „gőze sincs a színpadról” (az Itáliából „importált” olasz művészek túlfoglalkoztatását amúgy sem nézték jó szemmel Mozarték). A München számára öt évvel később írt, szintén méltatlanul keveset játszott Mozart-opera, az Idomeneo, Kréta királya librettóját is Varesco jegyzi, de A pásztorkirály nem csak emiatt tekinthető az Idomeneo előfutárának.

KIS MŰ – NAGY MŰ

A serenatának megvan az az előnye, hogy kis költségvetésű műfaj, díszletek és kellékek nélkül is előadható. Míg az opera seriák cselekménye legtöbbször szövevényes, itt viszonylag könnyen követhető, a tételek is rövidebbek, a hallgató szinte lubickol a mozarti muzsikában. Éppen rövidsége miatt azonban minden szó fontos, ráadásul tele van utalással, fontos részleteket rejtő félmondatokkal. A pásztorkirály érdekessége, hogy az öt szereplő közül egyik sem negatív, érzéseikben – boldogság, öröm, szerelem, düh, reményvesztettség – könnyen magára ismerhet a mindenkori hallgató.

Mozart műve nyitánnyal kezdődik, mely után szünet nélkül következik Aminta első, rövid áriája – e két zenei egységet Mozart egy szimfónia első

7

Wolfgang Amadeus Mozart

két tételének tette meg. Az opera mindössze tizennégy énekes számot tartalmaz. Elisának, Agenorénak és Tamirinek két-két áriája hangzik el – egy az első, egy pedig a második felvonásban –, míg Amintának és Alessandrónak hármat-hármat adott a zeneszerző (az első felvonást duett, a másodikat kórusszerű kvintett zárja). Minden szereplőről tökéletes „személyleírást” kapunk, az áriák mintha névjegyek, pillanatnyi hangulatjelentések lennének. A barokk stílusból örökölt, úgynevezett da capo formában íródtak, vagyis az első szakaszt kontrasztos karakterű második követi, majd visszatér az első rész. Míg azonban a da capo forma a barokk operákban és oratóriumokban kissé hosszadalmas és kiszámítható, Mozart kezében rövidebb, izgalmas, színes és szórakoztató zenéket eredményezett. A középrész végén rendszerint úgynevezett Eingang (visszavezetés) található, amikor az énekes szabad teret kap a díszítésekre és rögtönzésre, csakúgy, mint a versenyművek cadenzáiban. (Elisa „Barbaro! O Dio, mi vedi” kezdetű áriája kivétel, abban a visszatérés után még egyszer megszólal a középrész, jelezve, hogy a lány nem tudja türtőztetni haragját.)

A zeneszerző mindössze tizenkilenc éves volt A pásztorkirály komponálásakor, de már itt felfedezhetjük számos későbbi művének hangütését. A nyitány például a Jupiter-szimfónia és a Titusz kegyelme című opera nyitányának fenségét előlegezi, finélája pedig a pár évvel későbbi Haffner-szimfónia utolsó tételében köszön vissza. Aminta második áriája az ekkoriban keletkezett öt hegedűverseny egyikének főtémáját használja, és azon se lepődjünk meg, ha egy-egy motívum, hangszín vagy karakter a bő évtizeddel későbbi Don Giovanni Kormányzóját vagy Zerlináját juttatja eszünkbe.

DÜH, SÓHAJ, DIADAL

A 18. századi operák középpontjában az áriák állnak, közöttük pedig úgynevezett recitativók, énekbeszédszerű tételek hangzanak el. Ezek mozdítják előre a cselekményt, ezekből kapunk információkat, ismerünk meg részleteket. Dallam és egyenletes lüktetés nélküli, a beszéd tempójában előadott, alig pár hangszerrel kísért tételekről van szó, amelyek Mozartnál tökéletesen leképezik a szereplők pillanatnyi lelkiállapotát, érzelmeit, és nem túl hosszúak. A darab azonban nemcsak rövidsége miatt tetszetős és könnyen fogyasztható. Sok benne a hangfestés, amikor a zeneszerző nemcsak az énekesek, hanem a hangszerek szólamával-színével is ábrázol

8

és illusztrál; a hallgató számára ezek azért különösen izgalmasak, mert megajándékoznak a szöveg és a zene közti kapcsolat felismerésének örömével. Első áriájában

Aminta a patak csobogásáról énekel, ezt jelenítik meg a hangszerek is, Elisa második áriájában a dühöt és a sóhajokat tükrözik a zenei motívumok, Alessandro „Se vincendo” kezdetű áriájában pedig a harci kürtök kerülnek előtérbe. Agenore második felvonásbeli áriája kiváltképp erőteljes: szenvedés, reménytelenség és elkeseredettség szenvedélyes zenei ábrázolása ez c-mollban. Ezt követi – kivételesen közbeiktatott recitativo nélkül – Alessandro utolsó, rendkívül virtuóz áriája, benne hatalmas, két oktávot átívelő ugrással. A mű központi, leghangsúlyosabb áriája azonban egyértelműen Amintáé a második felvonásban („L’amerò, sarò costante” kezdettel), és nemcsak azért, mert mind közül a leghosszabb. A hitvesi szeretet himnuszát hallhatjuk a „Benne meg fogom találni békémet” kulcsmondattal, különleges hangszereléssel, fel-felcsendülő hegedűszólóval, angolkürtökkel; a végtelen mennyei nyugalmat a rondóforma, az újra és újra visszatérő főtéma jelképezi. A mozarti zenekar magját a vonósok csoportja alkotja, amelyhez tételtől és az ábrázolni kívánt karaktertől függően kürtöket, fagottokat, fuvolákat vagy oboákat társított a fiatal zeneszerző, de a győzelmes-harcias tételekben például trombita szól, és olyan ritkábban használt hangszerek is szerepet kapnak, mint a basszetkürt vagy az angolkürt.

A letisztultság, a változatosság, a mély érzelmeket kifejező áriák, a pergő recitativók és a gördülékeny történetmesélés bizonyára elnyerte a zeneművészethez amúgy is vonzódó Miksa Ferenc tetszését, aki – miután 1784-ben maga is hercegérsek lett Kölnben – később az ifjú Beethoven mecénásaként írta be magát a zenetörténetbe.

Írta: Várkonyi Tamás

9

Rolando Villazón napjaink nemcsak egyik legismertebb és legjelentősebb tenorja, hanem legsokoldalúbb és leggazdagabb múlttal rendelkező muzsikusegyénisége is. Az idei évadban alakítja többek közt Monteverdi Orfeójának címszerepét, Mozart Varázsfuvolájának Papagenóját, és barokk gálaesten lép fel Cecilia Bartoli oldalán. Énekesi pályája mellett rendez, könyveket ír, a Nemzetközi Mozart Alapítvány művészeti igazgatója, valamint televíziós-rádiós személyiség is. Az elmúlt negyedszázadban, mióta 1999-ben megnyerte a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia versenyt, számtalan szerepben hallhatta őt a világ legjelentősebb operaházainak közönsége, és a klasszikus zenén kívüli területekre is izgalmas kirándulásokat tett.

Baráth Emőke Liszt Ferenc-díjas énekművész több versenyen szerepelt sikerrel, és már pályája elején dolgozni kezdett Alan Curtisszel. 2013-ban debütált az Aix-enProvence-i Fesztiválon, majd olyan művészek partnere lett, mint Marc Minkowski, William Christie, Emmanuelle Haïm, Diego Fasolis, Fischer Ádám, Jonathan Cohen vagy Ottavio Dantone. Világszerte a legrangosabb koncerttermek, operaházak és fesztiválok – többek között a Carnegie Hall, a Musikverein, a tokiói Suntory Hall, a Sala São Paulo, a Glyndebourne-i Fesztivál, a Boston Early Music Festival, a Theater an der Wien – szólistája volt. Számos lemezfelvételen működött közre, melyek közül kiemelkedik Philippe Jarousskyval közös műsora, a La storia di Orfeo. A Warner/Erato kiadásában két szólóalbuma is megjelent, a 2018-as Voglio cantar és a 2022-es Dualità.

10

Fotó © Julien Benhamou, DG Fotó © Emmanuel Jacques

A spanyolországi San Sebastiánban született Elena Sancho Pereg 2007-ben végzett opera és zarzuela szakon a madridi Királyi Zeneakadémián, majd a londoni Guildhall Zeneiskolában folytatta tanulmányait. Jelenleg a duisburgi Deutsche Oper am Rhein művésze, ahol többek között Mozart, Donizetti, Verdi, Massenet és Richard Strauss operáiban lép színpadra. Vendégművészként Európa számos rangos operaszínpadán megfordult, de oratóriuménekesként is keresett szoprán. Emellett a musicalvilágban is otthon érzi magát: María szerepét alakítja Bernstein West Side Storyjában, a produkciót Németország, Franciaország és Nagy-Britannia színházaiban játsszák nagy sikerrel.

Zachary Wilder a 17–18. századi operarepertoár világszerte ünnepelt előadója. A francia–amerikai tenor 2010-ben lépett fel először Európában Lully Armide című operájában, később meghívást kapott az Aix-en-Provence-i Fesztiválra is. William Christie 2013-ban beválogatta híres énekes

akadémiájára, majd egyre több feladatot bízott rá. Azóta a legnevesebb régizenei együttesekkel és dirigensekkel dolgozik együtt, többek között John Eliot Gardinerrel, akinek vezetése alatt Monteverdi két operájában, az Odüsszeusz hazatérésében, valamint a Poppea megkoronázásában is fontos szerepet kapott. A Müpa közönsége Montéclair Jephté című operájának 2019-es magyarországi bemutatóján hallhatta őt.

11

Fotó © Teddie Hwang

Tamara Ivaniš a horvátországi Varasdon született, tanulmányait a bécsi zeneakadémián végezte Karlheinz Hanser vezetésével. 2014-ben a Nemzetközi Ferruccio Tagliavini

Belcanto Énekversenyen a harmadik díjat és a legjobb

Mozart-előadónak járó szakmai díjat nyerte el, s ezt további sikerek követték. A Schönbrunni Kastélyszínházban fellépett Barbarinaként Mozart Figarójában, Zerlinaként a Don Giovanniban és az Éj királynőjeként A varázsfuvolában, de láthatta a közönség a torinói Teatro Regio, a Stuttgarti Állami Opera, a Salzburgi Landestheater és a Neue Oper Wien színpadán is. További szerepei között megtalálható az Idomeneo Iliája, a Gianni Schicchi Laurettája, de a Hoffmann meséi Olympiája is.

Christina Pluhar az utóbbi évtizedek egyik legeredetibb régizenésze, aki színes műsoraival, innovatív személyiségével újragondolta a barokk régizenei előadásmódot. Lanton, theorbán, barokk gitáron és hárfán játszik, emellett vezényel, együttest vezet, kutat. 1992 óta Párizsban él, szólistaként és continuojátékosként olyan együttesek munkájában vett rész, mint Jordi Savall Hespèrion XXI-e, Marc Minkowski

Les Musiciens du Louvre-ja, az Il Giardino Armonico vagy a Cantus Cölln. 2000-ben alapította meg a L’Arpeggiata együttest, amellyel azóta számos díjnyertes lemezt készített; szuggesztív, személyes hangvételű produkciói sokakhoz hozták közel a több évszázados zenéket.

12

Fotó © Zeljko Zaplatic Fotó © Michal Nowak

A L’Arpeggiata tevékenységének középpontjában a kora barokk muzsika felfedezése és előadása áll, kiváló hangszeresei a régizenét improvizációkkal teszik maivá és élővé. Művészeti vezetőjük, Christina Pluhar zenetörténeti kutatásai nyomán

összeállított speciális előadásaik egyesítik a hangszeres és vokális zenét a barokk korban hozzájuk szorosan kapcsolódó tánccal és színházzal, de nyitottak a jazz és a tradicionális zene felé is, programjaik így mindig a meglepetés, a váratlanság erejével hatnak. Visszatérő vendégei a világ legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak, 2012-ben a L’Arpeggiata volt a New York-i Carnegie Hall első rezidens barokk együttese.

13

Fotó © Michael Uneffer

SUMMARY

Although Leopold Mozart referred to his son as ‘A miracle that God allowed to be born in Salzburg’, Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) himself was less proud of his native city. Resenting the lack of big-name performers and opera, he criticised the locally prevailing musical tastes and, not least of all, the source of all this trouble: Prince-Archbishop Colloredo, with whom his relationship gradually soured over the course of a few years, until the composer resettled in Vienna in 1781. This, of course, does not mean that he did not write brilliant works for Salzburg as well. One of these is Il re pastore, created for a visit by the youngest son of Maria Theresa and first performed in April 1775 in one of the halls in the prince-archbishop’s palace. At the heart of the story is the greatness of the monarch, a humane, humble, wise and just leader who sees his God-given task as a form of service, and if he errs, he corrects the mistake for the benefit of everyone. In addition, the play is about other human virtues, including steadfastness and loyalty, as well as liberty, the inalienable worth of human existence.

It is a kind of compressed – hence rich in stimuli – and colourful opera that does not even require sets to perform: a small orchestra and five singers suffice. Taking the stage as Alessandro – that is, Alexander the Great – this time is Rolando Villazón, one of the most versatile and celebrated tenors of our time, while Emőke Baráth, who regularly works alongside the likes of Philippe Jaroussky, will take on the title role of the shepherd Aminta, distinguished by Mozart with a uniquely arranged aria. Aminta’s beloved, Elisa, will be portrayed by the wonderful young Spanish soprano Elena Sancho Pereg, with the great general’s friend Agenore and his love sung by the sought-after Baroque tenor Zachary Wilder and the Croatianborn Tamara Ivanis, who completed her studies in Vienna. The soul of this concertversion production is the ensemble L’Arpeggiata, led by Christina Pluhar, who never cease to enchant audiences with their evocative sensitivity and passionate playing, colours, and the bold creativity of their instrumentalists. Tonight promises to be a worthy performance of an undeservedly neglected masterpiece.

14