Müpa Műsorfüzet - Mozart / Orbán / Mahler (2024. április 24.)

mupa.hu

MOZ ART / ORBÁN / MAHLER 2024. ÁPRILIS 24.

24 April 2024

Béla Bartók National Concert Hall

MOZART / ORBÁN / MAHLER

Featuring:

Polina Pasztircsák – soprano

Pannon Philharmonic

Conductor:

Gergely Kesselyák

Mozart: Symphony No. 25 in G minor, K. 183

1. Allegro con brio

2. Andante

3. Menuetto

4. Allegro

György Orbán: Symphony No. 2 – world premiere

1. Una processione infinita. Solenne e nobilissima (Tempo di esodo. Sempre uguale)

2. Allegro, esatto

3. Andante

4. Vivo

Mahler: Symphony No. 4 in G major

1. Bedächtig, nicht eilen

2. In gemächlicher Bewegung, ohne Hast

3. Ruhevoll, poco adagio

4. Sehr behaglich

The English summary is on page 12.

2

2024. április 24.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MOZART / ORBÁN / MAHLER

Közreműködik:

Pasztircsák Polina – szoprán

Pannon Filharmonikusok

Vezényel:

Kesselyák Gergely

Mozart: g-moll szimfónia, K. 183

I. Allegro con brio

II. Andante

III. Menuetto

IV. Allegro

Orbán György: II. szimfónia – ősbemutató

I. Una processione infinita. Solenne e nobilissima (Tempo di esodo. Sempre uguale)

II. Allegro, esatto

III. Andante

IV. Vivo

Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia

I. Bedächtig, nicht eilen

II. In gemächlicher Bewegung, ohne Hast

III. Ruhevoll, poco adagio

IV. Sehr behaglich

3

A SZIMFÓNIATÖRTÉNET KEZDETE, VÉGE, ÉS AMI UTÁNA KÖVETKEZIK

A görög „szümfónia” szó különböző fogalmakat jelölt az európai zene története során. Az antikvitásban „együtthangzás” értelemben használt kifejezés a középkorban a többszólamú játékra alkalmas hangszerek megnevezésére szolgált, később pedig sinfoniának hívták a háromrészes, gyors-lassú-gyors szerkezetű (a szimfóniák előképéül is szolgáló) olasz operanyitányt. Csak a 18. század közepe táján alakult ki az a jelentése, amelyet napjainkban is ismerünk: olyan többtételes hangszeres mű, amelyet nagyobb zenekar ad elő, tételei közül az első és az utolsó jellemzően gyors, s közöttük szerepel egy lassú, illetve egy tánctétel. A ma este elhangzó szimfóniák többé-kevésbé megfelelnek e definíciónak, és a műfaj történetének három szakaszát képviselik: Wolfgang Amadeus Mozart 1773-ban írott „kis” g-moll szimfóniája a szimfóniatörténet kezdetét, Gustav Mahler 1900-ban befejezett IV. szimfóniája a végét, Orbán György 2023-as, ma este ősbemutatóként elhangzó II. szimfóniája pedig a szimfóniatörténet vége után kezdődő korszakot.

SZIMFÓNIA

A 20. század végén amerikai zenetörténészek átkutatták az európai zenei központok levéltárait és archívumait, elemezték a kiadói és hagyatéki listákat, ezek alapján pedig összeállították a 18. századi szimfóniák teljes katalógusát. A jegyzék több mint 16.500 különböző szimfóniát sorol fel. Érdemes elgondolkodnunk ezen a számon. Hány korabeli szimfóniaszerzőt tudunk megnevezni? Elsőként valószínűleg mindenki Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart nevét említené – előbbi 104, utóbbi 41 szimfóniát komponált, ám ezeket sem ismerjük igazán, hiszen Haydn és Mozart szimfonikus életművének csupán kis része, alig kéttucatnyi darab vált a koncertrepertoár szerves részévé. A teljes korabeli szimfóniatermés alig több mint 0,1 százaléka. Ki tud a mannheimi udvari muzsikus, Christian Cannabich vagy a Csehország területén aktív Carl Ditters von Dittersdorf szimfóniáiról? Cannabich 73, Dittersdorf több mint 120 darabot írt. Hosszan sorolhatnánk a ma már teljesen ismeretlen

4

szerzőket, akik tömegével ontották magukból a szimfóniákat: Florian Leopold Gassmann, Georg Christoph Wagenseil, Franz Aspmayer, Karl von d’Ordonez,

Carl Joseph Toeschi…

Hogy a szimfónia történetének korai időszakában született darabok kiestek a kollektív emlékezetből, abban nincs semmi meglepő. A 18. századi szimfóniák jelentős része funkcionális vagy háttérzeneként fogant: hercegi, királyi, fejedelmi udvarokban szolgált hangzó kísérettel különböző eseményekhez vagy a társasági élet mindennapjaihoz. A pillanat művészeteként született, és akként is enyészett el. Haydn és Mozart érett kori, a későbbi klasszikus repertoár részévé vált darabjai voltak az elsők, amelyek új minőséget hoztak, és részben ezeknek, illetve zeneesztétikai és társadalmi változásoknak köszönhetően kezdődött el az a folyamat, amelynek hatására a 18–19. század fordulójától valódi műalkotásként kezdtek tekinteni a szimfóniára. Mi több, ez vált a legjelentősebb zenei műfajjá mind a muzsikusok, mind a nagyközönség szemében.

A szimfóniaírás lendülete a 19. század elején sem hagyott alább, igaz, ebből az időszakból szinte kizárólag Beethoven kilenc remekművét ismerjük, ezeket azonban minden más szimfóniánál jobban. És bár a Beethovent követő időszak kapcsán szokás a műfaj válságáról beszélni, valójában csak a kánon részévé vált, „nagy” szerzők számára okozott nehézséget, hogy mit kezdjenek a szimfóniával Beethoven 1827-ben bekövetkezett halála után. Ennek tökéletes példája az a nagyszabású szimfóniaverseny, amelyet 1835-ben Bécsben, Tobias Haslinger, a neves kiadó pénzügyi támogatásával hirdettek meg. A megmérettetésre 55 szerző jelentkezett 57 szimfóniával, s a győztes mű – Franz Lachner V. szimfóniája – ma éppoly ismeretlen, mint a többi versenydarab.

Ettől függetlenül a 19. század folyamán valamennyi jelentős szerző megírta a maga szimfóniáit, többek között Berlioz, Schumann, Mendelssohn, Liszt és Brahms is. Mindannyian Beethoven árnyával küzdöttek, amely mind nagyobbra nőtt, ahogy mind többen választották saját műveik modelljéül a felülmúlhatatlan Beethovenszimfóniákat, és ahogy a sztenderd koncertrepertoár kialakulásával ez a kilenc mű elkezdte elszívni a levegőt a mindenkori kortársak elől.

A Mozart születése táján kezdődő szimfóniatörténet a 19. és a 20. század fordulóján ért lineáris fejlődésének végére, Anton Bruckner és Gustav Mahler epikus terjedelmű és gigantikus hangzású darabjaival. Ami ezután következett, vagyis a szimfónia teljes 20. századi útja – számos nagyszerű darabbal Sosztakovicstól Prokofjeven,

5

Stravinskyn, Honeggeren és Kodályon át Orbán Györgyig – valójában már a műfaj mahleri záróakkordjainak utórezgése. Ha különbözőképpen is, ezek a darabok a műfaj valamely korszakára, stílusrétegére, eszközére utalnak, azzal játszanak.

A 20. század során a hagyományos értelemben vett, meghatározott irányba mutató szimfóniatörténet fogalma értelmezhetetlenné vált. Abban a korban élünk, amikor egy zeneszerző számára a teljes múlt megnyílt inspirációs forrásként, az alkotó gondolkodása bármilyen irányt követhet, így pedig az irány – és ekként a történelem – hagyományos fogalma értelmét veszti. Mozarttól egyenes út vezet Mahlerig, Orbán György szimfóniájában azonban éppen az az izgalmas, hogy nem helyezhető el ebben a folyamatban. Vagy ha igen, akkor sok szempontból inkább Mozart és Mahler közé – ez kronológiailag ugyan képtelenség, egy koncertprogramban azonban tökéletesen működik.

MOZART

Mozartra gyakran hivatkoznak úgy, mint minden idők legkülönlegesebb csodagyerekére. Valóban lenyűgöző, milyen korán kezdett komponálni: első szimfóniáját például nyolcévesen írta. Életművének gyerekkori része azonban éppúgy nem szerepel a koncertek műsorán, ahogyan azoknak a zeneszerzőknek a fiatalkori termése sem, akik gyerekkorukban nem számítottak különlegesnek. A legkorábbi Mozart-mű, amely rendszeresen hallható hangversenyeken, éppen az 1773-ban Salzburgban keletkezett g-moll szimfónia (K. 183). A tizenhét éves Mozart ekkoriban nőtt ki a csodagyerek korból, és a darab valóban lenyűgöző érettségről, mesterségbeli tudásról és érzelmi gazdagságról tanúskodik. Hogy a fiatalember úgy döntött, szembefordul a felvilágosult optimizmus diktálta műfaji konvenciókkal, és nem dúr, hanem moll hangnemben komponál szimfóniát (ez rendkívül ritka volt akkoriban), az nem egy megrázó személyes élményre vezethető vissza, miként egyes értelmezők feltételezik. Sokkal prózaibb oka lehetett: a nagy kortárs, Joseph Haydn is írt néhány moll darabot ekkoriban. Mozart számára a g-moll külön-

6

Wolfgang Amadeus Mozart

leges jelentőséggel bírt, legtragikusabb zenéit írta ebben a hangnemben: 1785-ben egy zongoranégyest (K. 478), 1787-ben egy vonósötöst (K. 515), 1788-ban pedig egy nagyobb szabású szimfóniát (K. 550), de utolsó operájában, A varázsfuvolában is a g-moll lett Pamina reményvesztett áriájának hangneme. A fiatalkori g-moll szimfónia viharos karakterű, zaklatott vonóstremolókban és idegesen mozgó motívumokban gazdag nyitótétellel kezdődik, konvencionális, de éteri szépségű lassú tétellel és drámai atmoszférájú menüettel folytatódik, és a feszültség a zárótételben sem hagy alább. Bár számos korabeli moll szimfóniát fejezett be szerzője dúrban, a nagykamasz Mozart az utolsó pillanatban sem oldja fel ezt a feszültséget, g-mollban zárva a darabot.

MAHLER

„Mintha Haydn papa hajtott volna el előttünk egy benzinbűzös automobilon.” Robert Hirschfeld, a Wiener Abendpost konzervatív zenekritikusa fogalmazott így Gustav Mahler IV. szimfóniájáról a mű 1901-es ősbemutatója után. A megjegyzés remekül összefoglalja, mi volt meghökkentő a korabeli közönség számára a darabban. Mahler ekkor már több mint három éve a Bécsi Udvari Opera, két éve a Bécsi Filharmonikusok igazgatója volt, és addig bemutatott két és fél monumentális szimfóniájával a legjelentősebb modern szerzőként tartották számon Richard Strauss mellett. (Azért két és fél, mert a teljes III. szimfónia premierjére csak 1902-ben került sor, néhány tételét azonban már korábban bemutatták). Ellentétben ezekkel a monumentális darabokkal, a IV. szimfónia meglepően visszafogott. Időtartama alig ötven perc (a II. szimfóniáé közel kilencven, a III. szimfóniáé majdnem száztíz), és a hangzás dimenziója is szerényebb. Néhány kiegészítő ütőhangszertől eltekintve Mahler nem használ nagyobb együttest, mint amekkorával akkoriban egy Beethoven-szimfóniát előadtak. Ez az archaizáló jelleg – ha tetszik, a 20. századi „neoklasszikus” irányzatok első megjelenése – különösen annak fényében meghökkentő, hogy zenei szempontból a szimfóniát számos

7

Gustav Mahler

rendkívül merész vonás jellemzi. Az első tétel középrészében (az úgynevezett feldolgozási részben) félelmetes disszonanciák szólalnak meg. A második tétel, a scherzo, amelyet állítólag Arnold Böcklin 1872-es festménye, az Önarckép a hegedülő Halál társaságában ihletett, hajmeresztő hangzásokkal van tele. Az időtlen lassúságú harmadik tétel két végtelenül áradó dallam kibontása, a finálé pedig különös módon egy szimfonikus hangszerelésű dal. Mintha Mahler itt Beethoven Kilencedikjének gesztusával játszana. Amíg a nagy előd grandiózus Örömódája elsőként emelte be az emberi hangot a legfenségesebb hangszeres műfajba, hogy a szólisták és a kórus által az egész emberiséget szólítsa meg, addig Mahler IV. szimfóniájának zárótétele az életmű legbensőségesebb dalainak egyike. A fiú csodakürtje című 19. század eleji népköltészeti gyűjteményből vett szöveg egy gyermek látomása a mennyországról. Mahlert itt nem az emberiség, hanem az ember érdekli.

ORBÁN

„Mahler rólam szól, leginkább Mahler szól az én világomról, azokról az életérzésekről, amelyeket én is érzek.” Orbán György nyilatkozott így egy 2001-es portréfilmben, és életrajzírója, Horváth Bálint szerint a Mahlerszimfóniák újrafelfedezése döntő hatást gyakorolt a zeneszerző kompozíciós gondolkodására. A marosvásárhelyi születésű, idén hetvenhét éves Orbán, akit a Müpa a 2023/24-es évad zeneszerzőjének választott, Kolozsváron végezte zenei tanulmányait, 1979-ben költözött Magyarországra, ahol zenei szerkesztőként, illetve 1982 és 2009 között a Zeneakadémia zeneszerzéstanáraként működött, utóbbi tevékenységével jelentős hatást gyakorolva több zeneszerző-nemzedék gondolkodására. Bár fiatalkori darabjaiban az elemzők Kurtág György és Szőllősy András hatását mutatták ki, már a hetvenes években határozott kritikát fogalmazott meg a 20. századi zene fősodráról: „El kell mondanom, hogy hiába vagyok saját századom gyermeke, legtöbbször egy Mozart-művet szívesebben hallgatok meg, […] holott nyilván Stockhausennek kellene hozzám közelebb állnia” – nyilatkozta 1973-ban.

8

Orbán György Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

A nyolcvanas évekre kristályosodott ki új – és végleges – ars poeticája, amelyet a kilencvenes évek elején három másik pályatársával, Csemiczky Miklóssal, Selmeczi Györggyel és Vajda Jánossal közösen többször is megfogalmazott (a szakma azóta „Négyek” néven is emlegeti őket). Ennek lényege, hogy a zenére úgy tekintenek, mint beágyazódott nyelvre, ember és ember közötti közvetlen kommunikációs eszközre, hisznek a tonalitás (elsősorban a dúr és moll hangnemekre épülő zenei rendszer) érvényében és a tradícióhoz való kapcsolódásban. Utóbbi paradox módon azt jelenti, hogy bár minden korábbinál intenzívebb viszonyt ápolnak a zenetörténeti múlttal (szabadon használják bármely korszak zenei nyelvét vagy zeneszerzői eszközeit, akár egyetlen művön belül is váltogatva őket), éppen ezzel szüntetik meg, vagy ha tetszik, alakítják át a zenetörténet fogalmát.

Orbán György életművének nagyobb részét misék, oratorikus művek, magyar és latin nyelvű kórusdarabok, dalok, vagyis vokális kompozíciók teszik ki. Hogy eredendően vokális alkat, azt az is bizonyítja, hogy bár számos kamarazenei és zenekari művet is írt, és utóbbiak közül kiemelkedik a 2020 óta keletkezett négy szimfónia, mind a négyet áthatják a vokális dallamok. A II. szimfónia nyitótétele egy erdélyi szász népballada dallamára épül (a mű kezdetén az ütőhangszerek lüktetése fölött szinte a fülünk hallatára születik meg a téma a klarinétokon), s maga a tétel inkább kelti mívesen kidolgozott zenekari dal, mint hagyományos szimfónia-nyitótétel benyomását. A második tétel lendületes, szellemes scherzo, a harmadik tempója lassú, és ismét vokális forrásból merít: a „Boldogasszony anyánk” kezdetű katolikus népéneket dolgozza fel lenyűgöző zeneszerzői tudással (az orgonaszerű fúvós részleteket olykor tudós polifóniájú vonósszakaszok kapcsolják egymáshoz). A virtuóz finálé visszaidézi a kompozíció korábbi témáit, és egy zajos ütőskiállást követő érzékeny vonósszakasz után magasztos hangzásokkal, E-dúrban zárja le az első tétel g-moll hangnemétől induló négytételes folyamatot: a darab így a Mozart-szimfónia hangnemétől a koncertet lekerekítő Mahler-szimfónia záró hangneméig vezeti el a hallgatót.

Írta: Fazekas Gergely

9

Pasztircsák Polina a Magyar Állami Operaház magánénekese, 2016/17-ben és 2024/25-ben az intézmény kamaraénekese. Bikfalvy Júlia növendékeként kezdett énekelni, 2004-ben megnyerte a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, majd tanulmányait Olaszországban, Mirella Freninél folytatta. 2010-ben diplomázott a ferrarai Girolamo Frescobaldi Konzervatóriumban. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Riccardo Chailly, René Jacobs, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Takács-Nagy Gábor, Vashegyi György és Michael Sanderling. Ünnepi gálaesteken énekelt Plácido Domingo, José Carreras, Erwin Schrott és José Cura partnereként. Rendszeresen fellép Európa legjelentősebb operaházaiban és koncerttermeiben, repertoárja a kora barokktól a kortárs zenéig terjed. Az opera világában éppoly otthonosan mozog, mint az operettében, de gyakran ad dalesteket is.

Kesselyák Gergely Liszt-díjas és Magyarország Érdemes

Művésze díjjal kitüntetett karmester Lukács Ervin növendékeként végzett a Zeneakadémián. Harminc éve aktív résztvevője a hazai zenei életnek, közel kétezer estén állt a pódiumon vagy a zenekari árokban dirigensként. Huszonhat éven át vezényelt a Magyar Állami Operaházban, több mint száz produkció csaknem hétszáz előadása fűződik nevéhez. Működött az intézmény főzeneigazgatójaként és első karmestereként, a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának vezetőjeként, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjeként. Alapító igazgatója volt a miskolci Bartók+ Nemzetközi Operafesztiválnak. Rendszeresen lép fel külföldön, és operarendezői feladatokat is vállal. 2024 óta a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere.

10

Fotó © Éder Vera

Pécs városában először Lickl János György alapított zenekart 1811-ben, a Pécsi Szimfonikus Zenekar 1984-ben jött létre, ez az együttes volt a Pannon Filharmonikusok közvetlen elődje. A zenekar az utóbbi két évtizedben látványos fejlődésen ment keresztül, a pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként működő együttesnek Budapesten, a Müpában is saját koncertsorozata van, és fellépett már a legjelentősebb európai termekben Zürichtől Bécsen át a berlini Filharmónia nagyterméig. Hangversenyein világhírű vendégművészek muzsikálnak Sharon Kamtól Fazıl Sayig és Mischa Maiskytól Maxim Vengerovig. Hamar Zsolt és Peskó Zoltán után 2011 és 2023 között Bogányi Tibor töltötte be a vezető karmesteri posztot – 2019 és 2021 között Varga Gilberttel közösen –, aki 2024 januárja óta első állandó vendégkarmesterként folytatja munkáját a zenekarral, míg a vezető karmester tisztjét Kesselyák Gergely vette át.

11

Pannon Filharmonikusok Fotó © Nagy Attila, Müpa

SUMMARY

The 17-year-old Wolfgang Amadeus Mozart’s Symphony No. 25 in G minor (K. 183) is one of the most intense pieces from the composer’s earlier years. Perhaps influenced by the minor-key symphonies that Haydn was writing at the time, Mozart decided, in contravention of the standards of the enlightened optimism of the era, to himself try writing one in a minor key rather than a major one. First premiered in 1901, Gustav Mahler’s Symphony No. 4 is one of the first such works to consciously harken back to the style of the early period of the genre (compared to Mahler’s earlier, monumental symphonies, the dimensions of the work are restrained both in terms of length and orchestration. “It’s as if Papa Haydn went rattling past us in a motorcar enveloped in a cloud of petrol fumes,” is how Robert Hirschfeld, the conservative music critic of the Wiener Abendpost, summed up the effect the work – whose final movement, set to a text about a child’s vision of heaven taken from the 19th century collection of folk poetry Des Knaben Wunderhorn, is one of the most intimate songs he ever wrote – had on the audience of the time after its world premiere in 1901. György Orbán, whom Müpa Budapest selected as its composer in residence of the 2023/24 season, was born in 1947 and completed his music studies in Cluj-Napoca before moving to Hungary in 1979 to work as a music editor and, between 1982 and 2009, as a professor of composition at the Liszt Academy. “I have to say that even though I am a child of my own century, most of the time I prefer to listen to Mozart […] whereas I should obviously have more of an affinity for Stockhausen,” he declared in 1973. His Second Symphony is a four-movement piece of classical form and scoring, with folk song references, sophisticated harmonic solutions, powerful sonorous climaxes and sensitively arcing melodies.

Joining the Pannon Philharmonic, the resident orchestra of Pécs’s Kodály Centre, with more than 200 years of history behind it and successful appearances on the international music scene over the last decade, along with their new chief conductor, Gergely Kesselyák, on the stage to perform the vocal part of the final movement of Mahler’s symphony will be Hungarian State Opera soloist Polina Pasztircsák, the winner of multiple awards and one of Hungary’s top sopranos.

12