Müpa Műsorfüzet - Istenek és hősök - a legnépszerűbb Wagner-dallamok (2024. június 25., 29.)

WAGNER-NAPOK

ISTENEK ÉS HŐSÖK – A LEGNÉPSZERŰBB

WAGNER-DALLAMOK

2024. június 25., 29.

25, 29 June 2024

Béla Bartók National Concert Hall

BUDAPEST WAGNER DAYS

GODS AND HEROES – WAGNER’S MOST

POPULAR MELODIES

Featuring:

Hungarian National Philharmonic Orchestra

Conductor:

Ádám Fischer

Wagner: Der fliegende Holländer – Overture

Wagner: Parsifal – Good Friday Spell

Wagner: Tannhäuser – Overture

Wagner: Tristan und Isolde – Prelude and Isolde’s Liebestod

Wagner: Die Meistersinger von Nürnberg – Overture

Wagner: Götterdämmerung – Siegfried’s Funeral March

Wagner: Die Walküre – The Ride of the Valkyries

The English summary is on page 11.

2024. június 25., 29.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

ISTENEK ÉS HŐSÖK – A LEGNÉPSZERŰBB

WAGNER-DALLAMOK

Közreműködik:

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel:

Fischer Ádám

Wagner: A bolygó hollandi – nyitány

Wagner: Parsifal – Nagypénteki varázs

Wagner: Tannhäuser – nyitány

Wagner: Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány

Wagner: Az istenek alkonya – Gyászinduló

Wagner: A walkür – A walkürök lovaglása

SZEMEDBE FÚJ A SZÉL

„Mielőtt nekiállnék, hogy verset írjak vagy felvázoljak egy jelenetet, már elbódított alkotásom zenei illata, a fejemben már ott van az összes hangzás, minden jellegzetes motívum, úgyhogy amikor a vers kész van, és a jelenetet elrendeztem, számomra már kész is a voltaképpeni opera, és a részletes zenei kidolgozás innen már inkább egy nyugodt és higgadt utómunka, amelyet az alkotás lényegében megelőzött.” Így jellemezte alkotói metódusát – éppenséggel egy zenekritikushoz címzett levelében – Richard Wagner (1813–1883), és ami operáinak zenei illatát illeti, az számunkra is minden esetben jól felismerhető és megkülönböztethető. A ma esti koncerten hét Wagner-operába „szagolhatunk bele”, zenei illatmintát véve ebből a lenyűgözően monumentális életműből. (Ismerve Wagnernek a parfümök iránt táplált erős vonzalmát, e szinesztéziás képzavart a mester aligha találta volna bántónak.)

A felhangzó zenekari részleteket úgy hallgathatjuk, hogy rögtön azonosítjuk is az egyes operák félreismerhetetlenül sajátos hangját és jellegzetes motívumait, a Mesterdalnokok-hangzást vagy a Trisztán-akkordot – egyszersmind élvezzük e kompozíciók önmagukban is érvényesülő hatásosságát és komplexitását. Rezzenetlenül dacolva akár még Friedrich Nietzsche zord véleményével is, aki rajongó barátból ádáz bírálóvá válva többek között ezt írta A Wagner-ügy című 1888-as torinói levélesszéjében: „Ami Wagner zenéjéből a színházi előadástól függetlenül is népszerű lett, az kétes ízlést bizonyít, és ízlésrontó. A Tannhäuser-induló közben én filiszterérzületre gyanakszom. A bolygó hollandi nyitánya üres lárma, a Lohengrin-előjáték pedig az első, nagyon is jól sikerült példája annak, hogyan lehet zenével embereket hipnotizálni. (Ki nem állhatom az olyan zenét, amelynek egyetlen becsvágya, hogy idegeink felizgatásával hasson.)”

„Bárhol nyitod is ki a partitúrát, a szemedbe fúj a szél” – jellemezte határozottan korholó szándékkal A bolygó hollandit Wagner egyik idősebb pályatársa, szavaival akaratlanul is megnevezve az opera egyik legmarkánsabb erényét. Hiszen A bolygó hollandi mindjárt a nyitány legelső ütemeitől kezdve nyilvánvalóvá teszi tengeritengerközeli helyszínét és viharos természetét. A vihar persze belül, Senta és a Hollandi lelkében éppoly hevesen dúl, mint kint, a természetben, és ezt a kettősséget a nyitány is érzékletessé teszi a hallgató számára, miközben a fiatal komponista –a fafúvósok és a vonósok ismétlődő üres kvintjeivel egyszerre tudós módon és roppant hatásosan – Beethoven IX. szimfóniájának kezdetét is megidézi. S persze mint

Wagner esetében annyiszor, úgy ehhez az 1843-ban bemutatott romantikus operához is kapcsolhatunk egy életrajzi mozzanatot, illetve egy önéletrajzi visszaemlékezést a zeneköltőtől. Hiszen ismeretes az a kalandos tengeri út, amelyet 1839 nyarán felesége és Robber nevű újfundlandi kutyája társaságában, a Thetis nevű kis kereskedelmi hajó fedélzetén tett meg, miután Rigában maga mögött hagyta elveszített zeneigazgatói állását, no meg kifizetetlen számláinak garmadáját. A hajó útközben megsérült, így átmenetileg egy norvég fjordban kellett lehorgonyoznia. A jól megkomponált önéletrajzi beszámoló szerint ehhez az epizódhoz kapcsolható A bolygó hollandi eszméjének első (vagy majdnem első) körvonalazódása: „A leírhatatlan jólét érzése töltött el, amint a hajó lehorgonyzása és a vitorlák bevonása közben a tengerészek kiáltásai visszaverődtek a hatalmas gránitfalakról. E kiáltások élénk ritmusa úgy megragadt bennem, mint valami vigasztaló jövendölés, és hamarosan megszületett belőle a tengerészek énekének témája az én Bolygó hollandimból. Már akkoriban foglalkoztatott ennek az operának a gondolata, és most, újabb benyomásaim hatása alatt sajátos költői és zenei színt öltött.”

AZ ÉLET LÜKTETÉSE

Az időrendben soron következő opera, az 1845-ben bemutatott Tannhäuser ehhez képest mindössze olvasmányélmények ihlető hatására kezdett alakot ölteni Wagner képzeletében – már amennyiben eltekintünk a szexuális vágy, a libidó központi témájától, amely persze korántsem csupán könyvek révén foglalkoztatta az alkotói fantáziát. „Véletlenül került a kezembe egy népkönyv, amely a Vénusz-hegyről szólt. Minden, amit eredendően németnek éreztem, egyre nagyobb vonzerővel hatott rám, és arra ösztönzött, hogy lelkesült vágyakozással a legmélyebb értelmét keressem, s ezt itt hirtelen megtaláltam abban, hogy egyszerűen újból elmesélem a legendát a régi, jól ismert Tannhäuser-ballada alapján.” A Mein Leben lapjain ilyen határozottan, ámbár az ihlető népkönyv címét említetlenül hagyva jelölte meg az opera genezisének kezdőpontját Wagner, aki ezek szerint nem talált használható, vagyis alkotásra serkentő alapanyagot a Tannhäuser-történet szépirodalmi(bb) feldolgozásait,

E. T. A. Hoffmann és Ludwig Tieck idevágó munkáit olvasva… Pedig az utóbbi szerző művének vonatkozó részletében nem nehéz ráismerni az operabéli bacchanália irodalmi előképére: „Ruhátlan leányok csapata fogott körül hívogatóan, illatok örvénylettek mágikusan a fejem körül, amint a természet legmélyéről visszhangzó

zene üdítő hullámaival hűtötte a test vad, sóvárgó vágyakozását. A virágos rétek fölött lopakodó rettenet csak még jobban kiemelte a megragadó zenét.” A Vénuszbarlang e buja közege képviselteti magát a koncerten felhangzó nyitányban is, melynek egyik hangsúlyos főeleme az érzéki szerelem és annak szenvedélyes felmagasztalása. Másik alaptémája az első ütemekben a fúvósok által intonált, majd a csellisták által is átvett zarándokhimnusz dallama, amelyhez a hegedűsök utóbb hozzáillesztik a Wagner által „az élet lüktetésének” nevezett izgatott kíséretet. „Nagypénteken arra ébredtem, ebben a házban először, hogy beárad a napfény. A kis kert kivirágzott, csiripeltek a madarak, s végre kiülhettem a házikó mellvédfalára, élvezhettem a nyugalmat, amelyre annyira vártam, s amit oly ígéretesnek találtam. Telve ezzel az érzéssel, hirtelen azt mondtam magamban: ma van nagypéntek napja, és eszembe jutott, milyen jelentősnek tűnt ez számomra Wolfram [von Eschenbach] Parzivâljában. A marienbadi tartózkodásom [1845] óta, amikor a Mesterdalnokok és a Lohengrin megfogant bennem, nem foglalkoztam a költeménnyel. Most azonban ellenállhatatlan erővel tört rám annak eszményi tartalma, és a nagypénteki gondolatból kiindulva sebtiben összeraktam a teljes háromfelvonásos drámát.” Önéletrajzában Wagner ilyen érzékletesen idézte fel a Parsifal fogantatástörténetét, összekapcsolva az ihlet születését ama legelső reggellel, amely az Otto Wesendonck által 1857 tavaszán nagyvonalúan rendelkezésére bocsájtott svájci villában, a beszédes elnevezésű Asylban virradt rá. Persze ez a visszaemlékezés is jellegzetesen wagneri kompozíció, hiszen mindez valójában nem egészen így és nem a keresztény ünnepkör mondott napján történt, de a nagypéntek jelentőségét és középponti szerepét ennek az emléknek a felidézésével tökéletesen ki tudta domborítani a mester, aki a Parsifal megalkotásával – saját megfogalmazását idézve – „az utolsó kártyáját” játszotta ki. A hosszú évek munkájával 1882-re befejezett mű harmadik felvonásában elhangzó Nagypénteki varázs persze minden önéletrajzi történetnél meggyőzőbben és lenyűgözőbben bizonyíthatja ezt a kitüntetett jelentőséget: „a legfőbb gyásznap” bánatának és a tavaszi természet virulásának látszólagos ellentmondását, amelyre Parsifal és általa az ünnepi szent színjáték közönsége is rácsodálkozhat. Arra a titokszerű csodára, amelyet a színpadon kevéssel utóbb ekképp magyaráz meg a bölcs Gurnemanz:

„A harmat a bűnbánat könnye, a lomb, a virág, a fű attól ily gyönyörű, más vajon mi okozná? Örvend minden teremtett lény, a Megváltónak ünnepén…”

AZ ÁLMOK LEGSZEBBIKE

Az Előjáték és Izolda szerelmi halála révén megidézendő Trisztán és Izolda bízvást a wagneri hatástörténet virtuális sűrűsödési pontjaként tisztelhető. Hiszen a Trisztánakkord ott kísért a Wagner működésére következő század megannyi művében, a hatásiszonyt megérző-megszenvedő kései kollégák alkotásaiban. A szerelem és halál romantikus dichotómiáját felmagasztaló Trisztán és Izolda fogantatástörténetének kezdőpontja 1854-re datálható, s erről a zenedrámáról szólván elmaradhatatlan tudálékossággal szokás megemlékezni Mathilde Wesendonck, „e legtisztább és legnemesebb szívű asszony” ihlető szerepéről. Az már valamivel ritkábban kerül említésre, hogy Wagner fantáziájára az ifjú Hans von Bülow zenekari darabja, a Nirwana is serkentően hatott, méghozzá olyannyira, hogy műve 1865-ös müncheni ősbemutatójának majdani karmesterétől zenei ötletet is kölcsönzött a Trisztánban. Hogy utóbb mást is sikerrel elirigyelt Bülow-tól, az köztudott, ám Cosima alakja ekkor még nem bukkant fel Wagner szemhatárán. 1854 decemberében kelt (és épp Lisztnek címzett) levele is bizonyság erre, ahogyan a Trisztán – egyszerre őszinte és szenvelgő – alkotói hátterére is: „Minthogy egész életemben sosem élhettem át a szerelem igazi boldogságát, az a szándékom, hogy még egy emlékművet emeljek az álmok e legszebbikének; olyan emlékművet, amelyben a szerelem kezdettől végig kielégül annak rendje és módja szerint: a Trisztán és Izolda tervét forgatom fejemben, a legegyszerűbb, mégis legéleterősebb zenei elgondolást, és a végén magamat takarom be az árbócon lengő »fekete zászlóval« – hogy meghaljak.”

ÖSSZHANGZATTANI TÁJFUN

A suszter és poéta, Hans Sachs (irodalom)történeti alakja körül körvonalazódó wagneri eszme felötlése ugyancsak a már említett 1845-ös marienbadi nyárhoz kapcsolódott, ám az első prózafogalmazvány elkészülte után tizenhat évnyi szünet következett. Wagner csak 1861–62-ben, a Ring munkálatait megszakítva készítette el a Mesterdalnokok szövegkönyvét és a partitúra egy részét, hogy utóbb aztán ezt a művét tegye félre, s így A nürnbergi mesterdalnokok bemutatójára végül csak 1868. június 21-én került sor Münchenben. Az opera ma este felhangzó nyitányáról a kor kritikuspápája, Eduard Hanslick ezt írta: „Oly lelemény ez, melynek révén az opera vezérmotívumai belehajigáltatnak egy kromatikus folyamatba, ez pedig, akár valamiféle összhangzattani tájfun, hányja-veti őket… Egyetlen dolog menti meg attól, hogy a világ legkellemetlenebb nyitányának nyilvánítsuk, éspedig az, hogy a Trisztán és Izolda előjátéka még borzalmasabb.” Ez persze több volt durva ítészi tévedésnél, ismerve a Wagner és Hanslick közötti mély és kölcsönös ellenszenv mértékét. Meg persze azt a tényt, hogy a Mesterdalnokok kellemetlenül fontoskodó jegyzője eredetileg a Hans Lick vagy a Hanslich nevet viselte volna.

A koncert programját a Ring két kitüntetetten népszerű és gazdag utóéletű részlete zárja, melyek közül Az istenek alkonya (1876) gyászindulóját Thomas Mann egyenesen az univerzális érvényű ősi mítoszok távlatában értelmezte: „A Siegfried holttestét elkísérő zene hatalmas erejű akcentusai már nem az erdei suhancnak szólnak, aki azért indult útnak, hogy megismerje a félelmet […]. A perspektíva az első, legkorábbi emberi kép-álmodásig tágul. Tammuz, Adonisz, akiket a vadkan elpusztított, Ozirisz és Dionüszosz, a széttépettek, akik majd Megfeszítettként térnek vissza, akinek az oldalába egy római dárdának sebet kellett ütnie, hogy az emberek fölismerjék – ez a mitikus pillantás mindent átfog, ami volt és ami mindig van, a feláldozott, megkínozva megölt szépség egész világát…” A walkürök lovaglása (A walkür, 1870) nélkül pedig még az egyetemes filmművészet is érezhetően szegényebb lenne, elvégre olyan remekművekből hiányozna ez a támadó erejű zeneszám, mint a 8 és fél, az Apokalipszis most vagy épp A vágy titokzatos tárgya.

Írta: László Ferenc

Fischer Ádám 1949-ben született Budapesten, konzervatóriumi tanulmányait követően karmesteri diplomáját a Bécsi Zeneakadémián, Hans Swarowsky osztályában szerezte meg 1971-ben. Pályájának fontos állomásai európai operaházak: Graz, Sankt Pölten, Bécs, Helsinki, München, Freiburg, Kassel, Mannheim. Volt a budapesti Operaház és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója. Az Osztrák–Magyar Haydn Zenekar alapítójaként és művészeti vezetőjeként a zeneszerzőnek mind a száznégy szimfóniáját lemezre vette, Goldmark Sába királynője (Hungaroton), illetve Bartók A kékszakállú herceg vára (CBS/Sony) című operájának általa készített felvétele lemeznagydíjat nyert. Európa és Amerika nagy operaházainak, koncerttermeinek és fesztiváljainak állandó vendége, rendszeresen vezényelte Bayreuthban a Ringet és a Parsifalt, a bécsi Staatsoper pedig tiszteletbeli tagjává választotta. 1998 óta a Dán Kamarazenekar (korábban a Dán Rádió Kamarazenekara), 2015 óta a Düsseldorfi Szimfonikusok vezető karmestere. A Müpával az intézmény megnyitása óta szorosan együttműködik, az újévi hangversenyeken Haydn oratóriumai, A teremtés, illetve Az évszakok szólalnak meg vezényletével, 2006-ban pedig megalapította és azóta irányítja a Budapesti Wagner-napokat, amelynek produkciói az évek során jelentős nemzetközi megbecsülést vívtak ki.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jogelődjét Székesfővárosi Zenekar néven hozták létre 1923-ban. Ferencsik János több mint három évtizedet, később Kobajasi Kenicsiró tíz évet töltött az együttes élén. Őt Kocsis Zoltán követte 1997-ben, akinek keze alatt a művészileg megújuló együttes repertoárja olyan hiánypótló művekkel bővült, mint Richard Strauss, Debussy, Ravel, Schönberg, valamint 20. századi és kortárs magyar szerzők alkotásai, Bartók zenéje pedig különleges hangsúllyal érvényesült műsorpolitikájukban. Olyan neves helyszíneken és fesztiválokon léptek fel, mint a New York-i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birminghami Symphony Hall, az athéni Megaron, a bukaresti Enescu Fesztivál, a Colmari és a Kanári-szigeteki

Fesztivál. Kocsis Zoltán halála után 2020 augusztusáig Hamar Zsolt látta el a zeneigazgatói feladatokat, Vashegyi György személyében pedig 2022 októbere óta újra van főzeneigazgatója a zenekarnak.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

SUMMARY

“Before I start to write a verse or outline a scene, I am already mesmerised by the musical scent of my creation, I already have all the sounds and all the characteristic motifs in my head, so when the verse is ready and I have arranged the scene, then the actual opera is also essentially ready for me, and the detailed musical elaboration from this point on is more of a calm and serene process of adding finishing touches, preceded by the development of the substance of the work.” This is how Richard Wagner (1813–1883) described his creative method in a letter to a music critic, and the musical fragrances of each of his operas are clearly recognizable and distinguishable for us. At tonight’s concert we will hear representative orchestral excerpts from seven unmistakably Wagnerian operas, starting with the overture to Der fliegende Holländer, a work in which, as the widely known quote has it, “wherever we open its score, the wind blows into our eyes.” The overture to Tannhäuser juxtaposes the melody of the pilgrims’ hymn with the motif of the sensuality of Venus’s cave, while Parsifal’s Good Friday Spell captures the apparent contradiction of the mystical sorrowful wonder of our “primary day of mourning” and the natural blossoming of spring. The Prelude and Liebestod from Tristan und Isolde can be considered a virtual cluster point in the history of Wagner’s influence, while the overture to Meistersinger was dismissed as a tonal typhoon by the dreaded 19thcentury critic Eduard Hanslick, worse than only the prelude to Tristan. Closing the concert programme will be two highly popular passages from the Ring that have enjoyed an impressively rich history.

The founder and artistic director of the Budapest Wagner Days festival, Ádám Fischer has since 2006 introduced to Müpa Budapest the highest level of playing Wagner’s music, a standard he represented for years in Bayreuth when conducting the Ring and Parsifal there. The musician, who has served as the music director of the Danish Chamber Orchestra (formerly the Danish Radio Sinfonietta) since 1998 and principle conductor of the Düsseldorf Symphony Orchestra since 2015, will this evening be conducting the Hungarian National Philharmonic Orchestra, an esteemed participant in the Hungarian and international concert scenes which was celebrating the 100th anniversary of its foundation last year.

2024. szeptember 23.

PHILIP GLASS, GODFREY

REGGIO: KOYAANISQATSI –KIZÖKKENT VILÁG (1982)

FILMKONCERT A PHILIP GLASS ENSEMBLE KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

Vezényel és zenei vezető: Michael Riesman

2024. október 5.

BRYAN ANDERSON ORGONAKONCERTJE

2024. október 9. LISZT ÜNNEP

LISZT: SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA

Vezényel: Vashegyi György

Közreműködik: Gabriela Scherer, Johannes Kammler, Bogdan Talos, Láng Dorottya, Nagy Zoltán – ének, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc, Sapszon Borbála)

The Philip Glass Ensemble Fotó © Ryuhei Shindo

Gabriela Scherer

2024. október 11.

LISZT ÜNNEP

VASZILIJ PETRENKO ÉS A ROYAL PHILHARMONIC ORCHESTRA

Közreműködik: Balog József – zongora, Royal Philharmonic Orchestra

Vezényel: Vaszilij Petrenko

2024. október 24.

HILARY HAHN, MIKKO FRANCK ÉS

A FRANCIA RÁDIÓ

FILHARMONIKUS ZENEKARA

Fischer Ádám

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

2024. október 26.

FISCHER ÁDÁM 75

Vezényel: Fischer Ádám

Közreműködik: Magdalena Anna Hofmann – szoprán, Schöck Atala – mezzoszoprán, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara

(karigazgató: Pad Zoltán), Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd)

Hilary Hahn Fotó © Dana van Leeuwen, Decca

Vaszilij Petrenko Fotó © Svetlana Tarlova

SALZBURG FESTIVAL · 19 JULY — 31 AUGUST 2024

MOZART MATINEE ÁDÁM FISCHER

Wolfgang A. Mozart

Masonic Funeral Music in C minor K. 477 (479a)

Piano Concerto in D minor K. 466 Symphony in C major K. 425, ’Linz’

Piano Lukas Sternath

Conductor Ádám Fischer Mozarteum Orchestra Salzburg

SAT 27 July 11:00 am and SUN 28 July 11:00 am Stiftung Mozarteum — Großer Saal

www.salzburgfestival.at

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ:

Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu

Nyitvatartás

Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

A címlapon: Fischer Ádám © Csibi Szivia, Müpa

A szerkesztés lezárult: 2024. május 23.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnereink:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.