24 September 2024
Béla Bartók National Concert Hall
PHILIP GLASS, GODFREY REGGIO: NAQOYQATSI – LIFE AS WAR (2002)
FILM CONCERT FEATURING THE PHILIP GLASS ENSEMBLE
– HUNGARIAN PREMIERE
Music: Philip Glass
Written and directed by: Godfrey Reggio
Conductor, music director: Michael Riesman
Philip Glass Ensemble
Dan Bora – sound, Peter Hess – saxophone, Ryan Kelly – onstage sound, Mick Rossi – keyboards, Sam Sadigursky – saxophone, flute, Andrew Sterman – flute, piccolo
Guest musician: Feico Deutekom – keyboards
Philip Glass Ensemble production manager: Michael Amacio
Featuring: Dániel Helecz – cello, Budafok Dohnanyi Orchestra
This new arrangement of the piece was commissioned by the Ravenna Festival, Ireland’s National Concert Hall, the Barbican Centre and Müpa Budapest.
Sheet music provided by Chester Music on behalf of Dunvagen Music Publishers, Inc.
Philip Glass is managed and published by Dunvagen Music Publishers, Inc.
The English summary is on page 12.
2024. szeptember 24.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
PHILIP GLASS, GODFREY REGGIO:
NAQOYQATSI – ERŐSZAKOS VILÁG (2002)
FILMKONCERT A PHILIP GLASS ENSEMBLE KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL – MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ
Zene: Philip Glass Írta és rendezte: Godfrey Reggio
Vezényel és zenei vezető: Michael Riesman
Philip Glass Ensemble
Dan Bora – hang, Peter Hess – szaxofon, Ryan Kelly – színpadi hang, Mick Rossi – billentyűk, Sam Sadigursky – szaxofon, fuvola,
Andrew Sterman – fuvola, piccolo
Vendég: Feico Deutekom – billentyűk
A Philip Glass Ensemble produkciós menedzsere: Michael Amacio
Közreműködik: Helecz Dániel – cselló, Budafoki Dohnányi Zenekar
A zenemű új hangszerelése a Ravenna Festival, a National Concert Hall (Ireland), a Barbican Centre és a Müpa Budapest felkérésére készült.
A mű kottáját a Chester Music biztosítja a Dunvagen Music Publishers, Inc. megbízásából.
Philip Glass menedzsmentje és kiadója a Dunvagen Music Publishers, Inc.
„A Qatsi-trilógia egyetlen törekvése, hogy saját érzéseink szabadságában, a Philip Glass-zenék lélegző »narrációjának« ölelésében új szemmel nézzük világunkat.”
Az amerikai rendező, Godfrey Reggio ezekkel a szavakkal foglalta össze az emberiség sorskérdéseivel foglalkozó monumentális vállalkozásának célkitűzését. A trilógiának nincs cselekménye, nincsenek dialógusai, színészei, mégis elementáris erővel képes hatni nézőjére. Ennek a hatásnak nélkülözhetetlen eleme Philip Glass zenéje, amely nemcsak kíséri a mozgóképet, hanem az alkotás szerves része. A sorozat első darabja, az 1982-ben bemutatott, azóta kultikus alkotássá vált Koyaanisqatsi a hopi indiánoktól kölcsönözte címét, melynek jelentése: egyensúlyából kibillent, kizökkent világ. A Koyaanisqatsi sikerét követően Reggio és Glass intenzitásában példa nélküli együttműködéséből további két film született: a Powaqqatsi (Változó világ, 1988) az ősi kultúrák eltűnésével, a Naqoyqatsi (Erőszakos világ, 2002) a modern technológiák társadalomra gyakorolt elidegenítő hatásával foglalkozik. A Philip Glass Ensemble tegnapi és mai filmkoncertjén a trilógia első és utolsó darabját láthatta-láthatja a Müpa közönsége, a kép és hang tökéletes illeszkedése révén megvalósuló páratlan audiovizuális élmény részeseként.
SZEMBENÉZNI A VILÁGGAL, AMELYBEN ÉLÜNK
A Qatsi-trilógiával Godfrey Reggio rendkívüli érzelmi hatású filmstílust teremtett, költői képeivel pedig számos alkotót inspirált az elmúlt évtizedekben. Szavakat mellőző, kép és zene fúziójára épülő formanyelvéről a rendező így vallott: „Úgy érzem, a nyelv, tragikus módon, már nem írja le a világot, amelyben élünk; ezt a világot antik eszmékkel és régi formulákkal közelítjük meg.” Az „egy kép többet mond ezer szónál” kijelentés Reggio filmjeire épp fordítva igaz – ő ezer képet kínál, hogy közvetítse egyetlen szó erejét. „A Koyaanisqatsi, a Powaqqatsi és a Naqoyqatsi tulajdonképpen arra tesz kísérletet, hogy újra megnevezze a világot, amelyben élünk, és megkérdőjelezze azt, amit a mindennapi élet normáinak tekintünk.”
A trilógia egyszerre Reggio magyarázata és víziója világunkról, amelyet így érzékeltet: „A technológiát nem használjuk, hanem élünk benne; mindenütt jelen van, mint a levegő, amelyet belélegzünk. A technológia az új környezet, az új természet.
Minden, ami valaha az isteniről elmondható volt, ma már a technológiáról is elmond-
ható. Világunkat a számítógép képére és hasonlatosságára teremtjük újra. A technológia igazsága lesz az Igazság. Mivel mindezt érzékeljük, eggyé válunk környezetünkkel; azzal, amit látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk, megérintünk. Ahogy a környezet radikálisan megváltozik, úgy változunk mi is.”
A radikális környezetváltozásról Godfrey Reggio saját életében is meghatározó tapasztalatokat szerzett. Egy interjúban elmondta: már négyévesen érezte, hogy baj van az emberekkel, hogy rombolják az őket körülvevő világot. Nem is tudott beilleszkedni ebbe a világba, egyre veszélyesebb kalandokba keveredett, majd szakítva korábbi életével, tizennégy évesen belépett egy katolikus szerzetesközösségbe. Több mint egy évtizedet töltött csendben, imádkozva, az 1960-as években pedig Új-Mexikóban tanított különböző iskolákban. Társadalmi érzékenysége egyre több tevékenységében mutatkozott meg, foglalkozott fiatalok utcai bandáival, közösségépítéssel, orvosi ellátás megszervezésével – radikálisan küzdött saját és mások igazságáért. 1975 és 1982 között dolgozott a Koyaanisqatsin, ezzel a filmmel debütált rendezőként és producerként. A címadó szót egy barátjának, az arizonai hopi indián tanítónak, David Monongye-nak köszönhetőn ismerte meg. Reggiót mélyen megérintette Monongye üzenete: „Minden, amit ti normálisnak neveztek, számunkra nem normális, minden, amit valóságosnak neveztek, számunkra irreális, minden, ami számotokra épeszű, számunkra őrült.”
ZENE,
AMELY A HALLGATÓ LELKÉIG ÉR
Megvolt tehát a szó, amely nem viselt magán kulturális terheket; amely a rendező számára mélyebb jelentéssel bírt, mint anyanyelvének bármely szava. Előtte állt a feladat, hogy filmet készítsen az emberiség romboló tevékenységéről úgy, hogy ezen az egyetlen kifejezésen kívül nem használhat más szavakat. Szüksége volt a képek mellett a zene egyenrangú, teremtő erejére. „Ma egyetlen nap alatt több képet látunk, mint amennyit a középkorban egy ember egész életében látott. Úszunk a képekben. Nehéz szabadulni tőlük, elmenekülni előlük. Ezért tudtam, hogy zenét akarok.” Amikor megismerte Philip Glass zenéjét, Reggio azonnal tudta, hogy rá van szüksége. Így beszélt a felfedezésről: „Úgy éreztem, ez a zene nem akar irányítani, nincs tudatában önmagának. Egyenesen a hallgató lelkéig ér, nem metaforákon keresztül hat. A tudatalattihoz szól. Mindenki más képet lát. Mindenki más hangot hall. Philip Glass áldás volt számomra.”
A rendező már forgatta a Koyaanisqatsit, amikor felkérte Glasst az együttműködésre. A zeneszerző ekkor, az 1970-es évek végén ért el átütő sikert Einstein on the Beach című operájával, amelyet Robert Wilsonnal közösen hozott létre, és amellyel sokszorosan átlépte a hagyományos operajátszás kereteit. Ha ma valaki meghallja Philip Glass nevét, és találkozott már a zenéjével, szinte biztos, hogy van is róla véleménye: lenyűgözőnek, magával ragadónak vagy épp unalmasnak, önismétlőnek tartja. Sokak szerint újjáélesztette, mások szerint tönkretette a zenét. Ez a kettősség kezdettől kíséri műveinek fogadtatását.
ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS
Philip Glass stílusát leggyakrabban minimalistának nevezik, ő maga azonban sohasem szerette ezt a kifejezést. Inkább úgy hivatkozik magára, mint aki „ismétlődő struktúrájú zenét” komponál. Ha bizonyos alkotóelemek, például a harmónia szempontjából gyakran valóban minimalista is, legtöbb műve egyszerűségében is rendkívül komplex. Alkotói termése sem minimális, hiszen mára több mint harminc operát, tizennégy szimfóniát, tizenhárom versenyművet, vonósnégyeseket, szólózongoraműveket, filmzenéket és még számtalan hagyományos és rendhagyó műfajú darabot komponált.
A minimalizmus ugyanakkor mégiscsak hasznos fogalom, ha meg szeretnénk érteni azt az új stílust, amellyel az 1960-as években többen is kísérletezni kezdtek Amerikában (köztük Terry Riley, Steve Reich, Moondog, La Monte Young), és amelynek azóta számos követője, továbbfejlesztője lett Európában is (például Henryk Górecki vagy Arvo Pärt). Az egyszerűségre való törekvés, a bonyolult avantgárd irányzatokkal való szembefordulás fontos eleme a minimalista műveknek, amelyek szándékosan limitált zenei anyaggal, repetitív mintázatokkal, állandó lüktetéssel, frázisok ismétlésével, a statikus harmóniák felett változó ritmusokkal dolgoznak. Példaként a klasszikus versenyművek narratíváját említve, Philip Glass így magyarázta a saját zenéje és a hagyományos formák között feszülő ellentétet: „A legtöbb zene bevezetéssel kezdődik, aztán egyre fejlődik, mindenféle kalandokat él át, némelyik boldog, némelyik szomorú, aztán a végén kikeveredik belőlük.” Glass zenéje ehelyett elkezdődik, folytatódik, majd abbamarad anélkül, hogy sok minden történne benne, kivéve az energia folyamatos áramlását és az állandó változást. Ez az állandóság: a változás állandósága képes előidézni azt a hipnotikus állapotot, amely
miatt olyan sokan szeretik Glass művészetét. Kiragad az időből, a hétköznapok ritmusából, és közelebb hoz a létezés egyszerűbb, elemibb megtapasztalásához. Ez a hatás Twyla Tharptól Allen Ginsbergig, Leonard Cohentől David Bowie-ig számtalan alkotót inspirált, akik a legkülönbözőbb műfajokban dolgoztak együtt a zeneszerzővel.
A TECHNOLÓGIA KRITIKÁJA A TECHNOLÓGIA ESZKÖZEIVEL
A mindennapok valósága a legmodernebb digitális technikával manipulált, letaglózó erejű képek formájában elevenedik a Qatsi-trilógia záró darabjában, a ma este látható Naqoyqatsiban. A cím ezúttal is egy hopi szót rejt, amelynek jelentése erőszakos világ, egymás gyilkolásával töltött élet, a háború mint életmód. Erőszak, amely civilizált formában ölt testet. Godfrey Reggio ezúttal is radikálisan új vizuális nyelvet választott az üzenet közvetítéséhez, átszínezte vagy épp fekete-fehérré tette, lelassította és felgyorsította, újramintázta, újjáélesztette a hétköznapi helyzetekből ismerős képeket. A film anyagában felismerhetünk híradókat, katonai jeleneteket, tudományos felvételeket, reklámokat, sportközvetítéseket, rajzfilmeket – ezeket azonban soha nem a megszokott formájukban, hanem Reggio szédítő fantáziájának részeként látjuk. A lenyűgöző képsorok a természet elvei által szervezett világból a technológia által uralt, szintetikus és virtuális világba való átmenetet örökítik meg.
A Philip Glass zenéjével teljessé váló filmélmény sokszorosan túlmutat a szavakon, és elementáris erővel érzékelteti velünk a globálisan behálózott 21. századi világot. Sokat beszélünk róla, ilyen mélységben azonban csak ritkán élhetjük át, mit is jelent egy olyan világban élni, amelyben a technológia mindent megváltoztat: a médiát, a művészetet, a szórakozást, a sportot, a politikát, a kultúrát, az értékeinket, a természetet, az emberiség teljes jövőjét. A Naqoyqatsi arra ösztönöz, hogy beszélgessünk ezekről a kérdésekről. Erre utalt Philip Glass is, amikor így fogalmazott: „A film üzenete a maga világosságában és elevenségében nem egyszerűen magyarázni akar, hanem – a legelgondolkodtatóbb szempontból – megkérdőjelezni és inspirálni.”
Ahogyan azt a rendező is többször hangsúlyozta, a Naqoyqatsi egy különös csavarral készült: a technológia szerepét a technológia eszközével kritizálja, azaz épp azt a médiumot használja, amelyet megkérdőjelez. Reggio úgy fogalmazott: „A Naqoyqatsi tárgya valójában maga a gyártott kép, egy horizont nélküli digitális
táj, amely nélkülözi a valóságot, mégis tele van ígérettel.” Reggio ebben a filmjében is tudatosan játszik a szélsőségekkel: képes egy pillanat alatt szétrobbantani a harmonikus egységet, vagy máskor ugyanilyen gyorsan reménytelivé hangolni a tragikus képeket. Az élmény egyszerre szerethető, visszataszító, gyönyörű és elrémítő.
AZ ÉLŐ ZENE MEGTARTÓ EREJE
A Naqoyqatsi vezető producere nem más volt, mint az Oscar-díjas rendező, Steven Soderbergh, akit rabul ejtett a film víziója arról a világról, amelyben az ember a számítógéppel harcol, és a pénz az értékekkel, az élet pedig a saját maga szimulációjával áll szemben. Az alkotást így értékelte: „Godfrey Reggio újabb mérföldkőnek számító filmet alkotott. A Naqoyqatsi az eszmék és a képek robbanása; lebilincselő, szigorú, provokatív és lélegzetelállító feltárása annak, ahogyan megengedtük, hogy a technológia beszivárogjon a mindennapi életünkbe.” Ezt a folyamatot érhetjük tetten a film jeleneteiben akkor, amikor az emberi nyelv digitális kódokká alakul, amikor a sport és a játék függőséggé válik, vagy amikor az élmények olyan brutális gyorsasággal váltják egymást, hogy már lehetetlen követni, átélni őket.
Reggio filmjének vizuális ingerei sokszor egy szökőár pusztító lendületével támadnak, a zene azonban ilyenkor is képes megtartani, körülölelni minket. A zene gyakran maga is az emberi minőséget képviseli, az élő előadás pedig csak még inkább felhívja a figyelmet erre a funkciójára. Élők, elevenek a zenészek és élőben van jelen a közönség is – olyan élmény ez, amelyet a technológia valamennyire talán pótolhat, de teljesen soha nem helyettesíthet. Philip Glass zenéje lépést tud tartani a film képsoraival, ugyanakkor legalább ilyen fontosak azok a szakaszai, amelyekben a líraibb, melegebb, lágyabb karakterei kerülnek előtérbe – a gépiessel szemben az emberi.
A Naqoyqatsi zenéjét a Philip Glass Ensemble tagjai Michael Riesman vezetésével most egy, a szerző által kifejezetten erre az alkalomra készített új hangszerelésben adja elő, Helecz Dániel csellószólójával és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével. Az új hangszerelés különleges együttműködésben, a Ravenna Festival, a dublini National Concert Hall, a londoni Barbican Centre és a Müpa felkérésére készült.
Írta: Belinszky Anna
Michael Riesman sokoldalú zeneszerző, karmester, billentyűs és lemezproducer, aki elsősorban a Philip Glass Ensemble újító szellemű zenei vezetőjeként gyakorol hatást napjaink zeneéletére. Fél évszázada tartó közös útjuk alatt Riesman Glass több Oscar-díjra jelölt filmzenéjét (köztük a Truman Show és az Egy botrány részletei című filmekét) vezényelte, és legmeghatározóbb darabjaiból készített felvételeket. A Philip Glass Ensemble-lal való munkája mellett olyan zenészek albumain is közreműködött, mint Paul Simon, Mike Oldfield vagy David Bowie. Riesman mindemellett maga is komponál, ezt tanúsítja például Formal Abandon című albuma, amelyet a koreográfus Lucinda Childsszal együttműködve hozott létre, és amelyet zeneszerzőként, producerként és előadóként is jegyez.
A Philip Glass Ensemble (PGE) Philip Glass zenéjének legfontosabb előadója. Glass 1968-ban zenei műhelyként alapította az együttest New Yorkban azzal a céllal, hogy az itt játszó zenészek a lehető legfelkészültebben szólaltassák meg darabjait. A Philip Glass Ensemble az elmúlt évtizedekben a világ legmeghatározóbb koncerttermeiben és fesztiváljain töltötte be feladatát, játékukat számtalan lemez őrzi.
A zeneszerző leghíresebb művei közül többet kifejezetten számukra komponált, ezek közé tartozik a Music in Twelve Parts és az Einstein on the Beach is. A Philip Glass Ensemble munkájának szerves részét képezi a fiatal zenészgenerációk nevelése mind a turnékon, mind a New Yorkban működő New School rezidens együtteseként.
The Philip Glass Ensemble Fotó © Ryuhei Shindo
A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország egyik legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara. A fenntartó Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata jóvoltából 1993 óta hivatásos együttes Hollerung Gábor irányításával rövid idő alatt előkelő helyet vívott ki magának a magyar zenei életben. A zenekar olyan hazai és külföldi muzsikusokkal játszott együtt, mint Shlomo Mintz, Elena Bashkirova, Jaakko Ryhänen, Miklósa Erika, Rost Andrea, Rivka Golani, Jörg-Peter Weigle, Michael Stern, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Bogányi Gergely, Baráti Kristóf, Kokas Katalin vagy Kelemen Barnabás. 2018 januárjában Guido Mancusi lett a zenekar első vendégkarmestere, rezidens zeneszerzője pedig Gyöngyösi Levente, generációjának egyik legkiemelkedőbb képviselője.
Helecz Dániel csellóművész 2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László tanítványaként. Jelenleg a Budafoki Dohnányi Zenekar cselló szólamának vezetője, az elmúlt években kétszer is elnyerte „Az évad zenekari muzsikusa” díjat. Több alkalommal lépett színpadra a BDZ szólistájaként a Zeneakadémián, de rendszeres résztvevője a Zempléni Fesztiválnak is, amelyen kamaraprodukciókkal gazdagítja a programot. Nemcsak klasszikus művekben, hanem modern és formabontó darabokban is otthon érzi magát, a minimalizmus világában válik leginkább láthatóvá, hogyan képes a letisztult játékmód segítségével mély érzelmi tartalmakat közvetíteni.
SUMMARY
“To re-see our world in the freedom of our own feelings, embraced by the breathing ‘narration’ of the Philip Glass scores, is the single aspiration of the Qatsi Trilogy.” This is how American director Godfrey Reggio summed up the objective of his monumental undertaking addressing the fate of humanity. The trilogy opened with Koyaanisqatsi, released in 1982 – the title, borrowed from the language of the Hopi Indians, means “life out of balance”. Despite their lack of any plot, dialogue or actors, Reggio’s films are nevertheless able to impact viewers with elemental power. A crucial element of this effect is the music of Philip Glass, which not only accompanies the images, but constitutes an integral part of the work. After the success of Koyaanisqatsi, two more chapters of the trilogy emerged from the collaboration between Reggio and Glass that was unprecedented in its intensity: 1988’s Powaqqatsi (‘Life in Transformation’) deals with the disappearance of ancient cultures, while 2002’s Naqoyqatsi (‘Life as War’) takes on the alienating effect that modern technologies have on society.
In the piece to close the trilogy, the realities of our everyday lives are brought to life in images of hypnotic power manipulated by the latest digital technology. The word Naqoyqatsi refers to an existence spent killing each other, and to war as a way of life. The overpowering images appearing on the canvas present the transition between a world organised according to the principles of nature and a synthetic and virtual domain dominated by technology.
The visual impact of Reggio’s films often strike with the destructive force of a tsunami, yet the music is nonetheless able to keep our feet firmly on dry land. Philip Glass’s music is more than able to keep pace with the imagery of the film, while those sections are at least as important in which the more lyrical, warmer and gentler characters come to the forefront – the qualities of man as opposed to those of technology. The music of Naqoyqatsi will be performed by the Philip Glass Ensemble in a new arrangement prepared by the composer himself with Dániel Helecz playing the cello solo and in collaboration with the Budafok Dohnanyi Orchestra, under the direction of Michael Riesman. The new arrangement was commissioned by the Ravenna Festival, Ireland’s National Concert Hall, the Barbican Centre in London and Müpa Budapest.
Történetek a kezedben
Felfedezésre várnak
indapresskiado.hu
Vaszilij Petrenko
Fotó © Mark McNulty
2024. október 11.
LISZT ÜNNEP
VASZILIJ PETRENKO
ÉS A ROYAL PHILHARMONIC ORCHESTRA
Vezényel: Vaszilij Petrenko
Közreműködik: Balog József – zongora, Royal Philharmonic Orchestra
2024. október 19.
METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN
JEANINE TESORI: GROUNDED
A Met új produkciója
Vezényel: Yannick Nézet-Séguin
2024. október 28.
SNÉTBERGER FERENC:
MOVEMENTS
Concerto gitárra és zenekarra – ősbemutató
Közreműködik: Snétberger Ferenc – gitár, Fenyő László – cselló, Ensemble Movements
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Emily D’Angelo Fotó © Paola Kudacki, MetOpera
2024. október 30.
TON KOOPMAN 80 –
HÄNDEL: ESZTER A
főszerepben Julia Lezsnyeva
Közreműködik: Julia Lezsnyeva, Maarten Engeltjes, Andreas Wolf – ének, Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus
A csembaló mellől vezényel: Ton Koopman
2024. november 1.
MINDENSZENTEK
MESSA PER ROSSINI –MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ
Verdi és kortársai
Közreműködik: Celeng Mária, Láng Dorottya, Giorgio Berrugi,
Mihai Damian, Liang Li – ének, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Nánási Henrik
2024. november 12.
KELEMEN BARNABÁS
KAMARAKONCERTJE
Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – brácsa, Perényi Miklós – cselló, Shai Wosner – zongora
Julia Lezsnyeva
Fotó © Emil Matveev
Nánási Henrik
Müpa Budapest
Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Központi információ:
Tel.: (+36 1) 555 3000
E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Nyitvatartás
Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.
Címlapon:
The Philip Glass Ensemble © Ryuhei Shindo
A szerkesztés lezárult: 2024. szeptember 4.
A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnereink:
A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.