2024. NOVEMBER 1.
1 November 2024
Béla Bartók National Concert Hall
MESSA PER ROSSINI – HUNGARIAN PREMIERE
VERDI AND HIS CONTEMPORARIES
Featuring:
Mária Celeng – soprano
Dorottya Láng – mezzo-soprano
Giorgio Berrugi – tenor
Mihai Damian – baritone
Liang Li – bass
Hungarian Radio Choir (choirmaster: Zoltán Pad)
Hungarian Radio Symphony Orchestra
Conductor:
Henrik Nánási
1. Buzzolla: Introitus (Requiem, Kyrie)
2. Bazzini: Sequentia – Dies irae
3. Pedrotti: Sequentia – Tuba mirum
4. Cagnoni: Sequentia – Quid sum miser
5. Ricci: Sequentia – Recordare
6. Nini: Sequentia – Ingemisco
7. Boucheron: Sequentia – Confutatis, Oro supplex
8. Coccia: Sequentia – Lacrimosa, Amen
9. Gaspari: Offertorium
10. Platania: Sanctus
11. Rossi: Agnus Dei
12. Mabellini: Communio (Lux aeterna)
13. Verdi: Responsorium (Libera me)
The English summary is on page 13.
2024. november 1.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MINDENSZENTEK
MESSA PER ROSSINI – MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ
VERDI ÉS KORTÁRSAI
Közreműködik:
Celeng Mária – szoprán
Láng Dorottya – mezzoszoprán
Giorgio Berrugi – tenor
Mihai Damian – bariton
Liang Li – basszus a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel:
Nánási Henrik
I. Buzzolla: Introitus (Requiem, Kyrie)
II. Bazzini: Sequentia – Dies irae
III. Pedrotti: Sequentia – Tuba mirum
IV. Cagnoni: Sequentia – Quid sum miser
V. Ricci: Sequentia – Recordare
VI. Nini: Sequentia – Ingemisco
VII. Boucheron: Sequentia – Confutatis, Oro supplex
VIII. Coccia: Sequentia – Lacrimosa, Amen
IX. Gaspari: Offertorium
X. Platania: Sanctus
XI. Rossi: Agnus Dei
XII. Mabellini: Communio (Lux aeterna)
XIII. Verdi: Responsorium (Libera me)
„Mint Párizsból jelentik, Rossini egészségi helyzete igen aggasztó”, „Rossini állapota rosszabbra fordult”, „Rossini fölgyógyulására nincs remény”, „öntudata folyvást hanyatlik, életereje fogy” – 1868 októberének végétől ilyen hírek jelentek meg a napilapok hasábjain szerte Európában, mintegy felkészítve az újságolvasó közönséget a rég visszavonult, ám továbbra is közkedvelt Maestro közeli halálára. November 13-án (ráadásul pénteken) azután véget ért az 1792-ben született Gioachino Rossini földi pályája, és alig néhány nap múltán, még a párizsi temetést megelőzően nyilvánosságot is látott a honfi- és pályatárs, Giuseppe Verdi (1813–1901) terve, hogy miként is emlékezhetne meg illő módon hazája és az olasz zeneszerző-társadalom az elhunyt nagyságról. Levelét kiadójának, Ricordinak címezte, ám a piacvezető cég milánói lapjában, a Gazzetta Musicaléban rögtön meg is jelent Verdi felhívása: „Rossini emlékének tiszteletére azt szeretném, ha a legkiválóbb zeneszerzők (élükön Mercadantéval, ha csak néhány ütem erejéig is) gyászmisét komponálnának halála [első] évfordulójára. Azt szeretném, ha nemcsak a zeneszerzők, hanem az előadóművészek is valamennyien – azontúl, hogy előadják a művet – hozzájárulnának obulusaikkal a szükséges kiadásokhoz. Azt szeretném, ha semmilyen külföldi vagy a művészettől idegen kéz – legyen bármily erős is – segítségét nem fogadnánk el. Ilyen segítség esetén azonnal visszalépnék a szövetkezéstől. A Requiemet a bolognai San Petronio-bazilikában, Rossini igazi zenei hazájának templomában kellene előadnunk. Ez a Requiem sem idegenforgalmi attrakció, sem üzleti spekuláció tárgya nem lehet; alighogy elhangzott, [partitúráját] le kellene pecsételni, és elhelyezni az említett város zenei líceumának archívumában, ahonnan soha többé elő sem szabadna venni. Kivételt csupán a Rossini-évfordulók jelentenének, ha az utódok meg kívánnák ünnepelni azokat.”
SORSOLÁS ÚTJÁN
A Messa per Rossini elképzelése ilyenformán attól a Verditől származott, aki a tisztelet mellett tagadhatatlanul némi tartózkodást, személyes fenntartást is érzett a könnyedebb világ- és életfelfogású, ráadásul olykor csípősen szellemes idősebb pályatárs iránt. Csakhogy Verdi kezdeményezése nem Rossini, a magánember emlékét, de még csak nem is a sziporkázó vígoperák mesterének teljesítményét kívánta felmagasztalni, hanem az olasz nemzet közös büszkeségét: „Ez a zenemű (bármilyen jók legyenek is az egyes számok) szükségszerűen nem lesz zeneileg egységes;
de ha hiányos lesz is e tekintetben, mégis bizonyságául szolgálhat annak, mekkora tisztelet él bennünk ama férfiú iránt, akinek elvesztését az egész világ gyászolja.”
A gyászmise, s egyáltalán az egyházzene mellett szólt annak hagyományosan reprezentatív jellege és az olasz zenetörténetben is kitüntetett szerepe. Ráadásul a zenés színpadok világától visszavonult Rossinihez szintén illett e választás, hiszen a Stabat mater és a – második verziójában épp 1867-ben befejezett – Petite messe solennelle mellett még jó néhány egyéb szakrális alkotás is kikerült a Maestro keze alól. Mindemellett az is megalapozottan kijelenthető – különösen a majdani fejlemények ismeretében –, hogy Verdi javaslatában saját zeneszerzői érdeklődése is érdemi szerepet játszott. E megfontolások pedig együtt felülírták a stílus- és politikatörténeti ellenérveket: az egyházzene presztízsének századközépi csökkenését, illetve azt a tényt, hogy az épp egyesülőfélben lévő Olaszország ezekben az években élesen szembekerült a pápával mint világi hatalmához ragaszkodó uralkodóval. Verdi kezdeményezése rögtön elindult a megvalósulás útján, mivel a Casa Ricordin kívül a Rossini zenei képzésére büszke Bologna városi tanácsa és zeneakadémiája is elkötelezte magát a terv mellett, Milánóban pedig három tekintélyes konzervatóriumi professzor, valamint a titkárként közreműködő Giulio Ricordi, a zeneműkiadó örökségének fiatal várományosa részvételével intézőbizottság alakult. E grémium vállalta a zeneszerzői gárda összeállításának feladatát, valamint a gyászmise tételeinek kiosztását – vélhetően sorsolás útján. (Bár Verdi köztudottan a záró Libera me szakasz, azaz a Responsorium megkomponálásához érzett indíttatást, és utóbb valóban ez a tétel jutott számára.)
NÉVSOROLVASÁS
A Verdi levelében megemlített Saverio Mercadante, az olasz zeneszerző-társadalom Nápolyban konzervatóriumi igazgatói tisztet betöltő korelnöke magas életkorára és világtalanságára hivatkozva kitért a felkérés elől, s operai elfoglaltságai ürügyén az akkortájt sikeresnek számító, mára azonban elfeledett Errico Petrella sem ígérhette részvételét. Első pillantásra talán meglepő módon a Verdi árnyékából később kilépő, az utókor számára legismerősebb itáliai komponisták részvétele a jelek szerint nem merült fel: így a Mefistofele ősbemutatójának zajos kudarcából lábadozó Arrigo Boito, illetve a világsikerű Giocondáról ez idő tájt még nem is álmodó Amilcare Ponchielli kimaradt a résztvevők névsorából.
Az alkotógárda így is tiszteletet parancsoló volt, habár ahogyan Verdi-monográfiájában Julian Budden fogalmaz: a zeneszerzők kiválasztása „inkább egyházzenei ismereteik és gyakorlatuk, mintsem kiváló minőségük alapján” történt. A nyitó Introitus, azaz a Requiem és a Kyrie szakasza így annak az Antonio Buzzollának (1815–1871) jutott, aki operai ifjúkorát követően 1855 óta a maestro di cappella tisztségét viselte a Szent Márk-bazilikában, s e minőségében Velence első számú egyházzenészének számított.
A gyászmise második nagy egységét, a Sequentiát hét kismester között osztották fel. Sorban haladva a Messa per Rossini e részében jutott szerephez a kamaramuzsika iránt különösen elkötelezett és hangszeres zenéjével utóbb az ifjú Giacomo Puccinire is érdemi hatást gyakorló Antonio Bazzini (1818–1897); a termékeny operaszerző és nagy tenorok kinevelője, Carlo Pedrotti (1817–1893); a vezérmotívumos operák komponálása közepette is aktív egyházzenészként tevékenykedő Antonio Cagnoni (1828–1896); a nápolyi iskolát képviselő és (ismertebb Luigi bátyja mellett is) figyelemreméltó dalművekkel előálló Federico Ricci (1809–1877); a több műfajban is alkotó, ám a maga korában egy operadíva, a Macbeth első Ladyjeként tisztelt Marianna Barberini-Nini férjeként is jól ismert Alessandro Nini (1808–1880); a milánói katedrális maestro di cappellája, Raimondo Boucheron (1800–1876); valamint a Mercadanténál, sőt magánál Rossininél is idősebb, egykoron még Paisiello pártfogoltjaként induló Carlo Coccia (1782–1873).
Az Offertorium Bologna köztiszteletben álló szaktekintélyének, a zenei könyvtárat igazgató Gaetano Gasparinak (1807–1881) jutott. A Sanctust az ellenpont fortélyainak nagy ismerőjeként tisztelt és utóbb Milánóban Boucheron közvetett utódjául választott Pietro Platania (1828–1907) komponálta meg. Az Agnus Dei felelőse a Ninihez hasonlóan primadonnaférjként ismert, de egyszersmind a – ma Verdi nevét viselő – milánói konzervatórium igazgatójaként is tevékeny, kevéssel később pedig Nápolyban Mercadante örökébe lépő Lauro Rossi (1810–1885) volt. A Communio során felhangzó Lux aeterna tétel megalkotásának feladata a rekviemszerzőként már saját jogán is elismert firenzei professzorra, Teodulo Mabellinire (1817–1897) várt. Végezetül a gyászmise tételeinek sorát a Verdi-féle Libera me zárta – ez annak ellenére is meghitten ismerős lehet számunkra, hogy a Messa per Rossini 1869-ben mégsem hangzott el, s legelső előadására csak százhúsz év múltán került sor.
NEM ZENEI SARLATÁNSÁG
Verdi nemes kezdeményezésének kudarcát leginkább emberi gyarlóságok magyarázzák. Kezdetben úgy tűnt, a terv megvalósulása zökkenőmentes lesz. A tizenhárom komponista időben, nagyjából a kitűzött határidőre (1869. szeptember 15.) elkészítette és benyújtotta a bizottsághoz a maga zeneszerzői hozzájárulását. Már a kezdet kezdetén megnevezték azt a muzsikust is, aki karmesterként a leghivatottabb lehetett volna a majdani ünnepi megszólaltatás irányítására. Angelo Mariani nemcsak az itáliai zenei élet talán legelső modern értelemben vett dirigense, de ekkortájt már több mint egy évtizede Verdi bizalmas munkatársa, sőt – úgy tetszett – barátja is volt. Mégis az ő személye körül pattant ki az a konfliktus, amely végül zátonyra futtatta az 1869. november 13-ra, azaz Rossini halálának első évfordulójára tervezett bemutató ügyét.
Nagy fiáról értelemszerűen a szülőváros, Pesaro is meg kívánt emlékezni, és az itt megrendezett ünnepség zenei vezetője is Mariani lett. Verdi ekkor jóindulatúan még a programra vonatkozó tanácsokkal is ellátta őt, ám a dirigens más műsort választott. Az augusztusi ünnepségről mindenesetre Verdi már távol maradt, s e döntéséről ily gúnyos és haragos modorban tájékoztatta Marianit: „Nyugodtan alhatsz és álmodozhatsz, már megüzentem, hogy nem mehetek Pesaróba.” Amikor pedig felmerült, hogy a bolognai eseményre Mariani felkínálná kiváló pesarói kórusát, a Maestro meghökkentően durván torkolta le: „Úgy érted, könyörögnünk kellene neked, hogy megkaphassuk pesarói kórusodat?… Sosem tudtam meg, hogy a Rossini tiszteletére készülő mise terve találkozott-e magas tetszéseddel. Amikor nem személyes érdekünkben cselekszünk, hanem saját hazánk dicsőségéért és hírnevéért, akkor egy jó cselekedethez senki jóváhagyására nincs szükség… Akkor történelmi tény lesz, nem pedig zenei sarlatánság… Mit számít az, hogy hízeleg-e valamely zeneszerző hiúságának, vagy legyezgeti-e valamelyik előadó önteltségét?” Ricordiéknak pedig még első felindulásában ezt írta Verdi: „…jobb is, ha a bizottság tudja, hogy [Mariani] mindig csak ímmel-ámmal fogja támogatni a misénket, csak azért, mert nem ő találta ki, s még inkább azért, mert a bizottság nem adott neki komponálni való részt…”
KERESD A NŐT
Az aránytalanul heves felháborodás mögött mindazonáltal már a jól informált és kaján kortársak számára is felsejlett egy másik, méghozzá magánjellegű ok. Mariani ugyanis ekkoriban egy nagyszerű cseh származású szoprán, bizonyos Teresa Stolz barátja, illetve jegyese volt, s a hölgyet a Verdi házaspár otthonába is ő vezette be. Verdit a jelek szerint nemcsak a művésznő tehetsége érintette meg, s habár nem rekonstruálható, hogy kettejük kapcsolata meddig jutott, bizonyos, hogy Mariani iránt a nagy zeneszerző idővel féltékenységet, míg Verdi felesége, Giuseppina Strepponi nem szűnő haragot kezdett táplálni. Innen nézve ez a magántermészetű konfliktus azonosítható a pesarói-bolognai ellentét gyújtózsinórjaként.
Akadt azonban más, végzetesnek bizonyuló bosszúság is. A bolognai impreszszárió ugyanis sajtónyilatkozatban tette közzé, hogy egyrészt nem áll módjában jótékonysági alapon kivenni a részét a készülő ünnepségből, másrészt abból eleve indokolatlan módon hagyták ki az olasz zeneszerzők fiatal nemzedékét: olyan kócos ifjakat, akikre akkortájt az életközépi válságán átlábaló Verdi igencsak neheztelt. A gyászmise bemutatása ezzel le is került a napirendről, maga Verdi pedig elkeseredetten így fogalmazott: „Valamennyien kudarcot vallottunk Bolognában, de legfőképpen én!”
Szerencsére a történet mégsem itt ért véget. Az elkészült Libera me ugyanis utóbb annak a Requiemnek a magjává vált, amelyet Verdi egy másik nagy olasz hazafi, Alessandro Manzoni emlékére komponált. A Messa per Rossini számára az amerikai muzikológus, David Rosen teremtette meg a feltámadás esélyét, előásva a kottaanyagot a Ricordi cég archívumából, hogy azután 1988-ban Helmuth Rilling vezényletével sor kerülhessen a kalákában készült mű megkésett stuttgarti ősbemutatójára. Most pedig végre az első magyarországi megszólalásnak is eljött az ideje!
Írta: László Ferenc
Celeng Mária a budapesti Zeneakadémia és a müncheni Hochschule für Musik und Theater, valamint a Bajor Állami Operaház stúdiójának növendéke volt. 2008 óta rendszeresen szerepel a Müpa pódiumán: részt vett opera- és oratorikus produkciókban egyaránt, Kocsis Zoltán, Fischer Ádám vagy épp Vashegyi György vezénylete alatt énekelve. Budapesti és müncheni fellépései mellett a felvidéki születésű szoprán bemutatkozott már egyebek között a milánói Scala, a párizsi Bastille Opera, a berlini Állami Operaház és a Salzburgi Ünnepi Játékok közönsége előtt is. Olyan művészekkel működött együtt, mint Philippe Jordan, Franz Welser-Möst vagy a rendező Robert Wilson.
Láng Dorottya a bécsi zeneakadémián végezte tanulmányait. Több verseny díjazottja, 2011-ben a Wigmore Hall és a Kohn Foundation énekversenyén ért el harmadik helyezést. Évekig volt a hamburgi Staatsoper tagja, az utóbbi időben több helyen aratott nagy sikert A kékszakállú herceg vára Juditjaként (Deutsche Oper am Rhein, Oslói Opera, Berlini Filharmónia). A Lett Nemzeti Operában Rossini Hamupipőkéjének címszerepét énekelte, A rózsalovag Octavianjaként Malmőben mutatkozott be. Hangversenyénekesként is rendkívül aktív, a világ meghatározó koncerttermeiben, a Wigmore Hall mellett a bécsi Konzerthausban és a Musikvereinben is debütált már.
Fotó © Kis-Simon Ildikó
Fotó © Chris Gonz
Giorgio Berrugi Pisában született, és zenei tanulmányait eredetileg klarinétosként folytatta: e hangszer művészeként számos sikeres itáliai és nemzetközi versenyszerepléssel dicsekedhet, 2002-től pedig néhány éven át ő volt a Római Szimfonikus Zenekar szólóklarinétosa. Az énekesi pályán 2008-ban indult, s a Bohémélet Rodolfójaként debütált a velencei La Fenice színpadán. Karrierjének következő állomása a drezdai Semperoper volt, majd az olasz tenor világjáró énekessé vált, akit különösen az olasz repertoárban, Verdi- és Puccini-hősök megformálójaként ünnepelnek több kontinensen. Berrugi énekelt a Messa per Rossini 2018-as, Riccardo Chailly által vezényelt lemezfelvételén is, amelyet a milánói Scala előadásain rögzía kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett énekesi és karmesteri diplomát. A fiatal román bariton számos versenyen szerepelt sikerrel, legutóbb 2. helyezést ért el a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen. 2019 és 2024 között a kolozsvári Transilvania Filharmónia szólistája volt, 2024-ben pedig a Román Nemzeti Opera tagja lett. Nemzetközi bemutatkozására 2024 februárjában került sor, amikor a mexikói Palacio de Bellas Artesben Giacomo szerepét énekelte Verdi Giovanna d’Arco című operájában. Nem sokkal később Escamillóként lépett fel A lidércek című operájában pedig Guglielmo szerepét alakította a berlini Konzerthausban a Berliner Operngruppe társulatának
Liang Li a hazájában, Kínában folytatott énekesi tanulmányokat és több nemzetközi versenygyőzelmet követően
Európában a nápolyi San Carlo színpadán debütált, majd Stuttgartban alapozta meg kiterjedt repertoárját. Az elmúlt évek során olyan karmesterekkel dolgozott együtt operaházi produkciókban és koncertpódiumon, mint Zubin Mehta, Simon Rattle vagy Myung-Whun Chung. Wagnerszerepek avatott megformálójaként különösen jól ismerhetjük őt, hiszen a Budapesti Wagner-napok 2018-as sorozatában Dalandként, illetve Marke királyként egyaránt lelkes fogadtatásra lelt. Oratóriuménekesként is bemutatkozott már a Müpa közönségének: szerepelt Rossini Stabat materének 2015-ös, Carlo Montanaro által vezényelt megszólaltatásán is.
Nánási Henrik budapesti és bécsi zenei tanulmányait, valamint az Antonio Pappano melletti asszisztensi feladatok időszakát követően 2012-től öt esztendőn át a berlini Komische Oper főzeneigazgatójaként működött: hatalmas kritikai és közönségsikereket aratva a társulattal, egyúttal megérdemelt nemzetközi hírnevet szerezve.
A pécsi születésű karmester azóta a világszerte legkeresettebb operakarmesterek közé tartozik, s így a New York-i Metropolitanben és a londoni Covent Gardenben éppúgy visszatérő vendég, mint Drezdában vagy San Franciscóban. Olasz, német, francia és szláv műveket egyaránt tartalmazó széles operai repertoárja mellett a szimfonikus irodalmat is rendszeresen vezényli.
Fotó © Martin Sigmund
A Magyar Rádió Énekkara 1950-ben alakult, vezető karnagya jelenleg Pad Zoltán. Az együttes repertoárja felöleli a kórusmuzsika minden területét, beleértve az opera- és oratóriumirodalmat is. Előadásain kortárs magyar szerzők darabjai is rendszeresen szerepelnek. A kórus rangos nemzetközi fesztiválok gyakori meghívottja, fellépett már a Salzburgi és a Bécsi Ünnepi Játékokon is. Az együttest többek közt olyan híres vendégkarmesterek vezényelték, mint Lamberto Gardelli, Lovro von Matačić, Kurt Masur, Yehudi Menuhin, Giuseppe Patanè, Helmuth Rilling és Jurij Szimonov.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Dohnányi Ernő kezdeményezésére alakult meg 1943-ban, s azóta nemzetközi rangot szerzett bel- és külföldi hangversenyeivel, lemezeivel és rádiófelvételeivel. Az együttes négy kontinens több mint ötven országában öregbítette már a magyar zenekultúra hírnevét. Kiegyenlített hangzását, hajlékonyságát, valamint a magyar kortárs zene népszerűsítése és rögzítése terén elért eredményeit egyöntetűen méltatják a világ vezető kritikusai, a vendégkarmesterek és a zenekarral dolgozó szólisták, zeneszerzők. A Budapesti Wagner-napokon a kezdetek óta közreműködik az együttes, itt is jelentős sikereket aratva. A zenekar vezető karmestere jelenleg Riccardo Frizza.
Fotó © Vörös Attila
SUMMARY
Just a few days after the death of Gioachino Rossini in November 1868, Giuseppe Verdi suggested an idea for how the Italian people as a whole and the country’s composers could fittingly memorialise the departed musical giant: by arranging for a group of the latter to collectively write a funeral mass, which would be premiered in Bologna, the city where Rossini was trained, on the first anniversary of his death. In light of the ceremonial and one-off nature of the project, none of the artists would receive any fee for their participation, with the stipulation that the work would only be heard again, at most, at additional anniversary performances. The Ricordi music publishing company, as well as the city council of Bologna, enthusiastically embraced the plan, and a committee was formed to select 13 composers and assign the individual movements of the mass to them. Taking part in the collaboration along with Verdi, who took on the final section, the Libera me, were a number of Italian minor masters chosen “more on the basis of their knowledge and practice of church music than their excellent quality.” The Messa per Rossini, representing the Italian church music tradition and its sound as of the mid-19th century was duly completed, but the Bologna premiere, owing to a series of minor conflicts, never ended up taking place. Fortunately, the story did not end there. The Libera me movement later became the core of Verdi’s Requiem, which he composed in memory of another great Italian patriot: Alessandro Manzoni. As for the Messa per Rossini, it was the American musicologist David Rosen who enabled its resurrection after unearthing the sheet music from the archives of the Ricordi company. At last, in 1988, the work finally received its premiere in Stuttgart, under the baton of Helmuth Rilling. It has since been performed countless times around the world.
Helming the Hungarian Radio Orchestra and Choir at this Hungarian premiere of Messa per Rossini will be Henrik Nánási, who served as the chief music director of the Berlin Komische Oper between 2012 and 2017 and is today considered as one of the most sought-after opera conductors in the world. The soloists selected for the concert include two young Hungarian singers pursuing international careers, Mária Celeng and Dorottya Láng, joined by the Italian tenor Giorgio Berrugi, celebrated worldwide in Verdi and Puccini roles, the young Romanian baritone Mihai Damian, and Liang Li, a Chinese bass recognised for his work on both the opera and concert stages.
2024. november 5.
2024. november 2., 3.
PÉCSI BALETT: CARMINA BURANA
Rendező-koreográfus: Vincze Balázs
SZÉKESFEHÉRVÁRI BALETT SZÍNHÁZ: KÖVEK
Rendező-koreográfus, librettó, látvány- és díszlettervező: Egerházi Attila
2024. november 11.
THE BEST OF ELĪNA GARANČA
Közreműködik: Elīna Garanča – mezzoszoprán, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel: Karel Mark Chichon
Elīna Garanča
Fotó © Sarah Katharina
Fotó © Mihály László
2024. november 12.
KELEMEN BARNABÁS
KAMARAKONCERTJE
Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – brácsa, Perényi Miklós – cselló,
Shai Wosner – zongora
2024. november 15.
DANIELE GATTI ÉS A DREZDAI STAATSKAPELLE
Közreműködik Frank Peter Zimmermann
Daniele Gatti
Fotó © Oliver Killig
Kovács Ágnes
Fotó © Raffay Zsófia
2024. december 1.
ADVENTI KONCERT
Európa karácsonya
Közreműködik: Kovács Ágnes – ének, Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna), Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti igazgató: Várdai István, koncertmester: Tfirst Péter)
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000
E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Nyitvatartás
Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.
Címlapon: Nánási Henrik
A szerkesztés lezárult: 2024. október 15.
A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnereink: Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.