„ÖTLETEINK A MEGVALÓSÍTHATÓSÁG HATÁRÁN
BILLEGNEK”
Nagy utat járt be a Talamba Ütőegyüttes az elmúlt huszonöt évben, jubileumi koncertjükön pedig ízelítőt kaphatunk az őket jellemző sokszínűségből. A négyfős zenei műhely muzsikusaival e negyedszázados útról beszélgettünk.
A LEHETETLEN MEGKÍSÉRTÉSE
Egyikük mesélte egy korábbi interjúban, hogy a Talamba első éveiben akadtak, akik úgy vélték: felismerhetőbb lenne az együttes, ha specializálódna. Önök azonban úgy döntöttek, vállalják a sokféleséget, és inkább jelentést adnak annak, hogy valami „talambás”. Mit takar ez a jelző?
Zombor Levente: Már az talambás, hogy szinte csak ütőhangszereken játszunk. Nagyon kevés az ilyen együttes. Nemcsak tradicionális – afrikai, latin-amerikai, távol-keleti – dallamokat szólaltatunk meg, ami ezekkel a hangszerekkel kézenfekvő volna, hanem gyakran és szívesen megmutatjuk a klasszikus oldalunkat is. Egyszerre vagyunk klasszikus zenén nevelkedett előadóművészek, és – ahogyan egyszer
Miki fogalmazott – leizzadva üvöltöző afrikai dobosok, akik az etno és a popzene területén is szívesen kalandoznak. A Talambát nehéz volna beskatulyázni, és ez a sokszínűség egyben a védjegyünk is. Rengeteg művésszel játszottunk együtt az elmúlt huszonöt évben, és számos stílusban megmártóztunk már. Időnként azonban még mindig küzdünk azzal, hogy az emberek számára csak a dob jelenti az ütőhangszert, miközben ha körbenéz a próbateremben, számos dallamhangszert láthat: ezeken bármit el tudunk játszani, legyen az egy Bach-fúga vagy egy Muszorgszkij-mű. Ezek a hangszerek széles spektrumban szólalnak meg, a törzsi környezettől a koncerttermi miliőig bármit meg tudunk teremteni.
Szitha Miklós: Azt reméljük, hogy a „talambás” jelző egy védjegy. Azt jelzi, hogy az adott ütőhangszeres produkció megkérdőjelezhetetlenül magas színvonalat képvisel. Ha kimondjuk Sting nevét, feltételezzük, hogy bármihez nyúl, az eredmény izgalmas, értékes lesz. Nem akarom magunkat ilyen idolokhoz hasonlítani, de bennünket is ugyanez a törekvés hajt.
Mindent át lehet hangszerelni ütőkre?
Zombor Levente: Negyedszázad elteltével a válaszom: igen. Vivaldi Négy évszakában az Ősz második tétele például hosszú, tartott hangokkal van teletűzdelve. Az ütőhangszerekről azt gondolnánk, hogy erőteljesen megszólalnak, majd elhalkulnak. Egy hosszú hangot meg lehet oldani tremolóval is, de az nem a mi ízlésünk… Addig próbálkozunk, amíg meg nem találjuk a megoldást. Ütőhangszereken bármit el lehet játszani.
Tamás kicsit ingatta a fejét.
V. Nagy Tamás: Alapvetően egyetértek Levivel, de sok olyan hangszer van, aminél el kell gondolkodni, hogyan lehet belőle a megfelelő hangot kicsiholni, vagy keresni, sőt, néha építeni kell egy új hangszert.
Mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán tanultak. Mi kell ahhoz, hogy egy formáció harmonikusan, inspirálóan tudjon együtt muzsikálni?
Szitha Miklós: Minden egyetemen kötelező a kamarazene, így a diákokból kisebb csoportok jönnek létre. Mi is így kezdtük, eleinte többen voltunk, aztán az egyetem végére öten, majd négyen maradtunk. Huszonöt év elteltével hihetetlenül jó érzés, hogy egymásnak háttal állva is pontosan érezzük, mikor ér le a másik keze. Nagyon összeszoktunk, és ez hallható a játékunkon. Hasonló a zenei gondolkodásunk, és az sem árt, hogy barátok vagyunk. A Covid előtt többet aludtunk együtt, mint a saját feleségünkkel, családunkkal. Mi négyen remek csapatot alkotunk, mert mindenkinek más az erőssége, jól kiegészítjük egymást. Ehhez a hangszercsoporthoz elengedhetetlen a nagyfokú kreativitás, meg kell oldani az eleinte lehetetlennek tűnő feladatokat is.
Fotó
SZÍNES EGYÉNISÉGEK
Kinek mi az erőssége?
Zombor Levente: Azt hiszem, én vagyok az álmodozó, aki ötletekkel áll elő. Nem tudok zenét írni, hangszerelni, de bedobok egy javaslatot, a többiek pedig megvalósítják. Kopasz – V. Nagy Tamás – a gazdasági és logisztikai részért felel. V. Nagy Tamás: Talán én vagyok a leginkább racionális: a pénzügyek és a hangszerek szállításának megszervezése tartozik hozzám.
Szitha Miklós: Valóban Levi ötletei adják a kiindulópontot, és ezek legtöbbször a megvalósíthatóság határán billegnek. Laci és én készítjük az átiratokat, de természetesen mindenki beleszól, mert előfordul, hogy otthon, fejhallgatóval „jóra hallgatok” egy hangszerelést, aztán a próbán kiderül, hogy van izgalmasabb megoldás. Az a legritkább, hogy zeneszerzőként négy ütőhangszerre kellene komponálni egy művet, mert általában rengeteg hangszeren játszunk, gyors váltásokkal. Levi egyébként világrekorder, lenyűgöző kézügyességgel rendelkezik. Az együttest is erősíti az ő virtuozitása.
V. Nagy Tamás: Tegyük hozzá, hogy ez nem csupán adottság, Levi rengeteget gyakorol. Emlékszem, régebben valahányszor elmentünk a stúdió előtt, bentről hallottuk, ahogyan a xilofonon skálázik.
Miért érdemes világrekordot dönteni?
Zombor Levente: Régen rendszeresen jártunk együtt focizni, és 2012 októberében az egyik meccsen eltörtem a bokámat, hetekig fekvőgipszem volt. Mivel nem bírok tétlen lenni, az ágyban is gumilapon gyakoroltam. 862 leütést sikerült összehoznom egy perc alatt, ami másodpercenként 14,6 leütést jelent. Olyan kamerával rögzítették, mint a természetfilmeket, lassítva számolták meg. Szóval egyszerűen unatkoztam a lábadozás idején.
A KREATIVITÁS KÉNYSZERE
A főiskola befejezése vízválasztó volt az együttes életében. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem használhatták tovább az intézmény hangszerparkját. Szereztek egy próbatermet – egy penészes pincét –, és hangszergyűjtésbe kezdtek. Mi hajtotta előre az együttest?
Zombor Levente: Bizonyítani szerettünk volna – magunknak és egykori tanárainknak is. Az álmainkat hajszoltuk. Négyéves koncertmúlttal lényegében nulláról kellett újrakezdenünk az egészet. Tizenkét éven át minden bevételünkből hangszert vásároltunk. Amit itt a próbateremben lát, azt mind saját erőnkből gyűjtöttük.
Szitha Miklós: Lépésről lépésre haladtunk. Volt néhány koncertünk, amit jórészt kölcsönhangszerekkel, néhány kukával hoztunk össze, aztán a bevételből hangszert vettünk. Azt kérdezte, mi hajtott bennünket: az említett vízión túl mindig a következő hangszer megvásárlása.
Zombor Levente: Kezdetben mindenen játszottunk, igyekeztünk elérhető áron „hangszereket” szerezni. A kuka, a partvis, a palacsintasütő, a lábas, a sörösdoboz az alapfelszereléshez tartozott, de jártunk autóbontókba is, ahol mindenféle alkatrészeket vásároltunk. Persze ez nem volt újdonság, John Cage például zenét is írt ilyen „hangszerekre”, minket azonban a kényszer terelt a kreatív megoldások felé.
Ugyanakkor nem csupán érdekesek és jópofák akartunk lenni, hanem klasszikus értelemben vett hangszereken is szerettünk volna játszani.
Grünvald László: Huszonöt éve járjuk az ország iskoláit hangszerbemutatókkal, és ezeken az eseményeken rendszeresen előkerül a kuka. Mindig igyekszünk valami újat belecsempészni az átiratokba. Előfordul, hogy találunk egy stokit, ami jól szól, és hangszerré válik. Ott a sarokban vízvezetékcsövek vannak, behangolva. A kisebbet az Egy kiállítás képeiben használjuk majd.
Évente hatvan-nyolcvan hangszerbemutatót tartanak diákoknak – iskolákban és koncerttermekben is. Miért fontos ez?
Zombor Levente: Mert színesen és interaktívan lehet megszerettetni a gyerekekkel a zenét. Mi nem elefántcsonttoronyból beszélünk, hanem bevonjuk őket a komolyzene előadásába is. Rengeteg gyerek kezdett el zenét tanulni, mert hallotta egy-egy ilyen koncertünket. Mindenki azt mondja, hogy a digitális közeg miatt lankad a gyerekek figyelme. Mi viszont éppen a legutóbbi koncert után beszélgettünk arról egymás közt, hogy fogékonyabb a fiatal közönség ma, mint húsz évvel ezelőtt.
V. Nagy Tamás: Én zenei általános iskolába jártam – ahogy közülünk többen –, ezért kötelező volt hangszert tanulnom. Először zongoráztam, majd harsonáztam, aztán negyedikes koromban elvittek a Debreceni Ütőegyüttes ifjúsági koncertjére a hajdúszoboszlói Művelődési Központba. Annyira elvarázsolt, hogy a következő évtől ütőhangszerre iratkoztam be.
Szitha Miklós: Az iskolásoknak évtizedek óta összesen heti egy énekórájuk van, ami nagyon kevés. Húsz évvel ezelőtt olvastam egy kanadai kísérletről, amiben tízezer általános iskolást vizsgáltak fél éven keresztül. Az egyik fele járt művészeti órákra, a másik nem. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy a művészeti oktatásban részt vevő gyerekek minden területen jobban teljesítettek.
Ez fontos társadalmi vállalás, és talán már egyetlen alkalomnak is lehet jelentősége. Az egyik müpás koncertünk után odajött hozzánk egy egyetemista lány, aki akkor már Pesten tanult. Egy szabolcsi falu hátrányos helyzetű iskolájában hallott minket egy hangszerbemutatón, és az élmény olyan mély nyomot hagyott benne, hogy eljött a koncertünkre.
CSAK SEMMI BEST OF
A negyedszázados évfordulót ünneplő koncert első részében Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabja csendül fel. Miért ezt választották?
Zombor Levente: Amikor elkezdtünk gondolkodni azon, mivel álljunk közönség elé a jubileumi koncerten, biztosak voltunk abban, hogy nem valami best of műsort képzelünk el, hanem izgalmas, új programot. Ez a darab százötven éve született, így az évforduló is jó alkalom arra, hogy elővegyük.
Grünvald László: A Muszorgszkij-sorozat első átiratát még főiskolásként készítettük egy farsangi koncertre, jóval nagyobb előadói apparátusra. Azóta is sokszor foglalkoztunk vele: készült belőle többféle változat, az egyikben Pécsi Ildikó mesélt. A Müpában most az ötödik verzió szólal meg. Ez egy vadonatúj koncepció, DJ Bootsie-val közösen fogjuk megvalósítani. Lassan tíz éve a kvartettje tagja vagyok, és a 2018-as Tavaszi
Fesztiválon a Talambával is volt egy közös koncert Tempóviadal címen, amin az ő számait játszottuk ütőhangszerekre átírva. Zombor Levente: Az Egy kiállítás képeit Laci hangszerelte, és most nem az volt a célunk, hogy minél hívebben eljátsszuk a művet, hanem – már csak az elektronika miatt is – a darab újszerű olvasatát kerestük. A Tuileriák kertjénél azon gondolkodunk, hogyan tudnánk csak játékokkal előadni a tételt, mert ez remekül illene a párizsi parkban játszó gyerekekhez. Egyelőre úgy látszik, nem fog sikerülni, mert ezek a játékok – még gyerekzongorát is lomiztam – elég hamisak.
Egy ilyen koncertre százötven-kétszáz hangszert hoznak el. Néha már az is jelentős logisztikai feladatnak tűnik, hogy zenélés közben pár másodperc alatt odaérjenek
egyiktől a másikig.
Grünvald László: Amikor néhány tétel hangszerelésével elkészülök, felrajzolom a színpadképet, hogy lássuk, ki mikor melyik hangszeren játszik, és hová kell egy-két ütemnyi idő alatt átérnie. Aztán jön a próba, és gyakran kiderül, hogy bár valaki már megtanulta a szólamot, másnak kell játszania, mert képtelenség megoldani.
Miklós és Levente diákként a nyíregyházi Cantemus Kórusban énekelt, a Talamba sem először lép fel Szabó Dénes és Szabó Soma együttesével.
Szitha Miklós: Mi ebben nőttünk fel, én minden zenei alapélményemet onnan hoztam. Számomra személyes kérdés is, hogy őket hívtuk el a mostani koncertre.
V. Nagy Tamás: Engem mindig kirúgtak a kórusból, az összes fekete pontot azért kaptam, mert izgő-mozgó gyerekként nem tudtam megmaradni egy helyben.
Zombor Levente: Annyira jól sikerült a néhány évvel ezelőtti közös koncertünk a Cantemusszal – akkor az ő nyíregyházi sorozatukba hívtak meg minket –, hogy azóta is tervezgettük a folytatást, amire így most lehetőségünk lesz.
Az est másik vendége a ghánai származású Sena Dagadu.
Zombor Levente: Vele a hagyományos repertoárt játsszuk, de ebben a műsorrészben is lesznek újdonságok. Mikinek nagy álma volt, hogy írjon egy dalt a Föld védelmében, amolyan „peace and love” számot.
Szitha Miklós: A dalban az angol mellett ghánai (twi nyelvű) szövegek is helyet kaptak, emellett találkozik és keveredik benne a ghánai és a magyar népzene. Az ütőhangszerek jelentős része Afrikából származik, az a földrész a „bölcsőnk”. Számunkra emberként és művészként is fontos, hogy óvjuk, ne pedig pusztítsuk Földünket. A ghánaiak – természetközeli népként – sokkal inkább átérzik ezeket a gondolatokat. A két nigériai turnénkon is tapasztaltuk a természetközeliséget, az egyszerűséget, és hogy milyen egyenesen kommunikálnak. Hozzájuk képest mi mindent túlbonyolítunk. Ráadásul az ő életüknek máig természetes része a ritmus, a zene. Ott mindennapos dolog, hogy valaki kiül dzsembézni a nádfedeles kunyhója elé, a többiek pedig azonnal csatlakoznak hangszerrel, tánccal, énekkel, és ez csodálatos! Tudják, hogy az élethez ez is szükséges.
Írta: Seres Gerda
Az 1999-ben alakult Talamba Ütőegyüttes tagjai diákként találkoztak és barátkoztak össze a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Céljuk kezdettől a zenei műfajok széles skálájának bemutatása, koncertjeiken éppúgy találkozhatunk Bach fúgáinak vagy Muszorgszkij Egy kiállítás képei című sorozatának crossover átiratával, mint a Magashegyi Underground dalainak újragondolásával, jazzel, népdalokkal, afrikai törzsi ritmusokkal vagy éppen pörgős balkáni dallamokkal. Az együttes 2007-ben Gödöllőn talált otthonra. Zenei jelenlétük nem merül ki a koncertezésben, rendhagyó iskolai hangszerbemutatóikon évente csaknem húszezer, jellemzően hátrányos helyzetű gyermekhez viszik el a zenét.
Sena Dagadu több mint húsz éve a hazai könnyűzenei élet meghatározó szereplője. Autodidakta módon képezte magát, a zene ösztönösen árad belőle. Otthonukban is mindig szólt valami: ghánai édesapja a bluesért és a jazzért, magyar édesanyja inkább a klasszikus zenéért rajongott. A 2005-ben alakult Irie Maffia énekesnőjeként aratta eddigi legnagyobb sikereit, de jelentős szólókarrier is áll mögötte. Számos stílusban megmártózott már a hiphoptól a popos hangzáson át a soulos-afrobeates dalokig, olykor pedig klasszikus vagy rapformációkkal is kipróbálja magát.
Talamba Ütőegyüttes
Fotó © Nánási Pál
Sena Dagadu
DJ Bootsie (Solymosi Vilmos) neve sokaknak a hazai elektronikus zene egyik legjelentősebb korszakából lehet ismerős: húsz éve jelent meg első önálló lemeze The Silent Partner címmel, amelyet idén különleges bónuszdalokkal kiegészítve publikált újra. Zenéjét hiphop, basszusütemek, elektronika, film- és népzenei elemek, komolyzene és jazz mesteri elegye határozza meg. Készített színházi és filmzenéket, számai neves válogatásokon, sorozatokban, a divatvilág fórumain szerepelnek. A Magyar Állami Operaház felkérésére elkészítette Erkel és Wagner egy-egy operarészletének remix-változatát. Számos élvonalbeli magyar zenekar lemezének közreműködője.
A Nyíregyházi Cantemus Kórus több mint négy évtizede jött létre, vezetője Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy. A kezdetekkor megalakult Cantemus Gyermekkar után sorra nőtt ki a kórusintézmény többi énekkara, melynek zászlóshajója az 1998 óta működő Cantemus Vegyeskar. A kórus számos kiemelkedő versenyeredményt tudhat magáénak, rangos zenekarokkal lépett pódiumra, részt vett hazai és nemzetközi fesztiválokon, európai koncertturnékon. Repertoárján megtalálhatóak az oratorikus és a cappella irodalom darabjai a reneszánsz kortól napjaink zenéjéig. A kórust Szabó Soma vezeti, a Liszt-díjas karnagy egyben alapító tagja és művészeti vezetője volt a Banchieri Énekegyüttesnek is.
DJ Bootsie
