2025. JANUÁR 1.
KERESSE A MEGÚJULT
MÜPA
MAGAZINT a főváros kulturális csomópontjain!
1 January 2025
Béla Bartók National Concert Hall
NEW YEAR’S CONCERT HAYDN: THE SEASONS
Hanne: Emőke Baráth – soprano
Lukas: David Fischer – tenor
Simon: Miklós Sebestyén – bass
Featuring:
Concentus Musicus Wien
Hungarian Radio Choir (choirmaster:
Zoltán Pad)
Conductor:
Ádám Fischer
2025. január 1. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ÚJÉVI KONCERT HAYDN: AZ ÉVSZAKOK
Hanne: Baráth Emőke – szoprán
Lukas: David Fischer – tenor
Simon: Sebestyén Miklós – basszus
Közreműködik: Concentus Musicus Wien a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Fischer Ádám
The English summary is on page 13.
Joseph Haydn (1732–1809) gazdag életművének utolsó nagyszabású alkotása, Az évszakok 1801-ben lezajlott ősbemutatója óta csaknem töretlen népszerűségnek örvend. Már saját korában is megkérdőjelezhetetlen remekműnek tartották, s az oratórium azóta is őrzi e státuszát. Pedig Az évszakok jellegzetesen átmeneti mű: keletkezési dátumát és esztétikai helyzetét tekintve egyaránt két korszak, a felvilágosodás és a romantika határán egyensúlyoz. Jelképes, hogy komponálását Haydn még a 18. században, 1799-ben kezdte el, de már a 19. században, 1801-ben fejezte be. Az évszakok határhelyzetét jól jelzi a szövegkönyv és a zene korántsem egyértelmű viszonya, valamint maga a megzenésítés jellege is. Miközben Az évszakok zenéjében utolsó virágzásában mutatkozik az érett bécsi klasszikus stílus, már olyan motívumok is felbukkannak benne, amelyek néhány évvel később majd a romantika első nemzedékének sajátos toposzai lesznek.
Az évszakok librettóját ugyanaz a Gottfried van Swieten állította össze, aki Haydn előző oratóriuma, A teremtés szövegét is jegyezte. A bécsi udvari könyvtár prefektusa zeneértő ember volt, sőt, maga is komponált; az egyetemes zenetörténetbe pedig nemcsak Haydn két kései oratóriumának szövegírójaként vonult be, hanem olyan komponisták pártfogójaként is, mint amilyen Mozart vagy a fiatal Beethoven volt. Van Swieten közismerten rajongott Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel muzsikájáért, s rajongását sikerült átragasztania Mozartra is, akinek zeneszerzői gondolkodására mély benyomást tett a nagy elődök ellenpontos művészetének beható tanulmányozása.
Van Swieten A teremtés 1798 áprilisi bemutatójának óriási sikerén felbuzdulva kereste meg Haydnt újabb oratóriumszöveggel. Mint ahogy már a korábbi mű szövegét is angolból fordította, az anglofil báró Az évszakok esetében is angol forráshoz fordult: James Thomson 1726-ban The Seasons címmel megjelent elbeszélő költeményéhez. Ám míg A teremtésben – kétségkívül Händel nyomán – mindenekelőtt a fenségest és a monumentálist kereste, addig Az évszakokban a hangsúlyt a részletező természeti megfigyelésekre és a zsánerszerű életképekre helyezte. Van Swieten úgy alakította át az alapul vett költeményt, hogy elhagyta annak bölcseleti és történelmi rétegét, s szinte kizárólag a – helyenként lírai, helyenként himnikussá fokozódó –természetábrázolást tartotta meg. A szöveg így elsősorban annak leírásává vált,
hogyan alakulnak a négy évszak sajátos természeti jelenségei, illetve az évszakokhoz kapcsolódva milyen tevékenységet folytat a természettel tökéletes harmóniában élő, annak részeként ábrázolt egyszerű nép. A befejezésben van Swieten jelentős mértékben eltávolodott Thomson szövegétől: az eredeti költeményben a hófödte tájban utat tévesztő vándor ugyanis a fagy áldozatául esik. A tragikus zárlatot van Swieten szükségesnek látta megváltoztatni, s e célból művébe három vendégszöveget épített be. Az elcsigázott vándor hirtelen egy távoli parasztházból kiszűrődő fényt pillant meg, s ott menedékre lel. A fűtött házikóban a „falucska szomszédoló népe” könnyebb munkával és kedélyes beszélgetéssel múlatja az időt. Ide építette be van Swieten G. A. Bürger Spinnerliedjét (Fonódal), valamint J. F. Weisse szellemes költeményét az erényes parasztlány által lóvá tett nemesúrról. Haydn mindkét betétet kórusrefrénekkel tűzdelt dalként zenésítette meg, olyan hatást keltve, mintha mindkét szám valamely korabeli népies daljátékból került volna át. Ezzel a könnyed hanggal éles kontrasztot alkot a befejezés. Van Swieten nyilvánvalóan szükségét érezte annak, hogy az ünnepélyes emelkedettség hangján érjen véget az oratórium, ezért – merész gondolati ugrással – Klopstock Die letzten Dinge (A végső dolgok) című költeményét választotta zárásként. A vers az évszakokat az emberi élet szakaszaival állítja párhuzamba, s arra figyelmeztet, hogy az élet telén minden elmúlik, csak az erény marad fenn. Az évszakok ily módon a földi halál utáni mennyei élet, az „örök tavasz” látomásával ér véget.
Az évszakok szövegét már kortársai s azóta mások is joggal bírálták, maga Haydn sem volt elragadtatva a librettó egynémely megfogalmazásától. Egy azonban vitathatatlan: van Swieten remekül értett ahhoz, hogy megzenésítésre alkalmas szöveget hozzon létre, olyat, amelyből könnyen kialakíthatók különféle vokális formák (recitativók, áriák, kettősök, kórusszámok); arra pedig különös érzékkel hangolódott rá, milyen szöveg illik Haydn sajátos zeneszerzői alkatához. Mint a Haydn-kutató Karl Geiringer érzékenyen megállapítja: épp a szöveg sokszor külsődleges jellege, aprólékos és objektív természetleírása hagyott szabad teret Haydnnak arra, hogy zenéjében a természeti jelenségek kiváltotta lelki hatásokat ábrázolja, s hogy így saját szubjektív érzelmi viszonyulásait zenévé fogalmazza. Igen figyelemre méltó ebből a szempontból az öregséggel és a halállal gondolati párhuzamba állított tél zenei megfogalmazása: a partitúra nyilvánvalóvá teszi, hogy a kor fogalmai szerint idős (valójában a komponálás kezdetekor csupán hatvanhét éves) zeneszerző különös fogékonysággal rezonált erre a szövegrészletre.
Az évszakoknak – mint természeti képek és erősen idealizált falusi életképek sorozatának – voltaképpen nincs drámai cselekménye. Három szereplője: Simon parasztgazda, lánya, Hanna és leendő veje, a parasztlegény Lukács nem is szereplők a szó drámai értelmében, inkább csak elbeszélői és kommentátorai az egyes képeknek. E három figuráénál nagyobb szerep jut az énekkarnak, mely egyszer a falu népét, máskor egy vadásztársaságot, ismét máskor a szüreti mulatozókat vagy a fűtött házikóban téli estén összegyűlő szomszédságot személyesíti meg. Van Swieten báró túlságosan is idealizált természet- és faluképét, a paraszti szereplők szájába adott moralizáló kijelentéseit a paraszti sorból származó Haydn – amennyire csak lehetett – zenéjével igyekezett hitelesíteni, s így sikerült némi életet lehelnie az oratórium papírmasé szereplőibe. Nem csoda, hogy egyes szöveghelyeket – mint az „ihaj, csuhaj, éljen a bor” csöppet sem költői sorait vagy a szorgalmat dicsőítő dagályos himnuszt – a komponista nem nagy kedvvel zenésítette meg.
Az is feltűnik, hogy Haydn mintha tudatosan ellensúlyozni kívánta volna a szöveg fárasztó egyhangúsággal halmozott optimista megfogalmazásait és dicsőítő jelzőit („vidám falusi”, „gazdag termés”, „jól megrakott szekér”, „tágas csűr”, „vidám szemmel”, „felhalmozott áldás” stb.), s minden alkalmat megragadott volna, hogy sötétebb színek kontrasztjával gazdagítsa Az évszakok alapvetően derűs világát. Példaként említhető a szöveg azon részlete, amely részvétlenül, sőt ujjongó hangnemben beszéli el a madarak, nyulak és őzek levadászását („Már elesnek, s legott sorba fektetik őket vidám számlálás közben”); Haydn azonban itt zenéjével mindannyiszor rezonál a „halál” szóra, komor színekkel festve meg azt.
Az évszakok zenei építkezését bámulatos szabadság jellemzi. Haydn természetesen alkalmazza a műfaj hagyományos formáit (recitativók, áriák, duettek, tercettek, kórustételek), ám mindezeket mindenkor a szöveg, a gondolat és az érzelmi hatás szolgálatába állítja, kerülve mindenfajta sablont. Zenei szempontból a leginkább szuverén számok az egyes évszakok élén álló hangszeres bevezetők. Ez a négy programzenei tétel rendkívül plasztikusan festi meg a rákövetkező vokális szám szövegében megnevezett természeti jelenséget, valamint annak lelki hatását. Haydn a partitúrába is beírta, hogy pontosan mit hivatottak ábrázolni az egyes hangszeres bevezetők. A Tavasz kezdetén álló vad g-moll tétel a „szigorú telet”, annak apró motívumokra tördelt – a zenekar különböző hangszerei között szétosztott – B-dúr témaszakasza pedig már a tavasz ébredését jeleníti meg, szinte képszerűen ábrázolva a földből kinövő hóvirágokat. A zenei kép olyannyira érzékletes, hogy a hallgató
teljes egyértelműséggel vonatkoztathatja rá Simon rákövetkező recitativójának szövegét: „Nézd, hogyan menekül a szigorú tél”. A Nyár részben egy forró júliusi nap fültanúi lehetünk, virradattól pirkadatig; ennek lassú, c-moll zenekari bevezetésében a zeneszerző az éjszaka félelmetességét önti hangokba, majd a madarak napfelkelte előtti ébredését is megfesti. A következő képben a nyáját kihajtó pásztort látjuk, aki botjára támaszkodva várja a felkelő nap első sugarait. Haydn – akárcsak A teremtésben – ezúttal is emlékezetes módon, egy teljes oktávon át kromatikusan emelkedő dallammal ábrázolja a napfelkeltét. Az Ősz rövid, kedélyes bevezetése „a bő termést betakarító földműves örömét” hivatott ábrázolni. A Tél kezdete nem kevésbé emlékezetes: a fájdalmas kromatikával áthatott lassú c-moll tétel Bach h-moll miséjének legmegrendítőbb kórustételét, a Crucifixust idézi fel (Bach művének kézirata megvolt
Haydn könyvtárában). Haydn partitúrába írt megjegyzése szerint e tétel a tél kezdetén leszálló sűrű ködöt jeleníti meg. Valójában jóval többet: lebegő tonalitásával, fátyolos hangzásával ez a zene egyúttal az időjárási jelenség által kiváltott lelki reakciót is kifejezi, sőt, az elmúlás, a halál fájdalmát is, amellyel az oratórium utolsó előtti számának szövege majd explicit módon párhuzamba is állítja a telet.
Az évszakok zenéjében meghatározó szerep jut a népies, olykor kimondottan népdalszerű hangvételnek. Az oratórium e legderűsebb rétegéhez tartozik a falusiak bájos tavaszköszöntő kórusa a bevezetés után, valamint Simon gazda áriája a földjére vígan igyekvő földművesről, melybe Haydn szellemes módon beleszőtte saját Üstdobütés-szimfóniája lassú tételének lapidáris-népszerű témáját. Kedélyesnépi zsánerképpel zárul a Nyár, az Őszben pedig kifejezetten uralkodóvá válik a népi hang: szerelmi kettősében előbb Hanna és Lukács „a természet egyszerű lányát” és fiát dicsőítik, szembeállítva őket a „városi szépségekkel” és sima modorú úrfikkal, majd pedig szüreti mulatságban találjuk magunkat, amelyet Haydn a korabeli szórakoztató tánczene (a ländler) és a dudaszó felidézésével hangszerelt életszerűvé. Népies hang uralkodik ezen kívül a Tél két „betétdalában”, a Fonódalban és a lóvá tett nemes úrról szóló mulatságos történetben. Haydn ugyan nem rajongott különösebben a hangfestő effektusokért, de van Swieten unszolására végül hajlandó volt ilyeneket is alkalmazni. A Tavaszt záró, ujjongó kórustételben, az Örömdalban a zenekar eszközeivel például rendre megjelenítette a halak sürgését, a méhek rajzását és a madarak szárnycsattogását. Az egész oratórium talán legemlékezetesebb kartétele a száguldó, c-moll hangnemű Viharkórus. A megelőző recitativóban Haydn szünetekkel és a vonósok halkan pengetett hangjaival ábrázolja a vihar előtti csendet, amelyet távoli mennydörgés moraja (üstdobpergés) tesz vészjóslóvá. A vihar kitörését a zenekar váratlan fortissimója jeleníti meg, s a félelmetes hangzáshoz az is hozzájárul, hogy Haydn a nagybőgő ötödik, legmélyebb húrját is kihasználja. Tágabb értelemben a hangfestő elemek közé kell sorolni az Ősz vadászkarának kürt- és harsonaszignáljait, valamint a szüreti mulatságban megszólaló dudautánzást is.
Az évszakok zenéjének negyedik meghatározó rétegét a vallásos intonáció alkotja, amely mindig kórustételekben jelentkezik. A Tavasz 6. száma egyszerűségében megkapó ima, melyben a falusiak az ég áldását kérik az elvetett gabonára. Az oratórium első és utolsó részét, a Tavaszt és a Telet nagyszabású, fennkölt, himnikus kórustétel zárja, amely hangvételében egyértelműen Haydn zenekari miséit és más egyházi kompozícióit idézi fel. Hasonló karakter jellemzi a Nyár részben a Napot,
illetve az Őszben az emberi szorgalmat dicsőítő két kórustételt is (11. és 20. szám). Ezekben a tételekben obligát módon rövidebb fúgaszakaszok is megszólalnak a már említett egyházzenei műfajok évszázados hagyományának megfelelően, e szakaszoktól eltekintve azonban a kórusletét szinte mindvégig egyszerű, homofon.
„Az évszakok okozta bajomat. Nem kellett volna megírnom” – panaszkodott a beteg zeneszerző az oratórium megkomponálása után. A hálás utókor alighanem más véleményen van. Az évszakok zenéjében ugyanis nyoma sincs időskori elfáradásnak, az invenció elapadásának vagy az életkedv megcsappanásának. Haydn – egy gazdag életút minden tapasztalatával, ám fiatalos lélekkel megalkotott – utolsó oratóriuma máig a zeneirodalom egyik legderűsebb, legszeretetreméltóbb remekműve.
Írta: Kerékfy Márton
Baráth Emőke Liszt Ferenc-díjas énekművész több versenyen szerepelt sikerrel, és már pályája elején dolgozni kezdett Alan Curtisszel. 2013-ban debütált az aix-enprovence-i fesztiválon, majd olyan művészek partnere lett, mint Marc Minkowski, William Christie, Emmanuelle Haïm, Diego Fasolis, Fischer Ádám, Jonathan Cohen vagy Ottavio Dantone. Világszerte a legrangosabb koncerttermek, operaházak és fesztiválok – többek között a Carnegie Hall, a Musikverein, a tokiói Suntory Hall, a Sala São Paulo, a Glyndebourne-i Fesztivál, a Boston Early Music Festival, a Theater an der Wien – szólistája volt. Számos lemezfelvételen működött közre, melyek közül kiemelkedik Philippe Jarousskyval közös műsora, a La storia di Orfeo.
A Warner/Erato kiadásában két szólóalbuma is megjelent, a 2018-as Voglio cantar és a 2022-es Dualità.
David Fischer 2019 óta a Deutsche Oper am Rhein társulatának tagja, ahol többek között Tamino, Lenszkij, Malcom, Tybalt, Harlequin (Ullmann: Atlantisz császára) és Alfred (ifj. J. Strauss: A denevér) szerepében láthatta a közönség. Taminóként fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon is, ugyanitt Agenore szerepét is megformálta Mozart A pásztorkirály című operájának előadásában. A fiatal német tenor koncerténekesként is keresett művész, olyan karmesterekkel dolgozott, mint René Jacobs, Philippe Herreweghe, Frieder Bernius, Sylvain Cambreling vagy Howard Arman.
Rendszeresen együttműködik a finn zongoraművésszel, Pauliina Tukiainennel, közös dalestjükkel a bonni Schumannfestre is meghívást kaptak. Bach János-passiójának lemezfelvételén az Evangélista szerepét énekelte Andreas Reize vezényletével, a lipcsei Thomanerchor és az Akademie für Alte Musik társaságában.
Sebestyén Miklós a bécsi Belvedere Énekversenyen elért sikere után olyan jelentős helyeken lépett fel, mint a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a londoni Covent Garden, a moszkvai Bolsoj, a Welsh National Opera, a madridi Teatro Real, a Theater an der Wien, a Montreali Opera, a Komische Oper Berlin, az Oslói Opera, a lisszaboni Teatro Nacional de São Carlos és a Bregenzi Ünnepi Játékok. A Magyar Állami Operaházban 2011-ben debütált. Pályája során olyan karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott, mint
Riccardo Chailly, Carlo Rizzi, Fabio Luisi, Lorin Maazel, Fischer Ádám, Robert Carsen, Kasper Holten, David Pountney, Philippe Arlaud, Giancarlo del Monaco vagy Peter Konwitschny. Jelentősebb szerepei: Kékszakállú, Figaro, Leporello, Sarastro, Don Alfonso, Pizarro, Gremin herceg.
Fischer Ádám 1949-ben született Budapesten, konzervatóriumi tanulmányait követően a Bécsi Zeneakadémián, Hans Swarowsky osztályában szerezte meg karmesteri diplomáját 1971-ben, majd Velencében és Sienában Franco Ferrara mesterkurzusain vett részt. Nemzetközi karrierje 1973-as milánói versenygyőzelmével kezdődött. Pályájának fontos állomásai európai operaházak: Graz, Sankt Pölten, Bécs, Helsinki, München, Freiburg, Kassel, Mannheim. Volt a budapesti Operaház és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója is. Európa és Amerika nagy operaházainak és koncerttermeinek állandó vendége, rendszeresen vezényelt Bayreuthban. A Müpával az intézmény megnyitása óta szorosan együttműködik, az újévi hangversenyeken Haydn oratóriumai, A teremtés és Az évszakok szólalnak meg vezényletével, 2006-ban pedig megalapította és azóta irányítja a Budapesti Wagner-napokat, amelynek produkciói az évek során jelentős nemzetközi megbecsülést vívtak ki.
Az 1953-ban alapított Concentus Musicus Wien úttörő munkája meghatározó hatással volt a régizene mai értelmezésére. Nikolaus Harnoncourt lemondása és halála óta az együttest Stefan Gottfried vezeti Erich Höbarth és Andrea Bischof társaságában, vendégkarmesterként pedig gyakran hívnak olyan hasonló gondolkodású művészeket, mint Fischer Ádám vagy Pablo Heras-Casado. 2024 őszén a Concentus Musicus Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című művének színrevitelében vett részt a bécsi Staatsoperben. 2024 decemberében a Musikvereinben léptek fel a Bach család (Johann Sebastian mellett Johann Bernhard, Johann Christoph Friedrich és Carl Philipp Emanuel Bach) kompozícióiból összeállított műsorral, 2025 februárjától pedig a Casino Zögernitzben rendezik meg saját bérleti sorozatukat.
A Magyar Rádió Énekkara 1950-ben alakult, repertoárja felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az opera- és oratóriumirodalmat is. Előadásain kortárs magyar szerzők darabjai is rendszeresen szerepelnek. A kórus rangos nemzetközi fesztiválok gyakori meghívottja, szerepelt már Salzburgban és Bécsben is az Ünnepi Játékokon, fellépett Bertrand de Billy, Herbert Blomstedt, Eric Ericson, Christoph von Eschenbach, Lamberto Gardelli, Jesús López Cobos, Lorin Maazel, Kurt Masur, Lovro von Matačić, Yehudi Menuhin, Helmuth Rilling, Paul Sacher és Peter Schreier vezényletével. Vezető karnagya a Liszt-díjas Pad Zoltán, aki zeneakadémiai tanulmányai után Münchenben képezte tovább magát. 2009 és 2014 között a Debreceni Kodály Kórust vezette, 2014 óta áll a Magyar Rádió Énekkarának élén.
