John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir
MÁJUS 14. | 19.30
Sheldonian Theatre
Bach: János-passió • St John Passion, BWV 245 Evangélista • Evangelist: Nick PRITCHARD Jézus • Jesus: William THOMAS Pilátus • Pilatus: Alex ASHWORTH Közreműködik • Featuring: Julia DOYLE, Alexander CHANCE, Peter DAVOREN – ének • voice For the English version, see page 9
1
Johann Sebastian Bach: János-passió, BWV 245 A János-passió Bach (1685–1750) életében négy különböző változatban hangzott el. Az első 1724-ben, a második 1725-ben, a harmadik változat az 1730-as évek első felében, a negyedik pedig 1748-ban vagy 1749-ben. Ma már nehéz megmondani, mi késztette Bachot a revíziókra, ráadásul a változatok összevetésével – már amennyire ezt a hiányos források lehetővé teszik – nem lehet egyértelműen megragadni a változtatások tendenciáját sem, Bach a negyedik verzióban ugyanis lényegében visszatért az ősváltozathoz. A János-passió szövegkönyvének három rétege van. Egy része a Bibliából (a János- és a Máté-evangéliumból) származik, másik része a kor ban jól ismert korálszöveg. Harmadik rétegét különböző forrásokból származó költői szövegek (mint amilyenek az áriák vagy a nyitó- és zárókórus szövegei) alkotják. Feltételezhető, hogy az összeállítás Bach munkája. A lírai textusok egyik fő forrása Barthold Heinrich Brockes (1680–1747) több kiadást megélt, rendkívül népszerű passiófeldolgozása volt (Der für die Sünden der Welt gemarterte und sterbende Jesus, 1712), melyet Bach előtt olyan szerzők zenésítettek meg, mint Reinhard Keiser (1712), Telemann és Händel (1716), Johann Mattheson (1718) vagy Johann Friedrich Fasch (1723); de Bach más költőktől (Heyden, Hermann, Gerhardt, Postel és természetesen Luther) is átvett szövegeket.
JOHANN SEBASTIAN BACH
A Máté-passió egységes dramaturgiai koncepciót tükröző librettója (mely Picander munkája volt) nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Bach az egész kompozíciót egy aprólékosan kidolgozott szimmetriaelv szerint építse fel. Úgy tűnik, hogy a János-passióban nem a nagyforma kihívásaira kereste a választ, inkább a történet egyes mozzanatainak expresszív, drámai megragadására törekedett. Példa nélküli (még a korabeli operákban sem találni hasonlót) a bibliai dialógusokra épülő jelenetek sodró lendülete, dramaturgiai építkezése, koncentráltsága és pszichológiai pontossága. Nem véletlenül írta Pilinszky János több mint ötven évvel ezelőtt a passió egyik előadása után, hogy ez a mű „örök és hipermodern egyszerre, vagy pontosabban: rá van a legnagyobb szükségünk”. A zene láttató ereje, a jelenetezés feszes dramaturgiája és a felmutatott érzelmek széles skálája sokakban ébreszt operai as�szociációkat. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy Bach lipcsei kántorként és a főtemplomok zenei szolgálatáért felelős személyként munkaszerződésében vállalta, hogy gondoskodik arról, a „liturgia a zene miatt ne tartson túl soká, s hogy olyan természetű legyen, hogy ne hangozzék operaszerűnek, de sokkal inkább áhítatra serkentse a hallgatóságot”. Malte Korff egy 2000-ben megjelent kismonográfiájában ezzel összefüggésben véli úgy, hogy a János-passió „bemutatásával Bach merész tettet hajtott végre. A passió, melyben az Írás szavai és a korálok mellett helyet kap a szabad költészet is, közel áll az opera műfajához. Az efféle előadásokat a lipcsei tanács és az egyházi konzisztórium ferde szemmel nézte. A liturgikus célzatú alkalmazott zene nem tarthatott igényt az önálló műalkotások rangjára. A János-passió határkő: Bach, bár hívő luthe ránus, teljes lélekkel egyben zenész is. Nem nevezhetjük teljes joggal drámaírónak is? Már az evangélista szólama is a legmagasabb fokú expresszivitás és drámaiság jegyében áll. A Péter árulásáról és bűnbánatáról szóló híradás közben a narrátor szinte kiesik a szerepéből, amikor az »és keservesen sír« szavakat mély fájdalommal adja vissza.” A zenei anyag érdekessége, hogy rendkívüli változatossága és minden esetlegessége mellett is megfigyelhető a műben egyfajta szerkezeti váz. A tömegek kórusjeleneteiben Bach kisebb variációkkal ötször használja fel ugyanazt a zenét – ez amolyan „vezérmotívum”, mely segít egybefogni a hatalmas konstrukciót. Christoph Wolff így fogalmaz: „Bach János evangéliumából indult ki, és egész művét az újtestamentumi történet vonalára fűzte föl. A passió zenei szemléletmódja egyértelműen azt tükrözi, hogy Bach alapos tanulmányo-
3
zásnak vetette alá a bibliai dialógust, illetve annak irodalmi struktúráját, főleg a II. rész – János evangéliuma passiótörténetében központi fontosságú – törvényházi jelenetében. Bach kompozíciós terve talán az újtestamentumi elbeszélés ismétlődő szövegrészeiből nőtt ki, például a „Jesum von Nazareth” és a „Kreuzige ihn” szavakból. A II. rész központi jelenetében a tömeg különböző reagálásainak sűrű egymásutánisága bizonyára szintén arra ösztönözte, hogy a zenei összefüggések rendszere révén erőteljes, egységes és élesen fókuszált szerkezetet hozzon létre.” A bibliai szöveget az evangélista és a szereplők (például Jézus vagy Pilátus) jellemzően recitativókban mondják el, a nép, a tömeg evangéliumban rögzített megszólalásai pedig a kórusturbákban kaptak helyet. Az áriák, ariosók feladata, hogy teret és irányt adjanak a reflexióknak, valamint az adott cselekménymozzanat metaforikus, szimbolikus jelentésére hívják fel a figyelmet. A korálok a gyülekezet közösségi hangját fogalmazzák meg, s Bach úgy válogatott a korálversek hatalmas repertoárjából, hogy azok néha egészen zavarba ejtő megvilágításba helyezzék a szenvedéstörténet aktuális pillanatát. Amikor például Pilátus semmiben nem találja Jézust bűnösnek, az evangélium úgy fogalmaz, hogy „igyekezett őt szabadon bocsátani”. Erre a korálvers ekként reflektál: „Fogságoddal, Jézusunk, az üdv jött el hozzánk. Börtönöd a trónusunk, a jámboroknak menhely. Mert ha te nem lennél szolga, mi szolgák maradnánk örökre.” A közösség reakciója világos: ha Pilátus szabadon engedné Jézust, azzal hátráltatná az üdvtörténetet. Bach zseniális dramaturgiájában a korálra azonnal kórusturba következik, mely érzékletesen közvetíti a Pilátus palotája előtt gyülekező tömeg felháborodott hangját: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” Ekként a Jézus halálát követelő jeruzsálemi zsidók más indíttatásból ugyan, de ugyanazt óhajtják, mint a lipcsei gyülekezet.
4
Nick Pritchard Az angol tenor az oxfordi New College és a Royal College of Music Nemzetközi Operaiskolájában végezte tanulmányait. 2013-ban a londoni Bach Társaság díját nyerte el, majd 2017-ben ő volt az angliai operajátszás felfedezettje (Whatsonstage Opera Poll). Koncerténekesként olyan együttesekkel lépett fel, mint az Orchestre de Chambre de Paris, a Philharmonia Zenekar, a BBC Walesi Nemzeti Zenekar, a Gabrieli Consort vagy a Monteverdi Choir, operaénekesként pedig
Fotó: Nick James
NICK PRITCHARD
többek között Monteverdi-, J. Ch. Bach-, Mozart- és Britten-szerepekben volt látható. Napjainkban és a közeljövőben Bach-kantáták (a Les Violons du Roy közreműködésével, Jonathan Cohen vezetésével), valamint Purcell és Händel színpadi műveinek és oratóriumainak szólószerepei találták meg, illetve várnak rá. William Thomas A fiatal basszus a közelmúltban számos sikert ért el, 2018-ban a Kathleen Ferrier-díjat, valamint a John Christie-díjat nyerte el, a következő évben a Veronica Dunne Nemzetközi Énekversenyen díjazták. Jelenleg a Guildhall School of Music and Drama operakurzusának résztvevője, ahol John Evans vezetésével képezi tovább magát. Koncerténekesként olyan művek előadásában vett részt, mint Bartók Béla Cantata profanája a Londoni Szimfonikus Zenekarral és François-Xavier Roth vezényletével, vagy Beethoven 9. szimfóniája, melyben Alan Gilbert irányítása mellett a Lyoni Nemzeti Zenekar vendége volt. Az utóbbi években dalénekesként is több felkérésnek tett eleget.
5
Alex Ashworth Koncert- és operaénekesként egyaránt keresett előadó, gyakran lép fel az Egyesült Királyságban és több európai országban. Tanulmányait a Royal Academy of Musicon végezte, majd olyan operaházakban állt színpadra, mint Glyndebourne, a Wales-i Nemzeti Opera, a Skót Opera, a párizsi Opéra Comique, a Lille-i Opera és az Izlandi Opera. Több lemezfelvétel elkészítésében működött közre, Stravinsky (Oedipus király) és Monteverdi (Vesperás) művei mellett Bach-kompozíciókban is hallhattuk. Előadóművészi karrierje mellett tanít, egykori iskolájának tanára. Julia Doyle Társadalom- és politikatudományi tanulmányai után kötelezte el magát az éneklés mellett, ma már a barokk repertoár egyik specialistájának számít. A historikus előadásmód iránt elkötelezett előadóművészek sorával dolgozik rendszeresen, énekelt John Eliot Gardiner, Philippe Herreweghe, Alfredo Bernardini vagy Richard Tognetti koncertjein. A budapesti közönség Mozart c-moll miséjében hallhatta néhány évvel ezelőtt Vashegyi György vezényletével. Számos lemezen működött közre, mások mellett Händel, Bach, Mendelssohn oratóriumaiban, a közelmúltban pedig Purcell darabjaiból készített szólóalbumot a lantművész Matthew Wadsworth oldalán. Alexander Chance A fiatal kontratenor Londonban született, főiskolai végzettséget az oxfordi New College-ban szerzett, a kórusirodalom mellett klas�szika-filológiát tanult, latinból egyetemi kitüntetéssel fejezte be stúdiumait. Már iskolai évei alatt számos meghívásnak tett eleget szólóénekesként; a New College Choir több lemezén is közreműködött, köztük John Bowl himnuszainak (Symphony Anthems) felvételén. Ugyanebben az időszakban kötelezte el magát a reneszánsz kor vokális kamarazenéje mellett, jelenleg is gyakran lép fel a Tallis Scholars, a Vox Luminis és a Gesualdo Six előadásain. A modern zene sem áll távol tőle, az olasz Giacinto Scelsi dalaiból adott szólóestet a Salzburgi Ünnepi Játékokon.
6
Peter Davoren Az angol tenor régizenei énektanulmányait a londoni Cardinal Vaughan Memorial Schoolban, majd a Leedsi Egyetemen végezte, utóbbi időszakban karvezetőként is képezte magát, illetve kóruskarnagyként is tevékenykedett, az ő vezényletével mutatták be Colin Mawby vegyeskórusra írt Magnificatját. Szólóénekesi teljesítményét több díjjal is elismerték (Alison Silverside-díj Schubert-interpretációjáért, Elgar-díj a Caractacus című darabban nyújtott alakításáért). Oratórium-előadások keresett szólistája, operaénekesként pedig Donizetti-, Rossini-, Mozart-, Verdi-, Puccini- és Poulenc-művekben lépett már fel.
JOHN ELIOT GARDINER
Fotó: Chris Christodoulou
John Eliot Gardiner Korunk egyik legjelentősebb muzsikusegyénisége, John Eliot Gardiner már tizenöt évesen vezényelt. Egyetemi évei alatt kórusokkal dolgozott, 1964-ben pedig megalapította saját együttesét, a Monteverdi Choirt. Londoni operaszínpadon a Varázsfuvolával, a Covent Gardenben egy Gluck-darabbal (Iphigénia Tauriszban) mutatkozott be. 1968-ban hangszeres együttest is alapított (Monteverdi
7
Zenekar), közel tíz évvel később ennek muzsikusaiból jött létre a legendás English Baroque Soloists elnevezésű formáció. A műhelyés zenekar-alapítási lendület a későbbiekben sem tört meg: a klas�szikus és romantikus repertoárra specializálódott historikus együttesét – A Forradalom és Romantika Zenekarát – 1990-ben hozta létre. Megszámlálhatatlanul sok díj és cím birtokosa, koncertjei és felvételei gyakran felvillanyozóan eredetiek. 1998-ban II. Erzsébet lovaggá ütötte. English Baroque Soloists A zenekart John Eliot Gardiner hozta létre 1978-ban. A világ egyik legjelentősebb régizene-együttese rangos fesztiválok és koncerttermek visszatérő vendége, felléptek többek között a milánói Scalában, a pompeji amfiteátrumban, a berlini Filharmóniában, a Pleyel Teremben és a Châtelet Színházban, a New York-i Lincoln Centerben, a Sydney-i Operában, az amszterdami Concertgebouw-ban és a velencei Szent Márk-bazilikában. Az együttes 1990-ben debütált Salzburgban, ahova azóta számos alkalommal tértek vissza, de gyakori vendégek Bécsben és Innsbruckban is. 1990-től egy hatéves időszakban Mozart hét nagy operáját játszották Európa-szerte, a sorozat befejezéseként 1995-ben Londonban a Varázsfuvolát adták elő. Az operákból készült lemezeket lelkes kritikák méltatták. Hasonlóan nagy sikert aratott Mozart szimfóniáinak és a Requiemnek a felvétele, valamint az ös�szes zongoraversenyt rögzítő sorozat, melyet Malcolm Bilsonnal (fortepiano) vettek fel. A Bach halálának 250. évfordulója köré szervezett Kantátazarándoklattal az English Baroque Soloists a valaha létrejött legnagyobb zenekari projekt résztvevője volt. Monteverdi Choir Az 1964-ben alapított kórus Monteverdi Vesperásának előadásával debütált a cambridge-i King’s College Chapelben. A kórus alapító karnagya és jelenlegi vezetője John Eliot Gardiner, az együttes a dirigens valamennyi nagy vállalkozásának, így például a Kantátazarándoklatnak is részese volt. A kórust szoros munkakapcsolat fűzi a párizsi Châtelet Színházhoz, 2001-ben Verdi Falstaffjában, 2002-ben Weber Oberonjában működtek közre, 2003-ban pedig Berlioz operájának, A trójaiaknak első teljes előadásában vettek részt, a színrevitel elnyerte a Francia Újságíró-szövetség Nagydíját. A Monteverdi Choir több mint száz lemezen énekel, számos díjat nyert.
8
Johann Sebastian Bach: St John Passion, BWV 245 The St John Passion was performed in Bach’s own lifetime (1685– 1750) in four different versions. The first variety could be heard in 1724, the second in 1725, the third in the first half of the 1730s, and the fourth in 1748 or 1749. It is now difficult to tell what motivated the revisions, especially because comparing the versions – insofar as it is possible with the available incomplete sources – does not suggest a definite tendency – with the fourth revision, Bach practically returne d to the original one. There are three layers to the libretto of the St John Passion. The sources include the Bible (the Gospels of John and Luke), some well-known chorales of the period, and other various poetic texts (such as the texts of the arias, opening and closing choruses). There is a fair possibility that the libretto was compiled by Bach himself. The main source of the lyrical passages was Der für die Sünden der Welt gemarterte und sterbende Jesus (1712), an extremely popular paraphrase of the Passions by Barthold Heinrich Brockes (1680–1747), which saw several editions, and had been arranged by such composers before Bach as Reinhard Keiser (1712), Telemann and Handel (1716), Johann Mattheson (1718) and Johann Friedrich Fasch (1723). Bach also borrowed texts from other poets (Heyden, Hermann, Gerhardt, Postel, and of course Luther).
Photo: Renato Mangolin
MONTEVERDI CHOIR
9
10
Picander’s libretto of the St Matthew Passion, which reflects a uni fied dramaturgical concept, was an important source of inspiration for Bach to base the whole composition on a meticulously crafted symmetry principle. It seems that rather than seeking to answer the challenges of the large-scale form, Bach took the opportunity of the St John Passion to capture certain events of the story in an expressive, dramatic manner. The scenes, which are based on biblical dia logues, are marked by a soaring dynamism, careful dramaturgy, concentration and psychological accuracy, which had no precedents, not even in the operas of Bach’s time. János Pilinszky had a good reason, over fifty years ago, to say, after a performance of the Passion, that it was “eternal and hypermodern at the same time, or rather, this is what we need most.” The evocative power of the music, the tight dramaturgy of the scenes, and the broad range of emotions expressed seem reminiscent of operas for many listeners. It should be noted, however, that during his time in Leipzig, Bach, as a cantor and official responsible for musical service in the main churches, undertook in his employment contract to “so arrange the music that it shall not last too long, and shall be of such a nature as not to make an operatic impression, but rather incite the listeners to devotion.” In his 2000 monograph, Malte Korff is of the opinion that “by presenting [the St John Passion], Bach took a bold step. The Passions, which combines the words of the Scripture with chorales and free poetry, stands close to the genre of the opera. Such performances were frowned upon by the Leipzig council and the consistory. Applied music with a liturgical purpose could not claim the status of original artwork. The St John Passion was a milestone: though he was a faithful Lutheran, he was also a musician, through and through. And could he not also be called, quite rightly, a dramatist? The Evangelist’s voice is already marked by the highest degree of expressivity and dramatic quality. While relating the story of Peter’s betrayal and repentance, the narrator almost falls out of his role when he utters the words, ‘and he sobs,’ with utter pain.” What makes the musical material interesting is that despite all its variety and contingency, a methodical structure can be observed. The same music is used, with minor variations, five times in the crowd choruses; it functions as a “leitmotif,” which helps to keep the vast construct together. “Bach [took] the gospel of St John as a point of departure and structured the entire work around the design of the biblical narrative,” wrote Christoph Wolff. “The musical disposition
of the Passion clearly suggests that Bach based his composition on a close reading of the biblical dialogue and its literary structure, especially in the tribunal scene in part II, central to the Passion story in the book of John. A likely starting point for Bach’s compositional plan was the existence of repeated text passages in the Gospel account, such as the words ‘Jesum von Nazareth’ and ‘Kreuzige ihn.’ Also the concentration of different crowd responses (turba choruses) in the central scene of part II must have suggested to him the possibility of providing a strong, unifying and well-focused musical architecture by establishing a system of musical correlations.” The biblical text is told by the Evangelist and the characters (e.g. Jesus and Pilate) typically in recitatives, while such utterances of others (the people, the crowd) that are provided in the Gospel take the form of turba choruses. The arias and ariosos are to give space and direction for reflection, and call attention to the metaphorical, symbol ic meaning of a given incident. The chorales give voice to the congregation as a community, and the way Bach selects from the vast repertoire of chorale verses sometimes makes them throw a perplexing light on the given moment of the Passions. For example, when Pilate does not find Jesus guilty in anything, the Gospel says he “sought to release him.” On which the chorale verse reflects thus: “Through this thy prison, Son of God, / Must come to us our freedom; Thy dungeon is the throne of grace, / The refuge of the righteous; For hadst thou not borne servitude, / Would we be slaves eternally.” It is clear how the community reacts: if Pilate released Jesus, he would hinder salvation. With a brilliant twist of dramaturgy, the chorale is immediately followed by a turba chorus, which vividly communicates the outrage of the crowd outside Pilate’s palace: “If thou let this man go, then art thou the Emperor’s friend not; for whoever maketh himself king is the foe of the Emperor.” This way, as they demand that Jesus be killed, the Jews of Jerusalem wish, if for different reasons, for the same thing as the congregation in Leipzig. Nick Pritchard The British tenor studied at New College, Oxford, and the Royal College of Music International Opera School. He was awarded the London Bach Society Singer’s Prize in 2013, and in 2017 he won the Whats onstage Opera Poll award for Breakthrough Artist in UK Opera. As a concert singer, he performed with such ensembles as L’Orchestre de Chambre de Paris, the Philharmonia Orchestra, the BBC Wales
11
National Orchestra, the Gabrieli Consort and the Monteverdi Choir. On opera stages he has sung roles in the works of Monteverdi, J. Ch. Bach, Mozart and Britten, among others. Recent and future highlights include Bach Cantatas with Les Violons du Roy under Jonathan Cohen, and oratorios and works for the stage by Purcell and Handel.
WILLIAM THOMAS
William Thomas The young bass is the recent winner of several awards, including the 2018 Kathleen Ferrier Prize and John Christie Award, and the first prize of the 2019 Veronica Dunne International Singing Competition. He is currently studying at the Guildhall School of Music and Drama’s Opera Course, with John Evans. As a concert singer, he has taken part in the performance of such works as Béla Bartók’s Cantata Profana, with the London Symphony Orchestra under François-Xavier Roth, and Beethoven’s Ninth Symphony, with Alan Gilbert conducting the Lyon National Orchestra. In recent years he has also given several lied recitals.
12
Julia Doyle Studying social and political sci ences before embarking on a singing career, she is now considered a specialist of the baroque repertoire. She has collaborated with a number of artists committed to histor ical performance practices, singing at the concerts of John Eliot Gardiner, Philippe Herreweghe, Alfredo Bernardini and Richard Tognetti. In Budapest a few years ago she took part in György Vashegyi’s production of Mozart’s Mass in C minor. Her wide discography includes oratorios by Handel, Bach and Mendelssohn, and she recently released a record of Purcell’s pieces, with lutenist Matthew Wadsworth.
Photo: Louise O’Dwyer
Alex Ashworth Much sought after as a concert and opera singer, he is frequently featured in the United Kingdom and several European countries. A graduate of the Royal Academy of Music, he has sung on the stages of the Glyndebourne Festival Opera, the Welsh National Opera, the Scottish Opera, the Opera Comique in Paris, the Lille Opera and the Iceland Opera. He can be heard on many recordings, including those of Stravinsky’s Oedipus Rex, Monteverdi’s Vespers and compositions by Bach. He is also an educator, teaching at his alma mater.
JULIA DOYLE
Alexander Chance The young countertenor was born in London and was educated at New College, Oxford, where he was a Choral Scholar and read Classics, graduating with a first-class degree and a university prize for Latin. During his time as a student, many opportunities for solo performances came his way, and he made recordings with the New College Choir, including a disc of the Symphony Anthems by John Blow. At this time he developed a love of ensemble singing, especially of Renaissance works,
13
and he continues to perform with groups such as The Tallis Scholars, Vox Luminis and The Gesualdo Six. Nor is he a stranger to modern music: at the Salzburg Festival he gave a solo recital of Giacinto Scelsi’s songs. Peter Davoren The British tenor received his early vocal training at the Cardinal Vaughan Memorial School in London, and continued his studies at the University of Leeds, where he was also a choral conducting scholar. As a choirmaster, he was responsible for the world premiere of Colin Mawby’s Magnificat for mixed choir. As a student, he was awarded the Alison Silverside Award for his recital of Schubert’s Die schöne Müllerin, and the Elgar Prize for his performance in the composer’s work Caractacus. He is an in-demand oratorio singer, and has sung roles in the operas of Donizetti, Rossini, Mozart, Verdi, Puccini and Poulenc. John Eliot Gardiner One of the most important musicians of our time, John Eliot Gardiner started conducting at the age of fifteen. During his university years he worked with choirs, and in 1964 he formed his own group, the Monte verdi Choir. He made his operatic debut in London with The Magic Flute, and his first production at Covent Garden was Gluck’s Iphigenia in Tauris. In 1968 he created an instrumental ensemble, the Monteverdi Orchestra, some of whose musicians went on to join, a decade later, his now legendary group, the English Baroque Soloists. With unflagging keenness, the conductor went on to establish yet another centre of study and ensemble, establishing in 1990 the Orchestre Révolutionnaire et Romantique, an historically informed ensemble specializing in the Classical and Romantic repertoire. The holder of countless awards and accolades, he was knighted by Queen Elizabeth II in 1998. His concerts and recordings are often thrillingly original.
14
Photo: Sim Canetty-Clarke
JOHN ELIOT GARDINER
English Baroque Soloists One of the most important ensembles of early music in the world was established by John Eliot Gardiner in 1978. They are regularly invited to the most prestigious festivals and concert halls, and have per formed, among other places, at Milan’s La Scala, the Amphitheatre of Pompeii, the Philharmonia in Berlin, the Salle Pleyel, the Théâtre du Châtelet, the Lincoln Center in New York, at the Sydney Opera, the Amsterdam Concertgebouw and in the Saint Mark’s Basilica in Venice. They have returned to Salzburg, where they made their debut in 1990, on many occasions, and are frequently featured in Vienna and Salzburg. For six years from 1990, they played seven of Mozart’s great operas across Europe, completing the series in 1995 with a London performance of The Magic Flute. Their recordings of the operas met with rave reviews. The albums with Mozart’s sym phonies and the Requiem were similarly successful, as was the series dedicated to the complete piano concertos, with Malcolm Bilson playing the solo part on the fortepiano. On the 250th anniversary of Bach’s death in 2000, they took part in the monumental Bach Cantata Pilgrimage with John Eliot Gardiner and the Monteverdi Choir. Monteverdi Choir Formed in 1964, the choir made its debut at King’s College Chapel with a performance of Monteverdi’s Vespers. Still led by their founder, John Eliot Gardiner, the ensemble has taken part in all of their choirmaster’s great enterprises, such as the monumental Bach Cantata Pilgrimage in 2000. The choir has a close working relation- ship with the Théâtre du Châtelet in Paris, where in 2001 they took part in a production of Verdi’s Falstaff, and in 2002 of Weber’s Oberon. In 2003 they were featured in the first complete performance of Berlioz’s opera, The Trojans, a production that earned the French Press Association’s Grand Prix. The Monteverdi Choir can be heard on more than 100 albums, and have won numerous prizes.
16
English Baroque Soloists Első hegedű • 1st violin DEBRETZENI Kati Iona DAVIES Jane GORDON Davina CLARKE FEHÉR Dominika
Viola da gamba GÁBORJÁNI Kinga
Második hegedű • 2nd violin Catherine MARTIN Oliver WEBBER Henrietta WAYNE Hildburg WILLIAMS Jean PATERSON
Fuvola • Flute Rachel BECKETT Christine GARRATT
Brácsa • Viola Annette ISSERLIS Oliver WILSON Lisa COCHRANE Viola d’amore Catherine MARTIN Oliver WEBBER Cselló • Cello Catherine RIMER GÁBORJÁNI Kinga Ruth ALFORD
Nagybőgő • Double bass Valerie BOTWRIGHT Cecelia BRUGGEMEYER
Oboa, oboa da caccia • Oboe, oboe da caccia Rachel CHAPLIN Leo DUARTE Oboe d’amore Rachel CHAPLIN Fagott • Bassoon Philip TURBETT Lant • Lute Eligio Luis QUINTEIRO Orgona, csembaló • Organ, harpsichord James JOHNSTONE Robert QUINNEY
17
Monteverdi Choir Szoprán • Soprano Emily ARMOUR Sam COBB Julia DOYLE Angela HICKS Charlotte LA THROPE Emily OWEN Alison PONSFORD-HILL* Amy WOOD Alt • Alto Alexander CHANCE Sarah DENBEE Simon PONSFORD Kate SYMONDS-JOY Tenor Peter DAVOREN Jonathan HANLEY* Graham NEAL Gareth TRESEDER* Basszus • Bass Alex ASHWORTH Sam EVANS Michael LAFFERTY* Alistair OLLERENSHAW Christopher WEBB
* Szóló • Solo
18
A címlapon: John Eliot Gardiner Címlapfotó: Sim Canetty-Clarke