Anthony Roth Costanzo és az Orfeo Zenekar
ÁRPILIS 7. | 19.30
Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall
Händel: Theodora – nyitány, HWV 68 Händel: Amadigi di Gaula – Pena tiranna, HWV 11 Händel: Theodora – Trio (Larghetto e piano), HWV 68 Händel: Flavio, a longobárdok királya • Flavio, King of the Lombards – Rompo i lacci, HWV 16 Händel: c-moll concerto grosso, op. 6, No. 8 – Adagio, Siciliano, HWV 326 Händel: Tolomeo, Egyiptom királya • Ptolemy, King of Egypt – Stille amare, HWV 25 Händel: B-dúr concerto grosso op. 6, No. 7 – Largo, Allegro, HWV 325 Händel: Rodelinda, a longobárdok királynője • Rodelinda, Queen of the Lombards – Vivi tiranno, HWV 19 Händel: Theodora – Largo, HWV 68 Händel: Rodelinda, a longobárdok királynője • Rodelinda, Queen of the Lombards – Io t’abbraccio, HWV 19 szünet • interval Gluck: Orfeusz és Euridiké – 2–3. felvonás (bécsi változat, 1762) • Orpheus and Eurydice – Act II–III (Viennese version, 1762) Közreműködik • Featuring: KRISTÓF Réka [10, 11], PINTÉR Ágnes [11] – szoprán • soprano, Purcell Kórus • Purcell Choir Vezényel • Conductor: VASHEGYI György For the English version, see page 8
1
Georg Friedrich Händel: Theodora, HWV 68 Az 1749 nyarán írott és 1750. március 16-án a londoni Covent Garden ben bemutatott Theodora a szerző utolsó előtti „eredeti” – azaz nem régebben megírt zenék újrafelhasználásával készült – oratóriuma, szövegét Thomas Morell tiszteletes írta. Az antiókiai ókeresztény mártírok történetét feldolgozó mű Händel egyetlen tisztán keresztény témájú zenedrámája, de bemutatója nem aratott sikert, és a továbbiakban is népszerűtlen kompozíció maradt. Míg más, korábban született oratóriumok (elsősorban a Messiás) népszerűsége folyamatosan nőtt, a Theodora előadásait szinte üres nézőtér fogadta: szerzője életében e rendkívül jelentős mű mindössze négy alkalommal szólalhatott meg. Igaz, akadtak kivételek, s véleményüket találóan foglalja össze Shaftesbury grófja, aki a harmadik előadás (1750. március 23.) másnapján így írt levelében: „Nem tudom befejezni levelem és elfelejteni a Theodorát. Háromszor hallottam, és ki merem jelenteni: van olyan tökéletes, gyönyörű és kidolgozott kompozíció, mint Händel bármelyik műve.” Georg Friedrich Händel: Amadigi di Gaula – Pena tiranna, HWV 11 Az 1715-ben bemutatott varázsoperát, az Amadigit Händel legsűrítettebb operájának tartják. Az Antoine Houdar de la Motte francia nyelvű középkori kóborlovag-történetéből adaptált szövegkönyv szerzősége kérdéses, talán a King’s Theater szövegírója, Giacomo Rossi nevéhez köthető. A történet középpontjában Amadigi, Nagy Károly legendás tizenkét harcosának egyike áll, aki Dardano trák herceggel együtt Oriana királylányba szerelmes. A hölgy szíve inkább Amadigi felé húz, ám egy Melissa nevű varázslónő szintén Amadigi kegyeit szeretné elnyerni, és minden tőle telhetőt meg is tesz ezért, de mindhiába, hiszen a lovag rendre visszaveri a szellemek és fúriák támadásait. A mágikus praktikák és Oriana látszólagos állhatatlansága idővel mégis komoly bonyodalmakhoz vezetnek, melyek során Amadigi párbajban végez Dardanóval. A különösen mély érzelmi töltetű, „Pena tiranna io sento al core” kezdetű ária a darab egyik zenei csúcspontja.
2
Georg Friedrich Händel: Flavio, a longobárdok királya – Rompo i lacci, HWV 16 A maga idejében a Flavio Händel egyik népszerű műve volt, színre vitelének első sorozatában (1722–1723) nyolc előadást élt meg. A szereposztás igazi sztárparádé volt: Francesca Cuzzoni mint Emilia, Margherita Durastanti mint Vitige lépett fel, a kasztrált Senesino és Gaetano Berenstadt Guido, illetve Flavio szerepét alakította. 1732-ben a darabot Händel felújította. A történet Lombardia legendás történetének egy epizódját ötvözi Corneille Le Cid (1636) című színművének néhány drámai helyzetével. A szövevényes szerelmi kapcsolatokat tárgyaló cselekmény egy mitikus időszakban játszódik, amikor Britannia a lombardok uralma alatt állt. Händel – miként megelőző operájában, a Floridantéban – Bononcini könnyedebb modorát követte, ugyanakkor az élesebb drámai szituációkban ragaszkodott a maga jellegzetes, gazdagabb és merészebb stílusához. A sötét tragédia és a könnyedebb, szatirikus komédia keveredése különösen finom és egyedülálló darabbá avatja a Flaviót. Georg Friedrich Händel: Concerto grosso, op. 6, No. 7, 8 Händel Angliában sajtó alá rendezett concertóinak első sorozata (hat kompozíció) 1734-ben jelent meg. A gyűjteményt (op. 3) a zeneszerző műveinek kiadója, John Walsh állította össze, gyanítható, hogy Händel csak utólag értesült a vállalkozásról. A következő, immár 12 kompozícióból álló sorozat (op. 6, 1739) kialakításában viszont már tevékenyen részt vett, a kiadói feladatokat továbbra is Walsh vállalta magára. Az igen változatos ciklus legfontosabb mintája Corelli bő három évtizeddel korábbi koncertjei voltak. Georg Friedrich Händel: Tolomeo, Egyiptom királya – Stille amare, HWV 25 A Tolomeo a Királyi Akadémia 1728-as téli évadának utolsó előadása volt, és egyben az utolsó olyan Händel-darab, melyet szerzője a híres-hírhedt „rivális királynők”, azaz Faustina és Cuzzoni párosának írt. Csodálatos részletekben gazdag opera, melyben a bájos pásztori idill hangja éppúgy megjelenik, mint a melodramatikus jelenetek intenzívebb tónusa, ilyen például a címszereplő lenyűgöző öngyilkossági jelenete (Stille amare) a 3. felvonás tetőpontján – a mérget azonban szerencsés módon altató italra cserélték, de erről a közönség is csak később értesül…
3
Georg Friedrich Händel: Rodelinda, a longobárdok királynője – Vivi tiranno; Io t’abbraccio, HWV 19 A Rodelinda Händel életében ugyanúgy nagy népszerűségnek örvendett, mint a 20–21. században, operai életművének másodvirágzásakor. A darabot 1725 februárjában mutatták be, és azonnal tizennégy előadást élt meg. Az opera története a 7. századi Lombardiában, közelebbről Milánóban játszódik. A város trónját Grimoaldo, Benevento hercege bitorolja, a jogos örökös Bertarido lenne, aki – feleségét, Rodelindát és gyermekét hátrahagyva – kénytelen ellenfele elől Pannoniába menekülni. Álruhában tér vissza, az otthoniak úgy tudják, hogy már nem is él. Grimoaldo azzal is szeretné megerősíteni pozícióját, hogy feleségül veszi a megözvegyült Rodelindát („természetesen” a hercegnek van már jegyese, egy bizonyos Eduige, Bertarido húga). A szövevényes, ám szokatlanul koherens történet erőteljes drámai helyzeteket teremt, melyeket Händel messzemenően ki is aknáz. Figurái összetettek és hitelesek, a konfliktusok valódi izzással telítődnek. Az egymásra találó szerelmesek záróduettje pedig (Io t’abbraccio) az előzmények fényében különösen megindító hatást gyakorol a közönségre. A Vivi tiranno („Élj, zsarnok! Megmentettelek. Ölj meg most, hálátlan!”) szenvedélyes bravúrária, a virtuozitás ezúttal is a felfokozott érzelmek közvetítésének eszköze. Christoph Willibald Gluck: Orfeusz és Euridiké – 2–3. felvonás (bécsi változat, 1762) Az Orfeusz és Euridiké (Orfeo ed Euridice) Gluck háromfelvonásos operája. A szövegkönyv Ranieri de’ Calzabigi munkája, a darab ősbemutatója 1762-ben a bécsi Burgtheaterben volt. Az opera Gluck legismertebb, legnépszerűbb és leggyakrabban játszott színpadi műve, egyúttal első úgynevezett reformoperája. A mai estén a darab második felvonásának második képénél kapcsolódhatunk be a történetbe. A szerelméért esdeklő Orfeusz az elíziumi mezők szépségét csodálja, de vigaszt nem talál, hiszen szerelme még mindig nincs mellette. Könyörög a szellemeknek, hogy hozzák el őt hozzá, amit azok meg is ígérnek. A harmadik felvonás egy sziklás szurdokban játszódik, az alvilágból kivezető úton. Euridiké örvendezik, hogy hamarosan visszatér az élők világába, Orfeusz azonban – nem felejtve Ámor feltételét – elengedi kezét, és nem néz rá. Euridiké nem érti, miért teszi ezt, és könyörög hozzá, de Orfeusz nem szólalhat meg. Euridiké azt hiszi, hogy Orfeusz már nem szereti őt, ezért nem
4
Fotó: Matthew Placek
ANTHONY ROTH COSTANZO
hajlandó továbbmenni, inkább a halált választja. Orfeusz nem bírja tovább, és visszanéz Euridikére, aki abban a pillanatban meghal. Orfeusz megénekli bánatát, majd úgy dönt, megöli magát, hogy az alvilágban újra láthassa szerelmét, de feltűnik Ámor, és megállítja őt. Ámor feltámasztja Euridikét, és a szerelmespár újra egyesül. Ámor szentélyében mindenki a szerelem dicséretét zengi. Anthony Roth Costanzo A 2019-ben a Musical America által az év énekesének választott Anthony Roth Costanzo napjaink egyik legizgalmasabb előadóművész-egyénisége. A Grammy-díjra jelölt operaénekes 2010-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor elnyerte az Operalia első díját, később számos izgalmas és úttörő előadással erősítette meg korának egyik legsokoldalúbb és leginnovatívabb művészeként szerzett hírnevét. Kontratenorként a kortárs zene világában éppúgy otthonosan mozog, mint a barokk-klasszikus repertoárban. Hangfajának olyan ikonikus szerepeit énekelte a közelmúltban, mint Apollón (Britten: Halál Velencében), az Angyal (Saariaho: Only the Sound Remains), Ehnaton (Glass) vagy Go-Go herceg (Ligeti: Le Grand Macabre). Händel-alakításai közül kiemelkedik a Julius Caesar Egyiptomban címszerepe és Armindo figurája a Partenopéból. Anthony Roth Costanzo felvételeit kizárólag a DECCA készíti.
5
Fotó: Niemeyer Robert
Fotó: Nagy Attila / Müpa
VASHEGYI GYÖRGY
Vashegyi György A magyarországi régizenejáték meghatározó személyisége. 2001 óta vezényel a Magyar Állami Operaházban, Fertőd-Eszterháza Haydn-fesztiváljának és a Müpa Régizene Fesztiváljának állandó közreműködője. 1992 óta tanít a Zeneakadémián, emellett a régi korok zeneirodalmának ismert és ismeretlen műveinek felkutatásával és kottaanyagok rekonstruálásával is foglalkozik. Intenzív munkakapcsolatot ápol a Versailles-i Barokk Zenei Központtal és annak művészeti vezetőjével, Benoît Dratwicki zenetudóssal. Munkájának elismeréseképpen 2008-ban Liszt-díjban részesült, 2015-ben pedig megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a közgyűlés 2017 októberében az MMA elnökévé választotta.
6
Kristóf Réka A 2018/19-es évadtól Kristóf Réka a Trieri Színház társulati tagja, itt többek között Donna Elvira, Almaviva grófné, Mimì és Poppea szerepében lépett fel. Munkásságában kiemelkedő jelentősége van a régizenének, Bach, Händel, Vivaldi, Hasse, Pergolesi, Telemann szólókantátáinak és oratorikus műveinek rendszeres előadója. Az Accademia di Monacóval 2019 elején megjelent In furore című debütáló lemeze, amelyen Antonio Vivaldi és Georg Friedrich Händel motettái hallhatóak. A lemezt a megjelenés évében a német hanglemezkritikusok a Klasszikus dal / Szólóének kategória díjára nevezték. Pintér Ágnes Énekes, tanár, muzikológus. Zenei tanulmányait a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként kezdte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hárfa tanszékén, majd a párizsi Sorbonne zenetudományi tagozatán tanult. A Purcell Kórusban 1995 óta énekel, szólistaként és a kórus tagjaként egyaránt; 1996-ban csatlakozott a Corvina Consorthoz is. Nemcsak énekesként, hanem muzikológusként – források feldolgozásával, kottakiadványok előkészítésével – is aktívan segíti a Purcell Kórus és Vashegyi György munkáját. Orfeo Zenekar és Purcell Kórus A Purcell Kórust 1990-ben Vashegyi György alapította Budapesten, az angol barokk szerző Dido és Aeneas című operájának koncertszerű előadására. A kiváló fiatal énekesekből álló kórus mindegyik tagja képzett muzsikus, énekes és hangszeres zenész. A kórus repertoárjának gerincét a Gesualdótól Mozartig terjedő periódus zenéje alkotja, de számos alkalommal megszólaltatnak későbbi kompozíciókat is. Az Orfeo Zenekar 1991-ben jött létre, nevét Monteverdi L’Orfeójának első teljes magyarországi előadása után vette fel. A zenekar hivatásos zenészekből áll, akik más hazai és külföldi zenekarokban is fontos szerepet töltenek be zenekari tagként vagy hangszeres szólistaként. Az Orfeo Zenekar a régizenei kompozíciók legkiválóbb autentikus megszólaltatója hazánkban. Vashegyi György vezénylete alatt több ízben születtek korabeli hangszereken előadott hazai „ősbemutatók”.
7
Georg Friedrich Handel: Theodora, HWV 68 Written in the summer of 1749, with libretto by Thomas Morell, and presented at the London Covent Garden on 16 March 1750, Theodora was Handel’s penultimate “original” oratorio, i.e. one that did not incorporate music written earlier. The work, which tells the story of early Christian martyrs in Antioch, is Handel’s only music drama with a purely Christian subject: it was not a success when it was first performed and remained an unpopular composition. While the popularity of other earlier oratorios (notably Messiah) continued to grow, Theodora was performed to nearly empty auditoriums: this highly significant work was only performed four times during the composer’s lifetime. It is also true that some thought differently, and their opinion was aptly summarized by the Earl of Shaftesbury, who, on the day after the third performance (23 March 1750), wrote in a letter: “I can’t conclude a letter and forget ‘Theodora.’ I have heard the work three times and will venture to pronounce it as finished, beautiful and labour’d a composition as ever Handel made.” Georg Friedrich Handel: Amadigi di Gaula – Pena tiranna, HWV 11 Amadigi, a “magic” opera that had its premiere in 1715, is considered Handel’s most dense work for the musical stage. The authorship of the libretto, which adapted Antoine Houdar de la Motte’s French-language medieval story of the knight errant, is uncertain, though it may have been the work of Giacomo Rossi, the librettist of the King’s Theatre. The story focuses on Amadigi, one of Charlemagne’s legendary twelve warriors, who falls in love with the princess Oriana – as does the Prince of Thrace, Dardano. She seems to favour Amadigi, but a sorceress named Melissa also wants to win Amadigi’s heart, and she does her best to do so, to no avail, as the knight repels all attacks from ghosts and furies. However, the magical intrigue and Oriana’s apparent fickleness lead to serious complications over time, with Amadigi killing Dardano in a duel. “Pena tiranna io sento al core,” an aria with a particularly deep emotional charge, is one of the opera’s musical climaxes.
8
Georg Friedrich Handel: Flavio, King of the Lombards – Rompo i lacci, HWV 16 A popular work in its day, Flavio was given eight performances in its first series (1722–1723), with a star-studded cast that included Francesca Cuzzoni as Emilia, Margherita Durastanti as Vitige, and the castrati Senesino and Gaetano Berenstadt as Guido and Flavio, respectively. Handel revised the piece in 1732. The story combines an episode from the legendary history of Lombardy with some of the dramatic situations from Corneille’s play, Le Cid (1636). The story, which includes complex amorous relations, is set in a mythical age, with Britain under Lombard rule. As in his previous opera, Floridante, Handel followed Bononcini’s lighter manner, while sticking to his own distinctive, richer and bolder style in the more trenchantly dramatic situations. The mixture of dark tragedy and light, satirical comedy makes Flavio a particularly subtle and unique piece. Georg Friedrich Handel: Concerto grosso, Op. 6, No. 7–8 The first set of Handel’s concertos to be printed in England (six compositions) was published in 1734. The collection (Op. 3) was compiled by the composer’s publisher, John Walsh, and it is suspected that Handel only learned of the venture afterwards. By contrast, he was actively involved in the compilation of the next series (Op. 6, 1739, with 12 compositions), while Walsh continued to take on the publishing duties. The most important model for this very varied cycle was Corelli’s concertos, written over three decades earlier. Georg Friedrich Handel: Ptolemy, King of Egypt – Stille amare, HWV 25 Tolomeo was the last performance of the Royal Academy of Music’s 1728 winter season, and the last Handel piece written for the famous-notorious “rival queens,” Faustina and Cuzzoni. It is an opera rich in wonderful detail, with its tone ranging from charming pastoral idyll to more intense melodrama, such as the title character’s stunning suicide scene, Stille amare, at the climax of Act 3 – where the poison, as the audience is to learn only later, had luckily been replaced with a sleeping potion.
9
Georg Friedrich Handel: Rodelinda, Queen of the Lombards – Vivi tiranno; Io t’abbraccio, HWV 19 Rodelinda was as popular in Handel’s lifetime as it was in the 20th and 21st centuries, during the second flowering of his operatic œuvre. The work was premiered in February 1725 and remained on the programme for a run of fourteen performances. The story is set in 7th-century Lombardy, more specifically Milan. The throne of the city is usurped by Grimoaldo, Duke of Benevento, the rightful heir being Bertarido, who is forced to flee to Pannonia, leaving behind his wife (Rodelinda) and child. He returns in disguise, while he is known by his family to be dead. Naturally, Grimoaldo also wants to strengthen his position by marrying the widowed Rodelinda (while “naturally” the prince already has a fiancée, a certain Eduige, Bertarido’s sister). The intricate yet unusually coherent story creates powerful dramatic situations, which Handel exploits to great effect. His characters are complex and believable, the conflicts are filled with real passion. The final duet of the reuniting lovers (Io t’abbraccio) is particularly moving in the light of the preceding scenes. Vivi, tiranno (“Live, Tyrant! I have saved you. Now kill me, ingrate”) is a passionate bravura aria, in which virtuosity is again in the service of communicating passions.
10
Christoph Willibald Gluck: Orpheus and Eurydice – Act II–III (Viennese version, 1762) Orfeo ed Euridice is Gluck’s opera in three acts. The libretto was written by Ranieri de’ Calzabigi, and the work was first performed in 1762 at the Burgtheater in Vienna. It is Gluck’s best-known, most popular and most frequently performed stage work, as well as the first of his so-called reform operas. Tonight we can join the story in Act II, Scene II. Orpheus, pleading for his love, admires the beauty of the Elysian Fields, but finds no solace as his love is still not with him. He begs the spirits to bring her to him, which the spirits promise to do. The third act takes place in a rocky gorge on the way out of the underworld. Eurydice rejoices that she is soon to return to the world of the living, but Orpheus, not forgetting the condition set by Amore (Cupid), lets go of her hand and does not look at her. Eurydice does not understand his behaviour and implores him, but Orpheus cannot speak. Eurydice thinks Orpheus no longer loves her, so she refuses to go on, choosing death instead. Orpheus surrenders and looks back at Eurydice, who dies the same moment. Orpheus sings his sorrow and then decides to kill himself to see his love again in the underworld, but Amore appears and stops him. The god resurrects Eurydice and the lovers are reunited. In the sanctuary of Cupid, everyone sings the praises of love.
Anthony Roth Costanzo Musical America’s 2019 Vocalist of the Year, Anthony Roth Costanzo is one of today’s most compelling performing artists. Grammy-nominated Costanzo came to international attention in 2010 when he took First Prize at Operalia, going on to cement his reputation as one of the most versatile and innovative artists of his time through numerous high-profile debuts and trailblazing special projects. This countertenor is as much at home in the world of contemporary music as in the baroque and classical repertoire. The iconic roles of his vocal type that he has sung recently were Apollo (Britten: Death in Venice), the Angel (Kaija Saariaho: Only the Sound Remains), Akhnaten (Glass) and Prince GoGo (Ligeti: Le Grand Macabre). His memorable performances of Handel characters include the title role of Julius Caesar in Egypt, and Armindo in Partenope. Anthony Roth Costanzo records exclusively for DECCA. György Vashegyi He is a seminal figure of the performance of early music in Hungary. He has been conducting at the Hungarian State Opera since 2001, and regularly participates at the Haydn Festival of Fertőd-Eszterháza, and the Early Music Festival of Müpa Budapest. Besides teaching at the Liszt Academy since 1992, he studies music history to recover forgotten and lesser known works, and to restore their sheet music. He has an intensive working relationship with the Baroque Music Centre in Versailles and its artistic director, musicologist Benoît Dratwicki. In 2008, his work was acknowledged with the Liszt Prize, and in 2015, with the Knight’s Cross of the Hungarian Order of Merit (civil section). He has been a member of the Hungarian Academy of Arts since 2013, and was elected its president in 2017. Réka Kristóf Réka Kristóf has been with the company of Trier Theatre since the 2018–2019 season, singing Donna Elvira, Countess Almaviva, Mimì and Poppea, among other roles. Early music plays a prominent part in her work, and she regularly performs the solo cantatas and oratorios of Bach, Handel, Vivaldi, Hasse, Pergolesi and Telemann. She released her debut album, “In furore” with the Accademia di Monaco in early 2019, singing motets by Antonio Vivaldi and George Frideric Handel. The album was nominated for the German Record Critics’ Award, in the lied and vocal recital category, in the year of its release.
11
Ágnes Pintér The singer, educator and musicologist began her musical studies as a member of the Children’s Choir of Hungarian Radio. She studied the harp at the Liszt Academy and later at the Paris Sorbonne University’s Music and Musicology Department. She has been singing with the Purcell Choir since 1995, both as a soloist and as a member of the choir, and joined the Corvina Consort in 1996. She actively assists the Purcell Choir and György Vashegyi in their work, not only as a singer, but also as a musicologist, by processing sources and editing music for publication.
Photo: Attila Nagy / Müpa Budapest
Orfeo Orchestra and the Purcell Choir The Purcell Choir was founded by György Vashegyi in 1990, for a concert performance of the English baroque composer’s opera, Dido and Aeneas. The young singers of the choir are all highly trained vocalists and instrumentalists. The music of the period from Gesualdo to Mozart forms the lion’s share of the choir’s repertoire, though they often perform compositions from later ages. The Orfeo Orchestra was formed in 1991 and took its name after the first complete performance in Hungary of Monteverdi’s L’Orfeo. The professional musicians of the ensemble also fulfil important positions in other Hungarian and foreign orchestras as members or soloists. Orfeo Orchestra is the finest performer of early music in Hungary. They have been responsible, with György Vashegyi on the podium, for several “Hungarian premieres,” playing period instruments.
12
ORFEO ORCHESTRA AND PURCELL CHOIR
A címlapon: Anthony Roth Costanzo Címlapfotó: Matthew Placek