Offenburg Trio
Offenburg String Trio
OKTÓBER 17. | 19.30
Budapest Music Center – Koncertterem
Budapest Music Center – Concert Hall
Farkas: Notturno, op. 2
I. Andante
II. Allegro
Veress: Szonatina hegedűre és csellóra • Sonatina for Violin and Cello
I. Allegro
II. Lento, rubato
III. Allegretto
Kókai: Szerenád • Serenade
I. Allegro
II. Recitativo, Notturno e Canzone
III. Allegro moderato, quasi tempo giusto
Veress: Szatmári táncok • Dances from Szatmár County
szünet • interval
Frid: Vonóstrió • String Trio, op. 1
I. Allegretto
II. Andante cantabile
III. Allegro giocoso all’ungherese
Beethoven: Szerenád (D-dúr) • Serenade, op. 8
I. Marcia. Allegro
II. Adagio
III. Menuetto. Allegretto
IV. Adagio – Scherzo. Allegro molto – Adagio – Allegro molto – Adagio
V. Allegretto alla Polacca
VI. Thema con Variazioni. Andante quasi Allegretto
VII. Marcia. Allegro
A vonóstrió tagjai • The members of the trio: Frank SCHILLI – hegedű • violin, Rolf SCHILLI – brácsa • viola, Martin MERKER – cselló • cello
A koncert a Liszt Ünnep keretében a Budapest Music Centerrel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg. • This concert of the Liszt Fest is presented by Müpa Budapest as a joint event with Budapest Music Center.
For the English version see page 6.
Farkas Ferenc: Notturno, op. 2
„Egy régimódi fonográffal felszerelkezve utaztam vidékre, és szorgalmasan gyűjtöttem a népdalokat. A népzene közvetlen élménye egészen más tapasztalattal járt, mint a géppel felvett énekek hallgatása vagy mint egy nyomtatott kotta. Mennyi mindent meg lehetett itt tanulni!” – emlékezett vissza Farkas Ferenc (1905–2000) 1967-ben egy bécsi előadáson. E zenei „terepmunka” eredményei jól hallhatóak a Notturno zenéjében. Breuer János 1961-ben így írt: „A Notturno 1927 és 1929 között keletkezett, azokban az években, mikor Farkas Ferenc Respighinél tanult. A zeneszerző néhány évvel ezelőtt átdolgozta művét, a régi alapkoncepció azonban érintetlenül megmaradt. Farkas Ferenc három évtizeddel ezelőtt, pályájának indulásakor már birtokában volt mindazon eszközöknek, amelyek újabb műveit is értékessé teszik számunkra. A kéttételes mű formája világos és áttekinthető, szerkesztésmódja levegős, áttetsző dallamossága vonzó, a szerző már ebben a korai alkotásában is tudatosan törekszik a sima, szép hangzásra. Az I. tétel helyenként megsűrűsödő drámaisága és a II. tétel gondtalan játékossága remekül kiegészíti egymást.”
Veress Sándor: Szonatina; Szatmári táncok
A hegedűre és csellóra írt Szonatina valószínűleg 1926–27-ben, a Kodály Zoltánnál folytatott tanulmányok során keletkezett, de csak 2010-ben jelent meg. Az 1920-as évek második felében Veress Sándor (1907–1992) is tagja volt annak a zeneszerző-társaságnak (Modern Magyar Muzsikusok), melyhez Farkas Ferenc, Kadosa Pál, Kósa György, Szabó Ferenc és Szelényi Iván is csatlakozott. Magához a szonatina műfajához néhány évvel később, 1931 és 1933 között visszatért, olyannyira, hogy az ekkoriban írt darabok miatt ezt az időszakot a zeneszerző „szonatinaperiódusának” is nevezik.
Veress két rövidebb vonóstrió-sorozatot írt magyar népzenei anyagokra, az egyikben somogyi dallamokat, a másikban szatmári motívumokat dolgozott fel.
Kókai Rezső: Szerenád
Kókai Rezső (1906–1962) zeneszerzői pályájának kibontakozását sem a két világháború közötti magyarországi viszonyok, sem pedig a kommunista időszak nem segítette. Bartók és Kodály zeneszerzői példája meghatározó volt számára, ugyanakkor kereste a népzenén alapuló komponálásmód új lehetőségeit is. Egy kéziratban maradt, 1954-es önéletrajzi feljegyzésében
így fogalmazott: „Az 1936 utáni évek eszmélkedése állította elém azt a zeneszerzési problémát, melynek megoldása ma is izgat. Bartók és Kodály zsenialitását kétségtelenül elismerve, mégis aggaszt a népzene egyeduralmának az elharapózása a magyar zenében. Aggaszt bizonyos provincializ-
mus felé való haladás az európai magyarság rovására. Még nincsenek itt azok az idők, amikor objektíven lehetne e problematikát kifejteni. Persze 1936 és 1938 között még ennyire sem tudtam volna ezt megfogalmazni. De valami összeegyeztetésfélét Bartókon és Kodályon túl is kell találni az említett fókuszok között. Életem hátralevő részében – azt hiszem – ez a törekvés fog vezetni.” Hamburger Klára szerint Kókai zenéjét „rendkívüli szakmai felkészültség, biztos, tömör formálás, ragyogó hangszerelés, gazdag ritmika jellemzi. Stílusában ez a zene jellegzetes képviselője a maga korának: a nemzeti (de sok más szerzőtől eltérően inkább verbunkos-, mint népdalanyagra épülő) sajátságok a wagneri–liszti örökséggel és bizonyos újabb európai stiláris jelenségekkel ötvöződnek benne.” A Szerenád Kókai érett kori stílusának egyik legnagyszerűbb alkotása.
Frid Géza: Vonóstrió, op. 1
„A darab imprimatura [nyomdakész]!” – mondta állítólag Kodály 22 éves tanítványának, Frid Gézának (1904–1989), amikor a fiatal zeneszerző vizsgadolgozatként adta be Vonóstrióját. A művet 1928-ban a Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes tagjai mutatták be. „Az új kompozíciónak jazzmuzsikaszerű első, nyugtalan dallamvezetésű második tételei mellett a legsikerültebbnek a Kodály hatása alatt álló színes zárótétel mondható”
– írta a Nemzeti Újság kritikusa. Az Esti Kurír szerint „a vonóstrió félreismerhetetlenül magyar eredetű kompozíció. Annyira az, hogy szerzője (Kodály után) bátran trió-szerenádnak is nevezhetné. A trió legjobban sikerült tétele a finálé, amelynek melléktémájában őszinte poézis él.” Tóth Aladár a Pesti Naplóban úgy fogalmazott, hogy „a Kodály hatását tükröző lassú tétel tele van igen invenciózus hangzásbeli finomságokkal; az egyszerűbb struktúrájú finálé friss népi motivikával üdít fel, patetikus befejezése a mű leghatásosabb része. Egészben véve: figyelemre méltó, őszintén ható muzsika. Íme egy fiatal magyar tehetség, aki a Waldbauer-kvartett valódi »tehetségvédelmi« munkája nélkül isten tudja mikor juthatott volna szóhoz!” Maga Frid 1958-ban így írt a trióról: „A háromrészes mű számos magyaros, folklorisztikus elemet tartalmaz. Különösen a harmadik rész, amelyben egy eredeti népi dallam teljes egészében felhangzik, és az a tétel további tematikus anyagát is meghatározza. Mindez egyáltalán nem meglepő, hiszen mint Bartók és Kodály hűséges tanítványa, magam is a magyar folklór megszállottja voltam, és aktívan részt vettem a vidéki népdalkincs összegyűjtésében.” Alig egy évvel tanulmányai befejezése után a zeneszerző Magyarországról Hollandiába emigrált, ahol a német megszállás alatt csodával határos módon menekült meg a bebörtönzéstől és a deportálástól. Hollandia lett az új otthona.
Ludwig van Beethoven: Szerenád, D-dúr, op. 8
A kompozíció 1795 és 1797 között keletkezett, 1797-ben az Artaria kiadónál jelent meg nyomtatásban. A többtételes darabot egy-egy induló keretezi.
A Szerenád a korszak használati zenéjén messze túlmutat, a hangszeresek számára olyan technikai kihívást jelent, mely a műfajra nem volt jellemző.
A zeneszerző ekkor már ismerhette Bécs egyik legjobb hegedűsét, a nála néhány évvel fiatalabb Ignaz Schuppanzighot (aki később hegedűórákat is adott Beethovennek), a darab követelményei a remek hegedűs adottságaihoz igazodnak, az Adagio tételt hallgatva ez aligha kérdéses.
Offenburg Trio
Az Offenburg Trio 1981-ben alakult a németországi Offenburgban. A Schilli testvérekből, Frankból és Rolfból, valamint Martin Merkerből álló együttes 1987 óta koncertezik. A három zenész a legendás Bartholdy Quartet tagjai mellett tanult, majd Walter Levin (LaSalle Quartet) irányításával
Bázelben, Hubert Buchberger (Buchberger Quartet) vezetésével Frankfurtban képezte tovább magát. Az Offenburg Trió számos nemzetközi kamarazenei versenyen nyert díjat, például Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában. Koncerteztek Brazíliában, Indiában és Vietnámban is, illetve Thaiföldön és Kambodzsában, ahol kamarazenei mesterkurzust is tartottak. A három muzsikus a klasszikus repertoár ápolása mellett küldetésének érzi megismerni érdemes, ám elfeledett kompozíciók megszólaltatását is. A trió több CD-felvételt készített, legutóbbi lemezük címe Magyar szerenád. A korongon a 20. század első felében induló szerzők, például Farkas Ferenc, Veress Sándor, Frid Géza kompozíciói kaptak helyet – erről származnak a ma este elhangzó magyar művek is.
OFFENBURG TRIO
Fotó: Armin Kruger
Ferenc Farkas: Notturno, Op. 2
‘I had an old-fashioned phonograph on hand when I went into the country and diligently collected folk songs. Direct exposure to folk music was an experience very different from listening to a machine-recorded song or a printed sheet of music. How much you could learn there!’ Ferenc Farkas (1905–2000) recalled in 1967, at a lecture in Vienna. The results of this musical fieldwork are evidently there in the music of Notturno. János Breuer wrote in 1961: ‘Notturno was composed between 1927 and 1929, during the years when Ferenc Farkas was studying with Respighi. A few years ago the composer revised the piece, but the original concept remained intact. Three decades ago, when Ferenc Farkas set out on his career, he already had at his disposal all the means that make his more recent works valuable to us. The form of this two-movement work is clear and transparent, its construction airy, its translucent melodiousness attractive, and early as this piece is, the composer consciously strives for a smooth, beautiful sound. The dramatic quality of the first movement, which is occasionally intensified, is well complemented by the carefree playfulness of the second.’
Sándor Veress: Sonatina; Dances from Szatmár County
The Sonatina for Violin and Cello was probably written in 1926 or 1927, at the time Sándor Veress (1907–1992) was studying with Zoltán Kodály, but it was published only in 2010. In the second half of the 1920s, Veress was a member of Modern Hungarian Musicians, a society of composers, along with Ferenc Farkas, Pál Kadosa, György Kósa, Ferenc Szabó and Iván Szelényi. Between 1931 and 1933, he returned to the genre of the sonatina, so much so that, owing to his output at the time, these years are often referred to as his ‘sonatina period.’ Veress wrote two shorter string trio series on Hungarian folk music, using melodies from Somogy County in one of them, and motifs from the Szatmár region in the other.
Rezső Kókai: Serenade
Neither during the interwar period nor under communist rule were conditions in Hungary conducive to the unfolding of Rezső Kókai’s (1906–1962) career as a composer. While Bartók and Kodály were crucial models, he was also in search of new possibilities for compositions that drew on folk music. In 1954, in an autobiographical note that is still in manuscript, he wrote: ‘It was after 1936, a period of awakening consciousness, that I came up against the compositional problem I am still keen to solve. While acknowledging the genius of Bartók and Kodály, I am still concerned about the growing prevalence of folk music in Hungarian music. I am concerned about a certain progression towards provincialism at the expense of being European as Hungarians.
The time is not yet ripe for an objective discussion of this problem. Of course, I would have been even more at a loss for the right words between 1936 and 1938. But there must be some way to reconcile the focuses mentioned, even beyond Bartók and Kodály. This ambition, I think, will be my guiding light for the rest of my life.’ According to Klára Hamburger, Kókai’s music is ‘characterized by extraordinary professionalism, confident, concise forms, brilliant orchestration and rich rhythms. Stylistically, this music is a typical representative of its time: it combines national characteristics (but, in contrast to many other composers, drawing more on the verbunkos tradition than folk songs) with the heritage of Wagner, Liszt and certain more recent European stylistic phenomena.’ The Serenade is one of the greatest works of Kókai’s mature style.
Géza
Frid: String Trio, Op. 1
‘This piece is ready for print!’ Kodály is said to have told his 22-year-old pupil, Géza Frid (1904–1989), when the young composer submitted his String Trio as an exam piece. The work was premiered in 1928 by the Waldbauer-Kerpely String Quartet. ‘With a first movement that sounds like jazz, and a second with a restless melodic line, the most successful movement of the new composition is the colourful last, with Kodály’s influence evident,’ wrote the critic of Nemzeti Újság. Esti Kurir was of the opinion that the ‘String Trio is a composition of unmistakably Hungarian origin. So much so that its creator could safely call it a trio serenade (after Kodály). The finale is the most successful movement of the trio, with heartfelt poeticism in its secondary theme.’ ‘The slow movement,’ wrote Aladár Tóth in Pesti Napló, ‘which reflects Kodály’s influence, is full of highly inventive tonal subtleties; the finale, whose structure is simpler, refreshes the listener with crisp folk motifs, and its solemn ending is the most impressive part of the work. In all, this is remarkable music that affects with its sincerity. Here’s a young Hungarian talent who heaven knows when could have put in a word edgeways without the real “talent protection” efforts of the Waldbauer Quartet.’ Frid himself wrote of the trio in 1958: ‘The three-part work contains many folkloristic elements with a Hungarian taste. This is particularly true of the third movement, which includes an original folk melody in its entirety, which also defines the rest of the thematic material of the movement. This is barely surprising, since as a loyal student of Bartók and Kodály, I myself was obsessed with Hungarian folklore and actively participated in the collection of folk songs in the country.’ Barely a year after completing his studies, the composer fled Hungary for the Netherlands, where he miraculously escaped imprisonment and deportation during the German occupation. The Netherlands became his new home.
Ludwig van Beethoven: Serenade, D major, Op. 8
Beethoven wrote this composition between 1795 and 1797, and it was published by Artaria in 1797. Both the first and last movement is a march. The Serenade goes far beyond the utilitarian music of the period, presenting instrumentalists with a technical challenge that was not typical of the genre. By this time, Beethoven must have come to know Ignaz Schuppanzigh, one of Vienna’s finest violinists, who was a few years his junior and who later gave violin lessons to the composer, and listening to the Adagio movement, there can be little doubt that the demands of the piece were tailored to his talents.
Offenburg String Trio
The Offenburg String Trio was founded in 1981, in the German city they named themselves after. Frank Schilli, his brother Rolf Schilli and Martin Merker have been giving concerts since 1987. After initial instruction by members of the legendary Bartholdy Quartet, the three musicians studied under Walter Levin (LaSalle Quartet) in Basel, Switzerland, and Hubert Buchberger (Buchberger Quartet) in Frankfurt, Germany. The Offenburg String Trio has received awards in several international chamber music competitions in Germany, France, Italy and The Netherlands. Concert tours have taken them to many European countries, Brazil, India, Vietnam, as well as Thailand and Cambodia, where they have given several master courses for chamber music. The three musicians feel that their mission includes the performance of not only the classical repertoire, but also of forgotten compositions that deserve to be rediscovered. Tonight they give a taster of their most recent CDs, entitled Hungarian Serenade, which features works by composers who started their careers in the first half of the 20th century, including Ferenc Farkas, Sándor Veress and Géza Frid.
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa
Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.
A címlapon: Offenburg Trio
Címlapfotó: Armin Kruger
Szerkesztő: Molnár Szabolcs
A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.
E-mail: info@lisztunnep.hu
Telefon: +36 1 555 3000
lisztunnep.hu