Müpa Magazin 2015/2016 évad 2. szám

Ingyenes időszaki kiadvány • X. évfolyam, 5. szám • 2015. november–december

MAGAZIN

müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

www.mupa.hu

Koncertek az Ön nappalijában is!

Élő HD koncertközvetítéseinket otthonról is élvezheti

mupa.hu

Fotó © Lukasz Rajchert

Andrzej Kosendiak

KEDVES MAGYAR ZENEBARÁTOK! Wrocławban, Dél-nyugat-Lengyelország fővárosában szól a zene a gyönyörű régi templomokban, az egyetemeken és iskolákban, a Városházán, vasútállomásokon, klubokban, otthonokban, utcákon és udvarokon, ápolt vagy elhagyatott helyeken, a wrocławiak fejében és lelkében. A muzsika kitölti és új jelentéssel ruházza fel a tereket, miközben a terek is meghatározzák azt, ahogyan a zene megszólal.

Célunk, hogy a muzsika ihlesse és formálja hallgatóit; zene és közönség kölcsönhatása új értelmet adjon az épületeknek. Ebben mutatkozik meg e művészet hatalmas ereje. 2015. szeptember 4-én Wrocław a muzsika új palotájával gazdagodott, amikor megnyílt a Zene Nemzeti Fóruma. Miért építettük fel?

Witold Lutosławski Bachról egyszer azt mondta: „Ha a sors valamilyen bizarr és váratlan fordulata megfosztana bennünket mindazoktól az értékektől, amelyeket a zene legnagyobb géniuszának életműve bennünk létrehozott, nem ismernénk többé magunkra.” A Zene Nemzeti Fóruma azért jött létre, hogy a legszebb művészeti forma, a különleges helyen kiváltképp hatni tudó zene segítségével tudatosítsuk magunkban, kik is vagyunk mi, a 21. század második évtizedében élő wrocławiak: úgy is mint lengyelek, és úgy is mint európaiak. Soha még akkora szükség nem volt erre, mint éppen ma, hogy mi mindannyian, lengyelek, magyarok, európaiak tudjuk, kik is vagyunk. Hosszú és gyümölcsöző együttműködés reményében üdvözli az új zenepalota, a Zene Nemzeti Fóruma testvérintézményét, a Müpát és annak közönségét.

Andrzej Kosendiak karmester, a wrocławi Zene Nemzeti Fóruma vezérigazgatója (Fordította Petrányi Judit)

müpa

magazin 2015 november-december

3

3 4 6

Fotó © Czech Philharmonic

Fotó © Pawel Karnowski

18

Jiří Bělohlávek

Szabados Éva

22 26 2 Fassang László

MŰVÉSZBEJÁRÓ

JAZZ

Tartalom

26

38 Ötven ok, hogy rajongj

Horizont

FOLYAMATOS MÚLT

Nyitány

KLASSZIKUS

8 Élet-halál kérdés 12 A Pleyel-terem muzsikusai 16 Igazán „wienerisch” 18 A cseh kapcsolat 22 Párhuzamos életrajzok

4 müpa

magazin 2015 november–december

Budapesttől Párizsig

Steve Gaddért

28 „Értem Ámor küzd” AKTUÁLIS ZENE

32

Most Bach beszél

LITERÁRIUM

34 A boldogtalan 20. század 36 Buster Keaton Auschwitzban

40 Bendzsó minden mennyiségben / Örmény rögtönzések

42 Két népszerű jazzműhely VILÁGZENE

44 Ellenállhatatlanul 46 Pont helyett kérdőjelet 48 Egymást erősíti szöveg és zene

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Alapító: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Szerkesztőség: CEMP-X Kft. 1033 Budapest, Polgár utca 8–10.

Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321 E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 18 000 példányban HU ISSN 1788-439X

Baráth Emőke

Fotó © Valuska Gábor

Fotó © Raffay Zsófia Fotó © Neményi Márton

28 34

Kertész Imre

Müpa: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu A Müpa fotóit Csibi Szilvia, Nagy Attila, Pályi Zsófia, Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette.

A szerkesztés lezárult: 2015. október 7.

Címlapon: Sol Gabetta Címlapfotó: Uwe Arens

MÜPAMOZI

HULLÁMHOSSZ

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

52 Durva történetek 54 „A többi jött magától”

64 Csucska Péter • Rolek Ferenc •

www.mupa.hu

CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK

56

Örökzöldek gyerekeknek?

Suba János

HATÁRSÉRTŐK

66 Bízzon, nevessen, üvöltsön

A PÉNZ ZENÉL

60 Hol így, hol úgy KULISSZA

62

A számok birodalmában

müpa

magazin 2015 november-december

5

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa idén is közös eseménysorozattal nyitotta meg a koncertszezont. Az idén Ausztriára fókuszáló Bridging Europe – Európai Hidak fesztiválon fellépett mások mellett a Soap & Skin with Ensemble, Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt, a Wolfgang Muthspiel Trio, a Federspiel és Madame Baheux. A Literárium-est középpontjában a közelmúlt egyik leghíresebb modern osztrák írója, Thomas Bernhard szövegáriái álltak.

A Budapesti Fesztiválzenekar három nagyzenekari koncertje mellett egy barokk és egy kortárs est is szerepelt a több ezer embert megmozgató fesztivál egy hete alatt. Az elmúlt három évben Csehország, Németország és Ausztria volt az események tematikus főszereplője, jövőre, 2016 őszén pedig Franciaország gazdag kultúrája kerül a középpontba.

HAZAI ÚJCIRKUSZ-SIKER HOLLANDIÁBAN

A Meztelen Bohóc

A Recirquel Újcirkusz Társulat a Cultura Nova fesztivál kiemelt előadójaként aratott sikert A Meztelen Bohóc című előadással. A társulat magyarországi turnéját megszakítva indult Nyugat-Európába, hogy a Müpában debütált előadást Hollandia egyik legrangosabb kulturális fesztiválján is bemutassa. Ősztől Magyarországon, decemberben Párizsban, jövőre pedig Santiago de Chilében, Bogotában, Tel-Avivban és Montrealban lépnek fel, ez utóbbi városban a Cirque du Soleil által alapított Tohu újcirkusz-központban mutatkoznak be.

A Recirquel legújabb vállalkozása, a Non Solus a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon debütált októberben.

ANDRIS NELSONS LESZ A LIPCSEI GEWANDHAUS ZENEKARÁNAK ÚJ FŐZENEIGAZGATÓJA

Andris Nelsons

A Müpában is vendégszerepelt, kiváló olasz karmester, Riccardo Chailly, aki nagyszerű eredményeket ért el a Lipcsei Gewandhaus zenekarának élén, szerződésének lejárta előtt leköszön zeneigazgatói tisztjéről. A hatvankét éves maestrót, Abbado egykori asszisztensét e poszton harminchat esztendős kollégája, Andris Nelsons követi. A lett muzsikus, aki a Boston Symphony Orchestra éléről érkezik, főzeneigazgatói minőségé­ ben először a 2017/18-as évadban áll majd a Lipcseiek élére, ám már 2016/17-ben is vezényelni fogja a zenekart Chailly idő előtti lemondása miatt. A rigai születésű Nelsons zenészcsaládban nevelkedett, s olyan mestereknél tanult, mint Neeme Järvi és Jorma Panula. Pályájának jelentős sikere volt, hogy 2009-es Metropolitan-beli debütálása után 2010-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitóelőadásán is bemutatkozhatott, a Lohengrin dirigenseként.

Fotó © Marco Borggreve

HORIZON

JÖVŐRE FRANCIAORSZÁGRÓL SZÓL A BRIDGING EUROPE FESZTIVÁL

Daphne KETTŐS PRODUKCIÓ A MÜPA ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUSOK

STRAUSS-SOROZATÁBAN

Október 1-jén és 3-án láthatta és hallhatta a közönség a komponista ritkán játszott operáit bemutató ciklus keretében Richard Strauss két kései opusát. A zeneszerző A béke napját az 1930-as évek „vihar előtti csendjében” írta, az ősforrás Calderón drámája, a konfliktus a háború és a béke gondolata körül fogalmazódik meg. A Daphne Strauss eredeti szándéka szerint A béke napja „párdarabja” – kezdetben együtt is játszották a két operát –, itt Ovidius Átváltozások című műve a kiindulópont. Mindkét kompozíció a méltatlanul elhanyagolt Strauss-művek közé tartozik: a Daphnét Kocsis Zoltán korábban már megszólaltatta Miskolcon, A béke napja azonban Magyarországon most először került közönség elé. A nagy sikerű kettős előadást Némedi Csaba rendezte, a szerepeket kiváló külföldi és hazai énekesek – köztük Michael Kupfer-Radecky és Christiane Kohl, Pasztircsák Polina és Ric Furman – formálták meg. A Strauss-sorozat a tervek szerint 2017-ben folytatódik.

6 müpa

magazin 2015 november–december

„A Requiem a legvakmerőbb elvárásainkat is felülmúlta. Ilyen kaliberű alkotásról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. (…) Csak ő, aki számára a zene lehetővé tette, hogy megpillantsa a szív legbelső labirintusait, és akit ösztönösen, tudattalanul is a gyönyörű és az értékes létrehozására való vágya vezet – csak ő beszél­ heti a zene nyelvét ilyen hittel és meggyőződéssel.” Dvořák Requiemjének prágai bemutatóját követően jelentek meg a sajtóban ezek a sorok, melyek érzékletesen világítanak rá a cseh zeneszerző gyászmiséjének érzelmi erejére és zenei nagyságára.

ÉLET-HALÁL KÉRDÉS Csak különleges alkalmakkor hallható, egyedülálló kompozícióról van szó, mely – nemcsak zenetörténeti szempontból, de a Müpa ünnepi hagyományait tekintve is – méltán illeszkedik a romantika Verdi és Brahms neve által fémjelzett gyászmiséinek sorába.

Bár a nagy requiemek keletkezéstörténetéhez gyakran kapcsolódnak a zeneszerző ajtaján kopogtató halálról vagy az utolsó

tollvonásokról szóló emlékek és mítoszok, Dvořák gyászmiséjéhez nem köthetők efféle legendák, a mű sokkal prózaibb okból született. A Birminghami Zenei Fesztivál nagyszabású művet rendelt a zeneszerzőtől, akit a felkérést követően a londoni Novello zeneműkiadó vezetője, Alfred Littleton ösztönzött a gyászmise megírására.

Az ötvenedik évéhez közeledő, pályája csú-

Fotó © Tomas Houda

Simona Šaturová

8 müpa

magazin 2015 november–december

csán álló alkotó számára a kompozícióval kapcsolatos munka kiváló lehetőség volt addigi karrierjének, zeneszerzői és emberi eredményeinek átgondolására és összegzésére.

Dvořák 1890 újévétől közel tíz hónapon át dolgozott a művön, melyet 1891. október 9-én az ő vezényletével mutattak be Birminghamben. A 19. század nagy requiemjeihez hason­­ lóan a négy szólistát, hatalmas kórust és nagy szimfonikus zenekart felvonultató Dvořákmű is magától értődően koncertpódiumra készült. Szimbolikus alkalomnak számított, hogy néhány évvel ezelőtt egy történelmi jelentőségű gyászszertartáshoz kapcsolódva, Václav Havel temetésén hangzottak el belőle részletek.

A misztikus motívumok, rejtélyes összefüggések szinte kötelező elemei a gyászzenéknek: a két nagy részből és tizenhárom önálló tételből felépülő Dvořák-mű komplex struktúrájában egy négy hangból álló, rendkívül jelentőségteljes motívum kap főszerepet, amely átszőve a darabot, állandóan felettünk lebegő kérdőjelként emlékeztet az emberi lét élettel és halállal összefüggő kérdéseire. Richter János, aki karmesterként maga is sokat tett Dvořák zenéjének a nemzetközi zeneéletben való népszerűsítéséért, a gyászmisét így jellemezte: „tele van olyan pillanatokkal, amelyeket hallva egyszerre kell sírnunk a fájdalomtól és az örömtől.”

Fotó © Marco Borggreve

KLASSZIKU

Tomáš Netopil

„…egyszerre kell sírnunk a fájdalomtól és az örömtől…”

Veronika Hajnová

C

M

Y

CM

MY

CY

CMY

A művet a Müpa mindenszentek ünnepének alkalmából meghirdetett hangversenyén rangos muzsikusok szólaltatják meg: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát a cseh zene kimagasló képviselőjeként ismert, operák és szimfonikus művek karmestereként egyaránt jelentős nemzetközi sikereket elért Tomáš Netopil vezényli. Szólistaként négy kiváló énekest hallhat a közönség: a kivételes legatóiért és bensőséges interpretációiért dicsért Simona Šaturová, a cseh operaszínpadok állandó szólistája, Veronika Hajnová, a nemzetközi operaéletbe a belgiumi Erzsébet királynő verseny megnyerésével berobbanó Brickner Szabolcs és a New York-i Metropolitan Operában nemrég debütált Sebestyén Miklós lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ünnepi pódiumára.

Belinszky Anna K

2015. november 1.

MINDENSZENTEK

DVOŘÁK: REQUIEM

KÖZREMŰKÖDIK: SIMONA ŠATUROVÁ – SZOPRÁN, VERONIKA HAJNOVÁ – ALT, BRICKNER SZABOLCS – TENOR, SEBESTYÉN MIKLÓS – BASSZUS, A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA ÉS ÉNEKKARA (KARIGAZGATÓ: PAD ZOLTÁN), VEZÉNYEL: TOMÁŠ NETOPIL BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Thomas Zehetmair

CONCERT SPIRITUEL

TISZTA DALLAMOK, TÁNCJÁTÉKOK

„Aki a szívet birtokolja, mindent birtokol” – hangoztatta a Lajosok udvarában kulcsszerepet játszó, Párizsba olasz operatársulatot is szerződtető Mazarin bíboros a 17. század első felében.

A bíboros befolyása alatt álló udvar megnehezítette a magának utat kereső francia zene megnyilvánulási lehetőségeit. Végül az 1725-ben megalakult Concert Spirituel vált a francia zene fórumává, ahol – eleinte évente mindössze harminc alkalommal, az operajátszásban szünetet követelő katolikus ünnepeken – nyilvános koncertek jöhettek létre, és 1727-től játszhattak francia darabokat is. A legnépszerűbbé az úgynevezett grand motet, a nagy zenekarral kísért, énekszólókat is tartalmazó motetta műfaja vált.

„Valószínűleg magam is zenekarra írtam volna, ha már jobban ismerem a hangszerelés fortélyait” – ismerte el egyik zongorazsengéje kapcsán Szergej Prokofjev. Később is többször „korrigálta” az előadói apparátusra vonatkozó eredeti elképzelését.

Az 1919-ben, Amerikában keletkezett Nyitány héber témákra szextettnek készült egykori szentpétervári osztálytársakra hangszerelve. A szerző tíz nap alatt öntötte végső formába a zongorán improvizált témákat, majd a New York-i bemutató sikere után kiszenekarra is átírta művét. A g-moll hegedűversenyt hegedű– zongora-szonátának gondolta először. „Azt hiszem, azt a fajta muzsikát, amelyre szükség van, »könnyű-komoly« zenének lehetne nevezni [...]. Elsősorban dallamosnak, a dallamnak pedig tisztának és egyszerűnek kellene lennie anélkül, hogy [...] triviálissá váljék.”

Ilyen indíttatással írta meg 1935-ben g-moll hegedűversenyét is.

Korának egyik legismertebb zeneszerzője, kiváló hegedűművész, kamaramuzsikus, opera- és egyházi komponista, a Lullyt követő és Gluckot megelőző nemzedék vezető muzsikusa, Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville – a Concert Spirituel aktív tagja, később igazgatója – huszonhét grand motet-t írt, amelyből kilenc maradt az utókorra. Igényes technika, színgazdagság, drámai erő jellemzi a számunkra még felfedezendő kompozíciókat. Vashegyi György, aki valóban úttörő feladatot vállalt a 17–18. századi, majdnem elfeledett értékek feltárásában, négy nagy, Magyarországon először elhangzó motetta bemutatásával kezdi a Mondonville-kalandozást nemzetközi rangú szólisták közreműködésével, két kiváló együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar élén.

2015. november 3.

DE PROFUNDIS MONDONVILLE „NAGY MOTETTÁI”

VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY, KÖZREMŰKÖDŐK: CHANTAL SANTON-JEFFERY, KATIA VELLÉTAZ, MATHIAS VIDAL, JEFFREY THOMPSON, ALAIN BUET, PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

10 müpa

magazin 2015 november–december

Két, „a zene önálló létét is megőrző” Stravinsky-balettzene folytatja a koncertprogramot. A Balanchine által koreografált, oroszfrancia előképekre emlékező Kártyajáték „komponálása közben egy bábu határozott képe járt a fejemben, hirtelen életre kelt, arpeggiók pokoli zuhatagával téve próbára a zenekar türelmét” – írta darabjáról a szerző. Mihail Fokin jegyezte az orosz népmesék jellegzetes figuráit bemutató mű, A tűzmadár pompás szcenáriumát és koreográfiáját. A táncjátékból készült szvit hat tétele 1919-ben szólalt meg először.

A Budapesti Fesztiválzenekart az együttes már mindkét életműben jelentős előadói tapasztalatokkal rendelkező művészeti vezetője, Fischer Iván dirigálja, a szólista a Gramophone-díjas, időnként brácsával a kezében is a közönség elé lépő hegedűművész (valamint kamaramuzsikus és karmester), Thomas Zehetmair.

2015. november 7–8–9.

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN, KÖZREMŰKÖDIK: THOMAS ZEHETMAIR – HEGEDŰ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Fotó © Keith Pattison

KLASSZIKU

Vashegyi György

Fotó © Gilbert Francois

Hollerung Gábor

Valentina Lisitsa

SZÁZAK ÉS EZREK

HÁRMAN SZENTPÉTERVÁRRÓL

Remekművek keletkezéséhez gyakran tapadnak legendák.

Ilyennek bizonyult az a hiedelem is, amely szerint Gustav Mahler 1906 nyarán mintegy nyolc hét alatt komponálta másfél órányi időtartamú, kétrészes, gigantikus előadó-együttesre írott művét, a VIII. szimfóniát. Ma már tudjuk, hogy a szigorú értelem�ben vett komponálási időszak is legalább hat hónapig tartott, és a végleges, hangszerelt változat elkészítésének munkálatai belenyúltak a következő esztendőbe.

„Az utóbbi évek legérdekesebb zongorakoncertjének” minősítette Rachmaninov harmadikját a kritika az 1909-es moszkvai bemutató után. Még azt is hozzátették: „némileg túlzó hosszúsága ellenére is.” A koncertrepertoár szerves részévé vált versenymű hihetetlen népszerűségnek örvend, különösen azóta, hogy filmzeneként is ismertté vált Scott Hicks 1999-es Shine (Ragyogj!) című alkotásában. A zongoristák K2 csúcsának tartott darabot az ukrán születésű, Amerikában élő, a legnevesebb koncerttermekben turnézó művésznő, Valentina Lisitsa játssza.

A szimfóniák hagyományos szerkezetétől eltérően ez a mű nem tételekben szerkesztett, hanem egységként fogalmazott. Az első rész oratórium jellegű (szövege a Veni creator spiritus), a második operajelenetre emlékeztet (zárójelenet a Faustból). „Amikor egy nagyobb szabású zenei formát tervezek, mindig elérkezem egy ponthoz, ahol a szavakhoz kell fordulnom, mint zenei gondolataim hordozójához” – írta művével kapcsolatban a szerző.

Az előadás biztos kezekbe kerül Hollerung Gábor karmester és együttesei révén. A nemcsak elismert dirigens, de egyben kiváló karvezető „specialitása” a nagy együttesek, a több kórusból álló gigaénekkarok vezénylése, személyisége annyira szuggesztív, hogy mindenkit magával ragad, ha százak állnak is a színpadon.

2015. november 21.

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG PILLANATAI – FEMINA EX MACHINA MAHLER: VIII. (ESZ-DÚR) SZIMFÓNIA („EZREK SZIMFÓNIÁJA”)

BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR, VEZÉNYEL: HOLLERUNG GÁBOR, KÖZREMŰKÖDŐK: CECILIA LLOYD, VÁRADI ZITA, LEHŐCZ ANDREA, BAKOS KORNÉLIA, VARGA DONÁT, BLAZSÓ DOMONKOS, PINTÉR DÖMÖTÖR, BUDAPESTI AKADÉMIAI KÓRUSTÁRSASÁG (KARIGAZGATÓ: TŐRI CSABA), NEMZETI ÉNEKKAR (KARIGAZGATÓ: ANTAL MÁTYÁS), NYÍREGYHÁZI CANTEMUS VEGYESKAR (KARIGAZGATÓ: SZABÓ SOMA), NYÍREGYHÁZI CANTEMUS GYERMEKKAR (KARIGAZGATÓ: SZABÓ DÉNES) BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Két ritkán hallható Stravinsky-mű is elhangzik a Concerto Budapest estjén, Keller András vezényletével. A tizenkét hangszerre írt Concertinónak ez a harmadik változata: először vonósnégyesre született, a szerző visszaemlékezései szerint Alfred Pochon, a Flonzaley Kvartett vezetőjének felkérésére. Most is hallható végső formája huszonhárom évvel később, 1952-ben jött létre. „Az első hegedű szólama érintetlen maradt, a többi három vonós szólamot osztottam meg a fa- és rézfúvósok között” – írta a komponista. Nyolc hangszeres miniatűrjét eredetileg ötujjas zongoragyakorlatnak szánta a szerző, majd különböző koncertfelkérésekhez kapcsolódva hangszerelte ma használatos képükre e tételeket. A rendkívül ritkán megszólaló kis darabokban mind­ össze öt hangot mozgat, variál, ellenpontoz Stravinsky.

Sokan Sosztakovics legjobb alkotásának tartják a tizenkilenc éves szerző 1926-ban bemutatott I. szimfóniáját. A szigorú formai szabályok között is burjánzó romantikus érzelmi telítettség minden megszólaláskor magával ragadja a közönséget.

Tóth Anna

2015. november 25.

CONCERTO BUDAPEST

VEZÉNYEL: KELLER ANDRÁS, KÖZREMŰKÖDIK: VALENTINA LISITSA – ZONGORA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 november-december

11

KLASSZIKU

Paavo Järvi

Fotó © Jean Christophe Uhl

AMUZSIKUSAI PLEYEL-TEREM 12 müpa

magazin 2015 november–december

A nemzetközi hírű szimfonikus zenekarok koncertjeit hirdető szövegek gyakran azzal igyekeznek fokozni a vonzerőt, hogy hangsúlyozzák, milyen régen alakult meg a szóban forgó együttes. Az Orchestre de Paris az öregségi versenyben aligha vehet részt: a francia főváros egyik legifjabb zenekarát nem egészen fél évszázada alapították.

Orchestre de Paris

Fotó © Frederic Desaphi

Sokszor előfordul, hogy valami rosszal kezdődik valami jó. Így volt ez akkor is, amikor 1967-ben, részben pénzügyi nehézségek miatt, Párizsban feloszlott az Orchestre de la Société des Concerts du Conservatoire.

Ha ez nem történik meg, aligha jut eszébe Charles de Gaulle kultuszminiszterének, André Malraux-nak, hogy megkérje a legendás karmestert, Charles Munchöt: tartson próbajátékot, és a kiválasztott zenészekből állami támogatással alapítson új együttest. Ez lett az Orchestre de Paris, amely még elődje feloszlásának esztendejében megkezdte működését. A sors azonban úgy akarta, hogy az alapító ne vezényelhesse sokáig az általa szárnyaira bocsátott zenekart: az elzászi német származású Munch (aki persze Münch­ nek született, s akit sokan a Bostoni Szimfonikusok élén 1949 és 1962 között végzett munkájáért becsülnek legtöbbre) 1968 novemberében meghalt. Együttese mégsem maradt árván, sőt: az Orchestre de Paris története „zeneigazgatókban elbeszélve” túlzás nélkül diadalmasnak nevezhető. Munch után ugyanis, igaz, hogy csak két évre, maga Herbert von Karajan következett – névleg csupán „zenei tanácsadóként”, hiszen akkor már tizennégy éve a Berlini Filharmonikusok élén állt az osztrák mester, ám a zenekarral készült felvételei (César Francktól Ravelig) azt tanúsítják, hogy nagyon is igazi és koncepciózus dirigense volt ő ennek az együttesnek. Aztán jött Solti György (1972–1975), de az első olyan dirigens, aki valóban hosszú időt töltött az együttes élén, a varázslatosan

Ha egy karmester kevés egy családban… …akkor legyen kettő vagy három! E jelenség példájaként a hazai koncertlátogató természetesen két magyar világklasszist említ: Fischer Ádámot (1949) és Fischer Ivánt (1951).

Az ő esetükben ráadásul már az édesapa, Fischer Sándor (1900–1995) is dirigens volt. De más karmestercsaládok esetét is ismeri az interpretációtörténet. A leghíresebb és legjelentősebb a Kleibereké: az apa, Erich (1890–1956) a két világháború közti korszak egyik legnagyobbja (széles körben ismert az a fotó, amelyen 1929-ben a legendás „öt nagy”: Bruno Walter, Arturo Toscanini, Erich Kleiber, Otto Klemperer és Wilhelm Furtwängler együtt állt a fényképezőgép elé), fia, Carlos Kleiber (1930–2004) az elmúlt fél évszázad kiemelkedő (sokak szerint legnagyobb) karmestere volt. Claudio Abbado (1933–2014) unokaöccse, Roberto Abbado (1954) is nagybátyja pályáját választotta. A magyar közönség ismerte a nagy tekintélyű, lett Arvid Jansonsst (1914–1984), akinek fia, Mariss Jansonss (1943) édesapjáéhoz hasonlóan jelentős pályát futott be. A közelmúltban is koncertezett a Müpában Thomas Sanderling (1942), aki apja, a nagy formátumú karmester, Kurt Sanderling (1912– 2011) nyomába lépett. A rekordot azonban alighanem az észt Järvi család tartja, három nemzetközileg jegyzett klasszissal: az apa, Neeme Järvi (1937) az idősebb karmester-generáció ma is aktív képviselője, két fia, az Orchestre de Paris jelenlegi zeneigazgatója, Paavo (1962) és Kristjan (1972) azonban már Amerikában nevelkedett.

Järvi kiváló állapotban vette át elődjétől a zenekart…

Muzsikusok Észtországból Az Orchestre de Paris koncertjének karmestere és a hangversenyen megszólaló első mű szerzője, Paavo Järvi és Arvo Pärt az észt zenekultúra hírét öregbíti. Vannak azonban rajtuk kívül más jeles képviselői is ennek a távoli és mifelénk kevéssé számon tartott zeneéletnek.

Sokan a kortárs énekkari repertoár egyik legnagyobb élő szerzőjeként tisztelik Veljo Tormist (1930), akinek művei soha nem hiányoznak a nemzetközi kórusfesztiválok versenyprogramjaiból. De említhetünk három kiváló karmestert is: a magyar közönség mind Eri Klas (1939), mind Tõnu Kaljuste (1953), mind pedig Olari Elts (1971) munkáját becsüli – Kaljuste éppen a közelmúltban lépett fel a Müpában, az Arvo Pärt műveinek szentelt hangversenyen. Akik pedig a régi zene világában otthonosak, egészen biztosan hallották már a kitűnő hegedűs és karmester, Andres Mustonen (1953) és az általa vezetett, historikus Hortus Musicus együttes felvételeit.

sokszínű és inspiratív Daniel Barenboim volt (1975–1989). A szigorú és precíz Karajan és Solti után ő a felszabadultságot ajándékozta az Orchestre de Paris muzsikusainak.

Barenboimot majdnem egy évtizednyi időre a kiváló Szemjon Bicskov követte (1989–1998), majd egy újabb nagy név: Christoph von Dohnányi (1998–2000). Christoph Eschenbach évtizede (2000–2010) már a jelent előlegezi: 2010 óta az észt származású, de Amerikában képzett muzsikus, Paavo Järvi (1962) áll az Orchestre de Paris élén, amely hangversenyeinek jelentős részét a párizsi Salle Pleyel falai között adja. müpa

magazin 2015 november-december

13

KLASSZIKU Aki hallotta a zenekar pár hónapja megjelent legújabb lemezét, melyen Järvi Henri Dutilleux (1916–2013) műveit vezényli, egyszerre több fontos észrevételt is tehet. A szikrázó technikai tökéletesség és az előadások rendkívüli dinamizmusa, indulatgazdagsága egyrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy Järvi kiváló állapotban vette át elődjétől a zenekart, másrészt arra utal, hogy az észt maestro – aki eddig pályája minden jelentős állomásán: Malmőben, Stockholmban, a Cincinnati Szimfonikusoknál éppúgy, mint a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen élén kimagas­ lóan eredményes munkát végzett – abszolút rátermetten irányítja a párizsiakat. És persze azt a kézenfekvő következtetést is levonhatja a lemezhallgató, hogy Paavo Järvi fogékony a kortárs zene iránt. Utóbbit diszko­gráfiája is tanúsítja: a karmester lemezfelvételei között számos albumot találunk 20. vagy 21. századi műsorral. Stravinsky, Prokofjev, Hindemith, Poulenc, Sosztakovics neve éppúgy megjelenik a felvett művek szerzői között, mint az újabbak közül Mauricio Kagel, Beat Furrer, Jörg Widmann, vagy a karmester számára különösen fontos balti és északi szerzők: az észt Tüür és Sumera, a finn Sallinen és Salonen.

14 müpa

magazin 2015 november–december

A balti komponisták közül Paavo Järvi számára kiváltképp kedves honfitársa, az idén ősszel nyolcvanéves Arvo Pärt. Az ő műveinek Järvi több önálló lemezt is szentelt már, az Orchestre de Paris Müpa-beli koncertjét pedig november 6-án egy olyan Pärt-opus előadása indítja, amelyet a zeneszerző kifejezetten Järvi és a zenekar számára írt: a vonósokra és ütőkre fogalmazott, mintegy kilencpercnyi Sziluett ősbemutatóját 2009-

ben, Párizsban természetesen az Orchestre de Paris abszolválta, Järvi irányításával.

A hármas ütemű, keringőszerű művet a zenekar „mesterségének címereként” két francia sikerdarab követi, annak idején történetesen mindkettőt a zenekar elődje, a már említett Orchestre de la Société des Concerts du Conservatoire mutatta be. Ilyen SaintSaëns híres 1. (a-moll) csellóversenye, a hangszer egyik legremekebb – mégis kissé

Sziluett Hommage à Gustave Eiffel – ez áll Arvo Pärt művének partitúrájában. A vonósokra és ütőhangszerekre komponált művet a zeneszerző Paavo Järvinek és az Orchestre de Paris-nak ajánlotta, annak az építésznek állítva emléket, akinek leghíresebb műve a róla elnevezett párizsi torony (1889), 1930-ig a világ legmagasabb épülete, ám őt dicséri Budapesten a Nyugati Pályaudvar szépsége is. Pärt így emlékezik a darab születését kiváltó impulzusokra: „hallottam Paavo Järvi műveimből készült elsőrangú interpretációit, ez adta az első, spontán ösztönzést a darab megírásához. Felhívtam őt, hogy beszámoljak a lelkesedésemről – ekkor tudtam meg, hogy átveszi az Orchestre de Paris vezetését.

Ellenállhatatlan vágy töltött el, hogy írjak valamit ebből az alkalomból új zenekara számára. Azonnal Eiffelre és műveire gondoltam, hódolatra a nagy építész előtt. Nagyon boldog voltam, amikor arról értesültem, hogy a zenekar kedvezően fogadta az ötletet.

Egy remek fotóalbum és a torony tervrajza feküdt az asztalomon. Eiffel józan céltudatosságot és eleganciát ötvöző művészi látomása számos különféle módon inspirált. Egy zeneszerző szemszögéből Eiffel tornya több olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amely összehasonlítható egy zenemű szerkezetével: ilyen az alkotóelemek összeillesztése, az áttekinthető konstrukció, és sok egyéb. Ami a művet illeti, rövid lett és könnyű, mint egy tánc. Valami szédítő – mint a szél, amely lágyan simogatja Eiffel kolosszusát.”

Sol Gabetta

Fotó © Uwe Arens

www.fidelio.hu

mostohán kezelt – versenyműve, melynek megalkotásakor az újnémet iskolát más műveiben is követő francia szerző harminchét évesen, 1872-ben a liszti versenymű-modell mintájára nem több tételben, hanem egyetlen megszakítatlan (igaz, háromrészes) folyamatban gondolkodott. És ilyen a Saint-Saënsnál is fia­talabb, mindössze huszonhét éves Berlioz emblematikus remekműve, a Fantasztikus szimfónia (op. 14, 1830), amely a programzene romantikus ábrázoló szellemének éppúgy mintapéldája, mint az érzelmek és indulatok szélsőségesen élénk felmutatásának, a mesteri hangszerelésnek – no és persze annak a diadalmas szimfonizmusnak, amely a 19. századi repertoárban Berliozzal kezdődik, és Liszt érett szimfonikus költeményeitől Csajkovszkijon át egészen Richard Straussig mutat előre. A koncert szólistája, a még mindig fiatal, de már jó ideje nemzetközi sikereket arató Sol Gabetta (1981) régi ismerősünk, szinte hazajár a Müpába.

Legutóbb tavaly februárban muzsikált nagy sikerrel e falak között – akkor a Bázeli Kamarazenekar és karmestere, Giovanni Antonini társaságában. Az argentin születésű, orosz és francia felmenőkkel rendelkező, de Svájcban élő művésznő virtuóz és érzékien szép hangú csellista, ám egyszersmind az elmélyültség és igényesség mintaképe, produkcióit mindenütt felsőfokon méltatják – joggal érdekelheti tehát a közönséget, hogyan játssza Saint-Saëns különlegesen virtuóz, ugyanakkor költői versenyművét.

Csengery Kristóf 2015. november 6.

SOL GABETTA ÉS AZ ORCHESTRE DE PARIS VEZÉNYEL: PAAVO JÄRVI BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

HA KOMOLYAN SZÓRAKOZIK

KLASSZIKU

IGAZÁN

Fotó © Wilfried Hedenborg

Wiener Kammerensemble

„WIENERISCH”

MOZ A RT, BEE THOV EN ÉS SCHUBERT K A M A R A MŰ V EI A Bécsi Filharmonikus Zenekar, illetve a Bécsi Állami Operaház muzsikusait felvonultató Wiener Kammerensemble novemberi koncertje valódi bécsi hangulatot ígér, amely utolérhetetlenül könnyed és aromás, mint egy tejhabos kávé, sokrétű és tartalmas, mint egy Sacher-torta; ami a szellemet, a tudást, az extravaganciát egyaránt megcsillogtatja, de nem hivalkodó.

Az 1842-ben alapított, világhírű együttes tiszteletre méltó és szigorúan őrzött tradícióihoz tartozik, hogy a nagyzenekari hangversenyek, az operaházi szolgálat mellett a tagok rendszeresen adnak kamarazenei koncerteket. Különféle összeállításokban hallhatók a zenészek; érdekes, hogy a három csellószólam-vezető: Nagy Róbert, Somodari Péter és Varga Tamás – mindhármukat a pesti Zeneakadémia bocsátotta szárnyra – három különböző társaságban kamarázik. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Wiener Kammerensemble hallható, amelynek Varga Tamás oszlopos tagja.

A nyolctagú együttest az 1970-es évek elején hozta létre Gerhart Hetzel, a Filharmonikusok tekintélyes hírnevű koncertmestere, akit szólistaként is foglalkoztattak és elismertek. Ma is közöttünk lehetne, ha ötvenkét esztendősen egy hegyi túrán a mélybe nem zuhan – súlyos sérülései miatt a salzburgi baleseti kórház orvosai is tehetetlennek bizonyultak. Ez a kitérő csupán jelzés: Hetzel örökébe lépni, útját folytatni méltó feladat.

A mostani oktett vezetője a Bécsi Filharmonikusok koncertmestere, a Szófiából

16 müpa

magazin 2015 november–december

Németországon át Bécsbe származott Albena Danailova. A nagyzenekar első hegedűszekciójának tagja, Andreas Großbauer viszi a másik hegedűszólamot. A Grazban született muzsikust tavaly nyáron fontos posztra választották: a Filharmonikusok ugyancsak nagy tekintélyű elnöke, Clemens Hellberg utódjául. Tobias Lea az Operaház szólóbrácsásaként társult az együtteshez, és mint említettük, Varga Tamásé a csellószólam. A nagybőgős Christoph Wimmer a fiatal nemzedéket képviseli, harminckét éves.

A fúvós karba a szintén csak harminckét esztendős Thomas Jöbstlt (kürt), valamint Gerald Pachingert (klarinét) és Richard Gallert (fagott) hívták meg.

Az együttes alapítása óta ebben a hangszerösszeállításban játszik – meséli Varga Tamás.

Korábban gyakran előfordult, hogy zongoristával együtt léptek pódiumra, ezt mostanában igen ritkán teszik. Nyilván főként az utóbbi évek sűrű programja miatt már az évadkezdés erősen indult a Filharmonikusoknál, az operaházi premiereken túl angliai, bukaresti és japán turnéval.

A felállás ugyan hagyományos, de a műsorok kialakítása akusz­tikai szempontból is változatos. Igyekeznek kihasználni az oktett hangszereiben rejlő variálhatóságot, játszottak például olyan különösen érdekes hangzásvilágú darabot, mint Rossini cselló–nagybőgő duója. Az alapítás óta

Varga Tamás Mező László, Rados Ferenc, Kurtág György tanítványát aligha kell bemutatni a magyar olvasónak. Talán akadtak szerencsések, akik ha másként nem, televíziós közvetítésben láthatták és hallhatták a 2014. június 28-i szarajevói koncertet. A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet 100. évfordulóján a Bécsi Filharmonikusok Franz Welser-Möst vezényletével vendégszerepeltek a Miljacka folyó partján. A gesztus ezúttal is elegáns volt, Bosznia-Hercegovina himnusza után, demonstrálva az első világháborúért érzett felelősséget, nem a mai osztrák himnuszt, hanem Haydn Császár-kvartettjét adta elő az együttes tagjaiból alakult vonósnégyes, a csellószólamot Varga Tamás játszotta. A szólistaként és kamarazenészként egyaránt keresett művész 1998-ban szerződött a Bécsi Állami Operaházhoz, három évvel később a Bécsi Filharmonikusok tagja lett.

Igyekeznek kihasználni az oktett hangszereiben rejlő variálhatóságot. rendszeresen megszólaltatják Mozart divertimentóit, a budapesti koncertre a salzburgi sorozatból a D-dúrt (K. 205) választották, amelyet játékossága és szerenádszerűsége mellett korszakjelzőnek, versenyművek és szimfóniák fontos előzményének is vélnek. A táncos tételek – két menüett szerepel az öt között – hozzájárultak a tizenhét éves Mozart népszerűségéhez szülővárosában, annál is inkább, mert a kompozíció egy magas rangú tisztviselő, Ernst von Antretter feleségének névnapjára készült.

Még érezhető a divertimentón Haydn hatása éppúgy, mint a második számként Beethoventől elhangzó B-dúr vonósnégyesen.

Az op. 18-as sorozat eme utolsó darabjában azonban már a szélsőséges beethoveni indulatok uralkodnak. Az általában megszokott négytételes struktúrát átlépve, a sodró lendületű zárótétel elé egy lassút illesztett a zeneszerző, La Malinconia címmel, hangsúlyozva a közjáték mélabús hangulatát. Beethoven első kvartett-szériájának ajánlása a pártfogó Lobkowitz hercegnek szólt, de az egyes darabok címzettjei között kortárs muzsikus (Karl Ferdinand Amenda) is szerepel. A vonósnégyes-irodalom kimagasló bécsi mestereinek – Haydn, Mozart és Beethoven – egyik alkotása természetesen minden koncertjükön szerepel, de előfordult – emlékeztet rá Varga Tamás –, hogy Fritz Kreisler-kvartettet tűztek műsorra.

A koncert második felében Schubert F-dúr oktettjét (D 803) adják elő. Az ötvenperces mű Ferdinand Troyer gróf megrendelésére készült. A morva arisztokrata Rudolf főherceg udvarmestere volt, és nem mellesleg jó klarinétos, neves filantróp, aki rajongott Beethoven muzsikájáért. Schubertet, akit egyébként is foglalkoztatott Beethoven mintaként fölemlített Esz-dúr szeptettje, 1824 elején bízta meg rokon mű megírásával. A zeneszerző kézben lévő munkái komponálásával megakadt, így a Zselizben töltött nyarat az Oktett alkotására fordította. Ősszel egy bécsi magánkoncerten hangzott el először a kompozíció, a klarinétszólamot maga a megrendelő játszotta. Az 1827-es hivatalos bemutató után egyesek ugyan kifogásolták a kompozíció terjedelmét, de a jelentőségét, azt, hogy ez a XIX. század egyik legjelentősebb kamarazenei darabja, nem vitatta senki. Az utókor különösképpen nem.

Albert Mária

2015. november 24.

WIENER KAMMERENSEMBLE

ALBENA DANAILOVA, ANDREAS GROSBAUER – HEGEDŰ, TOBIAS LEA – BRÁCSA, VARGA TAMÁS – CSELLÓ, CHRISTOPH WIMMER – NAGYBŐGŐ, THOMAS JÖBSTL – KÜRT, GERALD PACHINGER – KLARINÉT, RICHARD GALLER – FAGOTT BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

A hír mindenkié – adja tovább!

KLASSZIKU

AC S E 18 müpa

magazin 2015 november–december

Antoine Tamestit

1896. január 4-én Antonín Dvořák saját műveit – többek közt a Szláv rapszódiát és a IX. szimfóniát – vezényelte Prága legnagyobb koncerttermében, a Rudolfinumban. Ez a nap lett a Cseh Filharmonikus Zenekar születésnapja. A következő két évtizedben zaklatott időszakok és legendává nemesült pillanatok hektikus váltakozása jellemezte az együttes életét, majd 1919-ben egy energikus, fiatal dirigens, Václav Talich állt a zenekar élére.

Fotó © Eric Larrayadie

KAPCSOLAT

H

A Filharmonikusok tagsága az első években zömmel a Prágai Nemzeti Színház muzsikusaiból állt. Évi néhány koncertre ültek össze, és a bevételt teljes egészében az idős zenészek támogatására, illetve a zenészözvegyek megsegítésére fordították. A hangversenyekre szigorú szervezeti szabályok szerint készültek, a próbákról való késés például jelentős pénzbüntetéssel járt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Cseh Filharmonikus Zenekar a kezdeti években leginkább egy önsegélyező szakmai egyesületre hasonlított, és céljai között sem az önálló művészi profil kialakítása, sem a nemzetközi porondra való kilépés nem szerepelt. Az első lépést az önállósulás felé tulajdonképpen a kényszer szülte. 1901-ben a Prágai Nemzeti Színház Operazenekarának több tagja is összetűzésbe került a színház zenei vezetésével, és sztrájkot hirdettek. A Karel Kovařovic vezette igazgatóság azonban nem ijedt meg, új tagok bevonásával átszervezték a zenekart – ugrásra kész, jó muzsikusokból Csehországban évszázadok óta nem volt hiány. Az állásukat vesztett zenészek pedig a Cseh Filharmonikus Zenekar funkcióját gondolták újra. Most már a napi megélhetés volt a tét.

Szinte folyamatosan játszottak. 1901 utolsó három hónapjában például 49 hangversenyt adtak, 15-öt Prágában, a többit különböző cseh és morva városokban. Felléptek a leg-

nagyobb koncerttermek­ben, de sörfőzdékben is. Hrabal tollára való, hogy a cseh nemzeti zene ikonikus művét, Smetana Hazám című darabját a zenekar első ízben egy smíchovi sörözőben adta elő.

A modern cseh zene képviselete – ami néhány évtizeddel később már elválaszthatatlan az együttestől – ekkor még kevéssé hangsúlyos. Ám a zömmel szórakoztató zenei programokkal turnézó – Bécsben és Londonban is fellépő – zenekar már ebben az időben is műsorra tűz egy-egy darabot az új nemzedék (Janáček, Suk, Novák) képviselői­ től, s ama legendás pillanatok egyikeként, Mahler vezényletével, 1908-ban ők mutatják be a szerző VII. szimfóniáját.

A világpolitikai helyzet változása is kellett ahhoz, hogy az önállósuló Csehszlovákia zenei zászlóshajója a Cseh Filharmonikus Zenekar legyen. Václav Talich remek érzékkel és céltudatosan kormányozta az együttest, melyet a modern cseh zene fontos innovatív központjává fejlesztett. Elkötelezett híve volt Janáček operáinak, a művek népszerűsítőjeként még kisebb-nagyobb kompozíciós feladatokat is elvégzett. Az egyik legtalányosabb Janáček-opera, A ravasz rókácska részleteiből például Talich készített koncert­ szvitet.

A legrégebbi Stradivari-brácsa őrzője A francia Antoine Tamestit az új generáció egyik legtöbbre hivatott brácsaművésze. A harmincas évei derekán járó muzsikus karrierje az utóbbi néhány évben vett nagy lendületet.

A hangszer törzsrepertoárja mellett szívesen játszik átiratokat. Bach csellószvitjeiből például lemezre vett hármat. Ezt a CD-jét (2012) a közönség és a szakma is igen kedvezően fogadta. Tanárához, Tabea Zimmermannhoz hasonlóan Tamestit is szívügyének tekinti a kortárs zenét, Bruno Mantovani és Olga Neuwirth komponált már számára versenyművet, a 2015/16-os koncertszezonban pedig Jörg Widmann új művét mutatja majd be. Jelenleg egy rendkívül értékes, Antonio Stradivari műhelyéből származó hangszeren játszik.

Az 1672-ben készített, „Mahler” néven nyilvántartott brácsáról jelenleg úgy tudjuk, hogy a cremonai mester legelső munkái közé tartozik, a fennmaradt példányok közül a következő mintegy tizennyolc évvel „fiatalabb”.

müpa

magazin 2015 november-december

19

KLASSZIKU

Jiří Bělohlávek

Fotó © Czech Philharmonic

Dvořák és Brahms Számos elemzés mutatott már rá a hangversenyen szereplő Dvořák-kompozíció, a VI. szimfónia és Brahms azonos hangnemű II. szimfóniájának párhuzamaira. A tematikus megfeleléseken túl koncepcionális hasonlóságokra is felfigyelhetünk. Az első tétel esetében például Dvořák modellként tekintett a pályatárs darabjára. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mű melodikus anyaga nemcsak a Brahms-szimfónia egy-egy fordulatával, hanem cseh népdalokkal is rokonságban áll.

A brahmsi inspiráció ténye mindazonáltal sokáig a viszály almájának bizonyult a Dvořák-magyarázók körében. Voltak, akik szerint a Brahms-hatás túlhangsúlyozása a mű és alkotója eredetiségét veszélyezteti, azt a képet erősítve, hogy Dvořák csupán a századvég egyik ügyes mesterembere; a másik oldal pedig attól tarthatott, hogy a nemzeti vonás jelentősége mellett érvelők leválasztják Dvořákot a német szimfóniahagyomány fősodráról. A nagyszerű cseh dirigens, Jiří Bělohlávek több ízben készített lemezfelvételt a VI. szimfóniából, 1999-ben például a BBC Szimfonikus Zenekar élén. E kiváló lemez kísérőfüzete – a fent körvonalazott vitát feloldandó – idézi a legendás Václav Talich gondolatát: „a legközvetlenebb hatást Dvořákra a természet, a cseh vidék, a falusi élet gyakorolta. Mesteri fokon sajátította el és vitte tökélyre kora zeneszerzői technikáit, s e keretek között volt képes a szülőföld szellemétől átitatva komponálni. Szerintem ezért válhatott Dvořák zenéje univerzálissá.”

Martinů és Széll György Széll György és a cseh zene kapcsolata régi időkre nyúlt vissza. Fiatal korában zenekarra hangszerelte Smetana e-moll vonósnégyesét, 1919-ben, majd 1930-ban pedig a prágai Német Színház karmestereként dolgozott. Második feleségével, Helena Schultz Teltschcsel Prágában ismerkedett meg, házasságuk a karmester haláláig tartott. Martinůhoz bensőséges munkakapcsolat fűzte, a Clevelandi Szimfonikusok alapításának negyvenedik évfordulójára Széll György tőle rendelt darabot. A karmesternek dedikált Szikla című szimfonikus prelúdium bemutatója 1958-ban volt. De az ő nevéhez fűződik Martinů II. szimfóniájának és Rapszódia-koncertjének premierje is. Az utóbbi alkotás nyelvezete sok tekintetben eltér a zeneszerző 1930–40-es években megszilárduló stílusától. Korábbi versenyműveiben a barokk concerto-hagyomány modernista újraértelmezésére vállalkozott, a Rapszódia-koncertben viszont a rapszódia műfajának Liszt Ferenchez köthető modelljét, illetve a romantika korának versenymű-ideálját követte. Művészi habitusa azonban visszatartotta attól, hogy a szólista és a zenekar kapcsolatát drámai akcentusok jellemezzék, a brácsaszólót legtöbbször a szimfonikus hangzás különleges színelemeként kezeli.

20 müpa

magazin 2015 november–december

Érdekes, hogy a cseh zene nemzetközi nép­ szerűsítésében nem kizárólag cseh karmes­ terek, hanem Magyarországról induló dirigensek – például Richter János vagy Széll György – is komoly szerepet vállaltak. A Bécsi Filharmonikusok vezetőjeként dolgozó Richter és a vele majdnem egyidős Dvořák barátsága az 1870-es évek végén kezdődött. A zeneszerzőt elvarázsolta Richter vezénylési stílusa, a VI. szimfóniát egyenesen a dirigensnek dedikálta.

Jiří Bělohlávek (1946) 2012 óta látja el a Cseh Filharmonikus Zenekar vezető karmesteri és művészeti vezetői feladatait. Az elmúlt években óriási sikerrel koncertezett Bécsben, New Yorkban, Berlinben, Londonban és Amszterdamban. Mindeközben Dvořák valamennyi szimfóniáját és versenyművét felölelő, nagyszabású lemezfelvétel-sorozatot készített. Szoros kapcsolatban áll a BBC Szimfonikus Zenekarával, 2012-ben Martinůszimfóniá­kat, 2013-ban Suk Nyári mese című szimfonikus költeményét rögzítette az együttes élén. A nagyzenekari kategóriában mindkét felvétel elnyerte a brit Gramophone díját. Herbert von Karajan után Bělohlávek az első olyan karmester, aki két egymást követő évben válik érdemessé erre a rangos elismerésre.

Molnár Szabolcs

Hrabal tollára való, hogy a cseh nemzeti zene ikonikus művét, Smetana Hazám című darabját a zenekar első ízben egy smíchovi sörözőben adta elő.

Fotó © Petra Hajsk†

Cseh Filharmonikus Zenekar

2015. december 5.

JIŘÍ BĚLOHLÁVEK ÉS A CSEH FILHARMONIKUSOK VEZÉNYEL: JIŘÍ BĚLOHLÁVEK, KÖZREMŰKÖDIK: ANTOINE TAMESTIT – BRÁCSA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

KLASSZIKU

Tomasz Daroch

A Szimfonikus felfedezések sorozatának novemberi és decemberi koncertjén a szólisták is a felfedezés erejével hathatnak majd, hiszen két fiatalt hallhat a közönség: a debreceni Kodály Filharmonikusok a lengyel csellistával, Tomasz Darochhal, a pécsi Pannon Filharmonikusok pedig a Münchenben tanuló fuvolással, Szabados Évával ismertetik meg a közönséget.

Fotó © Pawel Kamowski

PÁRHUZAMOS É L E T R A J Z O K 22 müpa

magazin 2015 november–december

TOMASZ DAROCH Hogyan alakult találkozásod a csellóval?

Szerelem volt első látásra?

Hétévesen kezdtem meg zenei tanulmányai­ mat. Az, hogy a csellót választottam, véletlenszerűen alakult. Ahogy ezt mindenki tudja, a gyerekek nem szeretnek gyakorolni – akkoriban nekem is inkább a focizás volt a szerelmem. Néhány évvel később a tanárom elküldött a fiatal csellisták országos versenyére. Díjak helyett különböző kitüntetéseket osztottak: én is kaptam egyet, ekkor szerettem bele igazán a csellóba és a zene világába.

Több kiváló intézményben fejlesztetted hangszeres tudásod: különböző zeneakadémiákon (Mannheim, Augsburg, Łódź), továbbá mesterkurzusokon. Hogyan lehet ennyi különböző hatást, szemléletet összehangolni? Öröm számomra, hogy lehetőségem volt ennyi helyen tanulni. Úgy gondolom, minden zenésznek élnie kellene a lehetőséggel, hogy annyit fejlődjön, amennyit csak lehet.

Ebben a mesterkurzusok rendkívül fontos szerepet játszanak. Mindaz a tapasztalat és tudás, amit megszerezhetsz a kiváló mesterektől, nagy segítség, hogy kialakítsd saját zenei nyelvedet. Szerencsém volt, hogy nagy­ szerű művészekkel találkozhattam és dolgozhattam, akik nagy hatást gyakoroltak rám.

Sok más verseny mellett elnyerted a tavalyi budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonka­verseny második díját.

Megosztanád velünk az ezzel kapcsolatos emlékeidet?

Fantasztikus verseny volt! És nem csak azért, mert számomra sikerrel zárult. Nagyon élveztem, hogy mindvégig profi szervezői munka és nagyszerű légkör jellemezte az egész eseményt. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti Zeneakadémia gyönyörű hangversenytermeiben játszani minden csellista álma, ahogyan az enyém is volt. Nagyon boldog voltam, amikor meghirdették a versenyt, mivel mindig is szerettem volna részt venni rajta. Természetesen soha nem gondoltam volna, hogy én nyerem a második díjat. Csodás napokat töltöttem Budapesten, és hatalmas öröm, hogy újra jöhetek. A díjon kívül a mostani meghívást is a versenynek köszönhetem.

Fiatal korod ellenére hatalmas repertoár­ ral rendelkezel, még jazzt is játszol.

Mondhatjuk, hogy mindenevő vagy?

Nos, talán nem vagyok mindenevő, csak éppen nem hagyok ki bizonyos stílusokat.

Számos jazz- és népzenei projektben is részt vettem már, de természetesen a klasszikus zene az én világom.

Miért éppen Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című művét választottad budapesti koncertedre? Az eredetit fogod játszani vagy Fitzenhagen verzióját?

Számomra ez a leggyönyörűbb darabok egyike. Szerencsés vagyok, hogy már sokszor játszhattam, és mindig lenyűgöző élmény. Megannyi díszítmény, rengeteg szín és főleg a klasszikus egyszerűség adja a darab szépségét. Wilhelm Fitzenhagen verzióját fogom játszani, ami nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretem az eredetit, hiszen mindkettő ugyanazon a zenei anyagon alapul.

Egyszerűen jobb játszani a csellista mester verzióját, talán mert sokkal lendületesebb.

Ahogy elnézem a naptáradat, a koncertezés mellett nem sok szabadidőd marad.

Milyen terveid vannak a jövőre?

Mindig van lehetőség arra, hogy az ember találjon egy kevés szabadidőt... Számos tervem van: bővíteni akarom a repertoárom, és játszani szeretnék a világ legnagyszerűbb zenekaraival. Tanítani is nagyon szeretek, két éve dolgozom a łódźi zeneakadémián. A tanítás számos új tapasztalatot ad, és nagyon boldog vagyok, hogy átadhatom a tudásomat a tanítványaimnak. Már évek óta van egy álmom: szeretnék együttműködni egy rangos zenei ügynökséggel.

Ahogy ezt mindenki tudja, a gyerekek nem szeretnek gyakorolni…

Pannon Filharmonikusok

müpa

magazin 2015 november-december

23

Szabados Éva SZABADOS ÉVA Fiatal művész esetében mindig érdekes kérdés, hogyan került kapcsolatba a hangszerével. Nálad miképpen alakult a fuvolával való találkozás?

Családomban nincs zenész, de édesanyámat a gimnáziumban egy fuvolatanárnő oktatta énekre, aki egy alkalommal behozta a hangszerét, és eljátszotta az osztálynak Debussy Syrinx című művét. A darab és a fuvola hangja életre szóló élményt jelentett édesanyám számára. Biztosan nem véletlen, hogy amikor ezt a hangszert választottam, éppen az ő egykori énektanáránál, Kováts Krisztinánál kezdtem tanulni.

Az elején fife-on kezdtem játszani, amely a fuvola billentyűzet nélküli, középkori eredetű elődje: apró mérete miatt (akkora, mint a piccolo) manapság előkészítő hangszerként használják a fuvolaoktatásban. Nem különösebben szép a hangja, így az is ösztönzött, hogy egy év után végre igazi fuvolát tarthattam a kezemben. A sok kis etűd gyakorlása közben arra gondoltam, minél gyorsabban tanulom meg őket, annál közelebb kerülök a nagybetűs darabokhoz.

Fotó © Pawel Karnowski

Hogyan vezetett az utad Gyöngyösről a budapesti Bartók szakiskolán át Münchenbe?

Zeneiskolás koromban eldöntöttem, hogy zenész akarok lenni, és a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba akarok járni. A zeneiskolai tablók, a konziba felvételt nyert tanulók képei motiváltak, én is oda akartam kerülni közéjük a falra, ami 2007-ben meg is történt. A konziban pedig – ahonnan annyi emléket őrzök Csetényi Gyula óráiról – szintén egy cél lebegett a szemem előtt: szerettem volna külföldön folytatni a tanulmányaimat.

24 müpa

magazin 2015 november–december

Mesélnél müncheni tanárodról, ottani tapasztalataidról?

Andrea Lieberknecht az egyik legkeresettebb tanár Németországban. Hihetetlenül energikus és motivált, szenvedéllyel tanít minden órán. Csodálatosan játszik, arra ösztönöz, hogy minél több ötletet próbáljunk ki, fedezzük fel a saját egyéniségünket, és szólaltassuk meg a hangszeren – mindenre nyitott: terel, inspirál, kibont bennünket.

Szeretek Münchenben élni, mert a várost áthatja a klasszikus zene szeretete, így a zenészek számára (is) ez a lehetőségek városa. Az egyetem olyan, amilyenre számítottam, mindenki nyitott és kedves, sok nem-

zet keveredik, sokféle kultúrát és embert ismertem meg.

A nehézség a nyelv, hiszen hiába tudok jól beszélni, mégsem ugyanaz az érzés. De úgy gondolom, mostanra sikerült beilleszkednem.

Hangszered repertoárjából milyen korszakokat vagy szerzőket részesítesz előnyben koncertjeiden?

Még nem vagyok kiforrott koncertező művész, tanulóként mindent játszom, és mindenben ki szeretném magam próbálni. Ami közel áll hozzám, az Bach és Mozart zenéje – tervem, hogy megtanulok traversón (barokkfuvolán) játszani, hogy jobban elmélyülhessek a barokk stílus technikáiban, korhű megszólaltatásában. Továbbá a modern darabokat is szeretném jobban felfedezni, a különböző effektusokat, technikákat elsajátítani.

Reinecke Fuvolaversenye a repertoár egyik kedvelt darabja, mégis ritkán szólal meg zenekarral. Milyen viszony fűz a darabhoz?

A versenymű második tételét játszotta egy osztálytársam, akkor ismertem meg a darabot. Az első taktustól kezdve megragadott ennek a tételnek a szépsége, számomra ez a mű magja, lényege. Az üstdob szívdobbanást imitáló ritmusa, a kürtök vészjósló akkordjai, a fafúvósok felelgetése, a cselló kantilénája, a fuvola éneklő, fájdalmas szépségű dallama a szívig hatol.

A második tétel – Hamvas Béla szavaival élve – maga a „szép boldogtalanság”.

Repertoárja miatt a fuvola nem olyan szólóhangszer, mint a hegedű vagy a cselló, hiszen a legnagyobb szólisták is zenekarban játszanak és/vagy tanítanak. Hogyan képzeled el a jövőd? Én is szeretnék egy jó zenekarban játszani, remélem, sikerül majd.

Nem tartottam magam pedagógus alkatnak, de most, hogy már vannak magánnövendékeim, meglepődve tapasztalom, milyen fantasztikus tanítani, gyerekekkel foglalkozni! Közben az ember maga is tanul, sok mindent tudatosít, sok mindenre ráébred. Idén többet szeretnék kamarazenélni, jelenleg fúvós­ ötöst szervezünk, szeretnék versenyeken is indulni, de valójában minden vonz, ami zene.

Tóth Endre

2015. november 15.

TOMASZ DAROCH ÉS A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN VEZÉNYEL: KOVÁCS LÁSZLÓ BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. december 13.

SZABADOS ÉVA ÉS A PANNON FILHARMONIKUSOK

KÖZREMŰKÖDIK: ANAMARIJA KNEGO, IVANA SRBLJAN, MARCO FORTUNATO, SLAVKO SEKULIC – ÉNEK, NEMZETI ÉNEKKAR, PANNON FILHARMONIKUSOK, VEZÉNYEL: ERDÉLYI DÁNIEL BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

MŰVÉSZBEJÁR

Fassang László

BUDAPESTTŐL PÁRIZSIG A nemzetközi koncertélet rendszeres szereplője, az orgona hazai nagykövete és népszerűsítője. A legnevesebb orgonaversenyek díjazottja, nemzetközi versenyek rendszeres zsűritagja. Az évad művésze Fassang László.

Zenészcsaládban nőttél fel. Természetes volt, hogy belőled is zenész lesz?

Bár hétévesen elkezdtem zongorázni, majd fuvoláztam, sokáig nem volt nyilvánvaló, hogy zenész leszek. Tizenhárom éves voltam, amikor az orgona annyira megérintett, hogy attól kezdve ez állt az érdeklődésem középpontjában. Templomunk orgonistája Draskóczy László volt, akinek improvizációi nagy hatást gyakoroltak rám – akkor hallot-

26 müpa

magazin 2015 november–december

tam először valakit élőben improvizálni, orgonát is akkor láttam-hallottam közelről. Úgy gondoltam, hogy ezt nekem is feltétlenül meg kellene tanulnom. Ekkor döntöttem el, hogy ez lesz a hivatásom.

Hogyan lehet improvizációt tanulni?

Kicsit ahhoz hasonlítanám, amikor az ember megtanul egy nyelvet. Egy kisgyerek egészen korán, szavak nélkül is képes megér-

tetni magát, és ha felnő, egyre válasz­té­ko­ sab­ban kommunikál. Ez a zenében is ha­son­ lókép­pen történik. Akár már egy-egy hanggal, hangkapcsolattal, ritmikai elemmel is el lehet játszadozni, közben pedig az ember megtanulja, hogyan fejezheti ki magát.

Ez a nyelv később egyre bonyolultabbá, ös�szetettebbé válik. A kifejezés vágya és a mondanivaló talán velünk született dolog, de a nyelv használatát meg lehet tanítani.

Ez az alkalom azért is lesz kivételes, mert az orgona a négy mű mindegyikében a zenekarhoz hasonlóan fontos szerepet játszik.

A Zeneakadémia mellett a párizsi Conservatoire-on is tanítasz.

Mindkét intézménynek növendéke is voltál.

Milyen tárgyakat oktatsz?

A Zeneakadémián elsősorban interpretációt tanítok, azt, hogy a klasszikus szerzők műveit hogyan közelítsék meg a növendékek, hogyan alakítsák ki a saját olvasatukat, illetve hogyan tanulják meg a különböző orgonákat kezelni azok minden technikai és zenei vonatkozásával együtt. A párizsi tanítás elsősorban az improvizációról szól, az előbb említett zenei nyelv elsajátításáról és tökéletesítéséről. Arról, hogy mindenki találja meg a saját, csakis rá jellemző dialektust, és azt művelje ki minél magasabb szinten.

Számomra egyébként akkor hiteles a tanári munka, ha maga a tanár is odaül a növendékek elé játszani, nem csak kívülről ad in­ strukciókat.

November 5-én több orgonaversenyt is előadsz majd, így ez egészen különleges koncertnek ígérkezik.

Igen, a szólista legtöbbször egy versenyművet ad elő egy hangversenyen, és a zenekar játszik a koncert többi részében. Ez az alkalom azért is lesz kivételes, mert az orgona a négy mű mindegyikében a zenekarhoz hasonlóan fontos szerepet játszik. A legnagyobb kihívás talán az, hogy meg kell majd találnunk a közös hangzást. Az orgona gyakorlatilag új zenekarként lép be, ezt a két hangzást és zenei gondolkodásmódot kell nagyon rövid idő alatt harmóniában egyesíteni. A zenekar számára nehéz, hogy az orgona magasabbról szól, ezt a távolságot egyrészt át kell hidalni, másrészt a hangzások beállításánál mindenképpen szükség lesz külső fülekre, hogy kívülről is megfelelőek legyenek az arányok.

Idén a Müpa az évad művészének választott. Ennek kapcsán milyen programokat tervezel?

Három koncert került az Évad Művésze-bérletbe, egy zenekari, egy kamarazenei, és egy év szünet után visszatér az Orgonasztorik sorozata. A Müpa orgonaprogramjainak szerkesztőjeként többféle célt fogalmazhatok meg. Az egyik mindenképpen egy missziós tevékenység azok számára, akik még nem ismerik az orgonát, vagy eddig csak bizonyos oldaláról ismerték ezt a hangszert. Fontos, hogy minél szélesebb spektrumot tudjanak felfedezni a hangszer gazdagságával kapcsolatban. Emellett nagyon fontos számomra, hogy amennyire lehet, mind a hazai orgonistatársadalom tagjai, mind a külföldi orgonistasztárok fellépési lehetőséget kapjanak, és mindenki a saját hitvallása szerint tudja bemutatni ezt a hangszert. A Müpa orgonája egyébként ebben az évben ünnepli a tizedik születésnapját. Idáig nagyon sokféleképpen mutatkozott be a hangszer, ez nem lesz máshogy ebben az évben sem.

Repertoárodon sok 20. századi, illetve kortárs mű szerepel. Fontosnak tartod, hogy a modern darabokat is tolmácsold a közönségnek? Úgy gondolom, enélkül nem lenne teljes az orgonához és a zenéhez fűződő viszonyom.

Nagyon fontos a múlttal foglalkozni, megérteni azokat a gondolatokat, amelyeket Bach, Liszt vagy Bartók fogalmazott meg.

Ez a folyamat végigkísér egészen napjainkig, éppen ezért az is nagyon érdekes, amit például Ligeti fejtett meg ebből a hangszerből, illetve az, hogy a kortárs zeneszerzők mit hoznak ki az orgonából.

Milyen gyakran adatik meg, hogy orgonaversenyt játszhassanak az orgonisták?

Elég ritkán, ennek az a legfontosabb oka, hogy nincs minden teremben orgona, így nagyon nehéz megteremteni a próbák feltételeit. Ebből a szempontból az orgonista lét kicsit kiszolgáltatott. Talán ugyanez az oka annak, hogy nem született annyi orgonaverseny, mint zongoraverseny, hiszen egy zeneszerző nyilván azt szeretné, hogy a mű-

vét minél többször elő lehessen adni. Ezért a modern orgona fejlődése szempontjából nagyon fontos fegyverténynek tartom, hogy Eötvös Péter készülő kettősversenyében a nagyorgona és a zenekar mellett a második szólista Hammond-orgonán játszik.

Jazzprodukciókban is fel szoktál lépni.

Mennyire gyakori az életedben, hogy nem csak komolyzenészként próbálod ki magad?

Nem túl gyakori abban az értelemben, hogy viszonylag kevés időt töltök ezzel, de rendszeresen visszatérő alkalom. Vincent Lê Quanggal (akit Rohmann Dittával és Philipp Györggyel együtt 2016. március 17-én hallhat újra a Müpa közönsége) szoktam együtt játszani más műfajokban is, illetve néhány évvel ezelőtt kért fel Ávéd János szaxofonos barátom, hogy a kvartettjében lássam el a billentyűs szerepét, így sor került egy erdélyi turnéra is, nyáron pedig egy lemezfelvételre.

Pár éve született meg a gyermeked.

Gondolod, hogy zenészként ő is a nyomdokaitokba lép majd?

Sok tekintetben már a nyomdokainkba lépett, az otthon található hangszereket ugyanis már mind kipróbálta, sőt rendszeresen játszik rajtuk. A szó szoros értelmében játszik: számára a cselló, az orgona, a zongora semmi másban nem különbözik a többi játékától.

Az biztos, hogy nem fogjuk kényszeríteni a pályaválasztáskor, de ha úgy alakul, egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon sok örömünk lesz az együttzenélésben.

Békéssy Lili

2015. november 5.

FASSANG LÁSZLÓ ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA

VEZÉNYEL: MADARAS GERGELY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 november-december

27

F O LYA M AT O S M Ú L

Orfeo Zenekar

„ÉRTEM

ÁMOR KÜZD” 28 müpa

magazin 2015 november–december

Negyvenévesen írt, első színpadi művével, az Orfeóval (1607) Claudio Monteverdi (1567–1643) mai operarepertoárunk első remekét alkotta meg. A mantovai hercegi udvar számára szerzett „zenei rege” (favola in musica) főszereplői istenek, félistenek, nimfák. Utolsó zenedrámájával, a Poppea megkoronázásával viszont már az emberi természet legteljesebb panorámáját tárja elénk a hetvenöt éves Monteverdi. A Velencei Köztársaság egyik polgári operaházában 1642-ben bemutatott művének főhősei jobbára történeti személyek: hús-vér halandók, akik esendőségükben minduntalan az istenekre hivatkoznak. „Értem Ámor küzd” (Per me guerreggia Amor) – ismételgeti öreg dajkájának harciasan a szépséges Poppea, aki Néró császár szeretőjeként máris uralkodói palástról ábrándozik. Arnalta – a dajka – előzőleg azzal intette óva úrnőjét, hogy veszélyes dolog fejedelmekkel viszonyt foly­tatni, szeretet és gyűlölet nékik egyre megy, érzelmeiket csakis önnön érdekük diktálja. Poppea azonban hajthatatlan: ő nem fél a kudarctól. „Jó nagy bolond vagy, ha azt hiszed, egy vak fiú [Ámor] s egy kopasz nő [Fortuna] fog boldogságodról s épségedről gondoskodni” – zsörtölődik a dajka. Amikor azonban Poppea nagyralátó tervei mégis megvalósulásukhoz közelednek, Arnalta rögtön arra kéri úrnőjét, hogy koronával a fején is tartsa meg őt bizalmasának. És máris kész az újabb tanács: „Sohase higgy az udvaroncoknak, mert Jupiter hatalma csak két dologra nem terjed ki: nem tudja bevezetni a mennyországban a halált, sem a fejedelmi udvarokban a hűséget.”

Jupitert „fenyegeti meg” kétségbeesésé­ ben a hűtlen férjébe még mindig szerelmes Octavia császárné is: tehetetlenséggel s igaz­ ságtalansággal vádolja a főistent, ha az nem sújt le villámával Néróra. Seneca – a hideg bölcsességei okán nagyjából mindenki számára kellemetlen (s ezért mindenki által gyűlölt) entellektüel – viszont megint csak Fortunát emlegeti. Azzal vigasztalja a császárnét, hogy méltóságát csak növelik a szerencse istennőjének csapásai: „ha nem ütik, a köszörűkő sem vet szikrát.” „Ez az agyafúrt filozófus Jupitert is átveri” – méltatlankodik Senecán Octavia apródja (Valletto), dühösen jegyezve meg, hogy „e tudálékos szőrszálhasogató mások tudatlanságán nyerészkedik, s ravasz érvelésével nem is istenének, hanem kollégájának tartja Jupitert.”

Poppea is hamar átlátja, hogy uralmi ambícióinak legfőbb akadálya a császár egykori nevelője, Seneca. Legütősebb érvét veti be Nérónál: „ez az éles eszű sztoikus, e fortélyos filozófus folyton arról akarja meggyőzni az embereket, hogy ő tartja kezében a jo-

Vashegyi György

Mintha az istenek jelenléte tompítaná a történet amorális élét. müpa

magazin 2015 november-december

29

dett harcukat”. Otho persze nem fogadja el az áldozatot Drusillától, akit most már őszintén szeret: „Jupiter, Nemeszisz, Astraea” villámait kéri önfejére, hisz úgy érzi, megérdemli a reá váró, szörnyű vérpadot. (Otho és Drusilla végül megússzák száműzetéssel, mint ahogy ez a sors jut a gyilkosságra bujtó Octaviának is.)

„Azt reméltem, szépséges Poppea, hogy a szívedet magába záró kősziklát, fájdalmam enyhítésére, megpuhítja a jóságos Ámor” – esdekel reménytelenül a nemes Otho, Poppea faképnél hagyott egykori szerelme. Duettjük furcsán tartózkodó, táncos lejtése csak akkor törik meg, amikor Poppea végre kiböki – kissé idegesen – a kíméletlen igazságot: „Azért hagylak el, hogy uralomra jussak.” Ám, ahogy az lenni szokott, az egyik ember szenvedéséből a másik hasznot húz. „Ámor ítélőszéke olykor igazságot oszt: te rajtam nem könyörültél, más pedig a te fájdalmadra fütyül” – olvassa eddigi elutasító magatartását Otho fejére Drusilla, ez a nem túl eszes udvarhölgy. Otho pedig, most már csakis Drusillának ígérve magát, önkritikát gyakorol. „Szeretsz? – kérdi Drusilla. „Kívánlak” – válaszolja Otho. „Szeretsz?” „Kívánlak.”

Drusilla az istennek sem akarja érteni: „Hogyhogy, csak úgy, egyik pillanatról a másikra?” „Ámor tüze hamar lángra lobban” – nyögi ki zavarát leplezve Otho. Ám amikor Drusilla megnyugodva távozik, az egyedül maradó Otho kénytelen magának bevallani (igazi monteverdis disszonanciák kíséreté­ ben ): „És mégis, akaratom ellenére, te gonosz Ámor, számon Drusilla, szívemben Poppea honol.”

Ám az istenek nemcsak hivatkozási alapul szolgálnak, hanem maguk is részesei az eseményeknek. Monteverdi és kongeniális szövegírója, Gian Francesco Busenello azért szerepelteti őket, hogy akár be is avatkozhassanak a cselekménybe. Több ez, mint a kamaszkorába lépő s öntudatától egészségesen elszemtelenedett operaműfaj kelletlen tiszteletadása saját, főúri-reprezentációs származásának. Mintha az istenek jelenléte tompítaná a történet amorális élét. Mintha a szerzők nem akarnák, hogy művük túl kö-

zel tartsa a görbe tükröt koruk velencei társadalma elé. Így azután Seneca kényszerű halálát Pallasz Athéné jó előre megjövendöli az érintettnek. S hogyan is reagálhatna e hírre Monteverdi remekében egy „állhatatos és erős” jellem másként, mint basso ostinato („makacs basszus”) fölött? Amikor pedig Mercurius bejelenti Senecának, hogy eljött törékeny életének legutolsó órája, s átléphet „az örök és végtelen létbe”, ez utóbbit az agg sztoikus joggal értelmezheti „az istenek életeként”. (Annál is inkább, mivel az istenek hírnökének koloratúrái Apollóra – Orpheusz napisten-atyjára – emlékeztetnek, amint magával viszi csüggedt gyermekét az égbe az Orfeo végén.) Ámor megmenti védence életét, amennyiben meghiúsítja a Poppea elleni gyilkosságot. „Pici, de mindenható” – mondja magáról Ámor. Sőt mond ennél cifrábbat is:

Hagar Sharvit

Mennyivel problémátlanabb a császárné már említett apródjának (Valletto) s komornájának (Damigella) szerelme! (Felhőtlen boldogságukat morbidan húzza alá, hogy Seneca épp az előző jelenetben vágta föl fürdőkádjában – Néró parancsára – az ereit.) Kamaszos izgatottsága a mozarti Cherubino ősévé teszi az apródot; a komorna fensőbbségesen meg is jegyzi: „Ámor kisfiúkkal szórakozik, de te és Ámor két briganti vagytok.”

A mindenható istenektől azután a szerencsétlen, meghasonlott Otho azt kéri, vegyék el az életét. Tudniillik a császárné parancsára meg kellene ölnie annak riválisát, Poppeát, aki iránt pedig még mindig gyöngéd érzelmeket táplál. Miután a gyilkosság meghiúsul, az önfeláldozó Drusilla magára vállalná Otho bűnét, jóllehet lelkében „Ámor s az ártatlanság vívják egymással elkesere-

30 müpa

magazin 2015 november–december

Fotó © Shani Nahmias

F O LYA M AT O S M Ú L

gart.” A császár magánkívül van: Senecának még ma halnia kell! „Ne félj, Poppea, hatalmát még ma bebizonyítja neked Ámor” – szól a szerelmétől (is) elvakult zsarnok. Utóbb pedig, miután egybekelésüket már senki és semmi nem gátolja, Néró így fogadkozik Poppeának: „Jupiter s a magam trónjára esküszöm, ma Róma császárnéja leszel.”

Fotó © Raffay Zsófia

Baráth Emőke

„Ámor, aki a napot s a csillagokat irányítja.” Nem újdonság számunkra Ámor önhittsége, hiszen már az opera prológusában kihirdeti a Szerencsével (Fortuna) s az Erénnyel (Virtus) szembeni elsőbbségét. „Sem emberi, sem égi szív ne merészeljen Ámornak ellenszegülni!” – ismeri el vereségét a prológ végén Fortuna és Virtus. És talán nem véletlen, hogy ők ketten ezt éppen olyan ereszkedő basszus fölött éneklik, mint amilyenre Poppea és Néró turbékolják majd el a mű varázsos záró kettősét („Pur ti miro”). Mozartnál (Szöktetés a szerájból), Beethovennél (Fidelio), Wagnernél (Trisztán és Izolda) is megtalálhatók a szerelmesek/hitvesek egymásba feledkezésének hangjai. Ám náluk áthatja ezeket az önfeladás halálmegvető pátosza.

Poppea és Néró csak a mások halálát veti meg. Ők az egymásba feledkezéssel is beérik.

Mesterházi Máté

2016. november 26., 27., 29.

MONTEVERDI: POPPEA MEGKORONÁZÁSA

VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY RENDEZŐ: GERÉB ZSÓFIA KÖZREMŰKÖDIK: ORFEO ZENEKAR SZEREPLŐK: BARÁTH EMŐKE, VIZIN VIKTÓRIA, HAGAR SHARVIT, MATTHEW SHAW, JEFFREY THOMPSON, SEBESTYÉN MIKLÓS, TATAI NÓRA, PINTÉR ÁGNES, ZEMLÉNYI ESZTER, MOLNÁR ANNA, MÉSZÁROS PÉTER, KÁLMÁN LÁSZLÓ, BLAZSÓ DOMONKOS, BORKA ÁKOS FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

AKTUÁLIS ZEN

St. Florianer Sängerknaben

MOST

BACH BESZÉL

A karácsony nemcsak ünnep, méghozzá igazi megszentelt családi ünnep, hanem egyúttal sajnos feszültségforrás is. Ilyenkor mindenki a legjobbat akarja, noha már Molnár Ferenc egyik vígjátéki bölcse megmondta, hogy soha nem szabad a legjobbat akarni, elég a jó is. Idegeskedés az ajándékvásárlás körül, súrlódások szeretteinkkel: karácsony táján mindez nehezen kiküszöbölhető.

Az ünnephez kötődő koncerteken azonban hagyományosan rálelhetünk mindarra a tiszta és meghitt, emelkedett és személyes élményre, amelyet e napokban valamennyien keresünk. S ehhez csodálatos vezetők állnak rendelkezésünkre az ünnep szentségét meg­idéző zeneszerzők személyében, akik közül ilyenkor – s voltaképp persze máskor is – kiemelkedik egy szerény óriás: Johann Sebastian Bach. Nélküle jószerével elképzelhetetlen a karácsony körüli napok koncertprogramja, hiszen az ünnepi hangulatban talán még jobban fölértékelődik a bachi teremtett világ, amelyet Márai Sándor így jellemzett:

S mi éppen ezt keressük karácsony táján, s erre is fogunk rátalálni azon a két koncerten, amellyel az ünnepek előtt Kovács Róbert és a St. Florianer Sängerknaben (december 17.), illetve a Purcell Kórus és a Norvég Barokk Zenekar (december 19.) ajándékoz majd meg minket. A nagyszerű magyar orgonista és az ausztriai Sankt Florian-apátság évszázados hagyományú fiúkórusának közös estjén a nyitószakasz Bach-kompozíciói mellett más zeneszerzők művei is felhangzanak majd: Liszt Ferenctől és Max Regertől, valamint kortárs magyar komponisták szerzeményeitől Kocsár Miklós és a pár esztendeje elhunyt orgonaművész, Koloss István kórus-, illetve orgonaművéig.

„Ez a zene nem is hangjegyekből áll, hanem számjegyekből épül föl; de e számjegyek a végtelen értékeit jelzik, az abszolút »egy«et és az abszolút »száz«-at, gyakorlati cél és értelem nélkül; mintha valaki a számjegyeket, melyekkel a kofák is nyelvelnek s vitatkoznak, megtisztítaná minden földi vonatkozástól, s már csak a csillagokat számozná meg velök.”

a tiszta és meghitt, emelkedett

32 müpa

magazin 2015 november–december

A Vashegyi György által vezényelendő másik koncert viszont teljes egészében Bach zenéjéé lesz: az egyik kantátája révén már az előbbi hangversenyen is megidézett Karácsonyi oratórium megszólaltatásával. Az 1734 karácsonyára (s vele az 1735-ös újévre és vízkeresztre) összerendezett kantátaciklus hangszeres előadói az 1988-ban alakult skandináv historikus együttes, a Norvég Barokk Zenekar muzsikusai lesznek, akiknek játékát egykor Andrew Parrott, ma pedig Gottfried von der Goltz régizenés jártassága és tehetsége szavatolja. A két női szólista remekül szerepelt az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik hangversenyén, őket tehát már korábban is hallhattuk, a tenor szólamot éneklő

Az ünnephez kötődő koncerteken hagyományosan rálelhetünk mindarra és személyes élményre, amelyet e napokban valamennyien keresünk.

Norvég Barokk Zenekar

Eric Stoklossa pedig Eötvös Péter operájában – Paradise reloaded (Lilith) – éppúgy nagy sikert aratott, mint A teremtésben a 2015-ös év legelső estéjén, vagy legutóbb a Nagy Sándor ünnepének tavaszi előadásán.

E karácsony előtti két koncerten már az igazi ünnep vár reánk, s nekünk csak annyi a feladatunk, hogy kövessük a fent már

idézett Márai Sándor tanácsát: „Hallgass, hallgass. Most Bach beszél. Hallgasd.”

László Ferenc 2015. december 17.

KOVÁCS RÓBERT ÉS A ST. FLORIANER SÄNGERKNABEN VEZÉNYEL: FRANZ FRANBERGER KÖZREMŰKÖDIK: KOVÁCS RÓBERT – ORGONA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. december 19.

J. S. BACH: KARÁCSONYI ORATÓRIUM JULIA DOYLE – SZOPRÁN, MARIANNE BEATE KIELLAND – MEZZOSZOPRÁN, ERIC STOKLOSSA – TENOR, JOHANNES WEISSER – BASSZUS, PURCELL KÓRUS, NORVÉG BAROKK ZENEKAR, VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

LITERÁRIU

A BOLDOGTALAN Kertész Imre

Beszéd a hamburgi Schauspielhausban, 1995 (Részlet) Amit tehát irracionálisnak, érthetetlennek érzünk, illetve annak nyilvánítunk, nem annyira a külső tényezőkben, mint inkább a belső világunkban rejlik. Egyszerűen nem tudunk, nem merünk és nem akarunk szembenézni a brutális ténnyel, hogy a létezés ama mélypontja, ahová századunkban az ember lezüllött, nem csupán egy vagy két generáció sajátos és idegenszerű – „érthetetlen” – története, hanem egyszersmind az általános emberi eshetőséget, tehát, adott konstellációban, a magunk eshetőségét is magában foglaló tapasztalati norma. Elborzaszt a könnyűség, amivel a totalitárius parancsuralmi rendszerek az autonóm személyiséget felszámolják, s amivel az ember egy dinamikus államgépezet pontosan illeszkedő, engedelmes alkotórészévé válik. Félelemmel és bizonytalansággal tölt el, hogy bizonyos életszakaszuk során annyi ember, vagy akár mi magunk is olyan lénnyé alakultunk át, akire később a racionális, ép érzékű, polgári moralitással rendelkező lényünk nem tud, nem akar ráismerni, vele azonosulni.

E három tényező együttes hatása váltja ki aztán azt az érzést: érthetetlen, s az „érthetetlen” szó itt tulajdonképpen az „elfogadhatatlan” szinonimája lesz. Mert hajlunk rá, hogy apokaliptikus élményeinket mintegy valamely tabló állóképein lássuk magunk előtt, miközben könnyen megfeledkezünk az időről. A náci rezsim tizenkét esztendeig, a szovjet kereken hetven évig állt fenn.

34 müpa

magazin 2015 november–december

Mindkét rendszernek, még legmélyebb bugyraiknak is vannak túlélői – s akkor még nem szóltunk e rendszerek különféle változatairól, a megszállt vagy csatlós országok fasizmusairól és szocializmusairól. A túlélés – és itt most szándékosan hallgatok a Holocaustról, a század e kiheverhetetlen megrázkódtatásáról – tehát a, hogy így fogalmazzak: hétköznapi túlélés szerepzavara nem csekély mértékben abból származik, hogy adott időszakban a túlélőnek igencsak értenie kellett mindazt, amit utólag érthetetlennek minősít, hiszen éppen ez volt a túlélés ára. Ha az egész logikátlan volt is, a percek, a mindennapok megkívánták a maguk könyörtelenül pontos logikáját: a túlélőnek értenie kellett a túléléshez, tehát értenie kellett, amit túlélt.

Mert épp ez a nagy mágia, ha úgy tetszik, a démoni: hogy századunk totális történelme a teljes egzisztenciánkat követeli tőlünk, ám miután azt maradéktalanul kiszolgáltattuk neki, cserbenhagy bennünket, egyszerűen mert másképp, gyökeresen más logikával folytatódik. S akkor már érthetetlen, hogy értettük az előzőt is, vagyis nem a történelem érthetetlen, hanem önmagunkat nem értjük. Úgy érzem, végső soron erről van szó, erről kell beszélnünk. Korunk embere úgy éli meg sorsát, hogy a történelem megfosztja őt autonóm személyiségétől, ő pedig, miután kiszabadul a történelem totalitásából, mintegy kompenzációképpen elszemélyteleníti

a történelmet. S habár így kirekeszti életéből a történelmi tapasztalatait, pontosabban azok erkölcsi és szellemi következményeit, mégiscsak alapvető változáson megy keresztül, s hiábavaló volna tagadni, hogy e változásokat, mint megannyi súlyos sérülést, a történelem idézte elő benne. Nem azért nem lehet strigulát húzni a múlt alá, amint azt mostanában Németországban és világszerte is annyian követelik, mintha szíves-örömest nem tennénk meg, hanem azért nem, amit egy nagy történész, Fernand Braudel így fogalmazott meg: az igazán fontos történelmi esemény arról ismerszik meg, hogy folytatása van. Ám ha folytatása van, akkor előzményének is lennie kell, és nem tudom, hogy a kérdést, melynek megválaszolását ez az előadás-sorozat a céljául tűzte ki, jelesül: hogy mi az oka a huszadik században fellépő erőszak és destruktivitás eddig még nem tapasztalt jelenségeinek, nem fordítva kell-e föltennünk, úgy, hogy vajon nem inkább az erőszak és a destruktivitás az elsődleges, amely azután megtalálja uralmi formáit. Mert ha a huszadik századi történelem mindössze egyszeri és megismételhetetlen félresiklás lenne, amint erről jámbor vagy sanda próféták meg akarnak győzni, akkor már rég el kellett volna következnie a nagy katarzisnak; akkor az ember, az autonóm és emancipált személyiség már réges-régen bejelentette volna igényét arra, hogy életét, sorsát és személyi-

stock-photo-opera-house-interiorstage-and-balcony-29873785

20. SZÁZAD Megtorpanni, hogy fölmérje helyzetét és újrafogalmazza értékeit – amennyiben még egyáltalán értéket tulajdonít az életnek. ségét a történelemtől visszavegye. Engem legalábbis ennek a bizonyos történelemnek az úgynevezett történelmi specifikumai csak igen mellékesen érdekelnek. Az én számomra e történelem egyetlen igazi specifikuma az, hogy az én történetem, hogy velem történt meg. S mindenekfölött, hogy élményeim minőségéről szabadon dönthetek: szabadságomban áll, hogy ne értsem őket, szabadságomban, hogy mások fölötti morális ítélkezéssé, ressentiment-ná projiciáljam, vagy ellenkezőleg, igazolni próbáljam – de szabadságomban áll az is, hogy megértsem, hogy megrendüljek fölötte, hogy e megrendülésben a felszabadulásomat keressem, hogy tehát tapasztalattá lényegítsem, tudássá formáljam, és e tudást a jövendő életem tartalmává tegyem. […]

Talán soha nem volt még akkora szüksége a világnak egy ilyen megtorpanásra, egy ilyen, szellemi értelemben vett aktív megpihenésre, mint most lenne. Megtorpanni, hogy fölmérje helyzetét és újrafogalmazza

értékeit – amennyiben még egyáltalán értéket tulajdonít az életnek; s valójában ez a legelső kérdés, amit önmagának föl kellene tennie. Meggyőződésem ugyanis, hogy az élet leértékelődésének, a korunkat pusztító rohamos egzisztenciális hanyatlásnak az a mélységes csüggedtség az oka, melynek gyökere viszont a megtörető történelmi tapasztalatok s a belőlük származó katartikus tudás elhárításában rejlik. Úgy tűnik, mintha az ember többé nem a saját sorsát élné itt a földön, s ezzel elveszítette megszenvedett jogát, hogy Oidipusz királlyal elismételje: „Mindennek ellenére – előrehaladott korom s lelkem nagysága azt sugallja nékem, hogy minden jól van…”, vagy hogy rá is vonatkozzék az Írás: „És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.” Ellenkezőleg, miközben rettentő s értelmetlen szenvedést és fájdalmat ró másokra és önmagára, korunk embere úgy képzeli, hogy az egyetlen, valóban vitathatatlan értéket a szenvedéstől mentes életben találja meg.

Csakhogy a szenvedéstől ment élet egyút-

tal a valóságtól is megszabadult, úgyhogy Hermann Brochhal kérdezhetjük: „Van-e még valóság ebben az eltorzult életben? és vane még élet ebben a hipertrófiás valóságban?” Így aztán, miként az öröm is (hogy a boldog­ ságot itt még csak ne is említsük), a szenvedés is a legtorzabb, legterméketlenebb formát ölti korunkban – tömeggyilkosságok színtereire, lágerekbe vagy a politikai rendőrségek kihallgatószobái­ba, szerencsésebb társadalmakban a szado-mazochista pornófilmek celluloidszalagjaira száműzik. Holott nemrégiben a szenvedést: az emberi sors megélését és elszenvedését még a legmélyebb tudás forrásának tekintették, amely nélkül alkotás nem képzelhető el, semmilyen emberi mű nem jöhet létre.

(Az esszé eredetileg A száműzött nyelv [2001] című kötetben jelent meg.)

2015. december 14.

LITERÁRIUM KERTÉSZ IMRE-EST FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 november-december

35

LITERÁRIU

Kertész Imre

Fotó © Günter Guben

BUSTER AUSCHWITZBAN KEATON SZÉLJEGYZET A SORSTALANSÁGHOZ KERTÉSZ IMRE MÜPA-BELI ESTJE ÜRÜGYÉN 36 müpa

magazin 2015 november–december

Buster Keaton egyik utolsó filmszerepének forgatókönyvét Samuel Beckett írta. A Film címet viselő, 1965-ben bemutatott, mintegy húszperces némafilmben az idős Keaton valami ember alatti, furcsa, megtört lényt alakít. Hátulról veszi a kamera, az arcát egészen a film végéig nem látjuk. Hosszú kabátot visel, csak a jellegzetes kalap emlékeztet a régi önmagára. Menekülve, romok között botorkálva surran haza, ijedelmet váltva ki mindazokból, akik találkoznak vele. Bezárkózik egy kopár és romos szobába, az ablakot és a tükröt letakarja, majd minden tekintetet kiolt maga körül: kipaterolja a kutyát és a macskát, letakarja a papagáj kalitkáját és az aranyhal akváriumát, darabokra szaggatja a falra szögezett sumér istenképet, s aztán széttépi a régi családi fotókat is, miután szembesül köztük a saját portréjával. A kamera végül rátalál az arcára, és Keaton döbbenten ismeri fel, hogy ő maga áll önmaga előtt – hogy a kamera mindvégig figyelő tekintete a saját tekintete volt.

Kertész Imre Sorstalanságát újraolvasva úgy éreztem, hogy valami mély – és talán nem is olyan távoli – rokonság köti össze Beckett filmjével. Leginkább azért, mert mindkét mű valahol a szürreális komédia és a metafizikai horror közti senkiföldjén foglal helyet.

A Sorstalanság kényelmetlen könyv, mert fittyet hány az úgynevezett „lágerregényekkel” kapcsolatos előzetes várakozásoknak.

Nem az a furcsa, hogy a megjelenése idején olyan kevés értő olvasóra talált – épp az lett volna meghökkentő és tökéletesen abszurd, ha 1975-ben ez a szokatlan hangvételű kötet széles körű elismerést arat. És ami azt illeti, ma is olyan fülre van hozzá szükség, amely képes érzékelni a belőle kicsengő szuroksötét iróniát, kihallani azt a mesteri módon lefogott fals hangot, amely egyben figyelmeztetés is. Arra figyelmeztet, hogy most nem az ismert nótát fogjuk hallani, vagy ha igen, akkor éppenséggel az ismert nóta ironikus kifordítását, szándékosan melléénekelt palinódiáját. Kertész nem-tragikus történetet írt Auschwitzról. Pontosan tudta, hogy Köves Gyuri története nem tragikus, hiszen a tragikum előfeltétele éppenséggel valamiféle sorsszerűség volna, ahol az út személyes döntések sorozatán át vezet. Épp ettől van megfosztva, épp emiatt sorstalan Kertész hőse.

A Sorstalanság – erről már sokan és sokat írtak persze – érvénytelennek tekinti azt a nézőpontot, ahonnan Auschwitzra hagyo-

Kertész kényelmetlen szerző. mányosan tekinteni szokás – mint ahogy a regény vége felé Köves Gyuri is elhajítja az újságíró telefonszámát, aki közös cikksorozatot szeretne írni vele a „lágerek pokláról”.

Merthogy a kultúra, amelynek látszólagos védelméből a regény hőse beszél, olyan védőoltáshoz hasonlítható, amely nem véd többé, amely immár nem bizonyul hatékonynak. Köves Gyuri ezt persze nem tudja. Ő mindvégig azt a nyelvet beszéli, amelyet odahaza elsajátított, ám ez a nyelv, a kulturális szocializáció nyelve élesen elválik azoktól a tapasztalatoktól, amelyeket Köves elbeszél rajta.

Ebből fakad az a bizonyos szuroksötét irónia.

Amikor például a rabkórházban a francia orvos ritka kincset, kockacukrot ajándékoz a fiúknak, Köves ezt a tanulságot vonja le: „Azt is észrevettem, hogy némelyik kedvenc számára, főként akik értették a nyelvét, még egy további szem cukra is akadt. Akkor láttam csak be, amire odahaza mindig is okítottak, hogy mennyire hasznos dolog a műveltség, s kiváltképp az idegen nyelvek ismerete, csakugyan.” Vagy még később, amikor a hazatérő Köves egy rabkabátot választ az útra: „végül az épp csupán szám meg háromszög nélküli, de egyébként változatlan, jól kiszolgált, szokott, öreg csíkos jószággal is beértem, sőt egyenest választottam, mondhatnám ragaszkodtam hozzá: így legalább nincs félreértés – vélekedtem –, no meg azonfölül igen kellemes, célszerű, hűs viseletnek is találtam, legalábbis így, nyáron.”

Lehet mosolyogni. Nem illik, de lehet – kényelmetlen, száraz mosoly az ilyen.

Kertész kényelmetlen szerző. És nem is mindenekelőtt azért, mert, úgymond, kényelmetlen igazságokat vág a szemünkbe. Ezt sokan mások is megteszik, nagyszerű művészek és középszerűek egyaránt. Kertész azért kényelmetlen, mert van benne valami konokság, valami hajlíthatatlanság. Vagy nevezzük makacsságnak – ez a Sorstalanságnak is az egyik kulcsfogalma. És ezzel a makacs­ sággal nem eszmékhez ragaszkodik, hanem a saját belátásához. Ennek a művészi önfejűségnek természetesen megvan a maga aranyfedezete: tud valamit, és ami azt illeti,

jó okkal biztos ebben a tudásában. Azt nem tudom, hogy ennek a tudásnak a birtokában ült-e neki a hatvanas évek elején a Sorstalanság megírásának, másfél évtizeddel azután, hogy visszatért a koncentrációs táborból. Valószínűbbnek tartom, hogy a munka során kristályosodott ki benne, és ezért tarthatott több mint tíz évig ennek a kötetnek a megírása.

A makacsság és szituációidegenség együttállása hagyományosan a komikum forrása szokott lenni. A Sorstalanság lapjain viszont mindkét elem átlényegül, hiszen egyszerűen az életben maradás eszközévé válnak. Köves kommentárjaiban semmiféle szándékolt irónia sincs, ám pusztán a szituáció folytán óhatatlanul is ironikus felhangot kapnak.

Ez teszi a Sorstalanságot módfelett kényelmetlen könyvvé. Mert hiszen mosolyoghatunk-e a Senecát idéző iskolaigazgató kapcsán levont következtetésen: „»nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk«, idézte szavát. Akkor hát viszont, ez volt a nézetem, eszerint mindvégig kizárólag Auschwitzról kellett volna tanulnom. Mindent elmagyaráztak volna, nyíltan, becsületesen, értelmesen. Csakhogy az iskolában erről, négy esztendő alatt, még csak egyetlen szót se hallottam. De persze elismertem, feszélyező volna, no meg nem is tartozik hozzá a műveltséghez, beláttam.”

A Filmben az idős Buster Keaton kidobja az ajtón a macskát, és visszamegy a kutyáért; amíg kidobja a kutyát, ismét bejön a macska; visszamegy a macskáért, de ahogy kidobja, bejön a kutya, és így tovább. Nincs a jelenetben semmi vicces, távoli, halvány visszfénye ez csak a régi, harsány burleszktréfáknak, de a nézőnek, aki jól tudja, hogy kit lát a vásznon – a rezzenetlen arcú komikus-legendát, aki önmaga kísértetét alakítja –, akarva-aka­ ratlanul is kényelmetlen mosolyra húzódik a szája.

Keresztesi József

2015. december 14.

LITERÁRIUM KERTÉSZ IMRE-EST FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 november-december

37

AZ

ÖTVEN OK,

HOGY RAJONGJ STEVE GADDÉRT

Még szerencse, hogy amikor Steve Gadd kicsi volt, lapult a kanapé mögött egy piros pergődob.

Amikor a kis Steve kedvében akart járni, nagybátyja megengedte neki, hogy a bőrt egy ronggyal letakarva püfölje az amúgy meglehetősen hangos hangszert. Az is szerencse, hogy a nagybácsi történetesen dobos volt, mert azonnal kifülelte, hogy az alig hároméves kisfiúnak jó a ritmusérzéke. Dobverőket, majd később Gene Krupa- és Louie Bellsonlemezeket vett neki, aztán tizenkét éves korában egy Gretsch-dobszerelést.

Az inspirációk gyarapodtak Buddy Rich, Max Roach, Philly Joe Jones, Elvin Jones, Art Blakey és Tony Williams jóvoltából, játékuk hamar érzékennyé tette a kis Steve hallását a jazz komplex nyelvezete iránt. Még kisiskolás volt, amikor Dizzy Gillespie meghívta egy matinékoncertre, hogy játsszon vele pár számot. A középiskolában egyebek mellett megtanulta, milyen a katonazenekarosdi, a főiskolán pedig a teljes ütőhangszer-palettán elsajátította a játékot: vibrafonon, marimbán, üstdobon egyaránt magas szintű képzést kapott. Végül meghozta a döntést, a dobszerelést választotta, mert azon érezte a legotthonosabban magát. Három évet húzott le a hadsereg big bandjében, aztán New Yorkba költözött, és rövidesen a legkeresettebb stúdiódobossá vált. Alig múlt harminc, máris ő lett az inspiráció forrása megannyi dobos számára, lineáris játékmódjának csodájára jártak.

Nincs életrajz, amely ne említené, hogy Gadd intróját Paul Simon Fifty Ways To Leave Your Lover című számához minden idők legsikerültebbjei közt tartják számon. Egy másik, milliók által rongyosra hallgatott dobkíséretet a Steely Dannek játszotta föl Gadd, az Aja című számban. Mindkettőt elsőre. A partnerek listáját napestig lehetne sorjáztatni, benne van Eric Clapton, Paul McCartney, James Taylor, a Manhattan Transfer, Al DiMeola, George Benson, Frank

38 müpa

magazin 2015 november–december

Sinatra, Chick Corea, David Sanborn és a Brecker Brothers. Legfőképp elképesztő stílusérzéke és muzikalitása, a végletekig megbízható time-ja, alázata, alkalmazkodó-

képessége miatt hívják előszeretettel a legnagyobb sztárok lemezfelvételeikre vagy koncertturnéikra a hetvenes évek óta.

Gaddnek arra is maradt ideje és energiája,

Még kisiskolás volt, amikor Dizzy Gillespie meghívta egy matinékoncertre, hogy játsszon vele pár számot.

Steve Gadd és a groove Azon túl, hogy Gadd nagy tisztelője a jazz legendás dobosainak, mindig úgy érezte, hogy a groove-alapú zenék állnak hozzá a legközelebb – ilyen irányú inspirációit kezdetben Rick Marotta dobos szolgáltatta. Ha arra van szükség, Gadd remekül swingel, mégis akkor érzi magát leginkább nyeregben, ha muzsikustársai mögött megbízható, stabil és egyenletes kíséretet nyújt, amelynek olyan lüktetést képes adni, hogy sokan a világ végére is elgyalogolnának, ha megkaphatnák hozzá a receptet. Receptet nem, de néhány támpontot elárul Gadd, amikor felidézi karrierje korai állomásait. A legtöbb tanulsággal az szolgált számára, amikor a stúdióban vissza tudta hallgatni játékát. Eleinte sokszor meg volt róla győződve, hogy rém eredeti frázisokat üt, utóbb viszont be kellett látnia, hogy a hallgató valószínűleg túlbonyolított katyvasznak hallaná játékát. Visszaült hát a dobokhoz, és nekiállt jóval egyszerűbben lekísérni az adott zenei részt. Felvételeinek visszahallgatása mellett jó lecke volt számára az elterjedőben lévő taktgép használata. Amikor a zene nagyobb hőfokra kapcsolt, előfordult, hogy a megemelkedett energiaszinttel a tempó is elcsúszott, amire a fejhallgatóban pittyegő metronóm figyelmeztetett. Jó pár évtizede Gaddhez órát lehet igazítani.

Fotó © Scott Mitchell

J

Steve Gadd Band

Andy Warhol: Koponya | Skull, 1976 © 2015 Andy Warhol Foundation, ARS – HUNGART

A színfalak mögött 2012. október 27-én Steve Gadd és a bőgős Eddie Gomez a Halper László által megálmodott Band of Gypsys Reincarnation kivételes kiadásával adott emlékezetes koncertet a Müpában Jimi Hendrix születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Gadd gépe sokat késett Londonból, a Heathrow repülőtérről telefonált, hogy hírt adjon, mikorra érdemes kimenni érte Ferihegyre. Hajnali három lett belőle. Nem várta meg a személyes találkozót, már a telefonban sietett megtudni, hol lehet a hotel környékén kocogni, illetve hol található az ismert amerikai kávéárusító lánc legközelebbi üzlete. Később összeállt a kép. Gadd a hetvenes–nyolcvanas években olyan élettempót követett (nappal stúdió, éjjel koncert), amelyet csak bizonyos segédanyagok bevitelével lehetett fenntartani. Egy idő után érezte, muszáj egészségesebb életvitelt kialakítania. A kilencvenes évek elején, Paul Simon Rhythm of the Saints turnéja során szokott rá a rendszeres futásra, ahová brazil ütőhangszeres kollégája is vele tartott.

A kávé pedig az egyetlen szenvedélye, amely megmaradt – ahogy mondja, mindent azért nem tagadhat meg magától az ember. Ezzel együtt igyekszik tudatosan étkezni, minél kevesebb kenyeret és tésztát enni, nem beszélve a cukorról.

Hetvenévesen igazán jó kondíciónak örvend.

hogy a nyolcvanas évek második felében saját, The Gadd Gang elnevezésű bandáját vezesse, illetve alaptagja lett Edie Brickell zenekarának, aki szólóénekesnő létére mégsem szeret az előtérben lenni, ezért a dobosa és producere iránti tiszteletből The Gaddabouts névre keresztelte csapatát.

Valamikor a 2010-es évek elején Steve Gadd felesége felvetette Walt Fowler trombitás feleségének, mi lenne, ha férjeik akkor is együtt játszanának, amikor épp nem turnéznak vagy stúdióznak James Taylor énekessel – akit az óceán túlpartján az egyik legnagyobb nemzeti kincsként tisztelnek –, hiszen öten annyira összeszokott csapatot alkotnak. Kisvártatva elkészült a Steve Gadd Band első lemeze, a Gadditude, amelyen mindenki azt a zenei világot képviseli, ahonnan érkezik. Fowler helyenként Miles Davis zenéjére emlékeztető megoldásokkal él, és Michael Landau (egykor Davis társa) lélegző gitárjátéka is erősíti ezt az érzetet. Larry Goldings a nagy orgonista elődök nyomdokain halad, ő és Jimmy Johnson basszusgitáros is éppúgy képviseli a jazz-, mint a rock- és popidiómát. A 70 Strong című második lemezen (amely a zenekarvezető születésnapjára jelent meg) a hatások nem kevésbé változatosak. A három feldolgozás mellett rajta csupa eredeti kompozíció hallható, amelyekben a jazz-rocktól a funkon át a bluesig és az R’n’B-ig minden megtalálható.

Még szerencse, hogy 2015-ben Eric Clapton és James Taylor nem köti le olyan mértékben Steve Gadd erőforrásait, hogy ne férne bele az idejébe saját együttesével – az obligát délkelet-ázsiai miniturné után – egy európai koncertkörút.

Bércesi Barbara 2015. november 13.

JAZZLEGENDÁK STEVE GADD BAND

STEVE GADD – DOB, LARRY GOLDINGS – BILLENTYŰS HANGSZEREK, JIMMY JOHNSON – BASSZUSGITÁR, MICHAEL LANDAU – GITÁR, WALT FOWLER – TROMBITA, SZÁRNYKÜRT BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

A Ludwig Múzeum a Müpa programjaira érvényes belépőjeggyel egy tetszőleges alkalommal – az előadás napjáig – ingyenesen látogatható!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.

J

AZ

Abigail Washburn & Béla Fleck

MINDEN BENDZSÓ MENNYISÉGBEN Amikor a rendőr gyorshajtás miatt megállította Béla Fleck bendzsóművészt, csak úgy volt hajlandó elengedni a büntetést, ha a zenész megnevezi korunk legjobb bendzsósát. Fleck hirtelenjében a bluegrass koronázatlan királyát, Earl Scruggst említette. Ez jó válasznak bizonyult: a rendőr történetesen Scruggs unokaöccse volt. Egy jazzrajongó mást felelt volna, hiszen Fleck vitathatatlanul hangszerének legjobbja a mai jazzszcénában.

Jórészt Fleck érdeme, hogy a bendzsó, ez a régi, afrikai rabszolgák által Amerikába vitt, de a mai jazzben inkább csak dixieland-együt­ tesekben alkalmazott húros hangszer még mindig képes népszerű maradni a főleg fusion zenéhez szokott fiatal jazzbarátok körében.

Béla Fleck évtizedekig vezette a stílushatá­

40 müpa

magazin 2015 november–december

rokkal nem sokat törődő Flecktones zenekart, dolgozott Chick Corea és Zakir Hussain különböző formációiban, és miután hangszerének nagy hagyományai vannak Nashville-ben, bendzsóversenyt írt a Nashville Symphony számára. Az imposztor című concertóját a Cleveland Orchestra is eljátszotta. A bendzsóvirtuóz eddig tizenöt Grammy-díjat zsebelt be.

A Bartók iránti tiszteletből Bélának nevezett művész épp egy quadrille-hoz szolgáltatta a zenét, amikor megismerkedett későbbi feleségével, Abigail Washburn bendzsóssal.

Azóta kettesben koncerteznek, és tavaly közös albumot jelentettek meg a Roundernél. A két bendzsós közössége mindkettejük zenéjét felfrissítette, újabb színekkel gazdagította. Washburn ugyanis részben az Appalache-hegység véres balladáit énekli

bendzsókísérettel, valamint gospelt és bluest ad elő, de a kínai zenei tradíciókban is járatos, és távol-keleti motívumok szintén feltűnnek koncertjein. A házaspár viszonylag ritka játéktechnikákat (háromujjas pengetés, clawhammer-technika) alkalmaz előadásain, melyeken saját szerzemények és feldolgozások egyaránt szerepelnek. Banjo Banjo című újabb számukat például 2013 nyarán írták, amikor Juno fiuk születése miatt néhány hónapig szüneteltették a hangversenyezést.

2015. november 8.

BÉLA FLECK & ABIGAIL WASHBURN BÉLA FLECK, ABIGAIL WASHBURN – BENDZSÓ, ÉNEK FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Tigran Hamasyan Trio

ÖRMÉNY

Évekig úgy tudtam, hogy a Mick Goodrick és Peter Erskine által is sokra becsült, 1975-ös születésű Vardan Ovsepian az egyetlen pia­nista, aki Örményországot képviseli a nemzetközi jazz élvonalában. Ma már belátom, hogy nem így van. Közben megismertem az Ovsepiannál tizenkét évvel fiatalabb, még csak huszonnyolc esztendős Tigran Hamasyan zenéjét, melyet korunk legismertebb jazz-zongoristái méltattak lelkes szavakkal. Herbie Hancock egészen odáig ment, hogy azt nyilatkozta, immár neki kell tanulnia a fiatal örménytől. Ez nyilván túlzás, de legalább mindenhol idézhető reklámanekdota. Hamasyan tevékenysége azonban nemigen szorul efféle PR-fogásokra. Már tizennyolc évesen lemezt jelentetett meg, és szólóban éppannyira invenciózus a játéka, mint trióban vagy nagyobb formációkban.

Stílusa meghatározhatatlan; felfogása eklektikus, mivel alkalmanként a fusion és a rock, máskor az örmény, indiai vagy skandináv népzene, megint máskor egykori hazája templomi muzsikája ihleti meg, s mindezt jazzes improvizációval fűszerezi. Rögtönzéseit jazznek mondják, de ő korántsem biztos

Herbie Hancock egészen odáig ment,

hogy azt nyilatkozta, immár neki kell tanulnia a fiatal örménytől. benne, hogy ez a legmegfelelőbb szó arra, amit a stúdióban vagy a pódiumon előad.

Az improvizatív technika valóban jazzt sejtet, de zenéjének nyelve inkább az örmény népzenéé. Fiatalabb kollégáit sem arra biztatja, hogy a bebop vagy a postbop nagyjai­ nak technikáját, inkább Bach és Chopin műhelytitkait próbálják elsajátítani. És ahogy sok más jazzmuzsikusra is igaz, Hamasyan is Radioheadet és thrash metalt hallgat az iPodján Earl Hines és Bill Evans helyett.

Mindebből persze semmi sem derül ki a színpadon. A hallgatóság csupán azt érzékeli, hogy a fiatal, de máris többezres színháztermekben telt házas előadásokat jegyző

pianista a Keith Jarrettet idéző meditá­ciók­ tól az elektronikáig, illetve a rockos kitörésektől a himnuszvariációkig mindent magas szinten tud és művel. A napokban megjelenő első ECM-lemezén például a Jereváni Állami Kamarakórus közreműködésével játszik örmény szakrális zenei átiratokat.

Máté J. György

2015. november 30.

TIGRAN HAMASYAN TRIO

TIGRAN HAMASYAN – ZONGORA, ÉNEK SAM MINAIE – BŐGŐ ARTHUR HNATEK – DOB FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 november-december

41

Fotó © Maeve Stam

RÖGTÖNZÉSEK

J

AZ

Special Providence

KÉT NÉPSZERŰ Novemberben a rockosabb Special Providence, decemberben a dallamosabb jazzt játszó Balázs Elemér Group mutatja be legújabb művészi eredményeit a Müpa koncertsorozatán.

A Mini, a Solaris vagy az After Crying nyomába lépve a Special Providence talán ma a legkorszerűbb csapat a magyar jazzrock színtéren, aminek biztos indikátora, hogy egyre többet szerepelnek külföldön. Nyáron Németországban játszottak nagy fesztiválokon, ősszel pedig háromhetes európai turnén vettek részt. A 2004-ben alapított, kezdettől fogva nagyon lendületes zenét játszó kvartettben előbb a basszusgitáros, majd a billentyűs poszton történt változás, Fehérvári Attila és Kaltenecker Zsolt bekapcsolódása természetesen a stílusukon is nyomot hagyott. De az nem változott, hogy ez a zene ugyan első hallásra kemény rocknak tűnik, valójában a nagyobb kompozíciókra épülő olyan instrumentális zene, amelyben nem a szólók a legfontosabbak, hanem a szerzemények gondolati íve, a motívumok fokozatos alakulása. Ez idén márciusban meg-

42 müpa

magazin 2015 november–december

jelent lemezükre, az Essence of Change-re is vonatkozik. A komponálást és a hangszerelést is vállaló új billentyűs, Kaltenecker Zsolt szívesen fogadta el a felkérést, hogy csatlakozzon, mert bár már több hasonló stílusú együttesben szerepelt, nagyon is ambicionálja, hogy végigjárja a – röviden – progresszívnek nevezhető felfogás útját. És hosszabban hogyan lehet leírni zenéjüket? Mint prog/jazz/rock/metal/turbo/ chill. Ez ugyan nem magyar definíció, de a mi nyelvünk használatát nem is lehet elvárni az együttes londoni lemezkiadójától (GEP – Giant Electric Pea), ezt a terjedelmes leírást ugyanis ők találták ki. Megfejtése persze nem annyira bonyolult, az együttesre jellemző kontrasztokra utal, nemcsak a rock és a metál meg a jazz között, hanem a dinamikában is. Az őszi turnéhoz képest a Müpában kicsit vissza is tekintenek, és három,

vonós hangszeren közreműködő vendégük az SP-számokból egy külön összeállítást is előad.

Lágyabb, az ünnepi készülődéshez jobban illő hangulatra számíthatunk az ugyancsak régóta működő, Balázs Elemér vezette BEG koncertjén. Itt is történtek személyi változások, új korszakot hozott két énekes: a csodálatos, nagy nemzetközi karriert építő Szőke Nikoletta és az elbűvölő adottságokkal rendelkező, fiatal Szakonyi Milán belépése. Ennek hírnöke volt az együttes The New BEGinning című lemeze. A mindig közvetlen Niki ráadásul szavakban is ki tudja domborítani a Group mondanivalóját, elsőrangú prozódiájával, no meg elmélkedéseit vis�szaadó konferálásaival. Bár a szeptettben Balázs József billentyűs és Komjáti Áron gitáros igazán sűrűre tudja szőni a harmónia

Balázs Elemér Group 15

JAZZMŰHELY Rick Margitza fiatal tehetségként került Miles Davis mellé, azóta is keresett vendégművész az egész világon… szövetét, a zenekar az újdonság iránti vágytól hajtva gyakran hív lemezeire és koncertjeire vendégszólistákat. Az óriási rutinnal és sokféle zenekar tapasztalatával bíró doboszenekarvezető már játszott Rick Margitzával, Margitza viszont még nem játszott a BEG-vel. A Franciaországban élő, roma származású szaxofonos fiatal tehetségként került Miles Davis mellé, azóta is keresett vendégművész az egész világon, nálunk is járt már saját együttese élén. Margitza nagyon jó választásnak tűnik a BEG szempontjából, mert ő is ugyanolyan mértékben építi bele az etno-zenei, és ezen belül a roma motívumokat közérthetően megfogalmazott jazzmuzsikájába, mint a zenekar.

Zipernovszky Kornél

2015. november 28.

JAZZMŰHELY SPECIAL PROVIDENCE: THE ESSENCE OF RECENT TIMES

KALTENECKER ZSOLT – BILLENTYŰS HANGSZEREK, KERTÉSZ MÁRTON – GITÁR, FEHÉRVÁRI ATTILA – BASSZUSGITÁR, MARKÓ ÁDÁM – DOB VENDÉG: FARKAS IZSÁK – HEGEDŰ, SIMKÓ-VÁRNAGY MIHÁLY – CSELLÓ, TANKA BALÁZS „TURBO” – GITÁR FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2015. december 21.

JAZZMŰHELY BALÁZS ELEMÉR GROUP 15

BALÁZS ELEMÉR – DOB, BALÁZS JÓZSEF – ZONGORA, BILLENTYŰS HANGSZEREK, SZŐKE NIKOLETTA, SZAKONYI MILÁN – ÉNEK, KOMJÁTI ÁRON – GITÁR, PECEK LAKATOS KRISZTIÁN – BŐGŐ, CZIBERE JÓZSEF – ÜTŐHANGSZEREK VENDÉG: RICK MARGITZA (USA) – SZAXOFON FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 november-december

43

VILÁGZEN

Yasmine Hamdan

ELLENÁLLHATATLANUL

Fotó © Tania Feghali

YASMINE HAMDAN, ANTÓNIO ZAMBUJO

44 müpa

magazin 2015 november–december

António Zambujo

1976-ban, amikor Yasmine Hamdan született, második éve dúlt a libanoni polgárháború. Yasmine édesapja a Perzsa-öbölben dolgozott, így családját távol tarthatta a pokoltól, ám ez azzal járt, hogy amikor a kilencvenes évek elején hazatértek, Yasmine gyökértelennek és kívülállónak érezte magát.

Valamihez kezdenie kellett, Bejrúttal éppúgy, mint magával.

Fotó © Gonçalo F. Santos

Aztán egy éjszaka meghallott egy dalt egy bárban. Pontosabban egy énekesnőt. A szíriai – 1944-ben fiatalon elhunyt – Asmahant, aki úgy tudott mindent a klasszikus arab dalok előadásmódjáról, hogy közben felkavaróan modernnek tűnt. Alighanem ez volt az az éjszaka, amikor eldőlt, hogy Yasmine ne a pszichológiai tanulmányaival boldoguljon ezután.

Inkább zenekar-alapításba fogott. Így jött létre Soapkills nevű duója 1997-ben.

Amit a billentyűs Zeid Hamdannal műveltek, arra addig Libanonban nem volt példa, hiszen zenéjük éppúgy rímelt az arab dalok aranykorára, mint a kozmopolita elektronikus tánczenékre. Mire a Bater című albumuk megjelent, Yasmine már afféle underground ikonnak számított. Szélesebb nyilvánossághoz persze nem jutottak, a rádió és a tévé szóba sem állt velük, hiszen Yasmine mélyen elkötelezte magát az emancipáció és más szabadságjogok mellett. De két korongot (Cheftak; Enta Fen) kiadtak még, mielőtt Párizsba tette át a székhelyét.

És ezért – holtaknak és élőknek egyaránt – ellenállhatatlanul kell szeretni.

Előbb Mirwais Ahmadzaïval készített albumot (Arabology), de nem kellett sok, hogy első szólóalbuma is napvilágot lásson.

A 2013-ban szenzációt keltő Ya Nass szintén elektronikus alapokra helyezte a klasszikus, közel-keleti dallamokat, de jelentős teret engedett a gitároknak és az ütőhangszereknek is. Így láthattuk Yasmine-t Jim Jarmusch Halhatatlan szeretők című vámpírfilmjében is, melynek marokkói jelenetében önmagát alakítva énekelt.

Amália Rodrigues, Mísia, Mariza, Cristina Branco, Dulce Pontes… és sorolhatnánk tovább a fado ragyogó énekesnőit, mert a fadóról mindig csak a nők jutnak eszünkbe…

Talán mert – ahogy Mísia mondta – „egy nő több érzést tud kifejezni, hiszen van bátorsága sírni”.

És ez nem csupán életrajzi adalék.

Az 1975-ben született énekes-gitáros António Zambujo tökéletesen ismeri a műfaj nyelvét és szabályait, tetőtől talpig otthonos az „örökös elvágyódás” hangulatában, nem véletlenül kapta „A legjobb férfi fado-énekes” címet az Amália Rodrigues Alapítványtól. Ám úgy kötődik ehhez a hagyományhoz, hogy közben kikacsingat a dél-portugáliai cante alentejano és a brazil bossa nova felé, sőt olykor a jazzt sem hessegeti el magától. Nem beszélve eretnek hangszerelé-

Ugyanis tényleg van Yasmine-ban valami, ami e világon túlivá, ha úgy tetszik, „vámpírossá” teszi. És ezért – holtaknak és élőknek egyaránt – ellenállhatatlanul kell szeretni.

November 16-án a Fesztivál Színházban megbizonyosodhatunk róla.

Aztán már csak három hetet kell várni a fado-énekes Zambujóra …

Na jó, de most december 10-én egy olyan kivételes férfit hallhatunk, aki erősíti ezt a szabályt…

séről, melyben a portugál gitárt klarinéttal és cavaquinhóval társítja.

Te jó ég! – mondhatjuk… és tényleg, Zambujo időnként odafenn jár. De mindenképp a csúcson – ahogy azt Quinto című platinalemezével is tette, mely két évig nem tágított a portugál Top 30 sikerlistáról. De annak már három éve… Szerencsénkre Zambujo idén új albummal áll elő Rua Da Emenda címmel, így minden tekintetben vadonatúj élményt ígér. És ez nem csak szép szó…

Marton László Távolodó 2015. november 16.

YASMINE HAMDAN FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2015. december 10.

ANTÓNIO ZAMBUJO FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 november-december

45

VILÁGZEN

PONT HELYETT KÉRDŐJELET „A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik érvényességet a helyébe.

Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem utat nyit, elindít” – írta Örkény István, s ez lehetne akár a mottója is a méltán népszerű Bábel-estek decemberi felvonásának, amelynek éppen ez, a groteszk lesz a vezérfonala.

A műsornak ugyanis ezúttal sem más a koncepciója, mint olyan egyszeri, megismételhetetlen alkalmat, különleges színpadi szituációt létrehozni, ahol a teljesen eltérő területről érkező, ám rokon szellemiségű művészek találkozása, együtt gondolkodása egy izgalmas este erejéig újszerű, provokatív kontextust teremt.

Végérvényes igazságok kinyilatkoztatása helyett a közönség egy olyan különleges kísérletnek lehet tanúja, melynek során a groteszkhez valamilyen úton-módon erősen kötődő alkotók egymásra reflektáló, közös produkciója azt mutatja meg, hogy e romantika óta eleven szemléleti hagyománynak milyen sokrétű kifejezésmódja lehetséges aktuálisan.

46 müpa

magazin 2015 november–december

Marton László Távolodó, az est szerkesztőrendezője olyan művészeket hívott meg, akik külön-külön is a határok, keretek, kategóriák átlépésén, a megcsontosodott hagyományok újraértelmezésén dolgoznak, valami olyasmit létrehozva, amit lehetetlen felcímkézni, műfaji korlátok közé szorítani.

Talán még az eddigi Bábel-esteken megszokottnál is színesebb társaság gyűlik ezúttal össze: izgalmas találkozásokra, meglepő fúziókra, egymásra hatásokra lehet számítani váratlan fordulatokkal, meglepetésekkel, improvizatív elemekkel.

Egy biztos, unatkozni nem fogunk.

Az kizárt.

Az újvidéki gyökerekkel rendelkező Tudósok zenekar kelet-európai beütésű, rendkívül eredeti zenéjét sokféleképpen aposztrofálhatjuk – art rock, jazz-punk, underground, funky – de egyik sem fedi teljesen a lényeget. A Máriás Béla által alapított zenekar produkciójának legadekvátabb leírása talán a harsány, mégis költői ideg-jazz, ami – hogyan is lehetne másképp – a groteszk hagyományhoz erősen kötődő, társadalomkritikus szövegekkel operál, erőteljesen reflektálva a jelenkori problémákra, az aktuális történésekre. A szaxofonon játszó drMáriás (vele készült interjúnk a 66. oldalon) íróként és festőként is élvonalbeli, elismert művész, afféle „szürrealista polihisztor”: nem meg-

Zuboly

Egy biztos, unatkozni nem fogunk.

Az kizárt.

Groteszk forever Garaczi László

Hogyan fogadta pályakezdésedet a nyolcvanas évek közege? Változott-e az ironikus, groteszk, abszurd törekvések megítélése az eltelt évtizedek alatt?

A nyolcvanas években volt egy felfutása, komoly népszerűsége ennek a látásmódnak (nem előzmények nélkül; itt csak Örkény Istvánra utalok), de ma is élő és eleven, amit az is bizonyít, hogy fiatal íróktól, költőktől sem idegen a groteszk és az irónia (lásd például Nemes Z. Márió köteteit).

Miben rejlik a kortárs magyar művészetben a groteszk szemléletmód aktualitása? Miért aktuális ma a groteszk?

Ebben az országban mindig az lesz. Csak körül kell nézni. A világunk tele van felfoghatatlan, tragikus és komikus mozzanatokkal, helyzetekkel, ezeket nem is nagyon lehet szétszálazni. A változás mintha csak abban lenne, hogy a permanens tragikomédia időnként tragédiává sötétül.

Fotó © Rónai Gergely Gromek

?

Kiknek a hatására, milyen előzmények nyomán lett írásművészeted egyik meghatározó karaktervonása már kezdettől az irónia és a groteszk?

Valószínűleg a személyes adottságaim is erre predesztináltak: hároméves koromtól bohóc akartam lenni (később futballista). Sok intőt kaptam az iskolában, mert az osztálytársaimat vicces beszólásokkal szórakoztattam óra közben. A korai olvasmányélmények (például Karinthy) is ebbe az irányba hatottak.

lepő, hogy ő írja a számok szabad asszociá­ ciókra épülő, gyakran eszement szövegeit.

Az Ágoston Béla vezette Zuboly zenekar, az est másik zenei résztvevője teljesen egyedülálló vonalat képvisel a magyar könnyűzenei életben. Népzenei alapokról indulva egy ízig-vérig posztmodern zenei világot hoztak létre. Műfaji szempontból népzene és break-dance fúziójaként határozzák meg magukat, amit „broken ethno”-nak neveztek el. A hagyományos népi és gyermekhangszerek (mint például a doromb, a tilinkó, a kecskeduda) mellett a pop- és rapkultúrából ismert zenei megoldások is nagy hangsúlyt kapnak a magyar népzene számos elemét humoros, groteszk módon átsajátító koncerteken.

Regény, novella, vers, dráma, filmforgatókönyv – nem nagyon találni olyan területét az irodalomnak, amelyen az est íróvendége,

Kinek a tevékenységét ismered az est közreműködői közül? Ki áll közülük – vagy rajtuk kívül – igazán közel hozzád a rokon látásmódú kortárs művészek közül?

A Tudósokat, Zubolyt, Galla Miklóst természetesen ismerem, és nagyra tartom a munkásságukat. Feltétlenül megemlíteném még Bodor Ádám gyilkos humorát, amiről talán kevesebbet szoktak beszélni egyéb erényei mellett.

Mivel készülsz a decemberi Bábel-estre?

Legyen meglepetés.

Garaczi László ne lenne illetékes. A nyolcvanas években induló és azóta megkerülhetetlen életművet létrehozó írót pályakezdése óta a nyelvi virtuozitás, az iróniára, az abszurdra és a groteszkre hangolt írásmód, vadság és humánum egyidejű jelenléte jel­ lem­zi. A Radioballet két táncművész, Egyed Bea és Újvári Milán alkalmi koprodukciója, akik időről időre összeállnak egy-egy közös alkotás erejéig. Legutóbbi közös munkájuk – ami egyébként az első egész estés előadásuk – a Trafóban volt látható A szerelem természete címmel. Egyébként mindketten rendkívül fontos kortárstánc-formációk tagjai; többek között olyan alkotókkal dolgoztak már együtt, mint Frenák Pál, Góbi Rita, Duda Éva vagy Pataky Klári. Ahhoz a fiatal táncos-generációhoz tartoznak, akiknek a műfaji határok feszegetése, átlépése vagy egyenesen figyelmen kívül hagyása alapvetés – egyszerűen nem a megszokott irányból közelítenek. Galla Miklóst, az est mode-

rátorát pedig feltehetőleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen évtizedek óta a magyar humor és az abszurd színház megkerülhetetlen alakja. A L’art pour l’art Társulat egykori tagja, a Holló Színház alapítója töretlen lendülettel és nagy közönségsikerrel nyomja, tekeri – a moderátor szerepében történő fellépése minden bizonnyal mozgásba hozza majd a rekeszizmokat.

Keresztury Tibor

2015. december 3.

BÁBEL-EST GROTESZK

MODERÁTOR: GALLA MIKLÓS KÖZREMŰKÖDIK: TUDÓSOK EGYÜTTES, ZUBOLY EGYÜTTES, RADIOBALLET, GARACZI LÁSZLÓ RENDEZŐ: MARTON LÁSZLÓ TÁVOLODÓ FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

müpa

magazin 2015 november-december

47

VILÁGZEN

A hegyi beszéd Jézus első nagy beszéde, erkölcsi tanításainak összegzése, Máté evangéliumának 7-5. fejezete. A szerzők, Sumonyi Zoltán és Gryllus Dániel, tíz dalban dolgozták fel a szöveget. 1945-ben jelent meg az akkor harminckét éves Weöres Sándor kötete, A teljesség felé. A költő mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta. A nyolcvanas évek elején Gryllus Dániel elkészítette a prózai mű egyes részleteinek zenei adaptációját, 2010-ben a zeneszerző fia, Gryllus Samu új hangszerelést készített. Az est két darabjában számos vendég közreműködik.

EGYMÁST ERŐSÍTI MÉCS KÁROLY színművész Korábban a Kaláka együttes számtalan koncertjét hallgattam. Ott voltam a nagy születésnapi rendezvényükön is. Amikor Sumonyi Zoltán verseire Gryllus Dániel megkomponálta A hegyi beszédet, úgy döntöttek, az énekelt versek mellett hangozzék el a Biblia eredeti szövege is. Rám gondoltak ezzel a megtisztelő feladattal. Régóta ismerem, szeretem őket, jó barátságban vagyunk, örömmel tettem eleget a hívásnak.

Van személyes élménye a Szentírás szövegéhez kapcsolódóan?

A Biblia a könyvek könyve, természetesen fontos számomra is. A költészet mélyebb megértéséhez a Biblia ismerete elengedhetetlen. Apám után római katolikus vagyok, ministráltam szentmiséken, de édesanyám révén a református egyházhoz is volt kötő-

48 müpa

magazin 2015 november–december

désem. Többször elmentem vele meghallgatni a református lelkész, Joó Sándor igehirdetéseit, amelyek nagy hatással voltak rám. Károlyi Gáspár archaikus, gyönyörű és veretes bibliafordítását a gondolati gazdagságon túl mondani is élvezetes.

SZIRTES EDINA MÓKUS zenész, énekes Szívünk vezet minket az életben, hol ide, hol oda, de mindig összetalálkozunk azokkal, akiket sorsunk rendel utunkba. Amikor önálló zenei anyagot írtam Lao Ce Tao Te Kingjéhez, Dani bácsi adta ki a lemezt. Ismertük hát egymás szakmai tudását, gondolkodásmódját, pontosan ez hozott minket össze. Így érthető, mégis rendkívül megtisztelő, hogy meghívtak előbb A teljesség felé előadásába, de immár A hegyi beszédben is szerepelek.

Mókus becenevét a konzervatóriumban kapta, ahol a legfiatalabb volt. Itt a szereplők között szintén sokan idősebbek önnél.

Talán én ezt vonzom. Fantasztikus élmény megtapasztalni azt, ahogy ők ott jelen vannak, ahogy készülnek, ahogy fellépnek.

Tapintható kisugárzásuk van. De még az is, ahogy járnak, ahogy léteznek, az az életben is nagyon sokat ad nekem, nem csupán a zenében.

BORBÉLY MIHÁLY zenész Sokszorosan kötődöm A teljesség felé előadáshoz, illetve azokhoz, akik fellépnek benne. Érzelmileg a gondolatok miatt. Weöres Sándor egy világégés napjaiban fogalmazta meg örökérvényű sorait, melyek a mai bolond világban különösen aktuálisak. Szakmailag azért, mert a Vujicsics együttes alapító tagjaként nem csupán a közönség soraiból fi-

Gryllus Dániel

„…ez a szöveg teljesen térdre kényszerít.” édesapjához, vagy hozzá kötődtek. Én vagyok az, aki mindkettőjükhöz.

FERENCZI GYÖRGY zenész, énekes Megtisztelő meghívást kaptam a produkció­ ba, aminek nagyon örültem. Ráadásul nem csupán énekesként vehetek részt a munkában, hanem szájharmonikásként is. Persze szigorúan meghatározott alapokból indulva, de előadásról előadásra gazdagodik a mű.

A kezdetektől folyamatosan tágultak a keretek. Elindult a közös gondolkodás, ami nagyon szép eredménnyel jár. Érdemes többször, máskor is meghallgatnia a közönségnek.

SZÖVEG ÉS ZENE gyelhettem a Kalákát. Több alkalommal léptünk fel ugyanazokon az eseményeken, fesztiválokon, és a Kaláka Fesztivál rend�szeresen visszatérő vendégei is voltunk. Ön azonban az utóbbi időben inkább jazzmuzsikusként ismert.

Meglepő módon ez a másik kötődési pont.

Gryllus Samuval a zeneakadémiai jazztanszakon ismerkedtünk meg, ahol zeneelmélet-tanára voltam. Később az Egyesült Államokban és Bécsben is tanult, ahol találkoztunk és jókat beszélgettünk. Az ő figyelme egyre inkább a kortárs zene és a zeneszerzés felé fordult. Aztán édesapja 60. születésnapjára új hangszerelést készített A teljesség felé zenéjéhez, olyat, ami a korábbinál lényegesen nagyobb előadói gárdát igényel.

Olyan embereket hívott meg, akik vagy az

A teljesség felé számomra azért is érdekes, mert az autentikus népzenei alapokhoz izgalmas kortárs hangzást ad a hangszerelés. Ön is így érzi?

Hogyne, és még egy csomó dolog van benne.

Például keleti hangzásvilág. De ami különösen lenyűgöző, hogy az egésznek a citera az alapja. Samu megoldotta, hogy ez legyen a gerince egy nagyzenekari műnek, ami számomra azért is izgalmas, mert a szájharmonikával kicsit hasonló helyzetben vagyok.

Ugyanakkor itt még a szöveg is kiemelt fontosságú. Ezt hangról hangra tiszteletben kell tartani, ezt szolgálja ki minden pillanatban a zenekar.

BOGNÁR SZILVIA énekes Még főiskolás koromban ismertem meg A teljesség felé Gryllus Dani-féle zenei megfogalmazását, s már az első pillanatban elvarázsolt. Samu feldolgozása sok évvel később újabb ámulatba ejtett. Maga az írás is kérlelhetetlenül belém lép, de ezzel a zenei­ séggel különösen megérint. Az előadás leg­ izgalmasabb és számomra legkatartikusabb élménye, hogy bennünket, előadókat, a magunk kisebb-nagyobb egójával, exhibicionizmusával ez a szöveg teljesen térdre kényszerít. Hiszen éppen arról szól, hogy a hírnév csupán „későbbre halasztódó feledés”, hogy

„dicsőségedet és halhatatlanságodat ne embertársaidtól reméld”, hogy „a teljes zengés: hang-nélküli”.

A Tíz lépcső című részt soronként éneklik. Önnek az jutott – vagy azt választotta –, hogy „Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad”.

Nem én választottam, de teljes mértékben azonosulni tudok ezzel a sorral. Lehet, ha választhatunk, akkor is ennél maradtam volna. Bár Samuval ez az első közös munkám, végig azt éreztem, hogy ő pontosan ismeri azokat, akiket meghívott, szépen eltalálta a karaktereket, ezzel óriási többlettöltetet adva a mondanivalónak.

BALOGH KÁLMÁN zenész Ezúttal Gryllus Samu hívott, hogy legyek részese az előadásnak, de Gryllus Dániellel és a Kalákával is már jóval régebbi múltra tekint vissza a szakmai kapcsolatunk. Ha egyegy produkcióhoz cimbalmosra van szükség, rendszerint együtt dolgozunk. Ez a darab csodálatos, hiszen minden összetettsége, bonyolultsága ellenére egyszerűnek és puritánnak hangzik. De olyan módon, hogy az hatással van ránk, zenészekre, és egyúttal hatással van a közönségre is. Minden alkalommal érzem a mély figyelmet, amellyel fogadják. Önt mi ragadta meg leginkább a Weöres Sándor szövegei alapján készült műben?

Az alázat, amely éppen az előbb említett puritán hangzás megszületését segíti elő.

Ez a darab nagy előadói gárdát mozgat. Ismert és jelentős művészek lépnek föl, de mindenki alárendeli magát az egésznek.

Amikor kell, türelemmel várunk, és minden mozdulatunkkal arra törekszünk, hogy a ránk osztott részfeladat tökéletesen illeszkedjék a mű teljes szövetébe.

Szabó Zoltán Levente

2015. december 16.

GRYLLUS DÁNIEL ÉS BARÁTAI A HEGYI BESZÉD / A TELJESSÉG FELÉ

KÖZREMŰKÖDIK: GRYLLUS DÁNIEL, GRYLLUS VILMOS, PÁLHEGYI MÁTÉ, BORBÉLY MIHÁLY, BIZJÁK GÁBOR, FRANKIE LÁTÓ, BALÁZS GERGELY, JÁVORKA ÁDÁM, KOVÁCS ZOLTÁN, BALOGH KÁLMÁN, BOLYA MÁTYÁS, TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ, MÉCS KÁROLY, SEBŐ FERENC, PALYA BEA, SZALÓKI ÁGI, BOGNÁR SZILVIA, SZIRTES EDINA MÓKUS, FERENCZI GYÖRGY, BOTH MIKLÓS, SERESS ZOLTÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 november-december

49

KÖNNY

Péterfy Bori

FLÖRT UTÁN EGYESÜLÉS A SZIMFONIKUSOKKAL A Péterfy Bori & Love Band Magyarország egyik legnépszerűbb popzenekaraként cseppet sem szorul bemutatásra, és persze az is nagyon jellemző a szextettre, hogy bátran ugrik fejest szokatlan feladatokba. Itthon az elsők között tértek vissza régebbi lemezeik eredeti sorrendű, teljes újrajátszásához, az elsők között adtak ki újra vinyl lemezt, vagy éppen a Müpában is már három teljesen eltérő műsorral (a Honvéd Férfikarral, akusztikusan, a 2B lemezbemutatóján) szerepeltek. A 2007 óta létező formáció – amelynek Amorf Ördögök nevű elődje is felbukkant nemrég néhány koncert erejéig – eddigi négy albumán változatosan keverte

50 müpa

magazin 2015 november–december

a sanzonos hazai örökséget és a modern popzene eszköztárát, és ugyan már flörtölt a Szimfonik+ koncepciójával a 2012-es MR2 Szimfonik Live 2.0-n, önálló koncerten most először borulnak össze végig egy nagyzenekarral. Péterfy Boriék tehát a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közösen szerepelnek, és néhány ismert slágerükön túl számos „rejtettebb csoda”-felvételüket hangszerelik át ennek az egyszeri, november végi estének a kedvéért. A dalok szimfonikus átültetését a zenekar a Pannonia Allstars Ska Orchestra egykori trombitásával, Subicz Gáborral közösen végzi, és nagyon sok próbával, izgatottan készül a fellépésre, ahol lesz

vendégénekes is: a Hangmás és a Terrible Ted frontembere, Minda Endre énekel duettet Borival, de készülnek egy meglepetésfeldolgozással is. A Szimfonik+-on csemegeként a zenekar Fák, denevérek, piócák című, csendesebb műsorának legjobbjai is elhangzanak majd.

2015. november 26.

MR2 SZIMFONIK+ A MÜPÁBÓL PÉTERFY BORI & LOVE BAND KÖZREMŰKÖDIK: MINDA ENDRE, A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

30Y

Fotó © Temesi Ádám

Fotó © Pamuki Krisztián

United

KARRIERKERESZTMETSZET ÁLOMSZERŰEN A Pély Barna énekes-gitáros vezette United az ezredfordulón robbant be slágeres funk-jazz-pop dalaival, amelyek közül több is örökzöld slágerré lett. A kvartett – a dalszerző-frontember Pélyn túl: Romhányi Áron zongora, rap, zeneszerzés, Kolta Gergely basszusgitár, Vadász Péter dob – első nagy lendületében 2002-ig halmozott sikert sikerre három lemezével, aztán egy tagcsere (Mits Gergő lett az új basszusgitáros) után még ráfejelt minderre két albummal és olyan dalokkal, mint a Végső vallomás. Az együttes indult A Dal című zenés műsor 2013-as évadában is, majd egy újabb tagcsere után Potesz Balázs került a dobok mögé, de most kanyarodjunk vissza az utolsó kiadványhoz, a 2009-es Unplugged című DVD-hez, ugyanis a tél első hivatalos napján a Müpa nagytermében is ahhoz hasonlóan akusztikus koncertet adnak, ám annál jóval monumentálisabb felállásban, színpadképpel és koncepcióval. Pély Barna sikerzenekarával végre megvalósíthatja az MR2 Akusztik+ a Müpából sorozat keretében azt, amiről régóta álmodozott: a United komplex dalai – nyolcszólamú vokálok, nyolcszólamú vonóshangszerelés – teljesen élőben fognak szólni, „és ez még kiegészül egy szintén nyolctagú fúvóskórussal, amely a klasszik funk feelinget fogja hozni, így a huszonnégy kiváló zenész és a négyünket kiegészítő plusz ütős és gitáros pont egy harminctagú nagyzenekart fog kiadni a színpadon, ez pedig a duplája annak, ahány éves a United” – meséli lelkesen Pély Barna, aki persze izgatottan várja a fellépést: „a karrierkeresztmetszet összes fontos dala most először fog úgy szólni, ahogyan azt megálmodtuk!”

2015. december 1.

MR2 AKUSZTIK+ A MÜPÁBÓL UNITED

KÖZREMŰKÖDIK: PÉLY BARNA – ÉNEK, GITÁR, ROMHÁNYI ÁRON – ZONGORA, RAP, POTESZ BALÁZS – DOB, MITS GERGŐ – BASSZUSGITÁR BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

IGAZI KOCSMA, IGAZI FÉRFIAK 2009 óta ez a minden korábbinál jóval különlegesebb Kocsmakoncert lesz a 30Y hatodik fellépése a Müpa falai között. Szentimentálékoncertjeik jól ismert csendes, intim hangulata után ezúttal egyrészt teljes tizenöt éves karrierjükből válogatnak dalokat (de még azokon túl is lesz rengeteg feldolgozás, klasszikus kocsmadal, sőt még komolyzenei darabok is), másrészt a Bartók Béla Hangversenyterem hatalmas terének belakásához egy multimédiás műsort építenek fel, filmvetítésre zenéléssel, a közönség bevonásával. Beck Zoltánék már eleve stílusosan vezetik fel kocsmazenéjüket, hiszen vidéki turnéikon, turnéik másnapján gerillakoncerteket adnak különböző, előre meg nem nevezett kocsmákban, ahol az akusztikus jellegű fellépések egyben a Müpa-koncert próbáinak is beillenek. „Hétköznap, meglepetésből, a kocsmabulik előtt 24-48 órával beharangozott fellépéseken megnézzük, hogy a szóbeszéd milyen erővel képes végigsöpörni egy-egy városon, hogy mindez mennyire mozgatja meg az embereket, és hogy a folyton változó viszonyok milyen hatással vannak ránk” – mondja a bátran őrült felvezetésről a frontember. A 30Y számára is állandó ősbemutatóval felérő, a változatos repertoárt kipróbáló műsorokon már a Kocsmakoncert elemeit tesztelik: lesz cefréshordón játszott, lesz 38 fröccsel, talpas poháron előadott dal, de lesznek vetített képeken megjelenő zenészek is – „olykor a mi megsokszorozott énjeink” –, akiknek a játékához csatlakozik majd a zenekar. Na meg ott lesz majd a Honvéd Férfikar: „ha már kocsma, akkor legyenek a színpadon igazi férfiak is!”

Dömötör Endre

2015. december 29.

30Y KOCSMAKONCERT

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

müpa

magazin 2015 november-december

51

DURVATÖRTÉNETEK Mégpedig Michael Ciminónál, akinek legutóbb tárgyalt nagyszerű filmje, A szarvasvadász öt Oscart zsebelt be. Nem mellékes szempont ez jelenlegi filmünk, A mennyország kapuja szempontjából sem, tudniillik a nagy siker hatására Cimino teljesen szabad kezet kapott a stúdiótól, rábízták, hogy forgasson, amit csak akar. Kitalált hát egy westernt, ami szándékai szerint nem nélkülözte (volna) a társadalmi mondanivalót, a drámát sem, ráadásul igaz történeten alapult. A 19. század utolsó évtizedében Wyomingban háború robban ki az itt élő birtokosok és a szegény, ágrólszakadt (kelet-)európai bevándorlók között. A gazdagok és a szegények, a letelepedettek és a földönfutók, a „hazaiak” és a bevándorlók harca. Jim Averill, Johnson County seriffje régi barátjától, Bill Irivinetól véletlenül megtudja, hogy a helyi birtokosok halállistát állítottak össze, amelyen szerepel szerelme is, Ella, a bordélytulajdonos. Nos, ettől kezdve megállíthatatlanul dörögnek a coltok. Mondhatnánk: igen, egy western. De valamiért mégis különleges ez a film, és nem állíthatom, hogy azért, vagy csak azért, mert Zsigmond Vilmos az operatőre. A stáblista amúgy is tekintélyt paran-

52 müpa

magazin 2015 november–december

csoló, Cimino, ugye, meg Zsigmond, de a színészek névsora sem akármilyen. Csak úgy találomra: Kris Kristofferson, Isabelle Huppert, Jeff Bridges, Mickey Rourke…

A film be is vonult a filmtörténetbe. Csak éppenséggel nem emiatt. Szóval elárulom: ez minden idők legnagyobb hollywoodi bukása. Nem azt mondom, hogy minden idők legrosszabb filmje, hanem azt, hogy a legnagyobb bukás, anyagi értelemben mindenképpen. Az eredeti, tizenkétmillió dolláros költségvetés (állítólag nem elhanyagolható mértékben a tekintélyes mennyiségben elfogyasztott kokainnak is köszönhetően) felemelkedett negyvennégyre, de nem jött vissza három sem. Európában azért ennél kicsit nagyobb volt a sikere. Ám a filmtörténeti jelentősége mégsem ebben rejlik, hanem abban, hogy a rossz nyelvek szerint e filmnek köszönhetően ért véget a nagyhatalmú rendezők kora Hollywoodban, ettől kezdve szólnak bele egyre jobban a producerek a filmekbe. Ami persze korántsem szerencsés minden esetben.

Ugyan nem szoktam naponta ezen törni a fejem, de nem is jutott volna magamtól eszem-

Fotó © United Archives GmbH / Alamy

Novemberben és decemberben is folytatódik a Müpamozi: négy filmet láthatunk a Zsigmond Vilmos retrospektív – Volt egyszer… címet viselő sorozatban (A mennyország kapuja, Michael Cimino, 1980; Maverick, Richard Donner, 1994; Fekete Dália, 2006, Brian De Palma; Gyilkos túra, John Boorman, 1972). A cikkíró tehát a sorozat szerkesztésének köszönhetően ott folytathatja, ahol az előző számban abbahagyta.

be, hogy Zsigmond Vilmos mennyi westernt forgatott. Tudniillik a sorozat következő darabja, a Maverick is western. Nem olyan komoly, nem is olyan véres, hanem inkább egy jó kis westernkomédia a pókerjátékos Bret Maverickről, aki – ki gondolta volna – mindenáron meg szeretné nyerni a jelentős póker-

Maverick

Fotó © AF archive / Alamy

MÜPAMOZ

A mennyország kapuja

Fekete Dália

…e filmnek Fotó © AF archive / Alamy

köszönhetően ért

A következő film, a Fekete Dália igen kemény, az úgynevezett neo noir egyik jelentős darabja. Az alapját James Ellroy azonos című regénye képezi, ami viszont megtörtént eseményt dolgoz fel a maga módján. A színésznőjelölt Elisabeth Short brutális gyilkosság áldozatává válik, holttestét 1947. január 15-én találták meg. Nem mintha létezne nem brutális gyilkosság, de ez azért különösen az volt: a testet a gyilkos deréktájban kettévágta, de ezen túlmenően még össze is kaszabolta. Már csak ezért is követte a közvélemény különös figyelemmel az esetet, ám a gyilkost soha nem találták meg. Az ügyről mind a mai napig születnek különféle elméletek. Nagyjából ennyi, amit a valós esetről tudhatunk, mert maga a film természete-

sen fikció, aminek csak érintőlegesen van köze szegény Elisabeth valós történetéhez.

Természetesen a film is felállít egy elméletet, hiszen mégiscsak krimi, de azt hiszem, nem ez volt vele De Palma elsődleges szándéka. Sokkal inkább a negyvenes évek Los Angelesét szándékozott ábrázolni, egyfajta fülledt, dekadens világot, pornográfiával, luxussal és korrupcióval átitatva. Nem tudom, hogy ez a világ valóban ilyen volt-e.

De hogy a filmnek sikerül bemutatnia, az kétségtelen.

rendezők kora Hollywoodban… hogy a völgyzárógát megépítése előtt kenuval még egyszer, utoljára végigmennek az Appalache-hegység egyik vad folyóján.

A tulajdonképpen kellemesnek ígérkező kirándulás azonban igen hamar rémálommá válik, hiszen a városi emberek tapasztalatlanságát nem csupán a természet, hanem rossz szándékú emberek megjelenése is az egész életet megváltoztató kihívások elé állítja. Legalábbis a túlélők számára. De csitt, nem mondok többet, egy valódi pszichothriller esetében ez tényleg illetlenség lenne.

Mesés Péter

Végül pedig jöjjön a legrégebbi film, egy amolyan igazi pszichodráma, a Gyilkos túra.

Négy nagyvárosi fiatalember elhatározza,

Gyilkos túra

Fotó © Moviestore Collection Ltd / Alamy

versenyt. De sajna a nevezési díj huszonötezer dollár, amit, vagy legalábbis aminek egy részét még meg kell szereznie. Ennek érdekében nem sok mindentől riad vissza, s mindeközben nem csupán ellenfelekre, de szövetségesekre is szert tesz. Eközben furcsábbnál furcsább, viccesebbnél viccesebb helyzetekbe keveredik, olyannyira, hogy a filmen még az is jól szórakozhat, aki nem különösebben kedveli sem a vígjátékokat, sem a westerneket. Sőt még az is, aki… nos, igen, most jöjjön egy személyes vallomás, amiért vállalom, hogy rajongói megdobáljanak kővel, vagyis azzal talán mégse, inkább kenyérrel, szóval még az is jól szórakozik, aki hozzám hasonlóan nem szereti Mel Gibsont.

Igen, kijött belőlem, én nem szeretem.

Pontosabban rendezőként ki nem állhatom, színészként pedig nem kedvelem. De azért a Maverick mégis vicces film, érdemes megnézni, ráadásul azért Gibsonon kívül játszik benne például James Coburn is, és egyáltalán nem utolsósorban Jodie Foster.

véget a nagyhatalmú

2015. november 9., 23., december 7., 21.

MÜPAMOZI ZSIGMOND VILMOS-RETROSPEKTÍV A MENNYORSZÁG KAPUJA; MAVERICK; FEKETE DÁLIA; GYILKOS TÚRA ELŐADÓTEREM

müpa

magazin 2015 november-december

53

MÜPAMOZ

Makk Károly

„A TÖBBI JÖTT MAGÁTÓL”

Egyszer azt nyilatkozta, mindig csak a következő filmje érdekelte, és a következő házassága. Mintha tényleg visszafelé menne az időben, tele van tervekkel, ötletekkel.

Amit a tavaly megjelent könyvében leírt, az majdnem annyi, amennyit tud magáról, mondja, és hogy most már azért újabb házasságban nem gondolkodik. Makk Károllyal beszélgettünk „Szeretni kell” című decemberi Müpa-estje ürügyén.

54 müpa

magazin 2015 november–december

„Így most ott vagyok Huszárik, Fábri és más nagyon neves kollégák »hátán«.”

Hamarosan kilencvenéves lesz: nagy a születésnapi készülődés Ön körül?

Néha elviselhetetlennek tűnik. Úgy látszik, nagyon divatos lettem. Kilencvenéves vagyok, magam is alig hiszem el. Készülök a születésnapomra, de arra gondoltam, hogy most már abbahagyom a készülődést. A barátaimnak is azt mondom, hogy én visszafelé megyek az időben: most leszek hetven! Újra meghívtak tanítani a főiskolára (Színház- és Filmművészeti Egyetem – a szerk.), ahol a saját filmjeimről kellett volna beszélnem mindössze heti másfél órában, de nem éreztem szerencsésnek ezt az időbeosztást.

Már magas helyekről is célzásokat kapok, hogy ez egy „nagy év”, pedig senkit nem ismerek ott. Törőcsik Marival régóta nagyon jó barátságban vagyunk, rendszeresen telefonálunk egymásnak, ő is óv: „Jaj, maga még nem tudja, hogy mi vár magára!”– mondta. Szeretném ezt a születésnapot úgy eltölteni, hogy ez része az életnek, egy nap, olyan, mint bármelyik másik reggel, bár jólesik az érdeklődés, a szeretet. Nem tudom, hogy lehet ezt az egészet udvariasan „ki­ triblizni”.

Debrecen közeléből, Berettyóújfaluból származik. Talán a filmimádata is onnan eredeztethető, hiszen a szüleinek mozijuk volt, amit később államosítottak.

Néhány éve a felújított filmszínházat az édesapjáról nevezték el. Milyen emlékek kötik Újfaluhoz?

Ott tanultam meg írni-olvasni az elemi iskolában, egy palatáblán, aztán tízéves koromban bekerültem egy meglehetősen színvonalas világba, ahol nagyon jól éreztem magam. Az iskolaszünetekben autóbuszra szálltam és hazautaztam. Tomboló nyarakra emlékszem, karácsonyi, húsvéti szünetekre, ott volt a család, elsősorban édesanyám, életem nagy szervezője, partnere. A háború után meg nem éreztem azt, hogy vissza kellene mennem, hiszen mindenünket pillanatok alatt elvették. Érdekes módon az engem soha nem izgatott, hogy ez igazságos-e, tizenkilenc-húsz éves fejjel, úgy látszik, másként gondolkodik az ember. Addigra már belekeveredtem a filmes világba, főiskolára jártam, elindult az életem. Édesapáméknak nagy szenvedés volt, de bele kellett nyugodniuk a sorsukba. Engem meg csak a filmezés érdekelt, hozzáteszem, tizennyolc éves koromig nem tanultunk arról, hogy mi is az a Szovjetunió. Később persze jöttek a

tapasztalatok, ezért amikor bekerültem az államosított filmgyártásba, csak néztem, milyen kérések, sőt igények jöttek a pártközpontból: például ki kell-e venni Rákosi elvtársat egy filmből, vagy nem? Emlékszem, Soós Imre játszotta a fiatal Rákosit, az első kérésre kivágták a szerepét. Engem az sem zavart, hogy például Hrabal be volt szervezve, hiszen olyan jókat írt! Megélt belőle az egész csehszlovák filmipar. De az újraépített mozi avatására elmentem, Makk Kálmánról, édesapámról nevezték el, szegény, ha megérhette volna! A könyv bemutatójával is hazamentünk, sok emlék jött vissza.

A könyv, vagyis a Szeretni kell címmel tavaly megjelent életírás több mint hetven év emlékeit sűríti össze korszakok, filmek, szerelmek, országok és földrészek mentén. Hangsúlyozottan nem memoár, inkább egy sodró filmhez hasonlít.

Elégedett vele?

Itt van a könyv, ilyen lett, ez jött ki belőlem.

Körülbelül arról szól, ami volt, nem szóról szóra természetesen. Régóta foglalkoztatott az írás, de sokáig nem vágtam bele, mert azt gondoltam, hogy majd egyszer feldiktálom egy magnóra, és kész. Lili lányom meg is vette nekem az egyik legjobb diktafont, de amikor visszahallgattam, amit mondtam, szörnyűnek találtam magamat. Kevésnek tűnt a mindennapi beszéd. Aztán egy társaságban találkoztam egy kiadóval, aki ott a helyszínen felkért a könyvre, én pedig elkezdtem írni. Addig vacakoltam, amíg sikerült leírnom három olyan oldalt, amivel az egykori irodalomtanárom is meg lenne elégedve. A többi jött magától.

Tényleg régi forgatókönyvekre írt?

Igen. Ott vannak nálam a régi, többször olvasott és el nem olvasott, bekötött forgatókönyvek. Egyet előkaptam, az üres oldalára fordítottam, és írni kezdtem rá. Amikor az első betelt, rájöttem, hogy nincs ennél üzembiztosabb módszer. Így most ott vagyok Huszárik, Fábri és más nagyon neves kollégák „hátán”, de még tartozom magamnak azzal, hogy beszámozzam a tizenvalahány teleírt forgatókönyvet. Az írásnak azzal a furcsa kényszerével dolgoztam, hogy esztétikailag minél jobb legyen a leírott szó, de az is nagyon érdekelt, hogy mi lesz a mondat vége. Ezek a kalandok mind befolyásolták az emlékezetemet, arra sarkallták, hogy egyre többet tegyen ki az asztalra.

Volt, hogy éjjel felébredtem, és csak jöttek a nevek, amiket napok óta kerestem, és tudtam, hogy ha nem írom fel rögtön, eltűnnek.

Teljesen hihetetlen. Újrakezdené az írást? Vannak új tervei?

A dilemma a következő: amit a könyvben leírtam, az majdnem annyi, amit tudok magamról. A többit meg nem biztos, hogy könyvtémává kell tenni. Nem is érzek semmiféle belső diktátumot. Ugyanakkor mégis beszélünk a kiadóval arról, hogy valamilyen könyvet majd újra csinálnunk kellene.

Ezen töröm a fejem, és motoszkál is valami bennem, de most még nem elég erős a kényszer. Jobb napokon azon gondolkodom, hogy most már azért csinálok egy napirendet magamnak, mert ha nem írom le a gondo­la­tai­mat három napon belül, akkor bizony elúsznak.

Filmes tervei is vannak? Egyszer azt nyilatkozta, hogy Önt mindig csak a következő filmje érdekelte, és a következő házassága.

Igen, ez így volt, de következő házasságban nem gondolkodom. Meg kell mondanom, vannak ötleteim, hogy miből kellene filmet csinálni, például foglalkoztat a „Justice for Hungary” repülőút világraszóló története, 1936-ból (magyar felhívás a trianoni döntés ellen). De csak úgy tudok dolgozni, ahogy megszoktam, és napi tizenkét órát végigállni már nem tudnék. Szükségem van a legfontosabb munkatársaimra, és csak abból lesz film, amit várnak.

Hetvenegy éve él a fővárosban, budapestinek, vagy esetleg közép-európainak tartja magát?

Ezen nem gondolkodom. Dolgoztam Londonban, New Yorkban, Párizsban, Torontóban, sokat lötyögtem Rómában. Otthonos helyek nekem, mindenhol otthon éreztem magam, élvezettel tudok létezni ezekben a városok­ ban. De azért átjönni egy alkonyon Pestről Budára akármelyik hídon – az nekem jó.

Jól érzem magam.

Gyürke Kata 2015. december 22. „SZERETNI KELL” MAKK KÁROLY-EST

RENDEZŐ: KÁEL CSABA, DRAMATURG: OLÁH-FENYVESI JUDIT FESZTIVÁL SZÍNHÁZ müpa

magazin 2015 november-december

55

C S A L Á D I É S I F JÚ S Á G I P R O G R A M O

A diótörő

Talán nem véletlen, hogy ha gyerekeknek szóló operaelőadásra gondolunk, azonnal A varázsfuvola jut eszünkbe, és hogy úgy érezzük, nem telhet el karácsony A diótörő valamilyen formában színpadra vitt előadása nélkül. És kinek ne lennének (legalább iskolai) emlékei Kodály nagyotmondó obsitosáról, Háry Jánosról?

Itt valamit megérthetünk az „örökzöld” fogalmáról is.

ÖRÖKZÖLDEK GYEREKEKNEK? Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a gyerekkoncertek műsorainak szerkesztői az esetek többségében az úgynevezett „örökzöldek” megszámlálható halmazából válogatnak. És valójában nem csak a gyerekműsorok repertoárjára érvényes a jól bevált sikerdarabok dominanciája. Nézzük meg a külföldi nagyvárosok turista-hangversenyeinek műsorát: két tucat klasszikus örökzöld uralja a színes műsorlapokat, csupa olyan zene, amely a legvegyesebb összetételű közönség körében is biztos sikerre tarthat igényt. Eleinte bos�szantott ez a jelenség. Annyi kiváló zeneszerző és zenemű van a zenetörténetben, miért mindig ugyanazokat vesszük elő?

Aztán felismertem, hogy amilyen erővel vonzza az embert az újdonság, az ismeretlen, a felfedezés varázsa, olyan nagy lehet a jelentősége a megszokottságnak, az ismerősség érzésének, különösen, ha ezek gyermekkorunk emlékeihez kapcsolódnak. Ma már az is világos számomra, hogy a gyermekkoncertek sikere jelentős mértékben függ attól, hogy kínálatuk mennyire felel meg a gyerekeket koncertre kísérő felnőttek, a szü-

56 müpa

magazin 2015 november–december

lők, nagyszülők, pedagógusok elképzeléseinek, igényeinek, amelyek ugyancsak erősen kötődnek az ő gyermekkori élményeikhez.

Talán nem véletlen, hogy ha gyerekeknek szóló operaelőadásra gondolunk, azonnal A varázsfuvola jut eszünkbe, és hogy úgy érezzük, nem telhet el karácsony A diótörő valamilyen formában színpadra vitt előadása nélkül. És kinek ne lennének (legalább iskolai) emlékei Kodály nagyotmondó obsitosáról, Háry Jánosról? Itt valamit megérthetünk az „örökzöld” fogalmáról is.

A Müpa novemberi és decemberi, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe tervezett gyerekelőadásainak műsorát olvasva szembeötlő, hogy csupa ilyen klasszikus örök­ zöld alkotja. Mindhárom előadáson olyan zenés színpadi művekkel találkozhatunk, amelyeknek alkotói egy kor közönség­igé­nyét felismerve hoztak létre valami újat és maradandót: a magyar népdalt a színpad kulis�szái közé emelő daljáték, a populáris szándékú, de zenéjében felfoghatatlan magasságokba törő német Singspiel és a mesébe

oltott művészi balett okkal vívta ki a közönség tetszését, és élvez máig hihetetlen népszerűséget. A produkciók azonban nem ettől, hanem az előadás módjától válnak valódi gyermekelőadásokká. Háry János kalandjait a Kolibri Színház vendégjátékában élő szereplők és bábok együttes játéka kelti életre.

A varázsfuvola előadása a Müpa Műhelytitkok sorozatában azt ígéri a közönségnek, hogy nemcsak Mozart zenéjéről, hanem az operaelőadás létrejöttének körülményeiről, a színpadi műhelymunkáról is megtudhat titkokat. A karácsonyi Diótörők hagyományát pedig a Budapest Bábszínház szépségesen klasszikus bábelőadása folytatja. Közös még a három produkcióban, hogy a színpadi varázslatnak egy-egy kiváló szimfonikus együt­ tes is részese. Jó alkalom ez arra, hogy a hideg novemberi és decemberi napokon kicsik és nagyok együtt élhessék át ismét a jól ismert történeteket, meghitt, ünnepváró hangulatban szippanthassák be a klasszikus örökzöldek „mesés” illatát.

Körmendy Zsolt

Háry János

- csak nézzük, mint a moziban A Mese.tv – az Egyszervolt.hu tévécsatornája, mely minőségi tartalmakat kínál gyerekeknek.

Mesék, gyerekdalok, rajzfilmek, népmesék, mesefilmek...

Keress minket a

-on is!

2015. november 15.

MATINÉKONCERTEK – MŰHELYTITKOK

AZ OBSITOS KALANDJAI – KODÁLY: HÁRY JÁNOS HARSÁNYI ZSOLT ÉS PAULINI BÉLA SZÖVEGKÖNYVÉT BÁBSZÍNPADRA ALKALMAZTA: FÁBRI PÉTER HÁRY JÁNOS: SZEGEDI CSABA, ÖRZSE: MEGYESI SCHWARTZ LÚCIA, MARCI BÁCSI: GÁBOR GÉZA, BÁBOSOK: TÖRÖK ÁGNES, SZÍVÓS KÁROLY, LÁTVÁNY- ÉS BÁBTERVEZŐ: OROSZ KLAUDIA, RENDEZTE: NOVÁK JÁNOS, KÖZREMŰKÖDIK: MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR, VEZÉNYEL: OBERFRANK PÉTER, BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. december 13.

MATINÉKONCERTEK – MŰHELYTITKOK DAL-JÁTÉK – MOZART: A VARÁZSFUVOLA

SARASTRO: DANI DÁVID, TAMINO: HORVÁTH ISTVÁN, AZ ÉJ KIRÁLYNŐJE: MONDOK YVETTE, PAMINA: SÁFÁR ORSOLYA, PAPAGENO: HÁBETLER ANDRÁS, PAPAGENA: ZAVAROS ESZTER, MONOSTATOS: KÓBOR TAMÁS, KÖZREMŰKÖDIK: LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM ZENEKARA, RENDEZŐ: TORONYKŐY ATTILA, VEZÉNYEL: OBERFRANK PÉTER, MODERÁTOR: GERLITS RÉKA BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

2015. december 23., 27.

CSAJKOVSZKIJ: A DIÓTÖRŐ

KÖZREMŰKÖDŐK: NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ, A KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUSISKOLA GYERMEKKÓRUSA (KARIGAZGATÓ: IFJ. SAPSZON FERENC), VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

www.mese.tv www.youtube.com/mesetv mobil applikációk

A mesék online, letöltés nélkül megtekinthetők.

MÜPA IMÁZSK AMPÁNY 2015–1

Péterfy Bori

színésznő, énekesnő

Szeretek itt lenni!

58 müpa

magazin 2015 november–december

#szeretekittlenni

mupa.hu

A Müpa különleges hely. Egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat, így itt jól megfér egymás mellett Wagner és a 30Y, Fassang László, Lajkó Félix vagy Péterfy Bori. A Müpa estéről estére újjászületik. Falai, termei, az azokat megfestő fények változatlanok, de a benne zajló eseményeknek, valamint az idelátogató közönség sokszínűségének köszönhetően minden este más és más arcát csodálhatjuk meg. Ez a másutt fel nem lelhető, különleges atmoszféra az, ami miatt művész és közönség egyaránt szeret itt lenni.

Lajkó Félix

Péterfy Bori: A Müpába mindig „akusztikusabb” verziót hozunk, mert az az érzésem, a mi zenénk nem ilyen helyszínre való. Általában sikerül feltüzelnünk a közönséget, hogy egy kicsit elfelejtsék az eleganciát.

Fassang László

Péterfy Bori

Lajkó Félix: Vajon jó hely a Müpa? Valószínűleg az is jelzi ezt, hogy itt az ember általában teltházas koncertet játszik. Nem szokott hiá­nyozni a közönség, szeretnek ide járni.

Fassang László: Meggyőződésem, hogy a Müpa messzemenően teljesíti feladatát.

Minden alkalommal megbizserget, és a kultúrán keresztül tölt fel energiával.

müpa

magazin 2015 november-december

59

A PÉNZ ZENÉ

HOL ÍGY, ÚGY

HOL

ORGANIKUSAN FEJLŐDŐ ÉS TUDATOSAN TERVEZETT KULTURÁLIS NEGYEDEK A NAGYVILÁGBAN A települések, városok és a nagyvárosokon belüli kerületek, negyedek egyre határozottabb, jól definiálható arculatra vágynak. A jellemző funkciók általában organikusan, az idők során alakulnak ki, de sok esetben határozott városrendezési tervek alapján vázolják fel egy-egy terület fejlesztését. Így jött létre például Budapesten a ma Millenniumi Városközpontként ismert terület, amelynek kialakítása a fővárosba tervezett világkiállítás visszamondásával, 1994-ben kezdődött.

Bár a területen eleinte csak lakó- és irodaépületek jöttek létre, a Nemzeti Színház 2002-es megnyitásával a fejlesztések új irányt vettek, létrejött a Művészetek Palotája (Müpa) is, köré pedig a tervek szerint új konferenciaközpont létesül.

Finta Sándor, Budapest főépítésze szerint a fővárosnak nincs, és nem is szükséges hogy legyen egy kiemelkedő „brandje”, hiszen a különböző fogyasztói csoportokat más-más tematikával lehet idevonzani: egyeseket a romkocsmák, másokat a komolyzene, megint másokat a fürdők csábítanak a városba. Így nem feltétlenül egy nagy kulturális központra, hanem több kisebb negyedre lenne szükség – s ezzel az adottsággal a magyar főváros alapvetően rendelkezik is. Hasonló dilemmákkal és megoldásokkal találkozhatunk Európa és a világ több, történelmileg kialakult nagyvárosában is.

60 müpa

magazin 2015 november–december

A kontinens egyik legősibb városában, Rómában már bő két évezreddel ezelőtt tudatos tematikák mentén építettek ki városrészeket, így külön helyszín jutott a közigazgatásnak és a szórakozásnak. A 16. században Michelangelo megalkotta az ideális polgári városközpontok etalonját, a Capitolium-domb piazzájának és palotáinak tervét. Rómában később a kulturális funkciók organikusan együtt fejlődtek a várossal, célirányosan létrehozott központ pedig csak az elmúlt években jött létre a belvárostól kicsit távolabb, a Flaminio városrészben. Először Renzo Piano épített itt három elemből álló zenepalotát, majd Zaha Hadid alkotta meg a város kortárs művészeti múzeumát, a MAXXI-t.

Ez utóbbi mellett egy elhagyatott elektronikai gyár rehabilitációjával népszerű tudományos park létesül a közeljövőben.

Párizsban sem jött létre tudatosan tervezett kulturális negyed, a múzeumok és a hangversenytermek a város különböző pontjain, szétszórva találhatók. Párizs leginkább az elhagyatott részek rehabilitálásával hozott létre újabb kulturális központokat. 1971–77 között a belváros közepén, több elhasználódott lakótömb elbontásával jött létre a maga idejében polgárpukkasztónak számító Georges Pompidou Központ, az akkor ifjú Renzo Piano és Richard Rogers tervei alapján. A modern múzeumot, hatalmas művé-

szeti közkönyvtárat, számos kiállítóhelyet, színház- és vetítőtermet magába foglaló központ azóta a város egyik turisztikai vonzereje lett. Újabban azonban a belvárostól távolabb, a vágóhíd helyén létrejött hatalmas közparkban létesülnek kulturális intézmények. A Villette negyed metróval jól megközelíthető, évente tízmilliónál is több látogató keresi fel. Első „lakója” Európa legnagyobb tudományos múzeuma volt, majd idővel több koncertterem, a zene múzeuma és kiállítótér létesült ezen a részen. Utoljára Jean Nouvel tervei alapján nyílt meg itt a párizsi filharmónia régóta hiányzó koncertterme. Szintén Nouvel vezényletével, állami és magántőke bevonásával zajlik a monumentális Seguinszigetprojekt a Párizs melletti Renault-gyár elbontásával felszabadult területen. A lakóés irodaházak, kereskedelmi funkciók mellett nagyszabású kulturális központ is létesül flexibilis koncerttermekkel és kiállítási csarnokokkal.

Londonban már az 1950-es évek óta komoly erőket fordítottak kulturális központok létesítésére. Ekkor kezdték kiépíteni a belvárosi Temze-parton a mára több jelentős hangversenytermet – így a Royal Festival Hallt is – magába foglaló Southbank Centre-t, Európa legnagyobb koncentrált kulturális intézményegyüttesét. A belvárostól kicsit távolabb, 1982-ben adták át a csupasz beton jellemez-

Nincs megkérdőjelezhetetlen érvényű recept arra, miként és hol kell létrehozni egy városban egy kulturális negyedet.

Van, ahol az idő csiszolta össze a különböző intézményeket, másutt tudatos fejlesztés eredményeként jöttek létre.

Akárhogy is, mára mindenképpen a városok vonzerejének fontos elemét alkotják.

„Egyeseket a romkocsmák, másokat a komolyzene, megint másokat a fürdők csábítanak a városba.” te brutális építészeti stílusban megjelenő Barbican Központot. A város által üzemeltetett művészeti cég tulajdonában működő intézmény hangversenyteremmel, színházzal, több moziteremmel, flexibilis terekkel, kiállítótérrel, könyvtárral és éttermekkel egész nap várja látogatóit. Míg a Barbican egy, a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett területre épült, addig az ipari rehabilitáció egyik legismertebb példája a Temzeparti Tate Modern múzeum, amely egy, a Herzog & de Meuron iroda minimalista tervei alapján megújult hatalmas erőműbe költözött, amelyet újonnan megépített gyalogoshíd köt össze a belvárossal. A Tate körüli elhanyagolt ipari negyed a múzeum megnyitása óta pezsgő és igencsak kedvelt új városrésszé alakult át, a múzeum látogatottsága pedig – részben azért is, mert kitűnően megszervezték a baráti körét – szinte exponenciálisan növekszik. Jó évtizedes előkészítés után, a tervek szerint jövőre avatják a múzeum nagyrészt magánadományokból megépülő új szárnyait, amelyekben – így a Herzog & de Meuron tervezte ellent-

mondásos üvegpiramis-toronyban – ötezer négyzetméternyi új kiállítótér jön létre. Ezzel a Tate Modern válik a világ legnagyobb kortárs múzeumává.

Jóval korábban is létesültek koncentrált kulturális negyedek: múzeumszigetek Berlinben és Stockholmban, múzeumpark Amszterdamban, sugárút Washingtonban. Az amerikai főváros szimbolikus központját alkotó National Mall monumentális parkja tengelyként köti össze a Capitolt és a Lincoln-emlékhelyet, körülötte pedig az 1901-ben elkészült rendezési terv alapján az ország legfontosabb múzeumait helyezték el.

A New York-i várostervezés Hausmann bárójának nevezett Robert Moses hatalmas újító tervekkel állt elő az 1950-es években.

Ezek keretében kelt új életre a korábban teljesen lepusztult Lincoln-negyed.

A Rockefeller család befektetésével és az általuk előteremtett közel százmillió dollárnyi magántőkéből jött létre New York legjelentősebb összművészeti központja.

A Lincoln Center tudatosan tervezett épületegyüttese az 1960-as évek modernista stílusában, egységesen, mégis pompás egyedi épületekkel valósult meg. A főleg előadóhelyeknek és kulturális intézményeknek otthont adó épületek legismertebbje az 1966-ban megnyílt Metropolitan Opera.

A baszk Bilbao iskolát teremtett azzal, hogy megmutatta: tudatos tervezéssel, a Frank Gehry által épített, nem mindennapi formájú Guggenheim Múzeummal és a megfelelő infrastruktúra kiépítésével egy nehéz sorsú város is fel tud kerülni a kulturális turizmus térképére. A példát azóta számos város követte, így a francia Metzben a Pompidou Központ, Lens-ban pedig a Louvre fiókmúzeuma nyílt meg. Az elképesztő gazdagságú Abu-Dzabi is komoly potenciált lát a kulturális fejlesztésekben, jelenleg épül a Saadyat Kulturális Negyed, ahol a legnevesebb sztár­ építészek tervei alapján nyílik számos előadóterem és múzeum, így itt is újabb egységet nyit a Louvre és a Guggenheim.

Bán Dávid

müpa

magazin 2015 november-december

61

KULISSZ

A

SZÁMOK BIRODALMÁBAN

A Müpa hatalmas intézmény, ahol a közönség számára láthatatlanul komoly csapat dolgozik azon is, hogy a pénzügyi háttér mindig rendben legyen, a kifizetések, elszámolások, támogatások zökkenőmentesen, az aktuális jogszabályoknak megfelelően történjenek. Szemánné Horváth Brigitta a Müpa pénzügyi igazgatója: az ő feladata, hogy a ház kiadásait és bevételeit egyben látva – az előadás létrejöttének minden érintettjével együttműködve – ügyeljen arra, hogy a Müpa pénzügyi fronton is törvényes és olajozott módon működjön.

62 müpa

magazin 2015 november–december

Közgazdászként hogyan keveredtél kulturális területre?

Engem a színházi, a kulturális környezet mindig is vonzott. Már gyerekkoromban érdekeltek a művészetek, legfőképpen a zene és a színjátszás. Csellózni is tanultam.

Szóval, genetikailag belém van kódolva a kultúra. Végül az élet megadta nekem azt a lehetőséget, hogy közgazdászként is közel kerülhettem ehhez a területhez. A kiskoromból hozott érdeklődésemet tanulmányaim során tehát kiegészítette a pénzügy-számviteli és gazdasági vonal. Már az egyetemi szakdolgozatomat is a színház-finanszírozási rendszerekről írtam.

Mióta dolgozol a Müpában?

Három éve, 2012 májusa óta vagyok itt.

Előtte a Thália Színháznál voltam gazdasági igazgató. Azelőtt pedig egy kis kitérővel a fővárosi önkormányzatnál dolgoztam pénzügyi alosztályvezetőként, szintén kulturális területen. Már ott is foglalkoztam a finanszírozási struktúrákkal, vagyis azzal, hogyan lehet színházi előadásokat, művészeti rendezvényeket, kulturális intézményeket pénzügyileg működtetni, támogatni.

Később a színháznál nagy élmény volt számomra, hogy szemtanúja lehettem annak a folyamatnak, ahogyan egy produkció létrejön. Ezt a folyamatot egy kisgyermek születéséhez szoktam hasonlítani. Izgalmas, jó érzés volt, hogy a tervezéstől a megvalósításon át egészen az elszámolásig teljesen benne lehettem a dologban. A színház adott először lehetőséget arra, hogy ezt megéljem, s ezáltal egészen közel kerüljek magukhoz a produkciókhoz is.

számomra az igazgatóságok pénzügyi adatszolgáltatásának koordinálása. Hozzánk fut be az összes pénzügyi adat és információ, a mi feladatunk a számlázás, a könyvelés, a támogatás-elszámolások, a beszámolók és tervek elkészítése, valamint hozzánk tartozik a bér- és munkaügy is. Nagyon sok múlik tehát rajtunk, a pénzügyi és munkaügyi csapaton. Mivel az ellenőrzések fókuszában is főleg mi vagyunk, fontos, hogy a ránk vonatkozó jogszabályi háttérrel mindenkor tisztában legyünk. Munkánk során minden gazdasági és pénzügyi vonatkozású szabályt be kell tartanunk és be kell tartatnunk az igazgatóságokkal, kiküszöbölve ezzel annak lehetőségét, hogy adóhiány merüljön fel, vagy hogy a kapott támogatások visszafizetésére kötelezzenek bennünket. Ennek értelmében naprakészen otthon kell lennünk a könyvelési, a jogi, az adózási és számviteli, valamint a munkaügyet érintő jogszabályok területén.

Hányan látjátok el ezeket a nagy felelősséggel járó feladatokat?

Ha a bér- és munkaügyet is beleszámoljuk, velem együtt tízen vagyunk. Ez nem olyan sok, ha figyelembe vesszük, hogy 2012-ben magasabb volt a pénzügyi csapat létszáma.

Mióta itt vagyok, csaknem duplájára emelkedett a munka mennyisége, mivel nőtt az előadásszám és bejöttek a képbe a fesztiválok is. A korábbi évekhez képest sokkoló számok vannak a számlák és a feldolgozandó utalványok mennyiségének tekintetében egyaránt, de maroknyi csapatommal igyekszünk eleget tenni minden feladatnak, hogy megfeleljünk a kihívásoknak.

„mi vagyunk a »szükséges rosszak«” Pontosan milyen feladatai vannak a pénzügyi csapatnak? Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

A mostani munkám legfőbb szépsége is az, hogy a tervezéstől a megvalósulásig és az elszámolásig áthidalja, átfogja a történéseket. Én elsősorban a pénzügyi, számviteli, munkaügyi terület jogszabályi összhangjáért felelek. Úgy szoktam mondani, hogy mi vagyunk a „szükséges rosszak”, nekünk kell felhívni a figyelmet arra, hogy milyen szabályokat kell követni, és ezeket be is kell tartatnunk. A munkámban a legnagyobb kihívás

továbbképzéssel lehet szinten tartani. Az is izgalmas, hogy nemcsak magunkat kell képezni, hanem a tudásunkat át kell adni azoknak a kollégák­nak is, akik nem pénzügyi területen dolgoz­nak, hiszen nekik is tisztában kell lenniük azzal, hogy mire kell odafigyelni, amikor szerződéskötéskor egy művésszel megállapodnak. Még a számok birodalmában is vannak tehát izgalmas kihívások…

El szoktál jönni a Müpás előadásokra?

Két kisgyermekes anyuka vagyok, emiatt sajnos nem tudok minden engem érdeklő előadáson részt venni, de nagyon igyekszem, hogy minél több produkciót láthassak. A gyerekelőadásokra Zoé és Máté is nagyon szeret járni, de a férjemmel ketten is gyakran el tudunk azért jönni. Tényleg nagyszerű előadások vannak, kihagyhatatlan élmény!

Mennyi idősek a gyerekeid? Hogy viselik, hogy ennyit dolgozol?

A kislányom négyéves, a fiam nyolc, másodikos. Reggelente, iskolába menet a Müpa mellett viszem el őket, és mindig azt kiabálják, hogy „Anya, itt a munkahelyed!”. Szeretnek bent is lenni a házban. A kisfiam, Máté nagyon nyitott, fogékony a zene irányába; hangszert is fog tanulni a jövő évtől. Őt már eléggé lekötik az előadások. Mindketten nagyon büszkék arra, hogy itt dolgozom.

Ez is erőt ad. Tudják, hogy sok munkám van, de a családom is, a férjem is teljesen megért és mindenben támogat. Vannak időszakok – leginkább a pénzügyi zárás ilyen –, amikor fáradt vagyok, mert nagyon sok mindenre kell egyszerre odafigyelni, de utána mindig olyan jó érzés, hogy megcsináltuk! Én is büszke vagyok arra, hogy itt lehetek.

A mai napig nehéz elhinni, hogy a Müpa a munkahelyem: minden reggel rácsodálkozom, hogy ide jövök be dolgozni.

Forgách Kinga

Mi a legizgalmasabb a munkádban?

Hogy mindig fejlesztünk. A cél az, hogy rendszereinkből minél biztosabb és pontosabb adatokat, információkat tudjunk kinyerni és összeállítani, lehetővé téve ezzel a döntés­ hozás gördülékenységét. A munkánk soha nem unalmas, hiszen mindig vannak új kihívások, váratlan feladatok, amelyeket meg kell oldanunk. Az adózási változások sem hagynak unatkozni bennünket, mert minden évben átalakulnak a feltételek, és a jogszabályok is folyamatosan változnak.

A munkánk színvonalát csak rendszeres

müpa

magazin 2015 november-december

63

HULLÁMHOSS

CSUCSKA PÉTER

Lexmark Magyarország Kft. ügyvezető igazgató Megnyitása óta a Müpa nem csak komolyzenei előadásoknak ad otthont, hanem a könnyebb műfajok kedvelőinek is mindig akad minőségi hallgatnivalója. Jó példa erre Péterfy Bori, aki vis�szatérő vendég, és évek óta vonzza a közönséget elbűvölő, innovatív műsoraival. Minden alkalommal képes új élményt adni. Ez nem csak költői túlzás – valóban mindig új produkció kel életre!

2015. november 26.

PÉTERFY BORI & LOVE BAND

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

A Müpában Péterfy Borit legelőször a Budapest Bárral láttam (vendég)szerepelni – ami máig felejthetetlen élmény maradt. A mostani alkalommal a művésznő a saját Love Bandjével lép fel, de ami a műkedvelőket, és a hozzám hasonló laikusokat is izgatottsággal töltheti el, az a november 26-i műsor. A Vámpír, vagy a Hajolj bele a hajamba még a cappella, vagy egy szál gitár kísérettel is hatásos. Még elképzelni sem merem, milyen elsöprő élmény lehet a klasszikus Péterfy Bori-slágereket a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével, külön erre az alkalomra áthangszerelve hallani. Mindezt a Müpa díjnyertes hangversenyter­mében képzeljük el – vagy még inkább tapasztaljuk meg! Én ott leszek…

ROLEK FERENC Budapest Bank vezérigazgató-helyettes

Míg gyermekkoromban észre sem vettem, hogy egy filmnek zenéje is van, addig felnőttkoromra a nagy filmklasszikusok zenéinek rajongójává váltam. Van, amelyikbe a mai napig beleborzongok, ha felcsendülnek az első hangok. Műfajtól függetlenül egy művészien megalkotott filmzene – legyen az instrumentális vagy vokális – az egész film hangulatát meghatározza, mint ahogyan azt is, fogunk-e még emlékezni rá évek múltán. Elég a Volt egyszer egy vadnyugat szájharmonika-dallamára, a Csillagok háborúja birodalmi indulójára, vagy legnagyobb kedvencem, a Szindbád Jeney Zoltán szerezte szívbemarkoló zenéjére gondolni.

2015. november 22.

CINEMUSIC 2015

Az immár ötödik alkalommal megvalósuló Cinemusic-koncert felejthetetlen élménynek ígérkezik mindenkinek, aki szereti a mozit és az autentikus hangszeres zenét. A szervezők a klasszikusokon kívül néhány izgalmas újdonsággal is készülnek – én már alig várom.

BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

SUBA JÁNOS

Vodafone Hungary kommunikációs igazgató Szívből ajánlom minden vájtfülű, kultúrsznob, profi nézőnek, és az „amatőr”, kezdő kultúrarajongóknak egyaránt Frenák Pál és Bozsik Yvette társulatának előadásait.

A magyar és a nemzetközi kulturális élet, a színházművészeti és a táncművészeti szcéna két olyan nagyformátumú személyiségének koreográfiáját és rendezését láthatjuk, akik véleményem szerint a világ bármely részén nemhogy megállják a helyüket, hanem már hosszú évek óta komoly szakmai és közönségfigyelmet keltenek. Mindkét alkotó a koreográfusi és rendezői szerepen túl rendkívüli igényességgel és profizmussal használja a legkorszerűbb audiovizualitást művészetében, a zene és a színpadi látvány önmagában is reveláció, legyen az muzsika vagy fülsiketítő zaj, jelmez, vagy (jel)meztelenség, világítás vagy díszlet.

2015. november 6.

FRENÁK PÁL TÁRSULAT: BIRDIE FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

2015. december 27.

BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: ANTIGONÉ FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

64 müpa

magazin 2015 november–december

Azért vagyok e két alkotó és társulat rajongója, mert a művészi igényesség mellett a színházi néző minden érzékszervére ható élmény-előadásokat hoznak létre, melyek a Müpa terében és technikájával első osztályú minőségben tudnak megvalósulni. Alkotásaik a táncművészethez értő képzett néző számára is újszerű, innovatív kortárs produkciók, ugyanakkor a laikus (mint például én), a kommerszet könnyebben befogadni tudó néző számára is teljes értékű, sokáig elfelejthetetlen élményt nyújtanak.

összehangolunk

Fischer iván Budapesti Fesztiválzenekar www.BFz.hu

Emberi Erőforrások Minisztériuma

HATÁRSÉRTŐ

DrMáriás Kifogyhatatlan energiákkal teli összművész.

Galamblelkű provokátor, aki permanens performanszként, megalkuvás nélkül éli az életet.

Képzőművész, író és zenész; a méltán népszerű Tudósok zenekar frontembere. Az avantgárd legjobb hagyományait őrző dadaista punk.

A saját útját járja: kiteljesedő művészetét sem a politika, sem a mainstream kívánalmainak nem rendeli alá.

A kortárs magyar művészeti élet egyik legeredetibb, hitelesen önazonos alkotója, drMáriás decemberben a Müpában borzolja az idegeket.

BÍZZON, NEVESSEN,

Milyen élmények, hatások nyomán, s mikor dőlt el Újvidéken, hogy a művészetre teszed föl az életed?

A legkülönbözőbb kultúrák, nyelvek, politikák és hazugságok örvényének kellős közepén találtuk magunkat tinédzserekként, ahonnan nem láttunk más kiutat, mint hogy saját világunkat művészetté változtatva felmutassuk – felváltva tüzeljünk vele, s használjuk óvóhelyünkként.

Hogyan fogadott be Magyarország?

Milyen közegbe csöppentél 1991-es át­településedkor? Vannak-e számodra ennek a lépésnek máig ható alkotói konzekvenciái?

Megértéssel és értetlenséggel. Akkoriban sokkal békésebbnek tűnt ez a világ, amelyben nem tudtuk, meddig maradunk. Bár ma már jobban beszélem a helyi kulturális és történelmi dialektust, úgy gondolom, ezzel együtt továbbra is a vajdasági magyar az anyanyelvem.

Azóta tíznél is több könyvet írtál, minden évben volt önálló tárlatod, és megjelent jó néhány Tudósok-lemez. Mégis mintha csak most, a klasszikus képzőművészek modorában festett politikus-portrék

nyo­mán figyelt volna fel igazán rád a közeg… A Bocs, megölhetlek? című albumról, vagy olyan kitűnő könyveidről, mint a Lomtalanítás, az Űrboksz madrigálok, A balkáni tahó, vagy a legutóbbi, Mona Lisa és a tenger címűekről kevés kritikával találkoztam, de azzal, hogy a Lázár János-portrédat megvette neki ajándékba az államtitkára, tele volt a sajtó, a Matolcsy-képedet pedig még a Wall Street Journal is méltatta.

Változó a népszerűsége annak, amit csinálok, ami nyilván attól is függ, hogy határon átcsempészett művészetem magjai közül melyik talál itt termékeny talajra. A politikusportrék valamibe nagyon beletrafáltak, mert egyszerre komolyak és viccesek, kedvesek és gúnyosak, kortársak és a velünk élő anakronizmusokat felmutatók, történelmi sebeket felszakítók és aktuálpolitikusak; kritikusak, szókimondók, miközben szépek is és elfogadható mértékben pornográfok. „A politika olyan mélyen beleivódott a magyar valóságba, hogy ma már a politikusok a szentjeink, a rocksztárjaink” – nyilatkoztad nemrégiben. Ezért kellett őket megfestened?

…nem láttunk más kiutat, mint hogy saját világunkat művészetté változtatva felmutassuk…

66 müpa

magazin 2015 november–december

ÜVÖLTSÖN

Festményeim abban próbálnak segíteni, hogy egyszerre távolságtartóbbakká és több irányban kritikusabbá váljunk a politikát illetően, mert attól tartok, egészen közel állunk ahhoz, hogy teljesen beleőrüljünk.

Milyen következményekkel jár a művészi utadra, hogy megfogalmazásod szerint ma „a drámai idiotizmus kellős közepén élünk”? Lehet-e tenni ez ellen a művészet eszközeivel valamit? Én csak a művészetből tudok erőt meríteni ahhoz, hogy még lássam értelmét annak, hogy bármit tegyek – gyereket neveljek, jövőben higgyek –, így megpróbálok olyasmiket csinálni, ami másnak is erőt adhat ahhoz, hogy folytassa: bízzon, nevessen és üvöltsön.

A groteszk és az abszurd kezdettől az anyanyelved, így a legtermészetesebb alanyi jogon lesztek jelen a soron következő Bábel-esten. Készülsz-e erre az alkalomra valami rendkívülivel?

Biztosan lesz valami, de az majd csak a fellépés előtti napokban derül ki, hogy miként és mire kell a világunkban történő dolgokra válaszként simogató pofont adni.

Keresztury Tibor

2015. december 3.

BÁBEL-EST GROTESZK

MODERÁTOR: GALLA MIKLÓS KÖZREMŰKÖDIK: TUDÓSOK EGYÜTTES, ZUBOLY EGYÜTTES, RADIOBALLET, GARACZI LÁSZLÓ RENDEZŐ: MARTON LÁSZLÓ TÁVOLODÓ FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Élmény! Minden tekintetben.

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

Még több Müpa!

Regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, gyűjtse a pontokat, és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/mupaplusz