Müpa Magazin 2013/2014 évad 3. szám

Ing yenes időszaki kiadvány • IX. évfolyam 1. szám • 2014. január-február

MAGAZIN

m üpa müpa

ÉLET • STÍLUS • MŰVÉSZET

müpa

magazin 2014 január-február

w w w. m u p a . h u1

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

ÉLMÉNYT AJÁNDÉKBA

A J Á N D É K U TA LVÁ N Y O K

A M Ü PA J E G Y P É N Z TÁ R A I B A N K A P H AT Ó K

S T R A T É G I A I PA R T N E R E I N K

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2 müpa

magazin 2014 január-február

S T R A T É G I A I M É D I A PA RT N E R E I N K

Jegyek kaphatók a Müpa jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3300 és 1061 Budapest, Andrássy út 28., tel.: 555-3310), valamint az ismert jegypénztárakban. Online jegyvásárlás: www.mupa.hu ISO 9001:2000

N y i t á n y Borggreve fotó: Marco

KEDVES ZENEBARÁTOK! Budapesten eddig csak egyszer adtam hangversenyt (Rossini Tancredijét játszottuk a Zeneakadémia nagytermében), de azóta is bennem él a zeneértő budapesti közönség emléke. A Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterméről muzsikustársaimtól gyakran hallottam elismerő szavakat, de én magam még soha nem dirigáltam ott. Ezért is készülök nagy várakozással 2014. január 1-jei koncertemre. Különösen miután Haydn Az évszakok című oratóriuma az általam legnagyobb becsben tartott remekművek egyike. Talán sehol nem olyan nyilvánvaló, mint ebben Haydnnak az a csodálatos képessége, hogy minden hangszer és énekhang sajátosságát figyelembe tudja venni. Az Évszakokat sokan szomorú műnek gondolják. Én ezt cáfolom.

Az én felfogásom szerint a négy évszak az emberi élet négy nagy szakaszát jelképezi: a gyermek-, ifjú-, felnőttés időskorról szól. És a műnek a vége a csúcspontja. Idős korára ugyanis az ember végre megszabadul a hiúságtól, és csak azzal foglalkozik, ami az életben valóban lényeges. Mi lehetne az újesztendő számára fontosabb üzenet? És ha már új kezdet: még soha nem dolgoztam együtt a bécsi Staatsoper világhírű Mahler Kórusával, és ugyancsak most fogom először vezényelni a magyar Orfeo Zenekart, amelyről már sok szépet hallottam. És még egy újdonság: a próbaidőszak alatt a Purcell Kórus felkérése nyomán egy mesterkurzusra is sor kerül. Úgy tudom, a Művészetek Palotája számára ez új kezdeményezés. Öröm számomra, hogy ebben is részt vehetek.

René Jacobs (Lejegyezte és fordította: Petrányi Judit)

müpa

magazin 2014 január-február

3

3 Nyitány 6 Horizont

AKTUÁLIS ZENE 22 Új színekkel a hagyományok útján

8

F O LY A M A T O S M Ú L T 24 Bach tanár úr

Ádám asszonyai

KLASSZIKUS 12 Újévkor Budapesten 16 Kamarazenéből csillagos ötös 18 Császár – tüzérség nélkül 20 Párbeszéd

4 müpa

fotó: Eric Larrayadieu

8

fotó: Marco Borggreve

12

magazin 2014 január-február

MŰVÉSZ BEJÁRÓ 26 „A kamarazene a kiindulópont” JAZZ 30 Show-t vegyenek!

34 A Place Vendôme-tól a dubaji flashmobig 36 Posztjazz

20

LITERÁRIUM 38 A Weöres-bolygó 42 Akció, akció, akció!

44 Ami személyes és ami szent NÉPZENE 46 Mi a barokk?

48 Cseppben a tenger – A népzene ünnepe FILM 52 Az ördög parkettje

I M P R E S S Z U M

Müpa Magazin A Művészetek Palotája ingyenes kiadványa Alapító: Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.

Káel Csaba vezérigazgató Főszerkesztő: Csengery Kristóf Keresztury Tibor Olvasószerkesztő: Papp Tímea

fotó: Carol Friedmann

30 TÁ N C 54 Utazó tánc, utazó testek A PÉNZ ZENÉL 56 Hitelesség és kulturális brand C s I P [Családi és ifjusági programok] 58 A gyermek és a varázslat KULISSZA 60 Akinél a szálak összefutnak

Szerkesztőség: Fidelio Média Kft. 1066 Budapest, Nyugati tér 1.

(6. emelet) Telefon: (+36-1) 476-0320 Fax: (+36-1) 476-0321

38

HULLÁMHOSSZ 62 Péterfy Bori • Teszárek Csaba • Tóth Ildikó BECKMESSER ÉS SACHS 64 Kritikák Melis László Bakkhánsnők című operájáról

E-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelős kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetője Nyomda: Pátria Nyomda Zrt. Megjelenik 19.000 példányban HU ISSN 1788-439X Művészetek Palotája: 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu Címlapon: Eötvös Péter Címlapfotó: Marco Borggreve www.mupa.hu

H ATÁ R S É RT Ő K 66 Aki nem ismer határokat

müpa

magazin 2014 január-február

5

H o r i z o n t

SIKERREL ZÁRULT A VELENCEI BIENNÁLÉ A világ talán legjelentősebb képzőművészeti kiállítása a korábbiakhoz képest is kiemelkedő, közel félmilliós látogatószámmal zárult. A kétévente megrendezésre kerülő mustra központi tárlata összesen 38 ország 161 művészét mutatta be, emellett pedig további félszáz kísérőrendezvényen vehettek részt a látogatók. Magyarországot Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje képviselte idén a Biennálén: a kiállítás a háborúkból visszamaradt bombák történetét dolgozta fel.

ARANYMEDÁL KURTÁG GYÖRGYNEK ÉS SCHIFF ANDRÁSNAK A 200 éve működő londoni Royal Philharmonic Society (Királyi Filharmóniai Társaság) idén két nemzetközi hírű magyar muzsikust tüntetett ki Aranymedáljával. A 87 éves zeneszerző, Kurtág György feleségével, Kurtág Mártával december 1-jén lépett fel a Queen Elizabeth Hallban, Schiff András zongoraművész pedig 60. születésnapján, december 21-én adott koncertet a Wigmore Hallban. A zeneszerzők közül eddig olyanok kaptak Aranymedált, mint Brahms, Britten, Sibelius, Walton, Prokofjev, Rachmaninov, Richard Strauss, Stravinsky, Delius, Elgar, Vaughan Williams, Lutosławski, Boulez, Ligeti, Messiaen, Dutilleux és Carter, az előadóművészek listája pedig többek közt Rattle, Barenboim, Uchida, Quasthoff, Haitink, Harnoncourt, Brendel, Domingo és Abbado nevét tartalmazza.

FELVÁSÁROLNÁK RAHMANYINOV HAGYATÉKÁT Oroszország fontolóra vette, hogy megvásárolja Szergej Rachmaninov svájci hagyatékát, a Kreml ugyanis szeretné mielőbb az orosz nemzeti örökség részeként látni a zeneszerző és zongoraművész munkásságát. A hetven éve elhunyt Rachmaninov villájának értéke a legutóbbi becslések szerint közel 18 millió svájci frankjába (4,35 milliárd forintba) kerülne az államnak. A Bauhausstílusú épületben 1929 és 1939 között élt Weggis-Hertensteinben, ahol többek között Rapszódia egy Paganini-témára című művét írta. A zeneszerző 1917-ben hagyta el Oroszországot családjával.

ATTILA ÁTTÖRTE A KÍNAI NAGY FALAT A Müpa Magazin előző száma hírt adott Verdi operája, az Attila (1846) sanghaji bemutatójának előkészületeiről. A Művészetek Palotájában április végén közönség elé került produkció nagyszínházi változata azóta – november 7-én – színre került a kilenc hónapos épület-felújítási munkálatokat követően újra megnyílt sanghaji Nagyszínházban. Sajtókommentárok szerint a bemutató nemcsak a Nagyszínház megalapításának 15. évfordulóját ünnepelte meg méltón, de a Kína és Magyarország közötti kulturális összefogás szempontjából is jelentős eseményként értékelhető. Káel Csaba, a budapesti és a sanghaji előadás rendezője, a Művészetek Palotája vezérigazgatója örömtelinek nevezte a próbaidőszakot, és elismerően szólt a kínai művészek szakmai színvonaláról. Az előadás szcenikai világa a Müpában látott produkcióhoz képest jelentősen megváltozott: grandiózus színpadi hatás, erőteljes látványvilág, multimédiás effektek jellemezték az új koncepciót. A művet nemzetközi előadógárda vitte sikerre: Boross Csilla, Giacomo Prestia, Roberto Tagliavini, Fabio Sartori, Gabriele Vivani, Csang Csien-lu és Jü Hao-lej énekelte a főszerepeket, a karmester a salernói Teatro Verdi művészeti vezetője, az izraeli Daniel Oren volt. Négy nagy sikerű, telt házas este fémjelezte a Verdi-opera és a magyar-kínai együttműködés sikerét.

A MÜPÁBAN VEZÉNYELT A 80 ÉVES KRZYSZTOF PENDERECKI A nyolcvanadik születésnapját november 23-án ünneplő lengyel zeneszerző a Művészetek Palotája meghívására érkezett, hogy a Concerto Budapest, az MR Énekkar és a Nemzeti Énekkar élén két műve magyarországi ősbemutatóját vezényelje. A mesternek a nagy múltú Bécsi Zenebarátok Társasága megalapításának bicentenáriumára komponált, kamarazenei fogantatású, egytételes Kettősversenyét 2012 októberében mutatták be, a három énekes szólistára, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra írt eddigi legfrissebb, VIII. szimfóniájának itt felcsendült változatát pedig 2008-ban fejezte be. A koncert után a komponistát Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára, valamint Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete köszöntötte..

6 müpa

magazin 2014 január-február

www.mupa.hu

Élmény! Minden tekintetben.

CSATLAKOZZON AZ ÉLMÉNYHEZ!

SZEPTEMBERTŐL ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK HD MINŐSÉGBEN A MUPA.HU-N!

müpa

magazin 2014 január-február

7

fot贸: Armin Bardel / Neue Oper Wien

Lilith a szupernő, ősanya, a matriarchális társadalmi rend kiindulópontja.

Madách Imre drámája, Az ember tragédiája szolgált kiindulópontként Albert Ostermaier és Eötvös Péter 2010 februárjában, Münchenben bemutatott operájához. Az ördög tragédiájában (Die Tragödie des Teufels) felbukkant egy különös nőalak, a démonikus Lilith-tel azonosítható Lucy. A következő opera centrumába Eötvös már őt állította. A zeneszerzőt a Paradise reloaded (Lilith) október 25-ei, bécsi ősbemutatója után kérdeztük.

ÁDÁM ASSZONYAI Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith)

A Lilith a három évvel korábbi opera átdolgozása, vagy egy teljesen önálló, Az ördög tragédiájától független, minden ízében új mű?

Az ördög tragédiáját a müncheni opera rendelte, és – a müncheniek is kifejezetten ezt kérték – Madách darabja volt az alap. Azt mindjárt tudtam, hogy az eredeti mű számomra csak komoly átdolgozás révén válhat alkalmas operai anyaggá. A szövegíró, Albert Ostermaier költői erejű képek sorozatát alakította ki, melyben a cselekmény alig-alig játszott szerepet.

Ez a szerkezet a Lilith első felében is megfigyelhető.

Igen, és épp Lilith színrelépésével változik meg a dramaturgia. Ő hozza mozgásba a drámát, a képek helyett immár a történetre kell figyelnünk.

Zenei szempontból számomra fontos, hogy a színpadi eseményeket egységes, átfogó ívek kössék össze. A müncheni előadás tapasztalata az volt, hogy cselekmény hiányában ezek az ívek nehezebben születnek meg. Viszont volt egy szereplőnk, Lucy – ekkor még Lucifer párjaként gondoltunk rá –, akiről sejtettem, hogy új drámai lehetőségek forrása lehetne. Még be sem fejeztük Az ördög tragédiáját, már tudtam, hogy foglalkozni akarok vele.

Lilith az apokrif irodalomban Ádám első felesége volt, a keleti mítoszokban – a héberben is – igen jelentékeny szerepet játszó, gazdag szimbólumvilággal felruházott figura. Az európai irodalomban is fel-feltűnik, említi például Goethe, de Thomas Mann is a Varázshegyben. Viszont a bibliai teremtéstörténetben nincs szerepe, és Madách sem utal rá. A Paradise reloaded így mindkét forrástól igencsak eltávolodik.

Igen, ezt fontos hangsúlyozni. A Lilith nem hivatkozik a Bibliára, teológiai kérdéseket nem tesz fel; de nem kapcsolódik már Madáchhoz, illetve a madáchi problematikához sem. Ostermaier már három éve is sci-fiben gondolkozott, a Lilith pedig teljes egészében a fantázia, a fikció világában mozog. A cselekményvázat Mezei Mari készítette, a librettót ennek alapján dolgozta ki Ostermaier.

A két opera néhány ponton érintkezik, felfedezhetőek kisebb-nagyobb átfedések. Zenei szempontból is van átjárás?

A zene az első hangtól az utolsóig teljesen új. Színházban gondolkodó operaszerzőnek vélem magam, ha egy darab dramaturgiája megváltozik, óhatatlan, hogy a zene is átalakuljon, idomuljon. Ha például a Lilith szövegkönyvét most átalakítanánk, biztos, hogy a legelejétől újra kellene kezdenem a komponálást. Minden darab más és más.

Korábbi operái sem hasonlítanak egymásra, mindegyiknek van valamiféle egyedi hangzása, mintha mindig más és más szerző szólalna meg.

Tudható, hogy Ön ezt kifejezetten ambicionálja is. Hangemlékekből, hangzások keltette asszociációkból indul ki. A Balkonban a francia sanzonból, A három nővérben a harmonika hangjából és a katonazenéből, Az angyalok Amerikában a musical világát idézi meg, de említhetnék hangversenydarabokat is az Atlantistól az Egy beszélgetés foszlányain át a Sevenig. Persze korántsem biztos (nem is feltétlenül szükséges), hogy a hallgatóban az Önéhez hasonló hangemlékek elevenedjenek meg. A Lilith kezdete bennem az őstermészet hangját idézte meg. Ez a zene az Édent nem gondosan ápolt kertként, hanem esőerdőként, dzsungelként jeleníti meg. Itt és most az isteni törvény természeti törvényként mutatkozik meg. Kíméletlenebbek a játékszabályok, mert a természet – szemben Istennel – nem rendelkezik a mérlegelés és megbocsátás képességével.

Pontosan így van, azzal a kiegészítéssel, hogy az őstermészet kevésbé a helyszínre, sokkal inkább a négy főszereplő (Ádám, Éva, Lilith és Lucifer) viszonyára utal. E négy személy kapcsolatrendszerében az emberi létezés alapképleteit fedezhetjük fel. A darab szimultán kezel több konfliktusszintet. Az egyik Éva és Lilith viszonyában jelenik meg. Lilithnek mindenképpen embert kell szülni ahhoz, hogy kilépjen a démonok világából. Lilith éppen ezért igyekszik kikapcsolni Évát, a „csontot”, Ádám részét. Ezzel magyarázható, hogy a darabban – hasonlóan Madáchhoz – Éva többször is meghal.

Mi Lilith nőiségének a lényege?

Lilith a szupernő, ősanya, a matriarchális társadalmi rend kiindulópontja.

Kapcsolatban áll a levegővel, a repüléssel, gyakran ábrázolják szárnyakkal.

Zeneileg ő Kundry. Használom is Kundryként, de nem fontos, hogy ezt a néző is hallja. És benne van Kirké, benne van Az Éj királynője.

Ha már az operatörténeti asszociációknál tartunk, magam észrevettem A nibelung gyűrűjének Sors-motívumát is.

Valóban. Amikor Ádám és Éva elhagyja a Paradicsomot és a sivatagban találják magukat. De említhetnék egy másik játékos utalást is. Ádám kérdésére – „Ki vagy?” – Lilith kérdéssel, Izolda hangján felel: „Hát nem ismersz meg?”.

10 müpa

magazin 2014 január-február

fotó: Marco Borggreve

Tovább él az a madáchi gondolat, hogy a nőnek az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mindig változik. Benne a változékonyság az egyedüli állandó.

Igen, az állandó nő, aki mindig más és más.

Ebben a pillanatban Lilith a nagy szerelem ígéretét hozza el Ádámnak. De túl a konkrét eseteken, általánosságban Lilith pozitív értékek hordozója. Ő képviseli a tehetséget, az érzékenységet, a humort, a tudást, a gyors kapcsolás képességét. A lét teljességét prezentálja. Egykor ember volt, majd démonná lett, végül újra az emberire vágyott. Egy széles kört végigjáró pálya az övé. A történelem során kevesen vállalkoztak hasonlóra. Gondolhatunk a pokoljáró művészekre, azokra, akik átmerészkedtek a lét démoni oldalára. Pasolini vagy Dante – milyen érdekes, hogy így hirtelen csak olaszok jutnak az eszembe! – biztos, hogy a világ mindkét felén megfordultak. Ezt a teljes körűséget jelképezi Lilith. És ebből származik ábrázolásának nehézsége is. Talán nem véletlen, hogy az opera és általában a színház még nem igazán fedezte fel magának.

A bécsi előadásban nagyszerű és nagyon karakteres énekesek alakították a főbb szerepeket. Rebecca Nelsen és Annette Schönmüller (Éva és Lilith) figurája, hangkaraktere és játékstílusa remekül reprezentálta a két nőtípus különbözőségét. A két előadó adottságaival, lehetőségeivel kalkulált komponálás közben?

Igen, kerestük a megfelelő előadókat, és gondoltam is rájuk. Lilith a földöntúli erő, a boszorkányság, az őserő. Éva pedig egy olyan nő, aki támaszra szorul.

Adámra szüksége van. Amikor azt mondja, hogy visszamegyek Istenhez, a biztonságérzetét próbálja meg helyreállítani, e magatartása mögött is a szükség fedezhető fel, s nem valamiféle vallási képzet. Ezért jó a kapcsolata Luciferrel is, hiszen Lucifer támogatja, pátyolgatja Évát (akit pusztán eszköznek tekint az Ádámért folytatott harcban), Éva pedig mindezt bizalomként visszasugározza Luciferre. A darab legvégén – nagyon szerettem Johannes Erath rendezésének ezt a pillanatát – szorosan, egymás mellett énekelnek. Ádám egyik vissza-visszatérő mondata, gondolatainak vezérmotívuma, hogy „határtalan ürességet érez” magában. Miféle üresség ez? Gyanítom, hogy nem valamiféle modern kori kiégettségről van itt szó. A zene ezeknél a szavaknál „beszédesen” megfoghatatlanná válik.

Lilith biztatja Ádámot, hogy istenné válhatna, ha elhagyja a Paradicsomot.

A pusztába kijutva Ádám megtapasztalja az önállóságot, de nem válik isteni hatalom birtokosává. Az üresség érzete tehát a becsapottságból származik.

Ez aztán továbbszíneződik. Lucifer két utat kínál fel Ádámnak. Ha képes jobbá tenni az emberek világát (hiszen Isten ezt elmulasztotta), akkor Ádám felülkerekedhet teremtőjén, ha nem, akkor Luciferé lesz. A „határtalan üresség” ebben a kontextusban Ádám önbebiztosítása is, hisz amíg nem indul el a neki rendelt úton, amíg őrzi passzivitását, addig a sorsáról meghozandó döntés is elodázható. Egyfajta önfelmentés ez. Halogat, nullába kapcsolja magát. Lilith sorsfordítónak szánt közlésére, arra, hogy teherbe esett, Ádám nem reagál euforikusan, sőt újra csak azt hangoztatja, hogy „határtalan ürességet érez magában”.

Az emberiség történelmének kezdetén ott áll egy csehovi figura, egy cselekedni, dönteni képtelen férfi. Ő melyik operai szerephagyományba illeszkedik? Ő A varázsfuvola Taminója. Egy nők által irányított figura, akivel csak történnek a dolgok. És Lucifer?

Jágó, de nem rosszindulatú.

2014 január .

23.

EÖTVÖS • 26. MINI-F ESZTIV PÉTER: PARADIS ÁL • FÉLIG

E RELOA A NEU D E SZCEN OPER WIEN ED (LILITH) ÍROZO T T ELŐAD Bartók ÁSA B Hangve éla Nemzeti rsenyte rem

A karakterformálást segítette, hogy a bécsi előadásban az énekesek hangja erősítve volt. Több mozgásra és többféle beszédmódra nyílt így lehetőségük, de azt hiszem, az opera világában még szoknunk kell a technikát. Budapesten is így lesz?

Ezt az operámat eleve így képzeltem el, a partitúrában is jelzem, tehát amit tapasztalt, az nem a bécsi előadás specialitása volt. A Művészetek Palotájában is használunk majd mikroportokat. Fontos, hogy az énekesek egészen a suttogásig képesek legyenek halkítani éneküket, és legalább ilyen fontos, hogy a néző totális hangtér-élményben részesüljön. Ne legyen probléma a zenekar hangerejének beállításával, hadd szólaljon meg a maga természetes dinamikájában.

A nézőt vegyék körül a hangok. Ugyanúgy, mint egy moziban.

Molnár Szabolcs

müpa

magazin 2014 január-február

11

fotó: Philippe Matsas

Újévkor Budapesten

12 müpa

magazin 2014 január-február

Több mint 200 lemezfelvételével a komolyzenei toplisták élbolyában van René Jacobs, a flamand énekeskarmester, aki újévkor látogat Magyarországra.

• Újévi hangv GUSTAV MAHLE erseny • Három testvérével nevelkedett. Gyerekként tiválok visszatérő vendége. Mozart-felvételei R CHOR ORFEO ZENEK WIEN, szülővárosa, Gent templomi kórusában kezközül a Figaro lakodalmát és A varázsfuvolát AR VEZÉNYEL: RE NÉ JACOBS dett énekelni, méghozzá mezzoszopránként. is féltucatnyi nagy nemzetközi díjjal ismerték Bartók Béla Nem Később kontratenorként lett világhírű, a barokk el. Beteljesedett a marionettszínházi sejteHangversenyter zeti em és klasszikus zene mestereként, előadójaként lem; a színpad kiváló mestere lett, nagy diriés kutatójaként. Ma már karmesterként ünnepli gens és értő színházi ember. Ugyanakkor más a zenei világ, érdeklődése elsősorban a velencei opeműfajú vokális műveket is találunk a díjazott felvérákhoz köti, de Mozart-specialistaként is számon tartják. telek között, így Haydn Évszakok című oratóriumát is.

Azt azonban kevesen tudják, hogy karmesteri pályája mégiscsak Ezért különösen nagy várakozással tekinthetnek a zeneszeremegelőzte az énekesét. Kisfiú volt még, amikor édesapja egy teljes tők René Jacobs újévi hangversenye elé, amikor a bécsi Gustav Mahmarionettszínházat faragott neki, amit benépesített készen vett ler Kórus és az Orfeo Zenekar élén vezényli a művet. A szólisták bábokkal, és kis darabokat is írt. René pedig teljes előadásokat ve- Sophie Karthäuser, Brickner Szabolcs, Konstantin Wolff lesznek. Az zényelt, és az előadásokba húgát is bevonta. Ez később kibonta- énekesek iránti empátiája miatt René Jacobs különösen nagy becskozott dramaturgiai érzékét is előre vetítette. Érdeklődése egyre ben áll a zenei világban – nem csoda, hiszen karrierje elején maga is inkább a színrevitel felé fordult, mert úgy vélte, jó énekes ugyan, énekes volt. A „klasszikus” karmesterekhez képest különösen nagy de rossz színész, így minél kevesebbet akart színpadon lenni. Az gondot fordít a recitativók megformálására, amivel külön elismeis befolyásolta, hogy amikor pályáját kezdte, még nagyon kevés rést arat mind a közönség, mind a kritika körében. Interpretációt kontratenor működött, furcsálkodva hallgatták sokan, s emiatt és barokk éneklési stílust tanít a Schola Cantorum Basiliensisben, idegennek érezte magát az énekesek világában. No meg nagyon így tudása nem csupán a hallgatók örömére szolgál, de gazdagítja félénk is volt. René Jacobs 1946-ban született, 2014-ben tehát 68 a jövő zenész nemzedékeit is. Tapasztalatai attól is megóvják, hogy éves, mindez pedig úgy negyven éve történt, és bátortalansága rég a olyasmikre kényszerítse az énekeseket, amiket maga sem vett jó múlté. Hangfekvése mindenesetre jól illett legfőbb érdeklődési köré- néven annak idején. Csodálja az operaénekeseket, mert rendkívül hez, a barokk korhoz, annak gazdag oratórium- és operairodalmához. nehéz és összetett feladatnak tartja munkájukat; nem elég jól énekelni, jó színésznek is kell lenni. Rengeteg türelemre van szükségük A gyerekkori énekkari repertoár az egyházi ünnepek mindegyikén nekik is és azoknak is, akik velük dolgoznak. Van egy típusuk, amely való fellépések, a gregorián énekek, a motetták, Palestrina és Las- végtelenül hiú és nárcisztikus, velük nem egyszerű együttműködni. sus művei mellett állandó pillérként Bach Máté-passióját tartal- Az énekes finom hangszer, aki magányos a színpadon, akárhányan mazta. Ez, szép pályaívet rajzolva, még érthetőbbé teszi, hogy ja- vannak is körülötte. A saját teste a hangszere, amit óvnia kell minnuár 2-3-án a MÜPÁ-ban megrendezésre kerülő, a Purcell Kórussal dentől. Ha megfázik, nincs hangja. Ha ideges, ha gondjai vannak, tartott nyilvános mesterkurzusának miért éppen Bach a témája. A azt is hallani. Emiatt sokan csak magukra figyelnek, önzővé válnak.

Máté-passió fordulópont volt az életében. Ennek éneklésekor öt- Jacobs úgy érezte, vele is ez történt. Elvált, és ezt nem tartja vélött fel benne először, hogy később hivatásos énekesként folytatja letlennek. Négy gyermeke van, de nevelésükben a felesége vitte pályáját. A dirigálás a főszerepet, nélküle gondolata csak jóval semmire sem ment később merült fel. volna. A művészi Klasszikus filológiát pálya, az énekesi küGentben tanult, míg lönösen, nagy áldoHágában és Brüszatokat követel – és szelben továbbra is nemcsak a művészénekelt. A Kuijken től, hanem környezefivérek, Gustav tétől is. Ám az eredLeonhardt és Alfred mény mindent igazol.

Deller bátorították, hogy kontratenorként váltson professzionális énekesi karrierre. Így Jacobs véleménye a mai kóruséneklésről és általában a zenélésről tett, és kora egyik legjobbjaként hamarosan világhírűvé vált. Óriási igen markáns és nem minden tekintetben hízelgő. Úgy véli, a valamibarokk diszkográfiát teremtett, Bach legnagyobb műveinek fel- kori csodás olasz zenei kultúra, a madrigáléneklés erősen hanyatlásvételével különösen nagy sikert aratott. A Máté-passió felvételét nak indult és az angol kóruséneklés mára messze túllépett rajta. Úgy éppen Gustav Leonhardt irányításával készítette el, majd később véli, Itália XIX. századi egyesítésével a kultúra, az emberek nyitottsálemezre vette újra, ekkor már ő dirigált az Akademie für Alte Musik ga hanyatlani kezdett. A spanyolokat ma már jóval érdeklődőbbnek Berlin élén. Ritka alkalom, hogy ebből a hármas szemszögből: kó- tartja az új törekvések iránt, mint a valamikor oly nagy olaszokat. A rustagként, szólistaként és dirigensként találkozzék valaki ugyan- zenei interpretáció helyenkénti romlásának okát általában is a XIX. azzal a művel. Mindez hihetetlenül érett Bach-szemléletet századi gigantomániában látja, amit Wagnertől erebiztosít, melynek tapasztalataiból bőven profitálhatdeztet. Wagner letörölhetetlen árnyékot vetett a nak majd a budapesti mesterkurzus szerencsés zenei világra, véli Jacobs. Ő maga ugyanakkor résztvevői a Jesu, meine Freude és a Komm, Jesu, egész pályájával, szerteágazó tevékenysé.

4 201 3.

2r á komm motettákkal való foglalkozás során. gével ennek az árnyéknak az eltüntetésén u n ja • Class EKAR r e munkálkodik, a zene intimitásának, titkat s Ma ZEN • MüpaÓRUS, ORFEOS BACH-MESLKarmesterként a világ legkiválóbb régizenei inak felfedésén, újrafelfedezésén. És elLL K SSA ÁNO PURCE COBS NYILV CELL KÓRU együtteseit dirigálja, nagy operaházak és feszmondhatjuk: mindezt nagy sikerrel teszi.

PUR É JA

K l a s s z i k u s

2014. január 1.

Kisfiú volt még, amikor édesapja egy teljes marionettszínházat faragott neki.

REN RZUSA A ház ál Szín TERKU Fesztiv

Mikes Éva

müpa

magazin 2014 január-február

13

fotó: Dan Carabas

Északi színben

Két korszak határán

A Pannon Filharmonikusok idei évadának palettáján öt különleges színt kever ki. Az együttes Öt szín címet viselő bérleti sorozatának második koncertje a téli időben különösen aktuális jégkék köré épül. Nem kell ahhoz a szinesztézia szakértőjének lenni, hogy ezt a színt északi muzsikához kössük, és a vezető karmesterre, Bogányi Tiborra gondolva – aki még ma is Lappeenranta és Pécs között ingázik – Finnország kézenfekvő választás. Jean Sibelius I. (e-moll) szimfóniájával búcsúzott a XIX. századtól, hiszen 1899-ben fejezte be művét. Némi átdolgozás után az 1900-as berlini bemutatón már a művet indító jellegzetes klarinétszóló is a darab részét képezte. Sibelius e művével alapozta meg európai hírnevét, amelynek érdekében tudatosan próbált egyensúlyt teremteni népi motívumokon nyugvó sajátos stílusa, valamint a késő romantikus abszolút zene, Brahms és Csajkovszkij szimfonikus hagyománya között. Éppen Csajkovszkij az est másik szerzője, akinek életművében bár találhatunk az orosz téli hangulathoz köthető zenéket, ezúttal azonban, a Sibelius-mű előtt, híres b-moll zongoraversenye hangzik el, amelyet a darab címzettje, Nyikolaj Rubinstein először játszhatatlannak és értéktelennek ítélt. A hangversenyen a dirigens testvére, Bogányi Gergely lesz a szólista. A pécsi együttes és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány együttműködésének keretében a koncertek napján kortárs alkotásokat állítanak majd ki, a januári alkalomra Bogányi Tibor felesége, Zászkaliczky Ágnes fest új képet.

Az északi fény övezte hegycsúcsokat, zord fenyveseket, valamint a Kalevala történeteit hangokba öntő finn zeneköltőnek, Jean Sibeliusnak igencsak hosszú élet adatott.

1865-ben született a késő romantika gyermekeként, és 1957-ben hunyt el, amikor már Arnold Schönberg hat éve halott volt. Stílusa mindezek ellenére nem sokat változott az évtizedek során, sőt talán éppen az új időknek új dalai hatására, életének utolsó harminc évében semmit sem komponált. Egyik legismertebb műve egy rövid, különös hangvételű kis keringő, a Valse triste, amely sógora, Arvid Järnefelt Kuolema (Halál) című színművéhez írt kísérőzenéjének részlete. Ez a zene álomszerű megidézése egy letűnt, XIX. századi szalonvilágnak. A romantikus hegedűversenyek toplistáján előkelő helyet foglal el Sibelius op. 47-es alkotása, amelynek végleges változatát a szerző az akkor tizenkét éves csodagyereknek, Vecsey Ferencnek ajánlotta. A mű ötvözi Sibelius jellegzetes nemzeti stílusát a virtuóz, hagyományos versenyműformával. A koncert szólistája a tehetséges fiatal francia hegedűművésznő, Alexandra Soumm lesz. A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyének második felében Kocsis Zoltán egy másik korszakhatáron alkotó mester, Franz Schubert műveiből válogat, és a zeneszerző 18 évesen írott, még klasszikus ideálokat követő, néhol Rossinira emlékeztető III. (D-dúr) szimfóniáját állítja párba a gyakran az első romantikus szimfóniaként emlegetett, torzóként maradt VIII. („Befejezetlen”, h-moll) szimfóniával.

2014. január 24.

2014. január 30.

PANNON FILHARMONIKUSOK ÖT SZÍN: JÉGKÉK KÖZREMŰKÖDIK: BOGÁNYI GERGELY VEZÉNYEL: BOGÁNYI TIBOR

NEMZETI FILHARMONIKUSOK KÖZREMŰKÖDIK: ALEXANDRA SOUMM VEZÉNYEL: KOCSIS ZOLTÁN

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

14 müpa

magazin 2014 január-február

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

K l a s s zz ii kk uu ss

Befejezetlenül

A világhírű japán zongoraművésznő, Mitsuko Uchida elsősorban a bécsi klasszika és az új bécsi iskola komponistáinak kiváló interpretátora. Nemzetközi karrierjének kezdete is az osztrák fővároshoz köthető, ahol 1969-ben megnyerte a Beethoven-versenyt. Ezt követően többek között Wilhelm Kempfftől is vett órákat. 1970-ben a varsói Chopin-verseny második díjasa, 1975-ben pedig a leedsi verseny győztese. Hangversenysorozat keretében eljátszotta Mozart összes zongoraszonátáját, ennek eredménye egy Gramophone-díjas felvétel lett, s ugyancsak elnyerte ezt az elismerést Schönberg Zongoraversenyének lemezéért, amelyen Pierre Boulez dirigált. Az 1985-86-os évadban eljátszotta Mozart összes zongoraversenyét, majd koncertsorozatot szentelt Schubert és Schönberg műveinek. Uchida a két bécsi óriás, Schubert és Beethoven egy-egy nagyszabású kompozícióját játssza a Jakobi Koncert Kft. által rendezett A Zongora című jól ismert sorozatban, az MVM Koncertek keretében. Először Schubert „kései”, fantáziaszonátaként is emlegetett G-dúr szonátája szólal meg, amelyet Schumann „formájában és gondolatiságában a legtökéletesebbnek” tartott valamennyi Schubert-szonáta közül, sőt Szvjatoszlav Richter számára is ez volt a legkedvesebb Schubert-opus. A hangverseny második részében Beethoven leggrandiózusabb – szintén kései – zongoraműve, a Diabelli egy keringőjére komponált 33 változat, az úgynevezett Diabelli-variációk hangzik majd el, amely igyekszik kiaknázni a hangszer addig ismert lehetőségeit.

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar különleges koncepcióval áll elő február végén: befejezetlen szimfóniákat tűznek műsorra. Hat elkészült szimfónia után Franz Schubert igyekezett szakítani a klasszikus hagyományokkal, így az új stílus keresése folyamán négy év alatt három megkezdett szimfóniája is csupán vázlat maradt – a hetedikként számon tartott E-dúr műnek jobbára csak a hangszerelése hiányzik. A kísérletek után két tétel teljes egészében elkészült VIII. („Befejezetlen” h-moll) szimfóniájából, amelynek már komor nyitótémája is szokatlannak hatott. Eddig a h-moll hangnem sem volt jellemző a zenekari darabok esetében, nem beszélve az első tétel modulációiról, kontrasztáló témáinak újszerűségéről. A zenetudósok között máig vita tárgyát képezi a félbehagyott mű, hiszen Schubert ezután egyebek mellett még megírt egy teljes szimfóniát. Ugyancsak befejezetlen maradt a szintén osztrák Anton Bruckner IX. (d-moll) szimfóniája: a negyedik tétel komponálása közben érte őt a halál. A falusi tanítóból lett lelkes wagneriánus szerző, aki orgonistaként is szép sikereket könyvelhetett el, mélyen vallásos volt, ezt mutatja a darab ajánlása is: „dem lieben Gott”, vagyis „a Jóistennek”. Az utókor hiányérzetét mutatja, hogy mind Schubert, mind Bruckner művét gyakran megpróbálták kiegészíteni, az előbbit általában rekonstruált Scherzójával és a Rosamunde h-moll Közzenéjével, az utóbbit pedig – Beethoven Kilencedikjének szellemében – Bruckner Te Deumával.

2014. február 26.

2014. február 28.

„A ZONGORA” – MVM KONCERTEK 1.

MITSUKO UCHIDA ZONGORAESTJE

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem müpa

magazin 2014 január-február

Tóth Endre

fotó: Marco Borggreve

fotó: Richard Avedon

Bécsi zenék

15

Az Európai Hangversenytermek Szervezetének népszerű sorozata, a feltörekvő muzsikuscsillagokat bemutató Rising Stars kamarazenével nyitja az új esztendőt: a görög klarinétos, Dionysis Grammenos és a holland Van Baerle Trió művészetét a közös játék, a társas zenélés szenvedélyes szeretete köti össze.

INKÁBB ÉRZÉS, MINT GONDOLKODÁS

Bár Magyarországon gazdag hagyományai vannak a klarinétjátéknak, mégis kétséges, vajon e hangszer legtehetségesebb virtuózai valaha is „sztárrá” válhatnának-e nálunk abban az értelemben, ahogyan a hozzájuk hasonló képességű zongoristák vagy hegedűsök. Görögországban azonban ez lehetséges: az Európai Koncerttermek Szövetségének „feltörekvő csillagokat” bemutató sorozatában 2014. január 18-án Budapestre érkező klarinétművész, Dionysis Grammenos alig huszonhárom esztendősen afféle nemzeti hősnek számít hazájában: amellett, hogy 2010 óta a Korfui Művészeti Fesztivál művészeti vezetője, elnyerte Athén városának aranymedálját, sőt arcképét a görög posta bélyegen szerepeltette.

sen a Bécsi Kamarazenekar élén módja nyílt a vezénylés kipróbálására is, és azóta időről időre visszatér a karmesteri pódiumra.

A Rising Stars sorozat résztvevői számára feltett egyik sablonkérdésre, hogy melyik három történelmi személyt hívnák meg magukhoz vacsorára, Grammenos igen eredeti válasszal szolgált: Szókratészt, Leonardo da Vincit és Gerhard Richtert. A görög filozófus meghívása mögött sejthetünk némi hazafiúi megfontolást, s a Leonardo da Vinci-díj kitüntetettjétől talán a reneszánsz polihisztor nevének említése is udvarias gesztusnak tekinthető, a 20. század egyik legfontosabb vizuális művészeként számon tartott Richter bevonásának köszönhetően azonban kétségtelenül különlegesen izgalmas beszélgetésre volna kilátás. Mint az ifjú klarinétművész rögvest hozzá is tette, ő ebben a társaságban csupán hallgathatna – de meggyőződése szerint muzsikusként mégis többet okulna az elhangzottakból, mint ha három elsőrangú zenészt invitált volna a terített asztal mellé.

Az utóbbi néhány évben Grammenos csillaga immár külföldön emelkedett egyre magasabbra. Első jelentős sikerét 2008-ban Bécsben aratta, amikor az Eurovízió 18 évesnél fiatalabb muzsikusok számára meghirdetett versenyén első helyezett lett – ami annál is nagyobb szó, mivel az 1982 óta megrendezett sorozat történetében ez volt az első alkalom, hogy a nemzetközi zsűri fúvós- Tévedés volna azonban, ha e szavak nyomán Grammenost afféle játékosnak ítélte oda e az első díjat. Grammenos ennek ellenére az aszkétának vélnénk, aki a puszta intellektust tekinti döntőbírónak a művészet kérdéseiben: „Ha gondolkodsz, miközben játathéni konzervatóriumban diplomázott, ezt követően viszol, elvesztél. Fúvósjátékosként levegőt kell juttatszont az Onassis Alapítvány támogatásának köszönnom a hangszerbe, létre kell hoznom a rezonanhetően már Weimarban, Martin Spangenbergnél 2014. ciámat, át kell vezetnem a hangot a testemen, . folytathatta tanulmányait. Az ifjú virtuóznak e 18 r januá majd a hangszeren. Azt hiszem, ha ilyenkor néhány év alatt sikerült fokozatosan kitágítania • • RISING STARS ZÁSOK gondolkodsz, elveszíted a kapcsolatot a tesDO működése határait: egyre többet – és saját beN LA A ROMANTIKUS K AMMENOS – teddel, önmagaddal – szóval mindez inkább vallása szerint szenvedélyesen – kamarazenél, GR DIONYSIS érzés számomra, mint gondolkodás.”

KLARINÉT főleg vonós kollégáival, de alig huszonegy éveFesztivál Színház

16 müpa

magazin 2014 január-február

fotó: Guido Werner

KAMARAZENÉBŐL CSILLAGOS ÖTÖS

K l a s s z i k u s fotó: Merlijn Doomernik

A NYOLCVANNÉGY ÉVES TRIÓ

A Rising Stars sorozat 2014. február 15-i koncertjén nem csupán egyetlen „sztár”, de mindjárt egy egész csillagkép tűnik fel a Művészetek Palotájában: a Van Baerle Trió. Az együttes két holland tagja – a zongorista Hannes Minnaar (1984) és a csellista Gideon den Herder (1986) –, valamint a moszkvai születésű, de Franciaországban nevelkedett hegedűs, Maria Milstein (1985) az Amszterdami Királyi Konzervatóriumban talált egymásra, ahol a korábban már szólistaként is sikereket arató muzsikusok Dmitri Ferschtman irányításával kezdték egységessé csiszolni trióhangzásukat. Utóbb többek között a Párkányi István alapította Párkányi Kvartett mesterkurzusán is részt vettek, játékukra azonban a legnagyobb hatással a Beaux Arts Trió egyik alapítója, a zongorista Menahem Pressler volt, aki 2008 óta látja el tanácsaival fiatal kollégáit – s aki a maga 89 esztendejével idősebb, mint a trió tagjai összesen.

E sokféle inspirációs forrás dacára (vagy épp annak köszönhetően) a Van Baerle Trió mára egyéni hangját is megtalálta, amelyet 2011 márciusában, egész Hollandiát felölelő turnéjuk lezárultakor egy eindhoveni kritikus így jellemzett: „Milyen intelligens dinamikahasználat, milyen csodálatos időkezelés, és mindenekelőtt micsoda szenvedély! Minden frázis figyelemben részesült, s a produkció lebilincselő volt.” Nem véletlen, hogy alig egy hónappal később a Lyoni Nemzetközi Kamarazenei Verseny meghozta a nagy áttörést: a trió nem csupán a zsűri első díját nyerte el, de két különdíjat, valamint a közönségdíjat is. Újabb egy hónappal később hasonló díjeső

következett az amszterdami Concertgebouw Vriendenkrans versenyén is, majd a következő esztendőben az 50.000 eurós Kersjesdíj elnyerésével folytatódott az az üstökösszerű pálya, amelynek eddigi betetőzéseként a trió 2013–14-ben Európa legjelentősebb hangversenypódiumain mutatkozhat be az Európai Koncerttermek Szövetségének „feltörekvő csillagaként”.

Amint a triót méltató kritikusok közül többen is kiemelik, az együttes középpontja és szilárd fundamentuma a zongorista Hannes Minnaar – ő azonban nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy saját játékát milyen sokoldalúan inspirálja két partnere, akik estéről estére új ötletekkel gazdagítják az amúgy alaposan betanult művek előadását is. Maria Milstein 1730 táján Cremonában készült hegedűjének hangja és Gideon den Herder két generációval későbbi, mantovai műhelyből származó csellójának tónusa ráadásul különösen szépen olvad egybe – ebből is ered, hogy a trió 2012-ben megjelent első CD-jén szereplő francia művek „pasztellszíneit” igen nagyra értékelte a kritika (a korong egyébként Edison-díjas is lett). A Van Baerle Trió azonban kortárs műveket 2014. február 15. is játszik, a Művészetek Palotájában pedig Üzenet Bécsből című prog• RISING STARS • ramjukkal fognak bemutatkozni, ÜZENET BÉCSBŐL VAN BAERLE TRIO amely a klasszikus zongoratrióirodalom két kivételes remekműFesztivál Színház vét állítja egymás mellé.

Mikusi Eszter

müpa

magazin 2014 január-február

17

CSÁSZÁR – tüzérség nélkül

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Mozart-operasorozatának második részeként hangzik fel a Titus kegyelme február 5-én, Magyarországon először régi hangszereken. Ebből az alkalomból kértük rövid beszélgetésre a produkció karmesterét, Vashegyi Györgyöt.

Honnan jött az ötlet, hogy korábbi előadások után ezúttal évadokon átívelő, teljes ciklusba kezdjenek, mely felöleli mind a hét „nagy” Mozart-operát?

Egyszerűen úgy éreztük, eljött számunkra annak az ideje, hogy „sorban” előadjuk ezeket a darabokat. Bármilyen meglepő, de tudomásom szerint az általunk 2012 szeptemberében előadott Figaro házassága volt a mű első régi hangszeres előadása itthon, s így lesz ez a Titus esetében is. A világban nagyjából a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján ment végbe az áttörés ezen a téren: Arnold Östman úttörő munkája után talán John Eliot Gardineré a legnagyobb érdem abban, hogy meg lehet ismerni a Mozart-operákat méltó historikus előadásban; most végre Magyarország is törlesztheti az e téren fennálló adósságát. Operakarmesterként tekintélyes mennyiségű Mozart-előadás áll már mögöttem – ezek nagy részét a Magyar Állami Operaházban vezényeltem: itt az Idomeneo kivételével (amely az én aktív pályafutásom alatt nem szerepelt a színház repertoárján) az összes „nagy” darabot sokszor dirigáltam már –, ezeket a tapasztalatokat is beépíthetjük a mostani előadásokba. Hozzájárul még mindehhez a Müpa csodálatos akusztikája, mely a közhiedelemmel ellentétben igenis érzékeny a régizenére, éppen a finom hatásokra; tény, hogy nehéz ott grandiózus fortissimót csinálni, de ez elsősorban a nagy szimfonikus repertoárt játszó együttesek problémája.

18 müpa

magazin 2014 január-február

René Jacobs 2006-os Titus-felvétele kapcsán egy barátom úgy fogalmazott: érdekes volt megismerni a darab másik felét is – ami alatt elsősorban a húzások nélkül elhangzó recitativókra gondolt.

Az önök előadása mennyire lesz teljes ebből a szempontból?

Ezt most, október végén még nem tudom pontosan megmondani.

Közismert, hogy a recitativók nagyrészt nem Mozarttól származnak, s ebből is adódhat, hogy sok zenei furcsaság akad bennük: semmiképpen sem érik el például az Idomeneo „secco”-inak zenei színvonalát. De a nagy sietség, mellyel a darab készült, még a biztosan Mozarttól származó részekben is eredményezett megmagyarázhatatlan dolgokat. Például Titus második áriája D-dúrban van, de nincsen benne se trombita, se timpani; a korabeli zenei nyelv ismeretében szinte elképzelhetetlen, hogy egy császár D-dúr áriájában „tüzérség nélkül” maradjon – miközben például a Figaróban még Bartolo is megkapja ezeket a hangszereket (bár nyilvánvalóan komikus effektként). A recitativókat valóban nem ismeri a magyar közönség (az operaházi előadásban is nagyrészt kihagyták őket), és értelemszerű, hogy valamennyinek el kell hangoznia belőlük. Ugyanakkor bármennyire nagy tisztelője is vagyok René Jacobs munkásságának, abban is biztos vagyok, hogy soha senki sem ezekért a recitativókért fogja szeretni a Titust.

K l a s s z i k u s

Az említett zenei furcsaságok okozhatták, hogy a Titust sokáig nem jegyezték a Mozart-életmű élvonalában?

Ez érdekes kérdés, elsősorban azért, mert a kortársakra – már akik ismerték – a Titus nagy hatást gyakorolt.

(Constanze, Mozart özvegye például a Titust tartotta az egyik olyan műnek, amelynek életben tartásáért és népszerűsítéséért érdemes áldozatot hoznia.) Emellett az opera szerintem nagyon erősen hatott Haydnra és Beethovenre is. A Haydn-életműben több Mozart-opera nyomai markánsan felfedezhetők: az egyik ezek közül a Szöktetés a szerájból, amelynek nagy B-dúr duettje Haydn számára élete utolsó negyedszázadában – véleményem szerint – egyfajta modell lehetett a szerelmi kettősök vonatkozásában, és mind A teremtés, mind Az évszakok vonatkozó részletei magukon viselik ennek hangulatát. A Titus esetében pedig talán kevésbé feltűnő, apróbb, de annál lényegesebb áthallásokról van szó Az évszakokhoz képest. Beethoven kapcsán elsősorban a Krisztus az Olajfák hegyén című – sokak által lenézett, de általam nagyon szeretett – korai oratóriumot kell megemlítenünk (mely persze még nem a „nagy” Beethoven műve, de rengeteg szépséget rejt): néhol olyan, mint egy Mozart-operai „szöveggyűjtemény”.

Melyik darabbal folytatódik a ciklus a következő évadban?

Nagyon érik a helyzet egy Idomeneo-produkcióra, de hogy ezt mikor tudjuk megvalósítani, több tényezőtől is függ: elsősorban attól, miképp lehet rá énekesekkel időpontot egyeztetni. Mindegyik műnek vannak szereposztásbeli nehézségei, kiemelten kényes pontjai. Ismerem az itthoni Mozart-énekesek zömét, hiszen nagy többségükkel sokszor dolgoztam már együtt, és bár szerencsére folyamatosan bukkannak fel új tehetségek is (legyen elég csak Heiter Melindára, a tavalyi előadásunk Cherubinójára hivatkoznom, aki szerintem nemzetközi szinten is kiemelkedő ebben a szerepben), a csillagok aktuális együttállása nagymértékben befolyásolja majd, hogy 2014/2015-ben az Idomeneót 2014. február 5. vesszük-e elő, vagy előbb egy másik darabhoz nyúlunk.

MOZART: TITUS KEGY ELME PURCELL KÓRUS, ORFE Bóka Gábor O ZENEKAR VEZÉNYEL: VASHEGYI GYÖRGY

fotó: Schiller Kata

A Művészetek Palotájában gyakoriak a félig vagy teljesen szcenírozott operaelőadások, ez a sorozat viszont tisztán oratorikus. Mi szól a koncertszerű forma mellett?

Elsősorban az, hogy a lehetőségeink korlátozottak. Még a Müpa saját szervezésű félig szcenizált operaelőadásai esetében is örülünk, ha kétnapnyi előzetes próbalehetőség áll rendelkezésünkre a helyszínen; azonban egy ilyen produkció esetében, melyet az Orfeo Zenei Alapítvány saját erőből, szerény anyagi lehetőségeinek megfelelően valósít meg, csak egyetlen délelőttünk van a koncert helyszínén próbálni. De a lényeg az, hogy megfelelő színvonalú zenei megvalósítás mellett minimális színpadi gesztusokkal is élményt adó előadást lehet produkálni. Ehhez természetesen szükség van jó és pontos fordításra: annak idején készítettem egy új fordítást a Così fan tuttéból, tavaly én fordítottam a Figaro házasságát is. Valószínű, hogy februárban már a Titust is új magyar fordításban követhetik majd koncertünk hallgatói.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

müpa

magazin 2014 január-február

19

PÁRBESZÉD

fotó: Uwe Arens

Általános vélekedés szerint a zene egyfajta nyelv, kommunikációs forma, amely titokzatos élményeket, emóciókat közvetít, összetett fogalmak jelentésére világít rá, sőt különféle eszmék, gondolatok, hitrendszerek reprezentációjára is képes.

20 müpa

magazin 2014 január-február

fel mindig eltérő színekkel és illatokkal. Mindez szavakkal kifejezve talán túlságosan elvontnak tűnhet, Gabetta lenyűgözően virtuóz, ugyanakkor könnyed, élénk és érzékeny fantáziával formált játéka azonban a lehető legtermészetesebb és legplasztikusabb módon világítja meg a többszörösen egymásra rétegzett, zeneszerző, előadó, hangszer és hallgatóság között zajló, összetett párbeszéd egyszeri és általános jelentését.

K l a s s z i k u s

A hangmagasságok és ritmusok absztrakt rendjének efféle befogadói meghatározásában nem is az a legkülönösebb, hogy a zene lényegében nagyon furcsa, egyedi és rendkívül változatos hangzó elemek segítségével tölti be ezeket a funkciókat – végtére is számos kevéssé ismert nyelv sincs ezzel másként.

Sokkal inkább az a meglepő, hogy a művészi kifejezési forma és a befogadó közti interakció kommunikációként való leírása többnyire nem bukkan fel sem az építészetről, sem a képzőművészetről szólva. Ritkán lehet bárkit is tetten érni, amint arról elmélkedik, miféle párbeszédet folytat vele a párizsi Notre Dame, netán esetleg Picasso életműve – jóllehet, ami az érzelmi benyomásokat illeti, azok intenzitására ezeket az alkotásokat szemlélve sem lehet panasz. Jogosnak tűnik hát a feltevés, hogy a zene beszédszerűsége alapjában véve hangzó mivoltában gyökerezik, az időnek kiszolgáltatott egyszeriségében, változékonyságában. Legalábbis így gondolja ezt az utóbbi évek egyik legelismertebb, legkeresettebb művészévé érett fiatal csellista, Sol Gabetta.

A Bartók-teremben februrár 27-én kibontakozó diskurzus már csak ezért is maradandó élménynek ígérkezik, a művészi párbeszéd másik résztvevőjének neve pedig csak tovább emeli az este zenei jelentőségét: Sol Gabetta ugyanis a Giovanni Antonini vezette Bázeli Kamarazenekar szólistájaként lép pódiumra. Antoninit a magyar közönség elsősorban mint a talán „leghírhedtebb” historikus együttes, az Il Giardino Armonico alapítóját és vezetőjét ismeri. A zenekar zseniálisan egyedi előadásmódja, a gesztusok lendületességét és hatásosságát, az akcentusok kérlelhetetlen, sokszor recsegő, a hangzás szépségével mit sem törődő erejét elsődlegesnek tekintő, ugyanakkor

…egy tökéletes másolat meghallgatásáért nem érdemes beülni egyetlen koncertterembe sem…

fotó: Paolo Morello

Az Argentínából származó, orosz felmenőkkel és francia út- mindig elegánsan és intelligensen frazeált játéka számtalan levéllel is rendelkező, jelenleg Svájcban élő művésznő akkor felvételről lehet ismerős minden zenehallgató, különösképpen sem jön ugyan zavarba, ha a hangszere nélkül kell társalognia pedig a 17-18. századi alkotások kedvelői számára. Antonini valakivel, tekintve, hogy spanyolul, angolul, németül, oroszul, azonban – a régizenei interpretáció más bajnokaihoz hasonfranciául és olaszul egyaránt jól beszél, a legegyszerűbben és lóan – nem szándékozik zenei képzelőerejét a Monteverditől legszívesebben mégis csellója segítségével teremt kapcsolatot Vivaldiig terjedő időszakra korlátozni. Nem egy kollégájához közönségével. Számára ugyanis a zene, ahogyan azt egy in- hasonlóan ő is úgy véli, hogy a historikus előadói gyakorlat terjúban ki is fejtette, valóban egyfajta nyelv, alapjában véve nem valamiféle filológiai előamelynek egyúttal elidegeníthetetlen része a írásoknak megfelelően koreografált jelmezes művészi forma: úgy foglalja magába a tartalfelvonulás, hanem sokkal inkább egyfajta mát, az üzenetét, mint egy költemény. Ugyanattitűd, amelyet semmi értelme nem lenne akkor a versnél szabadabb, közvetlenebb komkorszakhatárok közé szorítani. Az utóbbi időmunikációs eszköz, mivel az egyes interpretációk ben éppen ezért meglehetősen bátran maga során állandóan változik. Gabetta az előadó-műmögött hagyja a barokk hangzásvilág – nem vészet legfontosabb vonásának a spontaneitást csekély mértékben egyébként is maga kreálta tartja, az élő előadás megismételhetetlenségét.

– kereteit a későbbi stíluskorszakok kínálta leMint megfogalmazta, a felvételek rendkívül hetőségek kedvéért. Dirigált már Locatellitől Giovanni Antonini fontosak számára, készítésük pedig, amelynek C. Ph. E. Bach művein át Haydn-kompozíciókig során számos ötlet kipróbálására nyílik leheívelő műsort az amszterdami Concertgebouw tősége, az elmélyült munka mellett szórakoztató, élvezetes együttesének élén, és elkezdte lemezre rögzíteni Beethoven szellemi kihívást is jelent, a lemezekben mégis egyfajta nehéz- összes szimfóniáját is a Bázeli Kamarazenekarral. Mindez terkességet érez, mivel azok a jóváhagyás pillanatában megvál- mészetesen egy sor kérdést vet fel a modern nagyzenekari toztathatatlanul rögzülnek, egy-egy életkor, gondolkodás- és játékstílus és a régizenei tapasztalatok egymásra vetítésének felfogásmód dokumentumaivá válnak. lehetőségeivel kapcsolatban, Antonini válasza azonban ezekre vonatkozóan is legalább olyan lényegre törő, mint az Il Giardino Márpedig az Echo Klassik- és Diapason d’Or-díjas, Bázelben Armonico előadásmódja. Úgy véli ugyanis, hogy a kétféle zenei tanító művész az alapos gyakorlással kifogástalanra, hódítóan nyelv és gondolkodásmód összehangolásának kulcsa az enerés mindig egyformán csillogóra polírozott interpretációt nem gia, a hallgatót magával ragadó szuggesztivitás, amely egy Tarsokra tartja. Úgy véli, hogy egy tökéletes másolat meghallgatá- tini-szonátában ugyanúgy megtalálható, mint egy Brucknersáért nem érdemes beülni egyetlen koncertterembe sem, mert szimfóniában. ha valami mindig egyformán csodálatos, az egyenletesen sima felszínének köszönhetően éppen a vonzerejét A Művészetek Palotájában a képzeletgazdag sokveszíti el. Az emberi vonásait voltaképpen, Sol színűség és a lehengerlően intelligens lendület 2014.

Gabetta szerint ugyanis az alkotó és a hallpárbeszéde februárban egy Beethoven- és február 2 7. gató közt közvetítő szerepet játszó művész Schumann-művekből összeállított progSOL GAB ETTA ÉS A BÁZEL teremtő értelmezése a pillanatnyi megszóram során bomlik majd ki, érthetővé téve I K VEZÉNYE AMARAZENE lalások végtelen sorától nyeri el valódi mélymindazt, amit szavakkal elmondani csakKAR L: GIOVA NNI ANT ONINI ségét, az előadó élő, lélegző mivolta ruházza ugyan kissé bonyolult.

Bartók B é Hangversla Nemzeti Rákai Zsuzsanna enytere m

müpa

magazin 2014 január-február

21

z e n e A k t u á l i s

ÚJ SZÍNEKKEL a hagyományok útján

Tavasz, nyár, ősz, tél – a tavaszra még várnunk kell, de a másik három évszak hagyományosan a nagy múltú kortárs zenei fesztiválok ideje is. A Mini Fesztivál köztük a legfiatalabb, bár már ez a rendezvénysorozat is több mint negyedszázados. A fesztivált életre hívó és azt a Művészétek Palotájával közösen rendező Magyar Zeneművészeti Társaság elnökét, Körmendi Klára zongoraművészt kérdeztük a részletekről.

Profilját, tematikáját tekintve miben más a hagyományosan januárban jelentkező Mini Fesztivál, mint az októberi Korunk Zenéje vagy a júliusi Bartók Fesztivál?

A mi fesztiválunk elsősorban magyar zeneszerzők műveinek jelent elhangzási lehetőséget, magyar előadóművészek tolmácsolásában. Testvérrendezvényeinkhez hasonlóan korábban mi is kezdeményeztük, hogy legyenek műsoron külföldi alkotások is, de olyan sok magyar zenemű születik, hogy úgy gondoltuk, bőven elegendő erre a területre összpontosítani.

Sokat alakult a kortárs zenei színtér az 1989-es első Mini Fesztivál óta. Miben változott a profil, és mihez maradtak hűek?

A Durkó Zsolt elnökletével létrejött Magyar Zeneművészeti Társaság azért alapította meg ezt a fesztivált, hogy fórumot teremtsen a kortárs és a második világháború utáni magyar zenének. Ez a törekvésünk ma is. A társaság elnökeként ugyanakkor igyekszem a fiatal zeneszerzőket, előadókat is minél nagyobb számban bevonni, így 2008 óta megfiatalodott a mezőny. Egy időben rendszeresen érkezett külföldi előadóegyüttes, és minden évben egy-egy külföldi ország zenéjét is bemutattuk a magyar művek mellett. Ez a színfolt az utóbbi években ismét megjelent a programban. Ugyanakkor a helyszín is valamennyire meghatározta a fesztivál jellegét. Sokáig a Pesti Vigadó adott otthont a rendezvénynek, majd jött pár „hontalan” év az MTA Dísztermében, az ELTE Jogi Karának dísztermében, míg 2007-ben a Művészetek Palotája befogadott minket.

22 müpa

magazin 2014 január-február

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Minden esztendőben egy koncert megrendezését a Müpa vállalja magára, idén ez Eötvös Péter új operájának a magyarországi bemutatója lesz a Neue Oper Wien produkciójában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, de az elmúlt két évben a London Sinfonietta és a wrocławi Leopoldinum Kamarazenekara is színesítette programunkat. A Müpa nagyvonalú vállalása alapján biztosítja továbbá a helyszínt, a szervezést, a hírverést, a lebonyolítást, a hangtechnikát. Költségeinket pályázatokból fedezzük, minden évben pályázunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz, a Magyar Művészeti Akadémiához és az Artisjushoz.

Milyen érdekességeket kínál a mostani műsor?

A csütörtöki operabemutatóról már esett szó; a pénteki koncertet a Budapest Music Centerben hallhatja a közönség – itt az Évad Művésze, Perényi Miklós játszik egy félidőt a neki ajánlott, valamint az általa írt kompozíciókból, a második részben a harmincéves Amadinda Ütőegyüttes lép fel. Szombaton Bozay Attila életműzáró alkotását, Az öt utolsó szín című operát vetítjük le az a Müpa Előadótermében, a zárónapon pedig ezúttal is zenekari estet hallhat a közönség: többek között Durkó Zsolt emblematikus oratóriuma, a Halotti beszéd csendül fel a Fesztivál Színházban.

A közönség mindig felkészülten hallgathatja a műveket, hiszen a programfüzetben kézbe kapja a többnyire a szerzők által jegy-

zett műismertetőket, sőt a függelékben oldalakon keresztül listázzák a korábbi fesztiválokon elhangzott alkotásokat. Most hány műnél, hány névnél tartanak?

Az eddigi huszonöt Mini Fesztiválon majdnem kétszáz zeneszerzőtől összesen több mint hatszáz művet hallhatott a közönség. Természetesen nem kell ahhoz a Magyar Zeneművészeti Társaság tagjának lenni, hogy valakinek az alkotását műsorra tűzzük.

A programot a nyolctagú elnökség állítja össze, de hagyomány, hogy az alapító elnök Durkó Zsolt, illetve Bozay Attila műveit játsszuk. Szintén sok kompozícióval van jelen a fesztivál történetében Dubrovay László, Farkas Ferenc, Kocsár Miklós, Sugár Miklós és Szokolay Sándor. Ön két évtizede tanítja a Zeneakadémián a 20. századi zongoramuzsika előadói gyakorlata elnevezésű tárgyat. Hogyan viszonyulnak a muzsikusnak készülő fiatalok ehhez a repertoárhoz?

Már itt megmutatkoznak a kortárs zenével szembeni alaptalan félelmek, vélt aggodalmak. A növendékek megrekednek a romantikánál, Bartókot is keveset játszanak, nem beszélve Kodályról, Weinerről, Dohnányiról. Jellemző, hogy nem ismerik Schönberg, Stravinsky, vagy a franciák közül Honegger, Milhaud, Messiaen, Satie zongorás életművét – óriási a lemaradás. Először megriadnak, amikor viszont elkezdik tanulni a kiválasztott darabot, örömmel tapasztalják, hogy noha nem könnyű, de nem is nehezebb egy ötszólamú Bach-fúgánál, egy Liszt-etűdnél vagy egy Rahmanyinov-zongoraversenynél.

Várkonyi Tamás

fotó: Kecskeméti Dávid

Nem kell ahhoz a Magyar Zeneművészeti Társaság tagjának lenni, hogy valakinek az alkotását műsorra tűzzük.

A Magyar Zeneművészeti Társaságot (MZT) Durkó Zsolt zeneszerző alapította 1987-ben azzal a céllal, hogy a legújabb művek bemutatása mellett ápolja a 20. század második felének magyar kortárs zenei hagyományát, valamint érdekképviseleti és szakmai fórumot teremtsen a magyar kortárs zene képviselőinek, alkotóinak a fővárosban és vidéken egyaránt. Durkó 1997-ben bekövetkezett halála után tíz esztendeig Devich János állt a nyolctagú elnökség élén, 2008 óta pedig Körmendi Klára látja el a vezetői feladatokat. A zongoraművésznő elnöklete alatt a társaság központi célkitűzéseit megvalósító Mini Fesztivál megfiatalodott: a pályakezdő zeneszerzők és eladóművészek a korábbiakhoz képest nagyobb arányban kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, megnyilvánulásra. A Zeneakadémia zeneszerzőversenyének győztese például minden évben bemutatkozhat a nagyközönség előtt. A mintegy hetven tagot számláló társaság vezetősége a közelmúltig részt vett a Lisztés Erkel-díj bizottságának munkájában is, de a szervezetnek ma már kevesebb beleszólása van a zenei kérdésekkel kapcsolatos döntések meghozatalába, előkészítésbe. A Mini Fesztivál mellett az MZT vidéki hangversenyeket is rendez, amelyeknek lebonyolítására külön pályázik. A vidéki koncertek száma az anyagi helyzettől függően évente változik, a helyszín legtöbbször Nyíregyháza, Pécs, Szeged vagy Debrecen. Ezeket a hangversenyeket a társaság tagjai szervezik maguknak, azt a nagyvárost kiszemelve, amelyben otthonosan mozognak, ahol születtek, vagy ahol tanultak, ahol ismerik őket. Mivel ott jóval kisebb a kínálat, mint a fővárosban, rendszerint szép számú közönség hallgatja játékukat, műveiket.

2014. .

23 január

• TIVÁELD (LILITH) -FESZ I AD O N I L E M R ADÁSA • 26.

OTT ELŐ RADISE

PA ÍROZ H PÉTER: T IG SZCEN EÖTVÖSOPER WIEN FÉL HANNES ERALY JO E : A NEU RENDEZŐ VAJDA GERGE YEL: emzeti VEZÉN Béla N

Bartók versenyterem Hang

2014 január 2.

4.

• 26. MIN

I-FESZ

TIVÁL • PER AMADIN ÉNYI MIKLÓS, DA ÜTŐE GYÜTTE S Buda pest Mu

sic Cent er

• 26. M

2014. január 25.

BOZAY AT INI-FESZTIVÁL • T OPERAFIL ILA: AZ ÖT UTOLSÓ M-VETÍTÉS SZÍN O ELŐSZAVÁ LSVAY ENDRE VAL Előadóterem

2014. . n ja uár 26

ÁL • I-FESZVTEIV IN ENY S M R .

6 2 G • EKAR ARI HAN

ZENEK FONIKUS ZEN NOS CS JÁ MÁV SZIM EL: KOVÁ VEZÉNY Fesztivál Színház

müpa

magazin 2014 január-február

23

m ú l t F o l y a m a t o s

BACH tanár úr

Bach-viaszfigura Madame Tussaud londoni panoptikumából

24 m ü p a

magazin 2014 január-február

A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar szokásos télvégi maratonján ezúttal nem kisebb zeneszerző szerepel, mint Johann Sebastian Bach. Hogyan is állunk vele és zenéjével?

Eleinte nem játszották. Aztán igen, de nem elég tudományosan.

Később elég tudományosan, de nem elegen. Miközben a barokk zene – szójátékkal élve – reneszánszát éli, Bach valahogy problematikus maradt. Mintha nem mernénk természetesen kezelni, játszani és hallgatni. Mintha tudni vélnénk, hogy kell, de azért fél szemmel felé sandítanánk: nem húzza-e össze a szemöldökét Bach tanár úr. Én persze egészen másképp képzelem el Bachot. Aki ilyen sokféle zenében fejezte ki, hogy mennyire ismeri az életet, akinek ennyi – tehetséges – gyereke volt, az nem lehetett olyan életidegen, mint amilyen embert-művészt az utókor farag belőle. Ma tudni véljük, mely kottafején pontosan mit értett – vonásnemet, hangsúlyt, agogikát – de ettől közelebb kerülünk-e hozzá?

Amikor van Swieten bárónál összeültek az okosok (köztük Mozart), hogy a harminc-negyven éve halott szerzők műveit tanulmányozzák, az abban a korban kivételszámba ment. A múltat igazán a romantika fedezte fel, a zenei múlt pionírját Bach esetében Mendelssohnnak nevezték. A barokk zene ezzel együtt csak lassacskán kapott teret a zenei életben, a korai hanglemezgyártás is ezt bizonyítja. A zenekari művek mellett egy-egy hangszeres lemez (Menuhin, Landowska, Heifetz, Gieseking), nagyon kevés teljes ciklus (Casals csellószvitjei, Edwin Fischer Wohltemperiertes Klavierja), egyetlen oratórium (a húzott, mosolyogtatóan romantikus voltában is nagyszerű Máté-passió Mengelberg vezényletével) mutatja, az 1930-as években mit hallgattak dédapáink. Az ötvenes évekig kellett várni, hogy a nagy oratóriumok méltó előadásban rögzüljenek (Günther Ramin, Herman Scherchen, korai Karajan), s ekkor indul el Glenn Gould, akinek Bach és a lemezipar sokat köszönhet. A hatvanas évekre nagyszerű előadásokban elérhető az az alaprepertoár, mely egy művelt ember számára akkoriban bőven elég.

Bach esetében túl sok a skrupulus. Ma egy fiatal zongorista nem játszik Bachot, mert nem mer, mert ugye Bach korában nem volt zongora. A legtöbb hegedűs – a Zeneakadémia elvégzése után – kerüli a Bach-műveket, mert ha nem specializálódott a barokkra, vagyis ha nem historikus előadó, akkor beleszaladhat a pofonos bozótba. Egy nem historikus karmester pláne nem ugrik neki egy szvitnek, egy Magnificatnak, mert könnyen ledilettánsozzák. Így aztán a kutya se játssza a hegedű-zongoraszonátákat, e remekműveket, s a koncertlátogató, aki valamiért nem szereti a korhű előadásmódot, hosszú szezonokra könnyen Bach nélkül maradhat.

Egy másik probléma Bach esetében, hogy merünk-e szelektálni.

Merünk-e egyes műveket szeretni, és merjük-e azt mondani másokra, hogy nem ismerjük? Tegye fel a kezét, aki az összes kantátát szereti. Na jó, akkor az tegye fel, aki egyformán ismeri és kedveli a partitákat. Wilhelm Furtwängler a zene halálának és elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki egy koncerten előadja a teljes Wohltemperiertes Klaviert. Ma az ilyesmi nemhogy nem ritkaság, hanem bravúrszám, melyről neves zongoristák érzik úgy, hogy illik „megugrani”. Hozzám közelebb áll a fiatal Martin Helmchen, aki szerint egy Bach-partitához évek kellenek, és aki szíve szerint Bachot kottából játszana.

A nehézséget alighanem maga Bach okozza, mégpedig azzal, hogy minden műve önálló remekmű. De szinte mindegyik másképp, akár egy műfajon belül is. A kantáták esetében ez evidens, de például a hat Csellószvit vagy a hat Brandenburgi verseny is hat-hat világ, nem egyformán kell közelíteni hozzájuk sem előadóként, sem hallgatóként.

Attól, hogy egy amatőr kórus sikerrel veszi a (terjedelmesebb) Jesu, meine Freudét, még nem biztos, hogy nem törik bele a bicskája a (rövidebb) Der Geist hilftbe (biztos, hogy beletörik), és ha sok szép h-moll mise-interpretációt ismerünk, tessék nekem egy telitalálatot mondani a G-dúr miséből. Ha nem Bachról lenne szó, alighanem többen mondanák, hogy az egyik szólószonátát, korálelőjátékot, francia szvitet jobban szeretik, közelebb áll hozzájuk. De Bach esetében közbelép egyfajta tekintélytisztelet – vagy annál is több –, amikor félünk azt mondani, ez vagy az kevésbé tetszik, kevésbé ejt rabul. Bach ugyanis sokak számára egyfajta Istenbizonyíték, és innen nézve káromlásnak vélhető az efféle szubjektív kijelentés.

Bach sokak számára egyfajta Istenbizonyíték.

A historikus mozgalom aztán fordulatot hoz. Igaz, van is miért. A sokszor nehézkes, fárasztó, horribile dictu unalmas előadások (idős Karajan) ellenében szükség van a világosabb, könnyebb, befogadhatóbb interpretációkra; a műveket pedig – a kotta mind mélyebb tanulmányozásával – meg kell szabadítani a rájuk rakódott előadói hagyományoktól. Az eredmény viszont kettős: mert miközben létrejön egy igényes, a szó eredeti értelmében humanista megközelítés, mely az írott anyag mellett Bach korának gyakorlatát is mind Én viszont maradok a magam kis elavult Bach-világánál, melyben mélyebben igyekszik megismerni, a régizenei mozgalom röpke a „legek” közt szerepel Gardiner Magnificatja ugyanúgy, mint a két évtized alatt – nem annyira tudományos, sokkal inkább üzleti Busch Chamber Players harmincas évekbeli felvételei a zenekaokokból vagy egyszerűen divatból – kizárólagossá válik, s e hatal- ri művekből, ahol Martzy Johanna vagy Starker János előrébb van, mi helyzetben nem mindig szolgálja a fejlődést. Ma a tudomány – mint az összes későbbi előadás, és ahol Szvjatoszlav Richter játéúgymond – kötelez. Ma tudni véljük, mekkora apparátussal szabad kát hallgatva egy pillanatra sem hiányoznak azok a művek, melyejátszani, mit jelentett egy előke Bach korában, ma a barokk hang- ket nem vett fel, mert – talán – „nem volt érkezése”. Általában az szer nem kuriózum, hanem alapkellék. És ha ma egy együta tanácsom, félre az előítéletekkel, félre a skrupulutes mondjuk a motettákhoz fordul, akkor üstöllést mind sokkal, hallgassuk Bachot minél többet és minél a hatot előadja, mert az úgy dukál. De hogy is állunk felszabadultabban, alakítsunk ki és ápoljunk 2014.

Bachhal, Bachhoz? Tényleg többet tudunk róla, tőle? vele személyes viszonyt, és erősen figyelfebruár 2 . Én ebben meglehetősen szkeptikus vagyok. Miközjünk. Mert Bach tanár úr nem vonja össze a B ACH-MA A BUD R MŰVÉSZ APESTI FESZTIV ATON ben iszonyúan fontos, hogy a zenetudomány minél szemöldökét.

ETEK P ÁLZEN – MŰVÉS ALOTÁJA KÖZÖS EKAR ÉS A több tényt tárjon fel, és miközben ennek más szerMesterházi Gábor PRODUK ZETI VEZ CIÓ ETŐ: FISC HER IVÁN JA zőknél (Biber, Monteverdi, de akár Händel is) igenis Bartók B é Hangversla Nemzeti van olyan hozadéka, hogy felfedezünk új műveket, enytere m l Színház

Fesztivá

müpa

magazin 2014 január-február

25

„Úgy érzem, most kezdem igazán megtalálni a saját utamat, saját hangomat.”

fotó: Kecskeméti Dávid

„A kamarazene a kiindulópont”

Azt leszámítva, hogy diplomájának megszerzésével egy évben, 1991-ben megnyerte a zürichi Anda Géza Versenyt, eddig nem voltak nagy drámai fordulatok, még kevésbé kataklizmák a pályáján.

Régóta itt van velünk, a magyar zeneélet egyik kétségbevonhatatlan értékeként, sokan talán meg sem tudják mondani, mióta érzik úgy, hogy nélküle bajos volna elképzelni egy budapesti hangversenyévadot. Várjon Dénes február 21-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ad kamaraestet Tabea Zimmermann brácsa- és Jörg Widmann klarinétművésszel.

26 müpa

magazin 2014 január-február

b e j á r ó M ű v é s z

Hogyan tekintesz vissza a pályakezdésedre?

Tizenhat évesen, elsőéves zeneakadémiai hallgatóként kaptam lehetőséget arra, hogy bemutatkozhassam a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén, a Filharmónia Téli Bérletében, Mendelssohn a-moll zongoraversenyében – vagyis egy hozzám hasonlóan fiatal ember művében, hiszen Mendelssohn kamasz fejjel írta azt a darabot. A zenekar a művet kétszer játszotta el, két egymást követő hónapban, és két pályakezdő zongoristára esett a választás: Simon Bélára és rám. Emlékszem, Bélával sorsot dobtunk, ki játsszon a novemberi, és ki a decemberi koncerten.

Csodagyerek voltál?

Nem, semmiképpen. Persze, mint sokan mások, én is a különleges tehetségek osztályába jártam – azért is kezdtem előbb a főiskolát –, de aztán később szándékosan „elnyújtottam” a zeneakadémiai éveket, és a szokásos időben, huszonhárom évesen diplomáztam.

Olyannyira nem nevezném egykori önmagamat csodagyereknek, hogy inkább úgy fogalmaznék: későn érő típus vagyok – olyan, aki lassan, belülről építkezik. Ennek az előnyeit most érzem igazán. Úgy érzem ugyanis, hogy nálam sok minden nem rakétaszerű gyorsasággal történt, hanem az esztendők folyamán – egészen mostanáig, negyvenes éveimig – rakódtak egymásra az élmények-tapasztalatok, s ezek eredményeztek később elhatározó lépéseket.

Ez kétségkívül ad egyfajta belső erőt és biztonságot. Úgy érzem, most kezdem igazán megtalálni a saját utamat, saját hangomat.

Hány évesen kezdtél zongorázni?

Teljesen átlagos időben: hétévesen. Azt hiszen, nagyon jól ment, mindig nagyon szerettem. Tizenkét éves korom körül volt egy áttörés: akkortól kezdve éreztem világosan, hogy csak zenész szeretnék lenni, semmi más. Addig hezitáltam. Voltak persze külső megerősítések is: első lettem egy zeneiskolai zongoraversenyen, felvettek a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Ott valóban kinyílt egy világ.

Minden este koncertre jártunk, akkor kezdtem megismerni a zongorarepertoárt, egész nap blattoltam – fantasztikus időszak volt.

Zongoraművészi pályád harminc éve tart. A kívülálló több jelből arra következtethet: az a fajta muzsikus vagy, akit soha meg sem környékezett a fásultság, a rutinszerűség, s akiben ma is olthatatlanul él a zenélés régi szomja, amely folytonosan új feladatok felé tereli.

Nagyon szeretek játszani, a zene kitölti az életemet, rendkívül fontos számomra. Ugyanakkor persze azt is érzem: elengedhetetlen, hogy az ember megtalálja a saját mértékét, megismerje önnön határait. Jelenleg, azt hiszem, a maximumot adom ki magamból, ennél több fellépést valószínűleg nem fogok vállalni, mert az már a minőség rovására mehetne –­ és háttérbe szorulna maga az Élet, amelynek a zene is része. De valóban rengeteget dolgozom, nagyon aktív időszakot élek.

Könnyen tanítható növendék voltál?

Túl könnyen tanítható… Számomra az is időbe telt, hogy a tanulmányaim végén lassan elhagyjam a növendékstátuszt. Ezt bizonyára az is okozta, hogy rendkívül erős tanáraim voltak: Kurtág Györgytől, Rados Ferenctől tanulni hihetetlenül intenzív iskola. Egyfelől persze úgy érzem, hogy minden művész örök növendék, mindig tanul, másfelől azonban a nagyon erős tanár-egyéniségeket túl is kell élni, és egy hajszálnyit merni kell elvonatkoztatni tőlük, mert ha az ember mindig úgy érzi, hogy ott állnak a háta mögött, az amennyire gyümölcsöző, épp annyira bénító is lehet. Olyan alkatú diák voltam, akinek egy idő után tudatosan kellett megtennie az elszakadás, a leválás lépéseit. Amikor ugyanis lediplomáztam, eleinte úgy éreztem, szó sem lehet arról, hogy abbahagyjam a zongoraórákra való járást: Radoshoz és Kurtághoz még évekig jártam. Aztán elérkezett az idő – huszonnyolc éves koromban –, amikor úgy éreztem, hogy ezt abba kell hagynom, mégpedig egyik pillanatról a másikra, mert ha nem teszem meg, nem tudok tovább lépni. Mi egyébként nagyon szerencsés generáció vagyunk, nagyon sok inspirációt szívhattunk magunkba a nagy tanáregyéniségektől. Kontrollra persze mindig szükségem volt és van, de ezt a funkciót már régóta zongoraművész feleségem, Simon Izabella tölti be.

Ki tanított zongorázni a Zeneakadémián?

Az előkészítő tagozaton Keveházi Gyöngyi növendéke voltam, és már akkor is gyakran előjátszhattam férjének, Falvai Sándornak.

Amikor pedig a Zeneakadémiára kerültem, fel sem merült bennem,

müpa

magazin 2014 január-február

27

hogy máshoz akarjak menni, mint hozzá. Ez teljesen természetes volt, noha Gyöngyi ezt soha nem sugallta. Falvai nagy nyugalmat árasztott magából, és mindent megtett a fejlődésemért.

A nyugalom a Te művészetedet is körülveszi. Ezek szerint ezt tőle kaptad? Ő mindenesetre nem az a típusú tanár, aki mást akart volna kihozni belőlem, mint ami bennem rejlett. Egyébként az a látszólagos nyugalom, amely ezek szerint sugárzik a játékomból, nagy belső harcok árán jön létre, meg kell küzdenem érte. Munka eredménye.

Visszatérve Falvaihoz: hangszeresen is nagyon sokat kaptam tőle, és mindaz, amit tanított, remekül kiegészítette a Kurtág- és Rados-órákon végzett munkát. Azokon az órákon ugyanis forradalom zajlott… Amikor elmentem az első Kurtág- és Rados-órákra, olyasmit hallottam, amit addig még soha. Kurtág a végletekig kereső zenész: nála négy ütemen dolgoztunk másfél órát. Az alatt azonban rendkívüli mennyiségű információ zuhogott rám. Mosolyogva, szeretettel, de soha meg nem alkudva tanított. Akkor volt kemény, ha úgy érezte, hogy belülről nem vagyunk ott. Ez a „belső ottlét” számára nagyon fontos volt – az, hogy az embernek az utolsó csepp vérét oda kell adnia egy zenei gesztusért. Órán soha nem sírtam, de volt, aki igen. Radoshoz olyankor jártam rendszeresen, amikor már kicsit idősebb voltam. Nála az volt nehezebb, hogy játszottunk egy fél oldalt, és utána kaptunk egy olyan látleletet, amely felmutatta az ember zenei teljesítményének leggyengébb láncszemeit.

Nagyon fontos szerepet játszott még a zenei fejlődésemben Schiff András. Sorsdöntő volt számomra, hogy tizenhét éves koromtól rendszeresen játszhattam neki. Alapvetően határozta meg a zenéhez és a zongorához való viszonyomat, rengeteg művet vettünk át együtt, nagyon sok szerzőt neki köszönhetek, például a Janáček-műveket, Veress Sándor darabjait, vagy Dvořák, Smetana kamaraműveit. És Simon Albert? Ő volt a legdirektebb, legnehezebb. Tizenöt évesen meghallgatott, és azt követően sokáig jártam hozzá. Félig felnőttként, félig gyerekként kezelt, elképesztő kedvességgel és türelemmel. Mentem utána haza, és valósággal repültem. Végig úgy dolgoztunk, hogy az az önbizalmamat is építette. Évekig játszottam neki, aztán megszakadt a kapcsolatunk. Az utolsó zeneakadémiai évben pedig feleségével, Jelinek Ritával jártunk gimnáziumokba, diákoknak játszani. Kis koncerteket adtunk, Rita beszélt. Nagy iskola volt, rendkívül igénybe vevő. Ezeket a foglalkozásokat is Simon Albert készítette elő, tanított négy-öt órán át, a lakásukon. Odamentem este nyolcra, és amikor éjjel kidőltem, hazamentem.

Az Anda Géza Verseny nagy lökést adott a pályádon, de alkatilag is van Benned valami, ami az ő ideálját folytatja tovább, azt az igényességet, gondolatgazdagságot és tisztaságot. Lehetett abban valami sorsszerű, hogy éppen egy róla elnevezett versenyt nyertél meg.

Nagyon jelentős volt számomra ez a verseny. A karrier elindulása szempontjából is, de hihetetlenül pozitív emberi közeget is tapasztaltam a verseny szervezői részéről, akik menedzserirodaként is működtek. Ha Zürichben járok, azóta is Anda Géza lakásában szállok meg, felesége lát vendégül, a zongoráján gyakorolok, és a feleségemmel éveken át az ő hétvégi házukban nyaraltunk. Máig ugyanaz a hölgy a verseny szervezője, aki azóta az egyik legjobb barátunk. Amúgy egyáltalán nem vagyok versenyző alkat, de a verseny jóvoltából nagyon fontos koncerteket kaptam – szerencsére nem túl sokat, éppen annyit, amennyire szükségem volt ahhoz, hogy előbbre jussak, de ne vállaljam túl magam. A verseny utáni három évben nagyon sok mindent megtanultam, felléptem a

28 müpa

magazin 2014 január-február

Tonhalle Zenekarral, Horst Steinnel, Végh Sándorral, jöttek a nyári kurzusok, fesztiválok, a számomra nagyon fontos Prussia Cove és Marlboro – de nem kellett belekerülnöm egy dömpingbe, amely viszont sokat árthatott volna. A verseny szervezői még sokáig rajtam tartották a szemüket. Ők is, Andáné is. Igazi odafigyelés volt ez.

Említetted a legendás Marlborói Fesztivált, ahol Magad is rendszeresen megfordulsz. Milyen ott muzsikálni?

Marlboro – ahová először Schiff András ajánlása nyomán kerültem – azért nagyon érdekes, mert ott még ma is érezni lehet Rudolf Serkin szellemét. Teljesen más a mentalitás és a módszer, mint másutt: ott hetekig dolgoznak egy produkción – és még akkor sem biztos, hogy végül közönség elé kerül. Marlboro iskola is, és nem a koncertek a fontosak, hanem az, hogy nincs időkeret – akármennyit lehet próbálni. Négy hét a minimum. Maximalizmus van, nincs megalkuvás – és ugyanakkor abszolút oldott a légkör. Egy nagy család az erdő közepén, egy tó közelében. A kislányunk, Lincsi is imádja.

Most lesz három éves, de ebből már két hónapot Marlboróban töltött.

A kamarazene egyébként is meghatározó az életedben.

Számomra mindig ez volt – és ma is ez – a kiindulópont. A szólójátékot vagy egy versenymű előadását is abból az attitűdből közelítem meg, amely a kamarazenére jellemző. Ez nyilván összefügg a Kurtág–Rados-iskola hatásával. Ugyanakkor ez bennem olykor kisebb válságokat is okozott: miért tekintik a kamarazenét másodrendűnek? Miért kell azt megmagyarázni, hogy egy zongorista miért „kísér”? Egyáltalán: hogy értik azt, hogy „kísér”? Számomra mindig felfoghatatlan volt, miért gondolják azt, hogy ha eljátszom a Patetikus szonátát, akkor „szólózom”, de ha eljátszom a Kreutzerszonátát – amely sokkal nehezebb –, akkor az a muzsikálás, mint zongorista-jelenlét, nem ér annyit. A kamarazene a legmagasabb rendű muzsikusi megnyilvánulás. Ráadásul szerencsés esetben az ember együtt zenélhet olyan művészekkel, mint például Perényi Miklós, akivel nekem már huszonévesen megadatott játszanom.

Semmiből sem tanul annyit az ember, mint egy kamaraprodukcióból.

Kiket hallgatsz szívesen?

A múltból nagyon sok mindenkit, akit élőben már nem hallhattam.

Rajongok Alfred Cortot felvételeiért, nagyon szeretem Edwin Fischert, Artur Schnabelt, Rudolf Serkint, Fischer Annie-t (őt persze még sokszor hallhattam pódiumon is). A kortársak közül nagyon sokat kaptam Schiff András játékától – és persze a vele való közös muzsikálástól is.

Csupa olyan művészt említesz, akinek a magatartásában az elmélyültség a lényeg.

Valóban ez a fontos. Nagyon szeretem például Mieczyslaw Horszowskit. De – például Vladimir Horowitz játéka kevésbé vonz: Liszt h-moll szonátáját nem szívesen hallgatom vele. Ha már virtuóz zongorázás, akkor sokkal jobban szeretem – sőt csodálom – Cziffra Györgyöt.

Milyen a kapcsolatod a hangszerrel és a technikával?

Vonz a virtuozitás és vonzanak a virtuóz darabok – de csak egy határig, és csak akkor, ha a virtuozitásnak szerepe van. Nagyon szeretek olyan darabokat, mint Liszt Tarantellája – nagyszerűen megírt virtuóz darabnak tartom. De például az olyan műveket, mint Liszt rapszódiái – bár szívesen meghallgatom őket olyan nagyszerű előadásban, ahogy Cziffra játssza – nem érzem magamhoz közelállónak, nem játszom, az nem az én világom. Szerencsére Liszt életműve nagyon sokféle, és én is szívesen játszom a zenéjéből azt,

ami nekem való. A virtuozitás akkor jó, ha tartalmi tényező, ha hordoz, kifejez valamit. Az üres, önmagáért való bravúrjáték nem vonz. Cziffrában az a fantasztikus, hogy a virtuozitásában ott a személyiség – helye van. A zongorázásban attól válik valami virtuózzá, hogy a tényezők összeérnek, találkoznak: az érzelem, az indulat és a reprezentatív technika. Érdekes műsorokat játszol, feleségeddel közös előző évadbeli Schumann-fesztiválotok programja is nagyon kreatív volt. Olyan művész vagy, aki számára fontos, hogy egy koncert meg legyen komponálva?

Számomra a műsorterv alapvetően fontos, szólóest és kamaraest esetében egyaránt. Azoknak a fesztiváloknak, amelyeket már jó pár éve csinálunk, mindig egy téma áll a középpontjukban. Ilyenkor olyan műveket keresünk, amelyek magunk számára is érdekes összecsengéseket vagy épp disszonanciákat, kontrasztokat kínálnak – és persze az is fontos, hogy felfedezzünk műveket, szerzőket. Rávilágítsunk olyan kapcsolódásokra, amelyek nem köztudottak. Általában igyekszem az átlagos koncertprogramokat felfrissíteni – olyan értelemben is, hogy egy hangverseny nem csak szólózongora vagy hegedű–zongora-művekből állhat, hanem nagyon változatos előadó-apparátusokból. És ez a változatosság a közönségnek is érdeke, mert színesebb lesz a koncert programja.

Ahogyan Ránki Dezső Klukon Edittel, Ti is régóta négykezes és kétzongorás duót alkottok feleségeddel, Simon Izabellával. Évekig nem játszottunk együtt, de inkább csak azért, mert Iza elhárította ezt a lehetőséget. A kapcsolatunkban mindig nagyon fontos volt a zene, de nem akartuk erőltetni a közös játékot – egyébként most sem erőltetjük, mindig úgy alakul, ahogyan az élet hozza. Egy idő után persze elkerülhetetlen volt az együttmuzsikálás: a mindenapjaink középpontjában volt a zene, mindig szólt valami, és úgy éreztük, el kell kezdenünk együtt játszani. A négykezes nagyon intim műfaj, csak teljesen összeillő embereknek való – különben nem lesz két hang, amely együtt szól. Ez egy emberi viszony. És szörnyen tud szólni a négykezes, ha rosszul játsszák. Hallgathatatlan. Itt valóban eggyé kell válni a két embernek. Nálunk mindig én játszom alul, és én pedálozom. Próbáltunk cserélni, de ha én vagyok a szopránban és Iza lent, az nem jó.

Nem működik. A másik felállás viszont abszolút természetes. Próbálunk persze rendesen, de annyira természetesen együttlélegzünk, hogy bizonyos dolgokat nem is kell. Úgyhogy rosszul is tennénk, ha nem játszanánk együtt. Marlboróban is szoktunk együtt játszani, másutt is, az alaprepertoárt is, de különlegességeket is, mint Lipatti kétzongorás versenyműve, 2014. 1., r2 b Dallapiccola vagy Veress Sánfe ruá , DÉNES dor kompozíciói. Élvezzük a ÁRJON ERMANN V közös játékot.

ZIMM N TABEA G WIDMAN Csengery Kristóf R i t Ö e J z ÉS éla Nem

fotó: Kecskeméti Dávid

Hogyan tanulsz? Van metódusod?

Saját módszerem nincs, de egy kicsit mindig előredolgozom – ha ezt módszernek lehet nevezni. Minden nap átjátszom valamit, olyasmit is, amit majd fél év múlva fogok megszólaltatni. Arra törekszem, hogy mire a koncert elérkezik, már bennem éljen a darab.

B Bartók versenyterem Hang

müpa

magazin 2014 január-február

29

SHOW-T VEGYENEK! NÉMET–TÖRÖK FÓKUSZÚ LESZ A JAZZ SHOWCASE 2014

…ha valaki számára még bizonygatni kell, hogy jazznagyhatalom vagyunk…

2014. január 10–1

2.

• JAZZ SHO W JAZZ TEHE CASE 2014 • TSÉGBÖRZ E Fesztivál S

zínház

30 müpa

magazin 2014 január-február

j a z z

JAZZ SHOWCASE 2014

A közép-európai régióban nincs párja a Müpa által szervezett Jazz Showcase-nek. Hetedik éve telnek meg a Palota termei jazzmuzsikával három teljes napra, és immár harmadszorra kerekedik nemzetközivé az eseménysorozat – nem csak a legkülönbözőbb korosztályok, hanem a legkülönfélébb nemzetek előadói mutatják meg nekünk és egymásnak, hogyan jazzelnek ők.

Ha csupán azt kellene fölsorolni, ki mindenki lépett fel hat év alatt a pályakezdő jazzmuzsikusoknak fenntartott délutáni sávban, illetve az esti nagykoncerteken, az e cikknek szánt oldalak mind megtelnének a nevekkel. Fontosabb azonban, hogy a mennyiség már rég átcsapott minőségbe; ha valaki számára még bizonygatni kell, hogy jazznagyhatalom vagyunk, a januári seregszemlék tehetségeit látva és hallva kétségei feltétlenül eloszlanak. Izgalmas felidézni, hogy annak idején, még oroszlánköröm-próbálgatós időszakában játszott a tehetségbörzén Harcsa Veronika, Fábián Juli, Szolnoki Dóra, a Kéknyúl Hammond Band, a Special Providence, Oláh Dezső, Bolla Gábor, a Finucci Bros Quartet, a Mrs. Columbo vagy Pátkai Rozina. Köztük immár találunk Fonogram-, Hans Koller- és Junior Prima díjas előadót, Montreux-i Jazzfesztiál- és Independent Music Award-győztest, televíziós énekverseny-döntőst, nemzetközi lemezszerződés-tulajdonost, illetve több száz fős hangversenyterem sikeres fellépőjét (a halmazok több metszettel rendelkeznek). Méltató cikkek jelentek meg a Jazz Showcase előadásairól európai, orosz és amerikai orgánumokban, a börze fellépői meghívásokat kaptak Nagy-Britanniába, Írországba, Németországba, Lengyelországba, Szlovákiába, Romániába, a Művészetek Palotája által felfedezett régióbeli tehetségeket pedig más hazai rendezvények szervezői is meghívták. A helyi közönség – laikusok és szakmabeliek egyaránt – betekintést nyerhettek szinte minden környező ország éppen alakuló jazzéletébe.

A 2014-es Jazz-tehetségbörze széles hidat épít két eltérő, mégis sok szállal egymáshoz kapcsolódó kultúra között: ez alkalommal Németország és Törökország lesz a Müpa vendége. A kedves olvasó most egyszerre bólogat, mert érti, hogy miért a németek, hiszen ismeri Albert Mangelsdorffot, Klaus Doldingert, Eberhard Webert, Joachim Kühnt, Barbara Dennerleint és Till Brönnert, talán személyesen is megtapasztalhatta a berlini, frankfurti és lipcsei jazzfesztiválok hangulatát, hallott a brémai Jazzahead! fesztiválról és börzéről, a WDR, HR és NDR Big Bandekről, akik rendre nemzetközi sztárszólistákkal dolgoznak, és persze tudja, hogy Manfred Eicher ECM lemezkiadója és a Siggi Loch által alapított ACT kiadó micsoda kincseket osztott már meg a világ jazzrajongóival. Ezt tehát érti, de felszaladhat a szemöldöke, hogy miért a törökök, miközben a merésznek tűnő párosítás önmagáért is beszél: a zene és kiváltképp a jazz nyelvén mindenki szót ért, legyen bár kulturális öröksége fényévekre a másikétól. A török jazzélet azonban saját jogán is kiemelkedő fontosságú, amit a 2012-ben alapított UNESCO Nemzetközi Jazz Nap szervezői is jól tudtak. Rögtön a Nemzetközi Jazz Nap második kiadását Isztambulban rendezték meg, s a Hagia Irene templomban megtartott gálakoncerten olyan nagyságok léptek fel, mint Herbie Hancock, a néhai George Duke, Wayne Shorter, Al Jarreau, Dianne Reeves, Marcus Miller, Lee Ritenour, Esperanza Spalding, Patti Austin és még sokan mások. Az 1930-as évek első washingtoni török nagykövete, Munir Ertegun szélesre tárta a követség épületének kapuit az afro-amerikai jazz-zenészek előtt, és feltétlen

müpa

magazin 2014 január-február

31

32 müpa

magazin 2014 január-február

Nem is adhatná a Jazz Showcase 2014. január 10-i török fókuszú napjának záró produkcióját más fellépő a Fesztivál Színházban, mint Okay Temiz és az ő Oriental Wind elnevezésű csapata, amely idestova négy évtizede van a porondon. A török folk, az afrikai ritmusok és a jazzes improvizációk elegyét megszólaltató együttes első felállásában, 1974-ben még ott találjuk Don Cherryt, Bobo Stensont, Palle Danielssont, Lennart Aberget és Hacı Tekbileket. Temiz, a világszerte talán legismertebb török jazzmuzsikus több éven át élt Skandináviában, dolgozott Dexter Gordonnal, Clark Terryvel, George Russell-lel, Johnny Dyanival, és mindvégig a legjobb értelemben vett multikulturalizmus előmozdítója maradt. Hazája autentikus hangszerei mellett előszeretettel szólaltatja meg a quiccát, a berimbaut, a kalimbát és az afrikai beszélő dobot, de hagyományos dobfelszerelésen is virtuóz előadó, sőt találmányai, a „mágikus piramis”, illetve a teve- és birkakolompokból összeállított „Artemiz” is dalolnak a keze alatt. Sok nagynevű elődjéhez hasonlóan Temiz is igyekszik magát fiatal, nyitott szellemű muzsikusokkal körbevenni, ez a törekvés jellemzi a hozzánk érkező Oriental Windet is, ahol kulcsfigura Ozan Musluoğlu bőgős, basszusgitáros. Sőt ő a csomóponti előadó a fiatal török csapatoknál is, hiszen eredetileg tagja mindkét formációnak, az Orkut–Musluoğlu–İkiz Triónak és az Uraz Kıvaner Quartetnek. Az új generáció is fényesen mutatja, hogy a török jazz elsődleges csapásiránya az etno-elemekkel sűrűn átszőtt improvizatív zene.

A Jazz Showcase kaleidoszkópszerű képződmény, mert az is kitűnően szórakozhat, akit általában a hazai és külhoni jazztörténések jelen idejű párhuzamos alakulása érdekel, de a stilárisan változatos kínálatban az is talál magának izgalmas és kihagyhatatlan produkciót, aki egyedi koncertélményre áhítozik. Az elmaradhatatlan magyar tehetségekből mindhárom délutánra jut, ám január 11-én uralják a Zászlótér és az Előcsarnok színpadait. Bemutatkozik Gerlóczy Zsigmond és Lajhó Gyula, a Tálas Áron vezette Hybrid Trió, Munkácsy Eszter kvartettje és Oláh Krisztián (a neves zongorista fia) triója. A szombati Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembeli nagykoncert akár a Jazzlegendák sorozatban is helyet kaphatott volna. Az első részben Binder Károly játszik kétzongorás darabokat két kiváló tanítványával, Káel Norberttel és Balogh Tamással, a szünet után pedig a László Attila vezette, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének jelenlegi és egykori legkitűnőbb növendékeiből alakult Senior Big Band vendége lesz az amerikai díva, Patti Austin.

Az aranytorkú virtuóz lenyűgöző R&B- és popkarrierje mellett jazzénekesnőként is a legnagyobb magaslatokat érte el, Avant Gershwin című albuma Grammy-díjat ért.

Ebből az anyagból, Ella Fitzgerald-műsorából és természetesen popslágereiből is válogat a Senior Big Bandbe ékelődő német triójával.

S máris megvan az átvezetés a német fókuszú naphoz. Miután a korábbi estéken Okay Temiz, Binder Károly és Patti Austin is az új nemzedék zenészeivel muzsikált, vasárnap is generációk találkozásának lehetünk szem- és fültanúi a Fesztivál Színházban – hiszen erről szól a Jazz Showcase –, amikor az egyik legígéretesebb német zongorás hármas, a Florian Weber Trio az amerikai altszaxofonos kolosszussal, Lee Konitz-cal ad koncertet. A nyolcvanhat éves jazzóriás – aki a magyar Trio Midnighttal is dolgozott együtt – a műfaj teljes panteonját partnerének tekinthette, de persze a legtöbben Miles Davis Birth of the Cooljának közreműködőjeként emlékeznek meg róla. Konitz együttműködése Florian Weberrel már több éve tart, Weber még 2008-ban, a Minsarah Trióval jelentette meg Deep Lee című első közös albumát Konitz-cal. Az esti fellépők és a délutáni ifjak közt a vasárnapi kapocs Robert Landfermann bőgős, aki egyszersmind a Frederik Köster trombitás által kormányozott kvartett oszlopos tagja. Kösterék mellett a feltörekvő német jazzistákat egy másik trombitás, Bastian Stein és kvartettje képviseli. Mindketten, pontosabban mind a nyolcan hazájuk elismert muzsikusai.

Bércesi Barbara

Patti Austint hallani kell!

j a z z

támogatásáról biztosította őket. Fiai, Ahmet és Nesuhi Ertegun apjuk örökségét követve alapították meg 1947-ben az Atlantic lemeztársaságot, a jazz egyik kiemelkedő jelentőségű szentélyét. Nem csoda hát, hogy az afro-amerikaiak a török népet testvérnek tekintik a jazzben, amelynek egyik legszebb és legsikeresebb jelenkori megtestesülése Marcus Miller Istanbul Projectje lett, melyben az amerikai basszerfenomén és ifjú titánokból álló zenekara közösen koncertezett Okay Temiz török ütőhangszeres honfitársaival az Istanbul Jazz Festivalon.

A Grammy-díjas énekesnő magától értődő természetességgel nőtt bele a showbiznisz világába, miután négyévesen már az Apollo Theatre színpadán állt, és ötévesen írt vele alá lemezszerződést az RCA Records. Keresztszülei a dalszerző, hangszerelő, filmzeneszerző, producer Quincy Jones és Dinah Washington, a jazz, a blues és az R&B egyik legnagyobb hatású énekesnője. Austin legendás duetteket énekelt Michael Jacksonnal (It’s the Falling in Love), Luther Vandross-szal (I’m Gonna Miss You in the Morning), Chaka Khannal (Sister), a Take 6-szel (How High the Moon) és a Müpa közönségét nemrégiben meghódító Natalie Cole-lal (Mr. Paganini); a James Ingrammal felénekelt Baby, Come to Me című kettőse pedig a poplisták első helyezettje volt a nyolcvanas években. A How Do You Keep the Music Playing? című Michel Legrand-szerzeményt szintén Ingrammal együtt adta elő a Házasodjunk, vagy tán mégse? címen futó 1982-es romantikus filmben, melyért Oscar-díjra jelölték. Austin – ahogy Natalie Cole – szintén életmentő műtéten esett át, amely korábbi önpusztító életmódjának következményeit volt hivatott kiküszöbölni. Immár évek óta újult erővel, egészségesen járja a világot, és több alapítvány szószólójaként lát el karitatív feladatokat.

2014. .

10 január

14 • ASE 20 TAL C W O N SH • JAZZ EMIZ & ORIE T ) Y OKA WIND (TR ház

ál Szín

Fesztiv

2014. január 11.

• JAZZ SHOWCASE 2014 • BINDER KÁROLY ÉS TANÍTVÁNYA I– PATTI AUSTIN ÉS A SENIOR BIG BA ND Ba rtók Béla Nem Hangversenyterezeti m

2014. január 12.

• JAZZ SHOWCASE 2014 • LEE KONITZ ÉS A FLORIAN WEBER TRIO (USA, D) Fesztivál Színház

müpa

magazin 2014 január-február

33

J a z z

…bőgő- és dobkísérettel jazzesítették és szvingesítették Bachot…

A PLACE VENDÔME-TÓL A DUBAJI FLASHMOBIG A Swingle Singers a cappella együttes jelenlegi tagjai még meg sem születtek, amikor ötven éve az amerikai Ward Swingle jazzmuzsikus megalapította a társulatot. A jubileumi turnén kiderül: a megújult kórus tiszteli saját hagyományait, de a mai közönséghez szól.

A koncert hírére gyorsan feltettem analóg lemezjátszómra a Place Vendôme-ot, az egyik kedvenc Swingle Singers LP-met (1966, mono!), melynek már címlapjáról árad a hatvanas évek első felének derűs, optimista levegője, a század talán legfiatalosabb éveinek játékossága. Ezen a lemezen a Modern Jazz Quartettel, más felvételeken csak bőgő- és dobkísérettel jazzesítették és szvingesítették Bachot és más klasszikusokat. Az akkor Párizsban élő Ward Swingle – nomen est omen – mellett Michel Legrand húga, Christiane is alapító tag volt, tíz éven át mint vezető szoprán szerepelt. Az együttes támaszkodott elődeire is, mint az ugyancsak kiváló Double Six of Paris eredményeire, de valahogy Swingle-ék, attól a pillanattól kezdve, hogy a gyakorlásképpen énekelt Wohltemperiertes Klaviert először „rázták meg” szvinggel, magasabb régiókba léptek át.

átköltözött Londonba – de ott rögtön újraalakultak, és ezután hangszereléseit tényleg csak nyolcukra írta, hangszerek nélkül. Azóta, ha kilép egy tag, meghallgatást hirdetnek és újat választanak helyette, de két éve áttértek a hétfős felállásra.

Az újrakezdés sem akármilyen szériát hozott, mert az első idők tizenöt albuma után a második és azóta is töretlen korszak eddig negyvenkét lemezt, és persze sokszorosan ennyi koncertet és turnét termett. A barokk után jött a klasszika és még oly sok minden: a Török induló, és Csajkovszkij 1812-nyitányának persziflázsba torkolló, de zeneileg nagyon komolyan vehető adaptációja, meg a Beethoven 5. szimfóniáját szellemesen még tovább népszerűsítő, rádiókban sokat játszott feldolgozás. Azóta énekeltek népdalokat, az elmaradhatatlan karácsonyi repertoárt, meg olyan nehezen A fél évszázadot átfogó, fantasztikus sikertörténethez kellettek adaptálható filmzenéket is, mint a Mission Impossible. Nagy sikeszerencsés véletlenek is. Első felvételüket, amelynek címében a rük volt Chick Corea és Astor Piazzolla leghíresebb témáinak átdolJSB a jazzt jelöli, és amely a listák tetejére ugrott, eredetileg csak gozásával. Öt Grammy-díjuk közül az egyiket a New York-i Filharajándéknak szánták barátaiknak és rokonaiknak. Azóta is aratnak monikusokkal és Luciano Berióval közösen érdemelték ki. 2009 óta Swingle hangszerelései, sokat utánzott, mégis könnyen felismer- működtetnek saját nemzetközi a cappella fesztivált Londonban, hető stílusukkal. Hogy mi ez a stílus? Ezt a mai repertoárra érvéés azóta lényegesen meg is újították a repertoárjukat, Bach és nyesen válaszolta meg egy tévéműsorban Oliver Griffiths, Rimszkij-Korszakov mellé Björköt és Joni Mitchellt is aki tenor az aktuális felállásban: a cappella. Ha ennél műsorra tűzték. Hangzásukban jobban kötődnek . szűkebbre próbálnánk szabni az együttes zenéjéaz angliai vokális kultúrához, mint korábban.

4 1 0 2 r 1. nek meghatározását, valami mindig kimaradna.

A londoni metróban vagy éppen Dubajban járfebruá va pedig szívesen meg-meglepik egy-egy ál• K DÁ LEGEN INGERS Z Annál is inkább pontos ez a megjelölés, mert tíz ruhás, rögtönzött utcai koncerttel az embereZ A J • S INGLE év után feloszlott az együttes, és Mr. Swingle ket, tovább szaporítva rajongóik számát.

W S E TH ti Nemze la é B Zipernovszky Kornél Bartók nyterem rse

Hangve

34 müpa

magazin 2014 január-február

j a z z fotó: Mamun Humayun

müpa

magazin 2014 január-február

35

John Hollenbeck nem szívesen nevezi magát jazzmuzsikusnak, hiszen kompozíciói és előadásai egyaránt ellenállnak a kategorizálásnak. Miközben a jazz és az új zene eszköztárát alkalmazza, olyan eklektikus és egyéni zenei nyelvet teremt, mely egyszerre jazz és nem-jazz. Ezt a jelenséget címkézik többen posztjazznek.

A negyvenes éveiben járó Hollenbeck konceptualista zeneszerző és dobos akár kottát ír, akár spontán előadáson játszik, folytonosan meglepi hallgatóit újszerű ötleteivel. Szerzeményei megszüntetik a kategóriák szükségességét. Már korai felvételeivel figyelmet keltett, amikor 2001 végén néhány hónapon belül négy teljesen eltérő zenei világú albummal jelentkezett.

Ekkoriban kezdődött munkakapcsolata Theo Bleckmann énekessel és Gary Versace zongoristával, akikkel megalakította a stiláris határokat nem ismerő Refuge Triót. Másik kiszenekara, a Claudia Quintet a kortárs – posztmodern – jazz egyik meghatározó társulása lett. Az említett együttesekhez hasonló innovatív teremtménye a John Hollenbeck Large Ensemble is, a muzsikus nagyzenekara, mely tavaly a Down Beat magazin kritikusainak szavazásán listavezető lett a nagyzenekarok között.

Hollenbeck dobolása külön figyelmet érdemel. Permutációk és kombinációk végtelen skáláján mozog nagy élvezettel, furfangos glissandókat keverve melodikus rim-shotokkal, melyeket staccato pergetésekkel nyomatékosít. Helyesebb, ha nem is dobosnak, hanem ütős koloristának nevezzük a posztjazz mesterét.

Máté J. György

36 müpa

magazin 2014 január-február

fotó: Bill Douthart

A JHLE egy legalább fél évszázada viszonylagos népszerűtlenségre kárhoztatott stílus, a big band jazz egyik fontos megújítója. A bebop-korszak big bandjeinek lemezein még megfigyelhető, hogy a perfekcionizmus, vagyis az arrangement-ok tökéletes megszólaltatása maradt a kulcsszó, ám az újabb nagy formációk már nem a mértanian pontos játékstílus, hanem a szabadabb rögtönzés, a merészebb alterációk megszólaltatói lettek. Hollenbeck a modern nagyzenekari gyakorlat egyik legjobbjától, Bob Brookmeyertől tanulta a szakmát. A harsonás által vezetett New Art Orchestra gyakran műsorára tűzte a tanítványok kompozícióit, többek között Maria Schneideréit, akinek Grammy-díjas Evanescence című lemeze mutatja legjobban Brookmeyer hatását. Hollenbeck nagyzenekari albumain is felfigyelhetünk az egyedi stilisztikai megoldásokra és a texturális könnyedségre. A big band viharos lendületét felcseréli egy árnyalatokban gazdag tonális színskálára és evokatív hangulatokra. A minimalizmus éppúgy jellemzi ezeket a lemezeket, mint a modális jazz vagy a politonalitás. A terjedelmes Hollenbeck-szerzemények sokkal inkább a kompozíció egyediségével, semmint az improvizációkkal vagy a megnyújtott szólókkal hökkentik meg hallgatóikat. A többhangneműséggel dúsított nagyívű művekbe ugyanakkor előszeretettel illeszt a muzsikus olyan szövegbetéteket, melyek messze meghaladják egy szokványos jazzdal-szöveg terjedelmi és tartalmi kereteit.

A The Garden of Love-ot egy Blake-vers, a The Cloudot pedig egy 14. századi keresztény misztikus szöveg, A Megnemismert felhője teszi drámaibbá.

j a z z

Szerzeményei megszüntetik a kategóriák szükségességét.

POSZTJAZZ 2014. február 1

9.

JOHN HO L LARGE E LENBECK NSEMBL E Fesztivá

l Színház

müpa

magazin 2014 január-február

37

L i t e r á r i u m

A WEÖRES-BOLYGÓ A Centenáriumi Év zárónapja elé „Egy új magyar költőről akarunk itt beszélni, aki még csak tizenöt éves. Most van a tizenhatodikban. Úgy tűnt fel, egyszerre és tiszta fénnyel, áthatóan, ragyogva, a frisseség nagy magányával, mint amikor a derengő esti égen kitűzi fényes fejét az első csillag.” A Pesti Hírlap olvasója aligha sejtette, hogy a század egyik legnagyobb zsenijét avatja költővé az 1929. április 14-i számban a korszak népszerű, ma már elfeledett szerzője. Az iskolákkal sajátos viszonyt ápoló, a tanulást teljes mértékben mellőző, éppen osztályismétlésre kötelezett, szenvedélyesen olvasó, saját megvallása szerint enyhe alkoholizmusban szenvedő kamasz zsengéiben meglátott tehetség mégis arra kötelezi az utókort, hogy megőrizze emlékezetében Bónyi Adorján nevét. Felhevült írása egy üstökösként felívelő pálya nyitánya lett: Weöres verseit ettől kezdve rendsze­resen közlik a lapok, a legfőbb mentorává lett Kosztolányival és Babitscsal levelezik, ekkortájt írt, Öregek (!) című költeménye Kodály nevezetes kórusművének ihletője lett. Legfőbb célja ez idő tájt az, hogy „épséggel és erővel” szabaduljon a különböző hatások járma alól, s kifejtse magát abból a „selyemhálóból”, amiben vergődik a mai irodalom.

Mit mondhatnánk: elég jól sikerült... Weöres Sándor különálló, magányos égitest a magyar líra galaxisában. Életműve világirodalmi viszonylatban is a legnagyobbakéhoz fogható, noha erről – mint azt az elmaradt Nobel-díj mutatja – a magyar nyelvterületen kívül kevesen tudnak. Hogyan is tudná egy spanyol vagy orosz versolvasó fordításban dekódolni azt, hogy „Kutyatár, kutyatár / kutyafülű Aladár”, hogy „szárnyat igéz a malacra”, vagy hogy „Elöl úszik Mog király, / kétágú az orra, / feje fölött koronája / mint a habos torta.” Még ha a mégoly remek fordítónak hála, az eszével érti is, hogy „Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya / ruhája”, a ritmust és a nyelv zenéjét a maga mélységében megérezni csak az anyanyelvi olvasó képes. Kizárólag ő érti s hallja meg, ahogy a költő keze alatt egy cégtábla is színtiszta költészetté válik: „Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő.” Annál is inkább, mert a Weöres-líra hatásának, nemzedékek során átívelő népszerűségének titkát nem a tartalom, a jelentés, a „mondanivaló” irányából, hanem a verszene, a ritmus által szuggerált asszociációk, képzettársítások, intuíciók páratlan gazdagsága és kifejezőereje felől közelíthetjük meg. „Nem fontos, értik-e – írja egy helyütt a verseiről –, de az idegek borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben.”

38 müpa

magazin 2014 január-február

Így épül föl a legjelentősebb verseskötetek sorában (Elysium, 1946; A fogak tornáca, 1947; Bóbita, 1955; A hallgatás tornya, 1956; Tűzkút, 1964; Merülő Saturnus, 1968; Ének a határtalanról, 1980) az az egyedülálló, nagyszabású lírai univerzum, melynek – a magyar költészeti hagyományban fölöttébb szokatlan módon – nem a versek mögött álló személyiség, a lírai én feltárulkozása, de mégcsak nem is valamiféle egységes értelem, egyfajta logikai láncon nyugvó jelentés létrehozása a célja, hanem olyan partitúraszerű versszerkezetek megalkotása, melyek középpontjában a költői-zenei elemek, alakzatok változékony, izgalmas, teljesen eredeti elrendezése áll. Ezért nem tudott Weöres Sándorral az aczéli kultúrpolitika mit kezdeni – nézte innen, nézte onnan, de nem sikerült megállapítania, hogy ez a költő most akkor velük van, vagy ellenük. Nem volt fogás rajta, minduntalan kicsúszott a cenzorok markából, miközben maga a költő mit sem sejtett az egészből: más szférákban mozgott, más törvények szerint élt, más szempontok szerint alkotott. Nem velük vagy ellenük volt, hanem kívülük. Nem értek fel hozzá efféle földi dolgok: azt se nagyon tudta, ki az az Aczél György, azt pedig végképp nem érzékelte, mi volna az elvárás vele szemben kultúrpolitikailag. Vagy ha időnként – 1956 után – érzékelte, akkor sem foglal-

L i t e r á r i u m

Nem velük vagy ellenük volt, hanem kívülük.

müpa

magazin 2014 január-február

39

kozott vele – nem érdekelte a tapasztalati valóság, se a fokozódó nemzetközi helyzet: Lao-Ce érdekelte, Ungvárnémeti Tóth László, a távol-keleti kultúrák, az antik eposzok, a régi magyar irodalom rejtett kincsei, furcsaságai (Három veréb hat szemmel, 1977). És a macskák, mindenek előtt.

A Magyar Kultúra Napjára, egyszersmind a Mester halálának 25. évfordulójára időzített ünnepi est – a költő sokoldalúságára helyezve a hangsúlyt – szeretné emlékezetes módon, méltóképpen megkoronázni és lezárni a centenáriumi emlékév egész országra kiterjedő, gazdag program­sorozatát. A Művészetek Palotája reprezentatív tereiben ezen a napon minden Weöres Sándorról szól. Délelőtt a hatodik születésnapját ünneplő Kultúrpart erre az alkalomra létrehozott fergeteges, interaktív műsora arra a korosztályra fókuszál, amelyről általában megfeledkezik az irodalom: a Weöres Sándor Rockandroll a 9-14 évesek számára kívánja „fogyaszthatóvá” tenni ezt az életművet, a kamaszok nyelvén, sok zenével, mindenféle akadémikusságtól, rájuk erőltetett „kötelező olvasmányos” okoskodásoktól mentesen. Délután Bódy Gábor Weöres talán legkülö­nösebb művére, az 1972-ben megjelent Psychére épülő kultuszfilmjének digitalizált, vágatlan kópiáját tekinthetik meg, amit egy Réz András vezette beszélgetés követ a film forgatókönyvét író Csaplár Vilmossal és a szereplők egyikével.

Este pedig az Az ég-sapkájú ember címmel a magyar zenei élet – egy színpadon egyszerre ritkán látható – néhány jelese idézi meg a költő szellemét. Először a megzenésített versekből kapunk ízelítőt a legautentikusabb forrásból, a Kaláka és Sebő Ferenc együttese által, négy kiváló, igazi meglepetéssel készülő kortárs

költő (Tóth Krisztina, Lackfi János, Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna) jelenlétében. A második felvonás pedig Weöres 1945-ös, A teljesség felé című filozófiai művének színpadra állított, Gryllus Dániel és Gryllus Samu nevével fémjelzett zenei adaptációja – olyan eltérő zenei világú muzsikusok előadásában, mint Sebestyén Márta, Szalóki Ági, Balogh Kálmán, Borbély Mihály, Jávorka Ádám vagy Ferenczi György. S hogy az emlékév Harsányi Sulyom László által színpadra állított ünnepi záróeseménye Weöres művészetfelfo­ gásának szellemében valóban teljes legyen, a költészet, a zene, a film és a filozófia mellett szerepet kap a kortárs tánc is. A Művészetek Palotája felkérésére ugyanis a zeneileg feldolgozott-interpretált filozófiai műre Horváth Csaba készített a Színház és Filmművészeti Egyetem fizikai színház-szakos hallgatóira szabott koreográfiát. Így lesz ez az este – s az egész nap – nemzedékek, művészeti ágak, eltérő alkatú művész-egyéniségek kavalkádja, közös tisztelgése a magyar irodalomtörténet valaha élt egyik legnagyobb költője előtt. Aki tán azért is jutott el eddig, mert saját képességeivel akart összhangban lenni, és gyökeresen hiányzott belőle mindennemű vátesz-póz és küldetéstudat – de még önnön személyének, szubjektív énjének előtérbe állítása is: „Nem igyekszem megörökíteni személyem, életem, vágyaim, érzelmeim, gondolataim kis szamár­ fészkét, nagyjából ugyanolyan, mint bárkié. Inkább, ami bennem az alig-ismert mély­rétegekből fölfakad, kevéssé személyi, sokkal inkább általános-emberi, növényien-állatian vitális, kollektív-kozmikus, szellemi: ha formálódni akar, mennél hiánytalanabbul létrejöjjön” – fogalmazott egy 1964-es írásában. „Nem akarok nagyobb költő lenni senkinél” – vallja ugyanott. Talán ez az egyetlen, amit nem sikerült megvalósítania.

fotó: Kec

skeméti

Dávid

Keresztury Tibor

Szavak mögötti mozdulatok Horváth Csaba Mi az a „fizikai színház?” Hogy jött létre az egyetemen ilyen szak, és osztályfőnökként mik az első évfolyam kapcsán a tapasztalataid?

A fizikai színház tudományos definiálásától tartózkodnék, de a lényeg, hogy a testtel, a fizikummal való bánásmód, kifejezés az alapja ennek az előadó-művészetnek. Ascher Tamás és Székely Gábor kezdték el forszírozni nagyon jó érzékkel ennek az addig hiányzó szaknak a fontosságát az egyetemen. Az osztály ebben az évadban fog végezni. Nagyon komplex képzésben részesültek mind elméleti, mind gyakorlati síkon. Egyszerre, párhuzamosan fektettünk nagy hangsúlyt a színészmesterségre, a tánc- illetve koreográfusi gyakorlatokra és a zenére.

Miben más, amit csinálnak a növendékeid, mint a kortárs tánc, vagy a balett?

Se nem balett, se nem kortárs tánc ez, de termé-

40 müpa

magazin 2014 január-február

szetesen ezek a technikák is helyet kaptak a tanrendben. Abban más, hogy alapvetően mindent a színház irányából közelítünk meg.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a január 22-i produkcióra készülve?

Weöressel dolgozni nagy kihívás, és inspirálóan hat a gyerekekre is. Eddig ez a társaság még nem foglalkozott vele. Versei tele vannak tánccal, a szavak mögötti mozdulatokkal.

A meglepetést le nem lőve: hogy képzelje a közönség, mi fog történni A teljesség felé előadása során?

Alapvetően a zenei anyag szervezi a kompozíciókat, de olyan etűdöket is tervezünk az előadásban, ahol a prózai szöveg mozdítja meg az előadók testét.

Akinek azt mondják: „rosszkor születtél, kotródj az anyád méhébe vissza”: e véráztatta kapun nem dönget, az csak egyszer nyílt, zárva találja; elindul a hosszú kettős fasorban, végén kilép a az üres világba, s a fején jelként (hogy a rablók ne bántsák, úgy sincs semmije:) kerek kék sapka.

Kék sapka, tetején taréja nincsen, simára húzva, körül beszegve, két kis vakond-prém hajlik a fülre, alul az állán tök-inda tartja, az útról nem szed melléje virágot, s ahogy vándorol tájakat temetve, mindenütt fedi a sima kék sapka, holtig eltart a kerek kék sapka.

A volt otthonból, két szellő közt, fátyolos szemmel, tündér-tekintettel, bandukol a hosszú kettős fasorban, jobbról-balról függő zöld falban, végül kilép az üres mezőre ahol a határ határát veszti: onnan mindég van tovább hova menni, ottan többé nem ismeri senki.

(1968)

vid fotó: Kecskemét i Dá

Weöres Sándor: Az ég-sapkájú ember

Sándor, segíts!

Gryllus Samu

Mikor találkoztál először az édesapád által megzenésített Weöres-művel?

A teljesség feléről az első emlékem az, hogy 1982-83 táján ülünk a jógatáborban, talán a Királyréten, vagy Pátyon, egy nagy nejlonon eszünk közösen, és a szélén hangszórók vannak – amikből ez a zene árad. Édesapám egyedül játszotta fel a kis négysávos magnójára – később rendszeresen noszogattam, hogy jó lenne egyfajta crossover zenekari produkcióként felújítani.

Aztán Rád maradt a feladat...

Igen. E dalok mindegyike citerára íródott.

A dalok kiindulási pontja így hasonló az indiai zene struktúrájához – persze nagyon távolról, mert nyilván más az intonáció. Van az anyagban egy-két allúzió, de ettől még ezek saját dallamok, dallam-magok, amiket ő kibontott; engem pedig az érdekelt, hogyan lehet ezt a gazdag hangzást, ami mégiscsak egyetlen hangszerből jön, visszaadni több hangszerrel.

Itt lényegében szólisták vannak a színpadon, de kiválóan képesek együtt egy egyedi zenekari hangzást, összhatást is létrehozni.

ki tud szedni belőle valamit magának. Weöressel foglalkozván mindig éreztem egyfajta segítő energiát – valahogy úgy helyrerázódnak tőle az emberben a dolgok. Munka közben gyakran mondtuk is viccesen: Sándor, segíts!

A mi feldolgozásunk sikerének titka pedig az lehet, hogy elképesztően jó zenészek vannak benne. A színpadon rendkívüli, nem mindennapi előadói potenciál van jelen. Közben meg az egész egyedi konstelláció: apukám, én, a prózai részek, amiket édesanyám állított össze, ez a rengeteg ember, aki apu körül az évek alatt összesereglett, és ez az egész zeneiség, a táncház-mozgalomtól a Zeneakadémiáig…

Ez így együtt szerintem kiad valamiféle teljességet, vagy legalábbis annak a Gryllus névhez köthető változatát. Nem feltétlenül stilárisan, de abban az értelemben mindenképp, hogy igyekeztem a hangszereléssel a lehető legnagyobb mértékben lefedni és kiaknázni a színpadon levő hatalmas kreatív energiát.

Mikor született meg a most hallható opusz és milyen szempontok alapján válogattad össze a zenészeket?

2009 telén Connecticut államban éltem, a fiamat sétáltattam, órákig aludt a babakocsiban, és közben fülhallgatón hallgattam a zenét. Kerestem az ötletet: fejben kellett kitalálnom, hogy legyen. Aztán elkezdtem megkeresni hozzá az embereket, olyanokat, akiknek van személyes kötődésük apuhoz.

Mi lehet az oka annak, hogy ez a mű ennyire népszerű lett? Tehát hogy Weöres ma is ennyire aktuális, másrészt meg hogy a ti feldolgozásotok ennyire időtállónak bizonyult?

A szöveg népszerűségének nyilvánvalóan valamiféle univerzalitás az oka. Az, hogy mindenki

2014. január 22

.

• WEÖRE S SÁ A WEÖRE NDOR 100 • S SÁN CENTENÁ RIUMI ÉV DOR ZÁRÓNAP JA Fesztiv ál Szí Előadóterenház m

müpa

magazin 2014 január-február

41

A heti akciósújság már a bevásárlókocsiban. Ez a legfrissebb, mától érvényes. Minden kocsiban van már egy ilyen színes újság. Néhány oldal csupán, összehajtva. A bejárati ajtó mellett nagy stócban állnak a tárolóban.

Mindenki odanyúl, mint a katolikus templomokban a szenteltvíztartóba. Matat az ujjával, keresi, átpörgeti a lapokat. Egyet kivesz. Néha kettőt. A templomokban újabban a nagy kőserleg alján árválkodik egy kis üvegtálka. Higiéniai szempontból. Az állott szenteltvízben ugyanis elszaporodtak a veszélyes bacilusok. Ezt mutatták ki a mérések. No meg persze a rettegett vírusokat. Meg a többi effélét. Szóval a Rosszat magát. Akiket a reklámokban szoktak mutatni. A leginkább a vécékagyló pereme alatt vagy a hűtőgép rejtett zugaiban lapulnak meg. A mi civilizációnkra jelentenek veszélyt. Mert a bacilusok és a vírusok olyanok, mint a démonok, gonosz szellemek: mindenki fél tőlük.

Ezért kell megvásárolni olyan dolgokat, amelyek távol tudják őket tartani.

Ujjbeggyel merítenek, majd keresztet vetnek. Odanyúlnak itt is, és mechanikusan vesznek el egy reklámújságot. Nem is néznek oldalra, csak vakon kiemelik. Bízva a gondviselésben, hogy ott lesz és kézre áll. Rutinos mozdulattal. Közben mindenki előre szegezi a tekintetét. Ez itt most maga a létharc, ezt mindenki érzi. A helyzet ismerős, szinte mindennapi, de mégis több annál, mint aminek látszik. Az alkalmasság és a szelekció múlik rajta. Az evolúciós harc része ez mindenképp. Ismerős, mindennapi tevékenység. A bankkártya-használat koronázza meg az egész jelenetet.

A bevásárlókocsit már megszerezték. Ez már fél győzelem. Átjutottak a bejárati forgóajtón is. Jönnek, mint a győztesek. A háttérben diszkrét zene szól, a győzelmesek zenéje. Azoké, akik már bent vannak a showban.

A többiek csak kívülről nézhetik, a vastag, golyóálló üvegre tapasztva az arcukat, mert az első sorokat a tömeg egészen hozzápréselte az üveghez. A többiek a kivetítőn, vagy a közvetítéseken keresztül követhetik.

Akik bent vannak, fellélegezhetnek. Hanyag mozdulattal vetik a kosárba a kis színes magazint. A háttérben valamelyik kereskedelmi rádió szól.

A bemondó megkérdőjelezhetetlen sztár: neve összeforrt a könnyed és megkérdőjelezhetetlen sikerrel. Innen már minden egyszerűbb lesz, gondolják. Csak még az akciós újság, arra van szükség. A rutinosak már otthon felkészültek. Vannak, akik a kis képeket kivágják, és kártyapakliként sorba rendezik a polcok és áruk elhelyezkedése szerint. Közben a színes táblákat is figyelni kell, amelyek az akciókra figyelmeztetnek.

Van ártábla és áltábla. A legtöbb ártábla áltábla, vagyis becsapás, mert alatta ugyanaz az ár lapul meg. Felhajtva látni lehet, hogy normál betűmérettel ugyanaz az ár van ott, mint tegnap és majd holnap, amikor máshová tesznek ilyen figyelemfelkeltő papírcédulákat. Ez merő pszichológia. Figyelemelterelés, dezinformáció.

Csak a balekokat lehet velük megtéveszteni. Akik az akcióra jönnek, ügyet sem vetnek rájuk. Hideg nyugalommal vonulnak tovább, egyre beljebb, be, mélyebbre, az áruház mesterségesen, nagy gonddal kialakított labirintusába. A zsákmány felé tartanak. Perifériás látásukkal csak a többieket figyelik.

A hasonlókat, akik szintén céltudatosan haladnak előre, az akciós ajánlatok irányába. Tartani tőlük kell egyedül. Nem a frusztrált férjektől, akik cédulát szorongatnak izzadt tenyerükben, amelyre a feleségük írta össze nekik, hosszú veszekedés alatt egyeztetve, a tételeket. És nem is a kiégett kismamáktól, akik örülnek, ha a gyerek elalszik, mert addig legalább csend van. Nem a civakodó házaspároktól, akik nem tudnak megegyezni semmiben, csak összekapnak minden egyes tételnél.

AKCIÓ, AKCI BORBÉLY SZILÁRD

– Vegyük meg.

– Minek?

– Azért, hogy ne legközelebb kelljen majd…

Akik előre vásárolnak, hogy megelőzzék a vásárlást, amit úgy sem lehet megelőzni, hiszen legközelebb meg más dolgokat kell megvenni. Miközben valamit mindig elfelejtenek, vagy mert nem jutott eszükbe, vagy mert akkor még nem kellett, de közben kiderült, hogy fontos. Nagyon fontos.

Szinte létfontosságú, ez napról napra világosabbá válik. Az akciókat kell figyelni, hogy nem bukkan-e fel közöttük. Előbb-utóbb minden felbukkan az akciók között. Csak szemmel kell tartani az akciókat, ami nem könnyű, mert sokszor nem kiszámítható, hogy mikor jelenik meg egy rendkívüli akciós ajánlat.

42 müpa

magazin 2014 január-február

L i t e r á r i u m

A háttérben győzelmesen zúgó kereskedelmi rádióban a zenét időről időre megszakítják behízelgő férfi és női hangok, hogy ismertessék az épp érvényes vagy a közeli esedékességű akciókat. Ekkor mindenki nagyon figyel. A férfiak felemelik a fejüket, és beleszagolnak a levegőbe. A nők az apró betűs termékleírásokra koncentrálnak színleg. A reklámblokkot záró szignál után a dermedtség eltűnik.

Folytatják útjukat a polcok labirintusában előre. A zenét néha éles, sikító közlemény töri meg, mikor a rádióadást a helyi bemondó szakítja félbe. Az áruház saját rádiója, amely szintén az akciókra vagy azok változásaira figyelmeztet. Ekkor is nem várt mozgás indul be a tömegben. Leggyakrabban azonban csak „szolgálati közlemény” következik: – „Takarítót kérünk a zöldségosztályra!” Éles kattanás, sípolás után folytatódik a lágy, elandalító zene. Valahol, egy rejtett helyiségben ekkor megmozdul egy takarító, feltölti a tartályait és megindul a zöldségosztály irányába. Különösebben senkit sem érdekel, hogy mi történhetett azon a távoli zöldségosztályon, de ez így rendjén lévőnek látszik. A tömeg hullámzik tovább az egyes osztályok mellett. Vannak, akik megtorpannak és elidőznek. Valami miatt elkalandozik a figyelmük. Egy tárgy felkelti az érdeklődésüket.

– Anyukám, azt tényleg meg akarod venni?

– Mért, van ellene valamilyen kifogásod?

– Az égvilágon semmi. Csak nem tudom, hogy nem vettünk-e már belőle.

– Az kizárt. Emlékeznék rá. Már régóta rég óta tervezem, hogy veszek egy ilyet.

– Akkor vegyük meg, oszt’ megvan egy életre…

A szavak közé számokat vegyítenek. A párbeszédek néha elkalandoznak, az élet problémái és az elszalasztott lehetőségek jelennek meg benne. Az árak keverednek az akciók százalékaival. Ahogy haladnak előre, és tűnnek el az áruház mélyébe, már kevésbé figyelnek a hangosbemondó hangjára. „Mikulást kérünk az édességosztályra!”

Idén hamarabb kezdődik a szezon. Mindig egy kicsit előrébb hozzák a Mikulást. Szinte már esélyt sem adnak a Nyuszinak. A Mikulást jobban szeretik a gyerekek. Mintha a felnőttek is inkább a Mikulást választanák. A felmérések szerint a húsvéti Mikulás egyre jobban megnyeri a gyerekeket. A zene változatlanul árad, néha a behízelgő férfihang pontosítja az akciókat. A kellemes női hang újabbakat helyez kilátásba, és arra figyelmeztet, hogy a pontgyűjtő kártyát senki se felejtse el kiváltani. Ekkor ezt mindenki meg is jegyzi.

IÓ, AKCIÓ!

– Majd szóljál, Szívem, a kasszánál!

– Akartam is mondani, hogy ezt ne felejtsük el…

– Még jó, hogy szóltak… ahogy téged ismerlek...

A mai bevásárlás tartalmasnak ígérkezik. Mindenki egyetért a bemondóval abban: jó, hogy nem halogatta tovább. Jó, hogy épp ma indult el beszerezni a legfontosabbakat. Ma nagyon jó akciókkal várják a kedves vásárlókat. Néha az éles sípolás megszakítja az andalító zenét, és újabb szolgálati közlemények hangzanak el: 2014. 7. r1 februá

• ÁRIUM • LITER A MÜPÁBAN K Ó T S R RS Í RD-E KORTÁ BÉLY SZIL Á R BO gterem

„A vadhúsosztályra mesterlövészeket kérünk!” „A személyes kiegészítők osztályára sürgősen menjen egy plasztikai sebész!” „A hátsó ruhatárba patológusokat kérünk!”

Üve

müpa

magazin 2014 január-február

43

Halottak napján írom ezeket a sorokat Borbély Szilárdról. Véletlen az egybeesés, de aligha kétséges, hogy méltó véletlen. Komoran hangzik, tudom, nyomban módosítanék: komolyan hangzik inkább, és már rendben is, helyben is vagyunk. Mert Borbély Szilárd komoly költő, a szó eredeti és nem éppen „korszerű” értelmében – amin azt értem, hogy az egyre kevésbé megragadható korszellemmel szemben a zsidó-keresztény tradíció immáron kifakulóban, széttöredezőben lévő szótárát beszéli, vagyis azzal folytat állandó, konfrontatív párbeszédet.

Kérdez tehát. És kérdéseinek iránya minduntalan és szakadatlanul az ember létbe vetettségére, a kreatúra halál határolta véges örökkévalóságára mutat. Ezen belül pedig a Krisztus-mítosz, az áldozat-misztérium szakrális erőterében a gyilkosság, az ölés profán realitásának paradox tragikumához kísérli meg a hozzáférést íróilag. „Az Evangéliumok a gyilkosságot istenjellé avatják”, mondja az Egy gyilkosság mellékszálai című kötetének nyitószövegében. És így zárja ugyanitt: „Aki gyilkol, az a test által, amelyet elpusztít, Krisztust is megöli.”

De ne iramodjunk ennyire előre, készítsük utólag elő a fenti észrevételek érvényét.

fotó: Kecskeméti Dávid

AMI SZEMÉLYES ÉS AMI SZENT Borbély Szilárd írásművészete

44 müpa

magazin 2014 január-február

Mindenekelőtt érdemes vázlatosan számot vetni azzal a költői környezettel, amelybe Borbély első bejelentkezésekor megérkezett. A nyolcvanas évek végén járunk (az első könyv: Adatok. 1988), amikor a kortárs líra az illúzióvesztés – ha fogalmazhatunk ily frivolan – aranykorát éli. Pontosabban: végső le- és elszámolást végez azzal a líraeszménnyel, amely a hatvanas-hetvenes években leginkább a Nagy László és Juhász Ferenc által fémjelezhető képviseleti, küldetéses, a nagy, közösségi, történelmi távlatokkal gazdag és terhes narratíva költészeteként ragadható meg. A folyamat kezdete nyilván korábbra datálható, ám kifejlete egyre élesedő kontúrokkal erre az időszakra tehető. „Az, amire a nyolcvanas évek költészete az irónia, a kétely, az elutasítás gesztusaival kiindulásképpen még rámutathatott, az évtizedforduló fiataljainak gondolkodásában már csak hiányként, egy széthullott értékrend negatív párbeszédre is alkalmatlan törmelékeiként van jelen.”, állapítja meg érvelőn Keresztury Tibor. Ekképp kevésbé költői programok, mint inkább individuális hanglejtések hullámvonalait követve írható le a korszak, amelyben Borbély sok tekintetben más utat választott: tekintetének perspektívája, írói képzeletének ambíciói egyszerre integrálták és kívánták meghaladni a már jelzett európai forrásvidékekre is támaszkodva az említett attitűdöket. „Arra törekedtem, hogy saját magamat mondjam ki, és az írásokat erre próbáltam korlátozni. Magamról hallgatva akartam kimondani magamat.” Borbély második, 1992-es Történet / A bábú arca című kötetében olvashatjuk a két, ars poeticának is beillő vallomásos, az életművet végigkísérő (kulcs)mondatot. Hamarosan „igazolja” is a fentieket; az 1993-as Hosszú nap el című kötetlélegzetű, a Jom kippurt, az Engesztelés napját (amelynek, utaljunk vissza e dolgozat kezdő lépéseire, a hagyomány szerint szoros része a halottakról való megemlékezés!) invokáló hosszúversére már több kortárs író és műítész – így Esterházy Péter, Mészöly Miklós és

Hogy miként jut a pálya idáig, arról Reményi József Tamás ekképp vélekedik: „A korai Borbély-kötetek olyan költőt mutattak, akinek intellektusát, tanultságát és formaérzékét rendkívül finom gesztusokban működő erkölcs emelte a kordivat fölé. Az önkifejezés elé torlódó nyelvi akadályokat érzékelő vers a repetitív szerkezetekbe hiába kapaszkodván az elhallgatás felé hullott, de a gépies ismétlődésektől is, a kifulladástól is megmentette a költőt ez a figyelemmel és arányérzékkel jellemezhető tartás.” Ez a tartás a figyelem maga, és fordítva: Borbélynál – Melabranche-sal szólva – a figyelem a lélek, a magát önnön túliságában is tételező én néma imája.

Ez a néma ima, ismételjük: „önmaga hallgatva kimondása” teremti meg a 2004-es Halotti Pompa egyszerre ünnepélyes és letaglózó, bámulatos és megrendítő szertartásrendjét. Az egyházi irodalom és a klasszikus költészet különböző regisztereire játszik rá a verseskötet. A szerző fegyelmezett és tudatos építkezésének profán témájáról az ajánláshoz csatolt jegyzetekben igazít el, citál újsághíreket, amelyek a kétezres év egy bestiális gyilkosságáról számolnak be, a B. házaspár ellen elkövetett és a bíróságon végül felmentéssel lezárt bűncselekményről. Nem kerülhető el, hogy hozzátegyük: Borbély Szilárd szülei az áldozatok. A Második Könyv, Ámor és PszichéSzekvenciák, tovább követi a bomlékony test történetét, a lélekkel való találkozását és egyesülését, a szerelemben kicsúcsosodó drámáját. „A bűn, a megbocsátás és a kegyelem / idejétmúlt szavak számukra. A tiszta, animális / élvezetet pedig mindig beárnyékolja a Létezés.” A felforgatott teológiai konstrukció radikalizálódik, elmozdul, egy szerves szenvtelenséggel megalkotott kvázi-mitológiai arcéllel „gazdagodik” az eddigi freskó: a lélekkel terhes test nehézkedése még erősebb nyomatékot kap. Menny és pokol toposzait írja át Borbély, így rakja újra össze a világot, de míg az Első Könyvben időről-időre felhangzik, felzokog, feljajdul a szó, addig a másodikban már egy fürkésző, illúziótlan tekintet veszi számba a világ „tárgyait”, Ámort és Pszichét, magát az embert. És ezzel még nem értünk a végére! Mert Borbély Szilárd az Egy gyilkosság mellékszálaiban mintegy „prózailag” írja tovább a verseskötet dokumentumokban, tényszerűségükben rögzített ta-

Menny és pokol toposzait írja át Borbély, így rakja újra össze a világot. pasztalatrétegét, és, ha úgy tetszik, a Testről című legutóbbi költői kötetében sem tágít: „Ez a beszéd megkísérli újra komolyan venni, mintegy önmagával szemben, a kereszténység legfőbb tapasztalatát, a testben szenvedő Istenét. Csakhogy nem pusztán komolyan veszi ezt a hagyományt, hanem – felszámolódását is kockáztatva – a végsőkig teszteli teherbíró képességét. Itt a test koporsóvá, sírhellyé válik »szent edény« helyett, mely a Megváltónak adna életet.”,

így Vári György. Mindehhez csupán egy appendix szükségeltetik, amelyben jelezzük: a könyv versei nem riadnak vissza attól, hogy – a Halotti Pompa említett főtémájára rímelően – újsághírek és rendőrségi jegyzőkönyvek alapján formálják újra, teremtsék meg a „tények mögött húzódó valóságot” (Rilke).

Borbély Szilárd írásművészetének legutóbbi megállói közül nem felejthető ki a már a címében is beszédes Az olaszliszkai, az Akár Akárki, és a lakóhelyének, Debrecennek mint kulturális és történelmi toposznak szentelt darabokat magába foglaló drámakötete (Szemünk előtt vonulnak el). Hogy végül elérkezzünk legutóbbi kötetéhez, a Nincstelenekhez, amely sűrű textúrájú epika, önéletrajzi alapú regény; a kelet-magyarországi vidék, a tanyavilág, a parasztság, a zsidóság, a párttitkárok és a kulákká minősített gazdák felkavaró és kopár látképe egy kisgyerek tapasztalatai felől. Benne a Borbély Szilárdot régóta elemi erővel foglalkoztató magyar történelmi traumákkal. A háború előtti és utáni korral, és erőteljes visszatekintéssel a Monarchia kisebbségpolitikájának fonák intézkedéseire. A Nincstelenek most indul útjára, nem is akárhogyan, gyors utánnyomással – a kortárs magyar próza és az oly hályogos magyar önismeret egyik kiemelkedő darabjaként.

Jánossy Lajos

L i t e r á r i u m

Balassa Péter – is felkapja a fejét. Mindhármukat az ima (Kol-nidré) szakadozott, elakadó, kihagyó metronómlüktetése, extraszisztolés szívütemei, a forma szakrális ereje érintette meg. „Magamról hallgatva akartan kimondani magamat”, idézzük ismét Borbély költészetének axiómáját. A Hosszú nap elben „elindul a program”, megvalósul a szándék, ahogyan később a Mint. Minden. Alkalom. és az Ami helyet című kötetben, majd pedig az életmű egyik csúcspontjának számító Halotti Pompa emlékezetes lapjain.

Főbb művei: Adatok – Debrecen, 1988 A bábu arca / Történet – Széphalom, Budapest, 1992 Hosszú nap el – Jelenkor, Pécs, 1993 Mint. Minden. Alkalom. – Jak-Balassi, Budapest, 1995 Ami helyet – Jelenkor, Pécs, 1999 Berlin/Hamlet – Jelenkor, Pécs, 2003 Halotti Pompa, I-II. – Kalligram, Pozsony, 2004 Míg alszik szívünk Jézuskája – Kalligram, Pozsony, 2005 Halotti Pompa, I-III. – Kalligram, Pozsony, 2006 Fény a magasból – Koinónia, Kolozsvár, 2007 Egy gyilkosság mellékszálai – Vigília, Bp., 2007 Árnyképrajzoló – Kalligram, Pozsony, 2008 A Testhez – Kalligram, Pozsony, 2010 Nincselenek – Kalligram, Pozsony, 2013

Fontosabb díjai: 1995 – Alföld-díj 1996 – Déry Tibor-díj 1997–1998 – Örkény-ösztöndíj 1998 – Szép Ernő-jutalom 1999 – Csokonai Vitéz Mihály-díj 2002 – József Attila-díj 2004 – Füst Milán-díj 2005 – Palládium díj 2006, 2011 – Artisjus-díj 2012 – A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja 2013 – Litera-díj

2014. 7.. r1 februá

• ÁRIUM • LITER A MÜPÁBAN K T RS ÍRÓ RD-ES KORTÁ BÉLY SZIL Á BOR erem Üvegt

müpa

magazin 2014 január-február

45

N é p z e n e

MI A BAROKK?

A kétrészes koncert egyik felében a Fonó zenekar Vadbarokk című, közelmúltban megjelent lemezének anyagát hallhatjuk. A magyar nyelvterület autentikus népzenéjét játszó együttes legújabb műsorának koncepciója újszerű, de nem előzmény nélküli. Érdekfeszítő kísérlet a néphagyományban megőrzött, barokk kori előképekre visszavezethető kulturális elemek bemutatására. Ehhez a zenei barangoláshoz méltó társ a Musica Profana régizene együttes, melynek tagjai XVI–XVIII. századi műzenét játszanak korhű hangszereken.

Repertoárjuk fontos részét képezi a korszak írásos zenei emlékeinek megszólaltatása, így a Kájoni-kódex, a Vietórisz-kézirat, valamint Tinódi és Balassi korabeli népszerű dallamokra írt versei. A koncert másik részében e művekből hallhatunk válogatást.

De mit is nevezhetünk barokk zenének? A zenetörténet nagyjából az 1600 és 1750 közötti időszakot tekinti a barokk periódusnak, azzal a kitétellel, hogy a stílusváltozás nem egyszerre ment végbe Európa országaiban. Ha a reneszánsz zenéjét harmonikusnak, nyugalmat árasztónak érezzük, akkor a barokk zene jellegzetessége elsősorban a feszültségteremtés és a mozgalmasság. Stílusjegyei azonban nemzetenként eltérően jelenhetnek meg. Amíg a német díszítőtechnika kiemeli a fődallam motívumait, addig a korabeli francia ékesítések gyakran a túlzsúfoltság benyomását keltik.

Hihetetlen fejlődésnek indul a hangszeres zene, és vele együtt a hangszerkészítés is. A korszak végére megszületik a modern vonós hangszercsalád, amely nélkül elképzelhetetlen a klasszika-romantika európai hangzásvilága. Ez a vonószenekari hangzásideál a XVIII. század új zenei divatjaként nyugatról érkezik, és főúri közvetítéssel jelenik meg nálunk; gyorsan elterjed az ekkor megjelenő városi és uradalmi cigánybandák körében. Az esetenként akkordhangszerrel és fúvós hangszerrel – leginkább cimbalommal és klarinéttal – kiegészülő zenekari felállás a XIX. század közepétől falun is kezd meghonosodni.

Ebben a felállásban muzsikál a Fonó Zenekar is, megszólaltatva a vonószenekari hangzás mellett tovább élő, régebbi zenei hagyományt reprezentáló hangszereket is (duda, koboz).

Legújabb lemezük koncepcióját kísérletnek neveztem a bevezetőben, hiszen számos kér-

Az ismert asszociációs játék szabályai szerint azonnal kell reagálni a kérdező által „feldobott” kifejezésre. Gondolkodási idő hiányában általában olyan válaszokat adunk, amelyek mélyen gyökereznek ismereteink talajában, szinte a tudattalanból törnek elő. A „barokk” szóra a következő válaszokat kaptam: puttó, angyal, templom, arany, díszítés, zene, stílus, építészet.

A koncerten fellépő Fonó Zenekar és a Musica Profana régizene együttes tagjai azonban erre a kérdésre egészen más választ adnak… désre ilyen időtávlatból biztos választ még kutatók sem adhatnak.

Vajon Johann Sebastian Bach d-moll kéthegedűs versenyének (BWV 1043) „népzenésen” átritmizált tizenhatodfutamai igazolják a több évszázados kontinuitást? Vonható-e párhuzam a késő reneszánszban gyökerező forgatós tánc elterjedése és a közelmúlt székelyföldi forgatós dallamai között? A XVI. században újdonságként megjelenő fegyvertáncokról szóló korabeli leírások előképei-e a Felső-Tiszavidék régies férfitáncainak? Milyen hatásra és mikor jelent meg a népköltészetben a virágszimbolika? A Rákóczi-szabadságharc bukása és a Habsburg Birodalomba való betagozódás fájó emléke hagyott-e máig kitapintható nyomot a népdalokban? Milyen volt a végvári énekmondók pengetős hangszere? Ilyen kérdésekre ad a koncert (zene)művészi választ úgy, hogy közben a magyar népzene legszebb dallamai szólalnak meg. Fontos hangsúlyoznom a megközelítés művészi oldalát, hiszen itt nem csupán egy tudományos előadás illusztrálásáról van szó.

A koncert egyik érdekessége a Vas megyei Csejtei István zenekarának repertoárja alapján készült összeállítás. Lajtha László a második világháború után, 1951-ben kezdte el kutatásait az ország nyugati megyéiben, ahol a népénekek mellett elsősorban a népi hangszeres muzsika keltette fel érdeklődését. E népzenei gyűjtés darabjaiban a XVII–XIX. század zenei világa kelt életre, bár alkalmanként kottából történő visszatanulásra lehet gyanakodni. Ezért a gyűjtés népzenei hitelessége esetenként kérdéses, mégis rávilágít a cigányzenei hagyomány működésére. Sebő Ferenc így foglalta össze e felvételek jelentőségét: „A Csejtei zenekar játékának értékét az adja, hogy benne voltak még abban a stílusban, amely ezeket a darabokat szülte, ezért nem okozott különösebb gondot nekik a régi kottaanyagból felidézett darabok újrajátszása sem. Lajtha kísérletének épp ez volt a lényege, hogy a stílusban jártas zenészekkel próbálta a kottás kéziratok halott kottaképeit újraéleszteni.” Ez egy újabb adat arra, hogy a kísérletezés, a hiteles rekonstrukció lehetősége a nagy zenekutatókat is foglalkoztatta.

20 januá14. r 11.

A bar okk zVadbar Közra Kárpáene élőohkk eműk t-med agyo encé mány Musöi dik: Fon ben a c Feszt a Profaó Zenek ivál S a n r, zính a áz

46 müpa

magazin 2014 január-február

A programot a két zenekar, a Fonó és a Musica Profana közös fináléja zárja, amellyel a népzene–műzene folytonos kölcsönhatását kívánják szemléltetni, a bachi idézettől a kalotaszegi legényesig.

Bolya Mátyás

N é p z e n e

Érdekfeszítő kísérlet a néphagyományban megőrzött, barokk kori előképekre visszavezethető kulturális elemek bemutatására. müpa

magazin 2014 január-február

47

CSEPPBEN A TENGER A népzene ünnepe

…nem talál rajta fogást az idő…

48 müpa

magazin 2014 január-február

N é p z e n e

Az igazság az, hogy egy kicsit csalunk. Amit A népzene ünnepe előadói művelnek, annak jó része aligha állná ki a „népzene” akadémikus értelmezését. Így volt ez tavaly meg tavalyelőtt is, és ha minden igaz, így lesz jövőre is – így marad meg az esemény e nehezen körülhatároló műfaj legrangosabb hazai gálaműsorának.

Mely amúgy hét évvel ezelőtt éppen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen beinduló népzenei tanszék ünneplésével indult. Csak ugye, azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán, és a népzene kapcsán annyi az ünnepelnivaló! Hogy a paraszti kultúrától elszakadva, a városi életmódban sem szakadt meg a hagyománya, hogy nem talál rajta fogást az idő, hogy évről évre újabb és újabb ragyogó csillagai tűnnek fel, és hogy ugyanazokat a mélységes érzéseket tudja kiváltani határon innen és túl!

Vannak, akik az autentikus előadásmód megőrzésében találták meg a küldetésüket, és vannak, akik más műfajokba oltva újraértelmezik, vagy esetleg eredeti művek alkotására használják ezt a hagyományt. Számunkra egyaránt fontos mind. Persze, a minőségből, a hitelességből, az elkötelezettségből nem engedünk.

Sőt. Annak érdekében, hogy a népművészet még közelebb kerüljön közönségünkhöz, 2014. január 18-án nemcsak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hanem a Művészetek Palotája üvegtermében és aulájában is ünneplünk. Kása Béla nagyszerű fotóinak kiállításával, népi iparművészeti foglalkozásokkal, illetve az Ádám István Emlékzenekar magyar, és a Meselia együttes délszláv táncházával.

Ami pedig a gálaműsort illeti, az éppoly gazdag lesz, mint amilyen a nép-, illetve az azon alapuló világzenénk. Míg a Poros Együttes és a Folk Embassy a tradicionális magyar népzene autentikus megszólaltatását tűzte zászlajára, a Kerekes Band pörgős etno-funkba oltja a gyimesi és moldvai dallamokat. A fúvós hangszereken játszó Szokolay Dongó Balázs és az orgonista Fassang László duója úgy emelkedik felül a népzene és a klasszikus zene közötti határon, hogy egy új zenei világot is teremt önfeledt improvizációival. A Karaván Família és Balogh Kálmán triójának Gipsy Reunion című projectje spanyol, orosz, balkáni és francia cigányzenébe meríti a magyarországi vokális és instrumentális cigányzenei hagyományt, a Dina együttes pedig a varázslatos szefárd zsidó dalokat szövi át magyar motívumokkal. És végül a magyarországi délszláv hagyomány legrangosabb képviselőjéhez, a Vujicsics együtteshez lesz szerencsénk. Fellépésüknek külön nyomatékot ad, hogy 2014-ben negyven éves jubileumát ünnepli az együttes, szóval ezen a napon kettős ünnepet tartunk… Mint cseppben a tenger, megmutatkozik az a számtalan szín, sodrás és mélység, amitől a mi világzenénk annyira magyar…

Marton László Távolodó

2014. január 18.

• A NÉPZE

NE ÜNNEP

Bartók Béla HangversenNemzeti Üvegterem yterem , Aula

müpa

E•

magazin 2014 január-február

49

V i l á g z e n e

EGÉR MÉLTÓSÁGA, AKIVEL CICÁZHATUNK Eddig nagyon úgy festett, hogy a calypsónak csak múltja van, de most megnyugodhatunk, végre felbukkant a legújabb aranykora a láthatáron. És még csak nem is Trinidad vagy Tobago szigetén, hanem a karnyújtásnyira eső Berlinben. Na, de ne siessünk ennyire…!

is számított, a legsúlyosabb társadalmi kérdéseket ecsetelve. Ebben rejlett a valódi pikantériája, az ereje, a sava és a borsa. És talán ezzel magyarázható az is, hogy mint láthattuk, előszeretettel szerepeltek ál- vagy gúnynéven az előadói.

EGYÁLTALÁN, MI AZ, HOGY CALYPSO? A calypso Trinidadban szökött szárba a XIX. században, az oda hurcolt afrikai rabszolgák, illetve a spanyol és francia telepesek karneváli zenéjéből. Magát a szót állítólag 1883-ban használta először egy helyi lelkész, annak a förtelmes táncnak a leírására, amit elfajult fiatalemberek műveltek elfajult fiatal lányokkal. Képzelhetjük.

Nyilván ezért is terjedt viharosan, s szülte meg a harmincas évekre az első nemzetközi sztárjait, nevezetesen Lord Executort, Lord Invadert, Mighty Destroyert és nem csalás, nem ámítás, Atilla the Hunt.

Az Amerikából Berlinbe települt Lord Mouse nevéből és Go Calypsonian címmel megjelent debütáló albumából is ez a hagyomány köszön vissza. Egér úr kezdetben, vagyis négy évvel ezelőtt csak egy szolidabb létszámú zenekarra gondolt, de az összes jelentkező megtetszett neki, és egyiket sem volt szíve visszautasítani. Így most végül is tizenheten alkotják „macskazenekarát”, hét nemzet (elfajult) fiai és lányai, a világ egyetlen calypso big bandjeként.

Ezek a macskák nem fognak egyszerre kint is, bent is egeret. Nem hajtanak „modernitásra”, kerülik a fúziókat és az elektronikát.

Vegytisztán az aranykor tánczenéjét nyomják, mégis kifogástaAki azt hiszi, hogy csupán valami könnyed táncról van lanul maiak. Nem csoda, hogy a lemezük egyből robbant a szó, annak nem feltétlenül van igaza. A calypso világzenei rádiókban. Adott hozzá minden: a fúvóskar 2014. ugyanis azon zenék táborába tartozik, melyekveretes, a „cicamica” vokalisták bájosak, a szövegek február 1. nek több mint megkerülhetetlen a szövege. jópofák, a ritmus magával ragadó, és úgy egyálEgy magára valamit is adó calypso énekes talán, tele van az egész boldogsághormonnal.

LO AND TH RD MOUSE egyszersmind Trinidad történetmondójának Akinek jobb ajánlata van február elejére, szóljon.

E KALY PSO KA TZ Fesztivá

l Színhá

50 müpa

magazin 2014 január-február

z

PEZSGŐ, CIGÁNYZENÉRE Berlinből a Balkánnak tartunk, legavatottabb tolmácsa, Goran Bregović társaságában. Őt aligha kell bemutatnunk, hiszen többször is megjárta a Müpát: operáival (Karmen – With A Happy End; Margot, egy boldogtalan királyné emlékiratai), illetve lakodalmas és temetési zenekarával egyaránt.

A szerb és horvát szülők gyermekeként Szarajevóban született Bregović a filmrendező Emir Kusturica biztatására fordult a Balkán cigányzenéje felé, és már első közös munkájuk, a Cigányok ideje világhírűvé tette. Nem kellett sok, és olyan legendák énekelték dalait, mint Iggy Pop, Scott Walker, Ofra Haza és Cesaria Evora, arról nem beszélve, hogy azóta a Balkán himnuszaiként terjednek – a Cigányok idejéből vagy az Undergroundból közismert – Djurdjevdan és Mesecina című dalai.

Szóval, Bregovićnak minden oka megvan, hogy a cigányzenére emelje pezsgőspoharát. Nem mintha a szilvapálinka megvetendő volna, csak hát ahhoz a „kifinomult” koncertzenéhez, amit a legdurvább rezes muzsikákból kreál, ez jobban dukál…

Amiként jobban dukál azon üzenetéhez is, hogy mennyire fontosnak tartja a cigányok melletti kiállást egy olyan időszakban, amikor Európa-szerte újra elszaporodtak az őket ért támadások. Ez az emelkedettség persze a legkevésbé sem veszélyezteti Bregović alkoholtól átitatott zenéjének hitelességét, és az sem kétséges, hogy a Champagne For Gypsies új számai mellé megkapjuk az örökzöldjeit is. Lesz kalasnjikovos „Támadás!”, nincs mitől tartani… Erre akár előre is ihatunk!

2014. 5. r1 b e f ruá

DDING VIĆ WE ND O G E R B BA GORAND FUNERAL AN mzeti e Béla N Bartók versenyterem g n Ha

MEDITERRÁN RABSÁGBAN Bejárható-e a Földközi-tenger partvidéke egyetlen est alatt? Természetesen igen, ahogy azt a Müpa közönsége is megtette már 2007-ben, a görög Savina Yannatou és az ő Primavera en Salonico nevű együttesének társaságában. Feltűnhetett akkor, hogy bár zenei irányzatait tekintve rendkívül gazdag és változatos a mediterráneum területe, azok hangulatában számos közös vonás található. A tenger, a kikötő, az elszakadás, az elvágyódás, a melankólia – és sorolhatnánk még az okait. Bármiképp is, Savina az 1998-as Songs from the Mediterranean című albumán csodálatos csokorba fűzte a dalait, és bizony tizenöt évet kellett várni ahhoz, hogy a párjára találjon.

De hála a Raiz & Radicantónak, most már helyben vagyunk.

A Nápolyban született Gennaro „Raiz” Della Volpe a kilencvenes években, az Almamegretta együttes énekeseként írta be nevét az olasz világzene történetébe. Azzal a csapattal 2002-ig hódolt a dub, a triphop, a mediterrán és az ázsiai dallamok fúziójának, majd önállósult, és olyan legendák projectjeiben szerepelt, mint Bill Laswell, Adrian Sherwood, az Asian Dub Foundation és a Zion Train. De egyikkel sem durrantott akkorát, mint a bari székhelyű Radicanto együttessel. Mióta megjelent Casa című albumuk, szinte folyamatosan úton vannak, jóllehet, a címe azt jelenti, hogy „otthon”.

2014. 4. r2 februá

R RAIZ &

NTO

ADICA

ház

ál Szín

Fesztiv

Aligha kell mondanom, Raiz és a Radicanto közös otthona a mediterráneum. Szinte nincs olyan stílus és nyelv, ami onnan ne került volna a terítékükre. Persze, kirívó mértéktartással, és szín akusztikusan tálalva – buzukival, lanttal, gitárral, harmonikával és ütőhangszerekkel. Ezt tetőzi Raiz elképesztő hangja, mely éppoly nyers, mint amennyire szívszaggató érzésekkel teli. Játszhatnak bármit, nápolyi, spanyol, portugál, görög, arab vagy zsidó dalokat, ugyanazzal a hitelességgel és hangoltsággal képesek előadni. Bárhonnan is közelítünk hozzá, a fado, a flamenco, a rumba, a szefárd és a többi közös otthonra talált. De még van hely. Csak rajtunk múlik, hogy a vendégei – vagy még inkább: a rabjai – legyünk.

M. L. T.

müpa

magazin 2014 január-február

51

AZ ÖRDÖG PARKETTJE

a es erotik

egészség

megáll az idő

Miért botlábú a magyar? Miért vigad sírva? Miért a táncjelenetek a legleverőbbek a magyar filmekben? Tartok tőle, hogy Réz András nem ezekre a kérdésekre keresi a választ Csak egy tánc volt című, tavaly kezdődött filmes sorozatában. Bár tulajdonképpen nem lennék meglepve, ha mégis ezt tenné.

Hiszen ő az, aki kockáról kockára ismeri a Lumière fiúk felbukkanása óta forgatott összes filmet. Ő az, aki érti és szereti is a filmeket, műfaji besorolásuktól függetlenül. Az egyetlen esztéta, aki a Csillagok háborúja digitális felújításáról ugyanolyan elánnal és alapossággal képes beszélni, ahogy a Sátántangóról. Nagyvonalú, megengedő és elnéző a filmművészettel kapcsolatban, mert azt szereti benne, ami a lényege. A gyönyörködtetést. Réz nem finnyás, nem is válogat a műfajok között. Az arányokat és az egységet kéri számon egy-egy művön. Ha azok rendben vannak, akkor mehet. Indulhat a duma- és a vetítőgépe is. Régi iskola az övé, Szókratészig nyúlik vissza. A beszélgetve tanítás és a népszerű tudományos ismeretterjesztés módszere és hatása is hasonló. Egy-egy filmklubja után a közönsége – akár egyetemista korában – ott maradna még kérdezni, és az esztétikai kérdések ürügyén világot megváltani.

Mostani sorozatánál sincs ez másképpen, mert azon akár reggelig is el lehetne vitatkozni, hogy vajon tényleg táncfilm-e a Szerencsés Dániel, az Egészséges erotika, vagy az Eldorádó.

52 müpa

magazin 2014 január-február

Csak egy tááánc volt, mondja Szécs Pál, csak EGY tánc volt, mondja Réz. És tényleg. Csak egy. De az is milyen. Vagy egy sem. De akkor meg miért nincs. Magyar táncos filmek’65-’88, ígéri a sorozatcím, és a vetítésekbe most bekapcsolódó gyanútlan mozibarát máris örülni kezd. Táncos film, ez jó, gondolja, olyan, mint a Grease a csini Olivia Newton-Johnnal és a bájosan fiatal Travoltával. Valami dereng talán az Ismeri a szandi mandit? táncjelenetéből is, amikor a szintén bájosan fiatal Sztankay István, a magyar neorealista sztár úgy ölelte magához a csini Schütz Ilát, hogy attól nősülési hullám söpört végig a laktanyákon. Nem véletlen, hogy Réz Schützéket választotta az előző etap egyik hangsúlyos darabjául. Annál cselesebben rendezte össze viszont a sorozat következő három filmjét.

A rafinált „táncos film” kategória olyan összefüggéshálót teremt köztük, mint az úttörőtáborozóknak első napon kiosztott piros és kék sapkák. A pirosak azonnal összetartozónak gondolják magukat, és máris utálják a kékeket. Ha mindkettő táncfilm, akkor több köze van az Eldorádónak a Szerencsés Dánielhez, mint a Megáll az

F i l m

Ha ez a tánc, akkor égessék fel alattam a parkettet.

niel

szerencsés dá

eldorádó

időhöz? (Ez filmklubosok számára is beugratós kérdés lehet, hiszen Bereményi filmjében Gothár Péter játssza a szívtelen sofőrt, aki hagyná meghalni a diftériás gyereket, míg a Megáll az idő az ő remeke.) Réz egy illúziót ígér, táncos filmet remélünk, mókát meg kacagást, de hiányoznak a táncpercek.

ló szerelmesek közül csak a lány tudja, hogy ez egyben az utolsó éjszakájuk is. Az ’56 decemberét megülő levertségben perzselően hat egy jazzlemez, muszáj rá lassúzni, kötelező egymásról lerángatni a pulóvert, de legalábbis megpróbálni, és megint azt érezzük, hogy soha többé nem akarunk táncolni senkivel, ha a tánc a másik becsapását készíti elő. Az 1988-as Eldorádóban van zene is, tánc Feszülten figyelünk, várjuk a táncot, ettől erősebben üt a drámaiság. is, szórakozóhely is, így aztán ez lett a valaha készült legdrámaibb Akár Tímár Péter 1985-ös groteszkjében is. Az Egészséges erotika a magyar film. Pedig Bereményi Géza nem spórolt a szórakoztatásoha véget nem érőnek hitt Kádár-kort idézi, a kicsiben-okosbanozó, sunkon, felvonultatja az akkor kezdő Pa-Dö-Dőt (aki ujjatlan estéegyrészt-másrésztező országot, annak létezhetetlen tánckultú- lyiben szeretné megszemlélni Falusi Mariannt és Lang Györgyit, rájával. Zárszámadás jellegű gusztushúszi kotmányünnep (copy- annak csak ez az egy lehetősége adódik erre), a Jiddise Máme jogi right by Tímár) a ládagyárban, átizzadt nejloningek, Koltai Róbert bonyodalmak miatt átírt verzióját éneklik Ősz hajú, rongyos né(Bozodi János, üzemi tűzoltó) jelzésértékű ugrabugrája. nike szöveggel, drámaian. Felbukkan az alig húsz éves Ha ez a tánc, akkor égessék fel alattam a parkettet.

Soma Mamagésa, egy komplett szalonzenekar, A Szerencsés Dániel 1982-ből kétségkívül új korszakot egy bárzongoristanő és cigányzenészek, vagy2014. b. 10. nyit az ötvenhatos filmek sorában. Két kamasz is minden adott, hogy megint rosszul érezzük 27.; fe jan. 13., (Rudolf Péter, élete második filmszerepében a magunkat, hogy világosan kiderüljön, a tánc MOZI •OLT ” A P szintén kezdő Zsótér Sándorral), és a Bécs felé a mélységes mély szomorúság mozgó formáÜ • M Y TÁNC V –’88 5 G E ’6 K k e A induló emigráns tömeg története, a bárhol, csak ja. Igaza van Réznek. Ezek táncos és magyar S „C s film r tánco itt ne tovább-érzés. Az első éjszakán kétségfilmek.

De nem a parkett ördögeiről szólnak.

Magya terem Előadó beesetten és kétségbeejtően ügyetlenül táncoZávodszky P. Ádám

müpa

magazin 2014 január-február

53

UTAZÓ TÁNC, UTAZÓ TESTEK KIBBUTZ CONTEMPORARY DANCE COMPANY: AIDE MEMOIRE

Izraelben az elmúlt évtizedekben elsősorban a kortárs tánc irányította magára az újra, a progresszív művészi hangra kíváncsiak figyelmét. Miért épp a tánc, s miért nem például a színház, vetődik fel a kérdés.

54 müpa

magazin 2014 január-február

Tá n c Talán, mert a zsidó kultúrában több évezredes hagyománya van, szemben az ősök idejében még ismeretlen színházzal, melynek története csak 1917-tel, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij moszkvai színházalapításával, a később Tel-Avivba áttelepülő Habimah-val veszi kezdetét. Vagy talán, mert a XX. század első harmadában a test (s ekképp a tánc is) politikussá lesz; az alkotók alkalmas médiumot látnak benne a legkülönfélébb kulturális-politikai tartalmak és saját szociális állásfoglalásuk, programjuk kifejezésére. És persze

táncstúdiót épít, s megnyitja a kapuit a környék tehetséges fiataljai előtt. 1970-ben pedig megalakul a KCDC. A társulat bejárja egész Izraelt, Európát, az Amerikai Egyesült Államokat s a Távol-Keletet.

Megfordulnak az együttesben a korszak jelentős izraeli koreográfusai, érkezik vendégtanár-koreográfus az USA-ból, s dolgozik a társulattal Jirí Kylián és Mats Ek is. Arnon irányítása alatt az együttes korai munkái többnyire a közép-európai modern tánc, az önkifejezést – a technika rovására is – előtérbe állító expresszionista tánc

Hogy az izraeli tánc ma politikus-e, s ha igen, milyen módon, hogyan az? egy tudatos kormány szintén profitálhat a mozdulatok univerzálisnak tartott nyelvéből... Ezt példázza az amerikai kormány első világháború utáni s a hidegháború alatt folytatott kulturális diplomáciája, mely a tánc nemzetköziségét felhasználva – az Amerikai Balett Színház, valamint Martha Graham, Alvin Ailey és José Limón társulatainak külföldi turnéival – igyekezett kedvezően befolyásolni az Amerika-ellenes hangulatot. A test és a testről alkotott képzet több értelemben is politikai tényező. S hozzátehetnénk, hogy a szellemről vallott is – már ha 869-ben a 8. konstantinápolyi ökumenikus zsinat nem mondta volna ki, hogy az ember duális lény, azaz test és lélek. Ekképp ágyaztak meg a spirituális vezetők a ma dúló materialista világszemléletnek.

(Ausdruckdance) jegyeit mutatják, noha Martha Graham társulatának 1956-os turnéja révén az amerikai modern tánc is mély benyomást gyakorolt a kor izraeli táncalkotóira. A kifinomult Grahamtechnikára alapozó jelentős izraeli társulatokhoz – a Batshevához és a Bat-Dor Táncegyütteshez – viszonyítva a KCDC története első évtizedében ezért még amatőr képet mutat. A fordulópont Rami Be’er és Ohad Naharin két, 1984-es koreográfiájával következett be. 25 év után pedig, 1995-ben, Yehudit Arnon a társulat vezetését tanítványára-táncosára, a magyar származású Rami Be’er-re bízza, aki jelenleg is az együttes vezető koreográfusa és művészeti igazgatója. A KCDC-t pedig mára – a Batsheva mellett – a legfontosabb izraeli társulatként tartják számon.

Hogy az izraeli tánc ma politikus-e, s ha igen, milyen módon, hogyan az? Amennyiben az ország egyik vezető társulatának, a pár éve hazánkban már vendégszerepelt, s a 2014-es Holokauszt-emlékévben ismét Budapestre látogató Kibuc Kortárs Táncegyüttesnek (Kibbutz Contemporary Dance Company, KCDC) az előadásait nézzük, akkor a válasz egy tétova igen, politikus. A társulatalapítás abban a sajátos – egyéni és kollektív – sorshelyzetben (vagy inkább sorstalanításban) történt meg, melyet a XX. század Európájának háborúi és a legkülönbözőbb nemzetiségű emberek millióinak értelmetlen halála (tárgyiasítva: testek tömeges megsemmisülése) eredményezett.

Legutóbbi, 2009-es budapesti vendégjátékuk (Upon reaching the sun, azaz Elérni a Napot) kapcsán a hazai kritika kiemeli a kitűnően teljesítő táncosok munkáját, olajozott technikáját, valamint a táncmű teátrális látványvilágát. A meglepő módon Georg Büchner Woyzeckjéből is részletet idéző koreográfia célja – az elgondolkodtatás mellett – a gyönyörködtetés.

A holokauszt-emlékévhez kapcsolódóan Budapesten most bemutatásra kerülő, eredetileg a grazi balett számára készült 1994-es Aide Memoire (Segíteni az emlékezést) már csak témájánál fogva is minden bizonnyal komorabb húrokat pendít meg. Mindemellett a Rami Be’er-koreográfiákat meghatározó lenyűgöző dinamika, a drámai, színházszerű fogalmazásmód, a jellegzetesen kitüntetett szerepet kapó világítás, a gondosan megválogatott kosztümök, a sokszínű zenei kollázs – vagyis a tökéletesre csiszolt, profi felszín – ez esetben újra igazi show-t is sejtet, melyben azonban óhatatlanul feloldódik az egyéni táncos teljesítmény, pontosabban alárendelődik a látvány egészének.

A KCDC az alapító Yehudit Arnon révén akarva-akaratlanul is összefonódott mindazzal, amit a holokauszt, a kibucmozgalom, s ahhoz kapcsolódóan a cionizmus és a szocializmus jelentett. A később világszerte elismerést kivívó Arnon Komárnóban született. Szüleivel együtt 1944-ben deportálják. A birkenaui táborban – miután egy éjszakát büntetésképp mezítláb tölt a hóban, amiért elutasítja, hogy táncával szórakoztassa a karácsonyt ünneplő tiszteket – megfogadja, hogy a táncnak szenteli életét. Csodával határos Hogy mitől politikus tehát egy darab, egy alkotói szánmegmenekülését követően Olaszországon keresztül dék? Ha józan realizmusával, mértéktartásával nem éri el Palesztinát, majd a libanoni határhoz közel engedi, hogy a mozdulat igazsága fölé kereked2014. január 5-6 fekvő Ga’aton kibuc egyik alapító tagja lesz. Bár a jék a puszta esztétikai szép vagy a rideg intel. mosodában dolgozik, alkalmat talál arra, hogy a lektus, ha elkerüli, hogy a szellemmel együtt KIBBUTZ DANCE COCONTEMPORARY kor legjobb izraeli táncosaitól – például Gertrud likvidálódjék a lélek is. Mindez különösen MPA AIDE MEMNY, IZRAEL Kraustól és Yardena Cohentől – tanuljon. 1965megfontolandó akkor, ha a múltra és – talán OIRE ben, miután Arnonnak sikerül meggyőznie a köabszurd belegondolni és kimondani – a jövőre zösséget a modern tánc fontosságáról, a kibuc

Fesztivál

Színház

emlékezünk.

Szoboszlai Annamária

müpa

magazin 2014 január-február

55

HITELESSÉG ÉS KULTURÁLIS BRAND – avagy mit kíván az európai utazó?

Az ideális város, ahová menni szeretnénk, nagy vonalakban ilyen: büszke összetett kulturális örökségére, ugyanakkor él, lélegzik, „pörög”, izgalmas szubkultúrákat termel ki; lakóinak és vendégeinek feledhetetlen eseményeket kínál.

Az európai utazó manapság leginkább a neten tervezi meg az útját, ajánlókat és tematikus oldalakat olvas, kulturális, gasztronómiai blogokat nézeget, online jelentkezik be a kiválasztott szálláshelyre, és, természetesen, telefonos applikációkat használ. Hazaérve pedig értékel, pontoz a megfelelő, turizmussal foglalkozó webkettes oldalakon, hogy másokkal is megossza tapasztalatait. Az európai utazó már nem igazán vágyakozik a tengerparti üdülőkomplexumokba (bár a vizet és a napsütést változatlanul szereti) – jelszava az autentikusság. Élményeket keres, találkozásokat, valami egyedit és hitelest. Mivel szereti utazásának részleteit, mozzanatait önállóan, saját információira és kreativitására támaszkodva megszervezni, ezért a költségeit is jobban kézben tartja – tudni akarja, mi az, amiért fizet, és mennyit ér az valójában. Egyre jobban érdekli, hogyan élnek mások. Nem akar turista lenni (ezért mi is, előzékenyen, utazónak nevezzük őt – vagyis magunkat). Ezért regisztrál couchsurfing-oldalakon, és szívesen használja az Airbnb-t (amely ugyancsak az utazókat és a felajánlott lakásokat köti össze, és világszinten lekörözte a Hilton-szállodaláncot a 2012-es szobaszámok tekintetében); esetleg maga is felajánlja a lakását más utazóknak, míg ő egy párizsi vagy prágai házigazdához költözik be.

Az európai utazó igényeit a változó turisztikai iparág próbálja kielégíteni – egyfelől meghagyja az útra kelők szabadságát, másfelől ötleteket ad nekik, és speciális eseményeket, élményeket kínál fel.

Már egyre kevésbé szeretjük, ha az utazási irodák megfogják a kezünket és napokon át kísérnek bennünket, de azt mindenképpen igényeljük, hogy felhívják a figyelmünket a lehetőségeinkre, hogy megmutassák azt, amit magunktól nem tudnánk, nem vennénk észre, vagy nem próbálnánk ki.

56 müpa

magazin 2014 január-február

Az európai utazónak egyre fontosabb, hogy kulturális horizontja táguljon. Eredeti kulturális javakra kíváncsi – ezért hajlandó megmozdulni, elindulni és fizetni. Ráadásul az is lényeges az európai utazó számára, hogy a pénze jó helyre kerüljön. Érdekli a fenntartható turizmus, és szeretne egyben kultúrafenntartóvá válni. Közvetlenül támogatja azt, akitől értéket és élményt kap.

Az európai kulturális utazó vágyai és szokásai közt feszül némi ellentmondás, ez tagadhatatlan. Egyfelől az autentikusat keresi, de másfelől csak az jut el hozzá, ami már kulturális termékké vált. Ebből csupán annyi következik, hogy ha egy közösség (város, régió, ország) nemzetközi szinten elérhetővé és vonzóvá kívánja tenni saját kulturális javait, akkor ezeket áruként vagy brandként is meg kell tudnia fogalmazni. Kultúránk PR-osaivá kell válnunk. Ami nem egyszerű. Mert az európai utazó nem a hivatalos nyilatkozatokra rezonál, hanem megpróbálja kiszimatolni, hogy mi az, ami egy adott helyen és adott időben izgalmas, inspiráló – magyarán, menő.

A nemzetközi kimutatások szerint az európai utazó egyre nagyobb érdeklődéssel indul eddig felfedezetlen vidékekre, a kulturális perifériára, mert talán ott várja őt valami igazi. Ennek ellenére a nagyvárosokba továbbra is áradnak az utazók, hisz ott éri őket a legösszetettebb hatás. Leginkább a 20 és 30 év közöttiek vágynak az urbánus kulturális kavalkádra, mondják a statisztikák.

A nagyváros kulturális ajánlata az utazók számára két nagy „termékhalmazból” áll össze: egyfelől abból, amit kulturális örökségnek nevezünk, s ami magába foglalja a klasszikus kulturális intézmények kínálatát éppúgy, mint az építészeti és történeti örökséget; másfelől a kreatív ipar termékeiből, a városi életmód

Mindazonáltal az európai utazó egyre kevésbé tartja izgalmasnak Európa városait. Panaszkodik: túl sok a tradíció és túl kevés az innováció. Azok a városok, amelyek sikeresen vitték végbe saját megújulásukat, rengeteget profitálnak a felélénkülő kulturális turizmusból. (A szakemberek szerint ezek a városok: Berlin, Barcelona, Bilbao. Szívesen látnánk a felsorolásban a mi B-vel kezdődő fővárosunkat is.). Mi kell tehát ahhoz a szakemberek szerint, hogy egy város a nemzetközi kulturális turizmus fontos célpontja lehessen? A válasz összetett. Legyen kidolgozott és vonzó a médiareprezentációja – a hivatalos és nem hivatalos csatornákon egyaránt, hisz döntéseinket egyre inkább a social media információi határozzák meg. Legyen dinamikus a város ifjúsági kultúrája, pezsegjen az underground. Legyen hangsúlyos a városi tér multikulturalitása – mivel a nagyvárosokat sokszínű közösségek lakják, legyen bejárható ez a sokféleség. Újuljanak meg a gasztronómiai hagyományok, őrződjenek meg régi receptek, virágozzanak az őstermelők gazdaságai, és kitűnően képzett séfek gondoskodjanak a tradíció újjászületéséről. Legyen érzékeny a város a dizájn iránt, legyen híres a fiatal iparművészek termékeiről, a butikhotelekről, a dizájnvásárokról. Legyenek a városban jellegzetes kulturális épületek, amik nem csupán a látképet határozzák meg, hanem a város brandjét is. A különböző szubkultúrák igényeit is elégítse ki a város, sőt inspirálja a látogatókat (az európai turizmus 2012-es összefoglalóiban például hangsúlyosan szerepelnek a különböző könnyűzenei színterek, az európai zsidó örökség nyomai, a megújuló városi közlekedés lehetőségei). És legyen a városban rengeteg jó fesztivál, koncert, kiállítás és színházi előadás (fontos, hogy az eseményekre érkezőket ne csak egyszeri beutazónak tekintsük, hanem bemutassuk nekik a helyet, ahová érkeztek, és ahová még visszatérhetnek).

p é n z

z e n é l kulturális megnyilvánulásaiból. És természetesen a vonzó ajánlatok közé tartoznak a fesztiválok, a kiemelkedő fontosságú rendezvények. Az ideális város, ahová menni szeretnénk, nagy vonalakban ilyen: büszke összetett kulturális örökségére, ugyanakkor él, lélegzik, „pörög”, izgalmas szubkultúrákat termel ki; lakóinak és vendégeinek feledhetetlen eseményeket kínál. (És barátságos. És jók az éttermei. Ki ne vágyna az ideális városba?)

A

„Azok a városok, amelyek sikeresen vitték végbe saját megújulásukat, rengeteget profitálnak a felélénkülő kulturális turizmusból.”

Joggal adódik a kérdés: hogyan állunk mindezekkel az adottságokkal mi? A nagyvárosokról volt eddig főleg szó, ezért nézzük meg, mit kínál az utazóknak Budapest. A MüPa Magazin lapzártájával egy időben zajlott Londonban a World Travel Market nemzetközi kiállítás, ahol a magyar részvétel egyik fő hangsúlya a kulturális turizmuson volt – hiszen ez kiemelt termék hazánk kínálatában.

A kulturális turizmus központja pedig – külföldinek és belföldinek egyaránt – egyértelműen a főváros. Magyarország fesztiválkínálata igen széles, 400-600 fesztivált rendeznek évente, ezek közül a legtöbb gasztronómiai és népművészeti rendezvény. Budapest ezen belül a kortárs kulturális turizmus fellegvára, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Sziget Fesztivál rengeteg látogatót vonz – a gasztronómiai rendezvények közül pedig érdemes kiemelni a Budavári Borfesztivált. Budapest jó hírnevéhez hozzátartozik a gazdag komolyzenei és képzőművészeti kínálat, jó lenne ezt fenntartani a továbbiakban is. Az ideutazók szerint lenyűgöző épített környezetben élünk, amely magán hordja a közép-európai történelem nyomait.

Az utóbbi években számtalan elismerést kapott a város különböző utazási magazinoktól (Condé Nast Traveler, Lonely Planet, CNN Travel, TripAdvisor). A Budapest felé forduló érdeklődés a város tradicionális értékei (építészete, művészeti adottságai, gyógyvizei és fürdői) mellett a patinás kulturális intézmények kínálatának is szól (a World Travel Market számára készített sajtóanyag kiemeli az újranyitott Zeneakadémiát, a MüPát, a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canelettóig című kiállítását) – de az idelátogatók számára egyre izgalmasabbak az új budapesti kulturális színterek és jelenségek. Európa egyik bulifővárosa lettünk, ami nagyon jó hír. Az A38 világhírű szórakozóhely, és mellette a pesti romkocsmák, romkávézók, romdiszkók, rométtermek és rom-koncerthelyszínek mind-mind elbűvölik az idelátogatókat. (És bennünket is, folyamatosan és változatlanul.) Jó hírnevünket a Budapesten alkotó fiatal dizájnereknek is köszönhetjük, az európai utazók körében híresek vagyunk innovatív ruha- és bútortervezőinkről.

A pesti zsidónegyed több éves komoly munka árán felkerült az európai zsidó örökség térképére. Az utazók felfigyeltek az új magyar éttermekre, a folyamatban lévő gasztronómiai megújulásra. Szóval sok minden van itt, amit az európai utazó keres, és szívesen kipróbálna.

Szeretünk, szeretnénk itt boldogan élni.

Szűcs Teri

müpa

magazin 2014 január-február

57

A GYERMEK ÉS A VARÁZSLAT

Bár többször keltették már halálhírét, az opera, köszöni szépen, jól van. A jövő közönségéért azonban e nagy műfaj művelőinek is meg kell küzdeniük: mesével, tehetséggel, új ötletek egész sorával. Ezt kínálja a 8-14 évesek korosztályának a Müpa Operamatiné-sorozata.

A közönségnevelés és -toborzás ma a zenei élet egyik legforróbb műfaji előítéletei, s közel a mesék világához könnyebb elfogadnia témája: új kezdeményezésekkel, a merev formák lebontásával, a egy olyan konvenciórendszert, amely nem esik egybe a hétköznafényes koncerttermekből és operaházakból való kitelepülésekkel pi valósággal. A Művészetek Palotájában immár újra külön, önálló igyekeznek világszerte megnyerni a gyermek- és kamaszkorú nem- sorozatként létező Operamatiné szerkesztője, Körmendy Zsolt tiszzedékeket. Versenyfutás ez az idővel, hiszen a legújabb kutatások tában van a feladat nagyságával és a megvalósítás nehézségeivel, szerint egyre fiatalabb korban alakul ki a gyermekek zenei ízlése, s s általánosságban három lehetséges utat jelöl meg, mint amelyek így azután jócskán lerövidül az az időszak, amelyben még lehetőség külön-külön is sikeres operai gyermekprogramokhoz vezethetik el kínálkozik az ízlés orientálására és fejlesztésére. Ha más pozícióból az alkotókat: a keresztmetszetek, a parafrázisok és az eredetileg és más morális szempontokat kijelölve is, de ez a szándék persze is gyermekek számára komponált operák előadását. Matthias von már korábban is létezett, s ennek bizonyságául „Kodály országá- Stegmann nagyszerű bécsi projektje, a Wagners Nibelungenring ban” elegendő magát Kodály Zoltánt idézni. Ő sok évtizeddel ez- für Kinder a parafrázis merész, de sikeres útján jár, míg a Müpa A előtt úgy fogalmazott, hogy a gyermek bűvös vadásszal és a február 9-én bemuzenei nevelését a születés előtt kilenc Hallgat és szeret tatandó Ruszalkával egyelőre a kereszthónappal kell elkezdeni, s utóbb a hat- Február második hétvégéje Ruszalka, a vízitündér je- metszet praktikus megoldása mellett vanas évek elején egy nemzetközi kon- gyében telik majd a Müpa termeiben, hiszen szombaton tette le a voksát: a befogadhatóság és az (február 8.) a Metropolitan Opera HD-közvetítése ígéri ferencia felszólalójaként ezt a nézetét – Antonín Dvořák operáját és benne Renée Fleming talán élményszerűség szempontjainak folyamaalkalmasint csak félig ironizálva – ekképp legsajátabb, emblematikus áriáját, Ruszalka híres-szép tos figyelembe vételével, s a felemelt ujjú módosította: a gyermek zenei nevelését dalát a Holdhoz. Másnap (február 9-én 11 és 15 órai kez- ismeretterjesztés helyett következetesen szerencsés lenne már az anya születése dettel) Oberfrank Péter zenei irányítása alatt kínálkozik a játékra összpontosítva. A program simajd egy másfajta, a gyermekek számára eltervezett előtt kilenc hónappal elkezdeni. Igaz, Ko- Ruszalka. Az 1901-ben bemutatott opera címszereplője, a kere Körmendy Zsolt véleménye szerint dály számára nem a közönség utánpótlá- valósággal tündéri Ruszalka emberi életre és emberi sze- akár már a darabválasztásnál eldőlhet: az sa volt a döntő mozzanat, s a zenei neve- relemre vágyva mond le szó szerint mesébe illő helyzeté- iskoláskorú célközönség számára nem a léstől nagyobb, ha tetszik, magasztosabb ről, s még a némaságot is felvállalja a boldogság remé- sikamlós humorú vígoperák, hanem sokkal nyében. Csakhogy az emberi világ korántsem olyan tiszta eredményt remélt: „Tanítsuk jobb zenére és romlatlan, mint Ruszalka lelke, s így azután a két világ inkább a mesei alappal rendelkező operák a gyerekeket. Talán majd, mire felnőnek, találkozása kemény próbára teszi a lány és állhatatlan bizonyulnak a leginkább vonzónak. A kivájobb világot teremtenek.” Úgy lehet, ma hercegének szerelmét. Az operatörténet alighanem leg- lasztott mű azután magyar nyelven és rámár sokaktól idegen ez az össztársadalmi szebb tündérmeséje a vasárnapi matinén Wierdl Eszter adásul magyar feliratozással kiegészülve főszereplésével várja majd a 8 és 14 év közötti ifjúságot, s horizontot és erkölcsi reményt megfogal- természetesen szüleiket és nagyszüleiket is. kerül a gyerekek elé: ésszerűen csökkenmazó álláspont, azonban hogy koránttett létszámú, ámde a művészi igényessem mindenkitől idegen, arról tanúságot ségből jottányit sem engedő zenekarral, adhat akár a Müpával együttműködő szomszédvár, az Operaház új fiatal és máris felívelő pályájú operaénekesekkel, valamint olyan vifő-zeneigazgatójának, Halász Péternek egy nemrégiben adott in- zuális megvalósítással, amely takarékosságában is megnyerő lehet terjúja is, amely már címében is felvállalta idealizmusát: „Az ope- a képekkel elárasztott Instagram-nemzedék számára. A terjedelmi ra arra való, hogy jobb embert faragjon belőlünk.” (fidelio.hu, 2013. és apparátusbeli korlátok, a redukálás kényszere tehát korántsem nov. 3.) teszi okvetlenül sérülékennyé a produkciót, mi több, akár segítheti is a nézői-hallgatói befogadást, s annak felismerését, hogy az opeS ezzel már el is érkeztünk a nagy zenés színházi műfajhoz, amely- ra éppoly természetes, magától értetődő választás lehet gyermeknek szent korszerűtlensége régóta dacol a trendi áramlatokkal. Év- és kiskamaszkorban, akárcsak bármely más zenei irányzat vagy százados kötöttségeivel, a műfaj alapértelmezett különlegességé- szórakoztató időtöltés. vel (ahol is minden helyzetben természetesnek számít a felstilizált énekes közlésmód) és összművészeti jellegével az opera valósággal És ki tudja? Talán ha felnőnek, még a végén tényleg jobb világot megköveteli a közönséggel való minél koraibb megbarátkoztatást. teremtenek majd.

A gyermeknek ugyanis még nincsenek szilárd és kibillenthetetlen László Ferenc

58 müpa

magazin 2014 január-február

C S I P

…a gyermek zenei nevelését szerencsés lenne már az anya születése előtt kilenc hónappal elkezdeni….

2014 február 9. .

11.00 és 15.00

RUSZALKA ANTONÍN D, A VÍZITÜNDÉR – VOŘÁK O NYOMÁN PERÁJA F esztivál Szí

nház

müpa

magazin 2014 január-február

59

A közép-felnémetet cserélte a zenére, bármikor képes hat órát utazni egyetlen kóruspróbáért, és világhírességek „bevásárlása” helyett a művészek találkozásának teremtő erejében hisz. Gaál Judit alig fél éve dolgozik a Müpa művészeti titkáraként, de máris úgy érzi, semmire sem cserélné el, hogy itt, a büfében akár a Bayreuthi Ünnepi Játékok sztárjaiba botolhat. Értékteremtésről és sorsvonatokról beszélgettünk.

60 müpa

magazin 2014 január-február

fotó: Kecskeméti Dávid

AKINÉL A SZÁLAK ÖSSZEFUTNAK

„Mikor először léptem be ebbe a csupaüveg, csupamárvány épületbe, azt éreztem, arra is figyelnem kell, hová lépek, olyan méltóságteljesen elegánsnak tűnt a tér. De mikor megláttam, hogy vasárna-

Megmu­tatjuk a világot, és megmutatjuk magunkat a világnak. ponként itt a családi programokon gyerekek rohangálnak, festenek a földön, és a legelegánsabb fogadásokhoz használt Üvegteremben leterített szivacsokon hemperegnek, rájöttem, micsoda élet van a falak között, és mennyire otthonos is ez a tér” – mondja.

Gaál Judit bevett néhány kanyart a celldömölki, szegedi és frankfurti gyorssal, mielőtt a Müpába érkezett. A kemenesaljai Vönöckön (majd Keszthelyen) nevelkedett, hetente kétszer vonat vitte a celldömölki zeneóvodába, de a muzsika szeretetét leginkább énektanár édesanyjától tanulta, akitől diákoknak adott zongoraórái alatt sok mindent ellesett. Aztán későbbi zongoratanárára maradt a lehetetlen küldetés, hogy a kisgyerekként kigondolt és begyakorolt furcsa ujjrendről átszoktassa a kottában írtra. Gaál Judit aktív kórusénekes is lett, ám – mivel svéd és német szakon végzett az ELTÉ-n – egyetem után egy ideig még nyelvésznek készült. Közben a Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjaként besegített koncertek, kórusversenyek szervezésébe, belekóstolt a zenei rendezvényszervezésbe. „Egyre jobban irigyeltem azokat, akiknek tényleg ez volt a hivatásuk, és élvezhették azt a szellemi és érzelmi pezsgést, amit mindez jelent. Nekem meg úgy tűnt, maradnak a szegedi beszédgyakorlat szemináriumok, amelyeket a német zenéről tartottam a Carmina Buranától a popig – még a nyelvészetbe is próbáltam zenét csempészni. Egyszer, úton Szeged felé a vonaton hirtelen belém nyilallt, hogy nem illek én ide. A nyelvészeti kutatás túl magányos hivatás nekem. Rájöttem, hogy a zene világa sokkal jobban vonz, ezzel szeretnék foglalkozni – és nemcsak kisegítőként. Mert nekem zene kell ahhoz, hogy jól érezzem magam” – meséli Judit, és el is küldte önéletrajzát szinte minden budapesti zenekarnak, de úgy tűnt, nem érkezik válasz. A „sorsvonat” most a metró képében érkezett, amin éppen akkor utazott, amikor a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója, Kovács Géza visszahívta, és bár munkát adni nem tudott, azt javasolta, keresse meg a fiatal együtteseket, a Danubia és Dohnányi Zenekart is. Így történt. Hamarosan már a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarnál tanulta, hogyan kell színpadot berendezni, kottapultot összerakni, költségvetést és pályázatot írni, évadot tervezni, turnét szervezni. Na meg vendégművészek gyerekeit bébiszittelni és elektromos fogkefét beszerezni nekik. Igazán jó

türelemgyakorlat és nagyon jó iskola volt, fantasztikus közösségben.

Aztán jött még egy vonat, amelyik Gaál Juditot a németországi Giessenbe vitte, a nemzetközi kórusversenyeket, kórusolimpiákat szervező, részben magyar alapítású Interkulturhoz. Közben annyira hiányzott neki az éneklés, hogy kinézett magának egy énekkart, amely a frankfurti operában koncertezett rendszeresen. Judit tehát ismét vonatra szállt, hogy órákat utazzon egyetlen kóruspróbáért.

Ezt az elhivatottságot hozta magával a Müpába, amikor Káel Csaba vezérigazgató felkérte, hogy legyen művészeti titkár. „Kicsit olyan vagyok, mint egy pszichológus, aki konfliktusokat kezel és problémákat old meg. A pozícióm kapocs a vezetés, a programszerkesztők és a produkciós csapat között. Nálam futnak össze a szálak, mintha csak információbank lennék. Nagy a felelősségem abban, hogy minden olajozottan működjön” – mondja, és szerintem jó pszichológus lehet, mert nyugodt és makacs derű sugárzik a mozdulataiból és a hangjából.

K u l i s s z a

Éppen a szokásos délutáni Hangulatkoncert akkordjai töltik be az előcsarnokot. A Zene­akadémia hallgatói játszanak itt, a legkülönfélébb műfajokban, a könnyűzenétől a jazzen át a népzenéig, és persze a klasszikusokig. Éppen ez a tánccal, irodalommal, filmmel és cirkusszal kiegészülő sokféleség, vagyis a tengernyi lehetőség az, ami Gaál Juditot a Müpába vonzotta.

Gaál Judit egyik legfontosabb feladata az évad megtervezése. „Kiadjuk a koncertdátumokat, ezekre hoznak ötleteket a különböző műfajokért felelős szerkesztőink. A tavalyi évadtól kezdve tematikus évadokban gondolkodunk, határozott üzenetekkel. Nem könnyű feladat olyan programokat találni és kitalálni, hogy a kapcsolódás ne tűnjön erőltetettnek, hanem magától értődő legyen. A mostani évad tematikája az identitás kérdése köré épül. Erről szól a Budapesti Fesztiválzenekarral közös Bridging Europe, vagyis az Európai Hidak elnevezésű fesztivál is, amelynek premierje szeptemberben volt, és amelyen majd évente egy-egy európai ország kultúrája kerül reflektorfénybe. Jövőre például Németországé. Már gőzerővel dolgozunk a következő évadon, amely bizonyos értelemben folytatása lesz az előzőnek, mert bár még nem született meg a végleges mottó, de a tematika a „jelen-lét” kérdését járja majd körbe”– meséli a művészeti titkár.

Közben már javában szervezi a Tavaszi Fesztivál és az Őszi Fesztivál Müpában zajló programjait, valamint többek között a „MüpaAkadémia” workshop-sorozatot. Ezt a mesterkurzust diákok, tanárok éppúgy látogathatják majd, mint a zenekedvelők. Neves karmesterek dolgoznak magyar együttesekkel – az első workshop karnagya 2014 januárjában René Jacobs lesz, jövőre pedig az egyik legnagyobb Bach-szakértő és -előadó, Philippe Herreweghe készül Budapestre. De a tervek között szerepel Sir John Eliot Gardiner meghívása is. Gaál Judit lelkesen sorolja feladatait, az évad további eseményeit, fesztiváljait, a májusi Jazztavaszt, a mára már legendássá vált Budapesti Wagner Napokat, és a Hey, June! könnyűzenei fesztivált.

A Müpa művészeti titkárának élete persze olyan, látszólag hűvös és semmitmondó kifejezések mentén szerveződik napi tíz-tizenkét órában, mint projektelfogadó és -indító megbeszélés, tárgyalás, költségvetési egyeztetés és szerződéskötés. De mindez korántsem ilyen száraz. „Amiben itt mindannyian hiszünk, hogy a Müpa feladata nem az, hogy csupán bevásároljon a leghíresebb sztárokból, akik ezzel kipipálnak egy turnéállomást. Persze, ilyenek is vannak és kellenek, de arra törekszünk, hogy lehetőséget teremtsünk nagy művészek közötti nagy találkozásokra, közös fellépésekre, együttműködésekre is. És persze arra, hogy a mi legjobbjainkat is megismerje a világ. Megmu­tatjuk a világot, és megmutatjuk magunkat a világnak. Ez a legszebb dolog, amit munka címén csinálhatok!”– mondja Gaál Judit.

Én meg hiszek neki.

Sipos Szilvia müpa

magazin 2014 január-február

61

H u l l á m h o s s z

Péterfy Bori színésznő, énekesnő Ha Schubertet hallok, mindig azok a régi nyári reggelek jutnak eszembe, amikor a szomszéd szobában nagyapám tekergeti a hatalmas öreg rádióját, amíg be nem jön rajta a zene, amit keres. Valahogy mindig talált Shubertet. Mi meg félálomban hallgattuk a paplan alatt a Befejezetlen szimfóniát, 2014. amit február 28-án Fischer Iván fog vezényelni, és ha élne a nagy. b fe ruár 28 apám, akkor biztos vele mennék el meghallgatni.

OLL, T: VIII. (H-MNIA, D. 759 SCHUBER FÓ

Tavaly ősszel léptem fel legutóbb a Müpában. Aznap kellett befejezni a lemezemet, és az egyik szám refrénjét meg akartuk változtatni. A koncert előtt egy órával, az öltözőben énekeltem fel az új refrént. Így került bele egy pici Müpaakusztika a Fehér éjszakák című lemezembe. Igaz, csak a zuhanyzó akusztikája, de az se rossz.

IM TLEN”) SZ KAR „BEFEJEZESTI FESZTIVÁLZENE N E Á P IV BUDA : FISCHER VEZÉNYEL a Nemzeti Bartók Bél yterem Hangversen

Teszárek Csaba bábszínész Gyakran esik szó a Nemzeti Hangversenyterem kiváló akusztikai adottságairól, világszínvonalú kivitelezéséről. Ez valóban kifogástalan közeg élőben játszott zene befogadásához. Hallottam már a falai között jazzt, világzenét, kortárs komolyzenét, sőt abban a kivételezett helyzetben is voltam, hogy játszhattam itt Stravinsky Petruskájának bábszínházi feldolgozásában a Nemzeti Filharmonikusok kíséretével.

Hiszek a helyi összefogásban, ezért örülök annak, hogy Budafoknak saját zenekara van. Itt lakom én is, gyakran hallgatom őket. Zenei tevékenységük sok2014. rétű, célközönségük a kicsiktől az idősekig terjed. Muzsikáltak már Stinggel, január 5.

A BUDAFOK adtak nagysikerű filmzenekoncerteket, és persze fegyelmezetten játsszák I DOHNÁNYI bérletes előadásaikon a világ komolyzenei irodalmának gyöngyszemeit. Most éppen újévi ÚJÉVI KONCE ZENEKAR RTJE VEZÉNYEL: H koncertre készülnek, melynek műsora titok, meglepetés. Három dolgot azonban biztosra OLLERUNG G ÁBOR Bartók vehetünk: közönségbarát hallgatnivalót kapunk, professzionális összeállításban, szívvelBéla Nemzeti Hangverseny terem

lélekkel előadva.

Tóth Ildikó színművész Oly keveset olvasunk, főleg verseket – ez közhely, jól tudom, de attól még igaz! És még ritkább az alkalom, amikor személyesen találkozhatunk az írások szülőanyjával-szülőatyjával. Milyen lehetett Adyval, Karinthy Frigyessel, Nemes Nagy Ágnessel – sorolhatnám a végtelenségig – egy teremben ülni és hallgatni őket? Nemcsak a verseiket és egyéb írásaikat, hanem Őket személyesen! Nincs ez másképp a mai költők esetében sem: egy ilyen este után valahogy más viszonyba keveredik a művésszel az ember – cinkossá, beavatottá válik, kortársból sorstárssá.

LITERÁRIU

2014. február 17.

M – KORTÁ RS ÍRÓK A MÜPÁBA N BORBÉLY S ZIL ÁRD-ES T Üvegterem

62 müpa

magazin 2014 január-február

Élmény! Minden tekintetben.

www.mupa.hu

INSPIRÁCIÓ A MINDENNAPOKHOZ

A Művészetek Palotája mindenkire hat. Azért, mert különleges, azért, mert élet van benne. A hely, ahová az ember szívesen viszi barátait, üzleti partnereit, hogy feltöltődjenek akár egy koncerttel egybekötött fogadáson, akár egy színvonalas üzleti rendezvényen. müpa

magazin 2014 január-február

63

KRITIKÁK Melis László Bakkhánsnők című operájáról (Ősbemutató: 2013. október 24. – Fesztivál Színház)

„…szépséges monotóniával mozgatta-mosta a mögéje börtönzött dermedtséget…”

Melis László repetitív karakterű operája bezárul ugyan hangzási önkörébe, de sem az antik zenei indíttatásnak, sem a jambikus trimeter kötelező időmértékének, sem az ógörög nyelv enigmatikusrejtvényszerű nyelvvarázsának nem rendelődik alá oly mértékben, hogy a tragédia elsikkadásától kellene tartanunk. A Müpában (két előadásra került sor) Héja Domonkos karmester magának és nagyszerűen muzsikáló kamarazenekarának pihenőt a jelenetváltások rövid közeinek csendjeiben is alig engedve mindvégig keményen diktálta az ismétlő tempókat, mindig kigyújtva a vissza-visszatérő hangok, hangcsoportok pontfényeit. Testbeszéde elárulta, mennyire belül van maga is a tragédia világán, miközben őrzi felül- és kívülállását az anyagon. (…) A rendezői képzet szerint vízmélybe süllyesztett egyetlen/számos jelenet áttetsző előfüggönyén folyamatosan egy tenger alatt forgatott természetfilm-felvétel fázisai suhantak lassú-szaggatottan. Halak, halrajok, teknősbéka, iszap. Ez a sík – melyre megfelelő helyen egy sötétlő fenyőerdő képe is montírozódhatott – ezernyi képzettársítást előbúvárolva, szépséges monotóniával mozgatta-mosta a mögéje börtönzött dermedtséget. Súrló fény világította halottfehérré vagy pirosas-sárgává a Bánki Róza jelmezeibe tekercselt éneklő múmiákat. Az alig hajladozó tengeri növényzet vézna ágai közül, halott szereplők isteni és emberi ajkáról eredt meg egy el nem süllyedt problematika holtától még elevenebb, sebzőbb feléneklése.

Tarján Tamás (Revizor Online, 2013. 11. 01.)

„… pusztán antikváriusi művészetszemlélet, tévesen historizáló gesztus.”

Az a gyanúm, hogy az istenek visszaköltöztetése, vagyis a reszekularizáció a hangnemek felidézése révén pusztán antikváriusi művészetszemlélet, tévesen historizáló gesztus. Melis persze (különösen a repetitív iskola eredményeinek felhasználásával, modern hangszerek beléptetésével, az antikvitásban még nem létező polifónia alkalmazásával, roppantul differenciált ritmusvilággal, nagy zenetechnikai tudással) megpróbálja csupán kiindulópontnak tekinteni e hangsorokat – úgy kezeli, mint teszem azt, Mozart a dúr-moll rendszert –, ugyanakkor világos, hogy ez csak egyszeri megoldás, amely nem folytatható. (És az is lehetséges, hogy a Jeles-féle rendezés és szcenika marad a Bakkhánsnők egyetlen érvényes előadása.) De a filológiai búvárlatban sajnos tovább megy: ragaszkodik egyrészt az ógörög nyelvhez, másrészt a jambikus trimeterhez, ami végzetesen megköti formáló kezét. Masszaszerű monotónia keletkezik; a szoborszerű formálás érdekében bármiféle jellemábrázolástól, plasztikus egyénítéstől tartózkodó ódondász érzület megszünteti a drámai alakokat, és kilúgozza a tragédiát. Az időmértékes sorok már-már sulykolva gördülnek elő, a szinte kizárólag mezzoforte-forte dinamika, a szándékos merevség és stilizáció természetesen ismét a beszélő szobrok felé viszi a formálást, ám eközben elsikkad a dráma és az isteni-emberi tét, a hübrisz versus isteni törvény gondolata.

Csont András (Magyar Narancs, 2013. 10. 31.)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye.

64 müpa

magazin 2014 január-február

(2013. november 9. – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)

„...fürgék ugyan azok a koloratúrák, de legtöbbször nincsenek igazán plasztikusan kiénekelve...” (…) a mélyebb regiszterekben, a drámai hatás fokozása érdekében, a művésznő határozottan rányomott a hangokra, forszírozott és ezáltal hangszíne némiképpen torzult, indításai gyakran kissé zörejesek voltak. S akkor már feltűnt az is, hogy ez a lírai-koloratúr mezzoszopránként definiált hang korántsem kiegyenlített teljes terjedelmében, hogy a különböző regiszterek bizony nem olvadnak észrevétlenül egymásba. (…) lassan rájöhettünk, hogy azok a legszebb pillanatai, amikor nem akar feltétlenül teljesíteni, például hangerőben vagy furiozitásban. Egyszeregyszer valóban szépen megrajzolt dallamívekre figyelhettünk fel, s amikor mert igazi pianót énekelni a magas regiszterben, akkor néhány igazán átszellemült pillanatot is köszönhettünk neki. Mivel azonban a második részben, különösen annak is a vége felé, koloratúrák is megjelentek a műsorban (szerényebb, bár stílusos díszítéseket addig is hallhattunk a visszatérésekben), azt a további problémát is észlelnünk kellett, hogy fürgék ugyan azok a koloratúrák, de legtöbbször nincsenek igazán plasztikusan kiénekelve, picit összemosódnak, és így szükségképpen el is szaladoznak időnként. Az a néhány valamelyest föléintonált magas hang, amelynek az első részben tanúi voltunk, viszont immár rendszeresen és még hamisabb kivitelben tért vissza – az ilyesmi sajnos a technikában meglevő lényeges problémára utal.

Malina János (Revizor Online, 2013. 11. 03.)

„...a semmiből elindított hangok meleg fényű kiteljesedésében...”

S A C H S É S B E C K M E S S E R

KRITIKÁK Joyce DiDonato és a Complesso Barocco Drama Queens című lemezbemutató koncertjéről

Az este valódi sztárja azonban magától értetődően DiDonato volt. Kifogástalan technikája, koloratúráinak könnyedsége, trilláinak gyöngyöző gömbölyűsége, impozánsan bemutatott hangterjedelme, orgánumának teltsége önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy a Bartók-terem hallgatóságát elbűvölje, énekének valódi vonzereje mégsem ezekben a pozitívumokban rejlett, hanem előadásának különösen szuggesztív drámaiságában, amelynek hatalma a túlfűtött szenvedélyesség helyett elsősorban megindító egyszerűségében mutatkozott meg. Noha az énekesnő láthatóan mélyen átérezte és átélte az éppen megformált ária érzelmi tartalmát, interpretációjának lenyűgöző ereje ennek ellenére nem a látható gesztusokból fakadt elsősorban, sokkal inkább a zenei megvalósítás csodálatos részleteiben nyilvánult meg: a semmiből elindított hangok meleg fényű kiteljesedésében vagy éppen a frázisok magányosan elvékonyodó, elhaló végének tökéletesen uralt és irányított szépségében, a zokogó hangsúlyokban, abban a lélegzetelállító természetességben, amely az egy levegővel megvalósított íveket összefogta, úgy kötve össze magasságukban, színükben, ragyogásukban, testességükben egyaránt nagyon eltérő hangokat, hogy azok lényegileg mégis azonosak maradtak egymással és az improvizatív díszítésekben, amelyek nem egyszerűen ékesítették a visszatéréseket, de feltárták az adott hangnem szerkezeti összefüggéseit, megmutatva a disszonanciák minden fenyegetését és édességét – mindezt ráadásul a bonyolultság, az erőfeszítés legcsekélyebb jele nélkül.

Rákai Zsuzsanna (Fidelio, 2013. 11. 13)

A kritikusnak nem igaza van, hanem véleménye. müpa

magazin 2014 január-február

65

Mennyire lesz azonos a koncert a lemez anyagával?

A nóták ugyanazok, csak az ember mindig másképpen játssza.

fotó: Bácsi Róbert László

AKI NEM ISMER HATÁROKAT

H a t á r s é r t ő k

Ha van öntörvényű muzsikus, hát ő az. A családjában előtte nem volt más zenész, csak egy harmonikán játszó dédapa, akit ő már nem ismert. Őstehetség. Első citerás nagylemeze az idén két hónapon át volt a világzene legnevesebb rangsora, a World Music Chart listavezetője. Nyolckilenc éves korától játszik citerán: egy falubeli öreg postás készítette az első hangszerét. Világhírűvé egy másik hangszer, a hegedű tette.

Gyerekként sok népzenét, tánczenét, lakodalmast hallgatott, de Bachot is. Mozart Török indulója varázsolta el és döntötte el számára a jövőt. Csak azért nem lehet határsértőnek nevezni, mert nem ismer határokat. Csak a zenét.

Műfaja: Lajkó Félix.

Meglepte-e a Mező hatalmas sikere?

Soha nem hittem a toplistákban, szerintem annak, hogy az embert első, második, vagy akárhányadik helyre sorolják, nem sok köze van a zenéhez. De végül is örülök neki.

Követi-e, hogy a játékáról mit ír vagy mond a kritika?

Nem nagyon. Én a zenémmel egy kis magánvilágban élek. Akkor is ezt és így csinálnám, ha egyáltalán nem lenne közönségem. Így is azt teszem. Itthon gyakorolok.

Azt mondják, új távlatokat nyitott a citera történetében. A játék technikáját illetően is?

Van hasonló játékmód, de nem nagyon szoktak így citerázni mostanában. Új zene, új stílus is született?

Valószínűleg igen. Bár régebbi zenékre is húz néha.

Világzene ez?

Annak nevezik, főleg a népi hangszer, meg a ritmus miatt, de szerintem előbb kitalálták ezt a nevet, aztán most próbálnak olyan zenéket alkotni, amelyek ebbe a skatulyába beleillenek.

Változott-e, és ha igen, milyen irányban a zenéje az évek során?

Ebből én nem sokat érzékelek. Még azon sem szoktam gondolkozni, hogy mit kellene változtatni rajta, hogy jobb legyen. A technikával persze foglalkozom, de nem ez a leglényegesebb. Az érzés a fontos.

Valaki azt mondta, hogy amikor játszani kezd, olyan, mintha vadlovak vágtatnának a húrokon a keze alatt. Olyan, mintha transzban lenne. Így is van? Így, így. Ezért jönnek el az emberek a koncertre, ezért a szellemi élményért. Én legalábbis azt akarok adni.

Visszahallgatja-e, megnézi-e a produkcióinak a felvételeit?

Ha lemezt készítünk, akkor muszáj, de különben nem nagyon.

Ha mégis, milyen utólag, kívülről látni, hogy milyen az, amikor „elragadják a vadlovak”?

Van, amikor ijesztő. Hogy ki ez az ember. Lehet, hogy aki a koncerten látja, annak is ijesztő? Nem tudom. És néha meglepem saját magam. Vannak rossz meglepetések, de jók is.

Mennyi idő munkája a Mező?

Négy vagy öt próbán születtek meg a nóták. Az, mondjuk, egy hét.

Utána két nap alatt felvettük. Nem volt valami hosszadalmas dolog.

Ha jól számolok, vagy huszonöt éve játszik citerán. Hogyhogy csak most született meg ez az első lemez?

Most kérték.

Ki kérte?

A Fonó. Horváth László menedzserrel egy faluból származunk. Ő jól ismerte a játékomat, és ő gondolta, hogy legyen egy ilyen citerás lemez.

Miért azt a címet adta neki, hogy Mező?

A tanyára sétáltam ki gyalog, és éppen a friss búzamezőt láttam magam körül. Szeretem a természet közelségét, ez valószínűleg érződik is rajtam. Szeretem nézni a mezőt. És sokat nézegetem a felhőket.

Mi fontosabb, a felhők, vagy a közönség tapsa?

Lehet, hogy az utóbbi nem létezik az előbbi nélkül. De ez fordítva is lehet igaz.

Petrányi Judit

66 müpa

magazin 2014 január-február

2014.

január 2.

L AJKÓ FÉLIX

– ÚJÉVI KONC

Bartók Béla N em Hangversenyte zeti rem

ERT

müpa

magazin 2014 január-február

67

Budapesti

WAGNER

Napok 2014

Élmény! Minden tekintetben.

2014

BUDAPESTI

JÚNIUS 12-22.

A NIBELUNG GYŰRŰJE A RAJNA KINCSE A WALKÜR SIEGFRIED AZ ISTENEK ALKONYA

TANNHÄUSER AZ MR ZENEI EGYÜTTESEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

MŰVÉSZETI VEZETŐ:

FISCHER ÁDÁM 68 müpa

magazin 2014 január-február

www.mupa.hu