1 minute read

Nyitány

Fotó: Raffay Zsófi

KEDVES

KÖZÖNSÉG!

Reményeim szerint különlegesen szép koncerttel, Bach Karácsonyi oratóriumának 4—5—6. kantátájával kívánunk Önöknek boldog újesztendőt. Ezt az összesen hat részből álló sorozatot Bach a karácsonyi lutheránus ünnepkör hat ünnepnapjára írta. Egyegy darabja akkoriban nem is hangozhatott el másként, mint önállóan, és csakis az adott napon. Ez persze később megváltozott: mi most úgy döntöttünk, hogy kétfelé bontjuk ezt a hatalmas ciklust. A mi hagyományos karácsonyunkhoz jobban kötődő első három kantátát egy kitűnő francia együttes adta elő decemberben Budapesten és Párizsban is, az újév és vízkereszt közötti ünnepekhez kapcsolódó második hármat pedig — szintén itt is, ott is, sőt, Pécsett is — mi szólaltatjuk meg: a Müpában január 6án. Kitűnő szólistáink Baráth Emőke, Balogh Eszter, az osztrák Bernhard Berchtold és Najbauer Lóránt. Különleges élményt kínál ez az est azért is, mert ez a második három kantáta sokkal ritkábban hangzik el így együtt: tulajdonképpen három ünnepnap együttes megünneplését élhetjük át egy koncerten fantasztikus művek segítségével, melyek dramaturgiai szempontból is rendkívül izgalmasak, emellett például a negyedik kantáta hangszerelés szempontjából is kiemelkedik az oratórium egészéből, a kürtök használata által. Bachnál gyakran összekapcsolódik a vadászkürt és az újév hangulata, ez történik itt is. Ünnepi koncertre hívom tehát Önöket, és ünnepre készülünk mi is. Számomra Bach mindig ünnep: miatta lehettem zenész, Bach nélkül nem lehet élni — de ugyancsak ünnep számunkra minden egyes alkalom a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.

Vashegyi György karmester a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar művészeti vezetője

This article is from: