7 minute read
A hídépítő
JACOB COLLIER még csak huszonhét éves, de már majdnem kétévtizedes pálya áll mögötte a szórakoztatóiparban. Ötszörös Grammydíjas zenész, de szinte csak most indul be igazán a karrierje.
21. századi csodagyerekként, YouTubeon közzétett házivideókkal futott be Jacob Collier, hogy aztán a szintén otthonában, teljesen egyedül rögzített 2016os bemutatkozó lemezével rögtön két Grammydíjat is bezsebeljen. Fúziós jazzből, eklektikus soulzenéből kiinduló színes artpopdalai hatását élőben multimédiás, szédületes onemanshowkal fejelte meg, így láthattuk 2017ben a Müpában is. Azóta megjelent három albuma mind kiérdemelt egyegy újabb Grammyt, popsztárok sora kilincsel nála, visszatérő turnéjára pedig jótékony őrületet ígér.
A világ úgy ismerte meg Jacob Colliert, hogy a tizenhétéves kölyök pazar harmonik záló képességről bizonyságot tevő Stevie Wonderfeldolgozásokat posztolt a YouTubera. Az azonnal csodagyereknek nevezett zenészénekes eddigre már túl volt színészi karrierjén, amely 2002ben, nyolcéves korában indult a Royal Opera Houseban egy kisebb színpadi szereppel, majd folytatódott ott és a filmvásznon, valamint a tévében további epizódszerepekkel. A színészkedés azonban valóban epizódszerepet játszott Collier életében, hiszen a zenészcsaládba született, gyerekként magának való srác hamar a hangszerek világa felé orientálódott. Hogy is tehetett volna másképp, amikor első emléke, hogy édesanyja ölében fekszik, aki hegedül neki. Anyja hegedűs, a Royal Academy Of Music tanára, és ugyanitt tanított anyai nagyapja is. Nem meglepő, hogy a család tagjai otthon Bachkorálokat énekelnek önmaguk szórakoztatására. De a sokszínűséget is a gyökerektől szívta magába a zenész, ahogyan fogalmazott gyerekkori élményeiről: azok Bachtól Beckig húzódnak.
A családi klasszikus zenei hatás, a harmóniák iránti kitüntetett figyelem mellé rövid zenei képzésként a jazztanszak csatlakozott, korai dalainak jazzes alapja innen ered, minden más pedig onnan, hogy Collier szenvedélyes zenészként minden műfajba belevetette magát. A családi örökség nála 21. századi módon jött elő, egyszemélyes produkcióval, nagyon mai eklektikát felvonultató dalkészlettel, és a közösségi média felemelő hatásával. Merthogy Collier beköltözött a családi ház zeneszobájába, megtanult játszani az összes hangszeren, sőt az instrumentumok számát több tucattal gyarapította, és a YouTubeon 2013 táján divatba jött osztott képernyős videotechnikával magát is meg tudta szaporítani. Az autodidakta zenészt Quincy Jones producer karolta fel — aki nem véletlenül dolgozott már Frank Sinatrától Michael Jacksonig a popzene krémjével: Jacob Collierben is meglátta a kiemelkedő tehetséget. Collier pedig azóta is folyamatosan megszolgálja a bizalmat. Rögtön első albuma, a 2016ban megjelent In My Room szép siker lett, amely után még nagyobbat gondolt az ambiciózus multitalentum, és indított egy négylemezes tematikus sorozatot. A 2018 óta évente megjelenő, jelenleg harmadik fejezeténél tartó Djesse című albumtetralógia ötven dalon át foglalkozik a napszakokkal úgy, hogy a kamarazenés (a Metropole Orkesttel közös, reggelp re, délelőttre asszociáltató Vol. 1), a prog resszív popos (a délutáni hangulatokat előtérbe helyező Vol. 2) és a soulosfunkoselektronikus (az éjszakai táncoltatást megjelenítő, sztárvendégekkel teli Vol. 3) albumok univerzumában mindig máshová kerülnek a hangsúlyok.
Eddig mind a négy lemezét Grammydíjjal jutalmazta a szakma (a legjobb hangszerelés kategóriában), az elsőt rögtön kettővel is, az eddigi utolsó pedig már Az év albuma kategóriában is kapott jelölést, az előrelépés tehát folyamatos Collier pályáján, amely mostanra már a legnagyobb popsztárok körül alakul. 2019ben már a Coldplayjel dolgozott, 2020ban pedig az egyik legfelkapottabb női neosoulénekesnek, SZAnak írt dalt. Eddig is messzire jutott, de jogosan lehet olyan érzésünk, hogy még csak ezután indul majd be igazán a karrierje. Hangszerelő, harmonizáló, produceri tehetsége predesztinálja arra, hogy saját munkái mellett másokat is segíteni tudjon. Dalaival hidat épít a műfajok között, képességeivel az emberek közötti hídépítésre is alkalmas.
Mindehhez hozzátehetjük, hogy olyan színpadi kisugárzással rendelkezik, amelyen az egyedi gyártású kísérőtechnika (az a technikai apparátus, amelynek segítségével egyszemélyben is képes helyettesíteni egy teljes zenekart) javítani tud ugyan, de a showt ellopni nem. Az elmúlt két év lezárásokkal teli világa éppen a várttal ellenv tétes hatást gyakorolt az ifjú titánra, aki eddig híres zeneszobájában élte életét. Ha máshová nem lehetett menni, hát életében először felfedezte az északlondoni otthona mögötti erdőket, a természetet, mindig olyan csapáson haladva, amely addig ismeretlen volt számára. Nem nehéz elképzelni, hogy ez milyen hatással lesz majd zenéjére. Visszatérő turnéját olyan lelkesedéssel várja, mint még semmit az életében. Ha van már tapasztalatunk arról, hogy milyen Collier zenéje koncerten, ha nincs: látni és hallani kell, hogyan csinálja. Dömötör Endre
2022. február 2.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
JACOB COLLIER — DJESSE WORLD TOUR SPRING 2022
Jacob Collier
A Magidom
Fotó: Patyus Ferenc
Cipőbámulás
és hurráoptimizmus között
A Magidom zenekart két testvér és egy unokatestvérük alapította 2010ben. Már ezzel az alaphelyzettel illusztris társasághoz csatlakoztak, hiszen a hazai testvérrokonzenekarok névsora több mint jeles, elég csak a Bergendyre, az Illésre, a Tolcsvay Trióra, a Metróra vagy épp a 30yra gondolni. Aztán képzeljük el az indulásukat: az alaptrió egy nagy családi ház pincéjében zörögzajong, amikor éppen kedve tartja — idilli állapot, amelyhez idővel csatlakozott még két tag (előbb egy basszusgitáros, majd egy billentyűs). A magyar gitáros popzene mellett a magyar költészet körül is sertepertél a kvintett (Radnóti, Varróköltemények feldolgozásával), amely szélesre nyitotta a stílusspektrumot: beleférnek karcosvisszhangos indierock, vagy éppen bendzsót is bevető indiefolkos dalok, de valóban nem helyezik magukat korlátok közé, hiszen soulos és bluesos tónusok is megjelennek szerzeményeikben. Ugyanígy teljes érzelmi, hangulati spektrumot ölel fel a szövegvilág, amelyben a cipőbámulós szomorkodástól a hurráoptimizmusig mindenféle életközeli élmény tetten érhető. Ahogy Életközeli élmény címet viselő műsorukban is, amely kétfelvonásos színházi estévé alakítja a hagyományos koncertek hangulatát. Transzformálva, új kontextusba helyezve szólnak Turistajel (2014) és Plakátmagány (2019) című nagylemezeik dalai, Egyed Brigitta színművész játékával egy történetfüzér köti össze a társadalomkritikus, valóságszagú, de az irónia és pátosz eszközeit is használó szerzeményeket. Utazás a nincsből a van felé.
2022. január 21.
Fesztivál Színház
MAGIDOM: ÉLETKÖZELI ÉLMÉNY
Bajnok Balázs — bendzsó, gitár, vokál Benyhe Marcell — dobok Benyhe Róbert — akusztikus gitár, ének Pánczél Péter — basszusgitár Szekeres Máté — zongora, vokál Közreműködik: Egyed Brigitta — színművész
Szívvel-lélekkel
Molnár Tamás példaértékű karriert épít, amely újabb fontos állomáshoz érkezik ezzel az estével, hiszen régóta dédelgetett első szólólemezét mutatja be, egy egyedi és sokrétű koncerten. Az Anti Fitness Clubbal a kétezres évek első másfél évtizedének egyik legnépszerűbb magyar rockzenekarát vezette, majd Jetlag nevű elektropop duójában dolgozott, de közben a háttérben már régóta tevékenykedett dalszövegíróként is — nagy munkabírással és a hazai mainstream popzene legnépszerűbb előadóival. Több száz, másoknak írt dalszövege után több elismerésben is részesült: 2020ban „A Dal” legjobb dalszövegírója lett, és ugyanebben az évben a Petőfi Zenei Díj — Év dalszövegírója díjat is megkapta. Akusztikus estjeivel már korábban is szólózott, most azonban SZÍV UTCA című első önálló nagylemezével lépett meg egy újabb lépcsőt. Ennek bemutatója sűrű és színes estét ígér. Molnár Tamás egyrészt csellókvartettel, élvonalbeli vendégénekesek társaságában szólaltatja meg új szerzeményeit, másrészt zenekarainak slágerei is felhangzanak a koncerten, külön erre az alkalomra készült kamarahangszerelésben, a megszokástól elrugaszkodó átiratok formájában. Ami végképp egyszerivé teszi a műsort: Molnár Tamás csak itt, csak most olyan dalokat is ígér, amelyekben szövegíróként vett részt, azokat tehát ő maga soha korábban nem énekelte, kizárólag a Müpában szólalnak meg a szerző előadásában. Szívvellélekkel teli koncertet várhat a rajongótábor, és nem csak a friss album címe miatt.
Fotó: Cinthya Dictator
Molnár Tamás
2022. február 12.
Fesztivál Színház
MOLNÁR TAMÁS: SZÍV UTCA
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT Molnár Tamás — ének, gitár Közreműködik: Juhász Attila — zongora Farkas Izsák — hegedű Lapis Botond — gitár Weisz Nándor — ütőhangszerek Simkó-Várnagy Mihály — cselló, basszushangszerek Group4celli — csellókvartett Molnár Gábor, Németh Miklós — vokál Vendégek: Szakács Gergő (Follow The Flow) Szivák Zsolt (Cloud9+) Koszi Janka, Marge
Müller Péter Sziámi
Fotó: Falus Kriszta
Boldog hetven év
December 12-én ünnepli hetvenedik születésnapját Müller Péter Sziámi, aki az évfordulót februárban jubileumi koncerttel is aláhúzza. Mi minden fér bele hetven évbe? Müller Péter Sziámi esetében annyi minden, hogy ebben az ajánlóban még a legfontosabbja sem sorolható fel. A magyar alternatív kultúra egyik kulcsfigurája, aki alkotott filmrendezőként is, de emellett író, költő, műfordító, a milliókat boldogító Sziget fesztivál egyik alapítója, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál elindítója, a Baltazár Színház színésze — és persze még annyi más. Leginkább a hazai alternatív popzene egyik emblematikus alakja, frontembere, akinek nevéhez rengeteg kulcsfontosságú dal fűződik. Zenekaraival, elsőként a nyolcvanas évek legelején az URH-val, majd az évtized első felében a Kontroll Csoporttal rövid idő alatt is örökérvényű szerzeményeket alkottak, de sokat idézett sorai a különböző felállásokban és névváltozatokban létező Sziámi zenekarokkal is éltek-hatottak tovább a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évtizedben. A Sziámi-korszakok a 2000-es évekbeli lemezekkel értek véget, azóta az AndFriends formációval láthatjuk koncertszínpadon, ahogyan ezen az estén is, kiegészülve a műfaji kísérletezésekre mindig nyitott Óbudai Danubia Zenekarral. Különleges, egyszeri élménynek ígérkezik ez a szimfonikus alterock, a népszerű slágerek sosem hallott verziókban, friss szerzeményekkel párban — olyan vendégnévsorral, amely jelzi az est rangját. „Százból, ha egyszer jó, az már nagyon jó” — szól az emlékezetes Sziámi-sor. Ez biztosan százból egy lesz.
Dömötör Endre
2022. február 21.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MÜLLER PÉTER SZIÁMI 70
MÜLLER PÉTER SZIÁMI ANDFRIENDS ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR KONCERTJE Közreműködik: Müller Péter Sziámi AndFriends Óbudai Danubia Zenekar Bárdos Deák Ági Bérczesi Róbert Másik János Romano Drom Szakcsi Lakatos Béla Víg Mihály Ónodi Eszter Thuróczy Szabolcs Ott Rezső – hangszerelés Vezényel: Balassa Krisztián KÖNNYŰ 2022. január—február 51