Kiskutyás mosollyal

Ágh István Literárum-estje elé

Az évek előrehaladtával, azzal, hogy oly sok nagyszerű alkotótól kellett végleges és fájdalmas búcsút vennünk, egyre kevesebben vannak, akik a modern magyar irodalom háború utáni, második felének a hírmondói. És még ennél is kevesebben, akik egyszerre lírai és epikai krónikásai több világ találkozásának.

Esetünkben a népi és az urbánus hagyomány összefonódásának, átjárásainak, egymást megtermékenyítő hatásának. Mindez együttesen jellemzi Ágh István pályaívét. Művei közül csak önkényesen válogathatunk, egy kiemelkedő művész pályaképét illusztrálhatjuk, de ha a tradícióáramlásokra akarunk példát említeni, egyben a kortárs magyar irodalomnak a hatvanas évektől a nyolcvanasok végéig húzódó periódusát megragadni, akkor Ágh István Virágárok című kötete megkerülhetetlen. Az életrajzi támpontokon nyugvó próza hangsúlyai épp azokra a mozzanatokra esnek, amelyek mára kifakultak. A paraszti életvilágból nyert tapasztalatok az életforma hiányában elhalványultak, az irodalmon belül pedig olyan heves ütközetek zajlanak, amelyek egyként írják felül a sokoldalú szellemi anyagcsere lehetőségeit. Ághnál azonban még közös lapokon, helyszíneken és baráti körben szerepel az avantgárd Erdély Miklós és a jó tollú novellista, Csurka István.

Ágh István testvére Nagy László volt, tehát ugyanabból a környezetből származnak. Mindketten tragikus vérveszteségként ismerték fel az ötvenes évek elején a szocialista tervgazdálkodásnak áldozatul esett magyar falu sorsát. Mindketten Budapesten folytatták egyetemi tanulmányaikat, a fővárosban lettek költők, műfordítók. Ágh Istvánnál azonban karakteresebben kapaszkodik egymásba a kétféle, a régi és az új gyökérzet. Verseinek motivikájában, metaforáiban, problémaérzékenységében a költészet olyan ötvözete formálódik meg, amely az elvesztett és a megtalált otthonok feszültségéből nyeri erőterét. És nem utolsósorban a munkásságát végig kísérő ’56os, személyes élményéből: a Kossuth téri sortűzben kapott sebesülésének nem múló emlékéből.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Ágh István nagyszerű szociográfiákkal járult hozzá a magyar kulturális közösség önértelmezéséhez; A madár visszajár vagy a Dani uraság a magyar vidék különböző korokat megörökítő mementója.

Verseinek motivikájában, metaforáiban, problémaérzékenységében a költészet olyan ötvözete formálódik meg, amely az elvesztett és a megtalált otthonok feszültségéből nyeri erőterét.

„Szemhéjam alatt verőfény, / kiskutyás mosolyom, / édes harmattól maszatos / suhancarcom, / erdei szűz világom, / ragyogó jegygyűrűm, / te égen-földön enyém, / ifjúság, ifjúságom” — írja Ifjúság, ifjúságom című versében Ágh. A Literáriumesten, a pódiumon — bízhatunk benne erősen — ez a nem sötétlő kiskutyás mosoly is visszaköszön majd a közönségre.

Jánossy Lajos

2022. február 21.

Üvegterem LITERÁRIUM — KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN

ÁGH ISTVÁN-EST

Közreműködik: Rétfalvi Tamás — színművész Műsorvezető-házigazda: Jánossy Lajos Horhos: Győrffy Ákos Németh Róbert Gugyella Zoltán Rendező: Balog József