Müpa Magazin 2021/2022 évad 3. szám

Page 48

A HÍDÉPÍTŐ

JACOB COLLIER még csak huszonhét éves, de már majdnem kétévtizedes pálya áll mögötte a szórakoztatóiparban. Ötszörös Grammy-díjas zenész, de szinte csak most indul be igazán a karrierje. 21. századi csodagyerekként, YouTube-on közzétett házivideókkal futott be Jacob Collier, hogy aztán a szintén otthonában, teljesen egyedül rögzített 2016-os be­ mutatkozó lemezével rögtön két Grammydíjat is bezsebeljen. Fúziós jazzből, eklekti­ kus soulzenéből kiinduló színes artpopdalai hatását élőben multimédiás, szédületes one-man-show-kal fejelte meg, így láthat­ tuk 2017-ben a Müpában is. Azóta meg­ jelent három albuma mind kiérdemelt egyegy újabb Grammyt, popsztárok sora kilincsel nála, visszatérő turnéjára pedig jóté­kony őrületet ígér. A világ úgy ismerte meg Jacob Colliert, hogy a tizenhétéves kölyök pazar harmoni�­ záló képességről bizonyságot tevő Stevie Wonder-feldolgozásokat posztolt a You­ Tube-ra. Az azonnal csodagyereknek neve­ zett zenész-énekes eddigre már túl volt színészi karrierjén, amely 2002-ben, nyolc­ éves korában indult a Royal Opera Houseban egy kisebb színpadi szereppel, majd folytatódott ott és a filmvásznon, valamint a tévében további epizódszerepekkel. A színészkedés azonban valóban epizód­ szerepet játszott Collier életében, hiszen a zenészcsaládba született, gyerekként magának való srác hamar a hangszerek vi­ lága felé orientálódott. Hogy is tehetett volna másképp, amikor első emléke, hogy édesanyja ölében fekszik, aki hegedül neki. Anyja hegedűs, a Royal Academy Of Music tanára, és ugyanitt tanított anyai nagyapja is. Nem meglepő, hogy a család tagjai ott­ hon Bach-korálokat énekelnek önmaguk szórakoztatására. De a sokszínűséget is a gyökerektől szívta magába a zenész, ahogyan fogalmazott gyerekkori élményei­ ről: azok Bachtól Beckig húzódnak. A családi klasszikus zenei hatás, a harmó­ niák iránti kitüntetett figyelem mellé rövid zenei képzésként a jazztanszak csatlakozott, 48

KÖNNYŰ 2022. január—február

korai dalainak jazzes alapja innen ered, minden más pedig onnan, hogy Collier szenvedélyes zenészként minden műfajba belevetette magát. A családi örökség nála 21. századi módon jött elő, egyszemélyes produkcióval, nagyon mai eklektikát felvo­ nultató dalkészlettel, és a közösségi média felemelő hatásával. Merthogy Collier be­ költözött a családi ház zeneszobájába, megtanult játszani az összes hangszeren, sőt az instrumentumok számát több tucattal gyarapította, és a YouTube-on 2013 táján divatba jött osztott képernyős videotechnikával magát is meg tudta sza­ porítani. Az autodidakta zenészt Quincy Jones producer karolta fel — aki nem vélet­ lenül dolgozott már Frank Sinatrától Michael Jacksonig a popzene krémjével: Jacob Collierben is meglátta a kiemelkedő tehetséget. Collier pedig azóta is folyama­ tosan megszolgálja a bizalmat. Rögtön el­ ső albuma, a 2016-ban megjelent In My Room szép siker lett, amely után még na­ gyobbat gondolt az ambiciózus multitalen­ tum, és indított egy négylemezes tematikus sorozatot. A 2018 óta évente megjelenő, jelenleg harmadik fejezeténél tartó Djesse című albumtetralógia ötven dalon át foglalkozik a napszakokkal úgy, hogy a kamara­ zenés (a Metropole Orkesttel közös, reggel�­ re, délelőttre asszociáltató Vol. 1), a prog­resszív popos (a délutáni hangulatokat elő­ térbe helyező Vol. 2) és a soulos-funkoselektronikus (az éjszakai táncoltatást megjelenítő, sztárvendégekkel teli Vol. 3) albumok univerzumában mindig máshová kerülnek a hangsúlyok. Eddig mind a négy lemezét Grammy-díjjal jutalmazta a szakma (a legjobb hangszere­ lés kategóriában), az elsőt rögtön kettővel is, az eddigi utolsó pedig már Az év albuma kategóriában is kapott jelölést, az előrelépés tehát folyamatos Collier pályáján, amely mostanra már a legnagyobb popsztárok

körül alakul. 2019-ben már a Coldplayjel dol­ gozott, 2020-ban pedig az egyik legfel­ka­ pot­tabb női neosoul-énekesnek, SZA-nak írt dalt. Eddig is messzire jutott, de jogo­ san lehet olyan érzésünk, hogy még csak ezután indul majd be igazán a karrierje. Hang­szerelő, harmonizáló, produceri tehet­ sége predesztinálja arra, hogy saját munkái mellett másokat is segíteni tudjon. Dalai­ val hidat épít a műfajok között, képes­ ségeivel az emberek közötti hídépítésre is alkalmas. Mindehhez hozzátehetjük, hogy olyan szín­ padi kisugárzással rendelkezik, amelyen az egyedi gyártású kísérőtechnika (az a tech­ nikai apparátus, amelynek segítségével egyszemélyben is képes helyettesíteni egy teljes zenekart) javítani tud ugyan, de a show-t ellopni nem. Az elmúlt két év le­ zárásokkal teli világa éppen a várttal ellen�­ tétes hatást gyakorolt az ifjú titánra, aki eddig híres zeneszobájában élte életét. Ha máshová nem lehetett menni, hát éle­ tében először felfedezte az észak-londoni otthona mögötti erdőket, a természetet, mindig olyan csapáson haladva, amely ad­ dig ismeretlen volt számára. Nem nehéz elképzelni, hogy ez milyen hatással lesz majd zenéjére. Visszatérő turnéját olyan lelkesedéssel várja, mint még semmit az életében. Ha van már tapasztalatunk arról, hogy milyen Collier zenéje koncerten, ha nincs: látni és hallani kell, hogyan csinálja. Dömötör Endre

2022. február 2. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JACOB COLLIER — DJESSE WORLD TOUR SPRING 2022


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.