2 minute read

csupán) egy tucat

TIZENKETTŐ NEM (CSUPÁN) EGY TUCAT

1844ben jelent meg Berlioz azóta is alapműként számontartott Hangszereléstana, amelyben a nagy szimfonikus zenekarokba „hat- vagy nyolctagú csoportban megszólaló csellókat” javasolt abból a megfontolásból, hogy „ezek alapvetően dallamos hangszerek, hangjuk a felső húrokon a legkifejezőbbek egyike a teljes zenekaron belül. Semmi nem tud olyan melankolikusan szólni, nem lehet alkalmasabb a gyengédség kifejezésére, lágy melódiák életre keltésére, mint a legmagasabb húron, unisonóban játszó csellók tömege.”

Pablo Casals, minden idők talán legnagyobb csellistája ennél is merészebbet álmodott: a reneszánsz és barokk viola da gambaegyüttesek mintájára egy legalább harminckét hangszeresből álló csellózenekart vizionált, hiszen — állítása szerint — a cselló univerzális hangszer, bármilyen hang megszólaltatására képes. Műsorról is gondoskodott: katalán táncdallamot dolgozott fel az újfajta együttes számára.

Casals nyitott kapukat döngetett, hiszen Julius Klengel, korának híres német csellistája és komponistája 1920ban tizenkét csellóra írta Hymnus című alkotását, hogy tizenegy tanítványa élén e darabbal köszöntse barátját, Arthur Nikischt, a Berlini Filharmonikusok vezető karmesterét, 65. születésnapján.

E kompozíció előadására ült össze éppen fél évszázaddal ezelőtt először A Berlini Filharonikusok 12 csellistája. Az azóta világhírűvé vált kamaraegyüttesnek figyelemre méltó nemzetközi követőtábora van, amelyet elbűvöl e tucatnyi hangszer mámorító hangszíne, a karakterek folytonos váltakozása. Gazdag repertoárjukon szerepel Bach és Piazzolla, Broadwaymusical és jazz, afroamerikai, spanyol, délamerikai motívumokra komponált szvit és avantgárd zene. Komponált nekik — többek között — Eötvös Péter, Szofja Gubajdulina, Iannis Xenakis, Arvo Pärt, Pēteris Vasks és Udo Zimmermann is. 2017ben lettek az Echo Klassikdíj birtokosai.

Az együttesben minden tagnak speciális pozíciója van. Ezeket számmal jelölik, az egyes a koncertmesteré (még ha nem is ez a hivatalos neve). Ő felel a programért, és vezeti a próbákat. De amikor először játszottak tangót, egy vérbeli tangózenész segített a felkészülésben. Az első jazzprojekt előtt Norvégiából hívták meg a híres jazzszaxofonost, Geir Lysnét, hogy fortélyokat tanítson nekik, és elkészítse az áti iratokat. A varázslatos hangzás „receptje”, hogy a társulat egy teljes vonószenekart képes helyettesíteni. Többen úgy játszanak a csellón, mint egy hegedűn, kihasználva, hogy a hangszer (bizonyos határok között) hegedűszólamok megszólaltatására is alkalmas.

Kényes kérdés, hogy a szólistakvalitású muzsikusok mennyire képesek az alkalmazkodásra. Ez a tizenkét csellista nem egymással harcol a „győzelemért”, hanem tágítani törekszik azokat a szűkebb kereteket, amelyek között a szimfonikus zenekarban muzsikálnak. Azaz nem csupán katalizátorok a nagybőgő és a dallamot játszó hegedűszólam között, hanem kizárólag saját magukat szolgálják.

Tóth Anna

Gazdag repertoárjukon szerepel Bach és Piazzolla, Broadway-musical és jazz, afro-amerikai, spanyol, dél-amerikai motívumokra komponált szvit és avantgárd zene.

2022. február 13.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A BERLINI FILHARMONIKUSOK 12 CSELLISTÁJA

AZ 50 ÉVES FENNÁLLÁSÁT ÜNNEPLŐ KAMARAEGYÜTTES JUBILEUMI KONCERTJE

This article is from: