Müpa Magazin 2006/2007 évad 2. szám by Müpa Budapest

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:32

Page 1

www.mupa.hu

magazin

müpa

Élmény! Minden tekintetben.

Miklósa Erika „Ez egy kíméletlen világ.“ Barenboim és Lang Lang Sztárok világa

Ando Drom és Titi Robin Egy cigányzenekar több élete

Tûzmadár és Mandarin Hívások és kihívások

ingyenes negyedéves kiadvány • I. évfolyam 2. szám • 2006. tél

Birkás Ákos Egy út az avantgardból

MUPAmagazin2006tĂŠl++++

2006/11/23

21:32

Page 2

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:32

Page 3

Nyitány Kedves Olvasó! Megyek este a rakparton, Budán. Odaát fények: a Corvinus Egyetem klasszicista tömbje, odébb egy mesebeli, elvarázsolt épület, a Nemzeti Színház, s mellette egy szerényen meghúzódó kolosszus színes fényhálóban. Súllyal, s mégis anyagtalanul. Mióta áll itt ez a palota? Két éve csupán? Ez nem lehet igaz. Talán azért, mert nagyon vártuk. Talán azért, mert nagyon megszoktuk. Emlékszem, kezdetben – de hiszem, még mindig szinte a kezdetnél tartunk – alig talált ide a taxi. Most meg fél héttôl mást sem hallani a diszpécserektôl. Bizony, a Mûvészetek Palotája domesztikálódott. Budapest meghitt részévé vált annak ellenére, hogy a körülötte lévô fejlesztési terület még sok ígéretet tartogat. De kijár ide már mindenki. Aki világhírû klasszikus zenei együtteseket akar hallgatni, s egy estére Londonba, Berlinbe, Amszterdamba álmodja magát. Aki a jazzért, a világzenéért rajong. Aki új ismeretekre vágyik, és – többek között – érdekli a modern festészet, hajtja a felfedezés öröme, gazdagodott-e új képpel a Ludwig Múzeum, hol függ az új „Klimó” (Klimó Károly, festômûvész markáns alkotása). Szülôk és nagyszülôk látogatnak ki vasárnap délelôttönként megmutatni csemetéiknek a „cifra” palotát, járják a házat, hallgatnak zenét zeneakadémisták elôadásában az elôcsarnokban, töltik be a tereket, veszik birtokba a kultúra mecsetjét. Csodálatos, hogy egy új létesítmény két esztendô alatt ennyire a szívünkhöz nôtt. A Mûvészetek Palotája kérdésében nincs vita, nincs megosztottság. Mindenki szereti, büszke rá. Kihozza külföldi barátait: nézzétek, mi, egy maroknyi nép, az Opera, a Zeneakadémia, a pesti Broadway mellett, amelyet örököltünk, képesek vagyunk meggyôzô jelét adni annak, hogy új nyomot hagyunk. Költünk rá, jelenlétünkkel tüntetünk Európa mellett. Mert a Mûvészetek Palotája maga Európa. Bizonyíték arra, hogy ott a helyünk a körben: Mozart, Goethe, Verdi, Debussy országai között. A Mûvészetek Palotáját a közönség tette naggyá. Önök avatták nagykorúvá e rövid idô alatt. A nemzeti büszkeség alapozta meg a Nemzeti Hangversenyterem címet. A benne zajló események minôsége indokolja, és estérôl estére igazolja ebben az összefüggésben Bartók Béla nevének használatát. A Nemzeti Hangversenyterem egyik legszebb közös ügyünk. Magyarország, Budapest zenei élete egyedülálló. Nem az egy szezonban átlagosan megjelenô világsztárok száma miatt, hanem azért, mert magyar muzsikusokkal – s engedjék meg, hogy minden tekintetben lokálpatrióta legyek –, jórészt a Liszt Ferenc Zeneakadémia szellemiségén nevelkedett zenemûvészekkel mûködik egy olyan hangversenyélet, amely éppen nemzeti jellege miatt alkot organikus egységet a stílus, a repertoár, a hangütés tekintetében egyaránt. Egyik legnagyobb értékünk? Önök és mi, muzsikusok, mûvészek, tanárok, hangversenyrendezôk jól tudjuk. Tudja már a magánszféra, emlékszik még rá az állami szektor. Most már arra is rá kellene döbbenni, hogy ez a kincs nemzetközi megítélésünk terén a jövô záloga lehet. Hogy a Lágymányosi hídtól a Hôsök teréig a mûvészeteknek olyan zarándok-útvonalát kínálja Budapest, amilyenre rajta kívül kevés város képes a világon. Erre a zarándokútra kell egyre több vendéget hívnunk, hogy visszanyerjük megtépázott önbecsülésünket.

Batta András rektor, Liszt Ferenc Zeneakadémia

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:32

Page 4

2006. tél

Tartalom 28 „Hallottátok a Hiroshimát...?“ Penderecki

Orgonahangversenyek fiataloknak Varnus Xavér

Alapító: Mûvészetek Palotája Kft. Kiss Imre vezérigazgató

Több mint jazzmuzsikus Szakcsi Lakatos Béla

Fôszerkesztô: Zsoldos Dávid Felelôs szerkesztô: Csonka András

Emberi himnusz Markó Iván

Szerkesztô: Kádár-Csoboth Judit Szerkesztôség: Fidelio Média 1088 Budapest, Rákóczi út 19. Tel./Fax: (1) 476-03-20, 21 e-mail: mupamagazin@fidelio.hu

Felelôs kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetôje Grafikai tervezés és nyomdai elôkészítés: Práczky István Nyomda: COMORN Kft. HU ISSN 1788-439X www.mupa.hu

Hírhozó

Miklósa Erika „Ez egy kíméletlen világ.“

Linzi levél

Steve Reich hetvenéves You are

Sípsorok

Mini-Fesztivál

Az Amadeus muzsikusai

Capella Barca Végh Sándor nyomdokain

Penderecki

Sztárok világa 30 Barenboim, Lang és a Bécsiek Egy szép öreg angyal 32 Akinek Mozart a kályha: Colin Davis

A Mûvészetek Palotája negyedéves, ingyenes magazinja

Magyar Szimfonikus Körkép 18

Müpa Magazin

Nyitány

Egy út az avantgardból Birkás Ákos

Áttekintô

Varnus Xavér sorozata

Kispál forever

Ando Drom - Titi Robin

Fókuszban: Oláh Kálmán

Volt öt évünk

Goran Bregovic´

Kurt Weill A 20. század orfeusza

Sebôferi

Szakcsi Lakatos Béla

Emberi himnusz

Hívások és kihívások Bartók és Stravinsky

Birkás Ákos életmûkiállítása 58 Házról házra Theater an der Wien

Kulissza Petô Zsuzsa

Tavaszi ajánló

Echo

MUPAmagazin2006tĂŠl++++

3 6 8 12 14 16 18

30 k

32 Davis

2006/11/23

21:32

Page 5

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:32

Page 6

Hírhozó

Hírek, érdekességek ôket a koncerttermekbe csábítani, ezzel növelve a közönség számát, hanem könyvek és más technikai eszközök segítségével oktató, nevelô tevékenységgel kell odaszoktatni ôket.

Konrád György és Kiss Imre

Merre tovább Európa? Az ISPA Regionális Konferencia tanulságai 2006. szeptember 21-24. között rendezte meg a Müpa az ISPA (International Society for the Performing Arts – Nemzetközi Elôadómûvészeti Társaság) Regionális Konferenciáját Budapesten. A tanácskozás fókuszában az európai kultúra sokfélesége állt. A résztvevôk egyetértettek abban, hogy nem lehet egységes európai kultúráról beszélni, inkább a kultúrák Európájáról, amely nagyon sok olyan elemet is tartalmaz, amelyeket a kontinens egyre színesebb bevándorló rétege hoz magával. Kontinensünk több évszázados dominanciája mára megszûnt, számos problémával találja szembe magát, amelyek egy része specifikus, más része világjelenség. Gérard Mortier, a párizsi Opera igazgatója a konferencia megnyitó beszédében hitet tett a kulturális különbözôség értéke mellett. Szerinte, ha ennek szellemében ôrizzük meg történelmi és kulturális tudatunkat, az lehet Európa visszanyert erejének záloga. Ahogy

rámutatott: az elmúlt ötven évben nagyon sok minden történt (elég csak a vasfüggöny megszûnésére gondolni), Európának idôre van szüksége, hogy a múltat feldolgozza, és túllépjen rajta. Mivel Európában a kultúra hagyományosan közügy, a mecenatúra és a szponzoráció csak kiegészítheti az állami támogatást, de sosem helyettesítheti azt. A jövôben érthetôbben kell megfogalmazni az európai szinten felmerülô érdekeket az Unió felé, Nyugat-Európának pedig nagyobb hangsúlyt kell fektetni KeletEurópa integrálására például oktatási együttmûködési programok segítségével. A fiatalokkal szemben is nagy a felelôsség: nemcsak olcsó jegyekkel kell

Gérard Mortier

Konrád György író szerint Európának ugyan nincs oka és joga hivalkodni, hiszen a múlt században kétszer is bûnbeesett, kihangsúlyozta, hogy „pluralitás, urbanitás, életszínvonal, életminôség és mûvészeti örökség tekintetében a kontinensek között Európa az elsô, leginkább ô tud bírálóan nézni magára”. A jövôben Európa ki fogja használni plurális szellemi kapacitását, sôt legnagyobb erôssége éppen a maga sokfélesége lesz, a „sokemeletes ember a földszintes emberrel szemben”. Konrád szerint az, hogy mekkorák vagyunk, egyre inkább attól függ, hogy mi van a fejünkben, hogy mennyire vagyunk kíváncsiak a világra. Európa címere tehát a tanuló ember a magának mindig igazat adó és önbírálatra képtelen, veszekedô emberrel szemben. A kulturális politika akkor sikeres, ha elômozdítja az egyének és a közösségek kölcsönös ismerkedését állam- és nyelvhatárokon át. A konferencia egyik fô üzenete az volt, hogy a kulturális csere segíthet egymás jobb megértésében, amelynek hiánya húzódik meg mai konfrontálódó, háborúkkal terhes világunkban. Johann Zietsman, a New York-i székhelyû ISPA elnöke, aki dél-afrikaiként megélte az apartheid rendszert, arra buzdította a résztvevôket, hogy az amerikai hadseregben használatos ready–fire–aim (felkészül–tüzel–céloz, ebben a sorrendben!) hármas jelszó helyett a listen–understand–respond (hallgasd meg–értsd meg–reagálj) sorrend szerint éljék életüket. Kiss Imre vezérigazgató zárszavában kiemelte: régiónkban sokat kell segíteni a kultúrának abban, hogy európai módon gondolkodjunk. Ehhez saját kultúránkat úgy kell segítségül hívnunk, hogy meg is ôrizzük, de adni is tudjunk vele.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:32

Bécsi ízelítô Ioan Holender sajtóbeszélgetése a VIP-teremben Teltházas közönség elôtt hangzott el a Bécsi Állami Operaház koncertszerû elpadásában Mozart Figaró házassága szeptember 16-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A világhírû társulat énekesei, zenekara és kórusa a Mûvészetek Palotája „Mozart 2006” rendezvénysorozatának kiemelkedô sikerû produkciójával ajándékozta meg a budapesti zenebarátokat. A budapesti bemutató a Staatsoper és a Mûvészetek Palotája, személyesen pedig Ioan Holender igazgató és Kiss Imre vezérigazgató régi keletû szakmai kapcsolatának, együttmûködésének eredményeképpen jöhetett létre. Holender úr, aki családjával érkezett Budapestre, elismeréssel adózott a Mûvészetek Palotájának – már a próba után elragadtatással nyilatkozott a hangversenyterem akusztikájáról. Az elôadás elôtt sajtókonferenciát is tartott, amelyen készséggel válaszolt az újságírók kérdéseire.

Page 7

- Mi Holender úr véleménye a Magyar Állami Operaház jelenlegi helyzetérôl? - Olyan zenei hagyományokkal rendelkezô országnak, mint amilyen Magyarország, feltétlenül rendeznie kell operaházának sorsát. Annál is inkább, mert a Magyar Állami Operaház európai szinten is figyelemreméltó tradíciókat mondhat magáénak. Gustav Mahler, Otto Klemperer egykori mûködésének színhelyén nem fordulhat elô, hogy az évad elején ne tudják, lesz-e premier, sôt egyáltalán lesz-e (Erkel) színház decemberben.

- Milyen módon sikerül megôrizni a Staatsoper legendás színvonalát? - A Bécsi Állami Operaház ereje két dologban rejlik: egyrészt zenekarában, amelyben a Bécsi Filharmonikusok jónéhány muzsikusa is helyet foglal, másrészt pedig abban, hogy repertoár színház révén saját társulattal rendelkezik. Az „ensemble” összeszokottsága feltétlenül jót tesz a produkciók színvonalának, ezért törekszem arra, hogy a fiatal tehetségeket kis szerepeken át neveljük, szoktassuk ehhez az „ensemble”-hoz.

- Hogyan illeszkedik a társulat tevékenységébe egyes mûvek koncertszerû elôadása, benne a budapesti Figaróval? - Ami a koncertszerû elôadásokat illeti, teljesítjük a felkéréseket, ha mûködésünk ezt lehetôvé teszi. Amikor ugyanis nagyzenekart igénylô opera (pl. Wagner) van Bécsben mûsoron, nem tudjuk nélkülözni a muzsikusokat. Budapest – és több nagyváros – a Mozart-évre tekintettel kimondottan a Figarót kérte. Ez kivitelezhetô is volt, mivel egy Mozart-zenekarnyi muzsikus turnéja közben otthon készülni lehetett egy Donizetti-bemutatóra. A közhiedelemmel ellentétben azonban a Staatsoper társulatának nemcsak a Mozart- (sôt, talán nem is elsôsorban a Mozart-) interpretációi tekinthetôk mértékadónak, de a Richard Strauss- és a Schönbergelôadásai is. És ha már koncertszerû bemutatókról van szó, legszívesebben Strauss Saloméját, valamint Schönberg Mózes és Áronját ajánlanám a hangversenyrendezôk figyelmébe.

Építészeti díj a nagydíjas épületért Az Építészet Világnapján, október 2-án Pro Architectura Díjat kapott Zoboki Gábor építész a Mûvészetek Palotája megtervezéséért. A már FIABCI-díjas épület nemcsak szigorúan vett szakmai erényeivel szolgálja a jelenkori építészet ügyét, hanem azzal is, hogy programjaival látogatók ezreit vonzza a Palotába, ismerteti meg ôket a tágas, elegáns belsô terekkel, a különleges akusztikájú hangverseny- és színházteremmel. Az érdeklôdôket reggeltôl estig tárt kapukkal váró épület nemcsak rendezvényeivel, de fortélyosan megvilágított kiállítótermeivel, a Panoráma terasz Budapestre nyíló, semmivel össze nem hasonlítható kilátásával, számos építészeti találékonyságával tesz sokakat a Palota feltétlen hívévé. A Mûvészetek Palotája tisztelettel és szeretettel gratulál Zoboki Gábornak a rangos építészeti díjhoz. Zoboki Gábor

Kortárszenei Fórum 2006 Idén elsô alkalommal rendezték meg a Music Forum Zeneszerzôi Versenyt a Mûvészetek Palotájában. Az eseményre a Fesztivál Színházban került sor november 10-én. Az esten nemcsak egy gyönyörû koncertet hallhattak, hanem a Gramofon díjátadásán is részt vehettek a látogatók.

A Mûvészetek Palotája – Budapest Music Center – Artisjus kezdeményezésére létrejött Zeneszerzôi Verseny, a Music Forum Budapest a 2006-os évben indult útjára. A kamaradarabok és zenekari mûvek ezentúl évente meghirdetett versenye nyitva áll minden magyar nemzetiségû zeneszerzô elôtt. Célja, hogy ösztönözze és támogassa új magyar kompozíciók létrejöttét, és hogy tartós együttmûködést inspiráljon a fiatal zeneszerzô-generációk és a kamaraegyüttesek, valamint a nagyzenekarok között.

A háromfordulós zeneszerzôverseny kétnapos döntôjét Music Forum 2008 néven 2008 novemberében rendezik meg: ekkor szólalnak meg a nyertes darabok. A döntôs mûvek bemutatójához csatlakozott a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezetésével, valamint az UMZE kamaraegyüttes Rácz Zoltán irányításával.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

22:32

Page 8

Miklósa Erika hazatalált

„Ez egy k – Jövô februárban a Mûvészetek Palotájában lép fel. Mi árulható el a koncertrôl? – A Nemzeti Hangversenyteremben volt már egy koncertem, és a nagy sikerre való tekintettel a vezetôség úgy döntött, ismételjük meg. Két tehetséges fiatal énekes – egy basszbariton és egy tenor – lesz a vendégem, akikkel Donizetti-, Verdi-, Bellini-mûvekbôl éneklünk részleteket. A koncertet különben jobban szeretem, mint az operát, mert a koncerten szabadabbnak érzem magam. Ugyanakkor nehezebb is, nincsenek segítô körülmények, partner, díszlet, világítás. Jobban érzem viszont a közönséget, mint amikor a zenekari árok elválaszt tôlük.

– Ritka alkalomnak számít, ha itthon hallhatjuk. – Arányaiban sokkal több fellépésem van külföldön, mint Magyarországon, de senki sem próféta a saját hazájában. Ám igazán így tudok tapasztalatokat szerezni – szakmait és emberit egyaránt.

– Mintha nem tudnánk mit kezdeni az ide született tehetségekkel.

Míg Éj királynôjeként a világ legnagyobb dalszínházaiban tündököl, a hazai koncerttermekben ritka vendég – ezért is öröm, ha Magyarországon hallhatjuk. Miklósa Erikával hazai koncertjeirôl, a Metropolitanben zajló operaéletrôl, a pályájáról és legújabb lemezérôl is beszélgettünk.

– Inkább azt mondom, az embernek választani kell. Nekem is választanom kellett, hogy Magyarországon maradjak, vagy külföldre menjek. Mindkettôt szerettem volna, de végül úgy alakult, hogy jórészt külföldön éneklek. Ennek oka az is, hogy a nyugati operaházakban a tervezés elôbbre tart, mint a magyar színházakban. Tulajdonképpen pihenni járok haza, ha pedig van idôm és kedvem, akkor itthon is énekelek.

– A külföldi színházak nyújtotta tervezhetôségre jó példa, hogy már most tudja: a New York-i Metropolitanben 2009-ig számítanak Önre. – Bár még nincs aláírt szerzôdésem a 2008/2009-es évadra, a felkérés már megtörtént. Ez biztos hátteret ad: bármi jöhet, van mihez viszonyítani.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:33

Page 9

y kíméletlen világ.“ V. Nagy Viktória interjúja

– Hogy zajlik az operaélet a Metben? Milyen érzés kiállni a színpadra, négy-ötezer ember elé? – Ha az ember eljut oda, hogy kiállhat a Met színpadára, az olyan, mint a drog: attól fogva csak azon dolgozik, hogy visszatérhessen. Fantasztikus az ottaniak szakmai felkészültsége, az együttmûködés. Amikor elôször megláttam a hatalmas nézôteret, földbe gyökerezett a lábam, és arra gondoltam, itt soha egyetlen hangot sem fogok tudni kiénekelni... Elsôre tehát ijesztô, és talán ezért is van, hogy mindenkinek el kell menni meghallgatásra. Mindenkinek meg kell éreznie a teret. Szerintem egyébként minden énekes a Metben nyújtja a legjobb teljesítményt. Amikor ott éneklek, úgy érzem, át tudom ölelni az egész nézôteret. Tökéletesen hallom a hangomat, nem kell erôlködni, teljes biztonságban érzem magam.

„

könnybe lábadt a szemem... Aztán hirtelen kitört a taps, anélkül, hogy egyetlen hangot énekeltem volna. Már a látvány is annyira tetszett a közönségnek, hogy tapsolni, kiabálni kezdtek. Én pedig azt éreztem, nem vagyok egyedül.

– A Met rendezései jórészt hagyományosak. Vannak újító kísérletek? – Bár rendezéseiben a Met valóban a konzervatívabb stílust képviseli, azért próbálkoznak újításokkal. A varázsfuvola esetében például nem lehet sem hagyományos, sem modern rendezésrôl beszélni, inkább meseszerû az egész. Semmi nyakatekert nincs benne, rengeteg óriásbábot mozgatnak feketébe öltözött balettáncosok játszanak, a díszeletek átlátszó mûanyagból vannak, olyan, mintha minden üveg lenne. Tele van szimbolikus elemekkel, játékos, mesés figurákkal, amiket a gyerekek is rettenetesen élveznek.

Sokkal szebben alakult az életem, mint amilyenre számítottam.

„

– Nem beszélve a segítségrôl, amit a zenekar és a karmester nyújt.

– Az Éj királynôje milyen? – És arról a lélektani háttérrôl, ami szintén az egyik legmeghatározóbb sajátossága a színháznak. Hihetetlen csapatmunka folyik, pszichikalilag és lelkileg is segítik az embert. Európában például soha nem tapasztaltam azt, amit ott, hogy a mûvészek képesek egy próbán megtapsolni a másikat, biztatják egymást.

– A közönségtôl is hasonló biztatást kapnak? – Amikor elôször énekeltem a Metben, 2004 októberében, nagyon izgultam, mert egyben rádiófelvétel is volt, élô közvetítés, számos országba sugározták. Az Éj királynôjének elsô áriájánál lassan, fokozatosan tárult fel elôttem a nézôtér, és amikor megláttam azt a rengeteg embert, összeszorult a torkom,

– Csodálatos és különleges. Óriási, megvilágított szárnyaim vannak, az arcom pedig hófehér. A Metben az elsô elôadás minden szezonban premiernek számít, rendesen próbálunk, zenekarral, jelmezben és jelmez nélkül. Elképzelni sem lehet, hogy csak úgy beálljon valaki, egyetlen próbával a háta mögött, fôleg, mivel idôközben sokan cserélôdnek is. A varázsfuvolában én vagyok az egyetlen, aki évek óta nem változott. Sôt, decemberben egy 90 perces, angol nyelvû filmet is készítenek belôle, amelyben szintén én leszek a királynô. A filmváltozat egyébként az új intendáns ötlete volt, aki szeretné populárisabbá tenni az operát.

MIKLÓSA ERIKA 1970-ben született, Kiskunhalason. 1987-ig versenyszerûen atletizált, de egy sportbaleset után pályát váltott. Tanulmányok: 1988-1990: Liszt Ferenc Konzervatórium (Szeged) 1996-1997: Énekmûvész Akadémia (Philadelphia); 1997-1998: Scala (Milánó) Díjak: a Nemzetközi Mozart énekverseny elsô díja (1993) Európai Kulturális-díj (1993) Pro Opera Lirica-díj (1994) Kiskunhalas díszpolgára (1999) Liszt-díj (2006) Fôbb szerepek: az Éj királynôje (A varázsfuvola) Lammermoori Lucia (címszerep) Gilda (Rigoletto) Norina (Don Pasquale) Adél (A denevér) Oscar (Az álarcosbál) Lemezek: Impressio CD (2000) AlternaDíva CD és DVD (2003) Az Ég szabad CD (2006)

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:33

Page 10

nagy szerepem. De akkor még azt sem tudtam, mi fán terem az opera. Határozottan és elszántan tiltakoztam a szerep ellen, aminek végül a világhírt köszönhetem.

– 1990-ben a legfiatalabb énekesként szerzôdött a Magyar Állami Operaházhoz. Figyeli, hogy mostanában mi történik a színházban? – 1997 óta nem vagyok tagja az Operaháznak, keveset tudok az ottani eseményekrôl. Tudom, hogy anyagilag nehéz helyzetben van a színház, ami sajnos a mûvészi munkára és a színvonalra is kihat.

– Fáj az eltávolodás? – Korábban tragédiáként éltem meg, hogy nem éneklek az Operaházban, de ma már nem fáj.

„Néha úgy érzem, mindent elértem már...“

– Többen temették már az operát, hiába. – Ebben van bizonyos jó értelemben vett, mûvészetszeretô sznobizmus. És mindemellett persze ott vannak a mûfaj jól bejáratott fellegvárai, a Met, a Scala, a Covent Garden vagy a Bastille.

– Egy elôadásban ki a fontosabb, a karmester vagy a rendezô? – Egyenrangúnak kell lenniük. A varázsfuvola mozifilmben eredetileg más volt kiírva a királynô szerepére, de Julie Taymor, a rendezô azt mondta, csak velem tudja elképzelni a filmet is. Így az egész színház fejet hajtott elôtte. Ami pedig a karmestereket illeti, a nagy egyéniségek tudnak igazán bánni az énekesekkel, ôk képesek a legtöbbet adni nekik.

– Például Claudio Abbado, akivel A varázsfuvola lemezt is készítette? – Például ô. Nincs benne felsôbbrendûségi érzés attól, hogy világhírû karmester, élô legenda. A legnagyobb alázattal dolgozik, az énekeseket, zenészeket partnernek tekinti. A varázsfuvola CD-t pályám egyik csúcsának tartom.

– Honnan a kapcsolat a mesterrel? – Abbado fiával már korábban is sokat dolgoztam, az édesapja pedig elárulta, hogy 2000 óta többször látott az Éj királynôje szerepében. Boldog vagyok, hogy magánemberként is barátságba kerültem vele. A varázsfuvola egyébként szerintem az operák csúcsa: úgy vélem, évente legalább egyszer minden családnak látnia kell.

– Lelkesen beszél, noha pályakezdôként harcolt a királynô figurája ellen. – Szabotáló típus vagyok. Jóllehet, elsô mesterem, Maday Lilla már Kiskunhalason megmondta, hogy az Éj királynôje lesz a

– Mit ajánl a pályakezdôknek, mire figyeljenek? – Ne Maria Callasok, Marton Évák vagy Edita Gruberovák akarjanak lenni, hanem saját maguk. A legtöbb énekessel az a baj, hogy hasonlítani akar valakire, utánozni akar valakit. A másik pedig, hogy fizikailag és lelkileg is fel kell készülniük rá, hogy ez egy gyönyörû, de kemény és kíméletlen világ.

– Milyennek kell lenni most egy énekesnek? – Sokoldalúnak, naprakésznek, folyamatosan tanulnia kell, és tudomásul kell vennie a média és a tájékoztatás gyors fejlôdését. Ráadásul bizonyos értelemben harc folyik a megélhetésért, a szakmai elismerésért.

– Több mint tizenöt éve van a pályán. Elégedett? – Sokkal szebben alakult az életem, mint amilyenre számítottam. Néha úgy érzem, mindent elértem már, akár abba is hagyhatnám... De nem teszem, mert az éneklés a hivatásom. Nem vallom magam operaénekesnek. Elsôsorban énekesnô vagyok, és csak másodlagos, hogy operát, lírai dalt vagy éppen musicalt éneklek.

– Az Ég szabad címû új lemeze kísérlet vagy kaland? – Egyik sem, inkább két ember – Wolf Péter és Dusán – életmûvének összegzése. Két éve kerestek már valakit a lemezhez, amikor rám találtak. Különleges album született életrôl, szerelemrôl, csalódásról és barátságról szóló dalokkal.

– A legnagyobb városok után egy kis faluba tér haza pihenni. – Vidéki lány vagyok, igénylem a természet közelségét. Az Ikrek jegyében születtem, talán ezért van szükségem egyaránt a nagyvárosok nyüzsgésére és a falu csöndjére. 2007. február 9. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Miklósa Erika koncertje: Miklósa Erika és vendégei

MUPAmagazin2006tĂŠl++++

2006/11/23

22:42

Page 11

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:33

Page 12

Bruckner világa

Linzi levél Szászi Júlia írása

A kulturális központtá alakulás elszánt megálmodóit ez még inkább megerôsítette elhatározásukban. A városka koncerttermének megépítése régi terv volt. A két világháború között is volt szó ilyesmirôl, és Alfred Speer fiókjában is maradt konkrét dokumentáció egy gigantomán Bruckner-csarnok létesítéséhez. A háború után az újjáépítés elsô percétôl voltak a városnak olyan kulturális vezetôi, akik szorgalmazták a tervet, de eltartott 1974-ig, amíg valóra vált az álom és megnyílhatott a Brucknerhaus. Utóbbi, mármint az elnevezés volt a háború utáni évtizedekben az egyetlen fix pont. Hogy milyen legyen és mekkora, pontosan hol épüljön és majdan milyen programsúlyponttal, az sokáig nyitott kérdés volt. A Háznak még az alapjait se ásták ki, már megalakult a Brucknerhaus Egyesület, s a nemes cél érdekében nem kisebb mesterek adtak jótékonysági koncertet, mint Herbert von Karajan és Wilhelm Furtwängler.

Ha Linz, akkor Anton Bruckner. Ez ugyan tény, mégsem mondható, hogy a felsô-ausztriai tartományi fôvárosnak könnyû dolga volt, amikor vezetôi a fejükbe vették: kulturális központ lesz ebbôl az inkább a környezô nehéziparról híres szépséges barokk városkából. Hiszen a nem túl távoli Salzburggal nem lehet versenyezni, Bécsrôl szó se essék, és több sokkal kisebb és távolabbi város – például Bregenz – is rendelkezik olyasmivel, ami messze földrôl vonzza az embereket. Szegény Linznek mi sem maradt, legfeljebb a csúnya barna folt: a környék hírhedt szülötte, Adolf Hitler múzeumot tervezett ide fél Európából összeharácsolt festményei, szobrai számára. 12

A Bruckner nevét viselô zenekar elôbb létesült, mint maga a Ház: 1967-ben lett a linzi városi színház hivatalos zenekara. A nagyszerû muzsikusok életében jókora változást hozott a Brucknerhaus megnyitása: ez lett az igazi otthona a 2002 óta az amerikai Denis Russel Davies vezetése alatt álló, remek koncertjeivel világszerte turnézó zenekarnak. (December 22-én a Mûvészetek Palotájának közönsége is találkozhat a zenekarral, mûsorukon Händel Messiás-ával Mozart átdolgozásában). Még a Bruckner Zenekar is csak álom volt, amikor a város az ötvenes évek végén

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:33

Page 13

Anton Bruckner a felsô-ausztriai Ansfeldenben született 1824-ben. Gyermekkorában orgonálni tanult és templomi kórusban énekelt. Késôbb mint falusi tanító ellátta az iskola és a templom zenei funkcióit is. 1856-ban a linzi székesegyház orgonistája lett, tulajdonképpen ekkor lépett zenei pályára. 1860-ban a linzi fiúkórus vezetésével is megbízták. A hatvanas években nagy lendülettel bontakozott ki alkotótehetsége, egymás után írta nagyszabású szimfonikus mûveit. Lelkesen rajongott Wagner mûvészetéért, személyes kapcsolatot is sikerült Wagnerral teremtenie. 1868ban Bécsbe költözött, ahol a meghozta a hivatalos döntést a terem megépítésérôl, majd a rögtön kiírt nemzetközi pályázatot egy finn építész nyerte. Színhelyként a Duna egy korábbi, immár feltöltött árterét jelölték ki. Négy éven át tartó munkálatok után 1974 márciusában a hivatalos nyitókoncerten Herbert von Karajan vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, Bruckner VII. szimfóniáját adták elô. Az már magától értetôdik, hogy a Ház mûsorának – az évente megrendezett mintegy 200 koncertnek – a központi gerince a Linzhez annyi szállal kötôdô névadó munkássága. Azon végképp nem csodálkozhat senki, hogy Linz – és a Brucknerhaus – évente nemzetközi Bruckner-ünnepnek is otthont ad. Az ôsz, a szeptember ennek az ideje. A Ház három terme (a legnagyobb 1500 férôhelyes sokféle rendezvénylehetôséget rejt, és a város él a lehetôséggel: a zenei élet sokoldalú és nem korlátozódik kizárólag Brucknerre. Még csak a Ház sem: ezt a nagy „találmány”, az évrôl évre rezidens muzsikus kinevezése is elôsegíti, hiszen a sokrétûség irányában hat. Ez annyit jelent, hogy a Brucknerhaus évrôl évre más kortárs mûvészt bíz meg egyrészt az ünnepi nyitókoncerten elôadásra kerülô mû megkomponálásával, másrészt lehetôséget nyújt a kiválasztottnak, hogy részt vegyen a Ház és az Ünnep programjának összeállí-

tásában. Az idei rezidens mûvész egy osztrák zeneszerzô, Thomas Pernes. Nemcsak a rezidens zeneszerzô biztosítja a közvetlen kapcsolódást a kortárs mûvészethez. Linz, amely helyét keresve az ausztriai kulturális életben az egyik legjelentôsebb kortárs képzômûvészeti múzeumot, a Lentost éppen a Brucknerhaus tôszomszédságában építette, a zenében is hajlamos az új befogadására. Az Ars Electronica fesztivál – ugyancsak ôsszel, a Brucknerfest elôtti hetekben – a létezô legújabbat keresi. Az internet világát, a high-tech kultúrát, elektronikus és tudományos eszközöket, a médiakultúrát köti a zenéhez, és a hangzásában néha különös végeredménynek a Brucknerhaus is szívesen ad bemutatkozási lehetôséget. A fesztivál vendégeit is beszámítják, amikor a Brucknerhaus évi látogatóinak számát 180 ezerre teszik. Ez a mûfaji sokszínûség – amit a már említett képzômûvészeti érdeklôdés, no és az Ars Electronica immár hagyományos video- és médiamûvészete egészít ki – nagy tekintélyt kölcsönöz Linznek. Nem hiába nyerte el 2009-re az Európa Kulturális Fôvárosa büszke címet, amelynek rendezvényeire, örökké megmaradó beruházásaira máris szorgalmasan készül.

konzervatóriumban, utóbb a bécsi egyetemen tanított. Közben mint orgonamûvész is nagy sikereket aratott Franciaországban, Angliában és Svájcban. Utolsó éveiben visszavonult, minden energiáját megkezdett IX. szimfóniája befejezésére fordította, ezt azonban haláláig nem sikerült véghezvinnie.

Bécs-Linz 2006. november 4.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:33

Page 14

Steve Reich hetvenéves

You are Rákai Zsuzsanna írása

A Cornell Egyetemen egykor filozófiából diplomázott Steve Reich, az idôt rugalmasan ismétlôdô szerkezetek változékony mozgásával végtelenné bôvítô, repetitív zene mestere az idén hetven éves. Mûvészetének sajátosságairól Rácz Zoltánnal beszélgettünk. - Reich látásmódját sokféle, tudatosan tanulmányozott kultúra hatása formálta, születetten azonban amerikai komponista. Jelent-e sajátos, különálló minôséget az amerikaiság a zenében? - Nagyon lényeges meghatározója egy komponistának az, hogy európai-e vagy amerikai. Bernstein, Ives, Cage, Copland,

Glass, Gershwin, Reich zenéjén egyaránt érzôdik az amerikaiság, egyfajta speciális megszólalás, valamiféle naiv hang egyrészt, másrészt a sokféleség természetessége, ami nem is válik tudatos kérdéssé. A fekete és az ázsiai kultúrával való közvetlen, mindennapi érintkezés „más fület csinál”, mint amit Európa megszokott.

- A 20. században különbözô zeneszerzôi csoportok szívesen hoztak létre olyan zenei rendszereket, amelyek az egyes szerkezeti elemek kontextustól való meghatározottságának dinamikájára épülnek. Miben különböznek Reich képlékeny struktúrái ezektôl? - Reich zenéjének repetitív mivolta nagyon eltér az európai 20. század legtöbb törekvésétôl. A második bécsi iskola bonyolult komplexitásához képest például Reich struktúrái sokszor a legegyszerûbb zenei elemekbôl épülnek, és nem logikai, intellektuális síkon hatnak. Kedvelt technikája a kánonszerkesztés, amelyben a kánon szólamainak együtthangzásaiból választja ki az ismétlôdô együtthangzások elemeit. Zenéjének egyik legfeltûnôbb és legôsibb vonása, hogy a könnyûzenei mûfajokra is jellemzô transzszerû, ritmikus pulzálás mellett képes új megvilágításba helyezni a „legelhasználtabbnak” tûnô zenei elemeket is, amilyenek az egyszerû, konszonáns hangközök, tercek, kvintek, oktávok.

- A sokat használt repetitív, minimalista jelzôk könnyen a mechanikus mozgásokkal való asszociációk felé mutathatnak. - Reich egyáltalán nem mechanikus szerzô, még korai, nem zenészekre, hanem gépre, magnószalagra komponált zenéjében sem, ráadásul ez az idôszak a

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:33

hatvanas évekkel lezárult. Azóta Reich elsôsorban létezô, lélegzô, élô zenészekkel dolgozik, akiknek a mûvészi személyisége, intellektusa, idôérzéke nagyon lényeges eleme a kompozícióinak, amelyek gépiesen elôadva értelmüket veszítik.

- Hogyan jelentkezik ez a mûvekben, mi adja az ismétlôdô elemek szabadságát, a szervezetten improvizatív szerkezet változó végtelenségét? - Reich zenéjének nagyon erôs közösségteremtô ereje van. Sok kompozíciójában nincs is karmester, a zenei motívumok adják a jeleket a zenészek számára, akik kizárólag egymásra figyelve, egymás gondolatait érezve tudják létrehozni a darab idôbeli alakját. Az idôbeli kiterjedés nagyon lényeges eleme Reich mûvészetének. A mûvek sorsát lényegében az idôkezelés dönti el: a Music for 18 Musicians esetében például az ismétlôdô részek idôtartamát, a váltások pillanatát a vibrafonos határozza meg, mert az ô szólamában szerepelnek azok a fontos formai jelzések, amelyek a kompozíciót továbbmozdítják. Nagyrészt rajta múlik, hogyan rendezi be a darab a rendelkezésére álló idôt. A többi játékos ôt követi, és ez organikus egységet teremt közöttük, az együttmûködés eksztatikus érzésével tölti el ôket. Én magam Balin éltem át ezt az érzést egy gamelán zenekarban, azt a tudatot, hogy kis pont vagyok, de e nélkül a pont nélkül az egész nem jönne létre, nem mûködne. Reich nyugat-afrikai tradicionális zenéket tanulmányozott, ott érte az a meghatározó felismerés, hogy a nem európai zenék szólamokra bontva nagyrészt elôadhatatlanok. Az a fekete zenész, aki az együttesben hátborzongató pontossággal játszott el bármit a hangszerén, egyedül nem tudta végigjátszani ugyanazt, mert nem volt értelme számára. Ez a zene nem bontható részekre, csak egészben, mintegy élô szervezetként jön létre. Az együttmûködésnek ez a mindenhatósága szabályozza, hatja át Reich mûveit is.

Page 15

AZ AMADINDA, AZ UMZE, STEVE REICH ÉS MAGYARORSZÁG Noha az 1997-ben Rácz Zoltán és a zenetörténész Wilheim András által alapított UMZE Kamarazenekar és Steve Reich kapcsolata érthetôen fiatal, a komponista az utóbbi évtizedekben többször is járt Magyarországon, személyes kapcsolatot tartva fenn a kortárs zene itthoni elôadóival. Elôször 1977-ben hívta meg az Új Zenei Stúdió, késôbb pedig, 1985-ben a 180-as Csoport, majd 2003-ban az Amadinda Ütôegyüttes invitálására tért vissza. Ez utóbbi találkozás tartósan gyümölcsözônek bizonyult: az Amadinda nevéhez fûzôdik többek között a Drumming, a Music for 18 Musicians, a Music for Mallet Instruments Voices and Organ vagy a Sextet itthoni bemutatója, de megemlítendô a Tehillim 1984-es bemutatója is, amely a 180-as csoporthoz köthetô, s amelyben az Amadinda is közremûködött. Reich, aki elfogadta a felkérést egy, az ütôegyüttes 25 éves jubileuma alkalmából készülô mûre (Mallet Quartet a tervezett alkotás címe), a hetvenedik születésnapját ünneplô fesztiválok sorában decemberben az UMZE Kamarazenekar kedvéért Az Amadinda Ütôegyüttes tagjai látogat Budapestre.

Musicians magyarországi bemutatóját például szerzôi kottából csináltuk (nem volt még kiadva), egy hatalmas, húzásokkal, betoldásokkal tûzdelt paksamétából, amelybôl a 60 perces elôadást úgy kellett restaurálnom, mint valami régészeti leletet. Ugyanakkor ez a három hónapos munkafolyamat Reich gondolkodásáról is nagyon sokat elárult. A darabot tudni azt jelenti, amit Berg a Wozzeckkel kapcsolatban mondott, hogy akárhogyan komponálta is meg az operát, amikor felmegy a függöny, a közönség Wozzeck sorsáért aggódik, és ô erre a legbüszkébb. A darab struktúrája lényegében mindegy, a megvalósítás számít. A szerkezet senkit nem érdekel már: ha szól a zene, akkor már csak az számít, hogy megtörténik-e a közlés vagy sem. A darab lelkének kell megszólalnia.

- Ha egy mû európai, analitikus gondolkodással nehezen megközelíthetô, hogy zajlik a hangzó alak létrehozásának folyamata?

- Az egyszerre meditatív és eksztatikus élmény befogadása egészen másféle intellektuális folyamat, mint amit a klasszikus zenei neveltetés során elsajátít az ember. Mennyire lélegzik otthonosan ez az inkább rituális, mint esztétikai jelenség közönség elôtt, egy koncertteremben?

- Ezeket a kompozíciókat összerakni, megvalósítani óriási munka. Az 18

- Ez a zene egymásra utalt együttmûködésben rendezi be az idôt, és ebben a

folyamatban, bár passzívan, de a közönség is részt vesz. Ôk is a bûvkörébe kerülnek, amely mint minden eksztázis, valóban a transszal és a rítussal rokon. Azok az inspirációs források, amelyeket Reich tanulmányozott (a gamelán vagy a nyugat-afrikai tradicionális zenék, de akár a szefárd közösségek vagy Perotinus és az európai középkor többszólamúsága), mind rituális, szakrális jelentôséget tulajdonítanak a zenének, és ezt a jelentést a 20-21. század profán világában is megteremti a koncentrált idô spirituális élménye.

2006. december 6. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Steve Reich hetvenéves

Steve Reich: Music for Mallet Instruments, Voices and Organ; Music for Pieces of Wood; Music for a Large Ensemble; You Are (magyarországi bemutató); Km.: Steve Reich, Amadinda Ütôegyüttes, UMZE Kamaraegyüttes, Schola Cantorum Budapestiensis Vez.: Rácz Zoltán)

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 16

Karácsonyi orgonahangversenyek

Sípsorok Devich Márton írása

Ha advent, ha karácsony, akkor orgonakoncertek. Ehhez a hagyományhoz csatlakozik a Mûvészetek Palotája, amikor az adventben, december közepén három egymást követô estén szólal meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonája. A monumentális hangszer, amely alig több mint féléves, a kétezerhat évvel ezelôtt született Jézust köszönti, és a karácsony örömüzenetét hirdeti: megszületett a Megváltó. A templom padja hideg volt és kényelmetlen, a kisfiú álmos, dideregve próbált elbújni télikabátjában. A hangokat csak tompán érzékelte. És akkor hirtelen megrezdült a levegô, megremegtek a padsorok, és megszólalt a menny. Az emberek felemelték a fejüket, szemük az orgonasípokon futkorászott, azt keresték, melyikbôl is beszél hozzájuk az Isten. A hatalmas hangszer azon az adventi vasárnapon úgy zengett, ahogyan a kisfiú még sohasem hallotta. Elôször érezte azt, hogy az Isten ôt is megszólította. Ez az élmény egy életre kitörölhetetlen az ember emlékezetébôl. Akinek nincs ilyen élménye, annak sokkal nehezebb megértenie az orgonajáték mélységeit, hiszen az orgonairodalom zömmel egyházi mûvekbôl áll. A keresztények a korai középkorban kezdték használni az orgonát, de rendszerint nem a liturgiához kapcsolódva. VIII. János pápa (872-882) írt egy hangszerrôl, amit a zenei arányok tudományának oktatásához használtak, és arra a célra is szolgálhatott, hogy templomba hívja az embereket, mint a harang. (Az orgonazene csak a XV. században lett az istentisztelet széles körben elfogadott

tartozéka.) Az egyre inkább önálló, változatos kifejezôeszközökkel rendelkezô hangszert a zeneszerzôk az évszázadok során óriási irodalommal látták el. Természetes, hogy a húsvét mellett a legnagyobb keresztény ünnep, a karácsony különösen sok zeneszerzôt megihletett, csodálatos mûvek születtek a karácsonyi történet ábrázolására, amelyek közül több is felhangzik majd a Mûvészetek Palotája három karácsonyi orgonakoncertjén. Az orgona – s talán az egyetemes zenemûvészet – legnagyobb mestere, Johann Sebastian Bach is arra törekedett, hogy a hangok nyelvén a legtisztábban és legéletteljesebben adja vissza a Biblia üzenetét, annak képi és érzelmi hatását. Muzsikus, festô és költô volt egy személyben. A muzsika a teremtett világ gazdagságának a tükre, az orgona pedig ezer színnel tudja megfesteni ezt a világot. De éppen Bach muzsikája a legjobb példája annak, hogy az orgonaszó a láthatatlant is képes velünk megragadtatni. Nemcsak a hömpölygô felhôket, zúgó viharokat, rohanó folyókat, az ébredô virágoskerteket, a hulló faleveleket, a nap sugarát képes elénk hozni, hanem a lázadó ördögöt, az éneklô angyalokat, bûnt és megbocsátást, kárhozatot és üdvösséget. Így az evangélium, a karácsony örömüzenetét is: megszületett a Megváltó, van üdvösség, létezik feltámadás. „Nem tudjuk megszámolni, hányféle hang létezik, de a hangok lehetséges kombinációja is végtelen. Még soha nem született két különbözô komponistától két teljesen egyforma zenemû, és nem is fog. Aki a zene gazdagságába belekóstol, az Isten gazdagságát kezdi sejtegetni – vallja Pálúr János orgonamûvész, a december 17-ei koncert egyik elôadója. – És ahány zenedarab, annyi világ, annyi

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 17

Magyarországon több olyan orgona van, amelyre büszkék lehetünk. Nálunk ôrzik a világon a legteljesebb állapotban fennmaradt antik orgonát, az aquincumi víziorgonát, amely 1778 éves, és valaha 52 sípja volt. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonája pedig még „csecsemôkorú”, 2006 májusában avatták fel, és testébe 6804 sípot építettek a 11 méterestôl a néhány centiméteresig. Páratlan tulajdonságai miatt az egész világon már születésének pillanatában felfigyeltek rá.

Fassang László orgonamûvész

érzés. Emellett a zene az a mûvészeti ág, amely a lélek felé legdirektebb módon, legmélyebbre hatol. Képes milliókban ugyanazt a gondolatot felébreszteni, de képes millióféle asszociációt kelteni, mindenkiben gondolatvilágának megfelelôt. A zene – különösen ma – egyre inkább azt is közvetíti, hogy az anyagias világon kívül más, fontosabb és maradandóbb is létezik, amivel nem árt, ha foglalkozunk.” Nem véletlen, hogy az orgonakoncerteknek különleges közönsége van. Sokan vannak, akik szimfonikus hangversenyre ritkán jutnak el, de a templomi orgonakoncerteknek rendszeres látogatói. Ugyanakkor örvendetes, hogy az orgonák réges-régen kitörtek a templomok falai közül, és az is, hogy „versenyképes” koncertterem ma már nem épülhet hangversenyorgona nélkül. Egyre nagyobb az érdeklôdés az orgonakoncertek iránt. Mintha reneszánszát élné ez a királyi, titokzatos, varázslatos hangszer.

A Mûvészetek Palotájának karácsonyi orgonakoncert-sorozata különleges zenei élményt kínál. A legnépszerûbb mûvek mellett – például Bach–Gounod Ave Mariája, Liszt B-A-C-H prelúdiuma és fúgája – olyan darabokat és szerzôket sorakoztat fel, amelyek és akik ritkábban hallhatók a templomokban és a koncerttermekben. Még az adventben, a karácsony környékén megszaporodó orgonahangversenyeken sem gyakran tûzik ôket mûsorra. És a mûsorszerkesztôk arra is gondoltak, hogy a három orgonakoncert más-más arcát mutassa ennek a csodálatos hangszernek, más-más irányból segítsen közelíteni a lélek mélységei felé. Az elsôn Deák László és a Magyar Rádió Gyermekkórusa négy, különbözô kort képviselô francia szerzô, valamint Antalffy-Zsiross Dezsô és Gergely Ferenc egy-egy darabját adja elô, a másodikon Fassang László az Igor Caretti dirigálta Danubia Szimfonikus Zenekarral lép pódiumra Dupré és Guilmant egy-egy mûvével, a harmadikon pedig Ruppert István és Pálúr János Az orgona története címmel zenés utazásra, kirándulásra invitálja a hallgatókat Spanyolországtól Magyarországig. Zengjen hát az orgona, és teljesítse be a zsoltáros kívánságát, amely a karácsonyi öröm kifejezôje is lehet: „Vigadjatok az Úrban, ti igazak! Az igaz emberekhez illik a

Héja Domonkos, a december 16-ai hangverseny karmestere

dicséret. Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!” 2006. december 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Karácsonyi orgonakoncertek I. – Deák László és a Magyar Rádió Gyermekkórusának koncertje; Bach: In dulci jubilo, BWV 729; Pastorale, BWV 590; BachGounod: Ave Maria; Kodály: Öt Tantum ergo; Antalffy-Zsiross Dezsô: Karácsonyi harangok; Dupré: Noël-variációk; Kodály: Angyalok és pásztorok; Beauvarlet-Charpentier: Votre bonté Grand Dieu; Corrette: Noël provençal; A la venue de Noël; Cochereau: Noël-variációk; Gergely Ferenc: Csendes éj; Szokolay Sándor: Mohácsi betlehemes; vez.: Thész Gabriella és Nemes László Norbert 2006. december 16. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Karácsonyi orgonakoncertek II. – Fassang László orgonaestje; Népszerû orgonamûvek és átiratok; Dupré: Cortége et Litanie orgonára és zenekarra, op. 19 No. 2; Guilmant: II. A-dúr szimfónia orgonára és zenekarra, op. 91; km.: Danubia Szimfonikus Zenekar; vez.: Igor Caretti 2006. december 17. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Karácsonyi orgonakoncertek III. – Az orgona története; Aguilera de Heredia: Ensalada; Frescobaldi: Bergamasca; Buxtehude: d-moll toccata; Dandrieu: Noël; Bach: C-dúr prelúdium és fúga, BWV 545; Liszt: B-A-C-H prelúdium és fúga; Improvizáció a B-A-C-H témára; Widor: Final a III. orgonaszimfóniából, op. 13; Antalffy-Zsiross Dezsô: Festa bucolica – toccata orgonára; km.: Ruppert István, Pálúr János (orgona); mûsorvez.: Batta András

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 18

Hatan a tizenötbôl – Magyar Szimfonikus Körkép

Symphonia Hungarorum Morvai Katalin írása

Ünnep, nagy feladat, csodálatos kihívás, különleges koncert – ilyesmi jelzôkkel illetik azok a karmesterek az elôttük álló hangversenysorozatot, akik vidéki zenekarokat vezényelnek a Nemzeti Hangversenyteremben. Mindnyájan nagyon készülnek. És nagyon boldogok. A megmutatkozás a mûvész számára az éltetô levegô. Kollár Imre 1994 óta vezetô karmestere a Debreceni Filharmonikus Zenekarnak. A zenekar a város hivatásos együttese, szinte valamennyi mûfajban kipróbálta már magát, neves honi és külföldi karmesterek dirigálták, s jellemzô, hogy karnagyaik igen hosszú, majd’ húszéves periódusokat tudhattak magukénak (Rubányi Vilmos, Szabó László). - A Mûvészetek Palotája érzékelhetôen komoly súlyt fektet arra, hogy valóban teljes képet nyújtson a hazai zenei életrôl, ami dicséretes – kezdi mondandóját Kollár Imre Rubányi-díjas karmester. – Nagyon várjuk a mostani, immár harmadik fellépést is. Talán mi voltunk az elsô vidéki zenekar, amely már a próbaüzemben tesztelhette a termet. Az akusztikus tervezô, Russel Johnson és a világszínvonalú hangzással az intézménynél foglalkozók a mai napig finomítják a Nemzeti Hangversenyteremben megszólaló hangokat, amit magam rendre megfigyelek, hiszen a kollégák zenekari fôpróbáin, elôadásain is igyekszem ott lenni. Ennek megfelelôen én is más fölállásban szeretném elhelyezni a zenekarunkat, mint korábban… A koncertet

két nappal korábban Debrecenben is elôadjuk, ami praktikus. Kész produkcióval megyünk tehát, de persze ez veszélyekkel is jár. Egyrészt minden zenész azt érzi a premier után, hogy de jó lenne még egyszer elôadni, másrészt viszont a jól sikerült mû egy kicsit ellustítja az embert, mondván, ez már élesben is megy nekem, és akkor könnyebben becsúszhat valami. De remélem, nem fog. Tényleg nagyon készülünk mûvészileg, lelkileg egyaránt a feladatra... A kérdésre pedig, hogy mennyiben kell másképp vezényelni, elôadni a Bartók Teremben, mint másutt, arra vagy nagyon hosszú a válasz, vagy csak annyi: a profinak tudnia kell minden térben játszani.

Hamar Zsolt 2000 nyarán lett a Pannon Filharmonikusok – Pécs fôállású zeneigazgatója, vezetô karmestere. A nagy múltú, s több mint húsz éve önálló zenekar az utóbbi években számos új kezdeményezéssel jeleskedett (egész évre érvényes egyforintos bérlet a szociális intézményekben lakók, illetve a rászorulók számára, régiós koncertek, ifjúsági sorozatok stb.) és az európai élvonalat tûzte ki célul. - Nincs fontos és kevésbé fontos koncert a számunkra – mondja Hamar Zsolt Lisztdíjas karmester-zeneszerzô, több nemzetközi karmesterverseny gyôztese. – Minden fellépés ünnep. És a közönségünk elkényeztet minket. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hiszen harmadik éve van Budapesten is önálló bérletünk, ha jól tudom, egyetlen nem fôvárosi zenekarként immár a Nemzeti Hangversenyteremben a

Zeneakadémia helyett, szóval nekünk a fôvárosban is teltházat hozó közönségünk van. De ezt csak úgy tudtuk elérni, és majdan megtartani, hogy minden elôadásra változatlanul nagyon sokat készülünk. Gondolom, az országban talán egyedülállóan sokat próbálunk… Immár állandó szereplôi lettünk az osztrák zenei életnek is, és minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a pár éve még utópisztikusnak tûnô álmot valóra váltsuk. Célunk, hogy fontos regionális szerepet töltsünk be. Szerencsére a Nemzeti Hangversenyterem akusztikájával kapcsolatos valamennyi lehetôséget kipróbálhattam már, így amikor játszunk, eleve úgy állítják be a különbözô hangterelôket, ahogy azt én és például Kocsis Zoltán is kedveli. Személyes izgalom nem elsôsorban a pécsi zenekar fellépése és a terem miatt van bennem, hanem mert több mint tíz év után elvállaltam, hogy a Magyar Szimfonikus Körképben szereplô „kötelezô” kortárs mûvet magam írom.

Gyüdi Sándor és a Szegedi Szimfonikus Zenekar élete 1999-tôl fonódik össze, ekkor lett igazgató-karmestere az együttesnek a Liszt-díjas mûvész, aki korábban a Vaszy Viktor Kórus karnagya és a Szegedi Nemzeti Színház karigazgató karmestere volt. A szimfonikus zenekar 1969-es önállóvá válásával vált jelentôs koncertzenekarrá, ez idáig a világ 21 országában léptek föl (interjúnk készítésekor épp bilbaoi vendégszereplésre készültek). – A Nemzeti Hangversenyteremben fellépni érzelmileg igen fontos számunkra. Az egyik legfontosabb, hiszen a létesítménynek nemcsak neve, de

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 19

Debreceni Szimfonikus Zenekar

Pannon Filharmonikus Zenekar

hivatása is az, hogy az egész hazai zenei életnek otthont adjon – felelte a Müpabeli koncertsorozat súlyát firtató kérdésre Gyüdi Sándor igazgató-karmester. – Látom, hogy fontos lépéseket tett a ház, hogy ténylegesen nemzeti intézménnyé váljon, és ezt az attitûdöt tükrözi vissza a koncertünk is. Programunkba egyszerre szerettünk volna vonzó és egyben a missziónak is megfelelô darabokat válogatni. A tavalyi sorozatban felléptünk már egyszer, s bár korábban, az elôzetes teszteléssel nem éltünk, a terem akusztikája, felépítése nem ismeretlen számunkra. De azt mondhatom, nagyon készülünk. És készül a szegedi közönségünk is. Az elmúlt évadban a törzsközönségünknek felajánlottuk, hogy külön buszokkal feljöhetnek velünk. Öt autóbusznyi ember gyûlt össze, s azt hiszem, az idén is sokan követnek minket azok közül, akiknek zeneszeretete ilyen hôfokú. Nagyon meg kell becsülnünk ôket, és persze a pesti publikumot is fellépésünk alkalmával.

Alpaslan Ertüngealpot 2006 Szegedi Szimfonikus Zenekar

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Gyôri Szimfonikus Zenekar

Szombathelyi Szimfonikus Zenekar

szeptemberében nevezték ki a

Szombathelyi Szimfonikus Zenekar mûvészeti vezetô – vezetô karmesterének, korábban állandó vendégkarmesterként mûködött közre az intézménynél. Az Isztambulban született karmester jelentôs sikereket ért el Európa-szerte, az athéni karmesterversenyen elsô díjat nyert. A szombathelyi zenekar a zenei élet meghatározó képviselôje itthon és a határokon túl egyaránt. – Minden koncertünkre maximálisan felkészülünk mind zeneileg, mind mûvészileg – mondja Alpaslan Ertüngealp tökéletes magyarsággal, ami nem meglepô, tekintettel arra, hogy a Zeneakadémián végzett zongora, majd karmester szakon. – A budapesti szereplés persze kiemelten fontos – hangsúlyozza a vezetôkarmester. – A Zeneakadémián rendszeresen fellép a társulat, ám a Mûvészetek Palotájában elsô ízben koncertezik a zenekar az irányításom alatt, tehát különleges elôadásról van szó. Természetesen sokat jelent, hogy a zenei élet meghatározó alakjai is odafigyelnek a Müpahangversenyekre, de legfontosabb célunk, hogy a zeneszeretô közönség minél szélesebb rétegének érdeklôdését elnyerjük. A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar törzsközönsége mellett

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

számítunk a fôvárosi zenekedvelôk figyelmére is. Bízunk benne, hogy a közönség is hozzánk hasonló várakozással készül erre a különleges elôadásra ebben a kulturális szentélyben. Rengeteg helyen megfordul a zenekar, de a Nemzeti Hangversenyterem számunkra is exkluzív helyszínnek számít. A január 6ai mûsorunk rejtett és kevésbé rejtett üzeneteket egyaránt közvetíteni kíván, talán úgy foglalnám össze az elôadás fô mondanivalóját: nincsenek határok sem földrajzilag, sem a zenében. ôszintén remélem, hogy a közönség megérzi, milyen különleges a zenekarnak ez az este, és számukra is sikerül azzá tennünk – zárja gondolatait Alpaslan Ertüngealp.

Page 20

Drahos Béla nyolc esztendeje, a zenekari tagok kérésére lett vezetô karmestere a Székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekarnak, amely egyelôre nem önálló zenekar, noha a története több mint 90 évre nyúlik vissza. Ettôl még mûvészileg nagyon is professzionális az együttes, amely az utóbbi idôszakban sokat fejlôdött, s most meghívást kapott a Magyar Szimfonikus Körkép hangversenysorozatra is. – Nagy elismerés és megtiszteltetés számunkra, hogy felléphetünk a Nemzeti Hangversenyteremben, ahol én már szerepeltem, de a zenekar még nem – kezdi Drahos Béla fuvolamûvészkarmester. – Mindenki, ha szabad kissé pongyolán fogalmazni, apait-anyait bele

fog adni. Teljes alázattal közelítünk a koncerthez, a programunk egyébként repertoárdarabokból áll. Arra kértek a szervezôk, hogy legyen a darabok között olyan, amelyben fuvolázom is, ez mind szellemileg, mind fizikailag nagyon kimerítô, ugyanakkor kuriózum. Ezen kívül szándékosan választottam olyan mûveket, amelyben szerepet kapnak a kórusok, így két vegyeskarunk is fellépéshez jut. Székesfehérváron egyébként A Zene Világnapján az ARÉV Sportcsarnokban ezer gyerek és tizenhárom kórus lépett fel, városunkban ugyanis a vokális zene igen fontos szerepet kap, ezért fontosnak tartottam, hogy a Müpában is megmutathassa magát a két nagy, a Primavera és az Alba Regia Vegyeskar…

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP 2007. január 6. 19:30 SZOMBATHELYI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Kodály: Galántai táncok Eugen Suchonˇ : Nox et solitudo Veress Sándor: I. szimfónia Közremûködik: Katerˇ ina Hebelkova (Csehország) Vezényel: Alpaslan Etrüngealp 2007. január 13. 19:30 DEBRECENI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Brahms: Tragikus nyitány Kovács Zoltán: Kettôsverseny trombitára és harsonára Brahms: II. szimfónia Közremûködik: Horváth Bence – trombita, Farkas István Péter – harsona Vezényel: Kollár Imre 2007. január 14. 19:30 PANNON FILHARMONIKUSOK - PÉCS

Hamar Zsolt: Benediction (ôsbemutató) Stravinsky: A katona története Liszt: Faust-szimfónia Közremûködik: Mácsai Pál – narrátor, Koppándy Jenô – hegedû, Török Elek klarinét, Herpay Ágnes – fagott, Solymosi Péter – trombita, Plecskó László – harsona, Góth Tamás – ütôhangszerek, Alessandro Codeluppi – ének, Pannon

Volán Férfikar (karigazgató: Lakner Tamás), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Vezényel: Hamar Zsolt 2007. január 16. 19:30 BUDAPESTI VONÓSOK

Mozart: G-dúr cassatio, K 63 Haydn: D-dúr gordonkaverseny Kovács Zoltán: Adagietto Veress Sándor: Négy erdélyi tánc Közremûködik: Fenyô László - gordonka Mûvészeti vezetô: Botvay Károly Koncertmester: Bánfalvi Béla 2007. január 20. 19:30 BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR

Vajda János: Változatok Bernstein: Divertimento Grofé: Grand Canyon Közremûködik: Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó), Budapesti Ifjúsági Kórus (karigazgató: Gerenday Ágnes) Vezényel: Hollerung Gábor 2007. január 22. 19:30 A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARA

Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny op. 73

Petrovics Emil: I. kantáta Rahmanyinov: Szimfonikus táncok Közremûködik: Ránki Dezsô – zongora, Fodor Beatrix – ének Vezényel: Toshihiko Matsunuma, a 2002. évi Budapesti Nemzetközi Karmesterverseny gyôztese 2007. január 28. 19:30 ZUGLÓI FILHARMÓNIA – SZENT ISTVÁN KIRÁLY SZIMFONIKUS ZENEKAR

Szervánszky Endre: Hat zenekari darab Respighi: Róma fenyôi Rossini: Stabat Mater Közremûködik: Geszthy Veronika – szoprán, Halmai Katalin – alt, Klein Ottokár – tenor, Hámori Szabolcs – basszus, Szent István Király Oratóriumkórus, Szent István Király Szakközépiskola Vegyeskara, Szent István Gimnázium Vegyeskara (karigazgatók: Záborszky Kálmán, R. Ôrfalvy Katalin, Tôkés Tünde, Simonyiné Antal Ágota) Vezényel: Antal Mátyás 2007. január 31. 19:30 SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Viski János: Enigma (1939) Rahmanyinov: II. zongoraverseny op. 18 Elgar: Enigma-variációk, op. 36 Közremûködik: Vitalij Kuprij – zongora Vezényel: Gyüdi Sándor

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

A minket szeretô, hálás közönségünk egy része nyilván eljön Budapestre, de szeretnénk meghódítani az ittenieket is. S tudom, ez nem lesz könnyû. A Mûvészetek Palotájához semmi sem fogható!

Medveczky Ádám 1997-tôl vezetô karmestere az 1862-ben alapított, s már 1894-ben (!) városi zenekarrá vált Gyôri Filharmonikus Zenekarnak. Az együttes idestova negyven esztendeje professzionális, és ma 84 mûvésznek ad megélhetést. Több magyar kompozíció ôsbemutatója és számos, elsôsorban európai szereplés fûzôdik a nevükhöz, miként jelentôs diszkográfiát is fel tudnak mutatni.

Page 21

– Többször volt módunk koncertezni a Nemzeti Hangversenyteremben, de ettôl még nem vagyunk nyugodtabbak – mondja Medveczky Ádám Liszt-díjas és Kiváló mûvész. – Budapesten mindig kicsit nagyobb a tét, egy-egy siker is mást jelent, mint otthon vagy külföldön, tehát nagyon komolyan készülünk. Minôségben amúgy nem teszünk különbséget, minden elôadás és minden közönség nagyon fontos, egyszeri. Az elôadás megismételhetetlen, mármint ugyanott, ugyanakkor, ugyanazok elôtt… Ehhez ráadásul nehéz mûsort is adunk, különösen a koncert elsô felében, Berlioz Római karneválját illetôen, amit együtt még nem játszottunk – igaz, a zenekar többször is, például Kobajasi Ken-

Ichiróval –, de nagyon fogjuk szeretni, tudom… A tény, hogy a Nemzeti Hangversenyterem akusztikája világszínvonalú, számomra azt jelenti, hogy különösen oda kell figyelni az átláthatóságra, a szólamok hallhatóságára. A hangszercsoportokat az adottságok ismeretében kell egymástól elültetni, ugyanakkor az esztétikai szempontok is fontosak. Egyszóval nagyon sok mindenre kell majd figyelni. Legalább hat próbát kérek majd, abból is négy zenekari tutti próbát. Mindenképpen méltóak szeretnénk lenni fellépésünkkel a ragyogó koncertteremhez és hangversenysorozathoz.

a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2007. január 7. – február 25. 2007. február 6. 19:30 MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR

Doráti – Serly – Pártos – Frid – Veress: Variációk egy Kodály-témára (hálás tanítványaitól) Orff: Carmina Burana Közremûködik: Kertesi Ingrid, Albert Tamás, Massányi Viktor - ének, a Gödöllôi Frederic Chopin Zeneiskola Gyermekkórusa (karigazgató: Lázárné Nagy Andrea), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Vezényel: Gál Tamás

Ravel: Bolero Közremûködik: Nemanja Radulovic´ Vezényel: Héja Domonkos

2007. február 13. 19:30 GYÔRI FILHARMONIKUS ZENEKAR

Berlioz: Római karnevál – nyitány Weiner Leó: Farsang R. Strauss: Rózsalovag – keringô Hacsaturján: Álarcosbál – szvit ifj. Johann Strauss: Keringôi és polkái Vezényel: Medveczky Ádám

2007. február 7. 19:30 DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR

2007. február 14. 19:30 MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

Bernstein: Candide - nyitány Joseph Jongen: Symphonie concertante orgonára és zenekarra Ránki György: Pomádé király új ruhája szvit Közremûködik: Pálúr János – orgona Vezényel: Deák András

Weiner Leó: Szerenád Addinsell: Varsói koncert Barber: Toccata festiva orgonára és zenekarra Stravinsky: Petruska Köremûködik: Fassang László - orgona Vezényel: Kovács László

2007. február 8. 19:30 DANUBIA SZIMFONIKUS ZENEKAR

2007. február 18. 19:30 A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA

Petrovics Emil: II. szimfónia (A zeneszerzô születésnapja alkalmából) Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio op. 34 Sarasate: Cigánydalok (Zigeunerweisen)

Kodály: Felszállott a páva – változatok magyar népdalra Közremûködik: Sebestyén Márta – ének és a Muzsikás Együttes, valamint Juhász Zoltán – tilinkó, erdélyi fuvola, Havasréti Pál – tekerôlant, Lányi György – duda, doromb, Szeverényi Ilona – cimbalom Vezényel: Fischer Ádám 2007. február 25. 19:30 SZÉKESFEHÉRVÁRI ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR

Petrovics Emil: Vörösmarty nyitány Mozart: D-dúr fuvolaverseny Beethoven: IX. szimfónia Közremûködik: Fodor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Wendler Attila, Hábetler András – ének, Alba Regia Vegyeskar (karigazgató: Kneifel Imre), Primavera Vegyeskar (karigazgató: Horányi Ottilia) Fuvolán közremûködik és vezényel: Drahos Béla

A népzene hatása a klasszikus zenére Bartók: Táncszvit Dubrovay: Versenymû népi hangszerekre – a „páva”-dallam változatai

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 22

Generációk találkozása

Mini-Fesztivál Kerékfy Márton írása

„A zene lelki mélységet ad, választ az élet alapkérdéseire – a zene egy korszak lenyomata és hiteles tanúja. Talán hitelesebb, mint a fénykép vagy az írott szó. Mert a múltat jelenti, a gyökereket, s ugyanakkor jövendöl. A zene a nemzethez való tartozást jelenti és az összes emberhez való tartozást. A zene mindenre képes.” Durkó Zsolt e mondatait elsôs konzistaként, 16 éves koromban olvashattam, amikor kinyitottam az 1998as Mini-Fesztivál mûsorfüzetét. Akkor jártam elôször ezen a huszadik századi mûvekbôl összeállított koncertsorozaton; zeneszerzéstanárunk hívta fel rá a figyelmünket, s mi, zeneszerzô-palánták érdeklôdve mentünk. A következô évben már nem kellett külön szólnia, tudtuk: ha jó kortárs zenét akarunk hallani, január utolsó hétvégéjén a Vigadóban a helyünk. Nem mintha csupa remekmû szerepelt volna a Mini-Fesztivál mûsorán, ám a válogatás mindig színvonalas volt, ezért évrôl-évre szívesen jártunk vissza. Durkó Zsolt

Éppen 1998-ban zárult le egy korszak, és kezdôdött egy új a hangversenysorozat életében. Akkor rendezték meg tizedik alkalommal a Mini-Fesztivált – és az volt az elsô, amelyen az addigi szervezô és alapító már nem vehetett részt. A világszerte elismert komponista, Durkó Zsolt 1987-ben, még a demokratikus pártok megalakulása elôtt hozta létre tizenöt kollégájával közösen a Magyar Zenemûvészeti Társaságot, az akkori zenei élet egyetlen alternatív szervezetét. Akkor merült fel a Mini-Fesztivál gondolata is: „Társaságunk mintegy ötven elôadómûvész- és tucatnyi zeneszerzôtagja jelentékeny mûvésziszellemi tôkét halmozott fel, melynek kamatoztatása a kortárs zene javára szinte önként kínálta a magasrendû megszólalás lehetôségét” – idézte vissza a kezdeteket tíz esztendôvel késôbb Durkó. „Azokat az értékes mûveket kívántuk elôadni, melyeket vagy nagyon ritkán hallhatunk idehaza, vagy egyáltalán nem hangzanak el. […] A fesztivál mûsorának szerkesztésekor egy-egy jellemzô, esetleg kevéssé kiérlelt irányzat bemutatása sokszor háttérbe szorítja szubjektív zenei ízlésemet. Hangozzanak el, ismerjük meg e törekvéseket is! De a mûsor egésze mégis a minôség, a felismert érték eszményét szándékozik érvényre juttatni, szinte belsô zenei dramaturgiai szálra fûzve a felhangzó mûveket.

Válogatásunk nemcsak évtizedek történeti mélységei felé fordul, hanem a fiatal, sôt a legfiatalabb generációk bemutatására is törekszik.”

„

A mûsor egésze a minôség, a felismert érték eszményét szándékozik érvényre juttatni.

„

A programszerkesztés alapelvei azóta sem változtak. A fesztivál elsôsorban természetesen a hazai zeneszerzôkre koncentrál, évente mintegy 15-20 alkotó mûveit állítva reflektorfénybe. Az elmúlt 18 évben 175 szerzô mintegy félezer kompozíciója szólalt meg a MiniFesztivál hangversenyein, s ezek közel háromnegyede származott magyar szerzô tollából. A legrendszeresebben persze a Zenemûvészeti Társaság saját komponistái: Bozay Attila, Balassa Sándor, Durkó Zsolt, Dubrovay László, Kocsár Miklós, Pongrácz Zoltán, Szokolay Sándor és a díszelnök, Farkas Ferenc alkotásai szerepelnek a mûsoron, de rajtuk kívül a kortárs magyar

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

Bozay Attila

21:34

Szokolay Sándor

zeneszerzôk valamennyi nemzedéke szóhoz jut Lajtha Lászlótól Horváth Barnabásig, Maros Rudolftól Soproni Józsefig vagy Petrovics Emiltôl Gyöngyösi Leventéig. A Mini-Fesztivál ugyanakkor hagyományosan kitekintést nyújt a külhoni zeneszerzésre is. Fél-fél koncert erejéig minden évben két-három ország

Eötvös Péter

Page 23

Farkas Ferenc

alkotásokat is – hatásos ellenszere lehetne ez a magyar zeneéletet olyannyira fenyegetô provincializmusnak. A Mini-Fesztivál elsôsorban kamarazenei sorozataként indult, egy-egy kóruskoncerttel, illetve elektroakusztikus hangversennyel színesítve. A mûveket hagyományosan a kortárs zenében jártas, kitûnô hazai elôadógárda

Hollós Máté

kortárs zenéje mutatkozott be. Az elsô alkalommal, 1989-ben olasz-magyar, angol-magyar és dán-magyar estet hallhatott a közönség, azóta finn, svájci, izraeli, koreai, lengyel, belga, osztrák, japán, kanadai, svéd, chilei, kolumbiai, német, szlovén, holland, görög, ír, norvég, belga, portugál, észt, spanyol és szlovák komponisták mûvei kerültek terítékre. A kritika ugyan többször szóvá tette, hogy három-négy darab alapján még nagy vonalakban sem lehet képet alkotni egy ország zeneszerzésérôl, mégis azt hiszem, érdemes volna visszatérni a korábbi évek gyakorlatához, és rendszeresen mûsorra tûzni külföldi

kerül sor, vasárnap pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lép fel Pál Tamás vezényletével. Különlegességnek ígérkezik a koraesti koncert szombaton, amelyen a kiváló szegedi komponista, Huszár Lajos Passióját mutatja be a Kollár Éva vezette Monteverdi Kórus fiatal, tehetséges énekes szólisták közremûködésével. A magyar zeneszerzés „nagy öregjein” (Decsényi,

Vajda János

szólaltatja meg. Teljes zenekari estre elôször 2000-ben került sor, s azóta hagyománnyá vált, hogy a fesztivált zenekari hangverseny zárja. A 2003-ig a Pesti Vigadóban megrendezett sorozat a következô évtôl az ELTE Jogi Karának Dísztermébe, e jó akusztikájú, ám nem minden szempontból ideális helyszínre költözött át. 2007-tôl a Müpa Fesztivál Színháza fogadja be a Mini-Fesztivált, amely így ismét méltó és reprezentatív keretek közé kerül. A Mini-Fesztivált idén is január utolsó hétvégéjén rendezik meg. Pénteken és szombaton este kamarahangversenyre

Petrovics Emil

Gyöngyösi Levente

Dubrovay, Eötvös, Kocsár, Sári, Szokolay) és a közelmúltban elhunyt mesterein (Bozay, Durkó, Farkas) kívül ez évben is hallhatjuk a középgeneráció (Bánkövi Gyula, Hollós Máté, Nógrádi Péter, Olsvay Endre, Sugár Miklós, Vajda János) és a legfiatalabbak (Dragony Tímea, Durkó Péter, Gulya Róbert, Zombola Péter) muzsikáját.

2007. január 26-28. Fesztivál Színház 19. Mini-Fesztivál

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 24

Academy of St. Martin in the Fields

Az Amadeus muzsikusai Mesterházi Gábor írása

London közepén áll a klasszicista stílusú, jelen formájában 1726-ban felszentelt templom, amelynek helyén a középkorban egy mezô közepén Szt. Márton tiszteletére emeltek templomot, elsô papjainak okleveles említése 1352-bôl származik. A György-kori királyi épületben (amelyben ma is látható a György-címer, a királyi padok és a korábbi templomból származó, 1597-es faláda) Händel számos mûvét mutatták be. A klasszikus stílusú, fehér épület ma a zsúfolt belváros szívében a béke és harmónia szigete, nemcsak építészeti megoldásai miatt (mint pl. a 18. századi itáliai festésû mennyezet): itt mûködik ugyanis az Academy of St. Martin in the Fields Kamarazenekar. Tizenhárom éves voltam, amikor londoni nyaralásunk egyik esôsebb délidején bementünk a templomba. Ezúttal azonban nem az épület miatt kerültünk arra – hanem mert a helyi kamarazenekar szokásos ingyenes koncertjét adta. Szokatlan volt, hogy a mûsor felállással kezdôdött – de az angol himnusz felcsendültekor rájöttem: itt ez a szokás. Nagy-Britannia legendásan konzervatív ország, ügyel a hagyományaira, s hagyomány a zenei kultúra is. Minden valamire való városnak, templomnak saját zenekara, énekkara van, és ha ezek közül nem is

A St Martin in the Fields épülete

mindegyik világhírû, az angol együttesek egyenletesen jó minôsége közismert. Könnyen juthat eszünkbe az angol gyep közhelyes hasonlata. Nem véletlen, hogy itt élt Sir Thomas Beecham, akinek a neve elôtt a „Sir” nem érdemei, hanem születése miatt áll, és aki eredetileg ugyan vegyésznek tanult, de annyira szerette a zenét, hogy különbözô zenekarokat alapított (vásárolt) magának – és velük hozott létre maradandó értékû hangfelvételeket. A St. Martin in the Fileds Kamarazenekar késôbbi történet: „csak” 1958-ban alapították, de nem a semmibôl – ennek köszönhetô, hogy az együttes azonnal világszínvonalon kezdhetett munkához. Az ötvenes évek végére esett a kamarazenekari kultúra felvirágzása, divatja. Európa-szerte ekkor váltak népszerûvé – nem kis mértékben a könnyen hozzáférhetô „Long Play” lemezfelvételeknek köszönhetôen – a

barokk és preklasszikus mesterek kisebb apparátust igénylô zenemûvei. A St. Martin in the Fields eredetileg – a kor hagyományainak megfelelôen – karmester nélkül játszott, de alapítója, Sir Neville Marriner a koncertmesteri székbôl hamarosan felállt, hogy karmesterként irányítsa a zenekart. (Marrinernek karmesteri tanulmányai során nem kisebb mestere volt, mint Pierre Monteux!) Az együttes angol neve: Academy of St. Martin in the Fields (ASMF) – „akadémiának” nevezték a 18. századi londoni koncerttársaságokat, ehhez a hagyományhoz kapcsolódik tehát a névválasztás. Az együttes elsô koncertjét természetesen névadó templomában adta 1959. november 13-án. Két évet se kellett várni az elsô lemezszerzôdésig: elôször az akkor még független L’Oiseau-Lyre adta ki lemezeiket, majd a Phipilps és az EMI gondozásában mintegy 500 (!) lemezük

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:34

Page 25

került piacra. Nincs errôl tudományos kimutatás, de könnyen lehet, hogy legnagyobb részt az ô révükön vált ismertté világszerte az a „klasszikus” repertoár, amely ma már az általános mûveltség része. Nagyban hozzájárultak a Mozart-bicentenárium összkiadásához, Sir Neville Marriner vezényletével az Academy of St. Martin in the Fields játssza az „Amadeus” filmzenéjét – manapság pedig a Murray Perahiával készült Bach Zongoraversenyfelvételeik mellett Hillary Hahn Brahmsés Stravinskyhegedûversenyének felvételére a legbüszkébbek. (Perahia volt az együttes szólistája legutóbbi budapesti fellépésükkor is.)

Az ASMF a világ egyik legismertebb kamarazenekara – ennek köszönhetôen állandóan úton vannak, szinte több a külföldi fellépésük, mint a londoni. 2007 januárjában hat német várost érintô turné végén érkeznek Budapestre, de már februárban és március-áprilisban például az Egyesült Államokban, majd Spanyolországban és Hollandiában turnéznak. Tévedés lenne azt gondolni, hogy a budapesti mûsorukon szereplô Kodály-mû, a Galántai táncok pusztán udvariasságból hangzana el a Bartók-teremben: az együttes repertoárja az évtizedek folyamán a kora-barokktól a 20. század zenéjéig bôvült – e repertoárban Bartók és Kodály mûvei vissza-visszatérnek.

Az együttes alapítója, Sir Neville Marriner örökös igazgató, a mûvészeti vezetô pedig 1980 óta Kenneth Sillito, a Gabrieli vonósnégyes egykori primáriusa. Mellettük számos vendégmûvész irányításával dolgozik a zenekar (pl. Joshua Bell, Gil Shaham, Julian Rachlin), Murray Perahia pedig az elsô vendégkarmesteri cím birtokosa. A kamarazenekar mellett 1975 óta kórus is mûködik. Ennek alapítója a magyar származású Heltay László – az ének- és zenekar számos misét és más oratorikus mûvet rögzített lemezre.

Az együttes elsôdleges céljának tekinti a zenei oktatást és nevelést – ennek részét képezik a kora délutáni ingyenes tehetséggondozó koncertek ugyanúgy, mint a rendszeres kurzusok, amelyek során 6-21 év közötti diákok ismerkedhetnek a zenével. A zenei nevelés természetesen önérdek: vagyis ismét az angol fô juthat eszünkbe, melyet öntözni kell, ha azt szeretnénk, hogy jövôre is kinôjön. Azt hiszem, a St. Martin in the Fields Kamarazenekartól sok mindent tanulhatunk.

„

Nagy-Britannia ügyel a hagyományaira, s hagyomány a zenei kultúra is.

„

Sir Neville Marriner

2007. január 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Az Academy of St. Martin in the Fields hangversenye

Kodály: Galántai táncok; Dvorˇák: a-moll hegedûverseny, op. 53; Mendelssohn: IV. A-dúr, „Olasz” szimfónia, op. 90; km.: Baiba Skride (hegedû); vez.: Neville Marriner

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 26

Végh Sándor nyomdokain

Capella Barca Fazekas Gergely írása

Másodszor lesz a Mûvészetek Palotája vendége – és ismét Mozart születésnapja környékén – a Cappella Andrea Barca, Schiff András 1999-ben alapított együttese. Elôször még a hangversenyterem próbaidôszakában, 2005. január 25-én jártak Magyarországon, akkor három Mozart-zongoraversenyt adtak elô a névadó-együttesvezetô irányításával és szólójával (D-dúr, K 537; Esz-dúr, K 271; B-dúr, K 595). Mostani, január 30-ai hangversenyük mûsorán is három Mozart-mû szerepel, ezúttal azonban a C-dúr és a c-moll zongoraverseny (K 467, K 491) mellett Mozart talán legismertebb és legmegrázóbb zenekari

mûvét, az azonos hangnemû fiatalkori darabtól a „nagy” jelzôvel méltán megkülönböztetett g-moll szimfóniát (K 550) is elôadják. Hogy Schiff András is karmesteri pálcát vett a kezébe – bár többnyire kézzel dirigál –, az bizonyos értelemben természetes folyamat eredménye, és Schiff kamarazene iránti vonzódásából fakad. Hiszen azok a mûvek, amelyek karmesteri repertoárjának részét képezik,

szinte kivétel nélkül kamarazenei fogantatásúak, még akkor is, ha nagy apparátusra íródtak. Bach Mátépassiója, Mozart Così fan tuttéja, hogy csak kettôt említsünk az utóbbi idôben Schiff által vezényelt nagyszabású darabok közül, nem a diktatórikus eszközökkel operáló, saját világképét mindenáron zenévé formáló sztárdirigens terepe. Ezek a mûvek éppoly finom szövetû „kamarazenék”, mint például Mozart zongoraversenyei. S ha utóbbiak esetében a szólista dirigál – miként együttese élén Schiff teszi –, az nem pusztán a mozarti gyakorlat rekonstrukciója, hanem a mûvek dramaturgiájából származó szükségszerûség. Mert a zongora szólama nem szemben áll a zenekari anyaggal, hanem részét képezi annak, szerepe és funkciója primus inter pares. Persze annak, hogy Schiff András és együttese éppen Mozart társaságában érkezik másodszor is Budapestre,

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 27

AKI LAPOZOTT MOZARTNAK Andrea Barca életérôl a modern zenetudomány minden igyekezete ellenére igen keveset tudunk. Valószínûleg 1730-35 táján a Firenze melletti Marignoléban született, szülei, fölmenôi olasz parasztok voltak. Közeli kapcsolatban állt Wolfgang Amadeus Mozarttal: annak 1770. április 2-án a firenzei Villa Poggio Imperiáléban adott magánhangversenyén lapozóként mûködött közre. Ettôl a naptól fogva életét legfôképpen Mozart billentyûsökre írt mûvei elôadásának szentelte. Lelkesedése egészen Salzburgig hajtotta, ahol ügybuzgalma – a híres helyi sajtó részérôl – igen vegyes fogadtatásban részesült. Így zenészünk visszatért hazájába, ahol komponistaként és pianistaként tevékenykedett. Nagyszámú alkotása közül mindenekelôtt fô mûve, a La Ribollita bruciata (A felmelegített és odakozmált étel) címû opera (Dramma giocoso in due atti) érdemel említést, amely a toszkán zenetörténet csúcspontja. Andrea Barca haláláról – annak idôpontjáról, helyérôl és körülményeirôl, vagy arról, hogy egyáltalán meghalt-e – nincs tudomásunk, ez továbbra is rejtély és titok marad.

(Schiff András: A zenérôl, zeneszerzôkrôl, önmagáról. Budapest, 2003, Vince Kiadó, 203. o.)

történeti okai is vannak: a Cappella fogantatása ugyanis Mozart zongoraversenyeinek azóta legendássá vált felvételeihez kötôdik. Az idôs Végh Sándor saját zenekara, a Camerata Academica élén 1987 és 1993 között Schiff Andrással rögzítette lemezen Mozart valamennyi zongoraversenyét, s e felvételsorozat a hatalmas szakmaiés közönségsikeren túl Schiff számára is meghatározóvá vált. Olyannyira, hogy Végh Sándor 1997-es halála után Schiff sajátos vákuumban találta magát, amirôl egyik interjújában így beszélt: „Végh Sándor után nem vágytam a Mozartversenyeket más karmesterrel játszani, a darabok viszont nagyon hiányoztak. S valahogy az jutott eszembe, megpróbálom hasznosítani, amit Végh Sándortól és másoktól ellestem, és ehhez összeállítok egy együttest a legjobb barátaimból, kollégáimból.

A legtöbbjük játszott Végh Sándor Camerata Academicájában. Kiváló kamarazenészek, a koncertmesterem Erich Höbarth, a Quatuor Mosaïques primáriusa, de nálunk játszik TakácsNagy Gábor is. A fúvósokat egyenként válogattam, annak nyomán, ahogyan annak idején a Camerata Academicába barátom, Heinz Holliger.” Az ekként zenei-baráti elvek szerint Mozart-játékra összeválogatott együttes a vezetô szólista olaszosított nevét vette fel, Andrea Barca azonban szinte azonnal több lett, mint puszta név: rövid fiktív életrajzot is kapott névadójától (lásd a keretben), és a csíny annyira jól sikerült, hogy a Die Presse egyik újságírója valóságosnak vette a figurát – igaz, a zenetörténeti lexikonokban hiába keresett további információkat Mozart állítólagos egykori firenzei

kottalapozójáról… A Cappella minden évben több koncertet is ad, s Andrea Barca életútjának és érdeklôdési körének megfelelôen e hangversenyek fókuszában a Mozart-zongoraversenyek állnak. A teljes létszámában negyventagú együttes évente kétszer Vicenzában és Salzburgban gyûlik össze egy-egy hétre, hogy aztán rövid hangversenykörutakon idézzék fel Andrea Barca és Schiff András egyik legkedvesebb szerzôjét. 2007. január 30. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Schiff András és a Cappella Andrea Barca hangversenye

Mozart: C-dúr zongoraverseny, K 467; g-moll szimfónia, K 550; c-moll zongoraverseny, K 491

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 28

Polymorphia, Anaklasis, Hirosima

Penderecki Kovács Sándor írása

tanárok elôl rejtett zugaiban. Silesia, Piast. Az elôbbi annyiba került, mint a Fecske (4 forint 40 fillér!), s csak néhány belvárosi trafikban lehetett hozzájutni. Mai ízléssel alighanem bûn rossznak találnánk, de akkor büszkén kínáltuk a többieknek. Varsóba, meg Krakkóba vágytunk. A bátrabbak utóbb autóstoppal utazták be a hatalmas országot. 1963-64 táján ez még nem volt divat. Inkább csak a hírek csordogáltak, Varsói ôszrôl, arról, hogy a lengyel zeneszerzôk megdöbbentôen újszerû mûvekkel lepik meg a világot.

„- Hallottátok már a Hirosimát Vitoszlavszkitól?” A mindig jól értesült iskolatárs szeme ragyogott. Ô Földes Imre tanár úr óráira járt a Nagymezô utcai konziban, és csuda dolgokat tapasztalhatott. Ott ugyanis a kortárs lengyel zenét is meg lehetett ismerni. A lengyeleket picit irigyeltük akkoriban, a hatvanas évek elején. Lengyel cigarettát füstöltünk az ódon zene-gimnázium (hivatalos nevén: szakközépiskola)

Irány Földes tanár úr. „Bejöhetnénk az órára?” Természetesen bejöhettünk. Pillanatok alatt kiderült, hogy „Vitoszlavszki” valójában Witold Lutoslawski volna, a nevezetes Hirosimát azonban nem ô írta, hanem húsz évvel fiatalabb pályatársa, Krzysztof Penderecki. A Lengyel Kultúra boltjában (Andrássy út, azazhogy pardon: Népköztársaság útja) akadt tôle néhány lemez is: Polymorphia, Anaklasis, Hirosima. Az egyiken fénykép: vastag keretes szemüveg, körszakáll bajusszal… Valahogy így képzeltük a lázadó értelmiségit akkoriban. No és a kotta, a partitúra! Földes tanár úrnál abba is belepillanthattunk. A Hirosima csupa borzongatóan újszerû jelzésbôl állt. Fekete foltok, hullámvonalak, ütemvonal helyett másodperc-jelzések. Az 52 vonósnak valójában egyetlen ép hangot nem kell megszólaltatnia. Visítás, izgató zörejek, kopogások, repülôgépzúgáshoz hasonló glissandók, hangnyalábok. A vége a „robbanás”: 52 féle hang együtt fortissimo, majd hosszan halkulva a végsô csendig. Merészebb és hatásosabb zenét el se tudtunk képzelni. Pár esztendô múlva jött az újabb meglepetés: Passió Lukács evangéliuma nyomán. Egy „szocialista” ország prominens képviselôje passiót ír! Méghozzá olyat, amelyben a

legmerészebb effektusok mellett gregorián idézetek szólnak, meg zengô D-dúr akkord a Gloria szóra az eredetileg különálló kórusként komponált, utóbb a hatalmas mûbe illesztett Stabat Mater végén! Néhány esztendôvel a németországi (bocsánat: nyugat-németországi, legyünk akkurátusak) ôsbemutató és a lengyel premier után végre nálunk is elhangozhatott a darab. Természetesen gombostût sem lehetett leejteni a Zeneakadémián. Aztán telt-múlt a könyörtelen idô, s az otthoni lemezjátszóra valahogy ritkábban kerültek fel a Penderecki-lemezek. Új irányzatokkal, új komponistákkal ismerkedhettünk az Új Zenei Stúdió, majd az ún. 180-as Csoport hangversenyein. A szakállas mester idôközben gazdag világpolgárrá vált – s egyre hagyományosabb zenét írt. Neoromantikusat. Ez már kevésbé hozta lázba az ifjúságot. Nekünk, öregebbeknek azonban örökre megmarad az egykori lelkesítô emlék a lengyel forradalmárról. Kötelességünk megkérdezni fiaink, unokáink generációját: hallottátok Hirosimát Krzysztof Pendereckitôl? És a Lukácspassiót? Ha nem, tessék, itt a ronggyá hallgatott öreg fekete lemez. Silesiával, Piasttal (van még egyáltalán?) persze nem kínáljuk ôket. Tudnivaló: a dohányzás káros az egészségre. 2007. február 15. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Sinfonietta Cracovia

Mendelssohn: III., a-moll, „Skót” szimfónia Penderecki: Concerto grosso három gordonkára és zenekarra Km.: Tatjana Vasziljeva, Fenyô László, Monika Leskovar (gordonka) Vez.: Krzysztof Penderecki

MUPAmagazin2006tĂŠl++++

2006/11/23

21:35

Page 29

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 30

Barenboim, Lang és a Bécsiek

Sztárok világa Zsoldos Dávid írása

„Nem tudok szavakkal elmondani egy Beethovenszimfóniát. Ha ez lehetséges volna, maga a szimfónia válna vagy feleslegessé, vagy megvalósíthatatlanná. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a zenének ne volna mondanivalója. Pont a zenei tartalom keresése az, ami ma hiányzik: a kimagasló pillanatot, a tiszta szerkezetet, vagy a historikus igazságot kergetjük helyette. És így pont a lényegrôl maradunk le.” Furcsa korban élünk. Az egyik oldalon zajlik az intézményesített deheroizálás: századfordulónk gigantikus médiagépezetei a kötelezô píszí, a political correctness jegyében lassan, de biztosan olvashatatlanná sterilizálnak minden írott-kimondott szót, szürke egyenkifejezések teszkógazdaságos uniformisába öltöztetve az ugyanezen píszí világ által különbözô helyeken és indokokból elkövetett gazemberségeket. A másik oldalon – talán pont ezért – soha akkora igény nem volt héroszokra, mint most. Az persze más kérdés, hogy a píszí média olyan „termékekkel” elégíti ki a modern hôsökre irányuló igényt, hogy annál még a tudatos deheroizálás

is értékteremtôbb. Akárhogyan is, az emberek ma jobban rajonganak a sztárokért mint valaha, újabb és újabb legeket és gyôzteseket akarnak látni, és két kanállal eszik a különféle toplistákat, legyen szó spagettievésrôl vagy alpinizmusról. A klasszikus zene sajnos kevéssé toplistakonform és lassan a sztárok világa is a múlté – hiába jósolta azt éppen tíz éve a zenei sajtómunkások angol fenegyereke, Norman Lebrecht, hogy épp a komolyzene sztárjai fojtják meg majd a saját világukat. Hogy miért tûnnek el komolyzene világából a sztárok? Egy oximoron a válasz: mert túl sokan vannak

és túl könnyen születnek meg. S legfôképpen: mert túlságosan kevéssé a saját erejükbôl, a saját értéküknél fogva válnak azzá. A sztár – a hérosz – nem az a fajta termék, ami elbírná a túlkínálatot: a RollsRoyce-okat sem gyártják nyakló nélkül. Amibôl Dunát lehet rekeszteni, az csak akkor érték, ha az igény is tömeges rá – és sajnos e tekintetben már igencsak messze vagyunk a zenemûvészet korábbi aranykoraitól. A másik ok, hogy a nagy maestrók korábban túl sok pénzt kerestek a nagy kiadóknak és a fesztiválbiznisz haszonélvezôinek ahhoz, hogy azok most egykönnyen lemondjanak errôl: és amikor ez utóbbiak rájöttek arra, hogy a megkeresett profitot elfelejtették

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

piacépítésbe – például zeneoktatásba – fektetni, már valószínûleg elkéstek. Az igazi sztár ugyanis egy igen nehezen és fôleg idôigényesen elôállítható termék – megvan a saját életciklusa. Ám a zenebiznisz minderrôl nem kívánt tudomást venni: szemeik elôtt csak a CDboom idején csalókán megugró bevételek mielôbbi reprodukálásának a vágya lebegett, és szentül hitték, hogy egy sztár „elôállítása” elsôsorban és mindenekfelett csupán a promócióra költött összegben szereplô nullák kérdése. Pedig ez még a könnyûzene esetében sincs így. Fentiek egyenes következményeként a mosóporeladáson edzett marketinggépezetek a 80-as évek vége óta – kivált a csökkenô eladásokat látva – egyre kétségbeesettebben gyártják a sztárokat. Elfelejtve, hogy a Rollsok egyik értéke pont az, hogy nem fut belôlük sok.

Page 31

Az 1982-ben született Lang Lang igazi csodagyerek volt: már ötéves korában versenyt nyert és szólóestet adott, kilencévesen pedig felvették a Pekingi Központi Konzervatóriumba. 1999ben egy beugrásnak köszönhetôen került az érdeklôdés középpontjába – az indiszponált André Watts helyett játszotta el Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét a Chicago-i Szimfonikusokkal. A Carnegie Hall-beli debütálásra két évvel késôbb került sor, azóta pedig nincs megállás: Lang Lang, aki idôközben a Deutsche Grammophon exkluzív mûvésze lett ma fesztiválról fesztiválra, zenekarról zenekarra járja a világot – mindenütt kirobbanó sikerrel.

De sikerült megingatni a sztárok másik két értékét is: a tartósságot és a minôséget. Amikor a zenebiznisz – és vegyük hozzá a sokszor viccesen szervilis sajtót is – egyik napról a másikra látványosan „elfelejt” egy korábban az egekig hozsannázott mûvészt, az kínosan

Barenboim ma vitathatatlanul a legnagyobb sztárok közé tartozik, ha létezne az a bizonyos toplista a legkeresettebb és –befolyásosabb muzsikusokról, kétségkívül valahol a sor elején – ha nem épp az élén – szerepelne. Az orosz zsidó szülôk gyermekeként 1942ben Argentínában született Barenboim elôször zongoristaként, majd karmesterként vált világhírûvé, legendás párt alkotott – az életben és a pódiumon egyaránt – a tragikusan fiatalon elhunyt gyönyörû és tehetséges csellómûvésszel, Jacqueline du Prével. Karmesterként 1967-ben debütált a Philharmonia Orchestra élén, operakarmesterként pedig az Edinburgh Fesztiválon Mozart Don Giovannijával. 1975 és 1989 között az Orchestre de Paris, majd 1991 és 2006 között a Chicago Symphony Orchestra együttesét vezette, mindemellett 1992 óta a Berlini Állami Opera zeneigazgatója is, 2006-tól pedig a milánói Scala elsô vendégkarmestere is. Számtalan zenei – köztük öt Grammy – és közéleti díjjal büszkélkedhet: ez utóbbiak Barenboim a fiatal palesztin muzsikusokért és általában a Közel-keleti békefolyamatért tett tiszteletreméltó erôfeszítéseit ismerik el.

emlékeztet arra, ahogyan egy sikertelen csokiszelet tûnik el a pultokról a bevezetését követô néhány hónapon belül. Be kellene látni: a komolyzenei sztár nem tömegtermék, nem illeszkedik a 21. század kapitalizmusának „kitalálom, bevezetem és vagy bejön, vagy jön a következô” filozófiájába. Egy mûvészt alapvetôen nem lehet „kitalálni” – éppen azért mûvész, mert ô találja ki saját magát, ráadásul lényegét tekintve alkalmatlan arra, hogy tôle idegen klisékbe erôltessék. Vagy van saját imázsa – amit persze fel lehet erôsíteni és apróságokban kozmetikázni – vagy nincs. A sztárkultusz csak árt a mûvészeknek: kevesen vannak, akik csak annyira élik bele magukat saját kiválóságukba, hogy ne váljanak önmaguk karikatúráivá – s még kevesebben a Wagnerek, akiknek önteltségét zsenialitásuk mellett a zene iránti feltétlen alázat is kordában tartja. Lássuk be: a komolyzenének a rossz marketing többet tud ártani, mint amennyit a jó használni képes. Lehet, hogy egy közepesen hamis tenort néhány évig el lehet adni göndör fürtjeivel és az újságok

számára érdekes magánéletével – de ez a könnyûzenei iparból importált logika becsapja és ledarálja a mûvészt és a közönséget egyaránt. Ezen a lélektelen körforgáson mindenki veszít – a mûvész az identitását, a menedzser az általa képviselt termék hitelességét és értékét, a közönség pedig a hôsébe vetett illúzióit. Pedig vigyázni kellene erre az illúzióra. Mert bár boszorkányok márpedig nincsenek, hôsök – sztárok – még vannak és remélhetôleg még lesznek is. Mert igenis szükségünk van héroszokra, jobban, mint valaha.

2007. február 19. hétfô, 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Bécsi Filharmonikusok koncertje

Bartók: Táncszvit; II. zongoraverseny; Schumann: IV., d-moll szimfónia, op. 120 Km.: Lang Lang (zongora) Vez.: Daniel Barenboim

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 32

Akinek Mozart a kályha: Sir Colin Davis

Egy szép öreg a Gyarmati Eszter írása

helyzetben. De (…) hálás vagyok a sorsnak, hogy kénytelen voltam megtanulni csendben és szabadon komponálni. Ez megóvott az ujjrendsablonok zsarnoki hatalmától (…) és a közhelyek csábításától…”

„A vezénylés olyan, mintha egy madarat tartanál a kezedben: ha túl szorosan fogod, elpusztul; ha túl lazán, elrepül” – summázta pályafutásának tapasztalatait egy 1997-ben adott interjúban az akkor hetven éves brit sztárdirigens, Sir Colin Rex Davis. Szûk fél évszázaddal korábban még úgy tûnhetett, sosem fogja megérezni, milyen is lehet kézbe venni azt a bizonyos madarat. A weybridge-i születésû fiatalember ugyanis a londoni Royal College of Music klarinétos növendékeként a karmesteri órákat is szerette volna látogatni, innen azonban eltanácsolták, mivel nem tudott zongorázni – és saját bevallása szerint e tekintetben nem sok változás történt az elmúlt évtizedekben… A sors különös fintora, hogy bizonyos szempontból még ez a hiányossága is épp ahhoz a komponistához kapcsolja, akinek zenéje a karmesteri pálya felé vonzotta, s akinek pályafutása legnagyobb részét szentelte: Hector Berliozhoz. A zeneszerzô híres emlékirataiban olvashatók a következô sorok: „Gyakran bánkódtam afölött, hogy nem tudok zongorázni; ez a képesség nagy hasznomra vált volna számos

Davis elhatározta: ha másképp nem, hát afféle „self-made-man”-ként (helyesebben „self-made-conductor”ként) éri el célját: a karmesteri dobogót. Zenész barátaiból megalakította az általa irányított Kalmar Chamber Orchestra-t, a Chelsea Opera Group elôdjét, amely a mai napig is mûködik. Lelkesedése és kitartása gyümölcsözônek bizonyult: 1957-ben a BBC Skót Szimfonikus Zenekarának másodkarmestere lett, majd 1959-ben a Sadler’s Wells Opera-hoz került elsô dirigensként (itt késôbb, 1961 és 1965 között zenei igazgatóként dolgozott). Mint oly sok mûvészt, Davist is a már befutott kollégákat ágynak döntô vírusok segítették a világot jelentô deszkákra: 1959-ben Mozart Don Giovanni címû operájának elôadását mentette meg a

Royal Festival Hallban, amely Otto Klemperer megbetegedése miatt került veszélybe. Karmesterként ekkor aratta elsô nyilvános sikerét. Egy évvel késôbb Thomas Beechem helyett ugrott be egy Varázsfuvola-elôadásba Glyndebourneben. Elôbb-utóbb minden világhírû zenész életrajzában elkövetkeznek azok a bekezdések, amelyek olvastán zsongani kezd a fejünk, ha követni próbáljuk a hírnév szárnyán közlekedô muzsikus röppálya-állomásainak és kitüntetéseinek felsorolását. Sir Colin Davis biográfiájában most jutottunk el ehhez a ponthoz – rágjuk hát gyorsan át magunkat az imponáló zenekarnév- és évszámhegyen. Az Amerikai Egyesült Államokban 1960-ban mutatkozott be a Minneapolisi Szimfonikus Zenekar élén, de vezényelte a New York-i Filharmonikusokat, a Philadelphia Zenekart és a Los Angeles-i Filharmonikusokat is. A Metropolitanben 1967-ben debütált. Az 1960-as években a Londoni Szimfonikus Zenekarnál, valamint 1967-tôl 1971-ig a BBC

Sir Colin Davis egyik legfontosabb elfoglaltsága a fiatal karmesternemzedék nevelése

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 33

angyal Szimfonikus Zenekar vezetô karmestereként dolgozott. 1971-ben Solti György utóda lett a londoni Royal Opera House-ban, ahol 1986-ig mûködött. 1977-ben a Tannhäusert vezényelte a Bayreuthi Fesztiválon; ô volt az elsô brit karmester, aki bebocsáttatást nyert Wagner szentélyébe. 1972-tôl 1983-ig a Bostoni Szimfonikus Zenekar elsô

Filharmonikusok elsô vendégkarmestere volt. A Londoni Szimfonikus Zenekar vezetô dirigensi tisztségérôl 2006. december 31-én köszön majd le, hogy másnaptól fogva a zenekar elnökeként folytassa munkáját. Számos kitüntetés birtokosa: a lovagi rend alsóbb fokozataként számon tartott „Commander of the British Empire” címet

nak tartott Berliozt is minduntalan a salzburgi-bécsi mesterhez (nem, nem tévedés, tényleg hozzá!) hasonlítja. Akinek ehhez kevés lenne a fantáziája, olvassa el például a következô sorokat egy 2001-ben készült interjúból: „Mozart és Berlioz nagyon hasonlóak: nem a zenekari hangzást (…), hanem a fájdalom, a gyengédség és az emberi érzelmek ábrázolását tekintve. Amit Mozart leír, azok nem csupán hangjegyek: valami alapvetôt közöl velük, s neked meg kell hallanod azt. Ha nem érted, az a te hibád. Azt hiszem, ugyanez a helyzet Berliozzal is.” A London Times egyszer azt írta róla: „Azáltal vált híressé, hogy úgy vezényel Mozartot, mint egy angyal.”

A London Symphony Orchestra

vendégkarmestereként is dolgozott. 1983-tól tíz éven át a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának vezetô dirigense volt, 1990-ben pedig a drezdai Staatskapelle tiszteletbeli karmestere lett. 1995-ben a Londoni Szimfonikus Zenekar vezetô dirigensévé nevezték ki; ezzel az együttessel indította el „BerliozOdüsszeia” címû sorozatát, amelynek keretében Berlioz legjelentôsebb mûveit vezényelte 16 estén át 1999/2000-ben. Berlioz születésének 200. évfordulóján, 2003-ban ugyanezzel a zenekarral a londoni Barbican Centre-ben, illetve a New York-i Lincoln Centerben is koncertsorozatot adott a komponista mûveibôl. 1998-tól 2003-ig a New York-i

1965-ben, a lovagi címet 1980-ban, a brit Királyi Filharmóniai Társaság Arany Medálját 1995-ben nyerte el; 2003-ban Yehudi Menuhin-díjjal tüntették ki. Bár a már említett zeneszerzôkön kívül szoros szálak fûzik Jean Sibelius, Igor Stravinsky, Benjamin Britten és Michael Tippett zenéjéhez is, a Sir Colin Davisszel készült interjúkat olvasgatva az a benyomásunk támadhat, hogy számára Mozart a kályha: bármely komponista kerül szóba, szinte mindig nála indul el és hozzá is érkezik. Például a Falstaff szerinte „tulajdonképpen egy Mozartopera”, s legkedvesebb zeneszerzôjét, az általa „az elsô és igazi romantikus”-

Akarnak látni egy szép, öreg angyalt a Mûvészetek Palotájában? Február 28-án megtehetik. 2007. február 28. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A London Symphony Orchestra hangversenye

Mozart: La Clemenza di Tito – nyitány; C-dúr zongoraverseny K 415 Csajkovszkij: IV. f-moll szimfónia, op. 36 Km.: Mitsuko Uchida (zongora) Vez.: Sir Colin Davis

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 34

Áttekintô December Dátum 1. péntek

December

Esemény

Idôpont Helyszín

Horgas Eszter koncertje – Vivaldi: A négy évszak

19.30

BBNH

„Tánclépés” – zenés-táncos vacsorák a Bohém Étteremben:slowfox

20.00

BÉ

MOZART 2006 Purcell Kórus és Orfeo Zenekar / Vashegyi György

19.30

BBNH

ExperiDance: Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

Zeneakadémisták koncertjei az Üvegteremben

10.00

Szulák Andrea

19.30

BBNH

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK – „Karácsony a zenében”

11.00 15.00

FSZ

„Cifra Palota” – Esélyegyenlôség

10-15

ECS

4. hétfô

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett Bogármese

10.00 18.00

FSZ

5. kedd

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Berkes Kálmán, Mitilineou Cleo, Wiedemann Bernadett, Brickner Szabolcs, Fokanov Anatolij, Nemzeti Énekkar

19.30

BBNH

Bozsik Yvette Társulat: A varázsfuvola

19.00

FSZ

6. szerda

„Steve Reich hetvenéves” UMZE Kamaraegyüttes, Amadinda Ütôegyüttes

19.30

BBNH

7. csütörtök

15 éves a Budapesti Kamaraopera Gluck: Orfeo ed Euridice – gálakoncert

19.00

FSZ

8. péntek

„Tánclépés” – zenés-táncos vacsorák a Bohém Étteremben: csacsacsa

20.00

BÉ

9. szombat

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

15.00 19.00

FSZ

Zeneakadémisták koncertjei

10.00

ÜT

10. vasárnap

OPERA MINDENKINEK Csajkovszkij: Anyegin

11.00 15.00

FSZ

„Cifra Palota” – Mikulás

10-15

ECS

2. szombat

3. vasárnap

11. hétfô 12. kedd

13. szerda

Mozart: Don Giovanni – koncertszerû elôadás

19.00

BBNH

HÉTFÔ ESTI JAZZ – Fókuszban: Berki Tamás

19.30

FSZ

Budapest Táncszínház: Alice Csodaországban

10.30 15.00

FSZ

Zeneakadémisták koncertjei

17.00

ECS

A Mûvészetek Palotájának jótékonysági könnyûzenei koncertje

20.00

BBNH

Budapest Táncegyüttes – Honvéd Táncszínház Fekete piros… tánc 14. csütörtök 15. péntek

16. szombat

19.00

FSZ

VII. Budapesti karácsonyi harangjáték-hangverseny

19.30

BBNH

ExperiDance: Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

KARÁCSONYI ORGONAKONCERTEK I. Deák László és a Magyar Rádió Gyermekkórusa

19.30

BBNH

Gyôri Balett: Hamlet

19.00

FSZ

„Tánclépés” – zenés-táncos vacsorák a Bohém Étteremben: angolkeringô

20.00

BÉ

KARÁCSONYI ORGONAKONCERTEK II. 19.30 Fassang László orgonaestje és a Danubia Szimfonikus Zenekar 19.30

FSZ

Zeneakadémisták koncertjei

10.00

ÜT

„Cifra Palota” – Karácsony

10-15

ECS

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK Karácsonyi orgona- és kórusmuzsika

11.00

BBNH

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett Bogármese

16.00 19.00

FSZ

KARÁCSONYI ORGONAKONCERTEK III. „Az orgona története” - Pálúr János, Ruppert István

19.30

BBNH

18. hétfô

Markó–Keveházi: Emberi Himnusz Táncjáték Beethoven IX. szimfóniájára

19.30

BBNH

Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana

19.00

FSZ

19. kedd

Markó–Keveházi: Emberi Himnusz Táncjáték Beethoven IX. szimfóniájára

19.30

BBNH

Zeneakadémisták koncertjei

17.00

ECS

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar / Ligeti András, Sümegi Eszter

19.30

BBNH

Pécsi Balett: A Notre-Dame-i toronyôr

19.00

FSZ

Lovász Irén, Makám

19.30

FSZ

20. szerda

21. csütörtök

BBNH FSZ LuMú ECS ET ÜT BÉ

= = = = = = =

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Fesztivál Színház Ludwig Múzeum Elôcsarnok Elôadóterem Üvegterem Bohém Étterem

Idôpont Helyszín

MOZART 2006 Händel: Messiás – Mozart átdolgozásában Linzi Bruckner Zenekar és Színházi Mozart Kórus / D. R. Davies, Ch. Oelze, Ch. Ratzenböck, K. Azesberger, G. Belac´ek

19.30

BBNH

23. szombat

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán, Till Fellner

19.30

BBNH

26. kedd

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván, Pieter Wispelwey

15.00

BBNH

27. szerda

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván, Pieter Wispelwey

19.45

BBNH

28. csütörtök

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván, Pieter Wispelwey

19.45

BBNH

Bozsik Yvette Társulat: A varázsfuvola

19.00

FSZ

29. péntek

Budapest Táncszínház: Alice Csodaországban

10.30 15.00

FSZ

30. szombat

Kispál és a Borz

20.00

BBNH

Kaláka együttes

15.00 19.30

FSZ

Birkás Ákos retrospektív kiállítása Megtekinthetô: február 4-ig

LuMú

Január Dátum

Esemény

Idôpont Helyszín

5. péntek

Jason Robert Brown: Volt öt évünk – Musical

20.00

FSZ

6. szombat

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Szombathelyi Szimfonikus Zenekar / Alpaslan Ertüngealp, Katerina Hebelková Kodály, Suchonˇ , Veress Sándor

19.30

BBNH

Jason Robert Brown: Volt öt évünk – Musical

20.00

FSZ

7. vasárnap

Jason Robert Brown: Volt öt évünk – Musical

16.00 20.00

FSZ

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK – Fiatalok zenei kalauza

11.00

BBNH

„Cifra Palota”

10-15

ECS

8. hétfô

Jason Robert Brown: Volt öt évünk – Musical

20.00

FSZ

9. kedd

Goran Bregovic´ Wedding & Funeral Band Karmen with a happy end

19.30

BBNH

15.00 18.00

FSZ

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett: Bogármese

10. szerda

Zeneakadémisták koncertje

17.00

ECS

Az Egri & Pertis Duó kétzongorás koncertje Brahms, Hollós Máté, Kodály, Liszt

19.30

BBNH

11. csütörtök

ExperiDance: Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

12. péntek

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán, Ránki Dezsô, a Budapest Bábszínház Mûvészei Csajkovszkij, Bartók, Stravinsky

19.30

BBNH

Budapest Táncegyüttes: Fekete piros… tánc

19.00

FSZ

13. szombat

Zeneakadémisták koncertje

11.00

ÜT

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Debreceni Filharmonikus Zenekar / Kollár Imre Horváth Bence, Farkas István Péter Brahms, Kovács Zoltán

19.30

BBNH

„Szakíts, ha tudsz!” – Marozsán Erika lemezbemutató koncertje

19.30

FSZ

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Pannon Filharmonikusok – Pécs / Hamar Zsolt A. Codeluppi, Koppándy J., Török E., Herpay Á., Solymosi P., Plecskó L., Góth T., Pannon Volán Férfikar, Nemzeti Énekkar, Mácsai Pál Hamar Zsolt, Stravinsky, Liszt

19.30

BBNH

Honvéd Együttes – Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

„Cifra Palota”

10-15

ECS

15. hétfô

Academy of St. Martin in the Fields / Sir Neville Marriner, Baiba Skride Kodály, Dvorˇ ak, Mendelssohn

19.30

BBNH

HÉTFÔ ESTI JAZZ – Modern Art Orchestra

19.30

FSZ

16. kedd

Zeneakadémisták koncertje

17.00

ECS

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Budapesti Vonósok Kamarazenekar, Fenyô László Mozart, Haydn, Kovács Zoltán

19.30

BBNH

14. vasárnap

17. szerda

18. csütörtök

RÖVIDÍTÉSEK:

Esemény

22. péntek

BBNH

Ando Drom, Thierry „Titi” Robin 17. vasárnap

Dátum

19. péntek

A Nemzeti Táncszínház programja

19.00

FSZ

„Klasszikus és jazz” UMZE Kamaraegyüttes, Oláh Kálmán, Borbély Mihály, Fekete-Kovács Kornél, Gôz László

19.30

FSZ

Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana

19.00

FSZ

In memoriam Ferencsik János

19.30

BBNH

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

Az egyiktôl a másikig – Válogatás a FRAC Loire gyûjteményébôl – Megtekinthetô: március 11-ig 20. szombat

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Budafoki Dohnányi Zenekar / Hollerung Gábor, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budapesti Ifjúsági Kórus Vajda János, Bernstein, Grofé

LuMú 19.30

BBNH

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:35

Page 35

2006. december-2007. február Január Dátum

Február Esemény

Idôpont Helyszín

Magyar Balett Színház: Tûzmadár / A csodálatos mandarin

19.00

FSZ

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett: Bogármese

15.00 18.00

FSZ

ORGONAKONCERTEK FIATALOKNAK XAVÉRRAL A ritmus

15.00

BBNH

„Cifra Palota”

10-15

ECS

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara / Toshihiko Matsunuma Fodor Beatrix, Ránki Dezsô Beethoven, Petrovics Emil, Rahmanyinov

19.30

BBNH

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett: Bogármese

10.30 15.00

FSZ

23. kedd

MÁV Szimfonikus Zenekar / Irwin Hoffmann és Gary Hoffman Csajkovszkij-est

19.30

BBNH

Heaven Street Seven – Vendég: Garish (Ausztria)

20.00

FSZ

24.szerda

Yeodo Ifjúsági Szimfonikus Zenekar / Kim Moon Kim Yoon-Hee, Kwak No-Hee Sosztakovics, Sarasate, Bizet

19.30

BBNH

Budapest Táncszínház: Alice Csodaországban

10.30 15.00

FSZ

Liszt Ferenc Kamarazenekar – Yefim Bronfmann Grieg, Mozart, Schubert

19.30

BBNH

21. vasárnap

22. hétfô

25. csütörtök

26. péntek

27. szombat

Bozsik Yvette Társulat: A varázsfuvola

19.00

FSZ

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván – „Titok-koncert”

19.45

BBNH

MINI-FESZTIVÁL Vajda János, Kocsár Miklós, Sári József, Durkó Péter, Nógrádi Péter, Zombola Péter, Togobickij Viktor, Gulya Róbert és Pongrácz Zoltán Mûvei

19.30

FSZ

Zeneakadémisták koncertje

11.00

ÜT

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván – „Titok-koncert”

19.45

BBNH

MINI-FESZTIVÁL – Huszár Lajos: Passió – ôsbemutató

17.00

MINI-FESZTIVÁL Olsvay Endre, Dragony Tímea, Decsényi János, Bozay Attila, Sugár Miklós, Eötvös Péter, Hollós Máté, Farkas Ferenc és Szokolay Sándor Mûvei 28. vasárnap

19.30

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP 19.30 Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus / Antal Mátyás Geszthy V., halami K., Klein O., Hámori Sz., a Szent István Király Szakközépiskola és a Szent István Gimnázium Vegyeskara Szervánszky Endre, Respighi, Rossini

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett Bogármese

15.00 18.00

FSZ

9. péntek

Miklósa Erika és vendégei Joseph Calleja, Roberto Scandiuzzi Donizetti, Verdi, Bellini

19.30

BBNH

Bozsik Yvette Társulat: A varázsfuvola

19.00

FSZ

10. szombat

Zeneakadémisták koncertje

11.00

ÜT

Mahler: VIII. szimfónia („Ezrek szimfóniája”) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa, Nemzeti Énekkar / Fischer Ádám Korondi A., Bátori É., Fodor B., Meláth A., Wiedemann B., Fekete A., Massányi V., Kovács I.

19.30

BBNH

11.vasárnap

Honvéd Együttes – Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

„Cifra Palota”

10-15

ECS

12. hétfô

Kurt Weill Cabaret – A Madách Színház elôadása

19.00

FSZ

13. kedd

Zeneakadémisták koncertje

17.00

ECS

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Gyôri Filharmonikus Zenekar / Medveczky Ádám Weiner Leó, R. Strauss, Hacsaturján, ifj. Johann Strauss

19.30

BBNH

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP 19.30 Miskolci Szimfonikus Zenekar / Kovács László, Fassang László Weiner Leó, Richard Addinsell, Samuel Barber, Stravinsky

BBNH

14. szerda

19.00

FSZ

19.30

BBNH

FSZ

ExperiDance: Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

Budapest Táncszínház: Alice Csodaországban

10.30 15.00

FSZ

16. péntek

Budapesti Fesztiválzenekar / Schiff András Haydn, Schubert, Mozart

19.45

BBNH

Szegedi Kortárs Balett: A csodálatos mandarin

19.00

FSZ

17. szombat

Zeneakadémisták koncertje

11.00

ÜT

Budapesti Fesztiválzenekar / Schiff András Haydn, Schubert, Mozart

19.45

BBNH

15. csütörtök

BBNH

FSZ

KICSINYEK ZENÉS DÉLELÔTTJEI Hangszervarázs II.: a fafúvós hangszerek

10.30 12.00

ÜT

„Cifra Palota”

10-15

ECS

17.00

ECS

Schiff András és a Cappella Andrea Barca – Mozart-est

19.30

BBNH

31. szerda

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Szegedi Szimfonikus Zenekar / Gyüdi Sándor Vitalij Kuprij Viski János, Rahmanyinov, Elgar

19.30

BBNH

Február

18. vasárnap

3. szombat 4.vasárnap

5. hétfô

6. kedd

7. szerda

Pannon Filharmonikusok – Pécs / Martin Turnovsky, Onczay Csaba Rahmanyinov, Sosztakovics, Janácˇ ek

19.30

Kurt Weill Cabaret – A Madách Színház elôadása

19.00 11.00

ÜT

OPERA CONCERTANTE – Verdi: Don Carlos

18.00

BBNH

Születésnapi Máté Péter-emlékkoncert

20.00

BBNH

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK – Farsangi bál

11.00 15.00

FSZ

„Cifra Palota”

10-15

ECS

Sebô 60

19.30

BBNH

ExperiDance: Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett: Bogármese

15.00 18.00

FSZ

Zeneakadémisták koncertje

17.00

ECS

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP MÁV Szimfonikus Zenekar / Gál Tamás Kertesi I., Albert T., Massányi V., a Gödöllôi Frédéric Chopin Zeneiskola Gyermekkórusa, Nemzeti Énekkar Doráti–Serly–Pártos–Frid–Veress, Orff: Carmina Burana

19.30

BBNH

Kurt Weill Cabaret – A Madách Színház elôadása

19.00

FSZ

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Duna Szimfonikus Zenekar / Deák András, Pálúr János Bernstein, Jongen, Ránki György

19.30

BBNH

Magyar Balett Színház: Tûzmadár / A csodálatos mandarin

19.00

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara / Fischer Ádám Sebestyén Márta, Muzsikás Együttes, Juhász Zoltán, Havasréti Pál, Lányi György, Szeverényi Ilona Bartók, Dubrovay László, Kodály

19.30

BBNH

10-15

ECS BBNH

A Nemzeti Táncszínház programja

19.00

FSZ

20. kedd

Zeneakadémisták koncertje

17.00

ECS

Purcell Kórus és Orfeo Zenekar / Vashegyi György Haydn-est

19.30

BBNH

22. csütörtök

23. péntek

A Nemzeti Táncszínház programja

19.00

FSZ

Jótékonysági koncert Járóka Sándor javára

19.30

BBNH

Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz

10.30

FSZ

Bozsik Yvette Társulat: A varázsfuvola

19.00

FSZ

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Martin Haselböck Schubert, Bruckner

19.30

BBNH

Honvéd Együttes – Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

„Mozarttól a Misztikus álmokig” Szakcsi Lakatos Béla zongoramûvész klasszikus és jazzestje

19.30

BBNH

Határátlépések – Megtekinthetô: április 15-ig

LuMú

Kurt Weill Cabaret – A Madách Színház elôadása

19.00

24. szombat

Zeneakadémisták koncertje

11.00

ÜT

25. vasárnap

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP Alba Regia Szimfonikus Zenekar / Drahos Béla, Forod B., Wiedemann B., Wendler A., Hábetler A., Alba Regia vegyeskar, Primavera Vegyeskar Petrovics Emil, Mozart, Beethoven

19.30

BBNH

OPERA MINDENKINEK – Bizet: Carmen Opera-keresztmetszet

11.00 15.00

FSZ

ECS

„Cifra Palota”

10-15

26.hétfô

HÉTFÔ ESTI JAZZ – Budbudas zenekar

19.30

FSZ

27. kedd

KFKI Kamarabalett – Magyar Nemzeti Balett Bogármese

15.00 18.00

FSZ

ExperiDance: Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

Londoni Szimfonikus Zenekar / Sir Colin Davis, Mitsuko Uchida Mozart, Csajkovszkij

19.30

BBNH

Gyôri Balett: Hamlet

19.00

FSZ

28. szerda FSZ

FSZ FSZ

19.30

BBNH

Zeneakadémisták koncertje

19.00 19.00

Bécsi Filharmonikus Zenekar / Daniel Barenboim, Lang Lang Bartók, Schumann

FSZ

Budapest Táncegyüttes: Fekete piros... tánc Song, Dance and Magic – Fésûs Nelly Show

„Cifra Palota”

21. szerda 2. péntek

FSZ

19. hétfô

Idôpont Helyszín 19.00

BBNH

Sinfonietta Cracovia / Krzysztof Penderecki Mendelssohn, Penderecki

19.30

Honvéd Együttes – Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

Idôpont Helyszín

ExperiDance: Steel – A fém legendája

Zeneakadémisták koncertje

1. csütörtök

Esemény

MAGYAR SZIMFONIKUS KÖRKÉP 19.30 Danubia Szimfonikus Zenekar / Héja Domonkos, Nemanja Radulovic´ Petrovics Emil, Rimszkij-Korszakov, Sarasate, Ravel

10.30 15.00

MINI-FESZTIVÁL – Bánkövi Gyula, Dubrovay László, Durkó Zsolt és Sugár Rezsô Mûvei

Esemény

8.csütörtök

Budapest Táncszínház: Alice Csodaországban

30. kedd

Dátum

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 36

Orgonahangversenyek fiataloknak

A Zenebirodalom ajtaja kitárul

Filip Viktória interjúja

A magyar zenei élet egyik legérdekesebb egyénisége, Varnus Xavér arra vállalkozott, hogy öt koncert során bevezeti a koncertlátogatókat a zene varázslatos birodalmába. Célja az, hogy rádöbbentse a közönséget arra, mi valójában a ritmus, a dallam, a harmónia. Ehhez szokatlan eszközöket és szokatlan vendégeket is segítségül hív: szívmikrofont, víziorgonát, DJ Palotait és a koncerten jelen lévôket is bevonja majd egy-egy közös, mindenkit megmozgató produkcióba. Az Orgonahangversenyek fiataloknak elsô öt állomása azonban csak az elôszobáig vezet majd. Az ebédlôbe és a szalonba egy következô koncertsorozat alkalmával pillanthat be a kíváncsi közönség. – A koncertek célközönsége az eredeti koncepció szerint a 8 és 14 év közötti gyerekek voltak, de nyilvánvalóan a szülôk is el fognak jönni, ezért inkább a 10 és 40 év közötti korosztálynak szólnak ezek a hangversenyek – meséli az orgonamûvész. Azt gondoltam végig, hogy az orgonát mint lehetôséget felhasználva hogyan lehet úgy kibontani a zene különbözô elemeit, hogy az a gyerekeknek maradandó élményt okozzon. Rájöttem, hogy egyfajta tematikai partvonal mentén kell haladni, de nem a már 20 éve meglevô módszereket felhasználva, hanem új, megdöbbentô, sôt néhol hátborzongató eszközöket is alkalmazva. Így került a mûsorba az, hogy Bach Air címû mûvét úgy fogjuk eljátszani, hogy az ott lévô 1800 gyerek egyikére szívmikrofont

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

teszünk. Az ô szívdobbanása lesz az a lüktetés, amire én eljátszom a darabot. Így a saját bôrén érzi majd mindenki, hogy a ritmus nem más, mint maga az ember. Ha az ember meghal, és a szíve nem ver tovább, a benne élô ritmus is megszûnik. Az orgona minden koncerten szerepel majd, hiszen nyilvánvalóan a saját hangszerem mellôl tudom a zenével kapcsolatos gondolataimat a legjobban kifejteni. Nem titkolt cél, hogy ne csak a koncertlátogató közönséget, hanem az orgona közönségét is növeljük. Biztos vagyok benne, hogy egy mai tizenévesnek – aki egyébként az interneten és a számítógépen nôtt fel – izgalmasabb egy orgona, mint egy négyhúrú hegedû. Azok a fantasztikus technikai csodák, amikkel az orgona rendelkezik – fújtatórendszerek, szélládák, irdatlan mennyiségû síp – még azokat is megfogják, akiket a zene önmagában nem érint meg. Lehetséges, hogy ôk errôl az oldalról fogják megközelíteni a zenét. Bizonyos mértékig Leonard Bernstein mûsora, a Hangversenyek fiataloknak volt a koncertsorozat mintája. Ezzel a TVmûsorral kapcsolatban azonban meg kell jegyeznem, hogy Bernsteinnek a korabeli újságok tanulsága szerint 61 próbamûsora és próbaadása volt, amíg az elsôt valóban adásba engedték. Magyar módszer szerint nekem erre nem lesz lehetôségem. Nem hiszem, hogy be fogjuk tudni fejezi a zenei kirándulást ez alatt az öt koncert alatt: most csak kinyitjuk az ajtót. Számtalan lehetôség van még hátra. Roppant érdekes dolog lenne azt megmutatni, hogy az orgona, amely tulajdonképpen a világtörténelem legelsô szintetizátora, hogyan lett a hangszerek nagy imitátora. Vagy hogyan történhetett meg az, hogy az orgona utánzott egy régi hangszert, orgonasíp lett belôle, közben ez a hangszer eltûnt a történelemben, egyetlen kópia sem maradt róla, majd az orgonasíp hangjából próbálták rekonstruálni az eredeti hangszert. Nehezen, de sikerült keresztülvinni azt az ötletet is, hogy egy olyan könnyûzenei legenda, mint DJ Palotai is részt vegyen az öt koncert egyikén. Az apró lépések politikáját folytatva az elsô öt koncertet

Page 37

még hagyományosabbnak szánom, de a következôk már irgalmatlanul hozzák a XXI. századot. Egy teljesen új közönséget kell kiépíteni és felrázni. Az embereknek értékítélet átalakításon kell átesniük, hogy a komolyzenével szembeni elôítéleteiket levetkôzzék. Egyik barátom egy kutatás során kimutatta, hogy a Müpa potenciális közönségébôl naponta átlagosan 20 ember költözik át a temetôkbe, és napi 2-3 ember pótolja ezt a számot. Ezen az arányon sürgôsen változtatni kell: a Mûvészetek Palotájában ez az elsô konvergencia-program. Vegyük tudomásul, hogy hiába fütyörészünk, hiába üvöltözünk, hiába lengetünk plakátokat, az utca másik oldalán lévô, a komolyzenét nem ismerô emberekhez egy módon kerülhetünk közelebb: nem szabad megvárnunk azt, amíg átjönnek hozzánk, nekünk kell átmennünk értük. Ebben az értelemben ez az öt koncert az elsô nagyobb próbálkozása a Müpának.

Szeretne a zene birodalmán beljebb jutni, de ehhez egy segítô kézre lenne szüksége. Én ez utóbbi rétegnek szeretnék segítséget nyújtani. Ôk az én célközönségem. Olyan darabokat kell játszanom, amelyeket a közönség ért, ismer és elfogad. A közönség ezekkel a mûsorokkal és azok elôadójával szemben mindig is befogadó volt. Nekem ezt a mûsorpolitikát kell folytatnom minden tekintetben.

Nem azt szeretném, hogy ezek a koncertek kellemes, szép, feledhetô délutáni hangversenyek legyenek. Azt szeretném, ha közbeszéd tárgyává válnának, és a XIII. kerületi középiskolás is tudna ennek a koncertsorozatnak a létértôl. Ez lenne a cél. A nagy kérdés az, hogy sikerül-e ezt így megvalósítanunk. A célközönségünk nem az az 1800 ember, aki be fog ülni a koncertre, hanem az az 50-60 ezer, aki nem fér be, mert vidéken van: ôk a mi valóságos célközönségünk. Szembe kell néznünk azzal, hogy ma Magyarországon még a politikainál is sokkal tragikusabban szét van szakadva a zenei élet két pólusra. Az a borzasztó fanyar leegyszerûsítés, hogy Magyarországon két típus van: szereti a klasszikus zenét, vagy nem szereti, nem igaz. Akik szeretik a klasszikus zenét, azon belül két nagyon szélsôséges csoport van, és a kettô között számtalan átmenet. Az egyik véglet a „Ki nyer ma?“ közönsége, amelynek tagjai már egy belsô brácsa szólamból tudják, hogy egy 1952-es felvételt hallottak Klempererrel. A másik pólust azok alkotják, akik olyanok lehetnek, mint egy kaposvári, nagyon tisztes pedagógus, középiskolai tanár, aki magyart tanít, és nagyon-nagyon szereti azt, ami az ô értékítélete szerint szép.

Orgonahangversenyek fiataloknak – Varnus Xavér sorozata vasárnaponként 15 órakor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2007. január 21. – A ritmus 2007. március 4. – Dallam és ritmus 2007. április 22. – Forma és stílus 2007. május 27. – Mirôl is szól a zene? 2007. június 24. – Rögtönözzünk!

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 38

Posztmodern rockerek

Kispál forever Végsô Zoltán írása

Ha hiszünk a média felhajtásának, ha nem, nincs mit tagadni: ma a Kispál és a Borz Magyarország legkedveltebb zenekara. Félreértés ne essék, Kispálék zenéjét a rádiók és televíziók alig-alig játsszák: különösek a dalszövegek, sok a ritmusváltás, a dugóban ücsörgô munkásember még a végén összezavarodik a vibráló számok hallatán – vélekedik a mûsorkészítô automata. Mégis, amikor az ôsz folyamán a legnagyobb internetes portál és a slágerekre szakosodott kereskedelmi rádió álomslágert indult választani, közel félezer magyar dal közül több tízezren a „Ha az életben” címû számot szavazták összesítésben a harmadik helyre – ezzel a zenekarokat tekintve a Kispál lett a legnépszerûbb zenekar. Lovasi András a Sztornó címû film fôszerepében

Furcsa arra gondolnunk, hogy a rendszerváltoztatás után is létezik suttogó propaganda, és van olyan zenekar, amelyik tulajdonképpen a fôsodor oldalvizétôl sem megérintve húsz éve, folyamatosan megújuló erôvel mûködik és rendre produkálja a teltházas koncerteket. Vajon honnan fakad az ôsenergia, mi szolgálhat a még ma is meghökkentôen újítónak ható zenei szándékok alapjául? A történet eleje 1987-re nyúlik vissza, a színhely Pécs, ahogyan ma is az. Egyetemi klubok, helyi fellépések a környéken, eleinte kvartett, aztán az alap-basszer, Ózdi Rezsô inkább tovább ûzi polgári foglalkozását, és maradt a trió. Kispál András gitározik, Bräutigam Gábor dobol, és Lovasi András már nem csak énekel, hanem a basszusgitárt is kezébe kellett vennie jobb híján. ’89-re demo-éretté vált a zenekar, és a „Tökéletes helyettes” kazetta felvétele után két évvel az elsô album is megjelent. A „Naphoz Holddal” címû lemezen a szövegek már egyértelmûen tükrözik Lovasi költôi vénáját, amely körítéseként a kor gitárzenéjének szinte valamennyi stíluseleme fellelhetô a néhány hangos rock and rolltól a húzósabb underground punk megszólalásig. Bräutigam Gábor az ötödik, „Ül” címû lemezig tartott a zenekarral, Lovasiék szerint nehezen bírta a 13/8-ot, és helyére Tóth „Csülök” Zoltán érkezett. A korszakváltások nagyjából a dobosok cseréje környékére tehetôk, igaz, nagymértékben ilyenkor

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

sem változik a zenekar hangzása, de tény, hogy az alternatívból elinduló zenekar számára az idô folyása a professzionalizálódást is elhozta, és mára egy magyar viszonylatban egyedülálló, tökéletesen letisztult pályaívre tekinthetünk vissza. Kispál gitársoundja ezer közül is könnyen felismerhetô, az ének parallelszólamaként megjelenô dús játéka egyetlen könnyûzenei dal szerkezetében sem fellelhetô. Az idôközben zenekari taggá avanzsált Dióssy Ákos billentyûinek hatása kettôs: mintha élôben többet kapnánk belôle, a lemezeken azonban finom mértéktartással tolja meg a harmóniákat, így rajta keresztül a „Bálnák ki a partra” lemez óta rendre korszerûsödik a zenekar hangzása. A basszusgitár Lovasi értelmezésében több mint a megbízható alap vagy a ritmusszekció része, sôt, talán egyáltalán nem is húzhatjuk rá ezen szerepeket a hangszerre. Mélygitárról van szó, egy plusz, teljes értékû szólamról; ahogy Lovasi egy interjúban mondta, csak pengetôvel játszik, mert ujjal éneklés közben nem tud.

Page 39

A Kispál és a Borz ma éppenséggel kisválságát éli, eredeti megállapodásuk szerint csak addig játszanak együtt, ameddig a közös munka újat hoz, és nem érzik megzápultnak mindazt, amit a hátuk mögött tudhatnak. A nyári Sziget Fesztiválon Lovasi „öreg, kövér, köcsög”ként jellemezte magukat, ami arra mindenképpen jó volt, hogy némi hullámot keltsen a punnyadó magyar zenei közélet mocsarasodni látszó tavában, míg a zenekarnak is szembe kellett nézni a maguk elé állított kihívásokkal. Könnyû azt mondani, hogy a 11 stúdióalbum, a születésnapos koncertlemez, a Csinibaba filmzenéje és az egyéb kis- és maxi-lemezek lefedik azt a spektrumot, amit ez a felállás magában rejt és még elbír. Aki azonban már látta színpadon, vagyis igazán elemében a Kispált, biztos lehet abban, hogy potenciál még bôven rejtezik a kôkemény elôadásmódban, és a Lovasi szemüvege mögül kipattanó rímtelen, sortöredezett, posztmodern, olykor dadaista szófüzérek hatásai kétségtelenül remek inspirációt nyújthatnak akár egy élethosszig tartó nagyfutamhoz is. Ne kerteljünk, mondjuk

ki: a két András – Lovasi és Kispál – végérvényesen összenôtt, ôk a magyar rock kiemelkedô jelentôségû együttállását képezik, még ha Lovasi a régi társakkal létre is hozta a Kiscsillag nevû zenekart és aktuálisan éppen fôszereplôje egy egészestés játékfilmnek is (KVB: Sztornó). Az új utak keresésének individualista eredôi közös folyományba torkollanak – a legnagyobbaknál így szokott ez lenni.

2006. december 30. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Kispál és a Borz koncertje

Tagjai: Dióssy D. Ákos (billentyûs hangszerek), Kispál András (gitárok), Lovasi András (gitár, ének), Bóra Áron (dob)

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 40

Egy cigányzenekar több élete

Ando Drom, a

H. Magyar Kornél írása

Húszévnyi létezésen is két évvel túl van az autentikus cigányzenét játszó Ando Drom együttes. Ez önmagában is sikertörténet. A baseballsapkás egyetemisták elôször a kultúrsokktól földbe gyökerezett lábbal bámulva hallgatták, aztán extázisban táncolták zenéjét a fesztiválsátrakban. Zsigó Jenô ekkor még aligha gondolta, hogy zenekara a XXI. században az elementáris hatáson túl a roma értékteremtés egyik meghatározó mûhelyévé válik. Hogy miként lehet szociális munkából nemzetközi sikereket is elérô zenei társulást formálni, ennek receptje alighanem az Ando Drom alapítóinak hétpecsétes titka marad. Az 1984-es alapítás egy rákospalotai cigány

gyerekközösségben kezdôdött, ahol a társadalmi kihívásokkal túl korán szembenézô, kallódó gyerekeknek Zsigó Jenô adott hangszert a kezébe – és ezzel önbecsülést a szívébe. Ezután olyan ív következett a hamarosan zenekarrá alakuló fiatalok pályáján, amelytôl profi zenészek is könnyen megszédülnének. Az Ando Drom bejárta a világot, több európai filmnek készített zenét, az ív csúcsát jelentô lemezüket (Phari Mamo, 1997) pedig nemzetközi hírû világzenei kiadó gondozta. Ez a zenekar azonban nem egyszerûen csak létezik, nem fel- és leszálló ágban mérhetô pályájának íve. A zenekarvezetô döbbenetes elkötelezettsége több életet is ajándékozott az Ando Dromnak. 1998-ban Zsigó Jenô egyszer csak egyedül találta magát küldetéstudatával – az Ando Drom zenészei kirepültek a fészekbôl. Ám a szívós létezni akarás

fônixmadárként élesztette föl poraiból a zenekart. Új tagok kerültek a régiek helyére, késôbb pedig az eredeti felállás néhány tagja is visszatért. A zenekar, sajátos módon, többször is sikeresen gyökeret vert mind a cigány folklórzenekarok körében, mind a budapesti klubéletben. És bár ezekben a periódusokban sok hatás és ellenhatás érte zenéjét – színpadi megjelenése, a dallamok megszólalása, hangszerelése rengeteget változott az elmúlt húsz évben –, az autentikus cigány zenekultúra csodálatosan gazdag, szerteágazó világához való hûséges ragaszkodás ma is stílusuk kiindulópontja, védjegye és legfontosabb éltetô eleme. Az Ando Dromot sokáig az urbánus roma folklór megteremtôjének tartották, annak a zenekarnak, amely az ôseredeti tradíciókat felelevenítve és megôrizve, sajátos tudatossággal kövezi ki a városi

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 41

, az értékteremtô cigányság kulturális önazonossága felé vezetô utat. Zenéjük megszólalt esôáztatta fesztiválokon és színházak megszentelt színpadán, felléptek egyszerû ruhában és fodros selyemben… És amilyen sokszínû ezeknek a helyszíneknek a közönsége, olyan sokfelé tapogat a zenekar stílusa is. A városi jelleghez ugyanis hozzátartozik, hogy a világban fellelhetô ezerarcú cigány kultúra a ’90-es években egyszer csak elérhetô távolságba került. Az Ando Drom mindenkinél hevesebb megszállottsággal kutatja a cigányság zenei arculatának vonzásait, a régieket ugyanúgy, mint azokat, amelyek progresszív módon a jövôbe mutatnak. A zenekar repertoárjában megtalálhatunk évezredes indiai dallamokat, balkáni, francia és ibériai forrásokból származó motívumokat is. Legfrissebb felállása lehetôvé teszi, hogy az autentikus cigány forrás darabjai otthonosan mozogjanak szélesebb kelet-európai zenei környezetben, jazzkörökben vagy akár a nyolcvanas évek patinás vendéglátó zenéjében is. Az alapító zenekarvezetô, Zsigó Jenô mellett négy fiatal tehetség jelenik meg szólistaként és kamarazenészként a Mûvészetek Palotájában. Dobi Matild muzikalitása és tiszta, sallangmentes elôadásmódja leginkább a keserû, fájdalmas dalokban mutatkozik meg, a másik énekes, Bihari Imre viszont otthonosabban érzi magát a gyorsabb tempójú, derûsebb, dinamikusabb tételekben. A zenekar egész hangzásképét átformálta, hogy a gitáros Samu István és a harmonikás Bódi Gyula személyében az Ando Dromnak két olyan hangszeres szólistája van, akik nemcsak a hagyományos cigány zenekultúrában, hanem a kötött formájú klasszikus zenében és a kortárs improvizatív mûfajokban is jártasak.

Thierry „Titi” Robin a francia cigányzenei élet egyik legmarkánsabb figurája. Autodidakta lantosként, buzukisként és gitárosként olyan stílust teremtett, amely nem jellemzô senki másra, ugyanakkor – Indiától Kelet-Európán át Spanyolországig – a világ szinte valamennyi cigányzenéjébôl merít. 1993 óta, amikor elsô, Gitans címû albuma készült, szinte minden évben újabb lemezzel jelentkezett, s változatos életmûvével a vándormuzsikusok, egyszersmind a cigányzene kontinenseken átívelô útjának a jelképévé vált.

Elsôsorban Samu és Bódi közremûködésének köszönhetô, hogy az új Ando Drom-produkcióban a román és délszláv cigány rezesbandák, illetve a száz-százhúsz évvel ezelôtt, a keleteurópai zsidó és cigány muzsikusok együttélésébôl kialakult, úgynevezett klezmer gipsy stílus hatása éppúgy kitapintható, mint a Budapesten élô roma zenészek által a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben magas színvonalra fejlesztett, jellegzetes magyar mainstream jazz elemei, sôt konkrét motívumai. Az Ando Drom zenéje változatosabb minden eddigi megnyilvánulásánál. A húszegynéhány éves zenekar döbbenetes lendülettel folyatja értékteremtô munkáját, amelyrôl nehéz nem észrevenni, hogy tudatos küldetésbôl nyeri energiáját, annak minden szépségével és kockázatával. Ám a dallamokból izzó ôszinte szenvedély és erô, amivel az öt

muzsikus saját gyökereibe kapaszkodik, minden zenei kalandozás mellett megôrzi az együttes eredetiségét.

2006. december 16. 19:30 Fesztivál Színház Az Ando Drom és Thierry „Titi” Robin (Franciaország) koncertje

Km.: Zsigó Jenô (gitár, mandolin), Dobi Matild (ének), Bihari Imre (gitár, ének), Bódi Gyula (harmonika), Samu István (gitár), Thierry „Titi” Robin (lant, buzuki, gitár), Francis Varis (harmonika), Ze Luis de Nascimento (ütôhangszerek)

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 42

HÉTFÔ ESTI JAZZ

„Tágítani szeretném a mûfaj határait” Retkes Attila írása

Oláh Kálmán 36 éves korára már nemcsak világszerte elismert, magasan jegyzett jazz-zongoramûvész, hanem komponistaként is egyre komolyabb sikereket ér el. Szeptemberben megnyerte a Thelonious Monk nemzetközi jazz-zeneszerzôversenyt. November 27-én a Fesztivál Színházban szerzôi és elôadói estet ad a Trio Midnight, az Oláh Kálmán Sextet, valamint Gerard Presencer brit trombitamûvész közremûködésével. – Zeneszerzôként egyre többet kísérletezik, mind gyakrabban merít a 20. századi klasszikusok – Bartók, Stravinsky, Debussy – örökségébôl, s ezzel jelentôsen kitágítja a jazz mûfaji határát. Olykor át is lép ezen? - Mostanában tényleg erôsen foglalkoztat a kérdés, hogy hol a jazz határa. Úgy érzem, bármilyen zenét is játszik egy szólista vagy egy zenekar, akkor tud a jazz határain belül maradni, ha alaposan A Trio Midnight a ljubjanai fesztiválon

ismeri a mûfaj gyökereit és történetét, ha a saját szakmai múltja a jazzhez kötôdik, s ha a jazzt tekintheti zenei anyanyelvének. Kompozícióimmal olykor valóban tágítani szeretném a mûfaj határait, de megszüntetni nem akarom a határokat, a teljes átjárhatóságban nem hiszek. Azt tapasztalom, hogy napjainkban túlságosan erôs a különbözô mûfajok közti keveredés, s ezért a szó hagyományos értelmében vett jazz kezd háttérbe szorulni, aminek egyáltalán nem

örülök. Itthon is van olyan zongorista kollégám, aki fantasztikusan játssza a mainstream jazzt, de kevés lehetôséghez jut, mert ez most éppen nem divatos. Én vállalom, hogy kísérletezô kedvû zeneszerzô és elôadó vagyok, de ha meghívnak egy jazzfesztiválra, akkor valódi jazzt szeretnék játszani.

- A közelmúltban elsô díjat nyert a Thelonious Monk jazz-zeneszerzôi versenyen, amit a BMI amerikai szerzôi jogvédô iroda finanszírozott. A díjkiosztó ünnepségen, a washingtoni Kennedy Centerben Jacky Terrasson, John Patitucci és Teri-Lynn Carrington adta elô a díjnyertes szerzeményt, a legendás szaxofonos, Lakatos Ablakos Dezsô emlékére írt Alwayst. Ez bizonyára fontos mérföldkô a pályáján. - A versenykiírást véletlenül találtam meg a Thelonious Monk Intézet honlapján. Az Always címû darab aznap született, amikor Lakatos Ablakos Dezsô emlékére a Magyar Rádió Márványtermében emlékestet tartottak, s ezen én is közremûködtem. Arra gondoltam, milyen

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 43

szép lenne ezen a koncerten olyasmit játszani, ami kifejezetten Dezsô emlékére készült. Nagy öröm, megtiszteltetés és természetesen fontos mérföldkô ez az amerikai versenygyôzelem.

- November 27-én szerzôi és elôadói estet ad a Mûvészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban. Hogyan állítja össze a programot erre az alkalomra? - Fontos nekem ez a koncert, s ezért is döntöttem úgy, hogy mindkét állandó zenekarom, az Oláh Kálmán Sextet és a Trio Midnight is színpadon lesz. A szextettel a saját darabjaimat játsszuk, s ez lehetôséget teremt új ötletek, zenei gondolatok kipróbálására. A trió a spontán improvizáció örömét, az „igazi” jazzt jelenti nekem már tizenhat éve, amióta ebben a formációban Egri Jánossal és Balázs Elemérrel együtt játszunk – fôleg standardokat és néhány saját számot. A koncert vendégszólistájának a nagyszerû brit trombitást, Gerard Presencert hívtam meg, akivel Berlinben, egy mesterkurzus alkalmával ismerkedtünk meg, de még sohasem játszottunk együtt. A magyar közönség elôtt mégsem ismeretlen, hiszen korábban már Szakcsi Lakatos Béla triójával, Balázs Elemérrel, Vukán Györggyel is együtt zenélt. Nagyon sokoldalú muzsikus, sokféle stílusban otthonos.

- Milyen tervek foglalkoztatják a szerzôi és elôadói est után? - A jövô év elsô néhány hete szokatlanul mozgalmas lesz. Január 15-én, ugyancsak a Mûvészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban, a Modern Art Orchestra koncertjén eljátsszuk a Concerto for Jazz Orchestra címû kompozíciómnak a big band verzióját, majd két héttel késôbb Miskolcon, Kovács László vezényletével, a Miskolci Szimfonikus Zenekar közremûködésével ugyanennek a darabnak a nagyzenekari változatát. Különösen megtisztelô, hogy az utóbbi koncerten Stravinsky remekmûvével, a Petruskával párosították össze az én darabomat. Január 18-án Párizs egyik legjobb jazzklubjában, a New Morningban mutatjuk be a Fitting címû lemezt, amit Bacsó Kristóf szaxofonossal és Sebastien Boisseau francia nagybôgôssel készítettünk, és a BMC

Oláh Kálmán 1970-ben született Budapesten. Konzervatóriumi tanulmányok után, 1990-ben alapította meg a Trio Midnightot, négy évvel késôbb az Oláh Kálmán Sextetet. Szólistaként több nemzetközi versenyt nyert, azóta nemcsak a hazai és a nyugateurópai, hanem a tengerentúli és távol-keleti koncertéletnek is rendszeres szereplôje. Évente kéthárom új lemeze jelenik meg; olyan világsztárokkal zenélt együtt, mint Lee Konitz, Randy Brecker, John Patitucci, Jack deJohnette és Kenny Wheeler. 2000 óta zongorát és zeneszerzést tanít a Zeneakadémia jazztanszakán, idén márciusban Liszt-díjjal tüntették ki. Records gondozásában jelent meg. Az UMZE Kamaraegyüttessel is együtt dolgozhatok a következô hónapokban, ami ugyancsak nagy öröm és szakmai kihívás. Még egy lemezt szeretnék megemlíteni: egy független amerikai kiadó a közeljövôben tervezi megjelentetni azt a felvételt, amit két

világhírû amerikai muzsikussal, Ron McClure nagybôgôssel és Jack deJohnette dobossal rögzítettünk New Yorkban. Ezen a CD-n a BMI versenyén gyôztes szerzeményem, az Always is helyet kap.

HÉTFÔ ESTI JAZZ Fesztivál Színház 2006. november 27. 19:30 Fókuszban: Oláh Kálmán 2006. december 11. 19:30 Fókuszban: Berki Tamás 2007. január 15. 19:30 Fókuszban: Modern Art Orchestra 2007. február 26. 19:30 Fókuszban: Bud Budas együttes

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 44

Szemben egymással - és az idôvel

Volt öt évünk Zöldi Gergely, a darab fordítójának írása

A musical nagyon faramuci mûfaj. Egyfajta „bûnös örömet” jelenthet elmerülni populáris dallamokban, romantikus történetekben, Broadway-stílusú látványosságokban. Végül is ezzel vált a mûfaj világsikerré, ezt élvezi benne az amerikai, angol, japán, német vagy épp magyar közönség. A világ minden táján ugyanazt várjuk a Macskáktól, Az Operaház fantomjától, a Szépség és a szörnyetegtôl vagy a Hello Dollytól. De az utóbbi évtizedekben a musical állandóan igyekszik „megkomolyodni”: egyrészt levetkôzni a talmi csillogást, s úgy is hatni tudni, másrészt komoly dolgokról beszélni. A Kabaré, a Rent, a Hair egy-egy kor vagy társadalmi réteg problémáit, jellegzetességeit helyezi elôtérbe a zenés-táncos, kellemes estével szemben. Stephen Sondheim darabjai a legváltozatosabb témákat dolgozták fel, s mindig a zenés dramaturgiát, a színházi eszközök bölcs használatát helyezték elôtérbe a hatásos trükkökkel szemben. (Igaz, sikerük elsôsorban Amerikára, azon belül is a vájtabb fülû közönségre korlátozódott.) Közben kissé ki is ment a divatból a musical, valahogy túl édeskéssé vált az egyre keményebb, klipszerûbb vizuális kultúra világában. Nagyjából tíz-tizenöt éve kelt új életre Londonban és New Yorkban, amikor a Disney-típusú látványos, zenés mesék szándékoltan szembementek az aktuális korszellemmel, és éppen ezzel újabb és újabb rétegeket csábítottak a bizony borsos árú jegyek megvásárlására. Aztán jöttek a popsztárok slágereire épülô darabok, az ABBA zenéjével operáló Mamma Mia, a Queen-dalokból

Malek Andrea

összefûzött We Will Rock You meg az Elvis-, Buddy Holly-, Rod Stewartmusicalek. Színpadra kerültek a régi nagy zenés filmek is a Szombat esti láztól a Footloose-ig. A komoly pénzek befektetôi láthatóan biztosra mentek: amit a közönség már ismer, abban

kisebb a kockázat. Végtére is mi rossz van abban, ha az egész nézôtér együtt fújja a Dancing Queen-t a színészekkel? Sokan azonban mélyen megbotránkoztak, és azonnal megkongatták a vészharangot: vége a komoly zenés színháznak, a mûfajtól

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

most már mindenki csak az önfeledt szórakozást és a kizárólag gigantikus költségvetéssel létrehozható népcirkuszt várja. Ebben a korszakban is akadtak azonban olyanok, akikre mint a musical megváltóira tekintett a szakma és az ínyenc közönség. Közéjük tartozik a Tony-díjas, amerikai Jason Robert Brown, akinek sikerült úgy világhírûvé válnia, hogy nem csatlakozott semmilyen éppen divatos hullámhoz. A Volt öt évünk (The Last Five Years) például annyira személyes darabja, hogy a New York-i bemutató annak idején veszélybe is került: Brown elvált felesége felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy ilyen kendôzetlen módon kerüljön színpadra a magánélete. Persze ezek után illene elmondani, mirôl is van szó: jól ismert helyzetrôl, egy házasság öt éves történetérôl, a találkozástól a válásig. Adva van egy New York-i pár (a nagyvárost persze szinte a világ bármelyikével behelyettesíthetnénk), egy fiatal író és egy fiatal színésznô.

Page 45

lennének). A darab ugyanis olyan dramaturgiával dolgozik, hogy a nô, Cathy visszafelé meséli a sztorit, vagyis a válástól megy visszafelé idôben a találkozásig, a férfi, Jamie pedig lineárisan halad, és az elsô randevútól jut el a kapcsolat lezárásáig. Félúton, vagyis a darab közepén találkoznak. Ezt a pillanatot leszámítva tehát két ember egy térben, de különbözô idôben létezik a színpadon, s párhuzamos monológjaik úgy állnak kölcsönhatásban egymással, hogy a nézô mindig nagyobb rálátással van az eseményekre, mint a szereplôk. Brown invenciózus zeneszerzô, ezerféle mûfajból meríti a darab muzsikáját, és tökéletesen a cselekmény szolgálatába állítja – vagyis nem az andalító musicalslágereké a terep. Két vérbeli színpadi karakter csap össze ebben a párharcban, ami persze a világ minden részén – Amerikán kívül Koreában, Japánban, a Fülöp-szigeteken, Németországban, Olaszországban, Kanadában, Spanyolországban és Hollandiában is játszották-játsszák a darabot – nagy

színész olyan rétegeit mutathatja be ennek a kudarcra ítélt kapcsolatnak, amelyek valójában majd a próbák során derülhetnek ki igazán. Kudarcra ítéltségrôl beszélek, de azért ne ijedjen meg senki: nagyon humoros darabról van itt szó. A laza, zseniálisan tehetséges író és a cinikusan önironikus színésznô valami nagyon mai, nagyon ôszinte és nagyon szellemes módon kezeli a közös életet – mindaddig, amíg csak lehet. És ne feledjük, a két idôsíknak köszönhetôen mindig tökéletes az egyensúly: ahogy az egyik fél egyre mélyebbre süllyed a kudarcba, a másik egyre ártatlanabb, idealistább és mulatságosabb szakaszait éli a kapcsolatnak. Szóval olyan darab ez, amelyre nagy öröm volt rábukkanni; nagy öröm, hogy Böhm György rendezésében végre Budapesten is színpadra kerül, és nagy öröm, hogy ilyen jó párossal teszi ezt. Én izgatottan várom, mi lesz belôle…

Kamarás Iván

Megismerkednek, egymásba szeretnek, s igyekeznek egymást segítve-elviselve saját pályájukon érvényesülni. Már a darab elsô pillanatában sem titok, hogy ez nem sikerül – ezért nem otromba tapintatlanság elôre elárulni a végkifejletet (már ha bárkinek kételyei

feladatot ad a szereposztásért felelôsöknek. Malek Andrea és Kamarás Iván párosa önmagában is izgalmas színpadi találkozás. Az elsôsorban zenés szerepeirôl ismert, ám komoly drámai erejû színésznô és az elsôsorban prózai szerepeirôl híres, ám igen muzikális

2007. január 5. 20:00 Fesztivál Színház Jason Robert Brown: Volt öt évünk (The Last Five Years)

Km.: Kamarás Iván, Malek Andrea; rend.: Böhm György

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

Page 46

Az egykori délszláv rocksztár világszám világzenéje

Brega Máté J. György írása

Hazánk kortárs zenei nagyhatalom, Lengyelország az európai jazz egyik központja, a néhai Jugoszlávia pedig két világhírû fúvószenekarral, Goran Bregovic´éval és Boban Markovic´éval büszkélkedhet. E kettô közül kétségkívül a Bregovic´ vezette, változó összeállítású népes társulás játssza a kifinomultabb, gondolatgazdagabb zenét. De milyen muzsika az, amelyre Rómában, a Piazza St. Giovannin 500 000 nézô volt kíváncsi, amely hatalmas sikert arat bárhol Európában, sôt a montreali jazzfesztiválon és Chicagóban is? Akik tévémûsorokból akarják megismerni Bregovic´ titkát, hagyjanak fel minden reménnyel! A gitáros–énekes–zeneszerzô elôadásainak hangulata visszaadhatatlan. A vetített képek nem tudják érzékeltetni azt a különleges világzenei amalgámot, amely ma sokak számára az egyik legjelentôsebb világzenei attrakciót jelenti világszerte. Hogy mennyire része lett Bregovic´ zenéje az európai mindennapoknak, azt jól érzékelteti, hogy az egyik dalát skandálták a bolognai kosárlabdaszurkolók, amikor földije, Alexander Djordjevic´ a Fortitudo Bologna játékosa volt. Tipikus koncertzene tehát Bregovic´é, amelyben keverednek a hagyományos népi polifóniák, a rock, a délszláv cigányzene, s újabban a közel-keleti zenei motívumok. Ha a mai Goran Bregovic´ról esik szó, mindenkinek a Wedding and Funeral Band jut az eszébe, mely nem más, mint egy rezesekbôl álló délszláv cigány szeptett. A „lakodalmas- és gyászzenekar”

azonban csupán egyik, noha elengedhetetlen eleme a Bregovic´-féle live show-nak. Rendszeresen szerepel mellette egy tizenöt tagú belgrádi férfikórus, egy lengyel vonószenekar vagy egy szerb vonósnégyes, alkalmasint egy bolgár nôi énektrió is. Komplex performance-ként leírható elôadásain újabban török és arab szólisták is felbukkannak, akik tradicionális keleti hangszereikkel teszik egzotikusabbá a show-t. Énekesei alkalmasint szintén a Közel-Keletrôl érkeznek, Yael Badash Izraelbôl vagy Amina Annabi Tunéziából. A koncertek feltûnôen hosszúak, s mindegyik hangverseny olyan, mintha a legutolsó, csúcselôadás volna. Bregovic´ jobbkeze Ognjan Radivojevic´, aki kórust dirigál,

ütôhangszereket kezel, harmonikázik és énekel: ô az együttes zenei vezetôje is. Egy kritikus intenzitása miatt japán Kodomesteréhez hasonlította Radivojevic´ ütôsjátékát. Bregovic´ fô zenekarvezetôi erénye abban áll, hogy a balkáni zenei formákat és stílusokat szintetizálja, eredendô nyersességüket megszelídíti, lecsiszolja az éleket, kortárs zenévé alakítja a dél-európai világzenei vegyüléket, s mindezt olyan elôadói ritmikával tálalja, hogy a nézôk szinte elolvadnak a gyönyörtôl. Van, aki a világzenei géniuszért rajong, mások a poszt-punk hûhót hallják ki szívesen e zenébôl, az érzelmesebbek pedig valamiféle „balkáni ôserôt” tulajdonítanak a számoknak.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:36

A gyakran ülve játszó, ma született bárány külsejû Bregovic´ból senki se nézné ki, hogy efféle nagyszabású zenei tabló kidolgozására képes. Van száma, amelyben a lengyel vonósok vázolják a zenei alapszövetet, e fölé rajzol zenei arabeszkeket egy klarinét, s végül a hallgató azon kapja magát, hogy egy kelet-európai tangót táncol gondolatban. Sokan valóban táncra perdülnek, ha a Wedding and Funeral Band zenéjét meghallják. A teljesen eltérô zenei csoportok, vonósok, kórus, rezesek, illetve a zenei stílusok keveredése, a fentebb és a lentebb stílelemek (klasszikus kortárs zene és populáris folk) két összemberi alapkérdésrôl beszélnek: szeretetrôl és halálról. Már a társulás magját képezô fúvós szeptett neve is az ember két legmeghatározóbb élményére utal. Szerelem és halál között kelnek táncra a rajongók, akik az egyik percben vidám lakodalomban, máskor egy fékevesztett danse macabre örvényében mozognak.

Page 47

Az 1950-ben született Bregovic´, vagy ahogy imádói hívják, Brega „elôzô életében” fôleg hazájában, Jugoszláviában, valamint néhány határmenti településen, így Szegeden szerzett hírnevet magának, mint a Bijelo Dugme rockzenekar vezetôje. Tizenhat évesen alapította együttesét, amelynek neve – egy rajongó szegedi szerint – a harmonika fehér gombjaira utalt. Hívei azt is tudni vélik, hogy az együttes nevét egy Jeszenyin-versbôl vették. Összesen több mint 15 millió példányt adtak el a lemezeikbôl. Ô vezette be a „juhászrockot”, vagyis egyfajta folk-rockot a jugoszláv popzenébe. Saját bevallása szerint azért választotta a gitárt, mert a gitárosoknak van a legtöbb szerencséjük a lányoknál. Azokban az idôkben, mondja, a rock and roll döntô szerepet játszott a magafajta emberek életében, csak azon keresztül tudták érvényesen kifejezni magukat, a rockzene a szellemi ellenállás egyetlen legális közege volt, s a rockzenész többértelmû szövegeivel a börtönt sem kockáztatta. Ha nem lett volna ennyire sikeres a Bijelo Dugme,

Bregovic´ ma talán filozófiát oktatna egy szerb kisváros fôiskoláján. Ehelyett rengeteget turnézott tizenöt év alatt, és hamarosan dél-európai rockbálvány lett, de ebbe a szerepbe is beleunt. 2005ben, húsz év után rövid idôre újra összeállt a Bijelo Dugme, Belgrádban 200 000 ember hallgatta ôket, a zágrábi és szarajevói koncerten 70 000 ember volt jelen. Bregovic´ néhány évi hallgatás után, a ’80-as évek végén tért vissza filmzeneszerzôként. Emir Kusturicával, majd más rendezôkkel való együttmûködése hozta meg számára a világhírt. Brega ma Párizsban él, de zenéje továbbra is elsôsorban hazai gyökerekbôl táplálkozik.

2007. január 9. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem „Karmen with a Happy Ending” Goran Bregovic´ koncertje

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 48

Kurt Weill

A 20. század Molnár Szabolcs írása

Richard Strausstól John Lennonig bizonyára többen is pályázhatnak a „század dalnoka” megtisztelô címére, de abban aligha van vita, hogy Kurt Weill (1900-1950) az egyik elsôszámú jelölt. Stravinsky és Schönberg kompozíciós világa felôl érkezett, s miután alaposan megmártózott kora populáris zenei stílusaiban, a kávéházak kabarédalaiban, tánczenéiben és a jazzben, megteremtett egy egyszerre népszerû, mégis ironikus, groteszk zenei világot, amelyrôl mind a mai napig azt gondoljuk, hogy tökéletesen kifejezi az egész 20. századot, és még most, a 21. században is rémisztôen aktuálisnak látszik. Színházi rendezôk fordulnak újra és újra Bertold Brecht és Weill zenés játékaihoz, nincs olyan perc, hogy valamelyik Weill-song ne hangoznék el a világban, és magára valamit is adó jazzmuzsikus sem létezhet a standardokká váló Weillkompozíciók nélkül. Az elemzô hajlamú szobatudósok pedig ma is elámulhatnak

Berlin, Petzdamer Platz, 1930 körül

azon, hogy a pofonegyszerûnek tûnô dalokat milyen rafinált harmóniákkal fûszerezte a komponista, rácsodálkozhatnak, hogy a népszerûség nem feltétlenül jár együtt a zenei anyag trivialitásával. 1925-ben járunk, a gyümölcsözô Brecht-Weill alkotópáros ideje még nem érkezett el, Weill ekkor

fejezte be egyik legkülönösebb darabját, Az új Orfeusz címû kantátát. Nem kétséges, hogy ez a szürrealista, látomásos, dadaista szövegre (Ivan Goll) komponált darab fordulópont Weill pályáján, miként az sem, hogy Orfeusz a szerzô önarcképe, a darab pedig – miként egy szüleihez írt levélben beszámol róla – végre azon a hangon szól, amit mindig is szeretett volna elérni, korábbi mûveinél sokkal biztosabb, szabadabb, könnyebb és egyszerûbb, sikerült benne „föltalálni magamat”. A szellemes librettó szerint Orfeusz egy modern nagyvárosban él. Délelôtt zongoraleckét ad, este egy kabaréban a gumiember produkciója elôtt játszik, éjfélkor zenebohócként dobol egy cirkuszban. Vasárnaponként hazafias dalokat éneklô kórust vezet, jótékonysági koncerten Mahleren is túlszárnyaló kíméletlenséggel vezényel. Gramofonlemezek és a gépzongoratekercsek terjesztik a hírét. Szeptember 11-én (!) az Eiffel-torony tetejérôl ad rádiókoncertet. Végül egy vasútállomáson rátalál szeretett Eurydicéjére, ám nem lehet boldog, mert úgy érzi, sem az emberiség, sem szerelme nem figyel rá. Kétségbeesésében fôbe lövi magát. Az új Orfeusz „karrierje” számos ponton emlékeztet az ifjú Weill pályájára. Még tinédzserként szülôvárosa, Dessau színházának zongorakísérôje, késôbb Berlinben tanul zeneszerzést. Még nincs húsz éves, amikor segédkarmesterként, majd operett-dirigensként keresi kenyerét.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 49

orfeusza Busoni berlini kurzusait látogatja; még csak huszonhárom éves, amikor zeneszerzésbôl magántanítványokat fogad. Lázasan keresi saját hangját, azt a hangot, amellyel képes a nagyközönséget is megszólítani. De ki lesz Weill életében Eurydice, aki – a kantátával ellentétben – figyel majd rá? Ezt a szerepet Lotte Lenya (1898-1981), a zseniális színész-, énekesnô, a majdani Brecht-Weill darabok „hôsnôje” játssza majd el. Kettôjük megismerkedése filmbe illô. Elôször egy Weill gyerek-balett (Zaubernacht) szereplôválogatásán találkoztak. „Engedje meg Lenya kisasszony, hogy bemutassam önnek a darab zeneszerzôjét” – szólt a darab rendezôje az ifjú színésznôhöz. „Hol van?” A direktor a színpad szélén álló zongora felé mutatott, „de a sötétben semmit sem láttam” – emlékezett vissza Lenya. „Csak egy nagyon lágy hangot hallottam, de ôt magát nem tudtam kivenni.” Weill ekkoriban éppen Protagonist címû operáján dolgozott. Néhány hónappal késôbb a darab szövegírójánál, Georg Kaisernél vendégeskedett Lenya. „Egy fiatal zeneszerzô érkezik ma este, megtenné, hogy elmegy érte az állomásra?” – kérdezte Kaiser. Lotte eleget tett a kérésnek, és az állomáson azonnal kiszúrta magának Weillt, aki éppen „úgy nézett ki, mint egy zeneszerzô”. Útközben Weill kibökte, hogy már találkoztak egyszer. „Valóban? És hol” – kérdezte Lotte. „A meghallgatáson, de a második fordulóra már nem jött el” – szólt a válasz. Ezúttal Eurydice talált rá Orfeuszra a vasútállomáson, és a történet szerencsésebben folytatódott. Két év együttélés után Weill megkérte Lenya kezét. Éppen egy tavon hajókáztak, amikor Lotte véletlenül leverte Weill jellegzetes szemüvegét, ami azon nyomban el is süllyedt a vízben. Weill elérkezettnek látta a pillanatot: „Hozzám jössz feleségül?” Lotte visszakérdezett: „Akkor is feleségül kérnél,

ha rajtad lenne a szemüveged?” Weill a maga módján felelt: „Igen, azt hiszem, igen.” „Szörnyû háziasszony, de csodálatos mûvésznô. Nem ismeri a kottát, de ha énekel, olyan, mint Caruso. (Nagyon sajnálom azokat a zeneszerzôket, akiknek a feleségei tudnak kottát olvasni.) Soha nem fûz megjegyzést a munkáimhoz (ez az egyik legjobb tulajdonsága), de nagyon feldühödik, ha én nem mutatok érdeklôdést az ô munkája iránt. Ô az én feleségem, Lotte Lenya.” A történet egy darabig szerencsésen alakult. 1927-ben Weill és Brecht közösen dolgozott a Mahagonny Songspiel-en (a majdani darab, a Mahagonny város felemelkedése és bukása elôképe), 1928-ban pedig bemutatták a Koldusoperát (Három garasos opera), melynek dalaira – nem úgy, mint az „új Orfeuszéra” – az egész világ felfigyelt. Weill 1933-ban elhagyta Németországot és elvált Lenyától. Hazájában 1945-ig egyetlen darabját sem adták elô. Elôször Párizsba költözött, majd 1935-ben New Yorkba. Zenéje nem volt általánosan ismert Amerikában és nem is örvendett olyan népszerûségnek, mint Európában. 1935 elôtt csak a Koldusoperát játszották amerikai színpadon, s akkor mindössze tizenkét elôadást élt meg, a kritika pedig meglehetôsen kedvezôtlenül fogadta. Befolyásos zenei és színházi körökben viszont jól ismerték és tisztában voltak jelentôségével. Néhány héttel Weill New Yorkba érkezése után például Gershwin azonnal felkereste és elhívta a Porgy és Bess ruhás fôpróbájára. New York ismerôs volt Weill számára, legalábbis Fritz Lang híres filmje, a Metropolis után pont ilyennek képzelte. Lenya követte ôt ide, és 1937-ben ismét összeházasodtak. Weill amerikai korszakát ma is ellentmondásosan ítéli meg a zenei szakma. Sokan úgy vélik, mint például Otto Klemperer,

Kurt Weill és Ira Gershwin

hogy Weill pusztán anyagi okok miatt azonosult a Broadway-musicelek világával, mások pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy Weill csak kényszerûségbôl fogadta el az amerikai színházipar szabályait. Kétségtelen tény, hogy Weill tehetsége nem kapott olyan impulzusokat Amerikában, mint Berlinben, de a Johnny Johnson, a Knickerbocker Holiday vagy az Ira Gershwinnel írt Lady in the Dark így is jelentôs sikert aratott. Halála évében egy igazi amerikai témán dolgozott, a Huckleberry Finn címû darabból öt dal már készen volt, amikor 1950 márciusában infarktust kapott. Egy New York-i kórházba szállították, ahol két és fél héttel késôbb, április 3-án meghalt. Sírkövére utolsó amerikai darabjának, a Lost In the Stars egyik kórusának szövegét és kottáját vésték fel: „Ilyen az élete az embernek a Földön: / A sötétségbôl születésünkkor / Egy világos szobába érkezünk, majd / Újra visszatérünk a sötétségbe.”

2007. február 2-tôl Fesztivál Színház Berlintôl a Broadwayig Kurt Weill-lel a Madách Színház elôadása

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 50

Sebô Ferenc hatvanéves

Sebôferi „Se szûk, se bô” – mond furfangos Sebô, második kiadás, azaz egy idôtálló köszöntô elillanó változata, ahogy a lány látja Én mindenesetre itt szeretném megköszönni mindazt, amit tôle kaptam: gyerekkorom egyik meghatározó élményét, a zuglói Kassák-klubban óvodásként eltöltött délutánokat, azokat a délutánokat és estéket, amelyeket késôbb a Rejtelmek vagy az Énekelt versek hallgatásával töltöttem. És minden találkozást. Barátsága az egész családnak fontos és fontos volt mindig. Jó tudni, hogy ez a szeretet és tisztelet kölcsönös. Édesapám életének utolsó éveiben Feri rendszeresen eljött hozzá. Tudta, hogy ô már nem jár el otthonról, ezért – általában hangszerrel – ô jött el hozzá beszélgetni. S ha már a hangszer úgyis nála volt, rövid magánkoncertet adott, megmutatott néhányat az új énekelt versek közül.

Örömmel mondtam igent arra a kérésre, hogy születésnapján köszöntsem Sebô Ferencet. Azaz, ahogy ô mint fogalom az én fejemben él: Sebôferit. Így egyben. Részben helyettesként kerültem ide, hiszen ha édesapám, Orbán Ottó még élne, minden bizonnyal ô írná ezt a köszöntôt – ennél valószínûleg komolyabbat, viccesebbet, ironikusabbat, nagyon is idôtállót, a maga jól felismerhetô stílusában. Igaz, ha jobban meggondolom, azt a – nem születésnapinak szánt – „köszöntôt” a 2001-ben megjelent Boreász sörénye címû prózakötetben bárki elolvashatja. A címe „Se szûk, se bô” – mond furfangos Sebô – Csapongás a Népzenei olvasókönyv körül. Ebbôl az írásból mindenki megtudhatja, milyennek látta Ferit egy mûvésztársa, egy ôt, tudását és morálját mélyen tisztelô barát úgy húszhuszonöt évvel megismerkedésük után. „[Itt] bukkan föl a hatvanas és hetvenes évek fordulója körül egy húszas éveiben járó, jó fülû mérnökhallgató, aki szereti a zenét, házilagosan még mûveli is. Fegyverzete egy szál hegedû meg a szemüvege mögött csillogó, kíváncsi tekintete. […] A fiatalember személyében egy áttetszôen naiv Jókaihôs közelít a magát szilárd földnek álcázó láp felé. […] Sebô nagy mutatványa, hogy egész lényét az ügynek ajánlva is tudott mértéket tartani.” És talán ez a legfontosabb. Az érték és a mérték. Sebô egész életét az értékek – az autentikus, eredeti magyar népzene

Az elmúlt néhány évben többször ünnepeltük együtt a születésnapunkat, mert – milyen szerencsés véletlen – egy napon születtünk, ha ô néhány évvel korábban is. Ez behozhatatlan elôny – neki. Minden alkalommal izgalmas hallgatni, amit a világról gondol, és nagy öröm, hogy az évek során a csöndesen figyelô gyerekbôl beszélgetôtárssá válhattam. megmentésének, terjesztésének és az egészséges mérték megtartásának szentelte. Nemcsak mûvészként, emberként is. Ez sugárzik minden tettébôl, mondatából. Saját maga és a világ iránt is tanúsított igényessége példaértékû. És azt remélem, sokaknak valóban példaként szolgál.

Nagyon boldog 60. születésnapot kívánok neked, Feri, magunknak pedig azt, hogy még nagyon sok születésnapod ünnepelhessük együtt, közben pedig legyen még minél több koncert, készüljön minél több lemez… a mi és a jövô generációinak örömére! Orbán Eszter

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 51

Ferivel. Éppen különórára mentem Bozay Attilához mint fiatal zeneszerzô. Kissé elfogódottan köszöntöttem, pillanatok alatt a „szakma” bajainak kellôs közepében jártunk, amikor eszembe jutott, hogy megkérdezzem, mit csinál az Akadémián. Villogó szemüveggel jelentette ki, hogy tanul, zenetudományt, „hogy ne lehessen olyan könnyen lehülyézni minket, Lacikám". Akkor nem értettem: a mozgalom elindítójának, a legendás Sebônek negyven évesen mi szüksége egy újabb pecsétes papírra? Ma, a zeneakadémiai hangszeres népzenei tanszék megindításának küszöbén már érteni vélem. Ezt is tudta elôre. Végül néhány alaptétel Sebô szellemében

A Sebô együttes (Sebô Ferenc, Barvich Iván, Orczi Géza és Perger László)

Sebô Ferirôl írni olyan egy kicsit, mintha a megfoghatatlan idôt akarnám egy papírlap skatulyájába befogni. Sehogy sem hagyja, feltörekvô gondolataimat sûrû kisülések, villanások szabdalják, így szilánkokra törnek. Íme néhány szilánk. Sebô Feri egy hagyományos házban Mikor Sebôt kinevezték a Magyar Állami Népi Együttes mûvészeti vezetôjének, sûrû adomafelhôk keletkeztek a Corvin téren, legtöbbje a híres államis zenekarral való kapcsolatot taglalta. Egyszer errôl kérdeztem, de csak legyintett és azonnal legújabb ötletérôl, egy integrált, a népmûvészetet a mába beépítô intézményrôl kezdett beszélni,

ahol nekem is mindenképpen dolgoznom kell majd. Tamáskodva hallgattam, éppen nyakig ültem a „fonós” Utolsó Óra gyûjtés szervezésében és levezénylésében, de a gondolat megragadt bennem, többszöri beszélgetéseken érleltük, és évek múltán, amikor lehetôség adódott, sikerült is felállítani az intézményt. Fodor Sándor „Neti”, híres kalotaszegi prímás látogatott meg egyszer, bementünk a Corvin téri Hagyományok Házába is. – Sebô is itt dolgozik? – kérdezte. – Igen, Sanyi bácsi. – Na, akkor ez igazi hagyományos ház! – mondta az öreg. Sebô sámán Egyszer, talán húsz évvel ezelôtt összefutottam a Zeneakadémia elôtt

Életünkben minden, amit fontosnak tartunk elvégezni, olyan reménytelenül sokáig tart. Mindent, amit fontosnak tartunk elvégezni, valami, valaki erôsen nem akarja. Ha tudsz gitározni, tanulj brácsázni, ha már az is megy, tanulj zenetudományt. Ott nagyon kevesen tudnak gitározni. Minek aludni, mikor éjszaka lehet a legjobban dolgozni? A legjobb TV-mûsorok is éjszaka vannak. Egy kutyánál jobb két kutya, egy munkánál jobb tíz, de ki viszi le akkor a kutyákat? A brácsások mindig vezetni akarnak, és mindig valami mást akarnak. Körülöttem csupa brácsás van. Itt valami baj van, lehet, hogy megöregedtem: már a jót akarók is dicsérnek. Kedves Feri, bizony baj van. Hatvan évesen az ember már más. Kivéve, ha Sebô Ferencnek hívják. Kelemen László

2007. február 5. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Sebô Ferenc hatvanéves: életmû-koncert

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 52

Szakcsi Lakatos Béla cross-over produkciója

Mozarttól a misz ti Bércesi Barbara írása

Szakcsi Lakatos Béla nem szokta bizonygatni, hogy ô nem jazzzenész. Miért is tenné, hiszen mindenki tudja, hogy vérbeli jazzelôadó, az itthoni meghonosodott jazzirányzatok úttörôje, sôt új kifejezési módok kigondolója. Mégis több mint jazzmuzsikus: komponált musicalt, balettet, rock-operát, lelkes híve Bartóknak, Schönbergnek, Eötvös Péternek, Mozartnak és Bachnak. S ahogy felfedezôútra indul vissza az egyetemes zenetörténetben, végül mindig megérkezik a jelenhez. Szakcsi gondolataiban és lelkében a zene, a jó és értéket hordozó zene kortalan, s a játéka nyomán is azzá válik. Szakcsi Lakatos Béla kilencéves korában kezdett zongorázni nem kisebb ambícióval, mint hogy ha nagy lesz, híres zeneszerzô és klasszikus elôadó lesz. El is végezte a Bartók Béla konzervatóriumot, de idôközben megismerkedett a jazzel, ami olyan jelentôs élménynek bizonyult számára, hogy megpecsételte a sorsát. Nem folytatta klasszikus zenei tanulmányait, ehelyett elkezdett jazzt játszani. Sokat tanult Kovács Andor gitáros zenekarában, akivel a hatvanas években lépett fel egyebek közt szállodákban és bárokban – a jazz akkori színhelyein. A hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. LDL nevû triójával megnyerte a Magyar Rádió által rendezett versenyt, 1970-ben pedig Pege Aladár kvartettjével másodikként végeztek a Montreux-i Jazzfesztiválon. Ez a siker egy csapásra felhívta az elsô vonalbeli magyar jazzelôadókra az európai jazzélet figyelmét. Eljutott Belgrádba, Varsóba, Zürichbe, Nürnbergbe, sôt Ázsiába és ÉszakAmerikába is.

Minden hazai jazzkedvelô lelkes izgatottsággal fogadta a hírt az 1980-as évek közepén, hogy az egyik vezetô zongorista-zeneszerzônk, Szakcsi Lakatos Béla az Egyesült Államokba utazik, mert lemezszerzôdése van az amerikai GRP kiadóval. A Dave Grusin zongorista-zeneszerzô és Larry Rosen producer által vezetett lemezcég vállalta, hogy 10 lemezt készít az akkor a tengerentúlon még alig ismert magyar zongorista számára. Ezek közül négy készült el (Sa-chi, 1988; Mystic Dreams, 1989; Eve of Chance, 1992; Straight Ahead, 1994), mert a GRP-t is utolérte a jazz birodalmában is egyre inkább eluralkodó piaci szellem. A nagyobb halak, az MCA, majd a Universal felfalták a kis GRP-halat, s nemhogy Szakcsitól, de sok ôshonos mûvésztôl is búcsút kellett vennie a társaságnak. Pedig lettek volna még tervei. Jinda György ütôhangszeres (a határainkon túl George Jinda), aki Chieli Minucci gitárossal a Szakcsi számára ugródeszkát jelentô Special EFX zenekart vezette, szerette volna új, World News nevû formációjába invitálni

zongorista-zeneszerzô barátját. A sors közbeszólt, a Jindát régóta kínzó betegségek súlyosbodtak, majd 2001ben végleg gyôzedelmeskedtek felette. A szeptember 11-ei események pedig végképp bezárták Szakcsi mögött az Egyesült Államok kapuját. Mindenesetre a gyorsan pörgô amerikai jazzélet egy idôre megtanulta ezt a két szótagot: Sachi. Néhányan egyáltalán nem felejtették ôt el. Amikor 2006 szeptemberében Larry Rosen egyetlen napig Magyarországon tartózkodott, nem mulasztotta el felkeresni egykori mûvészét, barátját, Szakcsi Lakatos Bélát. Rosen nem távozott üres kézzel: magával vitte Szakcsi Na dara! címû CD-jét, amelyen olyan magyar gypsy jazzt hallhatott, ami utóbb valószínûleg számára is az újdonság erejével hatott. S ha Szakcsi nem megy Amerikába, eljön hozzá Amerika. 2003-ban Jack DeJohnette dobos és John Patitucci bôgôs, sokak számára együtt vagy külön-külön a világ elsô számú ritmusszekciójának tartott páros közös

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

22:53

Page 53

z tikus álmokig

Vukán György

lemezfelvételen vett részt idôsebb és ifjabb Szakcsi Lakatos Bélával, Szakcsi Lakatos Róberttel és Oláh Kálmánnal, melynek eredménye 2006-ban jelent meg 8 Trios for 4 Pianists címmel. Nem csekély elismerés ez a Szakcsi-família számára. A zongorista fenomén, Chick Corea is többször méltatta Szakcsi szerzôi és elôadói kvalitásait, aki éppúgy, mint például Keith Jarrett, példaképül szolgál magyar kollégája számára a tekintetben, hogy a klasszikus zenében éppoly otthonosan mozognak, mint a jazzben. Az erre a fajta univerzalitásra való törekvés fontosságát hangsúlyozta akkor is, amikor mintegy tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán. A cigány folklórkincs felfedezésével és annak feldolgozásával már az 1970-es évek óta foglalkozik, Piros karaván címû, újdonságszámba menô cigány musicalét 1975-ben mutatták be. Ezt az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követte. A Rock Színház felkérésére írta 1989-ben Bestia címû

Szakcsi Lakatos Béla

rock-operáját, amelyhez Báthory Erzsébet élettörténete szolgált alapul, Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulójára pedig elkészítette Cristoforo címû százperces balettjét. A bemutató a Magyar Állami Operaházban zajlott. A Liszt- és Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla az utóbbi évtizedben egyre mélyebbre merült a 20. századi nagy magyar triász, Kurtág György, Ligeti György és Eötvös Péter kompozícióinak tanulmányozásában, de Pierre Boulez szerzeményeinek behatóbb megismerésére is törekszik. A kortárs improvizatív zene különbözô szabadságfokait érte el többek közt Vukán Györggyel és Kathy Horváth Lajossal, felvételek és koncertek sokasága illusztrálta már Szakcsi azon vélekedését, miszerint az igazi muzsikus egy személyben elôadó és komponista, s az adott pillanatban születô, de évszázados struktúrákban gyökeret találó muzsika a legmagasabb rendû zenei kifejezésmód. Sokszor hangsúlyozza, hogy még a klasszika

korában is magától értetôdô volt, hogy az elôadó nemcsak interpretált egy-egy mûvet, de az adott helyeken, a kadenciákban rögtönzött is, így a muzsikálás alapvetôen kreatívabb tevékenység volt, mint általában egy mai klasszikus muzsikus játéka. S hogy ne csak vizet prédikáljon, Szakcsi idôrôl idôre bemutatja, hogyan tud a mûfaji korlátok közül kitörni például egy Mozart-zongoraverseny. Koncertjein azt is megsejthetjük, miként közelített volna a jazzhez Wolfgang Amadé, ha már a 18. században létezett volna e mûfaj.

2007. február 23. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Mozarttól a misztikus álmokig Szakcsi Lakatos Béla zongoramûvész klasszikus és jazzestje

Km.: Budafoki Dohnányi Ernô Szimfonikus Zenekar Vez.: Hollerung Gábor)

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 54

Táncból épített világ

Emberi himnusz Réfi Zsuzsanna írása

Markó Iván a mozdulatok nyelvén mesél az emberrôl, a humánumról

– Béjart 1968-ban, a mexikói olimpia megnyitójára született Beethovenkoreográfiáját sokszor táncolta szólistaként, a világ számos pontján léphetett fel sikerrel a darabban. – Így igaz, és Béjart minden darabját szerettem is, míg 1972 és 1979 között a társulatának tagja voltam, ez a mû volt az egyetlen kivétel. Valahogy hiányérzetet hagyott bennem. Unalmasnak találtam. Szerintem Beethoven muzsikája sokkal több mindenrôl mesél, mint ami abban a talán túlzottan is absztrakt koreográfiában megjelent. Ezt a muzsikát hallgatva képek, látomások elevenednek meg elôttem, ezért éreztem úgy, hogy a zenét le kell fordítanom, át kell ültetnem a mozdulatok nyelvére. Szerettem volna elmesélni vele egy történetet az emberrôl, a humánumról, mert a tánc számomra nem csupán mozgás, hanem szerelem, az élet maga. S egy nyelv, eszköz, amivel elmesélhetek, átadhatok valamit a nézôtéren ülôknek…

– Ahogy ezt már élete elsô produkciójában tette, amikor hét évesen, tucatnyi gyerekkel hozott létre egy elôadást, amelyre száznál több nézô volt kíváncsi.

Négy koreográfiáért cserélték el. Maurice Béjart látta ugyanis táncolni Markó Ivánt, és le akarta szerzôdtetni elsô táncosnak együttesébe, az Operaház akkori balettigazgatója, Lôrinc György azonban csak azzal a feltétellel engedte el, hogy cserébe a magyar társulat megkapja a francia balett megújítójának négy alkotását. A budapesti dalszínház repertoárján több évig szerepeltek nagy sikerrel ezek a mûvek, Béjart IX. szimfóniára koreografált darabja azonban nem volt közöttük. A Beethovenmûre a francia mûvészen kívül évtizedeken át senki sem készített koreográfiát, egészen ez év tavaszáig, amikor egykori táncosa, aki maga is mesterré vált, mozdulatokba öntötte saját változatát, az Emberi himnuszt. 54

– Akkor kóstoltam bele elôször abba, milyen élmény egy produkciót életre hívni, és mit jelent együtt dolgozni egy jó csapattal. Ettôl kezdve vált fontossá számomra a társulatépítés, és az, hogy közös munkával felépítsem a saját világomat. Azóta is, már több mint ötven éve ezt tartom a legizgalmasabb feladatnak, s úgy vélem, számomra egyedül ennek van értelme… S bár iszonyatosan meggyötör az a küzdelem, amelyet megalapítása, 1996 óta nap mint nap folytatnom kell az együttesem, a Magyar Fesztivál Balett fenntartásáért,

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 55

csinálom tovább megszállott módon. A csapatépítés bele van kódolva a génjeimbe.

– Az Emberi himnuszban koreográfus alkotótársa Keveházi Gábor. Könnyen megtalálták a közös hangot?

– Táncosai és a Magyar Nemzeti Balett mûvészei igazán különleges társulatot alkotnak az Emberi himnuszban.

– Gáborral évtizedek óta jó viszonyban vagyunk, annak idején ô is táncolt Béjartnál, Stravinsky Tûzmadarában együtt léptünk színpadra. Az Emberi himnuszban négy elem jelenik meg, s az elsô két tételt, amelyben a föld a küzdelem színhelye, a tûz pedig a bacchanáliáé, Gábor készítette, a második kettôt, ahol a víz az idô szimbóluma, a levegô pedig a szabadságé, én koreografáltam. A közös darab sok-sok beszélgetés és rengeteg vita után született meg. Éppen azért, mert ôrült kihívás ez a muzsika elképesztô tempóváltásaival, amelyek a szememben már-már kortárs szerzôvé teszik Beethovent.

– Már akkor, amikor Kiss Imrével, a Mûvészetek Palotájának vezérigazgatójával elôször beszélgettünk a Beethovendarab bemutatásáról, tudtam, hogy ennek a produkciónak monumentális elôadásnak kell lennie, rengeteg szereplôvel, olyan darabnak, mint amilyet a Bayreuthi Ünnepi Játékokon vagy annak idején a Sportcsarnokban, éppen Kiss Imrével együttmûködve színpadra vittem. S mivel ehhez az együttesemen kívül még sok jó klasszikus technikájú táncosra volt szükség, a Magyar Nemzeti Balettet választottam. A két társulat igazán egyedi atmoszférát teremt a pódium, mert bár különbözô stílusokat képviselnek, remekül kiegészítik, és még jobbá teszik egymást.

– Koreografált már korábban is együtt egy másik mûvésszel? – Egyetlen egyszer, amikor 1987-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon Szabados György muzsikájára bemutattuk A szarvassá vált fiúkat. A darab elsô, falun játszódó részét Novák Ferenc koreografálta, a másodikat, a városi helyszínen zajló felvonást pedig én. Ebben a második részben színre vittem az ’56-os forradalmat kivágott zászlókkal, lett is belôle óriási botrány…

– A koncertterem is rendhagyó helyszín egy ilyen darabhoz... – Valóban nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy nincs színpad, kevés díszletet lehet használni, s nem könnyû a táncosokat, a kórust, a zenekart elhelyezni, de éppen ez volt benne a kihívás. Szeretem, amikor a semmibôl kell teremteni valamit. A telt házas estek pedig azt igazolják, a publikum érti, érzi mindazt, amit a balettel el akarok mondani. S bár nekem minden elôadás ünnep, ezek az estek különösen azok.

– Akkor az a kezdeti félelem, amellyel minden darabnak nekifog, mostanra már elmúlt... – Most is, mint minden elôadás elôtt, van bennem szorongás, mert a lehetô

legjobbat szeretném adni a publikumnak. Nekem soha semmi sem elég jó, mindig többet és többet akarok nyújtani. Szeretem megosztani a közönséggel az érzelmeimet, a gondolataimat, és szeretnék mindenkit megtanítani legalább egy kicsit táncolni azért, hogy néhány pillanatra megajándékozzam ôket a repülés varázsával. Amikor Indiában turnéztunk, az utcán folyton odajöttek hozzám a hasist kínáló zugárusok. Borzalmas dolognak, csalfa ámításnak tartom a drogot, ezért egy idô után elegem lett belôlük, s azt kiabáltam vissza válaszul: „I’ am hasis!” Ezzel a mondattal azt akartam elmondani nekik, hogy nekem e nélkül is megvan a belsô szabadságom. Itt belül akkor repülök el, amikor akarok, és oda, ahová akarok. Jó lenne, ha ebben a szárnyalásban minél több partnerem lenne, s észrevenné mindenki a mindennapok csodáit, az élet ajándékait. 2006. december 18-19. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Markó-Keveházi: Emberi himnusz

Zene: Beethoven: IX. szimfónia Km.: Magyar Fesztivál Balett, az Operaház balettkara, Rálik Szilvia, Wiedemann Bernadett, Fekete Attila, Massányi Viktor (ének), Nemzeti Énekkar, Danubia Szimfonikus Zenekar; vez.: Antal Mátyás (karig.); díszlet és látvány: Székely László; koreográfusrendezô: Markó Iván és Keveházi Gábor

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 56

Bartók és Stravinszky

Hívások és ki h Rényi András írása

Elgondolkodtató megfigyelés, hogy a valóban nagy, önértékû zenemûvek nem igazán alkalmasak táncszínpadi használatra. Tény, hogy a klasszikusromantikus balett-repertoár legtöbb nagy mûvének – A rosszul ôrzött lánynak, a Szilfidnek, a Giselle-nek – zeneszerzôit ma jószerével alig ismeri valaki, de Csajkovszkij legelfogultabb rajongói sem mondhatják, hogy például a Hattyúk tava vagy a Csipkerózsika többórás zenéit feszült izgalomban tudnák végighallgatni.

tervezett bemutatója elôtt röviden föltenni, mert a fiatal alkotók Egerházi Attila és Popova Aleszja vezetésével olyan klasszikus darabokat tûztek mûsorra, amelyek – miközben immár évtizedek óta a legszervesebb módon részeit alkotják a modern táncszínházi repertoárnak – zenemûvekként valahogy mégis ôrzik „idegen test” mivoltukat. Másként fogalmazva: Stravinsky A tûzmadár és Bartók A csodálatos mandarin címû mûvei irdatlan kihívást jelentenek mindenkinek, aki táncmûvészetével meg akar felelni zenei színvonaluknak. Szigorú zenei logikájuk nemcsak inspirálóan, hanem kényszerítôleg is hat – hasonlóan feszes, önelvû tánclogikát követel a táncostól és koreográfustól is.

Abban a hosszú folyamatban, ahogy a színpadi tánc a XIX. század folyamán kivívta autonómiáját a színházi kultúrán belül, óhatatlanul föláldozták a zene önértékét – az a balettzene bizonyult funkcionálisnak, amely ritmikai, expresszív és atmoszférikus értelemben kész volt „kiszolgálni” a koreográfust, és nem követelt olyan önmagára irányuló figyelmet, amely a nézôt elvonta volna a táncosokra és a színpadi látványra irányuló koncentrálástól. Tánc és zene ideális egysége örök mítosza zeneszerzônek és koreográfusnak, de lássuk be: ritka dolog, hogy ez az egység a legmagasabb színvonalon valósuljon meg. A Gesamtkunstwerk, az „összmûvészeti alkotás” késô-romatikus utópiája szükségképpen beváltatlan maradt egy olyan korszakban, amelyben a mûvészeti ágak és területek éppenséggel egyre bonyolultabbá és egyre differenciáltabbá váltak. A modern mûvészet sokfelé hasadt horizontján a zsenialitásnál csak a „konzsenialitás” ritkább tünemény.

Közismert, hogy Stravinsky 1910-ben, Gyagilev ösztönzésére fogott A tûzmadár komponálásába: zenei újításai teljes

Azért érdemes ezt a – meglehet, spekulatívnak látszó – kérdést a Magyar Balett Színház a Mûvészetek Palotájába

összhangban álltak a koreográfusi pályáját éppen elkezdô Fokin balettreformtörekvéseivel. Ezek épp annak a szépelgô formalizmusnak a meghaladását szolgálták, amely a Mariinszkij-színház, vagyis a cári udvari balett túlérett késôromantikus stílusát jellemezte a századvégen. Mind Stravinsky, mind Gyagilev programja a kifejezés megújítását célozta – részeként annak a minden területen megfigyelhetô kortendenciának, amely a szecessziós dekorativitás felületességével és az esztétizáló dekadenciával szemben az elementaritás, a nyers életerô új forrásait kereste a népi és a primitív mûvészet inspirációiban. Ezt szolgálta az orosz népmesei motívumokat és szimbolikát feldolgozó szövegkönyv, amely a kései romantika szerelem- és varázslás-toposzait keleties, népi – bizonyos pontokon barbár – színekkel keverte. Fokin nem forgatta fel a balett hagyományos táncnyelvét, de a

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:37

Page 57

A Magyar Balett Színház 2006 áprilisában alakult Gödöllôn, székhelye a Petôfi Sándor

ki hívások

Mûvelôdési Központ. Alapítói Egerházi Attila balettigazgató, Popova Aleszja mûvészeti vezetô, valamint Vámosi Zoltán ügyvezetô, marketingigazgató. Az együttes azzal a céllal jött létre, hogy magas mûvészi színvonalon reprezentálja Gödöllô kulturális életét, valamint a magyar táncmûvészetet hazánkban és külföldön egyaránt. Mûsorpolitikájuk célja, hogy minél szélesebb nézôtömegeket nyerjenek meg a

drámai kifejezés érdekében szakított az öncélú szólókkal és duettekkel, a testet pedig egyetlen kifejezô formának tekintette, és a szereppel való teljes azonosulást igényelt a táncosoktól. Stravinsky erôteljes dinamikai váltásokkal, kontrasztos hangszerelési és ritmikai effektusokkal tûzdelt zenéje szintén szokatlan intenzitású jelenlétet követelt a színpadon. Innen már egyenes út vezetett Nizsinszkij 1913-as, forradalmi Sacre du Printempskoreográfiájához, amelynek próbái egykorú feljegyzések szerint óriási feszültség közepette zajlottak, minthogy az egyenletes ritmikához és szokványos balettlépésekhez szokott táncosok alig tudtak alkalmazkodni Stravinsky roppant impulzív és éles disszonanciákkal operáló zenéjéhez és Nizsinszkij földhöz tapadó, szögletes lépéseihez. Nem véletlen, hogy az orosz származású Serge Lifar – aki mint a Gyagilev-együttes tagja táncosként és koreográfusként is dolgozott Stravinsky-val – úgy jellemezte ôt, mint „az orosz balett és általában a balett kényurát, zsarnokát és rossz szellemét”. Bár Lifar túloz, amikor „táncolhatatlan partitúrákról” beszél, tény, hogy Stravinsky balettkomponistaként való színrelépésével merôben új helyzet teremtôdött a mindenkori koreográfus számára. Ha nem akarta, hogy a nagyigényû zene „agyonnyomja” a darabját, mélyebben meg kellett ismerkednie a zenei matéria belsô szerkezetével, rétegeinek összetettségével, és olyan lépésrendet kellett kialakítania, amely strukturálisan is kapcsolódott a partitúrához. A modern balett következô nagy generációja, Massine és Balanchine már a „szimfonikus balett” paradigmájának jegyében alkottak, ami kétségtelenül a zenei és a táncos komponálás Nizsinszkij avantgárd kísérleteinél sikeresebb közelítésének bizonyult. Balanchine 1949-es Tûzmadara – Béjart 1970-es, a szvit-verzióra készült munkája mellett – máig a darab legfontosabb feldolgozásának számít.

Bartók zenei útkeresése párhuzamos volt a vele csaknem egykorú Stravinsky-éval, akinek népi és barbár ihletettségû „oroszos” korszakát a ’10-es években igen nagyra értékelte. Közismert vonzódása az archaikus népzenei hagyományhoz részben hasonló motivációkból táplálkozott, mint Stravinsky-é – nem csoda, hogy ôt is erôsen vonzotta a táncszínpad. Amikor a koreográfus-pályatárs Milloss Aurél egyszer azt kérdezte tôle, hogy A fából faragott királyfi (1914-16) és a sokat próbált remekmû, A csodálatos mandarin (19191926) után miért nem írt több színpadi táncmûvet, Bartók így válaszolt: „Felesleges, mert minden zeném tánc.” A „táncos” elem azonban az expresszionista Bartóknál nélkülözi a népi játékosságnak és eksztatikus felszabadulásnak azt az utópikus perspektíváját, amely Stravinsky-ra oly jellemzô: sokkal komorabb és fenségesebb annál. A csodálatos mandarin nem valamilyen elvarázsolt mesebeli környezetben jelenik meg, hanem a modern nagyváros nyomasztó kültelki valóságába, csavargók és utcalányok miliôjébe robban be – mint a megváltás távoli, fantasztikus ígérete. Bartók Lengyel Menyhért 1916-ban a Nyugatban publikált pantomim-szövegkönyvében nem pusztán a szociális drámát, nem is csak a modern világ elidegenedett emberi viszonyainak szorongásteli képét látta meg, de az emberi egzisztencia nagy kérdéseit, férfi és nô, szenvedély és kiszolgáltatottság, gyönyör és fájdalom ôsképleteit is. Stravinsky-tól eltérôen Bartóktól megtagadta a sors a színházi siker személyes átélését. A botrányba fulladt 1926-os kölni ôsbemutató kivételével (amelyrôl nem nyilatkozott, és amelynek színpadi koncepciójáról mit sem tudunk) soha nem látta a Mandarint színpadon. Egyedül az 1931-ben meghiúsult operaházi kísérletrôl maradt fenn a színpadi megvalósulást illetô reflexiója: azt látván, hogy a színen zajló szabad pantomimnek nincs belsô

táncmûvészet számára. A klasszikus értékekre épülô és emellett mindig új utakat keresô, kortárs táncszínházi repertoár reményeik szerint minél több ízben eljut majd Gödöllô mellett Budapestre és más vidéki városba is. Az együttes tíz táncmûvésszel alakult meg és jelenleg alapítványi keretek között mûködik, a tagok hazai és külföldi mûvészekbôl állnak. A társulat és a vezetôk tervei közt szerepel tánckurzusok megszervezésére, külföldi vendégtanárok meghívása, zenei kurzusok szervezésére, hazai és neves külföldi vendég-koreográfusok meghívása. Olyan hazai és külföldi vendégjátékok lebonyolítására is vállalkoznak, ahol az együttes – a táncnak nyelvet és ezáltal határokat nem ismerô mûfaji sajátossága révén – méltóan és színvonalasan képviselné Budapestet, valamint Magyarországot a legkülönbözôbb kulturális fórumokon

kapcsolata a zenével, méltatlankodva elhagyta a próbatermet, mondván: „Önök félrevezettek, még csak a zenémet sem ismerik.” Az elsô, 1940-es, majd a klasszikussá vált 1956-os színrevitel koreográfusa, Harangozó Gyula szerint Bartók nem volt táncszakember, de szavaiból a tánc és a színpadi mûvészet autonómiájának tisztelete és a zenéjével egyenrangú társalkotók iránti igény olvasható ki. Ezért nemcsak megkerülhetetlen, de kockázatos kihívás is a mai kortársak számára: nem elég gondolni valamit férfi és nô, szenvedély és kiszolgáltatottság, gyönyör és fájdalom viszonylatairól, de a táncmatéria és a koreográfia komplexitásának is meg kell felelnie Bartók szellemének. 2007. január 20. 19:00 Fesztivál Színház Tûzmadár / A csodálatos mandarin a Magyar Balett Színház elôadása

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:38

Page 58

Egy út az avantgardból

Birkás Ákos Topor Tünde írása

1989 után egy, akkor még nagy-nagy ritkaságnak számító, kereskedelmi galériában dolgoztam, ahol a klasszikus modern magyar mûvészet körébe tartozó (értsd: az 1896-tól az ötvenes évekig tartó idôszakban keletkezett) mûveket lehetett vásárolni, vagy egyszerûen csak nézegetni. Általában gyûjtôk jártak oda vagy a korszakkal foglalkozó mûvészettörténészek, tájékozottabb és a magyar mûvészetre kíváncsi turisták. Kortárs mûvészt mint a régebbi képekre kíváncsi látogatót, elvétve lehetett itt látni – inkább csak véletlenül vagy egyéb ügyek miatt. Egy meglepô kivétel akadt, Birkás Ákos, aki rendszeresen bejárt, hosszasan tanulmányozta az újabb és újabb, a szakma számára is ismeretlen, valakinek az otthonából hosszas lappangás után elôkerült képeket a falon, és – tanári vénáját meg nem tagadva – kiselôadásokat tartott, de olyanokat, amilyeneket az egyetemen soha nem hallottam. Végre kezdett megvilágosodni az az alapvetô szempontokbeli különbség, ami a mûvészettörténész képzés elmélet- és történetiség-központú felfogása és a mesterséget mûvelô, annak technikai, gyakorlati, látvány- és problémaközpontú gondolkodásmódja között feszült. Ennek létezésérôl tudtam persze, hiszen mással sem találkoztam addig, mint azzal, hogy a mûvészek valahol mélyen lenézik a mûvészettörténészeket, ugyanakkor

Férfiak

tartanak is tôlük, vágyva tôlük a megértést, a (lehetôleg hozsannázva) elemzô kritikákat. De ha mûvészettörténészként kérdeztem valamit, rögtön érzékelnem kellett, hogy már a kérdés is rossz, válaszolni meg úgysem lehet, hiszen a felek nem értik egymást. Illetve jött a „Te vagy a mûvészettörténész, neked ezt jobban kell tudnod!” fordulat. Persze akkoriban még más volt minden – a helyzetet jól jellemzi Kicsiny Balázs, aki úgy emlékszik, akkoriban senki nem akart

senkivel sem „jóban lenni”, csak úgy, az együttmûködés kedvéért. Gyakorlatilag az volt divatos és elismert mûvész attitûdje, hogy a „laikus testvérekkel” undok volt vagy provokatív, vagy a kettô együtt. Persze, ha kiestünk a megszokott közegbôl: én mûvészettörténészként egy kereskedelmi (!) galériában ácsorogtam, az avantgard (jó, jó, második nemzedékének) pápája, Birkás Ákos, pedig elavult (!) mûvészetet nézegetett egy olyan helyen,

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:38

ahol ezt pénzért (ide már nem is teszek felkiáltójelet) árulják… – hát akkor a szerepek is megváltoztak, és a zseniális tanár hosszas elemzésbe bocsátkozott arról, hogy miért szereti Szônyi István festészetét, miért tartja eredetibbnek az ô visszafogott színeit, mint mondjuk az akkor divatossá vált neós nagybányai festészet “vad” megoldásait. Mert Szônyi állandóan érzékelteti a magyar táj, vagyis a magyar

Page 59

éven keresztül dolgozott – elkezdett konkrét portrékat festeni. Azért a konkrét porték rendelkeztek némi furcsasággal: mindegyikük két különbözô ember félportréjából állt össze, teljesen megzavarva az érzékelést.

Birkás Ákos 1941-ben született Budapesten.1959-65-ig a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola hallgatója.1966tól a Képzômûvészeti Szakközépiskolában tanít, 1990-ben Salzburgban vezet nyári kurzust, 1992-ben Párizsban tanít az École National des Beaux-Arts-on. 1993-ban

Ezután fotók alapján festett jelenetek sorozata következett, sok esetben ismerôs arcokkal, de nehezen beazonosítható

Munkácsy-díjat kap, 1995-ben pedig a német állam DAAD-ösztöndíját nyeri el, és több évet tölt Németországban. Már pályája elején portrékat fest, elôször expresszíven, spontán gesztusokkal, késôbb hiperrealista stílusban. A ’70-es évektôl a fotózás válik fô megnyilatkozási formájává: a Szépmûvészeti Múzeum falain függô képeket fotózza azt vizsgálva, milyen viszonyrendszerben léteznek. Késôbb barátairól készít több száz darabos sorozatokat, megint csak azt a némileg passzív, vizsgálódó attitûdöt választva, amit a kamera mögött elfoglalt hely tesz lehetôvé. Az avantgard mint mûvészi magatartás halálának nyilvános bejelentése után – nemzedékének több tagjához hasonlóan – ô is újra a festészet felé fordul: két egymásra csúsztatott képtáblát egy felületként kezelve elkezdi Fej-sorozatát. Fejei nem arcok, hanem ovális formák, a magunkba-révülés eszközei, vagy önmagunk képére teremtett Isten-képmások. Tizenöt év után újra a konkrét portrék, arcok felé fordul, ma pedig jeleneteket fest. Egész életmûvét bemutató kiállítása 2006. november 24-tôl 2007. február 4-ig látható a LUMU-ban. A kiállítás kurátora: Szipôcs Krisztina.

létezés porosságát. És ez ma (kb. 1990-es évek elejének valamelyikét írjuk) is aktuálissá és szerethetôvé teszi a Szônyiképeket. Végülis ez a miénk, igazából ez a mi festészetünk. Így visszagondolva nyilvánvaló, hogy már akkoriban készült az egész szakmát késôbb megdöbbentô, illetve meg is osztó stílusváltásra, amikor is – lezárva szinte már absztrakt Fej-sorozatát, amin tizenöt

történésekkel. A színek viszont ismerôsek – pont annyira élénkek, mint a Szônyiképeké, bár valószínûleg már nem is annyira a por, hanem az élettapasztalat tompítja ôket. Meg az a von Haus aus finomság (mondhatjuk a gyerekszoba következményének is), ami Birkás Ákosnak mindig is a sajátja volt, még a legvadabb FMK-s idôszakokban is, még akkor is, amikor az avantgard haláláról tartott provokatív elôadást 1982-ben elsôsorban

a magukat avantgardnak tartó mûvészek és a velük együttmûködô mûvészettörténészek színe elôtt. Ez viszi ôt mindig olyan megoldások felé, amiket még nem tart elhasználtnak, vagyis közönségesnek. Hiszen tudni kell elengedni a dolgokat. Ôt idézve: „Vajon mennyire kell magunkra nézve kötelezônek tartani a múlt század esztétikai és mûvészettörténeti konstrukcióit, ha úgy tûnik, hogy Lucian Freud üzenete ma sokkal erôteljesebb, mint például Picassóé?”

2006. november 24. 18:00 – 2007. február 4. Ludwig Múzeum, elôadóterem Birkás Ákos életmûkiállítása

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:38

Page 60

Házról házra – Theater an der Wien

Színház a folyó m Zsoldos Dávid írása

A patinás bécsi színház idén a Mozart-jubileum alkalmából újjászületett. A Theater an der Wien több mint két évszázados történetét tallózgatva megelevenedik elôttünk a zenetörténet néhány izgalmas pillanata... A varázsfuvola szövegírója Emanuel Schikaneder 1801. június 13-án végre úgy hajthatta nyugovóra fejét, hogy régi álma megvalósult: megnyithatta saját színházát. A Theater an der Wien megálmodója még 1786-ban – Mozart halála elôtt öt évvel – kért és kapott császári engedélyt egy új színház megnyitására, de terveinek megvalósításához csak 1798-ban láthatott hozzá. A türelem ezúttal is rózsát termett: a Franz Jäger tervei alapján készült épület az akkori Európa egyik legnagyobb és legjobban felszerelt színházának

számított. A színház neve egyébként nem magára a városra utal, hanem arra, hogy az intézmény a Wien folyó mellé épült. Az operacsinálás azonban már akkoriban sem tartozott a legbiztosabb megélhetések közé: alig két év mûködést követôen Schikaneder és a mögötte álló befektetôk összevesztek, és a színház anyagilag ellehetetlenült. Schikaneder kénytelen volt legádázabb ellenfelének, Peter Freiherr von Braunnak eladni a szívének oly kedves épületet – a színház üzemeltetésére szóló császári engedélyt

és vele a mûvészeti vezetôi posztot azonban megtartotta. Az üzletben talán nem, de a zenében bizonyosan csalhatatlan szimatú Schikaneder következô húzása zseniálisnak bizonyult: a Theater Kapellmeisterének és házi zeneszerzôjének egy krisztusi korban járó, mogorva idegent kért fel, Ludwig van Beethovent. A Beethoven-korszak évei között talán az 1805-ös a legjelentôsebb, amikor április 7-én az Eroica-szimfónia, november 20-án pedig a Fidelio bemutatójának tapsolhatott a bécsi publikum.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:38

Page 61

ó mel lett háborús pusztításokat. Olyannyira, hogy a komolyan sérült Staatsoper társulata is itt talált átmeneti otthonra az ostromot követôen. A színház 1945. október 6-án nyitotta meg újból kapuit stílszerûen a szabadság és a hûség jelképévé vált Beethoven-operával, a Fidelióval. 1955ben, amikor elkészült a Staatsoper épülete a Ringen, felmerült a gondolat, hogy Schikaneder egykori színháza garázsként, esetleg bevásárlóközpontként folytatja karrierjét. A ház szerencsére végül megtarthatta funkcióját, sôt kívülbelül felújították. Az újjávarázsolt színház elsô operaelôadását – egy Varázsfuvolát – Herbert von Karajan vezényelte 1962ben.

A napóleoni háborúk nem kedveztek a múzsáknak, és Schikaneder, ez a sokoldalúan tehetséges mûvészember Mozarthoz hasonló szegényégben hunyt el 1812-ben. Pár évvel a Bécsi Kongresszust követôen viszont a császárvárost is elérte a Rossini-ôrület, s a színház ismét prosperált. Ha annak idején A varázsfuvola bemutatására nem is készült el Schikaneder színháza, 1820-ban itt játszották elôször – és jó ideig utoljára – a Varázshárfa (Zauberharfe) címû operát. A mû szerzôje egy félénk és szerény, huszonhárom éves fiatalember, akinek mindössze már csak nyolc éve van hátra az életébôl – Franz Schubert. Az „aranykor” az 1860-as években köszöntött a színházra: elôbb a Párizsból importált Offenbach-operettek – pl. a Szép Heléna –, majd a mûfaj hazai királya, Johann Strauss mûvei, köztük elsôsorban a Denevér és a Cigánybáró vonzották

mágnesként a bécsi közönséget. A Denevér bemutatásának évében, 1874ben lépett elôször a Theater an der Wien színpadára a kor legendás színésze, Alexander Girardi. A századforduló viszont már az operett magyar mestere, Lehár Ferenc dicsôségét hozta: a Bécsi nôk 1902-es és kivált A víg özvegy 1905ös bemutatója minden várakozást felülmúlóan lelkes fogadtatásban részesült – nem véletlen, hogy a negyedszázaddal korábbi „aranykor” nyomán ezeket az éveket a bécsi operett „ezüst korszakának” szokták hívni. S ne feledkezzünk meg e korszak másik magyar sztárzeneszerzôjérôl, Kálmán Imrérôl sem. Az Anschlusst követôen a náci rezsim mindössze néhány „Kraft durch Freude“rendezvényt tartott a Theater an der Wien falai között, az épület ugyanakkor szerencsés épségben vészelte át a

Rolf Kutschera intendatúrája alatt a Theater an der Wien mûsorára tûzte szinte az összes nagy Broadway-sikert – a Jézus Krisztus Szupersztárt, az Evitát vagy a Zorbát –, de persze közben nem feledkeztek meg A víg özvegyrôl sem. A nyolcvanas években a fentiekhez csatlakozott két Webber-musical, a Macskák és Az Operaház Fantomja, még késôbb, 1992-ben a Lévay-Kunze szerzôpáros Elisabethje, majd 1999-ben ugyanezen páros tollából a Mozart. A 2006-os jubileumi év apropóján a Theaer an der Wien ismét az operáé lett – így vált Bécs harmadik operaházává a Wiener Staatsoper és a Volksoper mellett. Az évad programja pedig megtelt Mozarttal: Idomeneo, Lucio Silla, Titusz kegyelme, A varázsfuvola, Così fan tutte, Don Giovanni – s mindemellett mûsorra tûzték Bernhard Lang és Michael Sturminger kifejezetten a Mozart-jubileumra komponált kétfelvonásosát is. Ez utóbbi, a nagyszerû Klangforum Wien elôadásában színre került opusz már angol nyelvû címével is deklaráltan enyhülést kívánt nyújtani a Mozart-mérgezésben szenvedô bécsieknek: I hate Mozart.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:38

Page 62

Kulissza: Petô Zsuzsa

Jegyben járva Hajdú Lívia írása

Petô Zsuzsa a Mûvészetek Palotája jegyirodájának vezetôje. Az ô irányítása alatt dolgozik az a csapat, amely a mindenkori közönség tagjaival az elsôk között találkozik: a jegyvásárlás lebonyolítása alatt. – Milyen tulajdonságokra van szüksége ahhoz, hogy helyt tudjon állni egy jegypénztár vezetôjeként? – Elsôsorban türelemre, de természetesen fontos még a jó kommunikációs készség is. A vevôk – csakúgy, mint az emberek – kilencven százaléka kedves és szimpatikus, de mindig találkozunk olyannal is, akinek épp rossz napja van, és a bosszúságát rajtunk vezeti le. Természetesen rá is mosolyognunk kell, hiszen neki is, nekünk is az az érdekünk, hogy jól érezze magát, és visszajöjjön. Ugyanez fordítva is igaz: ha valaki közülünk rosszkedvû, azt sem szabad a vevô felé mutatnia.

– Sok visszatérô vevô van? – Igen. Voltak aggodalmak, hogy mivel a Mûvészetek Palotája (a Ház) nincs közel a belvároshoz, kicsi lesz a

forgalom, de ezek alaptalannak bizonyultak. Az 1-es, 2-es villamos is megáll itt, mindkettônek van csatlakozása a metrókhoz, és az emberek nem sajnálják rá az idôt, hogy eljöjjenek. Mi pedig igyekszünk a legjobbat biztosítani nekik a pénzükért. Ez szinte mindig sikerül, és gondoltunk már rá, hogy nyitunk egy vendégkönyvet, hogy ne a panaszkönyv legyen az egyetlen, ahol a vásárló kifejezi a véleményét. Nekünk is jobb, ha látjuk a pozitív felét is a dolgoknak, amik egyébként rejtve maradnának. Egyelôre „csak” olyan pozitív visszajelzéseket kapunk, amelyek nem maradnak fenn az utókornak: egy-egy bonbon, virág, házi sütemény, amit valaki köszönete jeléül készített és hozott el nekünk.

– Milyen korosztály látogatja az elôadásokat?

– Nagyon vegyes, minden korosztály képviselteti magát. Az idôsebbek mellett jönnek családosok is, a fiatalokat pedig különösen vonzza a diákkedvezmény. A diákok gyakran már jóval a meghirdetett idôpont elôtt megérkeznek, leülnek a pálmafa alá, a fal mellé, beszélgetnek – tehát tulajdonképpen számukra ismerkedési lehetôség is rejlik egy ilyen programban. Megengedhetik maguknak, hiszen a diákjegy alig kerül többe, mint egy villamosjegy.

– Akkor az ebbôl származó feladathoz is külön ember kell. Hány munkatársa van a jegypénztárban? – Összesen hatan vagyunk. Így is nagyon fárasztó tud lenni, hiszen délután egy órától elôadás végéig, hétvégén délelôtt tíztôl este hatig vagy elôadás végéig, és ünnepnapokon is nyitva tartunk. A beosztásnál különösen oda kell

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:38

Page 63

figyelnem arra, hogy a nehezebb és a könnyebb napokat egyenlô arányban osszam el a munkatársak között. Meggyôzôdésem ugyanis, hogy csak elégedett emberek tudnak minôségi munkát végezni, amire nálunk nagy szükség van. Együtt dolgozunk, egymásra vagyunk utalva, egy apró tévedést mindenki megérez. Az esetleges félreértéseket azonnal tisztázni kell, hogy fent tudjuk tartani a kiegyensúlyozott kapcsolatokat a többi munkatárssal, hostessekkel és természetesen a vevôkkel is. A mi irodánkban folyik többek között a szakmai jegyek nyomtatása és kiosztása is. A én dolgom a jegyelszámolások nyomon követése, kimutatások elkészítése és más adminisztrációs munkák. A könnyebb információátadás érdekében készítettünk egy üzenôfüzetet, amibe az aznap soros munkatárs följegyzi az újdonságokat a következô napra beosztott embernek. Én mindig itt vagyok, és sok mindent tovább tudok adni, de az összes apróságra nem lehet mindig emlékezni.

– Milyen hatással van az Önök munkájára az interneten történô nézôteres jegyértékesítés? – Ennek a rendszernek is megvannak az elônyei és a hátrányai is. Jelenleg az eladásra kínált jegyek ötven-hatvan százaléka vásárolható meg az interneten keresztül. Rendkívüli módon segíti a munkát azzal, hogy mindig a legfrissebb állapotot látja a vásárló – azaz nem történhet meg, hogy egy jegyet véletlenül kétszer adunk el. Ugyanakkor azonban elôfordul, hogy a vevô téveszt el valamit. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy a rendelésnél az átvétel helyét pontosan adják meg. Ugyanis ha az illetô megrendeli és az interneten keresztül bankkártyával ki is fizeti a jegyet, azonban az átvétel helyének pl. az Üllôi úti irodát jelöli meg, ahova nem megy el, a koncert elôtt mi már nem tudjuk odaadni a jegyét. Ilyenkor ellenôrizzük, hogy valóban megvette-e a jegyet, és ha mindent rendben találunk, szólunk a hostessek vezetôjének, aki a helyére vezeti a vendéget. Véleményem szerint a Ház ebben nagyvonalú, hiszen nagyon sok helyszínen a kapuig sem lehet eljutni jegy nélkül.

– Milyen kedvezményeket ajánl a Ház az ideérkezôknek?

– A diákkedvezményt már említettem. Ami még szerintem ötletes dolog, hogy minden teljes árú jegyhez húsz százalék kedvezmény jár a Bohém Étteremben történô étel- és italfogyasztásra. Ezért ha a vevô ezzel számol, egész estés programot szervezhet magának, ami – fôleg nyáron, hiszen akkor az étterem elé is ki lehet ülni a friss levegôre – felejthetetlen élmény maradhat. Ezen kívül az ifjúsági bérletekre tudunk kedvezményt adni, tíz darab fölött tizenöt százalékot.

– A kerekesszékkel közlekedôk milyen lehetôségeket használhatnak ki? – Nekik ingyenes a belépés, csak a kísérônek kell jegyet vennie. Természetesen nekik is be kell jelentkezniük, hogy tudjuk, hány kerekesszékkel közlekedô embernek kell egy adott koncertre helyet biztosítani. A Hangversenyterem és a Fesztivál Színház is akadálymentesen megközelíthetô a liftekkel, és hostesseink, akiket elôre értesítünk a vendég érkezésérôl, segítenek a fenntartott hely elfoglalásában.

– Mik azok az ötletek, újítások, amiket szeretnének bevezetni, vagy esetleg a kezdô állapothoz képest már sikerült is megvalósítaniuk? – Nemrég kértük a vezetôségtôl (és meg is kaptuk) azt a lehetôséget, hogy elôadás napján a kezdés elôtt egy órával már csak az aznapi elôadásra árulhassunk jegyet. Szeretnénk ehhez egy monitort is a pénztárablakok fölé, ahol mindig látszanak a legfontosabb információk.

– Fel tud idézni különös eseteket? – Volt egyszer egy vevô, aki bejött, és megkérdezte, hogy lehet-e alkudni. Mondtuk, hogy persze, szinte bármire, mondja meg, mit szeretne – konkrétan a jegyre ugyan nem lehet, de jöjjön, alkudjunk. Ezen nevettünk egy jót, ô vett egy jegyet, eljött, jól érezte magát, és elégedetten ment haza – és nekünk ez a fontos.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:39

Page 64

Programok kikeletre

Tavaszi ajánló felkészültsége, elhivatottsága és egész eddigi szakmai múltja jelentheti a garanciát.

New York! New York! Kétszer is fellép a New York-i Filharmonikus Zenekar a Hangversenyteremben 2007 tavaszán. Mindkét alkalommal – május 4-én és 5-én – Lorin Maazel vezényli az együttest, ám mindkét alkalommal más-más darabok szólalnak meg. Elôször BeethovenBrahms–Bartók káprázat részesei lehetünk: III. Leonóra nyitány – Kettôsverseny – Concerto, ami a mûveket illeti. A hangverseny külön érdekessége, hogy Ligeti György

Posthumus születésnap Születésnapi koncertnek indult, emlékhangverseny lehet csak belôle. 2006. június 12-én hunyt el az 1956 decembere óta külföldön élô, kompozíciós iskolát teremtô Ligeti György. A május 28-án, a Hangversenyteremben megszólaló darabok sokakat meggyôzhetnek arról, hogy milyen varázslatos színeket, finom ritmusokat, magával ragadó hangulatot tud teremteni a kortárs muzsika. S hogy mindennek a koncert hallgatói is részese lehetnek, a korra és stílusra „szakosodott” UMZE Kamaraegyüttes

Evora és Dalaras Április 7-én és 8-án a pályafutását „mezítlábas dívaként” kezdô Cesaria Evora lesz a Müpa vendége. Az azóta a világ legrangosabb koncerttermeit meghódító, tíz ünnepelt stúdióalbumot magáénak mondható mûvész a Zöldfokiszigetek zenei irányzatának, a nosztalgikus-melankolikus mornának avatott elôadója. A hónap végén, április 29-én pedig George Dalaras hivatott a

mindkét szólista a zenekar tagja: Glenn Dicterow hegedûmûvész koncertmester már 1980 óta, Carter Brey pedig tíz éve a csellószólam vezetôje. Ez a két muzsikus búcsúztatta – ugyancsak Brahms a-moll kettôsversenyével – a zeneigazgatóként 2002-ben távozó Kurt Masurt. Dvorˇ ák Karnevál-nyitányával kezdôdik a másnapi hangverseny, majd Brahms Hegedûversenye következik a már világhírû, 23 esztendôs Julia Fischer szólójával. A koncert második része a korai XX. századé: az Andersen-mesére írt Stravinsky-mûvet, A csalogány énekét Ravel népszerû Daphnis és Chloé balettzenéje, az abból komponált II. szvit követi. Az 1842-ben alapított, a világ egyik legrégebben mûködô szimfonikus együttesét 12 évesen vezényelte elôször Lorin Maazel. A Leonard Bernstein, Pierre Boulez, Zubin Mehta és Kurt Masur örökébe lépô dirigens túl van ötezredik fellépésén és mintegy 150 zenekar élén állt pályafutása során.

Slava! Ezzel a Bernstein-nyitánnyal kezdôdik a Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekar koncertje április 15-én a Hangversenyteremben. Az orosz „szláva” szó magyarul dicsôséget jelent, de így becézik a Msztyiszlavokat is. A mûvet éppen Msztyiszlav Rosztropovicsnak írta a komponista, és Muszorgszkij Borisz „görög Blues”-zal, azaz rembetikával elkápráztatni a közönséget. Az édesapja nyomdokán pályát kezdô George Dalaras késôbb más görög irányzatokban is otthonosan kezdett mozogni. Hatvanöt szólóalbuma jelent meg és vagy ötven más felvételen jegyzik közremûködôként a nevét. Teltházas stadionok elôtt énekel – minden jel arra mutat tehát, hogy a portugál után a görög zene ünnepének helyszíne lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:39

Page 65

Orgona Vista A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben több orgonahangversenybôl is válogathatnak a hangszer szerelmesei. És miután sem az orgona technikai adottságai, sem a terem akusztikai lehetôségei nem szabnak gátat a hangi-hangzásbeli igényeknek, a mûvészek a teljes repertoárból választhatnak. Március 1jén a tudományos munkásságáról is híressé vált Karasszon Dezsô, a debreceni Nagyerdei református templom orgonistája ad hangversenyt. Mûsora Johann Sebastian Bach és a XX. század muzsikájára épül. A szólódarabok mellett elhangzik egy cselló-orgonaszonáta is, majd a Sententiae supra B-A-C-H, amelynek szerzôje a budapesti Szent István bazilikában orgonáló Koloss István. Végül a XIX.-XX. század fordulójának

kiemelkedô muzsikusa, az olasz romantikus orgonazene kiteljesítôje, Marco Enrico Bossi a-moll orgonaversenye szólal meg a Danubia Szimfonikus Zenekar közremûködésével, Héja Domonkos vezényletével. Egy-egy mozaikszerûen beillesztett barokk tételtôl eltekintve a romantika és a XX. század zenéjébôl válogatott az ausztriai St. Florian-i apátság harmincesztendôs orgonistája, Kovács Róbert. Különös gonddal állította össze mûsorát, amelyben hallható végre Schumann h-moll kánonja, Franck Canatabiléja, Richard Strauss darabja, A johannita rend lovagjainak ünnepi bevonulása is. A bécsi zeneakadémián végzett, gyakran a Stephans-dómban is fellépô Kovács Róbert koncertjének közremûködôje a sokszoros versenygyôztes Ewald Rézfúvós Kvintett, amelynek tagjai szólistaként is elismert mûvészek.

Fassang László

Godunovjából a koronázási jelenet néhány ütemét dolgozza fel, amelyben a nép azt énekli, hogy „szláva!”. Rosztropovics nemcsak világhírû csellista, de dirigensként is több mint négy évtizede szerepel a nemzetközi zenei porondon. Az együttes, amellyel Budapestre érkezik, mindössze két éve mûködik: ekkor alapította az olasz karmesterlegenda, Riccardo Muti azzal a céllal, hogy hazája több száz hangszeresébôl kétévente válogatva

megszólaltatására felkérhetô együttest alakítson. A nyolcvantagú társulat világhírû szólistákkal szerepel, koncertjeit a legjobb karmesterek vezénylik. Rosztropovics, bár évtizedek óta az Egyesült Államokban él, orosz zenével turnézik: a nyitány után Csajkovszkij VI. „Patetikus” szimfóniáját, majd Prokofjev I. gordonkaversenyét dirigálja, amelynek szólistája, Marie-Elisabeth Hecker a 2005-ös Rosztropovics-verseny gyôztese.

A Kolozsvári Magyar Opera nemzetközi sztárokkal

Msztyiszlav Rosztropovics

mindig egy kiválóan együttzenélô, magas szintû zenekari gyakorlattal rendelkezô, akár teljes opera

Verdi A trubadúr címû operájának részben szcenírozott, olasz nyelvû Giuseppe Verdi elôadása várja az érdeklôdôket április 27-én a Hangversenyteremben. Luna grófként a bel canto mestere, Verdi baritonszerepeinek talán leghitelesebb tolmácsolója, az annak idején éppen Lunaként debütált Renato Bruson lép színpadra. Partnere, aki Leonórát énekli, az 1992-es Pavarotti-verseny gyôztese, Sümegi Eszter lesz. Tichina Vaughn amerikai mezzoszopránt tökéletes Azucenaként tartja számon a szaksajtó. Errôl személyesen is meggyôzôdhetnek mindazok, akik idôben jegyet váltanak az elôadásra. A dél-koreai tenor, Alfred Kim több nemzetközi verseny gyôztese; neki már sok európai színház tapsolta meg Manrico-alakítását. Szvétek László a fiatal magyar énekes-generáció operaszínpadon és oratóriumokban is sokat foglalkoztatott basszistája – ô Ferrando szerepében lép a közönség elé. Mint már annyi sikeres operaelôadást a Mûvészetek Palotájában, A trubadúrt is Káel Csaba rendezi, az est karmestere pedig a kolozsvári társulat élén Pál Tamás lesz.

MUPAmagazin2006tél++++

2006/11/23

21:39

Page 66

Echo

Bejegyzések a Müpa vendégkönyvébôl Várkonyi Tamás:

Természetes ritmusösztön (Hvg.hu – Gramofon zenekritikai mûhely, 2006. október 30.)

Kobayashi Ken-Ichiro

Fodor Géza:

Operaünnepek a Müpában (Élet és Irodalom, 2006. szeptember 22.) „A bécsi Figaro házassága számomra meglepetés volt. …Ulf Schirmer nemcsak hogy tökéletesen, minden részletében ismeri a Nagy Tradíció interpretációját, de éli és együttesével életre is tudja kelteni ezt az interpretációt, pontosabban: ennek az interpretációs paradigmának a jegyében a Figaro házasságát. Az énekesek pedig, akik sem egyénileg, sem összességükben nem alkottak olyan együttest, mint a Nagy Bécsi MozartEnsemble volt, vagy a csillagok szerencsés állása, vagy egy kultúra elsajátítása (alighanem mindkettô) jóvoltából képesek voltak pontos figurákat teremteni s e pontos figurákat pontos együttmûködésben az operában foglalt élet hû kibontakozásává szervezni. …Remek, anyanyelvi elôadás volt ez a Figaro házassága, három órára az lehetett az illúziónk, hogy a darab interpretálásának ez az evidenciája még mindig uralkodhat.”

„A második szünet után egy amerikai zeneszerzô, David Lang szintén hosszabb, ezúttal azonban három részre osztott kompozíciója, a The So-Called Laws of Nature (Az úgynevezett természeti törvények) hangzott fel. …nem meglepô módon azonban az Amadinda tagjainak meg sem kottyant, hogy ez már a hatodik hosszabb darab a koncerten (igaz, az ütôegyüttesnek csak két tagja lépett fel benne egy „cserejátékossal”, egy kitûnô fiatal kisegítôvel). Ennek a mûnek leginkább harmadik szakasza ragadott meg, ezúttal is az egyszerûség zseniális leleményessége miatt. … Összegezve a koncerten tapasztaltakat, nem tudok újat mondani az Amadindáról. Lenyûgözô ez az elképesztô mesterségbeli tudás, ez az összeszokottság, az ôsi erôktôl vezérelt természetes ritmusösztön megnyilatkozása, az a – mármár magától értetôdô – biztosság, amivel úgy tolmácsolnak bármilyen zenemûvet, mintha az az anyanyelvükön íródott volna.” És az is lenyûgözô, hogy darabválasztásaikban kockáztatnak. És mernek nem szórakoztatni.”

(Az Amadinda Ütôegyüttes hangversenye, Fesztivál Színház, 2006. október 17.)

(Mozart: Figaro házassága, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2006. szeptember 16.) Csengery Kristóf:

Lengyel-magyar szolidaritás Koncert a magyar forradalom emlékére (Új Zenei Újság, 2006. október 28.) „Ami pedig az elôadásokat illeti, csupa minôségi produkció szolgálta a mûvek érvényesülését. A 29 esztendôs L´ukasz Borowicz, aki pár éve még Fischer Iván asszisztense volt a Fesztiválzenekarnál, határozott karaktereket formáló, tehetséges karmester, aki szuggesztívan és igényesen vezényelte mind a négy alkotást. A zenekar játéka csiszolt, a két kórus telt hangzással és odaadással énekelt – különösen Kilar mûvében, amely sokoldalúan használja ki az énekkar lehetôségeit. A Lacrimosa szopránszólistája, Izabella Kl´ozin´ska hitelesen, kulturáltan formálta meg szólamát.”

(Lengyel-magyar szolidaritás. Koncert a magyar forradalom emlékére, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2006. október 24.)

Miklósa Erika

MUPAmagazin2006tĂŠl++++

2006/11/23

21:39

Page 67

MUPAmagazin2006tĂŠl++++

2006/11/23

21:40

Page 68