Müpa Magazin 2006/2007 évad 4. szám by Müpa Budapest

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

13:11

Page 1

www.mupa.hu

magazin

müpa

Élmény! Minden tekintetben.

Fischer Ádám Ring, Ring, Ring Amerikából jönnek New York-i történetek

Frankofón Fellegajtók Három variáció Fesztivál A zene egybegyúrva olvasztótégelye

Párbeszédek és állásfoglalások Kortárs fotók a Ludwigban

ingyenes idôszaki kiadvány • II. évfolyam 2. szám • 2007. május/július

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:34

Page 2

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:34

Page 3

Nyitány Az Európai Elôadómûvészeti Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén csak francia kollégám és én tudtuk német és brit elnökségi tagtársaink leplezetlen információéhségét csillapítani, minthogy az EU egy számunkra igencsak jelentôs dokumentuma aznap még csak észtül, dánul, máltaiul, magyarul, no meg az elôterjesztô francia képviselônô, Claire Gibault anyanyelvén volt elérhetô. Nem titkolom, élveztem a helyzetet: világnyelveket adó nagy nemzetek fiai csüggtek ajkaimon, hogy hevenyészett fordításomban ismerkedjenek egy várhatóan nagy viharokat kavaró és remélhetôleg hosszú békét eredményezô döntéshozatal elsô lépésének számító írással. De mi is okozta hát ezt a nagy izgalmat? Gibault képviselôasszony „Jelentéstervezet a mûvészek társadalmi megítélésrôl” címmel adott be elôterjesztést a Kulturális és Oktatási Bizottságnak azzal a reménnyel, hogy abból megszülethet az Európai Parlament állásfoglalása, s minden tagországban olyan jogszabályok születnek, amelyek végre alapkérdéseket tisztáznak, és alapjaiban stabilizálják az elôadómûvészet helyzetét. Nézzük elôterjesztése néhány figyelemre méltó alapgondolatát: - mivel a mûvészet legmagasabb fokú gyakorlása megkívánja a lehetô legfiatalabb korban felébredô érdeklôdést az elôadó-mûvészet világa iránt, továbbá kulturális örökségünk legfontosabb alkotásainak megértéséhez szükséges adottságok birtoklását, - mivel a mûvészi foglalkozás az egyetlen, jogszabályban nem szabályozott foglalkozás, - mivel pályafutása során soha egyetlen mûvész sem lehet teljes biztonságban munkája megtartása felôl, - mivel a mûvészeti hajlandóság, a természetes adottságok és a tehetség csak ritkán elegendôek a hivatásszerûen ûzött mûvészi pálya választásához, - mivel a mûvészeti oktatás iskolai tantervekbe történô integrálását a tagállamokban hatékony módon biztosítani szükséges, nos, többek között mindezért látja fontosnak az igazi cél, egy EU-alapdokumentum, nevezetesen a „mûvészi tevékenységrôl és gyakorlásának feltételeirôl szóló európai charta” megalkotását. Itt álljunk meg egy pillanatra, majd üljünk be egy illatos kávéra a Ludwig Múzeum kávézójába, csukjuk be szemünket és gondoljuk végig: a mûvészek évszázadokig többnyire rabszolgaként szolgáltak, még Mozart is csak a konyhában kosztolt lakájok és szakácsok között a salzburgi püspök udvarában. Mi magyarok komoly történelmi pechszériák, változó lehetôségû és hullámzó színvonalú mûvészeti fél- és közelmúltunk után itt ülünk egy közép-európai mûvészeti központban, ahol naponta fordulnak meg világsztárok olyan mennyiségben és minôséggel, melyrôl most húsz éves gyerekeink születésekor nem mertünk volna álmodni sem. Befolyásos és nagy tekintélyû európai és nemzetközi szakmai szervezetek látogatnak el hozzánk ide, a Lágymányosi híd pesti hídfôjéhez, hogy itt vitassák meg, merre tovább. Itt telik meg estérôl estére a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, a Fesztivál Színház jelentôs részben magyar és ezen belül jelentôs részben bizony világszínvonalú produkciókkal. Ha megittuk kávénkat, és a Duna-parton teliengedjük tüdônket friss tavaszi fuvallattal, gondoljunk arra, hogy száz és ezer örömünk-bajunk közepette mindig kínálja magát az örök és biztos kapaszkodó, a mûvészet, melynek sorsa itt, a Duna partján és az egész kontinensen minden korábbihoz képest rendezettebbnek, biztosabbnak látszik. Lássuk be, ez igazán szép tavaszi gondolat!

Kovács Géza elnökségi tag, Európai Elôadó-mûvészeti Szövetség

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:34

Page 4

2007. május/július

Tartalom

Nyitány

Hírhozó

Ring, Ring, Ring 12 Egy laikus wagneriánus vallomása Amerikából jönnek New York-i történetek

32 A király meztelen Andersen operaszínpadon

44 Müpa Magazin

Stílusok határán „Hey June“ Fesztivál

A Mûvészetek Palotája ingyenes magazinja Alapító: Mûvészetek Palotája Kft. Kiss Imre vezérigazgató Fôszerkesztô: Zsoldos Dávid

Felelôs szerkesztô: Csonka András Szerkesztô: Kádár-Csoboth Judit Szerkesztôség: Fidelio Média 1088 Budapest, Rákóczi út 19. Tel./Fax: (1) 476-0320, 21 e-mail: mupamagazin@fidelio.hu Felelôs kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetôje

Zene, zene, tánc Három variáció egybegyúrva

Grafikai tervezés és nyomdai elôkészítés: Práczky István A Mûvészetek Palotája fotóit Petô Zsuzsa, Pólya Zoltán és Csibi Szilvia készítette. Nyomda: COMORN Kft. HU ISSN 1788-439X www.mupa.hu

Pillanatkép Párbeszédek és állásfoglalások

Amerikából jönnek New York-i történetek

Tévutakon Hommage à Ligeti György

Mr. Sokoldalú Markus Stockhausen

A hatvan éves ifjú Gidon Kremer

Herzog úr igazsága

A Jolly Joker hangszer

A király meztelen

Áttekintô

Dunaparti gyerekparti

Az igazi cél a zene

A zene olvasztótégelye Frankofón Fesztivál

Laurie Anderson

„Hey June“ Fesztivál

Meglep-e még a jazz? Hétfô Esti Jazz

Zerkula: éles jelentés

Zene, zene, tánc

Fájdalmas XX. század

Párbeszédek és állásfoglalások56 Házról házra Carnegie Hall

Kulissza Szabó Péter

Ajánló

Echo

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:34

Page 5

3 6

12 mása 18

k56

hirdetés

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:34

Page 6

Hírhozó

Hírek, érdekességek Kodály zenéje a Mûvészetek Palotájában

A 125 éve született és 40 éve elhunyt Kodály Zoltán zenéje folyamatosan szerepel a Müpa programján. Január 6-án a Magyar Szimfonikus Körképet a Galántai táncokkal nyitotta meg a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar Alpaslan Ertüngealp vezényletével. Ugyanez a mû – Pertis Attila átiratában – elhangzott négy nappal késôbb az Egri & Pertis Duó hangversenyén, majd január 15-én az Academy of St. Martin in the Fields elôadásában, Sir Neville Marriner vezényletével. A Ferencsik-emlékesten (január 18-án) a Psalmus Hungaricust hallhattuk – Ferencsik János maga is gyakran tûzte mûsorára ezt a kulcsfontosságú Kodály-mûvet. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a „Szimfonikus körkép” keretében (február 18án) a Páva-variációkat, a Kodály Zoltán emlékének dedikált március 3-i koncertjén, együtt a vegyes- és a gyermekkarral a Missa brevist, néhány reprezentatív kórusmûvet, majd ugyancsak a Psalmust adta elô. Március 11-én meghallgathattuk azt az ifjúsági hangversenyt, amelyet a többszörös versenygyôztes Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar és a Duna Szimfonikus Zenekar adott a zeneszerzô, zenepedagógus ismert mûveibôl: egy csokrot a gyerekkarokból, részleteket a

Háry János daljátékból, végül pedig a Marosszéki táncokat. A zenekart Ménesi Gergely, a gyermekkart a Kossuth-díjas Szabó Dénes vezényelte. A Budapesti Tavaszi Fesztivált is Kodály zenéje nyitotta: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar mûsorának elején Húsz magyar népdal szerepelt Kocsis hangszerelésében, majd a Kállai kettôs és a nagyszabású Budavári Te Deum csendült fel – Kocsis Zoltán vezényletével. Március 19-én „Pávaének – Székelyfonó” címmel különleges összeállítást hallhattunk. Itt a második rész (a Székelyfonó) volt ténylegesen Kodály mûve, elôtte a hagyományos paraszti kultúrát zenével és a film eszközeivel is bemutató produkció várta a közönséget. Március 27én a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen is játszott a gazdag Kodályoeuvre-bôl: hasonlóan más mûvészeti vezetôkhöz, Trevor Pinnock választása is a Galántai táncokra esett. Április 1-jén pedig a Magyar Rádió Ének- és Zenekara Fischer Ádám vezényletével megszólaltatta a teljes Háry Jánost a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Mûvészeti díjak március 15-én Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke március 15-e alkalmából kiosztotta a mûvészeti díjakat. A zenei élet képviselôi közül Kossuth-díjban részesült B. Nagy János operaénekes, Dés László zeneszerzô, elôadómûvész, Ligeti András karmester, Párkai István karnagy, Perényi Miklós gordonkamûvész és ifj. Sánta Ferenc hegedûmûvész. Széchenyi-díjat kapott Szöllôsy András zeneszerzô, zenetörténész. Dr Hiller István oktatási és kulturális miniszter Erkel Ferenc-díjat adományozott Horváth Balázs és Mohay Miklós zeneszerzôknek, zeneelmélet-tanároknak, valamint Tóth Péter zeneszerzô-tanárnak. Harangozó Gyula-díjban részesült Bakó Tamás, Horváth Zsófia, Kun Attila, Macher Szilárd, Sóthy Virág, Varasdy Ernôné Bérczes Mária és Vámos László. Liszt Ferenc-díjat kapott Dienes Gábor, Dresch Mihály, Gráf Zsuzsanna, Horváth Anikó, Rozmán Lajos, Szeverényi Ilona, Szilvágyi Sándor és Vajda Júlia, Szabolcsi Bencedíjat pedig Hamburger Klára és Pándi Marianne.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 7

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 8

Hírhozó Kultúra, turizmus – kulturális turizmus Az Utazás Kiállítás – Budapest 2007 elsô napján, március 30-án konferenciát szerveztek a kulturális turizmus fejlesztésérôl. Az ötlet és a megvalósítás a terület négy kiemelkedô intézményének – az Utazásszervezôk és Utazásközvetítôk Szövetsége, a Mûvészetek Palotája – Budapest, az Alapítvány a Szépmûvészeti Múzeumért és a Hungexpo Vásár és Reklám Zrt. – nevéhez fûzôdik. A tanácskozáson az egyes intézmények és területek rangos szakemberei vettek részt: Somogyi Zoltán szakállamtitkár (Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium), Molnár Gabriella elnök (Magyar Utazásszervezôk és Utazásközvetítôk Szövetsége), Dieter Gauf fôtitkár (RDA), Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium), Dr. Baán László fôigazgató (Szépmûvészeti Múzeum), Csonka András vezérigazgató-helyettes (Mûvészetek Palotája – Budapest), Dr. Faragó Hilda titkár (Országos Idegenforgalmi Bizottság) és Kubesch Mária idegenvezetô. Az elôadások, prezentációk és hozzászólások elsôsorban azt hangsúlyozták, hogy a kultúra és a turizmus két, egymáshoz szorosan kapcsolódó, egymással a történelem során mindvégig összefüggô terület. A

cél, hogy ezek minél közelebb kerüljenek egymáshoz. Világszerte azok a települések bizonyulnak ugyanis sikeresnek, amelyek kulturális szolgáltatásaik fejlesztésével növelik vonzerejüket. A globalizáció térnyerésével egyre nagyobb érdeklôdés övezi a helyi kultúrák ápolását, mindenütt erôsödik a nemzeti azonosságtudat. Új jelenségként figyelhetô meg a közös európai tudat: a nemzeti kultúrák megôrzésének és kölcsönös megismerésének szándéka fokozottan tapasztalható. A konferencián olyan utazások tervezésérôl volt szó, amelyek fô motivációja új kultúrák megismerése vagy kulturális eseményen való részvétel. Ezért az esemény célja az volt, hogy

- járuljon hozzá a helyi kulturális értékek életre keltéséhez, ápolja a tradíciókat, közönséget szolgáltasson a kulturális eseményekhez; - inspiráljon új kulturális értékek teremtésére, ezzel bôvítse mind a turisták, mind a település lakosságának szabadidôs választékát; - járuljon hozzá az egyes intézmények közti hatékonyabb együttmûködéshez, mert napjainkban egyre növekszik a kulturális termékek és szolgáltatások fogyasztása, a kínálat egyre differenciáltabb – fontos tehát a tevékenységek és az ajánlatok koordinálása; - mûködjenek együtt a szakterületek és azok képviselôi szinergiában – partnerként tekintsenek egymásra.

Új próbaterem a Mûvészetek Palotájában A Mûvészetek Palotája épületében eredetileg kialakított, azonban e célra sohasem használt könyvtár helyiség április 23-ától próbateremként üzemel. Elsôsorban a hosszabb elôkészületet igénylô színpadi produkciók, így pl. a félig szcenírozott operaelôadásokra történô megfelelô felkészülés biztosítása miatt volt szükség újabb próbahelyiség kialakítására. Elsôként a júniusi Wagnerelôadások próbáinak ad helyet az új próbaterem. A már meglévô tánc próbateremmel együtt így több elôadás elôkészületei folyhatnak párhuzamosan.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 9

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 10

Hírhozó

Búcsú

Új lámpák, új fények, új mûvek a Müpa színpadain

Pongrácz Zoltán Erkel Ferenc-díjas zeneszerzôtôl, akit 95 éves korában, 2007. április 3-án ért a halál. Pongrácz pályája kezdetén az Operaházban volt korrepetitor, ezután a Magyar Rádió karnagya és zenei rendezôje lett. 1954-tôl 1964-ig a debreceni Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakiskolában, 1975tôl 1995-ig a Zenemûvészeti Fôiskolán tanított. Az Elektro-akusztikus Zenei Nemzetközi Szövetség egyik alapítója, a nemzetközi igazgatóság tagja volt. Pongrácz Zoltán 1988-ban mesteri fokozatot szerzett. 1992-tôl a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja, 1996 és 2000 között alelnöke volt. 1992-ben elnyerte az Érdemes Mûvész címet és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Erkel Ferenc-díjjal 1996-ban tüntették ki. Odysseus és Nausikaa címmel operát írt, amelyet 1960-ban, Debrecenben mutattak be. Az utolsó stáció címû operáját Szeged város felkérésére komponálta. Oratóriumok és kantáták is fûzôdnek nevéhez: A teknôkaparó legendája, Ut omnes unum simt, Missa solemnis Buda expugnata, Kossuth-kantáta, Apollón Mozagetész. Elméleti munkássága is jelentôs, több könyve jelent meg, például a Népzenészek könyve, a Mai zene, mai hangjegyírás és Az elektronikus zene. (forrás: MTI)

Tradícióvá válik immár, hogy a Müpában félig szcenírozott operákat láthatunk. Mivel ilyenkor nincs hagyományos értelemben vett díszlet, a világítás, a vetítés és egyéb technikai trükkök fontos szerephez jutnak. A szezon legnagyobb szabású a opera produkciója a június elején bemutatásra kerülô Budapesti Wagner Napok. Ezek az elôadások már teljesen szcenírozottnak számítanak, ami azért különlegesség, mert a Nemzeti Hangversenyterem terem eredetileg nem rendelkezik olyan színpadtechnikai eszközökkel, amely az operák esetében

megszokott gazdag díszletezést, hatásvilágítást lehetôvé tenné. A Müpa ezért két új technikai kelléket vásárolt, amelyek más produkciókban is jól használhatóak: két Pandora Box névre „hallgató”, Coolux márkájú médiaszervert, illetve 15 Varilight márkájú teljesen zajmentes intelligens lámpát. A médiaszerver (amely mindkét teremben használható) közvetlenül a fényvezérlôpulthoz kapcsolódik, így a hatásvilágítás és a háttérvetítés teljesen összehangoltan tud mûködni és az eszköz számos beépített effektet is tartalmaz. A 375 Wattos Varilight lámpák fényereje megegyezik a hagyományos világítótestekével, minden motorizált bennük, alkalmasak színkeverésre is, és ami a Hangversenyteremben a legfontosabb: mûködésükkor nem keletkezik semmilyen zaj, így a leghalkabb piano jelenetek is esetén sem zavarják a zenehallgatás élvezetét. Ezek a lámpák ezentúl a zenekari koncertek esetében is használhatóak lesznek, az operaelôadásoknál egyenesen nélkülözhetetlenek.

Hidas Frigyes Erkel-díjas zeneszerzôtôl, aki életének 78. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Tanulmányait a Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-tôl 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetôjeként dolgozott. 1959 és 1962 között a Szent István Bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fôvárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. Számos színpadi alkotáshoz (pl. A cédrus címû baletthez), televízió- és rádiójátékhoz, teleregényhez (Szomszédok), valamint filmhez (A névtelen vár, A dunai hajós, Rab Ráby, Sellô a pecsétgyûrûn, Katonazene) írt kísérôzenét. Karinthy Ferenc Bösendorfer címû egyfelvonásosából ô komponált kisoperát a Zenés Tévészínház számára. A zeneszerzô kétszer, 1959-ben és 1980-ban kapott Erkel Ferenc-díjat, 1987-ben Érdemes Mûvész címmel tüntették ki. 1993-ban Bartók-Pásztorydíjjal ismerték el munkásságát. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonáját tavaly májusban - más mûvek mellett - Hidas Frigyes Orgonaversenyének ôsbemutatójával avatták fel. (forrás: MTI)

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 11

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 12

Egy laikus wágnerianus vallomása

Ring, Ring, Ring Rockenbauer Zoltán írása

Így kondul angolul a harang, vagy csenget a vekker; milyen talányos, hogy magyarul épp ellenkezôleg: ez a szó álomba ringat… Pedig hát valójában németül van, és a „gyûrû”-rôl beszélünk most, hiszen zenerajongó számára nem fedhet mást e négy betû, mint négyestés operát, minden idôk legnagyobb zenei vállalkozását. Der Ring des Nibelungen – A nibelung gyûrûje, így a pontos cím, csak aztán a köznyelvben Ringgé szelídült. Hanem nálam elsôként mégiscsak a ringatáshoz volt köze. Nem mintha valaha is elszunyókáltam volna a hosszú zenedarabon, nem. Kapcsolatunk sokkal mélyebbre nyúlik vissza az idôben, minthogy ez megtörténhetett volna, olyan messzire, hogy még fogalmam sem volt Wagnerrôl és zenéjérôl. Nyolc éves lehettem talán, amikor boldog emlékezetû keresztanyám, akinek televíziótlan bérleményében vendégeskedtem néhány napra, egy este, hogy meggyorsítsa álmom jövetelét, a Nibelung-ének mesévé zsugorított változatát kezdte felolvasni. Elátkozott gyûrûrôl szólt a rege, hadakozó istenekrôl, dühös óriásokról és kapzsi

törpékrôl, szépséges hableányokról és sárkányvérben fürdô, izmos, ifjú hôsrôl – olyan csudadologról tehát, amely azonnal kikergette az álmot a szemembôl, ha egyáltalán el akartam volna álmosodni. Így lettem akkor, tudat alatt – egyetlen adekvát zenei hang ismerete nélkül – Wagner-rajongó. Késôbb aztán mindehhez zenei impulzus is társult, anélkül nem megy. Az eset az elôzônek épp a fordítottja. A Trisztán és Izoldát hallgattam meg lemezrôl, és alig tudtam többet a librettóból, minthogy a címszereplôk végzetesen egymásba szeretnek. Ez elég soványka, és hát nem a Trisztán az egyetlen opera, amelyre

ráillik. Nem is nagyon foglalkoztatott volna a történet, hanem a zene… A zene olyan magával sodró erôvel hömpölygött a hangfalakból, amelyhez foghatóval korábban nem találkoztam. (Azóta sem. Tegyük hozzá: Furtwängler vezényelt.) Zene és mítosz, ha külön-külön is, de mindkettô Richard Wagnerre mutatott. Ideje volt, hogy megadjam magam, és félrelökjem a homályos sztereotípiákat, amelyek egészen addig elválasztottak tôle és muzsikájától, nevezetesen, hogy valami bombasztikus, véres vadromantika van itt hangözönbe öntve, és a szerzô egyébként is Hitler kedvenc komponistája volt. (Nota bene, Karl May

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:35

Page 13

esetében jóval hamarabb megbirkóztam a hasonló fenntartásokkal: a Führer meg a prenáci ideológia emlegetése nem tántorított el a Winnetou olvasásától.) Leghûbb vágyammá lett tehát, hogy megismerkedjem a Ringgel. Elôször csak hanglemezeket és könyveket tudtam beszerezni – a pesti Operaházban éppen nemigen játszották –, de aztán megadatott az elsô Walkür, késôbb az

Elôny és hátrány is rejlik ebben. A mû több felôl képes bennünket megszólítani, ám nem enged azonnal közel magához. Ha valakit elvarázsol valamely Wagnerrészlet: a heroikus „Walkürök lovaglása” például vagy a méltóságteljes Tannhäuser-nyitány, illetve, miként engem is, megérinti a germán-kelta mítoszok világa: a Niebelung-ének, az Edda-dalok vagy az Arthur király-

muzsika nyújt eligazítást, mi is történik éppen a színpadon. A világ jelesebb operaházaiban, a miénkben is ma már sokat segít a feliratozás, de például Bayreuthban nem könnyítik meg a beavatatlanok dolgát. A legegyértelmûbb útmutatást tehát a muzsika adja. Wagner a vezérmotívumokon keresztül a zenébe kódolta mondandóját, és ezt sem rossz szövegejtés, sem a vetített feliratok

mondakör, még korántsem biztos, hogy hajlandó lesz végigülni egy Wagnerdarabot az Operaházban. Senkit sem bíztatnék arra, hogy teljesen felkészületlenül váltson jegyet Wagnerzenedrámára. De nem hosszadalmas elôtanulmányokra van szükség; az utánajárás, olvasás, zenehallgatás jön úgyis magától, ha valaki ténylegesen el akar mélyedni e sajátos univerzumban. A cselekménnyel és a zenei építkezés alapelveivel azonban jó tisztában lenni.

hiánya, sem a rendezôk olykor felettébb abszurd ötletei nem tudják elvenni a hallgatótól.

A Festspielhaus épülete Bayreuthban

egész Tetralógia. Wagner mûve pedig idôközben kiszorított érdeklôdésembôl minden olyan XX. századi sagát, amely valamiképpen kapcsolatba hozható a germán-kelta mondakörrel. Sem Tolkien regényciklusa, a Gyûrûk ura, sem a scifibe bújtatott filmfolyam, a Csillagok háborúja nem tudott hatalmába keríteni. Nem dicsekvésbôl mondom, inkább úgy fogalmaznék: ez az én fogyatékosságom. Talán azért alakult így, mert Wagner hatalmas mûve nem csak szándékában „összmûvészet”, hanem valóban az, minden dimenziójában: zenei, irodalmi és szcenikai aspektusában is a titkok kifogyhatatlan tárháza, és ez semmi hasonlóról el nem mondható.

Különösen manapság, amikor a rendezôk nemigen követik a zeneszerzôk színpadi utasításait. Bizony, újabban leginkább csak a szöveg és fôként a

A Ring végignézése emberes program. Olyasmi, mint egy családregény elolvasása. Új világot nyit, körbefon, eláraszt. Leköti idegszálainkat, és olyan energiákkal tölt fel, amelyre csak a mûvészet képes. Manapság, amikor sietve ugrálunk egyik lapról a másikra a világhálón, hogy újabb és újabb információkat szerezzünk, lehetôleg minél inkább képekben és minél kevesebb olvasással, nem árt néha megállni egy kicsit. És elutazni egy hétre Mitológiába.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 14

Wagner nem lett volna vérbeli fantaszta, ha húsz éven át készülô grandiózus mûvéhez nem tervezett volna mindjárt színházat is. Csak megrögzött álmodozók tudnak igazán nagyszabásút létrehozni. Amikor Wagner a darabot írni kezdte, épp a hatóságok elôl menekülô forradalmár, kényszerû hontalan volt, aki ráadásul a hitelezôi elôl is bujkált, mert nem tudta fizetni a számláit. Gondjait szaporította zaklatott házassága és viharos szerelmi élete. És mégis: mindent megvalósított! 1876-ra megépült a Festspielhaus, amelynek elôkép nélküli, egyedülálló akusztikáját, színpadát és zenekari árkát teljes egészében az ô zenedrámáira szabták, és Európa elôkelôségei jelenlétében a Ring bemutatásával megkezdôdtek a Bayreuthi Ünnepi Játékok. „Nem hittem volna, hogy mindezt véghez viszi!” – mondta állítólag Vilmos császár, az újraegyesült német birodalom ura.

De az álom beteljesedésének pillanata másként hatott a közönségre és másként a szerzôre. Mihalovics Ödön zeneszerzô, a magyar Wagner Egylet elnöke meséli: „Felrohantam a színpadra, hogy Wagnernek szerencsekívánataimat tolmácsoljam. A mestert a színpad baloldalán fekvô kis szobában leltem meg. Egy asztalra könyökölve ült, arcát kezébe temette. Szavaimra felemelte a fejét és merev arccal egy ideig rám bámult, majd tompa hangon ezt mondta: »Nem így képzeltem el. Ez valami egész más, mint ahogyan én elgondoltam.«” Wagner elôször mindennel elégedetlen volt, magával éppúgy, mint mûve elôadásával. Muzsikájának nagyszerûségében persze nem kételkedett, de jól tudta, hogy a színpadra állítás zenedrámáinak Achilles-sarka. Még Wilhelm Furtwängler, Wagner mûveinek talán

legnagyobb tolmácsolója is hosszú idôre elriadt egy balsikerû ifjúkori élményét követôen: „Történt valami, ami kiábrándított – írta már bayreuthi dirigensként. – Apám helyet foglaltatott nekem a müncheni Hoftheaterben »A nibelung gyûrûje« négy elôadására. Franz Fischer, a Wagner-interpretációiról híres karmester vezényelt, és a müncheni opera legjobbjai énekeltek. Az elôadás nyilván nem volt sem jobb, sem rosszabb az átlagnál – és mégis, évekre lerombolta bennem azt a hitet és rajongást, amit addig Wagner iránt éreztem. Ízig-vérig »színház« volt az, amit ott láttam: a legszebb dallamok is olcsónak, banálisnak hatottak attól, ahogy a szereplôk a darabot elôadták. Hirtelen megértettem Nietzschét és mindazokat, akik valamely okból elutasították Wagnert. Ezt a csalódottságot késôbb még sokszor átéltem. Csak amikor magam is vezényelni kezdtem mûveit, értettem

A rendezô: Hartmut Schörghofer

„Teljes értékû, tökéletes estéket tervezünk” Szászi Júlia interjúja

- Német, osztrák, svájci és más európai városok tucatjában bukkanhat az érdeklôdô az Ön munkáinak nyomára. Hol van tulajdonképpen otthon? - Salzburgban, pontosabban a környezô hegyekben élek, ide térek vissza egy-egy munkám után. Tény azonban, hogy szoros szálak fûznek német városokhoz, Braunschweighez, Halléhoz, Lipcséhez, Hannoverhez – és sorolhatnám tovább mindazokat, amelyek színházaiban, operaházaiban az elmúlt másfél évtizedben többször is dolgoztam.

- Salzburgi és linzi tanulmányait követôen Ön 2004-ig kizárólag díszletés jelmeztervezôként dolgozott. Azóta rendez is. Szükségszerûen? Mert úgy érezte, jobb, ha egy kézben van az egész elôadás?

- A szükségszerûség inkább abban mutatható ki, hogy a díszlet- és jelmeztervezéstôl eljutottam a rendezésig. Amikor az ember az elôadás közegével, a díszlettel, a jelmezekkel foglalkozik, értelemszerûen beleássa magát a tartalomba. A díszletnek a darab lényegét kell szolgálnia, segíteni az énekeseknek megfelelô légkört teremteni – s ennek érdekében elengedhetetlen minden részlet ismerete. Ha pedig az ember ilyen mélyen megismerkedik az operával, a szereplôkkel, és kialakul a kép a teljes elôadásról, egy idô után eléggé logikusan felvetôdik a kérdés: akkor már miért ne rendezném a szóban forgó darabot. Természetes fejlôdési folyamatnak érzem ezt.

- G. H. Seebach, Peter Mussbach, ErnstTheo Richter, Friedrich Meyer-Oertel, Christine Mielitz, Olivier Tambosi, Dmitry

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 15

meg Wagnert minden dimenziójában, és találtam rá újra arra a kapcsolatra, amely korábban a zenéjéhez fûzött.” Ma bizony nemigen fenyeget a rutinelôadásoknak az a kiüresedettsége, amelyrôl Furtwängler írt. Wagnerre nem lehet ráunni. Akaratlanul is határtalan távlatokat nyitott. Mert az irodalom, zene és látvány mellett – szeretjük, nem szeretjük – mára itt a negyedik dimenzió: a rendezôi színház. A mai színrevitelek elsöprô többsége ugyanis átértelmezés. Láthattunk már walkürt motorbiciklin lovagolni, rockerként, desszantosként és haláltábor fegyôrként. Bayreuth nagy rendezôi sem kivételek: Patrice Chéreau elrepítette nézôit az ipari forradalom idejére, Jürgen Flimm víziójában Wotan fôisten amerikai vállalkozó lett, afféle Jockey Ewing; Tankred Dorstnál pedig a weimari köztársaságban játszódik Az Istenek alkonya. Ahány színrevitel, annyi parafrázis. S bár némelyik bornírt vagy

Bertman – alig felsorolható a rendezôk listája, akikkel együtt dolgozott. - Kétségtelen, hogy tôlük sokat tanultam, munka közben sok minden ráragad az emberre, sokat beszélgetünk, a tapasztalatok felhalmozódnak. Ezek a kapcsolatok megmaradnak, sôt sokszorozódnak, és ennek szerepe van a felkérésekben. Azt is el kell mondanom, hogy korántsem minden feladatot vállalok: alaposan meggondolom, van-e a felkínált témával kapcsolatban akár látványtervezôként mondanivalóm.

A Bayreuth Festspielhaus színpada és nézôtere

bugyuta, akad köztük ötletes és elgondolkodtató is. Egy Ring-elôadás mindig meglepetés. Ezért is várom türelmetlenül Fischer Ádám karmester és Hartmut Schörghofer rendezôlátványtervezô közös produkcióját a saját

tradícióját épp most megteremtô Budapesti Wagner Napokon.

feladattal kezd. A Ringet rendezni, látványát megtervezni a Mûvészetek Palotájában nem éppen kis falat.

- A központi elem egy óriási, tizenkét méter széles és három méter magas üvegablak, ezen keresztül tárul fel Wagner világa.

- Igen, még korábban Halléban a Tannhäuser elôadásában mûködtem közre.

- Ez igaz. És az is, hogy Budapesten eddig még nem dolgoztam. Fischer Ádámot azonban régebben ismerem, a szereposztást fantasztikusnak tartom, és a Mûvészetek Palotája, az a lelkes csapat, amellyel találkozhattam, nagyon megnyerte a tetszésemet. Persze nem könnyû a munka, már csak az élvonalbeli énekesek viszonylag korlátozott ideje és az emiatt behatárolt próbaidôszak miatt sem. A rendezésen kívül igazi kihívás a színpadkép megteremtése is. Nem koncertelôadásra készülünk, de nem beszélhetünk hagyományos operamegjelenítésrôl sem – ezt a színpad mérete nem teszi lehetôvé. A szcenikai hatásokról azonban nem mondunk le, a díszletrôl és a táncosokról sem, és mindezt szolgálja majd a világítás. A történetet másként kell elmesélni; ezt a fogalmat, a koncertelôadás és a hagyományos közötti formát ki kell találnunk. Mindenesetre teljes értékû, tökéletes estéket tervezünk.

- Úgy tudom, most elôször dolgozik Budapesten, és mindjárt ilyen nehéz

- Elárul valamilyen részletet a hogyanból?

- Melyik volt az elsô rendezése? - Kismartonban Haydn L'infedelta delusa (Aki hûtlen, pórul jár) címû operájával debütáltam mint rendezô. Azóta még egy rendezésem volt, az is Haydn, Ludwigsburgban.

- Lipcsében a Lohengrin díszletét tervezte. Volt más kapcsolata is Wagnerrel?

- Ez a világ ma is érdeklôdést és figyelmet kel. Mit gondol, miért? - Wagner zenéje az érzelmekre hat, s az ilyen hatás örökérvényû, nem függvénye kornak, de még a divatnak sem. Ami a legendát, a Ring mitológiáját illeti, abban nem nehéz felfedezni a mindenkori izgalmas aktualitást és nem mellékesen azt, hogy mindenki talál benne valamit, amirôl úgy érzi: csak neki szól.

- Ez az a világ, ami az ablakon át feltárul? - Igen, mindenképpen. Mindenkinek a saját világa, s ehhez a felfedezéshez mi nem adunk egyértelmû irányítást, engedjük, hogy a zene és a fantáziája vigye a nézôt.

- Budapest után mik a tervei? - Dortmund, majd Hannover a következô állomás, a Rigoletto, illetve a Hoffmann meséi – díszlet- és látványtervezés. Szó van újabb rendezési felkérésrôl is, de errôl még korai beszélni.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 16

A karmester: Fischer Ádám

„Ez egy teljesen családregény...“ Zsoldos Dávid interjúja

elôször meg kellett ismerkedniük a darabbal, a nyelvvel.

- Ez nagyobb alkotói-elôadói szabadságot is jelent egyúttal? - Inkább azt mondanám, hogy a Rádiózenekarral könnyebb volt érvényesíteni az elképzeléseket, hiszen nem voltak olyan beidegzôdések, amelyek mélyen bevésôdtek volna a muzsikusokba – márpedig néha nagyon nehéz rábeszélni egy zenészt, hogy feladja a számára ismerôs és begyakorolt megoldást egy elsô pillantásra idegennek tûnô alternatíváért. A bayreuthiak javára kell mondanom: a komoly hagyomány ellenére kifejezetten nyitottan állnak az új elképzelésekhez – a karmester számára inkább oly módon jelentenek kihívást, hogy nehéz újat, érvényeset mondani Wagnerrôl olyanoknak, akik egész életünkben az ô zenéjével foglalkoztak.

- Kezdjük a Parsifallal: számított ekkora sikerre? - Fogalmazzunk úgy, hogy bíztunk benne, különben nem is mertünk volna belevágni. S minden elismerésem a Müpáé, hiszen rengeteg munka fekszik egy ilyen produkcióban.

- Mennyiben más a Müpa és Bayreuth: másképpen kell-e nyúlni Wagnerhez a Rádiózenekar élén, mint a bayreuthi muzsikusokat dirigálva? - Teljesen más a két terem akusztikája – tehát a tökéletes hangzásélményhez mindenképp más módon kell játszani. Hogy csak a kérdés legegyszerûbb aspektusát említsem: Bayreuthban

hangosabban, a Müpában pedig halkabban, mert az utóbbi esetben nincs lefedve a zenekar. Ráadásul minden zenekar más és más. Egy karmester úgy van ezzel, mint az öttusázó a versenylovakkal: vannak ugyan jobb és kevésbé jó lovak, de a feladat az, hogy mindegyikbôl ki kell tudni hozni a maximumot. A leglényegesebb különbség, hogy Bayreuthban százötven éves hagyománya van a Wagner-operák legapróbb rezdülésének is; az a zenekar már szinte minden elképzelhetô megoldással találkozott, és azt ki is dolgozta: a karmester szabadsága inkább csak abban áll, hogy válogathat a már kiforrott lehetôségek közül. A Rádiózenekarnál pont fordított volt a helyzet: még sohasem játszották a mûvet,

- Mitôl releváns a 21. század embere számára a Ring? Mitôl érvényes és idôszerû ez a germán mondavilágból merítô, romantikus zenével megbolondított „Gyûrûk ura”-történet a mai befogadó számára? - Elôször is azért, mert – hiába szerepelnek benne istenek és természetfeletti lények – ahogyan a görög mitológia történetei, ez is hihetetlenül emberi. Féltékenység, szeretet, gyûlölet – az istenek, óriások és törpék ember módra viselkednek, s mi magunkra ismerünk bennük. Végül is a történet arról szól, hogy valaki belefog egy építkezésbe és nincsen rá elég pénze... Egy teljesen mindennapi családregény – és attól csodálatos, hogy hiába kerül a mese egy másik dimenzióba, az alapkonfliktusok annyira emberiek maradnak, hogy nem

“

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 17

mindennapi tudjuk kivonni magunkat a hatása alól. Siegfried és Mime, vagy Alberich és Mime viszonya, gyûlölet és szeretet keveredése bonyolult, kettôs és nagyon is földi érzések. Ami a zenét illeti, túlságosan sok hamis sztereotípia tapad Wagnerhez: lassú, monumentális, hangos – ez egyszerûen nem igaz. Wagner olyan kamarazenei hatásokat is komponált, amelyekkel legfeljebb a Schubertdalokban találkozhatunk. A túlságosan lassú tempók okát pedig leginkább a bayreuthi adottságokhoz való túlságos alkalmazkodásban kell keresni. A hatása viszont felülmúlhatatlan: magam sem tudom, mi az oka, de úgy tapasztalom, hogy Wagner zenéje talán minden más muzsikánál inkább képes magába szippantani, függôvé tenni befogadóját. Aki egyszer „wagneriánussá” vált, már aligha szabadul a mester bûvkörébôl.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2007. június 7., 9. 18:00 Wagner: A Rajna kincse Zenedráma négy képben, német nyelvû elôadás

2007. június 8., 10. 16:00 Wagner: A walkür Zenedráma három felvonásban, német nyelvû elôadás

Km.: James Johnson (Wotan), Olaf Bär (Donner), Fekete Attila (Froh), Christian Franz (Loge), Németh Judit (Fricka), Herczenik Anna (Freia), Hanna Schwarz (Erda), Hartmut Welker (Alberich), Herwig Pecoraro (Mime), Jyrki Korhonen (Fafner), Thomas Jesatko (Fasolt), Korondi Anna (Woglinde), Gémes Katalin (Wellgunde), Schöck Atala (Flosshilde)

Km.: Christian Franz (Siegmund), Polgár László (Hunding), Thomas Konieczny (Wotan), Michaela Schuster (Sieglinde), Linda Watson (Brünnhilde), Németh Judit (Fricka), Wittinger Gertrud (Helmwige), Somogyi Eszter (Gerhilde), Ardó Mária (Ortlinde), Fodor Gabriella (Waltraute), Várhelyi Éva (Siegrune), Bokor Jutta (Rossweise), Bakos Kornélia (Grimgerde), Kovács Annamária (Schwertleite)

km.: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara; karmester és mûvészeti vezetô: Fischer Ádám

2006. szeptember 16. 19:30 Mozart : Figaro házassága Km.: a Bécsi Állami Operaház Zenekara, Színpadi Zenekara és Énekkara Vez.: Ulf Schirmer 2006. szeptember 29. 19:30 Mozart: Don Giovanni Km.: az Operastúdió tagjai és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Librettó: Lorenzo da Ponte 2006. október 14. 19:00 Mozart: Titus kegyelme Km.: a Dán Rádió Kamarazenekara és a Magyar Rádió Énekkara (karig.: Strausz Kálmán) Vez.: Fischer Ádám A cikkben és a címoldalon látható fotókat a Magyar Fotográfiai Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 18

New York-i történetek

Amerikából jönnek...

Zsoldos Dávid írása

... ahol mesterségük címerét több mint másfél évszázada hordozzák. A New York Philharmonic Orchestra nem csupán az Egyesült Államok legrégebben alapított szimfonikus zenekara: színes története vetekszik az öreg kontinens legpatinásabb együtteseinek históriájával. A zenekar alapító atyjaként tisztelt Ureli Corelli Hill egy zenetanár fiaként született 1802-ben Hartfordban, Connecticut állam fôvárosában. Már keresett hegedûs volt New Yorkban, amikor átkelt az óceánon, hogy a kor egyik legjelentôsebb hegedûvirtuóz-zeneszerzôje, Beethoven korábbi bécsi kollégája, Luis Spohr instrukciói mellett képezze magát tovább. A két Kasselben töltött év tapasztalataival felvértezve Hill visszatért New Yorkba és a frissen alakult New York Philharmonic Society elnöke lett. A zenekar bemutatkozó fellépésére 1842. december 7-én került sor: Hill Beethoven V. szimfóniáját vezényelte – az akkor 15 éve elhunyt Beethoven még szinte kortárs szerzônek számított –, két kollégája pedig egy további, mintegy kétórás, operarészleteket és kamarazenét is tartalmazó egyveleggel tette le saját és az újdonsült együttes névjegyét. Az elsô években a zenekar mûködésének

Ureli Corelli Hill - az alapító

valamennyi mozzanatát a mai idôkben már elképzelhetetlen, boldog és kontraproduktív demokrácia irányította: többségi szavazás döntötte el, hogy ki lehet az együttes tagja, melyik koncerten ki s mit vezényeljen, és az esetleges pozitív pénzügyi egyenleget is egyenlô arányban osztották fel egymás között. Bár Hill csak az elsô évben vezette a Filharmonikusokat, kisebb-nagyobb megszakításokkal haláláig a zenekar hegedûszólamának és elnökségének tagja maradt. Tovább lapozgatva a Filharmonikusok krónikáját, az 1870-es években feltûnik az a családnév, amelynek két viselôje is meghatározó szerepet játszott a zenekar és New York zenei életében. Leopold Damrosch, a Poroszországban született hegedûmûvész-karmester a vén kontinensen is komoly elismertségnek örvendett: Liszt ôt kérte fel weimari

zenekarának koncertmesteri posztjára, sôt neki ajánlotta a Tassót. Damrosch 1871-ben mégis úgy döntött, hogy kivándorol az Újvilágba, s a szólistaként és karmesterként aratott sikerek eredményeképpen a Filharmonikusok felkérték az 1876/77-es évad irányítására. A kölcsönös bizalom azonban hamar szertefoszlott: a következô évadban Damrosch nem csupán elhagyta az együttest, de egy „ellen-zenekart” is alapított: a New York-i Szimfonikus Társaságot (New York Symphony Society), a késôbbi New York Symphony Orchestra elôdjét. A rivalizálásnak – ahogy az lenni szokott – egyetlen igazi nyertese volt: a közönség. Damrosch ugyanis megnyerte magának azt az embert, akinek a neve talán még ma is az egyik legismertebb mecénásnak számít: Andrew Carnegie-t. Carnegie nemcsak a New York Symphony Society mûködését támogatta, hanem finanszírozta annak a

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 19

hangversenyteremnek a felépítését is, amely évekkel késôbb épp a Filharmonikusok otthonaként vált a világ egyik legjelentôsebb koncerttermévé – igen, a Carnegie Hallról van szó. Damrosch 1885-ban bekövetkezett halálával nem szûnt meg a vetélkedés, helyére a New York Symphony Society élén fia, az akkor huszonhárom éves Walter Damrosch lépett. A Filharmonikusokat ezekben az években (1877-1891) a szintén német földrôl érkezett Theodore Thomas hegedûmûvész-karmester vezette, aki már 1854 óta a zenekar tagja volt. Thomas egyébként Chicagóba távozott –

halálával megüresedett zeneigazgatói posztja kedvéért. Seidl 1891-tôl haláláig vezette a Filharmonikusokat: az ô nevéhez fûzôdik a zenekar egyik legsikeresebb periódusa, egyebek mellett Dvorˇ ák IX. „Újvilág” szimfóniájának ôsbemutatója. Tragikusan korai halálát ételmérgezés okozta, a Metropolitan Operánál tízezrek búcsúztatták – ki tudja, egyszer talán szülôvárosa is felfedezi magának. Az 1909-es év komoly változást hozott a Filharmonikusok életében: néhány New York-i mecénás komoly anyagi kötelezettséget vállalt a zenekar felé. A támogatásnak azonban ára is volt: a

Anton Seidl

Willem Mengelberg

megalapítani Amerika egy másik csúcszenekarát, a Chicago Symphony Orhcestrát. A Filharmonikusok és New York Symphony Society vetélkedése – amelyet az a közjáték is színesített, hogy az ôsi rivális, Damrosch az 1902/03-as évadban a Filharmonikusokat vezette – egészen 1928ig tartott, amikor is a két társaság vezetôsége az összeolvadás mellett döntött.

mindeddig a zenészek által vezetett egyesület irányítása végleg kikerült a muzsikusok kezébôl, az ügyeket ettôl fogva hivatásos menedzsment intézte. A támogatók pénzén azonban meg lehetett szerezni Gustav Mahlert zeneigazgatónak (1909-11), aki két év alatt is komoly hatást gyakorolt a zenekar minôségére, a 1910-es években pedig, Josef Stransky irányítása alatt az együttes mind zeneileg, mind pedig struktúrájában végérvényesen professzionálissá vált. 1917-ben a zenekar elkészítette elsô hangfelvételét is, öt évvel késôbb pedig – az elsô zenekarok egyikeként – élô rádióadás közvetítette egyik hangversenyüket. A legendás produkciók megszületéséhez már csak egy szuggesztív karmester-egyéniség hiányzott. Aztán az is megkerült, Willem Mengelberg személyében, aki – valószínûleg örökre felülmúlhatatlan rekordként – fél évszázadon keresztül (1895-1945) vezette

A Filharmonikusok élén Theodore Thomast a zenekar elsô – de nem egyetlen! – budapesti születésû zeneigazgatója, Anton Seidl (1850-1898) követte. A Lipcsében tanuló Seidlt már huszonévesen beszippantotta a Wagner-kultusz: a Ringen dolgozó maestro egyik legközelebbi munkatársa az elsô Bayreuth Fesztivál (1876) fontos szereplôje lett. Ahogy annyi európai muzsikus akkoriban, 1885-ben ô is nekivágott az Újvilágnak a New York-i Német Opera az idôsebb Damrosch

Európa egyik legnívósabb zenekari mûhelyét, az Amsterdami Concertgebouw-t, s emellett Mahler személyes jó barátja, mûveinek egyik legkiválóbb elôadója volt. A Mengelberg-korszakban (1922-30) számos kiváló karmester – köztük Bruno Walter és Furtwängler – tette le névjegyét a Filharmonikusoknál, ám végül az 1928-as nagy fúziót követôen olyasvalaki lett az újjászületett zenekar vezetôje, aki akkor már két évtizede az Újvilág egyik legünnepeltebb maestrójának számított: Arturo Toscanini. Toscanini 1908-ban a Metropolitan Opera kedvéért hagyta el a milánói Scalát – s

Arturo Toscanini

miután az 1920-as évekre visszatért Milánóba, ezúttal a Filharmonikusok ajánlatának nem tudott ellenállni. A Toscanini-korszak talán legfontosabb eseménye a zenekar 1930-as európai turnéja volt: bár az elsôség a korábbi rivális New York Symphony Orchestra 1920-as körútját illeti – Toscanini ugyanebben az évben vitte Amerikába a Scala zenekarát –, az európai közönségnek ez a Toscaniniturné mutatta meg igazán, hogy az Újvilág szimfonikus együttesei méltó versenytársai az öreg kontinens patinás zenekarainak. Amikor Toscanini 1936-ban bejelentette, hogy visszavonul, az utódlás körül komoly harc kezdôdött. A menedzsment elôször Furtwänglert szerette volna, aki közel állt ahhoz, hogy elfogadja a meghívást – ám a szerzôdés mégis kútba esett. Hogy miért, arról ma is megoszlanak a vélemények – mindenesetre tény, hogy Furtwängler ellenzôi mindent megtettek, hogy

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 20

Leonard Bernstein

Zubin Mehta

kihasználják az erôsödô németellenes hangulatot, és a Német Birodalom sem nézte túl jó szemmel, hogy elsô számú karmestere külföldre készül. Furtwängler után a Filharmonikusok mindenható menedzsere, Arthur Judson a brit John Barbirollit, míg Toscanini a Cleveland Orchestra vezetôjét, a lengyel Arthur Rodzniskit pártfogolta. Judson ugyan gyôzött, de a sértett Toscanini elhatározta, hogy visszavág: lemondta huszonöt koncertbôl álló turnéját a Filharmonikusokkal, és elvállalta az akkor szervezôdô NBC Symphony Orchestra vezetését. A CBS-szel szorosan összefonódott Filharmonikusok – épp a rádióhangversenyek virágkorában – ismét komoly versenyhelyzetbe kerültek, amelynek csak Toscanini 1954-es visszavonulása és az NBC még ugyanabban az évben való megszûnése vetett véget.

Bernstein, aki oly sokat tett az együttesért, hogy 1969-es elköszönésekor – máig egyedüliként – örökös tiszteletbeli karmesteri címmel tüntették ki. Bernstein, akit imádott a média, korábban elképzelhetetlen népszerûségre tett szert, és ebben a népszerûségben zenekara is osztozott – televíziós sorozatát, a fiataloknak szóló „Young People’s Concerts”-et ma is sokan a mûfaj mércéjének tartják.

Barbirolli öt éven át (1936-41) állt a zenekar élén, ám a kritika nem volt túlságosan szívélyes azzal a karmesterrel, akinek az abszolút tekintélynek örvendô Toscanini hadat üzent. Amikor a brit karmester visszatért háborúban álló szülôföldjére, a Filharmonikusok – épp századik évadjuk kezdetén – hirtelen zeneigazgató nélkül maradtak. Két év intermezzo után Rodzniskit nevezték ki, majd rövid idôre a berlini zsidó családból származó Bruno Walter és a Philadelphia Orchestra lengyel származású mágusa, Leopold Stokowski következett, de a hosszú távú megoldásra csak 1949-ben találtak rá a görög Dimitri Mitropoulos személyében. Bár már 1943ban óriási sikerrel debütált a zenekarral, csak az ötvenes években vált az együttes meghatározó karmester-egyéniségévé, majd 1958-ban zeneigazgatójává Leonard

Bernstein után egyetlen szezon erejéig (1969/70) – életének utolsó évében – a Cleveland Orchestra idôs maestrója, a magyar származású Széll György irányította az együttest, majd – az elképzelhetô legnagyobb kontrasztként – a kortárs zene francia fenegyereke, Pierre Boulez került a zenekar élére (1971-77). A minden alkalommal pálca nélkül dirigáló zeneszerzô-karmester – aki épp ekkortájt tette elhíresült kijelentését: „Robbantsátok fel az Operaházakat!”, és akit ez persze nem akadályozott meg abban, hogy az egyik legjelentôsebb Wagner-dirigenssé váljon – hét konfliktusokkal övezett éven át vezette a Filharmonikusokat: sem a közönség, sem a kritika nem vette jó néven, hogy a modern mûvek kedvéért háttérbe szorította a megszokott repertoárt. A New Yorki Filharmonikus Zenekar utolsó három évtizede három M-betûs névvel foglalható össze: Mehta, Masur, Maazel. Zubin Mehta zeneigazgatósága idején (1978-91) az együttes egy hatalmas európai turnéval ünnepelte meg a Toscanini-féle elsô tengerentúli körút ötvenedik évfordulóját. Kurt Masur az egykori keletnémet állam emblematikus ellenzékijébôl lett szinte egy szempillantás alatt a New York-i közönség kedvence; a bô

Lorin Maazel

évtizedes (1991-2002) közös munkát a zenekar a búcsú évében egy tiszteletbeli zeneigazgatói címmel hálálta meg. A jelenlegi zeneigazgató, Lorin Maazel – aki 1960-ban az elsô amerikai karmesterként Bayreuthban a pulpitusra léphetett – megbízatása 2009-ig szól, de ha minden a tervek szerint alakul, valószínûleg meghosszabbítják szerzôdését. A legrégebben alapított tengerentúli zenekar 2004. december 18-án adta 14000. hangversenyét, lekörözve ezzel valamennyi ó- és újvilágbeli konkurensét – az évi mintegy 180 koncertbôl álló menetrendet tekintve aligha fogják egyhamar megszorítani ôket. 2007. május 04. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A New York-i Filharmonikus Zenekar hangversenye

Beethoven: III. Leonora-nyitány, op. 72; Brahms: a-moll kettôsverseny, op. 102; Bartók: Concerto; km.: Glenn Dicterow (hegedû), Carter Brey (gordonka); vez.: Lorin Maazel 2007. május 05. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A New York-i Filharmonikus Zenekar hangversenye

Dvorˇ ák: Karnevál-nyitány, op. 92; Brahms: D-dúr hegedûverseny, op. 77; Stravinsky: A csalogány éneke; Ravel: Daphnis és Chloé II. szvit; km.: Julia Fischer (hegedû); vez.: Lorin Maazel

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 21

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 22

Hommage à Ligeti György

Tévutakon Kerékfy Márton írása

Ha majd egyszer utcát neveznek el rólam, hívják Ligeti György tévútnak – mondogatta olykor, s nem csak a poén kedvéért. Arra célzott ezzel, hogy zeneszerzôi pályája idôrôl idôre gyökeres fordulatot vett; folyton megújította zenei nyelvét, új kifejezésmódokat keresett, állandóan új kompozíciós technikákkal és formai megoldásokkal kísérletezett.

mûvész felállít egy mûvészi elméletet, és a mûvei ennek az elméletnek felelnek meg. […] Az én hozzáállásom teljesen más. Vannak egészen határozott elképzeléseim, olyan problémák, amiket most oldok meg – és csak átmenetileg. És ha megoldottam ôket, akkor – ugyanúgy, mint a tudományban – százával adódnak az új problémák. Új gondolatok merülnek fel. Ezért változtatom állandóan a zenei nyelvemet. […] nincs semmilyen dogmám, semmilyen általános elméletem, hanem vakon tapogatózom elôre.”

Ahogy egy interjúban meg is fogalmazta: „hajlamos vagyok arra, hogy ne fogadjam el, vagy ne szeressem, ha egy

Ligeti György életmûve immár lezárult – s kísérletei, „tévútjai” nyomán a huszadik század második felének egyik

legsokszínûbb, legizgalmasabb és legegyénibb hangú zeneszerzôi oeuvreje jött létre. Ligeti igazi megszállottja volt mesterségének: maga a csinálás, a komponálás izgatta leginkább, a kitalálás, a felfedezés vágya és öröme hajtotta – s ezért kereste mindig szenvedélyesen az újat. Ezért sem tudott hosszabb ideig egyetlen irányzat, egyetlen zeneszerzôi csoportosulás elkötelezettje lenni. De éppen „árulásai”, vagyis esztétikai elveinek állandó revideálása és a folytonos keresés révén maradhatott hû önmagához; így tudta leginkább érvényesíteni saját mûvészi autonómiáját egy olyan korszakban, amelyet egymással élesen szembenálló tömörülések és gyorsan változó

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 23

zeneszerzôi divatok jellemeztek. A mûvészi autonómia, a szellemi függetlenség volt az, amihez Ligeti egész életében a legmakacsabbul ragaszkodott. Tudta, hogy ez a legnagyobb kincse az alkotó embernek, s azt is – mert a történelem nagyon korán megtanította erre –, hogy ezt nem adják ajándékba: állandóan meg kell érte küzdeni. A kisebbségi létbe beleszületett. Dicsôszentmártonban, erdélyi magyar családban látta meg a napvilágot 1923. május 28-án; az elemi iskolát magyarul, a gimnáziumot románul végezte. A család már Kolozsvárott élt, amikor 1940-ben a várost – Erdély egy részével együtt – ismét Magyarországhoz csatolták. Az érettségi után matematikát és fizikát szeretett volna tanulni, de zsidó származása miatt nem vették fel az egyetemre. Így került Ligeti a kolozsvári konzervatóriumba, ahol Farkas Ferenc, a kitûnô, utóbb egész nemzedékeket kinevelô zeneszerzéstanár növendéke lett. Tanulmányai azonban két és fél év után megszakadtak, mert 1943ban behívták munkaszolgálatra. Amikor hazatért, családjából egyedül anyját találta életben – apja és testvére nem jött haza a koncentrációs táborból. A háború végeztével Magyarországra szökött, és 1945 szeptemberében felvételizett a budapesti Zeneakadémiára. Itt, a vizsgára várakozva, az intézmény folyosóján ismerkedett meg és kötött barátságot a nála három évvel fiatalabb, szintén Erdélybôl jött Kurtág Györggyel, akivel együtt elôször Veress Sándor, majd Farkas Ferenc növendéke lett, s akit ma – Ligeti mellett – a század második felének legjelentôsebb magyar zeneszerzôjeként tartanak számon. Diplomája megszerzése után Ligeti György egy évig román népzenét gyûjtött Erdélyben, majd a Zeneakadémia tanára lett. Ekkor már Magyarországon is javában tombolt a sztálinista diktatúra, ami a háború utáni pezsgô szellemi és kulturális életet is egy csapásra megfojtotta. A vasfüggöny hermetikusan elzárta a magyar komponistákat nyugati kollégáik zenéjétôl; Ligeti és legelszántabb társai csak szóbeszéd útján és a titokban hallgatott (gyakran a hatóságok által zavart) nyugat-európai rádióadások alapján sejthettek valamit arról, milyen alapvetô változások zajlanak

az ottani zeneszerzésben. Ligeti kompozíciói közül csak a népdalfeldolgozások kerülhettek nyilvánosságra, legjelentôsebb, újító mûveit (Musica ricercata, I. vonósnégyes) az asztalfiók számára írta. A forradalom leverése után ezért – részint a politikai, részint a mûvészi kilátástalanság miatt – úgy döntött: elhagyja az országot.

„

...nincs semmilyen dogmám, semmilyen általános elméletem, hanem vakon tapogatózom elôre...

„

Útja Bécsen át Kölnbe, a Nyugat-német Rádió elektronikus zenei stúdiójába, az új zene akkori egyik fellegvárába vezetett, ahol Karlheinz Stockhausen szerzett számára ösztöndíjat. Ligeti gyorsan elsajátította a korszerû zeneszerzési technikát és nyelvezetet, és néhány éven belül a nemzetközi avantgárd élvonalába került. Érdeklôdése azonban hamarosan eltávolodott az elektronikus zenétôl, és az abban nyert tapasztalatait késôbb instrumentális, elsôsorban zenekari mûveiben kamatoztatta. 1959-tôl Bécsben élt (néhány évvel késôbb osztrák állampolgár lett); ott kezdett el dolgozni Atmosphères címû mûvén, amely azután széles körben elismertté tette nevét. Ebben a zenekari kompozícióban Ligeti szinte teljesen lemondott a zene hagyományos elemeirôl, a ritmusról, a harmóniáról és a dallamról; ehelyett inkább a hangszín és a hangzássûrûség kategóriáival írható le a zenei folyamat. Az Atmosphères-t követô „mikropolifon” mûvek, az apró szólammozgásokból kialakuló sûrû hangszôttesek, irizáló hangzásfelületek és -masszák után a hetvenes években egyfajta átláthatóbb, transzparensebb hangzásvilág kezdte jellemezni Ligeti mûvészetét. 1974 és 1977

között alkotta meg egyetlen egész estét betöltô színpadi mûvét, a Michel de Ghelderode nyomán írt Grand Macabre-t. Az opera a haláltematikát a Ligetire oly jellemzô, végletesen groteszk és abszurd látásmóddal jeleníti meg. A hetvenes évek végétôl Ligetit egyre inkább foglalkoztatta a hagyományos formák és hangzásvilágok, sôt a tonalitás felhasználásának lehetôsége. Az 1982-ben írt Kürttrió nyíltan szembefordította ôt az avantgárd zenei körökkel, amelyek konzervativizmussal és az új zene elárulásával vádolták a komponistát. Pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek legjelentôsebb Ligeti-muzsikái a legkevésbé sem konzervativizmusról, sokkal inkább a zeneszerzô szellemének mindig megújulni kész frissességérôl tanúskodnak. Ligeti zenei horizontja utolsó alkotásaiban is tovább tágult, beolvasztva mûveibe sok egyéb mellett a különféle nem európai hangolási rendszerek tapasztalatait, az afrikai dobritmusokat és poliritmiát, sôt – három évtized után újból – a közép-európai folklórt is. A zongorára írt Etûdök 1985-ben indult, azóta háromkötetesre nôtt sorozata, a Zongoraverseny (1985–88), a Hegedûverseny (1989–93) és a Hamburgi concerto (1998–2001) mintaszerûen mutatja: Ligeti idôs korában sem állapodott meg. Kíméletlen (sôt, bizonyára túlzott) kritikával tekintett korábbi mûveire, s szenvedélyesen kereste, hogyan tudna mindig újat, egyénit, érvényeset alkotni. Hálásak lehetünk ezért a szenvedélyéért – akárcsak mûveiért, amelyek tévútjait szegélyezik. 2007. május 28. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 'Hommage à Ligeti' - Az UMZE Kamaraegyüttes elôadása

Ligeti György: Ballada és tánc; Két kánon; Magány; Csellószonáta; Musica Ricercata; I. vonósnégyes; Artikulation; Lux Aeterna; Csellóverseny; Melodien; km.: Csalog Gábor (zongora), Perényi Miklós, Déri György (cselló), Keller Kvartett, Schola Cantorum Budapestiensis (mûv. vez.: Bubnó Tamás, Mezei János); vez.: Rácz Zoltán

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:36

Page 24

Egy kiteljesedô pálya újabb állomása

Mr. Sokoldalú A zenei specializáció korában, amikor a zongorista többnyire zongorázik, a zeneszerzô komponál, a karmester zenekart irányít, az énekes énekel, a zenetudós kutat, mármár úgy tûnik, hogy örökre búcsút kell vennünk az univerzális zenei tehetségektôl. Azoktól, akik virtuóz módon játszanak valamilyen hangszeren, magas színvonalon komponálnak, tanítanak, zenekart vezetnek, s nem koncentrálnak egyetlen stílusra vagy mûfajra, sok-sok területen próbálják ki magukat. Manapság nincsenek Bachok, Mozartok, Lisztek, s ha néhanéha feltûnik egy sokoldalú zenész, tevékenységét legtöbbször gyanakvással szemléljük. Markus Stockhausen a ritka kivételek egyike; végignézve eddigi pályáján két dolog szembetûnô. Egyfelôl kevés esélye volt arra, hogy ne zenész legyen, másfelôl viszont ezt az eleve elrendeltnek tetszô pályát rendkívül tudatosan építette fel. Markus Stockhausen a 20. századi zene egyik legimpulzívabb, legnagyobb hatású zeneszerzôjének fiaként 1957. május 2-án született Kölnben. Hihetetlennek tûnik, hogy a még mindig kamaszos külsejû, törékeny testalkatú trombitás immár 50 éves! A nyilvános szerepléssel nem várt sokáig: még csak négy éves volt, amikor édesapja, Karlheinz Stockhausen egyik színházi darabjában (Originale) színpadra állt. Miként testvérei, ô is korán kezdte zenei tanulmányait, hat évesen

Fotó: Hyou Vielz

Molnár Szabolcs írása

Markus Stockhausen

zongorázni, majd tizenkét évesen trombitálni kezdett. Együtt végezte jazz és klasszikus tanulmányait, 1974-tôl pedig szoros együttmûködésben dolgozott apjával. Az idôsebb Stockhausen az ifjú Stockhausen elképesztô technikai készségeire szabta darabjainak nem kevésbé elképesztô trombitaszólamait; Markus még húsz éves sem volt, amikor bemutatta a Siriust (1976), s ô játszotta a Licht címû „opera”-ciklus nehezen felülmúlható szólóit (Donnerstag, 1978-80; Samstag, 1981-1984; Dienstag, 19891992). A kortárs zenében szerzett tapasztalat egyenes következményeként Markus a trombitajáték egészen új lehetôségeivel találkozott, majd maga is új játéklehetôségek kifejlesztôjévé vált, s ezzel párhuzamosan természetesen számos zeneszerzôt is inspirált, köztük Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert. Utóbbi egy egészen különleges trombitaversenyt is komponált (Jetstream) Markus számára, a darabot néhány éve a szerzô vezénylete

mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége is hallhatta. Mindeközben Markus teljes erôbedobással építette jazzkarrierjét. Számos formációban (Key, Rainer Brüninghaus Group, Kairos, Aparis) muzsikált, izgalmas projektekben vett részt, Simon nevû testvérével megalapította a Possible Worlds nevû formációt. Partnerei felsorolása helyett – hazabeszélve – csak egyet emelünk ki, a gitáros Snétberger Ferencet. A közösen végzett munkának (mint amilyen például a For my People volt) köszönhetô, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Markus egymásra talált, s ennek az együttmûködésnek a gyümölcse, hogy világpremierként hallhatja a magyar közönség Markus Stockhausen új kompozícióját (Szimbiózis trombitára és basszetkürtre), valamint magyarországi premierként egy trombitaversenyét (Ascent and Pause).

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 25

Az utóbbi idôben mind gyakrabban lép közönség elé saját koncertdarabokkal, elôadómûvészi, jazzmuzsikusi tevékenységét negyvenes éveiben egészítette (illetve teljesítette) ki a komponálással. Eddig bemutatott munkái között a trombitás mûvek mellett több vokális darabot és sajátos, jazzegyüttest (triót, big bandet) és klasszikus zenekart kombináló kompozíciót (pl. Modules, Choral, Sehnsucht) találunk. Külön kell szólni az utóbbi években kibontakozó, Markus Stockhausen és Tara Bouman duójára (Moving Sounds) építô produkciók zeneszerzôi hozadékáról. Bouman (Markus ifjú holland felesége) elsôrangú klarinét, basszusklarinét és basszetkürt játékos. Játéka számos komponistát inspirált (Ligetit, Knussent, George Benjamint), és maga Markus is írt mûvet számára. Vallomással is felérô darabjai, a basszetkürtre komponált Tara vagy a kamaraegyüttesre és basszetkürtre írt Portrait for Tara komoly nemzetközi

visszhangot váltott ki. A Budapesten bemutatásra kerülô „kettôsverseny” pedig az elsô olyan kompozíciója, melyben saját hangszere, a trombita mellett a basszetkürt kap kiemelt szerepet. Együttes játékuk az egymásrautaltságra (miként a cím is jelzi: szimbiózisra) épül. Vajon a szólókarrier (Markus Stockhausen Phoenix címû programjával a szó klasszikus értelmében is szólózik, effektszintetizátorral kombinálva ad trombitakoncerteket), a jazz és a komponálás mellé mikor veszi fel Markus a karmesterkedést, kérdezheti a „rosszmájú” olvasó. Már felvette. Egyik legújabb kísérletében (Synergia) nagyegyüttest vezényel, a végeredmény pedig vérbeli, improvizált muzsika. Mind az Ascent and Pause, mind a Szimbiózis trombitára és basszetkürtre tartalmaz improvizált szakaszokat: a budapesti koncert egyik legizgalmasabb pillanatai valószínûleg éppen azok lesznek, amikor

Stockhausen szólistaként és karmesterként improvizációra kéri majd fel a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekart..

2007. május 18. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye

Britten: Simple Symphony; Markus Stockhausen: Ascent and Pause for Trumpet and Orchestra (ôsbemutató); Markus Stockhausen: Symbiosis for Trumpet and Basset Horn (ôsbemutató); Britten: Változatok egy Frank Bridge-témára; hangversenymester: Rolla János; km.: Markus Stockhausen (trombita), Tara Bouman (basszusklarinét)

Fotó: Hyou Vielz

Markus Stockhausen és Tara Bouman Moving Sound duója

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 26

Gidon Kremer

A hatvan éves ifjú

Szinte hihetetlen, de Gidon Kremer 60 éves. Vagy csak az én „köztudatomban” él ô örök ifjúként, szinte gyerekként? Nem tudom – talán az az oka tévhitemnek, hogy Kremert már nem mint szovjet mûvészt ismertem meg, hanem „nyugati” sztárként. Megkésve, hiszen a Szovjetuniót 1975-ben elhagyó hegedûmûvész „valamiért” hallhatatlan volt a nyolcvanas években idehaza – tehát a kilencvenes évekig kellett várnom, hogy felvételeivel megismerkedhessek. 26

Kremer elhagyta a Szovjetuniót, holott nyitva állt elôtte a karrier lehetôsége odahaza is. Nyolc évig volt David Ojsztrah tanítványa, pályakezdését mestere egyengette, aki gyakran vezényelt versenymûveket, amelyekben Kremer játszotta a szólót. Ha a fiatal talentum Moszkvában marad, tanítási, koncertezési, lemezfelvételi lehetôsége bôven akadt volna. Ô a távozás mellett döntött – mégis hû maradt. Nem a rendszerhez: hazájához. Mint látni fogjuk, nem is akárhogy. Kremer mentalitásában mind a mai napig van valami elképesztôen fiatalos. Egész életében kiemelten fontosnak tartotta, hogy a kortársak (különösen a

Mesterházi Gábor írása

szovjet szerzôk) mûveit népszerûsítse. Ma már nincs olyan zeneértô, aki ne ismerné Schnittke, Arvo Pärt, Szofija Gubajdulina nevét; a hetvenes években nagyon nem volt mindegy, hogy egy hirtelen felkapott hegedûs – akit Herbert von Karajan nemes egyszerûséggel „a világ legjobb hegedûsének” nevezett, amikor felvette vele Brahms Hegedûversenyét (na igen, Karajan a marketinghez is értett!) – melyik kortársa mûveit próbálja lenyeletni a Nagyérdemûvel. Az efféle hazaszeretet, kultúrmisszió mindenképp tiszteletre méltó. Kremer más vonatkozásokban is ragaszkodó típus: választott hazája ugyan a nagyvilág lett (pesti fellépése elôtt többek

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 27

közt Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Kanadában, majd ismét az USA-ban turnézik), ebben mégis megtalálta azokat az apró, kitüntetett helyeket, ahol otthon lehet. Az ausztriai Lockenhaus az egyik ilyen, ahol 1981-ben kamarazenei fesztivált alapított fiatal tehetségek számára (1992 óta KREMERata MUSICA a fesztivál neve), 1996-ban pedig eredeti hazájában, a lettországi Rigában megalapította a KREMERata Baltica kamarazenekart, amelybe a három balti államból toborzott fiatal kiválóságokat. Kremer tehát sosem tagadta meg, honnan jött, mindvégig a köztudatban tartotta, hogy Riga – ahol szülei zenekari hegedûsként, nagyapja, Georg Bruckner pedig koncertmesterként élte le életét – a zenei világnak nem a vége, hanem egyik központja. A hegedûmûvész nem azt az utat választotta, hogy elôkelô idegenként néha hazalátogat, magát ünnepeltetni, épp ellenkezôleg: a KREMERata Balticával utazza körbe a világot, hogy Uruguaytól a Carnegie Hallig mindenki tudja, kik laknak a Baltikumban. És miközben világossá teszi, hogy a Baltikum külön kultúrrégió, sosem tagadja, hogy képzését nagyrészt a nagy orosz hegedûsiskolának köszönheti. Egyéniségéhez azonban jobban illik Lettország, mint Oroszország. Kremer ugyanis az apró dolgokat szereti. Lockenhaus mellett a svájci „Musiksommer Gstaad” igazgatója – érzésem szerint jellemzô, hogy nem valamely világváros fesztiváljának vezetését vállalta el. Hasonló mondható el repertoárjáról is. Bár a „nagy” mûveket is szívesen játssza, a „kisebbek” felfedezésével-leporolásával legalább ennyire magára vonja a figyelmet. Példaként említeném Mendelssohn kevésbé ismert D-dúr hegedûversenyét és Kettôsversenyét (partnere Martha Argerich, akivel – Valerij Afanaszijev, Oleg Majzenberg és Vagyim Szaharov mellett – számos nagyszerû lemezzel ajándékozta meg a zeneszeretôket): ezekrôl a korai, amúgy feledhetô mûvekrôl is képes bebizonyítani, hogy nagyszerûek. Talán mert ezek is olyan gyermekiek, mint Kremer? Ha lemezre is játszik nagy mûveket, valami apró újdonsággal rendszerint megfûszerezi az elôadást. Így járt el

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar

Beethoven Hegedûversenyével is, amikor Schnittke kadenciáival játszotta lemezre, a kritikusok nem kis megrökönyödésére. Nem kisebb felhördülést váltott ki, amikor a KREMERata Baltica Astor Piazzolla tangóival mutatkozott be. De mielôtt azt hinnénk, ez is csak egy a soros „crossover”-felvételek közül, hallgassuk meg és rájövünk, Karajannak alighanem mégis igaza volt: Kremer – aki 1970-ben a Csajkovszkij-versenyen Vlagyimir Szpivakovot utasította maga mögé – tényleg a világ (egyik) legjobb hegedûse. Arról nem is beszélve, hogy az efféle felvételek piacot nyitnak a hasonlók elôtt – így kerül át Piazzolla lassan a „komoly” repertoárba. És így válik magától értetôdôvé, hogy Nono, Glass, Gubajdulina éppúgy nem maradhat le a koncertmûsorokról, mint Sosztakovics. Érte harminc éve kellett megküzdeni, Piazzolláért tíz éve, de biztosra vehetjük, hogy Gidon Kremer öt év múlva is felfedez számunkra valaki vagy valami újat. És ha felfedezi, olyan színvonalon

tárja elénk, hogy kénytelenek leszünk elfogadni. Ô ugyanis az a típus, aki abbahagy valamit, és újba vágja a fejszéjét, mielôtt unni kezdené, amit csinál – aminek az az eredménye, hogy mindig frissel, újjal, fiatalossal áll elô. Hatvan évesen is.

2007. május 25., 26. 19:45 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye

R. Strauss: A rózsalovag - elsô keringôsorozat; Bartók: I. hegedûverseny; Stravinsky: Tavaszi áldozat; km.: Gidon Kremer (hegedû); vez.: Fischer Iván

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 28

Szlovák zenekar - cseh zene

Rákai Zsuzsanna írása

Herzog úr igazsága

Vladimír Válek

„Jó emberek, az, amit mindjárt hallani fogtok, olyan találmány, amelyért harcolni fog Iparpártunk, hogy egy-két év múlva eljusson minden háztartásba, minden családba ez a szerkezet, a lehetôség szerint olcsón, hogy ne csupán zenét hallgathasson mindenki, hanem híreket is. Nem akarok elébe vágni a fejlôdésnek, ámde ez a találmány azt eredményezheti, hogy nemcsak Prágából hallunk majd híreket, hanem talán még Brünnbôl is, zenét talán még Pilzenbôl is, sôt ha nem vagyok szerénytelen, híreket és zenét 28

Bécsbôl!” – harsogta Herzog úr, a divatcikk-kereskedô a Herceg Hotel elôtt egy staflin Hrabal Sörgyári cappriccio címû regényében. Igaz ugyan, hogy a találmány, amelyrôl beszélt, a rádió volt, amiért jövendölése mégis idekívánkozott, az a szilárd meggyôzôdés, hogy a világ közepe Bécs, és embert nagyobb jótétemény nem is érhet, mint az, ha a földrajzi távolságokat misztikus módon lerövidítve naponta kapcsolatban lehet a császári fôváros életével és eseményeivel, a régi monarchia világának központjával.

Herzog úr világképe megingathatatlan támaszt nyert abban a tényben, hogy bár a cseh kulturális élet sosem volt annyira elszigetelt, mint a magyar, az utat az európai közönség érdeklôdése felé számukra is a német nyelv, a német iskolázottság nyitotta meg. Az eltérô történelmi adottságokkal rendelkezô Prága polgárai cseh mivoltukkal sokkal szervesebb egységben beszélték a német nyelvet, mint Pest sokáig elenyészô létszámú magyar lakói. Ez a nyelv tette lehetôvé Rilke és Kafka számára, hogy az elôzô századforduló irodalmi életének nagyhatású alakjaivá válhassanak, de a 19. század második felében állami intézménnyé váló zene világában is a német iskolák formai és esztétikai törekvéseinek természetes nyelvezetté oldódó, fölényes ismerete emelte Mahlert a hiábavaló emberi nagyság panaszának utolérhetetlen mesterévé. Éppen ezért tûnik olyan magától értôdônek, hogy az „Európa szívében” elnevezésû koncertsorozat részeként, amely az egykori birodalom négy fontos városa, Bécs, Ljubljana, Pozsony és Prága zenei világát hozza Budapestre, a Szlovák Filharmonikusok kizárólag cseh szerzôk mûveivel lépnek pódiumra. Maga a monarchia szentesíti ezt a döntést, amelynek nyomai még mindig meghatározzák a hétköznapokat, az emberek emlékeit és gondolkodását csakúgy, mint a régi vasúti ôrházak külsejét, és tarkán kavargó promenáddá változtatják az egykori határokon belüli akcentusokat, színeket, ahogyan az az elsô világháború elôtt természetes volt.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 29

Ugyanakkor abban sincs semmi meglepô vagy Herzog úr meggyôzôdésével összeegyeztethetetlen, hogy ezen a mûsoron csupa olyan cseh komponista mûvei szerepelnek, akiket a kulturális identitástudat a cseh nemzeti zene megteremtésének bajnokaiként tart számon. Smetána, Dvorˇák és Janácˇek egyaránt annak a 19. századi törekvésnek az élharcosai voltak, amely a nemzeti sajátosságok zenei kifejezésére törekedve ugyanazon zenei nyelv eltérô dialektusaivá oldotta az esztétikai rendszerek kora elôtti különbségeket, ízlésnek (gusto) nevezett zeneszerzéstechnikai eltéréseket. Az általános emberivel szemben egyéninek, kiválasztottnak minôsülô nemzeti karakter adekvát zenei megjelenítése szent célkitûzés volt. Dvorˇák még egy több évre szóló amerikai meghívást is elfogadott, hogy a cseh zenei életben szerzett tapasztalataival megkönnyítse az Egyesült Államok kulturális önkifejezésének megteremtését: „Az amerikaiak nagy dolgokat várnak tôlem. Azért vagyok itt, hogy megmutassam nekik az utat az Ígéret Földjére, egy új, független mûvészet birodalmába, röviden a nemzeti zenei stílus világába. [... ] Remélem, Isten segítségével sikerrel járok” – írta 1892-ben egy barátjának. Bizonyos értelemben azonban még e felkérés mögött is Bécs állt, az a város, amelynek zenei stílusa Haydn, Mozart és Beethoven korában klasszikus mintává vált, és amelynek iskolái a cseh komponisták számára is irányadóak voltak. Dvorˇák maga szoros kapcsolatban állt a császárváros zenei köreivel, osztrák ösztöndíjban is részesült és jó viszonyt tartott fenn Brahmsszal, az „utolsó klasszikussal”, aki az abszolút zene és a programzene vitájának idején Bécs zenei emblémája lett. Annak a városnak a szimbóluma, amelynek ízlését a keringô mellett az éles szellemû és nyelvû zenekritikus, Eduard Hanslick határozta meg, aki rendíthetetlenül hirdette, hogy a kompozíció létrehozásának és megvalósításának rendjét soha nem szabad megzabolázhatatlan asszociációk prédájául odavetni. Jóllehet az abszolút zene is megengedett rejtett tartalomra utaló célzásokat, sokkal fegyelmezettebben, a klasszikus zenei mûveltség és a fennálló társadalmi rend számára sokkal megbízhatóbban képviselte egyediségét, nemzeti mivoltát

elsôsorban jellegzetes zenei fordulatokkal emelve ki. Jól tükrözik ezt Dvorˇák szimfóniái is, amelyek közül a Szlovák Filharmonikusok a viszonylag kevéssé ismert ötödiket tûzték mûsorukra. A programzene ezzel szemben nemcsak a szabálytalan kakofónia világa és a szabadabb, betörhetetlenebb szellemek megnyilvánulási területe volt, aminek eleinte ellenzôi szemében tûnhetett. Hamar bebizonyosodott, hogy a nemzeti törekvések számára sokkal kiszámíthatóbban ható lehetôségeket biztosít, mivel a közönség fantáziáját nem absztrakt zenei alakzatokkal, hanem a zenei forma mögött húzódó képekkel, történetekkel képes irányítani. Nemzeti operák, programatikus nyitányok és szimfonikus költemények lényegesen gyakrabban váltak egy-egy önállósodni vágyó nemzet önkifejezésének jelképévé, mint az alapos zenei ismereteket igénylô szimfóniák. Ráadásul anélkül tehettek szert ilyen hatalomra, hogy zenei nyelvezetük lényegesen eltért volna a német szimfonikus zenei ízlés igényeitôl, mint Smetána Hazám címû ciklusának Prágát is átszelô, a cseh nemzeti egységet szimbolizáló folyót, a Moldvát bemutató második tétele. A magyar zenei élet sajátosságaihoz hasonlóan természetesen a cseheknél is a paraszti zene gyûjtésében és mûzenei feldolgozásában oldódott fel végül a képszerû ábrázolás és a zenei szerkezet logikájának ellentéte, és találta meg identitásbeli egységét a 20. század elején, többek között a morva származású Leosˇ Janácˇek mûvészetében. Ekkorra azonban Bécs nem volt már sem örök ellenfél, sem világítótorony. Nosztalgikus emlékké vált a hadseregével együtt, amelynek felvonulásai és díszszemléi az egykori monarchia polgárainak emlékezetében éltek tovább. Janácek számára is olyan szervesen tartoztak hozzá fogadott városa, Brno (Brünn) zenei hangulatához, hogy a várossal kapcsolatos érzéseit élete végén megjelenítô, 1926-ban komponált és Bécsben bemutatott Sinfoniettájának címéhez eredetileg a „katonai” jelzôt is hozzáfûzte, és csak késôbb, a komponálás során törölte a szikárabb, mértéktartóbb címadás kedvéért. Ezzel azonban nemhogy Herzog urat, de Pepin bácsit sem tévesztette volna meg, aki

Antonín Dvorˇ ák

Leo sˇ Janácˇ ek

Bedrˇ ich Smetana

rögtön ki is adta volna a parancsot: ”Hát akkor: direkción!”

2007. május 23., 24. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Szlovák Filharmonikusok hangversenye

Smetana: Moldva; Dvorˇ ák: V. (Fdúr) szimfónia, op. 76; Janácˇek: Sinfonietta; vez.: Vladimír Válek

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 30

A hangszerek királya

A Jolly Joker hangszer Fazekas Gergely írása

„Amikor azt mondtam Stein úrnak, hogy nagyon szeretnék játszani az orgonáján, mivel az orgona a szenvedélyem, csodálkozva nézett rám. – Maga, a neves Clavierist szeretne egy olyan hangszeren játszani, amelyben nincs semmi finomság, semmi kifejezés, amelyen nem játszható se piano, se forte, amely mindig ugyanúgy szól? – kérdezte. – Számomra ennek semmi jelentôsége – feleltem. – A szemem és a fülem számára az orgona lesz mindig is a hangszerek királya.”

Talán kevesen vannak, akik azonnal rávágnák, hogy a fenti idézet Wolfgang Amadeus Mozart egyik levelébôl származik (1777. október 18.), különösen, hogy Mozarttól egyetlen szóló orgonadarab sem maradt fenn, s feltehetôleg egyet sem írt. Ám a hangszer népszerûségét és jelentôségét mutatja, hogy még egy Mozarthoz hasonlóan kevéssé „orgonás” szerzô is így rajonghat érte. Az orgona iránti lelkesedés persze érthetô, hiszen nincs még egy hangszer, amely ilyen méretû hangtömeg, ilyen mennyiségû hangszín összpontosítását teszi lehetôvé egy kézben. Pontosabban két kézben és két lábban. Hiszen az orgona egyik legfontosabb jellegzetessége, amely ugyancsak egyedülállóvá teszi a hangszerek között, hogy nemcsak lélekben, de testben is egész embert kíván: a játékos valamennyi végtagjának összehangolását. S talán éppen test és lélek efféle egysége teszi, hogy a klasszikus zenei elôadók között mára szinte kizárólag az orgonisták privilégiuma lett az

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 31

felfedezni magának a zenetörténet. Karosi Bálint hangversenyének egyik érdekessége pedig túl egy saját, nagyzenekarra és orgonára írott mû ôsbemutatóján Horatio Parker – Charles Ives tanára – 1902-ben írott orgonaversenye lesz (Esz-dúr, op. 55). Egy másik századfordulós és Magyarországon alig ismert szerzô mûvének elôadása tehát: egy több mint száz éves mû hiánypótló bemutatója.

2007. május 7. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Kovács Róbert orgonaestje Kovács Róbert és Karosi Bálint

improvizáció, s megfordítva: ritkaságszámba megy az az orgonista, aki a koncertjén nem mutat be rögtönzést. Pedig az orgonarepertoár rendkívül gazdag, vagyis igazán van mibôl válogatni – a 17. századtól Bachon át, a francia romantika és századforduló orgonazenéin át számos hallatlanul izgalmas 20. századi mûig és tovább –, de azt is mondhatnánk, hogy az orgonairodalom végtelen, amennyiben a hangszer szinte bármelyik korszak, bármilyen zenei mûfaj, tetszôleges apparátusra írott mû megszólaltatására képes. Szimfonikus zenekari anyag éppoly hitelesen játszható el rajta, mint egy kamaramû, lehet kísérôhangszer egy nagyobb apparátus részeként, vagy állhat szólistaként egy zenekar élén. És ahogyan Mozart fogalmazott: az orgona nemcsak a fül, hanem a szem számára is a hangszerek királya, hiszen kevés impozánsabb látvány képzelhetô el a hatalmas sípok csillogó soránál, díszítse az egy katedrális fôhajóját vagy a mûvészetvallás szakralitását megjelenítô valamely hangversenyterem belsôjét. A Mûvészetek Palotája új orgonája, amely jellemzô módon csak addig kavart vitákat, amíg meg nem szólalt – a puding kiállta az evés próbáját –, már méreteivel is lenyûgözi az embert, s persze ettôl nem függetlenül a hangzása is egyedülálló Magyarországon. A 6804 sípból – amelyek közül a legkisebb néhány centiméter, a legnagyobb majdnem tíz méter hosszú – egy

egyszerû halandó „csupán” a 92 homlokzati sípot csodálhatja meg a szemével, füllel azonban minden hallható. Feltéve persze, hogy olyan orgonisták ülnek a játszóasztalhoz, akikben megvan a kreativitás és a bátorság e különleges hangszer felfedezésére és a benne rejlô lehetôségek kiaknázására. Májusban és júniusban a legfiatalabb magyar orgonistageneráció két tagja mutatkozik be a Mûvészetek Palotájában, mindketten számos versenygyôzelemmel büszkélkedhetnek, s mindketten külföldön élnek és dolgoznak. Kovács Róbert, aki május 7-én ad hangversenyt, a bécsi Zeneakadémián végzett és jelenleg az ausztriai St. Florian-i apátság orgonistája, Karosi Bálint pedig, aki a budapesti Zeneakadémiát nemcsak orgona, hanem klarinét szakon is elvégezte, és mindkét hangszeren különleges virtuozitással játszik, jelenleg az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait, június 28-án hallható. Hogy e sokszínû hangszert méltóképpen vehessék birtokba, mindketten sokszínû mûsort állítottak össze számos különlegességgel. Kovács Róbert koncertjének mûsorából Franz Schmidt Cdúr toccatája érdemel külön említést, nemcsak azért, mert Kovács már-már Schmidt-specialistának számít, hanem mert az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelesebb, mégis alig ismert szerzôjének nagyságát manapság kezdi

Franz Schmidt: C-dúr toccata; César Franck: Cantabile; Schumann: h-moll kánon; J. S. Bach: Kommst du nun, Jesu, vom Himmel herunter, BWV 650; Kovács Róbert: Improvizáció; Alain: Litánia; R. Strauss: A johannita rend lovagjainak ünnepi bevonulása; J. S. Bach: 'Christ lag in Todesbaden', BWV 4,3; BWV 4,4; Bruckner: Adagio a Vonósötösbôl; Karg-Elert: Három korál az op. 65-ös Korálimprovizációkból - Wie schön leucht' uns der Morgenstern, Allein Gott in der Höh' sei Ehr, Nun danket alle Gott (Marche triomphale); km.: a kibôvített Ewald Rézfúvós Kvintett (mûv. vez.: Bakó Levente) 2007. június 28. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Karosi Bálint orgonaestje

J. S. Bach: G-dúr prelúdium és fúga, BWV 550; Böhm: 'Freu dich sehr, o meine Seele' – korálpartita; Reger: II. (d-moll) orgonaszonáta op. 60 - I. tétel (improvizáció); Thalben-Ball: Variációk egy Paganini-témára; Karosi Bálint: Consonances esszé zenekarra és orgonára (ôsbemutató); Parker: Esz-dúr concerto orgonára és zenekarra, op. 55 (magyarországi bemutató); km.: Miskolci Szimfonikus Zenekar; vez.: Kovács László

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 32

Andersen operaszínpadon

Zsoldos Dávid írása

A király

Andersen örökzöldje Ránki zenéjének ruhájában egy sötét korszak sajátos vidámságát jelentette – bár a király ekkor is meztelen volt, a mese ellenben színes, tarka muzsikába öltözött. „A király meztelen” – Pomádé király történetét legbiztosabban a csattanóról lehet az emberek eszébe juttatni. Elsô pillantásra azt hihetnénk, a szemfüles takácsok és a mindenható uralkodó – akinek hiúságánál csak ostobasága nevetségesebb – mulatságos történetéhez csak jó adag szuicid hajlam birtokában nyúlhatott bárki a Rákosi-diktatúra éveiben. Hiszen elég lett volna, ha az ideológiailag magasan képzett Virág elvtársak valamelyike gondterhelten megcsóválja a fejét: „Tudja, Pelikán, a mindenütt meglapuló felforgató erôk kezeiket dörzsölve csak arra várnak, hogy nevethessenek Pártunk minden áldozatra kész vezetôjén. Arról nem is beszélve, hogyan röhögne a markába az ellenség, ha látná, hogy dolgozó népünk szórakoztatásához kommunista szerzôink a dekadens nyugat meséihez fordulnak ötletért. Nem, Pelikán (határozott és súlyos fejrázás) –, a király legyen csak azoknak meztelen, odaát.” Ránki és az utókor szerencséjére azonban a témaválasztást a hatalom egyáltalán nem vette magára, olyannyira, hogy az 1953. június 6-án a Magyar Állami Operaházban bemutatott Pomádé király új ruhája a rákövetkezô évben egyenesen Kossuth-díjat hozott a szerzô számára. Igaz, nem minden elôzmény nélkül: a darab rádiójáték változatát már 1951-ben mûsorra tûzte a Magyar Rádió, így a Kossuth-díj idején már szinte az egész ország fütyörészte a Pomádé fülbemászó részleteit. A politikai áthallás mellett a mûnek persze van egy sokkal valóságosabb és egyértelmûbb arca is,

Hans Christian Andersen

amelyet Dalos Anna a Hungaroton legendás, 1968-as felvételének – amelyen Oberfrank Géza vezényel és Gregor József énekli a címszerepet – ezredfordulós újrakiadása kapcsán igen találóan így jellemzett: „Szokás a Pomádét rejtjelezett, meseoperába bújtatott politikai kritikaként értelmezni: a nép szeleburdi és eszes fiai becsapják a hatalom buta, képmutató és önkényes képviselôit. Ez az elképzelés azonban nem állja meg a helyét, Ránki operájának ugyanis egyértelmûen Pomádé király a legszimpatikusabb szereplôje. Nemcsak azért, mert Gregor úgy állítja elénk, hogy nem lehet nem szeretni, hanem dramaturgiai-zenei okokból is. A két csodatakács, Dani és Béni közönséges szélhámosok. Kíméletlenül bánnak el a kedvesen hóbortos Pomádéval, akit nemcsak népe, de közvetlen környezete is megaláz nap mint nap. A fôszereplô valójában saját udvara képmutatásának áldozata, fetisizmusa pedig – tudniillik az, hogy irreális mértékben kötôdik a ruhákhoz – szeretethiányból és kisebbségi komplexusokból fakad.”

Ez a népzenei elemekben bôvelkedô, igazi stíluskavalkádot felvonultató, groteszk 20. századi opera buffa aztán töretlen népszerûségnek örvendett évtizedeken át – s hogy e népszerûség ne korlátozódjon az operaszínpadokra, a szerzô két zenekari szvitet is készített a Pomádé zenei anyagából. Ránki következô operája, Az ember tragédiája (1970) már közel sem volt ilyen sikeres: valószínûleg a kései utódok szemében sem lesz olyan emblematikus operája a hatvanashetvenes éveknek, mint Petrovics Emil C’est la guerre-je (1961), Szokolay Sándor Vérnásza (1964) vagy Durkó Zsolt Mózese (1977) – de a Madách-darab olyan örökérvényû zenébe ültetése sem, mint Bozay Attila hattyúdala, a Négy utolsó szín (1999). Ránki ezen kívül két ízben nyúlt az opera mûfajához, mindkétszer a gyerekekhez szólva: A holdbéli csónakos Weöres Sándor meséjére készült, a Muzsikus Péter Hangszerországban pedig Chitz Klára ötvenes években írt népszerû ifjúsági regényén alapul, librettóját a felülmúlhatatlan rímgyáros, Romhányi József írta. S bár hangszeres és operaszerzôként Ránki sikerek mellett kudarcokat is elkönyvelhetett, a filmzenék terén egyértelmûen – és hazai viszonylatban csak Farkas Ferenchez mérhetôen – egyedülállóan gazdag és értékes életmûvet hagyott hátra. A lenyûgözô lista még Az arany emberrel (1936) kezdôdik, a háború után a Körhintával (1956) és az Édes Annával (1958) folytatódik, a hatvanas években pedig olyan produkciókban éri el tetôpontját, mint az Egy szerelem három éjszakája (1967), a Szinetár–Mészöly-féle Bánk Bán (1968) vagy a Beszélô köntös (1969). És persze a Jó estét nyár, jó estét szerelem 1972-bôl. Ugye, már fel sem tûnik, hogy „kortárs zenérôl” beszélünk?

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 33

„Szeretném, ha követnék a példámat...“

y meztelen Morvai Katalin írása

Negyvenéves, hallatlanul sikeres operaénekesi pályafutással a háta mögött Marton Éva visszatért egykori iskolájába, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemre. A magánének tanszékvezetô tanára tantervet ír, felvételiztet és szívvel-lélekkel tanít. Tanítványai közül a legjobbakkal most Ránki György Pomádé király új ruhája címû operájának elôadására készülnek. A produkcióban Kovalik Balázsban és Oberfrank Péterben hozzá hasonlóan lelkes tanártársakra lelt. - A diákjaimat nagyon szeretem, és ôk ezt tudják. De ez a szeretet sem engedi meg, hogy ne mondjam meg nekik az igazat. Tegnap például negyvenöt gyereket elôfelvételiztettem, akadtak ígéretesek, és olyan is, akit jobb volt szembesíteni a ténnyel: nincs hangja, nem lesz belôle énekes. Amúgy pozitív tanár vagyok: az izgat, mit tudok átadni, s hol a határa a diák képességeinek.

- Ha azt mondaná nekik, ugorjanak a kútba… - Sose kérnék ilyet. Sokat dolgozom velük, ismerem a képességeiket. Heti két nap tanítok, mindenkinek egész órát adok, nem negyvenöt percet, és csak a diákra figyelek. Aki hármast kap, az magára vessen, de aki tehetséges, annak ösztöndíjat szerzek.

- Nem számít, hogy csak lassan érik be a gyümölcs? - Ez nem feltétlenül van így. Már hat olyan hallgatóm van, aki bontogatja a szárnyait, színpadon énekel, van olyan

- Én az elôbbiben hiszek. Tudom, hol vannak a buktatók, mit lehet megoldani, ráadásul meg is tudom mutatni. Na jó, bár mélyült a hangom, a basszust azért nem igazán, szoktunk is ezen nevetgélni a tanítványaimmal… Engem rettentôen érdekel a tanítás. És fantasztikus, hogy az egyetemen az értekezleteken olyanokkal ülök együtt, akik régi osztálytársaim voltak. Bezárult a kör, ez az igazi Alma Mater.

- Tanított valahol korábban?

Marton Éva

is, aki a Müpában már Kocsis Zoltán kezei alatt dolgozhat… Jól kell választani az elején. A felvételin négy napig együtt tartjuk a „döntôig eljutott” gyerekeket, és kollégáimmal együtt figyeljük ôket: nem akarom a sorsukat egy napi, egyetlen produkció alapján eldönteni.

- Pedig a vége mégiscsak az. Ki kell menni a színpadra, és ott, akkor, egyszer lehet elénekelni a mûvet. - Igen, de addigra kész a mû, az ember. Ezért is olyan fontos a tanulás során, hogy olyan feladatokkal, olyan helyszínen próbálhassák ki magukat a gyerekek, mint amilyenrôl ez az Opera mindenkinek sorozat is szól. A Mûvészetek Palotájában, közönség elôtt fellépni a kezdôknek nagyon nagy lehetôség.

- Két nézet ismert, az egyik szerint tanítani csak úgy lehet, hogy az ember maga is magas fokon ismeri azt, amirôl beszél, a másik szerint „nem kell szakácsnak lenni ahhoz, hogy meg tudjunk ítélni egy rántottát”.

- Igen, mesterkurzusokat adtam Tajvanon, Japánban, Dél-Amerikában, de azok csak öt naposak voltak, s nagyon mások. Egyáltalán, az életem nagyon más volt. Mára magányos farkasból, elérhetetlen dívából közösségi ember lettem. Új hivatásra leltem, és teljes erômmel dolgozom a tanítványokért. Még a mottóm is megváltozott. Korábban Tosca kezdô szavai jelentették életem credóját: „Vissi d’arte, vissi d’amore… Tisztán éltem, híven szerettem.” Ma II. János Pál pápa egyik utolsó mondása a legfontosabb: „Segui me... Kövessetek.” 2007. május 13. 11:00 és 15:00 Fesztivál Színház OPERA MINDENKINEK Ránki György: Pomádé király új ruhája - opera-keresztmetszet

Km.: a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara, valamint az ének és az opera tanszak hallgatói 2007. július 5. 19:00 Fesztivál Színház Túl az Óperencián….

Az egykori zeneakadémista Kálmán Imre a mai zeneakadémisták elôadásában

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 34

Áttekintô Május Dátum

Május Esemény

1.kedd

JAZZTAVASZ 2007 „Francia kapcsolat” – Gadó Gábor Quartet

2. szerda

3. csütörtök

4. péntek

19.30

FSZ

Soltész Petra orgona-diplomahangversenye

19.00

BBNH

JAZZTAVASZ 2007 „Brit kapcsolat” – Tisza Bea és zenekara

19.30

FSZ

JAZZTAVASZ 2007 Randy Brecker–Bill Evans Soulbop Band featuring Hiram Bullock

19.30

BBNH

New York-i Filharmonikus Zenekar / Lorin Maazel Glenn Dicterow, Carter Brey Beethoven, Brahms, Bartók

19.30

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

FSZ

New York-i Filharmonikus Zenekar / Lorin Maazel Julia Fischer Dvorˇak, Brahms, Stravinsky, Ravel

19.30

BBNH

ExperiDance Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

„Énekel az ország” Országos Egyesített Kórus, Budafoki Dohnányi Zenekar / Hollerung Gábor Brahms: Német requiem

19.30

BBNH

HANGVERSENYEK FIATALOKNAK Mese, kép, zene

11.00 15.00

FSZ

„Cifra Palota” – Anyák napja

10–15

ECS

Kovács Róbert orgonaestje Ewald Rézfúvós Kvintett

19.30

BBNH

A Magyar Nemzeti Balett színei A klasszikustól a modernig

19.00

FSZ

KFKI Kamarabalett – Madách Musical Tánciskola Bogármese

15.00 18.00

FSZ

9. szerda

Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda

19.00

FSZ

9. szerda

Adagio koncert

19.30

BBNH

10. csütörtök

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Mihail Agrest Stravinsky, Adams, Prokofjev

19.30

BBNH

10. csütörtök

Az operaház fantomja – a Gyôri Balett elôadása

19.00

FSZ

11. péntek

Pannon Filharmonikusok – Pécs / Tonc ˇ i Bilicˇ Szilvay Réka Grieg, Sibelius, Mendelssohn

19.30

BBNH

Budapesti Fesztiválzenekar / Osmo Vänska Han-Na Chang Ives, Sosztakovics, Sibelius

19.45

BBNH

Somló Tamás „Csinn-bumm”

20.00

FSZ

Palya Bea

19.30

BBNH

OPERA MINDENKINEK Ránki György: Pomádé király új ruhája Opera-keresztmetszet

11.00 15.00

FSZ

6. vasárnap

7. hétfô

8. kedd

12. szombat

13. vasárnap

14. hétfô 16. szerda

„Cifra Palota” – Madarak – Fák napja

10–15

ECS

HÉTFÔ ESTI JAZZ Jazz 5 Nôi Hangra

19.30

FSZ

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar / Kobayashi Ken-Ichiro, Meláth Andrea, Kóbor Tamás, Kovács István, Nemzeti Énekkar Berlioz: Rómeó és Júlia

19.30

Dátum

Esemény

Idôpont Helyszín

16. szerda

Magyar Balett Színház – Gödöllô Fellegajtók

19.00

FSZ

17. csütörtök

FRANKOFÓN FESZTIVÁL Maurice El Médioni; Les Hurlements D’Léo

19.30

BBNH

17. csütörtök

Bolero / Angyalok üzenete / Bolero A Magyar Fesztivál Balett elôadása

19.00

FSZ

18. péntek

Liszt Ferenc Kamarazenekar Markus Stockhausen, Tara Bouman Britten, Markus Stockhausen

19.30

BBNH

18. péntek

Bolero / Angyalok üzenete / Bolero A Magyar Fesztivál Balett elôadása

19.00

FSZ

BBNH

19.00

5. szombat

Idôpont Helyszín

18. péntek

BMC Music Flash – klasszikus-kortárs est

19.30

ÜT

19. szombat

Monarchia – Népek tánczai… A Budapest Táncegyüttes elôadása

19.00

FSZ

19. szombat

BMC Music Flash – jazz est

19.30

ÜT

20. vasárnap

„Cifra Palota” - Történelem

10–15

ECS

20. vasárnap

„Virágvasárnap” – a Duna Mûvészegyüttes 50 éves jubileumi gálamûsora

19.00

FSZ

21. hétfô

Carmina Burana – Szegedi Kortárs Balett

19.00

FSZ

22. kedd

Purcell Kórus és Orfeo Zenekar / Vashegyi György Zádori M., Wierdl E., Bárány P., J. Podger, R. Nolte Händel: L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato

19.30

BBNH

23. szerda

Szlovák Filharmonikusok / Vladimír Válek Smetana, Dvorˇ ak, Janácˇ ek

19.30

BBNH

Naplegenda Magyar Állami Népi Együttes elôadása

19.00

FSZ

Szlovák Filharmonikusok / Vladimír Válek Smetana, Dvorˇ ak, Janácˇ ek

19.30

BBNH

Bozsik Yvette Társulat – Varázscirkusz

15.00

FSZ

Bozsik Yvette Társulat – Varázsfuvola

19.00

FSZ

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Gidon Kremer Richard Strauss, Bartók, Stravinsky

19.45

BBNH

FRANKOFÓN FESZTIVÁL Ba Cissoko

19.30

FSZ

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Gidon Kremer Richard Strauss, Bartók, Stravinsky

19.45

BBNH

FRANKOFÓN FESZTIVÁL Lo’Jo

19.30

FSZ

Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Dimitris Sgouros Richard Strauss, Liszt, Stravinsky

15.30

BBNH

ORGONAKONCERTEK FIATALOKNAK VARNUS XAVÉR SOROZATA Rögtönözzünk!

19.00

BBNH

24. csütörtök

25. péntek

26. szombat

27. vasárnap

Gyermeknap

10–18

27. vasárnap

A Zeneakadémia Jazz tanszakának diplomakoncertje

19.00

FSZ

28. hétfô

„Hommage à Ligeti” UMZE Kamaraegyüttes

19.30

BBNH

30. szerda

Kocsis Zoltán jótékonysági hangversenye

20.00

BBNH

Magyar Balett Színház – Gödöllô Fellegajtók

19.00

FSZ

Jubileumi táncest – Kricskovics Antal, Galambos Tibor, Tímár Sándor

19.00

FSZ

BBNH 31. csütörtök

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 35

2007. május - július Június Dátum 2. szombat 3. vasárnap

4. hétfô

Június Esemény FRANKOFÓN FESZTIVÁL Erik Marchand Quartet

Idôpont Helyszín

Dátum 17. vasárnap

19.30

FSZ

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Kocsis Zoltán Kim Kashkashian, a Nemzeti Énekkar Nôi Kara Debussy, Eötvös Péter, Dvorˇ ak

19.30

BBNH

A Martin György Néptáncszövetség szervezésében Tízéves a „Kortárs Néptánc”

19.00

FSZ

„Cifra Palota” - Testmozgás

10–15

ECS

Bozsik Yvette Társulat – Varázscirkusz

15.00

FSZ

Esemény

Idôpont Helyszín

„Református énekek VI.” A IV. Református Zenei Fesztivál keretében

19.30

BBNH

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL „Apák napja” koncert

20.00

FSZ

„Cifra Palota” – Apák napja

10–15

ECS

18. hétfô

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL Kiki – Elsô Emelet

20.00

FSZ

19. kedd

Budapest Táncegyüttes Monarchia – Népek Tánczai

19.00

FSZ BBNH

4. hétfô

Bozsik Yvette Társulat – Varázsfuvola

19.00

FSZ

19. kedd

A Pannon Filharmonikusok – Pécs hangversenye

19.30

5. kedd

Magyar Táncmûvészeti Fôiskola Vizsgakoncert-elôzetes

19.00

FSZ

20. szerda

ExperiDance – Steel – A fém legendája

19.00

FSZ

22. péntek

20.00

BBNH

6. szerda

Szegedi Kortárs Balett XX. század-est

19.00

FSZ

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL Katona Klári

FSZ

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK A Rajna kincse

18.00

BBNH

A Magyar Nemzeti Balett színei A klasszikustól a modernig

19.00

7. csütörtök

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK A walkür

16.00

BBNH

Gyôri Balett Az operaház fantomja

19.00

FSZ

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK A Rajna kincse

18.00

BBNH

Bihari Képeskönyv A Bihari János Táncegyüttes és Mûvészeti Iskola évadzáró mûsora

11.00 15.00

FSZ

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK A walkür

16.00

BBNH

KFKI Kamarabalett – Madách Musical Tánciskola Bogármese

15.00 18.00

FSZ

„Cifra Palota” - Tájak

10–15

ECS

8. péntek

9. szombat

10. vasárnap

11. hétfô

Laurie Anderson

19.30

BBNH

HÉTFÔ ESTI JAZZ Budapest Jazz Orchestra

19.30

FSZ

12. kedd

Laurie Anderson

19.30

BBNH

12. kedd

Budapest Táncegyüttes Monarchia – népek tánczai

19.00

FSZ

13. szerda

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar / Ligeti András Dmitrij Szitkovetszkij Elgar, Mahler

19.30

BBNH

MÁV Szimfonikus Zenekar / Vladimír Válek Jung-Yoon Yang Mozart, Beethoven, Smetana, Janácˇ ek

19.30

BBNH

Magyar Balett Színház – Gödöllô Fellegajtók

19.00

FSZ

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL Kimnowak – „Ház”

20.00

FSZ

14. csütörtök

15. péntek

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL Yonderboi

LuMú 20.00

FSZ

LuMú

23. szombat

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL KFT – Korlátolt Felelôsségû Társaság

20.00

23. szombat

Jason Robert Brown: Volt öt évünk (The Last Five Year)

20.00

FSZ

24. vasárnap

Varnus Xavér orgonabeavató mûsora fiataloknak

15.00

BBNH

24. vasárnap

Jason Robert Brown: Volt öt évünk (The Last Five Year)

16.00 20.00

FSZ

24. vasárnap

Varnus Xavér Szent Iván-éji orgonaestje

20.00

BBNH

25. hétfô

„HEY, JUNE” FESZTIVÁL Kovács Kati

20.00

FSZ

26. kedd

A Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara és az Oratorio Society of New York Kórus / David Rosenmeyer, Kent Tritle Poulenc, Honegger

19.30

BBNH

26. kedd

Nyírô Sebestyén zongora-diplomahangversenye

17.00

ÜT

27. szerda

JAZZDÍVÁK A PALOTÁBAN Patricia Barber

19.30

BBNH

Honvéd Együttes Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Egri csillagok

19.00

FSZ

Karosi Bálint orgonaestje Miskolci Szimfonikus Zenekar / Kovács László

19.30

BBNH

„HAZAFELÉ” MAGYAR NÉPZENEI FESZTIVÁL Zerkula János; Kerekes Band

19.30

FSZ

29. péntek

„HAZAFELÉ” MAGYAR NÉPZENEI FESZTIVÁL Berecz András – „Sinka-ének”

19.30

FSZ

30. szombat

„HAZAFELÉ” MAGYAR NÉPZENEI FESZTIVÁL A Muzsikás és barátai

19.30

BBNH

Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda

19.00

FSZ

28. csütörtök

Július Dátum

Simon Starling Megtekinthetô: szeptember 2-áig 16. szombat

Fehér László retrospektív kiállítása Megtekinthetô: július 10-éig

Esemény

Idôpont Helyszín

1. vasárnap

Rúzsa Magdi koncertje

20.00

FSZ

5. csütörtök

Túl az Óperencián Az egykori zeneakadémista Kálmán Imre a mai zeneakadémisták elôadásában

19.00

FSZ

RÖVIDÍTÉSEK:

BBNH FSZ LuMú ECS ET ÜT BÉ

= = = = = = =

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Fesztivál Színház Ludwig Múzeum Elôcsarnok Elôadóterem Üvegterem Bohém Étterem

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 36

Élmény és gyarapodás

Dunaparti gyerekparti Filip Viktória írása

Mit jelenthet egy gyermeknek a gyermeknap? Sok-sok nevetést, önfeledt hancúrozást. Mit jelenthet egy szülônek? Sok-sok odafigyelést, a szokottnál nagyobb szeretetadagot. Mit jelenthet egy szervezônek? Sok-sok örömteli munkát és felelôsséget. A Mûvészetek Palotája immáron harmadik alkalommal ad helyet május utolsó vasárnapján egy kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt nyújtó Gyermeknapnak.

A szervezôk, Börzsönyi Anna Petra és Darvas Krisztián – akik más vasárnapokon a Cifra Palota rendezvényeit egyengetik – az elmúlt évek tapasztalatai alapján több mint 10 000 ember részvételére számítanak. Az integrált gyermeknap házigazdája Várkonyi Attila. Integrált abból a szempontból, hogy épek és fogyatékkal élôk is fellépnek majd, másrészt mert nagyon sok szervezet dolgozik együtt azon, hogy ez a nap létrejöhessen.

„Azért dolgozunk, hogy a gyerekek értelmes programokat halljanak, lássanak a színpadokon. Interaktív programok tanulni vágyó gyermekeknek és felnôtteknek – ez a Cifra Palota jelmondata. Mi olyan programokat szeretnénk nyújtani a gyerekeknek, melyek révén gyarapodhatnak mozgásban, intellektusban és kézügyességben.” – hangsúlyozta Várkonyi Attila. – „Az egész napos ingyenes rendezvény természetesen nem a budapestiek privilégiuma, hiszen az már tradíció, hogy vidéki és határon túli iskolákat is meghívunk a vasárnapi rendezvényekre. Külön odafigyelünk arra, hogy az ország minden tájáról érkezzenek vendégek.“ Az idei Gyermeknapon fellép többek között a Nemzeti Énekkar, az Alma együttes, a „Nem adom fel” Együttes, Gryllus Vilmos, a Kolompos együttes, a Karaván Família, a Gördülô Táncszínház, a Baltazár Színház, a Kacskaringó, a Nemzeti Színház színészei, de lesznek hagyományôrzô kézmûvesek, rádiós mûhely – ahol a rádiózás alapjait tanulhatják meg a gyerekek –, népi játékés hangszerbemutatók is. A rendkívül

színes és gazdag programban szerepel még Játszópark, Kézmûves falu, Cimbora és „ásatási terület” is, ahol a gyerekek homokból áshatnak ki mindenféle érdekességet. Várkonyi Attila szerint „tévedés azt hinni, hogy a gyerekek a Superman- és a Batman-filmeket szeretik. ôk azt akarják nézni, és azt akarják hallani, ami értékes és normális. Csak rajtunk, szervezôkön, a szülôkön és az iskolán múlik, hogy mit tanul a gyerek. És igenis tud úgy szocializálódni egy kisember, hogy örül egy hangszernek, egy koncertnek, egy alkotásnak; egy virágot lefesteni ugyanolyan örömöt jelent számára, mint a McDonald’s-ban sorban állni egy kis mûanyag figuráért. Mindez csak attól függ, hogyan szocializáljuk ôt – és ez a felelôssége mindenkinek, aki ebben a munkában részt vesz. A Mûvészetek Palotája gyermeknapjának a másik neve „Dunaparti gyerekparti”, amely márkavédjegy lett: ide csak olyan fellépôkethívunk, akik ennek a kritériumnakmegfelelnek.” A kicsik május 27-én délelôtt tíz órától egészen estig játszva tanulhatnak mindenfélérôl: zenérôl, festészetrôl, hagyományos mesterségekrôl, táncról, régészetrôl, fogyatékkal élôkrôl és ki tudja, mi mindenrôl még. Élményt kapnak, és közben gyarapodnak – errôl szól ez a nap.

2007. május 27. 10:00 Elôcsarnok, Könyvesbolt elôtti tér Cifra Palota - „Gyermeknap“

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 37

Diplomakoncertek

Az igazi cél: a zene

Jakab Géza írása

Szokatlan, de jólesô újdonsággal találkozhatunk a Mûvészetek Palotája programján: végzôs zeneakadémisták adják itt diplomakoncertjüket. Az ország talán legjobb orgonáját adják a fiatalok, Soltész Petra és Nyírô Sebestyén keze alá, hogy ôk életük eddigi legfontosabb koncertjével hálálhassák meg. Egy egyetemi diploma megvédése általában szûk szakmai kör ügye. A vizsgázó számot ad tudásáról, az iskolában tanultakról, a vizsgabizottság pedig bírál, a hibákat keresi, az új gondolatokat, tudományos értékeket díjazza – és osztályoz. A megtanulhatók gyakorlati alkalmazásáról van szó. Ennyi volna egy mûvészeti diploma is? Érezzük, hogy ez az összehasonlítás nem állja meg a helyét. A mûvészetnek ugyanis épp az a lényege, hogy van benne valami, ami nem megtanulható, ami több mint adottság, képesség, tehetség, szorgalom és tudás összessége: a mûvészi mondanivaló, az élményszerzés képessége. Egy olyan belsô tartalom, amelynek a tehetség, a tudás csak eszköze, de nem helyettesítôje. A diploma a tanulmányok lezárását jelenti – de mit jelentenek maguk a tanulmányok? Természetesen rengeteg kézzel fogható tudást: zeneelméletet, stílusismeretet, technikát – a laikus számára ez lehet olyan egyszerû, mint a bachi mondás: a megfelelô hangot a megfelelô idôben a megfelelô módon leütni. Ez az egyszerûség mégis van olyan bonyolult feladat, hogy 6-7 éves kortól 23-24 éves korig keményen dolgozik a muzsikus, hogy megközelítse azt, ami ezen az úton valójában elérhetetlen. Mert ha elérhetô volna, összegezhetnénk a muzsikusságot úgy, mint egy klasszis sportoló és egy

kiváló tudós elegyét. Minden tiszteletem a sportolóké és a tudósoké, ám ha ennyi volna a mûvészet, aligha hallgatnám meg. Mert a lényeg: a CSODA. Lehet-e a csodát tanulni, tanítani? A válasz egyértelmû nem – és mégis ezt tesszük. Keressük az utat, igyekszünk megérteni, próbáljuk elemezni, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Egy tanár életének csúcspontja, ha egy növendékében felfedezi a csoda szikráját. Óvatosan megpróbálja megismerni e csoda mibenlétét, lehántani róla, ami gátolja, eltakarja, megadni az eszközöket, amivel a csoda mozgásba jön, hozzátenni a tudást, amitôl a csoda hatni kezd – életre segíteni a csodát. De megtanítani a csodát a hozzá való szikra nélkül – ez a lehetetlennél is lehetetlenebb vállalkozás. A mindennapi varázslás kézikönyvét még senkinek sem sikerült megírni. S a leendô muzsikus feladata mi? Sohasem elfelejteni a célt, bármilyen kanyargós és rögös az út, gyakorlatokon, etûdökön, tandarabokon keresztül, kilátástalan pillanatokon át megtalálni a végtelen távolsághoz vezetô következô lépcsôt. Nem elég jó orgonistának, hegedûsnek, trombitásnak lenni. A jó technikust elismerô fejbólintással meggratuláljuk, aztán továbbmegyünk, hogy keressünk egy mûvészt. Mert az igazi cél a zene: az én csodámat Bach csodájával összeolvasztani, hogy olyan élmény szülessen belôle, amelyet senki más nem volna képes megadni, csakis én és Bach; Bach és én. A sorrend mindegy, mert a csodában már eggyé váltunk. És mi a vizsgabizottság, a zsûri feladata? Hát, semmiképpen sem a hibák szánalmas strigulázása, vagy hogy megfelelô sorrendben rakja-e az ujjait a „vizsgázó”... Sôt, még a hibátlanság értékelése is kevés. Ezen a ponton már csak azt ítélheti meg: a játékos technikus-e, mester, aki elért pályája

csúcsára vagy valódi mûvész, aki élete végéig tanulni – és varázsolni fog. S mi az Ön feladata, kedves koncertlátogató? Jöjjön el, figyeljen, hogy a csoda megszületike, és adja át magát a varázslatnak! Ítélje meg, kiadná-e a varázslási bizonyítványt az ifjú elôadónak! S ha így van, akkor egy másik csodát is átélhet: évszázadok távolságából maga Bach szól Önhöz, személyesen. Kell ennél több?

2007. május 02. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Soltész Petra orgonadiplomahangversenye

J. S. Bach: c-moll passacaglia, BWV 582; Schumann: IV. kánonetûd; J. Reubke: c-moll szonáta (94. zsoltár); Daquin: XI. Noël en Recit en Traille; Guilmant: d-moll szonáta orgonára és zenekarra; km.: Pest Megye Szimfonikus Zenekara; vez.: Noseda Tibor 2007. június 26. 17:00 Üvegterem Nyírô Sebestyén zongoradiplomahangversenye

Szônyi Erzsébet: Színek - 8 szín zongorára; Moór Emánuel: Négy prelûd, op. 71; Mendelssohn: Karakterdarab, op. 7; Mendelssohn: h-moll prelúdium és fúga, op. 35; J. S. Bach: Ária különféle változatokkal (Klavierübung IV., „Goldbergvariációk“), BWV 988

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:37

Page 38

Frankofón Fesztivál

A zene olvasztótégelye Vörös Eszter írása

Talán egyetlen állam sincs Európában, amely etnikailag oly sokszínû volna, mint Franciaország. És kevés ország van, ahol ennyire mély gyökerei lennének a dalnak, a zenének. Ezért is van, hogy az ország olyan, mint egy óriás zenei mûhely, ahol éppúgy közkedvelt a tradicionális népzene, mint annak számtalan megújult változata, és ahol a világ bármelyik pontján született zenei motívumok keveredése a legtermészetesebb jelenségek közé tartozik. Lo‘jo

Az év leghosszabb napja Franciaországban 1982 óta sajátos ünnep: ez az egyike azon kevés napoknak, amikor a rendôrök meg sem mozdulnak, ha utcai hangoskodásért hívják ki ôket. Zenélnek vagy zenét hallgatnak, az élvezeteket halmozók pedig a Szent Lajos -szigeten, a Szajna mellett fehér abrosszal terített asztalok körül költik el szokásos „franciás” vacsorájukat. Ilyenkor Párizs egyik utcájában valaki sanzont énekel, pár sarokkal arrébb a fiatalok arab zenére tombolnak, és megint odébb francia népzene, klezmer vagy latin-amerikai zene szól. A stílusokat persze sorolhatnánk. Az ötletadó, Jack Lang egykori kultuszminiszter érdeme elvitathatatlan, a sikerhez azonban kellett egy zeneimádó ország és annak szerteágazó (zenei) kultúrája. A hatvanmilliós Franciaország lakosságának majdnem tíz százaléka más országból származik. A legtöbben Portugáliából és Algériából, de nagy számban élnek marokkói, olasz, török, tunéziai, kínai, lengyel, indiai és szenegáli származásúak. Ma a Francia Köztársaságban 75 nyelvet beszélnek – többségüket persze a tengerentúli megyékben, amelyeknek kulturális „vissza”-hatása elkerülhetetlen. Ha ennek az elképesztô kulturális kavalkádnak csak a zenei vonatkozásaiba gondolunk bele, máris gyanítani lehet, hogy számtalan egyedi, stílusokat átívelô, határokat ledöntô zene alakult ki és van folyamatosan születôben. Ez a zenei sokszínûség azonban már régóta az itt élô népek sajátja. A kelták elôtt, akiknek zenéje ma a breton muzsika alapja, már több mint kilencven nép élt

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 39

ezen a területen. Az ôket meghódító rómaiakat a frankok követték a negyedik században. Markáns zenei hatásuk volt a tizenötödik században ideérkezô cigányoknak, s a tizenkilencedik század gyarmatosításaival megnyíltak a kapuk az észak- és nyugat-afrikai, illetve az Indiaióceán egyes kultúráinak beáramlása elôtt. Majd jött a második világháború elôtti és utáni két jelentôs bevándorlási hullám, amelyek során fôleg Európából és Afrikából jött zene lépte át a francia határokat. Innentôl nem volt megállás... Ezzel párhuzamosan a francia népzene is szárnyakat kapott, a hetvenes évek ugyanis itt is meghozták a folk újra felfedezését. A távoli Korzika vagy a hegyvidékes Auvergne, illetve a nemzeti örökségüket féltve ôrzô baszkok és bretonok népzenéje érintetlenebb formában indult el a népszerûsödés útján, de mellettük Limousin, Gascogn vagy Languedoc sajátos dallamai is kedvencekké váltak. Az úgynevezett groupes folkloriques-ok turistacsalogatásképpen korai huszadik századi melódiákat dolgoztak fel saját hangszereiken, legtöbbször harmonikán, Erik Marchand Quartet

Ba Cissoko

és tették ismertebbé a külföldiek elôtt is régiójuk zenéjét. A kevésbé zárkózott közösségek zenéinek persze a megyehatárok nem szabtak határt. A provanszi zenén például, amely többnyire a dob és a síp duóján alapul, markáns olasz hatás hallható. A délnyugati Roussillon megye sajátos muzsikája a katalán és a cigány népzene egyvelegére épül. A bretonok pedig a többi kelta közösség zenéje elôtt nyíltak meg mindenekelôtt; Wales, Cornwall, Galícia, Cantabria, Asturias vagy észak-kelet Portugália zenéiben mind ott vannak a kelta gyökerek. Nem sok kellett már ahhoz, hogy a világ más zenei áramlatai is „megfertôzzenek” néhány innovatív bretont, így a jazz, a rock, a blues, a szimfonikus zene, az afrikai, az elektro és a hip-hop mind beférkôzött a kelta hangok közé. Mindez persze nem megy igazi személyiségek nélkül. Míg Bretagne-ban Alan Stivell vállalta a nyitás szerepét még

a hetvenes években, addig az északafrikai zene egyik nagy átmentôje és más stílusokkal ötvözôje Maurice el Medioni lett. Ôt hallgatva is bebizonyosodik, hogy a zenei képzelet mennyire nem ismer határokat. A 78 éves zongorista 1962-ben kényszerült elhagyni Algériát, ahol addigra már ismert név volt az orani bárokban. Az arab közösség éppúgy befogadta, mint a zsidó zenészek, így ô lett az egyik legismertebb rai-zenész a városban. A népszerû algériai zene, a rai (az arab szó „vélemény”-t jelent) azóta meghódította a világot és Franciaországban az egyik legnépszerûbb kívülrôl jött zene lett. Medioni Marseilleben telepedett le, és azóta is ott él. Nevét és az általa pianorientalnak keresztelt zenét a világ a kilencvenes években ismerte meg igazán Café Oran címû lemezén keresztül. Játéka mindenhol nyitott fülekre talál, a sokféle zenei hatásból mindenki megtalálja a neki legkedvesebbet. S hogy az ô fülei mire nyitottak, arról beszéljen ô maga...

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 40

Maurice El Medioni

Descarga Oriental címû legutóbbi lemezébôl a kubai zene iránti szeretete sugárzik. Ez már a sokadik zenei stílus, amit saját mûvészetébe integrál. Mennyire maradtak meg a gyökerek, például a rai? Valóban a rai volt az a zene, amivel annak idején elkezdtem, a Maghreb zenéje. Az elsô zenekarom, amit a negyvenes évek végén alapítottam, rait játszott. Az andalúz zene pár évvel késôbb jött csak. A mostani darabjaimban van rai, Chaabi (ez az algériai pop), andalúz zene. Szerintem ezt szeretik a muzsikámban az emberek, hogy mindenféle hatás érezhetô rajta. Ott van például a klezmer is vagy a cigány zene meg a flamenco. Már 18 évesen is „manipuláltam” a zenét, ezek a stílusok már akkor belemásztak a fejembe, és ma is játszom ôket. Ugyancsak benne vannak a gyönyörû latin retro dalok is. Viszont amikor eljöttem Algériából, nem maradt meg a kapcsolatom a rai-zenészekkel, ezért mást játszottam. Nem olyan régen azonban Khaleddel készítettem egy lemezt. Addig csak a nevemet ismerte, mivel Algériában máig nem feledkeztek el rólam. Khaled azt mondta a kiadónak,

hogy ha új lemezt csinál, azt csakis Maurice el Medionival, mert ô a példaképe az ’50-es évekbôl. Azt akarta, hogy a zongorajátékom ott legyen a lemezén. És ha más rai-zenészek is megkérnek, velük is örömmel játszom.

„

A szám közben eszembe jut valami, és fogalmam sincs, hogy milyen hang lesz a következô, csak jön belôlem.

„

Hogyan folytatódott a zenei pályafutás azután, hogy el kellett hagynia Orant, s Marseille lett az új otthona? Elôször is felkerestem azokat az andalúz zsidó énekeseket, akiket ismertem, és mivel ôk fontosnak tartották, hogy velem

játsszanak, újra zenélni kezdtem: játszottunk esküvôkön, nemzeti ünnepeken. Akkoriban, az ötvenes években minden nagy zenésszel játszottam, de mára mind elmentek..., így most szólóban játszom, még több zenei hatással. Például, ha az egyik szerzeményemben a szám közepén megtetszik valamilyen másik stílusú dallam, akkor azt játszom, s így gazdagabb lesz a zene is.

Az utóbbi évtizedben sokat utazott, s a francia közönségen kívül a világon mindenütt megismerhették. Változtatott ez valamit a zenéjén? Igen, még több stílus került be a zenémbe. Most fôleg a latin-amerikai zene foglalkoztat, illetve visszatértem az egyik alaphoz, az andalúz zenéhez. Amit most játszom, azt úgy hívom: latinoriental, a pianorientalon túl, persze.

Mi lehet az, ami a világ különbözô pontjain egyaránt megfogja az embereket? Elôször is én olyan dallamokat, stílusokat játszom, amilyeneket szeretek, amelyek

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 41

belôlem jönnek. Ilyen például az andalúz zene, amely már gyerekkorom óta velem van. A latin pedig, amely ugyancsak közel áll hozzám, általában megfogja az embereket. A világ távoli pontjait kötöm össze tehát olyan zenékkel, amiket nagyon szeretek: például Kubát Algériával, és úgy látom, ez ellenállhatatlanul magával ragadja az embereket. A világ minden szegletében játszottam már. Los Angelesben legutóbb például 95 százalékban mexikóiak voltak a közönségben. Nagyon boldogok voltak, hogy olyan zenét hallhatnak, amit még nem ismertek.

Kiket hallgat legszívesebben? A kedvenc zenészeim már itt hagytak minket: Compay Segundo, Ibrahim Ferrer, ôket nagyon szerettem. A régiek közül pedig a negyvenes-ötvenes évek nagy jazz-zenészeit hallgattam; Duke Ellington, Glenn Miller, Benny Goodman, Count Basie – ôk voltak a nagy ideálok.

Igen, ôk keleti zenészek. A bôgôssel több mint negyven éve játszom már együtt, a bátyja, a dobos pedig tizenöt éve van velem. Minden rezdülésemet ismerik már...

Az összeszokottságnak kiváló ismérve a közös improvizáció... Ami az én zenémnek a kétharmada! Soha nem játszom el ugyanúgy ugyanazt a dalt. A szám közben eszembe jut valami, és fogalmam sincs, hogy milyen hang lesz a következô, csak jön belôlem. Az agyamból valamiféle spontán inspiráció érkezik az ujjaim irányába, és létrejön a zene. A közönség nagyon szereti ezeket a részeket. Amikor játszom, rájuk nézek: ekkor tudják, hogy improvizálni fogok, és ôk is felkészülnek arra, hogy „díszítsék” a zenét. Visszanéznek, összemosolygunk – ezek az igazán boldog pillanatok a zenélésben.

Les Hurlements D’Leo

FRANKOFÓN FESZTIVÁL 2007. május 17. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Maurice El Médioni (zongora); Les Hurlements D'Léo

Km.: Claude Maimaran (dob), Raphael Benchimol (derbuka), Mardoche Maimaran (basszusgitár); Laulo (ének, gitár), Rémi (dob), Benziz (szaxofon, zongora, gitár), Dawed (nagybôgô), Lo’jo (harmonika, harsona), Pépito (trombita), R1 Wallace (ének, gitár), Zébulon (hegedû, gitár) 2007. május 25. 19:30 Fesztivál Színház Ba Cissoko (Guinea)

Km.: Ba Cissoko (kora, ének), Sekou Kouyaté (kora, vokál), Kourou Kouyaté (basszusgitár, vokál), Ibrahima Bah (ütôhangszerek) 2007. május 26. 19:30 Fesztivál Színház Lo'jo (Franciaország)

Km.: Denis Péan (ének, billentyûs hangszerek), Richard Bourreau (hegedû, kora), Nadia Nid El Mourid (ének), Yamina Nid El Mourid (ének, szopránszaxofon), Kham Meslien (basszusgitár), Franck Vaillant (dob)

A mostaniak közül nagyon szeretem a francia énekeseket is, a nagy kedvencem Charles Aznavour.

Saját zenészeivel, akikkel Budapesten is játszik majd, szoros kapcsolata lehet, hiszen némelyikükkel már régóta együtt zenél...

2007. június 2. 19:30 Fesztivál Színház Erik Marchand Quartet (Franciaország, Szerbia, Románia)

Km.: Erik Marchand (ének), Jacky Molard (hegedû), Costica Olan (taragot), Viorel Tajkuna (harmonika)

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 42

Laurie Anderson

Hátrálás a jövôbe

Máté J. György írása

Költô, zenész, performance-mûvész. Az összes érzékszervre erôsen ható elôadásain általában a legmodernebb digitális technológia adja a keretet, ugyanakkor Laurie Anderson az öncélú és semmitmondó tech-art finoman ironikus kritikusa is. Laurie Andersonnal kapcsolatban hiába használjuk minduntalan az elegáns, kissé titokzatos és kellôen bennfentes performance-mûvész kifejezést, mégiscsak el kell ismernünk, hogy a világ nem elsôsorban (képzô)mûvészeti és intermediális akciói vagy az Art in Americá-ban, az Artforumban, az Awakeben és az Art Newsban közzétett írásai, még csak nem is könyvei, például az egy év álomnaplóit összefogó Night Life, a Postcard Book vagy a Talking Music – amelyben William Duckworth beszélget az experimentális zene meghatározó figuráival (Cage, Glass, Anderson) –, hanem népszerû lemezei alapján ítél felôle. Anderson az 1982-ben megjelent Big Science LP-vel lett alternatív zenei sztár, pontosabban e lemez publikálásával került abba a köztes, nem egyszerûen definiálható pozícióba, melyet egyfelôl a mûvészetekkel (irodalmi mûfajok, installációk, kísérleti színház és performance) való szoros kapcsolata, másrészt a populáris regiszterben elfoglalt, évrôl évre stabilabb helye határozott meg. A Big Science és a késôbbi, nagyobb közönséghez szóló lemezek közé ékelôdött pályáján a United States Live címû ötlemezes kiadvány, egy teljes performance anyaga. Ahogy ezen az opus magnumon ironikus viszonyt

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 43

soha nem használt volna. A mûanyag papagáj tudatosan nem-önreflexív találmány volt. Tárgyias, elidegenítô effektusok voltak a késôbbi performanceokban alkalmazott, számítógéppel generált digitális hangok is, rajtuk keresztül Anderson képzelt lények sokaságával került kapcsolatba. Ennek a mûvészi gyakorlatnak mintha az ellenkezôjét valósítaná meg lemezein, ahol sokszor épp a személyes hang, a nyomatékos önreflexió látszik dominálni.

teremtett az amerikai mindennapok mítoszaival, úgy a filmet, zenét, videót, vetített képeket, loopokat, recitativót, áriát, valamint szabályos tempójú és torzított emberi beszédet alkalmazó elôadásaiban legalábbis ambivalens viszonyt hoz létre az általa felhasznált technológiai kavalkáddal. Sosem válik a multimédiamûvészet prófétájává, alkalmanként szinte lo-fi tonális környezetet varázsol, a nézô/hallgató azonban nem mindig érti, hogy itt fékezett technika, szándékosan lebutított eszköztár mûködik, s hogy a „computer geek” mûvész épp a számítógépes mûvészet tévútjai felett gyakorol kritikát, mivel gesztusai többértelmûek, s talán az is megkockáztatható, hogy Laurie Anderson olykor saját technikakritikai pozícióját is némi iróniával szemléli. Világosabban értelmezhetô gesztusok jellemezték a popzenén kívüli „zenei” akcióit, például a Guggenheim Múzeumbeli installációihoz készített animatronikus papagájt, amely az Anderson-alteregók egyike volt: számítógép vezérelte hangja semmiben sem emlékeztetett Andersonéra, s a múzeumlátogatókhoz beszélve csupa olyan fordulattal élt, amilyet a mûvésznô

A „Laurie Anderson-jelenség” többértelmûségét tovább fokozták a Big Science utáni sikeralbumok. Míg az 1982es lemezzel kapcsolatban felvetôdött a jogos kérdés: vajon a kilenc „számból” álló gyûjtemény valóban kilenc populáris dal sorozatának tekinthetô, vagy inkább alternatív popelemekbôl is építkezô kortárs zenei amalgám, amelyben meghatározó jelentôségû a textus és Anderson szövegmondása, addig e kétség már lényegesen kevesebb indokkal volt megfogalmazható a Mister Heartbreak (1983), a Home Of The Brave (1986) vagy a Strange Angels (1987) esetében. Ezek a produkciók – elsôsorban zeneileg – kevesebb kihívással szembesítették a hallgatót; a Big Science kísérleti arrangement-jai helyébe a kiszámíthatóbb, a csak nagyon mérsékelten avantgárd közönség elvárásainak sokkal jobban megfelelô hangszerelések és melódiák léptek annak ellenére, hogy az 1987-es lemezen kiváló jazzmuzsikusok kísértek és hangszereltek (Lenny Pickett, Bobby McFerrin, Steve Gadd, Alex Foster, Mark Dresser, Joey Baron stb.). Ami mégis megkülönböztette ezeket a gyûjteményeket és szerzeményeket a legtöbb korabeli soft core avantgárd, esetleg underground popzenétôl, az a dalszövegek magas intellektuális foka, illetve e szövegek nyílt vagy rejtett kulturális utalásrendszere volt. A Strange Angels dalai között például szerényen megbújt az alig több mint három perces, Walter Benjaminnak ajánlott The Dream Before, mely Jancsi és Juliska feltámasztásával kezdôdik: a pár Berlinben él, a lány pincérnô, a fiú pedig szerepelt egy Fassbinder-filmben. Most épp pálinkát és gint iszogatnak, s a fiú bevallja, elfuserálta az életét ostoba legendájuk ébren tartásával, mivel mindig

is a vasorrú bábába volt szerelmes. Végül Juliska kérdésére, hogy mi a történelem, Jancsi megismétli Benjaminnak Klee Angelus Novusa ürügyén kifejtett kései történelemfilozófiai vízióját a történelem angyaláról. Az angyal a jövô felé hátrál, miközben szeme elôtt, a múltban mind magasabbra nô a történelem törmeléke. Az angyal visszarepülne, hogy a dolgokat helyre tegye, de az édenkert felôl fújó viharos szél továbblendíti a jövô felé. Ezt nevezik haladásnak, mondja Benjamin – és az új életre kelt mesehôs, aki talán egy újabb Anderson-alteregó. A kis dal vízió a vízióról: ahogy Benjamin csak kiindulópontnak használja Klee képét, hogy valami egészen szubjektívet, a képbôl kiolvashatatlant fogalmazzon meg, úgy Anderson is kiemeli a Benjamin-szöveget kontextusából, s egy kissé közhelyes, új szövegkörnyezetbe helyezi. A hallgatóra bízza, hogyan teremt kapcsolatot magában az abszurd berlini mese/párbeszéd és a Jancsi által felidézett Benjamin-vízió között. Mint ahogy az is kérdés marad, hogy a történelem angyalának van-e mélyebb köze a lemez címadó számában visszavisszatérô, régi történeteket mesélô és nagy változásokat ígérô furcsa angyalokhoz, illetve Aquinói Szent Tamás angyalaihoz, akikrôl Anderson egyik esszéjében ír: „Szent Tamás szerint hír nélkül nincs angyal, és angyal nélkül nincs hír, és a hírek között megáll az idô. Kérdés, hogy mi van ezekkel a lyukakkal, ezekkel a digitális szünetekkel? Teljesen megáll az idô? Hogy kapcsolódik ez a buddhizmus idô-felfüggesztés gondolatához?”

2007. június 11., 12. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Laurie Anderson koncertje

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 44

„Hey June“ Fesztivál

Stílusok határán Bódy Zoltán írása

Persze tudom, mûfaji sokszínûség – de valljuk be: mégis van abban valami pikáns, ha a komolyzene felkent szentélyében egy könnyûzenei csapat lép a pódiumra. A „Hey June“-sorozat kapcsán érdemes alaposan körbenézni: valóban olyan messze esett az alma a fájától, a könnyûzene a klasszikustól? Ha a klasszikus zene a pop- és rockzene irányában ható mai örökségét elemezgetjük, elsôsorban a különbözô archaikus hangszínek jelenléte tûnik fel, hiszen mind a pop- mind a rockzene

YONDERBOI Nevét 2000-ben ismerhette meg a nagyközönség: Yonderboi Shallow and Profound címû debütáló korongja nemcsak hazánkban, hanem Európa számos másik országában is nagy sikert aratott. A folytatásra közel öt évet kellett várni: 2005 ôszén került a lemezboltok polcaira a második, Splendid Isolation címû Yonderboi-korong, amelyet a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége (MAHASZ) Fonogram-díjjal ismert el az év legjobb elektroprodukciója kategóriában. Ezen az estén Yonderboi eddigi slágerei mellett számos különlegesség is elhangzik majd a kilenc tagú zenekar kíséretével és egy olyan, egyedülálló látványshow keretében, amely kihasználja hazánk egyik legmodernebb, világszínvonalú koncert- és hangtechnikájának a lehetôségeit. A videók és az animáció holland mesterek tehetségét és munkáját dicséri.

elôszeretettel merít az évszázadok alatt bevált hangzásokból. Na de kezdjük Ádámtól és Évától, Bachtól és a Deep Purple-tôl a zenetörténelmi városnézést. Elôször a hatvanas évek végén kezdtek

körvonalazódni nagyobb ívû megmozdulások. Ekkor buzgott fel ugyanis a „nagy generáció” zenekaraiban az olthatatlan vágy, miszerint ideje lenne kitörni a lágytojásidejû dalok keretei közül, és jól megmutatni a zsöllyék kényelmében tesznyülô szmokingos-nagyestélyis ôsöknek, hogy a füvet pöfékelô, torzonborz trapézgatyások is tudnak monumentálisat alkotni. Az elsô komolyabb vállalkozás a rock és a klasszikus zene összeházasítására a Deep Purple nevéhez fûzôdik. Legendásan antiszociális gitárosuknak, Ritchie Blackmore-nak a zenésztársakkal való pofozkodás és a színpadfelgyújtás mellett arra is maradt némi ideje, hogy összekalapáljon egy nagylemeznyi tömény meglepetést. Az 1969-es Concerto For Group And Orchestra albumon a csapat egy komplett szimfonikus zenekarral parádézott, és ez

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 45

RÚZSA MAGDI „1985 november 28-án születtem Vrbas városban, Vajdaságban, elsô dolgom az volt, hogy ordítottam egy nagyot, nos hát azóta ragaszkodom Én Rúzsa Magdi a hangomhoz! 2006 május 20-án újjá születtem, mert, hogy megnyertem a Megasztár címû vetélkedôt, végre lett közönségem, megnôtt a lelkem és megígértem ezentúl adni fogok, már amit az ember a hangjával adni tud… Semmi mást nem kérek, csak erôt, hogy végig tudjam járni az utamat. Az angyalok velünk…“

elegendô volt arra, hogy nevük hallatán a rockrajongók világszerte felkapják a fejüket. A kor szabad szellemiségére és tabudöntögetésére jellemzô, hogy ekkortájt nem csak a rock közelített a komolyzenéhez, hanem utóbbi is az elôbbihez. 1971 mérföldkônek számít, hiszen ekkor jelent meg Andrew Lloyd Webber legendás mûve, a Jesus Christ Superstar. Az ekkor még csak 23 éves Webber ezzel lerakta a rockopera alapkövét. A rockzenét és a musicalt egyenlô arányban ötvözô lemez anyaga elôször csak oratorikus formában létezett, de már a korong megjelenésekor megfogant az alkotókban a darab színpadi adaptációjának víziója is. Az elsô címszereplô persze ki más is lehetett volna, mint a Deep Purple frontembere, Ian Gillan. A mû pályafutása azóta jól ismert: ma már nem létezhet magára valamit is adó musicaltársulat, amelynek a repertoárjában ne szerepelne a hippiJézus és lelkes kommunájának története. A hetvenes-nyolcvanas években aztán – egy-egy rockmusicaltôl eltekintve – mintha téli álmát aludta volna a rockzene-klasszikus zene hibrid. Egyedül egy svéd hegedûmûvész döntött úgy, hogy sutba dobja négyhúrosát, és átnyergel a hathúrosra. Yngwie

Malmsteen fénysebességû gitárfutamai, és a barokkos billentyûtémák azonnal felbolydították a rockvilágot. Egy egész tinigeneráció kezdte el akadozó ujjakkal gyakorolni az apáik által már jól ismert Paganini-témákat, az élemedettebb korú zenészek pedig savanyú arccal álltak sorban hangszereikkel a bizományi elôtt. Rosszabb esetben interjúkban fejtegették, hogy úgyis elmúlik ez az extrém klasszikus-ôrület, és végül úgyis mindenki magzatpózban, pentatont pengetve tér vissza a blueshoz. Azóta persze tudjuk, hogy Malmsteen mester futamai nélkül ezredforduló-kompatíbilis emberfia nem állíthatja, hogy birtokában van a gitáros alapmûveltségnek. A rockvilág kísérletezései természetesen nem maradtak visszhang nélkül a popberkekben sem. A cicanadrágos, feltúrt hajú diszkónemzedék is úgy érezte, elkelne egy kis kirándulás a komolyzene elvarázsolt erdejében. Keményebb muzsikát mûvelô kollégáihoz hasonlóan a komolyzene iránti rajongás sarkallta Elton Johnt is arra, hogy felkérje a melbourne-i szimfonikusokat egy kis „örömzenélésre”. Az eredményt mindenki hallhatja az extravagáns énekes 1987-es Live In Australia korongján. Érdemes belehallgatni.

KOVÁCS KATI A magyar könnyûzene elvitathatatlanul kiemelkedô énekes-egyéniségének nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fûzôdik, köztük sok másik mellett olyan örökzöldek, mint a Nem leszek a játékszered, az Úgy szeretném meghálálni és a Találkozás egy régi szerelemmel.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:38

Page 46

KFT – KORLÁTOLT FELELÔSSÉGÛ TÁRSASÁG Bábu vagy – szólalt meg az 1982-es Táncdalfesztiválon az elôzô évben alakult együttes új dala. A színházi, pantomimes elemekkel fûszerezett sláger után még abban az évben a Szkéné Színházban is debütáltak az Elmúltak az ünnepek címû darabbal. Ekkorra már rendszeressé váltak a KFT klubestek a Lágymányosi Közösségi Házban. Saját produkcióikon kívül zenét írtak például Koncz Zsuzsának, Mácsai Pálnak, Márton András pedig lefordította és kiadta a Beatles összes szövegét. 1986-ban Bostonban és Los Angelesben játszott a zenekar. 1987-ben ôk voltak az elsôk, akik egy magánkiadóval kötöttek szerzôdést. 1991-ben az együttes közös jubileumi, illetve búcsúkoncertet tartott, öt évvel késôbb azonban újra együtt álltak a zsúfolásig telt Budapest Sportcsarnokban: „Bál az Interneten” címmel hetedhét országra szóló koncertet adtak, melynek során a KFT élôben kísérte a Dublinban éneklô Hazel O'Connort. 1999-ben váltás történt: Laár András helyett Mohai Tamás (Faxni, Háború) érkezett az együttesbe. 2000-ben – tíz év után – ismét lemezzel jelentkeztek Éljen a szerelem címmel. Végül Laár András mégis visszatért, és 2001-ben már vele koncertezett a KFT a Körcsarnokban. 2002-ben megjelentek a Sziget Fesztiválon, most pedig a Mûvészetek Palotájában is bemutatkoznak.

A kilencvenes évek végén aztán valami megint megmozdult – és ismét csak Skandináviában. A Nightwish nevû heavy metal csapatnak az az agyament ötlete támadt, hogy dallamos fémzenét játszó

bandájuk élére egy operaénekesnôt kértjenek fel. Eleinte azonban hiába házaltak a kiadóknál, még a gyönyörû és pofátlanul fiatal Tarja Turunen hangja sem gyôzött meg senkit, hogy érdemes

KATONA KLÁRI Az 1972-es Táncdalfesztiválon, a Bôvizû forrás címû dallal aratott gyôzelme után énekelt a Kék Csillag és 1974-tôl a Neoton Família együttessel. Aztán elsô lett az 1975ös Tessék Választani-n, fellépett a sopoti fesztiválon, és 1977-tôl négy alkalommal

lenne esélyt adni a bemutatkozásukhoz. Végül 1997-ben napvilágot látott a csapat elsô albuma, az Angel Fall First, amely egy fényes karrier kezdetét jelentette. A zenekar néhány év múlva már teltházas koncerteket adott Európaszerte, késôbb Dél-Amerika és Japán is a lábaik elôtt hevert, a legtöbb bulijukra már hetekkel a koncert elôtt már csak az üzérekkel tudott alkudozni a rajongók többsége. Legutóbbi, Once címû korongjukon az agyszaggató kétlábdobos témák és a százfôs szimfonikus zenekar szépen megfér egymás mellett.

lett az Év Énekesnôje. Külföldi és hazai fesztiválokon szerepelt, majd néhány évi hallgatás után Sztevanovity Dusán és Presser Gábor segítségével elkészítette Titkaim címû lemezét. Rendszeresen publikál folyóiratokban. 1995-ben megkapta a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést. 2002-ben az Év Legjobb Nôi Elôadója eMeRTon-díjat, illetve a MAHASZ-Westel Életmûdíjat kapta.

Még a Nightwishnél is messzebbre merészkedett a Therion. Az eleinte hörgôs death metallal sokkoló svéd gárda gitáros-énekese egy kimerítô koncert úgy döntött, nem költ többet toroköblögetôre, és meghagyja az éneklést az igazán hozzáértôknek. Így aztán a zenekar frontemberi teendôit hat-nyolc operaénekesre bízta. Az eredmény

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 47

hallatán rajongók tízezrei kezdték el ostromolni Európa lemezboltjait, a zenekar tagjai pedig az elsô kontinensturnéja alkalmával addiktív szívgyógyszer- és vérnyomáscsökkentô-élvezôk lettek, mivel a lekötött bulik kisebb helyszínein rendszeresen azzal szembesültek, hogy nem férnek fel a színpadra.

KIMNOWAK 1993-ban Novák Péter énekes, Nagy Gergely basszusgitáros és Pribil György gitáros hozta létre a Kimnowakot. A barátaik éppen más zenekarokban játszottak, ezért vendégként meghívták magukhoz ôket: Dióssy D. Ákos (billentyûs), Nyíri Sándor (dobos). Babos

A lágyabb rockzenék énekesei is élénk érdeklôdést mutattak operákon edzôdött kollégáik iránt. A számos elvetélt próbálkozás közül kiemelkedik Freddie Mercury és Montserrat Caballé valamint Paul McCartney és Kiri Te Kanawa duettje. A legelképesztôbb azonban a zúzós-hörgôs thrash metalban utazó Sepultura és Luciano „Hogyanôrüljünkmegöregkorunkra” Pavarotti közös munkája. A csapat Roots Bloody Roots címû dalából készült átiratban a földbedöngölô, nyugdíjaskergetô ritmusokra az idôs mester és a két kiló smirglit nyelt Max Cavalera énekes felváltva nyomja a témákat a sátáni csûrdöngölôhöz. Hát ezt überelje, aki tudja!

Károly ütôhangszeres, valamint a vokalista lányok késôbb csatlakoztak a zenekarhoz. Ez a formáció azóta is változatlan: három alaptag és vendégek.

fémcsapatok, amelyek közül sokan máig is teltháznyi agyrázót képesek aktivizálni. A felsoroltak után talán úgy tetszhet, a komolyzene és a pop-rock fúziója mára kimerítette saját tartalékait, azonban ne feledjük az iszapszemû amerikai zsurnaliszták évtizedekkel ezelôtti jóslatát: Elvis után a könnyûzenében újat hozni már nem lehet!

Természetesen a virágénekek hazája sem maradhatott le a versenyben. Szinte a Nightwishsel egyszerre startolt a zömmel komolyzenei elôképzettségû tagokat felvonultató Rhapsody. A talján ötösfogat nem sokat lacafacázott, és már elsô albumukon eredeti barokk és reneszánsz muzsikával, illetve autentikus hangszerekkel örvendeztette meg a heroikus kômuzsikák kedvelôit. A sárkányos-lovagos metalzene ezzel világhódító útjára indult, és elkezdtek gombamód szaporodni a fantasys szövegvilágú, monumentális, hollywoodi filmzenés betétekkel operáló

„HEY, JUNE“ FESZTIVÁL 2007. június 15. 20:00 Fesztivál Színház „Ház” – a Kimnowak koncertje 2007. június 16. 20:00 Fesztivál Színház Yonderboi 2007. június 17. 20:00 Fesztivál Színház Apák napja 2007. június 18. 20:00 Fesztivál Színház Kiki – Elsô Emelet 2007. június 22. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Katona Klári

KIKI Patkó Béla, azaz Kiki az 1970-es évek végén az Óceán együttesben tûnt fel, az átütô sikert azonban a '80-as évek elején alakult Elsô Emelet hozta meg számára.

2007. június 23. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem KFT – Korlátolt Felelôsségû Társaság

Ezzel a zenekarral mindent elért, amit csak elérhetett, többek között 'Az év zenekara', 'Az év elôadója' és 'Az év énekese' címeket 'zsebelhették be'. A

2007. június 25. 20:00 Fesztivál Színház Kovács Kati

kilencvenes évek elején Kiki szólókarrierbe kezdett, s több filmzenét és fôcímdalt is énekelt, 1998-tól pedig a Csütörtök 12 formáció tagja volt.

2007. július 1. 20:00 Fesztivál Színház Rúzsa Magdi

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 48

Hétfô Esti Jazz

Meglep-e még a jazz? Bércesi Barbara írása

Milyen élmények reményében látogatnak a zenekedvelôk jazzkoncertre manapság? Mit várnak egy-egy jazzprodukciótól? Intellektuális vagy érzéki élményt, izgalmas vagy megnyugtató dallamokat, megkomponált vagy épp szabadon szárnyaló darabokat? Számtalan befogadói attitûd, motiváció létezhet, egyvalami azonban minden bizonnyal a legfontosabbak között kap helyet. A meglepetés gyönyörködtet. Whitney Balliett, a The NewYorker nemrégiben elhunyt neves jazzújságírója szerint a jazz a meglepetés mûvészete – idézte már nem egyszer jelenlétemben Pallai Péter, a londoni Magyar Kulturális

Központ jazzkurátora. Bár korábban is úgy éreztem, s több jazzrajongó barátommal együtt arra a megállapításra jutottunk, hogy a jazz legizgalmasabb, legélvezetesebb momentuma annak kiszámíthatatlansága, a Balliett-féle frappáns megfogalmazás tömörségével fején találja a szöget. A jazz, ez a több mint százéves mûfaj számos korszakváltást megélt. Állandó megújulása a mindenkori jazzmuzsikusok kiemelkedô kreativitásának és a jazznek az egyéb mûfajok irányába való kivételes nyitottságának, befogadókészségének köszönhetô. Az eredendôen afro-amerikai muzsika az elmúlt évtizedekben a klasszikus zene, a kortárs populáris irányzatok és a különféle népzenék elemeit is magába olvasztotta, mára pedig már az amerikai jazzel szinte teljesen egyenjogú nemzeti mutációk alakultak ki, melyekben sem a swinges lüktetés, sem a

Fotó: Ritter Doron

Jazz 5 nôi hangra

Budapest Jazz Orchestra

hagyományos hangszerösszeállítások, sem a mûfajt eredendôen meghatározó harmóniamenetek nem feltétlenül vannak már jelen – csak az improvizáció elengedhetetlen alkotórészük. Stuart Nicholson, a nemzetközi hírû angol jazzszakíró odáig ment, hogy legújabb könyvében – Is Jazz Dead? (Or Has It Moved To A New Address), Routledge, 2005 – nem mást igyekszik alátámasztani, mint hogy a végzetesen hagyománytisztelô amerikai jazz-fôsodorral szemben immár az európai jazz vált az „üzenet” valódi hordozójává, ahol a folytonos megújulás, az új kifejezési módok keresése, az éppen virágzó populáris irányzatokra való fogékonyság máig valóban jellemzi a mûfajt. Akár igaza van Nicholsonnak, akár nem, tény, hogy az európai jazzben jó pár évtizede jelentôs produkciók születnek a stílust a legavatottabb módon megszólaltató zenészek jóvoltából, s sokan valami újat adnak az afro-amerikai kifejezéskészlethez, valami olyat, aminek csak európai muzsikus lehet birtokában. A klasszikus zenei elemek jelenléte (például Bartók, Debussy vagy Sosztakovics zenei

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 49

világának hatása) vagy épp a népzenei motívumok beillesztése egyedülálló formáló erô, s úgy tûnik, máig kiapadhatatlan ihletô forrás a megújhodáshoz. Folyvást visszatérô kérdés persze az is, mennyire szükségszerû az állandó stiláris megújulás, hiszen egy jazzelôadó esetében az egyéni hang megléte, mely az illetô tónusában,

a Thelonious Monk Jazz-zeneszerzô Verseny Nagydíját, Szabó Dániel zongoramûvész Párizsban megnyerte a 4. Martial Solal Nemzetközi Jazz-zongora Versenyt, Sárik Péter zongoramûvész Stream címû dala döntôbe jutott az International Songwriting Competitionön a jazz kategóriában, Bolla Gábor szaxofonmûvész pedig több hónapos New

Párniczky András – Nigun

hangszerkezelésében s a rögtönzéseiben kibontott zenei gondolatok eredetiségében érhetô tetten, éppoly elengedhetetlen, mint a gyökerek, az idióma ismerete. Egy-egy igazán remekül kidolgozott és spirituális hevülettel elôadott hangszerszóló önmagában képes lehet a hallgatót elemelni. Ahogy Máté J. György kifejtette a Müpa Magazin 2007. március/áprilisi számában, hazánkban a vasfüggöny mögé szorult jazz csak nagy küzdelmek árán volt képes fennmaradni, s a világ jazzéletébe való bekapcsolódásunk csak különleges erôfeszítésekkel tudott többé-kevésbé megvalósulni. Mára azonban egyre több magyar jazzmûvész életrajzában olvashatjuk, milyen kiváló amerikai és más nemzetközi sztárokkal koncertezett és készített lemezfelvételeket, s hány nemzetközi versenygyôzelem, rangos fesztiválokon való szereplés és egyéb díjak jelzik, hogy a világ jazzszínterén egyenrangú félként kell tekinteni rá. Hogy csak a legújabb büszkeségeinket említsük: Oláh Kálmán zongoramûvész tavaly Always – in memoriam Dezsô ’Ablakos’ Lakatos címû kompozíciójával kiérdemelte

York-i ösztöndíjat mondhat magáénak az Austrian Music Office jóvoltából. Sikereiknek csak az egyik záloga, hogy kivételesen tehetséges jazzelôadók és komponisták, zenéjük magyar karaktere – akár közvetlen, akár rejtett módon is nyilvánul meg – szintén meghatározó. Ôk már mindnyájan a meglepetés mûvészeivé váltak. S hogy milyen meglepetést kínálnak a Müpa Hétfô Esti Jazz sorozatának következô koncertjei? A Jazz 5 Nôi Hangra, legújabb nevén a JazzJet formáció, egyedülálló felállásban szólal meg: az öt különbözô nôi hangszín mögé egy jazzkvartett fest hátteret, s ezen az estén világkörüli útra invitálják a hallgatót. A Budapest Jazz Orchestra elôadását Berki Tamás improvizációi koronázzák, Vukán György kompozíciójának bemutatója, a szerzô közremûködésével, igazi finomságnak ígérkezik. A nyári szünet elôtt a haszid zene és a jazz sajátos elegyét játszó Nigun zenekar lép színpadra, meglepetésemberük pedig az a Matt Darriau fúvós hangszeres lesz, aki a Klezmatics zenekar tagjaként nemrég Grammy-díjat kapott.

HÉTFÔ ESTI JAZZ A FESZTIVÁL SZÍNHÁZBAN 2007. május 14. 19:30 Fókuszban: Jazz 5 Nôi Hangra

Tagjai: Téli Márta, Lakatos Ágnes, Illy Dorka, Kövendi Zsófia, Spielberger Ágnes (ének) Km.: Gyárfás István (zongora), Gyárfás István (gitár), Csuhaj Barna Tibor (nagybôgô), Jeszenszky György (dob) 2007. június 11. 19:30 Fókuszban: Budapest Jazz Orchestra

Km.: Berki Tamás (ének), Vukán György (zongora) 2007. július 16. 19:30 Fókuszban: Nigun

Tagjai: Párniczky András (gitár), Bacsó Kristóf (altszaxofon), Nagy Péter (bôgô), Baló István (dob) Km.: Matt Darriau (Klezmatics, USA)

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 50

Hazafelé

Agócs Gergely írása

Ezt is megértük. Jön Zerkula, és koncertet ad. Nem a Táncháztalálkozón, nem a Kaláka Fesztiválon, nem is a Csángó Bálon, azaz nem kimondottan a népzenerajongók gyûjtôhelyein, hanem egy koncertpódiumon, a Mûvészetek Palotájában. És ennek örülni kell, mert ezzel talán Budapesten is végleg megtörik a jég. A klasszikus mûfajok jege egyfajta globális felmelegedés hatására régóta vékonyodik. Az a gondolat, hogy a népzene önmagában, „vadrózsa nemesítés”, vagyis különféle szintû és irányú feldolgozások vagy „másodlagos olvasatok” nélkül is hordoz annyi esztétikai értéket, amelyek révén megállja a helyét a vájt fülû közönség elôtt, végre kezd polgárjogot nyerni. Igaz, néhány városi népzenei együttes idôrôl idôre eddig is bekerült a nagynevû magyar koncerttermek programjába, ám ez legtöbbször csak a kötelezô, Bartókra vagy Kodályra való hivatkozás révén sikerülhetett. Zerkulát nem azért érdemes meghallgatni, mert amit játszik, az Bartóknak is tetszett volna. Hogy hogyan kerül egy majd’ 80 esztendôs falusi cigányember a Mûvészetek Palotája színpadára? Nagy sora van annak – mondanák a gyimesiek. Nagy utat járt be a csángó magyar hangszeres népzene egyik utolsó mohikánja, a gyimesi hegedû élô legendája a Gyimesektôl Chicagón, Párizson, Stockholmon, Amszterdamon és Londonon keresztül Budapestig. Valószínûleg nincs értelme ötvenezredszer is elbúsongani azon, hogy saját értékeinket miért csak ilyen állomásokon keresztül tudjuk felfedezni, egyáltalán: értéknek tekinteni. Annál

Zerkula: é inkább értelmes, sôt, e sorok írójának fölöttébb kellemes elfoglaltság megpróbálni Zerkula János gyimesközéploki cigányprímás személyérôl és az általa képviselt zenei kultúráról megfogalmazni néhány útbaigazító gondolatot. Persze ha leírjuk azt a szót, hogy cigányprímás, így, magyar nyelven, ennek mai társadalmi olvasatai mentén, mély, homályos emlékeink közül elôlép néhány feltételes reflex. A vasárnapi húsleves zamata, a hajdani pesti kávéházak fodrosillatú szivarfüstje, villan egy szmoking, százas a vonóban, vagy a finom, éteri zajok között megszólal egy bemondó-bariton: „Jó ebédhez szól a nóta”… Zerkula mögött más képek sorakoznak: meredek, zöldellô gyimesi hegyoldalak, jéghideg, pisztrángos patakok, misére igyekvô, pörge kalapú csángók, vagy a történeteiben szereplô, a farkasok mellé a verembe esett, hajdan volt öreg muzsikusok körvonalai cikáznak élete történetének elképzelt falán. Zenéjét sem az édesen görgô cimbalomfutamok, a Zerkula János és felesége

lágyan öblögetô klarinétszólamok és a kifinomult, érzéki brácsakíséret környezetében kell elképzelnünk. Elôadóestjén a dallam, a harmónia, az érzés, a ritmus és a stílus ô lesz, egyedül. Igaz, biztosan elhozza magával Gizi nénit, a gardonost, hiszen felesége (egyben saját, régi gardonosa), ahogy ô hívja, a „kicsi Reginacska” már nem bírja a hosszú utazásokat és a reflektorfény is bántja már megfáradt szemét. Mert Gyimesben két hangszer elég a zenekarhoz. Hegedû és gardon. Hegedû helyett esetleg furulya. Magyar minimal art. Aki eljön erre a koncertre, olyan zenével találkozhat, amelynek gyökereit mélyen a magyar középkorban kereshetjük. Minden pátosz és negédes nosztalgia nélkül érezhetjük benne Erdély évszázadainak leheletét. A gyimesi csángók a 17. században kezdtek letelepedni mai szálláshelyeiken, a keleti Kárpátok szûk patakvölgyeiben. Küzdelmes történelmük korábbi

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 51

: éles jelenlét Látáskárosultsága, mely öregkorára teljes sötétségbe borította szeme világát, talán még inkább felerôsítette a zene személyes, teljes átéléssel történô tolmácsolásának készségét. János bácsi letisztult, vadságában is kifinomult elôadói stílusában minden hangnak súlya, külön értelme van, és ez dallamait olyan éles jelenlétre készteti, hogy aki ezt a zenét hallgatja, nem tud nem odafigyelni.

Kerekes Band

színterérôl, a Székelyföldrôl magukkal hozták azt a kultúrát, amely csodás módon, hihetetlen szívóssággal ôrizte meg a 20. századig a maga szikár, végletekig lecsiszolt, sokszínûségében is egységes arculatát. A korai telepeseket zenészeik is követték, akik magukkal hozták, mi több, máig megôrizték a magyar hangszeres népzene egyik legarchaikusabb formációját. A hegedûgardon kettôs egyes kutatókat a balkáni töröksíp-dob duóra emlékezteti, bár nem szükséges erôvel keresni a párhuzamokat. A magyar zenefolklór gazdag formavilágában ez a hangzás mindenesetre egyedülálló. Az öthúros gyimesi hegedû zenei világa (az ötödik egy, a fogólap alatt kifaragott vájatban feszülô zengôhúr) játékstílusánál fogva is különleges. A folyamatos teltségre törekvô hangszerkezelési technika olyan gazdag hangzásélményt képes

varázsolni, amilyenhez foghatót a klasszikus hegedülés világában talán csak Paganini Capriccióiban hallhatunk. Ez a különös, egyhangszeres többszólamúság bizonyára a harmóniakíséret hiányában alakulhatott ki, mindenesetre a gyimesi muzsikusok olyan tökélyre fejlesztették, hogy a brácsa- vagy cimbalomkíséret elmaradása nem ébreszt bennünk hiányérzetet. Legutóbb, amikor Zerkula János a Mûvészetek Palotájában járt, egy harminctagú erdélyi zenészkülönítmény, az Életek éneke címû produkció részeként mutatta meg magát. Ötperces „magánszáma” talán nagyobb vastapsot kapott, mint a produkció végén a tapsrendbe állított teljes muzsikuscsapat. És ez nem véletlen. Zerkula János magával ragadó, szuggesztív elôadó.

Talán mosolygós, kerek arcáról ragasztották rá a Gyimesben mindenkinek kijáró melléknevet, mert a csángók egymás között „Gömböcskének” vagy „Gömbölyû Janinak” is nevezik. Szeretik, mert vérbeli mulattató. Hegedülés közben nemegyszer dalra fakad, ilyenkor öblös hangja megrendítô hangsúlyt ad a keserveseknek és különös méltóságot kölcsönöz még az olykor könnyed szövegû, lassú magyarosoknak is. Szívbôl hegedül, szívbôl énekel. Zeng benne a lélek. Ha a magas mûvészet zeneirodalmának van ellentétpárja, és ha ez a népzene, Zerkula fényes bizonyítéka annak, hogy amit e „magasság” túloldalán találunk, az nem lehet alacsony, hanem csakis mélységesen mély.

2007. június 28. 19:30 Fesztivál Színház „HAZAFELÉ“ MAGYAR NÉPZENEI FESZTIVÁL Zerkula János (Románia) és a Kerekes Band koncertje

Km.: Pulika Gizella (ütôgardon), Varga Zsuzsanna, Sára Ferenc (tánc); Fehér Viktor (dob), Csarnó Ákos (brácsa), Fehér Zsombor (furulya), Námor Csaba (koboz), Kónya Csaba (basszusgitár)

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 52

Három variáció egybegyúrva

Zene, zene, tánc Koren Zsolt írása

Különleges, a hazai tánc világában egyedi történet a Magyar Balett Színházé, noha magától értetôdô természetességgel beszélhetnénk róla. A debreceni balettegyüttes vezetô táncmûvészei döntöttek úgy, hogy nem szélednek szét, hanem közösen terveznek jövôt, ha már a sors úgy hozta, hogy a Csokonai Színház új (azóta már le is léptetett) vezetése másként gondolkozik a háromtagozatos vidéki repertoárról. Debrecenbe is együtt kerültek, legtöbben korábban a Pécsi Balett mûvészei voltak. A Magyar Fotó: Gyarmati Zsófia

Balett Színház új bemutatójáról Egerházi Attila koreográfust

Fotó: Gyarmati Zsófia

kérdeztem.

A társulatot elôször tehát Pécsett felépítô Egerházi Attila alapítványként jegyeztette be új színházát, s máris helykeresésbe kezdett, hogy a csapat vezéregyéniségei, a kemény mag tagjai együtt maradhassanak. Talán túl romantikus ez a történet, különösen, ha elárulom, sínen vannak. Nem nevezzük persze ezt happy endnek, a vég legyen csak bár boldog, de távoli. Egy év után azonban most már kijelenthetjük, hogy a felszámolt debreceni balett új otthonra lelt, mégpedig a lüktetô kulturális élettel teli fôvároshoz jóval közelebb, Gödöllôn. A koreográfus mindenképpen Budapest közelében akart helyet találni a társulatnak, de ahhoz is ragaszkodott, hogy lehetôleg a fôváros határain kívül telepedjenek le. Hogy mivel indokolja ezt? Kórusban fújhatnánk: a nehéz

helyzetben lévô kulturális szféra, a túlzó kínálat, a telített piac, az egyre többfelé forgácsolódó, mégis szûkülô pénzügyi keret és az egyre jobban felhíguló szakmai közeg az, amitôl megóvná táncosait. Magyarán: öngyilkosságnak tartotta volna Budapestre jönni, szakmai értelemben mindenképp. Így viszont a távolság minimális, a fogadtatás mégis kiemelkedô, ha csak azt vesszük számba, hogy a gödöllôi városvezetés egy emberként állt ki a társulat befogadásáért. Ma már kezdhetjük tehát úgy a mondatot: a gödöllôi Magyar Balett Színház…, s ez minden bizonnyal arról is szól, hogy a polgármester belátta: egy profi mûvészekbôl álló táncegyüttes képes akár világszerte is reprezentálni a várost és kultúráját. Támogatást és megfelelô infrastruktúrát kaptak tehát,

2007/04/21

12:39

Page 53

többek között saját próbatermet vehettek birtokba, és most épp a mûvészek lakhatását igyekeznek megoldani. - Feleségem, Popova Aleszja lett a mûvészeti vezetô, aki táncos pályájához régóta szeretne újabb tapasztalatokat nyerni, s egyébként is, régóta terveztük, hogy valamilyen módon együtt dolgozzunk. Most itt a remek alkalom, s állíthatom, ezen a téren is kitûnô választás volt – mosolyodik el Egerházi, majd hozzáteszi, hogy az Operából ismert balerina nem kizárólag szólistaként vesz részt a Gödöllôre költözött csapat munkájában, mert a mûvészeti koncepció kidolgozásában is tevékeny része van, valamint rendszeresen tart balett-gyakorlatot is a mûvészeknek. Hogy a gödöllôi közönségnek pontosan mire van igénye, hány elôadásra, mekkora repertoárra elegendô a kisváros lakossága, hamarosan kiderül majd. Egerházi úgy tervez, évente 30-40 elôadást tartanak, két felnôtteknek és egy gyerekeknek szóló bemutatóval. Aztán az elkészült produkciókkal járhatják az országot – miközben a budapesti helyszínek, befogadó színházak hosszú távú elképzeléseit igazán nehéz kiszámítani a társulatvezetô szerint. Nem titkolja, legszívesebben a Mûvészetek Palotájával számol, hiszen a mûvészi munka szempontjából meghatározó az a technikai és szervezési háttér, amivel itt találkozhatnak a fellépôk. Meséli, hogy amikor a Fesztivál Színházban lépett fel a legendás holland társulat, az NDT, korábbi kollégái, akikkel Nyugat-Európa egyik legjobban felszerelt színházában dolgoztak együtt Hágában, csodálattal beszéltek a budapesti helyszínrôl. Ezért Egerházi megtiszteltetésnek tekinti, ha itt léphet fel, s igyekszik olyan színvonalú elôadást bemutatni, amely a világ minden táján megállja a helyét, bármely hasonló igényû színpadon. Prága, Ciprus, Finnország, Svédország következik az együttes egyáltalán nem ritkás naptárjában, mégis elsôrangúnak gondolja a koreográfus, hogy társulata itthon tegye le a névjegyét, és itthon találja meg közönségét, lehetôség szerint mihamarabb. Nem kérdéses, hogy ennek fontos állomása lehet a Fellegajtók címen készülô új bemutató, melyet elsô

alkalommal május 16-án játszanak a Fesztivál Színházban. Hogy Kathy Horváth Lajos és Lovász Irén miként kerül munkakapcsolatba egymással – noha két teljesen elkülönülô zenei világról van szó –, sokkal egyértelmûbb, mint a Magyar Balett Színház kapcsolódása ehhez a két nagyszerû zenészhez egyszerre. Egerházi Attila számára azonban éppen az eltérô hangzásvilág miatt izgalmas a találkozás e két zenével: Lovász Irén Fellegajtó címû

- Ez a darabban mindenképpen ellenpontja lesz Lovász Irén zenéjének, s éppen ez jelenti majd az elôadás savát és borsát – magyarázza a rendezô. Bár mindketten valami kimondhatatlanról, helyesebben A kimondhatatlanról beszélnek, más eszközökkel élnek: Irén a népdalokon keresztül fogalmazza meg ezeket, Lajos akusztikussá teszi, mi, táncosok pedig vizualizáljuk a szavakba nem formálhatót. Legalábbis teszünk rá egy kísérletet.

lemezének anyaga, valamint Kathy Horváth Lajos Alfa & Omega címû szerzeményének felhasználásával készül a társulat az új bemutatóra. Csángó népdalok átiratai szerepelnek a lemezen, ezek adnák a capella elôadva a táncelôadás zenei gerincét, mint mondja. Kathy Horváth zenei-, valamint saját képi, koreográfusi világa között már korábban is számos párhuzamot fedezett fel Egerházi, erre az inspirációira alapozza a közös színpadi megmutatkozást a zeneszerzôvel. A Fellegajtók a rendezô szándékai szerint tehát táncos misztériumjáték lesz szakrális zenével.

Azt azonban már hiába kérdezem, mindez miként ölt majd testet a szereplôkben. Egerházi azt mondja, ez egy kifestôkönyv, amelyben ô csak a skiccet rajzolja föl. Ami ezen kívül még hátra van, az már a táncosok feladata. Nem több, nem kevesebb: színezzék ki.

Fotó: Gyarmati Zsófia

MUPAmag2007 05-6++

"Helyreigazítás: az elôzô számunk azonos oldalán tévesen idéztük Török Jolánt. A Ballet Flamenco Sara Baras produkciójának a címe helyesen: Sabores."

2007. május 16., 30. és június 14. 19:00 Fesztivál Színház Fellegajtók - a Magyar Balett Színház elôadása

Km.: Popova Aleszja, Schneiderova Linda, Bogdán Petronella, Szirmai Irén, Zaka Tamás, Svidró Viktor, Bitó Sándor, Kéri Nagy Béla (tánc); zene: Kathy Horváth Lajos (Alfa & Omega címû mûvének felhasználásával) és Lovász Irén (Fellegajtó címû albumának felhasználásával); rendezô-koreográfus: Egerházi Attila

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 54

Fájdalmas XX. s Mikes Éva írása

Azt, hogy fájdalmas, csak én teszem a Szegedi Kortárs Balett új produkciójának címe elé, amelynek bemutatójára Szegeden április 27-én, Budapesten, a Fesztivál Színházban április 29-én és június 6-án kerül sor. Az egy részes, 80 perces darab több nagy szellem és több mûvészeti ág találkozása. Juronics Tamással beszélgettem a produkcióról, amely messzebbre mutat, mint egy egyszerû történet, egy egyszerû táncest. Íve nem csupán száz évet fog át, hanem egy megfoghatatlan utat is bejár lélektôl lélekig. A koreográfus színpada ezúttal interaktívvá válik: táncosok és médialejátszók folyamatos kommunikációja áll a fókuszban. Egyik mozdul, másik reagál, majd viszont. Viszonyrendszer és annak kivetítése. Izgalmas effektek, amelyek az eseményekben gazdag XX. század mûvészi leképezései. Bartóktól az összes táncmûvet színre vitte már Juronics, Stravinsky-tôl pedig a Tûzmadarat, a Tavaszi áldozatot és a Menyegzôt. Legújabb alkotását az elmúlt évszázad hatalmas társadalmi fordulatai, drámai fordulópontjai ihlették. A történelem, a tömegek lázadása, a sátáni versek, az ikertornyok, háborúk, fegyverkezés, globalizáció, kivándorlás, bevándorlás, információdömping, kvantumfizika, digitális technológia, génmanipuláció – a sornak nem most van vége. A kor, amelyben minden önmagának az ellentéte. A társadalom és az egyén viszonya is gyökeresen más a múlt század végén, mint annak elején. A XX. század talán azzal írja be magát a Nagy Világtörténelem könyvébe, hogy még egyetlen kor sem alakította ennyire

válaszok. És talán mégis van valami, ami a folyton változó világban állandó: ez pedig a vágy a kapcsolatokra, az a génjeinkbõl eredõ erõ, amely a másik ember felé hajt bennünket. Kapcsolatot keresünk a másikkal, Istennel, a hazával, mert csak kapcsolatban tudunk létezni, csak valamivel való viszonyunkban vagyunk képesek meghatározni magunkat, felismerni, kik is vagyunk, sõt, egyáltalán érezni, hogy vagyunk.

Juronics Tamás

gyorsan és dominánsan nemcsak a történelmet, a politikát, a gazdaságot, a tudományt, hanem az emberi kapcsolatokat. Azelõtt talán sosem volt az ember mindennapi életében, egymás közötti viszonyaiban ennyire sarkítottan meghatározó az, hogy mi van odakint. Hogy háború van vagy forradalom, ellenforradalom, hidegháború vagy globalizáció. Vagy csak mi érezzük így? Lehet, hogy a történelemkönyvek tényei mögött ugyanilyen háttér rejlik? A történelem valójában nem az évszámok, a csaták, a békekötések idõszakosságában mérhetõ, hanem abban, hogy két ember hogyan éli meg a szeretetet, a szerelmet, a szenvedélyt, a ragaszkodást. A viszonyháló, melyben az ember minden korban létezik, nagyon összetett és bonyolult rendszer, kezdve a másik emberrel, folytatva a társadalommal, hazával, Istennel való viszonnyal. Ez az állandóan változó mátrix maga a történelmileg meghatározott ember, akiben egymásra rakódnak az örökölt hitek, erõk, kérdések és az ezekre adott

A mai harmincas-negyvenes generáció éppúgy nem igazán találja helyét hétköznapjaiban, viszonyaiban, hitében, mint nagyapáink, szüleink. Mindenki más miatt: mert mindenkiben ott él az elôzô század lenyomata. Így lesz ez a színházi este nagyon mai, nagyon kortárs tematikájú táncest. Arról szól, hogyan tudjuk feldolgozni azt a múltat, amely nem a történelemkönyvek lapjain jelenik meg, hanem hétköznapi viszonyainkban úgy, hogy talán nem is tudjuk, miért gyûlölünk, miért szeretünk, miért keresünk, miért vágyakozunk – és miért éppen így. Utazás a történelmileg determinált lélekben, feltárva titkos rétegeit. XX. századi szerzôk gondolatai, mûvei inspirálták Juronics Tamást. Bartók, Ligeti György és Eötvös Péter alkotásai mentén rendezôdik az elôadás. Három kor, három pszichológiai állapot lenyomata a neurózis, a nárcizmus és a borderlineszindróma századáról. E három pszichológiai kórképet tekintik a XX. század meghatározó jelenségének. Belsõ zenék, intim gondolatok a korról, amelyben éltek. Bennük rejtjelezve az elmúlt száz év minden gondolata, félelme és reménye. Nem évszámok, nem politikai elemzés, hanem az igazi történelem: az embereké. Az ô kompozícióik kifejezik a XX. század legmeghatározóbb érzéseit, viszonyait, gondolatait, kódolva hordozzák a század

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 55

. század bizonyos pillanatainak érzetét, állapotát. Táncról lévén szó, mindez még egy áttételen át, absztrakt módon tükrözôdik. E három zeneszerzô mellett a szerelem, haza és Isten hármas tematikája köré is szervezôdik az elôadás. E három téma sajátságos magyar érzetét leginkább visszaadó költônk Juronics Tamás számára Ady. Az ô versei szintén inspirálóan hatottak a koreográfusrendezôre, és a darabban is feltûnnek bizonyos szavak, sorok, versrészletek. Szó szerint feltûnnek, ugyanis kivetítôn jelennek meg. Az egész darabhoz szerkezetileg nagyon erôsen kapcsolódnak a vizuális elemek: videó, hat projektor, nyolc kamera, számítógépes effektek, azaz a XX. századi technika. A legfontosabb ebben is a „real time”, azaz nem elôre rögzített képek, hanem az adott pillanatok tûnnek föl bizonyos torzítással. Itt is viszonyokat hoz létre a produkció emberek és képek

között azzal, hogy kivetülnek a térbe, ám csak a képük van ott, nem ôk, a maguk valójában. Vizuális varázslat, amelyben az egyéniségek megsokszorozódnak, külsõ és belsõ képek, álmok önmagunkról, apró mozdulatok és hatalmas energiák, lelassult lépések és lemaradó árnyékok: képek a bennünk élõ századról. A XX. század változásaiban sarkítottan ez a három zeneszerzô és mûveik születésének kora eredményezi, hogy más-más viszonyban, formában születnek meg az örök fogalmak. Egy-egy ölelés egészen más a század elején vagy ’56-ban, a század végén vagy akár most. A szerelem mindig más formában valósul meg, teljesedik ki. Ha ezeket a viszonyokat, ezeket az apró mozdulatokat, öleléseket, azok változását figyeljük meg és rögzítjük, egymás után vágjuk össze filmre, akkor is egyfajta

hiteles képet kapunk a XX. századról. És mivel közel van, van rálátásunk, hiszen magunkban hordjuk szüleink öleléseit: bennünk van az elõzõ század, ismerjük, tudjuk, még nem puszta évszámok, hanem kapcsolatok, családtörténetek, érzelmek formájában. És ezzel kezdenünk kell valamit. Ám éppen ez a század nem úgy él bennünk, mint a pozitív értékek megtestesítôje, hanem legalábbis a kettôsségé. A négy ihletô mûvész életmûve sem a harmónia jegyében született, sokkal inkább a meghasonláséban. Ezek „borzalmas” zenék abban az értelemben, hogy rettenetet, iszonyatot, hatalmas mélységeket és nagy fájdalmakat fejeznek ki. Semmilyen pozitív kicsengést nem hallani ki belôlük. Ady verseiben is nagy erôvel és intenzitással jelenik meg a fájdalom, ritkán hordoz tisztán pozitív energiákat. Talán nem véletlen, hogy három olyan zeneszerzôt választott Juronics Tamás, akik elhagyták az országot – de nagyon magyarok maradtak zenéjükben és gondolkodásukban is. Ennek a döntésnek minden könnyûségével és nehézségével. Mert a magyar sors nem egyszerû, és néha – bár ez kissé cinikusan hangzik, noha távol áll akár Juronics Tamástól, akár tôlem, hogy azok legyünk éppen e három szerzôvel, akiket nagyon nagyra tartunk – könnyebb idegenbe szakadva magyarnak lenni, mint itthon, néha egyszerûbb távolról szeretni a hazát, mint közelrôl. „Nincs más lehetôség. Nem mondom, hogy ez tudatosan vállalt hûség, egyszerûen nincs más lehetôség.”

2007. április 29. és június 6. 19:00 Fesztivál Színház XX. század-est - a Szegedi Kortárs Balett elôadása

Rendezô-koreográfus: Juronics Tamás

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 56

Párbeszédek és állásfoglalások

Pillanatkép Baksa-Soós Vera írása

Tavaly ôsszel a Majna melletti Frankfurtban tettem hivatalos látogatást Luminita Sabau, a DZ BANK AG Mûvészeti Gyûjtemény vezetôje meghívására. A Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank Zrt. immár 15 éve építi ki fantasztikusan gazdag kortárs fotográfiai gyûjteményét. Ez a fotográfiai mûfajokban széles skálát körbejáró anyag 5000 mûalkotást számlál, de sajnos még nincsen saját múzeumuk, csak egy picike kiállító helységük a Bank felhôkarcolójának földszintjén. A rendkívül értékes gyûjteményi anyagot mégsem tárolják teljes egészében a Bank raktárjaiban – ahol feltehetôleg aranyrudak is vannak, legalábbis képzeletem szerint –, hanem nagyon célszerûen és okosan a banki tisztviselôk elôadószobáiban, irodáiban is számtalan nemzetközileg ismert és rangos mûtárgy lóg a falon. Így amikor a válogatást folytattam, a pince után szinte minden emeleten kapkodhattam a fejem a jobbnál jobb képek miatt. Mario Merz, Gottfried Helnwein, Thomas Struth, Sibylle Bergemann, John Waters vagy Seydou Keita fotográfiai díszítették a DZ BANK AG irodáinak falait. Már ezen a rundgangon megvilágosodott elôttem a kiállítás koncepciója: Párbeszédek és állásfoglalások – sugárzott a feladat a 44 emeletes épület minden fokáról. A mûvész, aki szándéka szerint apollói álommûvész vagy inkább dionüszoszi mámornak veti magát alá (nietzschei értelemben), esetleg mind a kettônek hódol, egyszerre keresi a Párbeszédet, és elzárkózik elôle. Az utóbbi esetben magán a mûvön belül keresendôk azok a jellegzetességek, amelyek a mûvész

belsô magatartását hivatottak képbe hozni. A fotográfus belsô magatartásformáihoz (állásfoglalások, attitûdök) kötött munkamódszerét feltônûen arisztokratikus tartás jellemezi és kerüli a nyilvános párbeszédet. Enyhén dekadensnek tûnik, de ez csak egyfajta olvasata az alkotói folyamatnak, mivel bizonyos belsô magatartásformák csak kitartó rejtôzködéssel nyilvánulnak meg. Dialógus kezdeményezése volt az egyik fô motivációja számtalan társadalomkritikai sorozatnak, amely a bank gyûjteményének jelentôs profilját teszi ki. Így kiállításunkon is láthatóak Jochen Gerz munkái, a Tanúk és az Orákel. Gerz munkáiban az emlékezet különbözô vetületeivel találkozhatunk. A Párbeszéd a mûvész által kreált szociális plasztikán keresztül történik, ami jelen esetben 40 darab kisméretû, színes fotográfia hálós elrendezését jelenti a kiállító tér egyik falán. A Berkeley orákulum (Megválaszolatlan kérdések) az 1968-as diákmozgalmak helyszínére és egyben a görög jóshelyre is utal. Jochen Gerz kérdésfelvetései az általános, közös dolgoktól, mint Ki volt az elsô rasszista? vagy Miért halnak meg gyerekek? a személyes, szerelmi élettel kapcsolatos Tracey Moffat alkotása

ügyekig terjednek. A képen elhelyezett szöveg technikájával dolgozik a médiakritikus Les Levine és Barbara Kruger is. Az utcára pakolt reklámanyagban ellenpontként helyezik el szövegüket, és komoly dilemma elé állítják a fogyasztókat, illetve enigmafejtôket. Párbeszédként, de állásfoglalásként is természetesen felkínálkozott annak a portrésorozatnak a szembeállítása, amelyeket Andy Warhol és Gottfried Helnwein készített húszadik századi személyiségekrôl, mint Clint Eastwood, Sting, Mick Jagger, Lech Walesa, Leni Riefenstahl, Truman Capote, Salavadore Dali, valamint Bianca Jagger. Érdekes összehasonlítani a portrékészítô Marie-Jo Lafontain, Robert Mappelthorpe, Seydou Keita, Santiago Sierra vagy a nagy realista, Richard Avedon, illetve Andy Warhol és Gottfried Helnwein egészen más hozzáállással (attitûddel, ami a külföldi címe is kiállításnak: Dialogues & Attitudes) készült munkáit. Egymással és saját magukkal is vitatkoznak az arcok, a kiállító térben ezen eltérô nézetek összecsapására számítok. Ugyanez vonatkozik a természetfotográfia megfogalmazására

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 57

is, Gabriel Orozco, Rodney Graham vagy Olafur Eliasson megközelítése ugyanazon teremben, tájak különbözô megjelenítésben, azok más és másfajta értelmezésével üzennek egymásnak és nekünk látogatóknak is. Inge Rambow az ember által brutálisan lefaragott tájkép sorozatával ejt minket ámultba. Rambow szinte holdbéli tájai kegyetlenül esztétikusak, ugyanakkor emberi létre alkalmatlan helyzetet vázolnak fel. Az urbanitás területén gyûjtött anyagomban is nem egy talányos munka van. Így Ryuji Miyamoto és Ilya Kabakov romboló képei állnak Robert Rauschenberg és Andreas Gursky bámulatosan esztétikai, tudatosan kritikamentes alkotásai mellett. Teresa Hubbard és Alexander Bichler, Taryn Simon, Sascha Weidner vagy Christian Boltanski, Sibylle Bergemann valamint Tracey Moffatt is forgatókönyvszerûen közvetítik fotónovelláikban szociális vállalásaikat. A párbeszédkeresés újonnan felfedezett Barbara Kruger alkotása

Les Levine alkotása

Hajas Tibor jelenléte a nagy öregeknél, David Hockney, Josef Beuys és Sigmar Polke a Ludwig Múzeum szempontjából közép-európai követelmény. Egyedül egy ilyen bátran kialakított közös kontextus mellett válik a magyar koncept art nemzetközileg marginális alakja mûvészettörténeti szempontból fontos, saját korszellemét visszatükrözô alkotóvá. A Ludwig Múzeumban megtekinthetô kiállítás Budapestrôl egy két évig tartó euró-ázsiai körútra indul 2008 januárjától, Németország, Olaszország és Kína az eddig tervezett állomásai az utazó kiállításnak.

gyakorlata segítségével keresik a képileg megjelenített kérdésekre a választ. Ez az ókori reliefek óta ismeretes ikonográfiai módszer erôsen hat képi elbeszélô készsége által. A történetet regényszerûségében látjuk és képileg olvasunk belôle. Nagy erénye a kiállításnak, hogy a kortárs magyar fotográfia két kiemelkedô alakját, Gerhes Gábort és Németh Hajnalt a kiállítás egyik meghatározó szegletében, Matthew Barney és Cindy Sherman – Richard Prince társaságában mutatja be. A attitûd/szerepjátszás, magatartás, a póz, nemek (gender) ábrázolása és az önmegrendezés mesterei egy teremben. Számomra ez is egy érdekes kísérlete a párbeszédnek.

2007. április 27-tôl június 10-ig Ludwig Múzeum PÁRBESZÉDEK ÉS ÁLLÁSFOGLALÁSOK (Dialogues & Attitudes) A fotográfia hagyományos mûfajaitól a szerzôi fotográfiáig; válogatás a DZ BANK AG Deutsche ZentralGenossenschaftsbank, Frankfurt am Main fotográfiai gyûjteményébôl.

KIÁLLÍTÓ MÛVÉSZEK Richard Avedon, Matthew Barney, Sibylle Bergemann, Joseph Beuys, Christian Boltanski, Hanne Darboven, Tacita Dean, Olafur Eliasson Gerhes Gábor, Jochen Gerz, Rodney Graham, Andreas Gursky, Hajas Tibor, Gottfried Helnwein, David Hockney, Nan Hoover, Teresa Hubbard/Alexander Birchler, Ilya Kabakov, Seydou Keita, Barbara Kruger, Marie-Jo Lafontaine, Les Levine, Robert Mapplethorpe, Mario Merz, Ryuji Miyamoto, Tracey Moffatt, Németh Hajnal, Gabriel Orozco, Sigmar Polke, Inge Rambow, Robert Rauschenberg, Klaus Rinke, Jörg Sasse, Cindy Sherman/Richard Prince, Anatolij Zsuravljov/Shuravlev, Santiago Sierra, Taryn Simon, Thomas Struth, Andy Warhol, John Waters, William Wegman, Sascha Weidner. A kiállításhoz megjelent katalógus: Concept: Photography – Dialogues & Attitudes./ Koncepció: Fotográfia – Párbeszédek és állásfoglalások. (Editor: Luminita Sabau DZ BANK AG Frankfrurt am Main), Hatje Cantz Verlag, Ostfildern 2007. A Müpa könyvesboltjában kapható. A kiállítás a DZ BANK AG Deutsche ZentralGenossenschaftsbank, Frankfurt am Main és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. együttmûködésével jött létre.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:39

Page 58

Házról házra – Carnegie Hall

Manhattan szívében Zsoldos Dávid írása

Fotó: Don Perdue

Amikor 1614-ben a holland gyarmatosítók felépítették Új Amszterdam elsô szerény házait, aligha képzelték, hogy négy évszázad múltán városuk Párizst, Londont, Amszterdamot, vagy Rómát megelôzve lesz a kereskedelem és a kultúra központja. S ma Manhattanban ott állnak a felhôkarcolók – s Mammon templomaitól néhány utcasarokra a Carnegie Hall.

Ha Andrew Carnegie életmûve többek által lenne ismert, valószínûleg már régesrég kihaltak volna a skót viccek – ám talán egyetérthetünk abban, hogy felette érdemes volna meghozni ezt az áldozatot, s széles körben propagálni e kivételesen sokoldalú mecénás áldásos tevékenységét. Az ifjú Carnegie telegráfkezelôként kezdte Ohióban, majd a Pennsylvania Railroadnál, de gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán. 1855-ben, mindössze húszévesen 500 dollárt fektetett egy induló vasúti vállalkozásba, amely fényesen megtérült, a profitot pedig további vasúttal kapcsolatos üzletekbe forgatta vissza. Az amerikai polgárháború éveit (1861-65) követô robbanásszerû ipari

és gazdasági fejlôdés a Carnegie-vagyon gyors növekedését eredményezte. A 80-as években Carnegie minden figyelmét és pénzét az acélgyártásra fordította, s az évtized végére a Carnegie Steel a világ legnagyobb acélipari konglomerátuma lett. A századfordulón Carnegie végleg úgy döntött, kiszáll az üzletbôl, s idejét és pénzét a továbbiakban kizárólag jótékony célra fordítja. J. P. Morgan, a kor talán legjelentôsebb bankárának segítségével 1901 tavaszán megvalósult a Carnegie Steel és számos kisebb acélipari cég egyesülése, megalakult a U. S. Steel Company, a világ elsô, egymilliárd dollárnál nagyobb értékû cége – s a tranzakció nyomán Carnegie 225 millió

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 59

dollár értékû államkötvényt vihetett haza. A pénz jó helyre került. Legjelentôsebb adománya a Carnegie-könyvtárak hálózatának kiépítése volt: mintegy 3000 közkönyvtárat alapított, zömmel az USAban, de jutott belôlük Új-Zélandtól Írországig az angol nyelvterület minden sarkába. A számtalan alapítvány és adomány közül e helyen talán egyet érdemes külön is kiemelni, az orgonarajongó Carnegie közel 7000 (!) orgona építését finanszírozta. Haláláig 350 millió dollárt költött jótékony célokra – mai értékén ez mintegy 4,3 milliárd dollárt jelent. A Manhattan középsô részén, az úgynevezett Midtown-ban, a 881 Seventh Avenue alatt álló épületet 1890-ben kezdték el építeni, mégpedig a város kisebbik szimfonikus együttese, a New York Symphony Society számára, amelynek Carnegie elnökségi tagja volt. A korra jellemzô, hogy a máig korszerûnek ható, impozáns épületet William Tuthill tervezte, aki egyébként mellékfoglalkozásként a társaság csellistája és elnökségi tagja volt. A hivatalos megnyitóra 1891. május 5-én került sor, s a gálakoncerten a társaság zeneigazgatója, Walter Damrosch mellett, nem kisebb muzsikus dirigált, az épp az Államokban turnézó Csajkovszkij. A kezdetben egyszerûen Music Hall-ként emlegetett épület 1893-ban felvette tulajdonosa nevét. Carnegie özvegye 1925-ben eladta az épületet egy ingatlancégnek, amelynek állandó bérlôje a New York Philharmonic Orchestra volt.

A Carnegie Hall nagytermét 1986-ban teljesen felújították, és még Stern életében – 1996-ban – felvette a 2001-ben elhunyt hegedûmûvész nevét. Az Isaac Stern Auditorium közönsége öt szinten és 2804 széken foglalhat helyet, az akusztikáról pedig valamennyi ott megforduló mûvész felsôfokban nyilatkozik. Fennállásának bô száz éve alatt a Carnegie Hall egyfajta

mércévé vált, a világhír mércéjévé – aki számít, már megfordult ott, s aki megfordult ott, az már számít. Maga Stern pedig élete alkonyán így nyilatkozott a teremrôl: „Azt mondják, ez a terem maga is egy hangszer. Megérzi, amit csinálsz, és nagyobbá teszi, mint valójában.”

Isaac Stern Auditorium

Fotó: Bjorg Magne

1955-ben a New York Philharmonic Orchestra menedzsmentje úgy döntött, hogy zenekar távozik a Carnegie Hall-ból, és az újonnan, kifejezetten az ô igényeik szerint épített Lincoln Centerbe költözik. Ám mivel új, fizetôképes zenekari bérlôre az üzemeltetô nem számíthatott, elkerülhetetlennek látszott a szomorú vég: a Carnegie Hall sorsa a ledózerolás lesz, helyére irodaházat építenek. Számtalan mûvész tiltakozásának, valamint Isaac Stern és barátai hatékony lobbizásának hatására azonban New York városa 1960 júniusában – az utolsó pillanatban, szinte csak órákkal a munkagépek indulása elôtt – megvette és ezzel megmentette az épületet, majd bérbe adta a Stern által vezetett Carnegie Hall Társaságnak, amely a mai napig eredményesen üzemelteti a házat.

Andrew Carnegie

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 60

Kulissza – Szabó Péter

Az archiválás m Rick Zsófi írása

Tudták, hogy a Mûvészetek Palotájában közel minden koncertrôl és elôadásról videóés hangfelvétel készül? Képzelhetik, mi történik akkor, ha több helyszínen, egyszerre folynak a programok! Ennek lebonyolításáért Szabó Péter, a ház stúdióvezetôje a felelôs. - Egyrészt az a feladatom, hogy mindig legyen annyi ember, illetve rendelkezésre álljon a megfelelô technikai eszközpark, amivel az adott elôadást le lehet bonyolítani. A munkám másik része az archiválás feltételeinek megszervezése. Komoly hangstúdióink vannak, külön a hangversenyteremhez és a színházhoz is tartozik egy, ezen kívül van egy mastering stúdió, ahol az utómunka folyik. Ha „csak” archiválásról van szó, akkor egy élô sztereó felvétel készül, de ugyanúgy be kell mikrofonozni a termet. Ha a felvétel valamilyen kiadvány (DVD, CD, televíziómûsor) céljára készül, akkor minden mikrofon jelét külön sávra vesszük fel, és az utómunkák – a vágás és a keverés, mastering – után nyeri el végsô formáját az anyag. Évente körülbelül kétszáz felvételt készítünk, hetente legalább négyet, ennél kevesebb még sosem volt.

- És ha egyszerre több helyszínen van program? - Hangstúdióból több is van, videóstúdióból és a hozzá tartozó kamerakészletbôl viszont csak egy. Ilyenkor választani kell, hogy mikor melyikrôl készül videofelvétel.

- Beülsz te is a gépek mögé? - A keverôpult mellôl viszonylag ritkán veszek részt a munkában. Ennek a szervezése, bonyolítása, a hozzá tartozó

Szabó Péter

irodai munka, adminisztráció, számlázások, egyeztetések tartoznak hozzám.

- Nem sajnálod? - De, mert mint mindenki, én is úgy kezdtem a szakmát. Próbákon azért néha beülök a pult mögé. És remélem, hogy nemsokára élesben is lesz még erre lehetôségem! Jelenleg havi három-négy felvételt készítünk televízióadás vagy

valamilyen kiadvány céljára. A Tavaszi Fesztiválon fölvettünk két koncertet, folyamatos munkáink vannak a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Kelemen Barnabással… Két év alatt alakult ki mindez: ma már elfogadják a stúdiót, mindenki tisztában van vele, hogy nem mások elôl akarjuk elhalászni a munkát, hanem van a házban egy ilyen lehetôség. De rengeteg idôbe és energiába került, amíg idáig eljutottunk.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 61

s mesterei nagy stúdióban, az összes showmûsort mi csináltuk. Egyszer megkérdezte, hogy nincs-e kedvem átjönni. Megbízható, rendes embert keresett, és úgy gondolta, hogy én ilyen vagyok. Nem volt kérdés, hogy jövök-e, mert egy új dologban mindig jó részt venni. 2005. január 8-án volt a nyitókoncert, január 6-án kaptam három kulcsot, és azt mondták: tessék, itt van, lehet dolgozni.

- Hány emberért felelsz? - Van hét videótechnikus, három hangmérnök, egy szerkesztô, egy zenei asszisztens, van egy helyettesem és egy asszisztensem. Összesen tizenöten vagyunk, velem együtt.

- Probléma esetén te tartod a hátad?

- Stúdióvezetôként kerültél ide? - 2004 nyarán, amikor idekerültem, még a fômérnökség alá tartozott a ház összes technikai területe, így a szcenika és a stúdió is, de ma már önálló igazgatóságként dolgozunk. A fômérnök, Kiss Barnabás mindig engem kérdezett meg, ha problémái voltak videós ügyekben. Én akkor az egyik kereskedelmi tévében dolgoztam egy

- Ha hiba történik, az nem azért van, mert az emberek nem értenek hozzá. Ez az intézmény jellegébôl adódik. Ugyanaz a személyzet szolgálja ki mind a két színpadot és a különbözô helyiségeket, az Üvegtermet, a Kéktermet. Van olyan este, hogy három-négy különbözô rendezvény folyik egyszerre; nagyon oda kell figyelni, hogy mindenütt legyen elég ember és technika. Szükségszerûen vannak ütközések, amelyeket elôre nem lehet látni. Ilyenkor jön az ügyelôi jelentés, a vezérigazgató úr melléteszi a kérdôjeleket, aláhúzza azokat, amiket meg kell válaszolnom. De mire ez a papír ideér, én már rég tudom, hogy mi volt, utána tudok kérdezni. Esténként általában nem vagyok itt, csak ha nehezebb, zûrösebb a program. Ez azért lehetséges, mert a stúdióban olyan irányítási rendszert vezettünk be, melyhez nem kell a stúdióvezetô jelenléte. Persze mindig van felelôse az adott felvételnek. A módszer bevált, bár kicsit másként mûködünk, mint egy „hagyományos” tévéstúdió.

- Az archív felvételeknek mi a sorsa? - Azok szépen, rendszerezve pihennek egyelôre három szekrényben. És például ha jön egy zenekar, amelyik már volt itt, akkor a korábbi felvételt fel lehet használni tévés vagy rádiós marketinganyagok készítésére. Néha a rádióból, tévébôl is kérnek egy-egy felvételrészletet mûsoraik készítéséhez. Az archívumkészítés öncélúnak tûnik abban a pillanatban, amikor készül, de tíz év múlva már nem lesz az.

- A világsztárokról is készül felvétel? - Ôk általában úgy szerzôdnek, hogy nem készülhet róluk semmilyen felvétel, tehát ilyen szempontból mi „megússzuk” a világsztárokat. Akik viszont engedik, azoknál maximális segítôkészséget tapasztalunk. Persze nem zavarhatjuk a turné bevett lépéseit, hogy mi hol van a színpadon és mi honnan szól. Szellemként, megfigyelôként vagyunk jelen. Aki beül a koncertre, nem is nagyon lát kamerákat.

- És hangban? - Hangban ugyanaz a helyzet: sok a lógatott mikrofon, amelyek mindig ott vannak a színpad felett, így az elvi lehetôsége megvan, hogy kalózfelvétel készüljön a letiltott koncertekrôl, de a valóságban ilyen nem létezik. Ezzel az ember egy életre kiírná magát a szakmából. A felvételek mozgásának dokumentálását nagyon komolyan veszem, azzal sem rendelkezem szabadon, amit fölvettünk. Itt csak egyszer lehet ekkorát hibázni: elôször és utoljára. Sok szerzôdéses kötöttség van, amit be kell tartani, ebben szigorú és következetes vagyok.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 62

Ajánló

Ôszikék Rumba, salsa, csacsacsa… és tangó!

salsára, esetleg csacsacsára, amit egy rumba követ.

Akik voltak már spanyol nyelvterületen, azokat az elevenen élô emlékek, akik pedig még nem, azokat álmaik megvalósulása csalogatja be októberben a Mûvészetek Palotájába a Latin Fesztiválra. Három napon át, október 5-7. között idevarázsoljuk ezt a hatalmas térségét minden színével, hangulatával, szívdobbanásával és temperamentumával együtt. Ez alatt az idô alatt csak a szabadban eshet esô és fújhat szél: a Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben végig ragyog és szórja forró sugarait a nap.

Az eseményeket a 2002-ben négy fiatal által alapított Quartett Escualo zenekar nyitja október 5-én a Fesztivál Színházban. Az együttes mûsorain elsôsorban Astor Piazzolla mûvei szerepelnek saját hangszerelésben. Az est nem maradhat sztárfellépô nélkül. Az 1979-ben Argentínában született Cristóbal Repetto elképesztô üstökösként robbant be az ezredforduló tangóuniverzumába. 2004-ben saját nevével fémjelzett elsô albuma is az élre tört. Aki a tangót szereti, annak feltétlenül részt kell vennie ezen a koncerten.

Mindez természetesen nem elég arra, hogy ezt a sokszínû, fergeteges kultúrát tövirôl hegyire bemutassa a Latin Fesztivál, de minden nézôben felkeltheti a szunnyadó tüzet, hogy táncra perdüljön akár egy szenvedélyes tangóra vagy

Mesélô sípok és némafilm

Szeptember 19-én az a Thierry Escaich szólaltatja meg a hangversenyterem híres orgonáját, akinek mûvészetét már nem egyszer megcsodálhatta a magyar közönség a Mátyás templomban. Ezúttal azonban különleges mûvészi környezetben mutatja meg világszerte csodált

Október 6-án, szombat este a több mint negyed évszázados töretlen pályafutással latin zenéket játszó, szintén magyar zenekar, a Latin Combo tart fergeteges forró éjszakát. A kilencvenes évek délamerikai revivaljét jócskán megelôzve olyan mesterekkel turnézott együtt, mint

muzsikuserényeit: briliáns technikáját, irigylésre méltó biztonságát a megfelelô regiszterek alkalmazásában, perfekcióját a francia zene elôadásában és improvizálásában, kifinomult érzékét az elôadott mûvek zenetörténeti összefüggéseit illetôen. A képzeletbeli színhely lehetne akár egy kis párizsi mozi 1925-ben, amikor bemutatták Gaston Leroux 1910-ben írt Az Operaház fantomja címû novellájából készített némafilmet. Némafilm azonban, mint olyan, soha nem létezett, mert a cselekményt többféleképpen is kísérték. Zenekar, még inkább egy zongorista, aki többé-kevésbé mindig ugyanazokból a motívumokból építkezett; és fôképpen a kísérôszöveg-mondó, avagy a „kikiáltó". Escaich, akinek szenvedélye a mozi, aki írt már kísérôzenét némafilmhez a Louvre felkérésére, most ebben a mûfajban is debütál Budapesten. A hangversenyteremben megjelennek a nyolcvan évnél is idôsebb filmkockák a

Eddie Palmieri

Carlos Santana, Al di Meola vagy a Gipsy Kings, s mindeközben több mint két tucat hanghordozót jelentetett meg. Az elôzô hagyományokat folytatva most is lesz egy külföldi vendég a ragyogó Tania Nerfin személyében, ki a yoruba ritmusok és a kubai son, csacsacsa, boleró, rumba igézetébe varázsolja a Fesztivál Színház közönségét. A záró esten, október 7-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet töltik meg azok, akik a latin jazz kiemelkedô alakjára, a Puerto Ricó-i gyökerû, ám New Yorkban született Eddie Palmierire kíváncsiak. Ô már 1975-ben megkapta elsô Grammy-díját, amit még további nyolc követett. Ez lesz ám a salsa a javából!

nyolc tárgyból is kitüntetéssel diplomázó egykori Conservatoire-növendék, a párizsi St-Etienne-du-Mont orgonistájának kíséretével. Október 25-én a Német Hanglemezakadémia ECHO-Klassik elsô orgonista nagydíjasa, 2005-ben „Az év hangszeres elôadómûvésze”, a lettországi Iveta Apkalna lép a budapesti közönség elé. A számos versenyen gyôztes, többszörös közönségdíjas fiatal mûvésznô olyan elôadók „társaságában” birtokolja Litvánia Zenei Nagydíját, mint Gidon Kremer, Mariss Jansons, Baiba Skride. Hazájának elôadómûvészi nagyköveteként – Bach, Saint-Saëns és Sosztakovics egy-egy mûve mellett – Budapesten is mûsorra tûzi lett zeneszerzôk orgonadarabjait és egy Thierry Escaich-kompozíciót is. A koncert második részét a világhírû, a sokéves kelet-európai „feketelista” miatt nálunk még kevésbé ismert Arvo Pärt muzsikájának szenteli.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 63

Richard Strauss Kölnbôl Éppen 60. születésnapját ünnepli idén a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara, amely a német romantika és a kortárs zene világviszonylatban is kimagasló elôadója. Számos vendégszereplése mellett a Kölni Filharmónia és a kölni rádió Klaus von Bismarck termében koncertezik leggyakrabban. Budapesti Richard Strauss hangversenyét egy olyan szimfonikus költeménnyel kezdi az együttes, amelynek ôsbemutatója (1895ben) a pazar dóm városában volt. A XV. századtól a kultúra szolgálatában álló Gürzenich-teremben csendült fel elôször a Till Eulenspiegel vidám csínyjei, amit szeptember 24-én az est karmestere, az akkor még Leningrádból emigrált

Francia szimfonikusok 1974 óta „szállítja” háromszáz év zenekari muzsikáját és a kortárs kompozíciókat a közép-franciaországi Ile de France régió szimfonikus zenekara az ott élô embereknek. A Párizsban bemutatott Berlioz-opera, a legendás reneszánsz mûvész és a pápai kincstárnok lányának szerelmét feldolgozó Benvenuto Cellini nyitányával kezdôdik az együttes budapesti mûsora szeptember 28án. A karmester a romániai születésû, Izraelben nevelkedett Yoel Levi, aki az atlantai olimpiai játékok nyitó- és záró ceremóniáját vezényelte, a francia kormány kitüntetettje, több mint negyven hangfelvétel birtokosa. A Berlioz-nyitányt Ravel bal kézre, az I. világháborúban jobb kezét elvesztett zongoramûvész barátjának írt zongoraversenye követi, az egykori Artur Schnabel-tanítvány, Leon Fleisher szólójával.

Szemjon Bicskov vezényel majd. Az elmúlt harminc évben nemzetközileg elismert operakarmesterré vált, aki sok egyéb mellett lemezre dirigálta az Elektrát

és a Daphnét is. Ezeken a felvételeken szerepet kapott a többszörös díjnyertes, rangos Mozart- és Strauss-énekesnô, a salzburgi Genia Kühmeier is. A 2003-ban Karajan-ösztöndíjjal elismert szoprán dolgozott Riccardo Mutival a Scalában és a salzburgi Festspielhausban, ismeri már a bécsi Staatsoper és a Musikverein közönsége is. A Till Eulenspiegel vidám csínyjei után ô lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára, és Strauss zenekari dalaiból énekel reprezentatív válogatást. A koncertet a komponista ötvenévesen írt Alpesi szimfóniája zárja, amelynek 1915-ös bemutatóján még szél- és vihargépek is megszólaltak.

Richard Strauss

Yoel Levi

A kaliforniai születésû, nyolcévesen a New York-i Filharmonikusokkal debütáló pianistáé korunk zenéjének leghíresebb jobb keze, amit titokzatos betegség támadt meg és tett évtizedekre alkalmatlanná a hangszerjátékra. A bal kézzel tovább zongorázó és dirigensként is híressé vált muzsikus óriási erôfeszítések árán aztán újra „színpadképes” állapotba hozatta jobbját, amit diadalmas kétkezes visszatéréssel ünnepelt 1996-ban a Carnegie Hall-ban. A New York Times elragadtatva nyilatkozott „zongorázásáról, még véletlenül sem gyógykezelésérôl”. Az Orchestre National de I’lle de France estje Saint-Saëns Liszt halálára komponált Orgonaszimfóniájával fejezôdik be. A káprázatos hangszerszólót a tizenhat évesen már a Saint Brieuc-i katedrális címzetes orgonistájaként tevékenykedô Vincent Dubois játssza.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 64

A német dal amerikai mestere – Thomas Hampson a Müpában Énekes, elôadómûvész, kutató, pedagógus, szenvedélyes golfjátékos és könyvgyûjtô, megszállott híve minden technikai újdonságnak – számítógépnek és egyéb korszerû médiumnak –, amely a zenét mint az emberek közötti kommunikáció eszközét támogatja. A világsajtóban a nyilvánosságtól már visszavonult Dietrich Fischer-Dieskau mûvészi-szellemi örökösének kikiáltott Thomas Hampson az Egyesült Államokból települt Európába, hogy – többek között – Horst Günter és Elisabeth Schwarzkopf növendékeként az öreg kontinens opera- és koncertpódiumain kápráztassa el közönségét repertoárjával, elôadó-mûvészetével, muzsikus személyiségével. Elkötelezettsége a dalirodalom iránt nem korlátozódik a német romantika

„A végzet…” sztárjai Szeptember 29-én gördül fel a virtuális függöny a Mûvészetek Palotája operaszínpadán – az évad elsô, a tradíciók szerint részben szcenírozott elôadására A végzet hatalmát rendezi meg Káel Csaba. Spanyol eredeti nyomán Francesco Maria Piave írta az opera szövegkönyvét, amit Verdi az orosz udvar felkérésére komponált. A mûvet 1862-ben mutatták be a pétervári udvari operaházban. Késôbb (1869) a komponista átdolgozta a darabot, és ebben a formában Milánóban bocsátotta nyilvánosság elé. A tragikus történetet karakterisztikus – valósággal vígoperaian életszerû – mellékalakokkal és színes epizódokkal teszi érdekessé. A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara mellett ismét világsztárok lépnek fel a hangversenyteremben: Don Carlosként „a földkerekség egyik legdúsabb, leglágyabb, legtermészetesebb hangjával megáldott” Lado Ataneli (ahogy a Los Angeles Times kritikusa fogalmazott 2002-ben). A grúz énekes 1991-ben aratta elsô kiemelkedô versenygyôzelmét, amikor nyert és nagydíjas lett Barcelonában. Négy évvel késôbb egy nagysikerû augsburgi Toscaelôadással elindult páratlan nemzetközi

klasszikus repertoárjára, hazájának kevésbé ismert dalszerzôit is népszerûsíti hangversenyein. Szeptember 16-án azonban, a Budapesti Mahler-ünnep kiemelkedô eseményeként Liszt-dalokkal kezdi mûsorát, majd Mahler Egy vándorlegény dalai ciklusával és A fiú csodakürtjének részleteivel („Balladák és példabeszédek – földi lét és túlvilág”) folytatja. A Mahler-kompozíciókhoz a már idôs Leonard Bernsteintôl kapott életre szóló útmutatást az énekes, de olyan karmesterekkel is lemezre vette az osztrák zeneszerzô dalait, mint Luciano Berio, Simon Rattle és Klaus Tennstedt. A müncheni zenemûvészeti fôiskolán diplomázott zongorista, Wolfram Rieger részt vett Elisabeth Schwarzkopf, Dietrich Fischer-Dieskau és Hans Hotter mesterkurzusain. Thomas Hampson állandó partnere másfél évtizede saját Lied-osztályában tanítja az énekeseket és zongorakísérôket.

karrierje is, amit mára olyan „beénekelt” színházak fémjeleznek, mint a Covent Garden, a Scala vagy a Metropolitan.

Michéle Cridel

Leonórát az egyesült államokbeli Michéle Crider alakítja, az olasz operarepertoár egyik legjelentôsebb szopránénekesnôje. 1991-tôl vendégszerepel a világ legjelentôsebb operaházaiban, egyike azon keveseknek, akik kellôen „nagy” hanggal rendelkeznek a Verdi-szerepek megfelelô interpretációjához. Dolgozott Mutival, Barenboimmal, Mehtával, Levine-nal, Christoph von Dohnányival, Bicskovval, Ozawával és Colin Davisszel is. Verdi, Puccini, Boito, Mascagni és más olasz romantikus szerzôk operái mellett oratorikus mûveket is énekel.

1999-ben Csajkovszkij Mazeppájában debütált a milánói Scala színpadán az est Alvarója, korunk egyik legjelentôsebb drámai tenorja, a grúz Badri Maisuradze. A moszkvai Bolsoj szólistája, aki összesen mintegy negyven különbözô szereppel járja a világot, otthonosan mozog klasszikus és kortárs repertoárban egyaránt. Az elôadás talán legnagyobb sztárja a hazai közönség nagy kedvence, a Zürichben élô magyar basszista, Polgár László. A Kossuth- és Grammy-díjas énekes az irodalom minden jelentôs, hangfajának megfelelô szerepét elénekelte, és a Gvárdiánt sem elôször alakítja szeptember 29-én. Leporellóként, Gurnemanzként, Kékszakállúként, II. Fülöpként, Sarastróként egyaránt a legnagyobbak között tartják ma számon. Tomasz Konieczny-t, a Melitonét éneklô fiatal basszbaritont Wagner-énekesként ismerhette meg a magyar közönség. 2006-ban a Parsifalban (Amfortas), 2007ben pedig A Walkürben (Wotan) kapott szerepet. Számos Wagner- és Mozartszerep mellett gyakran és sikeresen alakít Verdi-hôsöket is.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 65

Echo Váradi Júlia

Az opera vonzásában – interjú Fischer Ádámmal (Magyar Narancs, 2007. március 1.) MN: Bayreuthhoz képest, ahol a teljes Ringet és más Wagner-operákat pompásan kiállított színpadi elôadásokon vezényelte, mennyiben jelent visszalépést, hogy itt, Magyarországon koncertszerû elôadásként rendezik meg ugyanezeket a nagy mûveket? FÁ: Semmiképpen nem érzem visszalépésnek, már csak azért sem, mert félreértésbôl hiszik azt sokan, hogy ez szokványos koncertszerû elôadás lesz. Egy egészen újszerû rendezési stílusról van szó, amelyben a zene valóban nagyobb szerepet kap, ugyanakkor olyan látványelemekkel dolgozunk, amilyenekkel korábban sohasem. Ilyesmit eddig még nem csináltam. Úgy érzem, ezzel a rendezéssel sokkal közelebb jutok a saját Wagner-elképzelésemhez.

Colin Davis

Végsô Zoltán

Száz puszi (Élet és Irodalom, 2007. március 2.) A kizárólag élô elôadásokon létezô zenekart Keszég és az általa rendezett színdarabok zeneszerzôje, a csellista Márkos Albert alapította. A kitalálók szerint a lényeg, hogy ne legyenek fôszereplôk, mindenki hozza a saját ötletét, ezért lehet stilárisan oly szerteágazó egy Budbudas-est. Zeneileg

Visszhangok a Müpa eseményeirôl

kevés újat nyújtanak, a megidézett világ a már említett poszt-boptól a ’70-es évek krimizenéin át Martin Denny exotica stílusán és a buddhista skandáláson keresztül a kedélyes esztrádig tart, míg közben vissza-visszatérô motívum a Grencsó–Ágoston–Van Vliet fúvóstengely dinamikus effekt-recsegése. Itt mindenki szerzô, és olyan darabokat hoznak, amelyek némileg távolabb állnak az egyes zenészek önálló zenekaraitól. Például a ráadásban elhangzott Száz puszi slágerlistákra kívánkozó naivitással vizionál egy jobb világot, ahol mindenki fenntartások nélkül lehet mindenkinek a partnere, a stílushatárokat pedig felemészti az oldott örömzenélés bája. Sashegyi Zsófia

Vadim Repin

Debütált a Müpa internetes játéka (Magyar Nemzet, 2007. március 3.) Nagy sikert aratott a Mûvészetek Palotájában (Müpa) Karasszon Dezsô orgonamûvész és a Danubia Szimfonikus Zenekar március 1-jén. A debreceni egyházzenei élet kiemelkedô személyisége három ráadással köszönte meg a vastapsot a bemutatkozó hangversenyen. E koncerttel debütált a Müpa elsô internetes kvízjátéka is, a „Regisztrálj! – Játssz velünk, és légy a vendégünk!” online vetélkedô, amelybe száznál is többen bekapcsolódtak, s közülük majdnem negyvenen adtak nyereményjegyekre jogosító válaszokat. A játék végigkíséri a 2007-es orgonaestek mindegyikét: a Müpa honlapján a Fassang László április 11-i, Kovács Róbert május 7-i és Karosi Bálint június 28-i fellépését megelôzô hetekben újabb fejtörôk várják a játszani szeretô zenebarátokat. Mácsai János

A Londoni Szimfonikus Zenekar koncertje (Magyar Rádió – Új Zenei Újság, 2007. március 3.) Kérem, higgyék el, sajnos egyetlen kormányszerv sem ajánlott fel csinos

összeget, hogy dicsérjem a budapesti zenei életet, a kritikusi honoráriumot sem egészítették ki gépkocsi használattal és mobiltelefonnal. Mégis újfent nyilvánosan ámulok azon, hogy egymást kergetik a világ vezetô muzsikusai és zenekarai Budapesten: még ki sem hûlt a Bécsi Filharmonikusok, Barenboim és Lang Lang alatt a szék, máris itt voltak a Londoni Szimfonikusok Sir Colin Daviesszel és egy ugyancsak világnagyság zongoramûvésszel, Mitsuko Uchidával. Budapest koncertélete, legalábbis a Mûvészetek Palotájának mûködésének megkezdése óta – ismét és ismét hangsúlyoznom kell – nyugodtan összevethetô a bécsivel, a londonival, sôt néha talán még a New York-ival is. Ebbe természetesen a hazai erôk mûködése is beletartozik. Metz Katalin

Tisztán és mesterfokon – A Londoni Szimfonikusok estje a zongorafenomén Mitsuko Uchidával (Magyar Nemzet, 2007. március 5.) Ritka képesség, amikor a mûvész mer viszonylag halk lenni, kifejezô árnyalással, szeszélyes játékossággal és a technika magától értetôdô tökélyével.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 66

Echo

Bejegyzések a Müpa vendégkönyvébôl Marianne Faithfull bûnös és ártatlan dalai (MTI, 2007. március 13.) Marianne Faithfull az elsô perctôl az utolsóig mágnesként vonzotta magához a közönséget. Az a sokat emlegetett „együtt lélegzés” most szinte kitapinthatóvá vált e remek akusztikájú falak között. Sikerült neki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az, ami eddig keveseknek: intim hangulatot teremtett, ölelni tudott ekkora térben is.

Lerch István nagy sikert aratott (Metró, 2007.április 13.; forrás: MTI) Daniel Barenboim

Mozart C-dúr (K 415) zongoraversenyét légiesen, ha kellett, meditatívan, az érzelmek tiszta áramlásával, személyes élményének intenzív tolmácsolásával, hallatlan képzelôerôvel játszotta Mitsuko Uchida, miközben végig érezni lehetett a jótékony tudatosságot. Davis zenekarával mindent megtett, amit kíséretként együttes megtehet egy önjáró szólistáért. Igencsak kijárt az ünneplés a nyolcvanadik életévébe lépett, szemlátomást vitalitása teljében vezénylô Sir Colin Davisnek.

Fáy Miklós

Egy másik város hétköznapja (Népszabadság, 2007. március 6.) Mióta van Mûvészetek Palotája, a nagybetûs zenei élet nem áll meg a szomszéd fôvárosoknál, lassan abba kell hagynunk a nyavalygást, hogy a dolgok ott történnek, ahol mi nem vagyunk.

Kósa Lilián

Életek éneke (Kultissimo, 2007. március 5.) Etnikum, folklór és enteriôr, zenészek, táncosok és ücsörgôk, hegedû, nagybôgô, gitár és gardony, damasztabrosz, szóda és bor, vasalt nadrág, fehér ing és mellény, virágos szoknya és kendô… Ínycsiklandóan tökéletes teríték, a tálalás pedig még kiválóbb… A Mûvészetek Palotája pazar ízekkel várta az éhezôket, az erdélyi Buena Vista a hétfogásos vacsora után tejszínhabos desszerttel szolgált úgy, ahogy ez egy vérbô mulatságon helyénvaló… Lang Lang

Az énekesek közül Micheller Myrtill a dzsessz világából, Caramel a popmûfajból érkezett, Sebestyén Márta a népzenét és világzenét képviselte – mindnyájan egyéniségüket adva, egyúttal a produkcióhoz simulva, a tôlük megszokott magas színvonalon teljesítettek.

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 67

MUPAmag2007 05-6++

2007/04/21

12:40

Page 68