MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:27
Page 1
www.mupa.hu
magazin
müpa
Élmény! Minden tekintetben.
Harnoncourt Holt zeneköltôk társasága Sir Simon Rattle Kronos Quartet MÁNE Schumann és a Világutazás az Maestoso e perzsa angyal idô uraival gioviale
Fókuszban a gyûjtemény A Ludwigok öröksége
ingyenes idôszaki kiadvány • II. évfolyam 4. szám • 2007. november/december
MUPAmag200711-12+++
2
11/02/2007
16:27
Page 2
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 3
Nyitány Hol az a hely, ahol Eddie Palmieri épphogy felkel a zongora mellôl, „máris” Keith Jarrett ül a helyére? Ahol a nézôtér még remeg Thomas Hampson baritonjától, de már Kiri Te Kanawa szopránja tölti be a teret. Ahol Sir Simon Rattle szinte az árkádok alatt adhatja át a karmesteri pálcát Nikolaus Harnoncourtnak – ha utóbbi otthon feledné a sajátot… Vagy ahol a Deutsches Theater táncosai után a Ballett Flamenco Sara Baras-t láthatjuk. S ahol néhány ajtóval odébb a képzômûvészeti modernitás nagy mestereinek alkotásai között sétálhatunk? New York? Párizs? London? Nem, a Lágymányosi híd pesti hídfôje! Legutóbb a New York-i Filharmonikusok Bartók Concertójának Lorin Maazel által teremtett tökéletessége után merengtem el magamban: hogyan is voltunk mi meg a Müpa nélkül. Régóta tudjuk, Budapest szíve nem csak a belvárosban dobog. A Mûvészetek Palotája kitüntetett hely a fôváros térképén, de a világ kulturális véráramának is lüktetô pontja. Nemzeti és nemzetközi. Ahová a külföldi vendégek áhítattal lépnek be, a magyar elôadók pedig magától értetôdô természetességgel. Már az elôcsarnokba érkezve tudjuk, hogy ott vagyunk, ahol mindig is lenni szerettünk volna. Ha jártunk már korábban a világ nagyvárosainak kulturális fellegváraiban, garantáltan irigykedve vágytunk valami hasonlóra. S a hasonlóság alatt most nem csak a lenyûgözô építészeti keretet értem, hanem a tartalmat, amelyben minden, de minden a mûvészetrôl szól, s az arra éhes közönségért van. Mert pezsgô kulturális élet csak ott jöhet létre, ahol megalkuvás nélkül a mûvészet legmagasabb regisztere a cél, s ahol szeretik az oda betérôket. Ez az a bizonyos közös cipô, amelyben a Szépmûvészeti Múzeum együtt jár a Mûvészetek Palotájával. Mindkét hely sokat tesz azért, hogy Budapesten az európai rangú színvonal legyen természetes. De természetes legyen az is, ha egy intézmény a tudatos kultúrarajongók mellett például a „beszokókat”, a gyerekeket is tárt kapukkal várja; ha a turisták minden kedvükre valót megtalálnak és minden nekik szólót megértenek; ha a boltban meg lehet venni a kiállítás katalógusát, az elôadó CD-jét, s a kávézóban fel lehet hörpinteni egy, az élményhez méltó habos kapucínert. Teljesen mindegy, milyen vastag, egy gerenda nem tartja meg a házat – szól a kínai közmondás, s egy magára adó, európai mércét megcélzó kulturális intézménynek tudnia kell, hányféle feladata van szakmai bázisként, turisztikai látványosságként, hazai mûhelyként és a világ nagyjait Magyarországra csábító gyújtópontként. Egy sokat idézett bartóki gondolat szerint az élô zene, annak közvetlen megtapasztalása éppúgy nem fogható a géprôl hangzó muzsikához, mint az érett, zamatos gyümölcs a konzerv változathoz – hozzáteszem, az eredeti festmény a reprodukcióhoz… Ha komolyan vesszük Bartókot, és kellôképp rettegünk a késô ôszi, télközeli betegeskedéstôl, javaslom, vegyünk magunkhoz minél több élettel teli mûvészeti élményt!
Baán László igazgató Szépmûvészeti Múzeum
3
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 4
2007. november/december
Tartalom
18 A halhatatlan kedves Kiri Te Kanawa
32
Nyitány
3
Hírhozó
6
Holt zeneköltôk társasága Nicolaus Harnoncourt
12
Lombikbébi Beecham zenekara
16
A halhatatlan kedves Kiri Te Kanawa
18
King Arthur
20
Átirat és tökéletesség
22
A bûvös 17
23
“Hiszem, hogy eljön az én idôm” 24
A jövô zenéje Kultúráról – népszerûen Müpa Magazin A Mûvészetek Palotája ingyenes magazinja
42
Alapító: Mûvészetek Palotája Kft. Kiss Imre vezérigazgató Fôszerkesztô: Zsoldos Dávid
Váratlan vendég Lengyel Jazz Szüret
Felelôs szerkesztô: Csonka András Szerkesztô: Kádár-Csoboth Judit Szerkesztôség: Fidelio Média 1088 Budapest, Rákóczi út 19. Tel./Fax: (1) 476-0320, 21 e-mail: mupamagazin@fidelio.hu
54
Felelôs kiadó: a Fidelio Média Kft. ügyvezetôje Grafikai tervezés és nyomdai elôkészítés: Práczky István Címlapfotó: Marco Borggreve A Mûvészetek Palotája fotóit Petô Zsuzsa, Pólya Zoltán és Csibi Szilvia készítette.
Maestoso e gioviale MÁNE
56
Nyomda: COMORN Kft. Megjelenik 15.000 példányban. HU ISSN 1788-439X www.mupa.hu
4
Fókuszban a gyûjtemény A Ludwigok öröksége
Schumann és a perzsa angyal 26 Orgonás évszázadok
28
50 év muzsika
30
Fél évszázad a pódiumon
31
A jövô zenéje
32
Áttekintô
34
Ifjúsági programok
36
A muzsikus és köre
38
Kronos Quartet
40
Váratlan vendég
42
Dalok a vászon elôtt
44
Versek dallamai
46
A musical pápája
48
Dalok Hungisztánból
50
Provokátorok a Palotában 52 Maestoso e giovale
54
Fókuszban a gyûjtemény
56
Házról házra Zenepalota a tóparton
58
Kulissza Rostás Tibor
60
Ajánló
62
Echo
65
ga
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 5
3 6 12 16 18 20 22 23
ôm” 24
gyal 26
n
28 30 31 32 34 36 38 40 42 44 46 48 50
an 52
y
54 56 58 60 62 65
hirdetés
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 6
Hírhozó
Hírek, érdekességek A Müpa újabb elismerése: FIABCI Közönségdíj! FIABCI nemzetközi díjaira – így kapta 2006-ban a Mûvészetek Palotája a legmagasabb nemzetközi elismerést, a Prix d’Excellence-ot.
A tavalyi FIABCI Prix d’Excellence-díj és a júniusi SUPERBRANDS cím után a Mûvészetek Palotája újabb elismerésben részesült: a FIABCI magyar tagozata által kiírt magyar ingatlanfejlesztési nívódíj pályázat elmúlt tíz évének közönségdíjasa lett a kulturális
ingatlanfejlesztések kategóriájában.
Sanghajban is bemutatják az Emberi Himnuszt
Markó Iván és Keveházi Gábor által Beethoven IX. szimfóniájára készített koreográfia bemutatója 2006 májusában volt, azóta szerepel a Müpa mûsorában nagy sikerrel. Az élô zenére eltáncolt IX. szimfónia híre bejárta a világot, novemberben Sanghajba várják, hogy az ottani közönség is megismerhesse a
Az Emberi Himnusz a Mûvészetek Palotája elsô saját táncprodukciója, amely az intézmény egyik alapkoncepcióját, a mûvészeti ágak együttes jelenlétét is hivatott tükrözni. A
6
Tíz éves a magyar ingatlanfejlesztési nívódíj pályázat. A Magyar Ingatlanszövetség az elmúlt tíz évben öt kategóriában hirdetett versenyt. E pályázatok nyertesei indulhattak a
A FIABCI a legnagyobb és legátfogóbb, 52 éves múltra visszatekintô nemzetközi ingatlanszakmai szövetség, amely világszerte 50 országban rendelkezik tagozattal. A FIABCI magyar szervezete az elmúlt tíz év ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatainak nyertesei között szervezett közönségszavazást a Magyar Ingatlanszövetség honlapján. Ezt nyerte meg a kulturális ingatlanfejlesztések kategóriájában a Mûvészetek Palotája. Az oklevelet a Real East Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Szakkiállítás és Konferencia keretében adta át Gönczi László, a FIABCI magyar tagozatának elnöke Kiss Imrének, a Mûvészetek Palotája vezérigazgatójának és Sokorai Istvánnak, az Arcadom vezérigazgatójának 2007. szeptember 27-én.
Kínai Magyar Kulturális Évad keretében tartott két elôadáson. A távol-keleti bemutató után decemberben három alkalommal találkozhat a hazai publikum is a markói mozgásnyelvet és formavilágot a klasszikus balett elemeivel ötvözô, a közös Európa kulturális értékeit tükrözô, emblematikus darabbal.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 7
7
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 8
Hírhozó Kodály-pályázat Pályázatot hirdetett a Mûvészetek Palotája 10-18 év közötti diákcsoportok számára, képzômûvészeti alkotás létrehozására. A jelentkezési határidô október 11. volt. A pályázat célja: aktív alkotó tevékenységen keresztül bemutatni a zene és a képzômûvészet egységét, kölcsönhatását, az összmûvészet kínálta lehetôségeket. A pályázaton résztvevô 10-18 éves diákoknak Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus címû mûve alapján képzômûvészeti alkotást kell létrehozniuk közös munkával. A létrejövô mû lehet festmény, grafika, montázs vagy objekt. Pályázhatnak: iskolai szakkörök, osztályok vagy diákok alkalmi csoportjai. Az alkotások létrehozásában minimum 5, maximum 15 fô vehetnek részt. A pályázók kérésére a Müpa biztosítja a hanganyagot és a részletes írásbeli tájékoztatást. Az elkészült mûvek postára adásának végsô dátuma: 2007. december 1. A pályamunkákat két korcsoport szerint bíráljuk el: 10-14 év és
Orgonavezetés Fassang László orgonamûvész vezeti be az érdeklôdôket a Müpa orgonájának rejtelmeibe. Havonta egy alkalommal, 30-50 fôs csoportok számára tart mintegy félórás ismertetôt a muzsikus. Az orgonabemutató programok iránt érdeklôdôk Banai Sáránál jelentkezhetnek az (1) 555-5214-es telefonon vagy a banai.sara@mupa.hu e-mailen.
8
15-18 év. A díjnyertes pályázók alkotásait a Mûvészetek Palotájában a 2007. december 15-i országos Kodály-napon állítják ki, és erre az alkalomra meghívják az alkotókat is. Eredményhirdetés is ezen
a napon, 18 órakor lesz. Díjak: I. díj: Bécsi zenei utazás; II. díj: Budapesti zenei utazás; III. díj: Belépô egy választott elôadásra a Müpában.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 9
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:33
Page 10
Hírhozó Hetedhét Ország a Cifra Palotában A vasárnaponként látogatható, népszerû Cifra Palota 2007 ôszétôl a Hetedhét Ország elnevezésû rendezvénnyel bôvül. Ennek keretében a vendég bebarangolhatja az egész Magyarországot, és még utaznia sem kell – elegendô minden hónap utolsó vasárnapján eljönni a Mûvészetek Palotájába. A Cifra Palota – Hetedhét Ország kézmûves foglalkozások, színpadi bemutatók, mesejátékok, népi mesterségek, izgalmas kiállítások, interaktív játékok, elôadómûvészek és mesteremberek segítségével, játszva ismerteti meg Magyarország népmûvészetét, építészetét, történelmét, kultúráját. Országjárás közben kiderül, hol született Kodály Zoltán, hol rendezik meg a kolbászfesztivált, mit érdemes megnézni a Pécsre, Szegedre vagy akár Székesfehérvárra utazónak, lesznek történelmi szerepjátékok, felelevenednek nagy csatajelenetek. Az esemény állandó házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique), a társ-mûsorvezetô az éppen bemutatkozó megyéhez kötôdô, országosan ismert mûvész, sportoló. A vállalkozó szellemû barangolók a Hetedhét Ország egy-egy újabb állomásán (a hónapok utolsó vasárnapjain) átvehetik saját, ingyenes Hetedhét Térképüket. Ezután már csak szorgalmasan kell gyûjteni a megyék matricáit, amelyek a hostessektôl kaphatók a Hetedhét Ország programjai alatt. Minden hónapban új megye mutatkozik be, így bôvíthetô a matricagyûjtemény. A térkép- és matricatulajdonosok a következô megye bemutatkozásakor részt vehetnek a Hetedhét Nyeremény sorsolásán. Értékes ajándékok várnak azokra, akik a matrica átvételekor leadják nevüket és címüket. Az elsô állomás: Kecskemét és Bács-Kiskun megye (szeptember 30.) Bemutatkozott a Pedagógus Ház és a kecskeméti Cifra Palota. Fellépett a kecskeméti Katona József Gimnázium Diákszínjátszó Köre, színpadon kísérhették végig az érdeklôdôk Szent Erzsébet legendáját, bábjátékkal készültek a kecskeméti Széchenyi Óvoda
10
óvónôi, Vidám dalok, furcsaságok címmel víg darabbal a kiskôrösi iskola diákjai. Szerepelt a világhírû Kodály Zoltán Iskola Miraculum Kórusa, a folklór világába engedett betekintést a Kurázsi Táncmûhely, a Kecskeméti Mûvészetoktatási Intézmények Néptánc Tanszaka, valamint a Kalocsai Hagyományôrzô Néptánccsoport. A modern táncra vágyók együtt élvezhették a ritmus szabadságát a Grapevine Tánccsoporttal, a Fantasy Dance Klubbal és az Akrobat Tánccsoporttal. A fúvószene kedvelôinek sem kellett otthon maradniuk, ôket egy fúvószenekar szórakoztatta Kiskunhalasról. A legkisebbek pedig elutazhattak Meseországba. S hogy mindenki érezze, milyen jó dolog kreatívnak lenni, volt aktív rajzolás és rajzkiállítás, többféle kézmûves foglalkozás Gevicser Gyula, a kecskeméti Hosszú Utcai Óvoda óvónôi és a kecskeméti Széchenyi Sétányi Óvoda óvónôi segítségével. A rendezôk reményei szerint tehát ezen a vasárnapon (is) mindenki megtalálhatta a számára tetszô programot. A rendezvény társ-házigazdája Varga
Zsuzsa, a megyébôl „elszármazott" énekesnô volt. A második állomás: Békés megye (október 28.) A Békéscsabai Önkormányzat szervezésében amatôr és profi elôadómûvészek szórakoztatták a közönséget. A tervezett programban szerepelt a Hétpróbás Néptánciskola, a Vargánya zenekar, a Napsugár Bábszínház, Tücsök Peti, Hangya Levi és Évi Tündér gyerekmûsora. Sikert aratott a Csabai Színistúdió mesebeli koncertje, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem növendékeinek hangversenye. Volt gyermek- és babajátszó, rádiós mûhely, Munkácsy élôkép és fényképezkedés, népi játszóház, kézmûves foglalkozások: gyöngyfûzés, gyékényezés, rongybabakészítés, korongozás, mézeskalács készítés, mesesarok, szájtáti próbahelyek: dobókocka, horgászda, szerencsekerék, dobálda, hangszer, zsákban tapogató, játéksziget. Az október 28-i rendezvény társmûsorvezetôje: Szente Vajk, a Madách Színház színmûvésze volt.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 11
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 12
Nikolaus Harnoncourt ismét Budapesten
Holt zeneköltôk társasága Molnár Szabolcs írása
Nem esett le elsôre a tantusz, hogy a híres filmben (Holt költôk társasága) szerepelô szenvedélyes és szenvedélyt közvetítô professzor figuráját – akár ismeri, akár nem – Robin Williams Harnoncourt-ról mintázta. Harnoncourt ugyanis éppen olyan lázító személyiség, mint az a bizonyos gimnáziumi irodalomtanár, akiben egyszerre munkál egy romantikusan szélsôséges forradalmár és egy professzorosan „szürke”, visszahúzódó szobatudós. Amikor 2000-ben Salzburgban kinyúlt kardigánban, láthatóan fáradtan megjelent a jubileumi Bach-év alkalmából közreadott Bach lemezösszkiadás (BACH 2000, Teldec) sajtóprezentációján, azonnal ráismertem a szerénységével tüntetô professzorra. Lemezfelvételeinek pusztán egy szeletkéje hevert a díszes dobozokban. Harnoncourt pedig egykedvûen vette tudomásul, hogy e lemezek súlya alatt – ahogy mondani szokás – majd’ beszakadnak a gusztusosan feldíszített asztalok. Pár hónappal késôbb, ezúttal Bécsben, Haydn Armida címû operájának nyilvános lemezfelvételére voltam hivatalos, a címszerepben Cecilia Bartolival. Az énekesnô még önmagához Nikolaus Harnoncourt és a Concentus Musicus
Fotó: Roberto Masotti
A szobatudóst láttam meg benne elôször, amikor másfél évtizede Harnoncourt könyve, a „Beszédszerû zene” ismerete a zeneakadémiai felvételi elôfeltétele volt. Hamarosan rá kellett azonban jönnöm, hogy a kötelezô olvasmányok jegyzéke nem mindig tükrözi a zenetudományi közmegegyezést, s Harnoncourt esetében ehhez egy kiadós „sôt!” is hozzáértendô. Azt is hamar megtanultam, hogy szeretve tisztelt professzoraim tulajdonképpen a rebellió csíráit ültették el majdani növendékeikben, amiért azóta is hálásak lehetünk. S amit tôlük annak idején csak megtanultam Harnoncourtról, azt ma már érteni is vélem.
képest is elképesztô formában volt, és hihetetlen elánnal húzta magára a varázslónô nagyestélyijét. Izzott körülötte a levegô, s miközben alaposan megégtek a közelében tüsténkedô, amúgy remek énekes partnerek, egyben el is sápasztotta ôket. A fokozhatatlan izzású csillag mellett azonban feltûnt egy ennél is jobban hevülô ikercsillag, Nikolaus Harnoncourt, a karmester. Azon vettem észre magam, hogy keresem az ismerôs professzort, de nem találom. Helyette viszont látok és hallok egy elképesztôen impulzív, harcos elôadót, aki egyetlen igazságért – ezúttal Haydn operájának igazságáért – kész a vérét is adni. A nagy izzás után az érthetôen fáradt Bartoli kimentette magát a másnap délelôtti sajtóbeszélgetésrôl, Harnoncourt azonban nem. Megjelent kinyúlt kardigánjában, frissen, energikusan, és a bécsi környezethez illô módon, Sigmund Freud szellemében elemezte az elôzô este eljátszott Haydn-operát. Hitelesen, kreatívan és lenyûgözôen. Olyan mély benyomást tett rám, hogy elhatároztam, nem fogom megvenni a koncertbôl készített lemezt, mert csak veszíthetek általa. Azóta sincs meg. Harnoncourt 2002-ben, a Tavaszi Fesztiválon járt elôször Budapesten. Kiadványszerkesztôként kezembe került egy életrajz, amelyet a karmester juttatott el azzal a kéréssel, hogy lehetôleg ez szerepeljen a sajtóban, szórólapokon, ajánlókon. Az akkori fesztiválsereglet legrövidebb curriculum vitae-je volt. „Osztrák karmester, 1929-ben született Berlinben. Ifjúkorát Grazban töltötte, itt kezdte zenei tanulmányait, amit a Bécsi Zeneakadémián csellistaként folytatott. 1952-1969-ben a Bécsi Szimfonikus
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 13
Fotó: Marco Borggreve
Zenekar (Wiener Symphoniker) csellistája volt. 1953-ban hegedûmûvész feleségével, Alice Harnoncourttal megalapította a Concentus Musicus Wient. 1972-1993-ig tanított a salzburgi Mozarteumban. 1971-tôl Bécsben, Zürichben, Amszterdamban és más városokban operakarmesterként dolgozik, valamint koncerteket ad különbözô nagyzenekarokkal.” Nincsenek ebben az életrajzban hosszú felsorolások díjakról, sztárzenekarokról, neves koncerttermekrôl, lemezekrôl és partnerekrôl. Aki ezekre kíváncsi, az olvassa a sztárzenekarok és sztárszólisták önjellemzéseit, amelyekben kivétel nélkül ott díszeleg a NÉV: Nikolaus Harnoncourt. Persze vannak ezeknél izgalmasabb olvasmányok is, például Harnoncourt magyarul is kiadott tanulmánykötetei vagy Monika Mertl 2002-ben idehaza is megjelentetett szép biográfiája (Szívvel gondolkodva).
FORRADALMAK
hangszeres mû sajátos hangütését) értô
turnéra, mert bizonyára errôl a partitúráról is
szakembernek látnia kellene a különbséget:
van személyes mondandója. Talán
„(…) forradalom zajlik a régi zene kapcsán.
Harnoncourt igényesebb a lényeg
megbocsátható e sorok írójának, ha ennyi
Ami a zenésztársadalom egy részének talán
megragadásában, abszolút idealista, nagy
szenzációs újrafelfedezés után Harnoncourt
rossz hír volt, a zenetörténésznek – s mint
alázattal szolgálja a mestermûvet, s ha
Bartókjától nagyon is sokat vár.”
hamarosan kiderült, a közönségnek is –
vokális mûrôl van szó, a szöveg üzenetének
(Somfai László: Harnoncourt hetvenéves;
nagyon jó: életszerûbb, érdekesebb,
feltárása, az elôadás retorikai hitelessége
Muzsika, 1999. december)
jelentôsebb, felzaklatóbb alakot öltöttek a mi
számára elôbbre való, mint a látszatra
nevelkedésünk idején zömmel purista módon
mégoly tökéletes és megnyerô küllemû
„A Beethoven-partitúrák megértésében
játszott, esetleg enyhén unalmas
elôadás.
kisebbfajta forradalom zajlik, majdnem olyan
grandiozitással, rutinból elôadott
következményekkel, mint amit a Bach-
mestermûvek. Mellesleg nem csak az
A másik ok, amiért a régizene-mozgalom
interpretációban az 1970-es évek eleje hozott.
interpretációt, hanem – éppen Harnoncourt
kritizálja Harnoncourt életmûvét, az a
Harnoncourt egyszerûen többet tud –
felfedezéseinek, írásainak, olykor
számára (de tulajdonképpen valamennyiünk
repertoár- és forrásismeretben, a notáció
hanglemezek kísérôszövegében megjelent
számára) oly fontos, ámbár
lehetséges üzeneteinek értelmezésében
alapvetô megjegyzéseinek nyomán – magát a
kompromisszumnak kikiáltható „második
tényszerûen többet tud – a Beethoven-
kottaolvasást is újra kellett tanulnunk. Egy
lépés”. Hogy tudniillik a historikus közegben
zongoraversenyek partitúrájának jelentésérôl,
darabig még lehetett fanyalogni azon, hogy a
kipróbáltakat és megtanultakat át lehet, át
mint zseniális karmesterelôdei és pályatársai.
régi hangszerek tökéletlenek, némelyik
kell adni a többséget alkotó hagyományos
És persze az attitûd sem közömbös. Ô nem
elôadó dilettáns, azután ez az érv is erejét
együttesek muzsikusainak. Az út kezdete
egy nagy Beethoven-zongorista régóta érlelt
vesztette.
egyáltalán nem volt könnyû: Ausztriában,
versenymû-elôadásainak partnerségét
Németországban Harnoncourt csupa
vállalta fel, hanem elhatározta, hogy
Megjegyzem, a régizene-elôadás hangszeres
ellenállásba ütközött. Elôször Svájcban és
hetvenéves fejjel felfedezi az öt
és vokális virtuozitásának fel- és
Hollandiában kérték rangos zenekarok, hogy
zongoraverseny sajátos, a Beethoven-
elismertetésében az angol muzsikusok
álljon dobogójukra, tanulják újra például
szimfóniákkal egyenrangú világát. Hogy friss
köztudottan elévülhetetlen szerepet játszottak.
Mozartot. Alig egy évtizede fogadta be
szemmel és nyitott lélekkel elolvassa a
Ekkor lett sikk, hogy Harnoncourt ellenében
fesztiválrendezvényeire Salzburg, kérik fel a
partitúrákat, elképzeli a zenekar és a szólista
kijátszották a nála fiatalabb angol (esetleg
legpatinásabb bécsi zenekarok és
szerepvállalásának intellektuális és akusztikai
holland, belga stb.) régizene-elôadókat. Az
intézmények, s dirigálhat ma már úgyszólván
lehetôségeit, majd partnereket keres az
igazsághoz tartozik, hogy a régizene-
bármit, amit odüsszeiája során kiválaszt
elképzelt elôadáshoz.”
mozgalom ideológiájának számos korifeusa,
magának. Mára Brucknernél sem áll meg.
(Somfai László: A Beethoven-
brit és amerikai zenekritikusok sora
Hetvenedik születésnapján a fiatal
zongoraversenyek zenekara; Muzsika, 2003.
lényegében máig ignorálja Harnoncourt
zenészekbôl formált nemzetközi zenekarral
július)
jelentôségét. (…) Pedig a szöveget (vagy a
egyebek között Bartók Divertimentóját viszi
13
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 14
A FÔNIX DICSÉRETE
állította” a zenekart – a lekonferálásból kiderült, hogy igazam volt. Néhány nappal
„Csak a distant mirror, a tisztes távolból való
azelôtt Drezdában, Fux- és Zelenka-kéziratok
visszatekintés mutatja majd meg, mit is
fölött görnyedtem a Hofkapellében, és kiderült,
„mûvelt” Nikolaus Harnoncourt – mert a mi
hogy ezeknek a forrásoknak a legutóbbi (!)
kortárs horizontunk igencsak szûkös. Karajan
olvasója, közel öt évtizeddel ezelôtt, az ifjú
fülbemászó-orgiái, Böhm közmegegyezéses
Nikolaus Harnoncourt volt. Nagy
muzsikálása (lám, már rájuk is visszafelé
megtiszteltetésnek éreztem, hogy a kartonon
tekintünk) sem a maguk idejében, sem utána
az ô neve alá
nem nyugtalanították a zenetudományt, nem
kanyaríthattam a sajátomat. Harnoncourt
kavartak vitát zenészkörökben. Éppen
nemzedéknyi zenésznek tanította, hogy a
ellenkezôleg: kulturált unalmat és sztoikus
szaktudás és a források ismerete nemhogy
türelmet árasztottak. Nikolaus azzal, ahogyan
nem káros az értelmes zenélésre, de
zenélt, ahogyan színpadra vitte a zenét,
egyenesen conditio sine qua non. Ezzel
„Harnoncourt Bartók-interpretációjának
megingatta azt a nézetet, amely szerint a
újjáélesztette a musicus doctus, a zenérôl
különleges értékét még abban látom,
zene mindenekelôtt jó, igaz és szép – és
és a mûrôl sokat tudó, és ezért öntudatos
ahogyan a sajátosan magyar deklamációt
fôleg azt a háború utáni felfogást rendítette
zenész régi eszményét. (…)
megoldja. A karmesterek többségét ezek a
meg, amely szerint csak Bach, Mozart,
helyek – a Zene harmadik tételének síróAmikor a német zenetudomány föllépett az
zokogó témája vagy a Divertimento
méltó a kultiválásra. (…)
ô „egyedül érvényes” értelmezésüket
zárótételének kóda elôtti szólóhegedû-
hevesen bíráló zenésszel (Harnoncourt)
kadenciája (248. ütem) – arra csábítják, hogy
szemben, és amelynek során zenélésének
a magyar népzenérôl és cigányzenérôl való
összes paraméterét (a tempót, a
felületes ismeretek alapján az olyasféle
dinamikát, az artikulációt, a díszítést, de
stilisztikai elemeket, mint a ritmikus
még a férfialtot és a fiúkórust is) olykor
szabadság és az erôsen kihegyezett ritmus,
ravaszul és végig farizeus módon ízekre
még fokozzák. Nos, Harnoncourt
szedték – szóval azt a csatát pontozással
„Bartókjának” az a nagy értéke, hogy ízléses
nyerte Nikolaus Harnoncourt mind az
és mértékletes, teret enged ugyan a
érvek, mind higgadtság tekintetében. A
„magyarosságnak”, de nem engedi túlzásba
minden oldalról rátámadó falkával
vinni a ritmusértékek kontrasztját, az elsô
szemben, amelynek harapós kedvét még
hang súlyozását vagy a hangra való
Christoph Wolff, a beszélgetés moderátora
rácsúszást. Harnoncourt attitûdjében az rejlik,
és Nikolaus Harnoncourt aktív híve is alig
hogy szabad utat nyit a Bartók-zene e
tudta féken tartani, Harnoncourt csak
jellegzetesen szubjektív pillanatainak, de
egyszer emelte fel a szavát: „azt azért
sohasem felejti el, hogy a század egyik
mégsem szeretném, ha úgy vonnának
legnagyobb „internacionális” mesterét
kérdôre, mint a bíróságon. (…)”
interpretálja, akinek magyarsága nem
Fotó: Marco Borggreve
Beethoven és Brahms a jó, igaz, szép és
ezekben a pillanatokban üt át, hanem akinek Fölmerül a kérdés, vajon a nagyjából
minden hangja egyszerre magyar és
egykorú zenészek csapatából, akik az
univerzális.”
ötvenes években régi zenével foglalkoztak
(Kárpáti János: Harnoncourt Bartókja;
Nikolaus Harnoncourt a Concentus Musicus-
és meghódították a hatvanas években
Muzsika, 2004. október)
szal – különösen az elsô idôszakban – olyan
felvirágzó lemezpiacot, abból a csapatból,
zenét tálalt, amit nemigen tartottak akadémiai
amelyikbôl többen a tanáraim voltak, miért
collegium musicumra alkalmasnak: Peurlt,
Nikolaus Harnoncourt az egyetlen, aki nem
Poscht, Scheidtet, Bibert, Muffatot és
csupán „megmaradt”, hanem fônix
Telemannt is. Már ezzel a
módjára felröppenve minden konkurensét
repertoárválasztással egy egész világképet
maga mögé utasította. Lehet, hogy az a
ingatott meg: azt a világképet, amelyet az
jelmondat a kulcs, amelyet Harnoncourt
adornói fejlôdéshit határozott meg, no és az a
Heinrich Ignaz Franz Biber operájából
bon mot, amely szerint „Bachot mondanak, de
kölcsönzött, és amely így hangzik: Chi dura
Telemannra gondolnak. (…)”
la vince – a kitartó gyôz?”
Nemrég kedvelt kultúrrádióm hullámhosszára
dicsérete. Elhangzott 2004. március 11-én a
(Reinhard Goebel: Nikolaus Harnoncourt
14
…ÉS BARTÓK
kapcsoltam. Az „Örökzöld muzsika” mûsor
Magdeburgi Színházban, Magdeburg város
ment, én pedig elmerültem Mozart Linzi
Georg Philipp Telemann-díjának átadása
szimfóniájának magával ragadó
alkalmából. Fordította: Nádori Lívia.
tolmácsolásában. Megesküdtem volna rá,
Magyarországi közlés: Muzsika, 2004.
hogy Nikolaus Harnoncourt az, aki így „talpára
december)
2007. december 17. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Concentus Musicus Wien hangversenye
J. S. Bach: Schwingt freudig euch empor, BWV 36; Ach, wie flüchtig, ach, wie nichtig, BWV 26; Wachet auf, ruft uns die Stimme, BWV 140 Km.: Julia Kleiter, Elisabeth von Magnus, Kurt Streit, Anton Scharinger (ének), Arnold Schœnberg Kórus Vez.: Nikolaus Harnoncourt
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 15
15
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 16
Beecham zenekara
Lombikbébi Spangel Péter írása
16
A vegyészi pályához nem feltétlenül szükséges jó hallás, „botfüllel” megáldott ember is világhírûvé válhat e szakmában. Valószínûleg az 1879. április 29-én világra jött Thomas Beecham is így gondolkodhatott alapiskolái befejeztével, hiszen apja hivatásának folytatását jelölte ki önmaga számára életcéljául. Azt nem tudjuk, milyen miliôben élt ifjúkorában és milyen külsô hatások érték a világ szépségeire egyre nyitottabb fiatalembert. Valószínûleg egy zenei élmény sokkolhatta annyira, hogy a korábbi tudományos érdeklôdését sutba vágva, egy hirtelen huszárvágással örökségét saját zenei és zeneigazgatói karrierjének építésére fordította. Vásárolt magának egy zenekart, és autodidakta muzsikusként együttesével Londonban debütált.
Egy cseppet sem zavarta, hogy jó sorsával nem párosult a muzsikáláshoz elengedhetetlenül szükséges, kifinomult zenei hallás. Különleges adottságainak, a zene iránti fantasztikus elkötelezettségének és szívósságának köszönhetôen gyorsan leküzdötte önhibáján kívüli „születési rendellenességét”. Karrierje meredeken ívelt a világhír felé. Hatalmas repertoárja a barokk kortól a kortárs zenéig terjedt. Megszámlálhatatlan lemez ôrzi a legendás karmester mûvészetét. Ezek rendkívül gyorsan, hihetetlen példányszámban keltek el. Ki tudja, hány hangversenyének, opera dirigálásának emléke „porosodik” még az archívumok mélyén, de hála a lelkiismeretes kutatómunkának és a nagyszerû technikai lehetôségeknek, egyre több kerül élvezhetô minôségben közkinccsé napjainkban is. Nevéhez fûzôdik az elsô kísérleti sztereó lemezfelvétel, 1934-ben vezényletével Mozart Jupiter szimfóniáját rögzítették. Ha már Mozartot említettük, Beecham egyszer azt találta mondani: a Don Giovannit még soha nem adták elô
AZ EST KARMESTERE Leonard Slatkin 1944-ben született Los Angelesben. Az amerikai dirigens tizenegy éve a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, s a világ legnevesebb együtteseit vezényli rendszeresen. A karmester talán a brit zenei élethez kötôdik a legerôsebben. Slatkint 2000-ben nevezték ki a BBC Szimfonikus Zenekara elsô karmesterének, bemutatkozó koncertjét együttese megalakulásának hetvenedik évfordulóján vezényelte Autumnban. Muzsikusait 2004-ig vezette. Eddig több mint száz lemezfelvételt készített, közülük öt kapott Grammy-díjat, és tizenötöt jelöltek erre a rangos elismerésre. 2005 óta a Royal Filharmonikusok elsô vendégkarmestere.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 17
BEECHAM-ANEKDOTÁK
megfelelô módon, vagyis olyan énekesekkel, akik képesek elénekelni, olyan hallgatóságnak, amely képes azt meghallgatni. Itt kockáztatjuk meg, talán késôi nagy utódai sem tudták oly hitelesen, megkapó szépséggel megszólaltatni Puccini Bohéméletét, mint hogy azt ô tette az 1956-ban rögzített felvételen.
A dirigens egy próbán odaszól a csellistanônek: „– Hölgyem, ami az ön lába között van, arra való, hogy emberek százainak okozzon vele örömet, maga meg csak kaparászik rajta…” Beecham hatvanadik születésnapját ünnepeli a világ. Sorra érkeznek a táviratok. Titkára
Beecham egy évtizedig volt operakarmester, majd a nagy brit szimfonikus zenekarok vezetô karnagya. Hatvanhét esztendôs volt, amikor megalapította a Royal Filharmonikus Zenekart, amelynek elsô koncertjét természetesen ô dirigálta 1946. szeptember 15-én, Londonban. A különleges adottságokkal rendelkezô, nagy formátumú dirigens rövid idô alatt a nemzetközi élvonalig repítette muzsikusait. Beecham rendkívül színes egyéniség volt, eredeti szarkasztikus, angol humorral. Ahogy mondták róla, a szeme sem állt jól, igazi tréfamester hírében állt. Nem csoda, hogy zenekarai szívesen próbáltak a keze alatt; pillanatok alatt képes volt jókedvre deríteni muzsikusait. Állandóan huncutságokon járt az esze, s egyetlen igazi szenvedélye volt: a zene. 1961. március 8-án halt meg Londonban.
egyiket a másik után nyitja ki, Sir Thomas közben újságot olvas. A titkár sorolja: Pokofjev írt. Sibelius is jókívánságait küldi. Beecham váratlanul leteszi az újságot: „– Mozarttól nem jött semmi?” – kérdi csodálkozva. Egy amerikai zenekarral próbál a már éltes korú dirigens. Jó ideje játszanak, amikor váratlanul, dühösen felkiált: „– A második kürt nincs együtt a többiekkel!” Mire a válasz: „– De Sir Thomas, a második kürtös még meg sem érkezett a próbára.” Erre a karmester: „– Ó! Ha megjön, mondják meg neki, hogy nincs együtt a többiekkel.” Beecham egy kortárs darabot, Ralph Vaughan-Williams hatodik szimfóniáját készítette elô muzsikusaival az ôsbemutatóra. A próbák során a zenekar és fôként a karmester vért izzadt, de úgy tûnt, nem hiába. Eljött a premier estéje. Sir Thomas már a partitúra harmadik oldalán reménytelenül eltévedt, így a koncertmester vette át az irányítást, s így gond nélkül, sikeresen eljátszották a kompozíciót. Igen ám, csakhogy Beecham számára még jócskán volt hátra a darabból, és még akkor is bôszen dirigált, amikor az együttes már befejezte a mûvet. A koncertmester odasúgta neki: „Sir Thomas! A darabnak vége.” Semmi. Másodszor már hangosabban sziszegte, de Beecham csak a harmadik figyelmeztetést hallotta meg. Két karját mozdulata zenitjén tartva, nagy robajjal fordult a koncertmesterhez, s sztentori hangon így szólt hozzá: „– Mi?? Hogy már vége? Na, hála Istennek!”
Fotó: Steve J. Sherman
2007. november 12. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Royal Filharmonikus Zenekar hangversenye
Weber: Oberon – nyitány; Sosztakovics: I. Esz-dúr gordonkaverseny, op. 107; Brahms: I. c-moll szimfónia, op. 68 Km.. Danjulo Ishizaka (gordonka) Vez.: Leonard Slatkin
17
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 18
Kiri Te Kanawa
A halhatatlan kedves Fáy Miklós írása
A Callas az Callas, a Marton az Marton, Freni az Freni és Norman az Norman. De Kiri az Kiri. Az egyetlen nagy operaénekes, akinek automatikusan a keresztneve szalad az ember nyelvére.
Fotó: John Swannel
Az elsô modern díva.
És persze sokkal több is annál. Modern operaénekesnô, mert varázslatosan szép, de annyira nem modern, hogy elfelejtse: az operaénekléshez énekelni is kell. Ha valakinek nem áll el a szava attól, hogy milyen szép Kiri hangja, az is csendben marad, amikor rájön, hogy milyen a légzéstechnikája, milyen valószínûtlenül hosszú frázisokat énekel el anélkül, hogy megtörne a dallam íve és anélkül, hogy egy pillanatra is azt érezhetnénk: ez neki erôfeszítés. De
18
miközben káprázatos énekesnô, képviseli is a káprázatos énekesnôséget, mintha tudná, hogy nem elég nagy énekesnek lenni, annak is kell látszani. Tehát szép. De több annál: szép és elegáns, egyszerre nyílt és tartózkodó, nem lehet olyan kérdést föltenni neki, amire ne válaszolna, miközben mégsem tud róla az ember igazán semmit, csak azt, ami közügy, ami a színpadra vagy a pódiumra kerül. Megdobogtatja a férfiak szívét, de csakis a szívét. Nem férnek
hozzá illetlen gondolatok. Mégiscsak istennô. Modern díva, aki egyforma odaadással énekel Mozartot és My Fair Ladyt. Aki, ha azt kérdezik, ki volt a 20. század legnagyobb énekese, habozás nélkül feleli: Elvis Presley. De amikor megtudja, hogy olyan popsztárral kellene fellépnie, akinek a lányok feldobálják a bugyijukat, akkor is habozás nélkül lép vissza fellépéstôl, köszönöm, ez nem az én világom.
11/02/2007
16:34
Page 19
Miért szeretjük? A hangjáért, mondanám azonnal, ezért a furcsa, olvadó, krémes, lírai, de egy kicsit mégis sötétes szopránért, de persze nem igaz, én legalábbis elôbb vettem meg a lemezt tôle, mint hogy hallottam volna a hangját. Ránéztem a borítóra, és tudtam, hogy ez a nô érdekel. Az más kérdés, hogy ritka egységben van nála a hang és a megjelenés, úgy énekel, ahogy az ember szeretné, várja, reméli. Ritka, de nem példátlan egység, a férfiaknál Domingo pont ilyen. Szeretjük tehát külsejéért és hangjáért, és tényleg csodálatos, ha az ember egy régi csoportképet nézeget, hogy mennyire nem kell keresgélni, melyik is Kiri Te Kanawa. Az ott, aki vonzza a szemet. Valaha, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján ezt élték át a meghallgatásokon a karmesterek, jöttek egymás után a jelöltek, reményteliek és reménytelenek, aztán jött Kiri és szép volt, és úgy énekelt, ahogy kellett, és igen, ô lett a Grófnô a Figaro házasságában, ô volt Donna Elvira a Don Giovanniban. Mindkét szerepben tökéletes, annyira tökéletes, hogy az már veszélyezteti a darabot. Normális ez az Almaviva, hogy a szobalány után szaladgál, és buta vágyaival megbántja ezt a varázslatos asszonyt? Eszénél van Don Giovanni, amikor megtalálja, akit keres, érzékeny, indulatos, okos és nô, nô és érte reszket, csakis érte, ez meg megy tovább, vakon és süketen? Otrombaság – férfi a neved. A hetvenes évek azonban Kiri Te Kanawának már a második karrier kezdetét jelentették. Húsz évesen már csillag volt otthon, Új-Zélandban, egyremásra jelentek meg a felvételei, operarészletek és népdalok, operettek és maori énekek. Barna szemû, szép kislány, a közönség imádta, de ô tudta, hogy mennie kell. Akkor még hivatalosan mezzoszoprán volt, az énektechnikája enyhén szólva is kétes, és Új-Zéland nem az operavilág központja. Elindult London felé, hogy meghódítsa a világot. Talán nem azért indult. Sokáig nem értettem, hogy miért nem asszociál róla mindenki Elisabeth Schwarzkopfra. Hasonló hangkarakterek, hasonló szerepkörök, mindketten Mozart és Richard Strauss specialisták, mindketten szépek, és szépségükben is
érinthetetlenek. Aztán a két pálya másképpen folytatódott: Schwarzkopf dalénekes lett, Kiri az olasz és a francia operák felé nyitott, de nem ez a döntô különbség. Schwarzkopfnál az ember mindig az elszántságot érezte, a határozottságot, hogy tudta, mit, miért, meddig és hogyan. Kirivel történtek az események, ô nem szolgálta sem a hangját, sem a szépségét, csak hagyta, hogy ha a világ elragadtatásba akar esni tôle, megtehesse. Indulásakor nem kényeztette el ôt az élet, maori apja és ír anyja árvaházba adta a kislányt, mert nem tudták fölnevelni. De jött egy maoriangol házaspár, akik ugyan fiút szerettek volna, de amikor belenéztek a kislány szemébe, tudták, mi a dolguk. Aztán az élet, mintha elhatározta volna, hogy pótolni fogja mindazt, amit az elején nem adott, tenyerén kezdte hordozni Kirit. Kiderült, hogy szép a hangja, észrevették, hogy muzikális, megnyerte a versenyeket, megkapta a fôszerepeket, fölkérték, hogy énekeljen Lady Diana és Károly herceg esküvôjén. (Az ember háborgott, amikor azt mondták: Kirit az a megtiszteltetés érte, hogy énekelhetett az esküvôn. Ô volt megtisztelve, és nem fordítva?) Nem kegyetlen hozzá a kor, a hangja ma is szép, ô maga pedig gond nélkül letagadhatna húsz évet. Ettôl függetlenül tudta, mikor kell visszavonulni a színpadtól, ma már csak koncerten láthatjuk ôt. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Lehet. De ez is az ô lényege. Ha túl szépnek látszik, ô engedi, hogy túl szépnek is higgyük. Ha van is benne csalódottság, hiány, bizonytalanság, tétovaság, kishitûség, nem engedi, hogy érezzük. Ez néha elbizonytalanítja az embert, hiszen ôt akarjuk, egészen ôt, nem csak a hangját, de a szívét, vérét, lelkét. Kifog rajtunk, és nem adja magát. Nem hagyja, hogy fölfalhassuk. Ilyen a tökéletes díva. Mielôtt még kimondanám, hogy ezért szeretem, gyors lelkiismeretvizsgálatot tartok. Ezért tisztelem. Ezért csodálom. Amiért szeretem, az mégis az, amit csak sejteni lehet. A törékenysége, amely már negyvenvalahány, a pályán töltött év után is töretlen. Az az érzékenység, ahogy a pillanatot megfogja, ahogy tudatosítja, hogy most élsz, csak most élsz, csak a
Fotó: John Swannel
MUPAmag200711-12+++
perc számít. Ahogy ott áll a szülôvárosában, Gisborne-ban, ÚjZéland legkeletibb részén, ahol elôször üt éjfélt az óra, ahol elôször jött el a 2000. év, és ô énekel, a Híradó mutatja, és hiába beszélnek rá a stúdióban, az ember csak ôt hallja, ott van vele, és örül, hogy együtt, egy idôben élünk a Földön. Most meg együtt, egy teremben lehetünk vele két órán át, és nincs más dolgunk, csak örülni.
2007. november 17. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Kiri Te Kanawa dalestje
19
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 20
Egy elfelejtett mûfaj: a semi-opera
King Arthur Vashegyi György írása
A Restauráció, azaz II. Károly s vele együtt a monarchia 1660as visszatérése Angliába kulturális értelemben is óriási jelentôségû esemény volt. A visszatérô király szenvedélyes mûvészetpártoló volt, számûzetését XIV. Lajos udvarában töltötte, és visszatértekor célja volt az ott látottak-hallottak angliai meghonosítása. Rendeletben kötelezte az angol színházakat, amelyek a polgárháború és a puritánuralom miatt már 1642 óta zárva voltak, hogy újra teljes repertoárjukat színre állítsák. Két, a polgárháborút túlélt „színházi szakember”, Thomas Killigrew és Sir William Davenant kapott megbízást két színtársulat létrehozására, melyeknek londoni színházi monopóliuma késôbb egészen a XIX. századig érvényben maradt.
E két társulat – a „King's Company” és a „Duke's Company”, azaz a király és York hercege védnöksége alatt álló két színészcsoport – 1682-ben politikai okok miatt idôlegesen egyesülni kényszerült „United Company” néven: Purcell három legjelentôsebb semi-operáját, köztük a King Arthurt is késôbb az új, egyesült társulat állította színre. A játszott darabok sokszor a régi, az Interregnum elôtti repertoárnak is részei voltak (például Shakespeare, Jonson, Beaumont és Fletcher esetében), de az új ízlésnek megfelelôen csiszoltan átírt szövegekkel, színpadi gépezettel és már nôi
20
színészekkel adták ôket elô (utóbbiak ekkor jelentek meg elsô ízben az angliai színpadokon). Fontos változás, hogy minden esetben zenét is tartalmaztak, amelyet új összeállítású (azaz francia stílusú) zenekar szolgáltatott. Ennek tagjai – és az egyre gyakrabban megjelenô énekes szólisták – eleinte a király saját szolgálatában álló zenészei, a XIV. Lajos mintájára létrehozott „24 Violins” és a Chapel Royal hangszeresei, illetve énekesei voltak, majd az 1670-es évek végétôl kezdve a színházak saját zenekarokat tartottak fenn. Mivel ezek mérete immár túlságosan nagy volt ahhoz,
hogy az 1642 elôtti idôszak mintájára galériákon vagy a színpad két oldalán csoportokban elhelyezhetôek legyenek, a színpad elôtti zenekari árok rendszerét is átvették a „kontinenstôl”. Minden Restauráció-kori színdarab kötelezô zenei részeket tartalmazott: bevezetôként „First” és „Second Musick”-ot, az elsô függönyfelvonást és a színielôadás kezdetét hirdetô – egyre gyakrabban francia stílusú – „Ouverture”-t, valamint a felvonásokat egymástól elválasztó „Curtain Tune”-okat (ezeket késôbb egyre inkább
„Act Tune”-nak nevezték). Ezek mellett – nem kötelezôen, de gyakran – egy-két dal is elhangzott a színmû olyan pontjain, ahol a szituáció ezt lehetôvé tette. Igazság szerint e dalok és még inkább a zenekari számok zenei anyaga – noha rendszerint az adott darab kíséretéül íródott – minimális kapcsolatban állt a prózai szövegek tartalmával: csupán néhány jelenettípus volt, amelyet zenével illusztráltak. Hosszabb, egy-egy zárt formánál bôvebb, összefüggô zenei részek alapvetôen két szituáció illusztrációjaként jelentek meg a színpadon: áldozati szertartások (keresztény és pogány papok
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 21
esetében egyaránt), vagy önmagában zárt, szórakoztató jelenetek („A Play in Itself...”, azaz „önmagán belüli játék”) esetében. Ez a „masque”, nem új keletû mûfaj: a polgárháborút megelôzô három évtizedben élte elsô virágzását mint a királyi és nemesi udvarok szórakozása. A szót igen gyakran és igen sokféle értelemben használták Angliában, szinte a teljes barokk periódus alatt. Leginkább a francia “tars” szóhoz, a „divertissement”hoz kapcsolódóan közelíthetjük meg jelentését (ez utóbbi francia bájával /”szórakozás”/ többet elárul a lényegrôl, mint az alighanem korábban keletkezett angol kifejezés): olyan összefüggô zenei anyagról van szó, mely egy teljes jelenetet képes magába foglalni egyetlen prózai mondat elhangzása nélkül, s e jelenet elsôsorban szórakoztató vagy tágabb értelemben „látványosság” jellegû. Az 1670-es évek újdonsága volt Londonban, hogy a Duke's Company Dorset Garden-beli színházában egy új
mûfajt fejlesztett ki, amelyben a színdarab már több masque-ot is tartalmazott, így a zene aránya a darabon belül jelentôsen megnôtt. A kortársak ezt többféle elnevezéssel illették: John Dryden „dramatic opera”, mások egyszerûen csak „opera” névvel – általánossá a Roger North (egy zenekedvelô író, akinek számos, az 1720-as évekbôl származó zenei tárgyú írása maradt ránk) által használt „semiopera” kifejezés vált: „...operáknak hívták e mûveket, jóllehet inkább sajátságos féligoperák voltak, hiszen felerészben zenét és felerészben drámát tartalmaztak.” Az elsô ilyen mûvek a Duke's Company
produkciójaként 1674/75-ben kerültek a közönség elé (két, Purcell mellett is jelentôs zeneszerzô-elôd, Matthew Locke és Pelham Humfrey zenéivel többek között), és rövid idô alatt rendkívüli népszerûségre tettek szert, elsôsorban zenéjük által. (A semi-opera egyébként egyáltalán nem angol „specialitás” a XVII. század második felében: francia megfelelôjének a Molière által kedvelt „comédie mélée de musique et de danses” / „zenével és tánccal kevert komédia” / mûfajt tekinthetjük.) A masque-hagyományból fakadt az elv, amelytôl a semi-operákban is alig tértek el: a prózai színészek nem énekeltek (a ritka kivételek egyike az Artúr király-beli két szellem, Philidel és Grimbald esete), persze elsôsorban praktikus okból. Ebbôl következik, hogy noha a zene szerepe a darabokban egyre inkább megnôtt mennyiségileg is, mégis jelenetekbe csoportosult, s nem törekedett arra, hogy a prózai beszéd helyét átvegye. Talán az angol prózai színjátszás nagy tradíciója is részes abban, hogy a XVII. századi angol színház nézôje számára egy mindennapos színpadi figurától mi sem állt távolabb, mint hogy mondanivalóját énekben közölje. (Mi több, az olasztól eltekintve mindegyik nagy európai nemzetben felfelvetôdik majd a kétely, alkalmas-e nyelve egyáltalán az énekbeszédre, s többek között ez fog az elkövetkezô évszázadban az olasz zenei ízlés hegemóniájához vezetni.) A Dioclesian, or The Prophetess (Diocletianus, avagy a prófétanô) Purcell elsô semi-operája s egyben „érett kori” mûvei sorozatának nyitánya is: 1690 júniusában mutatták be a United Company Dorset Garden-beli színházában, s az 1670-es évek óta ez az elsô új semi-opera Angliában. A King Arthur majdnem pontosan egy évvel követte a Dioclesiant, és szintén a Dorset Garden-beli színházban hangzott el elsô ízben, 1691 májusában. Ez lett Purcell legnagyobb sikere, s ez a siker jelentôs részben John Drydennek köszönhetô, akinek változatos szituációteremtô képessége lehetôséget adott Purcellnek addigi legszínesebb semioperája zenéjének megkomponálására. Dryden a kor egyik legnagyobb költôegyénisége volt, s talán az egyetlen kortárs, akinek tolla Purcell zenéjére méltót alkotott: a King Arthur jelentôs részében a szöveg oly zenei önmagában is, hogy az
Vashegyi György
Purcell számára bizonyosan különleges inspirációt nyújtott. Az eredetileg a Restauráció 25. évfordulójának megünneplésére, 1685-ben írott – s így érthetôen II. Károlyt a legendás Artúr királyhoz hasonlítva magasztaló – színdarab jellemzô módon, kis átalakítással tökéletesen alkalmassá vált arra, hogy 1691-ben az Orániai Vilmos elôtti hódolat jele legyen. Nem kevéssé hazafias témájának köszönhetôen (az ötödik felvonás végének színes masque-ját Szent Györgyhöz fohászkodó himnusz zárja) azóta is Purcell egyik legnépszerûbb mûve Angliában. 2007. november 18. 19:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Henry Purcell: Artúr király (az ötfelvonásos semi-opera koncertszerû elôadása két részben)
Librettó: John Dryden Km.: Csereklyei Andrea, Hamvasi Szilvia, Wierdl Eszter (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Kálmán László (tenor), Raimund Nolte (basszus), Purcell Kórus, Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken) Vez.: Vashegyi György
21
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 22
Bach, népzene, improvizáció
Átirat és tökéletesség Kerékfy Márton írása
Johann Sebastian Bach mûvészetére immár mintegy kétszázötven éve úgy tekintünk, mint a zenei tökély egyfajta megvalósulására. A tökéletességre való törekvéshez pedig – mint Bach zenéjének egyik legjobb ismerôje, Christoph Wolff írja – elválaszthatatlanul kötôdik a minél teljesebb kidolgozottság elve, az az elv, amely talán a leginkább meghatározta a zeneszerzô mûvészetét és személyes stílusát. Hogy mennyire fontos volt Bach számára a zenei anyagban rejlô lehetôségek minél teljesebb feltérképezése és szisztematikus kiaknázása, azt olyan egyedülálló polifon konstrukciói mutatják a legvilágosabban, mint A fúga mûvészete, a Wohltemperiertes Klavier vagy a h-moll mise.
Vincent Lê Quang, Palya Bea és Fassang László
Fassang László és Vincent Lê Quang vállalkozásával kapcsolatban ezért jogosan vetôdhet fel a kérdés: van-e értelme, lehet-e egyáltalán létjogosultsága átírni, sôt improvizációk kiindulópontjává tenni Bach tökéletesen felépített, végletesen csiszolt és kiérlelt mûveit? Nem lesz-e az eredmény szükségképpen gyöngébb, mint az alapul vett eredeti? Nem szentségtörés-e megbontani a kompozíció tökéletes arányait?
22
Nos, maga Bach szinte bizonyosan nemmel felelne e kérdésekre. Ô maga a legkevésbé sem tekintette mûveit megmásíthatatlan, kôbe vésett szobroknak: saját és más zeneszerzôk kompozícióinak átírása és újrafogalmazása, ahogyan az improvizáció is, bevett, mondhatni mindennapos tevékenység volt számára. Ismeretes, hogy Bach több Vivaldiversenymûvet átírt orgonára, de fordított irányú transzkripcióra is van példa, amikor Bach saját orgonamûveibôl írt
concertót. Számos concerto-tétel pedig – énekkarral kiegészülve és szöveget kapva – kantáták nyitótételeivé változott. Az is közismert, hogy Bach egyik legagyafúrtabban bonyolult szerkezetû mûve, a Zenei áldozat improvizációból született. II. Frigyes témájára a zeneszerzô a király jelenlétében fúgát rögtönzött, majd hazatérve Lipcsébe papírra vetette azt, s a témára írott további fúgával, kánonokkal, sôt egy triószonátával együtt sokrészes kompozícióvá bôvítette. Rögtönzés és kidolgozottság, tökéletességre törekvés és átírás nem egymást kizáró fogalmak tehát. Sôt, ugyanazon zenei ötletnek, témának különbözô hangszereken, különbözô mûfajokban való kipróbálása mögött éppenséggel nem nehéz felfedezni az „anyagban rejlô lehetôségek minél teljesebb feltérképezésének” bachi attitûdjét. Így nem a Bach-átiratok és –improvizációk létjogosultsága a kérdés, csupán az: eléggé egyéni és értékes-e a végeredmény, s hogy sikerül-e bennük és általuk olyan vonásait meglátnunk Bach zenéjének, amelyeket korábban nem ismertünk?
2007. november 22. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Fassang László (orgona), Palya Bea (ének) és Vincent Lê Quang (szopránszaxofon) estje
Bach-orgonamûvek és -átiratok; Improvizációk Bach-témákra; Népzenék a Kárpát-medencébôl; Variációk népi dallamokra; Saját kompozíciók
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 23
Szabadi Vilmos
A bûvös 17 Filip Viktória írása
Két hegedûverseny hangzik el a Mûvészetek Palotájában november 27-én Szabadi Vilmos elôadásában. Ez önmagában még nem különösebben izgalmas. Ha azt mondom, hogy ezen a koncerten éppen 17. alkalommal játssza mind a két darabot, még ez sem hírértékû, csupán érdekes egybeesés. De az, hogy egy estén hallhatjuk Csajkovszkij és Beethoven D-dúr, monumentális, a hegedûirodalom két talán legnehezebb versenymûvét, nos, erre már mindenki felkapja a fejét. (Azt, hogy a budapesti fellépés elôtt pár nappal Dvorˇák és Goldmark hegedûversenyt játszik külföldön, már csak zárójelben merem megemlíteni a gyengébb idegzetûekre való tekintettel.)
A novemberi koncerten az Óbudai Danubia Zenekar fogja kísérni a mûvészt. Velük már a Csajkovszkij hegedûverseny kapcsán sikeresen dolgozott együtt, hiszen néhány évvel ezelôtt egy élô tévéközvetítés kapcsán rögzítették azt CDre. „Az a csapat, amely a zenekarban akkor játszott, az évek során csak jobb lett, így ez a mostani koncert szerves folytatása lesz az akkori elôadásnak” – mondta Szabadi Vilmos. A zenekaron és a hegedûversenyeken kívül természetesen a helyszín sem idegen a mûvész számára, hiszen most novemberben negyedik alkalommal lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. „Az elsô fellépésemkor, még az úgynevezett „próbaüzemben” Mendelssohn hegedûversenyét játszottam Jurij Szimonov vezényletével, a Rádiózenekar kíséretében. Akkor még nem voltam annyira elragadtatva a terem hangzásától, de ennek az volt az oka, hogy még próbálgatták, állítgatták a hangvetôket. Fassang Lászlóval való közös koncertünk alkalmával viszont – amely egy évvel ezelôtt volt – nagyon komoly akusztikai fejlôdést tapasztaltam, és könnyen lehet, hogy a hangzás azóta még jobb lett!” Nagy külföldi hangversenytermek jól bevált gyakorlatát követve, bizonyos hangversenyek elôtt a Müpában
bevezetô beszélgetést rendeznek Elôhang címmel. A meghívott mûsorvezetôk, rádiós szerkesztôk, zenetörténészek röviden ismertetik a koncertmûsort, és megszólaltatják annak karmesterét, szólistáját, akik elmondják a hangversenyen felcsendülô mûvekkel kapcsolatos gondolataikat. „Úgy gondolom, hogy a komolyzene és a kultúra mostani körülményei minden közönséggel való találkozásnak jelentôséget ad. Fontos, hogy beszélgessünk a zenemûvekrôl, megmutassunk egy-két érdekességet, és megpróbáljuk továbbadni azt a mániákus szeretetet, amivel a zenéhez közelítünk. Ennél fontosabb missziót nem tudok elképzelni, hiszen a kultúránk a jövônk is. Ráadásul, tapasztalatom szerint, ilyen beszélgetések után sokkal kellemesebb, fesztelenebb, családiasabb a koncerthangulat.” A hegedûmûvész október 25-tôl november 27-ig három országban a már említett opuszokkal koncertezik. Ezek a mûvek kb. 150 oldalnyi kottamennyiséget és napi 8-10 órányi gyakorlást jelentenek, amely idôt egy stúdióteremben, professzionális felvevôk és lejátszók között tölt. „Minden országban más, de mégis ugyanaz az elvárás: a legjobbnál egy kicsit jobban kell játszani. Erre próbálok felkészülni. A gyakorlást még variálom négy-öt km-es futással, és a
stúdió mellett van egy edzôterem is. Ezt csak így lehet kibírni.” Persze a sok munkának eredménye is van. Számos elismerése, valamint az 1999-es és a 2002-es MIDEM-díj mellé Szabadi Vilmos nemrég nyerte el Wiener Belvedere Trio nevû formációjával a párizsi Le Monde du Musique által havonta kiadott Choc-díjat a Hungarotonnál megjelent Haydn Divertimentókért. Így olyan neves mûvészek névsorát gazdagítja, mint Leonard Bernstein, Riccardo Muti vagy Nikolaus Harnoncourt. „Minél több díjat nyer az ember, minél több jó kritikát hoz haza Amerikából, Japánból és a világ minden tájáról, annál gazdagabbá teszi magát és az országot is. Kultúránk zászlajának emelése nagyon fontos, de ugyanolyan lényeges a nevelés is. Ha körülnézünk a világban, észrevesszük, hogy környezetünk olyan mértékben le van pusztítva, hogy természetesen a benne lakó emberek lelke is vele pusztul. Ezt kellene megállítani a saját zenénkkel és az életszemléletünkkel.”
2007. november 27. 18:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Elôhang – Szabadi Vilmos zenekari hegedûestje
Km.: Óbudai Danubia Zenekar; vez.: Héja Domonkos; mûsorvez.: Kovács Sándor
23
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 24
Orosz romantika Mozart nyomdokain
„Hiszem, hogy eljön az idôm”
Rákai Zsuzsanna írása
Nagyezsda von Mecknek írta Csajkovszkij az idézett levélrészletet 1879 februárjában a svájci Clarens-ból azzal a megjegyzéssel kiegészítve, hogy ez feltehetôen csak a halála után fog elkövetkezni. Önmagában semmi meglepô nincs ebben a kijelentésben, végtére is a 19. században az alkotói nagyság elengedhetetlen kellékének számított bizonyos fokú népszerûtlenség, mint a géniusz és a középszerû társadalom intellektuális képességei közötti különbség fokmérôje (noha a teljes érdektelenséget azért egyetlen mûvész sem fogadta szívesen). A megállapítás mégis tagadhatatlanul különös, kicsit meghökkentô mivolta abból a ténybôl fakad, hogy a mondat Csajkovszkijtól származik, azon komponisták egyikétôl, akik a közvélekedés szerint a legszerencsésebben tudták egyeztetni a korszerût a könnyen emészthetôvel, a technikai tökéletességet a népszerû hangzással, a tartalmi mélységet a szépséggel és eleganciával.
Pjotr Iljics Csajkovszkij
A pillanatnyi csodálkozás után azonban elkerülhetetlenül kísérteni kezd a gondolat, hogy az utókor elismerése, amelyben Csajkovszkij bízott, voltaképpen sosem fogalmazódott meg egyértelmûen, a kicsit zavart hallgatás hátterében pedig éppen a zeneszerzô tévedhetetlen stílusérzéke, mesterségbeli tudása, mûveinek mindig arányosan formált szerkezete és kiegyensúlyozott, kellemes hangzása áll. Ezekkel a tulajdonságokkal a francia forradalom elôtt ki sem lehetett volna térni az arisztokrata pártfogók jobbnál jobb állásajánlatai és a közmegbecsülésnek örvendô mester címe elôl. A 19. században azonban, amelynek esztétikai
24
horizontját a döbbenetes erejû emberi heroizmus, a mûalkotás szerkezetének transzcendens hatalmakat megidézô összetettsége, logikája és a mindezeket kinyilatkoztatásként megjelölô eredetiség kényszerítô igénye uralta, semmi nem lehetett gyanúsabb, semmi nem vethette a giccs mélyebb árnyékát egy kompozícióra, mint a briliánsan csillogóvá csiszolt hangzás érzéki, az intellektus aszketikus fegyelmét veszélyeztetô kényelme. Következésképp Csajkovszkij – az intézménnyé merevedô zenei élet frissen megfogalmazott dogmáinak nehezen megválaszolható kérdéseit elkerülendô – a sikertelen meg nem értettség forradalmi korszakát átugorva vált kultikus alakká, hogy a tisztelet parancsoló szigorúsága hallgattassa el a népszerûség keltette kétségeket. A kultusz súlya alatt Csajkovszkij életének minden aspektusa az elvárások nyomásával került szembe. Jól tükrözi ezt a testvére, Mogyeszt által összeállított biográfia is, amelynek leplezetlen célja
egy olyan életrajz megalkotása volt, amely minden ízében méltó az orosz zenei élet európai nagykövetének kikezdhetetlen figurájához. Az ô leírásából ismerjük a vidék kulturális csendjében nevelkedô kisfiú érzékenységét, akinek tehetsége eleinte inkább szavakon keresztül fejezôdhetett ki, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy nevelônôje, Fanny Dürbach le petit Pouchkine-nak hívta. Ô rajzolta meg Csajkovszkij szerencsétlen házasságának a feleséggel, Antonyina Ivanovna Miljukovával szemben erôsen elfogult képét azzal a céllal, hogy elfedje bátyja nemi identitásának a korabeli társadalom szemében tudomásul vehetetlenül problematikus mivoltát, és tôle származik az a kijelentés is, amely szerint a komponista kolerában hunyt el 1893-ban (az újabb kutatások nem szívesen hisznek ebben, kényszerû öngyilkosságot gyanítva az eset mögött). Ugyanakkor nem egyértelmûbb Csajkovszkij életének képe zenei karrierje felôl tekintve sem. A jogi iskola
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 25
elvégzését követôen rövid ideig minisztériumi tisztviselôként dolgozott a francia színház, az olasz operák és balettek gyakori látogatójaként, majd 1862-ben beiratkozott a Liszt-tanítvány, Anton Rubinstein által újonnan alapított Szentpétervári Konzervatóriumba, ahol elsôsorban a német zenei ízlésnek megfelelô oktatásban részesült.
Fotó: Sasha Gusov
Különbözô Beethoven-parafrázisok mellett diplomamunkája egy kantáta volt Schiller An die Freude címû ódájára, és
Jurij Tyemirkanov
meghangszerelte Schumann zongorára írott Szimfonikus etûdjeit is. Mire tanulmányait huszonöt évesen befejezte, kezdett kirajzolódni a feje körül “Oroszország egyetlen zenei reménysugarának” glóriája, és hogy ebben a szerepkörben egyetlen percet se veszítsen, Nyikolaj Rubinstein azonnal magával is vitte Moszkvába az ott szervezôdô konzervatórium tanáraként. A cárok régi városában a neurózisaival küzdô zeneszerzô a társasági élet ünnepelt figurája lett, akire idôvel Európa is figyelni kezdett – elôször a szintén Liszt-tanítvány Hans von Bülow szemével és fülével, aki lelkes hangú cikkeket publikált az 1. vonósnégyesrôl és a Rómeó és Júliáról, késôbb pedig, miután az éles nyelvû, szigorú ítéletû és nagy hatalmú bécsi kritikus, a zenét az univerzum tükreként értelmezô Eduard Hanslick szókimondó egyszerûséggel „büdösnek” minôsítette az orosz komponista Hegedûversenyét, a
németekkel már csak nemzeti büszkeségbôl is szembehelyezkedô franciák érzékszervein át. Csajkovszkij 1878-tól évekig bolyongott Európában, nemigen vágyódva Oroszország-Anyácska és a „rá ott váró sár” után, ahogyan egy levelében kifejezte, idôközben azonban megtanulta bölcs nyugalommal szemlélni kora esztétikai vitáit és a mûvei körül kialakuló véleményeket. Lelkesedett Firenzéért és Rousseau-ért, de olvasta Dosztojevszkijt is, noha személyesen voltaképpen nem is ismert pártfogója, Madame von Meck óva intette az efféle, terhesen pszichologizáló irodalomtól. Becsülte Muszorgszkij mûvészi erejét és tehetségét, annak ellenére, hogy stílusát durvának ítélte, elegancia dolgában többre tartva nála Cuit, akit viszont von Meck asszony intézett el azzal, hogy „erôdítménytant oktat, és ez hallatszik a zenéjében”. Valódi szellemi rokonának mindenek felett a „szent derû” mesterének tartott Mozartot érezte, mintegy bizonyítva ezzel, hogy Hanslick joggal látta benne a korabeli zenei csatározások dezertôrét. Abban a zenekultúrában, amelynek ízlését lényegében Beethoven követôi határozzák meg mind a mai napig, az ô ideje egyrészt sosem jött el, másrészt nem is múlt el soha. Mivel azonban úgy került a halhatatlanok arcképcsarnokába, hogy ezeket a halhatatlanokat ô maga részben megkerülte, talán nincs is miért csodálkozni ezen a kettôsségen. Mint Nagyezsda von Mecknek írt számtalan levele egyikében megfogalmazta, hálás volt a sorsnak, hogy gyerekkorában elkerülte ôt a modern zene, Chopin „byroni vakmerôsége és kiábrándultsága”, és nem volt körülötte más, csak Mozart, akiben „nyoma sincs annak a gyötrô szenvedélyességnek, amelyet Beethoven, Schumann, Chopin és általában a beethoveni vagy a Beethoven utáni zene vált ki. Utóbbiak nyugtalanítnak, izgatottá tesznek, lelkesítenek, de nem becéznek és ringatnak, mint Mozart zenéje.” Az orosz zenei élet a 18. századtól fordult mintát keresve a nyugati társadalmi formák felé, majd átitatódva az európai szimfonikus és operai hagyományokkal, és a belôlük leszûrt
tanulságokat saját kulturális elemeivel egyesítve az európai koncerttermek nagyhatalmú urává emelkedett. A Szentpétervári Filharmonikus Zenekar hivatalosan ugyan csak 1921-ben jött létre, valójában azonban a régi udvari együttes örököseként gyakorlatilag szemtanúja volt ennek a folyamatnak. A 20. század szinte valamennyi neves karmesterével felléptek Erich Kleibertôl Klempereren, Bernsteinen, Soltin és Koussevitzkyn át Bruno Walterig, és a zenekar nevéhez fûzôdik jószerével az
Gyenyisz Macujev
összes Sosztakovics-szimfónia bemutatója is. Jurij Tyemirkanov 1988ban vette át az együttes vezetését. December 8-án Csajkovszkij V. (e-moll, op. 64) szimfóniája és b-moll zongoraversenye (op. 23) szólal meg az ô irányításával, míg a zongoraverseny szólistája az 1998-as moszkvai Csajkovszkij-verseny gyôztese, a 32 éves, szibériai születésû Gyenyisz Macujev lesz.
2007. december 8. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Szentpétervári Filharmonikus Zenekar hangversenye
Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, op. 23; V. e-moll szimfónia, op. 64 Km.: Gyenyisz Macujev (zongora) Vez.: Jurij Tyemirkanov
25
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 26
Igazi különlegesség – egy különleges karmestertôl
Schumann és a perzsa angyal Fazekas Gergely írása
Robert Schumann életmûve ragyogó terep a kategorizálás iránt vonzódó zenetörténészek számára. Kis túlzással a kronológiának megfelelôen bontható mûfajokra mûködése: 1839 elôtt zongorazenét írt, 1840-ben dalokat, 1841 a szimfonikus darabok éve, 1842 a kamarazenéé, 1843-ban születik nagyszabású oratóriuma, 1845-ben a kontrapunktikus formák érdeklik, 1847-48-ban a színpadi mûvek születnek, 1852-ben fôként egyházi darabok. Egy efféle felsorolás persze nem csak leegyszerûsítô, hanem Schumann esztétikai 26
gondolkozásának lényegét fedi el, nevezetesen azt, hogy számára – miként kortársai számára – a mûfajok közötti határok elmosása és az egyes mûfajok közötti szabad átjárás mindennapi gyakorlat volt. Nagyszabású oratóriuma, Az Éden és a péri (Das Paradies und die Peri, op. 50), amelyet ô maga soha nem illetett ezzel a mûfaji címkével, ugyancsak mûfaji hibrid: Schumann dalainak, kórusmûveinek vagy szimfonikus darabjainak atmoszférája és technikai megoldásai egyaránt otthonra lelnek a grandiózus formában. Amikor 1843 februárjában hozzáfogott a mû komponáláshoz, éppen a Mendelssohn alapította lipcsei konzervatóriumban kezdett tanítani (zeneszerzést, zongorát és
partitúraolvasást), közvetlen inspirációt pedig Berlioz két lipcsei hangversenye kínált számára. Az oratórium szövegkönyvét már 1840-ben megkapta, s bár ekkor még operát gondolt írni belôle, amikor a librettóval intenzívebben elkezdett foglalkozni, már egyértelmû volt, hogy oratorikus jellegû alkotás lesz belôle. A szövegkönyv alapjául szolgáló irodalmi mû a 19. század elsô évtizedeinek talán legnépszerûbb ír szerzôjétôl származik. Thomas Moore nem csak viszonylagos korabeli népszerûsége miatt fontos alakja az irodalomtörténetnek, hanem azért is, mert Lord Byron barátjaként utóbbi irodalmi hagyatékának gondozója volt, s a nevéhez fûzôdik Byron emlékiratainak a család kívánsága szerint való elégetése. Lalla Rokh címû, 1817-ben megjelent
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 27
Ôszülô fürtjeivel az idén 52 éves Sir Simon Rattle már nem tartozik a legfiatalabb karmester-generáció tagjai közé, de korosztályának dirigensei közül ô pályázhat a legnagyobb eséllyel arra, hogy a 20. század legendás karmestereinek folytatójaként tekintsen rá az utókor. Feljogosítja erre páratlan zenei tehetsége, lelkesedése, karizmája és mindenre nyitott szelleme. Specializálódásra épülô korunkban ritka az olyan karmester, akinek repertoárja Rameautól és Bachtól Messiaenig és Stockhausenig ível, aki éppoly szívesen vezényel historikus együttest, mint klasszikus szimfonikus zenekart. S aki már harmincas éveinek közepén felér a csúcsra – megérdemelten. Hiszen fokozatosan elôrehaladva nagy karmesterré válni, s eleve tökéletesen játszó zenekarokkal nagyszerû felvételeket készíteni sokkal kisebb kihívás, mint amire a huszonöt éves Rattle vállalkozott 1980-ban: hogy az egyik vidéki angol zenekart a világ vezetô együtteseinek sorába emeli. A City of Birmingham Symphony Orchestra élén eltöltött tizennyolc év, a több mint tízezer órányi próba és a kilencszázharmincnégy megtartott koncert, de fôként a hangzó eredmény magáért beszél, s érthetôvé teszi, hogy Rattle-t harminckilenc éves korában
lovaggá ütötte az angol királynô. Elhivatottságáról és kivételes szervezôképességérôl számos anekdota szól: miként hozta össze már tizenöt éves korában elsô professzionális zenekarát, hogyan volt képes a londoni Royal Academy of Music hallgatójaként már tizennyolc évesen megszervezni Mahler monumentális II. szimfóniájának elôadását és elvezényelni a mûvet, s milyen elképesztô ötletekkel bombázta diáktársait. Egy alkalommal berontott a menzára, s a következô kérdést szegezte nyugodtan ebédelô akadémistatársainak: „Megkaptam egy órára a nagytermet. Kinek van kedve eljátszani a Bruckner-Hetediket?” Rattle energiáiból természetesen jutott arra is, hogy saját zenekarának építése mellett kipróbálja a világ jelentôs együtteseit. Elôször 1997-ben vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, amelynek élére 1999-ben nevezték ki. Vezetô karmesterként 2002-ben dirigálta elôször az együttest, ami új korszak kezdetét jelentette a nagy múltú zenekar történetében. Jelenléte Berlinben komoly vitákat generál, ahogyan újszerû értelmezéseivel is gyakran osztja meg közönségét szerte a világban. Egy dolog vitathatatlan: az általa vezetett produkciók elképesztô minôsége.
december 4-én sor is került a premierre Lipcsében – Schumann vezényletével és hatalmas sikerrel.
Robert Schumann
mesegyûjteményének négy hosszabb költeménye közül a harmadik mondja el péri históriáját. Az egzotikus elbeszélések iránt vonzódó 19. század jellegzetes alakjaként Schumann természetszerûleg látott vonzó librettoalapanyagot a perzsa mitológiából származó történetben. Barátját, Emil Schlesiget kérte meg a német szöveg elkészítésére, de a szövegkönyv végsô változatát maga alakította ki. A komponálás gyorsan haladt, a mû három része közül kettô elkészült 1843. február és március folyamán, s bár áprilisban a munkálatokat háttérbe szorította a második gyerek, Elise születése, június 16-án tulajdonképpen befejezte a darabot. Júliusban és szeptemberben még némi polírozást végzett a zenei anyagon, és apróbb változtatásokat eszközölt, de októberben már próbálhatott az énekesekkel, és
A szüzsé fôhôse péri, egy angyal és egy halandó házasságából született félisteni lény, aki származása miatt ki van zárva a Paradicsomból. Az Éden kapuit ôrzô angyaltól megtudja, hogy csak akkor engednek számára bebocsátást, ha elhozza az ajándékot, amely a mennybéliek számára mindennél kedvesebb. Péri elsôként egy India felszabadításáért küzdô, hôsi halált halt katona utolsó csepp vérét hozza el az angyalnak, de bebocsátást nem nyer. Visszautasítják második ajándékát is, egy egyiptomi fiatal hölgy utolsó leheletét, aki inkább hal meg pestisben haldokló szerelmével, semhogy elhagyja ôt. A harmadik kísérlet végül sikerrel jár: péri egy keményszívû, visszaesô bûnöst lát meg Szíriában, aki egy ártatlan gyermek mellett áll, s a legrosszabbra készül. A gyermek térdre borul elôtte, és imádkozni kezd, mire a bûnös könnyekben tör ki, s ôszintén megbánja valamennyi bûnét. Péri az ôszinte bûnbánat könnyeit viszi a Mennyek kapujához, amely diadalmasan kinyílik elôtte, s a kitagadott angyalsarj bebocsátást nyer az örök fény birodalmába.
A meglehetôsen patetikus, ízig-vérig romantikus történet Schumann talán legnagyszerûbb zenei ötleteit ihlette, ô legalábbis így gondolta a mû befejezése után. 1843. június 19-én így ír egyik barátjának: „Múlt pénteken befejeztem az »Éden és péri«-t, legnagyobb és remélem, legjobb mûvemet. Hálatelt szívvel az Ég iránt, amely erôimet, míg dolgoztam, ily éberen tartotta – így írtam le a Fine-t partitúrám végére. Nagy munka az ilyen mû, s az ember ilyenkor érti meg igazán, mit jelent az, több ilyet komponálni, mint ahogy például Mozart nyolc operát alkotott annyira rövid idô alatt. A »péri« történetét már bizonyára elmeséltem neked, ha nem, úgy igyekezz azt megszerezni: szinte zenére született, alapgondolata oly költôi és oly tiszta, hogy teljesen elragadott.” A mû egyedülállóan ötvözi az egyházi és a világi zene jellegzetességeit, s a kettô fúziójának egyik legtökéletesebb példájaként tekinthetünk rá, ahogyan a mûvészetvallás elvét hirdetô esztétikai korszak emblémája lehetne maga a címszereplô, a félig isteni, félig emberi péri is. Schumann az egyes számok közötti varázslatos átvezetésekkel, a narratív, a lírikus és a drámai szakaszok nagyszerû arányával, a motivikus összefüggések hallatlanul érzékeny alkalmazásával minden korábbinál koherens nagyformát képes megteremteni oratóriumában.
2007. december 11. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa Schumann hangversenye
Schumann: Az Éden és a péri – oratórium Km.: Sally Matthews, Kate Royal, Bernarda Fink, Mark Padmore, Andrew Staples, David WilsonJohnson (ének) Vez.: Sir Simon Rattle
27
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 28
Brit idôutazás Thomas Trotterrel
Orgonás évszázadok Gurmai Éva írása
Aki valaha járt Angliában, belépett egy katedrálisba, s hallhatta istentiszteleten a kórus és az orgona tökéletes, színpompás hangzatait, az minden bizonnyal megérezte a több évszázados zenei tradíció bûvöletét. Anglia zenei kultúrájának mindig is szerves része volt az egyházi muzsika, mely a reneszánsz óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a tökéletes kóruséneklésre s a liturgia szerves részeként az orgonajátékra. Különösen nagy szerepet játszott mindig is e kettô a karácsonyi idôszakban. A mai kor gazdag koncertlehetôségei révén számos népszerû elôadó juttatja el a világ minden tájára az angliai orgonamuzsika gazdagságát. A középkor legfontosabb ókori öröksége, az orgona Angliában 700 körül vált ismertté. Híres volt a Winchester katedrális 980-ban épült óriás orgonája. Az elsô orgonás zenei lejegyzés (tabulatúra) is a Szigetországból származik 1352-bôl: a robertsbridge-i apátság egyik krónikájában két pergamenlevélen hat két- és háromszólamú orgonadarab maradt fenn. A kéziratot ma Robertsbridge-töredéknek nevezik. Az angol kéziratokban fellelhetô
28
több mint kétszáz liturgikus orgonadarab meglepôen sok. Ezek többsége a 16. századból, VIII. Henrik (1509-1547) uralkodása idejébôl származik, aki 1533ban jogilag is elválasztotta az angol egyházat Rómától. Az anglikán egyház tanításában ugyan protestáns, szertartásában messzemenôen közel maradt a katolikushoz. Így az orgonaépítés és orgonajáték ebben az idôszakban méltó rangra emelkedett. (Az egyházi és politikai csatározások miatt késôbb gyakran háttérbe szorult). A kéziratok jelentôs része John Redfordtól (+1547), a Londoni Szent Pál Katedrális orgonistájától és Thomas Tallistól (kb. 1505-1585) származik. A
fennmaradt mûvek alapján látható, hogy a liturgikus darabokban milyen erôs a népies dallamok kultuszának, sokszínû megvilágításának, variációs feldolgozásának hagyománya, amit a középkori gyakorlatból hoztak. John Taverner (kb. 1490-1545) 1530 táján még miséiben is példát mutat erre a technikára. A gyûjtemények liturgikus orgonadarabokon kívül számos feldolgozást és táncot tartalmaznak. Általában a hagyomány roppant erôs ezen a szigeten – éppen azért, mert sziget, hívebben ôrzi a múltat. Az orgonaépítés szempontjából a kiteljesedés késôbb jött a kontinensen, mint Európában. A 18. század végéig a brit orgonák legfeljebb két manuálosak voltak, s nem volt rajtuk pedál. A billentyûs hangszerek szigetországi irodalmában ezért még elég nagy az átjárhatóság a hangszerek között. A klavichordot Angliában sosem értékelték különösképpen nagyra, a kontinens zenéjére viszont jelentôs hatással volt a virginál stílus játéktechnikája. Az Erzsébetkori Angliában (1558-1603) a jó neveléshez hozzátartozott a virgináljáték (kis méretû, csembaló-típusú, hordozható hangszer) elsajátítása. Az erre a hangszerre írott mûvek nagyban befolyásolták az orgonastílust is, legfôképpen a mozgalmas passzázsokkal, akkordfogásokkal, gazdag ornamentikával, a felsô szólamok figuratív variációival és a kedvelt bassó ostinato variációs technikával. A 17. századból maradtak fenn e kor fôbb gyûjteményei. A két legnagyobb a „Fitzwilliam Virginal Book” (1609 és 1619 között másolt) és a „Parthenia or the Maidenhead”, amely az
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 29
elsô billentyûs hangszerre szánt angol nyomtatvány (London, 1613). Mindkettô ugyanazon zeneszerzôk mûveit tartalmazza: William Byrd, John Bull, Orlando Gibbons, John Munday, Thomas Moerley stb. A nagyszabású vokális átdolgozások mellett prelúdiumok, fantáziák, táncok (pavane, gagliarde, allemande, courante), továbbá dalokra, táncokra írt variációk állnak. A 17. századi Angliában John Blow, Henry Purcell stb. a voluntary for the double organ jellegzetes orgonamûfaját mûvelte, melynek kifejlôdése Angliában a kétmanuálos orgona elterjedésével volt párhuzamos. A voluntary az anglikán istentiszteleten belül a szertartást indító, illetve befejezô, korábban a prédikáció elôtti kompozíciók és improvizációk neve. Ezek rövid, esetleg többrészes orgonadarabok kötetlen formában. A 19. századig a voluntary volt az angol orgonajáték egyik legkedveltebb mûfaja. Ezen kívül példanélküli népszerûségre tett szert a Georg Friedrich Händel által alkotott új mûfaj, az orgonaconcerto. Ezzel az új elemmel egészítette ki 1735-tôl a londoni oratórium elôadásokat, amelyek szüneteiben az erre a célra komponált virtuóz orgonaversenyeket játszott. Új mûfajt alkotott, amelynek népszerûsége egyre fokozódott. Az orgonára vagy zenekarra (néha kettôs zenekarra) írt concertók rendszeres attrakciói lettek késôbbi oratórium-évadjainak. 1800 után az orgonazene-írás szempontjából mindenekelôtt a Mozarttanítvány Thomas Attwood (1765-1838), Samuel Wesley (1766-1837), az angol Bachmozgalom kezdeményezôje és Vincent Novello (1781-1861) munkássága vált meghatározóvá. Az orgonajáték és orgonaépítés szempontjából is nagyon fontos momentum a Bach-reneszánsz kezdete a 19. század elején. Félix Mendelssohn-Bartholdi angliai utazásai során szintén ennek szorgalmazója volt. 1790-tôl már többnyire pedállal építették az új hangszereket, majd folyamatosan a régieket is kiegészítették. A romantika századában európai mintára egyre nagyobb és gazdagabb hangszerek készültek; ezek csúcspontja s hosszú ideig ízlésalkotója York és Birmingham orgonája volt. A koncertgyakorlatban leginkább a virtuóz orgonadarabok és a romantikus karakterdarabok uralkodtak, a fúga, a
szonáta és a szvit mûfaja mellett. Anglia orgonazenéje a század második felében Mendelssohn, Rheinberger és a francia orgonazene befolyása alá került. A 20. század végére Angliát is elérte a zenei historizmus, s 1980-tól a modern orgonák mellett történelmi orgonákat is kezdtek építeni, amelyek hangzásukban otthont tudtak teremteni a régi angol orgonairodalom mestermûveinek is. Anglia számos zenei központjában (London, Cambridge, Oxford, Chester, Birmingham, York stb.) ma is kitûnô orgonisták és zeneszerzôk csoportja mûködik, folytatva ezzel az évszázados tradíciót, egyben átadva azt a jövô nemzedékének..
2007. december 19. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Thomas Trotter orgonaestje
Händel: And the Glory of the Lord – a Messiás címû oratóriumból; J. S. Bach: FLobet dem Herrn– motetta, BWV 230; Victoria: Ave Maria; Palestrina: Exsultate Deo, Ligeti: Hungarian Rock, Duruflé: Prelúdium és fúga Alain nevére; Wagner: Rienzi – nyitány; Messiaen: Desseins éternels; Dieu parmi nous; Tavener: The Lamb; Ledger: Sussex Carol; Rutter: There is a Flower; Wood: Ding Dong, Merrily on High; Blatchly: Silent Night, Matthias: A Babe is Born Km.: a Cambridge-i St. John's College Kórusa Vez.: Andrew Nethsingha
29
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 30
Zenés születésnap
50 év Muzsika Hollós Máté írása
Muzsika – papíron. Ha bárhol kérdezem, mi az, a válasz csakis így szólhat: kotta. Idehaza legtöbben bizonyára azt felelnék: a folyóirat. A folyóirat, amely fél évszázada létezik, a maga nemében egyetlenként. Velem egykorú, deresedô halántékúak még emlékezhetnek a Film Színház Muzsika hetilapra (amelynek szerepe máig betöltetlen), a címben foglalt mûvészetek eseményeinek a nagyközönség számára ehetôen tálalt, ám korántsem a mai értelemben véve bulvár sajtójára, amely egészen más profilt képviselt, mint a Muzsika. Ma is létezik zenetudományi periodikumunk, a Magyar Zene;
A második évfolyam elsô száma 1959-bôl
mindenekelôtt a zenepedagógusokat célozza meg az olvasott Parlando. A rendszerváltás utáni pluralizálódó fellelkesülésben nemegyszer hallottuk: kellene alternatíva a Muzsikával szemben. Létrejöttek és elhaltak jobb sorsra érdemes (meg kevésbé érdemes) újságokfolyóiratok, s csak az utóbbi években alakul
30
némi szivárvány: a már 13 éves múltat valló Zene Zene Tánc, a lemezmagazinból – nagy nyugati testvéreihez hasonlóan – mind tágabbra kitekintô Gramofon és a mûsorújságból folyóirattá nemesedô, most épp színházi mûsorlappal házasságra lépett Fidelio. Versenytársak a kicsiny magyar piacon? Aligha érezhetik egymást annak, hiszen mást talál mindegyikükben az olvasó, a többük számára megkerülhetetlen témákat pedig eltérô megközelítésben és nyelvezettel. A Muzsika nyolcféle címlappal jelent meg az 50 év alatt. Szüntelen megújult, mégis úgy láthatjuk, meghatározóbb benne a folyamatosság, mint a változás. Fôszerkesztôje, Feuer Mária pályakezdôként már ott bábáskodott az induláskor, az ellentmondásos alapítófelelôs szerkesztô, Asztalos Sándor idejében. Az elsô olvasószerkesztô, Szenthegyi István helyét a ’60-as évek közepén örökli, majd Asztalos 1970-es halálától veszi át tisztét. Itt indul a jól mûködô láncolat: olvasószerkesztôként Kerényi Mária kerül a Muzsikához, aki fôszerkesztô-helyettessé válván korábbi tevékenységét Székely Andrásnak adja át, távozásakor Székely lép elôre, s Csengery Kristóf lesz az olvasószerkesztô, majd Székely helyét Csengery örökölvén, az irodalmi folyóirat-világból érkezô Barabás András veszi át annak korábbi szerepét – Barabás, aki voltaképp „Muzsika-gyerek”: édesanyja a lap szeretett és megbecsült szerkesztôségi titkára volt egykor. „Kevés szereplôs játék” hát a Muzsika? Nem mondhatjuk! A lapban talán minden
...és most
zenetudósunk publikált az idôk során, s zeneszerzôk, elôadómûvészek írásai éppúgy gazdagítják az olvasnivalót, mint nagy komponisták apró köszöntôdarabkéziratai neves születésnaposoknak. A kritikák, portrék a hazai és nemzetközi zenei élet egészét lefedik. A vidéket jobbára operabírálatok érintik, e téren a szerkesztôség is lát fejlôdési távlatot. A kortárs zenét kiemelten kezelik: a lapban tükrözôdik zeneszerzésünk megvalósult, sôt, részben készülô termése is. S ne feledjük: a Muzsika ölébôl született meg az elsô újkori budapesti mûsorfüzet, az ingyenesen terjesztett Koncert Kalendárium. A neten immár tíz évre visszamenôen olvasható a Muzsika, így a jó verskötetekével mérhetô példányszám kitágul. Táguljon az 50 év is! Szép jövôt, Muzsika!
2007. november 13. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Ötvenéves a Muzsika – Születésnapi koncert
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 31
Pauk György búcsúja
Fél évszázad a pódiumon
Zsoldos Dávid írása
Bár neve alapján az üstdobok mögött lett volna a helye, Pauk György mégis a hegedût választotta – vagy talán a hegedû választotta ôt? A háború utáni korszak egyik legkiválóbb magyar elôadómûvésze a Mûvészetek Palotájában, a Budapesti Fesztiválzenekar társaságában vesz búcsút közönségétôl. Mint oly sok nagy elôdje – Hubermann, Heifetz vagy Menuhin –, az 1936-ban született Pauk is csodagyerekként indult. Kiválóan zongorázó édesanyja és a sors különös szerencséje folytán a szomszédban lakó Neumann (késôbb Nógrádi) Olga – a kor egyik legkiválóbb hegedûtanára – hatására már ötévesen hegedût és vonót fogott a kezébe. A háborúban mindkét szülôjét elvesztô kisfiút Zathurecky Ede mindössze tizenhárom évesen felvette a Zeneakadémiára, ahol mestere, valamint Weiner és Kodály hatására néhány év alatt kitûnô muzsikussá és igazi hegedûvirtuózzá érett. 1956-ban valódi szenzációként megnyerte a genovai Paganini-versenyt, elárasztották koncertmeghívásokkal, de a diktatúra hazaparancsolta, így néhány nappal a forradalom kitörése elôtt kénytelen volt hazatérni. Mi sem természetesebb, hogy további néhány nappal késôbb végleg távozott az országból… Az elôször Hollandiában letelepedô Pauk hamarosan Európa egyik legsikeresebb és legkeresettebb szólistája lett: szintén az emigrációt választó évfolyamtársával, Frankl Péter zongoramûvésszel megnyerte a müncheni kamarazene-versenyt (1957), majd két évvel késôbb a párizsi LongThibaud hegedûversenyt. 1961-ben debütált a londoni Royal Festival Hallban, még ugyanebben az évben el is költözött Londonba – ettôl kezdve innen indult el a világ szinte összes koncerttermébe, nemritkán évi 80-100
koncertet adva. Solti Györgyhöz – akit szintén 1961-ben neveztek ki a Covent Garden zeneigazgatójának – fûzôdô szoros emberi és szakmai kapcsolatából számos emlékezetes koncert fogant: az ô meghívására debütált az USA-ban 1971-ben, a Chicagói Szimfonikusok vendégeként. Egy chicagói látogatása révén jutott legendás hírû hangszeréhez, a „Massart” Stradivarihoz is: egy hangszergyûjtô nagyrabecsülése jeleként ingyen Pauk használatába adta a hegedût, amelyet a mûvész késôbb megvásárolt. „Van jó zene és rossz zene. Nekem mindegy, hogy Beethoven írta, vagy egy kortárs.” – nyilatkozta egy interjújában, és valóban: Pauk példamutatóan sokat foglalkozik a kortárs zenével. Ô mutatta be Pendereczki hegedûversenyét Japánban, és vette fel Tippettét lemezre Colin Davis-szel; de rendszeresen játssza Szôllôsy, Kurtág, Bozay és Láng mûveit is, beleértve az utóbbi által neki komponált hegedûversenyt. A másik misszió, a tanítás sem hiányzik életrajzából: a hatvanas évek közepén néhány évig a manchesteri Royal College-ban tanított, majd három évtized szünet után elôször a londoni Guildhall, majd 1987-tôl a Royal Academy professzora lett; de tanított Zürich-Winterthurban is, ugyanott, ahol unokatestvére, Polgár László éneket… Rengeteg növendéke közül sokan ma már maguk is befutott mûvészek, elismert tanárok: Pauk gondoskodott
róla, hogy Hubay és Zathureczky öröksége megmaradjon a 21. században tanulóknak is. Most, hetvenegy évesen, mégis örök-fiatalon búcsút mond a közönségnek – s mi kicsit szomorúan, de hálás szívvel adjuk át a Maestrót négy unokájának.
2007. december 28. 19:45 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem „Titok-koncert” – Pauk György búcsúhangversenye
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye Vez.: Fischer Iván
31
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:34
Page 32
Kultúráról – népszerûen
A jövô zenéje Pál Zsombor interjúja
Nem kizárólag a múlt ápolása a cél – mondja Körmendy Zsolt, a Müpa Ifjúsági, Ismeretterjesztô és Oktatási Csoportjának vezetôje a HangÁr névre keresztelt, elsôsorban fiatalok megszólítását célzó új programarzenál indulása kapcsán. – Ahogy beszélgetni kezdtünk, tiltakoztál az „ifjúsági programsorozat” skatulya ellen. Hogyan lehetne akkor megfogni a HangÁr lényegét? – Látva azt, hogy milyen összetételû a hangversenytermek közönsége, attól félhetünk, hogy egy-két évtizeden belül ki fognak ürülni. A saját jól felfogott érdekünk meg valamiféle küldetéstudat is arra indít bennünket, hogy a jövô közönségét próbáljuk megtalálni és megfogni. Ezt annyira komolyan gondoljuk, hogy a tipegôknél kezdjük a Ringató sorozatban, és onnan mindenféle korosztálynak szólnak a rendezvények, egészen a felnôttekig, pedagógusokig. Külföldön az ilyen programcsomagok „education” néven ismertek, fôleg angolszász országokban költenek nagyon komoly pénzeket ilyen ismeretterjesztô programokra. Ennek indul el most az elsô évada a Müpában, a HangÁr ezeknek az összefoglaló márkaneve. A legerôsebb kötôdést az adja, ha a gyerekek valamilyen élményszerû tevékenységet folytatnak itt a házban. Az is nagyszerû, ha eljönnek koncertet hallgatni, de ahhoz, hogy felébredjen bennük az igény arra, hogy ilyen helyen töltsék az idejüket, ezekre az élményekre van szükség. Erre jó példa a vasárnaponként már évek óta mûködô
32
Cifra Palota, de szeretnénk, ha például tanítási idôben is idejöhetnének iskolai csoportok, és az épületbejárás mellett például próbalátogatáson vagy hangszerbemutatón is részt vennének, hogy ez számukra vonzó legyen. Rengeteg jó példa van külföldön, szinte semmit nem kell kitalálnunk: ha csak alkalmazzuk, ami máshol bevált, máris óriásit alkottunk. Itt van ez az épület, amely a Ludwig Múzeumnak is helyet ad – velük is szeretnénk szorosabbra fogni a kapcsolatot, és a programokat kifelé egységesen kommunikálni. A Nemzeti Táncszínháznak és a Nemzeti Filharmonikusoknak ugyancsak nagyszerû ifjúsági elôadásaik vannak. Az volna jó, ha együtt dömpingszerû tömeget tudnánk felmutatni. Ez egy ház, a gyerekeknek pedig teljesen mindegy, hogy valamit a LuMú vagy a Müpa szervezett.
– Kiindulva abból, hogy a megcélzott korosztályok maguktól nem nagyon fognak betévedni, feltételezem, a tanárokkal való együttmûködés a kulcs. – Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a pedagógusokat olyan módon szólítsuk meg, hogy ne azt érezzék, hogy mi jegyeket próbálunk eladni nekik – mert ugye ez a hagyományos viszony –,
hanem együttmûködni szeretnénk velük. Erre példa a most elindult Rendhagyó Zenés Találkozások sorozat, amelynek keretében mi megyünk iskolákba, és sajátos szemléletû foglalkozásokat tartunk, majd a résztvevô gyerekek jönnek el hozzánk egy zenekari próbára és koncertre. De a Müpa befogadna olyan foglalkozásokat is, ahol olyan dolgokat mutatnánk meg, amilyeneket egy iskolában nem tudnak megtapasztalni. A tanároknak is tervezünk továbbképzéseket, kurzusokat. Látjuk, hogy a magyar zeneoktatás elég rossz helyzetben van, elsorvadnak az egykor közös platformot jelentô intézmények. Közoktatási funkciót persze nem vállalhat fel a Müpa, de helyet adhat kurzusoknak, alkalmi találkozóknak – vagy akár rendezhet konferenciát, hiszen rengeteg aktuális kérdés van a zenepedagógiában, válaszutak elôtt állunk.
– A fiatalokra visszatérve, mi a cél: az egész korosztályt megszólítani vagy eleve csak egy rétegét? És egy másik szempont: a házhoz magához vagy a mûfajhoz próbáljátok kötni ôket? – A házhoz való kötôdés nyilván csak eszköz számunkra, hiszen végsô soron nem a házat akarjuk népszerûsíteni, hanem Brahmsot vagy Bachot. De ez fontos kérdés, hiszen azt eleve lehet tudni, hogy az általunk képviselt magaskultúra fogyasztói rétege elég keskeny. Az is ismert, hogy fôleg a jobb anyagi körülmények között élôk közül kerülnek ki a látogatóink. Ezért amikor gyerekekrôl beszélünk, éppen az a cél, hogy minél szélesebb körben szólítsuk meg ôket. Ne csak a szülôkön keresztül, mert azzal ugyanazt a közönségréteget reprodukáljuk, hanem az iskolákon keresztül, esetleg olyan helyekre is eljutva, ahol hátrányosabb helyzetû gyerekek tanulnak. Ez biztosan nem
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 33
megy könnyen, ugyanakkor tudjuk, hogy ôk épp azért nyitottak nagyon sok mindenre, mert nagyon kevés hasonló élményben lehet részük. A korosztályi spektrum is széles, hiszen ahogy mondtam, a tipegôktôl az óvodásokon és a kisiskolásokon át egészen a felnôtt korig tart. A középiskolás korosztálynak most kevesebbet tudunk kínálni, és az egyetemistákkal egyszerûen gondban vagyunk, hiszen ott már kialakult érdeklôdési körrel állunk szemben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a fiatal felnôttkorba lépéskor ezek megváltozhatnak, felléphetnek új igények. Volt az ô megszólításukra is kísérletünk, de még elôttünk áll, hogy ezt is rendszeressé tegyük.
– A programot – például az operarészleteket – elnézve, a Müpa repertoárjának nem feltétlenül a legkönnyebb darabjait ragadtátok ki. – Pedig az opera tud nagyon népszerû lenni, hiszen nem elvont zene, hanem cselekmény, látvány, úgyhogy csak a megfelelô tálaláson múlik… És Kovalik Balázs személye garancia arra, hogy a fiatalok ezt meg fogják kapni. Ez persze csak egy keresztmetszet gyerekek számára, nem egy egész operát hallgatnak meg. Kocsis Zoltán arra vállalkozik, hogy beszél a gyerekekhez, a klasszikus beszélgetôs koncertek mintájára látja ôket vendégül. Szerintem fontos igazság, hogy a gyerekekhez nem leereszkedni kell, hanem a legkomolyabb, legnagyszerûbb mûvekkel kell ôket megkínálni. Más kérdés, hogy egy háromórás Brahms-est nyilván nem nekik való, de az idei Brahms-évfordulóra lesz gyerekkoncert is. A legnagyobb alkotó legkomolyabb mûveit is be lehet mutatni a gyerekeknek jó válogatásban, megfelelô tálalásban.
– Bár nem a konkrét programelemekrôl ültünk le beszélgetni, egyet mégis kiragadnék – a Kodály születésének 125. éve alkalmából rendezett találkozót és a tiszteletére kiírt pályázatot. Kodály azzal együtt, hogy ikonikus jelentôségû, inkább a most megcélzott korosztály tanárainak élô dolog, mint maguknak a gyerekeknek. Mûködhet valami, ami Kodályra épül, vagy épp az volna a cél, hogy ez által váljon élôvé az emlékezet?
– Vannak olyan értékek, amelyeket nem szabad hagyni idejét múlttá válni vagy elfelejtôdni. Kodály ma nem divatos, sokak szerint nem idôszerû, ugyanakkor a magyar zene történetében nem sok olyan nagyság van, akit számon tartanak a világban. Kodályt nem szabad elengedni. Az apropó, a jubileum adott, és az biztos, hogy egy müpányi tömeget meg lehet mozdítani erre Budapesten. Igenis üzenetértéke van ennek, ráadásul az ide meghívott, mostanában nehéz helyzetben lévô zenei iskolák léte éppen Kodály érdeme. Ilyen szempontból pedig Kodály nagyon is idôszerû.
– A Müpa Budapesten van, de eközben a képviselt mûvészeti ágakban voltaképpen nemzeti zászlóshajónak számít. Ezt a most adaptált szemléletmódot hogyan tudjátok eljuttatni annak a nyolcmillió embernek vagy intézményeiknek, akik nem ebben a városban laknak? – Nyilvánvaló, hogy a hely adott, de tudjuk, hogy van vidéki közönségünk is. A Cifra Palotának idén indult el az a sorozata, amely havonta egy-egy megyét mutat be. Legutóbb Kecskemét és BácsKiskun megye volt itt, ottani iskolák, zenekarok, táncegyüttesek saját kulturális értékeiket próbálták megjeleníteni. Ez egy több éves sorozat elsô alkalma volt. Másrészt iskoláknak ajánlott programjainkkal hosszabb távon túl akarunk nyúlni Budapest határain, és vidéki iskolákkal is fel kívánjuk venni a kapcsolatot.
– Az évad végén milyen eredménnyel lennétek elégedettek? – Ez most egy kísérleti idôszak. A vágyam az, hogy egy év múlva, a következô ôszi évadra már egy olyan, arculatilag és koncepcionálisan is egységes csomagot tudjunk elôvezetni, amely a londoni, glasgow-i, Los Angeles-i példákkal egy lapon említhetô. Akik itt ezzel foglalkozunk, azt gondoljuk, ez a jövô zenéje. A Müpa nem csak egy hangversenyterem, nem arról szól, hogy este hétkor kinyit és emberek bejönnek elegáns ruhákban. Az csak egy szelet, de ahogy a szlogen is mondja, azt szeretnénk, ha itt mindig történne valami. Ezt a házat meg kell tölteni élettel. Sok tekintetben már sikerült, de látszik, hogy még sok hely van.
33
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 34
Áttekintô november Dátum
Esemény
november Idôpont Helyszín
november 4-ig REMAKE – kiállítás 1. csütörtök
La La La Human Steps: Amjad
2. péntek
3. szombat
4. vasárnap
5. hétfô 6. kedd
19.00
FSZ
Docent – tárlatvezetés
10.00
LuMú
La La La Human Steps: Amjad
19.00
FSZ
Bednarik Anasztázia orgona diplomakoncertje
16.00
BBNH
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus/Ménesi Gergely Kelemen Barnabás Ravel, Chausson, Saint-Saëns, Honegger
19.30
BBNH
La La La Human Steps: Amjad
19.00 11.00
ÜT
19.30
BBNH
Magyar Állami Népi Együttes: Naplegenda
19.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
HÉTFÔ ESTI JAZZ Night Runner Band
19.30
BBNH
St. Martin: Égi Vár
20.00
BBNH
KFKI Kamarabalett Bogármese
15.00 18.00
FSZ
8. csütörtök
9. péntek
10. szombat
11. vasárnap
12. hétfô
13. kedd
14. szerda
15. csütörtök
34
17.00
ZT
Kronos Quartet
19.30
BBNH
„KÖR” ZENEI FESZTIVÁL Bíró Eszter és vendégei
20.00
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ÜT
Ringató
10.30
KT
Brad Mehldau Trio
19.30
BBNH
„KÖR” ZENEI FESZTIVÁL Belmondo zenekar
20.00
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ECS
Liszt Ferenc Kamarazenekar Ránki Dezsô Beethoven, Schubert
19.30
BBNH
„KÖR” ZENEI FESZTIVÁL Bolyki Brothers
17.00 20.00
FSZ
Hegedûs Endre zenekari zongoraestje Debreceni Filharmonikus Zenekar / Ménesi Gergely Liszt, Brahms
19.30
BBNH
„KÖR” ZENEI FESZTIVÁL Dés László
17.00 20.00
FSZ
KICSINYEK ZENÉS DÉLELÔTTJEI Hangszervarázs – sok mesével
10.30 12.00
ÜT
Varnus Xavér ifjúsági hangversenye
15.00
BBNH
„KÖR” ZENEI FESZTIVÁL Supernem
20.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
Royal Filharmonikus Zenekar / Leonard Slatkin Danjulo Ishizaka Weber, Sosztakovics, Brahms
19.30
BBNH
Budapest Táncegyüttes – Honvéd Táncszínház Monarchia / Népek tánczai...
19.00
FSZ
10.00
LuMú
16. péntek
Mozi + Zene – filmkoncert
20.00
BBNH
A Magyar Balett- és Kortárstánc-mûvészetért díj 15. díjátadó gálaestje
19.00
FSZ
Ötvenéves a Muzsika
19.30
BBNH
18. vasárnap
19. hétfô 20. kedd
Hangulatkoncert
17.00
ZT
Lengyel Jazz Szüret Piotr Baron & Wadada Leo Smith Quartet
19.30
FSZ
Mûhelybeszélgetés 22-ére
17.30
ET
Ringató
10.30
KT
Lengyel Jazz Szüret Michal Urbaniak Band
19.30
BBNH
Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz
15.00
FSZ
Bozsik Yvette Társulat: Varázsfuvola
19.00
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ECS
10.00
LuMú
Kiri Te Kanawa dalestje
19.30
BBNH
Felföldi levelek Hagyományos magyar, szlovák, cigány, zsidó zene és tánc Szlovákiából
19.00
FSZ
Hangulatkoncert
11.00
ÜT
Purcell: Artúr király
19.00
BBNH
Szegedi Kortárs Balett Hattyúk tava
15.00 19.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
Magyar Állami Népi Együttes Pannon freskó
19.00
FSZ
Besh o droM
19.30
BBNH
KFKI Kamarabalett Bogármese
15.00 18.00
FSZ
Hangulatkoncert
17.00 Zászlótér
Artus – Goda Gábor társulata Farkasok társasága
19.00
Ringató
10.30
KT
22. csütörtök
Fassang László, Palya Bea és Vincent Lê Quang estje
19.30
BBNH
Artus – Goda Gábor társulata Piroska és a farkasok
10.30 15.00
FSZ
23. péntek
25. vasárnap
FSZ
Docent – tárlatvezetés
21. szerda
24. szombat
A Magyar Nemzeti Balett színei – klasszikustól a modernig 19.00
Idôpont Helyszín
Docent – tárlatvezetés Fókuszban a gyûjtemény Megtekinthetô: 2008. február 3-áig
FSZ
Markó–Keveházi: Emberi himnusz
Esemény
15. csütörtök
17. szombat
Hangulatkoncert
Hangulatkoncert 7. szerda
LuMú
Dátum
26. hétfô
27. kedd
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ECS
Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Alexander Toradze „Huszadik századi elvágyódások””
19.45
BBNH
Kaláka Hangzó Helikon-sorozat: Kosztolányi
19.30
FSZ
Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván Alexander Toradze „Huszadik századi elvágyódások”
19.45
BBNH
60 éves a Vasas Mûvészegyüttes Tánckara „Táncmozaik”
17.00
FSZ
JAZZDÍVÁK A PALOTÁBAN Dee Dee Bridgewater’s Malian Project
19.30
BBNH
Talamba ütôegyüttes
19.30
FSZ
HANGVERSENYEK FIATALOKNAK 60 perc alatt a Föld körül
11.00 15.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
A magyar zene ünnepe – Veress Sándor születésének 100. évfordulója Végh Filharmónia Zenekar / Heinz Holliger Simon Izabella, Várjon Dénes, Keller András
19.30
BBNH
A Magyar Nemzeti Balett színei – klasszikustól a modernig
19.00
FSZ
Elôhang
18.30
BBNH
Szabadi Vilmos zenekari hegedûestje Danubia Szimfonikus Zenekar / Héja Domonkos Beethoven, Csajkovszkij
19.30
BBNH
A magyar zene ünnepe – Veress Sándor születésének 100. évfordulója Németh J., Keller A., Takács Nagy G., C. Veress, R. Rosenfeld, Simon I., Várjon D., Keller Quartet
19.30
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ZT
28. szerda
Hangulatkoncert
17.00
ÜT
Ringató
10.30
KT
29. csütörtök
Docent – tárlatvezetés
10.00
LuMú
30. péntek
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar / Kovács János Fodor Beatrix, Kovács Annamária, Kálmándi Mihály Brahms-est
19.30
BBNH
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 35
2007. november - december december Dátum 2. vasárnap
3. hétfô
4. kedd
Esemény 50 éves a Vörösmarty Iskola
16.30
BBNH
Fáklya Horvát Mûvészegyüttes A megértés alakzatai
17.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
Érdi Tamás zongoraestje Liszt, Debussy
19.30
BBNH
HÉTFÔ ESTI JAZZ Fókuszban: Kaltenecker Zsolt
19.30
FSZ
Horgas Eszter: Charlotte
19.30
BBNH
Budapest Táncszínház Alice Csodaországban
10.30 15.00
FSZ
Hangulatkoncert 5. szerda
december Idôpont Helyszín
17.00
Liszt Ferenc Kamarazenekar Steven Isserlis Schubert, Schumann, Dubrovay László, Beethoven
19.30
Szenvedély Musicalkoncert hat hangra és egy zongorára Stephen Sondheim mûveibôl
19.00
17.30
ET KT
6. csütörtök
Docent – tárlatvezetés
10.00
LuMú
8. szombat
Elôhang
18.30
BBNH
Szentpétervári Filharmonikus Zenekar / Jurij Tyemirkanov Gyenyisz Macujev Csajkovszkij-est
19.30
BBNH
„Kortárs Néptánc” 2007
19.00
FSZ
KICSINYEK ZENÉS DÉLELÔTTJEI Teli torokból A Four Fathers Énekegyüttes hangversenye
10.30 12.00
ÜT
Jamie Winchester & Hrutka Róbert „Wood & Strings”
19.30
BBNH
HANGVERSENYEK FIATALOKNAK Donizetti: Szerelmi bájital
11.00 15.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar / Hollerung Gábor Charpentier, „Barock Christmas Session”
19.30
BBNH
Szenvedély Musicalkoncert hat hangra és egy zongorára Stephen Sondheim mûveibôl
19.00
FSZ
A Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa / Sir Simon Rattle S. Matthews, K. Royal, B. Fink, M. Padmore, A. Staples, D. Wilson-Johnson Schumann: Az éden és a péri
19.30
Szenvedély Musicalkoncert hat hangra és egy zongorára Stephen Sondheim mûveibôl
19.00
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ZT
Markó–Keveházi: Emberi Himnusz
19.30
BBNH
Artus – Goda Gábor társulata Farkasok társasága
19.00
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ÜT
Karácsonyi Ringató
10.30
KT
Markó–Keveházi: Emberi Himnusz
19.30
BBNH
Artus – Goda Gábor társulata Piroska és a farkasok
10.30 15.00
FSZ
140 éves a Vám- és Pénzügyôrség
19.30
FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ÜT
11. kedd
12. szerda
13. csütörtök
14. péntek
10.00
LuMú BBNH
FSZ
BBNH
Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz
15.00
FSZ
Bozsik Yvette Társulat: Varázsfuvola
19.00
FSZ
„Cifra Palota”
10–15
ECS
17. hétfô
Concentus Musicus Wien / Nikolaus Harnoncourt Julia Kleiter, Elisabeth von Magnus, Kurt Streit, Anton Scharinger, Arnold Schœnberg Kórus Bach-kantáták
19.30
BBNH
18. kedd
Gyôri Balett Mindig mosolyogj! (Keep smiling) Chaplin-balett
10.30 15.00
FSZ FSZ
Hangulatkoncert
17.00
ZT
19. szerda
Elôhang
18.30
BBNH
Thomas Trotter orgonaestje A Cambridge-i St. John’s College Kórusa / Andrew Nethsingha
19.30
BBNH
Hangulatkoncert
17.00
ÜT
Ringató
10.30
KT
Budapest Táncegyüttes – Honvéd Táncszínház Monarchia / Népek tánczai...
19.00
FSZ
20. csütörtök
Hangulatkoncert
17.00
ECS
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar/Kocsis Zoltán A Budapest Bábszínház mûvészei Csajkovszkij: Diótörô
19.30
BBNH
Lovász Irén estje Belsô hang; Égi hang
19.30
FSZ
22. szombat
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar/Kocsis Zoltán A Budapest Bábszínház mûvészei Csajkovszkij: Diótörô
19.30
BBNH
A Mûvészetek Palotája jótékonysági könnyûzenei koncertje
19.00
FSZ
27. csütörtök
Zséda a Palotában
20.00
BBNH
KFKI Kamarabalett Bogármese
15.00 18.00
FSZ
Budapesti Fesztiválzenekar / Fischer Iván „Titok-koncert” – Pauk György búcsúhangversenye
19.45
BBNH
28. péntek
20.00
BBNH
19.00
19.30
BBNH
Szulák Andrea: „A mi zenénk”
20.00
Magyar Állami Népi Együttes Az örök Kalotaszeg / Kincses Felvidék
10–18 ECS, ÜT
21. péntek
Docent – tárlatvezetés
Idôpont Helyszín
Kodály-ünnep
FSZ
10.30
Esemény Tátrai Latin Duó – lemezbemutató koncert
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus / Záborszky Kálmán Wiedemann B., Sánta J., Geszthy V., Massányi V., Kovácsházi I., Derecskei Zs., a Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa Honegger, Kodály
16. vasárnap
BBNH
Ringató
10. hétfô
15. szombat
ZT
Mûhelybeszélgetés december 11-ére
9. vasárnap
Dátum
Gáyan Uttejak Orchestra – Hortobágyi László
19.30
FSZ
29. szombat
Benkó Dixieland Band Karácsonyi mise
19.30
BBNH
30. vasárnap
Markó–Keveházi: Emberi Himnusz
19.30
BBNH
31. hétfô
Az Amadinda Ütôegyüttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje
22.45
BBNH
RÖVIDÍTÉSEK:
BBNH FSZ LuMú ECS ET ÜT KT ZT BÉ
= = = = = = = = =
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Fesztivál Színház Ludwig Múzeum Elôcsarnok Elôadóterem Üvegterem Kék Terem Zászlótér Bohém Étterem
35
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 36
Ifjúsági programok Gondolkodó
Hangár? – HangÁr
A fenti címmel indul januárban a Müpa középiskolásoknak szóló hangversenysorozata, amelyben a zenének más mûvészetek is társául szegôdnek. Ahogy a név is jelzi, a szándék szerint a gondolkodásra, elmélyedésre hajlamos hallgató rejtett összefüggésekre bukkanhat – elsôként Bartók Béla és József Attila életében. A szerzôk mûveit Érdi Tamás zongoramûvész és Korhecz Imola elôadómûvész szólaltatja meg. A zeneszerzô és az író élete és alkotásai között számos összefüggés fedezhetô fel – hasonlóan élték meg szerelmeiket, hasonlóan szerették hazájukat és hasonlóan éreztek a 20. század elsô évtizedeivel kapcsolatban. Ugyanúgy gondolkodtak arról, mi a szép, az inspiráló e korban, és melyek azok a baljós jelek, amelyek szüntelen szorongást ültetnek az érzékeny emberek lelkébe.
Gyermek- és ifjúsági hangversenyek, koncerteket elôtti beszélgetések, a legkisebbeknek szóló zenés foglalkozások, az épületbe belépô vendégeket köszöntô hangulatkoncertek – ezt takarja a Müpa ebben az évadban induló rendezvénysorozata. A programgazdák reményei szerint a gyerekeknek, fiataloknak és idôsebbeknek egyaránt szóló, egyre bôvülô HangÁr gyorsan igazi védjeggyé válik, és betölti a neki szánt szerepet: megismertetni és megszerettetni a mûvészetet a felnövekvô generációkkal, a jövô közönségével.
(A HangÁr rendezvényeit a Mûvészetek Palotája honlapján belül külön aloldal mutatja be.)
Hangversenyek fiataloknak A „Hangversenyek fiataloknak” sorozat 8 és 14 év közötti korosztálynak szól. Az ifjúsági hangversenyek klasszikus hagyományai szerint kapcsolja össze az ismeretterjesztést a felszabadult mûélvezettel. Májusig még hét alkalommal várják a családokat havonta egy-egy vasárnapon 11 és 15 órai kezdettel: 2007. október 28. Ránki György – Romhányi József: Muzsikus Péter kalandjai Hangszerországban (gyermekopera) – a Tóth Aladár Operastúdió elôadása 2007. november 25. 60 perc alatt a Föld körül – a TALAMBA Ütôegyüttes hangversenye 2007. december 9. Opera mindenkinek Donizetti: Szerelmi bájital (keresztmetszet) – a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem hallgatóinak elôadása 2008. január 13. Debussy és Bartók zongoramûvei és zenekari darabjai Km.: MÁV Szimfonikus Zenekar Házigazda: Kocsis Zoltán 2008. február 17. A népzene rejtelmei – a TÉKA Együttes hangversenye 2008. április 6. Ismerjük meg közelebbrôl a fafúvós hangszereket! – a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekarának hangversenye 2008. május 18. Opera mindenkinek Smetana: Az eladott menyasszony – a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem hallgatóinak elôadása
36
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 37
Cifra Palota Ez a program minden tanulni vágyó embernek szól, legyen szó gyermekrôl vagy felnôttrôl. Az érdeklôdôket vasárnaponként délelôtt tíz órától délután háromig várják kézmûves foglalkozások, ügyességi, készségfejlesztô és logikai játékok, szellemi vetélkedôk és a legkülönfélébb színpadi produkciók a Mûvészetek Palotája elôcsarnokában. A programok hétrôl hétre egy-egy téma köré rendezôdnek. Ezek idén a következôk: 2007. október 21. – A Föld 2007. október 28. – Békéscsaba bemutatkozik 2007. november 4. – Tánc 2007. november 11. – Muzsika 2007. november 18. – Líra 2007. november 25. – Szeged bemutatkozik 2007. december 2. – Esélyegyenlôség 2007. december 9. – Mikulás 2007. december 16. – Kórusok a Palotában A programok ingyenesek. Az Elôhang olyan, mint egy bôséges vacsora elôtt az aperitif: fokozza az étvágyat, esetünkben felkelti a hallgatóság érdeklôdését, szellemileg „felhangolva” ôket a hangverseny elôtt elhangzó beszélgetéssel. A mûsorvezetôk ismert, tekintélyes szakemberek, zenetörténészek, rádiós szerkesztôk, akik röviden beszélnek magáról a mûsorról, és amennyiben lehetséges, megszólaltatják az est elôadóit is. A beszélgetések a hangverseny elôtt egy órával kezdôdnek a koncert helyszínén. A belépés a jeggyel rendelkezôk számára ingyenes. Mûhelybeszélgetések helyszíne az Elôadóterem szerdai napokon, délután fél hatkor: egy közelgô hangverseny mûsoráról, elôadóiról beszélgetnek meghívott vendégek – zenetörténészek, aktív muzsikusok, esetleg más mûvészeti ágak képviselôi vagy az adott témában
Kodály Zoltán köröndi gyerekekkel körültáncolva
avatott civilek. A szerkesztôk a témaválasztásban is igyekeznek követni a programkínálat sokszínûségét. Az elsô sorozatban így kapott helyet egymás mellett jazz, világzene, szimfonikus koncert és dalest. A Mûhelybeszélgetések házigazdája Fenyô Gábor, a Mûvészetek Palotája komolyzenei szerkesztôje.
Kodály-ünnep Egész napos rendezvénnyel emlékezik a Mûvészetek Palotája és ifjú közönsége Kodály Zoltánra a nagy zeneszerzô és –pedagógus születésének 125. évfordulója elôtt egy nappal, december 15-én. A délelôtti hangversenyen budapesti és vidéki zeneiskolák, zenemûvészeti általános iskolák és középiskolák fiatal tehetségei, kórusok és zenekarok lépnek fel, ezt Kodály életérôl és munkásságáról szóló vetélkedô követi. Délután közös örömzenére várják a vállalkozó kedvû mûvésztanoncokat. A napot a Kodály Psalmus Hungaricus címû mûvéhez kapcsolódó képzômûvészeti pályázat nyertes alkotásait bemutató kiállítás megnyitója és díjkiosztója zárja.
37
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 38
„KÖR” Zenei Fesztivál
A muzsikus és köre Révay Laki Piroska interjúja
Immár második esztendeje zajlik a novemberi Körfesztivál a Mûvészetek Palotája Fesztivál Színpadán. A rendezvény házigazdája és szerkesztôje, Várkonyi Attila válaszolt kérdéseinkre. - Mit jelent a „KÖR” Zenei Fesztivál elnevezés? - Ez egy nagyon különleges színpadi elôadássorozat, ahol nem egy hagyományos koncert kerül lebonyolításra, hanem a „kör közepén” egy elôadó vagy egy zenekar saját mûvészetébôl, szerzeményébôl nyújt át egy csokrot a nézôknek. Azoknál a produkcióknál, amelyekre erre lehetôség van – és ez tavaly óriási siker volt –, a nézôk nem csak a nézôtéren foglalhatnak helyet, hanem a színpadot is körbe ülhetik. Így egy egészen más perspektívából, testközelbôl lehetnek az elôadás részesei. Természetesen a kör motívum a színpadi látványban is végig kíséri az elôadásokat mind a vetítésben, mind a háttér kialakításában.
- Hogyan került a könnyûzene a Mûvészetek Palotájába? - Sokak szemében a Mûvészetek Palotája a „magaskultúra” fellegvára, emellett azonban igen nívós könnyûzenei, világzenei és jazzkoncertek is vannak a házban. Amikor a Palota fizikai valójában még nem is létezett,
38
Kiss Imre vezérigazgató úrral arról beszélgettünk, hogy miután a magyar könnyûzene is a magyar kultúra része, ennek is helyet kell kapnia az épületben. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az ifjúság elfogadja a Mûvészetek Palotáját, és már gyermekkorban, illetve ifjúkorban látogassa meg valamelyik rendezvényünket, amely számára érdekes (Cifra Palota, ifjúsági koncertek, Hang-Ár rendezvények, illetve könnyûzenei koncertek, jazzkoncertek stb.). Szentül hiszem, hogy ez a ház nem csupán néhány ezer fôvárosi lakosnak épült, hanem az ország minden polgárának.
- Hogyan áll össze egy program? - Nálunk minden produkció egyedi, és az elôadómûvészekkel együtt arra törekszünk, hogy itt a Palotában, kihasználva a koncerttermek nyújtotta lehetôségeket, a lehetô legmagasabb színvonalú, egyedi elôadásokat hozzunk létre. Szerkesztôtársaimmal együtt javaslatokat teszünk a koncertekre, amelyeket a szerkesztôbizottság többszöri szûrön keresztül elfogad, végül a mûvészekkel és szakemberekkel együtt
színpadra állítjuk a produkciókat.
- Kiket hallhatunk idén a fesztiválon? - Szerkesztôtársammal, Börzsönyi Annával idén is gazdag programot állítottunk össze. Az elôadások közül kiemelkedik Dés László szerzôi-elôadói estje, a Dés-dalok, ahol a mûvész vendége lesz a Kossuth-díjas Udvaros Dorottya és Kulka János, továbbá Somló Tamás. A Dés László dalaiból késztett összeállítás különleges hangszerelésben, egyedi kísérettel lesz hallható. Mint minden elôadás a Körfesziválon, ez is „egyedi darab” lesz, erre az alkalomra jön létre, és eleddig ebben a formában soha nem láthatta a közönség.
- Hogyan születik meg egy ilyen produkció? - Ez a legizgalmasabb része a munkánknak. Egy körúti kávézóban találkoztunk elôször Dés Lacival, akivel Dés László
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 39
Bolyki Brothers
rádiós munkám kapcsán már több alkalommal beszélgettünk. Ez azonban nagyon izgalmas feladatnak ígérkezett: közösen kiválasztani, mit mutasson meg a mûvész a Fesztiválszínházban a szinte kimeríthetetlen életmûbôl. A beszélgetés során rengeteg ötlet felmerült, hiszen mind a jazzben, mind az igényes popzenében, mind pedig a színházi mûfajban bôven volt módunk válogatni. Közel egy órás aktív gondolatcsere után abban maradtunk, hogy néhány hét múlva újra átbeszéljük a programot, remélve, hogy addigra kikristályosodnak az ötletek. Nagyjából egy hónap múlva Laci felhívott telefonon és újra találkoztunk. Ekkor alakult ki a koncepció és a végleges program, eldôlt, hogy a közönség a mûvész eddigi életmûvébôl és vadonatúj dalaiból Dés-dalokat hall majd több Kossuth-díjas mûvész elôadásában.
- Ezzel véget is értek a koncert elôkészületei? - Szerencsére korántsem. Rengeteg egyeztetés, próbatermi munka, felkérés, kikérés, próba elôzi meg a produkció végleges kialakulását. Továbbá a marketing csapattal együttmûködve a koncert népszerûsítése is nagyon fontos dolog. És ezzel még mindig nem ért véget a munka, hiszen olyan gyorsan gazdára talált az összes jegy az elsô elôadásra, hogy a Palota vezetésével úgy döntöttünk, lesz második koncert is. Egy újabb ebéd Dés Lászlóval… Ô is örömmel mondott igent a második koncertre. Úgy érzem, hogy ebben a
koncertben minden benne van, ami a Ház szellemiségéhez hozzátartozik. Igényes szerzôk, igényes zene, magas színvonalú elôadók, sztárvendégek (a szó igazi értelmében véve), nagy közönség- és médiaérdeklôdés.
pontosan ismerték egymás zenei stílusát, ízlését, és a zenélésen túl igazi barátság is összefûzte, összefûzi ôket. A csapat az utóbbi idôben egyre több nagysikerû koncertet adott országszerte, hozzánk most egy egyedi hangzással, VJ-vel és video-látvánnyal készülnek.
- A Dés-dalokon túl milyen produkciókat láthatunk még? - Bíró Eszter a Miss Saigon, Az Operaház fantomja fôszereplôjeként és a Budapest Klezmer Band énekeseként egyaránt ismert elôadómûvész. Ezen a koncerten régi és új dalaival, régi és új zenész barátaival lép a közönség elé. Sztárvendégei Gerendás Péter, Herczku Ági, Oláh Ibolya és Szalóki Ági lesznek. Fellép továbbá a Bolyki Brothers. A négy hivatásos muzsikus produkciója nem csak azért egyedülálló, mert mind a négyen testvérek, hanem – és fôként – azért is, mert a dzsessz és a komolyzene területén ugyancsak jelentôs eredményeket értek el. Az igényes pop kedvelôinek jó hír, hogy a Körfesztivál keretében novemberben fellép a Belmondo is. Az együttes elsô nagy slágerével, a Lesz, volt, van címû dallal hamar berobbant a köztudatba. Ez a számuk a rádiókban és a televíziókban is több hétig vezette a slágerlistákat, s ennek köszönhetôen 2006-ban jelölték ôket a Viva Comet-díjra. Sokak kedvence, a Supernem is fellép a Mûvészetek palotájában. Az együttest ötödik éve alkotó Papp Szabolcs, Pulius Tibor és Mozsik Imre már a Supernem életre hívását megelôzôen is együtt játszott. Így mire megalapították saját együttesüket,
„KÖR” Zenei Fesztivál 2007. november 7. 20:00 Fesztivál Színház Bíró Eszter és vendégei: Gerendás Péter, Herczku Ági, Oláh Ibolya és Szalóki Ági 2007. november 8. 20:00 Fesztivál Színház Belmondo 2007. november 9. 17:00 és 20:00 Fesztivál Színház Bolyki Brothers 2007. november 10. 17:00 és 20:00 Fesztivál Színház Dés László és vendégei: Udvaros Dorottya, Somló Tamás, Kulka János 2007. november 11. 20:00 Fesztivál Színház Supernem
39
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 40
Kronos Quartet
Világutazás az idô uraival Zipernovszky Kornél írása
A mitológia öregistenérôl, az idô uráról elnevezett vonósnégyes a Bartók-teremben földrajzórát ad. Koncertjükön Vietnámtól a kanadai ôslakosok földjéig visznek bennünket, indiai ragákkal és bollywoodi slágerekkel; etiópok, azeriek, üzbégek és kazahok ôsi dallamait hallhatjuk, német indusztriál rockkal és amerikai fantasy filmzenével ismerkedhetünk. Elôször lép fel a Nemzeti Hangversenyteremben a találóan „legforradalmibbnak” nevezett klasszikus vonósnégyes, az elképesztôen termékeny és hihetetlenül sokoldalú Kronos Quartet. Földrajzban erôs a Kronos. Jó, én is teljes biztonsággal el tudom helyezni, hogy Astor Piazzolla honnan is való, az ô népszerûsítéséért sokat tettek. Nuevo címmel közép-és dél-amerikai témákkal jelentkeztek néhány éve egy egész lemezen, amelynek legtöbb hangszerelését egy argentin zeneszerzô készítette számukra. Még a torokéneklésrôl is biztosan tudnám egy kvízben, hogy az Mongólia felé keresendô, és nem csak azért, mert nemrég itt járt a Huun ttur Hu együttes
40
(ez nem spam-szûrésen átesett magyar webcím, hanem egy világhírû mongol kvartett), meg a tibetirôl is hallottam már. Persze a kanadai ôshonos eszkimókról, akiket most már illik saját népnevükön nevezni, tehát az inuitokról mint torokénekesekrôl én sem tudtam, fôleg azt nem, hogy speciális nôi duettjük funkciója lényegében megegyezik a háziasszonyok traccspartijának céljával. A Kronos a katajak torokéneklés ihlette, sôt azzal együtt is elôadható darabot hoz Budapestre. Azzal meg végképp
nem voltam tisztában, hogy az elnyomott azeri kisebbség képviselôje az Iránból az USA-ba emigrált harmonikás, Rahman Asadollahi. A világ talán legismertebb vonósnégyese valóságos buldózerként esik neki a szellemi falaknak, a mesterségesen húzott kulturális határoknak, a magaskultúra fellegvárába vezetô felvonóhidaktól meg egyenesen tombolni tudnak. Legutóbbi körlevelükben a kvartett mûvészeti vezetôje, David Harrington primárius maga emlegetett buldózert: a Kronos ledöntötte azokat a kerítéseket, amelyek elválasztották a vonósnégyest mint fontos kifejezési médiumot például az afrikai zeneszerzôktôl, azután a kínaiaktól. Komoly kvartett régen mutatóba se nagyon tartott repertoáron nôi zeneszerzôt. A Kronos egyik fô célja, hogy felmutassa a kamarazene kifejezési formáinak gazdagságát.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 41
A KONCERT ÁLLOMÁSAI Két irányba különösen nagy árkokat sikerült betemetniük megalakulásuk óta, több mint harminc éve, és ma már nem állnak egyedül ezekkel a törekvéseikkel. Egyrészt a magaskultúrán kívülre nyitottak intenzíven. Hendrixet, Zappát adtak elô, Meredith Monkkal és Leroy Jenkins-szel dolgoztak. A rock nekik nem olyan, mint egy bôrszerkó, amit felvesznek éjszakai kiruccanáshoz, hanem mindennapos zenei anyanyelv. Igazán nem akarok senkit megbántani, de amikor a Kronos játssza az izlandi rockegyüttes, a Sigur Rós egyik darabját, az olyan hátborzongató, hogy a Metallica-feldolgozásokat elôadó Apocalyptica hozzá képest babazsúr. És mindezt úgy, hogy maga a szabadság a téma, ugyanis a Légyszabadító címû darabról van szó, amit most fel is tettek a netre. Említhetném azt is, hogy egy interjúban Harrington legfontosabb hangszerelôjüket úgy jellemzi: „ô a mi Gil Evansünk” – tehát Miles Davis kedvenc hangszerelô-zenekarvezetôjére utal. Vagy hogy Pestre két olyan koncert után érkeznek, amelyet a San Franciscó-i Jazzfesztiválon adnak.
A Kronos egy hagyományos iraki dallammal kezd, amelyet egy New Yorkban élô orosz muzsikus adaptált számukra – a koncert minden darabja számukra hangszerelt vagy egyenesen számukra írt zene, szerzôik mind kortársaink, legfeljebb huszadik századiak. Ezután Ram Narayan tekintélyes észak-indiai sarangijátékos lemezfelvételének feldolgozása következik, a Raga Mishra Bhairavi egyik darabja. Az iráni Jahlé együttes felvétele alapján készült bölcsôdal érdekessége, hogy egy fekete bôrû iráni népcsoport, arab kereskedôk és afrikai rabszolgák leszármazottainak zenéjét halljuk. Iránban maradunk, amikor Rahman Asadollahi, az azeri harmonika, a garmon virtuózának mûvét hallgatjuk, egy kisebbségben is megôrzött dallam újrafogalmazását. Asadollahhoz hasonlóan politikai okokból vándorolt ki az USA-ba Hamza El Din, akinek núbiai szülôfaluját az asszuáni gát építése után a Nílus elmosta a föld színérôl. Vízkerék címû, honvágyát kifejezô darabját az öntözéshez használt eszköz monoton ritmusára írta. Sokkal harciasabb Gétatchèw Mèkurya etióp szaxofonos ugyancsak népzenei gyökerû mûve, ô a „shellèla” harci ének stílusát vette alapul. Világzene a javából Osvaldo Golijov, az Argentínában nevelkedett zsidó zeneszerzô mûve, aki a román cigánybandát, a Taraf de Haidoukot idézi meg benne. Afféle zenei párbajt írt a Kronosnak, klezmer és cigány népzenei elemekkel. Sokaknak ismerôsen cseng a német alternatív zenekar, az Einstürzende Neubauten (kb. Beomló lakótelepek) neve, jártak is nálunk, a Kronos 1993-as albumukról dolgozott fel egy számot. Kifejezetten számukra írt több filmzenét viszont az ugyancsak a rock világából érkezett Clint Mansell, ezek közül a legújabb, a The Fountain utolsó elôtti témája zárja az elsô részt. A pihenô folytatásának is felfogható a szünet utáni bollywoodi slágerkoktél, bár a feldolgozásban többek között Zakir Hussein tablajátéka is felcsendül – most csak felvételrôl. Kazah földön folytatódik a képzeletbeli utazás: a Korai kínai zene címû CD-n szerepelnek Kuat Shildebaev koboznak nevezett, két sörényhúros, ôsi hangszerre írt meditatív darabjai. Ahogy a koncert szinte minden mûvénél, a török Tanburi Cemil Bey darabjánál is ott dolgozik a háttérben a Kronos ambíciója, hogy ismeretlen vagy alig ismert hangszerek hangját idézze meg. Bey a kemençe, egy ölben tartott vonós hangszer nagyhatású mestere
A tágítás–feszegetés–nyitogatás a Kronos részérôl nyilvánvaló, amikor földrajzórát emlegetünk: népeket és kultúrákat emelnek be a horizontunkba, elmondhatatlan szenvedélyességgel vadásznak a (régen) egzotikusnak mondott zeneszerzôkre, megrendeléseket adnak és juttatnak nekik szponzoraikon keresztül. Mindemellett nem hanyagolják Reich (a felejthetetlen Different Trains volt az elsô Kronos-lemezem, még bakeliten), Alban Berg és egyéb elfogadottabb kortárs mûvek elôadását sem: régi vágyukat teljesítve Górecki három szívbe markoló vonósnégyesét a lengyel mester szülôvárosában adják elô egy ciklusban, még ebben a hónapban. És az azért nagyon rendben van, hogy a Bartók nevét viselô teremben történik mindez a horizonttágítás. A Kronos Kvartett már legalább kétszer járt Magyarországon, ha jól emlékszem, és több magyar vonatkozásra is felfigyelhetünk pályájukon. A legfontosabb ezek közül Márta István Doom. A Sigh címû, saját csángó sirató gyûjtését felhasználó szerzeménye,
volt a múlt század elején. A kortárs üzbég szerzô, Yanov-Yanovsky a cseng, egy kicsi, cimbalomszerû hangszer nevére utal ciklusában, amelynek egyik darabját a Kronos számára írta. Gyerekkori operaélményét dolgozza fel a vietnami Phan: a nôi szerepet alakító férfi énekes meghalt a színpadon a nagy igyekezetben – hangját az elsô hegedû adja vissza. Az új-zélandi Jack Body saját, dél-kínai gyûjtésére alapozta 1987-ben született mûvét. Ugyancsak etno-muzikológus és zeneszerzô a kanadai Derek Charke, a záró darab szerzôje, ô leste le az inuitoktól, hazája ôslakosaitól a katajak torokéneklés technikáját.
mely a Kronos egyik alapvetô lemezén szerepel. Torokszorító, katartikus hatású felvétel. Egy másik, bár sokkal távolabbi, hogy Harrington akkor határozta el, hogy vonósnégyest akar csinálni, amikor még diákként megrendelte a Budapest Quartet egyik olcsó kiadású Columbia-lemezét, amelyen Beethoven opus 127-ese hallható. Mint e sorok írójának is elmondta egyszer egy rádióinterjúban, ez legalább olyan ihletô és tartós hatást tett rá, mint Bartók kvartettjei. Illik itt megemlíteni, hogy a Kronos 1973-as alapítását ellenben egy George Crumb-mû erôsítôkkel felhangzó elôadása ihlette… Ha megnéznénk a Kronost egy olyan képzeletbeli iwiwen, amelyen a mai zene mûvelôi és alkotói volnának a
szemek a hálóban, több ismerôsük lenne, mint bárki másnak. Persze Harringtonék nem a statisztikájukra büszkék, bár az is roppant tekintélyt parancsoló, hanem ezeknek a kapcsolódásoknak az intenzitására. Annál mélyebb kapcsolat zeneszerzô és interpretátor közt, mint hogy számukra rendelt, sôt általuk inspirált mûvet adnak elô, talán nincs is.
2007. november 7. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A Kronos Quartet (USA) koncertje
Tagjai: David Harrington, John Sherba (hegedû), Hank Dutt (brácsa), Jeffrey Zeigler (cselló)
41
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 42
Lengyel Jazz Szüret Eredetileg Ishmael Wadada Leo Smith trombitás lépett volna fel Piotr Baron lengyel szaxofonos kvartettjében, ám az összeállítás változott: a világhírû trombitás helyett egy világhírû fuvolista, James Newton lesz a lengyel együttes vendégszólistája a Mûvészetek Palotájában. Érdemes megismerkednünk vele közelebbrôl is.
Amikor világhírûnek nevezem Newtont, azonnal pontosítanom kell, hiszen nem abban az értelemben világhíres ô, mint például Diana Krall, Norah Jones vagy a funkyért rajongó milliók által is elismert fusion-zenészek. A fuvolistát / zeneszerzôt / karmestert mindenekelôtt a modern afro-amerikai improvizatív zene iránt érdeklôdôk, továbbá a kortárs klasszikus zene hívei tisztelik, vagyis leginkább olyanok, akik semmilyen vagy
42
Váratlan vendég Máté J. György írása csak csekély befolyással vannak a zeneés lemezipar alakulására. Mi mással lenne magyarázható, hogy James Newton, aki huszonhárom éven át vezette a tekintélyes Down Beat jazzmagazin fuvolista-toplistáját a nemzetközi kritikusi szavazáson, néhány évvel ezelôtt azt volt kénytelen megtapasztalni, hogy frissen elkészült Above Is Above All címû albumára nem vevôk a kiadók. Végül – sok más, kevésbé híres kollégájához hasonlóan – magánkiadásban jelentette meg a lemezt, és egy keserû hangú nyilatkozatban felhívta a figyelmet arra, hogy napjaink zenei biznisze „hihetetlenül konzervatív. A kísérletezéseket még ma is a háttérbe szorítják.” Newton azonban mintha erôt merített volna a számára áldatlan helyzetbôl. Nem fújt visszavonulót, hanem még intenzívebben törekedett mûvészetének folytonos megújítására. Sokadszorra is visszafordult a csúcs alól, elindult a lehullott szikla nyomában, mivel úgy hitte, egyszer talán mégiscsak sikerül átgörgetnie a nagy követ a hegytetôn. Az Above Is Above All így a körülmények hatására vált a mûvészi szabadság autonóm kifejezôjévé, mintha csak az egy évvel korábban bemutatott Newton-opera, a The Songs Of Freedom címét (A szabadság dalai) ismételte volna meg. A fuvolista-zeneszerzô a ’60-as években aktivizálódó, de húsz évvel késôbb már alig-alig ismert elektronikus zenei produkciók és eljárások felhasználásával hozta létre computerzenéjét, mely minden innovatív értéke mellett is „konzervatív” szellemiségû: ahogy az Above Is Above All borítóján látható barna kereszt is hirdeti, Newton Jézus Krisztus dicsôségére komponálta mûvét. Minden hangszert ô szólaltatott meg, ily módon
számûzve mûvébôl minden „tisztátalanságot”, az ensemble-játékban gyakran felbukkanó sztárkultuszt és túlnövesztett egókat. Gyermekeit azonban közel engedte a stúdió berendezéseihez, különösen Jeannelle lánya rap és hip-hop iránti érdeklôdése visszhangzik egy-egy szerzeményben. Az 1953-ban Los Angelesben született James Newton középiskolás korában kezdett fuvolázni, elsôsorban Eric Dolphy és Rahsaan Roland Kirk hatására. Kezdetben Dolphy mindhárom hangszerét alkalmazta, késôbb felhagyott az altszaxofonozással és a basszusklarinétozással, és egyedül a fuvolára koncentrált. A ’70-es évek elsô felében, midôn a Black Music Infinity zenekarban játszott, Stanley Crouch kollégája közelebbrôl is megismertette vele a jazz történetét. Newton játszott különbözô improvizatív és formális zenei összeállításokban, s az évek során sikerült egy teljesen egyéni, fuvolázás közbeni vokalizációs stílust kidolgoznia. Ebben a vonatkozásban Roland Kirköt tekinthetjük elôdjének, de szemben a Domino világtalan mesterével Newton nem csupán az unisonokig és a harmóniákig jutott el kísérletezései közben, hanem arra is képessé vált, hogy énekhanggal ellenpontozza saját fuvolajátékát. Echo Canyon, illetve korai, From Inside címû szólólemezén elsôsorban a tónus tisztasága ragadja meg a hallgatót, az afro(-amerikai) hatást mutató Axumon viszont bôven hallhatjuk vokalizálási kísérleteinek eredményét is. (Utóbbi lemezét ráadásul a Magyarországon is forgalmazott ECM kiadó jelentette meg.) Newton sose tagadta mûvészi vonzalmát elôdei iránt:
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 43
érdemes meghallgatni Paseo Del Mar (1978) címû albumáról a Lake-et, valamint a Luelláról (1983) a Mr. Dolphy címû tribute-felvételt. Viszonylag terjedelmes James Newton zenekari felvételeinek korpusza. A legjellemzôbb – az ô nevével fémjelzett – albumok egy része azonban nehezen beszerezhetô, kis, független kiadóknál látott napvilágot (például a hazánkban sajnos nem kapható India Navigationnél, Water Lily Acousticsnál és BvHaastnál), más esetekben pedig a nagy kiadó vonakodik a Newton-felvételeket CD-n (újra) megjelentetni (Blue Note). Utóbbi már csak azért is szomorú, mert a fuvolista két, zeneileg könnyebben értelmezhetô lemezét publikálta Alfred Lion egykori cégénél: a jórészt Ellingtonszerzeményeket tartalmazó The African Flowert, valamint az érdekes Mingus- és Coleman-átiratokkal büszkélkedô Romance And Revolutiont. Így a hazai érdeklôdôk csupán a már említett Axum, valamint három Grammavision-kiadvány segítségével ismerkedhetnek meg e változatos életmûvel. Newton zenéjének érzésem szerint két fô pillére az afro-amerikai és a klasszikus (európai) idióma. Jazzlemeznek nevezhetô felvételein is gyakran ott érezhetô a klasszikus hatás, elsôsorban a
kamarajazzes hangszerösszeállításokban. Egyes lemezein John Blake hegedûjátéka idéz klasszikus elôdöket, máshol (Water Mystery, 1985) fafúvós kisegyüttesre komponált darabok hallhatók, néhány egyéb egzotikus hangszerrel kiegészítve. Az 1985-ös lemez (az eddigi életmû egyik legsikerültebb darabja) két klarinétost, egy oboistát, egy fagottost, egy angolkürtöst / szopránszaxofonost, egy tubást, egy kotojátékost, valamint egy hárfást, egy bôgôst és egy ütôhangszerest vonultat fel. Sikerrel ütközteti a jellegzetes nyugati hangszert (hárfa) a tizenhárom húros japán hangszerrel, valamint a fúvósok és a ritmusszekció jazzkíséretével (Lone Hill), a címadó számban pedig az afrikai zenei hatás dominál. Szintén az afro-amerikai gyökerek és hagyományok idézése James Newton célja a Luckman Jazz Orchestra zenei vezetôjeként is. Miles ’N Trane címû elôadásuk fôhajtás a modern jazz legnagyobbjai elôtt. Newton kortárs zeneszerzôként sem lebecsülendô. Írt szimfóniát, vonósnégyeseket, posztszeriális zenéket különbözô hangszeregyüttesekre, valamint szólózongora-darabot (Between The Cherubim, 2007), misét, operát és balettzenéket. Jon Janggal együttmûködve a Pekingi Opera számára komponált egy darabot. Buddy Collette egykori tanítványa fellépett a világ több
Lengyelország napjainkban is az európai jazz egyik fellegvára. Huszonöt évvel ezelôtt még úgy tûnhetett, hogy a modern elektromos stílusokat preferáló fiatalok végleg kiszorítják a
JAMES NEWTON VÁLOGATOTT DISZKOGRÁFIÁJA: Flute Music (1977) Binu (1977) Paseo Del Mar (1978) From Inside (1978) Crystal Texts (1978) Portraits (1979) Hidden Voices (1979) Mystery School (1980) Toil And Resolution (1980) Axum (1981) James Newton (1982) Luella (1983) Echo Canyon (1984) Water Mystery (1985) The African Flower (1985) Romance And Revolution (1986) In Venice (1987) If Love (1990) Suite For Frida Kahlo (1994) Above Is Above All (1997) Southern Brothers (2000)
vezetô szimfonikus zenekarával is. Dolgozott Vlagyimir Szpivakovval és a Moszkvai Virtuózokkal, a New York New Music Ensemble-lal, a Brooklyni Filharmonikus Zenekarral, a Párizsi Konzervatórium Zenekarával és a New York-i Filharmonikusokkal. Oktatóként elsôsorban a University of Californián tevékenykedik. 1989-ben megjelentette jazzfuvolistáknak szóló módszertani kötetét, a The Improvising Flute-ot.
régi mestereket és irányzataikat a pályáról, de mára az akkori fiatalok egy része is klasszicizálódott, úgyhogy a 21. század eleji lengyel jazzben ismét a mûfaji-stiláris sokféleség dominál, a diexielandtôl az avantgarde kísérletekig és a hagyományos Chopinátiratokig. Lengyelországban régi jazztradíciónak számít, hogy a hazai zenészek amerikai vendégszólistákkal színesítik programjukat: a lengyel jazz mindig is nyitott volt a külföldi hatások irányában, s a tapasztalat azt mutatja, hogy e nyitottság mégsem vált az önelvû lengyel jazzfejlôdés kárára. Sôt. Lester Bowie és Steve Coleman, Pat Metheny és David Murray, Ted Curson és John Abercrombie – egy korántsem teljes lista azokról a tengeren túli sztárokról, akik megjárták a lengyel zenei stúdiókat és fesztiválokat. Piotr Baron, a magyar közönség elôtt már ismert szaxofonos (2006-ban fellépett a Jövô Házában) is gyakran hallható nemzetközi kontextusban. All Stars Quintetjében Reference (Sony, 2003) címû albumának legénysége vonult fel ismét, csak az idôközben elhunyt John Hicks pianista helyét egy fiatal klasszis, Kevin Hays foglalta el. A Lengyelországban vendégszereplô s az Oles-fivérekkel lemezt készítô David Murray is fellépett Piotr Baron oldalán. A lengyel szaxofonos ma már olyan nemzetközi hírnévnek örvend, hogy semmi
2007. november 14. 19:30 Fesztivál Színház A Piotr Baron Quartet koncertje LENGYEL JAZZ SZÜRET
meglepô sincs abban, ha egy amerikai világnagyság – jelen esetben James Newton – szívesen lép színpadra a zenekarában. A Reference albumon és az All Stars együttesben ugyanaz a Darek Oleszkiewicz bôgôzött, aki a Mûvészetek Palotájában is kísérni fogja a Baron-Newton tandemet. Oleszkiewicz az Amerikában élô lengyel muzsikusok egyike, s ma már ô is – akárcsak a fuvolista vendég – a University of California tanára. Napjaink egyik legcsodálatosabb hangú, melodikusan játszó bôgôsét tisztelhetjük benne.
Km.: Piotr Baron (szoprán- és tenorszaxofon), James Newton (fuvola), Darek Oles/Dariusz Oleszkiewicz (nagybôgô), Mark Ferber (dob)
43
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 44
Mozi + Zene
Dalok a vászon elôtt Papp Tímea írása
Idôrôl idôre kiadnak filmslágerek feldolgozásait tartalmazó albumokat, amelyek rendszerint az eladási listák élére kerülnek. Bár egyre kevesebb a suszterinas, mégsem különösebben kockázatos vállalkozás egy ilyen válogatás: fütyüljük mind a dalokat.
Nincsen film sláger nélkül: egy fülbemászó fôcímzene vagy egy jól elhelyezett betétdal a mozipénztáraknál kamatozik. Ez a közhelygyanús megállapítás olyannyira nem új, hogy már a második magyar nyelvû hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj is gyakorlatilag ezt a szabályt követve készült. Emlékeznek, ugye, a Tosca – Schneider úr szerinti – nagyáriájára, a Pá, kis aranyom, pá-
44
ra ? A dal úgy hozzátartozik a filmhez, hogy legyen bármilyen is a remake, valószínûleg megkövezték volna az alkotókat, ha kihagyják az új évezrednek készült feldolgozásból. Amennyiben egy közvéleménykutatásban azt a kérdést tennék fel, el tud-e énekelni legalább öt betétdalt a két világháború közötti idôszak magyar filmjeibôl, minden bizonnyal kizárólag igen válaszokat kapnánk. És
nem csupán a zene vagy a szöveg ugrana be azonnal, hanem a jelenet is, amelyben a dal elhangzott, valamint a színészek, akik énekelték. Talán nem létezik olyan magyar filmzene-válogatás, amelyen nem hallható a Köszönöm, hogy imádott , a Meseautó , az Egy csók és más semmi , a Havi 200 pengô fix és legalább egy Karády Katalin-szám.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 45
- Megbocsáthatatlan ezeket kihagyni egy filmsláger-válogatásból? - Talán nem – mondja a Mozi + Zene címû filmkoncert rendezôje, Böhm György –, de én is úgy gondolom, hogy a második világháború elôtti dalok még ma is sokkal ismertebbek, mint a háború utániak. Pedig az azóta készült magyar filmeknél is nagyon tudatosan használták a zenét, elég, ha csak a Csinibaba vagy a Valami Amerika sikerére gondolunk. Mi a háború utáni évek remek filmslágereibôl válogattunk, amelyek izgalmas felfedezéseket tartogatnak. És valóban rácsodálkozom, amikor az elôadók miatt egyelôre szupertitkos listát végigolvasom, mennyi dal él önálló életet, a hozzá tartozó filmet pedig szinte teljesen elfelejtettük. Mintegy 100-150 dal címét írtuk fel, amikor az estet tervezni kezdtük Zöldi Gergellyel. A filmeket nem néztük meg újra, mert akkor még most is a vetítôben ülnénk. Szándékosan válogattunk úgy, hogy a kevéssé ismert, a filmtôl független, gyakran önálló életet élô dalok hangozzanak el. A slágerlemezek sem kerültek még színpadra, nemhogy ezek az egyébként kiváló szerzemények. Gondolom, azt nem vitathatja senki, hogy a Félteni kell vagy a Nékem csak Budapest kell igazi slágerek. De hogy milyen film a Fuss, hogy utolérjenek vagy a Napfény a jégen – bizony, nehéz felidéznem.
- Talán mintha az utóbbiból rémlene egy jelenet, amelyben Psota Irén, Mezei Mária és Kiss Manyi a liftben énekel… - Igen, az az! – mondja a rendezô. – Annyit elárulok, hogy a koncerten ex Jazz+Az lányoktól, Behumi Dóritól, Kozma Orsitól és Váczi Esztertôl fogják hallani. A kilenc énekesre igyekeztünk személyre szabottan dalt választani, úgy, hogy azért a pikantéria se maradjon el. Legyen meglepetés, kiktôl hangzik el az Egyedül nem megy, az estet nyitó Ripacsok-betétdal. A próbák már zajlanak: a fellépôk megkapták a dalokat, zajlik a korrepetíció, a rendezô pedig idônként bemegy, belehallgat és elemez. Hogy mit kell ezen elemezni? Elôfordulhat egy sláger elôadásakor, hogy a dalnak elveszik az értelme, csak szavak, szótagok hangzanak el. Nem lesz több a dolog, mint bizonyos hangjegyek alá írt betûk halmaza, üres semmivé silányodó szöveg – figyelmeztet Böhm György. – Pedig néha döbbenetes sorsok vannak ezekbe a néhány perces dalokba sûrítve. Lehet, hogy sokan közhelynek gondolják, de hát a közhelyek azért többnyire alapigazságok, és ha komolyan adják elô ezeket, megszülethet valami, ami nem csak az énekesi teljesítményen múlik, hanem az emberi-elôadói hitelen. A filmkoncerten a Riederauer Richárd hangszerelte dalokat a Stúdió 11 kíséri. A színpadon mindössze egy vászon lesz,
amelyre a dalok atmoszféráját visszaadó hangulatokat vetítenek. A filmekbôl szándékosan nem lesznek részletek, hiszen azok valószínûleg elvonnák a nézôk figyelmét, mert nem a moziról szól az este, hanem a dalokról és az elôadókról. Úgy gondolom, szórakoztató produkciót nem csak show-elemekkel lehet létrehozni, hanem szolid eleganciával – válaszolja arra a kérdésre, miért e puritán elôadás. Csak magyar filmdalokból áll a koncert, ez azonban nem jelenti azt, hogy Böhm György csak a hazai albumokat gyûjti. – Bár azt hiszem, manapság a filmzenék vásárlása nem szokás. Én – szakmai ártalomként – megnézem a musicalek moziváltozatait, de csak akkor veszem meg a filmzenét lemezen, ha az nagy hatással van rám. Ilyen volt a Chicago, mert Morton mama dalát még soha senki nem énekelte olyan hátborzongatóan, mint Queen Latifah. Nem szerettem az Evita filmzeneváltozatát, mégis megvettem a CD-t, mert azért jó, ha a polcon ott van Madonna és Antonio Banderas. Az utóbbi években egyébként két filmzene volt rám nagy hatással: a Moulin Rouge és Az ötödik elembôl a Díva dala, amely a Lammermoori Lucia egyik áriájának feldolgozása. 2007. november 16. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Mozi + Zene – Filmkoncert
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 46
Kaláka és Kosztolányi
Énekelt versek Koren Zsolt írása
Újra a Mûvészetek Palotájában lép fel az egyszerre aktív és legendás, kortárs és klasszikus Kaláka együttes: november 23-án, pénteken este a Hangzó Helikon sorozatban Kosztolányi Dezsô verseibôl adnak koncertet a Fesztivál Színházban, Máté Gábor közremûködésével. Az Kaláka együttes tagjai: Becze Gábor – nagybôgô, gitár • Gryllus Dániel – furulyák, citera, klarinét, harangjáték • Gryllus Vilmos – cselló, gitár, doromb • Radványi Balázs – mandolin, 12 húros gitár, kalimba
Soha nem voltunk divatosak, így soha nem is mentünk ki a divatból, mondja Gryllus Dániel beszélgetésünknek abban a részében, amikor arról folyik a szó, vajon mennyivel több ádáz szélmalomharcnál a verséneklés, fogékonyak-e még az emberek a cicoma minden formájától mentes szépségre, a szó és a dal valódi erejére. Vajon vannak-e olyanok, akik a fárasztó nap végén a költészetbe menekülnek, kik és mikor emelik le Kosztolányit a polcról, kinek mit mond ma a Litánia, a Hajnali részegség, az Azon az éjjel és a többi szócsoda. Bármely költôzseninkre rákérdezve érvényes lehet ez a probléma, a Kaláka legutóbb éppen Kosztolányiban merült el, merthogy erre saját és partner kiadójuk tökéletes apropót biztosított – együtt. A Hangzó Helikon sorozatában Kányádi Sándor életmûvével is foglalkoztak már, rajtuk kívül Cseh Tamás Ady, míg Sebô Ferenc József Attila és Nagy László pályáját énekelte meg, Sebestyén Márta pedig a magyar népköltészetbôl készített lemeznyi összeállítást. Palya Bea a Psyché témáját járja körbe Weöres Sándorhoz híven. A Hangzó Helikon címû közös könyv- és lemezsorozatban bô másfél éve jelent meg a Kosztolányival foglalkozó könyv, amelyben húsz költeménye olvasható, s ugyanezek hallhatóak a kötethez mellékelt Kaláka CD-n. Ezzel a közel 75 perces mûsorral kezdett fellépéssorozatba az együttes, a produkciót több helyütt bemutatva: nem csak határainkon innen, de például Kosztolányi szülôvárosában, Szabadkán is. S noha a Hangzó Helikon több kötete bemutatkozhatott már a tavalyi fesztivál keretében, a Kosztolányi-válogatás most kerül a Mûvészetek Palotája programjába. Gryllus megfogalmazása szerint ôstörténeti kérdéskör ma már az 1969-
46
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 47
ben alapított Kaláka és Kosztolányi találkozása, hiszen az elsô pillanatokban rátaláltak a költôvel közös érzésekre, gondolatokra. A hetvenes évek legelején már meg is énekelték A szegény kisgyermek panaszait, s aztán szinte nem is adtak ki olyan lemezt, amelyen ne szerepelt volna egy-egy költeménye. Nem ritkán az album címét is Kosztolányitól idézték: Boldog, szomorú dal vagy a Litániából átvett Az én koromban… E lemezre készülve számos új dalt írtak, de az elmúlt közel negyven évben készült régi felvételeket változatlanul hagyták, mert több dalról kiderült, hogy a frissességét, erejét éppen az a közeg adta, amelyben született. Erre az alkalomra készült a Kányádi Sándor írta a Kaláka 25 éves jubileumára: A Kaláka együttes
elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthetô zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerôszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe számûzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekbôl a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot”.
Hajnali részegség megzenésített változata és a nagy opushoz képest néhány rövidebb is, mint a Rózsa vagy a Lecsuklik minden pilla most.
a Kalákánál, amelynek pályáját végigkíséri (ha nem meghatározza) Kosztolányi szelleme, humora, tudása, életmûve.
A Fesztivál Színházba tervezett koncert premierjét Szegeden tartották: az egyetemisták elôtt október közepén mutatták be új Kosztolányi összeállításukat, amelyben a kedvelt színmûvész, Máté Gábor is közremûködést vállalt. A Katona József Színház színész-rendezôje, túllépve korábbi nagyhírû Kosztolányi-estje keretein, most éppen nem verseket szaval. „A verseket ez alkalommal mi énekeljük, ô pedig a szerzô cikkeibôl, kisebb írásaiból, novelláiból, kritikáiból válogat, amelyekbôl szintén sokat ismerünk, hiszen köztük lesz például a Tíz legszebb szó”. Kosztolányi bármit mûvelt, az mindig szenvedélyes, tömény líra volt, teszi hozzá még Gryllus Dániel, aki a kötet elôszavába is beleírta: azért szeretett bele olyannyira Kosztolányi költészetébe, mert mindenhez értett, ami irodalom volt, legyen az esszé vagy kritika, tárca vagy kisregény. Csak akkor fogott versbe, ha a téma önmaga vers akart lenni. Ezekbôl aztán rendre dal lett
S hogy miként látja, tálalja a Kaláka Kosztolányit, arra kár okoskodó mondatokat fecsérelni. A lemezre készülve azt gondolták, ezt a szerzôt nem lehet egyvégtében játszani, s éppen az ellenkezôje derült ki: Kosztolányi világa magával rántja és behúzza az embert egyre jobban, egyre mélyebben. A zenéjük éppen azt sugallja, amit válaszolni lehetne erre a kérdésre, és a lemez alapján állítható, mindenképpen profitál, aki élôben is meghallgatja ezt a programot, amelyet a költô és az együttes kalákában épít fel. S nem kizárt, éppen akkor fogják a legtisztább szellemi izgalmat átélni, amikor a Fejtörô felnôtteknek címû vers csendül fel, kezdve azzal, hogy „Tudod-e, ez mi? Jó torna eszednek…”
2007. november 23. 19:30 Fesztivál Színház Kaláka – Hangzó Helikonsorozat: Kosztolányi
47
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 48
Stephen Sondheim
A musical pápája Ha azt mondom, Into the Woods, valószínûleg száz emberbôl egy reagálna valamit. Egy picit sikeresebb lennék a Sweeney Toddal. A Dick Tracy esetében többeknek felrémlene Madonna, a West Side Storyt hallván talán egyesek még fütyülni is kezdenék a dalokat. A négy mû közös nevezôje Stephen Sondheim. A Mûvészetek Palotája és a Madách Színház a tavalyi Kurt Weill est után idén decemberben Stephen Sondheim mûveibôl állít össze egy koncertet. A sorozat célja nem titok, ebbôl a két névbôl is látszik: a Magyarországon kevésbé ismert, ám igen jelentôs musicalszerzôk életmûvének egy pici szeletét megmutatni a hazai közönségnek. Az eredeti terv a Sweeney Todd koncertszerû elôadása volt, de ez több okból meghiúsult. Így Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója és Galambos Attila fordító, dramaturg úgy döntött, az életmûbôl legyen koncert – hat hangra és egy zongorára. A választás furcsának tûnik, hiszen Sondheim darabjai inkább a kritikusok és a színházi emberek körében
48
Rick Zsófi írása
Stephen Sondheim
sikeresek. A Broadwayn egy Sondheimbemutató mögött általában olyan pénzember áll, aki szívesen áldoz a kultúrára, habár tudja, ez a vállalkozás nem lesz nyereséges. A magyarországi bemutatók sem váltak legendává, az elmúlt harminc évben tíznél kevesebbszer tûztek mûsorra Sondheim-darabot (a West Side Storyt leszámítva, amelyben szövegíróként tevékenykedett 1957-ben). Az egyetlen igazi sikert a Kaposvári Csiky Gergely Színház könyvelheti el: a Sweeney Todd 2000-ben elhozta az Országos Színház Találkozó legjobb zenés elôadásnak járó díját, a rendezô Ascher Tamás volt.
Mindezek ellenére Stephen Sondheim csillaga folyamatosan ragyog. Valahogy mindig elôkerül a neve, jazzisták dolgozzák föl a dalait, darabjainak részletei fölbukkannak koncerteken, musical esteken, sôt, december végére érkezik az amerikai mozikba a fentebb már oly sokat emlegetett véreskezû borbély történetétek filmváltozata, Johnny Deppel a címszerepben. A decemberi Szenvedély címû musicalkoncerten huszonnégy dal hangzik majd el Mahó Andrea, Miller Lajos, Miller Zoltán, Nagy Sándor, Oroszlán Szonja és Sáfár Mónika tolmácsolásában. A zongoránál Zádori László ül majd. És ül most is, hiszen a próbák már javában folynak Valló Péter
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 49
rendezô irányításával. A legelsô próbák egyike után találkoztam Galambos Attilával és Zádori Lászlóval, az est prózáért és zenéért felelôs „szüleivel”.
- Miért épp Sondheim? A zenéje nem túl „közönségbarát” az átlagos nézô számára, és merôben eltér attól a zenei világtól, amelyet ma musicalként ismernek az emberek. Zádori László: Való igaz, hogy ez nem az a sikerorientált zene, amelyre rohannak a nézôk. Viszont e nélkül a zene nélkül ma nem lenne sem filmzene, sem musical, nem létezne a mai amerikai zene. Egy musicalszerzôket bemutató sorozatból Sondheim kihagyhatatlan. Ugyanakkor nagyon nehéz anyag, mert mindent ledob magáról, ami sikeres lehet, éppen úgy, mint Kurt Weill dalai. A darabokon belül a zenei részek (például a Koldusoperában) a finálékon kívül úgy vannak megírva, hogy nehogy taps legyen, mert az zavaró. Sondheim egyébként fiatal korában leckéket is vett Weilltôl, ez bizonyos mûveiben hallatszik is. Galambos Attila: Általában mindenhol azért mutatnak be Sondheim-darabot, mert a rendezô beleszeret. A közönségsiker mindig másodlagos szempont. De Amerikában mûködik a nem kommersz, non-profit színház, ahol bevállalják azt, hogy másfajta értéket mutatnak a közönségnek. És Sondheim egyre népszerûbb, ellentétben más, sikeres szerzôkkel, akik két-három darab után kikopnak, mert megunják a zenéjüket. A Broadwayn ô a musical pápája, éppúgy, ahogy Webber a West Enden. A New York magazin címlapján jelent meg ez a mondat: Is Stephen Sondheim God? (Istene Stephen Sondheim?) Elképesztô magas piedesztálon áll. Z.L.: A „könnyûzenészek” általában azt mondják rá, hogy „hû, de beborult zene!”, a „komolyzenészek” szerint viszont ô csak egy „musicalszerzôcske”. Ennek ellenére mégis sikere van, valószínûleg azért, mert nem áll be a sorba. Mindkét piac gyári üzemmódban, sorozatgyártással mûködik. És közben van egy ember, aki a biznisz részbôl kimarad, nem gyárt bóvlit. Ez a zene minden hangjában minôségi, minden ott van, ahol kell, és épp annyi, amennyi kell. Lehet nem szeretni vagy értéktelennek gondolni, de aki igazából a zenét szereti és nem a mûfajokba szerelmes, az pontosan látja, hogy olyan
zenei és erkölcsi mércét állított fel, amelynek elérésére minden zenész vágyik. G.A.: Sondheim azon kevés zeneszerzô közé tartozik, aki maga írja a szövegeit is, amelyek kivételesen mély filozófiáról tanúskodnak. Nagyon zárkózott ember, a magányérzet minden darabjában megbújik. Ezen kívül elég komoly problémákat feszeget: az egyéni viszonyokról, a másik emberrel való kapcsolat lehetetlenségérôl is szól. A Sweeney Todd a sorozatgyilkosság problémáját járja körül. Ha kitaszít a társadalom, bosszút állhatsz-e ilyen módon?
Az 1930-ban New Yorkban született Stephen Sondheim korunk egyik vezetô zenés színházi szerzôje, akinek munkáját Oscar- és Pulitzer-díjjal, valamint több Tony- és Grammy-díjjal is elismerték. Pályáját szövegíróként kezdte: a West Side Story azóta is mérföldkô és vonatkozási pont a musicalek világában. Aztán sorra születtek saját kompozíciói, amelyeknek közös jellemvonása, hogy a showbiznisz világában merôben szokatlan témákat járnak körül. A nem feltétlenül színpad után kiáltó történetekhez – akár a klasszikus Grimm-mesék fekete
- Ezek a gondolatok átütnek majd a koncerten? Van-e erre egyáltalán szándék?
humorba ágyazott újrafeldolgozásáról volt szó (Into the Woods), akár Japán nyugatosításáról (Pacific Overtures) – Sondheimnek úgy sikerült egyéni hangú
G.A.: Nem célunk, de nincs is rá lehetôség. Nem lesz narráció a dalok között, ami megmagyarázná a szituációt, nem fogjuk tudni, hogy ki és milyen kontextusban énekli. Igazából csak a dalok zenei szépségét csillantjuk fel.
- Miért épp ez a huszonnégy dal szerepel majd az esten? G.A.: Az életmû legszebb darabjait igyekeztünk kiválogatni, ami szinte lehetetlen volt, mert nehéz azt mondani egy dalra, hogy ez nem annyira jó. Itt nyolcszáz remekmûrôl van szó, melyek között vannak olyan dalok, amelyek ismertebbek lettek az évek során, mert bizonyos elôadók fölvették a repertoárjukba. Az egyik legjelentôsebb Barbra Streisand volt, aki 1985-ben kiadta a Broadway albumot, rajta hat-hét Sondheim dallal. Akkor jöttek rá az emberek, hogy ez melodikus zene.
- Nyilván sokan lesznek a közönségben, akik felkapják a fejüket, hogy ezt ismerik, de nem tudták, hogy Sondheim… Z.L.: Remélhetôleg! Sôt, az a célja az egésznek, hogy ha valakinek megtetszett és kedvet kapott, ismerje meg jobban Sondheim mûveit. Ma már bárhol el lehet érni, külföldrôl megrendelni… Ô nagy kakukktojás, kevesen ismerik, mert nem „trendi”. Ugyanúgy, mint Weill. Tôle is csak a Cápa-dalt tudja mindenki a Koldusoperából. És a többi remek dal? Még én sem ismertem mindet, pedig ez a szakmám. Sondheim idén 77 éves, ez a koncert részünkrôl egy fôhajtás, egy
zenét szereznie, hogy nem vagy csak elvétve áldozott a tömegízlés oltárán.
tiszteletadás is egyben. A legnagyobb zeneszerzôk között a helye. A mûvek, amelyekbôl az elôadáson részletek hangzanak el: A Funny Thing Happened on the Way to the Forum (Mi történt a Fórumon?), Company (Társaság), A Little Night Music (Kis éji zene), Follies (Butaságok), Sweeney Todd, the Demon Barber of Fleet Street (Sweeney Todd vagy a Nyakfelmetszô), Sunday in the Park with George (Vasárnap a parkban George-dzsal), Passion (Szenvedély), Assassins (Orgyilkosok), valamint a Dick Tracy címû film. A dalokat magyarul hallhatjuk majd Miklós Tibor, G. Dénes György, Bradányi Iván és Galambos Attila fordításában. Egyenlô arányban lesznek a szólók, duettek, tercettek és kórusok. A dalokat szinte személyre szabottan válogatták, de van néhány, amely Valló Péter szerint „pedagógiai célzattal” került az illetôhöz. És senki ne lepôdjön meg azon sem, ha az apa-fiú duettet Miller Lajos és Miller Zoltán énekli majd! 2007. december 5., 6., 10., 11. 19:00 Fesztivál Színház Szenvedély – Musicalkoncert hat hangra és egy zongorára Stephen Sondheim mûveibôl (A Madách Színház produkciója)
Km.: Mahó Andrea, Miller Lajos, Miller Zoltán, Nagy Sándor, Oroszlán Szonja, Sáfár Mónika
49
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 50
Gáyan Uttejak Orchestra – Hortobágyi László
Dalok Hungisztánból H. Magyar Kornél írása
A Delhi-Budapest tengely egyik legkitartóbb jószolgálati nagykövetének december végi koncertje jól példázza azt a megfontolandó intelmet, miszerint kétféle zenész létezik: aki már játszott a Müpa színpadán, és aki játszani fog. Hortobágyi a világzene egyik ôsatyja Magyarországon, annyira ôs, hogy kicsit már feledésbe is merült. Mégis, a hangbajnok Hortobágyit nem a népszerûség talmi fénye vonzza, hanem az a küldetés, hogy az Európán kívüli zenei hagyományok saját alkalmazásával egyedi életet leheljen az európai zenébe és saját stílusába. Hangszertárának láttán és hallatán az átlag magyar közönségnek szinte azonnal leesik az álla. Hortobágyi a meglepetések embere, és zenei világának megértéséhez feltétlenül szükséges egy kis elôtanulmány. A Müpa Magazin dióhéj-enciklopédiája következik, amely bemutatja Hortobágyi
50
zenekarának négy legjellegzetesebb hangszerét, amelyek valamennyien Indiából származnak: a rudra-vínát, a szurbahárt, a szitárt és a tablát.
Rudra vína A rudra vína az indiai hangszerek között rangidôs pengetôs család, a vína egyik típusa. A ma már meglehetôsen ritkán látható és hallható hangszer hosszú, csôszerû teste kb. 75-90 centiméter, és az archaikus recept szerint bambuszból készül. Két nagyméretû, kerek hangszekrénye kiszárított és üreges tökrezonáns, amelyeket a csô két végéhez alulról rögzítenek. Huszonnégy
érintôje kúpszerûen faragva emelkedik ki a nyakból, sárgaréz lapját viasszal erôsítik rá. A Rudra név Shiva számos neve közül az egyik, így a hangszer név jelentése pontosan: Sivának kedves vína. A rudra Vína kiemelt szereppel bír az észak-indiai zene archaikus, úgynevezett dhrupad stílusában. A hangszer sok elôadója közül Asad Ali Khan az egyik leginkább elismert Indiában, míg Ustad Balauddin Dagar nemrég Magyarországon is koncert keretében mutatta be a hangszert. A vína igazi népszerûségnek a dél-indiai, úgynevezett karnatak zenei hagyományban örvend, jelentôsége itt megegyezik a szitár észak-indiai
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 51
kultuszával. A rudra vína részben a szurbahár megjelenése miatt veszített népszerûségébôl a korai tizenkilencedik században: a szurbahár lehetôvé tette szitárjátékosoknak, hogy könnyebben mutassák be a lassú dhrupad stílus rágáit.
Szurbahár Hangjában a rudra vinához, míg felépítésében a szitárhoz hasonló, de ez utóbbinál (4-12 hanggal) mélyebb alaphangú hangszer. Egyes mérésék szerint még 20 Hz alatti hangok is megszólalnak rajta! A szurbahár (vagy más néven basszusszitár) éppen rendkívül mély hangzásával ejtette kábulatba a nyugati világot, aminek következtében kisebbfajta kultusz alakult ki körülötte. Tíkfából készült nyakának hossza meghaladja a 130 centimétert, a magas érintôk mentén pedig hang teljes hangnyi hajlítás is. A szurbahárnak négy úgynevezett ritmushúrja (cikari) van, a négy játékhúr közül a legvastagabb 1 milliméter átmérôjû, és 15-17 rezonáns húr gondoskodik a még teltebb hangzásról. A húrok speciális káva fölött feszülnek, amely figyelemre méltóan felerôsíti a hangot és meghosszabbítja a rezgést. A húrokat fémpengetôvel szólaltatják meg, amelyet a jobb kéz mutatóujjára erôsítenek. A szurbahár körülbelül másfél évszázaddal ezelôtt nyerte el mai formáját a feljegyzések és a hagyomány szerint egyaránt – ezzel igen fiatalnak számít az indiai hangszerek között.
szitárconcertót is szerzett, amelyeket szimfonikus zenekari kísérettel a világ számos koncerttermében mutatott be – többször a szintén indiai származású Zubin Mehta vezényletével. A szitárt érintôinek rugalmas kidolgozása különbözteti meg a többi indiai pengetôs hangszertôl, így a vínától is. A görbe érintôk ugyanis nincsenek fixen a nyakhoz ragasztva, hanem el lehet mozdítani ôket a nyak mentén, hogy a lefogott hangok tökéletesen illeszkedjenek az adott rága fekvéséhez. Nem csoda, hogy minden elôadást gondos hangolás elôz meg. Egy tipikus szitárnak tizennyolc, tizenkilenc vagy akár húsz húrja is van (a stílustól függôen) – ezek közül a legtöbb rezonáns húr. A játékhúrok sorát a hangszer két nagymestere különbözôen alakította ki, így Vilayat Khan hat-, míg Ravi Shankar héthúros szitáron játszik. A hangszer egyik lelke a húrok alsó feszítésénél található lejtôs híd. Ez a domború káva úgy van kialakítva, hogy fokozatosan érje el a húrt, és ezzel épphogy csak megérinti, szinte simogatja rezgés közben. A finom érintkezésnek az eredménye az a jellegzetes, zizegô húrhangzás, amely összetéveszthetetlenné, sôt egyenesen halhatatlanná emeli a szitárt és annak játékát. A szitár hangjának karbantartása rendkívüli és folyamatos odafigyelést igényel – Ravi Shankar nagyon hosszú ideig elvárta hangszereinek gyártójától, hogy kísérje ôt el koncertkörútjaira, hogy segítsen a hangszer koncertre való tökéletes felkészítésében.
Szitár Tabla Az indiai hangszerek közül a legismertebb a szitár. Népszerûsége az egész világon osztatlan, és szorosan kötôdik egyik legjelentôsebb, korszakalkotó játékosához, Ravi Shankarhoz. A hangszer felépítésében, repertoárjában lenyûgözô összegzése egész Közép-Kelet-Ázsia klasszikus zenéjének, és ezzel hû krónikása annak a pezsgô kulturális információcserének, amely Észak-Indiát mindig is jellemezte. A hangszer neve perzsa jövevényszó, ám a perzsa szetár közelebb áll a citerafélékhez, és játékmódja is különbözô. A szitárt a nyugati zenében az egykori Beatles-tag George Harrison alkalmazta elôször. Ravi Shankar több
A tablát a dobok és ütôhangszerek királynôjének tartják: a legnépszerûbb indiai ritmuseszköz. A tabla voltaképpen két különbözô típusú dob párosításából született, hiszen a jobboldali dayan a hengeres testû vagy cilinderdobok, míg a baloldali basszus, a bayan az üstdobok családjába tartozik. A dayan és a bayan együtt, párban alkotja a tablát, de ritkán a jobboldali dayanból több is felvonul: a tabla-tarang különlegessége, hogy a dayanok különbözô fix hangmagasságra hangolva alkotnak hangsort, aminek következtében az a ritka jelenség alakul ki, hogy egy dobon dallam csendül fel.
Hortobágyi László, a magát zenefilológusként aposztrofáló elôadó rendkívül érdekes és meghökkentô (egyesek számára megbotránkoztató) módon olvasztja stílusában a modern DJ-kultúrát a legôsibb Európán kívüli zenei hagyományokkal. 1967-tôl, vagyis tizenhét éves korától folyamatosan vett részt expedíciókon, gyûjtôutakat szervezett elsôsorban Észak-India területére helyszíni hangfelvételek készítése, zene-filológiai források felkutatása, könyvtárak, archívumok, hangtárak tanulmányozása, illetve a helyi zenei gyakorlat elsajátítása céljából. Egyebek mellett rudra vína, szitár, szurbahár és tabla hangszeres képzésben részesül. V. N. Bhätkhände vezetése alatt – az 1884-tôl 1917-ig mûködô hindumohamedán zenetársaság nyomán – 1980-ban Magyarországon megalapította a Gäyan Uttejak Mandalt, amely 1984-ben kibôvült egy Kelet-Európában egyedülinek számító Keleti Zenei Archívummal, a Gäyan Uttejak Stúdióval és a soknemzetiségû Gäyan Uttejak Orchestrával. Hortobágyi szereti felhasználni a modern digitális zenei eszközöket, ám a számítógépes kompozícióiban is szándéka szerint a világzene tradicionális struktúráit követi. Felvételei németországi, hollandiai, francia, görög, angol és amerikai lemezkiadványokon láttak napvilágot.
A hangszer nevének etimológiája itt is csalfa – a perzsa eredetû tabla szó egyszerûen dobot jelent, és a KözelKeleten rengeteg féle ütôhangszerre használják a kifejezést. A tabla rendkívül érzékeny hangszer, amely kényesen reagál még az enyhe idôjárásváltozásokra is – egy hirtelen lehûlés vagy zápor a környezetében pedig akár a hangszer halálával is fenyegethet. A hangszer Akhillesz-pontja éppenséggel a bôrre applikált, titkos recept alapján összeállított fekete színû paszta, amely lehetôvé teszi, hogy a legtöbb indiai ütôhangszert a világon páratlan módon abszolút hangmagasságra lehet hangolni. A tabla általában a zene alaphangján szól a koncert során.
2007. december 28. 19:30 Fesztivál Színház Gáyan Uttejak Orchestra – Hortobágyi László
51
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:35
Page 52
A La La La Human Steps elôször Magyarországon
Provokátorok a Palotában Vinczellér Katalin írása
Ha forradalom talán nem is fog kitörni november elején a Mûvészetek Palotájában, az azért valószínû, hogy heves és radikális reakciókat fog kiváltani az a három este, amikor a Magyarországon még sosem járt, híres-hírhedt kanadai társulat, a La La La Human Steps színpadra lép. Hogy az országhatáron kívül még milyen ízlésbeli, tûrôképességbeli határokat fognak átlépni, nemsokára kiderül. A társulatalapító és vezetô koreográfus Éduard Lock legutóbbi darabját, az Amjad címû produkciót mutatják be a Fesztivál Színházban. A nemzetközi kortárs táncéletnek van egy olyan progresszív vonulata, amely még nem igazán tudott betörni Magyarországra. Ha ismerjük is ôket, esetleg jártak is egy-két alkalommal Budapesten, valahogy mégis megmaradtak „lidérces messze fényként”. Általában olyan „kínos” társadalmi kérdésekkel, szubkulturális jelenségekkel foglalkoznak, amelyek kevésbé tartoznak az átlagos értelemben vett magas mûvészet, fôként nem a hagyományos tánc tematikus körébe. Szintén közös sokukban a szexuális identitás hangsúlyozása, meghatározása. Ráadásul mindezt nagyon „szókimondóan” teszik, azaz a test sosincs szemérmesen elkendôzve, a mozdulatok elfinomítva, hanem minden a maga nyersességében, akár brutalitásában jelenik meg. A magyar
52
alkotók közül talán Frenák Pál az egyetlen, aki bátran mer színpadra állítani bármilyen kínos témát, s a megjelenítés extremitásától sem fél. Talán nem véletlen, hogy bár egyre többet tartózkodik Magyarországon, s többnyire már itt tartja bemutatóit, mégiscsak Franciaország adott lehetôséget mûvészi kibontakozásához. A nemzetközi progresszív társulatok közé sorolnám az angol fizikai színházat, a DV8-et, akiket még talán a legjobban ismerünk, hiszen többször is szerepeltek nálunk, sôt, egyik vezetô egyéniségük, Nigel Charnock még kurzust is tartott magyar táncosoknak. A hollandok nagy provokátora, Jan Fabre már kevésbé nevezhetô gyakori vendégnek, ahogy Javier de Frutos sem. De ôk mégiscsak láthatóak voltak már Magyarországon, míg a La La La Human Stepstôl csak egy filmet vetítettek a 2005-ös I. Nemzetközi Táncfilm Fesztiválon. Az Amelia címû produkciójuk a profizmus elképesztô magaslatait mutatta. Egyetlen zárt, steril, kráterszerû térben zajlott az egyórás koreográfia. A filmnyelvi eszközök használata, a kameramozgások ugyanúgy nagyon érzékenyen megkomponáltak, koreografáltak voltak, mint a tánc. Komplexitása nem valamilyen zsúfoltságból következett, hanem abból a mindent meghatározó tudatosságból és megkérdôjelezhetetlen szakmai tudásból, amely minden mozdulaton és képkockán látszott. A táncosok olyan klasszikus alapképzettségû elôadók voltak, akik, úgy tûnt, a kortárs technikákból is mindent tudnak, s elképesztô az akrobatikus felkészültségük is. Ez a
nagyon magasra tett szakmai mérce a kezdetektôl meghatározta az együttes munkáját. Ám nem csak a megkérdôjelezhetetlen szakmai megalapozottság védjegyezi a társulatot, hanem tabukat nem ismerô témáik, az emberi szexualitás minden formájával való nyílt foglalkozás. A szélsôséges indulatok, gyakran a brutalitásig ôszinte és kegyetlen, de mégis játékos és (ön)ironikus megjelenés és megjelenítés határozza meg elôadásaikat. Éduard Lock az a mélységesen alternatív, kísérletezô és lázadó alkotó (még mindig, pedig már 1980 óta ûzi a mesterséget!), aki egyszerre robbant szét minden konvenciót, miközben olyan szintû absztrakcióig jut el koreográfiáiban, amely igazából a legortodoxabb klasszikus balettet jellemzi. Egy hard core punk zenész attitûdjével viszonyul a hagyományos, jólneveltséget mutató, szabályokhoz igazodó mûvészi formákhoz, miközben elôadásaival a Ballet de l’Opera de Paris-ban vagy a holland Danse Theater-ben lép fel. Mintha David Bowie vagy Frank Zappa a Zeneakadémián adna koncertet. Természetesen nem véletlenül ezt a két zenészt emeltem ki a lázadók széles körébôl, hiszen mindkettejükkel dolgozott együtt a La La La Human Steps. A világhoz való viszonyuk hasonlóan élesen fogalmazódik meg: a polgárpukkasztás és -provokálás az együttesnek is lételeme, akárcsak bármely valamire való rockzenésznek. Magyarországi fellépésükön a klasszikus hagyomány fontossága, illetve az ahhoz
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 53
Édouard Lock 1954-ben született Casablancában spanyol anya és marokkói apa gyermekeként. Hároméves volt, amikor szülei emigráltak Montrealba, ahol táncos tanulmányait is folytatta. Huszonegy éves korától készített koreográfiákat elsôként a Kanadában mûködô klasszikus társulatok számára, majd 1980-ban megalapította saját társulatát, a La La La Human Stepset. Elsô darabjai, a Lily Marléne dans le jungle, az Oranges, majd a Businessman is the Process of Becoming an Angel nem csak Kanadában, hanem a New York-i kortárs táncéletben is azonnal nagy figyelmet és elismerést váltottak ki. Már 1981-tôl a társulat védjegye lett Louise Lecavalier,
való, minden tekintélytiszteletet elvetô viszonyulás szintén meghatározó lesz. Az Amjad címû darabban ugyanis a zenei alapanyag két olyan mû, amelyek szinte már közhelynek számítanak a klasszikus színpadokon. Csajkovszkij balettzenéi, nevezetesen a Hattyúk tava és a Csipkerózsika adta a koreográfus számára a kiindulást, azaz a lehetô legmélyebb romantikus tradíció. Persze nem Lock az elsô, aki hozzányúl ezekhez a nagy klasszikusokhoz, és értelmezi át, bontja szét, hogy aztán valami újat rakjon össze belôlük. A Hattyúk tava leghíresebb kortárs parafrázisát Mats Ek készítette, de gondolhatunk a húszéves Szegedi Kortárs Balett legutóbbi bemutatójára is. Juronics Tamás ugyan szintén eltért a hagyományos, mesés interpretációtól, a zenei anyagon azonban nem változtatott. Lock koreográfiájában ezek a zenék nem egy az egyben hangzanak el, hanem Gavin Bryars átiratában, aki kamarazenekarra hangszerelte a két nagyszabású kompozíciót. Az élôben elhangzó
kamarazenébe Blake Hargreaves elektronikus hangszerei is beleszólnak. A romantikus inspirációt nem csak a zene modernizálásával értelmezi újra, hanem feltehetôleg a látvány is egyenrangú komponense az elôadásnak. A díszletet ugyanis Quebec legismertebb kortárs szobrásza, a lassan nyolcvan éves Armand Vaillancourt tervezte. A társulat vezetô táncosai pedig szintén a szakma legmagasabb szintjérôl valók. Így fellép majd a budapesti elôadásban Andrea Boardman, aki a kanadai balett vezetô táncosa volt, illetve Xuan Cheng, aki 2004-ben a Shanghai Balett Verseny gyôztese volt, aztán a kanadai társulat tagja lett.
akit Lock múzsájaként szoktak aposztrofálni. Az elképesztô tánctudású, különleges, szinte már férfias izomzatú, hatalmas festett szôke hajú táncosnô keménysége és nôiessége dominálta Lock koreográfiáit egészen 1998-ig. Együtt aratott egyik legnagyobb sikerül a Human Sex címû darab volt, amely a társulat karakterét évtizedekre meghatározta. 1988-ban közös darabot készített Louise Lecavalier-nek és David Bowienak, akinek 1989-es Sound and Vision címû turnéját is mûvészeti vezetôként igazgatta. Mindezek mellett vezetô európai baletttársulatoknak készített koreográfiákat. A filmes szakma is számon tartja rövidebb táncfilmjeit, illetve táncos klipjeit. Az Amelia címû nagyprodukciója egyenesen
Azaz úgy tûnik, minden összeáll ahhoz, hogy novemberi debütálásuk alkalmából tömény dózisban kapja meg a budapesti közönség mindazt, amit a La La La Human Steps lassan harminc éve képvisel a nemzetközi kortárs táncéletben.
a táncfilm mûfaj egyik klasszikusának számít. A szakmailag nagy tekintélyû berlini balett-tanz címû folyóirat 2002-ben korunk tizenkét legfontosabb koreográfusa közé sorolta. Hazájában számos magas állami és mûvészeti kitüntetésben részesült.
2007. november 1., 2., 3. 19:00 Fesztivál Színház La La La Human Steps: Amjad
53
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 54
MÁNE – Kalotaszeg és Felvidék
Maestoso e gioviale Agócs Gergely írása
Adyról talán kijelenthetjük, hogy nem volt az a kimondottan érzelgôs típus. Az örök háborgó, békétlen poétának Erdély közepén, jó száz évvel ezelôtt, az A Kalota partján fogantatásának pillanatában mégis úgy tûnt, hogy a templomból kijövôk látványa az univerzum nyugvópontját, az idôk folyásának lassú, állandó és megkérdôjelezhetetlen biztonságát jelképezi. A kalotaszegiek az örökkévalóság ígéretével, az emberi kultúra természetes önazonosságának üzenetével megindították a szívét. Elnézte ôket, s elmerengett: „Mily pompás vonulásuk a dombon, / Óh tempós vonulás, állandóság / Biztosság, nyár, szépség és nyugalom”. És azóta is, ezen a vidéken valahogy megérinti az embert az az esszenciális szépség, amely mintha zenében, táncban, öltözékben, faragványban, minden emberi kifejezésben, minden üzenetben a nagy, láthatatlan karmester egyetlen instrukcióját visszhangozná: „Maestoso. Fennségesen.” Nekünk, „táncházas” muzsikusoknak Kalotaszeg a Salzburgunk, Firenzénk és Bayreuthunk. New Orleansunk és Cannesunk. Olyan hely, ahova mindenkinek, aki számít, vagy legalábbis azt akarja, hogy
54
számítson, illik elzarándokolni. Kalotaszeg a csúcshely. Itt a legszínpompásabb a díszítômûvészet folklórja, itt alakultak ki a magyar néptánc legvirtuózabb, leggazdagabb táncfajtái, itt lett a magyar népi vonószene a legkifinomultabb, legsziporkázóbb. Szerencsére Ady nem az egyetlen hírnöke hagyományos mûveltségünk kalotaszegi csodájának. Bartók Béla, Kós Károly, Jankó János, Martin György vagy Kallós Zoltán életmûve a tényfeltáró tudós alaposságával is közvetíti e táj népmûvészetének gazdagságát a városi közönség arra fogékony rétege felé. Ezért is érthetô, hogy minden valamirevaló mai magyar táncházban végigjárnak egy-egy kalotaszegi táncrendet. És ma már az is természetes, hogy amikor a szlovák táncházakban (bizony, ez a magyar találmány immár exportcikk!) valaki kiáll a
banda elé és elkiáltja magát, hogy: „Davaj Sedmohrad!” [„Erdélyit csinálj!”] – akkor a prímásnak kalotaszegi legényest kell muzsikálnia (a menôbbje tud is olyat, illik tudnia). És az sem véletlen, hogy a Magyar Állami Népi Együttes elsô olyan produkciója, amely egy szûk, egységes tájegység folklórját mutatja be, éppen ezt a vidéket célozza meg. Az Örök Kalotaszeg elôször egy népzenei lemez formájában jelent meg. Kelemen László, az összeállítás megálmodója és szerkesztôje ezzel a lemezzel a „Csipásoknak”, azaz a bánffyhunyadi Varga cigányzenész-dinasztiának kívánt emléket állítani. Összeboronálta Magyarország legkiválóbb muzsikusait, és a fiúk a különös mûgonddal kiválogatott dallamokat oly hitelességgel vitték fel a korongra, hogy attól még maga az öreg Csipás Feri is elcsodálkozott volna, ha megéri. A lemez zömében tánczenéket sorakoztat fel, így magától kínálkozott arra, hogy zenei anyagára tánckompozíció is alkottassék. A feladat ugyanakkor egyáltalán nem volt könnyû, hiszen a felvétel adott tartalmi keretei a színpadi mûnek is kijelölték a határait. Farkas Zoltán vállalkozott a táncbéli tartalmak hozzáadására, s munkájának eredménye bizonyítja, hogy az együttes aligha találhatott volna a kihívás nagyszerûségéhez méltóbb szakembert. Az Örök Kalotaszeg színpadra állított anyagának nem csak az az értéke, hogy benne az alkotók (zenében, táncban, viseletben egyaránt) kötelezôen hagyománytisztelô, világcsúcs-precíz, magas szintû szakmai képzettsége tükrözôdik. Jól átgondolt, szépen felépített, hatásosan kidolgozott darabról van szó. Ez azt jelenti, hogy a táncosok a legényesben vagy a csingerálásban (amelyek pont ott vannak elhelyezve a mûsorban, ahol a legjobban kívánjuk) „lerúgják a mestergerendát”, a
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 55
zenészek pedig a juhait keresô pásztor keserveseiben kicsipkézik a levegôt. És a mûsorban a kalotaszegi magyarok folklórja mellett a román és a cigány tradíció is a súlyának, jelenlétének megfelelô arányban van képviseltetve. Ez pedig azt jelenti, hogy a Magyar Állami Népi Együttes egyenlô mércével mérve, ország s világ színe elôtt a magyar mellett felvállalja a román és a cigány kultúra képviseletét. És ez nekünk így természetes. Sajnos, ehhez hasonló odafigyelést, érzékenységet mai, román alkotók darabjában nehezen lehetne elképzelni. És ha körülnézünk, rá kell döbbennünk, hogy ebben a fene nagy, egymás keblére boruló európai testvériségben, bizony, ezzel a tulajdonságunkkal – legalábbis a szûkebb környéken – mi, magyarok egyedül vagyunk. Mert ott van a másik darab, a Kincses Felvidék. Az együttes ezzel a mûsorával Magyarországon elsôként állít színpadra egy, a történeti Felföld tánc-és zenefolklórját bemutató, egész estét betöltô produkciót. Itt is egy, az Örök Kalotaszeghez hasonló szellemiségben, a magyar kanásztáncok, dudanóták, asztali nóták és rítusénekek, csárdások, karikázók és verbunkok mellett, mindezek szlovák, gorál-lengyel és ruszin párhuzamai is megjelennek. Nekem ez így természetes (így írom, egyes szám elsô személyben, hiszen a darab zenéjét jómagam válogattam össze, nagyrészt saját gyûjtéseim alapján). Nyolc évvel ezelôtt a SL’UK, azaz a Szlovák Népmûvészeti Társulás (a MÁNE egyik ottani megfelelôje) is színpadra állított egy hasonló, az ország
nemzetiségi folklórját is bemutatni szándékozó darabot Strom [ennyit jelent: Fa] címmel. És tényleg, ebben is volt szlovákiai ruszin, gorál, cigány, német és zsidó anyag is. Csak a hatszázezres felvidéki magyarság népmûvészete nem kapott helyet ebben a mûsorban. De nem lehet tisztem egymással szembeállítani a két produkciót, annál is inkább, mert a jegek – legalábbis a mi szakmánk területén – megtörni látszanak. A mai szlovák táncházakban nem csak a kalotaszegi legényes, de a gömöri vasvári verbunk vagy a magyarbôdi csárdás is helyet kap, és pont a SL’UK az, amely mostanában a Magyar Állami Népi Együttessel egy közös turnéról egyezkedik. Sokkal érdekesebb egy összefoglaló jellemzést kikanyarítani arról a kulturális közegrôl, amelynek bemutatására a Kincses Felvidékben mi, magyar és szlovák alkotók közösen vállalkoztunk. Ha az erdélyi folklór ízét és benne Kalotaszeg hangulatát föntebb a méltóság hangsúlyozásával próbáltam érzékeltetni, akkor a „Felvidékfeeling” talán így írható le a legtalálóbban: Kedélyes. Gioviale. Igen, ez az a legkisebb közös többszörös, amely párhuzamba állítja az itt élô népek hagyományos kultúráját. Igaz, ez egy többszólamú párhuzamosság, de mégis: a zempléni szlovák verbunk (ôk egyes falvakban így mondják: „sólo mad’ar”) motívumkincsében, a sárosi krucena (értsd: „forgatós”) dallamvilágában vagy a FelsôGaram menti „hajduk” (igen, ez amúgy hajdútáncot jelent) lépéseiben nincs több eltérés a magyar megfelelôik jellegzetes vonásaitól, mint amennyit két távolabbi magyar régió folklóranyaga között
tapasztalhatunk. És mind-mind végtelenül oldott hangulatot és kirobbanó erôt sugároz magából. Egy másfajta, ujjongó biztosságot. A Kincses Felvidék egy, az egész Kárpátmedencét átölelô Bartók-trilógia elsô részeként lett színpadra állítva. Az anyagot megpróbáltuk olyan területek mentén felépíteni, amelyek Bartók Béla kedvenc gyûjtôhelyei voltak. Ebben a mûsorban, de az Örök Kalotaszegben is igyekeztünk megfelelni annak az instrukciónak, amely szerint „…a lényeges az, hogy a parasztzenének azt a szavakkal le sem írható bensô karakterét vigyük át zenénkbe, sôt nem csak azt, hanem az egész paraszti muzsikálásnak, hogy úgy mondjam, a levegôjét”. De ha a két produkciót így egymás mellé tesszük, rá kell döbbennünk, hogy az egészben nem is az a bizonyos szakmai magyarázatot, folklorisztikai sorvezetôt igénylô töltés a legfontosabb. Rá kell döbbennünk, hogy a leglényegesebb, amit ilyen mûsoraink színrevitelénél megélhetünk, egy felismerés, amelynek mentén ôszintén, pátosz és negéd nélkül ki tudjuk mondani: itt és most Bartók vezéreszméje a népek testvérré válása vezérelt minket is.
2007. december 15. 19:00 Fesztivál Színház Az örök Kalotaszeg / Kincses felvidék – a Magyar Állami Népi Együttes elôadása
55
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 56
A Ludwigok öröksége
Fókuszban a gyûjtemény Szanyi Erika írása
A több ezer darabot számláló Ludwig Gyûjtemény dr. Peter Ludwig nyugatnémet gyáros és felesége, Irene Ludwig évtizedes gyûjtôi munkájának eredménye. Érdeklôdésük kiterjedt a görög antikvitástól kezdve a középkori, barokk, rokokó mûvészeten át a prekolumbán, afrikai, kínai, indiai mûvészetre egyaránt, bár gyûjteményük a szélesebb közönség elôtt elsôsorban a huszadik századi mûtárgyaik révén vált ismertté, többek között a csaknem 800 darabos Picasso-gyûjteménnyel vagy az orosz avantgárd és az amerikai POP-art mûvek csoportjával.
1957 óta a Ludwig-házaspár külön hangsúlyt fektetett arra, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhetôvé váljon ez a mind mennyiségében, mind minôségében egyedülálló kollekció. Ebben az évben került az aacheni és a kölni múzeumokba tartós letétként a
56
gyûjtemény középkori mûtárgyainak egy jelentôs része. A hatvanas évek után a háború utáni amerikai mûvészet került a Ludwig-házaspár figyelmének középpontjába. 1976-ban alapították a Kölni Ludwig Múzeumot, ahová háromszáz darabos letétként olyan mûvészek alkotásai kerültek, mint Robert Rauschenberg, Jasper Johns, Andy Warhol vagy Roy Lichtenstein. A gyûjtemény hamar bôvült a nyugat-, majd kelet-európai kortárs mûvészek alkotásaival. Georg Baselitz, Yves Klein, Niki de Saint Phalle, Daniel Spoerri vagy Donald Judd mûvei mellett bolgár, keletnémet és magyar mûvészek munkái tették színesebbé válogatásukat. Peter Ludwig 1996-ban bekövetkezett halála után az aacheni székhelyû Peter és Irene Ludwig Stiftung (Peter és Irene
Ludwig Alapítvány) Irene Ludwig vezetésével folytatja a Ludwiggyûjtemény gondozását és gyarapítását. Az aacheni központ mellett az Alapítvány Budapesten, Havannában és Bécsben is mûködik. Ludwig Múzeummal is több város büszkélkedhet: Budapesten kívül
Aachen, Bamberg, Bécs, Koblenz, Köln, Oberhausen, Szentpétervár, Saarluis, Európán kívül pedig Peking.
A Ludwig Múzeum Budapesten A Ludwig-házaspár abban az idôben kezdett érdeklôdni a keleti blokk mûvészete iránt, amikor a diktatúra látszólag stabil falán megjelentek az elsô repedések. Szimbolikusan is felfogható az az egybeesés, hogy ugyanabban az évben, 1982-ben nyílt meg Aachenben egy, a szovjet „nonkonform” mûvészetet bemutató kiállítás, amikor a Mûcsarnokban az akkor egy éve fennálló bécsi Ludwig Gyûjtemény legfontosabb darabjait tekinthette meg a nyugati mûvészettôl addig jobbára elzárt magyar közönség. Frank János lelkendezô szavait érdemes idézni: „Világnagyságok mûveit láttam eredetiben, nem reprodukciókban végre, nem kísérleteket, hanem jelenkori klasszikusokat – csaknem mind fiatalabb nálam –, nem vagyok tekintélytisztelô, de tapasztaltam, érzékeltem, hogyan süt ezekrôl a képekbôl, szobrokról a tehetség, a kvalitás, és szerzôiké ráadásul az úttörôk dicsôsége is.” A budapesti kiállítás pozitív fogadtatásán és az óriási érdeklôdésen felbuzdulva Peter Ludwig felvette a kapcsolatot az akkori magyar kulturális kormányzattal, hogy Budapesten is, elsôként a keleti blokk országai közül megnyílhasson egy, a bécsihez hasonló intézmény, mely múzeumi és alapítványi funkciókat is ellát. Dr. Peter Ludwig szeme elôtt az a cél lebegett, hogy a keleti és nyugati
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 57
blokkra osztott világ közötti kulturális korlátokat megszüntesse. Ennek jegyében építette fel a szovjet blokk nonkomformista mûvészeinek munkáiból (mint például Iban Csujkov, Jurij Albert, Jurij Lejderman) álló gyûjteményét. A nyolcvanas évek egyik nagy kulturális fordulópontja volt a magyarországi Ludwig Alapítvány 1988-as és a budapesti Ludwig Múzeum 1989-es megalapítása. A múzeum alapját az a hetven mûtárgy képezte, amelyeket a Ludwig-házaspár a magyar kulturális kormányzatnak tartós letétként adományozott, s amelyekhez 1991-ben további 96 alkotás érkezett. Hogy miért volt ez a múzeumalapítás valódi paradigmaváltás? Legjobban akkor érzékelhetô, ha belegondolunk abba, hogy korábban például egy Warhol-, Rauschenberg vagy Lichtenstein-mû, vagy akár egy Picasso-kép megtekintéséhez is át kellett lépni az országhatárt, vagy innen-onnan beszerzett nyugati könyvekbôl és folyóiratokból lehetett róluk tájékozódni. A múzeum a volt Munkásmozgalmi Múzeum helyére, a Budavári Palota „A” épületébe költözött, ahol elsôként, 1991ben a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) rendezésében nyílt a Ludwig Gyûjteményt bemutató kiállítás. Az 1992 óta Néray Katalin igazgatása alatt álló és jelentôs kiállítási tevékenységbe kezdô intézmény 1996-ban Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Mûvészeti Múzeum néven önálló költségvetést és státuszt kapott. Az újraalapítás alkalmából jelentôs magyar anyaggal gazdagodott a gyûjtemény, amelybôl az újrarendezett állandó kiállítás 1996 decemberében nyílt meg. 1996 és 2005 között közel százötven kiállítást rendeztek, köztük Jim Dine, Joseph Beuys, Cindy Sherman, Sigmar Polke, Andy Warhol, Sophie Calle, Tadeusz Kantor, Helmut Newton, Daniel Spoerri és Jean Dubuffet munkáiból. A nemzetközi mûvészeti „krém” mellett több magyar alkotó önálló kiállításának is otthont adott az intézmény, így Fehér Lászlónak, Konok Tamásnak vagy Lakner Lászlónak, akinek életmû-kiállításával zárta be kapuit a Ludwig Múzeum budavári épülete. Az intézmény 2005-ben költözött a Mûvészetek Palotájába, ahol közel 3300
Néray Katalin (1941-2007) Kevés igazgató neve forrt össze annyire az általa igazgatott intézmény nevével, mint Néray Kataliné a Ludwig Múzeuméval. A Ludwig Múzeum – Kortárs Mûvészeti Múzeum kialakulásában és megformálásban olyan döntô szerepet játszott, mint Pulszky Károly vagy Petrovics Elek a Szépmûvészeti Múzeuméban. 1992 óta volt a múzeum igazgatója, melynek kiállítási és gyûjtôi koncepcióját az a meggyôzôdése alakította, hogy a kortárs magyar mûvészetet nemzetközi összehasonlításban kell és érdemes bemutatni. Néray Katalin maga volt a Ludwig Múzeum, de önmagában is intézmény volt: a magyar kortárs mûvészeti élet szinte minden területén az ô szava volt a döntô. 1984 és 1992 között a Mûcsarnok igazgatója volt, emellett tagja volt többek között a Magyar Tudományos Akadémia Mûvészettörténeti Bizottságának és a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kuratóriumának. 1990 és 1999 között a Kritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki posztját töltötte be. Azon kevés magyar mûvészettörténész közé tartozott, akik nemzetközi szintû elismertségnek örvendtek, és ezzel a magyar kortárs mûvészetet is sikeresen tudták képviselni a nemzetközi mûvészeti életben. Számtalan kiállítást rendezett Magyarországon és külföldön; négyszer volt a Velencei Biennálé magyar pavilonjának kurátora, több ízben a São Pauló-i Biennálé magyar és kelet-európai társkurátora. 1996-ban ô volt az elsô rotterdami Manifesta fôkurátora. Érdemei elismeréseképpen 1987-ben Munkácsy-díjat, 1998-ban a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 1999-ben a Lengyel Kulturális Miniszter Érdemkeresztjét és Martyn Klára-díjat kapott. 2005-ben Széchenyi-díjjal, 2006-ban a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
négyzetméteren, a legmodernebb múzeumtechnológiai körülmények között mûködik tovább. A második és harmadik emeleten az állandó kiállítás látható, az elsô emelet idôszakos kiállításoknak ad otthont. A csaknem 1300 négyzetméteres kiállítótérben elsôként a párizsi Musée National d’Art Moderne Centre Georges Pompidou kortárs gyûjteményébôl volt látható egy nagyobb válogatás. A Ludwig Múzeum kiállítói között továbbra is neves külföldi és magyar mûvészek szerepelnek, köztük olyan fiatal alkotók is, akik számára már természetes a képzômûvészet határokon átívelô, nemzetközi nyelvének használata. A múzeum megalapítása óta mind kiállításaival, mind társrendezvényeivel és múzeumpedagógiai programjaival
próbálja elérni a szélesebb közönséget. Filmvetítésekkel, koncertekkel, beszélgetésekkel várják a kortárs mûvészet iránt érdeklôdôket. Novemberben pedig ismét a gyûjtemény kerül a középpontba. Fókuszban a Gyûjtemény címmel nyitja meg kapuit új tárlatuk, ahol a hatvanas évektôl nyomon követhetjük a kortárs magyar mûvészeti törekvések alakulását, a múzeum most elhunyt igazgatójának szellemiségét követve – és ahhoz méltó módon –, azaz a nyugati tendenciákkal párhuzamba állítva. 2007. november 17-tôl 2008. február 21-ig Ludwig Múzeum FÓKUSZBAN A GYÛJTEMÉNY
57
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 58
Házról házra – Sibeliustalo
Zenepalota a tóparton Zsoldos Dávid írása
A metropoliszok versengése közepette nem hinné az ember, hogy a világ egyik legszebb fekvésû és akusztikailag is a legjobbak közé tartozó koncerttermét egy korábban jobbára csak síparadicsomként számon tartott finn kisvárosban találja. Pedig így van. A Helsinkitôl száz kilométerre északra fekvô, a 2007 szeptemberi népszámlálás adatai szerint még néhány száz híján százezer lelket számláló Lahti lakosságát igencsak megosztotta a 2000-ben átadott új koncert- és konferenciaközpont építésének terve. A polgárok egy része komolyan kardoskodott amellett, hogy inkább az egészségügyre fordítsák a rendelkezésre álló pénzt: ez utóbbi állapotáról szerencsémre nem kellett
meggyôzôdnöm, a Sibeliustalo nagyszerûségérôl viszont – szintén szerencsémre – nagyon is sikerült. Koncertteremrôl lévén szó, nem csupán öncélú szójáték, hogy a Sibeliustalo üveg-fa épülete tökéletesen harmonizál a környezetével. A finn építész-kettôs, Kimmo Lintula és Hannu Tikka szellemesen és nem tolakodóan használta ki a tó közelségében és a partján fekvô régi, csupa-tégla kikötôi Hagyománytisztelet és korszerû anyaghasználat
épületben rejlô lehetôségeket. A hatalmasnak tûnô beltér csupán a lehetô legminimálisabban tagolt, az emeletre széles és nyitott csigalépcsôk vezetnek, s a földszint közepére állva szinte belátni az egész épületet – bújócskázásra nyilván nem a legideálisabb környezet, viszont a koncert szünetében az elôtérbe kilépve az embert a háromemeletes üvegfalon át beragyogó, a vízen ezernyi árnyalattal tükrözôdô naplemente látványa fogadja. Döbbenetes érzés a hangzó varázslatból egy vizuálisba csöppenni – és szinte reménytelen úgy írni róla, hogy a becsületes sajtómunkást ne érje a regényes túlzások vádja... úgyhogy a többit inkább a fotókra és a kedves olvasók vizuális képzelôerejére bízom. A Sibeliustalo 1250 férôhelyes koncertterme – amely az egyetlen az épületben – akusztikailag elsôrangú, s ugyanúgy az amerikai Artec cég munkája, mint a budapesti Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Ami elsô pillantásra feltûnik, hogy belsô kialakítása jóval barátságosabb, intimebb környezetet teremt, mint amire egy ekkora teremben számítanánk. Ha nem is mindenhonnan, de több helyrôl is
58
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 59
Egy mozgalmas beltér - csupa fából
lehetôségem nyílt meghallgatni a termet, és ezek alapján csak felsôfokban tudok nyilatkozni róla: a legfinomabb vonóspianissimo rezdülései is kivehetôk, és a rezekkel bôven támogatott Sibelius-tuttik sem bántóan hangosak. Ám hogy azért ne legyen minden fenékig tejfel: a székek sajnos némileg szûkek. (Bár ez lassan módinak számít az új termeknél: igazán nem egy multiplex-mozi foteleit várom el egy koncertteremtôl, de tény, hogy a helykihasználás kontra ergonómia örök csatájának eredményeképpen közel kilencven kilóval sokszor már nem érzi célcsoportnak magát az ember… és ez egy olyan, majd harmadfél órás koncert esetén, mint amilyen az idei Sibelius Fesztivál záróhangversenye volt, bizony nem mindegy.)
eredményeikkel –, egy százezres, minimális kulturális hagyományokkal rendelkezô kisvárosról lévén szó, bizony nem vártam világszínvonalat. A Sibelius Fesztivál végére azonban egyetlen kollégának sem maradhatott kétsége afelôl, hogy a Lahti Szimfonikus Zenekar bizony minden tekintetben az európai élvonalba tartozik. Az együttessel évtizedek óta dolgozó zeneigazgató, Osmo Vänskä már szinte gondolatátvitel útján irányítja pontos és kezes zenekarát, amely imponáló minôségû és komoly
erôpróbának számító mennyiségû, zömmel ritkaságszámba menô Sibeliusmûvel kényeztette a fesztivál látogatóit. 2008-tól pedig a talán legismertebb finn karmester, Jukka-Pekka Saraste lesz a zenekar mûvészeti tanácsadója, s egyúttal a Sibelius Fesztivál vezetôje. S a cikk végére is marad még egy jó hír: míg a Sibeliustalo szépségét csak Lahtiban csodálhatjuk meg, a Sinfonia Lahti azonban hamarosan a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is hallható lesz.
Kikötôi kilátás
Egyetlen koncertterem bemutatása sem lehet teljes anélkül, hogy a házigazdáról ne essen néhány szó: annál is inkább, mert amíg egy zenepalota felépítése nagyrészt csak egyszeri beruházást jelent, egy színvonalas zenekar felépítése ezzel szemben hosszú évek türelmes és alapos mûhelymunkáját igényli. Röviden szólva: a Sinfonia Lahti megdöbbentôen jó. Amikor elôször ültem le meghallgatni ôket – bár tisztában voltam BISlemezszerzôdéseikkel és más
59
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:50
Page 60
Kulissza – Rostás Tibor
Mesemondó Könyves Klaudia interjúja
Réges-régen, valamikor a távoli idôkben a mesemondókat nagy tisztelet övezte. Ôk meséltek az embereknek a világról, annak csodálatos, különleges dolgairól, lényeirôl, emberekrôl, kapcsolatokról, viszonyokról. A mesék generációkon át elkísérték az embereket, alakultak, csiszolódtak, változtak, de a jó mesemondó mindig élvezetesen tudta átadni a történetet. Aztán eltelt sok-sok idô, és a mesemondók szakmát váltottak, például zenészek, zeneszerzôk és hangmérnökök lettek. A zeneszerzô zenébe álmodta a meséjét, a zenész testet adott neki, alakítgatta, csiszolgatta. A jó zenész-mesemondókat nagy tisztelet övezte. Történt aztán, hogy a hangmérnök megpróbálta megörökíteni a meséket, hogy minél többen hallhassák a csodálatos történeteket, eleinte kezdetleges, késôbb egyre kifinomultabb módszerekkel. De valahogy nem minden esetben sikeredtek ezek a felvételek… Sok minden eltûnt a varázsból, sok minden megjelent benne, ami nem volt ott. A mérnökök sorra találták ki a jobbnál jobb technikákat, hogy végre a maga valójában tudják átadni a meséket az embereknek. HIFI, meg Audiofil jelzôkkel tutujgatták a berendezéseket és az ebben hívôket. De minden hiába, a „konzervmuzsika” pártiak állandóan vitatkoztak azon, hogy melyik gép és melyik felvétel az „igazi”. Lassan a mese
60
lett a legkevésbé fontos… Itt kezdôdnek a bajok. A „konzervzene” soha nem lehet az igazi. Ez a mese már részben a hangmérnök meséje, aki a hangsugárzó nevû „szemüvegen” keresztül próbálja meg elmondani az eredeti mesét. A hangmérnök képtelen az eredeti mesét visszaadni, mert minden üvegen más és más a torzítás, más az élmény. Ezért nem tehet mást, mint – maximálisan tiszteletben tartva az eredeti mesét vagy annak szándékát – egy olyan lebilincselô történetet kreál, amely ezeken a „hangsugárzószemüvegeken” keresztül is tökéletes élményt nyújthat. De nem az eredetit, hanem annak egy változatát. Ô is mesél, ám a saját nyelvén mondja el ugyanazt a történetet.
- Ha a hangmérnökbôl is mesemondó lesz, akkor ezek szerint tisztelet övezi ôket még akkor is, ha olyan nyíltan felvállalják polgárpukkasztó vonásaikat, mint Te?
- A magyar hangmérnököt még nem övezi tisztelet. Ehhez még sok dolognak kell fejlôdnie, legfôképp a hajkoronák alatti ego, dicsvágy és rangkórság visszafejlôdésében van a megoldás, illetve képezni kellene ezeket a mesemondókat, de rendesen ám, nem csak úgy ukk-mukk-fukk. A zeneiparnak is illendô lenne felmérnie saját alapvetô szükségleteit. A jó hangmérnök nem mûszaki-szaki, hanem kreatív alkotó. (Na, persze ez is csak egy mese?) Addig, amíg a zeneipar nem biztosít képzési lehetôséget ezen a területen, addig soksok felvétel-mese megy a levesbe. Ez a munka fantasztikus lehetôség; nem mûszaki humbug, hanem minden egyes felvétel egy maradandó alkotás… lehetne.
- 2004-tôl vagy a Mûvészetek Palotájának munkatársa. Elôtte mivel foglalkoztál, és hogyan kerültél az intézménybe?
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 61
- Alapvetô papíromat a MTV-nél szereztem, de csak késôbb kezdtem el a hanggal foglalkozni, amikor a Honvéd Együtteshez kerültem. Ezt számos hangosítás, hangfelvétel készítés, és sok-sok stúdióépítés követte, valamint szakmai cikkek és tesztek írása egy szakmai magazinban. Alapvetôen akusztikus jellegû zenékkel foglalkoztam (folklór, jazz, blues, klasszikus zene), de olykor persze becsúszott egy-két rock- és metálzene is. Továbbá szerepelt még a palettámon számos intézményi és szakmai felettes folyamatos ingerlése, fejlesztési agyrémekkel való riogatása. Nem szerettem a nyugodt, lapos állóvizet a lehetôségek partján. A Müpába egykori, Honvéd Együttesbeli fônököm, Novák Ferenc „Tata” ajánlására kerültem, rögvest az indulásnál.
- A könnyûzenei vagy a komolyzenei produkciók jelentik számodra szakmailag a nagyobb kihívást? - Véleményem szerint nem ez a döntô szakmai kérdés egy produkció kapcsán. Zene van. Természetesen eltérô metódusok és technológiák alkalmazását igénylik a különbözô elôadásmódok, de nem a mûfajok. A feladatot nem a könnyû- vagy komolyzenei jelleg határozza meg, hanem az elôadásmód, a helyszín, a zenészek, a zenekar kvalitása és kisebb mértékben maga a mûfaj. Meglepô, de a hangzásképeknek – mûfajonként változó gyakorisággal – divatjuk van, akár az öltözködésnek. A kihívásokat elsôsorban nem a mûfaji
különbözôségek, hanem az elôadók jelentik. Minden mûfajban vannak kevésbé szakavatottak, csak társadalmilag más az elfogadottságuk. Szépet és jót jó zenészekkel és jó emberekkel lehet alkotni, a többi üzlet, illetve izzadtság.
- Milyen jellegû produkciókat kedvelsz? - Azokat, ahol a zenészek és magam is jól érezzük magunkat. Ahol a produkció célja, színvonala összhangban van a zenekar tudásával, és ezzel maga a zenekar is tisztában van; ahol nem akarnak nagyobbat durrantani, mint amennyi puskapor van, és nem a technikától vagy a hangmérnöktôl várják a megváltást; ahol nincs hiszti, viszont érvényesül az a sokszor említett alázat a zene és a másik iránt. Ha ebbôl néhány megvalósul, az már jó. Technikailag mindegy, hogy milyen produkcióról van szó, mert ha az ember anyanyelvi szinten kezeli a rendszereket és tudja a mikor–mit–miértet, akkor saját döntésében kreatívan tud segíteni a produkciónak az elérendô cél megvalósításában. Természetesen az adott mûfajban való jártasság elônyt jelenthet.
- Magyarországi, illetve világviszonylatban milyennek számít az a technikai eszköztár, amelyet kiépítettetek? - A Müpa stúdióját az elmúlt két évben sikerült olyan színvonalú rendszerré fejleszteni, amely Magyarországon mindenképpen egyedülálló mind
technikáját, mind pedig a felvételi filozófiát illetôen. Hazánkban a szakma – több okból is kifolyólag – meglehetôsen lemaradt a világban zajló változásokhoz képest technikai, de fôként elméleti szinten. A szakma nagy részét sajnos alapvetô technológiák és eszközök ismeretének teljes hiánya fémjelzi. Hasonló a helyzet, mint a zenészeknél: sok a kókler. Ebbôl adódóan a Müpa stúdiójának technikai kiépítése ufónak tûnhet, világviszonylatban pedig egy erôs szintû, minden minôségi osztályban elfogadott rendszer. Természetesen itt is megtalálhatóak a felhasználók, a tervezôk egyedi kézjegyei a kiválasztott márkákat, illetve típusokat illetôen. Ezek persze lehetnek viták tárgyai, de tény, hogy a stúdió kiépítésének minden egyes eleme megüti a legmagasabb szintet.
- Mely produkciók a legemlékezetesebbek számodra és miért? - Számomra a Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépései nyújtottak olyan élményt, amelyek tökéletes harmóniában voltak a zenei minôséggel és a jó minôségû felvételkészítés minden kritériumával. Élvezet volt hallgatni és felvenni is ezeket a produkciókat. Jó mese lett az eredeti és a „konzerv” is. Nem utolsó sorban Rolla úr volt az egyetlen, aki kikérte magának az „agyonmikrofonozást”, hiszen ha ô sok munkát fektet abba, hogy tökéletes legyen a zenekar hangzása, akkor abba ne turkáljon bele senki. Igaza van. Vigyorogva pakoltam el a kirakott mikrofonokat.
61
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 62
Ajánló
Télelô Csajkovszkij-maraton Hat szimfonikus hangverseny, öt kamara-, illetve kóruskoncert – sokszínû ízelítô a hatalmas Csajkovszkij-életmûbôl február 2-án a Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban. A Mûvészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar újabb közös vállalkozása, amely legalább olyan sikeresnek ígérkezik, mint a már három évadot „megélt” Budapesti Mahler-ünnep. Minden idôk legnépszerûbb zeneszerzôjének legismertebb darabjai (a IV., V. és VI. szimfónia, Olasz capriccio, Rómeó és Júlia nyitányfantázia, Rokokó változatok, Hegedûverseny, Vonósszerenád és Melankolikus szerenád) mellett dalok, kamaramûvek szólalnak meg, és sor kerül az 1878-ban keletkezett Aranyszájú Szent János liturgiájának magyarországi bemutatójára is.
Pannon Filharmonikusok, a Magyar Telekom és MÁV Szimfonikus Zenekar, az Óbudai Danubia Zenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar. Közremûködik a Bartók Vonósnégyes, a Budapesti Vonósok Fenyô Lászlóval, Jandó Jenô, Szenthelyi Miklós, a Schola Cantorum Budapestiensis és a Szent Efrém Bizánci Férfikar, a hosszú évekkel ezelôtt Budapesten letelepedett, és a Csajkovszkij-interpretációban igazán autentikusnak tekinthetô Fokanov Anatolij, Danyilova Galina, Ivanyickaja Irina, valamint Alekszander Markov.
A koncertek, amelyek egyenként negyvenöt percesek, óránként kezdôdnek felváltva a két helyszínen. Egy-egy produkcióra a belépô egységesen 500 forint, de aki három hangversenyre jegyet vásárol, a negyedikre ingyen mehet be, így azok a vállalkozó kedvû zenebarátok, akik minden eseményen ott szeretnének lenni, ezt lényegében egyetlen „normál” jegy áráért, 4.500 forintért megtehetik.
Fischer Iván mûvészeti vezetô kiváló magyar szimfonikus zenekarokat, kamaramûvészeket és szólistákat kért fel a mûvek tolmácsolására. Fellépnek a
Verdi után Puccini – a Pillangókisasszony részben szcenírozva
Wiedemann Bernadett
62
2008-ban folytatódik a Müpa egyik legsikeresebb projektje, a hangversenytermi operaelôadások sora. Verdi három zenés drámája (a Traviata, A trubadúr és A végzet hatalma) után Puccini-mûveket rendez Káel Csaba, elsôként ezek közül a legtöbbet játszott Pillangókisasszonyt. A címszerepben azzal a Karine Babajaniannal, akit 2001ben éppen a Manon Lescaut-ban és a Pillangókisasszonyban nyújtott Puccinialakításai miatt választott „Az év énekesnôjévé” a rangos szakfolyóirat, az Opernwelt. Babajanian óriási repertoárral rendelkezô énekesnô, akit azonban legnagyobb sikerei továbbra is Puccini-szerepekhez kötnek: olyan dicshimnuszok jelennek meg róla szinte
minden alkalommal, hogy ô jelenti „a tökéletes Puccini-boldogságot”, vagy ô „az énekkel való varázslás mûvésznôje”. Csocsoszán-Babajanian mellett Giuseppe Giacomini, a híres Verdi- és Puccini-tenor lép fel Pinkertonként, aki e szerepben debütált annak idején Vercelliben. Suzukit a csodálatos magyar mezzoszoprán, Wiedemann Bernadett, Sharplesst az 1985-ös Pavarotti-verseny gyôztese, Roberto Servile olasz bariton alakítja. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát az együttessel 1990 óta rendszeresen együtt dolgozó Pier Giorgio Morandi vezényli.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 63
Tánc ég és föld között – az irreális idôtlenség koreográfiái Egyszer volt, hol nem volt, tán az Óperenciás tengeren is túl volt… Ám nem csak volt, hanem van, létezik mind a mai napig. Egy kicsinyke sziget az Indiai-óceánban, ahol még most is a zenével, tánccal szimbiózisban élnek az emberek. Ahol a tánc a 21. században is az egyházi, hivatalos ceremóniák, a templomi szertartások elengedhetetlen része. Ahol rezgô ezüst- és gyöngyházkorongokkal kirakott fejdíszben, démoni mozdulatokkal lépkednek az ôsi dallamokra, mágiát idézô ritmusokra. Az élô vulkánnal izolált kis falucskában 1969-ben rögzítettek elôször dallamokat, és azonnal kiderült, hogy – akárcsak történelmében és kultúrájának egyéb szegmenseiben – Sebatu mindig a saját útját járta, zenéjük egészen más, mint más településeken Bali szigetén. E rituálék ritka dallamai és mozdulatai aztán hamar ismertté váltak a nyugati
Ha újévi hangverseny, akkor – A teremtés! 1800. március 8-án fényes menyegzôre szóltak Budán a harangok: József nádor és Alekszandra Pavlovna orosz nagyhercegnô esküdött egymásnak örök hûséget. A lakodalom fénypontját a két évvel korábban Bécsben óriási sikerrel bemutatott zenemû elôadása jelentette: A teremtés szólalt meg, Haydn szoprán-, tenor- és basszusszólóra, énekkarra, zenekarra és zongora continuóra komponált oratóriuma. A szöveget Lindley írta Milton Elveszett paradicsomának nyomán, és Beethoven barátja, Van Swieten báró fordította németre. Haydn két londoni útja alaposan megváltoztatta az oratórium mûfajáról addig alkotott elképzeléseit: Händel kompozícióinak ismeretében módosított korábbi értékrendjén, jelölte a muzsika legfôbb feladatául a szöveg drámai igazságának megformálását, a zenei ábrázolást és a hangfestést. E pompás kompozícióval nyitja a 2008as esztendôt a Mûvészetek Palotája január elsején. Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar és Fischer Ádám, a haydni szimfonikus életmû talán
világon is. Egy peliatáni csoport 1932-es, majd 1952-es látogatása után ugyanis 1972-ben ez a társulat képviselte Balit Franciaországban, ízelítôt adott egzotikus kultúrájából Georges Pompidounak, majd a következô évben Észak-Amerikába látogatott. Az elmúlt három évtizedben az általuk megjelenített ritkaságok bejárták az egész világot Nyugat-Európától Amerikán és Japánon át a Fülöpszigetekig, világzenei fesztiválok állandó „kellékeivé” váltak. Különösen emlékezetes volt a párizsi Opèra Garnier-beli „Balettek Baliról” címû 1992es elôadásuk.Február 23-án „Bali a húszas években” címmel múltat és jelent idéznek Sebatu zenészei és táncosai a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
leghivatottabb tolmácsolói a Magyar Rádió Énekkarával készülnek az ünnepi eseményre. Gábriel arkangyal és Éva szerepét az argentin születésû Veronica Cangemi énekli majd, aki a Mendozai Szimfonikus Zenekar csellópultjánál kezdte muzsikus pályafutását. Hamarosan azonban váltott, és elsô lett a barcelonai Viñas Énekversenyen. A 1718. századi repertoár specialistája, a szaksajtó „a drámai retorika szakértôjeként” emlegeti. Uriel arkangyalként John Mark Ainsley angol tenorista érkezik Budapestre. Ô is erre a korszakra, sôt magára az oratórium mûfajára „szakosodott”. Repertoárjának fontos részét alkotják a Bach-passiók evangélista-szólamai, s ehhez oxfordi tanulmányai befejezése után a 20. század egyik legilletékesebbjétôl, Peter Schreiertôl kapott szakmai útmutatót. Raphael arkangyalt és Ádámot az ifjú Florian Boesch szólaltatja meg. Bécsi Fôiskolai tanulmányok után Zürichben debütált Papagenoként, amit több Mozart-, Richard Strauss- és Verdiszerep követett. Repertoárjában számos Bach-kantáta, dalok, oratóriumok szerepelnek.
63
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 64
Zongorán játszik és vezényel: Schiff András
Mendelssohn- és Schumann-mûvekkel érkezik Schiff András Budapestre, hogy február 7-én az Európai Kamarazenekar élén újra ámulatba ejtse a közönséget zongorajátékával, zenekart irányító képességével. Az 1981-ben alapított együttes munkájában európai, alkalmanként tengeren túli és távol-keleti országok ötven muzsikusa vesz részt. Több mint kétszáz lemezfelvételt készítettek, három Gramophone-díjat kaptak, rögzítették Beethoven összes szimfóniáját Nicolas Harnoncourt-ral, Schubert összes szimfóniáját Claudio Abbadoval. Az Európai Kamarazenekar
64
semmilyen állami támogatásban nem részesül, de szoros együttmûködésben dolgozik a frankfurti Alte Operrel, a kölni Filharmóniával, a párizsi Citè de la Musique-kel és a grazi Steier Fesztivállal. A muzsikusok csak az egyes projektek idején dolgoznak együtt, egyébként mindenki saját hazájában (saját lakóhelyén) gyakorol, végzi mindennapos tevékenységét. Schiff Andrást nem kell bemutatni a magyar közönségnek. 1981 óta nem él Magyarországon, de – különösen az utóbbi másfél évtizedben – rendszeresen
hazalátogat. Hol Bach-, hol Mozart-, hol Beethoven-, hol Schubert-ciklusaival (hol egyéb programjaival) gyôzi meg a publikumot arról, hogy milyen szépen „énekel” a zongora, ez a meglehetôsen mechanikus hangszer. Amit azért ô minden másnál jobban szeret annak „fantasztikus irodalma miatt. Annyi szólóés kamaramûvet írtak zongorára, hogy ha az ember száz évig vagy százszor száz évig élne, akkor sem tudná még a legfontosabb darabokat sem megtanulni”.
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 65
Echo Gerhard Perché:
A „Rajna kincse” és a „A Walkür” ragyogó multimédiaprodukciója Budapesten (Opernwelt, 2007 ôsz) (…) Ezután hirtelen ennek belsejében, a Nemzeti Koncertteremben találjuk magunkat, amely úgy „horgonyoz” a központi épületben, akár egy hajó, gumiból és acélból készült ágyán pihenve, amely elszigeteli a termet a külvilágtól. A kifogástalan akusztika, amely a térhatású hangzás guruja, Russel Jonhsson és munkatársainak, a New York-i Artec cég embereinek munkáját dicséri, lehetôvé teszi a karmester, Fischer Ádám számára, hogy remekbe szabottan interpretálja a Rajna kincsét és A Walkürt a maguk finomságában és differenciáltságában. Mikor tudta valaha is egy Siegmund úgy kezdeni a „Winterstürmét”, mint egy dalt? Christian Franz olyan gondosan és kifinomultan énekli a szerepet, mintha az Schubert „molnárlegénye” lenne. Fischer bayreuth-i Ring-interpretációját (amelyért 2002-ben az „Opernwelt” kritikusaitól megkapta „Az év karmestere” címet), sôt ennél többet is ültetett át saját városába – persze (még) nem a Budapesti Operaházban, amelynek ôsztôl fô zenei igazgatója lesz. „Wagner zenéjét” – ahogy öt évvel ezelôtt nyilatkozta egy interjúban – „játszani kell, és nem dicsôíteni, hiszen maga Wagner ízig-vérig színházi ember volt, nem pedig pap.” Teátrális plaszticitás jellemzi Fischer budapesti „Rajna kincse” és „A Walkür”-exegesisét. A finom tónusokat részesíti elônyben, csak kivételes esetekben hagyja érvényesülni a fölényeskedôt és a hôsiest – Wotan monológjának és Siegmund halálának épp a megfelelô morbid felhangot adja meg, kiválóan dolgozza ki a fôtémát a hangzásfolyamból, anélkül, hogy azt a „zenei bédekker-turizmus” szintjére hagyná lesüllyedni. Azzal, ahogyan a kiegyensúlyozottság érzését nyújtja, megteremti a kifinomultság és az erô retorikája közötti egyensúlyt, ösztönösen megérzi a hangzásbeli finomságokat, és
Visszhangok a Müpa eseményeirôl
kiemeli még a legdifferenciáltabb hangzásélményeket is, Fischer még Christian Thielemann sokat dicsért bayreuth-i interpretációját is felülmúlja. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara ezelôtt nem ismert formában lép fel, és barátságos módon odadobja a kesztyût a Bécsi Filharmonikusoknak, akik 2007 decemberével kezdôdôen a kinevezett fô zenei igazgató, Franz Welser-Möst irányítása alatt kezdenek majd neki a „Ring”-nek. Az énekesek nagyon jól teljesítenek Fischer vezénylete alatt. Erôlködés nélkül bontakoznak ki: semmi túlhajtottság, semmi fennakadás. (…) ugyancsak bizonyított Németh Judit Frická-ja. Minden énekes, aki itt nem kerül külön
igénynek, mivel a felbukkanó asszociációk, utalások egyértelmûek, és hála a német és magyar nyelven feltüntetett szövegeknek, még a Wagnert nem ismerô közönség számára is jól érthetôk. Schörghofer és „fettFilm”-es munkatársai következetesen tartják magukat az Internet képi világához és a popszakmában bevett videoklipekhez; roppant mennyiségû, a képzettársítást segítô videoanyaggal látnak el, néhány banális színpadi fogás (coups de theatre) kíséretében. Klaus Billand:
Budapester Wagner-Tage: Rheingold und Walküre – Juni 2007 (Der Neue Merker, 18. évfolyam 138. szám)
Tomasz Koneczny
említésre, meggyôzôen alakítja a szerepét abban a produkcióban, amelyet „félig koncertszerû”-nek hirdettek meg, mégis annál jóval tovább ment. Az interjúkban Fischer „menet közbeni felszállóknak való Nibelungok gyûrûjérôl”-rôl beszélt (2008ban az egész ciklust elôadják). Az, hogy a rendezô és színpadi látványtervezô Hartmut Schörghofer koncepciójában Robert Doningtonhoz és az ô, C. G. Jung által befolyásolt „Ring”-értelmezéséhez tartotta magát, nem mond ellent ennek az
A 2006-os nagysikerû, félig szcenírozott Parsifal után, amellyel a budapesti Mûvészetek Palotája hatásosan „bejelentkezett” a magyar és nemzetközi Wagner-világba, Kiss Imre vezérigazgató és Fischer Ádám, a Budapesti Wagnernapok mûvészeti vezetôje szándéknyilatkozatot tett a projekt folytatásáról és A Nibelung gyûrûje színrevitelérôl. Ennek értelmében 2007ben bemutatták a Rajna kincsét és A Walkürt. 2008 koranyarán ezt kiegészítik a Siegfrieddel és az Istenek alkonyával. A Mûvészetek Palotájának 1700 embert befogadó hangversenyterme, mint egy óriási templomhajó, a maga lehengerlô technikai adottságaival a legmagasabb akusztikai követelményeknek is megfelel. … Hartmut Schörghofer rendezôi koncepciója a központba állítja a gyakran alkalmazott, ám legtöbbször csak mellékszerepet játszó audiovizuális eszközöket, mindenek elôtt a videobejátszásokat. Három játéktér, ami szárnyas oltárhoz hasonlóan osztja meg színpadot. A rendezés legfontosabb elemei láthatatlan ajtók, amelyek holt áttetszôek, hol tükrözôdnek. A képalkotás e fantáziadús médiuma teljes harmóniában van a cselekménnyel és a zenével, és abszolút professzionális színvonalon funkcionál.
65
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:36
Page 66
Echo Balázs Miklós:
A Holdbéli ember (Gergijev és a világzenekar) (momus.hu, 2007. szeptember 12.) Részletgazdagok, gyönyörû színekkel vegyülôk voltak a Berlioz-részletek, helyenként fátyolszerûen áttetszô az együttes hangzása; a Világzenekar pianói páratlanok, ritmikája megnyerô, a szekciók összekapaszkodása példás. A Tannhäuser-nyitányban a zenekar már szinte szárnyal, lendületesek a tempók, nem a gyakran hallható melankolikus ernyedtséget hordozza a zarándokok motívuma, hanem az Isten felé törekvô ember alázatát és tartását, a kontrasztként felmutatott Vénusz-barlang bujasága pedig megfelelô intenzitással, a maga harsány, tobzódó valóságában jelenik meg. Végsô Zoltán:
Hangleány (Élet és Irodalom, 2007/38. 2007. szeptember 20.) Ám szerencsére a jó három oktávnyi hangkészlet adott, a hangszín ennél aligha lesz már érettebb, és oly szépséggel énekel Salgueiro, hogy már pusztán a hibátlan technikája is élvezhetô. A kigyakorolt professzionalizmus leveti magáról a sallangokat, a pompát, a csillogást, okosan vezeti a hallgatót a kedélyes dalokkal Észak-Afrikától Brazíliáig, Caetano Velosótól Amalia Rodriguesig. Kolozsi László:
Teresa Salgueiro esztrádmûsora (Magyar Hírlap, 2007. szeptember 16.) Mert akkor lehet azt érezni, hogy ez egy éteri, egy égi hang, ha fadókat énekel; akkor lehet azt érezni, ez a nô az égbôl szakadt ide. Azt, hogy valami történik, valami megmagyarázhatatlan, ami után elszorul a torok, fájnak az emlékek. És csak a tenger látványa segít. Kerékgyártó György:
Az improvizáció fantomja (momus.hu, 2007. szeptember 20.) Az viszont igaz, hogy Escaich mint szerzô
66
(mert hiszen errôl van itt szó: rögtönöz ô, de a folyamatos együtt létezés a filmmel végül is újabb és újabb kísérlet a mozgóképes produkció zenei szövetének megalkotására) nem adja olcsón magát: még véletlenül sem használ filmzenés kliséket. Nem próbál effekteket elôállítani, és nem ragaszkodik a jól bevált zenei dramaturgiához (mindenkinek saját motívum, táncnál valami ritmusos, ropható, szerelmes jelenetnél andalgás stb.) – ô egyszerûen a saját zenei univerzumát igyekszik passzintani a filméhez, folyamatosan keresi a
eltûnt. A templomtéri bazárok, a vándorszínházak, a csepûrágó mimusok világát, amely kicsit olcsó, kicsit egyszerû, de mégis megejtôen emberi és szeretni való, és bizony olykor hiányzik is nagyon békés vasárnapjainkból. Molnár Szabolcs:
Eufória félház elôtt (hvg.hu, 2007. október 1.)
Már a Till Eulenspiegel elsô perceiben kiderült, hogy ez a zenekar mindent tud: az eufonikus hangzásban elmerülve gyakran olyan érzésünk támadt, hogy – az eufórikus érzések hatalmába kerülve – elvétjük a darab értelmét. Ezen persze volt okunk csodálkozni, hiszen ilyen tiszta vonalvezetésû, értelmes, a zenei logikát és az elbeszélés természetességét egyaránt érvényre juttató interpretációt koncerten még nem hallottunk. (...) Ugyanis a Kölni Rádiózenekar koncertjén az volt a határozott benyomásunk, hogy a megtapasztalt hangminôség évtizedes érés, és nem egyszeri nekifeszülés eredménye. Az alap, amire Bicskov a Till értelmezését – mely Lorin Maazel nem volt sem hivalkodóan eredeti, sem átlagosan szürke – építette, kapcsolódási pontokat. Ennek aztán az adva volt. Ez az együttes képes ugyanis az eredménye, hogy a nézô-hallgató arra, hogy a darabban valóban csak elôször érdeklôdve figyeli a sajátos egyetlenegy szuper-forte legyen, mely megoldásokat, egy idô után pedig színben, dinamikában, intenzitásban annyira hozzáidomul az elôadáshoz, eltér a tucatnyi megelôzô és rákövetkezô hogy már nem hallja külön a zenét, fortétól, hogy így váljon tükörpontjává az egyszerûen csak élvez egy produkciót. egész kompozíciónak – olyan magaslati hellyé, ahonnan visszamenôleg és elôre H. Magyar Kornél: is a teljes darab belátható. És arra is Fakírok szögeságy nélkül képes volt a zenekar, hogy a darabot (hvg.hu, 2007. szeptember 24.) indító vonósállás tökéletes „klónját” hozza létre a befejezés elôtti pillanatokban. Ez a Az elôadás összetett élményének legalsó körmondatba rejtett szuperlatívusz szintjein, az igazi, mélyrôl jövô élmények természetesen Szemjon Bicskov munkáját birodalmában megérezhettük annak a dicséri. világnak a hangulatát, amely Európában három-négy évszázaddal ezelôtt végleg
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:27
Page 67
MUPAmag200711-12+++
11/02/2007
16:28
Page 68