Sara Baras: Alma (Lélek • Soul)
ÁPRILIS 10. ÉS 11. | 19.00
Müpa – Fesztivál Színház
Müpa Budapest – Festival Theatre
Előadja • Performed by: Sara BARAS, Chula GARCÍA, Charo PEDRAJA, Daniel SALTARES, Cristina ALDÓN, Noelia VILCHES, Marta DE TROYA – tánc • dance, Rubio DE PRUNA, Matías LÓPEZ „El Mati” – ének • voice, Keko BALDOMERO, Andrés MARTÍNEZ – gitár • guitar, Diego VILLEGAS – szaxofon, szájharmonika, fuvola • saxophone, harmonica, flute, Antón SUÁREZ, Manuel MUÑOZ „El Pájaro” – ütőhangszerek • percussion
Felvételről közreműködő zenészek • Featured musicians (recorded): Juana LA DEL PIPA, Israel FERNÁNDEZ, Rancapino CHICO – ének • voice, Alex ROMERO – zongora • piano, José Manuel POSADA „Popo” – nagybőgő • double bass
Írta • Written by: Sara BARAS
Szöveg • Lyrics: Santana DE YEPES
Zene • Music: Keko BALDOMERO
Díszlet • Set: Peroni, Garriets
Jelmez • Costumes: Luis F. DOS SANTOS
Fény • Lighting: Chiqui RUIZ
Fénytechnikus • Lighting technicians: Domingo MARTÍN
Hangtechnikus • Sound technician: Sergio SARMIENTO
Monitortechnikus • Monitor technician: Andrés PRIETO
Próbavezető • Rehearsal master: Chula GARCÍA
Koreográfus, rendező • Choreographer, director: Sara BARAS
Műszaki vezető • Technical director: Sergio SARMIENTO
Ügyelő • Stage manager: David REYES
For the English version see page 4.
Sara Baras az Alma (Lélek) című előadásban egyszerre tér vissza a flamenco gyökereihez és pályájának korai, lázas időszakához. „A visszatérés mindig felhívás álmodozásra, lehetőség arra, hogy rálépjünk egy felfedezendő útra.” Egy alkalommal azt mondta, a produkcióra úgy tekint, mint egy „hatalmas ölelésre, melyben a legkülönbözőbb táncok és táncstílusok találkozhatnak és hathatnak egymásra”. Baras az Alma koreográfiájában a flamenco elképzelhetetlenül gazdag hagyományát, illetve a flamenco és a boleró kapcsolatában rejlő lehetőségeket gondolta újra. Az Alma ugyanakkor világ és életszemlélet is, melynek középpontjában a ritmus áll: minden magából a ritmusból fakad és ide is tér vissza.
Három évtizedes pályafutása során a flamenco egyik legnagyobb alakjaként tisztelt Sara Baras számtalan díjat, kitüntetést kapott. 1998 ban hozta létre saját együttesét, mellyel koreográfusi és rendezői elképzeléseit is maradéktalanul megvalósíthatta. Hipnotikus színpadi jelenlétével olyan helyszíneken varázsolta már el a közönséget, mint a londoni Royal Albert Hall, a Sydneyi Operaház, a párizsi Champs Élysées Színház, a New York City Center vagy a tokiói Bunkamura kulturális központ. Saját társulatával dolgozva általában másfélkétévente hoz létre egy egy új bemutatót, a mennyiség helyett mindig a minőségre helyezve a hangsúlyt. „A flamenco életforma – fogalmazott Sara Baras egy néhány évvel ezelőtt készült interjúban. – Bátornak kell lenni, de a flamencotáncosok gyakran jóval hosszabb karriert is futnak be, mint más táncos műfajok képviselői. Megtanulnak alkalmazkodni egy olyan mozgástípushoz, amely különleges mozgékonysággal és lendülettel ruházza fel őket. Az idősebb flamencotáncosok más műfajokban nem tapasztalható erővel lépnek színre. A legfontosabb mégis a szenvedély: a flamenco nem a technikáról, hanem az érzelmekről szól. Ha nem érzed, képtelen vagy csinálni. A flamenco lényege nem a fizikai kifejezés: a mozdulatnak a szívből kell jönnie. Szóval a szívem a flamencóé, a lelkem a boleróé. Utóbbiban van bánat és szomorúság, de én pontosabbnak érzem, ha pusztán mélynek nevezik.”
Sara Baras Cádizban született, és már kislány korában belevetette magát a táncba: oktatásáról kezdetben édesanyja, Concha Baras táncművész gondoskodott, aki tánciskolát is vezetett. Korai karrierjére két zenész volt nagy hatással. Az egyik Camarón de la Isla flamencoénekes, műfajának egyik legnagyobbja, aki azon a környéken lakott, ahol Baras felnőtt. Még évekkel később is „művészi keresztapjának” nevezte Camarónt, és jó pár előadásában idézte fel az 1992ben elhunyt legenda emlékét. Baras alig húszévesen tagja lett a Gitanos de Jerez nevű társulatnak, melyet Manuel Morao flamencogitáros vezetett. Morao feltett szándéka volt, hogy az egész világgal megismertesse Cádiz tartomány flamencotehetségeit, ennek érdekében rengeteget turnéztak. Így talált rá a világhír Sara Barasra. Miután 1991ben Párizsban lépett fel a Gitanos de Jerezzel, onnét a következő évben Japánba utazott, ahol táncpartnerével, Javier Barónnal fél év alatt számtalan helyre vitték el műsorukat. A Gitanos de Jerez 1992ben a sevillai világkiállításon is vendégszerepelt, Baras népszerűsége pedig ezzel párhuzamosan üstökösként ívelt felfelé. 1993 ban elnyerte a Madroño Flamenco díjat az
év legjobb művésze kategóriában, így nem meglepő, hogy a spanyol flamencoszíntér egyre több meghatározó alakja akart vele dolgozni, mások mellett Enrique Morente flamencoénekes, Merche Esmeralda és Antonio Canales táncoskoreográfusok.
Az Alma létrejöttét Sara Baras édesapja, Cayetano Pereira inspirálta, aki nem rajongott a flamencóért („alig tudta megkülönböztetni a seguiriyát a soleától és a tarantótól”), de annál inkább szerette a szomorkásabb hangulatú bolerót. Baras a darabban mindenféle zenei és táncos műfajt megidéz, amelyek közel álltak apjához. Ennek ismeretében különösen szívszorító, hogy ő maga már nem láthatja többé az előadást – egy hónappal az ősbemutató után elhunyt.
„Az Almában minden pórusból a ritmus, az ütem, az érzelmektől fűtött mozgás, a cipő sarkainak szédítő, szinte valószerűtlen kopogása árad, amely az egész nézőteret feltölti energiával” – lelkendezett egy spanyol kritikus az előadás után. Ausztrál kollégája, aki a Sydneyi Operaházban látta a darabot, egyszerre dicséri a különleges jelmezeket, a táncok jól megkomponált sorrendjét (amelyek engedik, hogy a történet lassan bontakozzon ki), valamint a zenészek és a táncosok harmóniáját. „Baras megbabonázott minket testének mozgásával, figyelemre méltó lábmunkájával. Elképesztő volt látni, ahogy a dobos megpróbál lépést tartani a szólót táncoló Sara Barasszal, akit közben a közönség ujjongása feltüzelt.”
With Alma (Soul), Sara Baras returns to both the roots of flamenco and the feverish early days of her career. “A return is always an invitation to dream, an opportunity to embark on a journey of discovery.” Once she called the production “a large embrace, in which different forms and styles of dance can meet and interact.” In the choreography of Alma, Baras has reimagined the incredibly rich tradition of flamenco and the potentials inherent in the relationship of flamenco and bolero. Alma is also a way of looking at the world and at life, with rhythm at its centre, which is the origin and destination of everything.
Considered one of the greatest flamenco dancers of all time, Sara Baras has received countless awards and honours over her three-decade career. In 1998, she created the ensemble that allowed her to fully realize her choreographic and directorial ideas. Her hypnotic stage presence has enchanted audiences at such venues as London’s Royal Albert Hall, the Sydney Opera House, the Champs-Élysées Theatre in Paris, the New York City Center and Tokyo’s Bunkamura cultural centre. She usually creates a new show for her company every one and a half to two years, always focusing on quality rather than quantity. “Flamenco is a way of life,” Baras said in an interview a few years ago. “It takes courage, but flamenco artists often have longer careers than other kinds of dancers. They learn to adapt themselves to a type of exercise that develops extra agility and vigour. Older flamenco dancers can perform with a strength that you will not find in other dance genres. But the most important thing in flamenco is passion. It is not about technique, but about emotion – if you don’t feel it, you can’t do it. It’s not just a physical expression – it must come from the heart. So my heart belongs to flamenco, my soul to bolero. There is sorrow and sadness in the latter, but I feel it would be more accurate to call it simply deep.”
Sara Baras was born in Cádiz and started dancing as a little girl, initially taught by her mother, the dancer Concha Baras, who also ran a dance school. There were two musicians who had a great influence on her early career. One of them was the Camarón de la Isla, one of the greatest flamenco singers, who lived in the neighbourhood where Baras grew up. Later she would call him her “artistic godfather,” and evoked his memory in several of her productions after he passed away in 1992. At the age of 20, Baras became a member of the company called Gitanos de Jerez, led by flamenco guitarist Manuel Morao. He was intent on bringing the flamenco talents of the province of Cádiz to the attention of the world, and they toured extensively to this end.
That was how Sara Baras found herself world-famous. After performing with Gitanos de Jerez in Paris in 1991, she travelled to Japan the following year, where she and her dance partner, Javier Barón, took their show to many venues over the course of six months. In 1992, the Gitanos de Jerez was featured at the Seville World Fair, while Baras’s popularity skyrocketed. In 1993, she won the Madroño Flamenco Award for Best Artist of the Year, following which a growing number of prominent Spanish flamenco artists wanted to work with her, including flamenco singer Enrique Morente, and choreographers Merche Esmeralda and Antonio Canales.
The inspiration for Alma was Sara Baras’s father, Cayetano Pereira, who was not keen on flamenco (“he could barely tell the difference between seguiriya and solea and taranto”), but was all the more fond of the more sombre bolero. In the piece, Baras evokes all the genres of music and dance that her father felt close to. Sadly, he himself will no longer be able to see the performance – he passed away a month after the premiere. “Alma oozes rhythm, beat, emotion-fuelled movement, dizzying, almost unrealistic tapping of heels, filling the whole auditorium with energy,” enthused a Spanish critic after the performance. Their Australian colleague, who saw the piece at the Sydney Opera House, praised the special costumes, the well-composed order of the dances (which allow the story to unfold slowly), and the harmony between the musicians and the dancers. “Baras mesmerised us with her body movement and remarkable footwork. It was absolutely insane to see how the drummer was trying his best to keep up with Sara Baras during her solo routines as the audience cheered her on.”
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek ingyenes kiadványa
Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató
Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.
Szerkesztő: Molnár Szabolcs
A szervezők a szereplő és műsorváltoztatás jogát fenntartják.
A címlapon: Sara Baras