SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen
2015. május 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Még több Müpa!
Élmény! Minden tekintetben.
Regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, válassza ki az Önhöz illő müpa+ kártyát, és élvezze a kedvezményeket!
mupa.hu/mupaplusz
3 May 2015 Béla Bartók National Concert Hall
SYMPHONIC DISCOVERIES István Várdai and the Kodály Philharmonic Debrecen Conductor: Dániel Somogyi-Tóth
Schubert: “Unfinished” Symphony No. 8 in B minor, D. 759 I. Allegro moderato II. Andante con moto Bruch: Kol Nidrei, op. 47 Dvořák: Rondo in G minor, op. 94 Tchaikovsky: Pezzo capriccioso, op. 62
Dvořák: Cello Concerto in B minor, op. 104 I. Allegro II. Adagio ma non troppo III. Finale. Allegro moderato
The English summary is on page 13.
2015. május 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel Schubert: VIII. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfónia, D. 759 I. Allegro moderato II. Andante con moto Bruch: Kol Nidrei, op. 47 Dvořák: g-moll rondo, op. 94 Csajkovszkij: Pezzo capriccioso, op. 62 Dvořák: h-moll gordonkaverseny, op. 104 I. Allegro II. Adagio ma non troppo III. Finale. Allegro moderato
VÁRDAI ISTVÁN ÉS A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN
3
4
A gordonka szólóhangszerként alighanem az előkelő harmadik helyen áll a zeneirodalom „toplistáján”. Ha szólóhangszerben gondolkodtak a zeneszerzők, a zongora és a hegedű után gordonkára írtak legtöbbet.
„A hegedü után a legdallamosabb – basszus – vonós hangszer, melynek hangja legközelebb áll az emberi hanghoz. A nagy bőgő és a mély hegedü közt a közép helyet foglalja el alakja és hangterjedelmére nézve. […] Kiváltképen alkalmas a bel-cantro-ra [sic!], de a legvirtuozabb futamokat is ki lehet rajta hozni” – írja tökéletes jellemzésében az 1890-es években megjelent A Pallas Nagy Lexikona. Az előbb említettek mellett bizonyára meleg, melankóliára hajlamos hangszíne, beszédes dallamokra alkalmas tónusa, felhang-gazdagsága, dús hangja tette népszerűvé a csellót.
Franz Schubert
Franz Schubert (1797–1828) például híres kései „kamaraszimfóniájában”, a grandiózus C-dúr vonósötösben két csellót használ, amelyek álomszép dallamokkal „énekelnek” egymással duettet. Schubert néhány évvel e remekmű előtt komponálta másik különleges alkotását, a h-moll („Befejezetlen”) szimfóniát, amelynek első tételében a csellók mutatják be a melléktémát, egy lendületes és éneklő ländlert, vagyis divatos korabeli osztrák táncot. Egyébként sötét tónus és tragikus hangnem dominál az első tételben: a mélyvonósok – csellók, nagybőgők – adják meg a baljós alaphangot, a tétel során gyakoriak a drámaian kontrasztos karakterváltások. A második tétel az első ellentéte, hiszen bukolikus, nyugalmas, békét sugárzó hangvétel jellemzi, gyönyörű, napfényes E-dúr hangnembe burkolva, kürtökkel és magasan szárnyaló – a csellók ellendallamával kísért – hegedűfrázisokkal, de a szomorúság hangjai, mint Schubert zenéjében annyiszor, itt is megjelennek. Mindezek, valamint hangszerelésbeli változatossága miatt ezt a művet szokták nevezni a zenetörténet első romantikus szimfóniájának. Befejezetlenségének kivizsgálása sok fejtörést okozott a kutatóknak, mert szerzője még hat évet élt e szimfónia 1822-as komponálása után. Az egyik elmélet szerint Schubert zsákutcába jutott, ugyanis mindkét elkészült tétel hármas lüktetésű,
és mivel a harmadik tételnek a hagyomány szerint szintén hármas lüktetésűnek kellett volna lennie, a három hasonló lüktetésű tétel nem volt összeegyeztethető a négytételes szimfónia műfajjal, amelynek lényege éppen a tételek karakterbeli és ezen belül metrumbeli változatossága. Ennek ellenére a harmadik tétel majdnem teljes egészében elkészült zongoraváltozatban, két meghangszerelt oldallal. Állítólag a finálét is felvázolta Schubert, de ez végül közjátékként kapott helyet a Rosamunda-kísérőzenében.
Annyi bizonyos, hogy ha befejezte volna, legalább olyan monumentális mű született volna, mint a Schumann által mennyei hosszúságúnak nevezett IX. („Nagy” C-dúr) szimfónia. Érdekesség, hogy a „Befejezetlen” szimfóniát majdnem negyven évvel szerzője halála után adták elő először, 1865-ben. Addig Schubert egy közeli barátja, Anselm Hüttenbrenner osztrák zeneszerző őrizte a partitúrát, és csak előrehaladott korában fedte fel titkát egy hálás látogatójának, a Schubert-rajongó Johann von Herbeck karmesternek, aki műsorra is tűzte a művet – a III. szimfónia fináléját kapcsolva a két tételhez. A Columbia Records 1928-ban, a szerző halálának századik évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett a „Befejezetlen” befejezésére. Mintegy száz pályamű érkezett, s azóta még többek próbálták rekonstruálni a vázlatban maradt Scherzót, illetve az utolsó tételt. A kölni városháza épületén kedves alak tekint le a járókelőre: a szakállas figura, frakkban, óralánccal, füléhez emeli a kezét, mintha nem jól hallott volna valamit, és éppen visszakérdezne. A szobrocska Max Bruch (1838–1920) portréja, aki a romantika Brahms nevével fémjelzett, klasszicista, hagyománytisztelő ágának képviselője. Több mint kétszáz művet írt, de ezekből mindössze kettő lett része a mai repertoárnak. Az egyik a g-moll hegedűverseny, a másik a héber dallamokat feldolgozó Adagio, amely alcíme szerint hárfás zenekarra és gordonkára készült. A mű elején és végén a zsidó liturgia engesztelő napjának, a jom kippurnak beköszöntő imája, a Kol Nidrei szólal meg – a náci Németországban nem származása, hanem e műve miatt került tiltólistára a zeneszerző.
Max Bruch
VÁRDAI ISTVÁN ÉS A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN
5
6
Az 1881-ben bemutatott alkotást Bruch a 19. század egyik legismertebb gordonkaművészének, Robert Hausmann-nak ajánlotta, aki szoros kapcsolatban állt Brahmsszal, több művét, többek közt az a-moll kettősversenyt is bemutatta Joachim Józseffel. Hausmann Brahms zongorakíséretével Dvořák h-moll gordonkaversenyét is eljátszotta – állítólag ekkor mondta a hamburgi mester: „Ha tudtam volna, hogy lehet ilyen versenyművet írni csellóra, én is megpróbáltam volna.” 1891 júniusában Jeannette Thurber, az Amerikai Nemzeti Konzervatórium elnöke megkereste Antonín Dvořákot (1841–1904), elvállalná-e a New York-i tanintézmény művészeti vezetői és a zeneszerzés-tanári feladatait 1892 októberétől, tizenötezer dollár éves fizetésért (huszonötször annyiért, mint amennyit Dvořák a Prágai Nemzeti Konzervatórium professzoraként kapott). Amellett, hogy Dvořák műveit 1879 óta rendszeresen játszották, Thurber asszony azt a zeneszerzőt tisztelte benne, aki a nemzeti és az egyetemes zenei jelleget sikerrel tudta eredeti stílusban egyesíteni. Az amerikai zenei életnek pedig szüksége volt egy ilyen emberre. Dvořák nem könnyen hozta meg a döntést. A magas fizetés mindenképp vonzotta, hiszen ötven felé járva hat – három és tizenhárom év közötti – gyermeket kellett eltartania. Másfelől ott volt a szívéhez oly közel álló cseh vidék, a kis eldugott falu, Vysoká, ahol oly sok művet komponált. 1891 decemberében végül aláírta a szerződést. A következő év első öt hónapját Csehországban búcsúturnéval töltötte, amelynek Antonín Dvořák keretében elköszönt barátaitól. Összesen több mint negyven koncertet adott kedves kamarapartnereivel, a kor legnagyobb cseh csellistájával, a legendás Cseh Vonósnégyes tagjával, Hanuš Wihannal és Ferdinand Lachner hegedűssel, ő maga nemegyszer zongorán kísért. Erre a hangversenysorozatra készült egyebek mellett a g-moll rondó, 1891 karácsonyán. Két évvel később Dvořák a darabot zenekari változatban is elkészítette, ezt először a Brahms e-moll gordonka–zongora szonátáját is bemutató Moritz Kahnt szólójával adták elő Baselben, 1894. december 16-án. Az átirat érdekessége, hogy a zenekarban a vonósok mellett csupán két oboa, két fagott és üstdob szerepel. A rondóforma lényege, hogy a rondótéma – ez esetben a melankolikus nyitódallam – vissza-visszatér a mű során, mindig más karakterű témákkal váltakozva. Ha a mű szakaszait betűkkel jelöljük, és a rondótémát az A betű jelzi, akkor így írható fel a kompozíció szerkezete: A–B–A–C–A–B–A.
Dvořák már a New York-i Konzervatórium művészeti igazgatójaként komponálta a h-moll gordonkaversenyt, vagyis éppen százhúsz éve, abban az időben, amikor az Újvilág-szimfónia és az Amerikai vonósnégyes is kikerült a tolla alól. Különös, hogy míg e két utóbbi mű magán viseli a tengeren túl megismert zenei kultúra és dallamvilág ismertetőjegyeit, addig a gordonkaversenyből mindezek hiányoznak. Talán azért, mert megírása már régóta, jóval amerikai évei előtt foglalkozatta a szerzőt, hiszen a kiváló művész és barát, Hanuš Wihan, akinek a „vonója alá” született, régóta kérlelte, írjon számára gordonkaversenyt. Dvořák korábban mindannyiszor azt a nézetét hangoztatta, hogy a cselló nagyszerű zenekari hangszer, de szólófeladatok ellátására alkalmatlan. Állítólag tetszett neki a középső, „beszédes” regiszter, viszont zavarta a szerinte nazális felső, valamint a dörmögő mély fekvés. Dvořákban végül valószínűleg az érlelte meg az elhatározást, hogy többször is hallotta New York-i tanártársa, az Újvilág-szimfónia bemutatójának zenekarában is gordonkázó Victor Herbert csellóversenyét 1894-ben – ekkorra már készen állt másik két „toplistás” hangszerre írt versenyműve, a g-moll zongoraverseny és a néha ma is hallható a-moll hegedűverseny. Egy barátjának úgy fogalmazott a zeneszerző: én vagyok a legjobban meglepve azon, hogy csellóversenyt komponálok. A darab először Londonban, 1896 márciusában hangzott el a zeneszerző vezényletével, a brit Leo Stern szólójával, noha az ajánlás Hanuš Wihannak szól. Stern volt az, aki Prágában, Lipcsében, a Berlini Filharmonikusokkal és Amerikában is bemutatta az alkotást. Viszont Wihan közreműködésével és Dvořák vezényletével hallhatta először a h-moll gordonkaversenyt a budapesti közönség 1899. december 20-án. A Pester Lloyd másnapi számában hosszú elemzés jelent meg a darabról: a kritikus kiemelte, milyen jól játszható, mennyire hangszerszerű, milyen virtuóz, máskor pedig melankolikusan lírai a szólista szólama, így a művésznek ideális és hálás feladatot jelent ahhoz, hogy minden oldaláról bemutassa művészetét.
VÁRDAI ISTVÁN ÉS A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN
7
8
Nem véletlenül hangzik el Pjotr Csajkovszkij (1840–1893) műve a vele egy generációt képviselő Dvořák csellóversenye előtt. A két kompozíciót számos vonás kapcsolja össze – noha erről a szerzők mit sem tudtak. A Pezzo capriccioso ugyanabban a hangnemben íródott, mint a cseh mester kompozíciója, és nem sokkal az előtt, 1887-ben, mindössze egy hét alatt készült el.
A romantikus zeneszerzők tételcímei között gyakran előforduló capriccioso („szeszélyes”) ebben az esetben nem csillogó és Pjotr Csajkovszkij könnyed bravúrdarabra vonatkozik, inkább a főtéma különböző alakban történő feldolgozását, változatosságát hivatott jelezni. Olyan zenemű, amelynek hangvételére a melankólia nyomta rá bélyegét – ennek egyértelmű, dokumentumokkal bizonyított oka Csajkovszkij barátjának halálos betegsége. A mű írásakor Nyikolaj Kondratyev a szifilisz végső, rendkívül fájdalmas stádiumába került, és a családja Aachenbe vitte, azt remélve, hogy ott az ásványvizek és a fürdők legalább pár hónappal meghosszabbítják majd az életét. Állapota azonban rosszabbodott, ő maga mégis meglepően jókedvű páciensnek bizonyult, miközben barátja és környezete halálra vált arccal figyelte. Mindez a halálközeli állapot és szenvedés benne van a Pezzo capricciosóban, amelynek utolsó simításaiban a kiváló csellista barát, Anatolij Brandukov is részt vett. Csajkovszkij Párizsban kereste fel őt, kettejük előadásában hangzott fel először a mű, még zongorakíséretes formájában, 1888 februárjában. A zenekari átirat másfél évvel későbbi moszkvai bemutatóján is Brandukov játszott, a karmesteri pulpituson Csajkovszkij állt. Írta: Várkonyi Tamás
Várdai István Pécsett született, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a bécsi Zeneakadémián pedig Reinhard Latzko növendékeként végzett. 2010 őszétől Németországban, a Kronberg Akadémián folytatta tanulmányait, 2013-tól e világhírű intézmény oktatója. Mesterkurzusok keretében olyan művészeknél tökéletesítette tudását, mint Natalia Gutman, Natalia Sahovszkaja, Schiff András és Starker János. 2008-ban első díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-díj és a Pierre Fournier-díj is. Moszkvában 2007-ben harmadik díjat nyert a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg Akadémia különdíját kapta meg. Legutóbb 2014. szeptember 12-én aratott fényes diadalt: első díjat nyert Münchenben, világ egyik legrangosabb komolyzenei megmérettetésének számító ARD Nemzetközi Csellóversenyen. A Junior Prima-díjas művész fellépett a világ számos neves koncerttermében, valamint a Santanderi Fesztiválon, a svájci Bellerive Fesztiválon, a Schleswig-holsteini Fesztiválon, a Schwetzingeni Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. 2010-ben debütált a bécsi Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban, 2011-ben pedig a világhírű Suisse Romande Zenekar meghívására lépett fel több alkalommal Svájcban.
VÁRDAI ISTVÁN ÉS A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN
9
10
Somogyi-Tóth Dániel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és orgona szakán Gál Tamás és Lehotka Gábor növendékeként szerezte meg diplomáit. 2007 decemberétől a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjeként és karmestereként dolgozott. A zenekar az ő irányítása alatt részesült Prima-díjban, valamint lett minisztérium által támogatott hivatásos szimfonikus zenekar. A debreceni Kodály Filharmónia igazgatói és művészeti vezetői posztját 2011 tavasza óta tölti be, vezetésével újult meg a zenekar, valamint a szintén a Kodály Filharmóniához tartozó Kodály Kórus. Emellett a Csokonai Színház zeneigazgatója is, így meghatározó szerep jut neki a cívisváros kulturális életének alakításában. Rendszeresen koncertező orgonaművész is, hobbija a légi fotózás, amelyet ma már professzionális szinten művel; több albuma jelent meg, Magyarországon készített, több mint tizenhétezer légi fotójának kereshető adatbázisa az interneten is hozzáférhető.
A Kodály Filharmonikusok első önálló koncertjét (még más néven) 1923-ban adta. Fejlődésében meghatározónak bizonyult Rubányi Vilmos vezető karmester, aki 1951-től 1954-ig, majd 1959 és 1971 között állt az együttes élén, erősítve a debreceni operajátszás hagyományát. A zenekar fenntartását a rendszerváltást követően a MÁV-tól a város önkormányzata vette át. Karolosz Trikolidisz után Kollár Imre vezette a zenekart, majd 2004 és 2011 között Kocsár Balázs. Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető nevéhez fűződik a Kodály Filharmonikusok új arculatának megteremtése, a két együttest megújító és összefogó Kodály Filharmónia megalakítása. Az új műsorpolitika szellemében a Kodály Filharmónia élén a fiatal dirigens a klasszikus szimfonikus-oratorikus repertoár ápolása mellett kiemelt feladatának tekinti a ritkán hallható alkotások megszólaltatását, valamint a magyar kortárs zene értékeinek közvetítését. Emellett a populáris zene területén is aktívak: az együttes fellépett Szekeres Adrienn-nel, a Ghymes és az LGT együttesekkel, míg a Kodály Kórus részt vett a Morricone filmzenéiből összeállított műsor előadásában, európai számos városában, a világhírű zeneszerző vezényletével.
VÁRDAI ISTVÁN ÉS A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN
11
Summary The concert’s centrepiece is the cello played by István Várdai, the widely acclaimed young Hungarian performer. He teaches at the famous Kronberg Academy, won the Geneva Musical Competition, the ARD International Music Competition, and placed third at the Moscow Tchaikovsky Competition. In addition to three additional classics, István Várdai will perform Dvořak’s everpopular Cello Concerto in B minor, which he has already played in Vienna’s Konzerthaus and New York’s Carnegie Hall. Max Bruch’s movement entitled Kol Nidrei, first performed in 1881 and still part of the repertoire today, features a prayer from Yom Kippur, the Jewish liturgy’s day of atonement. Dvořak composed his appealing Rondo in G minor before his trip to the New World, from which he later produced an orchestral version in 1894. Tchaikovsky’s Pezzo Capriccioso, written a few years before, is not a bravura despite its name. A primary influence for the beautifully melodic piece was the terminal illness suffered by a close friend of Tchaikovsky. The unusually structured and exciting show opener is Schubert’s unfinished symphony, which, despite having only two surviving movements, is nonetheless one of the gems of the classical canon. The evening’s conductor is Dániel Somogyi-Tóth, who since 2011 has directed the Kodály Philharmonic Debrecen, which in its 90 years has played an important role in preserving musical traditions in Eastern Hungary, and which in the past few years has undergone a renewal under its youthful and ambitious new director.
ISTVÁN VÁRDAI AND THE KODÁLY PHILHARMONIC DEBRECEN
13
14
Budafoki Dohnányi Zenekar
A szerelem arcai – A magasztos
Vezényel: Hollerung Gábor
2015. május 10.
Hollerung Gábor
Ránki Dezső zongoraestje
2015. május 19.
RISING STARS
Matosinhos String Quartet SIGNUM saxophone quartet
2015. május 21.
Signum Saxophone Quartet Photo © Nadine Targiel
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Berecz Mihály és a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gál Tamás
Miskolci Szimfonikus Zenekar
2015. október 11.
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Tomasz Daroch és a Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Kovács László
2015. november 15.
Tomasz Daroch Fotó © Andrzej Heldwein
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Szabados Éva és a Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Bogányi Tibor Szabados Éva Fotó © Pawel Karnowski
2015. december 13.
előzetes,
AJÁNLÓ
STRATÉGIAI PARTNEREINK:
STRATÉGIAI MÉDIAPARTNEREINK:
A MÜPA TÁMOGATÓJA AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA.
Kiadta a Müpa Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Várdai István Tervezés: Hammer Advertising Kft. A Müpa fotóit Csibi Szilvia, Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette. A szerkesztés lezárult: 2015. április 13. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000