Zeneakadémia – Nagyterem Liszt Academy – Grand Hall
Bach: 6. (B-dúr) brandenburgi verseny • Brandenburg Concerto No. 6 in B-flat major, BWV 1051
I. [tempójelzés nélkül • no tempo indication]
II. Adagio ma non tanto
III. Allegro
Bartók: 1. zongoraverseny • Piano Concerto No. 1
I. Poco sostenuto – Vivace
II. Allegretto
III. Presto – Assai meno presto
IV. Allegro con brio
szünet • interval
Beethoven: 6. (F-dúr, Pastorale) szimfónia • Symphony No. 6 in F major (Pastorale), op. 68
I. Allegro ma non troppo – Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor
• Awakening of cheerful feelings on arrival in the countryside
II. Andante molto mosso – Jelenet a pataknál • Scene by the brook
III. Allegro – Vidám mulatság • Merry gathering of country folk
IV. Allegro – Vihar • Thunder, Storm
V. Allegretto – Pásztorének, örömteljes és hálás érzések a vihar után • Shepherd’s song. Cheerful and thankful feelings after the storm
Közreműködik • Featuring: VÁRJON Dénes – zongora • piano, Concerto Budapest
Vezényel • Conductor: KELLER András
A koncert a Bartók Tavasz keretében a Zeneakadémiával közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg. • This concert of the Bartók Spring is presented by Müpa Budapest as a joint event with Liszt Academy.
For the English version see page 5.
Johann Sebastian Bach: 6. (B-dúr) brandenburgi verseny, BWV 1051
A brandenburgi őrgrófnak dedikált concertosorozat utolsó darabjában Bach egészen különleges hangszerelési ötletet valósít meg: a darab hangszer-összeállítása nélkülözi a hegedűket, legmagasabb szólamát a brácsa képviseli. Ugyancsak hiányzik a műből a concertino-ripieno, azaz a szólóhangszerek és a nagyobb együttes formális szembeállítása is. A jeles Bach-kutató, Heinrich Besseler a kompozícióval kapcsolatban azt írja, hogy amikor Bach 1718 őszén meglátogatta az őrgrófot Berlinben, magával vitte a hatodik számozott versenyművet, s ott az udvari együttessel be is mutatta. Az együttes azonban meglehetősen kis létszámú volt, s valószínű, hogy az előadáson a szólamokat csak szólisztikusan töltötték be. Az eredeti hangszerelés szerint két viola da braccio, két viola da gamba, egy gordonka, valamint a continuót szolgáltató gordon és csembaló adja a mű hangzó testét.
Bartók Béla: 1. zongoraverseny
„Zongoraversenyt kell komponálnom. Ez nagyon hiányzik. Legközelebbi művem ez lesz”
nyilatkozta Bartók 1925 novemberében. A zongoraművész Bartók ugyanis – friss versenymű híján – még mindig két évtizeddel korábban komponált Rapszódiáját játszotta koncertjein. Szólórepertoárját is fel kellett frissítenie, s ez a külső körülmény is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1926-os esztendő egy sor zongorára komponált művet termett. Ugyanebben az időben számos európai zeneszerző fordult inspirációért a barokk muzsikához, köztük a legjelentősebb és Bartókot leginkább inspiráló pályatárs, Igor Stravinsky is. Bartók zongorapedagógusként és közreadóként is érdeklődéssel tanulmányozta ekkoriban a francia és olasz barokk szerzők billentyűs hangszerekre írt darabjait. Ám Bartóknál „nem Stravinskyhoz hasonló, meghökkentő stílusfordulatot hozott a barokk példák felelevenítése, ő ugyanis nem távolította el zenéjét a népzenei kiindulástól, mint Stravinsky, hanem éppen ellenkezőleg: hatása szervesen egybeépült Bartók legmélyebb, legsajátosabb hagyományának, a népzenének ösztönzésével. Az 1. zongoraverseny gyors tételeinek barokk hajtású, egyenletesen zakatoló allegróiban nemcsak a barokk mesterség Stravinsky-felfedezte zenei gépezete lüktet: bennük él a néptánc természeti ereje, féktelensége is” – írta Ujfalussy József. Az 1. zongoraverseny 1927 júliusában – Furtwängler vezényletével és Bartók szólójával – Frankfurtban hangzott el először.
Ludwig van Beethoven: 6. (F-dúr, Pastorale) szimfónia, op. 68
A 6. szimfónia és a „Sors” melléknevet viselő 5. bemutatójára ugyanazon a koncerten került sor 1808 decemberében. Beethoven párhuzamosan dolgozott a két darabon, és úgy tekintett rájuk, mint egymást kiegészítő, egymást ellenpontozó ikerkompozíciókra. A premieren még a Pastorale viselte az alacsonyabb sorszámot, a sorrend csak később fordult meg, de Beethoven ekkor is fontosnak tartotta, hogy a két szimfónia szomszédos opusszámokon jelenjen meg. Az 5. szimfónia a koncentrált motivikus munka, a dinamikus hangnemi építkezés, a tételek között kialakított strukturális kapcsolatok és a formai-drámai potenciál kiaknázásának mintapéldája, míg a 6. szimfónia mindennek tökéletes ellentéte. A formálás – lényegében a szimfónia minden egyes tételében – nem a folyamatos átalakulás illúzióját kelti, hanem hosszabb, statikus egységek egymás mellé rendezésének tűnik. Szembeötlő, hogy Beethoven ezúttal nem épít sem a harmóniakapcsolatokban, sem a hangnemi modulációkban rejlő feszültségre. A melodikus vonalak hosszan zengő alaphangok felett, egyenletesen lebegő harmóniai előtérben bontakoznak ki, s maguk a melódiák is feltűnően nélkülözik az érzékeny, például vezetőhangos lépéseket. Az első tétel kidolgozásában – a szerző kompozíciós gyakorlatában merőben szokatlanul – sincs tematikus munka, Beethoven a tétel alapformuláinak különböző hangnemi „teraszokon” való megmutatására szorítkozik. Ám a hangnemi „terv” nagyon is újszerű, az egyes „teraszok” terclánccá kapcsolódnak öszsze. Rendkívül izgalmas, sejtelmesen suttogó, sustorgó vonószenekari faktúra jellemzi a második tételt, a dialogizáló zene és az atmoszféra egy jellegzetes, az irodalomban is gyakran megjelenő zsánerképet körvonalaz. Emlékezzünk csak a János vitéz elejére (Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak, / Bámuló szemei odatapadtanak. / De nem ám a patak csillámló habjára, / Hanem a patakban egy szőke kislyányra, / A szőke kislyánynak karcsu termetére, / Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.) vagy az Egri csillagok nyitóképére („A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a leány két évvel fiatalabb. Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik. Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszer csak ott lubickol meztelenen mind a kettő.”). A táncmulatságot megszakító viharzene után következő, himnikusan daloló ötödik tétel jellegét és dramaturgiai funkcióját tekintve is a 9. szimfónia fináléjának (Óda az örömhöz) előképe.
Várjon Dénes
Tökéletes technikája, mély zeneisége, sokoldalú érdeklődése révén Várjon Dénes a nemzetközi zenei élet egyik legizgalmasabb és legelismertebb résztvevője. Igazi univerzális művész: kiváló szólista, elsőrangú kamarazenész, fesztiválok művészeti vezetője, elismert pedagógus. Kamarazenészként a legnagyobbak között tartják számon, olyan partnerekkel dolgozik rendszeresen, mint Tabea Zimmermann, Kim Kashkashian, Jörg Widmann, Leonidas Kavakos, Schiff András, Heinz Holliger, Perényi Miklós, Joshua Bell. Szólistaként rendszeres meghívottja a nagy koncertsorozatoknak, a New York-i Carnegie Halltól a bécsi Konzerthauson át a londoni Wigmore Hallig, de ugyanilyen szívesen látott vendég vezető zenekaroknál is (Budapesti Fesztiválzenekar, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara, Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, Kremerata Baltica, Academy of St Martin in the Fields). Volt és jelenlegi karmesterpartnerei között olyan muzsikusokat találunk, mint Solti György, Végh Sándor, Fischer Iván, Fischer Ádám, Heinz Holliger, Horst Stein, Leopold Hager vagy Kocsis Zoltán. Rendszeres résztvevője a nagy nemzetközi fesztiváloknak az amerikai Marlborótól a Salzburgi Ünnepi Játékokon át az Edinburghi Fesztiválig. Munkásságát Liszt-, Veress Sándor- és Bartók–Pásztory-díjjal, majd 2020-ban Kossuth-díjjal ismerték el.
VÁRJON DÉNES
Keller András
Keller András Liszt-, Kossuth- és Prima Primissima díjas hegedűművész, karmester, a Keller Quartet alapítója a legnagyobb mesterektől tanult, számára a Weiner–Kurtág–Rados-iskola egyet jelent a zene lényegével. 2007 óta a Concerto Budapest zeneigazgatója, irányítása alatt az együttes Magyarország egyik vezető – szenvedélyes és mindig örömteli játékáról ismert – nagyzenekarává vált. Keller András világszerte tart mesterkurzusokat, többek között a New York-i Carnegie Hallban, a Yale Egyetemen, a montreali McGill Egyetemen, a londoni Royal Academy of Musicon, a firenzei Accademia Fiesolén és az Aix-en-Provence-i Fesztivál Akadémiáján. Több mint tíz éve a világhírű IMS mesteriskola egyik vezető tanára. A közelmúltban a bázeli, a berlini, a hannoveri és a lübecki zeneakadémián, illetve a Verbier-i Fesztiválon tartott mesterkurzust. 2016 óta a londoni Guildhall School of Music and Drama kiemelt hegedűprofesszora, 2018-tól a Béla Bartók International Chair birtokosa.
Concerto Budapest
A Concerto Budapest Magyarország egyik vezető nagyzenekara. Egyéni hangzásával, nagy ívű műsorszerkesztésével különleges és meghatározó szereplője a magyar és nemzetközi zenei életnek. Széles repertoárja a jól ismert klasszikusoktól napjaink kortárs darabjaiig terjed. Az együttes visszatérő vendégei olyan világhírű művészek, mint Gidon Kremer, Heinz Holliger, Isabelle Faust, Borisz Berezovszkij, Jevgenyij Koroljov, Mihail Pletnyov és Khatia Buniatishvili. Az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott.
Johann Sebastian Bach: Brandenburg Concerto No. 6 in B-flat major, BWV 1051
In the last piece of the concerto series dedicated to the Margrave of Brandenburg-Schwed, Bach realizes a very special orchestration idea. There are no violins, with the viola representing the highest part, and the formal juxtaposition of concertino and ripieno – the solo instruments and the larger ensemble – is also absent. According to Heinrich Besseler, the eminent Bach scholar, when the composer visited the margrave in Berlin in the autumn of 1718, he presented to him the sixth concerto with the court ensemble. It was a fairly small ensemble, and single instruments were likely assigned to the parts. The original orchestration calls for a performing force of two viola da braccios, two viola da gambas, a cello, and a double bass and harpsichord providing the continuo.
Béla Bartók: Piano Concerto No. 1
“I have to compose a piano concerto. I miss that very much. That will be my next work,” Bartók said in November 1925. What he meant was that in the absence of a new concerto, he had to perform the Rhapsody at his concerts, which he had composed two decades earlier. He also had to overhaul his solo repertoire. This external circumstance was greatly responsible for the 1926 bumper crop of works for the piano. The same period saw many European composers turn to Baroque music for inspiration, including the greatest colleague, Igor Stravinsky, who influenced Bartók most. The latter was also interested in the keyboard works of French and Italian Baroque composers as a piano educator and publisher. However, “the revival of baroque examples did not bring about a surprising stylistic turn in the manner of Stravinsky, because Bartók did not distance his music from its folk music origins as Stravinsky did; on the contrary, the baroque influence was organically integrated with the inspiration of Bartók’s deepest, most intimate tradition, folk music. The steady pulse and baroque drive of the allegros in the fast movements of Piano Concerto No. 1 are powered not only by the musical machinery that Stravinsky discovered in the baroque craftsmanship; they also overflow with the natural, unbridled power of folk dance,” wrote József Ujfalussy. Piano Concerto No. 1 was first performed in Frankfurt in July 1927, with Wilhelm Furtwängler conducting and Bartók playing the solo.
Ludwig van Beethoven: Symphony No. 6 in F major (Pastorale), Op. 68 Symphony No. 6 and Symphony No. 5, dubbed “Fate,” were premiered at the same concert in December 1808. Beethoven worked on the two pieces in parallel and saw them as twin compositions that complemented or counterpointed each other. At the premiere, the “Pastorale” was the fifth symphony, and became the sixth only later. Even then, Beethoven considered it important for the two works to have adjacent opus numbers. Symphony No. 5 is an exemplar of concentrated motivic work, dynamic tonal construction, structural relationships established between movements and the exploitation of formal-dramatic potential. Symphony No. 6 is the complete opposite of all this. In essentially every movement of the symphony, the shaping does not give the illusion of continuous transformation, but seems to be the juxtaposition of longer, static units. It is striking that this time Beethoven does not build on the tension inherent in either the harmonic relationships or the tonal modulations. The melodic lines unfold in a steadily floating harmonic foreground, over long, resonant fundamentals, and the melodies themselves are conspicuously devoid of sensitive steps, such as those based on leading notes. Nor is there any thematic work in the development of the first movement – which is entirely atypical of Beethoven’s compositional practice – with the basic formulas of the movement shown only on various tonal “terraces.” The tonal “plan,” however, is very innovative, with the individual “terraces” connected to
form a chain of thirds. The second movement is characterised by an extremely exciting, enigmatically whispering string texture, the dialogizing music and the atmosphere outlining a distinctive genre scene that is often found in literature. Consider the beginning of János vitéz (John the Valiant) – A stone’s throw off, where a brook flows, there, / His gaze is fixed in a steady stare. / And it isn’t fixed on the brook’s bright swirl, / But on what’s in the brook, a blonde-headed girl, / Fair-haired, and one of the slenderest, / With long golden braids and rounded breast – or the opening scene of Egri csillagok (The Stars of Eger) –“Two children bathe in the brook: a boy and a girl. It is perhaps inappropriate for them to bathe together, but they don’t know this: the boy is barely seven, the girl two years younger. They were walking in the forest, they found a stream. The sun was shining hot. They liked the water. At first they just dipped their feet in, then they waded in knee-deep. Gergely got his pants wet, so he threw them down. Then he threw off his shirt. Suddenly there they are, both of them naked.” The hymn-like, singing fifth movement, which follows the storm music that interrupts the dance, is a forerunner of the finale of Symphony No. 9 (“Ode to Joy”) in both character and dramaturgical function.
Dénes Várjon
His perfect technique, deep musicianship and open-mindedness have made Dénes Várjon one of the most exciting and most widely recognized figures in international musical life. A truly universal artist, he is an accomplished soloist, a first-class chamber musician, the artistic director of festivals, and an acknowledged educator. He is considered one of the greatest chamber musicians, who regularly collaborates with such partners as Tabea Zimmermann, Kim Kashkashian, Jörg Widmann, Leonidas Kavakos, András Schiff, Heinz Holliger, Miklós Perényi and Joshua Bell. As a soloist, he frequently performs at the great concert series of such venues as New York’s Carnegie Hall, the Viennese Konzerthaus or the London Wigmore Hall, and he is the featured guest performer of the world’s leading orchestras, including the Budapest Festival Orchestra, the Berlin Radio Symphony Orchestra, the Saint Petersburg Philharmonic Orchestra, Kremerata Baltica and the Academy of St Martin in the Fields. Georg Solti, Sándor Végh, Iván Fischer, Ádám Fischer, Heinz Holliger, Horst Stein, Leopold Hager and Zoltán Kocsis were some of the conductors he has partnered with. He regularly participates at such major international festivals as those of Marlboro, Salzburg and Edinburgh. His work has been recognised with the Liszt, Veress Sándor and Bartók-Pásztory Prizes, and in 2020 with the Kossuth Prize.
ANDRÁS KELLER
András Keller
András Keller is a Liszt, Kossuth and Prima Primissima Prize laureate violinist and conductor, the founder of the Keller Quartet. He studied with the greatest masters, and the school of Weiner, Kurtág and Rados is identical for him with the most essential music. He became music director of Concerto Budapest in 2007, and the ensemble has since become one of Hungary’s leading symphony orchestras, known for its passionate and joyful performances. András Keller holds masterclasses all over the world, including at such places as New York’s Carnegie Hall, Yale University, the McGill University of Montreal, the London Royal Academy of Music and the Accademia Fiesole in Florence and the Festival d’Aix en Provence Academy. He has been one of the principal instructors of the world-famous IMS master school for over ten years. He held masterclasses at the music academies of Basel, Berlin, Hannover and Lübeck, and at the Verbier Festival. Since 2016 he has been professor of violin at the London Guildhall School of Music and Drama, in 2018 he was appointed as Béla Bartók International Chair.
Concerto Budapest
Concerto Budapest is one of Hungary’s leading orchestras. With an individual sound and ambitious programming, it is a special and distinguished presence in the Hungarian and international music scene. Its wide-ranging repertoire runs from well-known classics to contemporary pieces. The ensemble has such world-famous artists for returning guests as Gidon Kremer, Heinz Holliger, Isabelle Faust, Boris Berezovsky, Evgeny Korolev, Mikhail Pletnev and Khatia Buniatishvili. Over the recent years they have been invited to numerous international festivals, and the acclaimed concert halls of Europe, America and East Asia.
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek ingyenes kiadványa
Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató
Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.
Szerkesztő: Molnár Szabolcs
A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.
A címlapon: Várjon Dénes
Címlapfotó: Felvégi Andrea / Müpa