2014011
kortárs költészeti kurzus
IRKA — kortárs költészeti kurzus 2013 őszén 10 alkalomból álló kortárs költészeti kurzus zajlott a gödöllői Irodalmi Kerekasztal (IRKA) szervezésében a Városi Könyvtárban. Az itt közölt szövegek a kurzus résztvevőinek munkái — jellemzően a minden alkalommal az adott témához kapcsolódó „házi feladatok” közül válogattunk. Szövegek: Almási Lajos, Csorba János István, Emericzy Enid, Erdélyi Józsefné, Feketéné Bencsik Julianna, Galló Kovács Zsuzsanna, Gelybó Bence, Istók Anna, Kaján Anna, Kis Ilona, Mersdorf Ilona, Pataki Pál, Podlaviczki Júlia, Székely Péter, Sztavridisz Alexandra dűlő a műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat önálló tartalmú digitális melléklete szerkeszti: kabai lóránt kkl@muut.hu logo, layout, design: Tellinger András telli@chello.hu kiadja a Szépmesterségek Alapítvány Miskolcon felelős kiadó: Kishonthy Zsolt a megjelenést támogatja a Nemzeti Kulturális Alap ISSN 2062-4409 http://www.muut.hu/dulo http://www.facebook.com/muutfolyoirat http://iwiw.hu/muut http://twitter.com/muut_folyoirat
1
2
3
4
5
6
7
8
9
Az első találkozást követően egy nem verses stílusgyakorlat volt a feladat: a bemutatkozó-kurzusindító alkalom történéseit újsághírekként kellett megírni oly módon, hogy a „klasszikus rovatok” (belpolitika, külpolitika, bulvár, időjárás) modora tükröződjön a szövegben.
Istók Anna Belföld: A helyi sajtóorgánumokban meghirdetett irodalmi kurzus pénteken este alakuló ülését tartotta a városi könyvtárban. Riporterünk kérdésére a tanfolyam szervezője úgy nyilatkozott, hogy a kurzus várhatóan december közepéig tart majd. A tagok a helyi önkormányzatok által alkalmazott közigazgatási hatósági eljárást negligálva egyhangú szavazással választották meg vezetőjüket. Erre egyébként csak egyetlen jelöltjük volt, Kabai Lóránt költő. Az új elnök beterjesztette javaslatait a csoport működéséről és a tagok feladatairól. Aki ennek elvégzését nem vállalja, arra ugyan pénzbírság nem lesz kiszabható, de Kabai úgy fogalmazott, hogy az ilyen történést vállalhatatlannak minősíti. Külföld: Nem a pénzpiacok megnyugtatása végett ült össze a 15 fős delegáció, akik péntek este a Gödöllői Városi Könyvtárban tartották kihelyezett ülésüket. Az AP hírügynökség értesülése szerint az alacsony biztonsági kockázat mellett megtartott találkozón sikerült stabilizálni a hangulatot, a résztvevők közös nyilatkozatban utasították vissza a találkozás elhalasztását. A tagok sürgették a megállapodást a nemzetközi konfliktust nem okozó, de a résztvevők számára rendkívül fontos feladatok meghatározása kapcsán. Az elnök felszólította a tagokat, hogy vállalt kötelezettségeiknek tegyenek eleget és reményének adott hangot, hogy jövő héten már konkrét ügyekben is dönthetnek. Bulvár: Az orosz fővárosban tanfolyamot tartanak azoknak a nőknek, akik szeretnék tökélyre fejleszteni az orális szexet. A három és fél órás intenzív képzés 3500 rubelbe, azaz körülbelül 24 ezer forintba kerül, és 50 féle (!) technikát mutat be a résztvevőknek, akik műpéniszeken sajátítják el a tökéletes módszert. Nem csak az orális szexet lehet ma már tanfolyamon megtanulni, Gödöllőn például a helyi könyvtárban a kortárs versírásról tartanak 10 hetes kurzust az érdeklődőknek. A költészeti tanfolyam ára nem olyan borsos, mint szexipari társáé, de azért a szervezők fejében bizonyára megfordult, hogy a pajzán versek, az erotikus költészet manapság reneszánszát éli. Időjárás Péntek délután egy anticiklon érte el a Gödöllői Városi Könyvtár költészeti kurzusát, melynek hatására lassú melegedés vette kezdetét. A kezdeti borús hangulat lassan felszakadozott és több-kevesebb időre kisütött a nap. Időnként élénk légmozgást lehetett tapasztalni, de az est végére mérsékelt maradt a szél. Szórványosan előfordultak ásítások, ez a melegfronti hatás következménye. A frontra érzékenyeknél az est végére fejfájás, migrén is kialakulhatott. Jövő héten tovább melegszik a levegő, a légmozgás megerősödik, időnként viharossá fokozódik. Az esetleges viharkárok megelőzése érdekében javasoljuk, hogy mindig készüljön el házi feladatával.
Podlaviczki Júlia Kurzus-est Itthon kurzus-est Ami az Európai Unióban Élőben megy Körbeülték hát az asztalt Nagyokat kacagnak s Talán el is pirulnak Egy-egy vers alatt. Az idő mesés, Kissé hűvös A társaság az est után Mosolyogva nyúl Kabátja után
1
2
3
4
5
6
7
8
9
A második alkalommal az időmértékes és az ütemhangsúlyos verseléssel foglalkoztunk. A feladat szerint a résztvevők egy korábbi versük 2-4 sornyi részletét (vagy akár az egészet) írták át e formák valamelyikébe (vagy mindkettőbe).
Emericzy Enid Szerelemsirató szonett Halálos hidegek harsányan hömpölyögnek, összetörött ölemben őrzöm ördögi ölelésed, mennék messzire, menekülnék magamtól, lázas lángolásom, lépteim: leláncolva. Futásomat fülledt félelmek fékezik, tikkadt torkomban tajtékzó tombolás, fejemben feneketlen, fakó fagyhalál, szikkadt szívemben szétdúlt szerelem. Pucér pillangóként pállott pokolban, kezeimben kővévált könyörgések, zúzmarás zongoraszó zokogva zeng. Recehártyámon reszkető remények, száraz szemeimben szenvedés szűköl, néma nézésemben nincstelenség.
Halálos csendben jéghideg hullám ölemben őrzöm ölednek ízét messzire mennék ha tudnék merni leláncolt léptem kihűlt a vérem
Feketéné Bencsik Julianna Sárga kis falevél úgy hull le az ágról, Mint a hópehely hull az égi világból.
Hullik és dús koronába olvad a sárga levél mintha a hópihe hullna földre az égi világból
Galló Kovács Zsuzsanna Műteremben Csend árad a levegőben, a csend az, ami átöleli a levetett ruhák illatát, s a poros mellszobor árnyékát, mint pók szövi be hálójával a mozdulatlanság.
csend a szobában mellszobor árnya néz a sötétben köntös a széken mozdulat nélkül várja az éjjelt illata lebben el tova éppen * Csendben néz a szobor árnya Árva korsó párját várja Pók hálóját lassan szövi Éjjel a csend átöleli
Kis Ilona Fagyos, szikár vidéken Lépsz puha hópihéken.
Csillog a hóban, a fagyban Hópihe álom az agyban
1
2
3
4
5
6
7
8
9
A kötött versformák témájának lezárásaként a rímről, a rímszerkezetekről és -típusokról, illetve a leggyakoribb rímes versformákról volt szó, különös tekintettel a legnépszerűbbre, a szonettre. A feladatban egy már létező szonett rímszavait (csak a rímelő egységek lettek megadva, hogy semmilyen módon ne befolyásoljon senkit az eredeti szöveg) felhasználva írtak szonetteket. Csak a „megoldások” felolvasása után ismerték meg az eredeti verset, ez Tandori Dezső Még így sem című kötetében szerepelt: Vagy valamit mégsem; vagy valami talán épp akkor lenne valami Azt hiszem, a kezeletlen jegyek úgy érvénytelenek, mint mindenünk, amíg helyzetekbe nem kerülünk, s nem dönthetünk: mi legyen, mit tegyek; hogy az egész valami egyebet jelentsen. S talán épp ezért teszünk így vagy úgy. Ez a kettőshelyzetünk vonz: átlagok és különbözetek szeretnénk lenni. És én, mert csak erről van igazán tudomásom, hiszen a kettőshelyzet már csak kívülem érvényes, szabadulnék a jegyektől, melyek kezelésre várnak… Hogy aztán…! És ezért az egészet odaadnám.
Almási Lajos Első szonettem Mosoly, megannyi szépségjegyek, Nincs most meg már talán mindenünk. Minden kockázatot kerülünk, Amiért kell mindent megtegyek. Jöjj közel, nem kérek egyebet, Nem tagadom, ennyit sem teszünk. Itt van mi szerelmes helyzetünk, Hol vannak már különbözetek. Mikor nem tehetek ma erről, Minden szerelmes csókból, hiszen Itt más nincs számodra kívülem. Megjósolt csillagos jegyektől, Én minden nap ott vagyok aztán, Szívem mindenét odaadnám.
Csorba János Amikor feltűnnek az égi jegyek Örökre elhagyjuk érte mindenünk Nem kérdezzük többé hová kerülünk Csak azt szeretném hogy én is úgy tegyek Ne várjak semmit ne kérjek egyebet Felejtsem el amit nem másért teszünk Veszélybe sodorva kényes helyzetünk S bár fontosak mind a különbözetek Nem mondjuk senkinek nem szólunk erről Nem hinné el senki amúgy sem hiszen Csak én tudom senki más énkívülem Mind mást olvasna az égi jegyekből Pedig csak azt kérem legyen csend aztán Cserébe én mindenem odaadnám
Emericzy Enid Belénk vannak égetve már a jegyek Meg van jelölve örökre mindenünk Hogyha egymástól messzire kerülünk Megtalállak és tudom majd mit tegyek Hisz úgysem tehetünk semmi egyebet Csak pontosan azt amit éppen teszünk Nem változtathatjuk meg a helyzetünk Nem számítanak a különbözetek Kedvesem vajon mit gondolsz te erről Alig hiszem, hogy valami mást hiszen Azt mondtad nem számít semmi kívülem Mégis megszabadulnál e jegyektől Mi történne veled és velem aztán Érted én mindenemet odaadnám.
Erdélyi Józsefné Lelkünkbe örökre bevésve jegyek Ez életünk során mindenünk Hisz nem tudható merre kerülünk Kérlek ne mondd meg mit tegyek Bár cselekszünk értéktelen egyebet És hiábavalóságokat is teszünk Mégis állandó lesz helyzetünk Kiegyenlítődnek a különbözetek Drágám senkinek ne beszélj erről Nem kell megtudniuk hiszen Nem hihetsz másnak kívülem Ha megválnál mégis e jegyektől Indulnék utánad megtörten aztán Megfagyott lelkemet Neked odaadnám
Feketéné Bencsik Julianna Kezemben vannak a színházi jegyek, ezért a zaciba tettem mindenünk. Lehet, hogy egyszer utcára kerülünk, nincs más választásom, hát mit tegyek. Nem tudom eladni házam, egyebet, sokat dolgozunk és többet teszünk, hogy mielőbb javuljon helyzetünk, múljanak el a különbözetek. Már sokszor elmélkedtem erről, s nem fáj, hogy éveim repülnek, hiszen bánatos lelkem nem látják kívülem. Szép estét várok a színházjegyektől, lelki feltöltődést, hogy később aztán érte újra mindenem odaadnám.
Galló Kovács Zsuzsanna Közösen kérdezted: vannak bennünk közös jegyek melyek velünk lesznek most már mindenünk majd ha egymás életébe kerülünk sokáig nem tudtam érted mit tegyek mondtad: mit is csinálhatnánk egyebet mint mindent ezentúl egymásért teszünk ezidáig nem volt ilyen helyzetünk életünkben voltak különbözetek kérdezted: mit gondolok most már erről amikor együtt vagyunk oly jó hiszen egyedül nem vagy már sehol kívülem mondtad: sose váljunk meg a jegyektől melyek most már hozzánk tartoznak aztán mindenemet örökre odaadnám
Kis Ilona Anyajegyek Kidomborodó foltos anyajegyek, Átértékelve tőletek mindenünk, Amikor lidércnyomásba kerülünk, S rettegve kérdezzük: Mit tegyek? Hiába várunk válaszként egyebet, Elrejtve életünk, bármit teszünk. Csak úgy formálható jobbra helyzetünk, Ha nincsenek köztünk különbözetek. Elvékonyodott ózonréteg, erről Semmit nem tehet, de te igen, hiszen Valaki azt súgja: „Ne maradj kívülem”. Lassult lépteid lustulnak jegyektől, Túlhajszolt életed kiáltja aztán: „Egészségért mindenem odaadnám”.
Mersdorf Ilona Csillagok kötöztek Évek, napok, a hold, csillagjegyek. Eldőlt minden: hogy kik leszünk, milyen testek vonzáskörébe kerülünk, hogy mit álmodjak, és mit tegyek… Hiába akartam volna mást, egyebet. Szeretni, élni… Bármi, amit teszünk, lázadás, harc — csak rontja helyzetünk. Amihez vezet — negatív különbözetek. Elhitted, hogy én nem tehetek erről. Mennem kellett tovább, hiszen ezt eldöntötték ott fenn, kívülem. Elfordulok a zsarnok jegyektől. Elindulok vissza, feléd aztán, hisz érted a sorsot is odaadnám.
Székely Péter Minősítéshalmaz, életjegyek, mint űzött vad, csapdába kerülünk, és nem tudom végül, hogy mit is tegyek, hogy meglegyen mindennapi mindenünk. Forduljak vissza, keressek egyebet, higgyem, hogy javul majd helyzetünk? De úgy nőnek a különbözetek, pedig mindig valami újat teszünk, Azt kérted, ne beszéljünk erről, százszor is meggyőztél arról, hogy hiszen senkid sincs már a földön kívülem, hát ne függjünk többé a jegyektől, mert ha a lelkemet is eladnám, aztán az ingemet kérnék — hát odaadnám!
1
2
3
4
5
6
7
8
9
Külön alkalmat szántunk a középkori népnyelvű költészetekkel való foglalkozásra, kiemelt figyelemmel a trubadúrok munkásságára, akik mind formai, mind tematikus szempontból megújították a lírát, s nemcsak a kifinomult szerelem dalait alkották meg, de olykor bizony pajzán (sőt trágár) verseket is szereztek. A kurzus résztvevői követték őket.
Emericzy Enid Pajzánkodás régiesen Szíved végre ha meglágyulna, lenne búmra oltalom, rebben feléd sóhajom. Rokolyádat felhajtanám s dús combodnak rejtekén fejem megpihentetném. Pendelyedet is leszedném, gömbölyödjön markomba mellyed édes halomja. Alul-felül habzsolnálak, ha végre egy éjjelen kedvem véled tölthetem. Lábaid közt elidőznék, beléd bújnék hosszasan, ahogy annak rendje van. Levegőt se tunnál venni, nyöszörögnél karomban fickándoznál alattam. Ki sem jönnék tebelőled míg nedvem fel nem fakad, ízlelgetném ajkadat. Kőkeményre merevedve bámulok rád naphosszat, szánd meg végre… kínomat!
Erdélyi Józsefné Vágyódás Esténként a várost járva Nézek be ablakokon Hangszerem pengetve, nyúzva, Énekem epedve dalolom. Ablakodnál állok meg — ó, tudd! Várok és várok és várok Reád, Te vagy, egyedül, kit imádok, Ó, drága, szép, okos leány. Hajad fénye, szemed kékje, ízes gyümölcs a szád, Hónapok óta másra sem vágyom, Csak fognám, csak nézném, csak csókolnám, Mimet nem adnám, ha megkaphatnám. Úgy érzem, örökké tart a varázs, Nem állok meg más ablakánál. Tudom, közöm nem lehet Hozzád, Mégis imádlak, Te drága lány!
Feketéné Bencsik Julianna Trubadúr ének a/ kifinomult szerelem formájában Oh szerelem, babérkoszorúdat Tedd a fejemre, hogy boldog legyek. Hadd lássam meg álmaim vágyát, azt az ifjút, kit úgy szeretek. Rá néztem lopva, nem egyszer, de százszor, vissza se nézett, csak ülte lovát. Kék szemű ifjú, te szerelmi végzet, csak egyszer nevess, és nézz vissza rám.
b/ pajzán, szerelmes formában Te kék szemű ifjú, délceg, jó vitézem. Atléta termeted, amikor csak nézem, borzolódik bőröm, ölelnélek téged, karjaimba zárnám férfibüszkeséged, csókra nyílna a szám, nyelvünk összeérne, egymásba fonódnánk, testi-lelki kéjjel, egy mámoros estén a sápadt holdfényben.
Galló Kovács Zsuzsanna pajzánul Jancsika ébred duzzad a vére áll meredezve fejjel az égnek szép Violácska ajka bezárva Jancsika kulcsa illik a zárba már odabenn van rengeti párszor szép violácska szirma kitárul sóhajok szállnak fel a sötétből szép Violácska testmelegéből Jancsika pilled vére lelankad már idekinn van vége a dalnak szép Violácska pislog az ágyban mint akit éppen megbabonáztak
Mersdorf Ilona Pajzán vers-párbaj Hölgy dalnokához Kegyes Uram! Mily balga Ön, ha azt hiszi, minden hölgy szívét megnyeri! Szép ez a dal! De ugyan mire sok tarka szó? Huss! Elrepül, mint a pillangó! És mi marad? A nő szavakra mit sem ad, azt kedveli, mi kézzel fogható!
Búcsút intek hölgyemnek… Tavasz párája lengte be a kertet, mint szívemet a szerelem, mikor megláttalak, kedvesem! Kerted legszebb rózsája voltál, szerény, piruló, illatos, s erény volt harmatod. Himnuszok zengték szépségedet, S én esdve kérdtem, nélküled mit ér az életem? Midőn térdre hullottam, szép hölgy, színed előtt, azt kérted, legyek szeretőd! Ha kifeslett, mit ér a rózsa? Díszítsd hát más kalapját, s én is máshol keresem majd lelkem gyógyulását!
Székely Péter A fürdőszobában A tükör előtt állt, nézegette magát, hátravetette, majd előre dús haját, telt keblén megfeszült lenge pizsamája, rátapadt a szemem hegyes bimbójára, tizenhét éves volt, én csak tizenhárom múltam egy hónappal már, azon a nyáron, álmaimban láttam a tóban fürödni őt, a csábos démont, s karjaimba venni úgy kívántam, ahogy csak kívánni lehet, le is hoztam volna a csillagos eget rögtön, hogyha kéri, de nem is vett észre, hegedültem neki, fütyült az egészre, pedig minden hangban lángolt a szerelmem, átkapni derekát sajnos dehogy mertem, csak úgy gondolatban játszadoztam vele, fülébe sugdostam, mikor szólt a zene, I want you, I need you, s kerestem a száját, gyermeki lelkemnek izzó mágiáját szakították fel a vágyódás percei, nekem kielégülés volt, de sajnos nem neki… és ott állt előttem, alig két lépésre, illatát beszívtam halkan, nagyon mélyre, fülemben dörömbölt szívem kalapácsa, szemeim tágultak, mint egy látomásra, mikor kigombolta a legfelső gombot, megrázta szép fejét, haja szertebomlott, pizsamája szétnyílt, lágyan a földre hullt, belépett a kádba, a tusolóért nyúlt, langyos víz ficánkolt ruganyos, dús testén, szappanozta combját, bárcsak én tehetném, aztán felém fordult, teljesen kitárva, felkínálva magát, mintha reám várna, akkor éreztem, hogy elzsibbadt a testem, amíg a szekrénybe bújva őt meglestem.
Sztavridisz Alexandra hamvazó péntek napsütötte holdudvaron énekel a csalogány nedves kelyhem sárga levét felissza a bor-magány barna legény kusza szőrén ragacsol a vad csalán vastag ajkú combközembe beleváj párduc tangám tedd ölembe két fejedet elaludt az őrláng virslifonnyasztó éjjelen fuldoklik a rézágy combfixbe szorított gépezet húsomba dolgozik két kezed kádba fröccsen az élvezet violaszín rezsón hamvad a karizma szúrós szagú női harisnya bája nappalimba bealudt az utcalámpa kint a sötét, bent az utca Pina Bausch vonaglik youtubra
1
2
3
4
5
6
7
8
9
Az előző témát — különös tekintettel a trágár kifejezések megjelenésére — belső levelezésünkben élénk vita követte, így az ötödik alkalommal kötetlen, ám a témától el nem rugaszkosó beszélgetést folytattunk az irodalom és az erkölcs témakörében. Az ezt követő feladat látszólag csak érintőlegesen kapcsolódott ehhez: „Miért írok?” — ez volt a kérdés.
Almási Lajos Miért? Mert létezik gondolataimban valami, Mindig megszólít és vezet az úton, Késztetés van itt bennem, velem, érzem. Mert Ő megengedi, ezért megtehetem! Néha csak a mély zúgást és zajt hallgatom. Gondjaimban megannyi sivárság. Aztán jön szikrázva ragyogtató fény, Ihletett álom, csodás befejezés.
Csorba János A vers hatalma Azt mondta a barátom A lányok fura lények Mondhatsz bármi okosat Csak kinevetnek téged Ámde mondj sok butuskát Csak rímeljen a vége Szemük elkerekedik És csókot adnak érte
Emericzy Enid Miért írok? (variációk) 1. Írok, ha örülök éppen, írok, ha szomorú vagyok, írok, ha mesélni szeretnék, és írok, ha mélyen hallgatok.
4. Miért próbálkozom versírással? Én nem tudom, igazán nem értem, akkor, amikor verset írok, nem földi — égi erő vezérel. Bennem van egy érzés, le kell írnom, maguktól jönnek elő a szavak, szorítom a kezemben a tollat és figyelem a belső hangokat.
Írok, ha túl nagy a lárma, írok, ha megríkat a csend, írok, ha teli vagyok vággyal, és írok, ha fojtogat a rend.
Milyen nehéz tud ez lenni néha! Elátkozok papírt és ceruzát, mert akármennyire is figyelek, az a belső hang rajtam nem jut át. Elvesznek a szavak valahogyan, és marad a meztelen indulat, rágom dühödten a ceruzámat, míg keresem az elillant szavakat.
2. Miért írok? Hát azért, merthogy muszáj. Gondolod, hogy önként kínzom magamat? Ó, ha tudnád, micsoda gyötrelem az, nem találni a megfelelő szavakat!
5. Írok például azért, mert beszélgetni nagyon szeretek, és az írás olyan, mintha beszélgetnék valakivel. Írok, mert a fejemben hemzsegnek a történetek, és meg kell tudnom, hogy a történetem vége mi lesz.
Hogy akkor mégis miért? Hát már mondtam. Nem külső, belső erő, ami kényszerít. Nem lehet ellene semmit se tenni, csak ha engedelmeskedem neki, az segít.
Írok azért is, mert borzasztóan kíváncsi vagyok arra, hogy mit érez az, aki a történetemet elolvassa. És végül — de talán ez a számomra legfontosabb ok: írok azért, mert írás nélkül nem az vagyok, aki vagyok.
3. Verset írni? Néha mesemondás, de többnyire inkább egy hangulat. Megbántottság, harag, csodálkozás — indulatok vezetik tollamat. A vers nem túl hosszú általában, s így nem lehet annyira bonyolult. Meg kell válogatni a szavakat, különben a költemény orrba rúg.
Erdélyi Józsefné Nappali álmok Erdőben csendben bandukolni Vízparton csobbanó hullámot nézni Hófedte gerinc csúcsán kapaszkodni Kertemben, hajnalban cseresznyét szemezni Talpammal tengerben halat simogatni Gyermektekintetben mélyre merülni Vágyteli kéjjel embert szeretni Hófehér papírra sorokat írni
Feketéné Bencsik Julianna Miért írok? (a) Szeretném, ha Szeretném, ha tudnám szavakba önteni, szeretném, ha bírnám mindazt elmondani, amit már megéltem éveim folyamán, unokáim, nektek örökségül hagynám. Nem vagyok én költő, híres irodalmár, de amit leírok, azt mind odaadnám, szívemből a szavak igaz történetek, olvassátok el majd, hogy megismerjetek.
(b) Kurzuson Férjem amatőr festő, képeinek száma száztizenkettő, írnom kéne róluk költeményeket, tanulni vagyok itt, hogy majd megtegyem.
Galló Kovács Zsuzsanna írás vártalak a kamaszkor „titokban elszívott cigaretta füstje” első sora óta egyre csak vártalak az évek egymásutánjában nem siettettem jöttödet hol boldogan, hol boldogtalanul egyre csak vártalak eljöttél, itt vagy foglak két kezemmel már nem engedlek el, s miközben mámoros önkívületben szenvedélyesen írok, érzem, egész életemben téged vártalak a kamaszkor „titokban elszívott cigaretta füstje” első sora óta téged vártalak a csodát, a varázslatot a borzongást, ami testem lételeme lelkem gyógyírja áldás és megnyugvás: írás
Istók Anna (miért kezdtem el írni) Egyszer régen nagyon szerettelek Aztán álmomban megöltelek Felébredtem. És te még mindig ott voltál. Papírért nyúltam, tettem egy tétova vonást. Ott véreztél el a kockás füzetemben (Ne hidd, hogy szép halálod volt) És én végre már nem szerettelek. A füzet még megvan. Benne pár oldal. Üresen.
Kaján Anna Miért írok? Írok, ha fáj, Ha valaki bánt, Írok, ha jó, S ha elmondható, Írok, ha nem, hogy könnyebb legyen. Mindegy, mi vár, Mert írnom muszáj.
Kis Ilona Ars poetica A végtelen összetettségben lebegve, Lelkiismerettel, világgal kibékülve, Megfoghatatlan belső kényszer ereje A bennem zakatoló közlés ereje. Boldog viszonyban összehajló gondolat, Tartóívként érzelmeimnek teret ad. Formába zárva haszna, értelme marad? Törékeny ceruzaként töretlen marad?
Mersdorf Ilona Meghatározás Az írás ablak, mely egyszerre nyílik a külvilág felé és önmagadra. Az írás olyan, mint bűvész kalapja. Kell? Benne a világ! Nem? Eltűnik. Az írás szándék. Valamit tenni, hogy az elmúlás ne érjen utol. Az írás kétely. Tapogatózol. S elég egy szép szó ujjongani!
Pataki Pál Miért írok? Manapság már több az író, mint az olvasó. Gondoltam, beállok a sorba, mint a többi író. Hozzá is fogtam, de nem tudtam, kinek írok, Olvassák-e vajon tágas szemmel az olvasók? Őrhelyemre állva írtam első gondolataim, Beláttam, nem lesz nekem ez a kenyerem. Nem akarok én soraimmal sok pénzre lelni, Írásaimmal egyet akarok, a jó hírt közvetíteni.
Podlaviczki Júlia Az Élet/Írás Az írás Meghalni nevetésben Perzselő szerelemben Az írás Meghalni s megfulladni Virágok tengerében Az írás Meghalni egy ölelésben Szikrányi boldogságban S feltámadni A Napban Kitárt karokkal Újjá születni S írni, írni
Székely Péter Ars poetica Alkotok, hiszen minden mozdulatom a Teremtés formálása, az érdemtelenül kapott kegyelem elfogadása a táguló csendben. Egy hang vagyok az Örök Szimfóniában, és elpattanok, mint a húr, amikor mennem kell tovább, oda, ahol a Csend az úr.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
A stíluseszközökkel, a szóképekkel és az alakzatokkal foglalkozó alkalmat követően egyszerű újsághíreket írtak át a résztvevők különböző stílusokban — a feladat szerint legalább egy túlstilizált változatnak is születnie kellett.
Csorba János Jókai Mór ifjúkori szerelme, Domonkos Terézia 1864. október 9-én, kilenc évi házasság után Gödöllőn lelőtte férjét, Sztregovai János tanítót. Egy októberi éjszakán fegyver dörrenése verte fel a csendet, és Sztregovai János tanító szíve utolsót dobbant az éjben. Nem kérdezett semmit, csak tágra nyílt szemével a gyilkosára nézett, Ifjú hitvese, Domonkos Terézia állt ott, pisztollyal kezében.
Te orkán szaggatta éjsötét lepel Szakítsd fel sűrű fátylad gyilkosáról Sztregovai János tanító hever Ágyában holtan orgyilkos golyótól Kiomló vére hívja most gyilkosát Isten ne hagyd e képet látnia Ő jön itt kezében tartva pisztolyát Hű hitvese Domonkos Terézia
Feketéné Bencsik Julianna Modern kori rabszolgaság Harmincmillió rabszolga él búsan, betegen a Nap alatt, kifosztottan, kisemmizetten, éltük csak futóhomokként szalad, vergődnek, mint a partra dobott halak, az uzsorások és a kényszermunkák alatt, halkan felnyög, szól, kiált, majd üvölt: Állj meg, világ! De a válasz nem jön.
Harmincmillió rabszolga él, fedél nélkül a Nap alatt, jogfosztottak, kisemmizettek, áldozatok, kik robotra mennek, éltük szökik, mint börtönéből a rab, uzsorások verik, ha pénzt nem ad. Emberek! Nektek mindent szabad?
Galló Kovács Zsuzsanna Árverésen a Kennedy halála időpontját mutató karóra ötven éve az aranyóra megcsillant a dallasi napfényben az Elnök karján s örökre megállt. dél múlt harminc perccel éppen ötven éve az elegáns limuzinban kacagott, sikoltott, üvöltött a halál. százötvenezer dollárért most kikiáltják, s a pénz egy részét a Vöröskeresztnek adják
éppen ötven éve Dallasban megállt az óra az Elnök karján a limuzinban most ötven év után százötvenezer dollárért elárverezik, s adnak a pénzből a Vöröskeresztnek is
Mersdorf Ilona Mozogj velem! Zsírégető torna indul az ikladi Művelődési Házban Tornázz velem és fitt leszel, oly könnyű, mint a hópehely. Lehetsz fiatal vagy öreg, én átformálom testedet!
Mint sercegve kisül hűs lángon disznófasírt, úgy olvasztom le röpkén lágy testedről a zsírt. Porhüvelyed zsenge, vagy éretten éltesebb, biztos lehetsz, lelked velem pink mennyekbe megy.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
A hetedik találkozás alkalmával Mallarméről, a versválságról és a Kockadobás… című költeményről volt szó. A feladatban egy Stéphane Mallarmé-vers (nem sorrendben megadott) rímeit felhasználva írtak eltérő terjedelmű verseket. Az eredeti vers Weöres Sándor fordításában ismerhető magyarul: Más legyező Merengő, hogy elöntsön engem úttalan gyönyör-áradat: tudd kényes-hazugúl kezedben óvni, lengetni szárnyamat. Alkonyi üdeség fuvalma száll hozzád ringásaiban és rab lengése távol tartja a látóhatárt finoman. Szédület! rezeg-remeg ime a tér, mint nagy csók, szüntelen és őrölten, mert senkié se, fel nem szökell, el nem pihen. A szilaj édent méred-é föl, zeng eltemetett kacaja lesurranva szád szögletéből a kis ráncba, mely rokona! Rózsás partok jogarpálcája arany estéken kél elő, hideg, fehér, csukott a szárnya, szemközt egy égő karkötő.
Mallarmé kisasszonyé
Emericzy Enid Hiába Zúgva bugyborékoló áradat csatakossá tette a szárnyamat, repülni hívó szellő fuvalma már nincsen benne ringásaiban. Sorsom vagy az istenek pálcája, Vijjogó keselyűk véres szárnya, Vad vágyak őrjöngő kacaja Titkos álmaimat féken tartja. Te, hűs csillagködöknek rokona, Lágy csókkal érintettél, finoman, Sosem reszkető, bátor kezedben Megtartasz, vigyázol, őrzöl engem. Lehet nappal vagy éjjel, szüntelen Kőszikla éberséged nem pihen. Akkor is jössz, ha nem hívlak elő, Pokloknak mélyéből is följössz, föl, vagy ég és föld bármely szögletéből. Ölelésed bilincs, nem karkötő Én nem tudok lenni senkié se Most láthatsz meghalni, lássad: íme. (De tudd, a te kezedben volt a tőr.)
Erdélyi Józsefné Kezem ujjaid között tartod kezedben Szemeddel vágyódva ölelsz át most engem Megindul bennem a lélekáradat Szerelmem kibontja feléd szárnyamat Nem lehet szebb szelek fuvalma Édesebb tündérek visszhangzó kacaja Buja vágyaim rebbennek elő Zsongva hajóm indítva emelnek föl Karjaid átfonnak mint aranyos karkötő Választ küldök gyorsan, testem szögletéből Csillagok harmatok éjszakák rokona Te ki vágyam régtől örök fogva tartja Testünk mozdul, bódultan, finoman Jeleket küldve édes ringásaiban Nem csak szívem döfi erődnek pálcája Felröpíti kéjem mint a sólymot szárnya Vágyunk szorít repít emel szüntelen Míg elérve célját boldogan megpihen Nemes csókjaink elfogytak most íme: Nincs nagyobb szerelem, soha, senkié se.
Feketéné Bencsik Julianna Reménytelenül Hullámzó tenger ringásaiban látom a távolban, hogy finoman, csábítón csapkodja szárnyát szüntelen a sirály, ahol az ég megpihen. Mintha ezzel üdvözölne engem, hajóm kormánya még a kezemben, innen tekintek a magasba föl, a lelkem bánatos szögletéből. Lassan megérint a lég fuvalma, bőröm borzad, mert a kéj rokona, mely most is harsányan azt kacagja, hogy a lelkem fogságában tartja. Álmaimban még gyakran jön elő a tőled kapott arany karkötő, mint vitorlát, bontottam szárnyamat, de vihar jött, és mocskos áradat. Mint sebzett madár, ha eltört a szárnya, úgy tört ketté életem pálcája, sodorta víz, de itt vagyok, íme, lelkem meghalt, és már senkié se.
Galló Kovács Zsuzsanna Chanson a vágyhoz Ó sodró áradat kapd föl szárnyamat s röpíts el engem hozzád szüntelen Ó édes fuvalma a vágynak rokona mámornak jöjj elő lelkem szögletéből s tested ringásaiban érezzem finoman nem vagy már senkié se csak az enyém íme a magányt távol tartja szívünk boldog kacaja s kezem kezedben örökre megpihen
Istók Anna szüntelen Olyan egyszerű ez. Vagyok íme: Mindenkié és senkié se. Árnyamat a föld magában tartja. Én vagyok a naprendszer sugárzó kacaja. Én vagyok tavaszi füvek fuvalma, Minden lelkes lény rokona. Vihar ölemben megpihen, Akárcsak szívem a kezedben. Olyan vagyok, mint virágos karkötő, Átfonom a világot: vegyen el ő Is mátkául engem, Olvadjunk eggyé szüntelen: Zöldben is, fagyban is finoman, Óvón őrizzen a víz ringásaiban, Ha fogytán a levegő, emeljen föl Óceánok magányos szögletéből. Ha jönne fagyos áradat, Ha törött jégpáncél metéli szárnyamat, Suhintson rám varázspálcája, Legyen az én szárnyam az ő szárnya
Kis Ilona Tied vagyok Óvó markodban tartasz engem, Öled meleg ringásaiban. Fényözönben — lágyan, finoman, Örök reménységben — kezedben. Lecsendesült szellő fuvalma Megbecsült életem kacaja. Vágyam álmát reményben tartja Megmaradásomnak rokona. Egekből eredő áradat Üvegtenger hűség pálcája. Pehelykönnyű szabad szárnya Égbe emeli ép szárnyamat. Szelíd ragyogásodban, íme Sugárnyalábok törnek elő, Körülölelnek, mint a karkötő. Tied vagyok, vagy senkié se!
Mersdorf Ilona A nap menyasszonya Néztem, ahogy az áradat homokba szövi lábad finoman. Az alkony ringásaiban én is ledobtam szárnyamat. A tenger sós fuvalma a partra sodort engem, ott csillogott kezedben tündérek bűv-pálcája. Ki vagy? Sirályok rokona? Szép fejed homokban pihen, könny pereg szemedből szüntelen. Sikolt gonosz testvérek kacaja. Nem vagy övék, de senkié se! Kincseimet veszem elő: itt egy rubintos karkötő, lásd, mint illik kezedre, íme! Mosoly fakad szád szögletéből, enyém vagy! Óh, de lábad fogva tartja a homok. Hiába a sirályok szárnya, nem repülhetsz velem az égbe föl!
Sztavridisz Alexandra Ölellek ólom szendergésből rázott Ő föl tág szeme oldalsó szögletéből nézett meglátott Engem nyirkos tenyerem ím ráng most két kezedben míg öledben olvadunk sajt-fínoman két vérkörünk lesz egymás rokona érzem elkap egy ismerős áradat kitapintom megcsonkolt szárnyadat boldog barna jajjom fuvalma elhalványul sejtünk ringásaiban azóta öledben ülnék szüntelen képzelt vágyam nálad pihen Teremtőnk szemeit rajtunk tartja fákról hull alá angyalai szárnya sem rablánc sem karkötő nem kerülhet többé elő Csak Őrangyalunk suhintó pálcája itt az új Életetek íme libben kacaja csak tietek — senkié se!
1
2
3
4
5
6
7
8
9
A klasszikus avantgárdról szóló előadás után egy Kassák Lajos-vers sorainak kezdőszavait (kivéve az egyetlen évszámból álló sort) az eredeti sorrendben felhasználva írtak saját verseket a hallgatók. Az eredeti számozott költemény: 30 Fiúk szeretik a lányokat a lányok liliomot égetnek a szemükben s megérintik őket fölzengenek bennük a hangszerek öreg zöld folyók nyújtóznak át a földeken néha úgy látszik kinyílnak a kapuk s a fák kiforrják lemetélt karjaikat a gyerek feje 14 percig sajgott a nikkelfogóban és mégis itt vagyunk valamennyien papa az asztalfőn ül és lógatja a bajszát 9 gyerek kanáriumadár 3 muskátli és a teleírt adóívek menyecskék fölbodorítják hiúságukat s a falak bocsánatot térdelnek hogy kissé fölmelegítettek bennünket szegény barátom most kitárja karjait mint a Championok 1922 kivülestünk a lőtávolon a nap leszállt ó ki merítené ki szemünk vad mocsarait talpunk alatt érezzük jajgató halottainkat Te ott vagy Én itt vagyok egymáshoz ér a húsunk és didergünk a világtalanságban
Almási Lajos Fiúk és lányok Fiúk biztatják a lányokat szép szavakkal, A lányok, hallgatva rájuk, ugranak. Öreg zöld folyók morognak rájuk. A gyerek feje büszkén emelkedik, És mégis van olyan, kinek sírása tör elő. Papa zord tekintettel figyeli, 9 gyerek csak nevető kiáltását. Menyecskék mosolyt fakasztanak, Szegény barátom szomorún áll közöttük. Kívül-belül pillanat zavara ez, A nap fénye alig dereng a határon. Ó, ki merítené hálóját zöld folyóba. Talpunk megvetjük, miénk a nap, Te, barátom, mosolyogj, bizakodj. Egymáshoz ér testünk, kedves lányok.
Csorba János Fiúk lányokról beszélnek szabadon, szépen. A lányok titkos-talányos beszéde olyan, mint Öreg zöld folyók hűvös-homályos mélye. A gyerek feje simul anyja keblére. És mégis éberen, ha alszik is, látja Papa és mama most ölelkeznek kéjjel. 9 gyerek vár rég, születni szeretne, Menyecskék csókolják őket minden éjjel. Szegény barátom, ne sóhajtozz merengve, Kívül hagyd e gondot, nem tehettél róla, A nap is meghal éjjel, nem a te vétked. Ó, ki merítené körmét a szűz hóba? Talpunk alatt parázs, mi tűztáncot járunk, Te meg én csak forgunk, bukfencet is hányunk, Egymáshoz ér lelkünk, többé el sem válunk.
Emericzy Enid Afrikai emlékképek Fiúk ültek az elefántokon, pucéran, arcukon friss férfiasságuk pökhendi bája, A lányok a bokorból lesték őket, bimbózó vágyakkal, édesen kacarászva. Öreg zöld folyók elnyúltak medreikben, mint óriásira nőtt, napozó gyíkok. A gyerek feje a nagy, lapos kőhöz csapódott, teste élettelenül hevert a fa alatt, és mégis, az a sikoly mintha még mindig ott keringene, meg az a néhány kicsi szó „Papa, papa, vigyél haza, nagyon fázom” — ezt motyogta alig hallgatón. Kilenc gyerek a kunyhók között kergetett egy visítozó fekete malacot, Menyecskék vitték vállukon kosaraikat, szálfaegyenesen, mellük léptük ütemére imbolyog. Szegény barátom ott ült az akácia alatt, ölében a halott kisgyerek. Kívül rekedt mindenen, szeme kiszáradt tó, torkából átkok kígyóztak az égre, A nap itthagyta őt is, éppen készült lebukni valahol a hegyek mögött. Ó, ki merítené most korsóját a múlt vagy a jövendő végtelenjébe? Talpunk együtt taposta a földet, táncunkat a holdfényben együtt jártuk, Te is, mint mindannyian, azt képzeltük, egyszer majd véget ér az út, Egymáshoz ér és összefonódik a legelső meg a legutolsó pillanat.
Feketéné Bencsik Julianna Áldozatok Fiúk a vízbefúltak emlékművénél álltak, A lányok meg koszorút tettek oda, Öreg zöld folyók sodrának sok az áldozata. A gyerek feje még látszott a habokban, És mégis, most hirtelen alámerült, Papa a parton szaladt zokogva, 9 gyerek meg követte őt. Menyecskék jöttek ruhát mosni sorban, Szegény barátom, ők nem segítenek, Kívül-belül nincs olyan hatalom A nap alatt, aki ezt most itt megtegye. Ó ki merítené magát e zuhanó árba? Talpunk alatt mindent elmos a víz, Te pedig, gyermek, csak sodródsz az árral, Egymáshoz ér majd lent halott kezünk.
Galló Kovács Zsuzsanna Decrescendo Fiúk hallgatják a gyöngyöző kacagást, s nézik a lányok testén mint jár táncot a hűs patak lágy csobbanással öreg zöld folyók titkai úsznak el a gyerek feje anyja ölében vérzik felettük sirályok köröznek némán és mégis derűsen várják a holnapot papa arcán régmúlt idők emlékével 9 gyerek az asztal körül messzire száll csilingelő nevetésük menyecskék lágyan ringatják szoknyájukat erős csípőjükön szegény barátom melegedj még egy kicsit velük nemsokára kívül maradsz az élők kapuján a nap leáldozóban Ó, ki merítené kezét a holtak tavába talpunk alatt dübörög a múlt sirályok vijjognak te már sehol se vagy egymáshoz ér jégcsap-bőrünk
Istók Anna Sostenuto, ritardando Fiúk még harcolnak tankokkal A lányok még játszanak kivájt szemű babákkal Öreg zöld folyók tekerik még körbe a világot A gyerek feje beszorul a szülőcsatornába És mégis mindenkinek esélyt kell adni Papagájszín, fröccsöntött életet élni 9 gyerek — az annyi mint 3×3 pont mint a mesében Menyecskék sütnek hamuba sült pogácsát Szegény barátom hisz csak tréfáltam nincsenek már csak tetovált lányok Kívül smink belül semmink sincs A napsütés csak kiemeli a Föld ráncait Ó ki merítené meg magát a cseppfolyós iszonyatban? Talpunk temetők hulladékán tapos És Te még azt hiszed ér az valamit ha két emberi kéz Egymáshoz ér?
Kis Ilona Miután meglelsz Fiúk kincses kardjukkal gőgös sereget vernek, A lányok lelkük tisztulásáért esedeznek, Öreg zöld folyók hömpölyögve űzik a gondot, A gyerek feje fejedelmi dicsfényre gondol, És mégis megrenghet szívében a vágyott álom. Papa, fejedelmek papja, neved kiabálom! 9 gyerek győzelméhez legyen kovász, megkelt! Menyecskék, vők, keressetek rigóhanggal reggelt! Szegény barátom szerető szívével őrködik, Kívül gyöngyös gyolccsal takargat, s nem hivalkodik. A nap narancssárga sugárban ontja erejét, Ó, ki merítené veszett verőfénybe testét? Talpunk balzsamos illattal itatja a harmat, Te, aki kegyelmed kincsével adod Önmagad, Egymáshoz ér Benned az ember, miután meglelsz.
Mersdorf Ilona Barátomnak 1. Fiúk, úszkáltunk a tengernyi tóban, A lányok fehér koszorúkat kötöttek, Öreg, zöld folyók mélyen hömpölyögtek, A gyerek feje el-eltűnt a habokban.
2. Fiúk mentünk csak le a gáthoz, A lányok nem jöttek velünk. Öreg, zöld folyók hömpölyögtek, A gyerek feje örvénybe tűnt.
És mégis ott voltunk minden tavasszal… Papa velünk jött, vigyázott minket. 9 gyerek lubickolt önfeledten, Menyecskék csenték el a ruhánkat.
És mégis haza kellett menni, Papa hozta karján barátomat. 9 gyerek ölelte sírját, Menyecskék altatódalt zokogtak.
Szegény barátom, elsodort az élet, Kívül hegyek folyókat könnyező egén, A nap tán több színt ígért ott tenéked.
Szegény barátom, elmaradtál tőlem, Kívül a hétköznapok ösvényein, A nap nem cserzi bőröd öregre.
Ó, ki merítené lelkét idegen tengerekbe, Talpunk ha taposhatná az örök ifjúság vizét? Te hívsz, találkozzunk ott lenn a mélyben,
Ó, ki merítené testét az örök ifjúság kristályvizébe?
Egymáshoz ér még egyszer jeges kezünk.
Talpunk alatt, a hullámzó hínármezőkön, Te ott lebegsz az időtlenség ravatalán. Egymáshoz ér kezünk — örökre.
Pataki Pál A focisták Fiúk, látva a szurkolókat, rohantak a labda után. A lányok sikoltozva ordították: gólt-gólt ezután! Öreg, zöld folyók is visszaverték a hangokat délután A gyerek feje látszott ki a habok verte part oldalán. És mégis, izzadva ugyan, de győztek háborúban, Papa csitította unokáját: légy csendben ezután ! 9 gyerek lelátóról üvöltözött: győztünk-győztünk! Menyecskék csitították le a lázongó háborgókat. Szegény barátom megnyerte a fogadást, Kívül tágasabb, bent harc, a győzelemért A nap még este is szórta fényét küzdőkért, Ó, ki merítené már kanállal a tenger vizét. Talpuk alatt még a Föld is megmozdult. Te nem kedveled már a küzdő focistákat? Egymáshoz ér a játékosok lelki sóhajtása. Nem értik, miért nem kedvelik a focistákat.
Podlaviczki Júlia A fiúk cseleznek A lányok csacsognak Öreg zöld folyók csörgedeznek A gyerek feje zöldül És Mégis nevet Papa mesél 9 gyerek hallgatja Menyecskék csábítanak Szegény Barátom szédül tülök Kívül az udvaron A Nap elbújik Ó ki merítené kannáját fényében? Talpunk alól eltűnik a talaj Te kedves úrfi Egymáshoz ér-e a kezünk?
Székely Péter Tűnődés egy régi fotó fölött Fiúk mosolyognak az elsárgult képen a lányok oldalt állnak, megszokott szerényen öreg zöld folyók csobogását hallom a gyermek feje bágyadt, a karomban tartom és mégis felsír megint, nyöszörgő hangja: Papa, simogassál! Mindig ezt akarja. Kilenc gyerek néz rám most a másik képen, menyecskék vihognak, de rég volt, de régen! szegény barátom ott álldogál közöttük, vidám, még jól néz ki — de rég eltemettük! A nap emléke még itt él a szívemben, ó, ki merítené horgonyát mélyebben? Talpunk már a mának dús talaján dobog Te maradtál nekem, életünk úgy robog, egymáshoz ér lelkünk, s hangtalanul zokog.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
A kilencedik alkalom a neoavantgárdról, a posztmodernről illetve a vizsgálódási körébe és az alkotói módszerei közé a matematikai egzaktságot beemelő OuLiPo nevű alkotói csoportosulásról szólt — a „házi feladatok” valamely oulipós „megkötés” alkalmazásával íródott szövegek lettek.
Emericzy Enid Egy hosszú szerelem rövid története — annyi, amennyit a természetes számsor első egész száma jelöl — vízszintes irányban nagy kiterjedésű — a szeretett személy iránti vágyban és odaadásban megnyilatkozó, nemi vonzalmon alapuló érzelem — csekély hosszúságú — megtörtént esemény(ek) összefüggő sorozata elmondva vagy leírva
Feketéné Bencsik Julianna A ló lám dőre fővel sóhajt Világot bejárván tapasztal megfontolt zabföldeket.
A hó hűt hull belep takart mindent hegyeket városokat randevúkat repülőtereket valószínűleg összekovácsol viszontagságot segítőkészséget
e jó tök nagy sárga szinte zamatos sütötten sejtelmes mustárszín színpompája megnyugtatja pótolhatatlan legyőzhetetlen bélrendszeremet
Galló Kovács Zsuzsanna a fő vers alap lehet minden rajongó embernek irodalmat szeretőknek mindenkinek irodalmárnak
Gelybó Bence Karácsony ez itt most vajon advent negyedik szerintem ötvenedik vasárnapja Legalábbis én elhiszem, Mert ezt harsogja a sok síkképernyős tv-próféta, Megszületett a messiás megvált mindenkit csak nevezzük nevén: Üdvözlégy Multi level marketing! De héé!!! Én még csak épp most lőttem le azt a tetves húsvéti nyulat és máris a piros ruhással kell megenni?? Akar a franc osztozkodni, Mert mifelénk az a pálya h mindenki az ajándékot várja, Mert ez a hazugságok és a hitelek ünnepe. Volt valami szeretet is régen, de arra én már nem emlékszem, Nekem nem jutott több csak egy rakat smúzoló rokon meg egypár kupon, Amit azért kapok, hogy szívből megbocsássam, hogy egész évben felém se néztek. És mivel ilyenkor nem vitatkozunk, álszent kis mosollyal az arcomon minden felett szemet hunyok.
Istók Anna Popopo Bülaszt limbál egy retna Egy leptyaszagú fértya Kurnike picsárog Harcsája csáborog Fagyrássza pucóját Neccrisnya sódarját. Nincsemma csak szarcsaft! Csába mentek, baszfasz!
Kaján Anna Azt mondják Kés volt — Költemény. Kevés volt: Születtem én. Heves hűség, Az szeret. Egyszerűség! Én veled. Nem felejtek. Hogy lehet? Mit elejtek, Te megleled. A tenger: Meghalok. Az ember, Hallgatok.
Kis Ilona Lehelet Leánya Ó Szép Szemű Leánya Leheletnek Rajongásomban Rajtakaphatnálak Személyazonosságod Szemérmetlenségeiben Összeegyeztethetetlenül Összeilleszthetetlenségedben
Mersdorf Ilona Körúti hajnal, jelzők nélkül
— költői eszközök nékül
Vak volt a hajnal. Még aludtak a boltok, söpörtek a kővidék porában a vicék, Mint dsinnek, koboldok.
Hajnal. Boltok, por, söpörtek a vicék. Két tűzfal között az ég.
Egyszerre két tűzfal között kigyúlt Az ég zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult a Fény milliom karátja. Bűvölten állt az utca. Egy Akác részegen szítta be a Napfényt, és kontyában tétován Rezdült meg kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek hang még nem felelt, Csak a színek pacsirtái zengtek: Egy kirakatban dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán a harangok is felmerengtek. Gyársziréna búgott, majd Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott csókot egy munkáslány kezére…
Az utcán egy akác — egy-két fürt virága. Fény, színek. Egy kirakatban nyakkendő; harangok, gyársziréna. Sínjén villamos. Nappal lett, indult a robot.
+ Néhány nem „házi feladatként” született vers
Emericzy Enid Kajla kiszámoló Egy — hova lett a hegy, tele van a begy, Kettő — kilyukadt a teknő, vaksi vadász meglő, Három — soraimat zárom, megvárom a párom, Négy — megdöglött a légy, holnap velem légy, Öt — anyám megütött, piskótát sütött, Hat — sebem kifakadt, pénzem nem maradt, Hét — most robbanok szét, túl nagy lett a tét, Nyolc — tart a gatyakorc, mért vagy olyan morc, Kilenc — hát most megfizetsz, ótvaros lelenc, Tíz — mérgezett a víz, szomorú a fűz, égessen a tűz!
Gelybó Bence: Pöttyös Mostanában ez egyre inkább úgy van, hogy én itt vagyok, te meg ott, egy zöld pötty a sarokban, nah meg van még ez az általánosan elfogadott nézett, hogy ha te felveszed a zöld pötty éned, akkor elérhető vagy csak ehhez piszok messze kell lenned én meg nem bírom a távolságot, mert valahogy mégis csak fel kéne oldódnom benned vagy másodszor születni általad, csakhogy elég parás ha a sok szó minden élet nélkül egy köteg rézhuzalon áthalad, mert már az enter előtt meghal benne a lélek és bár leírhatom neked h mit ér nekem az élet vagy csak szimplán azt h már megint szorulásos az a szomszéd féreg te csípőből hazudhatsz, mert míg te ott bőgsz, csak úgy rohan hozzám a smile-d én meg elhiszem, hogy mekkora jó vagyok és simán tömöm beléd a maszlagot, vagy rágom a körmöm, mert már 5 perce nem írsz és akkor nyilván most vagy utálsz vagy… jah asszem csak ez van, de az véletlenül se, hogy szomjas lettél vagy pisilned kell bár 5 perc az már inkább egy kaki, de hoppá! látom, hogy írsz, de mégse, mert törlöd is, és akkor jön, hogy most szopatsz baszod!? aztán meg jól lefagyok és elképzelem, hogy ha egy légtérben lennék veled még ennyire se menne, mert hát látlak meg érzem az illatod, sőt tudom h jó a gén-alapanyagod, mert ugye épek a fogaid, csak hát van ez a dolog h mocskosul izgulok, és jah lehet h te zavarsz mert hát mit mondjak neked!? szoktunk beszélni meg ilyenek, de csak én meg a zöld pötty, de akkor ő most hol van, és a ki a fasz vagy te? rémlik mintha látnálak néha: úgy kb 6 nap egy héten de te kurvára nem vagy zöld és ettől én félek, mert van ez az általánosan elfogadott nézet: hogy ha te felveszed a zöld pötty éned akkor vagy elérhető, de tudod mit? leszarom, mert én még élek és bár a friss levegő egyre többeknek méreg, ha lehetne én még kérek, kérek egy órát egy napot egy hetet h feledhessem a pettyeket és feloldódjak bennetek, h aztán mikor végre másodszorra születek, felragyogjon bennem az értelem van itt valami amitől rettegek, kurvára nem fogtok keresni, mert Én vagyok a ti zöld pettyetek.
Sztavridisz Alexandra Αμάν, μας βλέπει ο θεός φαινόμενα είμαστε κάθε φορά που μιλάς θαύματα γίνονται… Αμάν, άνθρωπέ μου, άνθρωπε… [Jaj, hogy bámul le ránk Isten! látszódni van merszünk ahányszor szóra nyílik szánk csodákat köpünk Jaj, te Ember, Emberem…! (sóhajt a hang odafent)]
A Takaró Bejött az ajtón. Ledobta táskáját. Ki se pakolt. Nem hozott ajándékot. Otthon érzete magát. Azonnal. Zavarban voltam. Nem kért papucsot. Így szokta. Nem fázik a lába. Boldog volt. Evett. Sokat. Dícsért. Elaludt. Meztelen. Nem fázott. Nem kért takarót. Mégis betakartam. Horkolt. Magára húzott. Én akartam. Emlékbe adtam a takarót. Nem kérte. Egyedül ment fel az emeletre. Én fáztam. Őt nem érdekelte. Boldog volt. Végül elment. Nem jött többet Bejött az ajtón. Kipakolt. Hozott ajándékot. Picit zavarban volt. Nem bánta. Hozott váltócipőt. Nem értettem. Adtam volna. Így szokta. Csak a sajátját. Fázós. A lába. És ha itt nem fog? De. Fázik. Most is. Nem baj. Evett. Nem esett jól neki. Dícsért. Később is fázott. Takarót kért. Felmentem érte az emeletre. Nem akart feljönni. Mégis feljött. Zavart volt. Végül elment. Nem jött többet Bejött az ajtón. Nem volt táskája. Nem tervezte, hogy jön. Nem volt zavarban. Levette a cipőjét. Nem kért papucsot. Pedig fázott. A lába. Nem bánta. Rossz a vérkeringése. Ezért. Meztelenre vetkőzött. Nem kért takarót. Nem kért enni. Engem kért. Magára húzott. Én fáztam. Én kértem takarót. Felkísért az emeletre. Betakart. Melegített. Velem aludt. Egy takaróban. Végül elment. Hagyom magam. Nem jön többet
A kurzus rÊsztvevői
Almási Lajos Miskolcon születtem 1968-ban. Az eddigi életem jelentős állomásai közé tartozik Sajószentpéter, ahol nevelkedtem, valamint az a 20 év, amit miskolciként éltem, csak szeretettel tudok a városban megélt éveimre gondolni. 2008-tól Gödöllőn élek, és itt találtam meg azokat a közösségeket, melyek a mindennapjaim boldogságát meghozták. A gondolataim, melyeket versben kifejezek, a hétköznapi ember rácsodálkozása a világra, a megélt helyzeteire. Az érzelmekről és az álmaimról írok a verseimben.
Nevem Csorba János István, de anagrammásan hívom magam Bojár Cassinonak is. Az elmúlt század terméke vagyok, születésem évét utóbb az utolsó békeévként jegyezték fel tudós történészek. Szerencsésnek mondhatom magam, megéltem egy világháborút, egy diktatúrát, egy forradalmat, egy század- és ezredfordulót. Soha nem akartam sem író, sem költő lenni, és lám csak, milyen a sors: nem is lettem egyik sem. Kényeztetnek az Istenek.
Emericzy Enid (1948–2014) Gödöllőinek csak élete második felében mondhatta magát, mégis úgy érezte, hogy hazaérkezett, amikor ideköltözött — mert apai nagyszülei gödöllőiek voltak, s gyermekként sokszor járt Gödöllőn a szüleivel. Az írás mint önkifejezési eszköz egész életében kísérte és kísértette. Mindenféle műfajjal próbálkozott, érdeklődése nagyon szerteágazó volt és az idő múlásával úgy érzte, egyre több a mondanivalója — és egyre jobban vágyott arra, hogy ezt másokkal is megoszthassa.
Erdélyi Józsefné Élete meghatározó történéseit írja, az apró kockákból talán lesz még ideje összeállítani egy képet, ami szív alakú.
Feketéné Bencsik Julianna Nyugdíjazásom után listát írtam, melyben a be nem teljesedett gyermekkori vágyaim szerepeltek. Négy éve tollat ragadtam, és megírtam családunk történetét. Mivel maradt még papírom és tollam, most novellákat írok, melyek közül már több megjelent. Fél éve a versírással is próbálkozom.
Galló Kovács Zsuzsanna Kedélyem és szemüvegem töretlen. A költői kurzus óta blogíróból pajzánvers-íróvá avanzsáltam. Családi indíttatásból frankomán, az utóbbi öt évben trópusokra utazó lettem. „Minden, amit Réunion szigetéről tudni érdemes” — útleírásaim a fiókban kiadóra várnak. Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.
Gelybó Bence 1995. Mondjuk, hogy tanulni és megérteni, ezekért pedig olvasni és írni. Igaz, utóbbit csak nagyon rövid ideje.
Istók Anna Életem prímszámokban: 37 év, 3 gyerek, 2 diploma. (Egy férj, de az 1-et nem tekintjük prímnek). Eredeti végzettségem agrármérnök, de 13. éve már, hogy a Gödöllői Városi Könyvtárban dolgozom. 5 évvel ezelőtt alakítottam meg többedmagammal a gödöllői Irodalmi Kerekasztalt, az Irkát, mely összefogja a helyi amatőr írókat, képzéseket, felolvasóesteket, irodalmi pályázatokat szervez rendszeresen. Novelláim és verseim jelentek meg több helyen, jelenleg 2 regényem várja a lelkes kiadók jelentkezését…
Kaján Anna
Kis Ilona Erdélyben születtem. Hálás vagyok a gyökereimért, a családomért és azért, hogy áttelepülésem után Gödöllőn igazi barátokra és közösségekre találtam. Gyermekkorom óta irodalomrajongó vagyok, néha írogatok is.
Mersdorf Ilona Voltam mérnök és külkereskedő, vagyok amatőr kertész és macskapszichológus. Következő életemben író szeretnék lenni, hogy otthonra leljek valamiben. Addig is hivatásos újrakezdőnek vallom magam.
Pataki Pál Bolygónknak egy porszemként, a Végtelennek egy gondolatként a II. világháború kellős közepén, az 1943. év Pálforduló napján születtem. Az utam és mankóm magam választom, így senki nem kényszerít rá, hogy hamisan kántáljak. Írogatni unokáim kérésére négy éve kezdtem el, eddig megjelent könyveim: Emlékeim a küzdelmes és boldog éveimről (2011), Hűséggel és szeretettel szolgálni (2012), Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél (2013). Súlyos próbákkal teli, küzdelmes élet van mögöttem, de az élet értelmét felismerve boldogan mondhatom, hogy megérte.
Podlaviczki Júlia Ahogy megtanultam összetett mondatokat elolvasni, egész nyarakat könyvek bújásával töltöttem. Az olvasás szenvedélyhez csatlakozott az írás szenvedélye. S bár még nem vagyok húsz, eddig inkább prózaírónak mondtam volna magam… Most talán lírikus leszek! A versírás új dimenziókat nyitott meg az életemben.
Székely Péter (1943.9.16.) Kisgyermekkorom óta a zene világában élek és az lett a hivatásom is. A szavak dallama, a beszéd ritmusa vérembe ivódott. Szerzeményeim születésekor a szöveg a dallammal összefonódva, egy időben formálódik és alakul teljessé. Minden versem mögött ott hullámzik a háttérben egy még ismeretlen dallam.
Sztavridisz Alexandra Szandra vagyok. Örök lázadó és kényszeresen kategórián kívüli, mégis belülre vágyódó. Menekültek voltak az ősök, török elől görög földre, onnan magyar hazába. Örököltem. Sehol se jó, max. út közben. Voltam külföldi itthon, hazafi odakint, szeretőből feleség, egyedülálló anya vérengző rokonok sokadalma közt. Ja, és a lényeg. Úgy esett, hogy egy életben szerencsém lett nyerni újabb életet. És ebbe az enklávéba belefoglaltatott az új régi végzetem — az agyamból kiinduló, kunkorodó betűkkel. Mert egy dolog valóban eleddig sose merészeltetett. Íróvá gondolni magam. Leír. Leszar. Nem fecsérel. Hét közben két mosogatás közt emléket állít az öröklétnek. Mert kell a szó, ami keményebb a vasnál és ugyanolyan tapintható, akár a felhajtott WC-ülőke.