2015016
(Versek 2014-ből)
Szili József: Hogy hogy vagyok… (Versek 2014-ből) Képanyag: Seres László: MC széria I–X., 2012 akril, farost, egyenként 100×100 cm Fotó: Dabasi András dűlő a műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat önálló tartalmú digitális melléklete szerkeszti: kabai lóránt kkl@muut.hu logo, layout, design: Tellinger András telli@chello.hu kiadja a Szépmesterségek Alapítvány Miskolcon felelős kiadó: Kishonthy Zsolt a megjelenést támogatja a Nemzeti Kulturális Alap ISSN 2062-4409 http://www.muut.hu/dulo http://www.facebook.com/muutfolyoirat http://twitter.com/muut_folyoirat
S è te : a Te nge r p ar ti te m e tő „Halálaid halálaim…” À Ference Varga (Paris)
Akkor kettőnknek Sète volt a Tető Gibraltár sírbolt védműveivel minden kilátás a tengerre nyílt fénybő tengerre s galambok galambok szemfényvesztés a tündöklet vakít de semmi bú csak hosszú keresés a sírkövek közt megbújt az a sír visszafordulunk le a kapuig ott kell kivárnunk egy friss temetést utána megnyugtat a kapuőr föntebb van mint ahol mi föladtuk családi sír de semmi különös fakult szalag és elszáradt virágok évfordulós ünneplés nyomai körül a tengerparti temető körül a szemfényvesztő tengerár s galambok galambok mint akkor ott mikor mi ketten még s csak ő sehol 2014. január 9.
Húsz é v u tán „Csak a lehetetlent lehetne letetni” (Arany: Toldi szerelme, III/10)
A lehetetlent letetni lehet úgy álltunk ketten a gleccser alatt a csúcsról a Montblanc alján a jég piszkos rétegek sziklamély csapok csorog csorog nádas kunyhóeresz a jeges árok s lesz kristálypatak felhőben fönt a csúcs a láthatatlan csak egy hiányzott csak a mi hiányunk egymás mellett is mindig akkor is átjárt amikor ő még meg se volt tizenhat év s én én ő még sehol egy hosszan üres távoli jövőben hol volt hogy el is tévesztettük egymást el is vesztettük de lett két halál hogy húsz éve még a gleccser alatt két nemlét letesse a lehetetlent s készült de hol volt még a harmadik messze mint a Montblanc csúcsán a jég 2014. március 7.
Nőnap Hogy hogy csak ez az egy nap az övék száznyolcvankét és fél az járna ki vagy minden napból minden éjszaka vagy minden másnap a nappal s az éj szökőnapok múlt századok miatt vagy nincs tovább nem nem nem felezünk ők mi vagyunk mi ők a rettenet ez a megosztás ez a felezés a véglényektől föl az emberig vagy le mert végül mi is a különbség bélflóra nélkül kihagy ez az agy az is fosik vigasztalt Pali bátyám olyankor nem vigasz az az az is még hogy nélkülük még hogy nélkülünk hogy csere is van s van nélkülözés akkora nihil hogy majd beledöglünk akkora vers mint A dög vagy az a műfajtalankodás a címe Óda s végül Egészen a nagy Semmiért 2014. március 8.
Eg e re s p é l da De meg tud írni Szabó Lőrinc egy egeret egytől az én könnyem is majdhogynem megeredt pedig nem is láttam nem volt csak a láb lerágva egy darabka úgy állt odább ott hagyta a csapdát a centis darabot nem csinált magából se dögöt se rabot Kinek szabadság élet ennyit megér szabadsághősöm egy sánta egér 2014. március 11.
R e qu ie s Mert nem hagytam hogy elégessenek az alakod féltettem csontjaid ott voltak mindig ők voltak a váz mozdulataid moccanásaid hordozták rejtetten de mindig is ők legyenek tanúk hogy volt ilyen hogy minden lehettél szerves egész voltod pazar tündérjátékai mára elmúlhatott a gáz a bűz bogár lépett szemedbe annak is már vége szikkadt bőr és hús tapad vázadra elfolytak a zsigerek ne bocsásd meg de akkor is kiás a zabolátlan képzelet amíg itt működik hol észvesztő neved enyémmel fonva áll a grániton s mert nem hagyom hogy elégessenek te úgysem tudsz bomlásról bűzről s egyszer átszakadhat a kettős tölgylemez s a csontok végül egymásba merednek 2014. március 21.
Ho gy ho gy vagyo k (Tasi Rékának)
A legfurcsább hogy még mindig vagyok mint mindig már és még mint eddig is s a netovábbnál mint a sógorom amikor már majdnem vesztésre állt s kérte játsszuk a sakkot végtelen pedig a végesben is botladoztam parasztként tisztként egyként kiütött királyném sikkből sekkből sekkbe lépett s mint a hülyeség máskor máshol is ez látszhatott veszélyes taktikának de már a végtelen innenső végén egy sarokbástya hirtelen kibújt a tábla alól s láttam közelít a másik vége is a végtelennek sőt középen is kezd képződni egy ilyen ez most nyolcvannégy évesen ez a még izgő-mozgó kövület belsejére vetülő kívület meghazudtolva minden küllemet kezdi játszani a nélkülemet 2014. március 27.
Huszo nk e tte di k z so l tár Máté 27,46; Márk 15,34.
Három órán át feszített tüdőből hogy jön ki hang végül a negyedik óra határán nem tudom s hogy ebben lehet-e még valami isteni vagy ő se tudta mire volt a zsoltár a kérdés hogy micsoda becsapás mi csoda fogytán s mire az egész ha a semmi jön víz- és vércsapolás látta-e még hogy mindebből mi s mennyi marad fenn fogyó évezredekig hol föld alatt hol fenn királyi díszben gaz és igaz gazdátlan igazul minden lét nemlét harc kudarc utánig mikor a művelhető csillagok elfogynak s mindent dermedtségbe rekkent istenkény nagy reccs hőhalál 2014. április 15.
Ha l j u nk m e g e gyü tt Haljunk meg együtt mondta szó szerint érteni véltem tudtam hogy miért kibúvó nem volt de a habozást nem titkolhattam ha lezuhannánk mondta de sosem azért vettünk jegyet és amikor közel voltunk hozzá elfelejtettük halálközeli volt mégis az évszak két báty a sógor nővér és a sorban valahol én is s hogy a fiatalnak kell mind kivárni nem Trisztán–Izoldafantazma s nem egy kór fenyegetett gyönyörű volt mint tavasszal a fák de elkezdődött s négy teljes napig tartott a csendes szótlan meghalás még akkor sem hittem hogy ez igaz amikor orvos magyarázta hogy leállítják a lélegeztetőt de a tüdő még órákig mozog kiszámíthattam volna hajnali négykor legteljesebb az elmulás akkorra ő mindent végigcsinál mit meghagy egy kimetszett agytumor melyről tudtuk hogy jóindulatú 2014. április 29.
Csók ok A nyelves változat volt ötvenhárom nyarán igézet váltóáramos erő erőszak s holmi félelem hogy nővé tesz a rettegő öröm s a vallástól a válás nyomora mert elhagytam én hithű hithagyott maradt a többi semmi mint előbb aztán kislányos puha ajkakon puhatolózó félig szenvedély háziasított nagy pillanatok mígnem a likőrédes lihegés örökre hűtlen felkínálkozás most lehet most kell csakhogy azután tizenöt évig kerülgettük egymást s igazán mindig csak másra találtunk hirtelen halt meg s holtan megkísértett nem csoda volt csak ő volt a csoda s végül a nőmindenség titkai megnyíltak és a kinyilatkozás elmosott minden előttet s utánt utolszor éjfélkor a fa alatt
a mennyezetig ért a mennyezet nem volt magas de arányos velünk ott álltunk időnk legvégezetén mint mindig is nehéz volt abbahagyni ki hagyja abba szomjan ittuk egymást az épp csak nedves ajkát hunyt szemét lehunyt szemét hogy egy hét sincs és vége végleg lehunyt szájában műanyag csővel vigyázva ne mozduljon el már meg se mozdult ez volt az utolsó egyoldalú búcsú vagy az se volt a nővérkék kis ünneplésre vártak az előszilveszter kijárt nekik egymásra is vigyáztak kedvesen gyerekkoromtól roppant furcsa volt a szilveszter nálunk mert apai nagyanyám szilveszterkor távozott spanyolban tizennyolc szilveszterén s most ő kinek unokája se lesz 2014. május 20.
Benne m m o st fé nye s Talán azért vagyok még mindig itt hogy lássam percre perc és napra nap nem voltam hozzád méltó semmiben ami nagyságom gyáva árulás mit mulasztottam kiráz a hideg csak most tudom hogy mennyire akarlak azért nem vagy hogy ennyire legyél s kezdjem sejteni mi lehettünk volna kis türelemmel s mégis most hogy így hűt mint huzat az egykori hiány bárkiénél több lenne mit megéltünk de csak kapkodtunk mint a gyerekek falra vetített tükörfény után mert voltak ki nem beszélt titkaink s értettük-e amit némán tudattunk neked nincsenek gesztusaid mondtad s fel sem villant mi neked e hiány mert nem hittem hogy elveszítelek s hogy végletesen így leszel enyém soha másé és soha senkié s ez végleg nem lesz ha én sem leszek maradt egy sorod írtad sehová ne menj meghalni se jó nem megyek más sorok így gyere velem hová a valóságban még én sem megyek a valóságban már én sem jutok sokkal messzebb pedig most kezdeném vallani szégyeneim titkaim kárhozatos otrombaságaim nem volt idő rá folyton sürgetett a tüneményes napi létezés bennem most fényes kondenzcsík idéz amit elhagytunk s nem láttunk soha 2014. június 27.
Jaj az ál l ato k (Patríciának)
Fél lépésre a szomszéd kerítéstől poszáta fészkelt egy kis szilvafán féltettem őket annyi volt a macska a lefordított csónak is az ő leshelyük lett amíg a zöld füvön csipegetve flangáltak a rigók odébb raktuk s csak akkor láttuk a tragédiákat a sok tollcsomót a kis poszáták érettségiig kihúzták s egy ragyogó reggelen három lépésre tőlük az anya kiült egy ágra s csipogott soká a reggelire váró kicsinyek jó ideig csak visszacsicseregtek nem tudták s még én sem hogy mit akar de valamelyik végül helyre rakta csipetagyában a csip-csipeket kiállt egymaga a fészekperemre s akkor már én is izgultam vele méricsgéltem kellő-e a magasság ő is de döntött ellibbent s zuhant félútig s földre le ha kicsi szárnya szét nem csap ejtőernyőként s eszeveszett riadtan nem csapkod tovább egy ágvégig vergődve görcsösen aztán a többi jaj az állatok eszembe jut hogy a cicánk helyett én vittem fel a létrán a kicsit mert láttam Vadóc már harmadszor is félútról a betonra ejti le nagy magasból csoda hogy megmaradt de máig is ha a padlásra készül rám pillog menjen-e vagy felviszem 2014. július 30.
A z j ár az e sze m b e n Napok óta az jár az eszemben milyen jó volt az volt az igazi találkozni csak úgy véletlenül felszáll a buszra és meglátni egymást leszállni együtt a gimi előtt s onnan a lakásig mintha évtizedekkel előbb mintha tilosban mintha távoli ígéretként de hihetetlenül jó volt vele s ha élne jó volna az a kor ránk volt kiszabva minden pillanat tört részekig vagy régebben mikor még a másé volt és csak véletlenül találkoztunk a Roosevelt tér körül rézszobrot vitt a bizományiba de széjjelbomlott a csomagolás volt egy trafik és a maradék megvan ma is az a ragasztószalag megvan őrzöm de nincsenek csodák ő nincs trafik sincs s hol az a szobor s már mi sem ők vagyunk jó volna folyton az jár az eszemben találkozni csak úgy véletlenül 2014. augusztus 3.
S é ta a D u nához (K l o ste r ne u b u rg) Maradt időnk és Dunát látni vágytunk vonzott a tudat hogy amott a víz valahol túl és az erdei út előbb-utóbb odavezet az ár a tavaszvégi már rég levonult fák sudarán látszott a vízmarás penészfehér és szürke vonala jó hat méterre a fejünk fölött bejárhattuk a mélyvízi világ bejárható időből itt ragadt nyárvégi fák egyenlő magasán az ár vízszintezőjével jelölt burkát a fényözön alatt a volt vízfenék árnyas fövenyén taposva hogy egy lett velünk képzelet s való fölöttünk hat méterre ott az ár jól látható egykori szintjele kettőnkben pedig ugyanaz az ár a levonult ár egyazon hiánya a múlt és jelen tömbje ugyanegy átjárt s megdermedt az az egy idő az azonosság soha teljesebb nem lehetett a táj egy metszetével ezt sejtette a víz alatti lét érzékeinkben ezt a képtelen együttvalóságot lét s képzelet egybemosódva mi voltunk ez is s maradt időnk közös még évekig 2014. augusztus 20.
M ég hogy halálvágy Még hogy halálvágy lehet ez komoly család férj gyermek s rajongók talán önmértékelés mérce mi lehet az a novella-tárca persze más „meghalnod kell” szózza a Szózat is a Bartókon éjfélkor jóllehet a Szép Szóban (József Attila lapja) megmondta szép szóval egy névtelen hogy Vörösmarty csak „halnod”-ot írt de ahányan vagyunk mind elmegyünk elment a feltaláló Weöres is s annyi halálmód ahányan vagyunk így egészen más élmény lehetett mint az az Éjszakai üzenet nekünk Juliska nagynéném aki Csömörön halt meg rákban s amikor odamentünk Zsókával ránk köszönt a rák s a gyógyszer delíriumában vidáman így „hogy vagytok gyerekek” hogy mit dadogtunk rá ma sem tudom még három nap s a többi néma csend
Jómagam úgy tizenöt évesen írtam a magam Ifjú Wertherét és túléltem ha nem is Goetheként címe haláli Meghal a diák meghalasztottam annak rendje-módja szerint de szóltak s elmentem focizni így volt de jöttek olyan korszakok hogy komolyan hittem csak egy segít helyzetemen az önkéntes halál innen nézve meg jó hogy elmaradt hány érdekes későbbi fejlemény esett volna ki végleg életemből alighanem épp a kíváncsiság tartott életben s tart meg még ma is főleg az hogy magamból mi lehet ha meg vagyok szorítva mint a fák állva-e vagy párnák közt halni meg hercegi módon álomtalanul bár meg is érdemelnék némi kínt s jó végtusát (hisz már a kisded is bűnös eredet s Ágoston szerint)
A holtak holtak szépen nem lehet meghalni sem és holtnak lenni sem láttam Pesten kétöles fal előtt három vagy négyszáz méteren keresztül ostrom után mi az hogy hullahegy (Horváth Zoli viszont jelentkezett s részt vett a kiszállításukban is az Új Köztemetőbe villamospótló sörgyári kismozdony mögött csordultig pakolt nyitott vagonokban s még szerencse hogy nem volt hullaszag akkora fagy volt hogy ragály se lett)
Akárhogy is szegény szervezetemnek hogy így kibírja mindvégig velem utolsó szó jogán (majd ne felejtsem) azt hiszem joggal gratulálhatok 2014. augusztus 23.
K er ti k ígyó Rettegni tudok az kivédhetetlen bombázás ostrom minden megesett álltam egy töltött puskacső előtt láttam a végén a huzagolást gyáva vagyok ahhoz fegyver se kell s nem számít hogy félek a félelemtől pedig Juliska néném megtanított arra hogy gyáva népnek mije nincs de nem tudom hogy mit csináltam volna ha az a kígyó nem megy el magától mert jobbnak látta így de nem lehet elképzelni sem mi lett volna ha kíváncsi rám és úgy dönt hogy marad amíg a villás ágat keresem pedig fogalmam sem volt hogy lehet hirtelen úgy lenyomni a nyakát hogy nyekken egyet s moccanni se tud s hogy egy kígyóból mennyi a nyaka karnyújtásnyiról láttam óriás kinőhette a terráriumát s a nádas mellett az állatbarát gazdi kirakta csupa szeretetből egy ilyen kígyónak is klassz helyen kutyákat is gyakran kitesznek itt a kocsi elmegy és a kutya vár még napokig egyszer mi is vadásztunk egy kis kutyára nem hagyta magát befogni tudta jön a gazdija s be volt tanítva hogy egy idegentől elfogadnia semmit sem szabad Tóbiásunk nem volt ily jól nevelt de szobakutya s ezért neki még
egy kis egér is csodaszámba ment elkezdett vele farkasszemet nézni de az átbújt a kerítés alatt Tóbi meg várta hogy majd visszahozzuk a kígyó viszont egész más eset Zsóka azt hitte hogy tacskónk megint csak képzelődik ahogyan szokott s a bokrok alá kotort farakás reves darabja az amit ugat a kotorékot készült megkotorni a kotorék kedvéért akinek kivételesen most igaza volt s a távolságot is kivételesen úgy tartotta most ahogy még soha nagy farkaskutyát a hasa alól ugatott úgy meg hogy pórázra fogva az csak kapkodni tudta a fejét a kígyó alatt nem volt ennyi hely így nekem jutott az a feladat hogy férfiasan szembenézzek a rakás fa tetején fejét a farakásba struccként fúrva heverő kígyótárssal ki majdnem fél arasz vastag testét összetekerve várt Szép tőle hogy odébb ment várakozni betelefonáltunk az állatkertbe de nem hittek nekünk hogy igazi egyébként meg náluk nem volt hiány és nekünk sem hiányzott annyira de úgy eltűnt hogy azon kell tűnődnöm vajon most merre tekereg szegény 2014. augusztus 31.
„ J ó ne k ü nk i tt l e nnü nk ” „És elváltozott előttük. Az arca ragyogott, mint a nap, fény volt a ruhája is. És íme megjelent nekik Mózes és Illés, beszélgetve vele. Péter megszólalt és azt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, építek itt három sátrat: Neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. (Máté 17,2–4.)
A lelkem üdve bennem hite a hitetlennek és jó nekem itt lennem végén egy végtelennek felfényli eliramló életem késő őszét örömnek sebként sajgó csillagnak gyönyörű szép 2014. október 5.
A n g ya l su ttogás os Egy angyalnak súgnak az angyalok talán nőnemű angyalok akik nem az Írásból egy álomból jönnek s az is aki súgásról álmodik mit is szeretnék súgni neki majd amikor már ember sem lehetek vagy tőle jöjjön sugalom amíg álmodoznak bennünk a szellemek álmomban-e vagy ébren vagy lehet valami köztes félálomszerű hogy hinni tudjam ő az s hadd hihesse ha neki úgy jobb azt hogy mégsem ő 2014. december 12.
Év fo rdu l ó Sehol soha senki semmi soha sehol semmi senki mår sehol sem keresem nincs Ês nem lesz sohasem 2014. december 30.