Napjaink A Thompson-Okanagan-i magyarság lapja
kniajpan
Thompson-Okanagan Hungarian Publication
XII évfolyam, 5. szám - Kelowna, 2013 május
Tavaszköszöntő horgászbottal
$4.00
Tavaszköszöntő horgászbottal
A modern ember életében a horgászat célja a természeti környezetben történő relaxáció és pihenés. A horgászat kiemelt feladata a múltban a táplálékszerzés volt. A természetes vizekben gazdag területeknél kialakult hagyományai ma is megvannak e tevékenységnek, de már csak hobby és sport jelleggel. A szabadidőtöltés és sport tevékenység e fajtája kiemelkedő jelentőséggel bír napjainkban. A kedvtelés mellett a pecások több egymásközti megmérettetésen is részt vehetnek. A horgászok nagy örömére az okanagani völgy temérdek lehetőséget nyújt. A festői szépségű tavak sokasága a halakban gazdag vizek a gyönyörű környezet még azokat is horgászásra csábítja akik soha sem űzték ezt a sportot a kikapcsolódás eme mindennél hatékonyabb formáját. Népszerű legények ám a Kelowna magyar közösségben a halász-vadász egylet tagjai és nem véletlenül kedvelik őket. A múltban és a jelenben is számos társas estet rendeztek, a hagyományos húsvéti halászlé pedig már szinte elmulaszthatatlan magyar lakomának számít. Azt, hogy a horgászást valamennyien az életük szoros tartozékaként tartják, már régen tudtam. Ám amikor a napokban jómagam is kiruccantam velük egy Osprey tavi horgászatra, teljesebben megértettem a természet lágy ölén, a sport a kikapcsolódás igazi élményét. Bár Zoltán öcsémmel csak a kora délutáni órákban kerestük fel a Summerland -Princeton között elterülő tavakon horgászó magyarokat, pontosabban Majoros Gáspárt, Barabás Dezsőt, Fenyvesi Lajost, Dombrádi Károlyt, Bréti Gergőt, Varga Istvánt, Mayer Imrét és Szilviát, nekünk is jutott még az élményből. Először is mivel a társaság már megebédelt, újra tüzet patkoltunk és nyársra került a finom húsos szalonna, a Dezsőtől kapott kolbász, az őz húsból készült debreceni, a vöröshagyma, majd annak elfogyasztása után leöblítettük mindezt egy kis okanagani házi borral. Voltak akik már újra megérkeztek és velünk tartottak a falatozásban, míg mások a gyönyörű napsütésben a kristálytiszta tó vizén csónakázva horgásztak. Hol az egyik, hol a másik haver csónakja siklott el mellettünk és a mindannyiuk arcáról egyértelműen azt lehetett leolvasni, hogy végtelenül élvezik a szabadságot, a kellemes környezetet.
Látod, nem sok halat fogtunk ma, de fontos az együttlét a barátkozás - mondja Dombrádi Károly.
Egy kis rövid pihenőt, pipahuját tartanak a magyarok. Szól a nóta, repül a tréfa. Soha sem halunk meg! Majoros Zoli ezúttal a partról próbálkozik a horgász szerencsével. Ha másért nem akkor a napozásért is megéri a várakozás – vallja. A háttérben Mayer Imre és Szilvia csónakázik, akik szívbeli horgászok, a természet szerelmesei, akkor is ha harap a hal vagy nem.
Bár ezúttal még a pecabot se volt a kezembe, még is három becsületes méretű szivárvány pisztránggal tértem haza. Mayerék és Fenyvesi- Dombrádi horgász pár ajándékozott meg vele. Lám, még újságíróként is szép dolog “pecásnak” lenni ebben a csodálatos Okanaganban. A közös élmény azonban mindennél többet ér! Móricz Lajos Napjaink, 2013 május | 2
A szerkesztő tollából
Napjaink Társadalmi - közéleti - családi havi lap XII. évfolyam 5. szám A Thompson-Okanagan-i magyarság lapja Thompson-Okanagan Hungarian Publication Kiadó - Publisher Valley Tourism Consulting 2189 Peters Road West Kelowna, BC V4T 2C3 Tel (250) 768-0997 Fax (250) 767-6609 E-mail: moricl@telus.net napjainkOK@gmail.com www.napjaink.ca Szerkesztőség: Felelős szerkesztő: Móricz Lajos Műszaki szerkesztő: Erdélyi Tibor Olvasó szerkesztő: Móricz Csula Ilona Munkatársak: Buda Hajnalka (Vajdaság), Csonka (Micu) Milica, dr. Domby Pali, Enreiter Béla, Gulyás László, Klányi Mónika, Mazán János (Vajdaság), Nt. Szigeti Miklós lelkipásztor, Újvárosy Jutka Számítógépes feldolgozás: Cast DeSign e-mail: tibor@castdesign.ca Megjelenik minden hónap második felében. Évi előfizetés: Kanadában $40.00 külföldre $80.00 (11 szám, július-augusztusi szám összevont). Hirdetések: Egy teljes oldal: 150 dollár fél oldal: 85 dollár negyed oldal: 50 dollár apróhírdetések: 15 dollár A beküldött írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség véleményével, azért mindég a cikk írója felelős. A sajtótörvényben előírt szabályokat következetesen betartjuk. ISSN 1911-6829 ISSN 1911-6837 (Internet)
Anyák nélkül nincs apák napja Sokáig töprengtem azon, hogy ezúttal vajon milyen témával foglakozzak a rovatban. Hízelegjek a korán beköszöntő nyárnak a tavaszban, köszöntsem a végre zöldbe borult természetet, vagy ujjongjak annak, hogy BC-ben a választások után majd új szelek fújnak? Nem, mind ez komolytalanul változó, sőt bizonytalanul elkapkodott vélemény nyilvánítás lenne. Hiszen, olyan könnyen jön az örömre az üröm és fordítva, hogy szinte tátva marad az ember szája a csodálkozástól. Íme már is megindokolom, hogy miért. Ontariói rokonaim mesélik, hogy miután a 30 fokos melegben félre rakták a meleg ruháikat, egyik reggelre havazásra ébredtek. Európai ismerőseim meg arra panaszkodnak, hogy a szinte percek alatt feltornyosult felhőkből olyan jégeső zúdult rájuk, hogy a gyümölcsösökben zöld gyepszőnyeget alkotott a levert termés. Jogos a siránkozás percek alatt oda van a termés mint ahogyan az is kétséges, hogy a választások után mekkora sikerrel jár a beígért gazdasági fellendülés. Maradok tehát egy egyszerűbb témánál. Mögöttünk az Anyák napja előttünk az Apák napja. Ahogyan azt szokás mondani -két tűz között élve- mindkét emberi értéket ös�szevetve, ezúttal a szülők közös, meghatározó szerepéről szeretnék szólni. Anyák nélkül nincs apák napja. Állítja Makai Gábor híres magyar klinikai szakpszihológus. S mindezt a következő tényekkel támasztja alá. Világszerte ünneplik az édesanyákat, akik erre az egy napra mindenképpen középpontba kerülnek. Félő, hogy az ünnep célja torzult, ezáltal másról szól a szokás, mint korábban. A virág- és souvenir árusok “business” vágyának hatására az anyák napja felkapott ünneppé vált. El kell fogadni, hogy sok ember hajlamos pénzben, az ajándék mértékében mérni a szeretetet, de ennek túlzásba vitele veszélyes utakra vihet. Az apák, férfiak szerepét sokszor alábecsülik, azonban egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a gyereket nevelni, tanítani kell erre az ünnepre is. Az apa modellként szerepelhet gyermeke előtt. A gyerek figyelemmel kíséri apja viselkedését, valamint magáévá teszi a látottakat és a tapasztaltakat. Ez a folyamat az alapja annak, hogy a társadalmi normákat szokásokat felfogja, értékelje és tovább adja a szülő segítségével. Egy nem régi felmérés alapján a kanadaiak 80 százaléka látja úgy, egy gyerek életében rendkívül fontos, hogy mindkét szülőjével nőjön föl, míg 72 százalék úgy véli, azok a gyerekek, akik kétszülős háztartásban nevelkednek, előnnyel indulnak a csonka családban felnőtt társaikkal szemben. Az életvidám, boldog családokra pedig az alábbiak jellemzőek: • • • • •
A családtagok önértékelése magas. A családi kommunikáció őszinte, nyitott, tiszta és specifikus. A szabályok rugalmasak, a helyzethez és életkorokhoz igazodnak, változtathatóak. A család társadalommal való kapcsolata nyitott, reménnyel és bizalommal teli. Mindez kizárólagosan az apa és az anya közös igyekezetével érhető el.
S végül engedjék meg, hogy írásomat egy saját tapasztalattal is felvértezett igazmondással zárjam: „Szülőnek lenni az élet egyik leggyönyörűbb élménye.” (Csíkszentmihályi Mihály) Legyen az akár anyák napja után, vagy akár apák napja előtt! Tisztelettel Móricz Lajos, felelős szerkesztő Napjaink, 2013 május | 3
Elkészült a világ legdrágább videóklipje, mégpedig a világűrben KANADAI HÍREK Könnyen lehet, hogy a világ legdrágább zenés videóját készítette el Chris Hadfield kanadai űrhajós a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Ismét a kanadai Chris Hedfield alkotott nagyot, aki korábban a magyaroknak is okozott pár kellemes meglepetést azzal, hogy Budapestet kétszer is, a Balatont pedig egyszer fotózta le az Űrben. A fotózások mellett még arra is volt ideje, hogy megmutassa, hogy kell fogat mosni az Űrben. Ezúttal pedig zenélésre adta a fejét, a hamarosan a Földre visszatérő kanadai. Az alkalomnak megfelelően David Bowie „Space Oddity” című dalát adja elő Hadfield parancsnok egy gitárral, bár a dob és a zongora jelenléte azért elültetheti a fejünkben a gondolatot, hogy az űrhajós földi segítőtársai is dolgoztak egy kicsit a felvételen. A parádés előadást nyújtó kanadai űrhajós május 14-én tért vissza a földre. Ez a kis könnyed videó szinte ideális időben érkezett ahhoz, hogy egy kicsit feledtesse az űrállomás meghibásodását, mely következtében ammónia szökött egy hűtőrendszerből. A problémát vasárnak Tom Marshburn és Chris Cassidy asztronauták egy hat és fél órás űrséta során elhárították. Forrás: kanadavilága.com
Erősödő dollár és tovább növekvő foglalkoztatottság Kanadában
Erősödött a kanadai dollár a meglepően jó munkaerőpiaci adatokra. A kanadai statisztikai hivatal közleménye szerint 82,3 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma márciusban, és a munkanélküliségi ráta váratlanul 7,4 százalékról 7,2 százalékra csökkent. Februárban még 2800 fővel csökkent a foglalkoztatottság. A feldolgozóiparban a februári 6,8 ezres létszámemelkedés után 12 ezer fővel dolgoztak többen márciusban. A szolgáltatóiparban a februári 20,7 ezer fős létszámcsökkenést 57,5 ezer fős létszámemelkedés követte – írták a Quaestor elemzői. A teljes munkaidőben dolgozók száma márciusban összességében 70 ezer fővel nőtt, míg a részmunkaidős álláshelyek száma 12,4 ezerrel emelkedett. A kanadai dollár piacán erősödtek a kamatemelési várakozások.
A világ legjobb felsőoktatással rendelkező országai
Az Universitas 21 idén is összeállította a világ legjobb felsőoktatással rendelkező országinak listáját. Az első helyet az Egyesült Államok szerezte meg, őt követi Svédország, majd Svájc és Kanada – írja a külügyer blog. Az 50 országot érintő felmérés olyan szempontok alapján készült, mint az oktatási intézmények erőforrásai, az adott ország felsőoktatási környezete, az intézmények kapcsolati tőkéje és a kikerülő diplomások „minősége”. Ez utóbbi kategóriában egyébként az USA óriási fölénnyel vezet, míg legjobb kapcsolatokkal a svájci intézmények rendelkeznek. GDP-arányosan a legnagyobb erőforrásokkal a dán felsőoktatás büszkélkedhet. Magyarország az 50-ből a 34. helyet szerezte meg az összesített listán – olvasható a külügyer blogon.
Brit Kolumbiában Christy Clark vezetésével a Liberális párt győzedelmeskedett
„Ez nem volt nehéz” - ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Chrisy Clark, a Brit Kolumbiai Liberális párt vezetője miután a szavazatok megszámlálását követően kitudódott, hogy pártja fölényes arányban győzött. Bár a korábbi véleménykutatási felmérések arra utaltak, hogy az NDP, Adrian Dix vezetésével eredményesebben szerepel, a legnagyobb meglepetésre mégsem így sikerült. Brit Columbia Törvényhozó Gyűlésébe a 2013-as választások alapján 50 Liberális, 33 NDP, 1 Zöldpáti és 1 független képviselő került be. A végső hiteles eredményeket május 26-án hozzák nyilvánosságra. A Liberális párt győztes jelszava: ’erős gazdaságot és biztonságos jövőt’ címmel eredményt hozott. Adrian Dix az NDP vezetője elismerte a verességet, ám a jövőben még nagyobb összetartásra és kitartásra ösztökélte a párt tagságát.
Napjaink, 2013 május | 4
Kanadai kézbe kerül a budapesti reptér Egy kanadai nyugdíjalaphoz kerül a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, pontosabban az azt tulajdonló cég 49,99 százaléka. A budapesti repülőtér eladása egy csomag részét képezi. Kanadai lesz a budapesti nemzetközi repülőtér üzemeltetője, gyakorolni kell a kifejezést, ezentúl ugyanis azt kell használni a korábbi német üzemeltető helyett. Az új tulajdonos Kanada egyik legnagyobb, állami nyugdíjalapja, a PSP Investments, amely több, mint 64 milliárd dollárnyi eszközt kezel – írja a nol.hu. “Olyan vállalat kezébe kerülnek a repülőterek, amelyek elkötelezettek azok felelősségteljes üzemeltetésében. Mi elértük a célunkat, ők pedig továbbra is perspektívát kínálnak a munkavállalóinknak” – kommentálta a változást Peter Sassenfeld, az igazgatóság tagja. A változás nem csak a budapesti repteret érinti, mert a tulajdonos anyavállalata, a spanyol kézben lévő Hochtief a hat repülőtérből álló csomagját adta el. A budapesti reptér ingatlana állami tulajdonban van, az adás-vétel az üzemeltetési jogra vonatkozik, és még 68 évig él. A Bloomberg információi szerint a hat repülőtér vételi ára 1,5 milliárd euró körül lesz. A BAA
International Ltd. 2005-ben még 464 milliárd forintért vásárolta meg a ferihegyi repülőtér 75 éves üzemeltetési jogát, 2007ben az üzemeltetési jogot viszont 1,3 milliárd fontért eladták a Hochtiefnek. A Hochtief akkor 261 millió eurós fejlesztési programot jelentett be. A Hochtief már egy jó ideje próbál túladni reptérüzemeltető cégén, korábban a francia Vinci és a kínai HNA Group is szóba került vevőként.
Meglelte tűzoltó édesapja kitűntetését a kanadai magyar férfi Budapesten Megható jelenet zajlott minap a budapesti Katasztrófavédelem Központi Múzeumában. Egy férfi afelől érdeklődött, vajon körülnézhetne-e a múzeumban, mert elhunyt édesapja magasrendű kitüntetését keresi. Annyit tudott róla, hogy az édesapja valaha a tűzoltók kötelékében tűzszerészként dolgozott, és mintha úgy hallotta volna, hogy a kitüntetést talán a múzeumnak ajándékozta. Kevés eséllyel kecsegtetett a bizonytalan kérés, meg hogy a kiállításban vagy a raktárban őrzött több ezres nagyságú érem és érmegyűjteményben rábukkanhatunk a keresett darabra. Annál nagyobb volt a döbbenetünk, amikor a férfi, aki amúgy Torontóból érkezett, foglalkozását tekintve pedig a kanadai Magyar Kulturális Központ újságírója, az egyik tárlóban felfedezte a keresett kitüntetést. Tovább kutatva kiderült, hogy az édesapa, Török Antal tűzoltó főtörzs tűzmester részt vett a Mátyás templomban talált bomba hatástalanításában, ezzel érdemelve ki a díjat. Mint a Tűzoltók Lapjának 1948. június 16-i számából kiderült, az önálló aknakutató tűzszerész zászlóalj jutalmul a „főváros tűzszerész csapata” zászlót kapta és egy ünnepség keretében itt osztották ki a tűzszerészeknek szánt kitüntetéseket is. Ennek arany fokozatát kapta Török Antal, aki az érmet az akkori honvédelmi minisztertől, Veres Pétertől vehette át. A díj a kiállításban maradt, de a számos többi érem között ez most megtelt élettel… Napjaink, 2013 május | 5
Magyarország súlyosan megsérti az uniós értékeket? AZ OTTHON HÍREI Fennállhat a kockázata annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Európai Unió szerződésének második cikkében lefektetett értékeket, ezért a szerződés 7. cikkének 1. pontjában leírt vizsgálat elindítását helyezi kilátásba Magyarország ellen az a jelentéstervezet, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Parlament szabadságjogi bizottságának jelentéstevője, Rui Tavares. Tavares jelentéstervezetében úgy érvel, hogy a magyarországi alkotmányos és jogszabályi keretek nagyon rövid időn belüli ismételt módosításainak rendszerszintű és általános trendje, valamint a módosítások tartalma összeegyeztethetetlen az unió szerződésének 2. cikkében kimondott értékekkel, és arra kéri az Európai Parlamentet, hogy mondja ki: ha ez a trend időben és megfelelő módon nem változik, akkor azt a kockázatot vonja maga után, hogy súlyosan sérülnek az unió alapértékei. A portugál zöldpárti politikus által előterjesztett szöveg arra kéri az EP házbizottságaként működő, elnökök értekezletét, hogy ha a magyar hatóságoknak a jelentésben megfogalmazott ajánlásokra adott majdani válaszai nincsenek összhangban az uniós értékekkel, akkor indítsák el a szerződés hetes cikkének első pontja szerinti vizsgálatot. (MTI)
Orbán: a kormány rejtett erőforrásként tekint a cigányságra A kormány rejtett erőforrásként, nem pedig problémaként tekint a cigányságra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Cigányügyi Egyeztető Tanács ülésén, Budapesten. Míg a pártok többsége problémának látja a romákat, addig a kabinet lehetőségként tekint rájuk, álláspontja szerint ugyanis a cigány közösség egy rejtett erőforrás, tartalék a magyar gazdaságnak - hangsúlyozta a kormányfő. „Ebből fakadóan számunkra nemcsak diszkriminációs, emberi jogi kérdés, hogy miképpen élnek Magyarországon a roma emberek, hanem gazdasági és szociális kihívás is” - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az emberi jogi kérdések mögött nem szorulhatnak háttérbe a szociális és gazdasági szempontok, de ennek ellenkezője sem fordulhat elő. (MTI)
Világmárkává válhat a magyar pálinka Agrár-vezértermékké és világmárkává válhat a magyar pálinka a következő tíz évben, az ehhez szükséges feltételeket most mérik fel a szakértők – közölte V. Németh Zsolt csütörtökön Budapesten, egy szakmai tanácskozáson. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 11. Országos Pálinka Fórumon elmondta: megvizsgálják, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie az alapanyag-termelésnek, a feldolgozó kapacitásoknak, a piackutatásnak és a marketingnek. A múlt évben a kereskedelmi céllal főzött (50 százalékos) pálinka mennyisége elérte az 1,76 millió litert, míg a szabad forgalomba bocsátott, bérfőzött párlat mennyisége 11,86 millió litert tett ki. Magyarországon 550 bérfőzést végző szeszfőzde van, a kereskedelmi főzdék száma 86. Az államtitkár jelezte: a kereskedelmi, a bér- és a magánfőzés, a pálinkafőzés egymást kiegészítő szegmensei. Emlékeztetett: 2010 óta – a jövedéki törvény módosítása nyomán – a magánszemélyek nemcsak bérfőzésben, hanem saját desztillálóberendezéssel, adóraktári engedély nélkül is előállíthatnak pálinkát. Így lehetővé vált a szabad párlatfőzés Magyarországon. (MTI)
Harminchárom évvel ezelőtt halt meg a JSZSZK örökös elnöke Ma van a 33. évfordulója Josip Broz Tito halálának, a Virágházban már a délelőtti órákban több százan rótták le kegyeletüket. A B92 tudósítása szerint sokan már kora reggel, 8 óra előtt megérkeztek. Jovanka Broz, az egykori elnök özvegye volt az első, aki koszorút helyezett el Tito sírján. Sokan, akik hagyományosan, évről-évre összegyűlnek itt ezen a napon, már az éjszakai órákban útnak indultak. Érkeztek a volt ország minden sarkából, a legtöbben Szlovéniából és Macedóniából. A legtöbben a volt ország és a Jugoszláv Kommunista Szövetség zászlaját lobogtatják, illetve csillagos sapkákat viselnek, „Éljen Tito”, „Tito a miénk” felirattal, és mindannyian azt mondják, ők jugoszlávok. A helyszín üzemeltetői több ezer emberre számítanak a nap folyamán. A következő ilyen alkalom május 25-e, Tito születésnapja lesz. Forrás: Magyar Szó - online Napjaink, 2013 május | 6
A magyar föld védelme
E
gy friss MTA-tanulmány szerint az ivóvíz és a termőföld az elkövetkezendő időszak stratégiai eszközévé léphet elő. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének elismert szakemberei több publicisztikával is alátámasztották az Akadémia álláspontját. A FAO előrejelzései szinkronban vannak a magyar tanulmányokkal. A felgyorsult társadalmi és demográfiai fejlődésnek köszönhetően a világ élelmiszer-fogyasztása robbanásszerűen nőtt. Az előrejelzések szerint megalapozott az a felvetés, hogy húsz év leforgása alatt egymilliárd tonnával több gabonára lesz szükség a világ népességének ellátására. Számos országban indultak el folyamatok annak érdekében, hogy a szóban forgó időszakra zavartalan élelmiszer-ellátást tudjanak biztosítani a lakosság számára. Kína és az arab országok a művelhető termőföldek hiányát az üzleti-és magántőke segítségével próbálják ellensúlyozni. A földpiacon megjelentek a bankok és a tőkeerős külföldi vállalkozók, akikkel szemben a nehéz gazdasági helyzetben lévő országok családi gazdaságai semmilyen formában nem tudják felvenni a versenyt. Az élelmes befektetők igyekeznek minél több földet megszerezni, tehát a földkérdés már nem csak politikai és társadalmi kérdés, hanem a magyarság megmaradásának egyik sarkalatos pontja. Magyarországon a mezőgazdasági terület mintegy 6 044 ezer hektár, ebből 4 680 ezer hektár szántóként művelt föld. Az ország területének kétharmada mezőgazdasági terület. Az adatokból különösebb magyarázat nélkül megállapítható, hogy Magyarország földrajzi adottságai szerint agrárország. Mezőgazdaságunk talpra állítása kitörési pontot jelenthet az egyre mélyülő gazdasági válságban, ennek ellenére hazánk földjeinek csaknem a harmada, Nyugat-Magyarország termőföldjeinek pedig több mint a fele külföldi tulajdonban van. A külföldiek gátlástalanul kihasználják a jogi kiskapukat és szinte bekebelezték termőföldjeinket. Az érvényben lévő jogszabályok szerint Magyarországon külföldi állampolgár nem vásárolhat termőföldet, ezt a rendelkezést az úgynevezett zsebszerződésekkel játsszák ki az idegen országokból érkező befektetők. A zsebszerződés, mint jogi fogalom ugyan nem létezik, de a kifejezés definíciója könnyen meghatározható: „Azok az ügyletek, amelyek azt eredményezhetik, hogy a termőföld tulajdonjogát olyan személyek szerezzék meg, akiknek a szerzőképessége kizárt” Azaz: a zsebszerződés maga a törvényesített csalás és mutyizás. A magyar termőföld elidegenítésének sokféle trükkje létezik.
Legtöbbször, a zsebszerződésekre specializálódott ügyvédi irodák segítségével jutnak hozzá „zsíros” magyar földekhez. A gazdálkodók határozottan állítják: nem elég a kőkemény törvényi szabályozás, hanem több milliárdos ösztönző támogatásra is szükség lenne a mezőgazdasági szektor beindításához. A megoldást az jelenthetné, ha a külföldiek kezén lévő földeket az állam visszavenné tulajdonába, majd helyben lakó magyar gazdáknak juttatná kedvezményes áron tartós bérletre. Problémát jelent ugyanakkor, hogy hiába jött létre a Nemzeti Földalap, hiába van tavaly ősz óta elővásárlási joga az államnak, ha az ország súlyos gazdasági helyzetére való hivatkozással nem él vele. A Közgyűlésnek javaslom egy ideiglenes bizottság létrehozását, melynek kiemelt feladata szűkebb hazánk, Heves megye termőföldjeinek hatékonyabb jogi és erkölcsi védelme, a megye lakosságának tájékoztatása a földek elherdálásának veszélyeiről, konferenciák szervezése gazdák, szakemberek és politikusok részvételével. S, hogy a felsoroltakon kívül mi adja még ennek aktualitását? Először is, mindannyian tudjuk, hogy 2014-ben lejár a földmoratórium, tehát ezután szabadon vásárolhatnak külföldi illetőségű személyek is földtulajdont Magyarországon. Nem lett megteremtve sajnos a magyar föld alkotmányos védelme, pedig a Jobbik Parlamenti frakciója javasolta annak legmagasabb szintű védelmét. Nem valósult meg, hiszen a kormánypártok névszerinti szavazáson egybehangzó nemmel szavaztak a magyar föld ilyen formában történő védelmére. Másodsorban az, hogy bár az önkormányzatoknak is feladata, de mint területfejlesztési egységgé átalakult testületnek kötelessége, a magyar föld, mint nemzeti tulajdon védelme, hiszen hogyan is akarhatunk valamit fejleszteni, ha nem marad semmi a tulajdonunkban. Meg kell, hogy őrizzük kincseinket és azok kihasználásával biztosítanunk kell a magyar emberek életét és megélhetését. Ez megmaradásunk záloga. Köszönöm a figyelmet! Dudás Róbert megyei elnök
Napjaink, 2013 május | 7
Egy évtizede elrabolt lányokat talált meg élve az ohiói rendőrség A VILÁG HÍREI Körülbelül egy évtizede nyomtalanul eltűnt három lányt talált meg élve helyi idő szerint hétfő este az ohiói rendőrség Clevelandben; a helyi média szerint most derült fény arra, hogy azóta egy házban tartotta fogva őket három latin-amerikai férfi. Az egyik lány, Amanda Berry úgy szabadult ki a házból, hogy segítségért kiáltott, amit a szomszédos ház lakója meghallott, és segített neki kiszökni a házból. Ezt követően a lány szabadítójával együtt felhívta a rendőrséget. A hatóságok azonnal a helyszínre siettek, és kiszabadították a másik két túszt is. Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a három lánnyal együtt a házban két gyerek is volt. Mindannyiukat a kórházba szállították, ahol jelenleg orvosi kivizsgálás alatt állnak. Egy orvos azt mondta, hogy egészségesek és jó állapotban vannak. A rendőrségi hívást a hatóságok nyilvánosságra hozták, és a Cleveland Plain Dealer című lap feltette internetes oldalára. Ezen a következő volt hallható: „Segítsenek! Amanda Berry vagyok. Elraboltak, tíz éve tűntem el, itt vagyok. Most már szabad vagyok.” A beszélgetés során a nő megadta elrablói nevét, akik éppen távol voltak, és ő éppen ezt az alkalmat használta ki szabadulására. A házban rajta kívül még két eltűnt lány volt. Őket is körülbelül egy évtizede rabolták el. Amanda Berryt 2003-ban látták utoljára – 17 éves volt, amikor eltűnt. Georgina DeJesusnak egy évvel korábban, 2004 áprilisában veszett nyoma, 14 évesen. Michele Knight 2002-ban tűnt el, amikor 21 éves volt. Az emberrablókat – 50, 52 és 54 éves fivérekről van szó – őrizetbe vették a hatóságok. Egyiküket, az 52 éves férfit Ariel Castro néven azonosították. Sofőrként dolgozott, iskolabuszt vezetett. MTI
Lövöldözés egy anyák napi felvonuláson New Orleansban, sok sebesült
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy anyák napi felvonulás résztvevőire New Orleansban, legfrissebb rendőrségi jelentések szerint a lövöldözésben 19-en megsebesültek, köztük két gyerek. Garry Flot, a New Orleans-i rendőrség szóvivője közölte, hogy a sebesültek között van tíz férfi és hét nő. A gyerekek - egy tízéves kislány és egy ugyanolyan idős kisfiú - kisebb sebesüléseket, horzsolásokat szenvedtek, és állapotuk jónak mondható. A sebesültek egy részén visszapattant lövedékektől származnak a könnyebb sebet, de két embert meg kellett műteni. Háromnak súlyos az állapota. Egyesek a lövöldözés okozta pánikban sérültek meg. A rendőrség egyelőre senkit se vett őrizetbe. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi kirendeltségének vezetője közölte, hogy nem terrorcselekmény történt, az incidens utcai erőszaknak tekinthető. Ronal Serpas New Orleans-i rendőrfőnök szerint a felvonulókat kísérő rendőrök három gyanús személyt láttak elfutni a helyszínről, egyikük egy 18-22 év körüli, sötétbőrű férfi. A támadók legalább kétfajta fegyvert használtak. Az amerikai internetes portálokon fényképek jelentek meg a lövöldözés helyszínéről. Az egyiken egy kisebb vértócsa mellett fekvő afroamerikai férfi látható, a másikon pedig egy, lábán sebesült fehérbőrű férfi ül a macskaköves úton. Az anyák napi felvonuláson mintegy négyszázan vettek részt, és a felvonulók között szétszóródva voltak rendőrök is. Az ünnepi menet körülbelül három háztömbnyire nyúlt el, egy rézfúvós
zenekart követve. A lövöldözés egy kereszteződésnél történt. A lövések után pánik tört ki, a felvonulók fejvesztve menekültek a helyszínről. [MTI]
Lakónegyedre zuhant egy jemeni vadászbombázó
Egy lakónegyedre zuhant hétfőn a jemeni fővárosban, Szanaában a jemeni légierő egyik Szu–22-es típusú vadászbombázója, a pilóta szörnyethalt, több lakóház kigyulladt. Médiajelentések szerint a szerencsétlenségnek három sebesültje van. A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen. Ez már a harmadik hasonló baleset néhány hónap leforgása alatt. Február 19-én szintén Szanaában lakóházakra zuhant egy ugyanilyen típusú Szuhoj, a katasztrófában 12-en meghaltak, 23-an megsérültek. Tavaly novemberben a légierő egy Antonov M26-os gépe zuhant egy piacra, ugyancsak gyakorlórepülés közben, a szerencsétlenségnek 6 halottja volt, köztük a pilóta. [MTI]
Napjaink, 2013 május | 8
A tiszai fa hétszer melegít
Áradásból tüzelőanyag – avagy miért haragszanak a martonosi „vízen járók” Victor Hugóra Hosszúra nyúlt az idén a Tisza áradása. Felénk lakóházakat szerencsére nem veszélyeztetett a hatalmasra duzzadt folyó, de az elárasztott üdülőövezetekben rekedt nyaralók gazdáinak rengeteg munkát és pénzt kell majd áldozniuk az ár levonulása után a takarításra, tatarozásra. Ők egyáltalán nem örülnek a töltésig hullámzó áradatnak. Vannak azonban olyanok is, akik igen. Mert vagy könnyít a megélhetésükön, vagy a megélhetést jelenti számukra. Amióta emelkedni kezdett a víz szintje, azóta folyamatosan motorfűrészek zaja veri fel a Tisza csendjét. Fahalászok akasztják csáklyáikat a folyó sodorta farönkökbe, hogy miután odahúzzák őket a csónakhoz, egy részüket, a kisebbeket felvágva berakják, a nagyokat pedig kivonszolják partközelbe. Számtalan ilyen „kikötő” van a part mentén, az ártéri fák között, hogy amikor majd visszahúzódik a medrébe a folyó, akkor a kikötött rönköket összevágják, és hazahordják őket. Mindenki pontosan tudja, melyik kié – és jaj az enyveskezűnek! Mert megesik ugyan, hogy valaki kísértésbe esik, és a máséhoz nyúl, de itt a kemény munka betyárbecsülettel párosul, a fahalászok szemmel tartják egymás fáradságos munkájának gyümölcsét is. Nincs ez másként Martonoson sem. A töltésen belül itt is, ott is hullámzanak kikötött rönkök. Néhányat már kivonszoltak a töltésre, ezek a hazaszállításra várnak. Kedves fiatal házaspár, Szél Attila és Szilvia kalauzolt el a folyópartra. Odafelé menet be-bekukkantottunk néhány udvarba. – Ez is tiszai fa! – mutatta a katonás rendben összerakott farakásokat több helyütt is Szilvia.
a téli tűzrevalót, sőt, van, aki eladásra is bekészített. Szerintem még jót is teszünk a becsei gátnak, mert ott nem akad fel annyi fa, habár mi itt csak a töredékét fogjuk meg. Valóban erős a víz sodrása, és nem veszélytelen munka ez, de jó kis összetartó társaság a tiszai nép, mindenkire lehet számítani, ha segítség kell. Kemény fizikai munka a fafogás, egy köbméter fa vizesen 500–700 kiló – magyarázta Attila. Mint kiderült, tévhit az, hogy így ingyen jutnak tüzelőhöz. Nagyon is nagy befektetést igényel a munka: kell hozzá csónak, erős motor, motorfűrész, megfelelő ruházat, üzemanyag, szállítójármű, különféle eszközök garmada – és jobb, ha a saját munkáját, munkaidejét nem is számolja az ember. De ki kell használni a lehetőséget, és ad egy megnyugvást, hogy mire jön a zimankó, lesz mivel fűteni. Addigra kiszárad a most csuromvizes, pocsolyaszagú fa. – Főleg nyárfát, fűzfát hoz a víz. Van, akinek ez megélhetés, más pedig munka után megy ki a vízre, mint én is. Húszan, huszonöten fogjuk itt Martonoson a fát. Fölfelé, a határ felé indulunk, leállítjuk a motort, amikor vesszük ki a fát. Van, aki csak a vastagokat vadássza, és van, aki mindent. Ki hogyan bírja. Kihúzzuk, felpakoljuk, lepakoljuk, háromszor van megmozgatva. Kb. 20 köbméternyi van itthon, a vékonyabbja, amit csónakba szedek, és még a vízben van 20 köbméter körül. Előfordul, hogy hazaérek este, lepakolok, leülök, és úgy érzem, hogy hullámzik alattam a csónak. Most szerencsénk van, hogy ennyire feljött a víz, a standrészre ki bírjuk húzgálni a fát, és amikor lemegy a víz, akkor oda lehet érte traktorral menni. Amikor nincs ennyire fönt a víz, akkor traktorral, drótkötéllel húzgáljuk ki, az plusz egy munka. – Mennyi idő alatt szárad ki ez a vizes fa? – Amit ilyenkor megfogunk, azzal nyáron már grillezhetünk. Nem minden fa egyformán vizes. Mi 22-23 köbmétert el szoktunk belőle tüzelni egy télen. – Az meg is van már.
Az árterületen vannak kikötve a nagyobb rönkök (Fotó: Miskolci Magdolna) A faluból sokan mennek ki ilyenkor a vízre, mentek már a jeges folyóba is, ami egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás. Attila azon kevesek közé tartozik, aki mentőmellényben megy – ahogyan errefelé mondják – „fát fogni”. Itt ugyanis mostanában hal helyett fát fognak az emberek. – Több, mint egy hónapja járunk ki a vízre, még nagyon mínuszok voltak eleinte, de szerintem azóta már mindenki megfogta
Ez a fa hétszer melegít – mutatja Attila (Fotó: Miskolci Magdolna) Miskolci Magdolna, Magyar Szó
Napjaink, 2013 május | 9
Május, Te csodás! „Künn a fákon újra szól a víg kakukkmadár, napsugárban úszik minden, száll az illatár. Nyár van nyár, röpke lepke száll virágra zümmög száz bogár.” Bizony-bizony, végre beköszöntött a legmelegebb tavaszi hónap, mondhatni itt a nyár! Pünkösd és az Ígéret havának is nevezett májushoz számos hagyomány és népszokás kapcsolódik, melyekből bemutatunk néhányat!
Eredete
A Gergely-naptárban az év ötödik hónapja a természet kibomlásának időszaka. Virágoznak a fák, kelnek ki az elvetett növények és a népi megfigyelések szerint az ilyenkor esett eső aranyat ér, ugyanis ha most esik, jó termés várható. A népi kalendárium a májust Pünkösd havának nevezi, de Ikrek havaként is emlegetik. Nevét Maia görög istennő római alakjáról, Maia Maiestasról kapta, aki a római mitológiában ősi termékenység istennő volt. Ilyenkor szoktak – már egészen a XIV. század óta – úgynevezett májusfát állítani, ami a természet újjászületésének szimbóluma. Főként a fiatalok teszik, faluhelyen régen a legények állítottak a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetést jelentett. Ugyanis az éjszaka leple alatt a kerítésoszlopokhoz rögzített, színes szalagokkal díszített sudár fák az udvarlást jelképezték, de egyes területeken a legények a rokonlányoknak is állítottak fát, sőt, gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély és táncmulatság kísérte.
Gyermeknap
A Gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése azonban Törökországból ered és különösen a volt kommunista országokban vált népszerűvé. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített Egyetemes Gyermeknap (Universal Children’s Day) intézménye. Magyarországon 1931-től ünnepelük, 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartjuk.
Pünkösd
Anyák napja
Május első vasárnapján a világ számos pontján az Anyák napját tartják, az utolsón pedig a Gyermeknapot. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Magyarországon 1925ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta első ilyen ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban pedig már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé.
A Húsvét utáni 50. nap pedig Pünkösd napja, ami minden évben május 10. és június 13. közé esik. Hasonlóan a Húsvéthoz, egész héten át tart, de csak az a két nap belőle a nyilvános ünnep, ami a Húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn van. Ilyenkor a Kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. A pünkösdi rózsa az egyik legszebb kerti virágunk, mely nemcsak őshonos hazánkban, de nevével és egy kis népi hagyománnyal is kapcsolódik pünkösd ünnepéhez: vidéken a lányos házak ablakára tették szirmait, ezzel köszöntve őket és a tavaszt. Egy másik hiedelem szerint aki este a fürdővízébe pünkösdi rózsa szirmokat tesz, az reggelre megszépül.
Napjaink, 2013 május | 10
canadaquebecmontreal.network.hu
Magyar települések Kanadában – Esterházy és Kaposvár története (1.)
Bizonyára kevesen gondolnák, hogy Kanadában több magyar nevű településsel találkozhat az éppen arra járó turista. Sorozatunkban az első két település talán a legjelentősebb a kanadai magyar telepesek történetében. Kaposvár és Esterhazy hajdanán két különálló kicsiny település volt, mára közigazgatásilag egyé vált és Esterhazy néven találhatjuk meg a világtérképeken, mely Saskatchewan tartományi székhelyétől -Regina-tól 213 km-re fekszik. templom és a paplak mérethű modellje, benne kiállítással. Hogy teljesebb képet kapjunk a történetről, érdemes tisztáznunk: nem egyedüli eset, hogy Észak-Amerikában ismerősen csengő helységnevekkel találkozunk. Kaposvár-tól néhány kilométerre innen például Békevár, vagy Mátyásföld neve is ismerősen hangozhat. Aztán érdekességképpen még a svéd fővárossal is találkozhatunk errefelé, amit az itteniek -bár Stockholm-nak írják, de Sokhalomnak hívtak és hívnak, hiszen így van értelme. De térjünk vissza Esterhazy településhez.
A 2600 lakosú város, amelyet „a föld sója”-ként is szokták emlegetni az itteni kálisótelepek miatt, és az itteni bánya legnagyobb az egész világon. Magyarok alapították, ám nem ez volt az egyetlen hely, ahol magyarok telepedtek le csoportosan, azonban a többi már eltűnt a térképről. Sajnos az eredeti telepesek leszármazottai közül, ha még a városban laknak egyáltalán, csak nagyon kevesen beszélnek magyarul. A helyet Esterhazy Pál Oszkár választotta ki, aki a Canadian Pacific Railway megbízásából toborzott bevándorlókat (valószínűleg semmi köze a híres magyar Eszterházy családhoz), főleg magyarokat, a kanadai prérire az 1880-as évek második felében. Elinte szétszórt tanyákból állt a település, az Esterhaz kolónia. 1889-ben már iskolája is volt, 1892-ben már új postaállomás is nyílt itt, amely a Kaposvár nevet kapta.
Ezeknek a helyeknek a története az 1848-as szabadságharc idejére nyúlnak vissza., illetve annak bukásáig. A Kossuth-katonáknak ugyanis menni kellett a terror sújtotta hazából, s mint tudjuk, mentek is szép számmal. Közülük mintegy háromezren választották az ismeretlen közül is legismeretlenebbet: Amerikát. Egy részük Pittsburg-ben települt le, ahol leginkább bányákban dolgoztak. A parasztembereknek, mert hisz – mielőtt Kossuth apánk üzent volna – parasztemberek voltak, nemcsak ismeretlennek tűnt a bányászélet, amit az új világ kínálni volt képes, hanem olyannyira embert próbáló, hogy hosszú gyötrődés után, ám szilárd elhatározással északra vették útjukat. Annál is inkább, mert hírét vették: arrafelé ingyen adják a hatalmas földeket, olyan sokat, amennyi az óhazában még a nagyuraknak sincsen. Csak persze dolgozni kell rajta. Elindultak hát, s a feljegyzések szerint nemcsak kalandos, de nagyon sokszor kíméletlen küzdelmek közepette érkeztek meg a préri közepére. A kanadai kormány alkalmazott akkoriban egy Esterházy Pál nevű magyar embert, aki honfitársai letelepedésében segítkezett, s nagy része lett abban, hogy a világ egyik legjobb talajú földjét éppen a magyarok kapták meg.
Ez lett a központja a kolóniának, és ekkor már papja is volt a helységnek. 1894-ben épült fel az első templom, és 1906-ban kőtemplomot emeltek. Miután megérkezett a vasút, a kolóniához közel eső állomás az Esterhazy nevet kapta. A vasútállomás körül külön település fejlődött azonos névvel. 1903ban a vasút mellett posta és hotel is épült, 1907-ben hetilap jelent meg. A város lassanként a környék közlekedési és kereskedelmi központja lett. A gyors fejlődés, és az 1940-es évek végén felfedezett kálisó telepeknek köszönhetően 1957-re elnyerte a városi rangot. A Kaposvar Historic Site Museum helyén állt az első magyar kolónia, amelynek Kaposvár lett a központja. Megtekinthető az első fagerendákból épült
S ha már Esterházynál tartunk, említsük meg, hogy az ő személyéről is viszonylag kevés maradt meg az utókor számára. Egyes feljegyzések szerint Magyarországon a rendőrség által keresett szélhámost tisztelhetünk benne, aki talán az arisztokrata család törvénytelen sarja lehetett, mások egyszerűen kalandort láttak benne. Vitathatatlan tény azonban – s ezt már írásos források is megerősítik – hogy az odaérkező honfitársaiért nagyon sokat tett, és önfeláldozóan dolgozott. Személye magyarázat lehet a település nevére is, hiszen Esterházy-birtok volt Kaposvár, így nem csodálkozhatnánk, ha éppen ez a név lett volna számára rokonszenves. (folytatjuk) Napjaink, 2013 május | 11
Nt. dr. Viczián Szigeti Miklós János
A rabszolgaság napos oldala Olyan világban élünk, amelyben szabadok vagyunk azt tenni, amit akarunk. Ez a szabadság azonban soha nem határok nélkül való. Ellenkezőleg: szabadok vagyunk, hogy megszabjuk azokat a határokat, amelyek közt éljük életünket, amelyek kötelező érvénnyel vonatkoznak ránk, amelyekhez minden körülmények közt alkalmazkodnunk kell. Szabadon kötünk házasságot – de attól kezdve szabályok sokasága vonatkozik ránk. Szabadon vállalunk gyermeket – de sokan éppen azért nem teszik, mert tudják, milyen kötöttségekkel jár. Szabadon veszünk fel hitelt, hogy élvezzük azt, amit ez az anyagi forrás képes biztosítani a számunkra: lakást, autót, nyaralást – de azután kötelező szabályok alapján kell a felvett hitelösszeget törleszteni. Reklámok szólnak erről. Régebben ment a tv-ben: a nő nagyon fél, izgul; mindenki neki szurkol, izgalom, aztán végül háttal beledől a rengeteg sok pénzbe... és mindenki tapsol. Mindent vehetsz hitelre, állandóan telefonálnak, ezt vedd igénybe, azt ne hagyd ki. Dőlj bele a pénzbe – légy boldog, mosolygó, életélvező rabszolga, aki hitelei révén fenntartja a hitelvilág és a gazdaság prosperitását. Másik reklám: házaspár ül egymás mellett és aggódva tekintik át lakáshitelüket, amikor előttük terem az egyik bank szakembere és közli, hogy nincs semmi ok az izgalomra – mire boldogan, önfeledten dőlnek hátra és engedik el magukat. Pedig a probléma oka, a hitel ugyanolyan, kamatosan kifizetendő hitel maradt, és a gond nem múlt el. Nagyon sokan élnek boldogan, szabadon, a szabadság bizonyos tudatával – de életmegnyomorító kötöttségek közt. Ameddig a hiteltörlesztés a napi
megélhetést és az általános jólétet nem veszélyezteti, ameddig senkit sem sodor egzisztenciális válságba, kiúttalanságba – addig ez a rabszolgaság napos oldala. Mindenki nyer, a bankok is hihetetlenül gyarapodnak, és a polgár is elégedett. De amikor a hitel – bizonyos gazdasági folyamatok miatt – hihetetlen mértékben megemelkedik, törlesztése kiúttalanságba, egzisztenciális válságba sodorja a hitelezőt, akkor mutatja ki foga fehérjét az „emberbarát rendszer”. Ennek keserű valóságát nem is annyira itt, mint Magyarországon tapasztalják honfitársaink tízezrei. Példák sokaságát hozhatnánk, amikor jól átgondolt döntések alapján vásároltak lakást, autót emberek – és szerencsétlen gazdasági folyamatok, deviza értéknövekedések miatt lettek pár év alatt a szó legszorosabb értelmében rabszolgákká, akiknek a végén semmijük sem maradt, csak a munkaerejük, amelynek termelőerejét is a bank birtokolja. Sokan azt gondolják, mondják, ilyen itt nem lehetséges, mert van csődtörvény, és a gazdasági élet leszabályozottsága biztosítja az esélyegyenlőséget. A gazdaság dinamikája a hitel. Hitel, világ, stádium. Pedig ebben a társadalomban is minden arról szól – fogyassz, élvezd, élj minden lehetőséggel! Mint a kiskakas a mesében: szívd fel begyem a sok… mindent! És ami már megvan – nem elég. Mint egy közismert magyar zenész énekelte: „Még, még, még még, még, ennyi nem elég”. Na, de nem megy… Akkor is mennie kell! Kell? Volt valaki, akinek nem jött össze az „amerikai álom”. Pedig dolgozott becsülettel, tisztességesen, de nem jutott előbbre annál, amiből eljött, kijött. Sőt, inkább sikertelennek érezte magát, mert otthon megbecsült diplomás szakember lehetett, amely karrierjét itt nem
Szép számban jelentek meg a hívők Kelownában a Dénes atya celebrálta katolikus szentmisén, amelyen ismét egy tanulságos szentbeszédnek és meghitt szertatásnak lehettünk fül és szemtanúi. A helybeli katolikus hívők nagyon hálásak azért, hogy Dénes atya vállalja az utazás fáradozásait és ha idejéből futja ellátogat az Okanagan völgyébe Tudjuk, hogy egy ilyen nagy körzetben nem könnyű ellátni a lelkipásztori feladatokat, hiszen Vancouveren kívül, Victorian, Nanaimoban és Kelownában kell helytállnia, ezért még inkább értékeljük a törekvését. Kelownában az áprilisi misét egy új összetételű énekkar tette ünnepélyesebbé, amely igencsak jól szerepelt és a zenei kísérettel egyetemben kitűnően összehangolódott. . A hívők kérésére külön kiemelnénk Ferenczi József sekrestyés nagyszerű szervezői munkáját, aki fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a kelownai magyar katolikus hívők minél több alkalommal az anyanyelvükön hallgathassák a szentmisét. Napjaink, 2013 május | 12
folytathatta. Megélt tisztességesen, de nem az volt, aki lenni szeretett volna. Ráadásul saját otthona sem lett, ahogy új autója sem, nem futotta luxus nyaralásokra, de még luxustalanokra is alig. Pedig csak ÉLNI akart. Ez vezérelte, motiválta egész életében – ezért hozta meg ezt a nagy döntést, és jött el. Ezért úgy döntött, hogy azért is él – hitelből, ameddig futotta. Aztán összecsaptak azok a bizonyos hullámok. Aztán elzüllött. Élni akart – csak rossz helyen kereste az életet. Az Isten igéje azt mondja: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt”. (Róma 13:8) Előtte részletezi Pál apostol: „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet”. (13:7) Add meg – ne tartozz. Az tud arra koncentrálni, hogy mit ad – aki tudja, hogy mit kapott. Jézus önmagát adta értünk, hogy nekünk ÉLETÜNK legyen őbenne! „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban”. (1János 5:12) Akiben viszont megvan – az adós. Adósa mindenkinek – mert adósa Istennek. Nem pénzzel, nem anyagi javakkal – hanem azokkal a kincsekkel, amikkel Isten megtöltötte az életét: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. (Galata 5: 22 – 23) Persze ez is egyfajta ön-korlátozás – de szabadon, önként, tudatosan, céllal. Legyen ez választás: a rabszolgaság napos (vagy sötétebb) oldala – vagy Krisztus (rab)szolgája? Mindenki döntse el, ameddig dönthet – szabadon!
MOZAIK érdekességek a nagyvilágból
Csonka (Micu) Milica rovata Egyre szaporodnak a rejtélyek a tíz éve Chilében, az Atacama-sivatagban talált, földönkívülinek tűnő csontváz körül. Egy nemzetközi kutatócsoport most minden eddiginél alaposabb és részletesebb vizsgálatnak vetette alá a leletet, ellenőrizték a DNS-ét, nagy felbontású röntgenké-
peket és tomográfiás felvételeket készítettek róla, majd kielemezték ezeket. Az eredmények egyöntetűen arra mutatnak, hogy a csontváz gazdája ember volt, 6-8 éves, pár évtizeddel ezelőtt halt meg, és sokféle genetikai mutációtól szenvedett, ezért volt a normális 12 helyett csak 10 bordája, és nagyon fura alakú koponyája. Azt viszont továbbra sem tudják megmagyarázni a tudósok, hogy hogyan lehet, hogy a csontváz mindössze 15 centi magas.
Fizetésemelést kap, aki magára tetováltatja munkáltatója cégérét
Fizetésemelést ad egy New York-i cég azon dolgozóinak, akik magukra tetováltatják a vállalat lógóját. A béremelés nem kevés, 15 százalékos, cserébe a kis fájdalomért. A cégembléma nem hatalmas, csak pár négyzet centis, így a tetoválással járó fájdalom is kicsi. Eddig mintegy 40 alkalmazott élt a lehetőséggel és pingáltatta magára a vállalat zöld-fekete emblémáját. Hogy a cégér mely testrészre kerül, nincs megszabva. A lényeg nem annyira a reklám, mint az elkötelezettség, a vállalat iránti hűség kinyilvánítása. A cég vezetője, Anthony Lolli ugyanakkor
még nem tetováltatta magára a cégért, de azt állítja, hogy tervezi a műveletet - adta hírül a brit Metro újság.
Életre keltette halott csecsemőjét az okos anya
Egy ausztrál édesanya szívbemarkoló történetét osztotta meg a világgal, amikor arról mesélt, hogyan hozta vissza az életbe halott csecsemőjét, a szerető anyai ölelés erejével. Olyat már hallottunk, hogy halottnak hitt csecsemő sírt fel a ravatalon. Kate Ogg öt hónappal ezelőtt Sydneyben adott életet ikergyermekeinek, egy kislánynak és egy kisfiúnak, akik koraszülöttként, 27. hétre jöttek világra, mindössze kilencven dekagramm súllyal. A testvérek közül a kislány, Emily teljesen egészséges volt, a fiúcska azonban nem lélegzett. Az orvosok húsz percen keresztül küzdöttek az életéért, mindhiába. „Az egyik orvos azt kérdezte tőlem, hogy választottunk-e fiúnevet? Jamie-nek neveztük el, feleltem” - nyilatkozta az édesanya egyik ausztrál tv-nek. Az orvos a betakargatott kisfiúval az anya felé fordult, és közölte vele, hogy már nem tudták megmenteni a kisfiú életét. Átadta a szülőknek az élettelenül fekvő csecsemőt, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Ami azonban ezután történt, azt még az orvosok is csodaként emlegetik. Kate és férje, David könnyeiket nyelve, fájdalomtól meggyötörten összeölelkeztek, és maguk közé vették babájukat. „Ez volt a legszörnyűbb fájdalom, ami valaha átéltem. Kiszabadítottam Jamie ernyedt kis testét a takaróból, kibontottam a köntösömet, és a mellkasomra tet-
tem, hogy a bőrünk összeérjen. Daviddel beszélni kezdtünk fiúnkhoz, elmondtuk neki, hogy nagyon szeretjük, és hogy van egy lánytestvére is. Megosztottunk vele mindent, amiben része lett volna, hogy ha életben marad.” Két óra telt el a fájdalmas vallomással és búcsúval, amikor is a kisfiú életjelet kezdett adni. „Jamie zihálni kezdett, levegőért kapkodott, de az orvos felvilágosított minket, hogy ez természetes reflex, semmi több” – magyarázta Kate. „Ekkor azt éreztem, hogy megmozdul, mint aki álmából riad, és egyre szabályosabban veszi a levegőt. Tettem néhány csepp anyatejet az ujjamra, amit szopizni kezdett, a légzése pedig teljesen normálissá vált. Rövidesen kinyitotta szemeit, ami maga volt a csoda, kinyújtotta kezecskéjét, az ujjam után nyúlt és megragadta, miközben a fejét forgatta.” “Időközben visszajött az orvosunk is, aki látva a változásokat, sztetoszkópjával megvizsgálta Jamie szívhangját, majd fejét csóválva egyre csak azt hajtogatta, hogy ő ezt nem hiszi el, nem hiszi el!”
Előfizetési díj: $40.00 egy évre, külföldre $80.00 (11 szám, július-augusztusi szám összevont). Fizetési mód: csekk vagy készpénz. Név: ………….....……………………………..…….................................. Cím: ............................................................................................................. Irányító szám (PC): …..……... Telefonszám: ....…... / …..…. / ……......... Hitelkártya szám: .............................................................. Exp: .................. Címünk: Valley Tourism (Napjaink) 2189 Peters Rd, West Kelowna, BC V4T 2C3 Napjaink, 2013 május | 13
Az Okanagani MagyaR egyesületek oldala Ludas Matyi az okanagani Magyar Ház anyák napi ünnepségén
Úgy tűnik a gyerekek nagyon élvezik a „színházcsinálást”. Őszintén én is, Balázs is szeret rendezgetni, meg szerepelni is. Hála a tánccsoportnak van egy csomó, gyönyörű ruhánk, én nagyon élvezem legyártani a megfelelő kellékeket. Vajda Tibor meg mindent megfest, ha kap egy üres lepedőt, gyerekek játszanak, akkor miért ne csináljuk. Magyarul tanulnak, szépen beszélnek és van a karácsonyi történeten túl is előadható darab. Megvalósítani nem mindig olyan könnyű, mert nagyon elfoglaltak a gyerekek, de azért igyekszünk. Orsi Ludas Matyi színdarab szereposztása: • libák: Morrison Zsófi, Gerlóczy Kinga • piaci kofák: Nagy Vivien, Vajda Anna, Gerlóczy Blanka A kelownai magyar keresztyén misszió istentisztelete a hónap • hajdúk: ifj. Vajda Tibor, Gerlóczy Bálint második és utolsó vasárnapján, 14-én vasárnap délután 5 órai • siheder, avagy lóárus: Gerlóczy Kinga • Matyi anyja: Vajda Rebeka kezdettel van a Trinithy Baptista templomban. Szeretetszol• ispán: Gerlóczy Mátyás gálat. Csütörtökönként este 7-kor biblia óra. • Döbrögi: Thály Orsi Katolikus szentmise 2013 június 30-án 4 órakor a Szent Teréz • Matyi: ifj. Nagy István, Gerlóczy Balázs templomban. Sekrestyés: Ferenczi József, 250.868.2738 • díszlet: Vajda Tibor Egyéb hősök a szöveget betanító szülők.
Az Okanagani Magyar Kanadai Kulturális Egyesület 2013-es évi műsorából Máj. Jún. Júl. Aug.
25. 16. 01. 18.
d.u. 5 d.u. 1 10-4 d.u. 3
Vacsora, zene Apák napi piknik Kanada napi ünnepély a Prosperaban St. István ünnepi műsor és malacsütés
Telefon: 250-769-1609 (Magyar Ház)
Az Dél-Okanagan-i Magyar Klub Máj. 26. 10 Jún. 16. 10 Szep. 15. 10
Szalonnasütés Bakonyiéknál 5735 Sawmill Rd, Oliver Apák napi piknik OK Falls Campgr. Nagyszülők napja - debreceni sütés, Bakonyiéknál
Telefon: 250-498-0519 (Bakonyi Károly, elnök)
MEGEMLÉKEZÉS
Szomorú fél év telt el azóta, hogy 80 éves korában eltávozott közülünk
Mondschein Tibor,
az itteni magyarság köztiszteletben levő tagja. 1989 óta élt feleségével Margittal Kelownában és önkéntes munkát, fáradságot nem ismerve dolgozott az okanagani magyarság ügyeiért. Több alkalommal volt az Egyesület Vezetőségének a tagja és adományaival, hozzájárulásaival, becsületes magatartásával példaképül szolgált. Mindezért köszönettel tartozunk neki. Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, csak örök béke és nyugalom. Minden elmúlik, minden véget ér, de az emléke örökké él. Szerettei és az okanagani magyarság
Napjaink, 2013 május | 14
Tavaszi ’garage sale’
Az Okanagani Magyar Egyesületben idén is megrendezték a tavaszi kiárusítást, ami annyit jelent, hogy a tagok különbféle árukat állítottak ki eladásra és a bevételt az egyesület javára ajánlották fel. Szép gesztus és dicséretes kezdeményezés az anyagi javak gyarapítására. Egy-egy ilyen ”garage sale“ ahogyan azt errefelé nevezik, mindig sok vidámsággal, jókedvvel és kellemes társalgással párosul, hiszen mindenki lazít és jó alkalom a kikapcsolódásra. Nem beszélve ugye a finom magyaros eszem-iszomról, mint például idén a debreceni kolbászról friss szendvics kenyérbe bugyolálva. A rendezvényre sokan eljöttek ki ezért ki azért. A kilencvenes éveiben járó Mangold Ipoly is fiatalosan vidáman, fiatalosan pózol, mondván, hogy a jókedv a pozitív hozzáállás még mindig és mindenkor a hosszú élet egyik fontos meghatározója. Jó egészséget és erőt kívánunk Ipoly bácsinak és kedves feleségének Francisznak is.
Figyelem! Figyelem! Figyelem!
Lapzárta előtt érkezett a hír, hogy Dr Szántai Lajos világhírű magyar történész kanadai körútra készül és lehetőség mutatkozik arra, hogy június elején Kelownában is egy nagyszerű előadást tartson. Tekintettel arra, hogy a vendégszereplésről a Vezetőségnek a soron következő ülésén kell dönteni, ezért a történész előadásának a pontos dátumáról és időpontról körlevélben, illetve telefonon értesítik majd a tagságot. Ugyanakkor kérdéseikkel bizalommal fordulhatnak Domby Palihoz is a 250 768 9797-es telefonon.
55 házassági évfordulójuk alkalmából szívből gratulálunk Tóth Józsefnek és Johannának
Ilyen fergeteges és remek zenés műsort aligha láthatott az okanagani közönség mint amilyent Szállj, szállj sólyom madár címmel, két vendégművész Vadkerti Imre és Fehér Nóra produkált a Magyar házi bemutatón. A világ hírnévre tett Honfoglalás című rockoperából hallottunk részleteket, a nagy odaadással és kiváló művészi előadásban a felvidéki illetve délvidéki származású művészektől. A közönség vastapssal hálálta meg a felejthetetlenül szép előadást. Vadkerti Imre a Bánk bán című operából a Hazám, hazám című szerzeményt olyan hatásosan, akkora átéléssel és hangerővel adta elő, hogy aligha akadt a nézőtéren olyan egyén akinek a lelke ne remegett volna bele. Kár, hogy a vártnál kevesebben jelentek meg a vacsorával párosuló műsoron, amelynek egyik fő oka az volt, hogy hosszú hétvége lévén sokan elutaztak, vagy kirándulni mentek. Vagy talán a szív, a magyar szív se dobog kellőképpen a nemzeti érzelmeket oly hatásosan fellángolni tudó magyar előadásokért? Honfitársaink ne mulasszátok el a jövőben az ilyen alkalmakat, amikor a helyünkbe jönnek a magyar művészek, amikor a szívüket-lelküket próbálják kiadni azért, hogy a diaszpórában élő magyarokat is fenséges művészi élményben részesítsék. Külön köszönet a segítőkezekért akik fáradságot nem ismerve, vállalt feladatuk magaslatán állva, hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
A Napjaink a torontói Magyar TV-ben
Örömmel vesszük tudomásul, hogy egyre többen érdeklődnek Ontario tartományból a Napjaink iránt, azóta, hogy szombaton és csütörtökönként a Torontói Magyar TV adásaiban egy rövid TV-és hirdetésben propagáljuk a havilapunkat. Röviden beszámolunk az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő független családi- közéleti lap tartalmáról és úgy látszik sikerült megnyerni a magyar olvasók érdeklődését. Ezúttal is köszönünk minden támogatást és hálával tartozunk mindenkinek akik feliratkoznak az olvasótábor listájára.
Az életet véges végig együtt kell leélni, Úgy válik el mit ér a nő és a férfi. Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni, a szerelem dal amelyet együtt kell megírni (Végh Mária)
Napjaink, 2013 május | 15
Élet & egészség Túl sós, túl édes, túl zsíros A XXI. század emberének étrendje rostszegény, túl zsíros, túl sós és túl édes. Az átlagember naponta 20 g sót fogyaszt, pedig a szervezetnek csupán 5 grammra van szüksége – ez 2 g nátrium- és 3 g klórbevitelt jelent. A túlzott sófogyasztás növeli a vérnyomást, ennek következtében szívelégtelenség és vízvis�szatartással kapcsolatos problémák alakulnak ki. A „sófogyasztási szenvedély” nem velünk született adottság, a sós íz szeretete elsajátított szokás. Bőséges fogyasztása növeli a só utáni vágyat, sőt álcázza és elnyomja a természetes ízeket. Hogyan szabadulhatunk meg ettől a szokástól?
•
Rejtett cukrot találunk például a konzervlevesekben, a félkész ételekben, a tévénézés közben elfogyasztott ropogtatni valókban. Mi a megoldás? Neveljük magunkat és tanuljuk az önuralmat. Ha édesszájúak vagyunk, keressük fel a szájsebészt... no, persze ne vegyük szó szerint, de az édesszájúak átnevelhetőek. Például a gyümölcs – édes, kellemes az íze, és tele van gyümölcscukorral. Elégítsük ki azzal édesség utáni sóvárgásunkat, hogy fánk helyett egy szőlőfürtért nyúlunk. Szórjunk cukor helyett eper- és banánszeleteket gabonafélékből készített ételünkre. Ízérzékelésünk idővel megváltozik, és valóban jobban fogjuk szeretni a kevésbé koncentrált édességeket. Az élelmiszer-ipari termékek, például a kenyérfélék, feldolgozott hústermékek, instant levesek, rengeteg sót tartalmaznak. Gondoljunk csak bele, hogy mi magunk is milyen gyakran nyúlunk a sószóróhoz, ha ízetlennek találjuk a tányérunkban gőzölgő ételt. Első lépésként próbáljuk meg eltávolítani az asztalunkról a sószórót, hiszen a boltban vásárolt termékek bőven fedezik a napi sószükségletet, de ha csak egy mód van rá, legjobb, ha kerüljük a kész- és félkész ételek vásárlását, fogyasztását, inkább otthon készítsük el őket. Tanuljuk meg gyógynövényekkel és egészséges fűszerekkel ízesíteni az ételt. Fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt természetese formában, élvezzük az ízüket. Adjunk magunknak három hetet. Eltelte után még az úgynevezett normális, megszokott ételek is kezdenek sós ízűek lenni.
A CUKOR
Az átlagember 65 kg cukrot és édesítőszereket fogyaszt évente – beleszámítva minden férfit, nőt és gyermeket – ez naponta 2 dl cukor mennyisége. Számoljuk ki, hogy ez mennyit tesz ki egy négytagú család esetében. Rémisztő, nem? A cukros étrend 20-30 százalékkal növeli a gyomorsav mennyiségét, ez ingerli az emésztőcsatorna felső szakaszát, a nyelőcsövet és a garatot, valamint hajlamosít a fekélyre, hozzásegít többek között a szívinfarktus, cukorbetegség, elhízás, emésztőrendszeri megbetegedések, köszvény, csontritkulás, rák, vitamin- és nyomelemhiány, belsőelválasztású mirigyrendszer zavarai, fáradékonyság kialakulásához. Ha az étrendből kivonjuk a cukrot, megszűnhet az emésztési zavarok 60-70 százaléka. Figyelem, cukorra szüksége van a szervezetnek, de nem a finomítottra, hanem a természetesre (de csak mértékkel), ezért a cukrot – finomított cukor és mesterségesen előállított édesítőszerek helyett – pótoljuk mézzel, nádcukorral, maláta- és gyümölcscukorral. Néhány érdekesség: • Üdítőitalok – 3,5 deci üdítőital 12 teáskanál cukrot tartalmaz. • Desszertek – egy darab csokoládés sütemény például 15 teáskanál cukrot tartalmaz, egy csésze gyümölcsös joghurt pedig 12 teáskanálnyit.
A ZSÍR
Attól tartok, hogy országunk lakóit is fenyegeti ez a „gaz merénylő”. Ismeretes számunkra, hogy a zsír minden élő sejt létfontosságú része. Sőt, nélkülözhetetlen egészségünk megőrzéséhez. Akkor vajon mi a baj vele? A bajok azért keletkeznek, mert túl sok zsiradékot veszünk magunkhoz, és gyakran olyan formákban, melyeket a szervezet nagyon nehezen tud feldolgozni. Halálos kettős néven ismeretes – a rostszegény és a magas zsírtartalmú étrend. Betegségek sokasága hozható összefüggésbe az ilyen táplálkozás miatt, pl. szívkoszorúér-megbetegedés, epekövek, vakbélgyulladás, székrekedés…. Mi a teendő, hogyan védjük meg magunkat? • csökkentsük a zsiradékot étrendünkben – a vaj, a margarin, a növényi zsiradék, főzési és salátaolajok szinte 100%-ban zsírok. A húsok, sajtok, tojás és a tej átlagosan 50–80%-ban tartalmaznak zsírkalóriát. • növeljük meg nagymértékben a rostbevitelt. A növényi táplálékoknak, gyümölcsöknek, zöldségféléknek, teljes gabona- és babféléknek magas a rost- és alacsony a zsírtartalmuk, ráadásul a bennük lévő kis mennyiségű zsírok koleszterinmentesek, így ez az ideális út, amelyen járhatunk. Az étrendünk, amely duzzad a zsírtól, lassan elpusztít bennünket. Ördög Judit, magyar Szó online
Csokoládé - mi az igazság A Meseautó című hajdani, ma is sokszor forgatott film jut eszembe, amikor az egészségünkkel foglalkozó lapokon mind gyakrabban futok rá a csokoládé áldásos hatását bizonygató írásokra. Kerülöm már jó ideje a témát, ha másért nem, anyám emléke miatt, aki a bácsfeketehegyi moziban mindennap újranézte és – engem nem lévén kire hagyni – velem is újranézette a bankigazgató és a pecsételő lány között fellángoló szerelmet. Világosan él még bennem a mozi specifikus atmoszférája a Meseautó pörgetése alatt, a padsor- Rovatvezető: Újvárosy Jutka okban felbuggyanó zokogások, az örömkönnyekkel küzdő nők és a film végeztével hazaindulók elégedett vagy inkább boldog arckifejezése, ami sohasem múló emlékké rögződött bennem. Hogyan is ne, hiszen az élet olyan, amilyen, de lám, bárkit érhet a szerencse, szinte kéznyújtásnyira van a váratlan boldogság, és ez annyira megnyugtató volt a háborús évek közepén. Ha valaki nem ismerné, íme a refrén, amely pontosan idézi a film atmoszféráját: „Meseautóban színezüst erdők során/ repülünk a szívünk tavaszán./ Arany országút csillogó gyémánt porán/ repülünk a mesék kocsiján.” Még tizedét sem soroltam fel a keserű csokoládé „jótékony” hatásának, máris kínzó betegségeink, bántalmaink nagy részét színleg könnyedén orvosoltuk: bekapjuk a javasolt napi 85–100 gramm csokit, és megoldódik környezetünk réme, a magas vérnyomás és minden baj, ami vele jár: az érelmeszesedés, gutaütés, depresszió, szív- és érbetegségek, továbbá a vidékünket oly kirívóan fenyegető egyéb kórok jó része. A cukorbajt és az Alzheimer-kórt csak azért nem említem, mert tisztelem olvasóink ítélőképességét.
A Meseautó édeskés története és a csokoládénak egészségünkre állítólag gyakorolt lenyűgöző hatása között van párhuzam, ha nem másban, az élet szebbik oldalának kizárólagos megmutatásában. Ha ugyanis igaz mindaz, amit a weblapok állítanak a csokoládéról, akkor megvalósulni látszik egy meseszép elgondolás: végre megszabadulunk az orvosok által előírt tabletták, injekciók és diéták kínzó fogságából, s a csokoládé révén ránk köszönt az „édes élet” teljessége. Ha van hasonlóság, van különbség is az említett film és a csokoládé élvezete között. A Meseautó is valótlanságot ábrázol, szervezetünk egészségére mégsem hat károsan, ellentétben az utóbbival, a csoki mindennapos majszolásával. Ez ösztönöz arra, hogy ne kerülgessük tovább a témát, ideje őszintén beszélni róla, mielőtt néhány félrevezetett beteg ember valóban félreteszi a gyógyszert, és helyettesíteni igyekszik a „mindenható” csokoládé naponkénti fogyasztásával.
Mi mindenre jó a csokoládé?
Válasz helyett felsorolok néhány címet, olyan weboldalakról, amelyeknek meghirdetett hivatásuk egészségünk megőrzése lenne. „Szorongás ellen fogyasszunk keserű csokoládét!”, „Fojtogató köhögésre csakis csoki”, „A keserű csokoládé jót tesz a dohányosok szívének”, „ A csokoládé fogyasztása csökkenti a magas vérnyomást”, „Fekete csokoládé hatására a szívelégtelenség is javul”, „Édes élet: tovább élünk, ha nassolunk”, „ A keseserű csokoládé gátolja a vérrögképződést”, „A kakaó serkenti az agyműködést” – hirdetik fennen a jelzett írások.
A kakaófa gyümölcsének tudományos nevét a növénytan rendszerezője, Linné adta, s annyit jelent: „az istenek eledele.” Persze nem a jó öreg botanikus volt az egyetlen, aki imádta a forró csokoládét, Mária Terézia kormányülések alkalmával csak ezzel az itallal élt, Casanova hódításai előtt felhajtott kétpohárkányit, Montezuma pedig az utolsó azték uralkodó, Cortez íródeákja szerint 50 csészényit fogyasztott naponta. Fogalmam sincs az indítékokról, elsikkadtak valahol a múlt ködében. De kérdezem tisztelettel: ilyen és a sok hasonló tekintélyes név mellett van-e, ki megvonná magától ezt az édes-kellemes „gyógymódot”? A kakaó mintegy 300 különböző vegyületet tartalmaz, amelyeknek elsöprő része azonban olyan jelentéktelen nyomokban található, hogy sem károsító, sem jótékony befolyása nincs szerveink működésére. Vitathatatlan azonban, hogy a kakaóbab jelentős mennyiségű antioxidáns hatású flavonoidot, pontosabban katechint tartalmaz, ami sajnos nagyrészt megsemmisül a feldolgozás alatt. A megmaradt katechin élettani hatása a javasolt napi 85–100 grammos mennyiségben mégis jelentős, elsősorban mint immunerősítő és gyulladáscsökkentő. Azt mondhatjuk, a feldolgozás után visszamaradt flavonoidtartalom arányos a kakaótartalommal. Érdemes tehát 60–90%-os kakaótartalmú csokoládét vásárolni. Leszögezhetjük nyugodt lelkiismerettel: a csokoládé nem gyógyszer, nem gyógyít egyetlen betegséget sem. Naponta való fogyasztása felette ártalmas lehet szerveinkre. Különösen érvényes az előbbi állítás azokra, akik a cukorbaj és a súlytöbblet, az ér- és szívbántalmak áldozatai. Semmi baj, ha megeszünk néha egy kis szelet csokoládét, de maradjon meg a csokoládé annak, ami eddig is volt: ünnepi alkalmaink ínyencségének. Dr. Kerekes József, Magyar Szó online
Napjaink, 2013 május | 17
Haspártiak avagy konyhaművészek
Mazán János rovata
Gyors levesek nem csak vacsorára
Azoknál a családoknál, ahol mindenkinek lehetősége van délben főtt ételt enni, nem feltétlenül igénylik vacsorára a meleg fogást, míg az egész nap szendvicsen élők vágynak valami meleg, tartalmas, néha könnyű ételre. Arról a kérdésről, hogy vacsorára meleget vagy hideget fogyas�szunk, megoszlik a vélemény. A leves a kettő közötti kompromisszum: melegsége átjárja a testet, energiával tölti fel, ugyanakkor legtöbb változata nem terheli meg estére a gyomrot, így pihentető alvást is biztosít. Forrás: kiskegyed.hu
Cukkínis csirkeleves grízgaluskával
főzni, mert 1 tojásból annyi galuska készül, hogy a maradék (kb. 1,5 l) levesünk teljesen tele lenne vele.
Aszalt szilva-leves pörkölt dióval Hozzávalók: 20 dkg magozott aszalt szilva, 8 szem szegfűszeg, 1 kis darab fahéj, 4 dkg tisztított dió, 6 dkg cukor, 1 dl vörösbor, 1 teáskanál étkezési keményítő, 1 dl tejszín
Hozzávalók: minimum 1,5 l csirkealaplé (maradék csirkelevesből vagy leveskockából), 20 dkg cukkíni, 1 gerezd apróra vágott fokhagyma, olaj, só, zsálya; a grízgaluskához: 2-3 evőkanál gríz, kb. 1 evőkanál olaj, só, kb. 1 mokkáskanál sütőpor, 1 tojás, petrezselyem zöld Elkészítés: Grízgaluskához a tojást, az olajt, a sót stb. összekeverjük annyi grízzel, hogy kenhető, de ne túl kemény masszát kapjunk, majd legalább 20 percre hűtőszekrénybe tesszük. A leveshez a cukkínit kockákra vágjuk, kissé megsózzuk, összekeverjük a fokhagymával, majd olajon kicsit megpároljuk. Felöntjük a csirkealaplével, megszórjuk egy kevés szárított zsályával, és amint felforrt, bele is szaggatjuk kiskanállal a grízgaluskát. Ha a galuskák feljöttek a leves tetejére, levesszük a tűzről, és lefedve még 15-20 percig pihentetjük. Lehet egyenesen a levesbe szaggatni, ha elég sok a leves, vagy külön is ki lehet
Elkészítés: Az aszalt szilvát kis darabokra vágjuk, a szegfűszeget, a fahéjat teatojásba tes�szük. A diót serpenyőben, zsiradék nélkül megpirítjuk, majd azonnal kiborítjuk és összevagdaljuk. 1 l vizet felteszünk forrni, beletesszük a cukrot, a csipetnyi sót, és belelógatjuk a teatojást. A borral együtt a szilvákat is a forró fűszeres vízbe tesszük, és kíméletesen főzzük 10 percen át. A keményítőt kevés vízzel elkeverjük, és besűrítjük vele a levest. 5-6 percig forraljuk, majd kivesszük a teatojást, belekeverjük a tejszínt, és a tetejét megszórjuk a dióval.
Konyhatitkok •
• • • •
• •
•
•
Napjaink, 2013 május | 18
A paprikát nem szabad forró zsiradékban hosszan pirítani, csak megfuttatjuk benne, mert elveszti piros színét, megbarnul és keserűvé válik. Jobban megmarad a nyersanyag aromája, és gyorsabban megpuhul az étel, ha fedő alatt főzzük. Ha főzés során elfőzzük a levet, mindig meleg vízzel pótoljuk, hogy ne hűtse le a főzőlevet. A főzővizet csak akkor sózzuk, ha már forró, ugyanis a sós víz lassabban forr fel. Átlátszó zacskóba téve jól olvashatók a receptek anélkül, hogy a könyv bepiszkolódna főzés közben. Ha fedő nélkül főzzük a karfiolt, puffasztó gázai elillannak a levegőbe. Rizs és tészta főzésekor érdemes egy csepp olajt vagy kevés vajat rakni a vízbe. Így nem futnak ki és nem is ragadnak össze. Hamarabb megpuhulnak, és kön�nyebben emészthetőek a hüvelyes zöldségek, ha főzővizükbe kevés szódabikarbónát szórunk, és csak forrás után sózzuk. A szendvicstalpú edények hőátadása jobb, kevesebb veszteséggel, nagyobb hatékonysággal, egyenletesen főznek.
Elsőként hoztak létre robotlegyet amerikai kutatók
Gyógymód is lehet a Tetris
Cápák
Kopoltyúval lélegeznek. A cápák teste hosszúkás, áramvonalas, orsó alakú, hengeres, keresztmetszete csaknem kör alakú. Egyes alakok egészen kígyószerűen megnyúltak, míg a pörölycápafélék koponyája oldalirányban erőteljesen kiszélesedett, így a testük mintegy kalapács alakúvá vált. Mellúszóik elülső szegélye nem nőtt össze teljes mértékben a testtel, így viszonylag elég szabadok. Farokúszójuk igen nagy felületű, minden esetben aszimmetrikus. Egy nagyobb felső, és egy kisebb alsó lebenyből áll. Szájnyílásuk nem a test elején található közvetlenül, hanem alulra csúszott, félkör alakú. A szájüregben számos háromszög alakú, éles, pikkely eredetű, gyökértelen, ránőtt fog található, melyek több sorban helyezkednek el, és számuk igen nagy lehet. A fogak könnyen kitörnek, de hamar pótlódnak is. Ezek a fogak rágásra alkalmatlanok, csak az áldozat megragadására, és tépésére alkalmasak. A kitépett falatokat aztán egészben nyelik le. Az orruk nagyon érzékeny a vízbe került vér szagára. Ismeretesek fog nélküli alakjaik is, melyek a tengervízből planktonokat szűrnek ki. A többi fajuk mind ragadozó, elsősorban halakkal, rákokkal, kagylókkal táplálkoznak, de a nagyobb termetű cápafajok tengeri emlősöket is zsákmányolnak, így az emberre is veszélyesek lehetnek (a fajok 10% veszélyes az emberre). Többségük a tengerek lakója, egyes fajok a trópusi folyókban élnek. A csontos halakkal ellentétben belső megtermékenyítésűek, sőt elevenszülők is akadnak közöttük. A nem elevenszülő fajok kemény burkú ikrákat raknak. (Wiki)
Kanadai orvosok új, meglepő eszközt találtak a tompalátás kezelésére: a Tetris nevű videojátékot. A McGill Egyetem tudósai felfedezték, hogy a népszerű puzzlejáték együttes munkára ösztönözheti a bal és a jobb szemet. Egy 18 felnőtt részvételével készült kisebb kutatás során a Tetrissel való játék hatékonyabbnak bizonyult a tompalátás kezelésében, mint a hagyományos kezelési módszer, amelynek során az erősebb szemet leragasztják, hogy a gyengébb keményebben dolgozhasson. A tudósok most gyerekeken is ki akarják próbálni a módszert. A betegség, orvosi nevén az amblyopia minden ötvenedik gyerek esetében okoz problémát. A tompalátás, ami gyakran kancsalsággal is együtt jár, akkor alakul ki, ha az egyik szem látóképessége nem fejlődik megfelelően. Kezelés nélkül a tompalátás maradandó károsodást okozhat a gyengébb szemben, ezért az orvosok igyekeznek minél hamarabb felismerni a betegséget. A hagyományos kezelés általában a gyengébb szem letakarásából áll, így a beteg kénytelen azt a szemét használni, ami így megerősödik. A szemtakaró tapaszt általában több hónapig kell viselni, ami sok kellemetlenséget okozhat gyerekkorban. Forrás: http://www.betegszoba.hu
Napjaink, 2013 május | 19
természet - Tudomány - TECHNOLÓGIA
Két centiméter hosszú és mindössze 0,08 gramm tömegű robotlegyet hoztak létre a Harvard Egyetem kutatói írta a Science című amerikai tudományos folyóirat. Kevin Ma és csapatának találmánya egészen új rálátást nyújthat a rovarok repülésének működésére. A házi légyre hajazó műrovar két szárnyával másodpercenként 120-at ver, valódi párja ennél tízzel több szárnycsapásra képes. A robotlégy szárnyai 110 fokban nyithatóak, míg az igaziéi akár 120-150 fokig is Erdélyi Tibor rovata széttárhatók. A műlégy képes alapvető manőverek végrehajtására, valamint akár egy helyben is tud lebegni a levegőben. A dolognak egyetlen szépséghibája van, hogy a 19 milliwattos teljesítményt jelenleg csak hálózati áramforrásról tudják biztosítani a kutatók, de tervezik az elemmel ellátott robotlégy létrehozását is. Az aprócska műrovar már eddig is rengeteg kihívás elég állította fejlesztőit, mivel csak különleges anyagok képesek a szükséges teljesítményt nyújtani a fellépő terhelés mellett. Így a kutatók például olyan anyagból hozták létre az icipici szárnymozgató izmokat, amelyek piezoelektromos tulajdonságokkal bírnak, azaz elektromos feszültség hatására megváltoztatják az alakjukat. A légy az egyik legügyesebb levegőakrobata: villámgyorsan képes elkerülni a veszélyt, sőt, képes egy szélben mozgó virágon landolni. Ezért nemcsak megfigyelés szempontjából érdekes, de jó alap a miniatűr, repülő robotok létrehozásához is - vélik a kutatók. Forrás: MTI | www.stop.hu
a világ Vallásai (3.)
Hinduizmus és Buddhizmus
Hinduizmus és a Buddhizmus Indiából származó vallás, de a hindu vallás sokkal összetettebb. A hindu - áldozaton alapuló, a buddhista lemondáson alapuló vallás.
Hinduizmus
A hinduizmus/bráhmanizmus az indiai papok, a bráhmanák nevéből származik, azokra a tanokra vonatkozik, amelyeket a bráhmanák szent irataikban kifejtettek. A hinduizmus olyan vallás, amelyet nem egy meghatározott személy alapított, hanem önmagától jött létre. A hinduk ezért vallásukat „szanátana-dharmának”, „örök törvénynek” nevezik. Azt tanítják, hogy időről-időre isteni inkarnációk jelennek meg, akik hirdetik az igazságot. Ilyen inkarnációk voltak: Ráma, Krisna, Manu, Sankara, stb., akik nem új tanítást hoztak, hanem a kezdettől fogva ismert tanokat hirdették.
Tanítása, világképe
A hinduk nézete szerint a világegyetem rendezett egész, amely felett a természetben és az erkölcsi életben megnyilvánuló világtörvény (dharma) uralkodik. Ez a rend azt jelenti, hogy minden élőlénynek származása következtében, képességei és kötelességei tekintetében megvan a maga helye, joga és kötelessége. A tanítás szerint minden élőlénynek lehetősége van fokozatos tökéletesedésre és végleges megváltásra is. A hinduizmus nem alakított ki olyan általános érvényű dogmát, mint általában a nagy vallások. Szent irataik, amelyek megszabják a vallásos élet irányvonalát és a vallásos gondolkodást nem egy ember alkotásai, hanem olyan írások, amelyek időben egymástól távol keletkeztek. Az indiai ősi hagyománynak két fajtája van. Az egyik a kinyilatkoztatás – a shruti – amely a világgal együtt keletkezett. Ez a Veda. Brahman őrzi és tartja fenn. A másik a valódi hagyomány, a smirti. Ez az istenek létére és az emberek életére vonatkozó törvények, szabályok, tanítások gyűjteménye. Minden lény tisztán szellemi lélekből (dzsíva), másrészt egy vagy több anyagi jellegű testből áll. A lélek öröktől fogva létezik, és az általa véghezvitt jó és rossz cselekedetek (karma) következményeként mindig új testbe költözik. A fizikai testet finomanyagi testek veszik körül, amely az érzékelés, a cselekvés és a lelki élet (manasz, ahankára, buddhí) finom szerveinek hordozója. Ebben a finom testben – amelynek természetesen megvannak a maga síkjai – vannak a korábbi életből származó vágyak is, amelyek közrejátszanak a testetöltésekben. A monisták felfogása szerint az egyéni lélek a világszellem része, ebből árad ki a teremtéskor, és ide tér vis�sza a kozmikus belégzéskor. A megváltottak örökre egyesülnek minden létezés ősokával, ezért nem kell többé részt venniük a
kozmikus ki- és belégzésben. A hinduizmusban is megtalálható a mikrokozmosz és a makrokozmosz analógiája. A hinduizmusban van olyan nézet, amely szerint a külvilág a megismerő szubjektumtól függetlenül létezik, és van olyan is, amely szerint csak a világszellem – Brahma – reális, aki a mája, a világillúzió hatására különböző személyiségeknek, sokaságnak látszik. A legtöbb hindu irányzat szerint az anyag az ősanyagból származik. Az ősmatéria három alkotórészből, gúnából tevődik össze: „szattva” – könnyű, világos, örömöt okozó, a „radzsasz” – mozgékony, ösztönző és fájdalmat keltő, és „tamasz” – nehéz, sötét és gátló.
Buddhizmus
A buddhizmus – a követők száma, a földrajzi elterjedés és a szocio-kulturális hatás tekintetében – a legnagyobb világvallások egyike. Noha alapvetően „keleti” vallásnak számít, a nyugati világban is növekvő népszerűségre és befolyásra tesz szert. A maga nemében egyedi világvallás, ugyanakkor számos közös vonást mutat a hinduizmussal, tudniillik mindkét tanrendszerben szerepet kap a Karma (ok-okozati etika), a Maja (a világ látszólagos volta) és a Samsara (a reinkarnáció körforgása). A buddhisták hite szerint az ember végső célja, hogy eljusson az úgynevezett „megvilágosodásra”. A buddhizmus alapítója Gautama Sziddhártha, egy kb. i. e. 560-ban, Nepálban született királyi herceg volt. Sziddhártha sok évi meditálás és imádkozás után elnyerte a megvilágosodást, azaz eljutott az élet alapigazságainak végső megértéséig. Ekkor kapta a Buddha címet („Megvilágosodott”). Buddha nem akarta, hogy istenként imádják. Azt tanította, hogy az emberek boldogabbak lennének, ha felelősséget vállalnának gondolataikért és tetteikért. Tanításai egyszerűen útmutatások voltak az élethez. A buddhizmus azt tanítja, hogy a Nirvána a legmagasabb létállapot, a tiszta létezés állapota, amelyet ki-ki egyéni eszközökkel érhet el. A Nirvána szemben áll minden racionális magyarázattal és logikus rendszerrel, ezért csak felfogni lehet, tanítani, magyarázni nem. A Buddha azt tanította, hogy az embereknek nincs saját lelkük, mert az én avagy az egó puszta illúzió. Tehát a buddhizmust tekinthetjük úgy, mint eszközöket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a dolgok úgy lássuk, ahogy valóban vannak - itt és most. A buddhizmusban nincsenek dogmák, és megengedi, hogy bármit megkérdõjelezzünk. Buddha tanításai a test, a beszéd és a tudat szabadságának teljes kifejlesztését célozzák.
Napjaink, 2013 május | 20
A sárvári nemzetközi hírű Gyógy-és Wellnessfürdő Az új, nemzetközi színvonalú Gyógy- és Wellnessfürdő 55000 m2 területen, több mint 3600 m2 vízfelülettel, számos gyógyászati, egészségmegőrző és rekreációs szolgáltatással várja az ide látogatókat. A természetes gyógymódok, a test és a lélek ápolása egyre fontosabb szempont napjainkban, ezért a wellness elemek egyedülállóan széles választéka áll itt vendégeink rendelkezésére. A fürdő speciális szolgáltatásai révén a gyógyvendégek mellett a családok, fiatalok, gyerekek számára is tökéletes kikapcsolódást biztosít.
A fürdőben magas színvonalú gyógy- és wellnessrészleg működik, ahol elegáns kezelések sokszínű palettája várja a vendégeket. A fürdő épületében található a négycsillagos VitalMED Hotel Sárvár. Ez a kicsi, családias hangulatú szálloda megfelelő kikapcsolást biztosít kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda vendégei ingyenesen látogathatják a Gyógy- és Wellnessfürdő fürdő- és szaunavilágát, továbbá ingyenes fürdőköntöst kapnak. A szálloda előtt egy kamerával megfigyelt, sorompóval lezárt parkoló áll díjmentesen a vendégek rendelkezésére.
Egész évben a vendégek rendelkezésére áll: Fedett és félig fedett gyógymedence 37°C, félig fedett élménymedence 33°C, bébi medence 30°C, gyógyászati közpon, fitness és Wellness központ, szauna-világ, szépségszalon. Tavasztól őszig az alábbi szolgáltatások várják vendégeinket: Többfunkciós, csúszdás, úszásra is alkalmas strandmedence, hullámmedence, fejesugró öböl, napozókert, gyermek-kalandmedence, bébi-pancsoló.
Sportpályák: strandröplabda, kispályás futballpálya, Petanque Nyári vendéglátóhelyek: büfé, pecsenyesütő, wellness bár, fagylaltozó
Sárvár legfontosabb vonzereje kétségtelenül az itt található kétféle gyógyvíz. A város környékén 1200 méteres mélységből 43°C-os, 2000 méterről magas sótartalmú 83°C-os gyógyvíz tör fel. A fürdő közvetlen közelében 2006-ban nyílt meg a négycsillagos gyógykemping, a Thermal Camping Sárvár. A kemping 89 beállóhellyel várja vendégeit. A 83°C-os gyógyvíz magas sótartalommal rendelkezik, ebből lepárlással állítják elő a híres Sárvári Termálkristályt. A sós kádfürdő hatékonyan alkalmazható egyes mozgásszervi, nőgyógyászati és bőrgyógyászati megbetegedések esetén. A 43°C-os alkáli- hidrogénkarbonátos termálvíz főként nátriumkloridot, hidrogénkarbonátot, nyomelemeket tartalmaz. Kiválóan alkalmas mozgásszervi megbetegedések gyógykezelésére, rehabilitációs betegségek, sportsérülések utókezelésére, neurológiai panaszokra, izomlazító fürdésre.
Napjaink, 2013 május | 21
híres magyarok
MÓRA FERENC 1879-1934
Móra Ferenc Kiskunfélegyházán született, 1879. július 19-én. Író, újságíró, muzeológus. Szegényparaszt családból származott. Édesapja Márton, foltozó szűcs. Anyja Juhász Anna, kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A Budapesti Egyetemen földrajz – természetrajz szakos tanár diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított, mint segédtanár, a Vas megyei Felsőlövőn. Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913-tól 1919-ig főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. 1904-től a város Somogyi Könyvtárának és a Városi Múzeumnak őre, majd 1917-től a múzeum igazgatója. Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai. Hírlapi cikkei, pontosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái, a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. Tagja volt a Petőfi és a Kisfaludy társaságnak. Pályáját versírással kezdte, de később is irogatott verseket. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. 1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. Az „Én újságom” című gyereklapban több mint 1000 írása jelent meg. Ifjúsági műveinek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták és a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették. 1934. február 8-án hunyt el Szegeden. MÓRA FERENC:
A PILLANGÓK KIRÁLYA
Mikor én iskolás gyerek voltam, de sok szép lepkét fogtam! Egyszer valami erdőkerülő vetődött a házunkhoz. Eldicsekedtem neki egy gyönyörű pillangóval. - Nem sokat ér ez, öcsém, míg meg nem szerzed hozzá a pillangókirályt is. Majd kőbálvánnyá meredtem, úgy elszomorodtam. - Milyen az a pillangókirály? Sose hallottam én ilyenről, könyvekben sincs lerajzolva. - Hja, öcsém, nem is ösmerik ám azt a könyvcsináló urak. Én magam is csak egyszer láttam életemben, pedig én az erdőben öregedtem meg. Kék selyemszárnya van a pillangónak, piros bársonycsipkével. Nagy pörge bajusza, karbunkulus korona a fején. Arról ösmerszik meg leghamarabb, mert az úgy ragyog, mint a szivárvány. Ettől a perctől fogva nem volt nekem nyugodalmam se éjjel, se nappal. Éjjel mindig a pillangókirályról álmodtam, nappal mindig azt kerestem. Összebolyongtuk a húgocskámmal az egész környéket. Megbújtunk minden bokrot, megkutattunk minden faodút. Hasztalan, hiába. Nem is láttam a pillangók királyát. Egyszer a húgom megbetegedett. Jöttek-mentek az orvosok, apám-anyám egyre sírt. Én meg akkor is csak arra gondoltam, hogy most már egymagamnak kell a pillangók királyát keresni. Utoljára már azt gondoltam, hogy elámított az erdőkerülő. Nincs olyan pillangókirály a világon. Ha volna, annyi sok hét óta már meg kellett volna találnom. Nagy-nagy fájdalom fogta el a szívemet, sírva borultam le egy vén tölgyfa mohos tövébe, s utoljára elnyomott az álom. Nem tudom, meddig aludtam, de mikor kinyitottam a szememet, azt hittem, még csak most kezdek álmodni. Egy hajításra tőlem, vadliliom kelyhében ott ült a pillangókirály. Piros bársonycsipkével szegett kék selyemszárnya kiterjesztve, nagy, pörge bajusza tele virágmézzel. Karbunkulus koronája égett, mint a tűz, ragyogott, mint a szivárvány. Valami tíz pille, mindenféle fajtájú, rajzott körülötte. Nagyot dobbant a szívem. Szerettem volna elkiáltani magamat, de még a lélegzetemet is elfojtottam, s lábujjhegyen surrantam a liliombokor mögé. Reszketve kinyújtottam a kezemet. Hogy visszahúztam, már benne volt a pillangókirály. Alig fért benne, nagy vergődéssel igyekezett kiszabadulni. Társai szomorú bugással repültek szét. Repülvést mentem haza. Repített az öröm, aminél nagyobbat azóta sem éreztem. A tornácon apám, anyám zokogott egymásra Napjaink, 2013 május | 22
borulva. Úgy megijedtem, hogy nem mertem eléjük kerülni. Lassan sompolyogtam be a konyhára. A dada a küszöbön sírdogált. - Rossz fiú, ilyenkor kell hazajönni?! Margitka haldoklik. Hallottam is, nem is, amit mond, rohantam be a szobába nagy ujjongva: - Megvan, megvan! A húgom hörögve hánykolódott kis fehér ágyán. Arca olyan volt, mint a láng, pedig a nyitott ablakon tódult befelé a hűvös esti levegő. Felém fordította bágyadt szemét. - Mi van meg? - A pillangókirály. Hirtelen fölvillant a tekintete. - Mutasd meg, bácsikám! Add nekem, bácsikám! A világ egyet fordult velem. Istenkém, ha odaadom neki a pillangót, forró kezével mind leveri a tündöklő porát. Behasítja a szárnyát. Tán még a koronáját is letöri. De mikor olyan szívrehatóan könyörög. - Hát nem szereted Margitkát? Nem adod ide? Nagyot sóhajtottam, és lesoványodott kis kezébe tettem a lepkét. - Nagyon vigyázz rá, az Isten áldjon meg. Most már add vissza, ha megnézted. Nézte, nézte a gyönyörű teremtést, szelíden megsimogatta, aztán a tenyerébe fektette, és földobta a levegőbe. - Eredj haza, szegény pillangókirály, a magad országába. Mért bántanának téged, mikor te se bántasz senkit. Azzal befordult a fal felé. Én elsikoltottam magam, de már hiába. A pillangókirály nekivágott egyenesen az ablaknak, és úgy kilibbent rajta, hogy azt se láttam, merre száll. Azt hittem, meghasad a szívem. Behúzódtam a sarokba haragos-dacosan, s ki nem mozdultam volna onnan a világért. Margitkát elővette a láz, sírt, kiabált, félrebeszélt, kis testét egyre jobban gyújtogatta a forróság. Apa, anya, orvos bácsi egyre rakosgatta rá a jeges borogatást, de nem használt semmi. Édesanyánk elájult, átvitték a másik szobába, átment vele apa is, az orvos is. Magam maradtam a beteggel. Egyszerre valami zúgást hallok az ablak felől. Odatekintek, hát látom ám, hogy visszajött a pillangókirály. De nem egyedül, hanem egész országa népével. Nagy pávaszemek, rókapillék, gyászpillék, tarka szárnyú szenderek százával jöttek, tódultak be az ablakon. Legelöl a koronás pillangókirály. Odaszálltak Margitka fölé, s harmatos szárnyukkal elkezdték legyezni, hűsíteni. A pillangókirály a szeme fölé repült, s addig legyezgette, cirógatta, míg szép csendesen le nem csukódott. Akkor aztán zümmögtek, búgtak szelíden, lágyan, s egyenként kirepültek az ablakon. Utoljára maradt a pillangókirály. Mire apa bejött, Margitka nyugodtan, csendesen aludt. Még mosolygott is álmában, valami nagyon szépet álmodhatott. Reggelre nem volt semmi baja se. Pár nap múlva már virágot is szedett anyukának. Én sohase mondtam el senkinek, mit láttam azon az éjszakán, de azóta többet sohase fogtam pillangót. Még ma is, ha törött szárnyú lepkét látok az út porában, mindig fölemelem, és fölteszem valami faágra. Hátha meggyógyul, mint ahogy az én húgom meggyógyult. Móra Ferenc
Élet tengerén
Sokszor azon töprengtem, Ahogy itthon ültem csendben, Jó ez így teljesen egyedül, vagy a magány előttem táncra perdül?
De ha valaki megszorítja a kezed és azt mondja gyere, evez velem. Nem lesz olyan természeti akadály, ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.
Furcsa, egy kicsi kis talány, jó érzés vagy rossz talán? Van amikor szükség van egyedül létre, de örökre, abból senki sem kérne.
Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének, összebújnak, így semmitől se félnek. Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél, egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.
Ha már végképp nincsen senkid, bírod, bírod, de vajon meddig? Ha viharba vagy ködbe kerül az életed, kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!
Lehet más nélkül is sodródni az árral, kalózok, szirének, jéghegy, szél mind mind csak árthat. Idővel ezeket már nem is veszed észre, csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.
Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet, ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd! Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén. Te is lehetsz boldog, nem csak én. Napjaink, 2013 május | 23
Csodálatos várak és kastélyok Skócia szíve
Edinburgh vára maga a testet öltött skót történelem Nem sokkal azután, hogy 1066-ban a normannok meghódították Angliát, a szász királyi család elmenekült a szigetről, hogy Európába hajózzon. A hajó útközben viharba került, letért útvonaláról és Skóciában ért partot. Utasai között volt Margit, Hitvalló Edward unokahúga és Alfréd király közvetlen leszármazottja is. Skócia királya, III. Malcolm menedéket adott a száműzötteknek, sőt utóbb a gyönyörű és mélyen vallásos Margitot feleségül is vette. Margit győzte meg arról, hogy tegye át a skót királyi udvar székhelyét Dunfermlineből Edinburghbe, ahol 1093-ban bekövetkezett haláláig maradt. Két évszázaddal később a királynét Skóciai Szent Margit néven szentté avatták, ezzel elismerve a szegények és a római katolikus egyház iránti elkötelezettségét. Fia, I. Dávid építette meg az edinburghi vár Szent Margit kápolnáját, amely a vár területén fennmaradt legrégebbi építmény.
Enreiter Béla levéltárából
Szentek és királyok
Noha uralkodóként Malcolm és Margit lakott elsőként az edinburghi várban, a helyet már több mint 3000 évvel ezelőtt benépesítették. A Castle Rock vulkáni csúcsát megkoronázó és Edinburghre tekintő vár területén a régészek már a bronzkorból, a Kr. e. 900 körüli időkből találtak emberi maradványokat. A terület római megszállása idején, az 1. és 2. században virágzó település jött itt létre Din Eidy néven, amit az angolok változtattak át Edinburghre, miután 638 táján elfoglalták Skóciát. Az edinburghi vár az évszázadok során számos célt szolgált. Helyet adott királyi palotának, erődítménynek, állami börtönnek és katonai laktanyának (utóbbi máig fennmaradt). Megjelenése is sokat változott: miután súlyos károkat szenvedett a függetlenségi háborúk során, a különféle átalakítások és bővíté- sek változtattak küllemén. A területen ma látható építmények a 12. és a 20. század között keletkeztek. Edinburgh vára a 12. század elején, I. Dávid uralkodása idején vált királyi palotává, ebből az időből azonban nem sok minden maradt fenn, miután I. Róbert skót király az első skót függetlenségi háború idején (1296-1328) lerombolta a várat, hogy így gátolja meg angol elfoglalását. Már II. Dávid uralkodása idején zajlott a vár teljes körű újjáépítése, melynek során az épületegyüttes kezdte elnyerni jelenleg ismert formáját. Az új komplexum magját Dávid tornya alkotta. IV. Jakab később, 1511-ben emeltette a nagytermet, amely 1639-ig a skót parlament székhelyeként szolgált.
Anglia és Skócia egyesítése
Edinburgh vára csak viszonylag rövid ideig lehetett a királyi udvar székhelye. 1566-ban Mária skót királynő itt adott életet
egyetlen fiának, Jakab hercegnek, aki nem sokkal első születésnapja után VI. Jakab néven skót király lett. Harminchat évvel később, immár I, Jakabként egyetlen monarchiában egyesítette Angliát és Skóciát (noha az unió törvényesen csak 1717-ben született meg). I. Jakab ekkortól Londonba tette át székhelyét. Az udvar távozása után a királyi palota inkább erődítményként és fegyvertárként funkcionált. Közvetlenül azelőtt, hogy skót királlyá koronázták volna, I. Károly volt az utolsó koronás fő, aki a várban aludt. Az elkövetkező évtizedekben a szebb napokat is látott palota súlyos ostromkárokat szenvedett. 1650-ben Oliver Cromwell három hónapig támadta, mire sikerült elfoglalni, majd a 18. századi Edinburgh a jakobiták uralma alá került. A 100 legszebb vár és kastély című kötet segítségével a világ legszebb várai és kastélyai között barangolhatunk. (Alexandra Kiadó, 2010)
Életbölcsességek rovata
Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenét, és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes. :: Jól döntöttél? Rosszul döntöttél? - A végén fogod megtudni. :: Mennyi bájt s mennyi méltóságot önthet arckifejezésünk egyetlen szóba! Takarékoskodjunk a szavakkal! :: Aki nem hallgatja el a történetet, az nem hallgat a szereplők felől sem. :: Eredendő bűn: ha valaki mindent elmond, amit mondani tud! Ne paráználkodjunk a szavakkal! :: A fülbe súgott hamis szó nagyobb erővel bír, mint az egyenesen kimondott igazság. (Tatiosz) Napjaink, 2013 május | 24
HUNGARIKUM I. András és Jaroszló Anasztázia házasságából kései gyermekként született 1053-ban. Örökösre nem számítva atyja már előbb Béla hercegnek ígérte a trónt, fia születésekor azonban mindenképen Salamonnak akarta megszerezni azt. 1057-ben, amikor még négy esztendős sem volt, eljegyezték III. Henrik római császár leányával, Zsófiával. Ötéves korában koronázták magyar királlyá.
' Salamon magyar kiraly
András halála után András özvegye mellett Salamon és arája, Judit Németországba menekültek IV. Henrik udvarába, ahonnan német sereg kíséretében tértek haza Székesfehérvárra. Itt a főpapok és főurak másodszor is királlyá koronáztatták Salamont. Anasztázia királyné Attila kardjával ajándékozta meg Ottó herceget, s a többi német vitézt is gazdagon megajándékozva bocsátotta haza. Nem sokkal ezután Géza herceg betört az országba, Salamon pedig Mosonyba menekült. Géza azonban hallgatott a püspökök békéltető szavaira, ezért Győrött 1064. január 20-án kibékült Salamonnal, s Pécsett április 11-én az unokatestvérek már együtt ünnepelték a húsvétot, az ünnepi koronát pedig maga Géza tette Salamon fejére. Salamon udvarában mind nagyobb befolyáshoz jutottak a német származású lovagok, akik közül Vid, a bécsi főispán tudott leginkább hatni a királyra. Kezdetben a Salamon és Géza közötti feszültség mérséklődött, s közös erővel védelmezték a hazát. Géza azonban az önként hódoló görögök vagyonának szétosztásához nem járult hozzá, ezért a király neki kisebb részt adott a zsákmányból. Erre válaszul Géza szabadon bocsátotta görög foglyait, amit a görögök viszonoztak is - egyenesen hozzá küldtek egy követséget. A görögök hamarosan ismét elfoglalták Nándorfehérvárt (napjainkban Belgrád), így Géza vezér részt vett Salamon király bosszúhadjáratában, amelyben egészen Nisig haladva, mindenütt győzelmet arattak (1072).
fogadja tőle Magyarországot, s hogy hűsége jeléül 12 kezest és 6 várat ad át neki. Henrik zsoldosaival 1074 augusztusában csakugyan Salamon segítségére indult, Salamon azonban csak csekély hadat tudott küldeni, Géza pedig atyjának, Bélának módszerét követve minden eleséget eltakarított az éhező sereg útjából. Emiatt Henrik már szeptemberben visszafordulni kényszerült, s még dunai hajóinak egy részét is el kellett égetnie. Salamon seregei is visszavonultak. Április 14-én Henrik már elismerte királyul Gézát, de kívánatosnak tartotta, hogy az uralomban Salamonnal osztozzék. Géza 1077. április 25-én meghalt, a magyarok pedig öccsét, Lászlót tették meg királ�lyá. 1081-ben Salamon is elismerte királynak Lászlót, aki meghagyta Salamon királyi címét, s királyi udvartartást rendelt számára, de a korábbi uralkodó csak egymaga maradt. Salamon a királyi udvarban is terveket kovácsolt trónja visszaszerzése érdekében, ezért László a visegrádi várba záratta őt Bodossal, Salamon bizalmi emberével együtt, de még azon év augusztusában szabadon bocsátotta (1083).
Uralkodott: 1063–1074 Megkoronázták: Először 1058-ban majd 1064- ben Pécsen Született: 1053 ? Elhunyt : 1087 teljesen nyoma veszett Nyughelye: Az Istrián lévő polai [pulai] Mária menybemenetele székesegy házban temették el a legenda szerint
1073-ra tizenhat püspök békítette ki Gézát és Salamont az esztergomi szigeten. A király németjei viszont mindinkább arra biztatták Salamont, hogy itt az idő megtámadni Gézát, aki csak egymaga volt az országban, mivel László Oroszországban, Lambert pedig Lengyelországban tartózkodott. Gézát készületlenül érték Salamon hadai, amelyek 1074. február 26-án a kemeji rónaságon, valahol Nagyivánnál győzedelmeskedtek. Géza menekülő seregéhez azonban hamarosan csatlakozott László és sógora, Ottó, így a tizenegy új zászlóaljjal megerősített sereg március 14-én Mogyoródnál nyert döntő csatát Salamon ellen. Vid és Ernye elesett. Salamon megígérte IV. Henrik német császárnak, hogy hűbérül
Salamon ismét Németországba ment, ahol felesége és sógora, IV. Henrik hidegen fogadták őt, ezért a besenyők támogatását kérte. Erdély odaígérésével rá is vette Kötesk vezért Magyarország megtámadására, de László király 1085-ben Kisvárda táján győzelmet aratott a besenyő sereg felett.
Salamon 1087 elején csatlakozott Cselgu bolgárországi besenyő vezérhez, aki Konstantinápolyt szerette volna elfoglalni. Chariopolisz közelében azonban csatát vesztettek: Cselgu elesett, Salamon pedig egy közeli várba menekült. Salamon reggel kitört ugyan, de mivel ellenségei körülfogták a várat, nem sikerült elmenekülnie. A Salamonról szóló monda szerint kevesedmagával megmenekült ugyan, s a Duna jegén átkelve egy nagy erdőben elbujdosott társaitól. Álruhában mint kolduló barát Székesfehérvárott is megjelent, ezután pedig az Isztriai félszigeten fekvő Polában, mint remete vezekelt. A polaiak sokáig mutogatták sárból tapasztott ágyát, melyen a volt király aludt, s azt az agyagmécset, melyet a monda szerint saját kezével készített.
Napjaink, 2013 május | 25
Havi horoszkóp Kos - már. 21- ápr. 20 Anyagi ügyek terén várhatsz érdekes fellendülést vagy külső segítséget, szerelemben és karrier terén is jól alakulnak ügyeid. A havi csillagállások pozitív irányú változásokat hozhatnak, használj ki minden felbukkanó lehetőséget, bárhonnan is kerül utadba... Ha új munkakörre, költözésre, anyagi bevételre vagy szerencsés változásokra vársz, most minden terveid szerint alakulhat! Használd ki ezt az időszakot! Bika - ápr. 21- máj. 20 Minden Bika jegyű személy kellemes, kön�nyed, színes és mozgalmas májusi hónapra számíthat. Pihenj, szórakozz sokat, most van itt az ideje egy kis kikapcsolódásnak, szabadságnak. Emellett mély és intenzív érzésekkel vagy tele, de ez semmiképpen se idézze elő azt, hogy másokon akarj uralkodni. A következő hetekben szinte bármit sikerre vihetsz, amit akarsz, ne hagyd, hogy elképzeléseidben meggátoljon bárki. Régi vágyaid valóra válhatnak. Ikrek - máj. 21- jún. 21 Kissé nehezebben bírod a tempót, hisz áprilisban nem ritkán erődön felül teljesítettél, nagyon sokat dolgoztál. Még szerencse, hogy május harmadik hetétől sokkal jobban fogod érezni magad a bőrödben, az élet minden területén, új barátságokra, vagy akár új szerelemre találhatsz. Május 23-a után napról-napra nyitottabbá válsz minden újdonságra, mindenkire és mindenre odafigyelsz, s könnyebben megérted és átérzed mások problémáit.
Rák - jún. 22- júl. 22 Egész május folyamán nagyszerű, egyben meglehetősen vonzó lehetőségek nyílnak meg előtted, itt az idő új vállalkozás beindításához, tanulmányok megkezdéséhez, vagy vizsgák letételéhez. Csupán a hónap közepén kell egy-két kisebb kellemetlenségre, nézeteltérésre, megoldhatatlannak tűnő probléma felbukkanására számítanod. Ám mégis szerencsésnek érezheted magad, mert szinte minden problémát könnyedén és gyorsan le tudsz rendezni.
Oroszlán - júl. 23- aug. 22 Merkúr és Vénusz együttes és hathatós támogatásával egy új, váratlan szerelem jelenhet meg életedben, esetleg a meglévő fellángolhat, elmélyülhet, - de mindenképpen szép és romantikus periódusra számíts. Munkádban sikereket érhetsz el, kitartásod végre meghozza a várva-várt eredményt. Vitás kérdésekben ne a hirtelen indulat vezessen, fontold meg alaposan kinek, mit mondasz. Mindig tartsd észben, hogy: lassan járj, tovább érsz, - s ezt terjeszd környezetedben is. Szűz - aug. 23- szep. 22 Május első fele – még számodra is meglepő módon – kissé döcögősre, akadályokkal tűzdeltre sikerülhet, nem túl sok, de komolyabb probléma keserítheti mindennapjaidat, és késleltethet munkád elvégzésében. Ám légy kitartó, mert 13-át követően igazán mozgalmas és egyre pozitívabb napok állnak előtted. A hónap utolsó napjaiban azonban kellemetlen hatását fejtheti ki egy konstelláció, mely vitákat generálhat. Ezért már az esetleges konfliktus kialakulásánál is utasíts vissza minden támadást. Mérleg - szep. 23- okt. 22 Vénusz és Jupiter együttes és pozitív hatása sokat segít neked május folyamán abban, hogy érzelmi életed letisztuljon, s a kellemes hatásokat örömmel fogadd be. Hivatásod terén azonban akadályokba ütközhetsz az első napokban. Még mindig váratlan, sokszor észszerűtlen konfliktusokba keveredhetsz, ugyanakkor más pozitív hatások miatt sok apró, örömteli pillanatra is számíthatsz. Ez a hullámvasút szerű hatás május közepére teljesen megszűnik. Skorpió - okt. 23- nov. 22 Az a Skorpió jegyű, akinek már van stabil párkapcsolata, figyeljen oda jobban a dolgok alakulására, mert a Hold és a Vénusz többször kellemetlen tréfát űzhet. Szerelmeddel kisebb konfliktusok alakulhatnak ki, ha még magányos vagy, akkor a májusi hónap egyáltalán nem kedvez új kapcsolat alapjainak letételéhez. A hónap utolsó napjaiban azonban már újult erővel veted bele magad az életbe, használd kommunikációs képességed, mert ekkor már bárkit levehetsz a lábáról. Munkád terén hullámvölgyek és hegyek váltakoznak, de ez inspirálón fog rád hatni. Napjaink, 2013 május | 26
Nyilas - nov. 23- dec. 21 A rég várt változások és csodák ideje jöhet el számodra májusban. Különösen anyagilag mosolyoghat rád a szerencse, nem kizárt, hogy új munkalehetőség kínálkozik, saját vállalkozást alapíthatsz, amiből jelentős pénzhez juthatsz. Szerelem terén is komoly mozgások mutatkoznak! Ezek a lehetőségek inkább a hónap első felében adódnak, így ne halogasd meghozni a döntéseket. Fogékonnyá válsz a szép és kellemes dolgokra! Engedd szabadon ötleteidet, hogy a megvalósításuk is aktuálissá válhasson. Bak - dec. 22- jan. 20 Május hava számos változás lehetőségét rejti. Számodra különösen a hónap középső periódusa kedvező. Karrier terén jelentős sikereket könyvelhetsz el, régi feladatok elvégzéséért kaphatsz elismerést. Bevállalhatsz egy utazást, költözést, könnyen megoldhatod párkapcsolati nehézségeidet, vagy ha magányos vagy, akkor új szerelem kialakulását is hozhatják ezek a hetek. Titkos szerelmi viszonyba is belekeveredhetsz, de ezzel mindenképpen légy óvatos! Vízöntő - jan. 21- feb. 18 Már május első napjai úgy alakulhatnak számodra, ahogyan előre – lépésről lépésre - eltervezted. A változás szele érezhető lesz 4-től, különösen érzelmek terén állhat be igazán nagy fordulat, - ami igencsak kedvedre lesz. Ha már van párkapcsolatod, nagy döntések meghozatalára alkalmas időszak ez a hónap. Vagy még keresed a másik feled? Most jöhet a mindent elsöprő igazi! Üzleti ügyek bonyolításához a hónap második fele kedvez. Halak - feb. 19- mér. 20 Az áprilisi hónap folyamán észlelt láthatatlan nyugtalanság május elejére végre megszűnik, így újra kiegyensúlyozottság költözhet életedbe. A hónap második fele már igazán alkalmas arra, hogy új kapcsolatokat építs! Ha problémáid vannak családoddal, barátaiddal, esetleg szerelmeddel, akkor a hónap eleje kiváló időszak arra, hogy megbeszéld, és megoldást keress a bajokra. Váratlan anyagi bevételre is számíthatsz az utolsó napokban!
Napjaink, 2013 május | 27
Múltkori rejtvényünk: Azért adom most féláron, mert tegnap a bolt egyik állandó vevőjét keresetlen szavakkal illette..
Mesél a völgy Anyák napi mese Dönci, az icipici sün cseréltem a cseresznyét hónapos retekre. gondterhelten ballagott a - Ezért búsulsz? Hiszen annak is biztosan májusi napsütésben. Jobbról is, balról is vi- örülni fog az anyukád. rágok mosolyogtak, gyíkocska ragyogó sze- - Nem fog, mert aztán találkoztam egy égérme csillant, és fénylett a bogarak fekete háta, rel. Az is megállt, nézte, hogy mit viszek, és amint a fűszálakon hintáztak. Mindenütt fény megcsóválta a fejét. Minden retek pudvás! - csak a sün orra alatt árnyék. Mert lógatta, bi- Százszor jobb a tavalyi dió! - Ott ugrált a közony! Annyira lelógatta, hogy Brekuci, a kis zelben egy mókus, aki sohasem kóstolt retket, levelibéka rákiáltott a fűzfaágról: és szívesen cserélt velem. - Vigyázz, hékás, mert belebotlasz az orrod- - És hol a dió? ba! - Találkoztam egy borzzal is. Megállt, és na- Nem vagyok hékás, hanem idei sün! - bor- gyon komolyan intett: - Fiacskám, jegyezd zolta fel magát Dönci. meg, hogy a tavalyi dió mind avas. Egy - Le-he-tet-len! - brekegett Brekuci. - Idei fürjecsketojás sokkal többet ér! - Fogtam hát, sünnek még nem lehet ekkora bánata.- Ne- s elcseréltem a diót a sarki menyétnél egy kem van! - mondta Dönci komoran. Erre fürjtojásra. Az icipici sünnek már kezdett lemár odaugrott mellé a barátságos kis béka, és felé görbülni a szája. - Kivel találkoztál még? együttérzően tudakolta: - sürgette Brekuci. -Hol szerezted? - A rókával! - bökte ki Dönci. - Útközben. - Csak nem bántott a beste? - Rettenetes! - Dehogy! Azt mondta, mielőtt átadom, jól - Az bizony. És most nem tudom, mit tegyek. nézzem meg, hogy nem záp-e ez a fürjtojás. - Oszd meg velem. - No és? - Mit? - Megnéztem! - bőgte el magát az icipici sün. - Hát a bánatodat. Akkor neked csak a fele - És most már semmit sem tudok venni az marad. anyukámnak helyette, mert egy fia aprócsiga - Ó, de attól még nem sem maradt a zsebemkap meglepetést a maben! Anyukám, anyukám mám. Brekucinak felra- Ne sírj! - szólt Brekuci. Anyukám, anyukám, találd ki, gyogott a szeme: - Ajándékot nemcsak váHogy az én kincsem, ugyan ki? - Ó, hát te ilyesmiben sárolni lehet, hanem kéKi más is lehetne, ha nem te? sántikálsz? szíteni is. - Nem sántikálok, ha- Miből? Ültess gyorsan az öledbe. nem egész rendesen bal- Például fűből és szalmalagok. szálból. Mindjárt meg- Jaj, hát ez csak amolyan szólásmondás! mutatom, hogyan kell belőlük kosárkát fonni. Meglepetésen töröd a fejed, igaz? Leült egy békarokkához, és munkához látott. - Már nem töröm. Már kitaláltam. Döncinek egyre jobban felderült a képe. - Akkor meg mi a baj? - Taníts meg rá engem is! - ujjongott. - Hadd - Mégsincs meglepetés. csináljam én is! Brekuci hagyta, és ha a pici - Ez érdekes! sün ügyetlenkedett, türelmesen kibogozta a - Nem érdekes; ez borzasztóan szomorú - fűcsomót, kijavította a hibát. Olyan szorgalmondta az icipici sün, nagyon elszontyolod- masak voltak, hogy a déli harangvirág-konva. - Pedig volt öt szem ropogós májusi cse- dulásra elkészült két takaros, kerek kosárka. resznyém! - De szépek! A mamám biztosan nagyon fog - Hol vetted? örülni. Köszönöm, hogy segítettél, Brekuci, - Rigó bácsinál. de mondd csak, miért csináltunk két kosarat? - Finom ajándék! Brekucinak örömében fülig ért a szája, úgy - Én is azt hittem. Ahány csiga csak volt a válaszolta: zsebemben, mind odaadtam érte. Feltűztem - Mert én is szerzek meglepetést az én anyuőket a tüskéimre, és igyekeztem hazafelé, kámnak! amikor szembejött velem egy nyúl. Megállt, - Érdekes - mondta az icipici sün -, én eddig és azt mondta: - A cseresznye mindig kuka- mindig csak az enyémre gondoltam, de akkor cos. Sokkal jobb a hónapos retek. most a te anyukád kosarát is teleszedem vi- És te? rággal! - Bementem a mezei önkiszolgálóba, és elNapjaink, 2013 május | 28
Klányi Mónika rovata
Színezd ki! Főzött gyurma
Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 6 dl víz, 4 evőkanál só, 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál borkősav (gyógyszertárban, gazdaboltban kapható) Eredeti recept: Fazékban összekeverjük a hozzávalókat, tűzhelyen közepes lángon állandó keverés mellett főzzük, kb. 15-20 percig, amikor összeállt, (akkor már nehéz keverni) levesszük a tűzről, langyos állapotban adagokra szedjük, (temperával ahányféle színt akarunk készíteni, annyi felé osztjuk szét). Színes temperával színezzük oly módon, hogy a gyurmagombócokba jól belegyúrjuk a temperát, mintha cipót gyúrnánk. Nem baj, ha csomós lett, mert a színezésnél eltűnnek a csomók.
...nevetni tilos...! ...nevetni tilos...! ...nevetni tilos...! Egy férfi minden vasárnap horgászni jár, az időjárástól függetlenül. Ha esik, ha fúj, ő minden vasárnap hajnali 5-kor már a vízparton üldögél. Egyik nap azonban nagyon rosszul érzi magát, és mivel még jégeső is esik, meggondolja magát és visszamegy a házba. A felesége még alszik, így a sötét szobában levetkőzik és befekszik az as�szony mellé. Odabújik hozzá, és a fülébe súgja: - Nagyon cudar idő van odakint! A felesége félálomban: - Most gondold el, az idióta férjem még ilyenkor is pecázik! *** Három professzor megbeszéli, hogy kimennek a nudista strandra. Vígan napozgatnak, újságot olvasnak, mikor ijedten felkiált az egyik: - Ajjaj! Itt jön a Kovácsné a kémia tanszékről! Mindhárman felugranak, ketten az ágyékuk elé teszik az újságot, a harmadik professzor viszont a fejére. Üdvözlik Kovácsnét, majd miután távozott, megkérdik a harmadiktól: - Te, hogyhogy a fejedre tetted az újságot? - Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de engem általában az arcomról ismernek meg! *** Egy vadász szafarin van a dzsungelben a
feleségével és az anyósával. Egyik éjjel a feleség kétségbeesetten keltegeti a férjét: - Drágám, eltűnt a mama, gyere menjünk és keressük meg! A vadász megragadja a puskát, és elindulnak a sötét éjszakában. Nem messze a sátruktól, egy tisztáson rémisztő látvány tárul eléjük: a mama egy bokor előtt áll, és egy hatalmas hímoroszlánnal néz éppen farkasszemet. A fiatalasszony rémülten suttogja a férjének: - Uramisten, most mit teszünk? - Semmit. Az oroszlán kereste magának a bajt, másszon ki belőle egyedül! *** Ma hajnali négykor becsengetett hozzánk a szomszéd. Hajnali négy órakor!! Úgy meglepődtem, hogy majdnem kiesett a kezemből az ütvefúró. *** Mi az, hogy leánykereskedő? - kérdi Kovácsné újságolvasás közben a férjétől. - Olyan ember, aki nőket ad el szerelmi célokra. - Például engem is eladna, ha a markába kerülnék? - Ne keverd össze a régiségkereskedővel! *** Dermesztő hidegben lehúzott ablakkal száguld a busz. A didergő utasok megjegyzik a sofőrnek: - Igazán felhúzhatná az ablakot, odakint
Napjaink, 2013 május | 29
nagyon hideg van. - Na és mit gondolnak, ha felhúzom, akkor odakint melegebb lesz? *** - Miért szaladt el a műtét elől? - kérdezik a beteget. - Tudja, azt mondta az asszisztensnő, hogy „Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, ez csak egy közönséges vakbélműtét.” - Na és? Miért ilyedt meg ettől? - Mert nem nekem mondta, hanem a sebészorvosomnak! ***
Szülészeten áll két apuka az üvegfal mögött és nézi a babákat. Az egyik elkezd gügyögni és az apa felé nézelődni. - Nézze csak, ez a kis édes rám mosolygott! - mondja az egyik férfi. - Ugyan már, a gyereke egyáltalán nem mosolygott! - mondja a másik. - Ki a fene beszélt itt a gyerekről? Én a nővérkére gondoltam! *** Kezdő ejtőernyős az oktatótól megkapja az instrukciókat: - Annyit kell csak tennie, hogy szép lassan elszámol tízig, és meghúzza a kioldót. - Mmmedddig kkell sszzzámolnnom? - dadogja az újonc. - Kettőig.
marjoram ragout Majoránnás tokány
This dish is strangely similar to beef stroganoff, without the mushrooms of course. It has been based on borsostokány, the only difference is the absence of tomato paste and significantly less ground pepper is added than to borsostokány. The addition of marjoram gives the tokány a very pleasant flavour, easier to digest and a great alternative to people, who are not fans of mushroom. Ingredients: • 500 g lean stir fry beef strips • 2 Tbsp olive oil • 1 medium onion, diced • 1 garlic clove, crushed • salt and pepper to taste • 1-1/2 tsp marjoram • water • 1/8 cup flour • 1/2 cup sour cream • Preparation: 1. Place the olive oil in a fry pan. 2. Add the diced onions and sauté on medium heat until transparent. 3. Add the beef strips and the crushed garlic. 4. Sprinkle with salt, ground pepper and 1-1/2 tsp marjoram. 5. Slowly sauté the meat, turning it over until no pink shows. 6. Add 1/2 cup water, cover and slowly cook until tender. 7. Add more water [1/2 cup at the time] as needed; tokány should have a nice sauce. 8. Meanwhile combine 1/8 cup flour and 1/2 cup sour cream.
9. When meat is tender stir the sour cream thickener into the tokány. 10. Adjust the salt and add more water if needed. 11. Nice with buttered galuska or spaghetti. Serves four. Source: http://zsuzsaisinthekitchen.blogspot.ca/2011/03/marjoram-ragout-majorannas-tokany.html
Hungarian Scientist-Inventors
Mihály Dénes (1894-1953)
Scientific discoveries and invention: SOUND MOTION PICTURE, TELEBROADCASTING Dénes Mihály was born in Gödöllő and died in Berlin (Germany). He earned his diploma in mechanical engineering at the Technical University of Budapest. At age 16 he wrote a book about automo biles (and motorcycles) which went through 8 editions. During his studies at the university he experimented with the concept of sound motion picture and telebroadcasting. In 1916 he completed successful experiments in this field, and is therefore regarded the inventor of sound motion picture. One of his most significant inventions in connection with the sound motion picture was the Projectophon, patented in 1918. Another one of Mihály’s inventions, the Telehor (picture-telegraph), was able to transmit still pictures over distances of many kilometers. Since he wasn’t able to perfect his inventions in Hungary, he accepted the invitation of the Allge
meine Elektrizitäts Gesellschaft in Berlin, where he could research under favorable conditions. In 1928, at the Berlin Radio Show he presented the Nipkow-dial he had modified and applied semi-incandescent lamps as a light relay. On March 8, 1929, the Berlin-Witzleben radio station broadcasted the first moving television program in history, based on Mihály’s patent. Mihály founded a company called TELEHOR AG to manufacture television sets. In 1935, he developed with physicist E.H. Traub the Mihály – Traub receiver with a revolving mirror. Under Hitler’s rule he was sent to a con centration camp for hiding the persecuted. In 1953, he died from tuberculosis he acquired there. [American Hungarian Museum] English content compiled and edited by Tibor Erdélyi
Napjaink, 2013 május | 30
Les Gulyas
250.870.8702 gulyas@kelowna.remax.ca
$Q LQGHSHQGHQW PHPEHU EURNHU
<$5'6$/( for the Cure! 6DWXUGD\ 0D\ WK
2XU +DUYH\ $YH RI¿FH ZLOO EH KRVWLQJ D <DUG 6DOH )RU 7KH &XUH ZLWK SURFHHGV EHQH¿WWLQJ %UHDVW &DQFHU UHVHDUFK :H LQYLWH \RX WR &/($5 <285 &/877(5 DQG SDUWLFLSDWH <RX FDQ SDUWLFLSDWH LQ D IHZ GLIIHUHQW ZD\V '21$7( ,7(06 72 285 <$5'6$/( ± 'URS RII DW WKH 5( 0$; .HORZQD 2I¿FH WKH :HHN RI 0D\ WK IURP DP ± SP 12 &/27+,1* 3/($6( &20( 287 72 285 <$5' 6$/( %X\ VRPHWKLQJ RU PDNH D GRQDWLRQ +267 <285 2:1 <$5' 6$/( ± *R WR ZZZ \DUGVDOHIRUWKHFXUH FRP WR 5HJLVWHU <RX FDQ EX\ \RXU \DUG VDOH NLW RQOLQH 1RWLI\ RXU RI¿FH DQG ZH ZLOO SRVW \RXU \DUG VDOH RQOLQH IRU \RX :KHQ \RXU \DUG VDOH LV FRPSOHWH JR RQOLQH DQG PDNH \RXU GRQDWLRQ ,W¶V WKDW HDV\
6SULQJ 0DUNHW :DUPLQJ 8S 6DOHV $FWLYLW\ WRRN D ELJ MXPS LQ $SULO FRPSDUHG WR HDUOLHU PRQWKV ZLWK XQLW VDOHV VHHLQJ D LQFUHDVH LQ DFWLYLW\ FRPSDUHG WR WKH VDPH PRQWK ODVW \HDU 6LQJOH IDPLO\ KRPH VDOHV MXPSHG DOPRVW 7KLV UHFHQW DFWLYLW\ QRZ KDV WKH PDUNHW RQ SDU WR ODVW \HDU JLYHQ WKH VORZHU VWDUW WR WKH \HDU ZLWK D WRWDO RI XQLWV VROG LQ WKH JUHDWHU .HORZQD DUHD \HDU WR GDWH /LVWLQJ LQYHQWRU\ LV QRZ GRZQ DERXW FRPSDUHG WR ODVW \HDU 7KH DYHUDJH SULFH RI D VLQJOH IDPLO\ KRPH LV MXVW VOLJKWO\ ORZHU WKDQ ODVW \HDU DW FRPSDUHG WR 7KH PHGLDQ SULFH UHPDLQV WKH VDPH IRU DOO UHVLGHQWLDO SURSHUWLHV KRZHYHU DW :LWK WKH H[SHFWHG LQFUHDVHG VDOHV DFWLYLW\ WR FRQWLQXH LQ RXU DUHD RYHU WKH QH[W IHZ PRQWKV LW ZLOO EH LQWHUHVWLQJ WR VHH ZKDW KDSSHQV WR SULFHV (YHQ WKRXJK WKH QXPEHU RI OLVWLQJV DUH GRZQ VR IDU WKLV \HDU $SULO VDZ WKH VDPH QXPEHU RI QHZ OLVWLQJV FRPH RQ DV $SULO ODVW \HDU
:HOO EHJXQ LV KDOI GRQH ZKHQ LW FRPHV WR VSULQJ ODZQ PDLQWHQDQFH« 'R LW QRZ RU SD\ IRU LW GXULQJ WKH VHDVRQ
2XU DUHD LV GH¿QLWHO\ D EULJKW OLJKW FRPSDUHG WR WKH /RZHU 0DLQODQG ZKHUH WKHLU DFWLYLW\ FRQWLQXHV WR EH VOXJJLVK LQ PRVW *UHDWHU 9DQFRXYHU PDUNHWV 2XU ORZHU SULFHV FRQWLQXLQJ UHFRUG ORZ LQWHUHVW UDWHV DQG WKH VWUHQJWK RI WKH SUDLULH PDUNHWV KDV D SRVLWLYH LPSDFW IRU UHDO HVWDWH VDOHV LQ RXU DUHD $OVR DV WKH VXQEHOW DUHDV RI WKH 86 FRQWLQXH WR VWUHQJWKHQ ZLWK PRQWKO\ SULFH LQFUHDVHV PDQ\ EX\HUV IRU VHFRQG KRPHV DUH ORRNLQJ WR WKH 2NDQDJDQ RQFH DJDLQ
5$.( <285 *5$66 72 $92,' 7+$7&+ 5DNLQJ \RXU JUDVV LVQ¶W MXVW WR JHW ULG RI OHDYHV EXW UDWKHU WR FRQWURO WKDWFK $ GHHS UDNLQJ UHPRYHV GHDG EODGHV RI JUDVV WKDW DUH MXVW ZDLWLQJ WR WXUQ LQWR WKDWFK
&OLII 6KLOOLQJWRQ 2ZQHU DQG 0DQDJLQJ %URNHU 5( 0$; .HORZQD
&+(&. )25 &203$&7,21 +HDY\ WUDI¿F OHDGV WR FRPSDFWLRQ DQG ODZQ DHUDWLRQ LQ WKH IDOO LV WKH UHPHG\
+20( '(6,*1
-RLQ XV DW ZZZ FEFI RUJ
+20( 0$,17(1$1&(
Lawn Care Tips
/,0,1* 7KH SUHVHQFH RI PRVV SODQWV DOVR VLJQDOV DFLGLW\ DQG JUDVV OLNHV QHXWUDO 3K 6ROYH WKLV SUREOHP E\ OLPLQJ \RXU VRLO <RX FDQ KDYH \RXU VRLO DQDO\]HG IRU DFLGLW\ $SSO\ OLPH XVLQJ D IHUWLOL]HU VSUHDGHU ,I \RX ODZQ LV ¿QH DQG WKHUH DUH QR VLJQV RI DFLGLW\ GR QRW OLPH 29(56((',1* $SSO\ D VORZ UHOHDVH QLWURJHQ IHUWLOL]HU ZKHQ \RX RYHUVHHG DQG WR ¿OO LQ EDUH SDWFKHV )LYH ZHHNV DIWHU WKH JUDVV JHUPLQDWHV DSSO\ D TXLFN UHOHDVH QLWURJHQ IHUWLOL]HU )DOO LV WKH SUHIHUUHG WLPH WR RYHUVHHG VR SRVWSRQH XQOHVV \RX KDYH EDUH SDWFKHV )(57,/,=,1* /DZQV FDQ EH IHUWLOL]HG RUJDQLFDOO\ E\ XVLQJ FRPSRVW DQG PXOFKLQJ PRZHUV %XW IRU WKRVH ZKR SUHIHU FKHPLFDO IHUWLOL]HUV 6FRWWV LV D JRRG RQH *R IRU D OLJKWHU IHHGLQJ LQ WKH VSULQJ DQG D KHDYLHU RQH LQ WKH IDOO 781,1* 83 7+( /$:1 02:(5 0RZLQJ WKH ODZQ LV KDUG HQRXJK ZLWKRXW KDYLQJ WR GHDO ZLWK HTXLSPHQW WKDW LV QRW ZRUNLQJ SURSHUO\ RU ZRQ¶W VWDUW 7DNH VRPH WLPH QRZ WR SD\ WR KDYH LW WXQHG XS RU JR WR RXU ZHEVLWH DQG IROORZ WKH VWHSV WR GR LW \RXUVHOI ZZZ 5HPD[.HORZQD FRP
Kitchen Trends
+DYH \RX QRWLFHG WKDW WKH NLWFKHQ KDV QRZ EHFRPH WKH FHQWUH RI WKH KRPH" 6R PXFK VR WKDW RXWGRRU NLWFKHQV KDYH DOVR EHFRPH SRSXODU DV LW DOORZV HYHU\RQH WR FRQJUHJDWH RXWVLGH &DQDGLDQV VSHQG PRUH PRQH\ RQ NLWFKHQ UHQRYDWLRQV WKDQ DQ\ RWKHU VSDFH LQ WKHLU KRPH ,I \RX DUH SODQQLQJ D NLWFKHQ UHQRYDWLRQ \RX PLJKW ZDQW WR FKHFN RXW WKHVH JURZLQJ NLWFKHQ WUHQGV 12 833(56 7KHUH LV D JURZLQJ WUHQG LQ NLWFKHQV WR GR DZD\ ZLWK WKH XSSHU FDELQHWV ZKLFK NHHSV WKH NLWFKHQ ORRNLQJ OLJKW DLU\ DQG UHGXFHV WKH EXONLQHVV RI ROGHU VW\OH NLWFKHQV ($7 ,1 .,7&+(16 0RUH DQG PRUH KRPHV DUH GRLQJ DZD\ ZLWK LVODQGV DQG ZRUN VXUIDFHV LQ IDYRXU RI PDNLQJ URRP IRU WDEOHV WR DOORZ IRU WKH IDPLO\ WR HDW WRJHWKHU DQG WR GR KRPHZRUN LQ D PRUH FDVXDO DWPRVSKHUH '5$0$7,& /,*+7,1* &RQVLGHU LQVWDOOLQJ EROG GUDPDWLF OLJKWLQJ RYHU \RXU LVODQG RU HDW LQ WDEOH WR PDNH D GUDPDWLF VWDWHPHQW 7,/(' :$//6 7KH WUHQG WR WLOH DQ HQWLUH ZDOO LV JDLQLQJ LQ SRSXODULW\ 7U\ EDVLF VXEZD\ VW\OH WLOH EXGJHW IULHQGO\ DQG ZLOO FRPH DFURVV DV WLPHOHVV
5HDG\ 6HW
Grow!
0$7(5,$/ ,163,5$7,21 :H DUH VHHLQJ HYHU\WKLQJ IURP URXJK VWRQH ZDOOV VKHHW RI PDUEOH DQG KDPPHUHG PHWDO FDELQHWV 3DLU WKHVH ZLWK VWXQQLQJ KDUGZDUH EHDXWLIXO FKDQGHOLHUV DQG DPD]LQJ IDXFHWV WR HQVXUH WKDW \RXU NLWFKHQ LV WKH VKRZSLHFH RI \RXU KRPH
Napjaink, 2013 május | 31
%DVHG RQ 0/6 $FWLYH /LVWLQJV 7DNHQ 6ROG 8QLWV DV 5HSRUWHG E\ 205(% LQ IRU &HQWUDO 2NDQDJDQ 1RW LQWHQGHG WR VROLFLW SURSHUWLHV FXUUHQWO\ OLVWHG IRU VDOH RU XQGHU FRQWUDFW $OO LQIRUPDWLRQ LV IURP VRXUFHV GHHPHG UHOLDEOH