IFI - Szúnyogh Sándor Fogalmazási Verseny by Népújság

2010/10.

I/13.

SzlovĂŠniai magyar gyermeklap

Szúnyogh Sándor Fogalmazási Verseny

A titok az olvasásban van A háromtagú, feladat-összeállításra és a dolgozatok értékelésére felállított versenybizottság idén is korcsoportok szerint, nehézségi kategóriákat is figyelembe véve jelölte ki a témákat. A fogalmazások írói az elmélkedés, az utópisztikus és önjellemző írás, a környezeti téma iránti figyelemfelkeltés, valamint a mese műfaja közül válogathattak. A versenybizottság által kijelölt, megfogalmazott célokon túl – a költő emlékének és munkásságának megőrzése, az irodalmi hagyaték gondozása és az irodalomszeretetre való nevelés – a verseny az önkifejezési lehetőség bővülését, a tanulók íráskészségének fejlesztését is elősegíti, nem utolsósorban a szakma számára a nyelvhasználatról és a nyelvi állapotról is megbízható dokumentumként szolgál. A versenybizottsági jegyzőkönyvben olvasható: – Az idei versenyen 73 tollforgató írt fogalmazást kisebbnagyobb sikerrel. A témák a korosztályoknak megfelelően voltak kiválasztva. Az értékelési szempontok nyilvánosak, amelyekben a tartalom mellett nagy hangsúllyal van jelen a szerkezet, nem utolsó sorban a helyesírás és a nyelvhelyesség. A versenybizottság örömmel konstatálta, hogy idén is nagy számban neveztek be a versenyre a tanulók, bár nem rejthette véka alá azt sem, hogy a pályaművek nem érték el a tavalyi átlag színvonalát. Ami a tartalmi részt illeti: csak kevés olyan dolgozat született, melynek alkotója a megjelentetési küszöböt át tudta lépni. Többnyire fantázia nélküli, gondolat-, téma- és szituációszegény dolgozatok születtek. A Szúnyogh Sándordíjas alkotáson kívül – a kevés kivételtől eltekintve – főleg sztereotípiákat halmozó írások készültek, ötlettelen vagy nagyon is szájbarágó befejező-összegző gondolatokkal. A díjazott alkotás ezért és más erényei miatt is toronymagasan kiemelkedik az átlagból. A nyelvi hiányosságokról és hibákról a bizottság megállapította: nagyon komoly gondokkal küzdenek a tanulók. Feltűnt továbbá, hogy a középiskolások helyesírása sokkal jobb volt fiatalabb társaikénál. A szleng beszüremkedése is mutatja, hogy nagyon tudatosan kell foglalkozni az iskolában a nyelv rétegződésével, a nyelvjárási elemek vagy a szlovenizmusok előfordulása ugyanis nem volt olyan szembetűnő, mint a stilisztikai hibák nagy része. Jobban kell figyelni arra is, hogy az adott szituációba mely szavak, kifejezések illenek, s melyek nem. A fogalmazások javításakor azonban nyilvánvaló volt, hogy kik olvasnak szívesen, hiszen kifejezőkészségük sokkal gazdagabb volt társaikénál. A televízió befolyása a szövegekből egyértelműen kitűnik, egyes népszerű tehetségkutató műsorok vezetőinek szóhasználata feltűnően kicseng több dolgozatból. A könyvet azonban a tévé nem helyettesítheti – ahogy az egyik díjazott pályamű alkotója is kifejti –, hiszen a könyv élet, érték, tapasztalat, a tévé pedig csak „egy doboz”. Ezért a tippünk továbbra is: a titok az olvasásban van. Jövőre is szeretnénk veletek találkozni! Az MNMI versenybizottsága: Bence Lajos Gróf Annamária Vida Törnar Judit

Szúnyogh Sándor lírájáról

Rendíthetetlenül Szúnyogh Sándort elsősorban költőként tartja nyilván a magyar irodalomtörténet. Összeállításunkban költészetének fontosabb témáit, versépítkezésének és formai kísérletezéseinek avantgárd gyökereit kívánjuk kitapintani, az „élmény és mű” kapcsolatát vázolni. Már első meg jelent verseiben is jelen van az európai tájékozódás, mely az avantgárd, majd később a posztmodern verseket megíratja vele. A Halicanumi üzenet és a Hóvágy is tele van kísérletezéssel, amelyekből az európai szemléleten túli irodalmi „tartományban” honos, japán–kínai gyökerű haiku-versek sem hiányozhattak. Rendíthetetlenül hitt a költői szó erejében, ezért gyakran egyszavasegyszótagos verssorokat is használt, ezeknek is nagy jelentőséget tulajdonított: a költői szárnyalás lehetőségét vélte bennük felfedezni. A nagy tett című versében a szó és annak jelentése közötti összefüggések iránt tanúsított bizalmatlanságot juttatja kifejezésre. A versre várva címűben pedig a vers keletkezésének, a szóra való „várakozásnak” ironikus megközelítését kapjuk, a versírási tevékenység blaszfémiáját: „talán majd megérik,/ megérik egyszer bennem,/ kifakad belőlem a szó,/ a szó-vers/ ülök,/ várok,/ JÖHETNE MÁR!” Amitől leginkább félt: a nyelvhalállal rokon szóhaláltól és a vers „agyagtábláinak” összezúzásától, a kultúra és a művelődés, valamint az életkapaszkodóként szolgáló ősi hagyomány eltűnésétől. Induláskor írott versében a biztatás önmagának és saját nemzedékének is szól: „Ó, ne feledd/ ifjú parasztkölyök/ becses mivoltodat!/ Kilépve a világba/ kezet

Fejtő Ferenc, a világhírű író dedikál a költőnek Nagykanizsán.

Ifjúságod Ifjú lázad tüzében égni szeretnék égni égni recsegve pattogva mint a máglya. Ifjú lázad tüzében fetreng lelkem, s rámlesnek ezer csodák míg szemem könnybe lábad, ahogy megérintem tüzes fiatalságod. (1989)

fogva a rohanással/ örök holnapokkal/ mindig hozd magaddal/ anyajegyed!”. Máskor az „önző szülőföld” „pogány vitézei, törökverői” biztatják helytállásra. Az ősöktől kiszemelt költő a vidék „atomkori Botondja”. A szalmával borított, széltépte „kontyos” pince látványa elborzasztja, lemondó nyugtázása ekképp hangzik: „minden minden/ a múlt útjába áll”. Költészetének másik kiapadhatatlan forrása a szerelmi élmény. Szúnyogh Sándor költészete a szerelem legtisztább megszólaltatása mellett annak testi-erotikus tájaira is elmerészkedik. Mivel romantikus alkat, ezek a versek tele vannak lobogó érzelmekkel, melyeknek intenzitása hol erősebb, hol gyengébb, néhol váratlanul kurta elköszönéssel. A fellobbanó szerelem érzése némely esetben a korai Petőfi néhány gyöngyszemét idézi (Befordultam a konyhába stb.), ahol néha egy versen belül is megtörténik a csoda. A hirtelen fellobbanást a válás és távozás I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

l hitt a költői szó erejében Téli kép II. Riadt varjak kárognak rám, kint a rónán feszül a tájra a hótakaró. A Feketeerdő téli köntöse ködfátyolba olvad. Felhők mögül riadt vadludak szállnak nyugatra s egy csuhás mesemondó szorosabbra húzza köntösét, s mintha Ady Bandi vagy Krleža kalapját süvítené át a városon az északi szél.

A Király házaspár alkotásait mutatja be a lendvai várban.

követi, vagy ahogy maga fogalmaz: „a szerelmi lobogásom/ odafagy a szoba falára.” (Várakozás) Máskor egyetlen körmondatba szűkíti a cselekmény-, illetve élménysort, szűkszavúsága ellenére a vers a teljesség és a befejezettség érzetét kelti (pl. Ifjúságod). Láttuk, hogy egy-egy felemelő érzés, amilyen a szerelem is, gyakran ölt Szúnyoghnál a témától idegen alakzatot, színárnyalatot: a „pompa” hol valódi násszá, hol gyásszá válik. Sok esetben egyetlen versben is benne van e feloldhatatlan ellentét: „szeretőm/ lélek-temetőm/ szív-emésztőm…” – hangzik a furcsa bájoló a Virágének című versben. Szúnyogh versépítkezése-verselése rendkívül egyszerű, a legtöbb esetben egyetlen helyzet (vers-helyzet) lehetőségeit használja ki. Ilyenkor nem riad vissza attól sem, hogy a halmozott képek átláthatatlansága megzavarhatja a kódolt szöveg valódi jelentését, I F I 2 010 . j a n u á r 13 .

(1985)

Téli kép I. Alkonyok lombhalmaza Véres égaljakat terelnek. Ömlő álmok ringnak a száraz nyárfán; őrzi az emlék körvonalát. Eltévedt akkordok révületéből Mormolok titkos muzsikát. hangulathordozó funkcióját: „Eltévedt akkordok révületéből/ mormolok titkos muzsikát” – írja a Téli kép I.-ben. A „réveteg” állapotból valós helyzetmeghatározás (Feketeerdő) vagy a szellemi nagyságok (Ady, Krleža) említése zökkenti vissza a valóságba, s vele az olvasót is. A kulturális örökség így teljesedik ki a felmenőkkel, sőt más nemzetek jeles képviselőivel egy-egy metafora vagy jelkép nyomán (Téli kép II.). Egyik utolsó versében Vörösmarty „rendületlenjét” ragozza tovább a költő.

A hat versszakból és mellékdalból álló „poéma” öt verse negatív eseménysort, illetve embercsoportot mutat be: a „jólétben fürdő hatalmak” álbéke-törekvéseit, a félrevezetett, pénzszagtól megrészegült, „nyomorban tengődő népek” keserveit, apokaliptikus látomássá nagyítva a problémát. Csak a mellékdalban megszólított „szellemóriások csodás erejében” bízik a költő. Hozzájuk fohászkodik: „Teremts nekünk új világot,/ hogy testvér a testvért,/ nemzet a nemzetet ne bántsa.” Bence Lajos

Várakozás Az éjszaka Pókhálóként bevonja a hangokat eltompítja a fényt és összeforrasztja az árnyékokat. Belém ütődnek a csillagok hátat fordítanak az ablakok idegrohamot kapnak a lepkék a lámpa körül torkomra szorulnak a hangok a szerelmi lobogásom odafagy a szoba falára.

IFI – muravidéki magyar gyermeklap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Igazgató: Horváth Ferenc Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net

Szúnyogh Sándor-díj Pal Peter, 1. Sz. Lendvai KÁI

Ezt megúsztuk Délfelé járt az idő. Ott ücsörögtem a leghátsó padban Gergő barátom mellett. Majdhogy nem megevett minket az unalom, amikor az angoltanár monoton és kedvtelen hangon prédikálta a legújabb tananyagot. Suttogó hangon megkérdeztem Gergőtől: „Hé, Gergő, nincs kedved papírrepülőt készíteni és meghajigálni Marikát?” Gergő egy szót sem szólt, csak rosszindulatú mosollyal kitépett egy lapot az angol füzetéből, majd oly ügyesen hajtogatta össze, hogy néhány pillanat múlva el is készült egy vadonatúj, csodás kis papírrepülő. „Na, ezt figyuzd!” szólt hozzám ekkor és mérnöki precizitással átívelte a repülőt Sára és Veronika felett egyenest a szegény, semmit sem sejtő Marika fejébe. „Ez aztán pontos volt!” röhögtük el magunkat. Észre se vettük, hogy a vad repülő prédája elbőgte magát. A tanár úr, aki persze gyenge idegzetű, rögtön hátrafordult és veszedelmes hangon a szavakat mennydörögte: „Melyik kis fajankó készít papírrepülőket az én órám alatt!?” Az osztályban hirtelen néma csend uralkodott. Hátborzongató érzés volt. A jó Istennek imádkoztam ekkor, hogy ne szólja el magát valami kis nyámnyila lányka. De sajnos hiába fohászkodtam rendületlenül. Bekövetkezett a legrosszabb. Kinyílt Marika szája és ily szavak csendültek ajkáról: „Szabó tanár úr, Peti és Gergő hajítottak meg. Tessék őket megbüntetni!” Ekkor aztán dübörgött bennem az indulat, hogy akár egy olimpiai rövidtávfutó kiszáguldanék az ítélet osztályából. A tanító ekkor így szólt: „Holnap mindketten ki lesztek kérdezve a mai anyagból. Ha nem tanuljátok meg, komoly büntetésben részesültök!” Nehéz kő esett le rémült szívemről. Öröm árasztott el engem, hogy megúsztam ennyivel. Délután a focipályán rúgtuk a bőrgolyót. Megkérdeztem Gergőtől, holnap mitévők legyünk. Nem nagyon izgatta magát. Flegmán rávágta: „A tanárnak majd eljátsszuk az idiótát és megkímél minket.” Alig futottak ki e szavak a száján, máris ott termett a pályán és tovább rúgta a labdát. Azon az éjjelen nehezen tudtam elaludni. Egyfolytában arra gondoltam, mekkora nyaklevest kapok holnap. Másnap reggel nagy nehezen húztam ki végtagjaim az ágyból. Megmosakodtam és elindultam az iskola felé. Útközben Gergővel találkoztam. Az iskoláig megbeszéltük, mit is mondunk a tanítónak. Ránéztem koszos órarendemre, melyen ez állt: kedden az első óra angol nyelv. Rémület árasztott el. Szóhoz se jutottam. Amikor beértem az ítélet szürke falai közé, leültem a jól megszokott helyemre. Csengett a csengő. Bár csak az iskolacsengő hangját hallottam, mégis a temető csengőjének zúgására emlékeztetett. A tanár úr ekkor felállt és ezt kérdezte tőlem és Gergőtől: „Mit jelent angolul, hogy I don´t know?” Kiment a fejemből minden megbeszélés. Egyből rávágtam: „Nem tudom!” A tanár úr elmosolyodott és azt mondta, hogy a válasz nagyon helyes. „Na, ezt megúsztuk” – kiáltottunk vidáman Gergővel és tanítás után elmentünk egy finom pizzára jutalmul.

I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

6. osztály 1. helyezés Gerencsér Gellért, 1. sz. Lendvai KÁI

Ki lakik a sötétben? Éppen éjfél volt, amikor a lendvai istállóban felébredt álmából Csillag, a kiscsikó. Próbálkozott újra elaludni, de nem tudott, ezért úgy gondolta, megnézi,mi van a sötétben. Amikor kilépett, nagyon elcsodálkozott, mert pegazusokat látott, akikről anyja mesélt neki. Ekkor odalépett hozzá egy pegazuscsikó. – Szia, az én nevem Éjfél! – mondta neki. – Szia, az én nevem Csillag! – mondta Csillag. – Játszunk? – kérdezte Éjfél. – Igen – mondta Csillag És a két csikó játszott sokáig. De egyszer elkapta őket egy gonosz ember. – Találtam egy igazi pegazust, majd jól eladom egy állatkertnek. Ezt a csikót meg majd megeszem – mondta. Csillag és Éjfél nagyon megijedtek, az ember pedig már hívta is az állatkertet, akik már jöttek is és elvitték Éjfélt. Csillagot pedig magával vitte, de amikor be akarta zárni, Csillag jól megharapta a kezét és futott, ahogy csak bírt az állatkert felé. Ott már Éjfél be volt zárva egy nagy kalitkába, alatta pedig egy nagy tábla, amin azt írták: PEGAZUS. – Kérlek, szabadíts ki! – kérte Éjfél. – Nem bírlak, csak patáim vannak, kezeim, mint neked, nem – válaszolta Csillag. De akkor felkelt a nap és Éjfél eltűnt, mert a pegazusok csak éjjel léteznek. Csillag pedig észrevette, hogy erre jön a gazdája az anyja nyergében, hát odament hozzájuk és hazamentek. Otthon aztán mindkettőjüket megszidta az anyja, de ők boldogok voltak, mert egy nagyon jó barátságot kötöttek.

húztam a takarót. Egy jó ideig csend volt. Kibújtam az ágyból, s megpillantottam egy egészméretű manót az ágyam mellett. Lementem az ágyamról és a kezembe vettem. Ő pedig elkezdett beszélni így, meg úgy, de nem értettem egyetlen szavát sem. Egyszer csak olyan álmosság fogott el, hogy rögtön elaludtam. Mire felkeltem, reggel volt, de nem olyan reggel, amilyen reggel szokott lenni, hanem másmilyen. A testvéreim nem kiabáltak, a televízió nem szólt. Nagyon gyanús volt ez nekem. Körülnéztem, de nem a magam szobájában voltam, hanem valaki máséban. Valaki kopogott az ajtón. Megijedtem. Bebújtam az ágy alá. Az a valaki, aki kopogott, belépett. Azt mondta: Úgyis tudom, hogy az ágy alatt vagy! Amikor ezt kimondta, az ágy eltűnt. Nem tudom, mi volt ez. Mikor ez megtörtént, megpillantottam azt a manót, amelyiket a szobámban láttam. Ő elmondott mindent, hogy a sötétség réme el akart kapni, azért hoztak ide. Elhittem. Kaptam friss ennivalót és innivalót. A finom reggeli után elmentünk egy sötét helyre. Ez a hely a kardforgató szikla volt. Az volt a dolgom, hogy megtanuljak vívni. Egy hónapon belül már úgy ment, mint a vízfolyás. Azt mondta nekem a manók királya: Most már felkészültél a vívásra. Meg kel vívnod a sötétség rémével! Én nagyot csodálkoztam, hogy épp nekem kell vele megvívnom. De ez ellen nem tehettem semmit. Eljött a nagy nap. Azt mondta nekem a szobámban látott manó, hogy ha levágom a sötétség rémének a fejét, kapok egy nagy, csodálatos ajándékot. Nagyon érdekelt, hogy vajon mit, de nem árulta el. Elég volt, hogy összeszedtem minden bátorságomat, és már jött is a sötétség réme. Olyan volt, mint egy ördög. Féltem. De egy szempillanat alatt levágtam a fejét. Onnan egy csúf, rusnya disznó jött ki. Ez lenne az ajándék, gondoltam magamban. Azt mondta nekem a szobában talált manó: Jó tettért jót várj! Szeretetért szeretetet várj! Elgondolkoztam ezen a két szón. Szerintem azt jelenti, hogy ha jól bánsz valakivel akkor ő is jól bánik veled, ha szereted, ő is szeretni fog. Amikor ezt kimondtam, egy királyfi vált a disznóból. Én boldogan éltem a királyfi nélkül tovább otthon a családom szeretetével. Ez volt a történet, amilyért nem merek bemenni a szobámba, de most már van bátorságom.

3. helyezés Horvat Melani, Pártosfalvi KÁI 2. helyezés Varga Endrina, Pártosfalvi KÁI

Ki lakik a sötétben?

Ki lakik a sötétben? Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorkány, aki a sötét tengeren túl lakott. A boszorkány gonosz volt, de senki nem tudta, hol lakik.

Egy nap, amikor már sötétedett, nem mertem belépni a szobámba. Hogy mért nem, elmesélem.

Ezt a helyet senki sem ismerte. Egyszer csak egy királyfi megtudja, hol lakik ez a boszorkány, és elmegy kérni egy gyors lovat, és elindultak a

Legutóbb, amikor egyedül voltam odahaza, egyszer csak valami

boszorkányhoz, hogy megmentse az ott lévő kislányt, aki nagyon szép

zajt halottam. Hogy mi vagy ki volt az, nem tudtam. Nagyon meg-

volt és a királyfi feleségül akarta kérni, de előbb meg kellett szabadítania

ijedtem. Befutottam a szobámba, befeküdtem az ágyamba s rám

a boszorkánytól. Mikor közeledtek a sötét tengerhez, megállottak egy

I F I 2 010 . j a n u á r 13 .

kisebb házikónál és ezt kérdezték: ki lakik a sötétben? De nem felelt nekik senki. Bekopogtak a házikóba, és egy öreg, kedves asszony nyitott ajtót a királyfinak. És megkérdezte, hol lakik a sötét fekete gonosz boszorkány. Az öreg boszorkány csak azt mondta, hogy nem tudja neki elmondani, ha nincs neki akkora ereje, hogy megölje a boszorkányt és megmentse a legszebb kisasszonyt. A királyfi azt mondta, hogy lehetségesen legyőzi és megmenti a kislányt, ennek az öregasszony megörült és elmondta neki, hogy még száz esztendőt kell neki vándorolni, hogy odaérjen a fekete tengerhez és egy sötét kunyhóban lakik. A királyfi megörült, illedelmesen megköszönte és útnak indult. Már kilencven esztendeje vándoroltak, mikor már majdnem semmit nem láttak. Még vándoroltak, vándoroltak, mikor csak meglátják a kis kunyhót. A királyfi leugrott a lóról és megkérdi, ki lakik ebben a förtelmes sötétben? A boszorkány kijött a kunyhóból és elkezdett vele beszélgetni. A királyfi egyszer csak ideges lett és azt mondja, hogy elég! Ha nem engedi ki a legszebb lányt, akkor megöli. A boszorkány nem engedte ki és vívni kezdtek. Végül csak legyőzte a királyfi, és megkereste a kislányt, de a kislány benne volt egy zárdában, a zárda csak jelszóval nyílik ki, mondta a legszebb lány. A lánynak egyszer csak az eszébe jut, mikor ki szokta engedni a zárdából, mindig azt a szót használta: sötét erő nyílj ki. Mikor ezt a kislány kiejtette a száján, a zárda kinyílt és hazaindultak. Mikor hazaértek, feleségül vette a kislányt és akkora lakodalmat csaptak, hogy hét esztendőre jutott el, és még most is élnek, ha meg nem haltak.

7. osztály 1. helyezés Vida Veronika, 1. Sz. Lendvai KÁI

A tükör előtt Gyakran állok a tükör elé. Van, hogy több órán keresztül nézegetem magam. Ilyenkor elgondolkodom. Mélyen bennem kérdések merülnek fel... Imádok a tükör előtt lenni, ugyanis itt javíthatok a kinézetemen. De van, hogy megunom ezt a tükör előtt állást. Van, hogy leülök és azon gondolkodom, hogy miért is vagyok ilyen. Gondolkodom, aztán sehova se jutok. Hiszen gyakran változtatom a véleményemet. És vajon az jó? Mintha mindig valami nyomná a lelkemet, mindig egyedül vagyok. Egyszerűen nem értem a világot. Míg ezen gondolkodom, több millió fiatal a számítógép előtt ül. Sokan éppen most ették meg a csokoládét, eldobták a papírját a földre, ezzel is szennyezve bolygónkat. Utálom az ilyen embereket. Én nem akarok ilyen lenni... Bár a mai világban minden lehetséges. Sok dolog kihat a fiatalokra, mint mondjuk a televízió vagy a számítógép. Úgy érzem, jó lenne néha megállítani az időt és eltűnődni azon, hova fajul ez a világ. Megállítani az időt és kisírni magamat.

Bár utálom azokat, akik szennyezik a környezetet, ezt én is teszem. A vásárlással rengeteg ipart alátámasztok. A sok számítógépezéssel fogyasztom a villanyt, ami nemsokára a pusztulás előrezgése lesz. A sok természeti katasztrófa... Ó, Istenem! Miért? Naphosszat fohászkodom, hogy ne legyen az emberiségből az, ami lesz. Kérem, hogy legyen megértő, nézze el a hibáinkat. Nézze el, hogy e pár évtizedben a rossz utat követjük. Nézze el... Még... S majd egyszer, amikor már nem lesz, ki fohászkodik, nem lesz, ki megmentse a világot, Isten azt mondja: – Elég! Akkor majd megértjük, miért fontos, hogy ne szennyezzünk mindent, ne hassunk ki mindenre. A környezetre, az állatokra. Én már nem fogom megélni ezt a pillanatot, de addig is fohászkodom, remélek, segítek úgy, ahogy lehet. Addig is gondolkodom magamon, s az emberiségen. Vajon miért jöttünk a Földre? Szerintem nem azért, hogy tönkretegyük. Azért, hogy szeressünk, segítsünk, értsük meg Istent... Azokon a napokon, amikor gondolkodom, hasonló kérdések merülnek fel bennem. De ez nem csak az én lelki „viharom”, hanem az egész emberiségé. Mégis úgy érzem, ez csak engem izgat. Csak a többiek, az emberiség miatt állok a tükör előtt, hiszen az emberiség elvárja; tetszeni kell mindenkinek. Ma már nem mindegy, hogy fekete vagy fehér... A vélemény sem mindegy. Mindenkinek megvan a sajátja, de ha nem, azt mondja, amit mások hallani szeretnének, „nem vagy jó.” Nem fogadnak el. Én mégis ragaszkodom a véleményemhez és ez így helyes. Úgy vélem, az embernek néha el kell gondolkodnia magán, az emberiségen... Nem vagyok szuperhős, nem menthetem meg a világot. Egyedül, pedig végképp nem... Egyedül nem teremthetek békét a lelkemben, még nem... De majd egyszer, valamikor, eljön az én napom is, amikor az ember még Isten előtt felkiált: – Elég! Akkor majd egy pillanatra megállítjuk az időt, elgondolkodunk a jelenen, a jövőn, majd a múltba térünk vissza...

8. osztály 1. helyezés Ferenc Grega, 1. Sz. Lendvai KÁI

Óvjuk környezetünket! (Ökológia a mindennapokban) Számomra mit jelent az, hogy környezetvédelem? Ha elgondolkozom, nem is olyan egyszerű választ találni... Kezdjük így: Mit jelent az ökológia? Ha ezt a szót látom, rögtön eszembe jut a környezetem óvásának fontossága, az állatok, növények és más dolgok. I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

A mai világban sokat hallhatunk a Föld szennyezéséről, az állatfajok kihalásáról vagy pedig a savas esőről. A bolygónk napról napra szennyezettebb, és ez így nem mehet tovább. De én mit tehetek? Vajon mi lesz majd a jövőben? Mivel segíthetünk, hogy a Föld megint tiszta legyen? Nem is olyan nehéz... Egyes országokban már dolgoznak ezen, pl.: Szingapúrban fizetned kell, ha szennyezed a környéket, nálunk ÖKO-iskolákat találhatunk, amelyek hozzájárulnak a környezet óvásához. Ilyen pl. az 1. Sz. Lendavi KÁI is. A tanulók már első osztálytól fogva tanulják a környezetvédelmi szabályokat. Ne feledkezzünk meg a nemzeti parkokról sem. Nálunk Szlovéniában csak egyet találhatunk, miközben Magyarországon akár tíz is van, mint pl.: Őrségi Nemzeti Park, Fertő-Hanság Nemzeti Park stb. Otthon is sokat hozzájárulhatsz a környezet megóvásához, ha a hulladékot külön gyűjtöd. Egy kannába jönnek a flakonok, a másikba üveg, a harmadikba papír, a negyedikbe vas és az ötödikbe az ételmaradványok. Üvegből, papírból, vasból, flakonokból valami újat készítenek. A Slo-Pak Kft. például régi plasztikából játékokat, ruhadarabokat készít. Egyes termékeken látható egy jel, éspedig három nyíl háromszög alakban. Ez a jel a 3R. Angol nyelvből származik és azt jelent, hogy: használd újra, recikláld, gyűjtögesd. Ez nagyon sokat hozzájárul a környezetünk megóvásához. Nem értem! Az emberek tudjuk, mibe ereszkedtünk, de egyesek mégse csinálnak semmit! Már a Bibliában volt írva, hogy az Isten az embert minden élőlény felett tette, hogy őrizze és vigyázza őket. És mi mit csinálunk? A nemzeti parkokban már az egyes fajták feltámasztásával is foglalkoznak, csak azért, mert egyesek azt a kis papírt vagy pedig azt a kis üveget nem tudják a szemétbe dobni... De a Föld meg fog büntetni minket! Még nagyobb cunamikat küld, még nagyobb vulkánokat... És most gondolkozzunk el... Ha így fogjuk folytatni, akkor már lassan a saját hulladékunkban fogunk élni. Az Isten azt mondta nekünk, hogy óvjuk a Földet, de mi mit csinálunk? Nem védjük, hanem pusztítjuk! Hát nem értem... Óvni a környezetünket nem csak hobbi, ez minden ember kötelezettsége legyen. Szerintem az ember a hibáján tanul, de ezt a hibát ha egyszer elköveted, akkor már nem tudsz ezen javítani... Ezért óvjuk a környezetünket!

2. helyezés Perša Lara, 1. Sz. Lendvai KÁI

Óvjuk környezetünket! Manapság nagyon fontos a környezet védése és óvása. Nap mint nap találkozhatunk olyan dolgokkal, mint például a globális felmelegedés. Az ilyennel foglalkozó emberek figyelmeztetnek bennünket a környezetóvás fontosságára. I F I 2 010 . j a n u á r 13 .

Amint már megemlítettem, a mai napok legfőbb problémáihoz tartozik a globális felmelegedés. A teóriák szerint a Föld pár éven belül annyira fel fog melegedni, hogy az emberek és több millió állatés növényfaj számára a túlélés nem lesz lehetséges. Ez a fény engem nagyon elszomorít, hiszen ha jól belegondolunk, észrevesszük, ez az emberiség, vagyis a mi hibánk. A mi meggondolatlanságunk és figyelemhiányunk miatt fog a Földön elpusztulni minden, ami él és növekszik. Hiába az újra felhasználható zacskó, doboz vagy papír. A Földön annyi szemét található, amennyit az ember el sem tud képzelni. Hiába a sok figyelmeztetés. Az emberek többségét nem érdeklik az ilyen „haszontalan” dolgok, amíg baj nem éri őket. A globális felmelegedés miatt erősebek lettek a viharok, többször találkozhatunk tornádókkal, jégesőkkel, erős havazásokkal. Több helyen van tűzveszély, az embereknek nincs vizük. De van, akit ez sem érdekel, és továbbra is szemetel, nem takarékoskodik a vízzel, sem az energiával. Mi otthon külön gyűjtjük a papírt, az üveget, a fémdobozokat és a műanyagot. Ez számomra nagyon fontos. Ezen kívül az iskolában is van erre lehetőség. Ott főleg papírt és elemeket gyűjtünk. Számomra nagyon fontos az is, hogy csökkentjük a szemétlerakást és növeljük a reciklálást. Idővel, de szerintem lehetséges lesz, hogy legalább részben megtisztítjuk Földünket. Remélem, több alkalom lesz arra, hogy az emberek közös erővel és akarattal tisztítják meg a környezetüket. A környezet megóvásának fontossága nap mint nap növekszik. Az emberek remélhetőleg rá fognak jönni arra, hogy a környezet óvása nélkül nem lesz alkalmunk csodálni az erdőket, hegyeket, csodaszép folyókat, tavakat, a tengert és meg sorolhatnám. Mindenkinek ajánlom: vigyázzatok a természetre, mert ha a természet elpusztul, a Földön több élet nem lesz.

3. helyezés Göncz Norbert, 1. Sz. Lendvai KÁI

Óvjuk környezetünket! A korszerű világban a szmog, papírzacskók, rozsdás konzervek és a többi szemét ékteleníti környezetünket. Az útmenti árkok „lakóinak” is nevezhetnénk a hulladékokat, akik, valljuk be, nemigen díszítik a környéket. Nemegyszer láttam embereket, akik bele sem gondolván a cselekedeteik következményeibe csak egyszerűen eldobják a környezetbe a kólásdobozt, vagy nájlonzacskót. Ilyenkor nagyon rosszul esik a látvány és az igazság az, hogy akárhogyan próbálod menteni a természetet, mindig lesz valaki, aki bemocskolja. Idén kezdtem el búvárkodni. Az első szabad merülés alkalmával egy gyönyörű látvány tárult elém. Minden nyugodt volt és csendes, arról nem is beszélve

milyen tisztaság volt lent a tenger homokos felületén. Egyórányi búvárkodás közben elgondolkoztam azon, hogy milyen szép, egyenesen csodálatos lenne a világ, ha a hulladékok a jó helyre kerülnének, és nem az erdőkbe, árkokba és az útra. Igen, ez egy utópia. Csak az a baj, hogy az utópia egy tökéletes világot, környezetet ír le, ami soha nem fog létrejönni, ha az emberek nem fognak össze, és tesznek is valamit érte. Minden ember a maga szemszögéből figyeli meg és látja a világot. Ezt az igazságot kétélű pengeként ábrázolhatjuk. A jó oldala az, hogy mindenkinek más véleménye van egy bizonyos dologról. A másik, rossz oldala pedig az, hogy mindenki a maga igazát akarja bizonyítani. Néha áldozatokat is kell hozni ahhoz, hogy valamit közösen hozzunk létre. Számomra a környezet biztosítja a levegőt, az ennivalót, a vizet és a többi életre szükséges dolgot. De nem csak számomra, hanem az egész emberiség, minden emberi egyén számára. Néha, ha éppen nincs semmi dolgunk, akkor gyönyörködjünk a természetben (amíg lehet). De sokkal szebbé és tisztábbá is varázsolhatjuk környékünket egy kis szemételtávolítással és így már egy lépéssel közelebb kerülünk a szép és tiszta környezethez. Néha azon is jó lenne elgondolkodni, hogy mit is teszünk mi emberek a környezet ellen. Ahogy nagy mennyiségekben irtják az esőerdőt és óriási szmogkibocsátással hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. Lesz még tél, amikor majd nem esik le a hó. Talán nem a jövő éven, talán két év múlva sem, talán az elkövetkező tíz évben sem, de ha így folytatjuk a környezetszennyezést, mint most, akkor előbb vagy utóbb bekövetkeznek a globális felmelegedés hatásának a következményei. Óvjuk meg környezetünket és védjük meg a Földet a pusztulástól.

9. osztály 1. helyezés Šabjan Rebeka, 1. Sz. Lendvai KÁI

Olvassunk vagy tévézzünk? A tizenéves diákok nap mint nap panaszkodunk tanárainknak, hogy miért kell annyit olvasnunk. Erre a kérdésre a már megszokott válaszokat kapjuk. Azért, mert az olvasás bővíti a szótáradat, mert fejleszti képességeidet, mert az olvasásnak köszönhetően tudsz szépen beszélni az anyanyelveden. Ez mind igaz. De rengetegszer merül fel bennem a kérdés, hogy miért kell napokat a könyvet bámulni, ha ezt megoldhatjuk a „kimerítő” olvasás nélkül is... Én személy szerint szeretek olvasni. De ha a kötelező házi olvasmányra kerül a sor, egyszerűen elmegy a kedvem az egésztől. Akár csak minden más problémára, erre is van megoldás. Hiszen valamikor régen léteztek olyan emberek, akik „könnyíteni” akartak az életükön. Így hát feltalálták azt a „híres” tárgyat, amit manapság csak televíziónak,

rövidítve TV-nek nevezünk. Ezzel aztán már minden könnyebben ment. Az embernek nem kell a kezébe venni a könyvet, hanem egyszerűen egy gombnyomással bekapcsolja a TV-t, leül a kanapéra és bámulja a képernyőt, kizárva ezzel a külvilágot. Vajon, az tényleg ilyen szép és jó? Hát, bármennyire fáj is, be kell vallanom, hogy nem. Ugyanis a TVnézésnek rengeteg hátránya van. Romlik a szemünk, átlépjük egy olyan világ kapuit, ami nem a miénk. Ha valami jó film megy, szívesen ülök le a kanapéra és nézem a képernyőt. A baj csak az, hogy rövid idő múlva már nem tudok különbséget tenni a valóság és a film között. Ilyenkor az történik, hogy amikor véget ér a film, csodálkozva nézek magam körül, hiszen nem látok se másvilági lényeket, se azokat a jóképű fiúkat, akik az előbb még ott voltak előttem. Szóval megint csak beleéltem magam valamibe, ami tudatalattivá tett. De ugyanez megtörténhet a könyv olvasásakor is. Olvasáskor is megfájdulhat a szemed és elveszítheted a kapcsolatot a külvilággal. Elveszhetsz egy másik ember gondolataiban. De akkor most mi a jobb? Saját tapasztalataimból tudom, hogy a jó könyv, a jó történet magával ránthat, de egyben kinyitja a kaput és engedi a fantáziát szárnyalni. Magad szőheted meg a történet végét és úgy alakítod, ahogy azt magad akarod. És közben még az eszedet is használod, szóval, kiváló észtorna lehet az olvasás. Nekem a memóriám is javult a sok olvasástól. Szóval vannak jó oldalai az olvasásnak, akárcsak a TV-nézésnek is. A tévézés is lehet jó, de csak akkor, ha nem csak bambulsz a képernyőbe és nem engeded el magad teljesen, hanem élvezed és tanulsz is belőle valamit. Az olvasást se kell túlzásba vinni, csak éppen annyit, hogy jólesik. Felmerül bennem egy kérdés. Az a bizonyos kérdés, ami minden tinédzsert zavar, hiszen valószínűleg nem tudják megválaszolni. Vagy ha meg tudják, nem gondolják eléggé át, hogy igaz-e. Itt az ideje, hogy én is megválaszoljam... A „kutatásom’ eredményeként arra jöttem, hogy azt a kérdést, hogy olvassunk vagy tévézzünk, lehetetlen úgy megválaszolni, hogy a válasz 100%-ig igaz legyen. De ez én személyes válaszom erre a kérdésre az, hogy az olvasás és a tévézés egyforma fontos, hasznos, káros, értékes és egyben értéktelen. Ezért mindenkinek azt ajánlom: olvasson és tévézzen úgy, hogy egyiket se vigye túlzásba és úgy, hogy ne csináljon egyikből se túl keveset. Ez „emberi” nyelven annyit jelent, hogy az olvasás és a tévénézés olyan dolgok az ember életében, amik nélkül a mai modern világban nem tudnánk létezni, és annyi időt szenteljünk nekik, hogy az éppen elég legyen.

1. helyezés Somi Peter, Dobronaki KÁI

10 év múlva Engem mindig is érdekelt a történelem, ezért nagyon szeretnék archeológus lenni. Remélem, karrierem olyan sikeres lesz, mint ahogy azt az alábbi sorokban le fogom írni. I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

Az egyiptomi nap sugarai besütöttek a Kairói Piramis hotel ablakán. Én egy csésze friss kávéval a kezemben figyeltem, hogy a nap sugarai felébresztik Józsit. Álomszuszék barátom lassacskán felkelt és eltántorgott a fürdőszoba felé. Egy gyors zuhanyzás után tért csak teljesen magához. Csak most vette észre, hogy én már rég felkeltem. – Jó reggelt, Feri – köszönt. – Jó reggelt! – köszöntem vissza csintalan mosollyal az arcomon. – Mondtam neked, hogy ma korán kelünk. Nem szólt semmit, csak lassan elballagott a konyhába, és öntött magának egy csésze kávét. 7.00-kor már Józsival egy taxiban ültünk. Úti célunk egy közeli könyvtár volt, ahol a hieroglifák legősibb fajtáját próbáltuk megfejteni. Már egy hete minden nap ebben a könyvtárban ültünk, de csak nem tudtuk megfejteni a hieroglifákat. A taxi egyszer csak lelassított. Megérkeztünk. Józsi fizetett, majd bementünk a könyvtárba. Elfoglaltuk megszokott helyünket. Az asztalon egy nagy kupac könyv volt. Ezek mind a hieroglifákról szóltak. Józsival munkához láttunk. Már 11.30 volt, és éppen szólni akartam Józsinak, hogy menjük ebédelni, amikor ő elkiáltotta magát: – Hurrá! Megvan! Végre megfejtettük a kódot! Nem akartam hinni a füleimnek. Hiszen ez lehetetlen. Az öröm ízét az is édesítette, hogy most már meg tudtuk fejteni annak a pergamennek a titkát, amelyet II. Ramszesz fáraó sírjában találtunk. A nagy boldogságtól nem volt étvágyunk, úgyhogy nem ebédeltünk. Taxit fogtunk és visszamentünk a hotelbe. Két teljes órába telt, hogy megfejtettük a pergament. Amikor végre sikerült, ismét nagy lett az öröm a kis szobában. – El tudod ezt hinni, Józsikám?! – Igen. Végre. Ez nagy hírnevet fog hozni nekünk. Este elmentünk bulizni. Nagyon jól éreztük magunkat és sok új jó barátra tettünk szert. Többek közt egy Ali nevű fiúra, aki úgy, mint mi, régészettel foglalkozott. Elmondtuk neki, hogy rájöttünk, hogy II. Ramszesz fáraó, a közhittel ellentétben, nem csatában esett el. Az igazság az, hogy a felesége megmérgezte, hogy ő vehesse át a trónt férjétől. Férjének a mérget egy fontos hadjárat előtt keverte bele az italába. Mivel II. Ramszesz erős testtel rendelkezett, a méreg a vártnál később hatott, így Ramszesz a csatatéren esett össze és halt meg. Ali, mivel kairói volt, elintézte, hogy másnap bekerüljünk az újságba. Mivel ez a felfedezés nagy hírnevet hozott nekünk, a következő néhány hónapban körüljártuk a világot. Sok műsorba meghívást kaptunk. Szerepeltünk a CNN és a BBC műsorában is. Ha azt kérdezték, hogy melyikünk fejtette meg a hieroglifák titkát, mindig azt feleltük, hogy közös volt a fáradtság, de az utolsó lépést Józsi tette meg. Később Józsival könyvet is írtunk a hieroglifákról és II. Ramszesz halálának igazi okáról. A könyv felkerült a legnépszerűbb könyvek listájára. Egy hétig még a második helyen is volt. A pénzt, amit kaptunk, különböző jótékonyságú szolgálatoknak ajánlottuk fel. Azóta is mindig együtt kutatunk, és reméljük, hogy még sok érdekes dologra bukkanunk rá a történelemben. I F I 2 010 . j a n u á r 13 .

2. helyezés Ftičar Ines, 1. Sz. Lendvai KÁI

Olvassunk vagy tévézzünk? (Elmélkedés) Manapság a fiatalok és az idősebbek egyaránt sokkal többet tévézünk, mint olvasunk. Naponta több órát eltöltünk a tévé előtt. A könyveket úgy vesszük, hogy nem hasznosak. Ellenben a könyvekből sokkal többet meg lehet tanulni. Sokszor el se bírunk mozdulni a televízió mellől. Hazajövünk az iskolából, vagy bárhonnan és máris bekapcsoljuk a tévét, leülünk egy kényelmes fotelba és nézzük a műsorokat. Persze van sok olyan adás is, amiből sokat megtanulhatunk, de az minket vagy nem érdekel, vagy unalmasnak tartjuk. Most már az idősebb korosztály is folyton a tévé előtt van, és várja, mikor kezdődik a sorozata. A mai fiatalság is pont ezt csinálja. Egyszerűen nem tudnak elmozdulni a televízió elől. A természet már nem is érdekli őket. Ahelyett, hogy otthon ülnek, kimehetnének a friss levegőre. Ez mellett még az áramszámla is megnő. Így márpedig nem lehet spórolni. Számomra az igazi tevékenység az olvasás. Magam nagyon szeretek olvasni, ha tehetem, akkor minden szabadidőmben olvasok egy nagyon jó, izgalmas könyvet. Az iskolában is azért vannak a könyvtárak, hogy kivegyünk könyvet. Oda is csak ritkán jár az ember. Az iskolában is csak akkor veszünk ki könyvet, ha házi olvasmányra el kell olvasni, de még azt sem olvassuk el. Ahelyett, hogy elolvasnánk egy könyvet, kettő vagy több órát bámuljuk a tévét. Ha sok könyvet olvasol, nagyobb lesz a szókincsed és több dolgot tudsz meg. De hát manapság már amilyen könyv van, olyan film. Már megint odaértünk, hogy el se kell olvasni a könyvet, tudod, mi van benne. Szóval ebből az derült ki, hogy sokkal, de sokkal többet nézzük azt a fránya tévét, mint olvasunk. Pedig az olvasással áramot is spórolunk, meg az idő is gyorsan elpereg és úgymond „okosabb” leszel. Én is sokat ülök a tévé mellett, de sokat is olvasok. Ezt az én családomban, de a környezetemben nem tapasztalhatom. Most már sokat fejlődött a tudomány, de a könyvek megmaradtak. A könyveket úgy kell csodálni, ahogy vannak, és tisztelni kell azokat, akik ezeket a remek, csodálatos könyveket leírtak, és átadták nekünk ezt a felejthetetlen élményt. Sokan úgy gondolják, hogy a könyvek unalmasok és elpazarolt dolgok, de még az életükben nem olvastak annyi könyvet el, hogy ne lehessen a két kezükön megolvasni. Ezek az emberek biztos, hogy sokat unatkoznak és az életük unalmas. Le nem lehet írni, hogy mekkora élmény egy jó könyvet elolvasni. Most is, meg mindig is azt fogom gondolni, hogy a könyv egy kincs, a tévé pedig egy doboz, ami az életben sokat nem jelent.

3. helyezés Horvat David, Dobronaki KÁI

Különdíj Sep Noemi, 1. Sz. Lendvai KÁI

Olvassunk vagy tévézzünk?

Ma sok emberben felmerül a kérdés, hogy vajon olvasson, vagy inkább tévézzen? Erre próbálok választ találni én is. A mai világban sok ember használja a modern technikai eszközöket, köztük leggyakrabban a tévét. Az emberek mindig kevesebbszer nyúlnak a könyvhöz, mert a tévék sokkal nagyobb választékot nyújtanak nekik. A mai fiatalság is inkább a számítógép és a tévé előtt ül, mint hogy egy jó könyvet fogna a kezébe és azt olvasná. Ennek a jelenségnek az is az oka, hogy a tévén keresztül az információk sokkal hamarabb jutnak el az emberekhez, mint az újságokban és a könyvekben. De a tévézés sem olyan rossz dolog, hiszen sok érdekes és tanulságos dolgot is sugároznak. Ilyen például a Discovery, amelyet én is gyakran nézek, és az iskolában is gyakran megvitatjuk a TV-ben látottakat. Ezen kívül a tévében olyan adások is vannak, amelyek segítenek nekünk az eligazodásban a pályaválasztás terén. De az információk áradatából néha jó egy kicsit kilépni és egy érdekes könyvet olvasni. Mert ezekből gyarapodik a szókincsünk és tanulunk meg szépen és folyékonyan olvasni. De a mai kor még azt is kitalálta, hogy az embereknek ne kelljen olvasniuk, hanem megnézik a könyvről készült filmet. Én személy szerint először elolvasom a könyvet, majd utána megnézem a filmet, ami gyakran elszomorít, mert nem azt látom a képernyőn, ami az én fantáziámban megszületett a könyv olvasása alatt. A tévénézés valami hasonló dolgot idéz elő az emberben, mint a hipnózis. Mert amikor az ember leül a tévé elé, addig nézi, amíg nem kezdődik a következő sorozat. És a sok reklám a filmek között! A tévénézőnek a figyelmét felhívják arra, hogy most minden olcsóbb, és hogy csak náluk vásároljanak. Ezért a reklámokért pedig rengeteg pénzt kér a TV-csatorna, és még ebből is hasznot húznak. Én legjobban a sportcsatornákat kedvelem, mert magam is sportolok. Itt nagyon sokféle sportot mutatnak be, amiből aztán az ember választhat, hogy melyiket fogja ő űzni. De a logika szerint a sportcsatornák is több focit, kosárlabdát és kézilabdát mutatnak, mert az embereknek gyakrabban ez a kedvenc sportjuk és a csatornának még nagyobb lesz a nézettsége. A világ több országában már olyan könyveket árulnak, amelyek felolvasnak a gyerekeknek. Ennek a következménye az, hogy a gyerekek később és rosszul tanulnak meg olvasni. Az iskolában is gyakran adnak házi olvasmányra egy könyvet, amelyet a tanulóknak el kell, vagy el kellene olvasniuk. A könyv elolvasásának a határidejéhez közeledve mindig többen kezdik el olvasni a könyvet. Aki pedig nem kezdte el olvasni a könyvet, az csak klikkel egyet és már az internet meg is találja a könyv rövid tartalmát. De ezekből a rövid szövegekből nem lehet olyan alaposan ismerni a könyv tartalmát, és ez mellett még sok érdekes momentumról is lemaradnak a tanulók. Ezért mindenkinek csak azt mondhatom, hogy sokat olvasson, de ez mellett ne feledkezzen meg a TV-nézés örömeiről sem.

Ez a kérdés manapság elég gyakran felmerül bennünk. Az emberek persze más-más véleménnyel vannak róla, hisz nem vagyunk egyformák. Arról, hogy melyik a jobb, hasznosabb, egészségesebb, nekem ez a véleményem: A tévézésben és az olvasásban az a közös, hogy mind a kettő nyugtat, felszabadít, elfelejteti velünk a gondjaink, ellazít és jó szórakozást, időeltöltést nyújt, ha csak egy kis időre is. Az olvasással fejlesztjük saját szókincsünket, bővítjük tudásunkat. Ha beletemetkezünk, teljesen el is felejtjük a külvilágot. Megszűnik számunkra minden, és egy kis ideig mi is a könyv részének érezzük magunkat. Az olvasás tehát jó, mégis kevés ember dönt ez mellett. Sajnos én is így vagyok vele, persze a szüleim mondják, hogy olvassak többet, de hát ha ez a másik dolog, a tévé jobban csábít. Persze sokan így vannak ezzel. Az osztálytársaim, a barátaim és persze a velem egy idősek nagy része is így gondolja. Persze nem csak az én korosztályom, hanem szerintem az emberek nagy része így van vele. A tévé nem tartozik a legegészségesebb dolgok közé, mivel hogy nagyon rontja a szemünket, főleg akkor, ha nagyon közel ülünk hozzá. A gyerekek nagy része ezt csinálja, persze a szüleik nem szólnak rájuk. Később aztán csodálkoznak, amikor szemüveget kell hordaniuk, mert nem látnak tisztán. Az emberek nagy részének a TV az érdekesebb, mivel hogy azt mondják, hogy nem erőlteti meg az agyukat annyira. Én ezzel nem értek egyet, mivel szerintem csak azért mondják, mert lusták olvasni. Az én véleményem, hogy az olvasás hasznosabb de egy kis tévénézés sem fog megártani senkinek, és hogy ezt nem lehet ilyen konkrétan meghatározni, mert mindenkinek megvan a saját véleménye. Én azért bevallom, többet nézek tévét, mint olvasok.

I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

Középiskola – 1. és 2. osztály 1. helyezés Gaál Enikő Éva

Zene az életemben A zene az életben, legalábbis az én életemben, nagyon fontos tényezőként van jelen. A zene határoz meg minket, szokták mondani. Én ezzel teljesen egyetértek, hiszen sokat elárul az emberről az, hogy milyen stílusú zenét és hogy mikor hallgatja azt. Ha belegondolunk, a zene már egészen kicsi korunktól része az életünknek. Amikor édesanyánk altatódalt énekel nekünk, hogy végre elaludjunk, amikor az óvodában tanuljuk a különböző mondókákat, amikor édesapánk fürdet minket, s furcsábbnál furcsább dolgokat költ a pillanat hevében. Sorolhatnám a végtelenségig, annyi alkalom, élethelyzet van az életünkben, amelynek részese a zene. Még akkor is, amikor talán fel sem tűnik. Példának mondhatnám az írószerekkel való dobolást, a fütyülést, a madárcsiripelést. Ilyenkor, ha tudat alatt is, de alkotunk valamit. Valamit, amely a jelenlegi állapotunkat, helyzetünket árulja el, tükrözi. Elmondhatom magamról, hogy nem vagyok a legjobb énekes. Sőt, csapnivaló a hallásom. Mégis olykor nagyon jólesik elénekelnem, esetleg költenem egy-egy dalt. Ezzel le tudok nyugodni, bánatomat el tudom űzni. Ha pedig boldog vagyok, örömömet meg tudom osztani másokkal, őket is boldoggá varázsolom. Ha másképp nem is, legalább a szörnyű énekhangommal nevettetem meg őket. Ahogy már az elején említettem, sokat elárul az emberről az, hogy milyen zenét hallgat. Van, aki a populáris zenét, más rockot, metál zenét stb. hallgat. Ha kicsit megfigyeljük az embereket, felfigyelhetünk rá, hogy a legtöbb valamit elérni, többnyire hírnevet szerezni akaró popzenét hallgat. Hogy miért van ez így? Véleményem szerint azért, mert példát vesznek azokról, akik ilyen zenével foglalkoznak, s látják, hogy a sajtó legtöbbször az ilyeneket juttatja a neves újságok címlapjaira. A punkrockot, metál zenét és hasonlókat meg általában a lázadni vágyók, elkeserítő életvitelt folytatók, na meg a tinik hallgatják. Hiszen a szövegek sokszor olyan témákat boncolgatnak, melyek a fiatalok, lázadók körében igen népszerűek. Persze most túlságosan általánosítok, hiszen a zenének rengeteg műneme van, emberből is nagyon sok van, akik mind különböznek is egymástól, de ha több mindent figyelembe veszünk (például, hogy a személy kapcsolatban van-e vagy egyedülálló, elváltak-e a szülei, milyen eredményeket ér el az iskolában, munkában), akkor meg tudjuk érteni, ez a személy miért is hallgatja azt, amit. Nyáron voltam egy nyelvtanfolyamon Angliában, ahol utolsó éjjel, angoltanárnőm ajánlására, megnéztünk egy musicalt. Ebben a musicalben a népszerű csapat, a Queen énekeit játszották, énekelI F I 2 010 . j a n u á r 13 .

ték el. Ez is motivált minket a megnézésére, de a lényeg az előadás mondanivalójában volt. A történet úgy körülbelül 1000 évre később, vagyis 3000-ben játszódik, a főszereplője pedig egy fiatal fiú, aki régi Queen-számokat énekel anélkül, hogy tudná. kik is ők, mikor éltek. Ezért pedig üldözik őt, ugyanis eredeti zene játszása meg van tiltva, a nép így 1000 év elteltével már nem is tudja, mi az a gitár, zongora. Csak egy bizonyos felsőbbrendű hatalom, akik pedig mindent megtesznek, hogy a nép ne is ismerje meg az eredeti zenét. Hogy miért teszik ezt, bevallom, én sem értettem, de a fiú és csapata, barátai a zene megismerése következtében küzdenek a felsőbb hatalommal, s végül a csatában győzedelmeskednek is. Ez engem akkor, az előadás végeztével nagyon elgondolkodtatott, hiszen ha meghallgatjuk a húsz évvel ezelőtti generáció zenéjét és a mait, felfigyelhetünk egy hatalmas különbségre. Régebben a zenének volt lelke, mondanivalója. Az előadók arra törekedtek, hogy átadjanak bizonyos üzeneteket a hallgatónak, éreztessék vele azt, amit ők maguk is éreznek. Ma már alig találni ilyen zenét. Mindegyiknek van egy bizonyos „üteme”, ritmusa, melyre aztán jól lehet tanulni, de a zene lényege, a mondanivalója valahogy az évek során egyre jobban tűnik el, ami lássuk be, manapság igen szomorú, hiszen egyre többet stresszelünk, idegeskedünk. Lelkünknek talán nagyobb szüksége van az igazi, jó zenére, mint az előző generációknak. Mindenesetre én nagyon örülök, hogy a zene az életem része. Úgy hiszem, az életem zene nélkül sokkal nehezebb, problémákkal telibb lenne. Hisz, ahogy már mondtam, a zene lenyugtat minket, segít megoldani problémáinkat, ismertetni nézőpontjainkat másokkal. Életünk egyik legfontosabb része.

2. helyezés Feher Megi

Zene az életemben A mai világban az emberek tömegesen zenét hallgatnak és adják ki bánatukat, örömüket benne. Vannak, akik a szöveges zenét, mások pedig a zenekari hangzású zenét kedvelik és beleélik magukat ebbe. Szerintem a zene a lélek tükre, hiszen kifejthetjük belőle az érzéseinket. Nincs fiatal, aki nem hallgatna zenét és közben dúdolgatná kedvenc dalát. Sokuknak nincs kifejezetten kedvenc műfajuk. Én zene nélkül nem is tudnám elképzelni az életem. „Zene nélkül mit érek én!”, hiszen mikor azt hallgatom, akkor felszabadultnak érzem magam. Az az érzésem támad, hogy senki sincs a világon körülöttem. Énekelek, táncolok és a gondolataim még az Óperenciás tengeren is túl járnak. Könnyebben tanulok, ha mellette zenét hallgatok. Sőt, még a sport is könnyebben megy zenével. Főleg a futás. Sokszor felmerül a kérdés, hogy milyen zenét is hallgassunk? Sze-

rintem a pop a nyerő, azon belül legfőképpen az angol számok. Mivel én a popzene mellett érzem magam felszabadultnak és szabadnak, az nem azt jelenti, hogy most az a legjobb műfaj. Persze ha a fiúkat kérdezzük, akkor gondolkodás nélkül azt felelik, hogy rock. Hát igen. Nekik olyan zene kell, ami hangos, ütős, rossz energiát nyújt felénk. Azért érzik a magukénak, mert a fiúk természete is ilyen viharos. Szeretnek verekedni, szájaskodni (tisztelet a kivételeknek). De mi, lányok biztos, hogy nem engedjük a pop műfajt, hiszen szemünkben csak az a jó, más minden pedig rossz! Bevallom, hogy ez nem így van, hiszen minden műfajnak megvan a maga varázslata és bele lehet szeretni. De sajnos, mi, fiatalok olyanok vagyunk, hogy védjük, ami a miénk és cáfoljuk azt, amit nem szeretünk. Tehát a zene nagy mértékben kihat az életünkre és nagy szerepet tölt ki benne. De miért is? Sok mindenre jó. Amint már megemlítettem, használ a tanulásnál. Sokan azt mondják, hogy olyankor nem lehet tanulni, amikor zenét hallgatunk, mert akkor nem a tanulásra figyelünk. Ez nem igaz! A tananyag olvasása közben az eszünk a tanuláson, míg a szívünk a zenén van. A zene pompás kikapcsolódásként. Amikor magányosan üldögélünk és bámuljuk a televíziót, ne lustálkodjunk. Lehetne ennél okosabb dolgunk is. Ilyenkor én felkapcsolom a rádiót (de nagyon hangosra, a nagymamám mindig feldúlt ilyenkor) és elkezdek takarítani. Persze, hogy a zene mellett minden gyorsabban megy és több kedvvel is csinálom. Tehát a nagy zajongás meg van bocsátva, mert a lakás csillog. A legtöbb ember úgy vélekedik, hogy olyan ember vagy, amilyen zenét, vagyis melyik előadót hallgatod. Van igazság ebben az állításban. A vulgáris zenét – rock, metal – legtöbbször a fiúk hallgatják. Mi jellemző rájuk? Verekedés, csúnya beszéd. És mindezt honnan veszik? A zenéből. Ezért én nyugodt és „lányos” pop slágereket hallgatok, hiszen ez kifejti emberiségemet is. Vidámság, pörgősség. Mindez a popzenében megtalálható. Ezért amikor valaki azt mondja, hogy kedvence a metál... hát... Nem ítélem el, de nem értem hogy tudnak ilyen kiabálást hallgatni. Jobban szeretem a zenekari hangzást, hiszen többen vannak és jobban ki tudják fejteni érzésüket és jobb dalszövegeket alkotni. Soha nem fogok lemondani a legjobb időtöltésemről, a zenéről, hiszen a zene az életem és nem tudnám elképzelni nélküle magamat sem.

éneket, nem tetszik nekik és nem is tartják zenének. Természetünk olyan, hogy nem vagy csak nehezen fogadjuk el azokat, akik nem a megszokott normatív szerint élnek, munkálkodnak. Ez igaz a zenére is. Ha tíz emberből kilenc pl. popot hallgat, egy pedig metált, máris lenézzük vagy kívülállónak tartjuk. De miért? Mindenkinek más az ízlése, más tetszik neki, de ezt sokszor nehezen tudjuk elfogadni. A zenétől sokszor függ az öltözködési stílusunk is. Ha a kedvenc énekesünk zöld csíkos felsőt visel, azonnal megtetszik az nekünk is és lehet, hogy viselni is fogjuk. Az öltözködés miatt is néha lenézünk embereket és előítéleteink is születnek. Ő feketébe van felöltözve, ő más, őt nem kedveljük. Pont így viselkedhetnének azokkal is, akik így kitaszítanak valakit a környezetükből, de sokszor ezek nem érzik át azt a fájdalmat, amit a kitaszított. Az idősebb korosztály komolyzenét hallgat általában. Általában, nem mindig és persze ott is akadnak kitételek. Ez is egy ilyen emberi elképzelés, ami sok esetben nem is igaz. Sokan az életről való nézetüket fejezik ki a zenével. Ütős dalszövegeket és zenét írnak, ezzel fejezve ki a nem vagy talán tetszésüket. Beleélik magukat a zenébe vagy tán a zene lesz az egész életük, mint például a zenészeknek. Ők annyira megkedvelték a zenét, örömüket lelték benne, hogy elhatározták, ezzel fognak foglalkozni. Én személy szerint az ütős hangzású zenét szeretem. Azt, ami mellett kikapcsolódok, viszont bekélem magam és élvezni is tudom. Fontos számomra, hogy a dalnak tegyen lelke, legyen üzenete. Nem szeretem azt a zenét, amely csak az énekes és zenészek fizetése miatt született meg és nincs semmi értelme. Persze vannak, akiknek ez tetszik és egy kicsit sem ítélem el őket. Mindenkinek más az ízlése. A zenét fontosnak tartom. Hazajövünk egy fárasztó nap után, leülünk, beteszünk egy CD-t és hallgatjuk. Én így szoktam kikapcsolódni és szerintem rajtam kívül még sokan mások is. A zene egy műfaj, amely mindenkinek mást jelent. Lehet az életünk része vagy akár az egész életünk, rajtunk múlik, hogy választunk. Szeressük a zenét és leljük örömünket benne!

Különdíj Bači Michel

3. helyezés Bedő Endrina

Zene az életemben Mi is a zene? Mikor és miért hallgatjuk? Sokan azért, hogy ki tudjunk kapcsolódni. Zenét hallgatunk, amikor bulizni, szórakozni akarunk, de hallgathatunk zenét csak azért, hogy ne legyen csend. Melyik zene jó? Én kb. egy éve death cort hallgatok. Az idősebb korosztály ezt nem nagyon ismeri és amikor megmutatok valamilyen

Az életem ötven év múlva (Utópisztikus elbeszélés) Az életem ötven év múlva boldog lesz, vagyis szeretném, ha az lenne. Hogy képzelem el a jövőmet és hogy mit csinálok, hol élek, azt megtudhatják ebben a fogalmazásban. Feleségemmel, Nusával boldog életelvet élünk. Született is négy gyerekünk, két fiú és két lány. Ebből csak a fiatalabb fiúnak nincsen még családja. A többi háromnak már van és hála Istennek már nagypapa is vagyok. Völgyifaluban lakunk, az egész család egy bájos I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

villában. Nagyon szép helyen terül el a házunk, hiszen a közelben van egy kis folyó meg egy kisebb erdő. Erre nagyon sokat sétálunk az unokáimmal, és mivel a folyóban halak is vannak, megtanítottam őket horgászni. Nagyon élvezek velük lenni, nagy öröm tölt el. És már a nyugdíjas élethez is hozzászoktam. Milyen jó érezni, hogy nem kell korán felkelni az embernek és nem kell dolgozni menni. Minden reggel szépen felkelek, megmosakszok és megyek a falusi kocsmába kávéra. Hazafelé a boltban is megállok, ahol veszek valamit az unokáknak és persze reggelire a feleségemnek. A délelőttömet mindig a szőlőmben és a borospincében töltöm, ahol egyedül dolgozok a családommal. Szeretek fent lenni és gyönyörködni a tájban, főleg ősszel. Ősszel persze sokat megyünk gombászni, a falusi emberekkel a falusi erdőbe. Gyakran vagyunk együtt és segítünk egymásnak. Amit nagyon szeretek, az a horgászat. Voltam már nagy tavakon, például egyszer valahol Ausztriában, ahol megdöntöttem a rekordom, ami eddig 42,5 kg volt, most pedig egy 47,8 kg-os gyönyörű szép ponty lett. Mivel sporthorgászni voltunk, visszaeresztettem a jószágot. A nyugdíjamat köszönhetem a nagybátyámnak, hiszen ő segített a cégünk alapításában. Sokféle dolgokat gyártottunk, mint például kézi kaszálógép, kaszálógép, motorfűrész stb. Nagyon jól ment az élet, jelenleg az idősebb fiam vezeti a céget és nagyon jól megy neki. Mivel híres lett a cég, külföldön is voltunk megbeszélésen, ahova mindig elkísért a feleségem. Amikor megtárgyaltam az ügyet, mindig elmentünk kirándulni, szabadságolni. Nagyon élveztük például Ázsiát, a kínai falat. Hétvégenként pedig a családi barátokkal társalogtunk, kártyázhattunk. Remélem, hasonló lesz majd az életem, vagyis legalább néhány dolog.

Különdíj Sücs Katarina

Zene az életemben (Elmélkedés)

mit mondani, egyszerűen nem találnak szavakat, hogy is magyarázzák el, milyen fontos szerepe van a klasszikus zenének, esetleg a magyar nótáknak stb. A fiatalokat ez nem érdekli, ők mennek a saját fejük után. Mindig vannak kivételek. Azokat a tinédzsereket, akik még szánnak időt egy klasszikus szám meghallgatására, a „nagyok” kiközösítik. Én szerencsére nem tartozom ezek közzé. Senkit nem ítélek meg annak alapján, milyen zenét hallgat. Személy szerint nekem különböző időszakokban különböző hangulataim vannak. Ez a zenei érzékeimre is kihat. Minden műfajban megtalálom magam. De ahhoz, hogy a számot élvezni tudjam, megfelelő hangulatomnak kell lenni. A zene sokszor jól jön. Ha szórakozni akar az ember vagy kikapcsolódni, esetleg egy romantikus vacsora közben és még sok mindent lehetne találni. Zenére például alkotni is lehet, hiszen a zene különböző reakciókat hív elő egy személyből. A zenét mindenki megérti, ha akarja. A zenéhez nem kell külön vizsgát letenni. Minden ember szabadon dönthet affelől, akar-e vagy sem részt venni azok társaságában, akik a zenét nagy szavakkal méltatják. Nekem úgy érzem valami különös kötődésem van a zenével. Nincs olyan napom, hogy ne hallgatnék zenét. Az életemben még a zene mellett sokat jelent a tánc. Zene nélkül számomra elképzelhetetlen a tanulás. Ha zene mellett tanulok, úgy látom, jobb eredményeket érek el az iskolában. Egy ideig citeráztam, de mivel az időmből nem jutott elég a citerára, abbahagytam. A hangszerekkel is jól állok egyébként. Persze nem játszom semmilyenre, de a kötődésem megvan úgy a dobhoz, mint az elektromos és egyszerű gitárhoz. A zene nélkül leélt élet nagyon unalmas lehet. Hiszen a muzsika az élet fontos összetevőihez tartozik. Nem tudom, van-e olyan ember, aki mindent, de tényleg mindent el tudna mondani a zenével kapcsolatosan. Az én tollamból ennyi jött ki. De minden ember magában gondolja meg: „Mit is jelent számomra a zene?”

A zene mindenki életében mást jelent és másképp is jelenik meg. Van, aki nem bírja ki zene nélkül, de van, akinek semmilyen érzékét sem tapintja meg. Szerintem aki nem szereti a zenét, nem tud teljes életet élni. Az életben nincs olyan pillanat, persze a teljes csenden kívül, ami egy hang nélkül múlna el. Manapság a zeneszó az ember által kialakított zenére vonatkozik. De ki gondol a természetre? Senkinek sem jut eszébe, hogy az ember végülis úgy tanult meg beszélni, hogy a természetben lévő hangokat utánozta? A mai fiatalság már mindenfélét hallgat. Popot, rockot, ilyen metált meg olyan metált... Az idősebb generációk ilyenkor nem tudnak I F I 2 010 . j a n u á r 13 .

Középiskola – 3. és 4. osztály 1. helyezés Bogdan Laura

Így szeretnék élni Az emberi lét és élet célja már századok óta a boldogságkeresés körül forog. A boldogság fogalma minden ember számára mást jelent. A boldogság olyan, mint egy ritka kincs, amit az ember nehezen talál meg. De néha lehet a boldogság olyan, mint a levegő, mely mindenütt ott van, csak senki sem látja. Azt mondják, hogy akkor igazán boldog az ember, ha szeret és ha szeretve van. Ez igaz is, hiszen némely ember számára a szerelem jelenti a boldogságot. Szívük akkor „kerül a helyére”, ha a szeretett személy mellettük van, ha foghatják egymás kezét és nézhetnek egymás szemébe. Olyankor igazán boldogok, ha „lélekben egyenlő emberrel vannak. Sok ember számára a család, az utazások, a tanulás vagy éppen a karrier sikere hozza meg a boldogságot. Az emberiség boldogságkeresésére már a történelemben is rátalálhatunk. Míg az antik görögök a tudásban lelték örömüket, addig a rómaiak a hedonizmust élvezték. Több olyan példát is találunk, amikor az emberek a hitben, vagyis Istenben lelték lelki boldogságukat. Aztán meg ott vannak a véres háborúk és forradalmak, amikor az emberek „foggal és körömmel” küzdöttek jogaikért, szabadságukért és boldogságukért. Manapság, amikor az embernek szinte minden adott, amit csak megkíván, már nincs miben keresnie örömét. Az emberek elidegenedtek egymástól, kerülik az emberi kontaktust és beszédet. Mi, fiatalok manapság boldogságunkat nem abban leljük, ha együtt vagyunk és beszélgetünk, hanem inkább abban, ha saját számítógépünk előtt ülünk bezárkózva egy más, virtuális világba. Az iskola, a tanulás és a tudás sem jelent örömöt, hisz a fiatalok többsége „ellógja” az „unalmas” órákat. A mai rendszer nem nyújt elegendő figyelmet a fiatalok számára. Mi, fiatalok nem találjuk meg a boldogságot ebben a „szürke” világban. Néhány ember persze azt hiszi, hogy egy drága holmi, valami új „kütyü” vagy a vagyon megszerzésével boldog lehet. Sajnos ez a boldogság csak egy ideig tart, aztán, ismét visszazökkennek a szürke és elavult világba, rendszerbe. Sok fiatal ez okból a boldogságát az alkoholban vagy drogokban keresi. Kiutat ebből nehezen lehet találni, viszont van. Vannak emberek, akik még értékelik az életet és ajándéknak tekintik minden napját. Nem gondolnak a holnapra, hanem élnek a mának és boldogak. Ezek többnyire azok az emberek, akiket a modern technológia még nem ragadott magával. Gondoljunk csak az afrikai gyermekekre, akiket egy focilabda vagy egy tábla csoki hogy fel tud vidítani. Vagy képzeljük el mamánkat, hogy megörül, ha mi, mint unokái meglátogatjuk.

Minden embernek tehát az „örömforrása” más. Nekem például a boldogság nem tartós állapotot, hanem inkább kicsi „porciókban” érkező dolgot jelent. Néha elég egy mosoly valakitől, néha meg egy vicces szituáció hozza a lelkembe a boldogság kicsiny jeleit. Úgy érkezik, mint napsugár a felhős égből, amely bevilágítja a napom és felmelegíti szívem. Legtöbbször onnan jön, és akkor, ahonnan és amikor legkevésbé várnánk. Az örökké tartó boldogság titkát persze még nem leltem meg. Mégis magamat boldog embernek vélem, hisz nem mámorít el a technológia világa és többnyire kis dolgok tudnak boldoggá tenni. Legtöbbször a családom vagy a barátaim. Szerencsésnek mondhatom tehát magam, hogy ezek adottak nekem, hiszen a mai világban sok-sok embernek nélkülöznie kell. Ezért úgy vélem, hogy az ember boldogságát a sírig fogja keresni. S talán némely ember rá sem lel soha életében. „Boldogság, gyere haza, késő van, gyere haza, honnan jössz, nem érdekel, gyere haza, csak ennyi kell” – énekeli Cserháti Zsuzsa, s szívében reméli talán minden ember ugyanezt, és álmodik az olyan életről, amelyben szeretne élni örök boldogságban.

2. helyezés, valamint a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke

helyesírási különdíja Kasaš Tjaša

Érdemes jónak lenni? Az emberek néha nem tudják eldönteni, hogy az, amit csinálnak, jó-e vagy rossz. Még ha sokáig gondolkodnak rajta, akkor se tudják eldönteni, mivel a szív mást súg, mint az ész. A mai világban nagyon sok ember lopás, verekedés, erőszak áldozata. Soha nem értettem, hogy hogyan képesek az emberek másokat bántani, testileg el lelkileg egyaránt. Az utóbbi években az embereket csak a pénz irányította, mindenki sok pénzt szeretne, gazdagságban élni, és ezért bármit megtett. Lopni kezdett, az áldozatait megverte, ha nem adták neki a pénzüket. Mondhatom tehát, hogy azok az emberek, akik lopáshoz folyamodnak, a pénz áldozatai lettek. Ahhoz, hogy pénzt szerezzenek, lopni kezdtek és így gonosz emberekké váltak, akik nem figyelnek másokra és mások érzéseire, hanem csak saját magukra. Azt mondják, hogy a pénz nem boldogít, de akkor mégis miért kell érte mindent megtennünk? Miért érezzük azt, ha pénzünk van, akkor boldogabb lesz az életünk? Hát persze az egész dolog a nevelésen is múlik. Ha az ember kiskorában azt látja, hogy az apa bántalmazza az anyát, lop, részegen jár haza esténként és hazudozik, könnyen meglehet, hogy felnőtt korában ő is ezeket a dolgokat fogja csinálni. Ha otthon nem lát semmi szép, kedves és megnyugtató dolgot, nem fogja tudni, milyenek is azok I F I 2 0 11 . j a n u á r 1 3 .

és úgy fog viselkedni, ahogyan az emberek viselkednek körülötte. Nem mondom, hogy mindenki átveheti a rossz tulajdonságokat, de mindenki hajlamos rá, hogy egy rossz, nehéz pillanatban előtörnek olyan tulajdonságai, amikről addig nem is tudott. Sokan azt gondolják, ha az ember hívő, akkor nem csinál rossz dolgokat, nem lesz gonosz. Amikor a hittanon a kisgyermeknek elmondják, hogy Isten azt parancsolja, hogy ne lopj, ne hazudj, anyádat és apádat tiszteld, még alig ért belőle valamit, mivel még nagyon kicsi ahhoz, hogy felfogja. Még ha fel is fogja, a hittan végezte után már nem emlékszik ilyen dolgokra, még ha nagyon fontosak is. Amúgy sincs olyan ember, aki életében még nem követett el bűnt. Mindenki elkövet valamilyen bűnt, legyen ez kicsi vagy nagy. Az embereknek két személyiségük van, a jó és a rossz. Csak az a különbség, hogy valakinek a jó erősebb, valakinek a rossz. Ha belegondolunk, mi is csinálunk rossz dolgokat. Minden sértő szó, amit másoknak olykor-olykor mondunk, még ha nem is gondoljuk komolyan, az is az embernek bántó lehet. Ha valakit kritizálunk, még ha ezzel jót akarunk vele, az is lehet annak az embernek sértő és megbántjuk. Néha bele se gondolunk, hogy mi mindennel lehet embereket megbántani, nem csak cselekedettel, hanem szóval is. A világ alapvetően nem egy gonosz hely, ahol az emberek csak bántani tudják egymást. Ha körülnézünk, láthatunk még sok szép dolgot. Láthattunk kellemes pillanatokat és kellemesen érezhetjük magunkat. Azokat, akik zsarnokok, lopnak, csalnak, hazudnak és bántalmazzák az embereket, sajnálnunk kell, mivel soha nem fogják tudni, hogy milyen a szeretet, mi is valójában a szeretet lényege. Azt gondolom, érdemes jónak lennünk, érdemes szeretnünk az embereket, elfogadnunk őket minden apró hibájukkal együtt. Ha valami rosszat teszünk vagy szóval bántunk valakit, kérjünk bocsánatot és öleljük át. Segítsünk azoknak, akik rászorulnak, hogy egy kis boldogságot vigyünk az életükbe, hisz ők is jó emberek, csak az élet kibabrált velük, vagy a rosszabbik utat választottak. De higgyünk abban, hogy egy szép napon minden rossz és gonosz dolog eltűnik a világból. Hiszen az eső után mindig kisüt a nap.

3. helyezés Farkaš Christina

Így szeretnék élni A „boldogság” szó minden élőlény számára mást jelent. Sokan a sima, sikeres karrierben, egyesek pedig az egyszerű, nyugodt és nem túlterhelt mindennapokban látják életük értelmét. Meg vagyok győződve arról, hogy a legtöbb ember pedig abban leli boldogságát, ami úgy az irodalomban, mint minden más dologban már évszázadok óta fontos szerepet játszott: a szerelemben. Először is az utóbbiról szeretnék néhány mondatot megfogalmazI F I 2 010 . j a n u á r 13 .

ni. Az érzelem, amelyre még ma sem lehet racionális magyarázatot találni, már réges-rég rengeteg ember sorsáról döntött. Nincs tudomásunkban, hogy a szerelem mikor jelent meg először, egyszer csak egyszerűen ott volt. Minden bizonnyal már a legidősebb elődeinknek, az ősember életének is része volt. A hosszú évszázadokon át aztán változott az ember viszonya, az érzelem azonban ugyanaz maradt. Manapság (főleg a fiatalok számára) a szerelem mindent jelent. Meg vannak győződve arról, ha egyszer egy nő és egy férfi egymásra talált, akkor azok már elválaszthatatlanok. Ezt persze csak az álmodozó, egy más világban bolyongó ész hozza létre, ami elvakítja az úgynevezett „galambocskákat”. A vége persze sosem rózsás, hiszen csak fájdalom és csalódás marad az egyén lelkében. A másik dolog, amely rengeteg embert gyötör a mai világban, pedig a gazdagság. A temérdek pénz, mellyel mindent meg lehet vásárolni, szinte egy palotát is lehet építtetni, ha valakinek épp kedve tartja, csak rontja a társadalmat. Ez legyen-e a boldogság egyik tényezője? Nem hiszem. Igaz, hogy manapság a pénz uralkodik minden élőlény fölött, mint egy óriási, láthatatlan kéz, markában a legyőzhetetlen erővel. Azzal az erővel, amely mindannyiunk veszte lesz egy szép napon. Nagyon kétlem, hogy a dúsgazdag zenészek, színészek és sportolók igazán meg vannak elégedve az életükkel. A pénzzel ugyan meg lehet szerezni mindazt, amit csak a szem kíván, de az igazi boldogságra az sosem lesz elég, hiszen a boldogság ára felmérhetetlen. Tehát hogy is szeretnék élni? Én inkább a felsorolt dolgok átlagába tartozom, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon különbözöm a legtöbb embertől. Pillanatnyi célom a középiskola sikeres befejezése, majd az egyetem elvégzése után az elképzelt munkahely elfoglalása. Ez persze semmi különösen nem hangzik, hiszen millió embernek ez a célja. Legtöbben családot szeretnének alapítani és szerencsésen élni halálig. Én azonban másképp gondolkodom. Számomra a gazdagság és főleg a szerelem nem azokhoz a faktorokhoz tartozik, melyek meghatározzák a mindennapjaimat. Bevallom ugyan, hogy a szeretet mégis fontos az ember számára, hiszen mindannyiunknak időről időre szükségünk van valakire, akihez a nehéz időkben hozzábújhatunk, egyben érezve a társunk testi melegét és megoszthatunk vele minden titkot. Ez így mind szép és jó, de hát különbözőek vagyunk. Fennáll az a lehetőség, hogy a közeljövőben esetleg megváltoztatom a véleményem, de itt és most az állítom, hogy az embernek nincs feltétlenül szüksége ezer és ezer szívecskére, hogy élvezze az életet. Számomra a boldogság forrását a zene, az olvasás és az utazás jelenti, hiszen amikor a felsorolt tevékenységekkel foglalkozom, akkor a legmagasabb az adrenalinszintem, vagyis akkor szeretnék legszívesebben az örömtől a falra mászni. Most persze nem azt akartam bebizonyítani, hogy mindenki, aki más vágyak valóra váltására igyekszik, nem lehet boldog az életben. Épp az ellenkezőjére célzom. Minden egyes ember, akivel ezt a bolygót megosztjuk, a legfontosabb értékekért él. Mert az élet iszonyúam rövid, és ahogy mondani szokás: „Addig élvezd, ameddig lehet.”