Szlovéniai magyar ifjúsági lap 2014/1.
I/9.
Szúnyogh Sándor Fogalmazási Verseny
Komoly vélemények a körülöttünk lévő világról Talán még soha nem volt ennyire szüksége Szúnyogh Sándor szellemi segítségére a muravidéki maroknyi magyar ifjúságnak, mint most. Talán nem véletlen, hogy éjszakánként a városban néha-néha fel-feltűnik egy kalapos, ballonkabátos, látomásszerű alak, aki szépen, csendben nézelődik, furcsállva megnéz egy-egy utcarészletet, siránkozik a Fő utca kihalt méltóságán, és valahogy nem találja a füstös, az éjszakába nyúló beszélgetésektől, forradalmi ötletektől, világmegváltó eszmecseréktől hangos kiskocsmákat. Mindenki Sanyi bácsiját szerencsém volt közelről is ismerni, volt szerencsém hallgatni és meghallgatni őt, volt szerencsém tanácsot kapni tőle, volt szerencsém tanulni tőle. Bölcsességet, megmaradást, empátiát, hitet, biztatást. Bátran és büszkén írom le, hogy ő volt a muravidéki magyarság lelki atyja, a szó szoros értelemben vett népi tanítója, összekötője a magyarokkal a nagyvilágban, a média megreformálója. Ennek ellenére sosem éreztette, hogy ne lenne kíváncsi a véleményedre, hogy ne tudna szép szót, bátorító mosolyt adni. Egy ilyen személy nyomdokaiba lépni nem könnyű. Évről évre az ő értékeit próbálják papírra vetni azok, akik a Szúnyogh Sándor fogalmazási versenyen indulnak. A verseny egyben e nagy egyéniség szellemét próbálja életben tartani, s mondhatjuk, hogy sikerrel, hiszen a Szúnyogh Sándor-díjjal fémjelzett fogalmazás írója évek múlva akár Sanyi bácsi nyomdokaiba is léphetne. A versenyben az általános iskola felső tagozatosai és a középiskolások mérik össze íráskészségüket. A fogalmazásokat korosztályonként értékeljük, mindig a legtöbb pontszámot szerzett tanuló a Szúnyogh Sándor-díjas. A fogalmazások, ritka kivételektől eltekintve, nemes, mély gondolatokat tartalmaznak. Tartalmi szempontból az figyelhető meg, hogy a tanulók és diákok igen széles látásmóddal, valamint komoly véleménnyel bírnak a témával és a körülöttük lévő világgal kapcsolatosan. A legtöbb hibát a mondatalkotás, a tükörfordítások okozzák, ami a szlovén nyelv hatását tükrözi. Sok a nyelvjárásban előforduló szókapcsolat, a helyesírással is akad némi gond, főleg a hosszú magánhangzók és mássalhangzók alkalmazásakor. Van tanulnivalója tanulónak, diáknak és tanárnak egyaránt. Jó szívvel ajánlom az olvasást, a magyar nyelvű adások hallgatását, nézését, a köznyelv szélesebb körű bátrabb használatát. A gondolataimat Szúnyogh Sándor: Biztató című versének egy sorával szeretném befejezni, így reményt keltve mindenkiben. Valamennyiünknek ezt ajánlom elgondolkodásképpen. „Tölts fényt a serlegbe, szó tavából fakadó fényt.” Ha tudunk e sorokkal élni, nem kell félnünk, lesz szellemi, nyelvi folytatása Sándor örökségének. Vida Törnar Judit zsűritag
2
Szúnyogh és képzőművész kortársai
együttműködésről, ami a 70-es és 80-as évek során a lendvai magyar irodalmi és képzőművészeti alkotók között kifejlődött. A Vlajkötetek illusztrátorai Pandur Lajcsi és Gábor Zoltán voltak, majd az induló Lendvai Füzetek borítótervét megalkotó Király Ferenc után a Naptár és az egyéb irodalmi kiadványok kapcsán a Szúnyogh baráti A Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny köréhez tartozó Gálics István és az emléknapok kapcsán a muravidéki vállalt fontos könyvformáló, illusztráló szerepet. Ezeknek magyar irodalom meghatározó alakjáról, a felkéréseknek a világhír kitűnő költőjéről több alkalommal írtam már megszerzésére is jó eséllyel értékelőt. Ezúttal – nem titkolt kultuszépítő bíró grafikus szívesen tett jelleggel – az 1998-ban elhunyt költő, újság- eleget, gyakran úgy, hogy író baráti-művészi köréről szeretnék néhány a szerzőt és a szerkesztőt, Szúnyoghot is bevonta a személyes jellegű adalékkal szolgálni. közös alkotásba. Még emlékVlaj Lajos halálával, il- állításban (Lendvai Füzetek) szem, hogy a Létlelet kötet letve utolsó „zsengéinek” hosszasan fejtegeti elődje és megjelentetése kapcsán a megjelentetésével az alig a kezdő költő közötti kapcso- Pihenés című színes grafikára esett a választásuk, s a csáktornyai Zrínyi Nyomdában Szúnyogh a nyomdászkollégákat is meghökkentő precizitással és szigorral vett részt a grafika színellenőrzésében. Nem meglepő persze, hogy ingadozó irodalmi színvonalú „megjelenéseinket” a grafikai kivitel mindig ellensúlyozni próbálta. Abban, hogy fogalommá Gábor Zoltán képzőművészhez szoros baráti kapcsolat fűzte. vált a „lendvai csokibontakozásnak induló szlo- lat, illetve barátság lényegét. port” a határon túli magyar véniai magyar irodalom egy Eszerint főleg az irodalmi, régiókban is, a képzőművékorszaka lezárult. A lendvai fordítói tevékenység, az írói szeknek fontos szerepe volt! Bence Lajos szobor-újraállítás kapcsán mesterség eltanulására figyela közelmúltban elhangzott: meztette Vlaj az induló fiatal, Vlajt, a muravidéki magyar huszonéves tanítót, Szúnyogh költészet és irodalom előfutá- Sándor költőt, nem feledkezve rát nem csak lázadó szellemű meg a második világháború versei, a társadalmi egyenlőt- alatt a lendvai gyógyszertárMuravidéki magyar ifjúsági lap lenségek ellen harcoló maga- ban gyakornokoskodó Dudás Megjelenik havonta egyszer tartása miatt nevezték for- Kálmán megemlítéséről, aki a a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi radalmár költőnek, hanem Bácskából került Lendvára, s Tájékoztatási Intézet, Lendva azért is, s erre Huzjan Štefan akivel Vlaj barátságot ápolt. Megbízott igazgató: Tomka Tibor Felelős szerkesztő: Király M. Jutka mutatott rá, mert a kemény Szúnyogh azokra az etikai Szerkesztőség: szorítás ellenére utat tört a intelmekre is visszaemlékszik a Népújság szerkesztősége könyvkiadásnak. Ehhez a írásában, amelyeket az „írásCím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, munkahelye – könyvkeres- tudók felelőssége” kapcsán tel.: kedés – és nem utolsó sorban hallott Vlajtól. 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net A visszaemlékezések az alkotási kényszer is jó Az Ifi az SzK Oktatási, Tudományos, hajtóerőnek bizonyult nála. kapcsán viszont nem sok Kulturális és Sportminisztériuma Szúnyogh Sándor a Val- szó esett eddig arról a batámogatásával jelenik meg. lomások Vlaj Lajosról össze- ráti-művészi szálakon futó I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
Szúnyogh Sándor-díj Vegi Noémi, 8. osztály, 1. Sz. Lendvai KÁI
Már nem vagyok gyerek A leggyakoribb kérdés, ami felmerül bennem, a következő: „Akkor én most mi vagyok?” Felnőtt nem, az biztos. Gyerek sem. Van a két szélsőség közt akármi? Jelenlegi állapotom: nem tudom. Amikor a barátnőimmel sikongok, nagyon is gyereknek érzem magam. Amikor viszont el szeretnék menni valahova egyedül, felnőttként viselkedem. Tizenhárom évesen nem tudom elmagyarázni, ki, mi és miért vagyok ott, ahol vagyok. Mindenki azt mondja, kamasz vagyok. Rendben. Akkor kérem, mondja meg az a mindenki, hol vannak a határok, mikor leszel önálló, satöbbi. Már tudom, mi vagyok! Egy gyerekesen viselkedő felnőtt. Vagy inkább egy felnőttesen viselkedő gyerek? Észrevettem, hogy a szüleim lassan felnőttként tekintenek rám, de ha akár egy hibát is csinálok, azonnal visszaesek a „gyerek” szintre. Vannak napok, amikor elmegyek magam boltba vagy magam vagyok otthon egész nap, segítek mindenben, aztán BUMM! Vége. Nem bíznak bennem egy cseppet sem. Az egyes számú bizonyíték a kamaszkoromra: hangulatingadozás. Utálom. Reggel felébredek. Jó kedvem van. Átmegyek a nappaliba, a sírás kerülget. Az iskolába érek, megint boldog a lelkem. És ez így megy egész nap. Bevallom, kicsit túloztam, de egy napban nagyjából mindenből jut: boldogság, szomorúság, hiányérzet, álmosság, „vége a világnak” érzés, satöbbi.
I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
A kettes számú bizonyíték: semmi sem jó. Ha azt akarja egy felnőtt, hogy menjek el ide meg oda, nem jó. Ha azt mondják, ne menjek sehova, az sincs rendjén. Amikor döntést kell hozni, nem vagyok rá képes. Viszont abban az esetben, ha a felnőtt akar dönteni, mi akarjuk meghozni a végső döntést. Ez nem reális. Van egy 3 éves testvérem, őt gyereknek nevezik. Vannak 25 éves nők, őket felnőttnek nevezik ugyanúgy, mint a 19 vagy 56 éveseket. A 10 évest gyereknek szólítják. A 13 évest pedig mikor minek. Van, amikor azt érzem, képes lennék magam boldogulni, aztán rájövök, hogy nagyon nem. Még abban sem tudok dönteni, hogy mit vegyek fel, nem hogy életre szóló döntéseket hoznék! Az utolsó dolog, ami nagyon foglalkoztat: már megállapítottuk, hogy kamasz vagyok, aki körülbelül egy év múlva a továbbtanulásról fog dönteni... Nem tudom, hol vagyok. Mármint a jövőben hol leszek. Semmi sem érdekel olyan szinten, hogy egy életen keresztül azzal foglalkozzak. Én szeretnék dönteni, de nem tudok. Csak azt remélem, hogy valami csoda folytán kinyílik az ég és a kezembe esik egy lap, amin a középiskolám neve szerepel... És felébredtem. Ilyen nem fog megtörténni. Lesz, ami lesz. Csak azt remélem, jól döntök. És most már biztos. Nem vagyok gyerek, de felnőtt sem. Kamasz vagyok. Elveszett kamasz.
3
6. osztály 1. helyezés Somi Eva, Dobronaki KÁI
Tündérországban jártam A varázslatos lények közül mindig is a törpéket kedveltem a legjobban. Nagyon szerettem volna egyszer a társaságukba keveredni, és ez egyszer meg is történt velem. Egy reggel arra ébredtem, hogy valami csiklandozza az orromat. Amikor kinyitottam a szememet, még homályosan láttam, de egy kis idő múlva már kitisztult a kép. A kicsi Kuka törpe volt az, aki megzavarta álmomat. Utána sorakozott még a többi hat kicsi lény. Mit gondoltok, melyik mese szereplői álltak körülöttem? Hát persze, a hét törpe, és én voltam a Hófehérke. De ezek a törpék olyan modortalanok voltak, hogy rögtön ki akartak zavarni a házukból. Én pedig nem hagytam magam, és elmondtam nekik, hogy tudok finom tortákat sütni, fel tudom mosni a házat, röviden: jó háziasszony lennék. Így már mindjárt jobban tetszettem nekik és néhány egyszerű feltétellel ott is maradhattam náluk. Eltelt egy hét és én szorgosan végeztem a munkámat, a törpék pedig minden nap a bányában dolgoztak. Egy különleges szerdai napon viszont valami megzavart főzés közben. Nagyon megijedtem, mert már sejtettem, hogy ki állhat az ajtó előtt. Hát persze, a gonosz mostoha. De hát mit tehettem volna, kinyitottam az ajtót, de nagy örömömre nem a mostoha volt, hanem Hamupipőke. Hallotta, hogy ideköltöztem az erdőbe, és gondolta, hogy meglátogat és együtt megiszunk egy teát. Így is lett. Sokáig beszélgettünk és közben már elkészült az ebéd. A törpék is hazaértek, én pedig megkértem őket, hogy Hamupipőke is itt maradhasson ebédre. Megengedték, így szépen megebédeltünk és sokat nevettünk. Nagyon szép volt. Másnap újra kopogtatásra lettem figyelmes. Csütörtökön már nem volt akkora szerencsém. Jött a mostoha, jött ám, és hozta az almát. Olyan varázslatos hely volt ez a Törpe-falva, hogy abban a pillanatban, amikor az almát a kezembe fogtam, nem bírtam ellenállni a kísértésnek és beleharaptam. De ekkor nem haltam meg, hanem anyám lágy hangjára ébredtem, és rájöttem, hogy ez az egész csak álom volt. Először mégis azt hittem, hogy Kuka csintalankodik megint. 4
2. helyezés Neubauer Janet, Dobronaki KÁI
Tündérországban jártam Egy reggel különös zajra ébredtem fel. Úgy hallatszott, mintha óriások járkálnának. Felöltöztem és elmentem a konyhába reggelizni. Anya és apa helyett két óriást találtam az asztalnál. Nagyon megijedtem, ezért visszafutottam a szobámba. Amikor épp azon törtem a fejem, hogy miért van két óriás a szüleim helyett a konyhában, az egyik óriás kiszakasztotta az ajtót, berohant a szobámba és azt kiabálta, hogy elkések az iskolából. Én még jobban megijedtem, ezért gyorsan összepakoltam a táskámat és elfutottam az iskola felé. Az út nagyon furcsa volt. A szomszéd házakban nem a megszokott szomszédok voltak, hanem különböző meselények. Találkoztam a három kismalaccal, a farkassal és Piroskával. Amikor az iskoláig értem, kerestem a barátaimat, de ott is csak furcsa lények voltak. Rájöttem, hogy Tündérországban vagyok. Amikor a folyosón továbbmentem, három tündért láttam repülni. Köszöntek, aztán megszidtak, hogy kések, mert már becsöngettek. Gyorsan az osztályomba rohantam. Ott tizenkettő törpe ült a padokban. Az ábécét mondták. A tanárnőnk helyett egy tündér volt a táblánál. Köszöntem és megkérdeztem, hogy a 6.b osztályban vagyunk-e. A tündér kedvesen rám mosolygott, aztán igent mondott. Én már semmit nem értettem, ezért úgy döntöttem, hogy megkeresek egy idősebb és bölcsebb személyt. Így hát elmentem az iskola igazgatójához. Amikor bekopogtam, egy hang igent mondott és beléptem. Egy varázslót találtam ott. Kedvesnek tűnt, ezért elmondtam neki, hogy mi történt velem. A varázsló jószívű volt, ezért felajánlotta, hogy hazavarázsol. Amikor kimondta a varázsigét, anyut hallottam, aki rázott, hogy ébredjek fel, mivel elkések az iskolából. Így hát rájöttem, hogy az egész csak álom volt.
I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
3. helyezés Abraham Sarah, Pártosfalvi KÁI
Tündérországban jártam Egy gyönyörű napon épp pihentem egy fa alatt, amikor fura dolgok kezdtek történni. Egyszer csak elkezdett fújni a szél és egy kis fekete lyuk kezdett kialakulni. Odamentem megnézni és észrevettem, hogy ez a lyuk egyre nagyobb és nagyobb. Aztán zsupsz! Beleestem. Amikor újra magamhoz tértem, egy gyönyörű pázsiton voltam, ahol pillangók és cinegék repkedtek. Nem tudtam, hol vagyok és miért vagyok itt, de aztán a bokorból előugrott egy kislány, akinek csodaszép szárnyai voltak. Köszönt nekem. Ezt egy kicsit furcsálltam, de egyszerre rátértem egy másik témára, mégpedig hogy miként juthatnék haza. A tündér szomorúan nézett rám és azt mondta nekem, hogy él egy gonosz varázsló, aki fogva tart három tündért. Ha őket kiszabadítom, három kívánságom teljesül. Úgy döntöttem, ezt meg is teszem. A tündér szerencsét kívánt és adott nekem egy varázspálcát. El is indultam. Út közben találkoztam egy kiscicával, aki azt mondta, hogy velem szeretne jönni. Szívesen fogadtam őt és meglepett, hogy már nem is furcsálltam, hogy egy cica beszél hozzám. Mentünk, mendegéltünk, s egy igen furcsa szivárvány állt előttünk. Mivel elég fáradtak voltunk már, egyet suhintottam a pálcámmal, aminek segítségével átcsúsztunk rajta. A szivárvány végén egy fekete palota állt. Egy kicsit félve beléptünk a cicával. Bent volt a három fogva tartott tündér. Épp ki akartuk szabadítani őket, de előjött a gonosz varázsló és mellette egy hétfejű sárkány. Nem tehettem mást, ezért a varázspálcámat átváltoztattam karddá és elkezdtem vele harcolni. A sárkányt nagy nehezen legyőztem és a cica addig kiszabadította a tündéreket. A tündérek hálából vissza akartak varázsolni, de előtte a sötétből kilépett egy gyönyörű királyfi. A királyfi annyira megtetszett, hogy vele maradtam Tündérországban. De amikor megfogtuk egymás kezét, felébredtem, és rájöttem, hogy mindez csak álom volt. I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
7. osztály 1. helyezés Gjuran Gloria, 1. Sz. Lendvai KÁI
A legjobb barátom bajban van „A sarkon vagyok a fiúkkal,” kaptam az üzenetet a legjobb barátnőmtől, Sáritól. Majd később: „Gyere te is!” Már egy ideje rossz osztályzatai voltak, nem csinálta meg a házi feladatát. Nem tudtam, mit akar, hát elmentem. Amikor befordultam a sarkon, a szemüvegem majdnem leesett az orromról, mert megbotlottam egy üvegben. Felnéztem, először nem hittem a szememnek. Amikor felfogtam, mi a helyzet, rájöttem, hogy én nem is ismerem Sárit! Hisz ő sosem kezdene inni, cigarettázni a tudtom nélkül. Még ha nem is tudtam! Hogy lehet az, hogy ez az élénk fantáziával rendelkező lány így végezze! Már fordultam is, de Sári megállított. Meghívott, hogy legyek ott velük, csináljam azt, amit ők. De csak ezt válaszoltam neki: „Hát kösz, nem!” Azzal elfutottam. Másnap az iskolában Sári csak a harmadik órán jelent meg. A késését azzal indokolta, hogy elaludt. Mégis meddig volt fönt? Megmondjam? Hajnali egy óráig! Hogy mit csinált? Kivel? Azt már tudjátok. Még a házi feladatát se csinálta meg! Mit csinált egész hétvégén? Azt nem tudom. Ez így nem lesz jó, segítséget kell kérnem valakitől. Délután elmentem Sári anyukájához. Megmondtam neki, hogy a kitűnő tanulóból valaki más lett. Ez a más nem csinálja meg a házi feladatot, rossz jegyeket kap és így tovább. Sorolhatnám egész nap. Az anyukája megígérte, hogy beszél vele. De másnap ugyanúgy volt. Lekéste az első két órát. Megpróbáltam beszélni vele, nem segített. Így ment ez egy hétig. Már nem bírtam nézni Sárit. Az iskolában megmondtam a tanárnőnek. Azt mondta, Sárit észhez kell téríteni. Egy hónap múlva a legjobb barátnőmmel, Sárival sétáltunk a parkban. Beszélgettünk olyan ügyekről, amelyek számunkra fontosak. Így hát szóba került az iskola, a fiúk, a többi barátnő... És hát a múlt hónap is. Elmondtam neki mindent, mit csinált, hogy viselkedett. Most már jó osztályzatai vannak, a házi feladatot mindig megcsinálja, nem társalog azokkal a fiúkkal. Mivel most józan, megértette a hibáit. A válaszát betűről betűre leírom: „Köszönök. Mindent.” 5
2. helyezés Toplak Anna, Dobronaki KÁI
Titkos utazás Egy szép őszi napon az iskolába indultam. Amikor odaértem, az összes osztálytársamon láttam, valami nagyon érdekli és nyugtalanítja őket. Megkérdeztem, mi zaklatta őket fel ennyire. A válasz így szólt: „Te már megint elfelejtetted, hogy matekból a tanárnő kikérdez bennünket.” És igazuk volt, már megint elfelejtettem. No, de úgy gondoltam, annyit csak tudok, hogy hármast kapjak, de ha nem sikerül, egy kettessel is megelégszem. Nem így történt, egyest kaptam. Szomorkodtam egy kicsit, de a nap folyamán el is felejtettem. Mire hazaértem, anya és apa már mindent tudtak. Beléptem a házba és már érződött is a levegőben a feszültség. Felértem az emeletre, és a szüleim azzal köszöntöttek, hogy egy hónapig nincs tévé és nem mehetek otthonról sehova. A szobámba siettem és a lecke megoldása után olvastam egy kicsit elkeseredésemben. Olvasás közben mintha hangokat hallottam volna. Azt hittem, hallucinálok, de a hangok igaziak voltak. A szekrény felől jöttek, bele is néztem. Olyan volt, mintha egy külön világba néztem volna be és mintha valaki hívogatott volna. Beléptem a világba. A fű kék volt, az ég pedig zöld, a madarak olyan szépen
énekeltek, mint még soha azelőtt. A fák nyalókából voltak, a bokrok pedig savanyúcukorból. Szóval minden gyönyörű volt. Az egyik fa alatt egy szép, hosszú barna hajú lány ült. Láttam az arcán, hogy valamiért szomorú. Elindultam, hogy megkérdezzem tőle. Odamentem, köszöntem és mosolyogva ránéztem. A lány visszaköszönt. Láttam rajta, hogy szeretne ő is mosolyogni, de a bánata erősebb. Megkérdeztem tőle, mi bántja, és ő örömmel mondta el, hogy az osztálytársai az iskolában mindig kinevetik és nem akarnak a barátai lenni. Megkérdeztem, hogy segíthetek neki. Közösen megbeszéltük a dolgokat, amik bántanak engem és őt is, mivel hasonló helyzetben voltunk. Amikor mindent megbeszéltünk, rájöttünk, hogy mindketten éhesek vagyunk, és mivel az ő otthona közelebb volt, elmentünk hozzájuk vacsorázni. A vacsora nagyon finom volt, konkrétan: sült csirkemell burgonyával, desszertnek pedig pudingtorta habcsókokkal. Nagyon jó éreztem magam náluk. A lányról megtudtam, hogy Lili a neve és feléjük csak Lilnek szólítják. Vacsora után megkukucskáltam Lil szobájában az esti tévéműsort (bár nem szabadott volna). Mire addigra értünk volna, hogy kimennénk kutyát sétáltatni, már besötétedett és sajnos el kellett búcsúznunk, tehát hazamentem. Lil azóta is a legjobb barátom és már a szüleim is ismerik. Úgy hívják, „a szekrényből jött kislány”. Ha valami problémám van, tudom, Lilben megbízhatok és ő is megbízhat bennem.
3. helyezés Nemet Tajda, Pártosfalvi KÁI
Titkos utazás Egy meleg nyári napon a legjobb barátnőmmel, Laurával szerettünk volna eltűnni jó messzire. Felültünk egy repülőre és kimentünk Amerikába. Az utazást a repülőn nagyon élveztük, mert még nem ültünk repülőn. Repülés közben nagyra nyitott szemmel figyeltük a tájat. Mikor megérkeztünk, egy óriási repülőtéren voltunk. Alig tudtunk fogni egy taxit, mert nagy volt a forgalom. Kimentünk a főtérre. Gyönyörű volt. Ilyet még sose láttunk. Másnap gyalog indultunk el a Marsra. Útközben többször lepihentünk, mert nagyon elfáradtunk a sok gyaloglástól. Sokat énekeltünk és táncoltunk is. Így űztük el a fáradtságot 6
I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
és az unalmat. Megbeszéltük, hogy semmi rosszra nem fogunk gondolni. Így, hogy egyedül voltunk a nagyvilágban, sokat beszélgettünk a fiúkról, a kamaszkorról és a szép dolgokról. Több napig tartott, míg odaértünk. Nagyon örültünk, hogy láthattuk a Marsot. Örömünkben még sikoltoztunk is. Eldöntöttük, hogy lepihenünk. Pár napja nem aludtunk, így lefeküdtünk és el is szundítottunk. Egyszer csak arra ébredtünk, hogy valamik körülöttünk ugrálnak. Először nagyon megijedtünk, el is akartunk futni, de ők nem engedték. Így még jobban féltünk. Most már nem féltünk, hanem reszkettünk. Azt hittük, el akarnak minket rabolni, de tévedtünk. Csak jót akartak. Megnyugtattak bennünket. Ekkor a marslakók elindultak. Mi ketten Laurával pedig követtük őket. Nem tudtuk, hova mennek. Egyszer csak megálltunk egy kis háznál. Mondták, hogy ők itt laknak. Bementünk a házba. Megkínáltak minket egy pohár vízzel és pár süteménnyel. A vizet gyorsan meg is ittuk, elbúcsúztunk tőlük és mentünk is tovább. A Holdra indultunk. Útközben találkoztunk két nagyon helyes fiúval. Rögtön szerelmesek lettünk. Együtt folytattuk az utat. Mikor a Holdra értünk, rögtön a Hold sajtjából falatoztunk. A legfinomabb sajt volt, amit valaha is ettem. Pár óra után egy sajtárussal találkoztunk. A Hold sajtját árulta. Mindegyikünk vett is belőle. Aztán elindultunk hazafelé. Ekkor a kiskutyám keltett fel és rájöttem, hogy ezek csak álmok voltak. Nagyon örültem, hogy ilyet álmodhattam. Ezek voltak a leggyönyörűbb álmok. Az utazás fantasztikus volt.
I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
8. osztály 1. helyezés Meszelics Júlia, 1. Sz. Lendvai KÁI
Már nem vagyok gyerek Amikor elfújtam a szülinapi tortámon a tizenkét gyertyát, egyfajta büszkeség öntött el. Végre nem vagyok gyerek! Ez persze nem csak azt jelenti, hogy már nem kell figyelembe vennem a „Tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott” figyelmeztetést, hanem azt, hogy több felelősséget kell vállalnom, többet kell dolgoznom, tanulnom kell és be kell bizonyítanom a szüleimnek, nagyszüleimnek, tanáraimnak, szomszédjaimnak..., hogy már nem vagyok gyerek. Ebben a korban viszont nem csak a gondolataidban, gondolkodási stílusodban változol, hanem fizikailag is. A fiúk iránt is sokkal nagyobb az érdeklődés, mint ezelőtt. A kiszemelt fiú elhív téged egy randira és te a mennyországban érzed magad. De akkor egy kis ördög elkezd táncolni körülötted és visszaránt a földre, a valóságba. Először is kimenőt kell kérned a szüleidtől. Ebben nagy és fontos szerepet játszanak a bizalom és az eddig tett jó vagy rossz cselekedeteid. Ha a szüleid bíznak benned és abban, hogy a megbeszélt időponthoz tartod magad és közben sem csinálsz semmi hülyeséget, akkor gond nélkül el fognak engedni. De ha nem tartanak elég érettnek és megbízhatónak, akkor elfelejtheted a randit. Ilyenkor mindig ezt kiabálod: „Ezt nem hiszem el! Nem vagyok gyerek, hogy beültess egy babakocsiba és cumit nyomj a számba! Egyedül is boldogulok!” Ezután felviharzol a szobádba és mérges vagy az egész világra, legfőképpen pedig a szüleidre. Pedig ott rejlik a gond benned! A szüleid számára még nem vagy elég érett. Lehet, hogy tévednek. A szülők az ilyen szituációkban ötven százalékban tévednek. És most már rajtad a sor. Be kell bizonyítanod, hogy nem egy pelusos csecsemő vagy, hanem egy érett, megbízható kamasz. De ez a randis ügy megeshet pont fordítva is. Te hívod el a szimpátiádat egy randevúra és ő elutasít. Ilyenkor jelennek meg a kételyek, hogy elég szép vagy? Elég sovány? Elég magas? Elég okos? Elég divatos? A legtöbb kamasz lány ös�szeroppan a kételyek súlya alatt és ezért depresszióba esnek, anorexiásak lesznek vagy éppen vagdossák magukat. Énbennem is sokszor felvillan rengeteg értelmes és értelmetlen kétely. Én mondjuk attól félek, lesz-e olyan fiú, ame7
lyik szeretni fog úgy, ahogy vagyok. Szerintem ezt jogosan kérdőjelezem, mert szerintem nem vagyok egy világszépe, de azért egy gorillához sem hasonlíthatom magam. Az ilyen kételyek biztosan nem jelennek meg egy tízéves fejében. Ez is egy bizonyíték, hogy már nem vagyok gyerek. Pontosabban, már nem vagyunk gyerekek. A második ütős dolog a barátság. Mondjuk eddig csúcs szuper barátok voltatok, de amikor beléptetek a kamaszkorba, már nem nagyon hisztek a barátságotokban. Szerintem itt is jelentős szerepet játszik a bizalom. Ha azt gondolod, hogy a barátnőd a hátad mögött kibeszél és elárulja a titkaidat, amelyeket csak neki mondtál el és ez az érzés kölcsönös köztetek, akkor a barátságotok bizalomhiányban szenved. És íme, itt a következő bizonyíték, hogy már nem vagyunk gyerekek, hiszen felnőttesebb problémákkal küszködünk. Egy gyereket sosem hallasz panaszkodni a bizalomhiányáról a barátságában. Legfeljebb azért panaszkodnak, mert neki megvan a mindkét csillámpóni, neked meg csak egy, vagy ő megnézheti a Bakugant este fél kilenckor, te meg nem. Az ilyen „problémák” gyerekesek és ezekkel semmi baj sincs, hiszen a gyereknek legyen gyerekes problémája. Ugye, láttátok, mennyiszer ismételtem meg azt a szót, hogy bizalom, megbízni stb.? Nem, nem azért, mert más nem jutott az eszembe, hanem azért, mert ez egy létfontosságú „elem” a serdülőkorban és az elkövetkező életben. Szerencsére nekem olyan szülőket és barátokat küldött a sors, hogy megbízhatok bennük. Remélem, ők is megbíznak bennem.
2. helyezés Vörös Anja, Pártosfalvi KÁI
Már nem vagyok gyerek Sokan azt mondják, hogy még gyerek vagyok, de én ezt nem így gondolom. Van sok olyan dolog, amit én másképp gondolok, mint a többiek, és azt mondják, hogy én gyerekes vagyok. De ez nem igaz, nekem meg lehet a saját véleményem is. Másképp viselkedem, mint korábban szoktam, másképp gondolkodom, más a véleményem. Elmesélek néhány dolgot, ami velem is már megtörtént. Egyszer azt mondtam az anyukámnak: „Anyu, megveszed ezt a játékot?” Ő azt mondta, hogy gyerekes vagyok, mert ez a játék a gyerekeknek való. Én ezt feleltem: „Én nem vagyok 8
gyerek és ez a játék ennyi időseknek való, mint én vagyok!” Anyukám nehezen viseli azt, hogy én változom és hogy más a véleményem, mint az övé. Apukám jobban megért és nem tart gyerekesnek. Engem az dühít fel legjobban, mikor gyereknek tekintenek. Én is tudok olyan jól gondolkodni, mint ők. Tudom, hogy mit szabad és mit nem, mert vagyok olyan okos. Néhányszor jobban tudom megérteni és elmagyarázni a dolgokat, mint a szüleim. Mikor valakivel összeveszek, mindig először a nagymamámhoz fordulok. Vagy ha történik valami, amiben én is benne vagyok, akkor is ő tudja először. Azért mondom meg neki, mert ő nem tart gyerekesnek, mint az anyukám. Anyukám mindig túlságosan is félt. Például mikor elmegyünk az iskolával kirándulni, mindig többször elmond egy dolgot és többször elmondja azt is, hogy vigyázzak magamra. A kamaszkor az egy olyan korszak, amikor az emberek változnak. Sokakat zavar a viselkedésünk és a beszédünk. Az embert túlságosan is féltik és túlságosan ragaszkodnak ahhoz, amit mondanak. Ezzel arra gondolok, hogy azt kell csinálnunk, amit a szüleink mondanak és követelnek. A szülők már csak ilyenek, mindig is túlságosan vigyáznak a gyerekükre. De én még mindig úgy szeretem, ahogy vannak, mert becsületre és tisztességre tanítanak.
3. helyezés Koter Teja, 1. Sz. Lendvai KÁI
Már nem vagyok gyerek Mindenki szereti a saját szüleit. És igen, tudom, hogy mindent megtesznek értünk, és ezzel nincs is semmi gond, na de azért múlnak az évek és én is azért csak növök. Van egy idősebb nővérem, néha ő is gyereknek néz, de hahó, már tizenhárom éves vagyok! Szerintem majd mindenki másképp néz rám, amikor kijutok az általános iskolából, de hol van az még. Sőt, amire túlélem a pattanásokat, arra már szabad leszek. De a pattanásokkal mindig így van, ha elmúlik egy, jön a másik és ez így megy mindig. Múltkor anyuval elmentünk vásárolni. Találtam egy gyönyörű cipőt, aminek volt egy kicsi sarka, de tényleg kicsi volt, de anyu nem engedte meg, mert még nem vagyok elég idős ehhez. Én szeretem anyut, de akkor is, nem vagyok már gyerek! A többi barátnőmnek már van ilyen, sőt I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
a tőlem fiatalabbaknak is. Na, jön a másik fiatalkori gond, ami azt hiszem, nem csak nálam fordul elő. A fiúk. A fiúknak csak az a kis menő, gyönyörű, okos lány a tökéletes. Nem vagyok egoista, de azért nem tartom magamat csúnyának. Néha úgy érzem, észre sem vesznek. Talán azért, mert túl gyerekes vagyok? Próbálok velük beszélgetni, de nem megy olyan jól. Ki érti a fiúkat? A nővéremnek el szoktam mondani a gondjaimat, de csak azt mondja, ha kikerülök az általánosból, megváltozik az életem és ne törődjek hülyeségekkel. A nővérem elég laza és ez jó. Anyuval is szeretek beszélgetni, csak értse meg, hogy én már nagylány vagyok, tele gondokkal! A hét egyik szombatján a tőlem egy évvel fiatalabb barátnőmnél voltam. És ő gyorsabban fejlődik, mint én, és már volt neki sok pasija, meg magasabb is nálam. Én miért vagyok ennyire lemaradva? Egyik nap a barátnőmmel megbeszéltük, hogy szépek leszünk. Ezért egy icipici sminket raktam magamra, amit anyu nagyon észrevett. Mégis, hogy lehet úgy sminkelni, hogy ne legyen látható, az akkor nem smink, hanem egy nagy semmi. Ki érti a szülőket? Hisz ők is voltak fiatalok, nekik is voltak gondjaik. Talán elfelejtették őket? Főleg apu előtt szégyellem magam sminkkel. És akkor jön a hosszú duma, hogy még nem vagyok elég érett ehhez. Hjaj! Nem vagyok már gyerek! Ha a nővéremmel többet lennék, talán engem is nagylánynak tartanának. De ahogy a nővérem szokta mondani, majd egyszer ez is elmúlik. És szerintem ebben nagyon igaza van. Nagyon imádom a családom, de az az icipici kislány már nagylány. És én már nem vagyok gyerek!
I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
9. osztály 1. helyezés Horvat Lara, Dobronaki KÁI
9 kerek év Végre kimaradok az általánosból, utána pedig nagykanállal fogom élvezni az életet... Bizonyára minden kilencedikes fejében megfordult e gondolat, de az is, hogy hogy is jutott el idáig. Nos, én nagyon sokat töröm ezen az eszem. Akárhányszor végiggondolom e kilenc évet, mindig rájövök, hogy megváltoztam. De egy gondolat mégis bánt. Ki miatt változtam meg? Talán a barátok miatt? Vagy talán a szerelem? Véleményem szerint mind a kettő benne van a dologban. Meg persze ott az iskola is a sok szabállyal, leckével és persze a tanárokkal. Saját tapasztalatból tudom, hogy e néhány dolog kis idő alatt gyökerestől megváltoztat. Csak sajnos nem mindig pozitív változásokról van szó. Ezért van néha úgy, hogy hirtelen összeveszek a szüleimmel, nem fogadok szót, megváltozik az ízlésem és magamba zárkózom, nem törődve a többiekkel. Pedig néha sokkal jobb, ha társalgok, mint hogy magam ücsörgök a szobában és sajnálkozva egy csodára várok. Hiszen be kell vallanom, a társaság jobb, mint az üres falak. Most abban a korszakban vagyok, amikor minden gyönyörű, mindenki kedves és jószívű, egy perc elteltével pedig már mindenki az ellenfelem, mérges vagyok az egész világra és dühöngök, elfelejtem, hogy sok mindent köszönhetek másoknak. Mindenki jót akar nekem, elsősorban a szüleim, de én mégis mérges voltam rájuk, mert nem voltunk egy hullámhosszon. Pedig ők azok, akik segítenek és biztatnak. Igaz, ők is megváltoztak, de csak azért, mert én is máshogy viselkedem. Ugyanúgy a barátaim is megváltoztak. Szerelmesek lettek, lázadóbbak, ami néha rám is átszáll. Bizonyára valamilyen tündér van a dologban, aki meghint a lázadóporral... Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy sokat köszönhetek nekik. Meg persze az „ellenfeleimnek” is hálás vagyok. Megmutatták azt a személyt, aki nem szerettem volna lenni. Mindenkinek nagyon hálás vagyok, az egész világnak, hogy olyan emberré faragtak, amilyen világéletemben lenni szerettem volna! Hiszen nem az az ember boldog, aki egyedül törtet, hanem aki kitárja szívét és meghallgatja az élet hangját. 9
2. helyezés Gerencsér Gellért, 1. Sz. Lendvai KÁI
Álmodtam egy világot magamnak Az én álomvilágomban sok minden megegyezne a valódi világgal, de azért lennének dolgok, amelyeket megváltoztatnék. Mivel iskolás vagyok, kezdem az iskolával. Legjobb lenne, ha nem lennének házi feladatok és kevesebb feladatból állnának a dolgozatok. De még az is jó volna, ha az osztálytársak mindenben segítenének egymásnak és a tanárok is igazságosak lennének és nem adnának valakinek azért 5-öst, mert ismerik a szüleit. És jó volna, ha hetente csak egyszer lenne matematika. Mivel nagyon szeretek lovagolni és legszívesebben az egész életemet a ló hátán tölteném, jó volna, ha minden embernek lenne egy saját lova. Ez azért is hasznos lenne, mert ha mindenki autó helyett lóval járna, nem szen�nyeznénk a környezetet. Annak is nagyon örülnék, ha betiltanák a lókolbász gyártását, mert nagyon sok fiatal, egészséges és kedves lovat ölnek meg emiatt, és én szeretném, ha ennek vége lenne. Nagyon örülnék neki, ha az emberek egymás közt nem veszekednének annyit és inkább segítenének a másiknak, ha az bajban van. Jó volna, ha nem lennének ekkora különbségek a gazdagok és a szegények között. Mert szerintem ez így nem jó, hogy egyiknek minden évben új telefont vesznek, a másiknak meg enni sincsen pénze. Számomra az álommunka a profi belovagló, a lovasoktató vagy a lovardavezető lenne, mert ahogy már mondtam, a kedvenc időtöltésem a lovaglás. Tudom, hogy ehhez még sokat kell tanulnom, de nekem ez nem baj. Hát, ez lenne az én világom, remélem, hogy majd egyszer talán megvalósul.
3. helyezés Somi Miša, 1. Sz. Lendvai KÁI
9 kerek év Közel kilenc évvel ezelőtt léptük át először az iskola küszöbét. Hatalmas táskákkal a hátunkon, fülig érő vigyorral és hiányos fogsorral ültünk be az iskolapadba. Persze akkor még egy különös mesevilágban éltünk, teli szórakozással, 10
játszással, nehézségek nélkül teltek a mindennapjaink. Ebben az időszakban még nem tudtuk, hogy mi vár ránk igazán, hogy mit is takar valójában az iskola szó, valamint maga a nagybetűs élet. Telt-múlt az idő, felcseperedtünk. Szoros baráti szálak alakultak ki, majd eljött a tinédzserkor is. Megjelent a féltékenység, az állandó veszekedések, ami a mi osztályunk esetében széktöréssel, ajtócsapkodással, hatalmas vitával, verekedéssel vagy jobb esetben enyhe sértődöttséggel zárult. Egyébként elég rendes osztály vagyunk, de ez a kor kihozza magából a lehetetlent is. Majd idővel megbátorodtunk és az iskola szabályaiból egyre kevesebbet tartottunk be, elkezdődött a csínytevések korszaka. Biztosra veszem, hogy ezt szeretnék a tanárok a legjobban elkerülni, valamint egy szorgalmas, nemes, szófogadó osztályra lelni minden év elején. Hát, nem tudom, hogy ez valaha sikerült-e vagy még sikerül-e, mindenesetre én nem bíznám túlságosan el magamat eme válasz megfejtésében. Valljuk be, egy kis rosszalkodás nélkül elég unalmasak lennének a mindennapjaink, és hát a tanárok is biztos, hogy egy életre eszükben tartják ezeket a huncut gyermekeket. Most, amikor már a felső tagozatban vagyunk, sőt a kilencedik osztály „szorgalmas” generációjaként tekintenek ránk, ki kéne tűznünk egy életcélt, ambíciókat teremteni magunknak. De érdekes módon mi úgy vagyunk vele, hogy, á, hagyjunk mindent az utolsó pillanatra és élvezzük még azt az időt, amit eltölthetünk egymással. A jövő még odébb van. A tanárok ugyanúgy, mint a szülők, ezzel természetesen nem értenek egyet, jobban rágörcsölnek a pályaválasztási témára, mint saját magunk. Így ajándékozzuk meg őket a sok fáradozásukért néhány ősz hajszállal. Az idő gyorsan telik, így ez a 9 év is elrohant. De ez alatt az időszak alatt rengeteg közös élményünk született, szoros barátságok szövődtek. De mivel maradt még egy kis idő, arra törekszünk, hogy még többet nosztalgiázhassunk néhány év múlva az együtt töltött időkről. Voltak nehéz, fájdalmas időszakok, amelyeket vidám és kellemes percek váltottak. Ez így is van rendjén. Szerencsénkre mindenben összetartottunk és kölcsönösen támogattuk egymást. Remélem, hogy az évek során nem felejtjük el egymást és megmaradunk mindenki emlékezetében. Hamarosan lezárul egy korszak, mindenki saját útjára tér, de sajnos egyszer minden véget ér. Ezért élvezzük ki a jelent és ne foglalkozzunk sem a múlttal, sem a jövővel. A dolgok majd maguktól alakulnak, reméljük, jó irányban, és egyelőre örüljünk, hogy mind itt vagyunk egymásnak és ez legyen a legfontosabb. I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
Középiskola – 1. és 2. osztály 1. helyezés Ferenc Grega, Lendvai Kétnyelvű Középiskola
Légy jó mindhalálig! (elmélkedés)
Mi, emberek a „jó” és az „igaz” szerint éljük életünket. De mit is jelent a „jó” vagy az „igaz”? Ezek csak koncepciók, normák vagy elképzelések, amelyeket mindenki saját módján él át és használ élete során... Romlásnak indult a hajdan erős emberi társadalom. Elveszett a régi értékrend, így a pénz körül forog minden, a pénz uralja a világot. Ma már nem fontos, milyen tulajdonságokkal rendelkezünk, milyen értékeket vallunk. A kapitalizmus és a materializmus mint egy féreg rágják szét az egykor dicső, erős tölgyfát, az emberi társadalmat. „Egyenlőség, szabadság, testvériség!” – kiabálták 1789-ben Párizs utcáin a polgárok. Sajnos ma már nem tudjuk értékelni e jogokat. Nem figyelünk felebarátunkra, hanem csak pusztítunk, bántunk mindenkit körülöttünk. Állatokká változtunk, mert csak a profit fontos számunkra. És hová vesztek az értékek, érzelmek? Légy jó mindhalálig? Vajon lehetünk-e jók ilyen társadalomban? Gyakran el szoktam gondolkodni azon, hogy mi is a jó. Szerintem a „jó” az, hogy amikor életünk végén visszatekintünk múlt tetteinkre, azt mondhatjuk, hogy nem változtatnék meg semmit. De egy ember nem hozhat oly nagy változásokat. Ahhoz nem csak gondolkodás kell, hanem tettek is. És ha ez az egy ember gondolatait, véleményét sikeresen át tudja adni másnak, jó úton haladunk a siker felé. Ezért küzdjünk, próbálkozzunk és egy szép napon talán majd mégis sikerül megváltoztatni a világot. De előbb még értékrendszert kell váltani. A materializmus szoruljon háttérbe és a régi értékek szerint éljük életünket. Szeressük egymást, örüljünk az élet csodáinak, legyünk boldogok, hogy az univerzum részei lehetünk. Ne mások diktálják nekünk az életet, változzunk, küzdjünk egy szebb, jobb jövőért. Bár sokan próbálkoztak már, sokan keresték már a szerencse forrását, a jó lényegét, de senki sem tudta megfogalmazni, mire bukkant rá. Ezért rajtunk a sor, keressünk, harcoljunk, legyünk jók mindhalálig! De tudunk-e jók lenni? Tudunk-e szembeszállni a problémákkal és vállunkra venni a társadalom hiányosságait? És ha megtaláltuk szerencsénk forrását, a jó lényegét? Akkor I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
kezdődik az igazi munka. E megszerzett tapasztalat és tudás segítségével kell nekünk újjászületnünk. Mire a materialista férgek véglegesen szétrágják társadalmunk tölgyfáját, arra egy új fa fog születni. Bár kicsi és gyenge, de ez a fa értékeink, társadalmunk megszemélyesítése. És ezért gondoskodjunk róla, hogy a kis tölgyfa újra nagy és erős legyen, amilyen a másik egykor volt. Építsük át társadalmunkat, hogy jobb világban tudjunk élni. És ha kihasználnak? Ha kizárnak a társaságból a „jó” miatt? Ha már annyiszor levernek, összetörnek, hogy már egyszerűen nincs erőnk továbbmenni? Ez mind erősít bennünket. Sebeink nem szűnnek meg fájni, égni, nem enyhülnek, hanem újulnak szenvedéseink. Rég alvajárunk és némán vérzünk. Hova tűnt régi dicsőségünk? Ne hagyjuk abba a jót, mert mások mondták, ne adjuk fel álmainkat, vágyainkat más ember véleménye miatt. Álljuk meg a helyünket e viharos időkben, reméljünk, küzdjünk, próbálkozzunk, szárnyaljuk túl problémáinkat. Legyünk jók mindhalálig, ha olykor nehéznek is tűnik. Törekedjünk, dolgozzunk, „műveljük kertünket”, szeressük egymást és találjuk meg szerencsénk forrását, a jó lényegét. A válasz bennünk van, nem lesz könnyű dolgunk megtalálni, de dum spiro, spero. Amíg lélegzem, bízom.
11
2. helyezés Kránicz Alexandra, Lendvai Kétnyelvű Középiskola
A siker kulcsa (elbeszélés)
Manapság a siker kulcsa egyénenként különböző lehet. Egyeseknek a siker az, ha valamiben tehetségesek, mások viszont a szerencsét élik meg sikerként. De vajon számomra mit jelent sikeresnek lenni? Ez egy nagyon bonyolult és elég összetett kérdés, amelyre talán még magam sem tudom a pontos választ. Eddigi életem során mindig küzdöttem azért, hogy igazán sikeres legyek. Próbáltam a legjobbat kihozni magamból, közben pedig elfelejtettem élvezni az életet. Egyszerűen elsiklottam bizonyos dolgok mellett, amelyek segítséget nyújthattak volna a nehezebb időszakaimban. De ahogy telnek az évek, az ember felnő és megkomolyodik. Édesapám mindig azt mondja: „Lányom, légy nagyon boldog és tedd azt, amit szeretnél.” A minap döbbentem rá, hogy mit is akart ezzel pontosan kifejezni. Ha nem vagyok boldog, nem vagyok sikeres sem. Amikor pedig boldogtalan vagyok, semmi sem akar úgy sikerülni, mint ahogy eltervezem. Tizenhét kemény és fájdalmas év kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, mit is jelent számomra a siker. A siker azt jelenti, hogy amikor eltervezek valamit, akkor azt a nehézségek és akadályok árán is végigcsináljam, mert tudom, hogy képes vagyok rá. Annak ellenére, hogy mások nem hisznek bennem, én bízom magamban és kitartok amellett az érvem mellett, miszerint: „Ha bízol magadban, bármire képes vagy!” Milliószor megfordult már a fejemben, hogy feladjam, de valami mindig megakadályozott benne. Sikerként élem meg azt is, amikor megdicsérik az általam készített ételt. Ez örömmel tölt el, mert rájövök, hogy megérte több órán át a konyhában tevékenykedni és a végén örömet okozok vele másoknak. Sikerként élem még meg, amikor a szüleim büszkék rám valami miatt. Talán ez volt a legnehezebb dolog eddigi életem során. Ezért küzdöttem a legtöbbet, mivel úgy éreztem, hogy nem elég, amit csinálok. Többet és még többet akartam tenni annak érdekében, hogy nagyon büszkék legyenek rám. Kiskoromban mindent elvállaltam, csak hogy a kedvükben járhassak. Mesemondóversenyek, szavalóversenyek, néptánc- és moderntánc-bemutatók, rajzpályázatok. Egyszóval mindent az ő kedvükért tettem, persze aztán ezek a dolgok az életem részévé váltak, mostanra viszont annyira megszerettem ezeket a tevékenységeket, hogy képtelen lennék lemondani róluk. Ma már tudom, hogy akármit teszek, ők akkor is büszkék lesznek rám. Siker még számomra, amikor az általam olyannyira szere12
tett személy elfogad olyannak, amilyen vagyok és feltétel nélkül szeret. Amikor a tengerkék szemével megigézi az én smaragd színű szemeimet, majd lágy hangon közli velem, hogy én vagyok számára az egyetlen nő, akit igazán szeret. Nos, azt hiszem, ez talán mégis sokkal bonyolultabb, mint amilyennek tűnik. Pár hete azonban megfogalmazódott bennem egy kérdés: „Vajon az a kislány, aki régen voltam, büszke lenne arra, aki most vagyok?” Véleményem szerint igen, büszke lenne rám, mert sikeres vagyok. Sokkal több sikert éltem át, mint amit egykor elképzeltem magamnak.
3. helyezés Perša Lara, Lendvai Kétnyelvű Középiskola
A siker kulcsa (elbeszélés)
Sokan a sikert az élet esszenciájaként emlegetik, egyfajta szükséges dologról van szó az ember életében, amely minden pillanatot befolyásol, megformálja tulajdonságainkat, személyiségünket. De vajon miért is olyan fontos a siker? Tény az, hogy a siker nagymértékben a magabiztosságunk forrása. Ha életünk során csupa negatív dolgokban lesz részünk, hihetetlenül csökken önbecsülésünk szintje, amely minden bizonnyal korlátoz a siker fogalom lényegének megszerzésében: a boldogságban. Sokan a pénzt hasonlítják a boldogsággal, de véleményem szerint a sikert nem csak a materiális dolgokban kell keresnünk... Szerintem sikeresnek nyilváníthatja magát megannyi ember ezen a korrupt és haszonleső világon, aki tagja egy boldog családnak, akit szerető ismerősök és barátok vesznek körül. Ki is tehát az a személy, aki sikeresnek nyilváníthatja magát? Páratlan sportolók, világhírű írók, egyedi énekesek... Ők vajon hogyan csinálták? Hogyan juthattak ehhez a hírnévhez? Nagymértékben a tehetség nyitja fel a siker kapuját, nem kevés alkalommal pedig a szerencse játszik fontos szerepet... E kettő kombinációja valószínűleg a leghasznosabb. Hiszen valljuk be, egy kis szerencse nélkül bármikor megbukhat az ember. Vegyük például azokat a tehetségtelen celebeket, illetve „sztárokat”, akik hírneve minden bizonnyal semmi összeköttetésben sincs a különlegességgel. Egyesek csak simán „bazi nagy” szerencsével rendelkeznek, és az életben elérnek mindent, amit megadhatnak maguknak, sőt, még annál is többet. Meg ne feledkezzünk azokról sem, akik a hírnevet egyszerűen megveszik maguknak. I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
A tévében és az interneten nyüzsögnek azok a gazdag, tehetségtelen, de hírnévre vágyó tinik, akiknek befolyásos szülei akár egy varázscsapásra menedzserek és potenciális érdeklődők ezreit teremtik oda azzal, hogy simán kinyitják vaskos pénztárcájukat... És mi van azokkal az igazi tehetségekkel, akik sikerre méltók, de sosem kapják meg? Milliónyi fiatal van odakint, aki felfedezésre vár, aki különleges és figyelemreméltó személyiség. Egyesek simán beletörődnek abba, hogy sosem kerülnek a csúcsra; boldogságukat nem a sikerben mérik. A hétköznapi ember számára, aki nem rendelkezik valamilyen különleges képességgel vagy tehetséggel, a siker kulcsa egy boldog élet: jól fizetett munka, elég pénz ahhoz, hogy családot alapíthasson, a hab a tortán persze egy külvárosi kertes ház, amiből egy kutya sem hiányozhat... Habár mindannyian tudjuk, hogy klisékről van szó, valószínűleg nem panaszkodna senki sem, ha lehetőséget kapna megszerezni mindezt. A sikeres élet tehát nem csak a hírnév gyümölcse. Életünk végéig építjük, csiszoljuk és dolgozunk rajta. Mert hát mi más is tehetné sikeresebbé életünket, ha nem a boldogság?
I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
Középiskola – 3. és 4. osztály 1. helyezés Somi Peter, Lendvai Kétnyelvű Középiskola
Hova tartunk? A környezetszennyezés mindennapi fogalomnak számít a mai emberek számára. Naponta elárasztanak minket a tévében környezetbarát dolgok hosszú sorával, de a Föld helyzete mégis egyre csak romlik. Az emberek nem hiszik el a tetteik súlyosságát, hiszen minden szennyezés igazi következményei csak hosszú távon mutatkoznak meg. A huszonegyedik század legfőbb jellemzője a villámszerű technológiai fejlődés. Naponta fedeznek fel új forradalmi dolgokat, amik nagymértékben megkönnyíthetik életünket. Mindezek mellett arra is rá kellett döbbennünk, mekkora kárt is okoztunk valójában az elmúlt kétszáz évben. Az ipari forradalom idején senki sem hitte volna, hogy ezek a nagyszerű új találmányok majd egyszer ilyen nagy, globális méretű gondot okozhatnak. Szerencsére később mindig többen jöttek rá, hogy valami nincs rendjén, és ma már csak néhány olyan „makacs” ország van, aki minden korlátozás nélkül szennyezi a környezetet. De a többi ország is csak látszólag tesz meg mindent a környezetünk védelmében. Már a hetvenes években kifejlesztettek egy olyan elektromos autót, amely mindenkinek elérhető lett volna és sokkal környezetbarátabb lett volna, mint a mai autók többsége. De ez persze túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, hiszen közbeszólt a kőolajvállalatok vezetősége. Egy ilyen autó piacra dobása ugyanis nagymértékben csökkentette volna az olaj árát. És ahol a pénz, ott a hatalom, a forradalmi találmány csírájában el lett fojtva. Bolygónk jövőjéről viszont nem csak globális mértékben kell gondolkodnunk, hiszen minden apró emberi tett nagy befolyással van a környezetre. A városokban újra próbálják népszerűsíteni a tömegközlekedést vagy a kerékpározást. Néhány országban, mint például Ausztriában, már az előző évszázadtól szigorú törvények írják elő a szelektív hulladékgyűjtést. A szabályok megsértése magas pénzbírságokkal jár. Nálunk még inkább csak figyelmeztetnek és arra buzdítanak, hogy saját jólétünk miatt szelektáljuk. A boltokban is egyre többször találhatunk környezetbarát szatyrokat, amelyek előállítása viszont an�nyira szennyezi a természetet, hogy szinte mindegy, hogy azt választjuk vagy a műanyagot. Láthatjuk, hogy sokféle módja van Földünk megvédé13
sének. A gond most már csak bennünk, emberekben van. Van bennünk valami büszke makacsság, vagy éppen csak lustaság, ami arra késztet bennünket, hogy a lehető legjobb helyett a lehető legegyszerűbben éljünk. Saját jólétünk vakít el bennünket, és ilyenkor megfeledkezünk még a saját utódainkról is. Mert lehet, hogy mi majd valahogy csak elbírjuk öregségünkre ezt a tönkretett bolygót, de utódaink előtt még ott lesz az élet, amit talán majd soha nem élvezhetnek ki úgy, ahogy mi tettük. Ennek a gondolatnak kell éltetni bennünk a hitet, hogy nem hiába óvjuk a természetet. Környékünkön szerintem mindenki nagyon jól informált a környezetvédelemről. Mindenki lassacskán megszokta a hulladék szelektálását és mi, fiatalok is többet utazunk busszal. Ha pedig a busz éppen nem jön számításba, megbeszéljük, hogy többen utazunk egy autóval és így takarékoskodunk és óvjuk a természetet is. Nyáron a közelebb eső helyekre gyakran kerékpárral megyünk, ami nagyon egészséges is. Nekünk furcsának tűnik, de a nagyobb váro sokban a kerékpárosok a kipufogógáz miatt „gázmaszkokban” kerékpároznak. A mi környezetünk szépen meg van óvva, ezért fontos, hogy minél többet tegyünk azért, hogy ez így is maradjon. Közös erővel meg kell óvnunk a jövő nemzedék számára.
2. helyezés Sep Noemi, Lendvai Kétnyelvű Középiskola
Az élet tanított meg rá Édesanyám mindig azt mondta, hogy mások kárán és ne a sajátomon tanuljak. Gyerekfejjel persze ez badarságnak tűnt. Mindig azt gondoltam magamban, milyen butaságokat is beszél. Persze most már ezt egy kicsit másképp látom. Szüleink mindig a legjobbat szeretnék nekünk. Küzdenek azért, hogy boldog és vidám gyermekkorunk legyen, hogy sose szenvedjünk hiányt semmiben sem. Mindezek mellett biztonságot nyújtanak nekünk, próbálnak megóvni minden rossztól. Ők azok, akik felkészítenek minket az életre. Persze a szülők mellett ott vannak még a tanárok, a többi rokon és még sokan mások, akik segítenek. De ők csak az alapot adják meg nekünk, nem lehetnek mindig ott mellettünk, amikor baj van, eljön az idő, amikor már nem húzhatjuk tovább a dolgokat, fel kell nőnünk. Az önállósulás minden ember életében egy nagy lépés. 14
Amikor kirepülünk a fészekből, egyszer csak minden a nyakunkba szakad. Nem is gondoltuk, mennyi felelősség fog ránk hárulni. Ilyenkor kell összeszednünk magunkat és megmutatni a világnak, ki is valójában a „főnök”. Az ember egész életében küzd, harcol, hogy elérje a céljait, hogy egy jobb életet teremtsen magának. De mit is jelent az, hogy jó élet? Szerintem azt, hogy az ember boldog, egészséges és hogy nem kell nélkülözésben élnie. A jó élet nemcsak a materiális dolgoktól függ, hanem az ember belső világától is. Elégedettnek kell lennie önmagával és környezetével is. Tavaly télen egyszer úgy lebetegedtem, hogy kórházba kerültem. Mire visszaengedtek az iskolába, már február volt. Anyu és az összes tanárom is azzal rágták a fülemet, hogy minél előbb hozzam be a lemaradásomat. Persze miért is hallgassam meg őket, hisz semmi közük sincs az életemhez. Így teltek a hónapok, én pedig semmit sem csináltam, míg egy nap június nem lett. Mikor rájöttem, hogy már csak két hetem van, hogy mindent bepótoljak, elkapott a pánik. Mi van, ha nem sikerül? Pótvizsgáznom kell? Abban a két hétben nem ettem, nem aludtam, csak tanultam. Tanultam, tanultam, tanultam! Amikor végre megkaptam az utolsó osztályzatom és lezárták az összes tantárgyamat, akkora kő esett le a szívemről, hogy azt nem lehet leírni. Végül is sikerült és méghozzá nagyon is jól, de azt a stresszt, amit én akkor éreztem, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám. Most, hogy ennek már mind vége, beláttam, hogy másokra kellett volna hallgatnom, hogy azért mégis igaz az, hogy az idősebbeknek több tapasztalata van. De persze nem hiába van az a mondás, hogy mindenki a saját kárán tanul.
3. helyezés Süč Katarina, Lendvai Kétnyelvű Középiskola
Hova tartunk?
(elmélkedés)
Talán a XXI. század az utolsó lesz olyan értelemben, ami a háborúmentes, egyre fejlődő világot jelenti. Nem mondok semmi újat, ha a napi politika és a politikusok értelmetlen, szánalomra méltó tehetetlenségét jellemzem. Miért is kéne azzal foglalkozni, ami nem jól megírt? Majd csak eljön az az időszak is, amikor a népnek újra fegyvert kell fogni és kiirtani az emberiség mindennapi békéjének zaklatóit. Ezek többségében azok az emberek, akik az országház vérpiros székeinek I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
kárpitját mélyítik, miközben semmi jót sem tesznek. „De muszáj ez a pesszimista hozzáállás?” – kérdem én. Tényleg olyan áldozatok, főleg ártatlan emberek halála szükségeltetik, mint azt ezernyolcszáznegyvennyolc vagy ezerkilencszázötvenhat követelte? Nem hiszem. Vannak olyan emberek, akik meg tudják változtatni a világot. Hol? Kik azok? Mi vagyunk ezek. A jobb jövő kreátorai. A jövő intelligenciája. De hol is kezdhetnénk el? Nem vitás, hogy apáink nagy terhet pakoltak a vállunkra. Adócsalás, pénzmosás, korrupció és még sorolhatnám. Képesek vagyunk kitörni ebből a kilátástalan helyzetből? Van-e elég erőnk és türelmünk, hogy megmutassuk a vén legényeknek, mire képesek ezek a taknyos kölykök? Véleményem szerint igen, de ez csak úgy lehetséges, ha az együttes viszonyulásunkat, ami a környezetünket illeti, megváltoztatjuk. Ez nem könnyű feladat, de hülyék vagyunk, ha nem tudjuk a ma problémáit háború nélkül megoldani. Tiszta lapokkal kell elölről kezdeni és a siker útján embernek kell maradnunk. Ha nem, ott vagyunk megint az elején. Gondoljunk csak bele. A történelem olyan képe nyúlik vissza, kell hogy legyen annyi ész az agyunk valamelyik eldugott sarkában, amely képes kikerülni azokat a hibákat, melyeket őseink elkövettek. És ha ez bármelyikünknek is sikerül, megmenekültünk. Egyébként is, a technológia már annyira fejlett, hogy ha az ember tisztességes, minden legyet egy csapásra halálra ítélhet. Nem igaz? Na de ne legyünk pontatlanok és hirtelenek, az, hogy változást érjünk el, az a mi elménkben kell hogy elkezdődjön. Nincs egyéb mód, hogy olyan társadalom keletkezzék, amely tényleg differenciális, élhetőbb világot eredményezhet. Szóval mi vagyunk az alapkövetelmény. Nekünk kell elkezdeni az inváziót, kitörni a bunkerünkből, a jól bebiztosított menedékből és buzdítani a többieket is. Azt hiszem, ahhoz, hogy ezt megértse az emberiség, mármint azt, amiről itt fecsegek, konkrét példák szükségesek. Lehet, hogy röhejes lesz, amit most fogok felhozni. Legyünk őszinték! Minden a hazugsággal kezdődik, és nem hazudok, ha azt mondom, hogy a mai társadalom számos színésszel rendelkezik – ugye értik? Másodszor, az olyan dolgokat szükséges gyökerestül eltávolítani, mint a pénzlopás, csalás, érdekrokonság. El kell fogadnunk, hogy az élet a rengeteg luxustermék nélkül is jó. Nem szabad túl vágyakozónak lenni, meg kell becsülni azt, amink van. Egyszer úgyis meghalunk. Mi értelme lenne a zsugoriságnak? Legfeljebb az, hogy az életünk utolsó momentumaiban arra gondolunk majd, milyen szemetek voltunk egész életünkben. Azt hiszem, erre semmi szükség. Amikor I F I 2 014 . j a n u á r 9 .
eltávozunk ebből a világból, nem az szükségeltetik, hogy rettegjünk, mi van akkor, ha a pokolba jutunk? Ha egyáltalán hiszünk ilyen dolgokban. Végül is mindegy, hogy fegyver által vagy egyéb módon váltjuk meg a világot. Bárki is teszi ezt, ha igazán jó környezetet teremt, babérkoszorút érdemel, ha pedig elszúrja a dolgot, ugyanott tartunk, hogy mit, miképp lenne jó javítani, megváltoztatni. Ha jó munkát végzünk, akkor is eljöhet egy ugyanilyen világ, hiszen idővel az emberek ellustulnak. De akkor már nem leszünk ott mi, nem leszek ott sem én, sem te, sem Ön, s nem adhatunk tanácsot majd a gyerekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak. Most kell cselekednünk, amíg lehet. A fiatalabb korosztályokat úgy kell nevelnünk, hogy tovább jussanak el, messzebbre, jobb világba. Most van itt a mi időnk. Mit tehetek hát én? Cselekednem kell. De nektek is, mert egyedül semmire sem lennék képes, legfeljebb elpusztulnék egy olyan világban, amely minden szempontból ellenem van.
15
SzĂşnyogh SĂĄndor egyik kĂŠziratos verse.