Népújság, 2013/3. szám

Page 1

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

57. évfolyam 3. szám Lendva 2013. január 17. ISSN 0352-6569 1,00 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

Info 9–16. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

Követhető példa az övé

A Szúnyogh Sándor emléknap díjkiosztóján a költőirodalomszer vező, valamint újságíró írásainak pódiumi

megidézése mellett az alsólakosi születésű, 15 éve elhunyt költő példaképpé emelkedéséről is szó esett. – Ma is szükség

A közmunkákra kiírt programok iránt nagy az érdeklődés a Muravidéken

A lendvai szerb Hajdinjak Prendl Silvia, a kétnyelvű kultúr­egyesület középiskola igazgatója: a pravoszláv „Próbálunk a beiratkozás újévet során a szlovén iskolákra ünnepelte is hatást gyakorolni”

7. oldal

20. oldal

van példaképekre, követhető elődökre, akik sokat tettek a közösség és a magyar nyelv megmaradásáért – mondta Kepe

3. oldal

Lili, az MNMI igazgatója a díjkiosztón. Ferenc Grega (a fotón) díjnyertes dolgozata révén a költői szerepről és az életműről

is hasonló derült ki: költőként, emberként a fiataloknak is példaként szolgálhat. Bővebben a 4. oldalon. -ce


Iránytű A regionális együttműködés serkentése

Alakulóban a Kárpát Bence lajos

Lefagyasztva tavaszig? Az aktuális politikai „barométer” ezúttal ténylegesen is az időjárási viszonyok mentén alakul – vonom le a következtetést, amikor kinézek a szakadó hóval függönyözött utcára. A hétfőre jósolt nagy D-s Döntések Napja ugyanis estére olyannyira felolvadt, elpocsolyásodott, ahogy párhuzamosan kedd délig latyakossá vált az útburkolat is. Visszatérve a múlt heti politikai pimaszságokra, a korrupcióellenes bizottság megállapítását követő látszólagos pánikra: ennek következtében Janša kormányfő beismerő vallomást tett, elismervén, hogy az ingatlanügyeit nem jelentette be az adott időben, így mintegy 200.000 eurós összeggel nem tud elszámolni. Hasonlóképpen Jankovič eltitkolt dolgaira is fény derült (igaz, az ő esetében mintegy 2,4 millió euróról van szó), így pártja (PS) és a „bácsikái” javaslatára mégis lépésre szánta el magát – lemondva eddigi pártelnöki funkciójáról, „befagyasztva” tagságát. A hétfői nagy döntéseket ígérő nap azonban felemásra sikeredett! A Virant vezette „állampolgári párt” ugyan kitartott korábbi álláspontja mellett, mely szerint „Janšának mennie kell!”, sőt Erjavec (Desus) is, megerősödve a sikeres nyugdíjreform-döntést követően, az előrehozott választásokra kacsintgatva – ezzel a szlovén–horvát viszonyban beállt fagyhalál-állapotban külügyminiszterként is időt tudna nyerni – a kormányfő lemondása mellett szállt síkra. A néppártos Žerjav és Ljudmila Novak, az „Új Szlovénia” elnöke az egy éve kormányon lévők nevében azokra az értékekre és reformokra figyelmeztetett, melyeket az előző kormány 3 év alatt sem tudott tető alá hozni. De hangsúlyozták: a kormányfő lemondatása, esetleges bizalmi szavazáson való továbbkormányzása, az általa javasolt új miniszteri poszt elfoglalása is jobb megoldás lenne, mint a hosszadalmas – új politikai erők feltűnésével is kecsegtető – előrehozott választás. Bár elismerték, egyfajta „átszellőztetés” jól jönne az országnak! Ma kedd van, amikor e sorokat írom, vélhetően rövidesen kezdődik egy újabb háromnapos havazás, amelyet a meteorológiai bizonyosság miatt komolyan kell venni! A politikai „barométert” már kevésbé, s nem csak a régi „mérések” miatti bizalmatlanság miatt…

Ismeretes, hogy a jelenlegi magyar kormány gazdasági szempontból, illetve a nemzeti összetartozás, a magyar kisebbség megmaradása szempontjából is fontosnak tartja, hogy Magyarország minél szerteágazóbb regionális kapcsolatokat alakítson ki. Ezért jött létre a Wekerle-terv, illetve többek között a Kárpát Régió Üzleti Hálózat, amely valószínűleg Lendván is nyit kirendeltséget. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A fejlett nyugat- és észak-európai országok példája is azt mutatja, hogy az egyre inkább globalizálódó világgazdasági térben felértékelődnek a regionális kapcsolatok. A makrotérségi gazdasági együttműködések segítséget nyújthatnak a dinamikusan változó piaci környezethez való alkalmazkodásban és jelentősen hozzájárulhatnak

működteti a Kárpát Régió Üzleti Hálózatot. Közreműködő szervezetként az egyes irodákat az adott viszonylatban működő vegyes kamarák, illetve kamarai tagozatok üzemeltetik. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat célkitűzése, hogy elősegítse a kelet-középeurópai országok nyitását egymás gazdaságai irányába, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a térség egy európai szinten is elismert, összefonódó és erős gazdasági régióvá fejlődjön.

az üzleti elképzelésekhez leginkább megfelelő partner megtalálásában, tájékoztatnak a térségben megjelenő befektetési lehetőségekről, konkrét exportlehetőségeket, értékesítési csatornákat tárnak fel. Emellett általános külgazdasági, valamint specifikus helyi piaci ismereteket, információkat is nyújtanak, tájékoztatnak az egyes termékekre és kereskedelmi műveletekre vonatkozó előírásokról, elemzéseket készítenek a

A Kárpát Régió Üzleti Hálózat által az idén megnyitásra tervezett kirendeltségek, köztük a lendvai is. Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

a versenyképesség megőrzéséhez. A gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) stratégiai szövetségben építi és

A hálózat üzletfejlesztési irodákat foglal magába, melyek a Kárpát-medence kis- és középvállalkozásai között hidat képezve segítséget nyújtanak a határokon átívelő kereskedelmi és befektetési kapcsolatok építésében. Az üzleti irodák ügyfeleik számára segítenek

régió gazdasági és munkaerő-piaci viszonyairól. Feladatuknak tekintik továbbá a régióban megjelenő pályázati kiírások követését, segítenek a különböző közbeszerzési és privatizációs lehetőségek feltárásában. Segítséget nyújtanak a cégalapításhoz is, üzleti, adózási és

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Nemzetiség

Régió Üzleti Hálózat

jogi tanácsadást biztosítanak. A tervek szerint a Magyarországgal határos államokban első lépésben, vagyis még ebben az évben 11 helyen nyitnak majd képviseletet, Romániában négy, Szlovákiában és

Szerbiában kettő, illetve Ukrajnában, Horvátországban és Szlovéniában egy helyen. A szlovéniai, vagyis pontosabban lendvai kirendeltség, iroda létesítése egyébként az első tervekben nem szerepelt – tudtuk meg az MMÖNK Ta-

sor kerül. A muravidéki magyarság csúcsszervezetének elnöke az ügyben nem tudott információt szolgáltatni, elmondása szerint az általa vezetett önkormányzatnak ugyan-

is csak közvetítői, segítő szerepe van, a döntés mindenképpen Budapesten születik majd meg, de nincs tudomása olyan hírekről, miszerint esetleg nem nyílna iroda Lendván.

nácsának elnökétől, Horváth Ferenctől, aki szép eredménynek nevezi, hogy az illetékeseknél sikerült a Muravidéknek is helyet biztosítani a hálózatban. Az illetékes szervek így még november folyamán munkahelyi pályázatot, pontosabban egy irodavezetői és egy asszisztensi posztot hirdettek Szlovéniában – a Népújságban jelent meg –, erre voltak is jelentkezők bőven, azóta azonban semmi hír az iroda megnyitásáról. A fent említett illetékes címekre intéztünk kérdést az iroda tervezett megnyitásáról, de sajnos lapzártáig nem kaptunk választ, így csak reménykedni tudunk abban, erre is hamarosan

A MoFas programról és annak újdonságairól

A fejkvóta szerinti finanszírozás „függelékei” Új, a középiskolák finanszírozását módosító és a tervezésnél nagyobb autonómiát ígérő szabályzat készült el és lépett életbe az év elejével Szlovéniában. A kétnyelvű középiskolát mennyiben érinti ez szervezésileg, illetve pénzügyileg? – ennek jártunk utána. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Hajdinjak Prendl Silvia, a kétnyelvű középiskola igazgatónője szerint nagy szükség volt az elkészített szabályzatra, melyet az Oktatási Minisztérium és a nemzetiségi közösség egyetértésével, valamint a nemzetiségi parlamenti képviselő közreműködésével sikerült még az elmúlt év vége előtt nyélbe ütni. – A középiskolai általános oktatás új finanszírozási modelljéről (MoFas) van szó, melyet 2004 óta fokozatosan vezetett be a minisztérium. Lényege, hogy fejkvótán alapul, míg

a most elfogadásra került szabályzat a fejkvóta számbéli hátterét is meghatározza. Mivel a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában külön normatívák érvényesülnek, külön szabályzat is kell, nem lehet egyszerű számítással operálni. Erről szól a szabályzat, hogy milyen engedmények iktathatók be, s ezt kellett a minisztériummal az egyeztetések során tisztázni – avat be a részletekbe az igazgató. Voltak-e kifogások, ellenvetések a minisztérium és a nemzetiség részéről? – kérdezzük. – Nagyon korrekt volt az egész folyamat. A szakmai részt a megjegyzések-

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

kel együtt reánk bízták és el is fogadták. Igaz, mindez nagyon gyors ütemben valósult meg a karácsonyi ünnepek előtt és között. A minisztérium még egy biztosítékot is beiktatott, s ha még ezután is lennének kérdések, esetleg problémák, a szabályzat korrigálására is mód adódik – mondja az igazgatónő. A továbbiakban megtudjuk még: az új finanszírozási szabályzat így a már korábban bevezetett szakiskolai finanszírozási móddal egységesült, s az összes programra kiterjed. Ez különösen fontos a kétnyelvű középiskola szempontjából, ahol a tanulók

Hajdinjak Prendl Silvia száma évről évre csökken, s még nem is értük el a mélypontot. Ezért próbálnak a beiratkozások során a szlovén iskolákra is hatást gyakorolni, talán idén többen jönnek Lendvára, mint az elmúlt években. Hajdinjak Prendl Silvia elmondja még: az e-kompetenciák keretében megvalósuló projekttől is

jótékony hatás remélhető. A magyar nyelv külső differenciációja mind az általános iskolában, mind a középiskolában zöld utat kapott a továbbiakban is, csak a pénzügyi fedezetének az előteremtését kell még megoldani. Tehát pillanatnyilag ezen dolgoznak, s remélhetőleg nem lesz semmiféle probléma.

3


Muravidék A Szúnyogh Sándor-emléknap margójára

A költői szó értelme: tudásátadás és szeretet A muravidéki magyar irodalom megteremtője, kultúránk mindenesének emléke előtt a Muravidéken joggal népszerű versmondók is méltóképpen tisztelegtek, a hagyatékból nemrég előkerült, a költő szerelmi verseiből összeállított anyagból adtak elő egy csokorra valót múlt csütörtökön a Lendvai Zsinagógában. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

– Nekilódulok a versnek, ahogy Szomi Pál édesapám tette, amikor a tehenes fogattal elindult az olorisi dűlőbe szántani – indult a mintegy félórás összeállítás, mintegy a költői gondolatot és a köznapi foglalkozást kiegyenlítendő, a két tevékenység közé egyenlőségjelet téve a teremtés igézetében. Štampah Misi a költő figurájában is jól hozta a kezdetek lehúzó légkörét, a „nyelvi ellenállás” terhe alatt roskadozó költő aggodalmait, majd a szőlőhegyen, már oldottabb hangulatban megfogalmazott irodalmi terveinek a

létjogosultsággal is alátámasztott tapasztalatát. S közben peregtek a szerelmi verskockák, megannyi apró mozaikkövecskéje a felemelő érzésnek Pisnjak Atilla, Pál Péter, Göncz Norbert, Vida Dorián előadásában, s mindehhez néhány korábban nem látható művészfotó, hiteles arckép jelentette a költői jelenlétet. Hangulatfokozóként a zeneiskola növendékei is kitettek magukért. Kepe Lili a házigazdák nevében szólt a hagyatékból előkerült kis könyvecske verseinek frissességéről, a költőről elnevezett verseny nyelvőrzésben betöltött szerepéről, melynek a „nyelvében élő közösség” adja meg

lényegét, létalapját. Az igazgató szavaival egybecsengett a Szúnyogh Sándor-díjas Ferenc Grega mondanivalója, aki a költő életművének egyik markáns kitételében, a közösségszervező elemben, a megmaradást erősítő gondolatok terjedésében és a mindent legyűrő szeretetben keresi a költői szó kiteljesedésének végső értelmét. Az idei Szúnyogh Sándor-díjas Nemes Lászlónak a költőről készített portréját vehette át, a díjazottak könyvutalványt, a tavaszi kiránduláson való részvétel jogát, az „Enyém e maréknyi fény” című brosúrát, valamint az Ifi különszámát, a Népújság ajándékát kapták jutalmul.

Bizonytalan a falusi óvodák sorsa A Lendvai községben a vidéki óvodák sorsa egyre bizonytalanabb. Ha a takarékoskodás jegyében a kormány szigorítja a normatívákat, akkor nem biztos, hogy a jövőben minden vidéki óvoda nyitva tarthat. A Lendvai Óvodának a két lendvain kívül még négy faluban van egysége, ebből a legnépesebb 29 gyerekkel a gyertyánosi, majd a hotizai 21, a göntérházi 14 óvodással, végül a hosszúfalui óvoda, melyet csupán nyolc gyermek látogat. A petesházi óvodát gyermekhiány miatt – csupán négy gyermeket írattak be – ideiglenesen már bezárták. Tény, hogy az alacsony látogatottság miatt a fix költségek nagy terhet jelentenek, ezen kívül pedig szinte mindegyik vidéki óvoda esetében indokolt lenne beruházás, karbantartás, javítás is. – A vidéki óvodák jövőjéről még nem döntöttünk, de az biztos, hogy ezen tevékenységekre egyre kevesebb pénz jut már most is. A falusi egységeknél valószínűleg minden „természetes úton” következik majd be. Nyilván fel kell mérni, hol és miként kell és lehet befektetni: a meglévő jóba, hogy jobbá tegyük, színvonalát emeljük, vagy oda, ahol csak a normális működést tudnánk biztosítani az alacsony létszám mellett. A demográfiai trendek mellett viszont, melyek nem kedvezők, nekünk befogadó magatartást is kell tanúsítanunk a beköltözések érdekében – mondta lapunk kérdésére Anton Balažek polgármester az új óvoda ünnepélyes megnyitása előtti sajtótájékoztatón. Az óvodás gyermekek számára hat a második gyermek díjmentes óvodalátogatásának visszavonása és a magas munkanélküliség is. A visszaesés már észlelhető. A Župančič utcai új óvoda megnyitása és a felújított Tomšič utcai óvodába való átköltözés miatt kiürült az óvoda a Mohor utcában, ahova a tervek szerint felújítás és átrendezés után a 2. Számú Lendvai KÁI költözik, mely már hosszabb ideje helyszűkével küszködik. Az iskola jelenlegi épülete, az egykori polgári iskola – mintegy 1000 négyzetméternyi alapterülettel – egyébként is nagyobb karbantartásra szorul. Itt a felújított helyiségeket a Galéria–Múzeum veszi át, ahova egyes tárlatokat, gyűjteményeket költöztet le. A vár a jövőben az idegenforgalomnak nyit nagyobb teret, ahol az Idegenforgalmi Egyesületek Szövetségével Borászati Központot alakítanak ki nagyobb számú vendégcsoport fogadására alkalmas helyiséggel. Szolarics Nađ Klára

• Lendván • Dobronakon • Pártosfalván • • Hodoson • Križevcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

Szúnyogh Sándor verseit az emlékműsorban Pisnjak Atilla, Göncz Norbert, Štampah Misi, Vida Dorián és Pál Péter interpretálta.

4

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Muravidék A rajzok a gyermekek jó érzéseit tükrözik

Lendva: a két óvoda jövőbe mutató beruházás volt Lendván január 9-én ünnepélyes keretek közt nyitotta meg kapuját a Župančič utcában épült új óvoda és a Tomšič utcai teljesen felújított óvoda is. Az avatószalagot Anton Balažek polgármester, Tina Hozjan, az óvoda megbízott igazgatója és Gerics Blanka, a tavaly távozó igazgató vágta át. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Zsúfolásig megtelt az óvárosban épült új óvoda tornaterme az ünnepélyes átadásra. A beruházás összértéke 2,361 millió

720 ezer euróra pedig kedvező kamatok mellett 10 éves hitelt vett fel a község. A hatályban lévő standardok és normatívák szerint megépült energiatakarékos épületet az SGP Pomgrad építette. A vendégek kö-

Katalenič, az öko-iskolák hálózatának koordinálója, az egykori igazgatók, alkalmazottak és sokan mások. De az új óvoda átadását az ovisok várták a legtürelmetlenebbül. Az egybegyűltekhez

Az új óvoda megnyitásán az avatószalagot Gerič Blanka, Anton Balažek és Tina Hozjan vágta át. euró, melynek 58 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította, mintegy 260 ezer eurót Lendva Község biztosított,

zött volt Irena Kumer, a muraszombati oktatásügyi intézet igazgatója, Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő, Daniel

A nagyszámú közönség előtt műsort adott az óvoda néptánccsoportja is. N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

először Tina Hozjan, a Lendvai Óvoda megbízott igazgatója és Horváth Lívia helyettes szólt, kiemelve az új épület és berendezés kínálta lehetőségeket, melyekkel a kitűzött nevelési célokat csak a gyermekek, az óvónők, a szülők és külső támogatók közreműködésével érhetik el. – Miután január 2-án ezekbe az új, világos helyiségekbe költöztünk, a gyermekek jó hangulata a rajzfoglalkozásnál mutatkozott meg a legjobban. A rajzok mind világos, meleg színekkel készültek, ami a jó érzésre, az örömre, a

boldogságra utal. Örülünk az új létesítménynek, ami alapvető feltétele annak, hogy a munkatársaink színvonalas oktatómunkát végezhessenek – hangsúlyozta a két vezető. Az új és a felújított óvodában különböző foglalkozásokon keresztül építik a gyermekcsalád-óvoda egységét, a kreativitást, a vállalkozó szellemet, amelynél az Ifjúsági Központ is szerepet kap. A Tomšič utcai óvoda korszerű konyhája pedig egyedüliként Szlovéniában az „Egészséges választás – öt egészséges étel” certifikátum tulajdonosa lett. Az új óvoda udvarát és játszóterét pedig már jövőre bővítik, sőt, a patakhoz a középiskola irányában sétaút és híd is készül. Az ünnepi szónok, Anton Balažek polgármester a két jövőbe mutató beruházásról szólt anyagi és más szempontok vonatkozásában. A felújítást és az új óvoda építését már két éve tervezték, de megvalósításához csak tavaly értek be a körülmények. – Bár talán a Mohor utcai óvodában lévő feltételek nem sürgették annyira az új építkezést, viszont

más, főleg a pályázatok biztosította lehetőségeket kár lett volna veszni hagyni. Az állam ugyan nem nyújtott támogatást a beruházásainkhoz, de más forrásból megoldottuk a költségek fedezését, mert úgy véltük, a pillanatot nem szabad elmulasztani, a két beruházást most kell megvalósítani. S egyébként is, nem gyakran adatik meg, hogy két korszerű létesítményt hozhassunk létre egy időben – mondta többek közt Balažek. Göncz László nemzetiségi képviselő elismerését és gratulációját fejezte ki a beruházónak, hogy ebben a pénztelen világban egyéb források biztosításával két fontos beruházást tudott megvalósítani az óvodai nevelés terén. Legyen ez az öröm és a kacagás helye, s nevelkedjen itt egy olyan nemzedék, mely magatartásával túl tud lépni az erkölcsi értékek válságán – mondta még Göncz. Az avatószalagot Anton Balažek polgármester, Tina Hozjan megbízott igazgató és a volt igazgató, Gerics Blanka vágta át, majd a gyermekekre óriási men�nyiségű lufi zúdult…

a Muraszombati zeneiskola ének tagozata tisztelettel meghívja önt

a schubeRt dalOk estjéRe

MentOR:

bRatina gabriela zenei kiséRet:

zongora Šantek Predrag gitár staniŠiĆ damjan 2013 január 18-án, pénteken 19 órakor a

lendvai zsinagógában

5


Muravidék Negyven órás intenzív havazás vidékünkön is

Már hajnalban indultak a terepre A múlt hét végén a Muravidéket is elérte az erős havazási hullám, s több mint 30 centiméternyi hó esett. A nagy havazás nem kis kellemetlenségeket okozott a közlekedésben, hiszen a letolatott utakat hamar újra hó borította. A téli szolgálatok kivitelezői – kisebb-nagyobb késéssel – letisztították az utakat, járdákat. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Keddre az utak és a járdák többségét szépen letakarították, az utakon hóbordák sem maradtak. Nem így volt azonban hétfőn, a munkahét első napján, amikor a főutakon a délelőtti órákban még vastag hó, hókása volt. A Lendvai községben a téli szolgálat kivitelezője az Öko-Park Kft. és a Nograd cég, a község területén lévő országutat pedig a muraszombati Cestno podjetje tisztítja, ők a lakosi felüljáró, a déli terelőút, majd a Tuš üzletnél Pince felé kanyarodó útszakasz tisztításáért felelősek. Lendván a Fő, a Kranjec, a Kidrič és a Vasút utcát, a Lakos– Hotiza szakaszt, a hetési szakaszt, Hosszúfalut, Hosszúfalu- és Lendva-

hegy felső részét a Nograd cég tisztítja. A céggel a községnek külön szerződése van. Az Öko-park Kft. Lendván a kisebb utcákat, az óvoda, az iskola, az egészségház és az intézetek felé vezető utakat és járdákat, a parkolókat, valamint Csentét, Völgyifalut tisztítja, és a hegy (alsó) vár körüli részét. – Az erős havazás közel 40 órán át tartott, a gépeink és a dolgozóink 30 órát dolgoztak szüntelenül. Egyébként már vasárnap délután megkezdtük a munkát, majd hétfőn éjjel 1-kor folytattuk, hétfő késő estig a terepen voltunk minden rendelkezésünkre álló technikával: 4 traktorral, 2 kisgéppel, egy hómaróval. A munkánkat két hótoló gépünk defektje is késleltette, de ezeket újra munkaképessé tettük. A

munkálatok során mintegy 45 köbméter szóróanyagot használtunk el – mondta Gerencsér József, az Öko-Park Kft. igazgatója, s hozzátette, hogy minden akciójuk a községnél az ezzel megbízott személlyel való egyeztetés után veszi

podjetje, a helyi utakat pedig a Nograd, illetve a községi gazdaságellátó szolgálat tisztítja. A Moravske Toplice-i községben a Čista narava Kft. a téli szolgálat kivitelezője, a 27 településen (nagy részben Goricskón) mintegy 200 kilométernyi út megtisztításáért felelős. A cég 9 munkaegysége hétfőn hajnali egykor kezdte meg a munkát, s a teljes létszámú bevetés miatt már a délelőtti órákban minden település megközelíthe-

Vastagon állt a hó Lendva utcáin hétfőn délelőtt.

Hodoson önkéntes hóeltakarítás

Hodoson kedden mintegy 20 önkéntes, tanácstag és községi munkás részvételével tisztították a havat. Minden utat és járdát sikerült járhatóvá tenni.

6

kezdetét. Az erős havazás – és talán a karbantartó nem mindig kellően korai munkakezdése – miatt délután is fennakadások voltak az utakon, de keddre virradóra a helyzet teljesen normalizálódott. A Dobronaki községben is hétfőn éjjel kezdődött el a hó letakarítása az utakról, először az iskola, az óvoda, az egészségház irányában, majd a helyi utak következtek. A falut szelő országutat a Cestno

Goricskón sem állt meg az élet a havazás miatt, de a közlekedést mindenképp megnehezítette a hétfői szakadatlan hóesés. Míg a Moravske Toplice-i községben a Čista Narava kommunális vállalat a felelős az utak tisztításáért, az állami utak letakarításáért pedig a muraszombati Cestno podjetje – panaszra nem volt ok, hiszen az utakat időben lesózták és letolták a havat –, Hodoson teljesen más a helyzet. – A hó eltakarítása a község feladata, kivételt ez alól az állami utak jelentenek, ahol a takarítást a muraszombati Cestno podjetje végzi. Ez azt jelenti, hogy Hodos legnagyobb részét, Domaföldet és Kapornak egyes részeit a község tisztítja önerőből. Ehhez a gépezetünk megvan, de sajnos kevés a kommunális alkalmazottunk, így jelenleg csak négyen végzik ezt a munkát Az első hóletolás már hétfőn hajnali 4-kor megkezdődött és folyamatosan zajlott. A munkálatokhoz már aznap csatlakoztak néhányan önkéntesen, majd kedden délelőtt újabb önkéntes akcióval fogtunk neki a munkának. A legproblematikusabb volt a járdák tisztítása, hiszen a felesleges havat el is kellett hordani – nyilatkozta Bunderla Rudolf polgármester, aki maga is részt vett a munkában. AK

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Muravidék A KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ INTÉZET

NYÍLT PÁLYÁZATOT ÍR KI a Kisebbségi Jogvédő Intézet „Jogsegélyszolgálat” költségvetési keretének terhére a külhoni magyarok jogsegélyszolgálatával kapcsolatos feladatok ellátására A pályázat célja: A Patakszer Dobronakon – a közlekedésben a téli viszonyokhoz kell igazodni. tő volt. A Muraszombat– Bogojina–Dobronak és a Martjanci–Pártosfalva szakaszt is a Cestno podjetje tisztítja. A községben a járdákat a házuk előtt a polgárok kötelesek letakarítani. A Šalovci községben a téli szolgálatot a községi közműintézet végzi alvál-

lalkozóival. A dolgozók itt is hétfőn hajnaltól a terepen voltak a négy járművel, a helyzetet a község területén uralni tudták. A muravidéki autópálya szakaszán a DARS megbízásából a Cestno podjetje végzi a téli szolgálatot. Vasárnap és hétfőn reggel még vastag hó borította

a sztrádát, a lassú közlekedés mellett több fennakadásról is volt jelentés, annak ellenére, hogy a hó letolását már hétfőn hajnalban 12 csapat elkezdte, a terepen pedig 21 gép és 50 dolgozó volt. A hétvégén 210 tonna sót és 70 köbméter csúszásgátló anyagot használtak fel.

A pénzek egyötöde a Muravidékre érkezik

A közmunkaprogramok iránt nagy az érdeklődés A muraszombati Területi Foglalkoztatási Intézet számára december 31-gyel zárult le a jelentkezési határidő a 2013-as közmunkaprogramokra kiírt támogatásokra. Az idén országos szinten e célra 22 millió eurót irányoztak elő, ennek közel egyötöde a Muravidékre kerül. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A közmunkákra a felhívás az eszközök felhasználásáig, de legfeljebb 2013. október 7-ig tart – tette közzé a honlapján az országos foglalkoztatási intézet, ahol a többi szükséges magyarázat és a nyomtatványok is megtalálhatók. Tíz területi egység számára – köztük van a muraszombati is – december 31-ével befejeződött az igénybenyújtási határidő. Tekintettel a foglalkoztatási lehetőségekre, a munkanélküliségre – a Muravidéken 9 ezer munkanélkülit tartanak számon

– és a jelzett közmunkákra, a régióba 4 millió euró érkezik (a 22 millió eurónyi keret 18,5 százaléka), ami az utóbbi évek legmagasabb összege. A foglalkoztatási intézetnél elmondták, hogy a támogatási összeg a közmunkákba 475 munkanélküli bekapcsolását jelenti. Előnyben részesülnek a tartósan munkanélküliek (több mint 2 éves munkanélküli státusz), az 50 év felettiek (legalább 6 hónapos státusz), valamint azok, akik munkanélküliségi pótlékot és szociális segélyt kapnak. A közmunkák iránt nagy az érdeklődés, úgy a

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

programokat kivitelezők (községek, iskolák, idősek otthona, egyesületek és szervezetek, közművállalatok és hasonlók), mint a munkanélküliek körében, akik egyre inkább hajlandók vállalni a munkanélküliség felszámolására irányuló programban való részvételt. A kereset a minimálbér alapján a konkrét munkahely besorolási osztályától függ. A becslések és a hozzáférhető adatok szerint nagyobb arányú foglalkoztatási lehetőségre, újabb munkahelyek tömeges megnyitására a Muravidéken az idén nincs kilátás.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyarok jogvédelmére. Ennek keretében támogatni kíván minden olyan kezdeményezést, amely a jogsérelmet szenvedett külhoni magyarok védelmét célzó hatékony és szakszerű fellépésre irányul jogaik megóvása érdekében, annak reményében, hogy ezzel is visszaszorítja a külhoni honfitársaink ellen elkövetett jövőbeni jogsértések számát. Pályázatot nyújthatnak be mindazok a határon túli honosságú vagy illetékességű ügyvédek, ügyvédi irodák, jogtanácsosok és civil jogvédő szervezetek, akik az alább felsorolt módon hozzájárulnak a külhoni magyarokat magyarságukkal összefüggésben ért jogsérelmek feltárásához és/vagy annak orvoslásához jogvédelem biztosítása útján. Így pályázat nyújtható be: 1. Konkrét ügyben történő jogi segítségnyújtással kapcsolatos költség-, illetve munkadíjtérítésre: Az elnyerhető támogatás ügyenként maximum 400.000 HUF az ügy súlyára tekintettel. A pályázatok benyújtási határideje: folyamatos. 2. A határon túli magyarságot magyarsága miatt ért jogsérelem feltárására irányuló tevékenység támogatására Az elnyerhető támogatás ügyenként maximum 60.000 HUF. A pályázatok benyújtási határideje: folyamatos. 3. A határon túli magyarságot magyarsága miatt ért jogsérelem miatti jogvédelem ellátására és szervezésére irányuló állandó tevékenység támogatására A pályázaton sikeres jogvédő vállalja, hogy havonta beszámol tevékenységéről. A sikeres pályázóval az Intézet 2013. február 01. és 2013. április 30. közötti időtartamú szerződést köt. A pályázaton elnyerhető összeg maximum 200. 000 HUF. A pályázat benyújtási határideje: 2013. január 31. A pályázat teljes szövege és a benyújtásával kapcsolatos információk elérhetőek a www.kji.hu oldalon a jogsegélyszolgálat menüpont alatt. A pályázatok elektronikus úton nyújthatók be az alábbi e-mail címen: info@kji.hu

7


Gazdaság A tulajdonos környezetvédelmi engedélyt kér

A nyilvánosság február 7-ig teheti meg megjegyzéseit A Radamos és Nedelica között még 2008-ban megépített, jelen pillanatban 2 MW teljesítményszintű Kolar biogázerőmű még tavaly decemberben az illetékes minisztériumhoz környezetvédelmi engedély kiállításáért folyamodott. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A minisztérium a szabályoknak megfelelően a környezetvédelmi engedély kiadásának eljárásában közzétette a dokumentációt (a beadvány és az engedély tervezete) az illetékes lendvai közigazgatási egységnél, ahol az érdekeltek, érintettek hivatalosan megtehetik megjegyzéseiket. A megjegyzések megtehetők írásos formában is a minisztérium kötelékében tevékenykedő és az ügyet bonyolító ügynökségnél (ARSO). Az eljárást vezető közigazgatási szerv csak az előbb említett módon tett megjegyzéseket veszi majd figyelembe. Megjegyzéseket mindenki tehet, az erőmű közvetlen közelében ingatlannal rendelkezők, illetve egyes esetekben a különböző civilszervezetek is követelhetik, hogy

az eljáró szerv ügyfélként kezelje őket. Ehhez az úgynevezett jogi érdek igazolása szükségeltetik. A megjegyzések január 8. és február 7. között tehetők meg a lendvai közigazgatási egységnél. Hasonlóan, mint a nemrég igen sok port kavart dobronaki erőmű esetében, a környezetvédelmi engedély itt is esetlegesen nagyobb környezeti szen�nyezést okozó üzemről szól, jelen esetben napi 152 tonna bemeneti, ebből 102 tonna állati eredetű alapanyaggal. A nyilvánosságban terjedő hírek ellenére ebben az esetben sincs szó állati tetemek égetéséről, habár a bonyolult klas�szifikációs rendszer miatt ebben az esetben is megjelenik ez a dokumentációban – ez megtekinthető a közigazgatási egységnél, ahol magyarázatot is lehet kérni az illetékesektől. A Radamos melletti

„Ginyócon” még 2008 során felépült viszonylag kisteljesítményű erőmű elsősorban a gazdaságon belül

Križevci pri Ljutomeru melletti Logarovcin működő mezőgazdasági magánvállalkozótól, Marjan Kolartól még az építés évében megtudtuk, hogy Radamos mellett teljesen azonos erőmű épült, mint amilyen már működik a családi gazdaságában Logarovcin, tehát kipróbált, problémák nélkül m ű kö d ő l é te s í t m é ny, amelynek elsődleges célja és rendeltetése az állattenyésztés által termelt trágya hasznos, környezetileg kifogástalan feldolgozása. A különbség annyiban van,

marhaistállót újították fel a legkorszerűbb követelményeknek megfelelően és továbbra is marhatenyésztéssel szeretnének foglalkozni. A létesítmény távol fekszik a településektől, Radamostól és Nedelicától is, így ideálisnak tűnik egy ilyen gazdaság működtetésére, vagyis nem várható a helyi lakosság ellenkezése. Tudomásunk szerint az elmúlt években ez nem is történt meg, a biogázerőmű ellen nem tiltakozott senki. Végül még egyszer: a környezetvédelmi dokumentáció február 7-ig

A „ginyóci” gazdaságban továbbra is marhatenyésztéssel szeretnének foglalkozni. A környezetvédelmi engedélyt napi 152 tonna bemeneti, ebből 102 tonna állati eredetű alapanyagot feldolgozó üzemre kérték. teljesen felújított marhatenyésztés által termelt trágya feldolgozására épült. Ahogy a tulajdonostól, a

hogy Logarovcin sertéstenyésztéssel foglalkoznak, míg a „ginyóci” gazdaságon a már meglévő három

tekinthető meg a lendvai közigazgatási egységnél, ahol megtehetők az esetleges megjegyzések is.

Az új felügyelőtanács első ülése

A Nafta Geoterm eladásáról nincs még konkrétum A nyilvánosság már igencsak várta a Nafta Kft. új felügyelőtanácsának ülését, hiszen az állami tulajdonban lévő vállalatban több kérdés nyitott, melyek lezárásához konkrétumokra várnak. Ezt nem pótolta az újonnan felállított felügyelőtanács első ülése sem. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Nafta Kft. Felügyelőtanácsának január 10-i üléséről szóló sajtóközleményből kiderül, a testület tájékoztatást kapott a Nafta Geoterm leányvállalat 100 százalékos részesedésének

8

eladási folyamatáról. A szerződés a Petrol konzorciummal egyeztetés alatt áll, s a felügyelőtanács elvi beleegyezést adott az üzletrész eladásához, de felhívták a tárgyalást vezetőket, hogy a szerződéssel minél nagyobb mértékben érjék el az eladási

felhívásban meghatározott feltételeket. A Petrol konzorcium a Nafta legutolsó felhívásán az egyedüli érdeklődő volt a Nafta Geoterm megvásárlására. Az eladáshoz – mint említettük – a felügyelőtanács elvi beleegyezést adott. A Nafta alapító ok-

mánya szerint az eladást meg kell erősítenie a Nafta Kft. tulajdonosának is. A Nafta Geoterm eladására a felhívás 2011 novemberében jelent meg, a hosszan tartó folyamat több fordulatot hozott már, többek közt azt is, hogy a céget valószínűleg a Petrol vásárolja meg konzorciumával, azaz Lendva Községgel és az angol Ascent Resources céggel. A londoni CEOC cég a vásárlástól visszalépett, többek közt az eladási eljárás és

Radovan Žerjav gazdasági miniszter iránti bizalomhiánya miatt. Az AUKN a vásárláshoz a beleegyezést még nem adta meg. Az üléssel k apcsolatban azon részletek, melyek a 10 millió eurós támogatás felhasználásáról, a tavalyi és a jelenlegi helyzetről, valamint a Nafta Strojna eladásáról szólnak, a nyilvánosság számára nem ismertek. Mint ahogy az sem derült ki, hogy felmerült-e az igazgatóság leváltása.

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Info

Aláírásgyűjtés az egészségügyi törvény elleni népszavazás kiírásáért Január 3-án elkezdődött az egészségügyi tevékenységet szabályozó törvénymódosítás érvényesítésének megakadályozására szervezett népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés. A törvény ugyanis a jelenlegi kilenc regionális egészségvédelmi intézetet, valamint az országos egészségvédelmi intézetet két intézménybe – a Nemzeti Közegészségügyi Intézetbe, valamint

a Nemzeti Egészségügyi, Környezeti és Élelmezési Laboratóriumba – tervezi központosítani. Az összevonással elveszítené önállóságát a Muraszombati Egészségvédelmi Intézet is. Az intézetekben meg vannak győződve arról, hogy regionális jellegük kiemelt jelentőségű és a takarékoskodás leple alatti összevonás a lakosság, a népegészség kárára megy, valamint elbo-

csátásokkal is jár majd. Az állam az intézetek költségvetéseinek mindös�sze 15 százalékát biztosítja, a különbözetet maguk teremtik meg. Muraszombatban például jelentős a mikrobiológiai tevékenység és a projekttevékenység. A referendumot kezdeményező aláírásgyűjtés a közigazgatási egységeken február 6-ig tart. kmj

Grafikai tervezői szak Muraszombatban A Muraszombati Szakmai és Technikai Középiskolában (SPTŠ) az idén szeptemberben új szak indul: a tervezői technikus

program keretében divat-, illetve textilipari tervezőket, valamint ipari és grafikai formatervezőket is képeznek. Az új négyéves

programot az Oktatási Minisztérium a muravidéki vállalatok kezdeményezésére hagyta jóvá. kmj

Csalt a muraszombati kórház az elszámolásokkal az egészségbiztosító kárára? A Muraszombati Rendőrségi Igazgatóság megerősítette a hírt, mely szerint már tavaly nyár óta nyomoznak a Muraszombati Általános Kórház ügyében. A rendőrség a nyomozás folyamatára hivatkozva nem árult el részletes információkat, de a sajtóba kiszivárgott hírek szerint a kórházban csalás ügyében folyik eljárás: egyes hírek szerint a kórház különböző egészségügyi szolgáltatások elszámolásakor a Szlovén Egészségbiztosító Intézetet (ZZZS) károsította meg. A kórházban már korábban elrendelt rendkívüli belső ellenőrzés 2011 decembere óta 39, illetve 40 esetben állapított meg indokolatlan költségelszámolást, közel 30 ezer euró értékben. A 2011-es ellenőrzés továbbá kimutatta, hogy mintegy 664 ezer euró összegben tévesen számolták el az egészségügyi szolgáltatásokat. A kórházban lapzártáig nem kommentálták az ügyet. HF

hétről hétre Pécs – Arab befektetőé lesz a Zsolnay: Bachar Najari szír származású svájci–magyar üzletember

nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének értékesítésére kiírt pályázatot. A Magyarországon luxusórák kereskedelmével foglalkozó befektető egyedüliként tett ajánlatot a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészének megvásárlására. Ha a pécsi közgyűlés jóváhagyja az ajánlatot, Bachar Najari 180 millió forintot fizet a jelenleg városi tulajdonú részvénypakettért, és félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. Bachar remek lehetőséget lát abban, hogy Zsolnay-termékeket szállítson az arab országokba. Budapest – Magyarországon a házi berkenyét választotta az év fájának

2013-ban az Országos Erdészeti Egyesület. A középhegységek melegebb, délies oldalain és a régi gyümölcsösök, szőlők területén általában magányos példányonként előforduló fafaj termését évezredek

óta fogyasztja az ember, napjainkban leginkább a belőle főzhető pálinka révén ismert. A szakmai javaslatok alapján az idén 18. alkalommal megválasztott év fájának nagyobb figyelmet szentel az erdészeti szakma, bemutatása az erdei iskolai programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája lesz. München – Rekordokat dönt a BMW, az Audi és a Mercedes: Minden eddiginél több kocsit adott el tavaly három német prémium márka, a BMW, az Audi, valamint a Daimler, és az

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

téről Steven Spielberg rendezésében készült alkotás

idén is újabb rekordra számítanak. Annak köszönhetik a jó eredményeket, hogy a válság ellenére töretlen a kereslet a luxuskocsik iránt – elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában. A listát változatlanul a BMW vezeti: a müncheni cégcsoport tavaly 1,845 millió BMW-t, Minit és Rolls-Royce-t adott el világszerte, 11 százalékkal többet az akkor ugyancsak rekordnak számító 2011. évinél. USA – Az Argo-akció című filmnek és rendezőjének, Ben Afflecknek ítélték az Oscar-díj előszobájának tekinthető Golden Globe-díjat. A film az 1979-es teheráni túszdráma idején végrehajtott amerikai mentőakció történetét dolgozza fel. A legjobb filmszínésznek járó elismerést Daniel Day-Lewis nyerte a Lincoln elnök éle-

címszerepéért. A legjobb filmszínésznőnek Jessica Chastaint, az Oszama bin Laden likvidálásáról szóló Zero Dark Thirty főszereplőjét találták. London – Csődbe ment az utolsó nagy le­mez­bolt­ hálózat: az internetes letöltés utolsó nagy áldozataként csődbe ment a brit HMV zeneáruház-lánc. A 230 üzletben működő, 4 ezer embert foglalkoztató

vállalat a teljes (CD és digitális) piac 22 százalékát birtokolta, ám a vészesen csökkenő forgalom miatt

nem hiteleztek tovább neki a bankok. A HMV 90 éves „nemzeti intézmény” a szigetországban, amely 25–30 évvel ezelőtti fénykorában Nyugat-Európában is óriási áruházakat nyitott. USA – Az aszteroidák és üstökösök éve lesz 2013: február 15-én a 2012 DA14 katalógusjelű kisbolygó száguld el a Föld mellett. Az 57 méter átmérőjű égitest 34.500 kilométerre

közelíti meg bolygónkat. A Panstarrs üstökös március 8. és 12. között ragyog a legfényesebben. Az év leglátványosabb csillagászati eseménye viszont a novemberben érkező ISONüstökös, amely a feltételezések szerint teliholdként ragyog majd az égbolton. Az égitest legutóbb 10 millió évvel ezelőtt járt a Nap közelében.

9


Info a mai napon... Január 17-én történt 1377 A pápaság 1309 óta tartó avignoni fogsága véget ért. A pápák székhelye a Vatikán lett. 1600 Megszületett Don Pedro Cal­ de­ron de la Barca spanyol író. 1639 Meghalt Szenci Molnár Albert pap, egyházi író, nyelvtudós, az első magyar–latin szótár készítője. 1706 Megszületett Benjamin Franklin író, tudós, a villámhárító feltalálója, a Függetlenségi Nyilatkozat társszerzője. 1751 Meghalt Tomaso Giovanni Albinoni olasz barokk zeneszerző, hegedűs. 1773 Cook kapitány áthajózott a Déli-sarkkörön, ő volt az első európai, aki idáig eljutott. 1860 Megszületett Anton Csehov orosz író, drámaíró (Sirály, Három nővér). 1897 Meghalt Vajda János költő, publicista, az első szimbolista (Húsz év múlva). 1894 Meghalt Sillye Gábor ügyvéd, politikus, a Bocskai huszárezred megszervezője. 1899 Megszületett Al Capone legendás amerikai gengszter, szeszcsempész. Tóth Melita építész

visszapillantó

1973. január 19-én, 2. szám

Megállapodás a mezőgazdaság távlati fejlődéséről A Szövetségi Végrehajtó Tanács nemrég elfogadta a mezőgazdaság fejlesztésének távlati tervét, megállapítva róla, hogy az említett okmány megfelelő alapul szolgál a közös agrárpolitikára vonatkozó köztársaságközi megállapodás kidolgozására, egyben a további eljárást is kijelölte. Dr. Branko Turudija szövetségi mezőgazdasági titkárhelyettes nyilatkozata szerint a közös agrárpolitika kérdésében azonban a továbbiakban már nem egy, hanem több helyen folyik majd a munka. A mezőgazdaság távlati fejlődését célzó közös politika teljesítéséhez szükséges pótráfordítások összegének és a magánszektor fejlődését serkentő egységes intézkedéseknek tekintetében – mivel ezek a dolgok kizárólag a köztársaságok és tartományok hatáskörébe

tartoznak – külön köztársaság- és tartományközi megállapodás készül. E megállapodás vázlatát a Szövetségi Mezőgazdasági Titkárság készíti el, a róla folyó megbeszélés pedig a XXXIII. és a XXXIV. alkotmányfüggelékben előírt

eljárás szerint folyik le. A termelés hitelellátása tekintetében a köztársaságok és tartományok nézeteit a köztársaságközi pénzrendszerügyi bizottság fogja összehangolni, a közös agrárpolitikának az a része pedig, amely a

mezőgazdasági termékek árpolitikájára és az ártámogatásra vonatkozik, az ár- és kereskedelemügyi köztársaságközi bizottság hatáskörébe tartozik. Végül a mezőgazdasági termények és élelmiszercikkek külkereskedelmi árucseréje ügyében a közös megoldást a külkereskedelmi és devizarendszerügyi köztársaságközi bizottságban kell megtalálniok a köztársaságok és tartományok képviselőinek. Abban az esetben, ha az említett intézmények keretében nem jön létre megállapodás, a tisztázatlan kérdéseket a fejlesztéspolitikai köztársaságközi bizottság fogja rendezni. Az idei évi gazdaságpolitikai határozat szerint a fenti megállapodásokat legkésőbb február végéig be kell fejezni. Az intézkedések január elsejei érvénnyel lépnek hatályba.

hogy a szülői hálónak biztosítottam a legnagyobb mértékű magánszférát és kényelmet, mivel Önök töltik ott majd a legtöbb időt.

hálószobáit össze lehet nyitni a dolgozó–folyosótérrel, és így egy kellemesebb, nagyobb térre tehetünk szert. Magát a két gyerekszobát

szerint. A fürdőt és WC-t a hálóhelyiségek közé terveztem, így mindenkinek közel van. Remélem, segített a javaslatom!

A gyerekszobákat közvetlenül a lépcsőhöz helyeztem, ahova 2 kisebb hálószoba került, a közös folyosón pedig egy–egy dolgozósarok kapott helyet. A gyerekek

is csak egy szekrénysorral választottam le, így kevés erőfeszítéssel is gyorsan változtathatók a helyiségek. Itt elhelyezhető egy–egy emeletes ágy is szükség

Több rajz/fotó a www. nepujsag.net (Info – Lakberendezés) címen található. Kérdéseiket várjuk az info@nepujsag.net címre.

Dobronaki pillanatkép.

lakberendezési sarok

Vidéki „hétvégi ház” „Tisztelt építész! Már egy ideje követem a rovatát a Népújságban, s most én is ötletért fordulok Önhöz. Családommal egy régi hétvégi házat örököltünk, melyet szeretnénk felújítani. A földszintet már felújítottuk, most az emelet van soron. Már majdnem felnőtt gyerekeink (15 és 17 évesek) is érdeklődést mutatnak a nyaraló iránt, így legalább 3 hálóhelyiségre lenne szükségünk az emeleten, valamint dolgozósarokra és fürdőszobára. Az eredeti alaprajz 5,20mx12,45m nagyságú. Érdeklődéssel várjuk ötleteit, köszönettel: Veronika a családjával.” Kedves Veronika, örülök, hogy hozzám fordultak tanácsért. Nagyon szép, ter-

10

mészettel körülvett helyen van a hétvégi ház, melyet faszerkezetű emelettel fognak kiegészíteni. Remélem, nemsokára valóra válnak vágyaik és állandó jelleggel is elköltöznek erre a gyönyörű erdőszélre. Ami a ház alaprajzát illeti, „alagútformája” miatt némiképp kihívás funkcionális megoldásra jutni, de megfelelő kompromis�szummal és a fontossági sorrend felállításával jó megoldás is lehetséges. Maga az épület észak-déli tájolása kedvező, ezért nem jelent problémát a szobák orientálása. A meglevő lépcső helye meghatározza az emeletre jutás pontját, így a szobák megközelítési pontja is adott. Az emeleti alaprajzot úgy alakítottam,

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Info borkultúra

A bortárolás rövid története Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A boritalt nagy becsben tartók előtt ismert tény, hogy e nemes nedű minőségének megőrzésében kulcsfontosságú szerepet tölt be a megfelelő tárolás. Bortörténeti kalandozásunk korábbi fejezeteiben már említettük, hogy az ókori népek közkedvelt bortároló eszköze az amfora volt. Amforákat már a Krisztus előtti 15. századból is találtak a régészek a líbiai-szíriai tengerparton, de Homérosz is megénekelte eposzaiban az amforakészítő fazekasokat. Egy átlagos méretű amfora megközelítőleg 26 liter űrtartalmú volt. Az ókori világban a bor mellett olajat, gabonát és egyéb terményeket tároltak az amforákban, amelyek

helyébe a 7. században egyre inkább a kőből és fából készült tárolóedények léptek. Egyes kutatók szerint még régebbi, néhol ma is használatos folyadék- és bortároló eszköz az állatbőrből készült tömlő. Ez különösen a keleti, lovas nomád kultúrkörhöz tartozó népek körében és a faszegény környezetben volt népszerű. A középkorban a bortárolás terén elég mostoha körülmények uralkodtak, mint azt a következő mondás is tükrözi: „Ha lefejted a bort, meg kell innod!” A mondás néhol még a 20. század első felében is érvényes volt. Ha egy hordót csapra ütöttek, azt rövid időn belül el kellett fogyasztani, mert különben megromlott. Megjegyezendő, hogy a bortárolás történetében forradalmi változást jelentett a kénezés 20. századi széles körű elterjedése. A fából készült bortároló edények közül minden bizonnyal a legismertebb

53,72 liter és az alsólendvai Esterházy-uradalom kiépülésével terjedt el. A 17. század előtt, a Bánffy-korszakban a hordó. A hordó a Magyar azonban vidékünkön helyi Néprajzi Lexikon definíciója borászati űrmérték létezett, szerint a bor tárolására, érlea lendvai akó és a lendvai lésére és szállítására icce, amelynek ponszolgáló zárt, hengetos mértékegységét res, domború dongás sajnos még nem isfaedény. A Kárpátmerjük. medence hordókészíAz üvegballonok tő, kádárközpontjai és -palackok a 16. száelsősorban a hegyvizadban jelentek meg. déki területeken alaEzeket kezdetben kultak ki a mesterség még kóccal és vias�jelentős faszükséglete szal zárták le, hogy miatt. A hordók így megakadályozzák a ennek megfelelően a levegő bejutását . A 19. századig soproni, bortárolás ma is ispozsonyi, szerednyei, mert, üvegpalackos kassai, gönci hordó formája az 1700-as néven kerültek forévek végén terjedt el. galomba. A hordók A franciák jártak élen többségükben 2–5 e tevékenységben. A akósak voltak, tölgyhagyomány szerint vagy gesztenyefából Kádár (fametszet). Jost Amman: Stände a pezsgőgyártás atykészültek és egészen und Handwerk. Frankfurt a/M, 1568. jaként ismert Dom a 18. század közePerignon szorgalmazpéig a faabroncsokat fűz-, szerte elterjedt, de vidéken- ta a pezsgő üvegbe palacnyír- vagy mogyoróvesszővel ként jelentősen változó tér- kozását és parafadugóval kötötték össze. Nem vélet- fogatmérték. Vidékünkön az való lezárását. A palackok len, hogy a hordókészítő akót 54–55 liternek vélik. Ez formája és űrtartalma sok mestereket egykoron még a magyar vagy pozsonyi akó esetben egy-egy borvidék borkötőknek, hordókötők- értékének felel meg, amely védjegyévé vált. nek is nevezték. A nagyobb méretű, 15 akósnál nagyobb hordók készítése a vasabroncsok alkalmazásával vált lehetségessé. Itt érdemes megjegyezni, hogy az akó, vagy latinul urna Európa-

Közmédia-javallat

Vogyerák Anikó és Fábián Barna heti ajánlója Január második hetében a Ma reggel nézői két új műsorvezetővel, Vogyerák Anikóval és Fábián Barnával ismerkedhettek meg. Rendhagyó módon most közösen ajánlják kedvenc műsoraikat. A gondos szemlélő azt is észreveheti, hogy a műsorújságból is Anikó arca mosolyog ránk. Anikó: Hétfőn a Kí­ ván­ságkosárt ajánlom a nézőknek. A Duna egyik legnézettebb műsora ba-

rátaim körében is nagyon népszerű. Ezért gyakran kérik közbenjárásomat, hogy szeretteiknek egy-egy műsorszámmal kedveskedhessenek (Duna 13.00). Barna: Másnap, kedden Farkas Erika műsorán akadt meg a szemem. A Hely azért is érdekes számomra, mert Erikát nagyon régen ismerem, s rajta keresztül talán minden hallgatónak kitárul

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

a horizontja: Magyarország mennyire bővelkedik érdekes helyekben s az ezekhez kötődő történetekben (Kossuth Rádió 11.06). Anikó: Gondoljunk a gyerekekre is! Szerdán az M2-n A kockásfülű nyúl sorozatra hívom fel a figyelmet. Ez volt gyermekkorom kedvenc mozija. Egyébként mind a mai napig nagyon sok rajzfilmet nézek, s örömmel tapaszta-

lom e filmek kortalanságát: keresztgyerekeimet ugyanúgy a képernyőhöz kötik, mint egykor engem (M2 18.45). Barna: De ne hagyjuk ki a Duna World csatornát sem! A Dunáról fúj a szél című műsor a népdal népszerűsítését tűzte ki céljául. A csütörtöki epizódban a Tegnap a Gyimesben jártam című dal lesz műsoron. Kétszeresen is kedves számomra ez az ének: apai ágról én is Erdélyből származom, s évente kétszer-háromszor ellátogatok szülőföldemre. Másrészt ez a népdal a híres népzenekutató, Kallós Zoltán kedvence is volt, mindenki gazdagodik, aki megtanulja (10.50). Anikó: Én is a Duna World csatornát választottam pénteken. A magyar elsők sorozatot azért szeretem, mert ráébreszti a nézőket: hány magyar tehetség élt-él köz-

tünk, és mennyi magyar találmány vitte előbbre a világ sorát. A pénteki rész az első magyar vízművel és csatornarendszerrel ismerteti meg az érdeklődőket (20.55). Barna: A Petőfi Rádiót se hagyjuk ki! A Selectorban, Szabó Tamás műsorában szombaton 20–22 együttes új számait lehet meghallgatni. Az egy óra során kiváló zenei anyagokat ismerhetünk meg, semmiképpen se hagyjuk ki (20.03)! Anikó: Elérkeztünk a hét utolsó napjához. Vasárnap este egyik kedvenc filmemet, a Gettómilliomost adják. Az Oscar-díjas műalkotás a felemelkedésről szól, s arról, hogy a pénznél vannak fontosabb dolgok is a világon (M1 20.15).

11


Info január 18. péntek Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Panoptikum, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Beszélgetés az államelnökkel, 14:25 A Vinicai Köztársaság – dok. film, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:10 Sport, 18:00 Infodrom, 18:05 Ifjúsági műsor, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Egészségünkre!, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:20 Wengen: Férfi kombináció, 1. futam, 11:35 Jó óra, ism., 13:00 A pont, 13:55 Wengen: Férfi kombináció, 2. futam, 14:25 Antholz: Biatlon-vk, férfiak, 16:05 Hallgassunk a csöndre, 16:30 Alpok–Duna–Adria, 17:00 Hidak, 17:40 Az ördögi kör – dok. film, 18:35 A nyolcadik nap, 19:05 A pont, 20:00 A Naprendszer csodái – angol dok. sorozat, 20:50 Egyenesen fantasztikus – angol sorozat, 21:20 Scott és Bailey – angol sorozat, 22:10 Az üldöző – dél-koreai film, 0:10 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:20–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55 Esély, 13:25 Gasztroangyal, 14:20 Öveges 33 – dok. sorozat, 14:35 Ízőrzők, 15:00 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 15:50 Acu 20:15 Csak semmi pánik hercegnő – japán sorozat, 16 : 4 0 Heartland – kanadai sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Észak és Dél – am. sorozat, 18:30 Humoróra, 19:30 Híradó este, 20:15 Csak semmi pánik – magyar film, 21:45 Az Este, 22:20 Szeretettel Hollywoodból, 23:15 Híradó, 23:30 Erik, a viking – angol film, 1:00 Ismétlések.

RTL Klub 8:25 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:45 Autómánia, 13:25 Fókusz, 14:05 Pasik – magyar sorozat, 14:45 Gálvölgyi-show, 15:25 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:15 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 22:35 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:35 A Dakar – 2013, 0:00 Odaát – am. sorozat, 1:00 Reflektor, 1:15 Gasztrotúra, 1:40 Autómánia.

TV2 6:25 Tények reggel, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Szerelmes Anna – német sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Doktor House – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Aktív, 18:30 Tények, 19:20 Bűnök és szerelmek – magyar sorozat, 19:50 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 20:30 The Voice – Magyarország hangja, 23:00 Motel – am. film, 0:45 Tények este.

Duna Tévé 5:25–8:30 Virradóra, 8:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Öregberény – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 A világ metrói – dok. sorozat, 15:55 Zodiákus – magyar sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 Magyar történelmi arcképcsarnok, 17:10 Kézjegy, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Csillagjegyek – francia sorozat, 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 Ha hív a kötelesség – angol film, 3. rész, 21:50 Kultikon, 22:10 A svéd szépség – svéd film, 23:35 Nem félünk Michel Gondrytól – francia dok. film, 0:30 Koncertek az A38 hajón, 1:20 Vannak vidékek – magyar sorozat, 2:25 Ismétlések.

január 19. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, ism., 14:20 Helyes ötlet!, ism., 14:50 Idegenforgalmi műsor, ism., 15:15 Szlovén magazin, 15:45 A sötétség vadászai – dok. sorozat, ism., 16:25 Állatokról, emberekről, 17:00 Hírek, 17:15 A kertben, 17:40 Útvesztőkben – francia dok. sorozat, 21:20 A hírnök 18:35 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 A Tengermellék személyisége 2012-ben, 21:20 A hírnök – am.–kanadai film, 23:10 Hírek, 23:45 Reklámőrültek – am. sorozat, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:50 Az időn át, 8:00 Különleges kínálat, ism., 8:25 Sapporo: Síugró-vk, 10:25 Cortina d’Ampezzo: Lesiklás, nők, 12:25 Wengen: Lesiklás, férfiak, 13:45 Antholz: Biatlon-vk, nők, 15:10 Antholz: Biatlon-vk, férifak, 16:00 Szlovének Olaszországban, 16:30 Platform, 17:00 A nyolcadik nap, 17:30 Kutyám, Tulipán – am. film, 18:55 Tizenkettő: Hans Magnus Enzensberger – beszélgetés, 20:10 Zaragoza: Szlovénia – Szerbia, kézilabda-mérkőzés, 21:35 33/45 – zenés műsor, 23:35 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:30–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Summa, 12:35 Történetek a nagyvilágból, 13:00 Öveges 33 – dok. sorozat, 13:15 A hangyák mindent tudnak – dok. sorozat, 13:30 Hintónjáró szerelem – magyar film, 14:55 Az utolsó előtti út – dok. sorozat, 15:50 A Csendes-óceán – dok. sorozat, 16:45 Doc Martin – angol sorozat, 17:35 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 Mrs. Maffia – am.–dán film, 21:55 A 13-as rendőrőrs – am. film, 23:45 Balázs Fecó 60 – koncert, 0:40 Nehéz eset – angol film.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:25 Asztro Show, 11:25 XXI. század, 11:55 Házon kívül, 12:30 Autómánia, 13:05 Sport, 14:45 Kaméleon – am. sorozat, 15:50 Cobra 11 – német sorozat, 16:55 19:30 Az istenek a Az elveszett sziget kalanfejükre estek dorai – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 Az istenek a fejükre estek – am. film, 21:45 Az igazság nevében – am. film, 23:55 A Dakar – 2013, 0:20 Ismétlések.

TV2 6:25 TV2-matiné, 11:30 Babavilág, 12:00 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai – olasz sorozat, 13:00 Psych – Dilis detektívek – am. sorozat, 14:00 Autóguru, 14:30 Monk – Flúgos nyomozó – am. sorozat, 15:30 Célkeresztben – am. sorozat, 16:30 Kettős ügynök – am. sorozat, 17:30 Irigy Hónaljmirigy Show, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés – am. film, 21:25 Amerikai pite 2. – am. film, 23:25 Az idegen 2. – Sötét hajnal – am. film, 1:15 A médium – am. sorozat.

Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 Magyar elsők, 12:30 Csillag születik – am. musical, 2. rész, 14:00 Hagyaték – magyar sorozat, 14:25 Táncvarázs – magyar sorozat, 15:20 Önök kérték!, 16:20 Hazugság nélkül – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Hogy volt?!, 19:30 A Szórád-ház – magyar sorozat, 21:05 A nyelvtanárnő – am. film, 22:55 Dunasport, 23:10 Napok, évek, századok, 0:05 MÜPA, 1:45 Koncertek az A38 hajón.

január 20. vasárnap

január 21. hétfő

Szlovén Tévé

Szlovén Tévé

7:00 Gyerekműsor, 10:55 Művelődési műsor, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:20 Egészségünkre!, ism., 14:45 Eldorádó – am. film, 17:00 Hírek, 17:15 Dekameron – szlovén sorozat, 17:50 A nagy és a kis képernyő legendái, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Bob leta 2012, 21:30 A hárfás hölgy – zenés dok. műsor, 22:20 A sötétség vadászai – dok. sorozat, 22:55 Hírek, 23:25 Az anarchia fiai – am. sorozat, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:55 Az időn át, 8:05 Glóbusz, 8:35 Szlovén magazin, 9:10 Sapporo: Síugró-vk, 10:10 Wengen: Műlesiklás, férfiak, 1. futam, 11 : 0 5 Helyek é s s zo k á s o k , 11:40 Cor tina d’Ampezzo: Szuper G, nők, 13:10 Wengen: Műlesiklás, férfiak, 2. futam, 14:10 14:10 Antholz: Biatlon Antholz: Biatlon, férfiak, 15:30 Sport, 19:50 Lottó, 20:00 Történetek és novellák a 19. századból – francia sorozat, 21:05 City folk: Amszterdam, 21:35 Élet a szemétdombon – brazil dok. műsor, 23:10 Kisfilmek.

Magyar Tévé 6:00 Esély, 9:00 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 12:05 Világ+Kép, 12:35 A Csendes-óceán – dok. sorozat, 13:30 Telesport, 14:05 A legjobb kor – német film, 15:35 Forma–1 2012, 16:30 Sharpay csillogó kalandja – am. film, 18:05 Elcserélt lányok – am. sorozat, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:15 Farkasokkal táncoló – am. film, 23:10 A rém – am. német film, 1:00 MüpArt classic.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:00 Trendmánia, 10:35 Teleshop, 11:30 Gasztrotúra, 11:55 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:30 Havazin, 13:05 Tuti gimi – am. sorozat, 14:00 Örökkön-örökké – am. film, 16:30 Egyedül nem megy – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Fantasztikus négyes – am.–német film, 22:05 Bújócska – am. film, 0:05 A Dakar – 2013, 0:30 Portré.

TV2 6:45 TV2-matiné, 10:10 Astro-Világ, 11:15 Egészségmánia, 11:45 Stahl konyhája, 12:15 Több mint TestŐr, 12:45 13-as raktár – am. sorozat, 13:45 Zsaruvér – am. sorozat, 14:45 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 15:45 Titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés – am. film, 22:25 Most már elég! ism., 17:30 Lángoló Chicago – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag – am. film, 22:25 Most már elég! – am. film, 0:35 Fedőneve: Donnie Brasco – am. film, 2:50 Napló.

Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 Magyar elsők, 12:30 Ízőrzők, 13:05 Nem ér a nevem – magyar film, 14:35 Talpalatnyi zöld, 15:05 Hazajáró, 15:35 Hogy volt!?, 16:30 Szerető fia, Péter – magyar film, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Heti Hírmondó, 19:05 Önök kérték!, 20:00 Abigél – magyar film, 21:10 A kis Valentino – magyar film, 22:45 Klubszoba, 23:55 Jó éjt, parancsnok! – iráni film, 1:25 Ismétlések.

7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:35 Éjféli klub, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Írások, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:25 Jó reggelt, 14:10 A pont, 15:00 Idegenforgalmi műsor, ism., 15:20 A hárfás hölgy – zenés dok. műsor, ism., 16:30 A Naprendszer csodái – angol dok. sorozat, 17:30 Jó napot, Koroška!, 18:00 Helyes ötlet!, 18:25 Ez lesz a szakmám, 19:00 A pont, 19:50 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Dosztojevszkij – orosz sorozat, 21:45 Vares – finn sorozat, 23:20 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:20 Fejjel a Fajnak – dok. sorozat, 14:30 Ízőrzők, 15:00 Rex felügyelő – német sorozat, 15:50 Acu hercegnő – japán sorozat, 16:35 Heartland – kanadai sorozat, 17:20 Jövő időben, 17:30 Híradó, 17:35 Észak és Dél – am. sorozat, 18:30 Humoróra – Van képünk hozzá, 19:30 Híradó este, 20:15 Hacktion újratöltve – magyar sorozat, 21:10 Kékfény, 22:10 Az este, 22:40 KorTárs, 23:10 Aranymetszés, 0:10 Híradó, 0:20 Ismétlések.

RTL Klub 8:15 Reggeli, 10:00 Top Shop, 11:40 Asztro show, 12:40 Fókusz plusz, 13:20 Fókusz, 14:00 Pasik – magyar sorozat, 14:40 Gálvölgyi-show, 15:15 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:15 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Csont nélkül – am. sorozat, 22:35 A főnök – am. sorozat, 23:35 A Dakar – 2013, 0:00 Reflektor, 0:20 Terminátor – Sarah Connor krónikája – am. sorozat.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:30 Astro-Világ, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Szerelmes Anna – német sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Doktor House – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Aktív, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok – reality-show, 20:25 Bűnök és szerelmek – magyar sorozat, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 NCIS – am. sorozat, 22:30 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:30 Különleges ügyosztály – Párizs – francia sorozat, 0:30 Tények Este, 1:05 Nevess és szeress – am. film.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Öregberény – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár – magyar sorozat, 15:00 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből – dok. sorozat, 15:35 Híres zeneszerzők nyomában – francia dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. so21:00 Privát Mészöly rozat, 19:55 Liszt Ferenc – magyar sorozat, 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 Privát Mészöly – dok. film, 22:20 Kultikon, 22:35 Sportaréna, 23:05 Szeged hangjai, 23:45 Koncertek az A38 hajón, 0:40 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Info január 23. szerda

január 22. kedd Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:20 Írások, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén 23:35 Kongó: fekete krónika, 20:00 Nyíltan, 20:55 szív, fehér ember A Marpurgok – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Kongó: fekete szív, fehér ember – belga dok. sorozat, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:25 Jó reggelt, 14:15 A pont, 15:05 Bob leta 2012, ism., 16:50 A hírnök, 17:30 Hidak: Kanapé, 18:00 A sötétség vadászai – dok. sorozat, ism., 18:30 A szlovén vízkör, 19:00 A pont, 19:50 Az Astro sorsolása, 19:55 Ezazene – szlovén sorozat, 20:25 Cuneo: Cuneo – ACH Volley, röplabdamérkőzés, 22:15 Jelenetek két házasságból – svéd film, 23:45 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Kékfény, 14:20 Öveges 33 – magyar sorozat, 14:30 Fejjel a Fajnak – magyar sorozat, 14:40 Ízőrzők, 15:15 Rex felügyelő – német sorozat, 16:00 Acu hercegnő – japán sorozat, 16:50 Heartland – kanadai sorozat, 17:35 Híradó, 17:40 Észak és Dél – am. sorozat, 18:30 Nevetni kell, ennyi az egész, 19:30 Híradó este, 20:15 Egyszer volt, hol nem volt – am. sorozat, 21:00 Camelot – am. sorozat, 22:00 Az Este, 22:30 Sir Solti 100, 23:30 Hírek, 23:40 Ismétlések.

RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:40 Asztro show, 12:40 Gasztrotúra, 13:20 Fókusz, 14:00 Pasik – magyar sorozat, 14:40 Gálvölgyi-show, 15:15 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyéká16:20 Riválisok ban, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:15 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Castle – am. sorozat, 22:30 Döglött akták – am. sorozat, 23:35 XXI. század, 0:05 Reflektor, 0:25 Ments meg! – am. sorozat.

Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 11:55 A Marpurgok – dok. film, ism., 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:20 Glóbusz, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Jó óra, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 A fekete léggömb – ausztrál film, 21:35 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 23:05 Tizenkettő: Tzvetan Todorov – beszélgetés, 0:05 Zenés est, 1:20 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:40 Jó reggelt, 14:20 A pont, 15:15 A nagy és a kis képernyő legendái, ism., 16:00 Ez lesz a szakmám, 16:40 A hírnök, 17:10 Európai 20:35 A Szlovén RTV Szim­fo­nikusainak klasszi- magazin, 17:35 Hidak, 18:05 Állatokról, embekus hang­versenye rekről, 18:30 A kertben, 19:00 A pont, 19:50 Lottó, 20:00 Sportkihívás, 20:35 A Szlovén RTV Szimfonikusainak klasszikus hangversenye, 21:55 Aranyfüst, 22:30 A sokkolás doktrínája – kanadai dok. műsor, 23:50 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Méretes tündér – magyar portréfilm, 14:20 Fejjel a Fajnak – magyar dok. sorozat, 14:30 Ízőrzők, 15:00 Rex felügyelő – német sorozat, 15:50 Acu hercegnő – japán sorozat, 16:40 Heartland – kanadai sorozat, 17:25 Jövő időben, 17:30 Híradó, 17:40 Észak és Dél – am. sorozat, 18:30 Humoróra – Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán!, 19:30 Híradó este, 20:15 Bosszú – am. sorozat, 21:00 Nemzeti álmok – Magyarország búcsúja Európától? – osztrák dok. film, 21:55 Az Este, 22:25 Summa, 22:55 Történetek a nagyvilágból, 23:25 Híradó, 23:40 Ismétlések.

RTL Klub 8:15 Reggeli 11:40 Asztro show, 12:40 Trendmánia, 13:20 Fókusz, 14:00 Gálvölgyi-show, 15:15 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:15 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Szulejmán – török sorozat, 22:35 Házon kívül, 23:05 Reflektor, 23:25 Az átok 2. – am.–japán film.

TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:30 Astro-Világ, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Szerelmes Anna – német sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Doktor House – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Aktív, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok, 20:25 Bűnök és szerelmek – magyar sorozat, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Hirtelen halál – am. film, 23:45 Hősök – am. sorozat, 0:40 Update Konyha, 0:45 Tények Este, 1:20 A fény ösvényei – magyar film, 2:55 A kiválasztott – Az amerikai látnok – am. sorozat.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:15 Öregberény – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár – magyar sorozat, 15:00 A Duna – Utazás ínyenceknek – francia sorozat, 15:30 Kézjegy, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 19:00 Fölszállott a páva, 20:55 Szálka, hal nélkül – magyar sorozat, 21:35 Gyerekek vagy egyebek – francia film, 23:00 Kultikon, 23:20 Tálentum, 23:50 Koncertek az A38 hajón, 0:45 Vannak vidékek – dok. sorozat, 1:50 Ismétlések.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Szerelmes Anna – német sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Doktor House – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Aktív, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok, 20:25 Bűnök és szerelmek – magyar sorozat, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Columbo – am. sorozat, 23:20 Ügyféllista – am. sorozat, 0:15 Update Konyha, 0:20 Tények este, 0:55 Addams Family 2. – am. film.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:15 Néprajzi értékeink – dok. sorozat, 12:25 Öregberény – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 A Duna – Utazás ínyenceknek – francia sorozat, 15:30 Vidékességek – dok. sorozat, 16:00 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Eszmélet – magyar sorozat, 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 4 hónap, 3 hét, 2 nap – román film, 22:55 Kultikon, 23:10 Koncertek az A38 hajón, 0:00 Vannak vidékek, 1:10 Ismétlések.

január 24. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, ism., 14:20 Szlovén villanások, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Határtalan, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Visszhangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Panoptikum, 0:30 Ismétlések.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

Január 17-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 13:45 A pont, 14:40 A Tengermellék személyisége 2012-ben, ism., 16:20 Európai magazin, 16:35 A szlovén vízkör, 17:00 Ezazene – szlovén sorozat, ism., 17:35 Hidak: Határtalan, ism., 18:05 Útvesztőkben – francia dok. sorozat, ism., 19:00 A pont, 19:50 A lóhere, 20:00 Zágráb: Műkorcsolya Eb, párosok, 22:00 Korszerű család – am. sorozat, 22:20 Gandzsa – am. sorozat, 23:20 Zenés műsor.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:20 Tradíció és modernitás – DélKorea, 14:15 Ízőrzők, 14:55 Rex felügyelő – német sorozat, 15:45 Acu hercegnő – japán sorozat, 16:35 Heartland – kanadai sorozat, 17:20 Szeren20:15 Négybalkezes cse Híradó, 17:30 Híradó, 17:40 Észak és Dél – am. sorozat, 18:30 Beugró, 19:30 Híradó este, 20:15 Négybalkezes – francia film, 21:45 Munkaügyek – IrReality Show – magyar sorozat, 22:15 Az Este, 22:50 Nemzeti Nagyvizit, 23:20 A rejtélyes XX. század, 23:50 Híradó, 0:05 Ismétlések.

RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:40 Havazin, 13:20 Fókusz, 14:00 Gálvölgyi-show, 15:15 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:15 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Szükségállapot – am. film, 23:45 Totál szívás – am. sorozat, 0:55 Reflektor, 1:10 Infománia.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 15:00 Szerelmes Anna – német sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Doktor House – am. sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Aktív, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok, 20:25 Bűnök és szerelmek – magyar sorozat, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Rövid pórázon – kanadai–am. film, 23:35 Grimm – am. sorozat, 0:20 Update Konyha, 0:25 Tények Este, 1:00 Narancsvidék – am. film, 2:20 A kiválasztott – Az amerikai látnok – am. sorozat.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:25 Öregberény – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből – dok. sorozat, 15:25 Magyar Teátrum 21:05 Díjátadó Gála – 2012, 16:30 Térkép, Köntörfalak 17:05 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Angyalbőrben – magyar sorozat, 20:55 Hírek, 21:00 Dunasport, 21:05 Köntörfalak – magyar film, 22:25 Kultikon, 22:45 MüpArt Classic, 0:15 Ismétlések.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

műsorajánló

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Súlypont: Milyen volt a nemzetiség számára a 2012-es év? (az ismétlés elmarad) Január 18-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne a községi magyar önkormányzatok és a muravidéki

csúcsszervezet 2013. évi terveiről, valamint az új és a felújított lendvai óvoda megnyitásáról (ismétlés: péntek 17.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Január 22-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Kanapé: ifjúsági műsor, benne Toth

Melita Kitschy nevű ékszerkollekciója, a szlovén fiatal vitázók regionális versenye, az újraalakult muravidéki Odpisani együttes, sok zene és Gusztáv (ismétlés: kedden 17.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Január 23-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne ismét jelentkezik mezőgazdasági rovatunk, melynek témája a pellet gyártása (ismétlés: szerdán 17.35-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Január 24-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: a szombathelyi, a vajdasági és a lendvai tévéstúdió közös műsora (ismétlés: csütörtökön 17.35-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2013. január 15-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Számvivő Paradajz d.o.o., Renkovci 57c., Turnišče (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2013. január 17.) Mezőgazdasági idénymunkás Paradajz d.o.o., Renkovci 57c., Turnišče (1 munkahely, meghatározott idő: 1 hónap, jelentkezési határidő: 2013. január 17.) Agronómus Ecos d.o.o., Gorička 150., Černelavci, Muraszombat (1 munkahely, magyar nyelvtudás, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2013. január 23.) Markológép-kezelő Ecos d.o.o., Gorička 150., Černelavci, Muraszombat (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2013. január 27.) Csempéző-burkoló Alfainst d.o.o., Veščica 38B., Razkrižje (2 munkahely, meghatározott idő: 10 hónap, munkavégzés Németországban, jelentkezési határidő: 2013. január 23.) Fűtésszerelő Režonja d.o.o, Velika Polana 184., Velika Polana (1 munkahely, határozatlan idő, havi bér bruttó 957 euró, jelentkezési határidő: 2013. január 18.) Tartálykocsi-vezető nemzetközi forgalomban Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (5 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2013. január 27.) Értékesítő terepen Spilak trgovina d.o.o., Naselje Gredice 5., Odranci (1 munkahely, magyar nyelvtudás, élelmiszeripari technikusi végzettség, meghatározott idő: 2 hónap, jelentkezési határidő: 2013. január 29.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

Január 17-e és 23-a között Lendvai Plébánia Pénteken a plébániában egész napos szentségimádás lesz. A Legméltóságosabb Oltáriszentség – a szentostya a monstranciában – kitételének napján a hívek ellátogatnak a templomba, hogy imádják Jézust az élet kenyerében. Reggel 8.00 órakor kétnyelvű szentmise lesz, a kitételre, illetve a szentségimádásra ezt követően kerül sor. 18.00 órakor litánia és áldás mondása, majd szentmise. Szombaton 19.15-kor a szülők és keresztszülők számára előkészület a keresztelőre. Következő vasárnap évközi második vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szombaton 16.00 órakor Pincén, 17.00 órakor Petesházán lesz szentmise. Lendván 18.00 órakor szentmise a hittanosok és a családok számára.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, kivéve szerdán, amikor a szentmisére 7.30-kor kerül sor. Szombaton szentmise 16.00 órakor Göntérházán, 18.00 órakor pedig a plébániatemplomban lesz. Vasárnap a szentmisék 8.00 és 10.00 órakor lesznek, 11.30-kor pedig Radamosban.

Evangélikus Egyház

•Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726465. •Eladó 6 fiókos mélyhűtő, valamint kúpos fahasogató gép. Érdeklődni: tel. 041-327-767. •Eladó használt, rozsdamentes konyhai mosogatóvályú, 1 részes – 60x80 cm, bal oldali (ára: 20,00 euró), használt rozsdamentes konyhai mosogatóvályú, 2 részes – 60x120 cm (ára: 20,00 euró), 4 db Snow Wolf 175x70x13 téli gumiabroncs felnivel, egy idényben használt (ára: 100,00 euró), valamint 3 db Matador 165x70x13 nyári gumiabroncs (ára: 50,00 euró). Érdeklődni: tel. 041-948-708. •Magyarországi cég Szlovéniában induló üzletéhez magyarul is beszélő munkatársakat keres. Érdeklődni: tel. 0036/30-742-9704 vagy 041-585-252. GéSz és Sziklás Kft., Debrecen, Veres Péter u. 19. •Eladók friss, megtisztított, otthon nevelt csirkék. Házhoz is szállítunk. Érdeklődni: 051790-036.

figyelmükbe •Január 17., csütörtök 17.00 óra, •Lendvai Zsinagóga •Rendezvény a Lendvai Kultúregyesület működésének 35. évfordulója alkalmából. •Január 18., péntek 17.30 óra, •Lendvai Galéria-Múzeum •A Vladimir Potočnik festőművész 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás megnyitója

névnapsoroló Január 18-tól 24-ig Péntek – Piroska Szombat – Sára, Márió Vasárnap – Fábián, Sebestyén Hétfő – Ágnes Kedd – Vince Szerda – Zelma, Rajmund Csütörtök – Timót

időjárás A hét végére erős lehűlés várható.

Kulcsmásolás Alsó utca 27., Lendva Hétfőtől szombatig 12.00–18.00 óráig

Šlebič Jože s.p.

Lendván minden első és harmadik vasárnap van istentisztelet.

Vezetés közben veszélyes a telefonálás – szigorított ellenőrzés A szlovén rendőrség január 16-a és 22-e között az ország minden részén szigorított ellenőrzést tart a vezetés közbeni telefonálás kapcsán, ez ugyanis elvonja a sofőrök figyelmét és növeli a balesetek számát. A szlovén törvényi szabályozás a vezetés közbeni mobiltelefonálást csak beszerelt kihangosító esetén engedélyezi. HF

14

apróhirdetés

Értesítés! Értesítjük Önöket, hogy a Magyar Kultúra Napján tartandó ünnepi műsorra a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség autóbuszt indít Goricskó irányából. Az autóbusz 2013. január 20-án, vasárnap – 16.00 órakor indul Hodosról a felső autóbusz-megállóból, – 16.15-kor Domonkosfáról, – 16.30-kor Szerdahelyről, – 16.45-kor Pártosfalváról, – 17.00 órakor Szentlászlóról. Az autóbusz az említett településeken az autóbusz-megállóban veszi föl az érdeklődőket.

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Info MEGEMLÉKEZÉS

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A múltra visszatekintve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már. Gazdagabb az életünk emlékezve rád, Örök pihenés öleljen téged át.

Bažika Jožef

2013. január 7-én, életének 64. évében Mariborban váratlanul elhunyt a drága testvér, nagybácsi, unokatestvér és rokon,

(1940–2012)

Berke László – Laci

Délután még mosolyogva néztél a szemünkbe… Január 9-én múlt el egy szomorú év, hogy megszakadt életútja és örök nyugalomra tért a szeretett édesapa. Köszönet mindazoknak, akik szívükben hordják emlékét, sírjánál megállnak, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek csendes otthonára.

(1949–2013)

Emléked szívünkben örökké él! Szeretteid

Szerettei

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

MEGEMLÉKEZÉS Próbálok megtanulni élni nélküled, de titokban még mindig a te lábad nyomát keresem. Soha sehol már nem lellek, s mégis itt vagy a közelben, valahol.

Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik drága halottunk,

Mindent adhat az ég kétszer, Márványt, kincset, palotát; Csak egyet nem adhat kétszer, szerető Édesanyát!

Bencik Marjeta

Hermán Zoltán

(1936–2013)

(1950–2011)

Január 19-én múlik két hosszú, fájdalmas év, hogy örökre megszűnt dobogni drága, jó szíved. Köszönjük mindazoknak, akik még emlékeznek rá, megállnak sírjánál, gyertyát gyújtanak vagy virágot helyeznek rá. Hiányzol, Papa!

Szerettei

Emil, Benjamin, Évi, Martin és a kis Larisa

Legyen Ön is az előfizetőnk!

temetésén részt vettek, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre, a templomra és jótékonysági célokra adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Hálás köszönet Štihec Simon plébános úrnak a megható gyászszertartásért, a ministránsoknak, Borut kántor úrnak, az énekeseknek és az imádkozóasszonyoknak. Külön köszönet dr. Hebár Kepe Julianna kezelőorvosnak és Mojca nővérnek a kezelésért, Manci szomszédasszonynak az odaadó segítségért és jóságáért, valamint a Banfi temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért. Isten veled, Anya! Dobronak, 2013. január 5-én

Szerettei

Meghívó

Nők baráti találkozója

Megrendelőlap Megrendelem a Népújság hetilapot az alábbi címre:

A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Hiába várunk, nem jössz már, jóságos szíved örökre pihen, nehéz az életet élni nélküled, feledni téged soha nem lehet. Mert az tudja, mi a fájdalom, kinek édesapját fedi sírhalom. Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad. Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordozunk, némán, csendesen.

példányban

Név: Cím:

Téma: A nő értéke a családban és a társadalomban Szervezi: Ilonka-Helena Bibulovič Vendégek: A Maribori Konzervatórium tanárai A találkozás helyszíne és időpontja: Elizabeta szálló, 2013. január 20-án, vasárnap 16.00 órakor.

Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva.

A belépés ingyenes.

" N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

15


Info Rejtett hol-mi

Horoszkóp

Humor

Humor

– Nahát, szomszédas�szony, de gyönyörű blúza van! Angolcsipke? – Fenét! Molyrágta!

Egy vénkisasszony álmodik: Álmában tengerparton üdül és egy csodálatos, szőke, izmos fiatalember áll elé, akitől megkérdezi: – Akarod, hogy a tiéd legyek, szép szőke hercegem? – Honnan tudjam, hogy most te álmodsz engem, vagy én álmodlak téged?

Arisztid és Tasziló egy kávéházban üldögél. Arisztid mondja, egy nővel van randevúja. – Na, és még nincs itt a nő? – kérdi Tasziló. – Dehogynem, ott ül a sarokban. – Na és miért nem mész oda hozzá? – Mert ismertetőjelnek képviselőfánkot kell ennie. Szegény már az ötödiket eszi. Várok, amíg jóllakik, mert nem akarok neki vacsorát fizetni. Két arisztokrata beszélget: – Szóval az ön őseit a harmadik keresztes hadjárat alatt mind megölték? – Igen, négy generáción keresztül a családom teljesen ki volt irtva.

Egy kezdő ejtőernyős az első próbaugrásnál nem tudja kinyitni az ejtőernyőt. Hiába húzogatja a madzagokat, csak zuhan, zuhan. Egyszer csak szembetalálkozik egy emberrel. – Uram – kérdezi tőle –, nem tudja, hogy kell kinyitni ezt az ejtőernyőt? – Sajnos nem – feleli a másik –, én lentről jövök a lőszerraktárból. A skót egy kosárka földieperrel állít haza. Kiválaszt egy darabot és odaadja a fiának: – A többinek ugyanilyen íze van.

16

Tovább keressük rejtett kincseinket

Kedves Olvasóink! Újabb rejtvénnyel várjuk Önöket, íme, a segítség. A keresett „holmi” Goricskó egyik falujában keresendő. Az épületben dolgozók a természettel szorosan összefonódva gazdálkodnak és termelnek. Ismét azt kérdezzük, amit mindig: mi látható a képen és hol található? Szerencsés kutakodást! Előző rejtvényünk helyes megfejtése a Lendva, Fő utca 52. szám alatti ház, amely a Szlovén Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartása alapján műemléki védelem alatt áll. A sorsoláskor a szerencse Balaic Irena kapornaki olvasónknak kedvezett. Gratulálunk, nyereménye a Népújság Kő kövön maradjon! című kiadványa, melyet szerkesztőségünkben vehet át. E heti rejtvényünk beküldési határideje január 28. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva

Bika Ápr. 21. – máj. 20 Ne helyezze mindenek fölé a munkát, mert ez a kapcsolatai, főként a párkapcsolata rovására mehet. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Az érzelmi zsarolás mindig nagyon felkavarja, hiszen ez egy olyan eszköz, amivel Ön soha nem manipulálna. Rák Jún. 22. - júl. 22. A viták nem csak ellenségeskedést szülhetnek. Néha ez az egyetlen út ahhoz, hogy a béke megteremtődhessen. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A középpontban az egzisztenciája áll, a munkájában bekövetkező változások pedig kihatnak az egész életére. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Okos tervezéssel most sokat javíthat anyagi helyzetén. Ne hagyja, hogy a láthatatlan hatalmak lehúzzák!

kulcslyuk

Gomboc Jože, a hodosi vasútállomás forgalomirányítója Az ideális nő? • Házias, jó anyja a gyerekeknek, megértő, és egy valódi macskanő! Álomutazás? • Ahol magam lehetek, távol a nyüzsgéstől, zajtól. Álomszakma? • Amiben dolgozom, elégedett vagyok a munkámmal. Ha sport, akkor... • Kerékpározás. Ha lazítás, akkor... • Szauna, wellness. Ha étel, akkor... • Lignji, azaz tintahal párizsi módra. Ha ital, akkor... • Bor, félszáraz rajnai rizling. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Rétes, fekete étcsokoládé. Kedvenc ruhadarab? • Szabadidőruha. Kedvenc író, könyv?

Kos Már. 21. – ápr. 20. Olyan jól tud kérdezni, hogy mindig megtudja, amit tudni szeretne. Ez most munkahelyén sokat segíthet.

• Henryk Sienkiewicz: Özönvíz. Általában történelmi regényeket szeretek olvasni. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • A rózsaszín párduc. Kabala, amulett? • Egydolláros, rajta a piramissal, összehajtva mindig magamnál hordom. Legjobb tulajdonsága? • Mindig lehet rám számítani. Legrosszabb tulajdonsága? • Dohányzom… Ha tehetné, a világban eltörölné... • A tisztességtelen politikusokat, a korrupciót. A leghasznosabb tárgya? • Autó, motor, kerékpár. Amit a legjobban szeret hallani… • A madarak csicsergése reggelente a balkonon.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Ön mindenhol jól érzi magát, hiszen sohasem az adott hely érdekli, hanem csak és kizárólag az emberek. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Ön igen megbocsátó, hiszen mindig bele tudja képzelni magát a másik helyébe. Ne hagyja magát kihasználni! Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Szabadnak érzi magát, nyitott minden új lehetőségre. Ez ideális állapot új ismeretségek kötésére, új tevékenységek kipróbálására. Bak Dec. 23. – jan. 20. Nem szívesen kockáztatja megszokott kényelmét, de most bátran engedjen az újnak, csak pozitív hatása lesz. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Ha meg akarja nyerni magának új ismerőse szívét, tájékozódjon azokról a dolgokról, amelyek őt érdeklik. Halak Febr. 20. – már. 20. Ha úrrá tud lenni szétszórtságán, megbirkózhat minden feladattal, mégpedig a lehető legrövidebb idő alatt.

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Horizont Szent Márton Európai Kulturális Útvonal

Élni kezd a Via Savaria projekt Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonalává nyilvánította, hogy bemutassa Európa legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit. A kulturális útvonalon, illetve a projektben is számos európai ország szerepel, a Via Savaria projekten belül azonban kifejezetten szlovén és magyar vonatkozásai is vannak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A Via Savaria elnevezésű projekt a Szlovénia– Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési

ban megrendezendő Szent Márton jubileumi emlékévre, a kulturális, vallási és zarándokturizmus fejlesztése, a kistelepülések bekapcsolása a turisztikai vérkeringésbe, a Szent

lis örökség jegyében egységes turisztikai kínálat kialakítása, hagyományőrzés, kulturális örökség megőrzése, megóvása. A terepen a projekt keretében számos gyalogutat

A projekt vezető partnere az RRA Mura, a szlovéniai oldalon partnerként a kebelei, a dobronaki, a muraszombati és a radenci községek mellett jelen vannak Dráva-menti községek és ügynökségek, művelődési intézetek is, míg a magyarországi oldalon Szombathely Önkormányzata mellett a Szent Márton Plébánia, a Martineum Felnőttképző Akadémia, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, a nádasdi önkormányzat, valamint az AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ van jelen. A projekt teljes összege

1,5 millió euró, a keret 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap fedezi, 10 százaléka pedig nemzeti társfinanszírozásból származik. A projekt keretében különböző rendezvényeket is szerveznek. A legutóbbi keretében most vasárnap ünnepi szentmise keretében a Slovenske Gorice-i Szentháromság templomban megáldották a Szent Márton út jelké­ pét, a fémből készült kis lábnyomot, egyben hivatalosan is megnyitották a nagy európai Szent Márton Kulturális Útvonal Via Savaria szakaszát.

A csenteiek győztek! A Lendva környéki szőlő- és bortermelők az évente sorakozó borminősítések alkalmával – muravidéki és területi szinten is – jól szerepelnek boraikkal. E mögött azonban az időközben megszerzett

szervezte meg a helybéli szőlőtermelők egyesülete. A benevező 6 csapat közül idén a Csentei Szőlőtermelők Egyesülete színeiben fellépő csapat Nagy Laci, Gál Laci, Paušič Ivan összetételben a dobogó legfelső

A Via Savaria, amely a Via Sancti Martini egy része. Szerte Európában hasonló utak, útvonalak vagy éppen virtuális útvonalak léteznek. Bővebben: www.viasanctimartini.eu Program 2007–2013 támogatásával 2009. november 1-jén kezdődött. A célok között az Európa Tanács által hivatalosan is kulturális úttá nyilvánított Szent Márton útvonal fejlesztése, bővítése, Szombathely mint Szent Márton szülővárosa hírnevének öregbítése is szerepel. További cél a felkészülés a 2016-

Márton útvonal ismertségének és elismertségének növelése, a Szent Márton útvonalak Európa-szerte egységes jelzése, a Via Sancti Martini eszmeiség és rendszer elfogadtatása Európában, a Szent Márton-kultuszhoz kapcsolódó kulturális, vallási és néphagyományok ápolása, a magyar–szlovén kulturá-

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

alakítottak ki, ezek az úttesten külön jelzéseket is kapnak. Környékünkön ez még nem történt meg, de meg kell említenünk a Kercaszomor – Do­monkosfa – Kebele, a Kebele – Dobronak – Mart­ janci, illetve a Martjanci – Mu­r aszombat – Krog – Pe­tánc – Radenci útvonalakat, szakaszokat.

A csentei csapat Novak Ernest zsűrielnökkel.

szőlőfeldolgozási és borászati szakmai ismeretek rejlenek. Ezek bemutatása érdekében és az átadható tapasztalatokról az évente szervezett Muravidéki Szőlőtermelők Vetélkedőjén Filócon győződhetnek meg az ágazat iránt érdeklődők. Az eseményt január elején

fokára léphetett, a második helyen a lendvai, a harmadikon pedig a helybéli csoport végzett. A Novak Ernest elnökletével felálló zsűri megállapítása szerint mindegyik csapat figyelemre méltó tudásról és felkészültségről tett tanúbizonyságot. -ip

17


Kultúra Videóklip-forgatás Lendván

Végül egyedül maradtak Az elmúlt hetekben a lendvai Fő utcán, a zsinagóga és a színház közötti Zala György téren a megszokottnál több fiatalt láthatott egy helyen a járókelő. A városban ugyanis forgatás zajlott, amelyben „Á-tól Zsé-ig” minden szerepben lendvai fiatalok vettek részt. Nađ Eva

mukhoz. „Két nap alatt megírtam a forgatókönyvet a videóhoz, aztán két hétig tartott az előkészület,

Fotó: Németh Tamara

A fiatal zenészekből álló žaleci ION zenekar fel-

kérte Horváth Áron lendvai egyetemistát, hogy forgasson videoklipet a Spomni se (Emlékezz) című szá-

Forgatás a Fő utcán, csoportkép a szereplőkkel és a stábbal.

a szereplők keresése, a szerepek kiosztása, a statiszták szervezése. A forgatást három nap alatt befejeztük, a vágás egy napig tartott” – mesélt Horváth Áron, a videoklip rendezője. A klip érdekessége nem csak az, hogy a zenekar tagjai nem jelennek meg benne, valamint hogy teljes egészében Lendván lett felvéve, hanem hogy a lendvai fiatalság vett részt benne minden fázisában, valamint ők is szerveztek meg mindent, ami a forgatáshoz szükséges. A videoklip két főszereplője Kociper Simon és Kustec Sindi, akik egy párt alakítottak. Áron a dalszövegből egy átvitt értelmű művet szerkesztett, melyről bővebben így mesél: „Egy pár szerepel benne, akik összevesztek és szétváltak. Az utcákon barangolnak, amíg nagy tömegbe nem keverednek. A tömegben dulakodás kezdődik, s eközben a két fiatal rádöbben, hogy egyedül maradtak. A magányosság felismerése miatt

kitörnek a tömegből, elkezdenek szaladni az utcán, s találkoznak, legalábbis úgy tűnik. Azonban egy olyan helyre térnek vissza, ahol valamikor régen együtt voltak, de most elkerülik egymást. Tehát ugyanazon a helyen két különböző időpontban jelennek meg. A hely szép közös emlékeket idéz fel bennük, viszont végül mégis egyedül maradnak.” A kamera mögé Szo­la­ rics Dávid és Štalcer Luka állt. A népes önkéntes statisztagárdáról sem szabad megfeledkezni, akik szintén Lendváról és környékéről jöttek. A forgatáshoz a technikai felszerelést a Lendvai Egyetemisták Klubja biztosította, valamint kisebb részét a fiatalok maguk hozták. A videoklip bemutatójára január 19-én, szombaton kerül sor a Padlás (Mansarda) helyiségeiben Lendván 21 órai kezdettel. „Először a klipet mutatjuk be, utána az ION zenekar koncertezik” – mondta Áron.

vér kavarog”. Nemzet-karakterológiai foltokkal megrakott „szőttesünket”, mely a szomszéd népekkel való megbékélést az előítéletekre építő magatartással lehetetlenné teszi, a térség népzenei kavalkádjával próbálja magyarázni, szkepszisét a Bács és Déva várát „magáénak” tudó költő a zene nyelvén kívánja feloldani: „Mert a zene nektár, / nem a gyilkos méreg – / vagy e zene mégis / ánizs ízű méreg?” (Szentendrei Káin? – Gyimesi Ábel). A kisebbségi „felmenőkkel” is rendelkező költő a 90 éves kisebbségi lét fonákjait a Szepesség című versben veszi sorra, az örökre eltűnt ősök hiábavaló keresését vagy a Pancichter negyed hűségére való rácsodálkozást. A „békévé oldó” emlékezés azonban itt is csorbát szenved, a szkepszis és az iróniába való áthajlás

itt sem áldás, ahogy a Dévény című versben kérdezi a költő: „Miért vagyunk átitatva / gyilkos mélabúval!?”, s a válasz: „Cifraszűrünk kilyuggatva / S a varrónő hamis”. Máté Imre, a kötet recenzense a politikai témákat is felvállaló költőről mentségképpen elmondja, nem öncél ez, hanem mint vérbeli újságíró látja a csalást, a balfácánságot, a hitszegést és az árulást (December 5.), így kénytelen politizálni. S mert nála nem póz, hanem a megélt valóság párlata ez, ezáltal a napi politikai aktualitásoktól és szerepektől is távol tartva magát válik „közérdekűvé” is ez a költészet. Nagy szükség van rá, hiszen a magyar irodalom eme többletével ma kevesen büszkélkedhetnek! -ce

könyv-elő Zsebők Csaba: Sejtjeidben élnék – versek. Püski. Budapest. 2011. 64 oldal A „lírikus riporter” a zsurnalizmus nem kön�nyű világából (előbb a Demokrata, majd a Magyar Hírlap újságírója) rándult át az irodalom felkorbácsolt tengerére a jó széljárás és a lírai hangulatok reményében, de azok csak nem jöttek. Az elefántcsonttoronyban való tépelődés és az önmarcangoló semmittevés helyett a szerelmi téma és a valóság, a történelmi ittlét, ami igazán foglalkoztatja, a magyarságon belüli „áfiumok” feltérképezése egy jobb jövő reményében. A Muratájban közzétett, néhány közéleti és aktuális eseményhez kötött versén kívül a Sejt-

18

jeidben élnék címadó vers a 40. életévéhez közeledő költő szerelmi vallomásainak foglalatát is jelenthetné, a szeretett lény iránti önfeladás szükségességét, a párkapcsolat teljességét néhány keresetlen szóban, kifejezésben. Kedvelt formájában, négy-, illetve hatsorosokban. Máshol, az ugyancsak „korai versek” kategóriájába sorolható Andalító bűbájban

a szavak alkímiája, ismét máshol (A tornácon maradt a hajnal) a képek egymásutánja jelenti a poént – vagyis annak ellentétét. A „szikár” formához nem egy esetben nagyon szikár mondanivaló tapad, különösen, ha a „lehetetlen” megfogalmazása a tét, a feladat, a „kaland”, esetünkben „az idő / csendjét felülmúlni” (Magyarul szikáran, de félve című vers). A Szarka Tamásnak ajánlott műben (Túlvilág-móló) a művészet ördögi-angyali voltát, a „túlvilág-mólón” „ősi dallamokat kántáló” művészember „féltését” fogalmazza meg. S mintha csak saját sorsának beteljesülését látná a Nagyon fáj költőjének (József Attila) ajánlott sorokban, de a „tébolyult táncos” szerepkörben tetszelgő „vezeklő harcos” megnyugvással veszi tudomásul, hogy „fiamban még több csepp / vezeklő

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Horizont

Jani gyalogtúra: ismét sokan, ismét hóban

Fotó: Dominik Vnuk

Bratoncin, a 11. Jani gyalogtúra 2013-as rajtjánál múlt vasárnap szégyenlősen ugyan, de még sütött a nap. Mire viszont

a mintegy 90 túrázó 14 kilométer megtétele után Dobronakra ért, ahogy ezen a túrán immár „hagyomány”, eleredt a hó.

A hűvös idő ellenére a túrázók jó hangulatban gyűrték le a távolságot Bratonci és Dobronak között, ahol a bratonci

származású Jani Špilak, a túra névadója él. Az egybegyűlteket Bratoncin Martin Virag, az idegenforgalmi egyesület elnöke

Az idén sem maradt el sem a túra, sem a havazás. A 11. Jani gyalogtúrán mintegy 90 kiránduló vett részt.

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

köszöntötte, s elégedettségét fejezte ki, hogy a magánkezdeményezésű rendezvény jelentős idegenforgalmi eseménnyé vált, mely három községet, Beltincit, Turniščét és Dobronakot köti össze egyre szorosabban. A gyaloglók Renkovcin friss erőre kaphattak, ahol az Anton Martin Slomšek M E u z s o n n á va l vá r t a őket, majd Dobronakon a Lujza vendéglőben, illetve a László Borászatban borkóstolóra került sor, a Dobronaki Idegenforgalmi Intézet pedig hagyományos bujta répával vendégelte meg a 11. Jani gyalogtúra résztvevőit. A túra harmonikaszó mellett kellemes társalgással zárult. Jövőre a túra Dobronakról Bratoncira vezet. SNK

19


Horizont A szerb kultúregyesület hagyományt teremt

A pravoszláv újév megünneplése Lendván A tavalyelőtt alakult Jovan Jovanovič Zmaj Szerb Kultúregyesület idén rendhagyó módon kezdte a programját, vasárnap ugyanis a Lipa szállóban első ízben ünnepelték meg a pravoszláv újévet.

A zenekar szívesen muzsikált az asztalok között is.

Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A Gergely- és a Juliánnaptár közötti különbség miatt a pravoszláv egyház január 7-én ünnepli a karácsonyt. A karácsonyt a pravoszlávok is családi ünnepként tartják meg, az újév azonban a szerbeknél is a barátkozás és a vigadozás ünnepe. A lendvai és a környékbeli szerb nemzetiségűeket tömörítő egyesület, mely kimondottan vallási és kulturális hagyományaik megtartása és népszerűsítése érdekében alakult meg, a Lipa szállóval való jó együttműködésnek köszönhetően első ízben ünnepelte meg a pravo­ szláv újévet. Erre az egyesület vendégeket is hívott, Lendva más nemzetiségű tagjait, barátokat és szimpatizánsokat, valamint a

támogatók képviselőit. Goran Gavrilovič, az egyesület vezetője köszöntőjében nem titkolt vágyát is megfogalmazta: szeretnék a jövőben hagyományossá tenni az újév megünneplését, majd megköszönte a támogatók szerepvállalását, valamint a Lipa szálló szakácsainak a szerb gasztronómia ételkülönlegességeinek elkészítését. A jól sikerült rendezvényen az autentikus szerb népzenét és esztrád zenét is magas szinten játszó újvidéki Bohemi tamburazenekar húzta a talp alá valót a hajnali órákig. Az asztalhoz is szívesen kiránduló zenészek repertoárjáról nem hiányzott a magyar lakodalmas zene sem, így a „Madžarica mala”-t szinte ösztönszerűen követte az „Az a szép, az a szép…” kezdetű közismert népies sláger.

A Népújság előfizetőinek továbbra is ingyen.

Új Népújság magazin 2012 | ii • ár a, 3,90 EUR

1

20

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Helló!

Kedves gyerekek! Végre! Itt a tél legszebb időszaka, hó fedi a tájat, a gyerekek legnagyobb örömére. Ne is késlelkedjetek, irány az udvar, a park, elő a bundás kesztyűvel és a szánkóval! Játsszatok a hóban, készítsetek hóangyalt, hócsatázzatok, keressetek egy kisebb lejtőt és szánkózzatok, síeljetek! A pártosfalvi óvodások nem sokat késlekedtek, már meg is leptek minket csodás havas képekkel, nézzétek csak!

Bódis Panna, 3,5 éves

Körmendi Kevin, 5 éves

Malačič Uroš, 5 éves

A pingvin A pingvinek a madarak osztályába tartoznak, azon belül a pingvinalakúak rendjébe. Szinte kizárólag a Föld déli féltekéjén élnek, többnyire Dél-Amerika mérsékelt égövi partvidékén és a környező szigeteken. Két fajuk az Antarktisz partvidékén telepedett meg. A pingvinek különös testalkatú madarak. A legnagyobb fajtája 115 centiméter, a legkisebb csak 40 centiméter magas. Szárnyuk nem hasonlít más madarak szárnyára: a durva, lapos evezőfelülethez a rövid és széles szárnycsontok adnak vázat. Négyujjú, rövid, úszóhártyás lábuk van, nincs térdük, ezért nem tudnak ülni. Állva, a farkukra támaszkodva pihennek, éppen ezért farktollaik merevek. Csőrük egyenes, oldalt összenyomott. Testük a szárazon nehézkes mozgást tesz lehetővé, viszont a víz alatt áramvonalas. Rövid tollazatuk a hőt rosszul szigeteli, ezért a pingvinek bőre alatt vastag zsírréteg van. Minden más madárnál jobban alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Idejük java részét a vízben töltik, ahol halakat, tintahalakat és rákokat fognak maguknak, esetenként 20 méternél is mélyebbre merülve. Szárnyuk csak a vízben evezésre alkalmas, repülni nem tudnak vele. Másodpercenként kettőt-hármat is csapva a víz alatt hajtják magukat előre, mintha ott repülnének – közben lábukkal kormányoznak, illetve fékeznek. A jégen hasra fekszenek, és a szárnyukkal hajtva magukat csúsznak előre. A szaporodási időszakban a költőhely és a tenger között ingáznak. Telepesen fészkelő madarak, fészkeiket növényekkel bélelik ki. A szárazföldön természetes ellenségük alig akad, csak a halfarkasok, a tokoscsőrű madarak és az óriás viharmadarak fosztják ki időnként fészkeiket. A vízben fő ellenségeik a fókák (különösen a leopárdfóka) és a fogas cetek. Az ember régebben vadászta, húsát, zsírját és bőrét egyaránt feldolgozta. Tudtad-e, hogy… Az első pingvinfélék maradványai a harmadkorból kerültek elő, egy fajtájuk, az Anthropornis közel emberméretű volt. Rövid farkuk általában 32 tollú. A leggyorsabban úszó pingvinek sebessége eléri a 36 km/h-t. Híres pingvinek: A Madagaszkár pingvinjei, MioMao, Topi

Felhívás!

Építs hóembert! Építsétek meg saját hóembereteket, majd fotózzátok le és küldjétek be szerkesztőségünkbe! A fotókat megjelentetjük , majd a legszebb, legötletesebb hóembernek járó díjat is kiosztjuk .

Kuhar Iva, 3,5 éves N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

21


Sport

Nem indult el az alapozás A Mura 05 labdarúgócsapatnál egyelőre bizonytalan a helyzet, több játékos el kívánja hagyni a klubot. Meglepetés nem történt, legalábbis eddig nem, a többszörösen beharangozott holland befektetők nem érkeztek meg Muraszombatba. A kilátástalan helyzet miatt a játékosok saját kezükbe vették sorsukat, s többen igazságukat a bíróságon keresik, illetve már döntöttek is a távozásról. Ez igaz a Mura csapatkapitányára és a szlovén ifjúsági válogatottra, Matic Maruškóra, mint

ahogy Kramarra és Leon Srešre is. Nem hivatalos információk szerint Jure Travner Olaszországban folytathatja pályafutását, Dragan Jelič pedig állítólag a velenjei Rudarhoz igazol. Vass Árpád, aki a Murában nem találta meg magát a legjobban, szintén a távozást fontolgatja. Az egyik legkeresettebb játékost, Erik Janžát a hírek szerint több elsőligás is keresi, s ha minden igaz, a ljubljanai Olimpija lehet a befutó. Nusmir Fajić már a Mariborhoz szerződött, s állítólag Mate Eterović

Mi lesz a muravidéki labdarúgással? A muravidéki labdarúgás körüli hírek csak nem akarnak jóra fordulni. Az önállósulás időszakát jellemző fellángolás, a három elsőligás már csak nosztalgikus emlékként jelenik meg szemünk előtt, hisz előfordulhat – a legsötétebb forgatókönyv szerint –, hogy már tavasszal a Mura sem rajtol az első osztályban. Tulajdonképpen egy kicsit hasonló a helyzetük, mint tavaly ilyenkor a Naftának volt, amikor adóssághegyekkel küszködve a (csodás?) megoldásban kellett reménykedni. A Mura ezt a forgatókönyvet egyszer már végigélte, s akkor sikerült nekik a csodás felkapaszkodás, amely a nyári európai szerepléssel és a befektetők megérkezésével akár mesésen is végződhetett volna. Egyelőre azonban sajnos úgy tűnik, inkább rémmese, azaz klubcsőd lesz belőle. Ez persze senkinek sem tenne jót, főleg pedig nem a muravidéki labdarúgásnak. Mert pillanatnyilag a Mura látszik a legnagyobb gondnak, de ez csak a jéghegy csúcsa. Mármint ami a finanszírozást illeti. A Naftában még a községi ligához sem megoldott a költségvetés, s ha kicsit a kulisszák mögé nézünk, akkor tudhatjuk, hogy a községek jelentős mértékben támogatták/támogatják a labdarúgóklubokat. A Muravidéken ezért is szerepel több klub viszonylag magas szinten, de az első és második osztályra ez a támogatás már nem elég, szponzoroktól pedig rendkívül nehéz a mai gazdasági válságban komolyabb támogatásra számítani. De mivel az erre a célra fordított egyre több községi támogatás is ellenőrzés alá esett és hatósági ügy lett belőle, kérdéses, hogy a jövőben a polgármesterek – az amúgy is szűkülő költségvetések mellett – mennyire mernek majd kockáztatni, illetve a törvényben megkeresni a kiskapukat a klubok támogatására. Márpedig községi támogatás nélkül a ligák költségei miatt lehetetlen magasabb szintet megcélozni, mint a Muravidéki Liga. Ez sokak szerint önmagában még nem tragikus, de a helyzet egy csomó kérdést von maga után, amiknek a következményeit talán még csak nem is sejtjük. Horváth Ferenc

22

is követheti ezen az úton. Az alapozás megkezdése tehát elmaradt, és kérdéses a klub jövője. Topič elnök, aki újabban angol befektetőkről is beszél, úgy tűnik, elvesztette a játékosok bizalmát, ezért kérdéses, hogy a klub mikor és milyen felállásban kezdi meg az alapozást a tavaszi idényre. F. B.

Öt lendvai a licences továbbképzésen

Fontos győzelem A férfiaknál folytatódott a bajnokság a 2. tekeliga keleti csoportjában. A 10. fordulóban a Nafta a Litiját látta vendégül, és 5:3-ra, fában 3197:3167 legyőzte a papírforma szerint esélyesebb csapatot. A Naf tában Radakovič 578, Zadravec 561, Kuk 536, Horvat 473, Simon 534 és Matjašič 515 fás eredményt ért el, győzni pedig Radakovičnak, Zadravecnek és Simonnak sikerült. A csapat a győzelemnek köszönhetően a tabella közepén tanyázik. A hölgyeknél is folytatódott a bajnokság, de a Nafta csapata az első fordulóban szabad volt. F. B.

Čondával erősödnek A Speedway Team Len­ dava sa­l ak­m otor­c sa­p a­ tához igazol Aleksander Čon­da, aki eddig az AMD Krško színeiben szerepelt. A 22 éves versenyzőnek jó esélyei vannak, hogy dobogós helyeket is szerezzen a lendvaiaknak, hiszen válogatottként és többszörös ifjúsági országos bajnokként jó ajánlólevéllel rendelkezik. A klub terveiről az új versenyzővel és általánosságban is a közeljövőben közlünk hosszabb beszélgetést. HF

A lendvai küldöttség egy része. A Szlovén Labdarúgóedzők Szövetsége hagyományosan Velenjében szervezte meg a kétnapos továbbképzést az A licences edzők számára. Az UEFA PRO és PRO licences továbbképzésen egész Szlovéniából több mint 200 edző vett részt. Az egybegyűlteket a Szlovén Labdarúgó-szövetség alelnöke, mag. Radenko Mijatovič köszöntötte. A vendégek között jelen volt Mihalecz István a magyar edzőszövetség képviseletében, de a szlovák és olasz edzők is képviseltették magukat. Lendváról öt edző volt jelen (Toth, Radoš, Rob, Nemeth, Hor­vat M.),

míg Muraszombatból 14-en érkeztek: Gabor, Škaper, Đurič, Štivan, Kranjc, Cirk­ ven­čič, Dolgov, Ma­lačič, Črnko, Maučec, Škr­b ič, Gu­talj, Ivanič és Vlaš­kalič. A jelenlévőknek mag. Fredi Fiorentini (Horvátország), Stanko Poklepovič (Horvátország), dr. Rado Pišot, prof. Marko Borko, dr. Igor Štirn, mag. Radenko Mijatovič és Matjaž Jakopič tartott előadást. A szeminárium végén a résztvevők átvehették a 2013-as esztendőre szóló certifikátumokat, amely mellé didaktikai segédleteket is kaptak munkájuk végzéséhez. feri.h.m.

Egy győzelemmel a harmadik helyen Medvodében kezdetét vette a tollaslabdaliga, amelyben az országból 14 csapat szerepel. Négy csapat már a play off-ban várja a verseny folytatását, míg a többi 10 csapat még küzd a kiadó helyekért. Mindkét csoportban 5–5 csapat játszik, az első kettő számára biztosított a továbbjutás. A Mladost egyelőre a harmadik a csoportjában,

miután két meccset veszített, egyet pedig megnyert. Az első fordulóban 4:1-re az ŠRD Idrija győzte le őket, a másodikban 5:0-ra verték a Grosupljét, majd ismét egy szoros vereség következett, mégpedig 3:2-re a Meduze Medvode ellen. A Mladost csapatát Dejan Žalik, Mišo Žalik, Rok Činč, Sabina Magyar és Sonja Kičič alkotta. F. B.

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.


Sport

A KBV 8, a JK 7 érmet szerzett A KBV Lendván szervezte meg a KBV Kupát a cselgáncsozók U–12-es, U–14-es és U–16-os korosztálya számára. Összesen 297 versenyző nevezett be 31 klubból Szlovéniából, Horvátországból, Magyarországról és Bosznia-Hercegovinából. A házigazdák jól szerepeltek, hiszen 8 érmet, ebből 5 aranyat tartottak itthon: U–12 – Luka Podgorelec (27 kg), Aljoša Marič (36 kg) és Zala Ferenčak (22 kg); U–14 – Pia Perc (32 kg) és Eva Lepoša (36 kg). Második helyet a 12 éveseknél Luka Denša (36 kg), Sara Sep (22 kg) és Nika Pal (36 kg) szerzett. A Judo Klub is szép eredményeket ért el, összesen 7 érmet begyűjtve. Aranyat a 16 éveseknél Aljaž Farkaš (38 kg) érdemelt ki, a dobogó középső fokára Tamara Ferencek (U–12, 31 kg) állhatott, míg a 16

Jövőre is a legjobbak között Most már hivatalos a hír: a Rokada a jövőben is a legjobb szlovén sakkklubok társaságában versenyezhet. Mint ismeretes, a lendvai klub – amely a lendvai sakktörténelem gazdag múltjában első ízben szerepelhetett a legmagasabb ligában – a lezárult idényben a 9. hely megszerzésével ugyan nem biztosította be a bennmaradást a ligában, ám mivel az egyik feljutó anyagi gondok miatt nem vállalta a szereplést a magasabb ligában, így a lehetőséget felkínálták a lendvaiaknak, akik úgy döntöttek, hogy a következő idényben is vállalják a szereplést a legmagasabb szlovén osztályban – tudatta velünk Gerencsér József, a klub elnöke. HF

éveseknél Tilen Farkaš (46 kg), Niko Gorjan (81 kg), illetve Maja Adanič (48 kg) tette ezt. Bronzérmes Nino Imre (U–12, 36 kg) és Grega Kotnjek (U–14, 66 kg) lett. A 15. kupát csapatver-

senyben a Bežigrad Ljubljana nyerte meg a KBV előtt, míg a JK Lendava az összesítettben a kilencedik legjobb eredményt tudta felmutatni. HF

A Torcida 3. lett

Muravidéki Kosárlabdaliga Sobota – Lindau 49:70 (17:22, 6:18, 15:14, 11:16) A liga 8. fordulójának rangadóját Muraszombatban játszották, ahol a lendvaiak kiváló teljesítményt nyújtva gyakorlatilag esélyt sem adtak a házigazdáknak. Ráadásul a Sobota játéka a meccs elején nem akart igazából összeállni, s a lendvaiak ezt ügyesen kihasználva a félidőre már elég jelentős előnyre tettek szert: az első negyed végére a Lindau több távoli dobása is behullott, a második negyedben pedig az agresszív védekezésnek, valamint a jól játszó Dominko Romannak volt köszönhető az eredmény kedvező alakulása. A harmadik negyedben már jobb játékot mutattak a vendéglátók, ráadásul a lendvai hárompontos próbálkozások sorjában célt tévesztettek, így a negyed minimális hazai sikerrel végződött. S mivel az utol-

só negyedet a Sobota 4 egymást követő kosárral kezdte, hátrányuk mindössze 9 pont volt, így a Lindaunak csak maximális erőbedobással sikerült visszavernie a támadásokat, de a végén a meccset magabiztos sikerrel zárták. A Lindau pontszerzői: R. Dominko 35, D. Balažic 14, D. Zrna 7, R. Novak 4, G. Horvatič 3, K. Svetko, T. Balaž és T. Hozjan 2–2, S. Horvatič és S. Pamič 11 pont. A Sobotánál 20 ponttal A. Kalamar tűnt ki. A forduló többi eredménye: Beltinci – Picerija Nona Lenart 69:58 (14:18, 24 : 13 , 16 : 15 , 15 : 12 ) , Paloma – Alfa Sladki Vrh – KD Ljutomer 93:63 (19:19, 23:11, 26:18, 25:15), PŠK Ljutomer 2 – KK Radenci 72:68 (20:18, 19:19, 14:23, 17:8), a PŠK Ljutomer 3 szabad volt. HF

Zver nyert Ormožban A lakosiak bronzérmesek lettek a tornán. A KMN Benedikt szervezte meg a 2. Dušan Maurič elnevezésű emléktornát az öregfiú focisták számára, a 10 csapatos mezőnyben a lakosi Torcida is megmérettette magát, akik a csoportkörben két győzelmet értek el, egy-egy meccs pedig döntetlennel, illetve vereséggel végződött. A bronzmeccsen a lakosiak 2:2-es döntetlent értek el a Vitomarci ellen, a büntetőket viszont

jobban rúgták, így 5:3-as sikernek, illetve a harmadik hely megszerzésének örvendhettek. A döntőt a Benedikt nyerte szintén 5:3-ra büntetőrúgásokat követően a Voličina ellen. A szervezők a lakosi Kusek Ferit választották a legjobb kapusnak. Rajta kívül a csapatban még Drvarič, Novak, Kerek, Utroša, Soós és Varga lépett pályára. F.h.m.

A Bar Drvarnica az élen A Lendvai Sportszövetség és a Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség által szervezett téli futball-ligában a 3. forduló eredményei: Bar Drvarnica – Irish Pub 5:1, Team Belucci Lenti – Bar Ela Hotiza 6:2

N É P Ú J S Á G 2 0 13 . j a n u á r 17.

és KMO DB Škafar – Bar West 2:4. A tabella: 1. Bar Dr­var­ nica 9, 2. Team Belucci 9, 3. KMO DB Škafar 3, 4. Bar West 3, 5. Bar Ela Hotiza 3, 6. Irish Pub 0. HF

Az SD Kovinar Ormož szervezte meg a regionális céllövőliga 3. fordulóját a cicibánoknak és a pioníroknak, a küzdelem so-

Négy vereséggel kezdtek Ljutomerben az új spor tcsarnokban lejátszották az U–8-as korosztály téli fociligájának első négy fordulóját. A Nafta 1903 csapata nem fogott ki valami jó napot, hiszen mind a négy találkozóját elveszítette: a Čarda ellen 5:2-re, a Veržej és a Turnišče ellen 1:0-ra, a Ljutomer ellen pedig 2:0ra. A Nafta színeiben Gal, Nikolič, Utroša, Sobočan, Rubin, Lovenjak, Gabor és Feher lépett pályára Boris Radoš edző vezetésével. feri.h.m.

rán kilenc egyesület tagjai léptek pályára. A cicibán fiúknál a Varstroj két tagja, Ervin Horvat 153 körrel az 5., míg Luka Legenič 84 körrel a 17. lett. A lányoknál viszont a következő volt a sorrend: 1. Katja Zver (Varstroj) 142, 2. Sara Žerdin (Črenšovci) 125 és 3. Nina Zver (Var­stroj) 122 kör. Csapatversenyben a Varstroj 419 körrel a 6. lett. Feri.h.m.

Trenevski edzi Benkót Két egykori Nafta-játékos egymásra talált, ugyanis mint már erről korábban beszámoltunk, Jože Benko, a liga egykori gólkirálya a második ligából feljutásra törő Zavrčhoz igazolt, Zlatko Gabor eddigi edző helyét a kispadon pedig Viktor Trenevski foglalja el. F. B.

23



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.